Főbejárat

A birtok főbejárata, egy portás várja itt a nap 24 órájában az ide érkezőket. Innen már csak néhány méter az, hogy a főbejárathoz elérjenek az emberek.

George mióta rájött, hogy ő a kerekasztal lovagjainak egyike volt kicsit megváltozott. Nemcsak abban, hogy néha hevesebb és meggondolatlanabb mint volt, de amúgy is változtatott az életén. Igyekszik minél többet megtudni arról, hogy mégis mire képes és mi ő. Ebben segítségére van az, hogy az emlékei szép lassan visszatérnek és hogy egész sok hely van ami lehetőséget ad erre. Történelmi újságok, könyvtárak, de még néhány internetes honlap is segítségére van annak akit a lovagok kora vagy a mágia érdekli. Most a mágikus képességeit igyekszik megismerni vagy valamivel kisegíteni. Ezért jött el ide is. Mint általában most is kimondottan elegánsan van öltözve. A pajzsa egy zsebóra alakját veszi most fel. Az is tudja már, hogy kell elrejteni és más tárgynak álcázni. Elképesztő képességeit ismerte fel és még nem tudja mindent tud-e amit Sir Gawain tudott. Vagyis ő. Na, jó ezt még nem tudja, hogy ő Sir Gawain vagy George. Sőt azt sem tudja, hogy ő lovaggá van-e ütve vagy nemes-e. Szóval vannak még kérdései és ezért is igyekszik minél inkább a dolgok után járni. Ezért is van most is itt. Oda is megy a portáshoz.
-Jó napot kívánok. Meg tudná mondani merre találom a könyvtárat?

Ruha:

Avalon, a Szenvedés hegye

- Nem vagyok benne egészen biztos Noah, hogy ez jó ötlet - a fekete audi kényelmesen suhan keresztül a város forgalmán. Nem sietnek sehova, de azért nem is lustálkodnak a dugóban, Valdemar úgy vezet, ahogyan szerinte az emberiség többségének vezetnie kéne: tempósan, de okosan, bár megbízhat a vámpíri reflexekben, azok nem hagyják őt cserében akkor is, amikor a többi autóst az emberi érzékelés igen.
- A varázsszereket, italokat, folyadékokat és kencéket nem arra teremtették a mágiahasználók, hogy modern laborkörülmények között szétszedjék őket, és a tartamukat megvizsgálva választ adjanak a gyógyszeripar álló kérdéseire - kiteszi az indexet és kanyarodik, aztán már csak befordul a parkolóba. A mellette ülő fiúra néz, hosszan, kissé elgondolkodva. Hosszú arcát fiatalossá teszi hátrakötött, vörös hajzuhatagának vastag copfja, ahogy a vállán kígyózik egészen modern látvány. Modern, bár inkább a női nemre jellemző ez a fajta viselet. Tapadós, fekete garbója, könnyű, bíborszín és aranysárga tavaszi kabátja, hosszú, oldalt aranyszín szállal varrt fekete nadrágja nem elegáns, de valahogy az, ahogyan viseli őket mégis azzá teszi.
- Nem kellett volna hagynom, hogy az a voodoo varázsló megmutassa neked a tudományát. Az a csontokból kifőzött lé szerintem amúgy is sarlatánság, bár nem értek az ilyen folyadékokhoz, alig hiszem, hogy az a vén bolond konyított volna az ilyen összetett mágiákhoz.
Ettől függetlenül elhozta a fiút a bolthoz, természetesen. Ha venni akar valami varázsszert, aztán fel akarja boncolni azt kvázi... hát csak rajta. De egy kissé zavarba hozza ez az egész. Ez valami olyan dolog, amit az ő lelkivilága szerint nem kellene megcsinálni. Nincs különösebb oka annak, hogy miért nem, egyszerűen csak nem, mert helytelen. Bár ez nem túl racionális érvelés. Miért is hinne ennek a kutató tudós? Mert tőle hallja. Mondjuk.
Akárhogy is, már itt vannak, nyitja az ajtót a koratavasznak, végigméri az épületet kaputól ablakig. Az ősiség ígéretei már nem nyűgözik le a lelkét, bár kétség kívül tisztességesen karbantartott hely ez.

- Már mondtad. - Nem is egyszer hovatovább, de az előző alkalmak sem gyakoroltak rá különösebb hatást. Nem mintha nem törődne azzal, amit a másik mond, netán nem tartaná ő is veszélyes vállalkozásnak, de... hogyan érjen el haladást mégis, ha nem hajlandó kockáztatni sohasem? Lehet, hogy vámpírként gyereknek minősül, de halandóként messze nem volt az és nem is annak szellemében gondolkodik, hogy nem foghat ollót a kezébe papírt vágni, csak mert az veszélyes eszköznek számít.
Higgadtan hallgatja végig a vámpírt. Nem szól közbe és nem látszik jele annak, hogy bosszantaná a dolog, a nyaralás óta egészen kiegyensúlyozott hangulatban van, de azért... egy dolog, hogy az indulásig piszkálta vele, ám gyakorlatilag az épület utcájában gurulva már tényleg végtelenül felesleges.
- A mágia és a tudomány ötvözhető, az asgardiak már bebizonyították. Miért maradnék meg a bevett sémák mellett, ha megvan a potenciál bennem kiemelkedni? - Noah fekete zakóban van, szigorúan gombolt vérvörös ing, sötét nyakkendő. Alul illő sötét nadrágot hord, vékony derékszíjat, hátul a csomagtartóban pedig ott pihen a fekete aktatáska a laptoppal és a mélyére rejtett két fegyverrel, mint mindig, ha nem épp repülőn kellene csempészni őket. Nem különösebben paranoiából, pusztán megszokás a nagy háború óta. A vámpír kifejezetten elegánsnak hat, szigorúan hátrafésült haja, fémes szemei hűvös, tartózkodó, üzleties benyomást keltenek.
Halkan sóhajt. Miért is nem jött egyedül?
- Nem mintha elkezdtem volna vuduzni, rendben? Csak körülnézünk. - Bár meg kell mondja, kifejezetten látja a potenciált a témában. A bájitalok és a vegyészet valahogy... egymásnak teremtettek. - Egyébként sem értem az ellenállásodat. Te magad is élsz a mágiával, azt hittem ennél jobban támogatod majd az érdeklődésemet. - Rendben, talán nem a telekinetika felé fordult, tekintve hogy annak számára tudományos szinten nem sok haszna, de azért úgy mégiscsak.
Nem húzza tovább az időt, kiszáll a kocsiból, hátrasétál a csomagtartóhoz és megszerzi az aktatáskát.
- Impozáns. - Pillant fel az épületre. Szinte kedve lenne egy saját kúriához személyzettel, autóval, szolid luxussal. Fogalma sincs, honnan jönnek az ilyesfajta hirtelenvágyak, soha nem kívánta különösebben a nagyzolást, bár... eddig lehetősége sem igen volt rá.
Ráérősen sétál Valdemar mellett a portához, kivárja a sorát, míg az előttük ácsorgó fickót eligazítják.

