Thor palotája

Nem tudom miért, nem számítottam sok jelenlévőre. Valahogy úgy gondoltam csupán maga Thor lesz az aki trónján ül s mi. De vannak még mások is, bőven is. És első szavai után legjobban ahhoz lenne kedvem, hogy rögtön távozzam is a teremből de most nem lehet, most maradni kell. Csendben hallgatom is amit Thorhalla mond. Még úgymond bírom mikor belekezd és mikor kimondja, hogy háború lesz úgy érzem, hogy az utána jövő szavai egyesével lökne egyre mélyebbre, mélyebbre és mélyebbre. Ha valaki két nappal ezelőtt eltaglalta volna tetteim akár egész listáját még több mint felére büszke is lettem volna. De most. Most csak állom a szavainak a súlyát és várok, hogy miképpen fog dönteni Thor. Mást nem tehetek mint, hogy veszek egy mély levegőt mikor befejezi Thorhalla és lefelé bámulva a földet, csendben várok az ítéletére. Nem tehetek mást. Lehet, hogy egyszerűen elzavar vagy megöl itt ahol állok azért mit hallott. Egyszerűen nem tudok arra gondolni, hogy ez a hely egy biztonságos "menedék" lesz. A sok más gondolat között csak az fut át agyamon, hogy halált fogok idefenn lelni és nem menedéket. Végül felemelem a fejemet és egy pillanatra elnézek a trónus felé de hamar vándorol tovább a tekintetem a fal felé.
Most jó lenne ha valaki meg tudná mondani, hogy mit kéne tennem mert én már nem tudom...

Álltam nagybátyám tekintetét ridegen s nem látszódott meg a bennem zajló harag s düh. Szívem szerint békává változtattam volna vagy felképeltem volna a sértéseiért. Lehet, hogy csak az unokahúga vagyok s a menye, de most hercegnőként s királynőként voltam itt s nem holmi gyermekként, kit így megalázhatott volna főleg nem egy mocskos korcs halandó előtt!
- Te tanítottál erre Thor s mégis, mikor a te s a férjem útját követem fejemet vennéd. De igen a mi sorsunk attól kezdve, hogy atyám miatt megölted Apokalipszist, hogy miattatok raboskodott Nifleheimben. Ki küzdjön egy isten ellen, ha nem egy másik? Egyszer védem a családom s birodalmaim, akkor is jobban megalázol a teljes udvar előtt, mint atyám tette – vágtam hozzá dühösen. – S azért kényszerültem erre, mert nem tudtad megakadályozni, hogy a férjemet, a fiadat elrabolják, s még mindig nem tért vissza s te sem tudod, hogy hol van! Nem űzhetsz Midgardra, ha akarnád sem, többé nem. Asgardról eltilthatsz, de Jotunheim az én királyságom, s ha engem nem akarsz látni a gyermekeimnek sem lesz többé helye itt.
Ez ettől a pillanattól kezdve családi vita volt már s nem pedig meghallgatás, már senkinek sem volt köze hozzá azok közül, kik idebent tartózkodtak, csak kettőnknek, még anyámnak sem kellett volna hallania. S főleg ezért nem voltam hajlandó a midgardiak nyelvét sem beszélni. Mikor megszólaltam a hangom végtelenül rideg volt, tudtam, hogy mit teszek s nem kellett kioktatnia.
< - Már megfizettem a legnagyobb árat s ezt tudjuk mindketten. S ha ennél is nagyobbat kérsz, s vársz mindketten tudjuk, hogy mi lesz a vége! >
Tudja, ha ez következik a Rangnarök jön el újra, mert érte s a többiekért követtem atyám útját, hogy őket s a népeimet megvédjem. Akkor Apokalipszis háborúja után, mit megnyerünk újra Asgard s Jotunheim fog háborúzni egymással.Még mindig rezzenéstelen arccal figyeltem őt.
< - S még valamit elfelejtettél nagybátyám, Asgard már nincs egyedül. Skurge! – nem emeltem feljebb a hangomat. >
A kinyíló ajtó felé néztem, hol anyósom ágyasa lépett be. Meghajolt először felém, s csak utána Asgard királyi párja felé.
< - Készítsd fel a hadsereget, mind a jégóriást, s mind a viharóriást. Királynőjük üzenetét viszed, Jotunheim háborúba vonul Asgard oldalán. >
Egyetlen kézintéssel bocsátottam el, valószínűleg Fandrallal együtt fog távozni. Visszanéztem először az anyámra s utána a nagybátyámra.
< - Ezt felejted el, már nem csak Asgard van egymaga, az óriások engem szolgálnak, én vagyok az úrnőjük. Ha nem kívánod Asgardot hadba hívni nem kell megtenned, nem kell asgardi vérnek folynia a tettem miatt. S komolyan úgy gondolod, hogy minket békén hagyott volna azok után, mit vele tettél? >

