Korbin (Lángoló Galaxis)
6 / 7 oldal • Megosztás
6 / 7 oldal • 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7
Re: Korbin (Lángoló Galaxis)
Srir talán egy isten torkát tudta most elvágni. Vagy nem és az a Láng Bajnok épp most akarja agyonnyomni az ő védencét. Ne ezt már nem hagyhatja. Tennie kell valamit. El is indulna az óriás felé, de az ég megdördül, a fémajtó kiszakad és valami egy pillanat alatt szétloccsantja a Srir által védett tudóst szorongató óriás fejét. Ez azért már elég ijesztő még a katonának is. És még felkavaró is egy kicsit. Az a tárgy pedig visszarepül egy a falfestményeken is látható ruhát viselő helyi kezébe aki látszólag meglepetten néz mind magára mind a pörölyre amit fog. Ezzel nem is volna semmi gond sőt mondhatják azt is, hogy "Rendben fiam most szaladj gyorsan orvosért mert ezek súlyosan sérültek", de még ennek nincs vége. Tűzeső hullik alá az égből és Srir egyből kapcsol, hogy ez a maradék egy óriásasszony lehet aki a tűzgömböket is hajigálta. El is indul felé és közben a korbininak is odaordít.
-Azt is ott mert itt égünk meg!
-Azt is ott mert itt égünk meg!
_________________
Reneszánsz:
Adrian Sommerfield, Samuel McShuibhne, George Turner, Srir Gur, Leon Gross, Augustus Graves,Otrus Vubalh Fass, Tristan Winkelhock, Lisa Kaur
Végtelen háború:
Gustav Simonsen
Little SW
Claye Jaro, Chuhk G'vaamnohrk, Rhirt Trakk, Jivi Ako
Összes karim
Re: Korbin (Lángoló Galaxis)
– Atria –
Úgy tűnik erősen elszámolta magát a mágikus lángokkal kapcsolatban. A fájdalomtól könnyek gyűlnek a szemébe és olyan erővel szorítja össze fogait, hogy azok kis híján megrepednek. Magatehetetlenül zuhan a földre és ott is marad mozdulatlanul, mivel a legkisebb mozgás is iszonyatos kínokkal jár számára.
Nem biztos benne, hogy alatta a padló valóban forrósodni kezd-e hiszen amúgy is egész teste lángol a fájdalomtól olyannyira, hogy már nem képes különbséget tenni az égető forróság és a dermesztő hideg érzése között.
A szörnyű kíntól szinte egyáltalán nem tud összefüggően gondolkodni és a külvilágot is csak tompán érzékeli.
Bár látja a kezdődő tűzesőt, de egyelőre nem jut el a tudatáig annak jelentése, ahogy az eseményeket is mintha valamiféle fátyolon keresztül szemlélné.

Nautia- 2. szint - 6 kredit
- Hozzászólások száma : 112
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2015. Jun. 16.
Karakteradatok
Főkarakter: Nautia
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Korbin (Lángoló Galaxis)
Galaxis Védelmezői: Lángoló titkok
Résztvevők: Yalvis Trewero / Bíbor Kísértet, Srir'Gur, See-Ker / WP-01, Atria Tarazed, Shriad és Jochem Schallamach / P35796
Következő körváltás: 2016. május 27. (péntek)
Atria számára a fájdalom némileg enyhült és közben érzékelhette, hogy a kibernetikus beültetései is újra működőképesek. Amint azok beindultak valamilyen érthetetlen oknál fogva a fájdalom is teljesen elmúlt. Noha az égési sebek még ott voltak, amiket a tűz okozott, de ez már nem fájt a lánynak és a mozgásban sem akadályozta. A fájdalom elmúlását mindannyian érezték, Yalvis is már tudott némileg mozogni, bár neki maradtak fájdalmai, de See-Ker nem érezte a repedt és törött bordákat, ahogyan Srir sem már. Így ettől a pillanattól kezdve mindenki képes volt arra, hogy a most leeső tűzeső elől eltudjanak gurulni, futni, vagy amit akarnak.
Srir szavai után a korbinita felpillantott zavartan az utolsó óriásra és zavartan nézett a többiekre.
- Mit kellene te...
Nem volt ideje befejezni, mert egy tűzlabda telibe találta és odakint a falnak csapta a férfit, aki be is horpasztotta a fémfalat. Ezen idő alatt Srir megtudta közelíteni a varázslónőt, alig két méter választotta már csak el tőle, azaz még egy lépés és már tudta is támadni őt. A nő pedig ezek után rá figyelt a kezében tűz kezdett el gyűlni, hogy megtámadhassa a felé közeledő kree-t.

Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Thorhalla- Fórumanyu
- Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Korbin (Lángoló Galaxis)
Srir jelentősen megkönnyebbült. Bár a képzése során egy kicsit megtanulta kevésbé figyelembe venni a törött bordáit, de azért mégsem sikerült teljesen kitörölnie a figyelméből azokat. Most viszont mintha teljesen megszűnt volna a fájdalom. Ez egy kis reményt ad a kree-nek. A tűzeső elől megpróbál egy kicsit úgy mozogni, hogy minél kevésbé érjék őt a lángok és közben megközelíteni a nőt. Hirtelen avanzsált hősük pedig a kiadott parancsra civil módon reagál és hamar deaktiválva is lesz. Egy egészen pici pillanatig Srir kicsit többet várt a fickótól aki olyan undorító módon intézett el egy óriást ami még egy kree gyomrának is kellemetlen volt. Na, mindegy. Ha az kell akkor Srir maga intézi el a dolgokat. Most is ott áll a nővel szemtől szembe. Ő kivont karddal a nő pedig egy alakulóban lévő varázslattal. Minden csak egy pillanaton múlik, de Srir kockáztat. Előre lép, majd ugrásból megpróbál rávágni a nő varázshasználó karjára lehetőleg ott ahol a páncél nem éri. Akármiből is van az a bőrpáncél Srir nem szeretne kockáztatni. Így is túl sokat kockáztat. Saját magát aki a jelen helyzetben az egyetlen alkalmas személy aki meg tudja védeni a társaságot. Abban teljesen biztos, hogy ha ő nem volna itt akkor a tudósoknak vége lenne.
_________________
Reneszánsz:
Adrian Sommerfield, Samuel McShuibhne, George Turner, Srir Gur, Leon Gross, Augustus Graves,Otrus Vubalh Fass, Tristan Winkelhock, Lisa Kaur
Végtelen háború:
Gustav Simonsen
Little SW
Claye Jaro, Chuhk G'vaamnohrk, Rhirt Trakk, Jivi Ako
Összes karim
Re: Korbin (Lángoló Galaxis)
Yalvis lassan feltápászkodik, a fájdalma már enyhült, így nem akart üvölteni, és még mozogni is tudott. Aztán magában konstantálta, hogy a különös páncélba öltözött korbinitát, aki egy hatalmas kalapácsot forgat nem, egy nagyon élénk fájdalom okozta hallucináció.
A Kastaryn hallubarlangjaiba megtanulta, hogy a hallucinációk teszik, amit tenni kell, nem kérdezik meg... Yalvisnak eszébe jutnak a szarkofágon látott ábrák, az idegenek fegyverét forgató korbinival, aki legyőzte a tűzdémonokat.
Hát, erről látszik, hogy nem fog senkit se egy hamar legyőzni. A róka lassan hátrál, és hangosan odakiált "korbin új hősének".
- Van egy története a népednek, amiben egy hős legyőzi ezeket a démonokat, és pont ilyen fegyvereket hord, mint te. Na, nem véletlenül, te vagy az a hős! - A tűzóriások felé mutat. - ÉS ott vannak a démonok, kapd össze magad, üvölts valami jó hangzó harcikiáltást, pofozd őket vissza arra a szétperzselt helyre ahonnan jöttek és vonulj be a történelembe! Menni fog... Ööö, mi a neved? Mindegy, a lényeg, hogy kapd szét őket! Gyerünk, menni fog!

Bíbor Kísértet
Ez nem csak holmi játék! Ha a valóvilágban betörsz valahova, ott lepuffantanak.
Rozsda (Zoé)
Nem senyvedek a hús izzadtságszagú börtönében, a testemet információk alkotják. Ha nem is borulsz le előttem, akkor legalább add meg tiszteletet, jó?
Bíbor Kísértet- Bannolt
- Hozzászólások száma : 154
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 2
Join date : 2014. Aug. 18.
Karakteradatok
Főkarakter: Svarog
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz
Re: Korbin (Lángoló Galaxis)
– Atria –
Bár a fájdalom elmúlik, de az emléke továbbra is megmarad a sérülésekkel együtt, ezért a félvér lány némileg bizonytalanul mozogva próbál kitérni a tűzeső elől.
Mintegy mellékesen érzékeli, hogy kibernetikus szeme ismét működőképes, ez pedig talán azt is jelentheti, hogy bakancsait és szkafanderét is be tudná kapcsolni ha azok nem rongálódtak meg túlságosan. Ezt azonban egyelőre nem teszi, inkább csak fedezéket keresve próbál hátrébb húzódni.