Avalon, a Szenvedés hegye

- Megfontolás tárgyává tehetnéd azt, amit ilyen sokszor elmondok, nem véletlenül - nincs a hangjában szemrehányás, csak unszolás. Ha már úton vannak, elmehetnének a piacra, vagy bárhová. Noahnak nem azért kellene hallgatnia rá, mert hozzá képest még gyerek, hanem mert természetszerűleg több alkalma volt neki tapasztalni ebben a világban, mint a fiúnak, így az aggályai és aggodalmai, kérései nem a levegőbe függő megalapozatlan tiltások.
- Nem minden mágia, nem minden tudomány, és nem minden fajnak. Nem véletlenül nem a Földön laknak az Asgardiak, a bolygónk sem adja meg ezeknek az ötvözéseknek a természetes lehetőségét, máskülönben már sokkal régebben, mágiában és fogékonyságban gazdagabb korokban megkezdték volna ezeket az ötvözeteket - tudományos téma, ami kifejtést igényel. Készíthetne erről egy videót is. Hátha lesz valaki a világban, aki majd hallgat rá.
Nehezen jött volna egyedül. Valdemar kötetlen munkaideje lehetővé teszi a számára, hogy mindig Noahn tartsa a szemét, és ő ezt meg is teszi. Gondosan rajta tartja a szemét a fiún, ha egyedül is menne valahova, fecske képében legalább a nyomában lenne, ha a társasága annyira elviselhetetlen és nem kívánatos, mint amennyire annak érzi.
Egyszer mulasztja ezt el, és lám hova vezet.
- A vudu a mágiák ragadozója - nincs olyan, hogy csak körülnéznek, és ezt pontosan jól tudja. Szusszan egyet, kelletlenül, ahogy megvádolják rugalmatlansággal.
- A telekinetika szellemi mágia, a saját elmédet fejleszted általa, és az ad neked több erőt és képességet, ami amúgy is erősségnek termett. Szívesen támogatnám az érdeklődésedet, de a vudu nem éppen az a fajta mágia, amit érdemes támogatni. Éppen annyira visszahúzhat, mint amennyire előresegíthet. És ráadásul én nem tudok benne segíteni neked, ha elakadsz, vagy ellened fordul - mert a mágia bizony néha csinál ilyesmit.
A kulcsot zsebre teszi, néhány apróságon kívül nemigen van nála semmi. Nem szorul rá, modern vámpír, a harckészültség nem pezsgeti a vérét, és nem készteti felszerelkezésre, hiszen a harcainak java részét fegyverek és eszközök nélkül vívta, és túlélte.
- Valóban, szerencsére a terrorakciók is elkerülték - ami vagy a hely erősségét jelzi, vagy az értéktelenségét. Akárhogy is, Noah oldalán kényelmesen besétál és alaposan körülnéz. Még sose volt idebent, érthető okokból, amíg iskola volt semmi keresnivalója sem lehetett itt.

- Megfontoltam. - Hiába vádolja azzal mestere, hogy tesz magasról arra, amit mond, ez egyszerűen csak nem igaz. Mindig meghallgatja a másik mondandóját, megfontolja és hozzáteszi a maga oldalát. Ez olykor azt eredményezi, hogy azt csinálja, amit a másik mond, míg máskor megy a saját feje után. Egyszerűen nincs olyan, hogy valaki csak és kizárólag a másik hibájából tanul, hiába van annak a másiknak tudottan több tapasztalata. Senkit nem lehet burokban nevelni.
- ...az olyasfajta mágia, amely kötődik a helyszínekhez, lokációkhoz, fegyverekhez, páncélokhoz, egyéb tárgyakhoz és még sorolhatnám? Milyen más tudománnyal kellett volna ötvözniük a mágiát a régi korokban? Ne haragudj, de kezd nagyon frusztrálni, hogy lassan mindenről vitatkozunk. - Kifejezetten. Van bármi, amiben nem talál kivetnivalót a vámpír? Mi az istenért tartja magánál, ha ennyire nem képes megnyílni semmi előtt, amit ő csinál? Elmondhatatlanul kellemetlen érzés, hogy bármi, amihez nyúl, az valahogy rossznak minősül... túl soknak, túl kevésnek, túlzónak, túltúltúl!
Lehunyja a szemét egy nagyon hosszú pillanatra. Ez a kifakadás... gyerekes. Szánalmasan. Muszáj valahogy kontroll alatt tartania az érzelmeit, de valahogy minden nappal egyre nehezebbnek tűnik.
- Mint mondtam, nem kezdtem el vudut tanulni... - És ha valaha meg is teszi, nyilvánvalóan nem Valdemar égisze alatt fogja gyakorolni azt, túl nagy az ellenállása ahhoz, hogy ne váljon akadályozó tényezővé, vagy mérgezze meg a viszonyt kettejük között teljesen. Így sem állnak túl jól mostanában. - Nem állok neki csontokból jósolni, meg halottakat kelteni, rendben? Az érdeklődés még nem vérszerződés. - Előre láthatólag hosszú élet áll előtte. Bőven van ideje a mágia felé fordulni, ha úgy adódik, ám... egyelőre messze nem érdekli ennyire ahhoz, hogy ilyen kevéssé földhözragadt dolgokkal kezdjen szakértői szinten foglalatoskodni.
A fegyverek... rossz berögződés. Eddigi életének nagy részét emberként töltötte, hát a felfogását is ez dominálja a mai napig. Egyel több fegyver soha nem árthat. Már szerinte.
- Nem sokan vannak így ezzel. - Kíváncsi, miben rejlik az épület titka. Talán egyszerűen csak... szerencsések voltak az ittlakók. Esetleg újjáépítették. Ki tudja, nincs elég közel ahhoz, hogy meg tudja állapítani.
- Mi tart ilyen sokáig? - Pillant a portán megállt fickóra. Akaratlanul is fülelni kezdi az előrébb zajló eseményeket.