A koppanó hang ami beremegteti az egész helyet elenyésző ahhoz képest mikor a kiabálás kezdődik. Nyelek egy nagyon, nem érzek jót és inkább azt, hogy nekem most nem is kéne itt lennem, hallani ezt a vitát ami kibontakozott kettejük között. Félig már nem is arról szólt, hogy én itt vagyok s a háború hanem inkább a régebben történtekről, családi vitába ment át. Nem is éreztem megkönnyebbülést mikor Thor kimondta, hogy háborúba vonul Asgard Apokalipszis ellen inkább csak még feszültebbnek éreztem a légkört a szavaktól. Thorhalla pedig abba hagyta, hogy olyan nyelven beszéljen mit én is értek. Ez már csak még egyértelműbbé tette, hogy nincsen semmi közöm ahhoz amik elhangzanak. Ott állok ahol nem kéne lennem, olyan helyzetben amit sose kellett volna elérni. Egy pillanatra büszkének érzem magamat aztán tova illan rögtön az érzés ahogy a helyzet amiben vagyok eszembe juttatja magát és, hogy ez közel sem olyan mire büszkének kéne lenni. Teljesen új irányba vették magukat a dolgok. Asgard Apokalipszis ellen. Nem tudom, de szerintem ez a csata egyoldalú lesz. Kételkedem, hogy az Asgardiakkal szemben lesz-e igazán esélye harcban bárkinek is aki nem az. Hiszen ott voltak a démonok, sokan vesztek oda és azzal, hogy én már nem őt szolgálom ismét csak vesztett egy lovast és csupán kettő szolgálja őt, de nem írnám le őket hiszen mindketten erősek. De Asgardon nem harcolhatnak, nem is tudnak ide feljönni, hiszen Slade volt az aki összehozta, hogy Niffleheim-be felküldjön minket. Ő viszont már nem szolgálja őt és nem hiszem, hogy csak úgy vissza fogadná. A kinyíló ajtó felé fordulok meg és az azon belépőt figyelem ahogy meghajol majd Thorhalla szavai és intése után távozik is ahogy egy másik Asgardi is. Lepleztethetetlenül ideges vagyok. Nem akarom megtapasztalni, hogy milyen mikor agresszíven cserélnek véleményt. Kétlem, hogy kevesebb lenne mint cikázó villámok és földrengés. De végül is, dűlőre jutottak. Szóval Asgard harcolni fog, azt hiszem maradhatok is meg életben is. Nem tudom miért ilyeneken gondolkozom. Bár inkább ezeken mint máson. Csendben hallgatva ami rám is tartozik figyel és nem engedi meg magának, hogy a gondolatai olyan irányba menjenek el ami nem lenne egészséges. Igen, ezt kéne követnem.

Nagybátyám arcán láttam, hogy legalább olyan fájdalmasak voltak szavaim neki, mint az övék nekem. Csak kettőnk közül én tanultam meg jobban, hogy miként kell uralkodni, ez az örökség legalább hasznomra volt, s minden rokonomnak is. Atyánktól legalább valami jót is örököltünk, hisz a józanész s cselszövés csak nekem maradt osztályrészem a többieknek nem. Mikor felszólított a távozásra még egyszer ráemeltem a tekintetem, míg végül sértődött fejtartással fordultam el tőle. Az arcomon továbbra sem mutattam ki mindezt, nem kapja meg azt az örömöt, hogy az udvar előtt megtegyem, most nem csak a család volt itt, hogy úgy viselkedjem. Intettem a fejemmel a halandónak, hogy induljon kifelé s csak utána indultam én is kifelé. Néhány lépés után még éreztem nagybátyám tekintetét a hátamban, de nem fordultam vissza felé s az anyám felé. Mikor kiértünk szólaltam csak meg.
- A Hyrrokkin-birtokra megyünk, csak előtte egyél – szóltam. – S mond tudsz lovagolni?
Valahol le kellett vezetnem a feszültséget s ehhez a pegazusokon való utazás remek lett volna, hogy ne idegesen érkezzem meg nevelőszüleim birtokára a halandóval.