Korábbi “harci kedve” már a múlté, most csak próbálja összeszedni magát a korábbi szörnyű élmény után.
Mivel a menekülés útja megnyílt, ezért igyekszik az áttört ajtó és a korbini férfi irányába menni már csak azért is, hogy fölvehesse a fegyvert ha a férfit teljesen harcképtelenné tette a tűzgolyó becsapódása.
Bár a fájdalom elmúlik, de az emléke továbbra is megmarad a sérülésekkel együtt, ezért a félvér lány némileg bizonytalanul mozogva próbál kitérni a tűzeső elől.
Mintegy mellékesen érzékeli, hogy kibernetikus szeme ismét működőképes, ez pedig talán azt is jelentheti, hogy bakancsait és szkafanderét is be tudná kapcsolni ha azok nem rongálódtak meg túlságosan. Ezt azonban egyelőre nem teszi, inkább csak fedezéket keresve próbál hátrébb húzódni.
Korábbi “harci kedve” már a múlté, most csak próbálja összeszedni magát a korábbi szörnyű élmény után.
Mivel a menekülés útja megnyílt, ezért igyekszik az áttört ajtó és a korbini férfi irányába menni már csak azért is, hogy fölvehesse a fegyvert ha a férfit teljesen harcképtelenné tette a tűzgolyó becsapódása.
Nautia- 2. szint - 6 kredit
- Hozzászólások száma : 112
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2015. Jun. 16.
Karakteradatok
Főkarakter: Nautia
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Korbin (Lángoló Galaxis)
Galaxis Védelmezői: Lángoló titkok
Résztvevők: Yalvis Trewero / Bíbor Kísértet, Srir'Gur, See-Ker / WP-01, Atria Tarazed, Shriad és Jochem Schallamach / P35796
Következő körváltás: 2016. május 31. (kedd)
Yalvis nekilátott kiabálni a megmentésükre sietett személynek, de ahogyan kinézett láthatta, hogy a férfi eszméletlenül fekszik félig beágyazódva a falba. A kiabálás pedig egyetlen egy dologra volt jó, hogy a nőnek is feltűnjön, hogy mégsem sikerült kiütnie az ellenfeleit, hanem azok még mindig talpon vannak. Ennek eredményeként intett egyet még Srir támadása előtt és a többiek - See-Ker és Yalvis - lábai alól a talaj minden részéről tűzkitörések kezdték a hármast bombázni. Atria csak azért úszta meg, mert ő kimenekült a helységből vissza a folyosóra, a férfit valóban teljesen eszméletelnül találta, így megpróbálta megemelni a fegyvert, azonban az meg sem volt hajlandó moccani. ami igencsak érdekesnek volt mondható, révén Atira fél tonna súlyt volt képes könnyedén kinyomni, de ez az egy kezes pöröly meg sem mozdult.
Hála Yalvisnak, Srir megúszta azt, hogy a nő őt támadja, helyette a foxiai magukra vonta a figyelmet, így a kree a nő felé tudott vágni és mélyen felsebezni annak a karját. Úgy tűnt, hogy a nőnek nem olyan erős a fizikai védelme, a bőre, mint a férfinak volt, akivel Srir korábban harcolt már. A sérülés hatására egy tört vett le az oldaláról, hogy azzal támadjon Srir-re, a fegyver akkora volt, mint maga a kree, hiszen ennyivel volt nagyobb, mint a férfi. A tőrrel szúrt a kree felső testének irányába, a pengéből emelett villámok csaptak ki az felé.
Hála Yalvisnak, Srir megúszta azt, hogy a nő őt támadja, helyette a foxiai magukra vonta a figyelmet, így a kree a nő felé tudott vágni és mélyen felsebezni annak a karját. Úgy tűnt, hogy a nőnek nem olyan erős a fizikai védelme, a bőre, mint a férfinak volt, akivel Srir korábban harcolt már. A sérülés hatására egy tört vett le az oldaláról, hogy azzal támadjon Srir-re, a fegyver akkora volt, mint maga a kree, hiszen ennyivel volt nagyobb, mint a férfi. A tőrrel szúrt a kree felső testének irányába, a pengéből emelett villámok csaptak ki az felé.
_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Thorhalla- Fórumanyu
- Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Korbin (Lángoló Galaxis)
A kis szőrös valaminek végre valami hasznát is lehet venni. Sikerült elérnie, hogy megérte nem bedobni a kapun annak a megnézésének az érdekében, hogy mire jó az. A nő figyelme el lett terelve és Srir-nek sikerült megvágnia a nő karját. Egy mosollyal konstatálja magában, hogy a nő kevésbé kemény mint a két férfi. Viszont mivel mégiscsak egy mágiahasználóról van szó ezért óvatosnak kell lennie. A méretes tőrre Srir védekezéssel reagál főleg mikor villámok kíséretében megindul felé.
~Ez nem jó.~
Megpróbál oldalra kitérni a szúrás elől és egy orvosi pontossággal megindított szúrással a nőt szíven szúrni a bordákon keresztül. Ebbe a szúrásba a felsőtestének az erejét teljesen beleadja. Reméli, hogy az a bőrszerű páncél nem szívós. Ha igen akkor tényleg nagy bajba kerülhetnek, de Srir eddig is jól megoldotta a helyzetet. Nem hiszi, hogy ez a nő egyedül olyan komoly problémát okozhatna mindannyiuknak.
~Ez nem jó.~
Megpróbál oldalra kitérni a szúrás elől és egy orvosi pontossággal megindított szúrással a nőt szíven szúrni a bordákon keresztül. Ebbe a szúrásba a felsőtestének az erejét teljesen beleadja. Reméli, hogy az a bőrszerű páncél nem szívós. Ha igen akkor tényleg nagy bajba kerülhetnek, de Srir eddig is jól megoldotta a helyzetet. Nem hiszi, hogy ez a nő egyedül olyan komoly problémát okozhatna mindannyiuknak.
_________________
Reneszánsz:
Adrian Sommerfield, Samuel McShuibhne, George Turner, Srir Gur, Leon Gross, Augustus Graves,Otrus Vubalh Fass, Tristan Winkelhock, Lisa Kaur
Végtelen háború:
Gustav Simonsen
Little SW
Claye Jaro, Chuhk G'vaamnohrk, Rhirt Trakk, Jivi Ako
Összes karim
Re: Korbin (Lángoló Galaxis)
– Atria –
A fegyver meg se moccan, ezért más módszerhez kell folyamodnia. Úgy dönt megkísérli magához téríteni a korbini férfit, hiszen neki látszólag sikerült boldogulni a pöröly használatával. Ehhez idő- és a korbiniták anatómiai jellemzőinek ismerete hiányában, egy olyan, széles körben elterjedt módszert alkalmaz, ami a legtöbb humanoid faj képviselőjénél be szokott válni.
Bal kezével kissé maga felé húzza a férfi mellkasát, jobbjával pedig erőteljesen pofon vágja, majd visszafelé is megismétli a mozdulatot, ezúttal külső tenyerével adva a pofont. A nem túl bonyolult eljárást addig ismétli, amíg a korbini magához nem tér.
Ezután csettint néhányat a férfi szeme előtt, mert ez valamiért helyénvalónak tűnik számára, majd a fegyver irányába mutat.
- Pöröly. - azután gyorsan a terem felé int.
- Tűzóriás. - mondja szinte hadarva, és mintegy lezárásként suhintó mozdulatot tesz a kezével.
Valószínűnek tartja, hogy a tolmácsgépe ismét működik, de nincs energiája ennél bonyolultabban elmagyarázni a haditervet, ráadásul az időt se szeretné beszédddel vesztegetni.
Ha a korbini nem tér magához akkor Atria néhány tucat pofon után feladja a próbálkozást és bosszúsan visszafelé indul a teremhez.
Kíváncsian meglesi, hogy áll a többiek helyzete és biztos ami biztos megpróbálja bekapcsolni bakancsait, hogy ha kell gyorsan közbe tudjon lépni, vagy akár elmenekülni.
A fegyver meg se moccan, ezért más módszerhez kell folyamodnia. Úgy dönt megkísérli magához téríteni a korbini férfit, hiszen neki látszólag sikerült boldogulni a pöröly használatával. Ehhez idő- és a korbiniták anatómiai jellemzőinek ismerete hiányában, egy olyan, széles körben elterjedt módszert alkalmaz, ami a legtöbb humanoid faj képviselőjénél be szokott válni.
Bal kezével kissé maga felé húzza a férfi mellkasát, jobbjával pedig erőteljesen pofon vágja, majd visszafelé is megismétli a mozdulatot, ezúttal külső tenyerével adva a pofont. A nem túl bonyolult eljárást addig ismétli, amíg a korbini magához nem tér.