Avalon, a Szenvedés hegye

- Ha valamit ugyanúgy folytatsz, mint annakelőtte, akkor a megfontolás nem adott neked új gondolatot, óvatosságot, módosított eljárást, pedig éppen ez a kérés lényege. Amit megfontolsz, azt nem folytatod ugyanúgy Noah. Amit ugyanúgy folytatsz a tanács ellenére, azt meghallgattad és félredobtad - hol van már a nyaralás puha jókedve, könnyű bársonya, a végtelen égkupola alatti szépség, a tengerselyem feletti ölelés, a vízpárában repülés tiszta öröme.
Rámered a fiúra a visszakérdezésre. Megdörzsöli az orrnyergét, a hosszú sövény mellett a mozdulat szétmorzsolja a soha ki nem jutó könnyeket, a düh és harag indulatát. Az ujjai között elmorzsolja a természetszerűen kijáró pofont.
- Noah nem tehetsz nekem szemrehányást azért, mert vitázol velem valamin, amivel meg akarlak védeni. Megszégyenítesz azzal, hogy én frusztrállak téged. A vitánk, mint eszköz nem erre való, hanem a tapasztalatszerzésre. Amikor ezt frusztrációnak nevezed, elvágod magad tőlem, és nem marad más, mint a vita - egyetlen mester sem engedhetné meg ezt a teremtett vámpírjának. Szörnyetegeket teremtenek, de nem önmaguk ellen. Gyarapodásra és nem fogyatkozásra.
Ránéz a fiúra, nyílegyenes, fényes, mahagóniszín tekintete csak megismételni tudja azt, amit korábban kimondott. A vudu már az érdeklődésében van. A vudut tanulni pedig nem nehéz. Amint tanulmányozni kezdi a folyadékokat, tanulja a vudut is. Tanulja a varázslatot. És ő semmit sem tehet ellene. Nem segít az, hogy Noah elbagatelizálja, mintha a jóslás és halottkeltés panorámatudománya semmiség volna. Összesimítja fakó ajkait egyenes, vékony vonallá, a kezei a kabátzsebbe csúsznak, pedig annyi méltóbb helyen lehetnének a másik karján, vállán, derekán és hátán.
- Elegánsan öltözött, bizonyára valami hivatalos ügyben érkezett.

Érdekes hogy egy férfi mit meg nem tesz egy nő kedvéért. Például olyan helyekre mászkál egy marék gazért, amiket leginkább a háta közepére kívánt. De a jelenlegi barátnője lelkes rajongója volt a mágiának. Aegis majdnem annyira értett a mágiához mint egy csótány az orvostudományhoz de azt ő is levette hogy a nőnek pontosan annyi varázsereje van mint neki. Meg azok a gyógynövény teák amikkel állandóan traktálta. Talán az a fikusz még nem rohadt ki teljesen, ami alá a legutóbbit öntötte egy korty után.  Ellenérvként a csaj dögös volt, mármint nagyon és végső soron ez volt az indok, amiért ma idejött. Divatos sötét kék öltönyt visel, egy kékbe hajló tört fehér inggel és a zakónál egy árnyalattal sötétebb nyakkendővel és persze az elmaradhatatlan kiegészítő, az ezüstszínű táskának álcázott páncél. A boltban a várható gazok, könyvek és szörnyalkatrészek mellett három vendég is állt. Egy vörös feketébe öltözött gyászhuszár és egy másik súlyos ízlésficammal megáldott fickóval beszélgetett,és a színük alapján évek óta nem láttak napfényt. A harmadik a pultnál meglepően normálisnak tűnt a bolthoz és a társasághoz képest. Mindenesetre zakója belső zsebéből előhalászott egy összehajtott A4-es papírlapot és beállt a sorba.

Felszerelés::

George odalép a portásfülkéhez és megkérdezi merre találja a könyvtárat. Viszont minek kérdezi meg? Nincs is ott senki.
~Minden bizonnyal a mosdóban van.~
Szóval ott ácsorog zavartan és közben egy kisebb sor alakul ki. A kérdésre amit kap kimérten válaszol.
-Úgy látszik nincs itt. Talán mosdóban van.
A festett vörös hajú úriember megjegyzésére George halványan elmosolyodik. Az elegánsat bóknak vette. Az is volt amúgy a célja. Úgy tartja tanárként elegánsabbnak kell lennie mint a diákjai. Pont ezért utálja is azokat az oktatókat akik pólóban és farmerban tartanak órát.
-Nem csak tanár vagyok. Önök jártak már itt? Én a könyvtárat keresem.
Alkalmazza a nemrég megismert képességét és látja a két mágikus aurát. Annyira még nem gyakorlott, hogy megkülönböztesse a mágikus lények auráját a varázslókétól ilyennel meg még nem is találkozott, hogy varázshasználó varázslények. Pont ezért rossz következtetést von le.
~Szóval két varázsló. Kevésbé feltűnőek mint Avalonban voltak az ottaniak.~