Végeredményben akkor a háborúban résztvevő mindkét fél készülni fog a harcra. És a meghallgatásunk most ezzel véget is ér és mindenkit távozásra szólít fel Thor. Thorhalla-ra nézek és mikor látom, hogy int megfordulok és elindulok az ajtó irányába. Nem hiszem, hogy a palotában fogok maradni. Sőt erősek kétlem is de mikor kiérünk a teremből akkor ez még nyilvánvalóbbá is válik ahogy Thorhalla mondja, hogy a Hyrrokkin-birtokra fogunk menni. Egy kis evés után. Hát igen, már jól esne tényleg pár falat legalább. Többet nem hiszem, hogy le tudnék tolni most. Megnyugtatta a gyomromat az igaz az a lötty de ha már nyugi lesz akkor biztos vagyok benne, hogy enni is fogok tudni. Kicsit tétovázok a lovaglós kérdésen és megvakarom a fejemet.
- Le esni nem esek le.
Mondom végül. Hát igen, nem sokszor ültem lovon de nem vagyok szerencsétlen sem és nem hiszem, hogy leesnék a hátáról. Vagy kiesnék a nyeregből csak úgy. Ennyire nem vagyok szerencsétlen, ez még biztos. Bár nem tudom, hogy pontosan milyen lóra gondolhat de elvetem az ötletet, hogy olyanra amit én láttam, lent. A földön... Remélem megfog tűrni a hátán és nem próbál meg ledobni mert akkor viszont nem sok hozzászólásom lehet ahhoz, hogy fennmaradok rajta vagy sem. De inkább sorjában kéne mennem az egészen és nem rögtön a falra festeni az ördögöt. Mindegy is.. Ha arra megyünk, illetve megállunk a szobánál ahol voltunk akkor ott kiveszek egy gyümölcsöt és azt eszem meg míg nem érünk el a lovakhoz amikkel menni fogunk a birtokra.

Még vissza a halandó csarnokába, hogy magához vegye a felszerelését, én nem csomagoltam, nem akartam ott maradni a birtokon. Nem engedhettem meg azt a luxust magamnak, hogy ennyi időt távol töltsek a fontos dolgoktól. A nevelőszüleim ezt minden bizonnyal megértik. Megvártam, míg evett néhány falatot s utána indultam el, a folyosókon s lépcsőkön le a megfelelő szintre s ott ki a belső udvarba. Volt egy olyan megérzésem, s ezek általában igazak is szoktak lenni, hogy a végén mégsem lovakon megyünk. Nem esik le róluk, feltételezem azok csak sétálnak s nem pedig olyanok, mint amikhez mentünk. A rövid séta után megérkeztünk az istállóhoz s benyitottam a pegazusokhoz.
- Feltételezem a pegazusoknál már nagyobb nehézséget jelentene a fennmaradás – néztem rá.
Halandók ilyen lovakat egyébként is csak a mesékben láttak s hallottak, pedig ezek mindig is élők voltak. A sima egyszerű hátast eszem ágában sem mostanság használni, hisz azzal három napi lovaglás lett volna a táv, a pegazusokkal gyorsabb volt, noha térmágiával még inkább, de én most lovagolni akartam. Régen nem voltam így, mindig a kényelmes módot választottam a közlekedésre s nem pedig az ily macerást.
- Lovaglás, vagy maradjunk a teleportálásnál? – vontam fel a szemöldököm kérdés közben.
Megtorpantam, mikor megéreztem valamit, egy hívást. Midgardra.
- De most mennem kell, még itt maradsz, később távozunk.
Ezzel egy csettintés után már ott voltam, hova ismételten megidéztek.