Ezután csettint néhányat a férfi szeme előtt, mert ez valamiért helyénvalónak tűnik számára, majd a fegyver irányába mutat.
- Pöröly. - azután gyorsan a terem felé int.
- Tűzóriás. - mondja szinte hadarva, és mintegy lezárásként suhintó mozdulatot tesz a kezével.
Valószínűnek tartja, hogy a tolmácsgépe ismét működik, de nincs energiája ennél bonyolultabban elmagyarázni a haditervet, ráadásul az időt se szeretné beszédddel vesztegetni.
Ha a korbini nem tér magához akkor Atria néhány tucat pofon után feladja a próbálkozást és bosszúsan visszafelé indul a teremhez.
Kíváncsian meglesi, hogy áll a többiek helyzete és biztos ami biztos megpróbálja bekapcsolni bakancsait, hogy ha kell gyorsan közbe tudjon lépni, vagy akár elmenekülni.
Nautia- 2. szint - 6 kredit
- Hozzászólások száma : 112
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2015. Jun. 16.
Karakteradatok
Főkarakter: Nautia
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Korbin (Lángoló Galaxis)
Galaxis Védelmezői: Lángoló titkok
Résztvevők: Yalvis Trewero / Bíbor Kísértet, Srir'Gur, See-Ker / WP-01, Atria Tarazed, Shriad, Jochem Schallamach / P35796 és Ejyolf Ragnar Miller
Következő körváltás: 2016. június 4. (szombat)
Odakint Atria próbálta felpofozni a férfit, de nem nagy sikerrel. Most így, ahogyan ezzel próbálkozott láthatta, hogy a fal véres volt azon a részen, ahol a korbinita a fejét beütötte. Mivel a férfi kopasz volt látszott végig, ahol felszakadt a fejbőre és még a koponyája is behorpadt egy picit. Úgy tűnt, hogy súlyosabb fejsérülést sikerült összeszednie és ellátásra is szorulna. A lány azonban végül visszaindul a terembe, ahol láthatja...
Odabent Srir-nek roppant nagy szerencséje volt abban, hogy a nő közel sem volt annyira jó harcos, mint a másik ellenfele. Sikerült félretáncolnia a szúrás elől és a nő oldalába kerülni. Az nem tudta már visszahúzni a karját, hogy védekezzen és ne hagyja azt, hogy a kree férfi leszúrja őt. A penge a nő bőrvértjét átszakította, érezni lehetett, ahogyan a bordák között becsusszan a penge, helyenként hozzáérve azokhoz, majd valahol megállt. A nő egyből vért kezdett el felköhögni, nem tudhatta a férfi, hogy a szívet, vagy a tüdőt sértette meg, de az összerogyott és hörögve kezdett el a földön rángani. Egy biztos, hogy nem nagyon fog tudni már felkelni és harcolni a későbbiekben. Ekkor tűnhetett fel mindenkinek, hogy a dimenziókapu szakadozni kezdett, meg-meg szakadva pillanatokra - ekkora ért vissza Atira is, hogy lássa mindezt - majd Miller szinte átrobbant rajta és a kapu is egy utolsó szakadással bezárult, megszűnt. A férfi páncélja merő vér és hamu volt.
- Lemaradtam valamiről? - kérdezte.
Odabent Srir-nek roppant nagy szerencséje volt abban, hogy a nő közel sem volt annyira jó harcos, mint a másik ellenfele. Sikerült félretáncolnia a szúrás elől és a nő oldalába kerülni. Az nem tudta már visszahúzni a karját, hogy védekezzen és ne hagyja azt, hogy a kree férfi leszúrja őt. A penge a nő bőrvértjét átszakította, érezni lehetett, ahogyan a bordák között becsusszan a penge, helyenként hozzáérve azokhoz, majd valahol megállt. A nő egyből vért kezdett el felköhögni, nem tudhatta a férfi, hogy a szívet, vagy a tüdőt sértette meg, de az összerogyott és hörögve kezdett el a földön rángani. Egy biztos, hogy nem nagyon fog tudni már felkelni és harcolni a későbbiekben. Ekkor tűnhetett fel mindenkinek, hogy a dimenziókapu szakadozni kezdett, meg-meg szakadva pillanatokra - ekkora ért vissza Atira is, hogy lássa mindezt - majd Miller szinte átrobbant rajta és a kapu is egy utolsó szakadással bezárult, megszűnt. A férfi páncélja merő vér és hamu volt.
- Lemaradtam valamiről? - kérdezte.
_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Thorhalla- Fórumanyu
- Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Korbin (Lángoló Galaxis)
Srir most egy kevésbé jó ellenfelet kapott ki mint legutóbb. A veszélyes csapás elől sikerült kikerülnie és egy erős szúrással végeznie a nővel. Még egy megjegyzést is megengedett magának csak azért, hogy a haldokló ezzel a tudattal haljon meg.
-Mi kreek vagyunk. Ma két istent is megöltem. Ezért nem győztétek le a galaxisunkat.
A kardját még kihúzza a nőből és nem nagyon érdekli ha az elvérzik. A dimenziókapu furcsa viselkedésére gyanúsan méregeti azt és igyekszik közelebb kerülni a védencéhez, de csak Miller lép át rajta. Látszólag ő is megszenvedett alaposan. Mégis a kérdésére nem épp a legeggyüttérzőbb választ kapja a kreetől.
-A francba tábornok jó lett volna ha itt van ezek a tudósok csak körbe-körbe rohangásztak. Esküszöm egy tucat druff többet ért volna náluk.
Miközben pedig panaszkodik a saját tudósához megy.
-Megvizsgállak.
Jelenti ki és néhány óvatos tapogatást meg is tesz, hogy felmérje mennyire súlyos sérülései vannak a tudósnak. Közben pedig a tábornokhoz szól.
-Orvosokra biztos szükség lesz már csak az égési sérüléseik miatt is. Ja és az egyik korbini felvette azt a varázsfegyvert amit itt őriztek. Erős az biztos.
-Mi kreek vagyunk. Ma két istent is megöltem. Ezért nem győztétek le a galaxisunkat.
A kardját még kihúzza a nőből és nem nagyon érdekli ha az elvérzik. A dimenziókapu furcsa viselkedésére gyanúsan méregeti azt és igyekszik közelebb kerülni a védencéhez, de csak Miller lép át rajta. Látszólag ő is megszenvedett alaposan. Mégis a kérdésére nem épp a legeggyüttérzőbb választ kapja a kreetől.
-A francba tábornok jó lett volna ha itt van ezek a tudósok csak körbe-körbe rohangásztak. Esküszöm egy tucat druff többet ért volna náluk.
Miközben pedig panaszkodik a saját tudósához megy.
-Megvizsgállak.
Jelenti ki és néhány óvatos tapogatást meg is tesz, hogy felmérje mennyire súlyos sérülései vannak a tudósnak. Közben pedig a tábornokhoz szól.
-Orvosokra biztos szükség lesz már csak az égési sérüléseik miatt is. Ja és az egyik korbini felvette azt a varázsfegyvert amit itt őriztek. Erős az biztos.
_________________
Reneszánsz:
Adrian Sommerfield, Samuel McShuibhne, George Turner, Srir Gur, Leon Gross, Augustus Graves,Otrus Vubalh Fass, Tristan Winkelhock, Lisa Kaur
Végtelen háború:
Gustav Simonsen
Little SW
Claye Jaro, Chuhk G'vaamnohrk, Rhirt Trakk, Jivi Ako
Összes karim
Re: Korbin (Lángoló Galaxis)
– Atria –
A lány miután látja, hogy az utolsó tűzóriást is legyőzték, lassan visszabotorkál a terembe.
Bár fájdalmai már nincsenek, de égési sérülései megmaradtak ezért továbbra sem érzi magát túl kellemesen.
A térkapu különös viselkedését elinte aggodalommal figyeli, de rögtön megnyugszik amint látja, hogy Miller lép át rajta.
Biccent a férfinak, majd a kree rövid összefoglalóját hallgatva egy pillanatra elgondolkozik rajta, hogy mégis mi az a druff, de jobbnak látja nem rákérdezni.
- Volt valami érdekes a túloldalon? - kérdi a tábornoktól, egy halvány félmosoly kíséretében.
Mikor a kree a korbini férfit említi Atria a kijárat felé mutat és megszólal.
- Elég csúnyán megsérült. - majd még hozzáteszi:
- A fegyver pedig meg se mozdul…
Azzal a sérült kree és foxiai felé fordul.
- Ha a sebesültek mozdíthatók akkor végre leléphetnénk innen, bár a korbini sérülései lehet, hogy túl súlyosak ahhoz hogy megmozdítsuk.
A lány miután látja, hogy az utolsó tűzóriást is legyőzték, lassan visszabotorkál a terembe.
Bár fájdalmai már nincsenek, de égési sérülései megmaradtak ezért továbbra sem érzi magát túl kellemesen.