- Ez a saját nézőpontod, Valdemar. Úgy csinálsz, mintha tennék magasról a tanácsaidra. Ez egyszerűen csak nem igaz. - A feltételezés sértő, pedig megkapja újra és újra. A vámpír azt gondolná, hogy így az örökélet reményében egy idő után megtanul adaptálódni ehhez, de ahogy a mester, úgy a tanítvány sem feltétlen tud azonosulni a másik virtusával.
A férfi reakciója éppúgy megszégyenítő úgy egyébként. Bármilyen meglepő is, nem valami hormontúltengéssel küzdő kamaszgyerek, márpedig a vámpír pontosan úgy viselkedik vele.
- Tisztában vagyok vele, hogy meg akarsz védeni és hálás vagyok érte. Mégis időnként úgy érzem, hogy megállás nélkül keresed a lehetőséget, hol tudsz belém kötni. Már nem emlékszem, hogy volt-e valaha bármi önálló tett, amivel elégedett voltál velem kapcsolatban. Ez végtelenül frusztrál és ne aggódj, nem csak a számodra megalázó. - Semmi, soha nem elég jó. Mintha hirtelen visszaminősült volna általánosiskolás korába és kapott volna nem is egy, hanem két elégedetlen szülőt rögtön egy személyben. Időnként végtelenül... őrjítő.
A portához érve már elhalkulnak a szavai és komoly meggyőződése volt, hogy a következők is elég csendesek voltak ahhoz, hogy csak Valdemar hallja őket. Nyilvánvalóan túlságosan is kibillent a lelkiegyensúlyból egyetlen faltól-falig tartó vita alatt ahhoz, hogy már ne tudja felmérni saját lendületét.
- Elnézést. - Biccent bocsánatkérő mosollyal George felé. - Nem akartam türelmetlennek tűnni. - Pedig az, de ez pillanatnyilag erősen saját hibája és nem a fickóé. Nem másokon kellene kitöltenie a saját problémáit. Ugye. Pillantása futólag a sötétkék öltönyös felé rebben, ha komolyabb bámulással találja szemben magát, úgy neki is biccent, egyébként interakció híján egyelőre a közelebbi delikvenssel foglalkozik.
- Óh, tanár. Egyetemi? - Kedveli a tanárokat, bár leginkább a New York-i egyetem karával ápol a mai napig baráti kapcsolatot. Szeretett tanulni annak ellenére, hogy nagyon nehezen vette rá magát. Nemet int az állával. - Első alkalom. Félek nem tudok segíteni.

Avalon, a Szenvedés hegye

- Azt állítod, hogy nincs okom így látni? Józanul, objektíven, tudós-szemmel megvizsgálva mered ezt állítani? - nincs indulat a hangjában. Annyira csontszárazra készíti ki a szavakat, hogy érezni a Góbi homokjának karcát a fogai között. Nem enged támadási felületet azon, hogy az érzelmeit is kifejezi a hangjával, na meg az indulatait. Nem támad velük, és nem engedi őket megtámadni. Hozzáférhető helyen vannak, de oda kell nyúlni értük, nem ugranak Noahra a polcról, hogy leteperjék.
A reakciója mesteri reakció volt. Tanítói. Felsőbb erőt demonstráló. Mert Noahnak van miért most szégyellnie magát, de nem teszi, hiába a megszégyenítés. Nincs hatalma felette.
A mestere valahol nevet rajta. Nevet, és nevetni fog. Mindörökké.
- Csak annyit kéne tenned Noah, hogy akkor és ott, abban és olyan ütemben teszel meg dolgokat, próbálsz ki érdeklődésre számot tartó újdonságokat, amikor megbeszéljük, és én is egyetértek veled, hogy ennek eljött az ideje. Ez megszüntetné mindkettőnk frusztrációját. Ezzel nem éreznéd úgy, hogy keresem a lehetőséget. Nem keresem a lehetőséget. Lerohannak a lehetőségek, mert ahogy megfigyeled, egyszer azon vitázunk, hogy nem mozdulsz elő a zárt helyedről, egyszer pedig azon, hogy hova mozdulsz. Ha már megmozdulni van kedved megfogadhatnád a tanácsomat, hogy először ne ide. Ne most. Ne ilyen fiatalon, tapasztalatlanul, esendőn - még vannak szavak a torkában, amik azonban ott ragadnak. Mahagónibarna szemei vöröses fénnyel villannak az elegáns férfire, nem érzi úgy, hogy felhatalmazta volna arra, hogy közelebb jöjjön, kihúzza magát, ám jelentéktelen magassága nem segít a méltóságteliség látszatán. Rábólint Noah szavaira, ez az első alkalmuk itt.
- Ha nem tévedek, önnek sem volt még szerencséje a helyhez. Megnézte már a táblát, egyáltalán nyitva vannak ezen a napon? - ezen az elátkozott napon?

A barna hajú úr elnézést kér pedig teljesen természetes, hogy érdeklődik miért nem halad a sor.
-Ugyan semmiség.
A tanári szakmája látszólag érdekli a másikat. Pedig sokan nem szokták szeretni a tanárokat. Főleg nem az olyanokat mint George. De persze szoktak lenni kivételek.
-Nem. A Queens-i főiskolán tanítok kémiát.
Ha valaki meghallja, hogy ő tanár akkor egyből tudják, hogy felsőoktatásban dolgozik és ennek az oka az, hogy elegáns. Viszont valamiért a felsőoktatásban dolgozókról mindenkinek egyből az egyetem jut eszébe. Mint mikor valaki közli, hogy egyetemen tanul és az első kérdés vagy az, hogy orvosnak? Vagy az, hogy ügyvédnek? Mintha mást nem is tanítanának ott. Nem idegesítő dolog csak inkább érdekes. Útbaigazítani sajnos egyikük sem tudja és a vörös hajú úr még egy olyan kérdést is feltesz amivel kicsit zavarba is hozza George-t. Valóban az lett volna az első dolga, de nem tette meg.
-Még nem.
Majd megnéz és közli a tényt.
-Állítólag nyitva van. Még este is.