//Folytatás: Tanári//

Aha, pegazusok. Hát gondoltam, hogy valami ilyesmi lesz és nem egy mezei ló. De ha le is esnék, amit kétlek mert nem vagyok béna még ott vannak a saját szárnyaim is. Bár, kezdek kételkedni benne, hogy nem az lenne az eredménye a próbálkozásnak, hogy felülök és mikor megindul lezúgok róla mint hegy oldalán az omlás. De nem tudok időzni a gondolkodásom mert Thorhallának mennie kell. Én nekem meg maradni kell még itt és csak később fogunk átmenni a másik kastélyba. Oké.. Akkor én itt várok ő meg megy és intézi a dolgát. Tiszta sor, legalább ismerkedhetek a lovakkal. Kiváncsi vagyok, hogy vajon meddig hathat a főzet amit ittam, mondjuk remélem, hogy elég sokáig de legalább még egy jó darabig fog.
Csettint egyet és már el is tűnik. Egyedül maradok az istállóban a pegazusokkal. Csendben. Hmmögök egyet hangosan és a lovakat bámulom. Nekitámaszkodok a karámnak. Bármi is legyen a dolga nem hiszem, hogy sok időt érdemel a szemében így vissza menni sincs értelme a szobába ahova először mentünk. Meg... Nem is tudom merre volt.

//Előzmény: Sötét Angyalok tornya// - csak illúzióként van jelen egyelőre itt

Dühösen szorítottam kezem ökölbe szavaira.
- A hölgy nem akart tulajdonod lenni s állítása szerint megerőszakoltad – szóltam. – Így viselkedne egy úr egy hölggyel szemben?
Inkább hittem annak az asszonynak mint ennek, hisz elég sokat élt nálunk mielőtt gyermeke megszületett s nem hagyta ott nekünk. Gunnar igen, de nem tekintettem úgy, mint ő gondolta. Nem szóltam többé, hogy az ő emberei több száz midgardi lemészárlásával jutottak el erővel Nifflheimbe s ott megbecstelenítették törvényeinket s szokásainkat, s ez mer tisztességről beszélni. S ő mily jogon volt felháborodva mindezek után? Ő bármit megtehet csak azért, mert egy baleset révén ő lett a Celestialok bajnoka? Nem Apokalipszis szavaira rezzentem össze, hanem atyáméra, bólintottam neki s Gunnar-ra pillantottam, hogy ő tudja-e asszonyom merre lehet, hisz én nem tudtam. S nem voltam a válaszával sem kisegítve, mikor csak megvonta vállát.

< - Itt vagyok s hallottam minden egyes szót – szóltam mikor belépett az illúzióm a zárt ajtón keresztül. – Sértésnek érzem, hogy aljas tolvajnak nevezett, engem! >
Meg kellett volna ölöm e férget, míg a sivatagban csecsemőként láttam, pont mielőtt Rama-tut megtalálta. Mily sokkal könnyebb lett volna a dolgom ezen esetben.
< - Felség! – biccentettem nagybátyám irányába. – Bízom benne, hogy tudod, ha ki is adod a gyermeket s az „anyját” ugyanúgy támadni fog. S a „nővel” végezni is, hisz elvesztette mutánsságát s egyszerű ember lett. A szemében immáron gyenge s nem méltó arra, hogy őt szolgálja akaratán kívül. >
Volt már ötletem, hogy miként lehetne mindezt kijátszani s sosem jönne rá az az ostoba szürke ahhoz, hogy átvegyem s csak remélhettem, hogy nagybátyám meghallgat s nem csak elzavar, hiszen régen volt, hogy ily dühösnek láttam volna őt.
< - Engedelmeddel nagybátyám van egy ötletem arra, hogy miként játsszuk ki En Sabah Nur-t. >