A térkapu különös viselkedését elinte aggodalommal figyeli, de rögtön megnyugszik amint látja, hogy Miller lép át rajta.
Biccent a férfinak, majd a kree rövid összefoglalóját hallgatva egy pillanatra elgondolkozik rajta, hogy mégis mi az a druff, de jobbnak látja nem rákérdezni.
- Volt valami érdekes a túloldalon? - kérdi a tábornoktól, egy halvány félmosoly kíséretében.
Mikor a kree a korbini férfit említi Atria a kijárat felé mutat és megszólal.
- Elég csúnyán megsérült. - majd még hozzáteszi:
- A fegyver pedig meg se mozdul…
Azzal a sérült kree és foxiai felé fordul.
- Ha a sebesültek mozdíthatók akkor végre leléphetnénk innen, bár a korbini sérülései lehet, hogy túl súlyosak ahhoz hogy megmozdítsuk.
Nautia- 2. szint - 6 kredit
- Hozzászólások száma : 112
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2015. Jun. 16.
Karakteradatok
Főkarakter: Nautia
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Korbin (Lángoló Galaxis)
Galaxis Védelmezői: Lángoló titkok
Résztvevők: Yalvis Trewero / Bíbor Kísértet, Srir'Gur, See-Ker / WP-01, Atria Tarazed, Shriad, Jochem Schallamach / P35796 és Ejyolf Ragnar Miller
Következő körváltás: 2016. június 8. (szerda)
Srir kihúzta a nőből a fegyverét, majd hagyta, hogy elvérezzen, eközben ment oda See-Kerhez, hogy megnézze. Nem volt épp a férfi a legjobb állapotban, a mellkasán zúzódások, valószínűleg több bordája eltörött, a tudós eszméletlenül feküdt a földön*. Egészen biztosan életben fog maradni. Ekkor érkezett meg Miller is vissza, majd Srir szavaira felelt.
- Odakint lezuhant egy gép - mondta. - Ott is volt egy támadás, dimenzió kapuval. Átmentem Muspelheimbe, hogy lekapcsoljam, megsemmisítsem őket... bár van egy érzésem, hogy nem fogja ez őket sokáig visszatartani.
Orvosra bólintott, ami egyébként tény és való volt, még Srir-re is ráfért volna egy vizsgálat, ahogyan Atria-ra is, de legfőképp See-Kerre és Yalvisra.
- Volt egy méltó? - kérdezte meglepetten. - Orvost szerezni nehezebb lesz, a siklóra, amivel jöttünk arra zuhant a kinti gép. De bizonyára valahogy letudunk jutni. Lady Atria, szüksége van segítségre a kijutásban?
Kérdezte a nőt, ha nem volt, akkor a Yalvist vette fel a földről, mert ő nem volt túl jó állapotban.
- Hol van a helyi, akit említett? - érdeklődött.
Mivel Atria megmutatja neki, vagy mondja, akkor elindul a kinti folyosóra, hogy megnézze a férfit. Először a férfit nézte meg, majd utána ő maga is próbálta megemelni a fegyvert, sikertelenül.
- A fegyver maga választ magának tulajdonost és csak, aki méltó emelheti fel - magyarázta. - Valóban elég súlyos a sérülés, bár nem is hiszem, hogy kitudnánk cipelni, mert elég nehéznek tűnik. Kitud menni Lady Atria, hogy hívjon kintről segítséget, akik kihordják a sebesülteket? - kérdezte a nőt.
*Ha ír, magához tér.
- Odakint lezuhant egy gép - mondta. - Ott is volt egy támadás, dimenzió kapuval. Átmentem Muspelheimbe, hogy lekapcsoljam, megsemmisítsem őket... bár van egy érzésem, hogy nem fogja ez őket sokáig visszatartani.
Orvosra bólintott, ami egyébként tény és való volt, még Srir-re is ráfért volna egy vizsgálat, ahogyan Atria-ra is, de legfőképp See-Kerre és Yalvisra.
- Volt egy méltó? - kérdezte meglepetten. - Orvost szerezni nehezebb lesz, a siklóra, amivel jöttünk arra zuhant a kinti gép. De bizonyára valahogy letudunk jutni. Lady Atria, szüksége van segítségre a kijutásban?
Kérdezte a nőt, ha nem volt, akkor a Yalvist vette fel a földről, mert ő nem volt túl jó állapotban.
- Hol van a helyi, akit említett? - érdeklődött.
Mivel Atria megmutatja neki, vagy mondja, akkor elindul a kinti folyosóra, hogy megnézze a férfit. Először a férfit nézte meg, majd utána ő maga is próbálta megemelni a fegyvert, sikertelenül.
- A fegyver maga választ magának tulajdonost és csak, aki méltó emelheti fel - magyarázta. - Valóban elég súlyos a sérülés, bár nem is hiszem, hogy kitudnánk cipelni, mert elég nehéznek tűnik. Kitud menni Lady Atria, hogy hívjon kintről segítséget, akik kihordják a sebesülteket? - kérdezte a nőt.
*Ha ír, magához tér.
_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Thorhalla- Fórumanyu
- Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Korbin (Lángoló Galaxis)
A tábornok jól ért a hőbörgő alakokhoz mert nagyon jól kezelte Srir mondatait is. Elterelte a figyelmét a dologról mégpedig azzal, hogy visszavezette a mostani helyzethez. Srir egyből fel is fogja, hogy talán még nincs vége és van még dolguk.
-Körülbelül mennyi idő míg összeszedik magukat?
Mert ugye a nem sok az elég tág fogalom. Ezt jó volna hamar tisztázni. Mert ha van idejük akkor a bordatörötteket sem mozgatná szívesen. Ha nem volna dolga akkor ő sem mozogna szívesen. A foxiait is megvizsgálja. A nőnek maximum égési sérülései lehetnek. Míg járóképes nagy baj nem lehet. A korbinita mikor szóba kerül akkor arra is csak megjegyzi.
-Majd őt is megnézem.
Ha sor is kerül rá és ő is meglátja akkor maga is csak megerősíteni tudja amit a tábornok mond. Ha akarnák is óvatosan kéne cipelni. A fegyverről viszont van már elképzelése.
-Akkor rosszul döntött. Ez egy civil aki azt sem tudta mit csinál.
-Körülbelül mennyi idő míg összeszedik magukat?
Mert ugye a nem sok az elég tág fogalom. Ezt jó volna hamar tisztázni. Mert ha van idejük akkor a bordatörötteket sem mozgatná szívesen. Ha nem volna dolga akkor ő sem mozogna szívesen. A foxiait is megvizsgálja. A nőnek maximum égési sérülései lehetnek. Míg járóképes nagy baj nem lehet. A korbinita mikor szóba kerül akkor arra is csak megjegyzi.
-Majd őt is megnézem.
Ha sor is kerül rá és ő is meglátja akkor maga is csak megerősíteni tudja amit a tábornok mond. Ha akarnák is óvatosan kéne cipelni. A fegyverről viszont van már elképzelése.
-Akkor rosszul döntött. Ez egy civil aki azt sem tudta mit csinál.
_________________
Reneszánsz:
Adrian Sommerfield, Samuel McShuibhne, George Turner, Srir Gur, Leon Gross, Augustus Graves,Otrus Vubalh Fass, Tristan Winkelhock, Lisa Kaur
Végtelen háború:
Gustav Simonsen
Little SW
Claye Jaro, Chuhk G'vaamnohrk, Rhirt Trakk, Jivi Ako
Összes karim
Re: Korbin (Lángoló Galaxis)
Yalvis utolsó emléke az volt, hogy a dimenziókapu szakadozni kezd, aztán szinte darabokra robban, ahogy Miller mint valami barbár nép fantazmagóriájának hadistene előtör belőle vérrel és hamuval borítva.
Aztán a következő pillanatban elájult, de hogy újra felébredjen. Csak annyit lát, hogy az egyik kree vizsgálja. A nem annyira karótnyelt a kettő közül.
Yalvis pislog párat, és megkérdezi.
- Ugye nem álmodtam Millert, meg hogy kinyírtad a tűzóriásokat? - kérdezi, aztán felsóhajt. - Várj, megpróbálok felállni. Amúgy meg ebben a kalapácsos dologban semmi misztikus sincs. Biztosan egy mesterséges intelligenciát használó kvantumkomputer van beleapplikálva, ami az évek alatt megzavarodott. Bár... Egy javaslat, mi lenne hogy ha a szerencsétlen ördögöt elkezdenétek tenírozni, hogy méltó legyen. Úgy értem hogy kiképzés, erőnléti edzések, mitológiai dolgoknak a fejébe verése. Aztán a végén lenne egy erős harcos, a kalapáccsal, a ti oldalatokon.
A fejével Miller felé bökött, és elvigyorodott.
- Nem szépítek, egy fegyvert csinálnátok a korbinitából, de valami háború van.
Aztán a következő pillanatban elájult, de hogy újra felébredjen. Csak annyit lát, hogy az egyik kree vizsgálja. A nem annyira karótnyelt a kettő közül.