- Az, hogy te milyen okot találsz erre, nem egy objektív kérdés, részedről sem. Merem állítani, mert én tisztában vagyok vele, hogy nincs így, az érzelmekhez pedig semmi köze a tudománynak. - Higgadt a hangja annak ellenére, hogy a másik tónusán nem kell éreznie az indulatot, a megfogalmazásból egyszerűen nyilvánvaló a vesszőparipa. - Ha azt akarod hinni, hogy teszek magasról a tanácsaidra, hát hidd. Csak mert az ellenkezőjét mondom neked, ez nem fog változni, de ettől még nem lesz igaz.
Nem lenne baj, ha Valdemar nem folyamatosan a mesteréhez hasonlítgatná magát. Kettejük teremtő és teremtett erőfelállása köszönőviszonyban sincs a Valdemar és mestere között lévővel, avagy az egykorival. Egyszerűen nincs értelme azon merengeni, hogy min nevetne a pszichopata vámpírúr és mit látna helyesnek. Természetesen lehet úgy is, csak akkor már egy különböző felállásról beszélünk.
- Csak hogy tisztán lássunk, jelenleg azon problémázol, hogy meg akarom vizsgálni egy természetfeletti lényből nyert pikkely, szarv, vagy egyéb őrlemény kémiai hatásait és reakcióit. Hányszor kell még elmondanom, hogy nem mágiával üzérkedek? - Még a saját vérével is kísérletezik, ez korábban nem jelentett problémát, de már nem lepné meg az sem, ha a változatosság kötözködő elvén ez is előkerülne. - Vagy mit kellene mégis bizonyítanom, hogy nem hazudok és kerüllek meg, hogy valami titkos vudutevékenységet végezhessek a hátad mögött? Egy kicsit bízhatnál bennem esetleg. - Dühös a vámpírra, mert bolhából csinál elefántot és kezd nagyon tele lenni ezzel a hócipője. Minden egyes alkalom, amikor időt töltenek egymással, súlyos kritikává fajul. Mérhetetlenül dühítő.
Sistergő hangulata rányomja a bélyeget türelmetlenségére, az idegen férfi elnézése ellenben lenyugtatja kulturált keretek közé. Pillantása látványosan felderül a kémia szónál, széles mosoly rándul a száján.
- Milyen szerencsés véletlen, nagy szívszerelmem a vegyészet. - Véletlenek márpedig nincsenek, mindenesetre a fickó ettől az apró információtól hirtelen lényegesen szimpatikusabbnak tűnik.
Oldalra biccenti az állát, hátha akkor többet lát a környezetből, érzékei felerősödve tapogatják le a környéket árulkodó rezdülés, emberi motoszkálás jelei után.
- Nos, akkor várunk egy kicsit. Nyilván nem tarthat már sokáig.

Avalon, a Szenvedés hegye
//várakozva
- Nem ezt kérdeztem, hanem azt, hogy objektív szemmel tudod-e állítani azt, hogy nincs okom úgy látni, hogy teszel a tanácsaimra - ismétli meg lassan, előkelően és már valóban dühösen. Azt akarja hinni, hogy tesz a tanácsaira? Hol vannak talán, Noah korcsoportos egyetemi buliján, vagy egy komplikált mester-tanítvány viszonyban? Egyszerűen szégyelli Noaht jelenleg, hogy ezt megfogalmazta vele kapcsolatban, és persze szégyelli saját magát is, hogy erre valaha is lehetőséget adott.
Nincs azzal baj, hogy a mesteréhez hasonlítja magát, hiszen ő szereti azt a mestert, aki új életet adott neki, tiszteli és a kedvében akar járni. A probléma Valdemar számára ott fogalmazódik meg, ahol nem tapasztalja ezt a saját teremtményétől. Nincs ennél magányosabb érzés. Mintha az ő erőszaktól mentes és barátságos könyöknevelési módszerei nem hozhatnák meg neki azt a szeretetet, és a sokkal egyenlőbb felállás óhatatlanul a mesteri értékek erodálását lássuk.
- Bármennyire is lekicsinylően beszélsz róla, és gondos retorikával apróságnak tünteted fel a rovásomra ezt, igen, erről van szó. Nem akarom, hogy most vizsgáld meg ezeket a dolgokat. Függetlenül attól, hogy szándékodban áll-e mágiával üzérkedni, vagy sem. Esetleg neked kellene bíznod bennem, és nem csinálni ezt, amíg nem érkezett el erre az idő, nem? - nagyon nincs itt az ideje annak, hogy egy idegen belelépjen ebbe a beszélgetésbe, a jelenléte úgy hat rá, mint egy bankcsőd a gazdaságra, feszültté teszi, barátságtalanná és elveszíti minden produktivitását.
Csak a szemét forgatja a fiú szívszerelem szavára, és némaságba burkolózva biccent. Várnak akkor, türelemmel, türelemmel és türelemmel.

//érkezés

Sok bosszúság érte ezen a jelöletlen napon, és még feleslegesen is várakoztak. Sóhajt, annyira élővé teszi magát ezzel a gesztussal, amennyire csak vámpírilag lehetséges, megcsóválja a fejét. Miért is hitt az elöl álló vegyészettel foglalkozó tanárnak? Társadalmi berögződés, amit nehéz levetkőzni, de az ember és a vámpír is csak csordaállat, ha egy társát állni látja hiszi, hogy ott tiltó parancs van.
- Köszönjük - biccent a lányoknak, ahogy elhaladnak mellettük, biztatón pillant az elöl álló kémiai érdeklődésűek kis társaságára, hogy akkor talán fáradjanak be, és... mégsem.
Az idegen hangra azonnal megfordul. A nemi hovatartozása egyáltalán nem nőies, így ha a női nemi hovatartozásra hat a hang, rá teljesen hatástalan, hiszen a szexuális irányultság és a nemi hovatartozás nagyon nem ugyanaz. Attól függetlenül, hogy elegáns öltözködése a 21. században már elítélendővé vált. Mahagónibarna szemei összehunyorítanak, ahogy alaposan végigméri az idegent. Kétszáz esztendő alatt mérhetetlen mennyiségű férfit, nőt, gyermeket látott már, szépet, csúnyát, és a maguk módján bájosat, de igazi ritkaság az, hogy valakinek ilyen kisugárzása legyen.
- Miért gondolja ezt, uram? -
kérdezi türelmesen, egyszerűen, és segítőkészen, ha senki más nem siet a szavakkal előre. Egészen a fiatal férfi felé fordul, bár így már nem mutatja teljesen a hátát az épület felé, felpillant rá, végigméri az ablakait, a kapuját, a lehetséges veszélyességét. Lehetséges volna? Minden lehetséges. A mágikus aurát fürkészi az őket körülvevőket körül, bár talán az épület kisugárzása elhalványítja ezeket. Az ösztönös bizalmi kisugárzás miatt az új verenyzőt hagyja utoljára, és természetesen Noaht.

felszerelés:

Ez valóban nagy véletlen. Nemcsak a tanárokkal kapcsolatban vannak szép emlékei a fiúnak, de még a vegyészet is közel áll hozzá. Ez valóban meglepő. George meg is mosolyogja.
-Valóban érdekes véletlen.
Azon, hogy a két fiatal lány a kapun egyszerűen kimegy George teljesen ledöbben és meglepődik. Zavarba is jött. Megigazított a nyakkendőjét majd ő is megköszöni. Ezek után mennének is be, de egy jól öltözött férfi megállítja őket. George meglepődik azon amit az a férfi mond.
~Felmerül néhány kérdés. Az első és legkönnyebben megmagyarázható, hogy miért akarnának az életemre törni és ki. Erre könnyen lehet választ adni. Persze ez csak egy feltételezés és más ok is lehet. A második, hogy ez igaz-e és hogy ki ez az úr aki mindenki számára olyan szimpatikus.~
Megnézi az idegen auráját és a többiekét is.
-Bocsásson meg uram, de ki ön?
Teszi fel ő is a számára fontos kérdést.