Még csak össze sem rezzentem mikor lecsapta a lándzsát a földre, ugyanúgy rideg tekintettel meredtem rá, mint eddig is. S mindez igaz volt míg beszélt. Ha teljes valómban lettem volna itt sem változott volna mindez. ugyanígy tettem volna. Ő hozta egyenrangúra e beszédet, nem mint fiának asszonya voltam jelen itt, hanem mint Asgard leendő királynője s Jotunheim jelenlegi uralkodónője.
< - Nincs jogod felróni azt, mi a te bűnöd s nem az enyém! – feleltem. – Te már indítottál ily háborút fivéred ellenében egy leánygyermekért, mi félezer éves háborút okozott a Kilenc világban s közben megéltünk egy Ragnarököt s utána majdnem atyám győzött a holtakkal mindenki felett. Tudtad, hogy sosem győzhetsz s nem védheted meg azt a leányt, s mégis teljes néped sodortad veszélybe, rajta mindenkit. Nem engem vakít el arroganciám, nekem nem csupán Asgardot s a családomat kell védenem, de Jotunheim királynője is vagyok, mit minden egyes alkalommal méltóztatsz elfeledni nagybátyám! Értük is felelősséggel tartozom s ha háború lenne ők is ugyanúgy elhullnának! >
Régen felnőttem királynői címemre, csupán ő az, ki még mindig gyermekként kezelt, mikoron régen nem voltam az. láttam hátralépni a Hármast, Einar-t s Gunnar-t is fejet lehajtva, csak én voltam, ki még mindig zöld szemeimet nagybátyám kék lélektükreibe fúrtam.
< - Tudod, hogy már megtettem mindezt korábban, nem ez lenne az első eset – feleltem ridegen. – Fiad képes lenne, s te is. Elfogadom, hogy mi lenne a következménye mindennek, jobban, mint bárki más. Te kezdted a háború, vess is véget neki. Add át a gyermeket, s magyarázd el unokáidnak, hogy hova tűnik, kit fivérükként szeretnek, én nem fogom megtenni. >
Kivártam néhány szívdobbanásnyi időt.
< - Te is tudod, hogy mindezzel nincs vége – szóltam. – Emlékszik, hogy mindketten végeztünk vele. Ha nem is most, évszakok, vagy sok-sok kör múlva, de háborút indít. Lehet, hogy már nem uralmad alatt, de gyermekeid, vagy unokáid szemben találják magukat vele. >

Dühös pillantással néztem bele ismét nagybátyám kék szemeibe, s így próbálván jelezni, hogy szólhat bármily dühösen nem érzek félelmet irányába.
< - Unokáid anyja vagyok s nem gyermek – szóltam hűvösen. – Vagy tán oly nagyon vágysz rá, hogy öregembernek hívjalak?
Ajkaimon gúnyos mosoly jelent meg szavai után. Mindig is sejtettem, hogy többet tanult el atyámtól, mint mutatta s mint ez igaz volt férjemre is, kire hasonlóképp sok intrika s ármány ragadt nekem hála. S elküldi őt azokhoz a halandókhoz, hol nem hagyhattam Michaelt sem, melynek védőmezője asgardi mágiával van tele s az „én” védelmem élvezik Stephanie-nak hála, s ott van a leányom is.
< - Azonnal atyám – hajtott fejet Einar. >
Figyeltem, míg Gunnarral együtt elhagyják e csarnokot s utána fordultam vissza nagybátyám irányába.
< - Látom Ivaldi fiainak megannyi munkája van e hónapokban – szóltam. – Először Gunnhild s most ez. Bölcs dolog Asgardi védelem alól ismét asgardi védelem alá helyezni a gyermeket? Hisz az iskola nem csupán halandók védelme alatt áll. >
Szavaimból érezhette, hogy nem várok választ e kérdésre, csupán feltettem. A kérésre, hogy értesítsem szövetségeseim bólintottam. Úgyis terveim közt szerepelt, hogy míg Apokalipszis minket támad, Osborn megtámadja az Akkaba Metropoliszt s így kényszerítjük vissza Midgardra azt a férget, de minderre így szükség sem volt.
< - Amennyiben nincs több óhajod felség távoznék, éppen idősebbik gyermeked társaságát élvezem, Magni-ét, noha bizonyára tudod – feleltem. >
Ha engedi, hogy távozzam az illúzióm zöld füst kíséretében eltűnik, mintha ott sem lett volna. Ha nem, türelmesen pillantok rá, hogy mit óhajt még.

//Folytatás: Tárgyalók//
//Folytatás: Lotiara//

Thor elengedi a nőt és sóhajt.
< - Magni... a világ régen olyan egyszerű volt. >
Súgja szomorúan a viharok istene és az istenek királya.
< - A fiút vissza viszem midgardra, de nem adom En Sabbah Nur kezébe. Az X-men védelmére bízom és fegyvert adok nekik Apokalipszis ellen. Tán mi nem harcolhatunk meg ezzel a midgardi rémmel, de nincs törvény, ami gátolná, hogy segítsük a bajnokokat. >
Mondja mosolyogva a szőke szakállas.
< - Fiam, kísérj a palotátokba. Ideje, hogy Ammon haza térjen. >

Folyt: majd a suliban.