Yalvis pislog párat, és megkérdezi.
- Ugye nem álmodtam Millert, meg hogy kinyírtad a tűzóriásokat? - kérdezi, aztán felsóhajt. - Várj, megpróbálok felállni. Amúgy meg ebben a kalapácsos dologban semmi misztikus sincs. Biztosan egy mesterséges intelligenciát használó kvantumkomputer van beleapplikálva, ami az évek alatt megzavarodott. Bár... Egy javaslat, mi lenne hogy ha a szerencsétlen ördögöt elkezdenétek tenírozni, hogy méltó legyen. Úgy értem hogy kiképzés, erőnléti edzések, mitológiai dolgoknak a fejébe verése. Aztán a végén lenne egy erős harcos, a kalapáccsal, a ti oldalatokon.
A fejével Miller felé bökött, és elvigyorodott.
- Nem szépítek, egy fegyvert csinálnátok a korbinitából, de valami háború van.
_________________
Bíbor Kísértet
Ez nem csak holmi játék! Ha a valóvilágban betörsz valahova, ott lepuffantanak.
Rozsda (Zoé)
Nem senyvedek a hús izzadtságszagú börtönében, a testemet információk alkotják. Ha nem is borulsz le előttem, akkor legalább add meg tiszteletet, jó?
Bíbor Kísértet- Bannolt
- Hozzászólások száma : 154
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 2
Join date : 2014. Aug. 18.
Karakteradatok
Főkarakter: Svarog
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz
Re: Korbin (Lángoló Galaxis)
– Atria –
Miller kérdésére tagadólag megrázza a fejét.
- Köszönöm, menni fog egyedül is. - mondja, majd végigméri a férfit.
- Maga jól van? - ránézésre nem tudja megállapítani, de remélhetőleg a vér a páncélon nem a sajátja.
Megmutatja a tábornoknak hol van a sérült korbini, majd elgondolkodva szól.
- Kiváncsi vagyok, hogy került ide a barátunk. Ha mi vagyunk az első ”kutatók” a piramis belsejében, akkor ő ki és hogyan talált rá a fegyverre? Egyáltalán hogy tudta elmozdítani a szarkofág zárókövét egymaga, már ha csakugyan ott volt a pöröly, ha pedig nem egyedül volt akkor hol vannak a társai? Na nem mintha panaszkodnék amiért közbelépett…
Miller újabb kérdésére bólint, majd az irányítópaneljét kezdi babrálni.
- A kérdés csak az milyen gyorsan… -mondja halkan, szinte csak magának.
Megpróbálja bekapcsolni bakancsait remélve, hogy azok még működőképesek. Ha sikerrel jár akkor biccent a társaság felé és sietve kifelé indul, ezúttal lényegesen óvatosabban mozogva és talán valamivel lassabban is mint korábban.
Ha a bakancsok nem működnek, akkor bosszúsan fújtat egyet és gyalog indul a kijárat felé.
Miller kérdésére tagadólag megrázza a fejét.
- Köszönöm, menni fog egyedül is. - mondja, majd végigméri a férfit.
- Maga jól van? - ránézésre nem tudja megállapítani, de remélhetőleg a vér a páncélon nem a sajátja.
Megmutatja a tábornoknak hol van a sérült korbini, majd elgondolkodva szól.
- Kiváncsi vagyok, hogy került ide a barátunk. Ha mi vagyunk az első ”kutatók” a piramis belsejében, akkor ő ki és hogyan talált rá a fegyverre? Egyáltalán hogy tudta elmozdítani a szarkofág zárókövét egymaga, már ha csakugyan ott volt a pöröly, ha pedig nem egyedül volt akkor hol vannak a társai? Na nem mintha panaszkodnék amiért közbelépett…
Miller újabb kérdésére bólint, majd az irányítópaneljét kezdi babrálni.
- A kérdés csak az milyen gyorsan… -mondja halkan, szinte csak magának.
Megpróbálja bekapcsolni bakancsait remélve, hogy azok még működőképesek. Ha sikerrel jár akkor biccent a társaság felé és sietve kifelé indul, ezúttal lényegesen óvatosabban mozogva és talán valamivel lassabban is mint korábban.
Ha a bakancsok nem működnek, akkor bosszúsan fújtat egyet és gyalog indul a kijárat felé.
Nautia- 2. szint - 6 kredit
- Hozzászólások száma : 112
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2015. Jun. 16.
Karakteradatok
Főkarakter: Nautia
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Korbin (Lángoló Galaxis)
Galaxis Védelmezői: Lángoló titkok
Résztvevők: Yalvis Trewero / Bíbor Kísértet, Srir'Gur, See-Ker / WP-01, Atria Tarazed, Shriad, Jochem Schallamach / P35796 és Ejyolf Ragnar Miller
Következő körváltás: 2016. június 12. (vasárnap)
Srir szavaira Miller megtorpant és néhány pillanatra elgondolkodott.
- Nem tudom - vallta be őszintén. - Fogalmam sincs, hogy mikor szedik össze a bátorságukat újra próbálkozni. És azért térkaput sem olyan könnyű nyitni ekkora távolságba, az napokba telhet. De lehet, hogy nem kockáztatnak és csak hetek-hónapok múlva próbálkoznak újra.
Ezek után mindenki kiért a folyosóra, ahol Eyjolf elküldte Atria-t, hogy menjen orvosért. Közben Srir-nek is volt egy-két szava a fegyverrel kapcsolatban
- Nem ez alapján választanak a mágikus fegyverek tulajdonost - mondta. - Aki szívében és lelkében nemes, önfeláldozó és bármit megtenne a népéért, embereiért, hogy megóvja őket a bajtól, de nem olyat, amivel gonosz lenne. Az elmondása alapján a fiúnak tanulnia kell, de ha nem lett volna megfelelő, akkor soha sem tudta volna megemelni a pörölyt.
Ezalatt Yalvis is felébredt, aki tapasztalhatta, hogy már nem bent van a hatalmas csarnokban, hanem az előtte levő folyosón, a korábban látott helyi is eszméletlen, a korábban képekről látott fegyver pedig nem messze fekszik tőle a földön. Felállni nem tudott, mert Miller kezeiben volt, a férfi letette a foxiait, aki nehezen ugyan, de megtudott állni.
- Ez bármennyire is akarja Yalvis nem technológia, hanem mágia - mondta. - Akkor megyek én orvosért.
Mivel Atria nem ment, a férfi futva indult el kifelé. Úgy három-négy percig lehetett távol, amikor több helyi személy jött vissza, akik három hordágyat is hoztak, hogy a sérülteket kivigyék, a korbinitát, See-Kert és Yalvist, aki nem igen tudott gyalog közlekedni. Őket hármújukat fel is pakolják, hogy azon vigyék ki őket.
- Megkérném önöket, hogy kövessenek kifelé, a mentőegységek perceken belül megérkeznek - mondta az egyik helyi.
Ha követik őket, akkor láthatták, hogy odakint is harc volt, egy lezuhant gép is van itt, több halott óriás...
- Nem tudom - vallta be őszintén. - Fogalmam sincs, hogy mikor szedik össze a bátorságukat újra próbálkozni. És azért térkaput sem olyan könnyű nyitni ekkora távolságba, az napokba telhet. De lehet, hogy nem kockáztatnak és csak hetek-hónapok múlva próbálkoznak újra.
Ezek után mindenki kiért a folyosóra, ahol Eyjolf elküldte Atria-t, hogy menjen orvosért. Közben Srir-nek is volt egy-két szava a fegyverrel kapcsolatban
- Nem ez alapján választanak a mágikus fegyverek tulajdonost - mondta. - Aki szívében és lelkében nemes, önfeláldozó és bármit megtenne a népéért, embereiért, hogy megóvja őket a bajtól, de nem olyat, amivel gonosz lenne. Az elmondása alapján a fiúnak tanulnia kell, de ha nem lett volna megfelelő, akkor soha sem tudta volna megemelni a pörölyt.
Ezalatt Yalvis is felébredt, aki tapasztalhatta, hogy már nem bent van a hatalmas csarnokban, hanem az előtte levő folyosón, a korábban látott helyi is eszméletlen, a korábban képekről látott fegyver pedig nem messze fekszik tőle a földön. Felállni nem tudott, mert Miller kezeiben volt, a férfi letette a foxiait, aki nehezen ugyan, de megtudott állni.
- Ez bármennyire is akarja Yalvis nem technológia, hanem mágia - mondta. - Akkor megyek én orvosért.
Mivel Atria nem ment, a férfi futva indult el kifelé. Úgy három-négy percig lehetett távol, amikor több helyi személy jött vissza, akik három hordágyat is hoztak, hogy a sérülteket kivigyék, a korbinitát, See-Kert és Yalvist, aki nem igen tudott gyalog közlekedni. Őket hármújukat fel is pakolják, hogy azon vigyék ki őket.