felszerelés:

- Én pedig elmondtam, hogy nincs objektivitásom a kérdésben. - Nem hajlandó válaszolni erre, mert nincs jó válasz, a nézőpontjából pedig nem tudja megadni, amit Valdemar elvár és ezt a vámpír is nagyon jól tudja. Nincs objektivitás kettejük között. Szégyelli? Nos... ez egy nagyon-nagyon hosszú beszélgetés, amit nem most fognak megejteni, de őszintén? Egyre kevésbé látja értelmét egyáltalán. Véleménye szerint igen komoly problémák vannak azzal, hogy teremtője a saját mesteréhez hasonlítgatja magát minden percben, mikor kettejük kapcsolata teljességgel különböző, de nincsen ezzel gond. Nyilvánvalóan meglesz ennek is a maga eredménye. Tettek és következmények. Ugye.
Felnyög a kioktatásra. Kifejezetten elege van most a vámpírból. Nem válaszol, inkább a várakozó férfi felé fordítja figyelmét. Nem kibaszott kiskutya, hogy csak akkor ugasson, mikor a gazdi fütyül... nos. Nem mondhatja, hogy az úriember túl beszédes lenne. Ez igencsak szomorú. Most állhat a haragfelleg vámpír és a némaság szobra közö... óh heló nősténykék, akik bentről kavirnyáznak kifelé?
- Nos. Ez egy kissé... kínos. - Három idióta, aki kint áll a kapu előtt a csordaszellem szent nevén. - Hölgyeim. - Biccent, mosoly rándul az arcán, amit eszében sincs elfojtani, bár bizonyára nem segít a tanár úr zavarán.
- Akkor talán... - Kezd bele, hogy előzékenyen intsen a kapu iránt, de a bűvhangra félúton megdermed a mozdulat. Mint mindenki más, ő maga is az új delikvens felé fordítja figyelmét.
Mozdulat közben szimatol bele a levegőbe, sötét pillantásán különös fény villan, ahogy tekintete beméri a célpontot. Milyen... zabálnivaló.
Sokféle vágy létezik a világon. Fiatal vámpír lévén pedig a szexuális éhség a valódival keveredik igencsak halálos dózisban. Kihúzza magát, ahogy vénáiban kifeszül az eddig nyugodtan mélyben kushadt, vérszomjas lelki szörnyeteg. Lenyűgöző karizma és vonzerő. Lenyűgöző mértékben szeretné feltépni a torkát, hogy belefürödjön a vérébe...
Ez az első, második és harmadik gondolata. A negyedik viszont: hogy az istenbe lopakodott mögé a vámpírérzékek és ösztönök mellett olyan halotti csendben, hogy még csak meg sem neszelte?
Mi sem szebb a nemes prédánál. A mosolya... embertelen.
- Mihez? - A vámpír pillantása követelőző. Rá figyeljen. Neki válaszoljon. Áldozat, hm? Mondjon még ilyen szépeket.

Felszerelés:

További Offenzívák - Szenvedés hegye

Az első reakció mikor kiteszi a lábát a lakásából, hogy „végre itt a tavasz!” A második, hogy „végre sikerült befejeznie a szakdolgozatait!” és hál istennek már csak a szemeszterét záró nagyobb feladatokkal kell majd foglalkoznia. Bár a rendőrség megkérte, hogy ne hagyja el a várost egy bizonyos határideig, őt ez nem nagyon érintette, hiszen hova is mehetne? Főleg egy ilyen vészesen kemény időszakban, amikor a diplomaszerzés a tét. A nyelvi órákat kisujjból kirázza, ám a többi humán tantárggyal attól még megjöhet a baja. Tehetségesnek mondható, de azért mégiscsak embert próbáltató időszak ez. Mindenesetre kivételes alkalomból hagyta el az otthonát. Ma este nem a tanulással szeretne foglalkozni, egy éjszakát talán elengedhet magának. Persze ha nem is lenne ez lehetséges, neki akkor is ki kellett volna szabadulnia a könyvei közül, és furcsamód, nem azért mert nem bírja a nyomást, vagy nem szeret tanulni. Egyszerűen csak elfogta az az érzés, ami már oly régóta üldözi őt. A Mágia. Amióta nagyanyja meghalt nem nagyon foglalkozott rejtett adottságaival, pedig nem telik el olyan nap, hogy ne szólítaná magához a bűvös erő, és a misztikus könyvoszlop a dobozai mélyéről. Úgy érzi, hogy ha ma nem kezdi el végre újra a varázslatok tanulását, akkor bekattan. Várhatna diplomavédés utánig legalább, de egyszerűen nem tud. Azt sem képes felfogni, hogy eddig hogyan volt képes rá. A ma esti terve egy kis könyvvadászat lenne, amire az interneten hamar meg is találta a megfelelő helyet. Aromata et commeatus, az ország első és talán egyetlen varázsboltja. Kihagyhatatlan ajánlatok várnak ott a leányzóra, és nem képes visszafogni a kíváncsiságát, hogy miféle dolgok lehetnek azok az ajánlatok. Rúnák, tekercsek, ősi varázskönyvek.. már ha belegondol is borsózni kezd a teste, s természetesen jó értelemben. Indulás előtt fel is kapott egy oldaltáskát, melybe beledobta a tőrét, melyet a nagyanyjától kapott. Talán az üzletben kérhetne rá valamiféle bűbájt, esetleg valami különleges varázslatot. A pisztolyát is beleteszi, bár tudja, hogy arra felhatalmazása nincsen, hogy kivihesse otthonról. Abban reménykedik, netán létezik olyan mágia, mely kifogyhatatlan tárral ruházná fel fegyverét. A fantáziája elég szépen beindult, alig várja, hogy megérkezzen oda.