- Megkérném önöket, hogy kövessenek kifelé, a mentőegységek perceken belül megérkeznek - mondta az egyik helyi.
Ha követik őket, akkor láthatták, hogy odakint is harc volt, egy lezuhant gép is van itt, több halott óriás...
_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Thorhalla- Fórumanyu
- Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Korbin (Lángoló Galaxis)
Srir megkapta a kérdésére a választ és megnyugodott valamennyire.
-Szóval minimum pár nap.
~Bár attól függ hány térkapu van. Nem ismerjük a bolygót sem pedig ezt az épületet amiben vagyunk.~
A fegyver választására kapott válaszon Srir elgondolkozik.
-Ezek szerint ez az eszköz közveszélyes és csak félig hasznos. Ez egy veszélyes fegyver ami megválogatja ki foghatja a kezébe. Ha csakis olyanok akik a hazájukhoz és népükhöz hűek úgy hasznosnak vélném bár ilyen fegyvert inkább katonáknak kéne hordani mint civilnek. Viszont egy katona számára a gonoszt tett a helyzettől és a vezetők döntésétől függ, hogy valóban gonosz-e.
~Mondhatom úgy is, hogy ez a fegyver csak békeb*ziknak engedelmeskedik.~
Ugyanis Srir felfogásában a jó katona olyasmivel nem törődik, hogy jó-e vagy rossz amit tesz csak teljesíti a parancsot. A foxiai megjegyzésével Srir egyet értene viszont Miller magyarázatát követve lehetetlen volna fegyvert készíteni a korbinitából anélkül, hogy a fegyvert megtartaná.
-Persze, de csak tisztességes akciókat teljesítene. Viszont tény, hogy ha csak neki engedelmeskedik a fegyver akkor egy harci képzésre kötelezni kell őt mert így csak egy ön és közveszélyes civil.
Az orvosok érkezésével figyeli a saját tudósát miképp bánnak vele. Ez által őt meg sem kell kérni, hogy kövesse őket megy magától is. Úgy látszik kint is dúlt harc.
-Ez előre meg volt tervezve gondolom.
-Szóval minimum pár nap.
~Bár attól függ hány térkapu van. Nem ismerjük a bolygót sem pedig ezt az épületet amiben vagyunk.~
A fegyver választására kapott válaszon Srir elgondolkozik.
-Ezek szerint ez az eszköz közveszélyes és csak félig hasznos. Ez egy veszélyes fegyver ami megválogatja ki foghatja a kezébe. Ha csakis olyanok akik a hazájukhoz és népükhöz hűek úgy hasznosnak vélném bár ilyen fegyvert inkább katonáknak kéne hordani mint civilnek. Viszont egy katona számára a gonoszt tett a helyzettől és a vezetők döntésétől függ, hogy valóban gonosz-e.
~Mondhatom úgy is, hogy ez a fegyver csak békeb*ziknak engedelmeskedik.~
Ugyanis Srir felfogásában a jó katona olyasmivel nem törődik, hogy jó-e vagy rossz amit tesz csak teljesíti a parancsot. A foxiai megjegyzésével Srir egyet értene viszont Miller magyarázatát követve lehetetlen volna fegyvert készíteni a korbinitából anélkül, hogy a fegyvert megtartaná.
-Persze, de csak tisztességes akciókat teljesítene. Viszont tény, hogy ha csak neki engedelmeskedik a fegyver akkor egy harci képzésre kötelezni kell őt mert így csak egy ön és közveszélyes civil.
Az orvosok érkezésével figyeli a saját tudósát miképp bánnak vele. Ez által őt meg sem kell kérni, hogy kövesse őket megy magától is. Úgy látszik kint is dúlt harc.
-Ez előre meg volt tervezve gondolom.
_________________
Reneszánsz:
Adrian Sommerfield, Samuel McShuibhne, George Turner, Srir Gur, Leon Gross, Augustus Graves,Otrus Vubalh Fass, Tristan Winkelhock, Lisa Kaur
Végtelen háború:
Gustav Simonsen
Little SW
Claye Jaro, Chuhk G'vaamnohrk, Rhirt Trakk, Jivi Ako
Összes karim
Re: Korbin (Lángoló Galaxis)
– Atria –
Kifelé menet a korbini férfiről szóló társalgáshoz elgondolkodva szól hozzá:
- Kiváncsi vagyok, hogy került ide a barátunk. Ha mi vagyunk az első ”kutatók” a piramis belsejében, akkor ő ki és hogyan talált rá a fegyverre? Egyáltalán hogy tudta elmozdítani a szarkofág zárókövét egymaga, már ha csakugyan ott volt a pöröly, ha pedig nem egyedül volt akkor hol vannak a társai? Na nem mintha panaszkodnék amiért közbelépett…
A piramisból kiérve meglepve látja a lezuhant gép maradványait és a halott óriásokat. Úgy látszik nem ők az egyedüli sérültek, a helyi orvosoknak alighanem akad dolguk bőven. Hirtelen eszébe jut valami.
- Elvittek valamit? Hol a korona amit találtunk?
Lehet, hogy valójában nem is a pöröly miatt jöttek az óriások.
Kifelé menet a korbini férfiről szóló társalgáshoz elgondolkodva szól hozzá:
- Kiváncsi vagyok, hogy került ide a barátunk. Ha mi vagyunk az első ”kutatók” a piramis belsejében, akkor ő ki és hogyan talált rá a fegyverre? Egyáltalán hogy tudta elmozdítani a szarkofág zárókövét egymaga, már ha csakugyan ott volt a pöröly, ha pedig nem egyedül volt akkor hol vannak a társai? Na nem mintha panaszkodnék amiért közbelépett…
A piramisból kiérve meglepve látja a lezuhant gép maradványait és a halott óriásokat. Úgy látszik nem ők az egyedüli sérültek, a helyi orvosoknak alighanem akad dolguk bőven. Hirtelen eszébe jut valami.
- Elvittek valamit? Hol a korona amit találtunk?
Lehet, hogy valójában nem is a pöröly miatt jöttek az óriások.
Nautia- 2. szint - 6 kredit
- Hozzászólások száma : 112
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2015. Jun. 16.
Karakteradatok
Főkarakter: Nautia
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Korbin (Lángoló Galaxis)
Galaxis Védelmezői: Lángoló titkok
Résztvevők: Yalvis Trewero / Bíbor Kísértet, Srir'Gur, See-Ker / WP-01, Atria Tarazed, Shriad, Jochem Schallamach / P35796 és Ejyolf Ragnar Miller
Következő körváltás: 2016. június 16. (csütörtök)
Miller megrázta a fejét arra, amit Srir mondott.
- A dédnagyapám és a nagyapám is főleg mások védelmére használták - mondta. - Midgard... azaz a Föld védelmében, hogy az ott élőket óvják. Lényegében olyan csoportok tagjai voltak, mint a Galaxis Őrzői manapság. Szóval szuperhősök.
Ennél jobban nem igen tudta körbeírni. De a társaság kiért közben, a sérültekkel.
- Nem kételkedem abban, hogy ne tanulná meg ezek után használni - mondta. - Ha nem teszi a fegyver valószínűleg nem találná többé méltónak és nem tudná használni. Ezért vélem azt, hogy jó helyen lesz a fegyver.
- A korona megvan, nem tudtak elvinni semmit szerencsére - mondta a nő. - A sérült az egyik társunk, elindult befelé, hogy figyelmeztesse magukat, hogy megtámadtak minket... ezek szerint mást talált, mint önöket.
Odakint nem kellett sokat várni arra, hogy újabb siklók és őket követő vadászgépek megérkezzenek. Ezekkel komplett orvosi csoport érkezett meg, így első körben az eszméletlen See-Kert, Shriadot és Jochem-et vitték el, ahogyan Yalvist is. A második körben Srir-t, Atria-t és Miller-t, majd harmadikban Shriad sérült gépét vitték le arra a telepre, ahonnan indultak ide az ásatások helyére.
Néhány nappal később:
Eddigre sikeresen helyreállt Shriad gépe és helyrehozta magát egy kis rásegítéssel, így már ismét képes volt arra, hogy minden feladatát ellássa. A sérültek nagyjából rendben voltak, bár Yalvisnak így is mindene fájt és teljesen kopasz volt, és még lesz minimum hónapokig. A társaságot összehívták az eligazító terembe, ahol még a választott bajok is volt. Mint kiderült volt katonai képzése a fiatal fiúnak, csak olyan szinten került sokkos állapotba az egésztől, hogy amiatt nem tudott mit tenni abban a helyzetben. Az elmondása szerint tényleg a csapatot kereste, csak a rossz irányba indult elsőre, Amint belépett a helységbe, ahol a szarkofág is volt az kinyílt és a fegyver a kezébe repült. Mint kiderült a vérvonal leszármazottja, csak még ő maga sem tudott róla. A nő, aki velük volt az ásatáson ő fogadta őket.
- Örökre az adósaik leszünk önöknek - mondta. - Nem csak hatalmas értékű kincseket, leleteket sikerült önöknek hála megtalálnunk, de visszakaptuk a legendáinkban levő bajnokunkat. Így már biztosabban tudjuk az ellenséggel felvenni a harcot. Hogyan tudnánk mindezt önöknek meghálálni?
//Nautia, köszi, hogy most korábban írtál, mert, csak ma reggel láttam, hogy írtál előző körben... és ezért nem reagáltam rád, így meg, hogy Adrian is írt már nem tudtam átjavítani. Este 3/4 12 után már nem nézem, hogy van-e írva, hanem be van másolva a kész reag és éjfélkor elküldöm a reagot... //
- A dédnagyapám és a nagyapám is főleg mások védelmére használták - mondta. - Midgard... azaz a Föld védelmében, hogy az ott élőket óvják. Lényegében olyan csoportok tagjai voltak, mint a Galaxis Őrzői manapság. Szóval szuperhősök.
Ennél jobban nem igen tudta körbeírni. De a társaság kiért közben, a sérültekkel.
- Nem kételkedem abban, hogy ne tanulná meg ezek után használni - mondta. - Ha nem teszi a fegyver valószínűleg nem találná többé méltónak és nem tudná használni. Ezért vélem azt, hogy jó helyen lesz a fegyver.
- A korona megvan, nem tudtak elvinni semmit szerencsére - mondta a nő. - A sérült az egyik társunk, elindult befelé, hogy figyelmeztesse magukat, hogy megtámadtak minket... ezek szerint mást talált, mint önöket.
Odakint nem kellett sokat várni arra, hogy újabb siklók és őket követő vadászgépek megérkezzenek. Ezekkel komplett orvosi csoport érkezett meg, így első körben az eszméletlen See-Kert, Shriadot és Jochem-et vitték el, ahogyan Yalvist is. A második körben Srir-t, Atria-t és Miller-t, majd harmadikban Shriad sérült gépét vitték le arra a telepre, ahonnan indultak ide az ásatások helyére.
Néhány nappal később:
Eddigre sikeresen helyreállt Shriad gépe és helyrehozta magát egy kis rásegítéssel, így már ismét képes volt arra, hogy minden feladatát ellássa. A sérültek nagyjából rendben voltak, bár Yalvisnak így is mindene fájt és teljesen kopasz volt, és még lesz minimum hónapokig. A társaságot összehívták az eligazító terembe, ahol még a választott bajok is volt. Mint kiderült volt katonai képzése a fiatal fiúnak, csak olyan szinten került sokkos állapotba az egésztől, hogy amiatt nem tudott mit tenni abban a helyzetben. Az elmondása szerint tényleg a csapatot kereste, csak a rossz irányba indult elsőre, Amint belépett a helységbe, ahol a szarkofág is volt az kinyílt és a fegyver a kezébe repült. Mint kiderült a vérvonal leszármazottja, csak még ő maga sem tudott róla. A nő, aki velük volt az ásatáson ő fogadta őket.
- Örökre az adósaik leszünk önöknek - mondta. - Nem csak hatalmas értékű kincseket, leleteket sikerült önöknek hála megtalálnunk, de visszakaptuk a legendáinkban levő bajnokunkat. Így már biztosabban tudjuk az ellenséggel felvenni a harcot. Hogyan tudnánk mindezt önöknek meghálálni?
//Nautia, köszi, hogy most korábban írtál, mert, csak ma reggel láttam, hogy írtál előző körben... és ezért nem reagáltam rád, így meg, hogy Adrian is írt már nem tudtam átjavítani. Este 3/4 12 után már nem nézem, hogy van-e írva, hanem be van másolva a kész reag és éjfélkor elküldöm a reagot... //
_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Thorhalla- Fórumanyu
- Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Korbin (Lángoló Galaxis)
A tábornok magyarázatára Srir hallgatott. A Galaxis Őrzőiről maga sem döntötte el, hogy konkrétan mit gondoljon. Megbecsülik őket sokan és hasonlóak a katonákhoz mégsem azok. Srir így általában nem is gondol rájuk mert nem akar gondolkozni. Viszont a Midgard-ról már megvan a véleménye amit pedig szintén nem fejt ki hisz még megsértené a tábornok felmenőit. A fegyverről viszont már van véleménye.
-Remélem is. Kár volna egy ilyen erős fegyvert parlagon hagyni.
Ezek után az orvosok is megérkeznek és ellátják a sérülteket. Srir is sorra kerül. Pár nap múlva már ismét épnek nevezhető a mindig morcos kree. Ott attól a kölyöktől megtudják mind a teljes igazságot és most már érthetik a helyzetet. A köszönetnyilvánítást Srir feleslegesnek tartja amit ki is fejt.
-Csak parancsot teljesítettem és nem is várok el köszönetet. Ha tenni szeretnének valamit értem akkor tehetnek néhány méltató szót feljebbvalóimnak.
Mosolyodik el halványan.
-Remélem is. Kár volna egy ilyen erős fegyvert parlagon hagyni.
Ezek után az orvosok is megérkeznek és ellátják a sérülteket. Srir is sorra kerül. Pár nap múlva már ismét épnek nevezhető a mindig morcos kree. Ott attól a kölyöktől megtudják mind a teljes igazságot és most már érthetik a helyzetet. A köszönetnyilvánítást Srir feleslegesnek tartja amit ki is fejt.
-Csak parancsot teljesítettem és nem is várok el köszönetet. Ha tenni szeretnének valamit értem akkor tehetnek néhány méltató szót feljebbvalóimnak.
Mosolyodik el halványan.
_________________
Reneszánsz:
Adrian Sommerfield, Samuel McShuibhne, George Turner, Srir Gur, Leon Gross, Augustus Graves,Otrus Vubalh Fass, Tristan Winkelhock, Lisa Kaur
Végtelen háború:
Gustav Simonsen
Little SW
Claye Jaro, Chuhk G'vaamnohrk, Rhirt Trakk, Jivi Ako
Összes karim
Re: Korbin (Lángoló Galaxis)
– Atria –
Pár nappal később a lány sérülései már sokat javultak és jókedvét is visszanyerte szemlátomást.
A teremben elhangzottak nyomán bőszen bólogat, bár ő a maga részéről nem értékeli különösebben sikeresnek az expedíciót hiszen a “hatalmas értékű kincsek” közül egyet sem sikerült kicsempésznie magával. Az persze mindenképpen pozitív, hogy egyáltalán túlélte az egészet.
A kree szavaira helyeslően bólint, majd sietve hozzáteszi:
- De ha már a hálánál tartunk… bátorkodtam készíteni egy listát!
Néhány gyors mozdulatot tesz az alkarján lévő vezérlőpulton, és a szerkezet rögtön meg is jeleníti a tételeket, amiket hangosan felolvas.
Energiacellák, szerszámok és egyéb kellékek a megrongálódott felszerelésének javításához, néhány első ránézésre használhatatlan alkatrész a sikló roncsaiból, valamint egy személyre szabott tűzálló öltözet is szerepel rajta. Egyik tétel sem különösebben értékes, viszont elég sok van belőlök.
- Ha ezek közül bármit tudnának nélkülözni az csodálatos volna. - mondja mosolyogva, majd egy pillanatnyi szünet után ismét megszólal.
- Ó, és mi a szándékuk a “világító koronával”? Ha önöknek nincs rá szüksége én hasznát tudnám venni fejlámpaként!
Erősen kétli, hogy neki adnák a leletet, de egy próbát mindesetre megért.
//Elnézést a múltkoriért! Későn jutott eszembe, hogy írni kéne.
Pár nappal később a lány sérülései már sokat javultak és jókedvét is visszanyerte szemlátomást.
A teremben elhangzottak nyomán bőszen bólogat, bár ő a maga részéről nem értékeli különösebben sikeresnek az expedíciót hiszen a “hatalmas értékű kincsek” közül egyet sem sikerült kicsempésznie magával. Az persze mindenképpen pozitív, hogy egyáltalán túlélte az egészet.
A kree szavaira helyeslően bólint, majd sietve hozzáteszi:
- De ha már a hálánál tartunk… bátorkodtam készíteni egy listát!
Néhány gyors mozdulatot tesz az alkarján lévő vezérlőpulton, és a szerkezet rögtön meg is jeleníti a tételeket, amiket hangosan felolvas.
Energiacellák, szerszámok és egyéb kellékek a megrongálódott felszerelésének javításához, néhány első ránézésre használhatatlan alkatrész a sikló roncsaiból, valamint egy személyre szabott tűzálló öltözet is szerepel rajta. Egyik tétel sem különösebben értékes, viszont elég sok van belőlök.
- Ha ezek közül bármit tudnának nélkülözni az csodálatos volna. - mondja mosolyogva, majd egy pillanatnyi szünet után ismét megszólal.