Egy kis utazás után meg is jelent ott nagyjából nyolc óra után valamivel. A kapu zárva volt, és az épület előtt egy kisebb csoport férfi sorakozott fel, amik arra adtak lehetőséget, hogy maga a bolt is zárva van. Már ha ők is oda akarnak bejutni, mint főhősnőnk. Közben azt a lányt is észreveszi, akit anno a könyvtárban látott meg a drogos esetnél. Ha int neki, akkor ő is udvariasság érdekeit követve visszaint, majd tovább elemezgeti a tekintetével a szituációt. Akkor most nem tud bejutni? Pedig úgy tudta, hogy tízig legalább nyitva van a birtok, a könyvtár, és a bolt is. Éppen elindulna a férfitársaság felé, amikor hirtelen női kacagásra lesz figyelmes. Két lány sétál ki az épületből, és közlik a csoportosulásunkkal, hogy az épület nyitva van, nyugodtan be lehet menni. Chryseis azonnal kiszúrja a kezükben lévő talizmánokat, amelyekről arra tud következtetni, hogy még ma el fog jutni az úti céljához. Meg is indult volna a bejárat felé, de egy újabb hang akadályozta meg cselekvését. Kezdett már kellemetlen lenni, hogy szerencsétlen lány mindig megakad az első lépésnél. Megfordul a hang irányába, és a szemei kikerekednek. Egy férfi jelenik meg előttük, de nem akármilyen férfi. A hangja, a beszédstílusa, a külseje.. egyszerűen varázslatos. Elsőre fel sem tudta fogni, mit is mondott nekik, viszont miután megrázta a fejét azonnal tudatosult a fejében az üzenet. „Áldozat?” Meglepődött, bár nem azért mert furcsállta volna a szituációt, hiszen a gyerekkora szinte megköveteli, hogy ilyen dolgokon ne akadjon ki, inkább az volt neki a különös, hogy egy ilyen neves birtokon teszik mindezt. Alapjáraton a lány nem hinne a férfinak, de most a paranoiás viselkedését félre kellett dobnia, annyira kellemes társaságnak bizonyult. A többi személy a birtok előtt el is kezdett kérdezősködni, ő pedig csak döbbenten hallgatta őket. Természetesen ő is szintúgy érdekelt volt a válaszok felé, mint a többi jelenlévő. Végül eljutott addig a pontig, hogy azonosuljon a tényekkel. Ez egy varázsbolt, értelemszerűen nem átlagos emberek vannak most itt a környezetében. Az lenne a legbiztonságosabb, ha megbizonyosodna mindenről. El is kezd erősen koncentrálni, hogy bekapcsolja a „mágikus szenzorját”. A nagymamájával ezt nagyon sokszor gyakorolta, hibátlanul kellene, hogy menjen neki. Elsőnek akarva és akaratlanul is az új férfira pillant, majd a többi férfit is szemügyre veszi, valamint a kíváncsisága miatt nem hagyhatta ki az ismerős lányt sem a könyvtárból. Úgy tűnik, hogy nem hiába érezte ezt a napot megfelelőnek, a varázslás gyakorlását illetően. Már most elkezdődtek az események, pedig csak e pillanatban érkezett. Csodálatos.

Felszerelés:

Az egész napos felfedezés és semmittevés után, frissen és üdén, bár kellemetlenül ébredve a hidegre, indult haza Aashirya. Már-már sötétedett amikor elérte a kapuhoz vezető utat. Beállt két fiatalabb lány mögé és mosolyogva hallgatja csacska csevegésüket. Közben azon gondolkozik, hogy törzshelyévé avatja ezt a parkot, mert igen kellemesnek találta. Már csak azt kell megtudnia, hogy hogyan juthat be az üvegházba. A kapunál azonban megtorpan. Végignéz a kis társaságon akik ott összegyűltek és megakad a szeme azon a lányon, akit még a könyvtárban látott hetekkel korábban. Cinkos pillantását azonban hamar megtöri egy hang ami hátulról éri és figyelmezteti, hogy ne lépjen be. Már azon van, hogy hallgasson rá de akkor az eszébe ötlik: ő maga éppen távozóban volt. Megpördül és mielőtt ráförmedne a férfira, hogy hogyan mer beleszólni a dolgába, megálljt parancsol neki valami belső érzés. Nem tudja, hogy a friss ébredés élménye vagy az történet amit éppen olvas okozza-e, de valamiért inkább szimpatikus neki a férfi mint antipatikus. Sőt...megenged magának egy pajkos félmosolyt, majd erőltetett rosszallást az orcájára és miközben megszorítja Tasmina Perry végtelenül rózsaszín borítójú könyvét teátrálisan visszafordul és megindul afelé a hely felé, amitől óva intette az úriember.
- Ha aggódik állítson meg.... - Csipogja mosolyogva.

Felszerelés:

Carl otthon volt. Ahogy nagyot szívott az esti levegőből, úgy érezte, hogy az lassan eltölti testének minden sejtjét. A Föld légkörét lélegezte, újra az öreg, kék golyóbison volt.
Ahol született és felnőtt. Az ember és sok más faj szülőbolygóján. Kipihente a csillagok között dúló háború viszontagságait. Novaként ő is csupán egy gyalog volt Unspoken seregében, akit sokszor bevetettek a skrullok és Anhillus rovarjai ellen. Sok csatát látott már, katonatársakat meghalni.
És közben meg kellett azzal birkóznia, hogy ő a többi lény szemében csupán csak egy Földröl jött majom. Felsóhajtott, és megállt a Kúria előtt, és felsóhajtott.
Olyan jó lenne visszatérni a Xavier suliba, ami otthona helyett otthona volt. Ha sétát tehetne ott bent, és hagyná, hogy elöntsék a régi emlékek. De látta, hogy a kapu zárva volt.
Azonban a következő pillanatban két lány jött ki onnan, és azt mondta, hogy csak nyugodtan térjenek be. Carl vállat von, és elindul befelé, mikor egy hang megállítja.
Egy roppant barátságos és segítőkész férfi megállítja őket egy szóval, és azt mondja, hogy ott bent csak áldozatra várnak. Morrow megfordul, és elgondolkodva nézz a rokonszenves fickóra, és közelebb lép.
- Carl Morrow vagyok, és mégis miért gondolja ezt? - kérdezi mosolyogva. - Úgy tudom, hogy ez a hely az X-Men csapat tulajdona.
Aminek régen majdnem a tagja lett. Ha minden normális lett volna, akkor bizony most nem egy despota seregének az egyik katonája lenne.
Látja, hogy egy nő elindul a kapu felé. Carl odalép mellé, közben a kabátja belső zsebéből előhúzza az összehajtott nova sisakot, a fejére kapja és utasítja, hogy tapogassa le a park területét, valamiféle oda nem illő energiaforrás után kutatva.
- Csak azért, hogy ne rohanjon bele a halálába Ms.... - szólalt meg, próbálva találgatni a nő nevét.