- Ó, és mi a szándékuk a “világító koronával”? Ha önöknek nincs rá szüksége én hasznát tudnám venni fejlámpaként!
Erősen kétli, hogy neki adnák a leletet, de egy próbát mindesetre megért.
//Elnézést a múltkoriért! Későn jutott eszembe, hogy írni kéne.
Nautia- 2. szint - 6 kredit
- Hozzászólások száma : 112
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2015. Jun. 16.
Karakteradatok
Főkarakter: Nautia
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Korbin (Lángoló Galaxis)
Galaxis Védelmezői: Lángoló titkok
Résztvevők: Yalvis Trewero / Bíbor Kísértet, Srir'Gur, See-Ker / WP-01, Atria Tarazed, Shriad, Jochem Schallamach / P35796 és Ejyolf Ragnar Miller
Következő körváltás: -
Srir-hez hasonlóan Miller sem kért semmi kézzelfoghatót a helyiektől, a nő elmosolyodott a kree szavaira.
- Megteszünk minden tőlünk telhetőt - mondta.
Atria megkapta, amiket kért, az energiacellát, az alkatrészeket és a tűzálló ruhát is. Ami a koronát illette, ott valóban azt a választ kapta, amire számított, hogy nem fogják odaadni neki.
- A korona vizsgálat alá kerül és mivel valószínűleg értékes és veszélyes ereklye, így nem válnánk meg tőle - felelte a nő.
Amint a megbeszélésnek vége volt, mindenkit visszakísértek a repülő városba, ahonnan már távozhattak, aki akart, az természetesen maradhatott még, hiszen volt még legalább egy hetük az ásatásokra. Eddigre Jochem és Shriad hajója is rendben volt, arra is alkalmas, hogy elhagyja a bolygót, és tovább álljon innen. Aki menni akart, az is megtudta tenni, aki viszont maradt és végigtúrta a helyszíneket már nem talált olyan izgalmas dolgokat, mint az elején, de további jó pár leletet igen, volt olyan is, amit elvihettek, mert főleg csak csecsebecsék voltak, tálak, ékszerek, páncéldarabok, de különösebb mágikus tárgyba már nem futottak bele, ahogyan újabb támadásba sem.
Vége.
//Köszönöm a játékot, Nautia és Adrian mind a ketten megkapjátok ingyen és bérmentve a karaktereket A játékosi NJK-k közé tegyétek ki őket és ettől kezdve 3 kredites NJK-ként használhatóak. Mind a ketten megérdemeltétek őket. Még a mai nap folyamán kiírom az új kalandot majd.//
//Folytatás: Forge Defense System épülete//
- Megteszünk minden tőlünk telhetőt - mondta.
Atria megkapta, amiket kért, az energiacellát, az alkatrészeket és a tűzálló ruhát is. Ami a koronát illette, ott valóban azt a választ kapta, amire számított, hogy nem fogják odaadni neki.
- A korona vizsgálat alá kerül és mivel valószínűleg értékes és veszélyes ereklye, így nem válnánk meg tőle - felelte a nő.
Amint a megbeszélésnek vége volt, mindenkit visszakísértek a repülő városba, ahonnan már távozhattak, aki akart, az természetesen maradhatott még, hiszen volt még legalább egy hetük az ásatásokra. Eddigre Jochem és Shriad hajója is rendben volt, arra is alkalmas, hogy elhagyja a bolygót, és tovább álljon innen. Aki menni akart, az is megtudta tenni, aki viszont maradt és végigtúrta a helyszíneket már nem talált olyan izgalmas dolgokat, mint az elején, de további jó pár leletet igen, volt olyan is, amit elvihettek, mert főleg csak csecsebecsék voltak, tálak, ékszerek, páncéldarabok, de különösebb mágikus tárgyba már nem futottak bele, ahogyan újabb támadásba sem.
Vége.
//Köszönöm a játékot, Nautia és Adrian mind a ketten megkapjátok ingyen és bérmentve a karaktereket A játékosi NJK-k közé tegyétek ki őket és ettől kezdve 3 kredites NJK-ként használhatóak. Mind a ketten megérdemeltétek őket. Még a mai nap folyamán kiírom az új kalandot majd.//
//Folytatás: Forge Defense System épülete//
_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Thorhalla- Fórumanyu
- Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Korbin (Lángoló Galaxis)
*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*
Az Elveszett hős, a Diplomata és a srác aki nem is járt arra...

Résztvevők:
- Lord Einar Thorson
- Multilokációs droid
- Edward Cahal O'Grady
- Zsikro
- Beta Ray Bill

- Rövid és sikeres utat.... - köszönt el a két férfitól Zsikro miközben Cahal odalépett Einarhoz, a kis kockán újra megindultak a vonalak, elkezdett villogni, majd egyszer csak hatalmas villanás következett és már nem Kansasban voltak, hanem egy nappaliban. A vörösen izzó nap folyamatosan táncoló árnyékokat vetett a körülöttük lévő csupasz falakra. Ahogy Einar körbenéz észreveszi a kanapén alvó régi ismerősét Beta Ray Bill-t ahogy éppen felül és az érkezőkre tekint...
- Végre - szalad ki a férfi száján. - Már régóta vártalak... - Csattant fel, majd szeme Thorson mellett a földre csúszott, ahol magzatpózban öklendezett Edward és a szájából habzó bélváladék bugyogott...aztán egyet köhintett és teste elernyedt.

A karmikus világlátás egyik alapgondolata, hogy az okok és következmények között pontosan meghatározott összefüggés létezik ~ Lhamo Donrup
Sandman- Adminisztrátor
- Hozzászólások száma : 802
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 43
Join date : 2012. Jan. 22.
Karakteradatok
Főkarakter: Sandman
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Little SW
Re: Korbin (Lángoló Galaxis)
Lord Einar Thorson
Bosszú Angyal, Asgard trónörököse, Vihar, had és halálisten, Jotunheim és Helheim hercege
Játékostárs(ak) neve: @Sandman, @Edward Cahal O'Grady
Idő: 2031. január eleje; ismeretlen idő
Helyszín: Sin, Tejútrendszer
Cél / Feladat: Segíteni Bétának
Többiek: Edward Cahal O'Grady, multilokációs droid

- egyéb információk:
- Éppen nincs
- Köszönjük Zsikro! – köszönte még a férfi kedvességét és segítőkészségét.
A következő pillanatban a droid tette a dolgát és újra olyan hatások jöttek, mint korábban is voltak, amikor mondjuk ide kerültek Cahal-lal, vagy pedig éppen odajutott a férfi bárjába. Most azonban egy nappaliban voltak, egy lakásban, az ablakon kitekintve a már-már természetellenesen vörös nap – hiszen életciklusa vége felé volt – bevilágított a helységbe. Mivel volt már a bolygón korábban, így a nap fényét és színét megismerve. Tényleg a Korbin-on voltak, vagy egy olyan helyen, ahol ugyanolyan nap volt. Bár a kanapén alvó Béta jelenléte megerősítette Asgard hercegét abban, hogy tényleg jó helyre érkeztek. De abban is biztos volt, hogy máskor nem bízza az utazást egy olyan multilokációs gépre, mint most. A Bifrost sokkal megbízhatóbb. Már éppen válaszolt volna, hogy mi is történt és kezet nyújtson a másik férfinak, amikor meghallotta a hangot saját maga mellől.
Azonnal odakapta a tekintetét, ahol meglátta Cahal-t, amint a földön feküdt és habzott a szája. Nagyon nem volt jó állapotban. Sajnos nem sokat értett az gyógyításhoz és orvosláshoz, abban az atyja volt járatos a halandó énje miatt. De ő is próbált rögtön letérdelni és annyit még tudott, hogy oldalra kell fordítani azt, aki rosszul van, hogyha még többet hányna, akkor ne nyelhesse le és ne fulladjon meg. meg amit még megtudott tenni, hogy megnézze a másik pulzusát, hogy életben van-e még. ennél többet azonban nem tudott tenni a másikért, csak remélhette, hogy van gyógyító a közelben.
- Hívj egy gyógyítót, azonnal! – mondta Beta-nak.
Nem tudta, hogy mi miatt, hogy a levegő nem jó egy embernek itt, bár Eyjolf is járt itt és nem volt gondja vele, vagy pedig az étel okozta, amit a Sin-en evett. Legyen bármelyik is, tényleg remélte, hogy még életben van Cahal, ahogyan azt is, hogy a gyógyító is hamar megérkezik és megmenti őt…
- felszerelés/egyebek:
_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Thorhalla- Fórumanyu
- Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
6 / 7 oldal • 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7
Similar topics
» Galaxis Védelmezői 14.: Lángoló titkok (Kozmikus kaland)
» Galaxis Védelmezői 1.: A Galaxis Védelmezői (Kozmikus)
» Galaxis Védelmezői
» Galaxis Védelmezői
» II/9. fejezet: A galaxis hódítói

6 / 7 oldal
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
|
|