Felszerelés:

Avalon, a Szenvedés hegye

Akkor ne állítson valamit, ezt mondhatná még ebben a tárgykörben a vámír a vámpírnak. Ne merészelje azt állítani, hogy indokolatlan a félelme a vörösnek, ha objektíven nem tudja megvédeni ezt az állítást. Ha nincs realitása. Ha csak a saját sértettsége mondatja vele, miközben valójában Valdemarnak nagyon is józan okai vannak az érzésre, akkor ne mondja. Ne vádolja. Tegyen a közös nyomorúságuk ellen, hiszen amit mindig megkap a mesterétől az az együttműködés a probléma megoldására. Persze nem úgy, hogy mindent ráhagy Noahra. Mert akkor miért volna mellette? Ezt az ő mestere is meg tudta tenni vele, ha a kölyök megpróbál meghalni közép-ázsiában, hát tegye!
No de még Noah sem kíváncsi a vámpírok problémáira, így aztán hangsúlytalanná is válik az egész, előbb a hölgyekkel, aztán az idegen úrral kiegészítve a szituációt.
Különös, mintha álomban létezne, úgy gyűltek köréjük a többiek hirtelen, akárha a semmiből érkeztek volna, és talán oda is tűnnek el, ha ennek az egésznek vége, bár... varázsképességűek soha nem szoktak csak úgy eltűnni. Noha nem látszik rajta, megriasztja ez a kultikus társaság. Nagyon gyorsan el akarja vinni innen Noaht, hiszen ismeri a varázshasználók működését, nem bízhat meg egyikben sem, és nem akarja közöttük tudni a teremtettjét sem. Ezzel az érzéssel a szívében méri végig a férfit, az idegent, a veszélyre figyelmeztetőt. Telve van a lénye olyan érzésekkel, amikkel ez az embert hat rá, ez pedig némi disszonanciát eredményez abban a bizalmasságban. Mágia. Mennyire gyűlöli és mennyire szereti, csodás világ, még ha az ő képességei oly korlátozottak is, a tudására támaszkodhat a kérdésben.
Jó lenne denevérré változni és elrepülni Noahval, de túl sok itt a mágiás. Inkább nem kockáztatja meg. A hölgy után néz, aki befelé indul, szinte borzongató a merészsége, az űrszerű ruhás férfi szavait ő maga is megcáfolná, mint new yorki, de elkésik vele, marad hát az ismeretlen, aki a kémiatanár felszólítása ellenére nem mutatkozott be. Nem kerüli el a figyelmét.
- Figyelemreméltó érzékek - egy vámpír, aki halottságot érez. Valahogy ellentmondásos, közelebb lép Noahhoz, hogy a karjuk összeérjen, a gyengeség és a tántorgás láttán érzéketlenné válnak barna szemei. Potenciális táplálék és erőforrás körülöttük mindenki. Már csak a civilizáltság mértéke határozhatja meg a reakciókat.
- Van valami javaslata arra, hogyan álljunk tovább innen baj nélkül? Úgy látom, ön az egyetlen, aki érti, mi történik körülöttünk.

felszerelés:

Hogyan lett itt ekkora tömeg? Inkább a perifériáján érzékeli, s lassan tudatosul benne az információ, hogy túlságosan is a semmiből megjelent férfira koncentrál, míg körülötte mindenhol emberek... vagy mások. Mintha hatalmas mágnesként funkcionálna a terület, s most magához vonzana mindenkit, pont ebben az időben. Megrázza a fejét, mielőtt elöntené az agyát a vérvörös düh, amiért a fickó válaszra sem méltatja. Hogy képzeli? Minden figyelme az övé, az pedig...
Realizálja, hogy szokatlanul szélsőséges hangulatba került. Mély levegőt vesz, bár aligha lenne szüksége rá, a régi emberi szokások segítenek lenyugodni akkor, amikor a vámpír szörnyi gondolatai próbálnak előkaparni a koponya sötét falai közül.
- Valdemar... - A hangja elég halk ahhoz, hogy csak teremtője érzékeny fülei halhassák, vagy netán azok, akik szintén természetellenesen kiélesedett érzékekkel rendelkeznek. Nem mond semmi különöset azonban, egyetlen névbe sűríti nemtetszését, mely most kifejezetten a helyzetre irányul a vámpír helyett. A veszélyszagú szituáció egyetlen halott, nem is létező szívdobbanás alatt képes egységbe kovácsolni vele annak ellenére, hogy alig pár perccel ezelőtt még kifejezetten veszekedtek.
Feszült szájtartással hallgatja a kérdéseket és az idegen férfi szavait, ezen a ponton már kevés a másik vonzereje ahhoz, hogy megtartsa a fiatal vámpírt a kellemes hangulatban. Főként, ahogy a lányok egy puffanással földre kerülnek, ő pedig a szokásosnál is sápadtabbá válik. Amint a vámpír karja az övéhez ér, megkapaszkodik a vállában. Nagyon-nagyon régen nem érzett már ilyesfajta gyengeséget.
- Igazad volt. Sajnálom. Menjünk innen. - Nagyon rövid, elharapott, gyors, sürgető szavak. Esze ágában sincsen itt maradni egyetlen pillanatnál tovább. Nincs hozzászokva ahhoz, hogy őt éppen ŐT szipolyozzák le, mikor ennek pontosan fordítva kellene történnie.
Megszorítja Valdemar vállát, ahogy az kérdez. Noah alapvetően türelmes fajta, de nem most. Túl fiatal. Ha tovább lopják életenergiáit, színtiszta túlélőösztönből fog valaki mást szárazra szívni, mielőtt elájulna. Nincs rosszabb egy, az ösztöneire cselekvő vámpírnál. Főként, mert elsődleges célpontja nyilvánvalóan az lesz, aki leginkább hat rá, aki a legjobban vonzza és aki a legtöbb élvezettel kecsegtet, az pedig az idegen fickó. Nem egy szerencsés felállás.

Felszerelés: