High Bridge

3 / 4 oldal Previous  1, 2, 3, 4  Next

Go down

High Bridge - Page 3 Empty Re: High Bridge

Témanyitás by Sav Csüt. 24 Nov. 2011, 16:10

Zakóm maradékával oltom egy Johnt. Szólongatásomra hamar magához tér. Mosolyog, úgyhogy nem lehet komoly baja.
Miközben ő is feltápászkodik, egy lövés dörren. Mivel hallottam a lövést, rögtön tudom, hogy nem én voltam a célpont. John sem esik össze, de összerezzen a lövéstől. Úgy néz ki, be fog pánikolni, ami pedig a legrosszabb forgatókönyv. Most még sok célpontja van a lövészünknek, de ha futásnak ered, magára vonja a figyelmét és biztosan ő lesz a következő. De ki volt az első? Behúzott nyakkal tekintek körbe. A kiterített Thorhalla rögtön szemet szúr. Szóval az ismert és erős célpontokra hajt. Ez Johnnak és nekem is szerencse. Nem a lista élén virítunk.
Éppen visszafognám a dokit és próbálnám lenyugtatni, amikor a sebesült felé indul. Úgy tűnik, helyén van a szíve, a francba is. Sajnos ezzel is célkeresztbe helyezi magát. Én legalábbis biztosan kiiktatnám a szanitécot, hogy ne segíthessen a társain.
Így hát a nyomába eredek, hátha fedezhetem. Én egy ex-bűnöző vagyok. inkább engem szedjen le a lövész, mint egy hozzá hasonló jó embert.

_________________
A padláson nincs semmi félelmetes.
Mesélő
Reneszánsz: David A. Cid Xavier - mutáns tanár, Charles Xavier - vendég tudat David elméjében
Outsiders: David A. Cid "Sav" - bárvezető és problémamegoldó
Mesélő: James Splinter / Emma Frost
High Bridge - Page 3 Smsf94High Bridge - Page 3 3524xet
Sav
Sav
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 123
Hozzászólások régi : 439
Korábbi szint/kredit : 5.szint - 12 kredit
Aktuális szint/kredit : 7.szint - 16 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 05.
Tartózkodási hely : A Valóság Határa

Karakteradatok
Főkarakter: Sav
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

High Bridge - Page 3 Empty Re: High Bridge

Témanyitás by Morsus Csüt. 24 Nov. 2011, 18:45

Bár Einar nem akarja Hunivert a feleségéhez engedni, de amikor segítséget hívna a lövés hallatszik ismét és a készülék elrepül az utcán. AZ újabb lövésre már feltud készülni és ösztönösen hárítja a fejszéjével. Ez idő alatt Huniver sikeresen dezintegrálja a lövedéket így Thorhalla azonnal gyógyulni kezd,d e sajnos még mindig eszméletlen. A pulzusa viszont meglepő módon erősödik. Tylert egy sai talál el a nyáknál felsebezve a bőrt és a vére is kiserken, de az alatt már kemény fény van amitől a fegyver hegye eltörik és földre esik. Sarah ekkor egy sms-t kap a főnökétől: "Lépj le onnan." A csapat azt veszi észre, hogy mindenhonnan könnygáz gránátokat dobálnak köréjük. A griff kezd látni valakit az égen, aki egy saival áll pár dobozz mögött. Egy sikoltásával figyelmezteti Ziltort.

_________________
"ha nem írtok, akkor én irtok" - Zspider/Morsus
Aktív kalandok: Kánaán Alfa
Apokalipszis Kora: Az Idő Kifut
Outsiders: 12. Ezüstkor - Új Mutánsok - Szuperhumánok
Alter: Gótika: Harmadik Évad - Ultron Kora - Eredeti Őrzők - Világ Vége
Morsus
Morsus
Főnök

Hozzászólások száma : 3218
Hozzászólások régi : 7460
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 20.szint - 70 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Morsus
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net

Vissza az elejére Go down

High Bridge - Page 3 Empty Re: High Bridge

Témanyitás by Sarah Csüt. 24 Nov. 2011, 21:43

Jól alakulnak a dolgok, Ziltor beszól, amit nem tolerálok.
- Úgy vélem meglehetősen barátságos voltam veled, felsegítettelek a földről is, lehetnél legalább annyira hálás hogy nem fenyegetőzöl. - Kissé dühösen mondom, nem szeretem ha valaki így viselkedik, de ez még kevés ahhoz hogy ilyen helyzetben neki támadjak. Eldördül még pár lövés, és fegyverek is repkednek úgymond a levegőben, én pedig kapok egy sms-t. A kavalkád közepén ácsorogva nézem meg hogy ki akar és mit, és boldog vagyok hogy a főnök az és hogy el kéne tűnnöm, és hát végül is miért ne? Úgy tűnik nem vagyok célpont. Amikor bedobják a gránátokat, nos becsukom a szemem és rohanok a hajóhoz ahogy csak tudok, nekem még munkám van amit be kéne fejezni. Ha senki sem követ a hajóhoz akkor simán fogok a farkammal annyi rakományt amennyit lehet és... És konkrétan lelépek velük.

_________________
Reneszánsz: Sarah Storm + Jane és Fox, Mr. Smiley
VH: David Ethan, James Richards
Outsiders: Sarah Storm, Katherine Blackwood
x-diák: Gulyás Csilla
Sarah
Sarah
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1524
Hozzászólások régi : 149
Korábbi szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Sarah Storm
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

High Bridge - Page 3 Empty Re: High Bridge

Témanyitás by Thorhalla Pént. 25 Nov. 2011, 11:41

Bizalmatlanul méregettem a férfit, ki a menyasszonyomhoz lépett, hogy segítsen rajta. Újabb lövés s a szerkezet, mire sikerült volna segítséget hívnom elrepült, a következő lövést ugyan védtem, de még így sem voltunk nagyon előrébb.
- Köszönöm – mondtam végül.
Fémes csörgés, arra kaptam a fejemet s valamilyen furcsa tárgyakat láttam meg leesni a közelbe, ahol voltunk, sokat.

- Könnygázgránát! – mondta Miller azonnal, ahogyan felismerte azokat. – Ki innen, most!
Azonnal felkaptam a hátamra Halla-t, tudtam, hogy nem kéne mozgatni fejsérüléssel, de itt sem hagyhattam. A lövésekre most is figyeltem, hogyha újabb jönne védhessem, mint korábban. Ezzel elrugaszkodtam a helyemről, az első ugrás végén az eszköznél szándékoztam megállni s felkapni azt, majd újra elrugaszkodni s ezúttal teljes erőből megtenni ezt, s az egyik épület tetejére felugrani. Nem menekültem, csak Halla-t próbáltam biztonságba juttatni, hol nem lát rá senki s gyógyulhat. Ha sikerül feljutni az egyik épület tetejére, akkor onnan óvatosan próbálom felmérni azt, hogy a támadók merre lehetnek számítva arra is, hogy újabb lövés érhet.

Fegyver: Fagymarok
Mágia: 50 egység

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
High Bridge - Page 3 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

High Bridge - Page 3 Empty Re: High Bridge

Témanyitás by Quentine Constantine Pént. 25 Nov. 2011, 12:38

Nagyon nem tetszik, ami itt történik, a nő ugyan tagadja, hogy köze lenne a dologhoz - nem is vártam mást, csak a viselkedésére voltam kíváncsi -, de a másik még mindig démonnak hívja, és nem nagyon ellenkezik a nő. Ez nekem elég.
A lövészt nem látom, még mindig támad ránk, de sokat nem tudok a helyéről, nem látom, hol lehet. Egy griff tűnik fel az égen rikácsolva, fogalmam sincs, hogy került ide, de be kell vallanom, engem meglepett, nem minden nap lát ilyet az ember.
Amikor meglátom, hogy a démon menekülne, a korábban teremtett láncot használom. Azonnal irányítani kezdem, a nő felé vetem ki, meghosszabbítom, és körbetekerem vele a testét.
-Ne olyan sietősen! - Jegyzem meg, miközben füst kezd előszivárogni. A könnygáz bizonyára hatással lenne rám, ha a fejem nem egy koponya lenne, se szemem, se orrom nincs, kétlem, hogy zavarna, legfeljebb a látási viszonyokban. Mindenesetre vannak társaim, akiket zavar a füst, így egy újabb láncot teremtek a másik kezemmel, és a gránátokat felszedve a földről, a vízbe hajítom. Ezeket nem dobálhatták túl messziről, itt vannak valahol a közelben az ellenségeink. És többen, mint gondoltuk.
A démont, ha sikerült körülfonni a lánccal, az egyik olyan hely felé vágom be, ahonnan gránát repült felénk. Oké, talán kicsit túl gyorsan ítéltem el, valaki kövezzen meg érte.

_________________
You want sympathy? You'll find it between "shit" and "syphilis" in the dictionary.
Reneszánsz: The Restless Son of Sins!
Outsiders: Városi legenda, az isteni segítő
Nestor Stratos Rachel Wilcox Daria Akbal Rehm
High Bridge - Page 3 Quinn_al_r_s1
Quentine Constantine
Quentine Constantine
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 779
Hozzászólások régi : 1163
Korábbi szint/kredit : 11.szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 12.szint - 30 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

Vissza az elejére Go down

High Bridge - Page 3 Empty Re: High Bridge

Témanyitás by Tyler Pént. 25 Nov. 2011, 13:30

Mielőtt rájöhetne pontosan honnan is jött a Thorhallát leterítő lövés, egy sai találja el, és felsérti a nyakát. Legalábbis a bőrét, de mélyebbre nem hatolhat, hisz a fémteste megakadályozza azt. Felkapja a sai-t, és a nadrágjába fűzi, majd hirtelen fel állva Zacket cipelve még mindig ha szükséges, megpróbál kikerülni a könnygáz hatósugarából. A robot testére talán nem hat, de a látótávolsága így is lecsökken. Jobban teszi ha lelép innen, ha képes rá.
Tyler
Tyler
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1026
Hozzászólások régi : 1774
Korábbi szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 67
Join date : 2011. Aug. 08.

Karakteradatok
Főkarakter: Tyler Jackson
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

High Bridge - Page 3 Empty Re: High Bridge

Témanyitás by Ultimate Guru Szomb. 26 Nov. 2011, 12:17

Ébredj.

Ébredj!

ÉBREDJ MÁR, TE SZÁNALMAS KORCS!!!


- Miholmi…???

Ugh… Nem tudom, hogyan és miért éltem túl a robbanást… de… de… élek. Igen. Élek, és határozottan sajog mindenem.

Hogyne élnél! Az Úr szolgája vagy, és Neki még tervei vannak veled. Velünk! Mindkettőnkkel!

Mrrh… Logan…?

Vele most ne foglalkozz! Dolgunk van! Nézd!

A káosz felé fordítom a fejem…

Beletelik pár másodpercbe, míg kitisztul a látásom és hallásom, de még így sem könnyű átlátnom a helyzetet. Az a nagy állat az égen… Az lenne, aminek gondolom? Lehetetlen… A mesékben láttam csak ilyet, és--

Ne azzal az istentelen teremtménnyel foglalkozz most! Sújts le a bűnösökre, amíg egymással vannak elfoglalva! Pusztuljanak a saját mocskukban és vérükben!

Rorschach, kérlek… Segítenünk kell. De előbb… ezekkel a könnygáz-gránátokkal kellene kezdenünk valamit. Mindenhonnan jönnek.

Összeszedem magam, és a képességemmel minden gránátot, amit csak érek, felemelek és arrébb repítek, olyan távolságba, hogy lehetőleg se nekem, se a társaimnak ne ártsanak. Közben – takarva az arcomat – megpróbálom megközelíteni a nyomozót, azt a Quentine Constantine-t, mert eddig is csak vele tudtam érthetően kommunikálni. Ijesztő megjelenése és a tény ellenére, hogy le akart csukni, mégiscsak ő a legemberibb itt.

- Nyomozó! Mi folyik itt? Mit tehetek?

_________________
High Bridge - Page 3 01129
Ultimate Guru
Ultimate Guru
Moderátor

Hozzászólások száma : 4497
Hozzászólások régi : 8282
Korábbi szint/kredit : 19. szint - 65 kredit
Aktuális szint/kredit : 19. szint - 65 kredit
Reputation : 1
Join date : 2011. Aug. 04.
Age : 40
Tartózkodási hely : Budapest

Karakteradatok
Főkarakter: Ultimate Guru
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Ultimate / Újvilág

Vissza az elejére Go down

High Bridge - Page 3 Empty Re: High Bridge

Témanyitás by Sav Szer. 30 Nov. 2011, 13:41

John nagyon koncentrál. remélem sikerül eredményt elérnie, mielőtt sorban leszednek minket a lövészek. Meg is próbálják, de a viking fegyverével hárítja a lövéseket. Elképesztő! A támadók ekkor taktikát váltanak.
Megint könnygáz. A bár megtámadásánál is ezt használták ellenem. Most sincs rám több hatással. Szervezetem savasságához képest a könnygáz csupán hegyi levegő. A könnyem is jóval erősebb ennél. Viszont a látási viszonyokat a könnygáz sűrű felhője rendesen lerontja. Ráadásul Johnnak velem ellentétben nincsen természetes védelme.
Mivel az asgardi felkapja sebesült társát, nekünk sincs már maradásunk.
- Gyerünk, John! Takard el az arcodat! Ez könnygáz! Csukd be a szemed, majd én vezetlek!
Megragadom a karját és próbálom fedezékbe juttatni magunkat. A gáz talán az orvlövészeket is akadályozza a pontos célzásban, így csak arra van szükség, hogy eltűnjünk szem elől. Konténerek, ládák, nyitott épület, bármi megteszi. Csak érjünk ki a gázfelhőből. Ha takarásban leszünk, John talán összetöpöríthet minket.

_________________
A padláson nincs semmi félelmetes.
Mesélő
Reneszánsz: David A. Cid Xavier - mutáns tanár, Charles Xavier - vendég tudat David elméjében
Outsiders: David A. Cid "Sav" - bárvezető és problémamegoldó
Mesélő: James Splinter / Emma Frost
High Bridge - Page 3 Smsf94High Bridge - Page 3 3524xet
Sav
Sav
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 123
Hozzászólások régi : 439
Korábbi szint/kredit : 5.szint - 12 kredit
Aktuális szint/kredit : 7.szint - 16 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 05.
Tartózkodási hely : A Valóság Határa

Karakteradatok
Főkarakter: Sav
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

High Bridge - Page 3 Empty Re: High Bridge

Témanyitás by Morsus Vas. 04 Dec. 2011, 13:36

A csoport szétszóródik a gáz teremtette füst felhőből. Hunivert Sav cipeli ki, de sajnos ekkor a férfi lövész hal és eldől a doktorral együtt. Az csúnyán vérezni kezd nem látni hol találtál el csak azt, hogy a mellkasát betelíti a vér. A démon lány megindul kifelé amikor a derekára táncol a Szellemlovas lánca és a koponyás férfi belöki őt az üres dobozokba. Ziltor griffjének sikolya hirtelen véget ér és a lény élettelenül landol Feldöntve a ládákat, amikhez Tyler menekült. A lény nyakából egy sai áll ki. Rorschach éppen kisétál a füstből amikor egy fekete ruhás alak mellkason rúgja, amitől a férfi egy markolókocsi oldalának esik. Einar a levegőbe ugrik és az egyik közeli épületen landol, ott hallja a fegyver újra töltését és oldalra fordulva látja, hogy a tetőn van a merénylő is, aki most az élesített puskát felé fordítja.

_________________
"ha nem írtok, akkor én irtok" - Zspider/Morsus
Aktív kalandok: Kánaán Alfa
Apokalipszis Kora: Az Idő Kifut
Outsiders: 12. Ezüstkor - Új Mutánsok - Szuperhumánok
Alter: Gótika: Harmadik Évad - Ultron Kora - Eredeti Őrzők - Világ Vége
Morsus
Morsus
Főnök

Hozzászólások száma : 3218
Hozzászólások régi : 7460
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 20.szint - 70 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Morsus
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net

Vissza az elejére Go down

High Bridge - Page 3 Empty Re: High Bridge

Témanyitás by Sarah Vas. 04 Dec. 2011, 17:11

~A sátán verje meg!~ Fut át a gondolat a fejemen a repülés közben. Ezzel most igazán sikerült felcsesznie a koponyás fickónak, ám valahogy úgy érzem hogy most még egyenlőre túl gyenge lennék ahhoz hogy küzdjek vele, talán csak a landolás élménye miatt gondolom így.
- Ezt még nagyon meg fogod bánni! - Kiáltok vissza a bodozok közül, majd felállok, leporolom magam, és konkrétan ugyan úgy ahogy korábban a földön fekvés közben, most is a rugós módszerrel lövöm ki magam valami távolabb lévő helyre, ami feltételezem hogy biztonságos. Ha kellően messzire értem a csatamezőtől, akkor leülök valami eldugottabb helyre, ahonnan azért viszonylag tisztán rá látok a dolgokra és figyelek. Remélem senki sem fogja eselteg főbelőni a csontit, na nem mintha aggódnék érte, de ő az enyém... Ki fogom csinálni ha addig élek is!

_________________
Reneszánsz: Sarah Storm + Jane és Fox, Mr. Smiley
VH: David Ethan, James Richards
Outsiders: Sarah Storm, Katherine Blackwood
x-diák: Gulyás Csilla
Sarah
Sarah
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1524
Hozzászólások régi : 149
Korábbi szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Sarah Storm
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

High Bridge - Page 3 Empty Re: High Bridge

Témanyitás by Thorhalla Hétf. 05 Dec. 2011, 14:01

Minden megvolt, mit akartam, a füst elkerülve, a tárgy összeszedve s Halla is biztonságban a tetőn. Mikor néztem volna körbe, furcsa zajt hallottam s kaptam arra a fejemet. A merénylő volt a fegyverrel a kezében, mivel fordult felém. Azonnal védekező állásba helyezkedtem, hogy a menyasszonyomat védjem s az esetleges lövést védeni tudjam. A szabad kezemmel, mert egy kézben fogtam a Vérfejszét rengéseket indítottam el a támadó irányába, hogy a lehető legpontatlanabbul tudjon lőni, vagy esetleg ezt se tudja megtenni. Ha mégis, akkor végig figyeltem s próbálom kivédeni a lövedéket, mint korábban. Majd elrugaszkodom a helyemről s néhány nagyobb lépéssel próbálok meg odaérni hozzá, majd egyetlen vágással félbevágni a merénylőt, hogy ne okozhasson a későbbiekben gondot, se nekem, sem pedig a lent harcoló emberek számára.

Fegyver: Fagymarok
Mágia: 50 egység

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
High Bridge - Page 3 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

High Bridge - Page 3 Empty Re: High Bridge

Témanyitás by Tyler Hétf. 05 Dec. 2011, 19:30

Zacket hurcolva sikerül egy rakatnyi doboz mögé behúzódnia, ami nem sokáig szolgál menedéknek a számára, hisz valami lény zuhan rá. Zacket a testével védve hátat fordít a lénynek, nehogy az rájuk zuhanjon, de ez nem történik meg. Egy újabb sai okozta a lény halálát, nem foglalkozik vele, inkább futva próbál még távolabb jutni a füstből és biztonságba helyezni Zacket. Majd ha ez sikerül valahogy megpróbálja kiszúrni az egyik támadót. Esetleg megpróbálkozik valahogy érzékelni őket - ha egyáltalán lehetséges - mint ahogy a bombát tette.
Tyler
Tyler
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1026
Hozzászólások régi : 1774
Korábbi szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 67
Join date : 2011. Aug. 08.

Karakteradatok
Főkarakter: Tyler Jackson
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

High Bridge - Page 3 Empty Re: High Bridge

Témanyitás by Quentine Constantine Kedd 06 Dec. 2011, 18:36

-Élje túl! - Válaszolom futólag Rorschachnak, miközben valaki rá is támad. A képességei alapján nem fog neki különösebb gondot okozni, annál inkább a másik fickónak a lövész, de Einar végre felugrik a tetőre, és kezébe veszi a dolgot.
Addig én továbbra is a démonra tudok koncentrálni, aki nagyon szeretne elmenekülni, de ezzel nem győz meg az ártatlanságáról. Nem tudom, mivel tehetné meg, talán azzal, ha belehal az előző támadásomba, de nem így történt. Amint feláll, készítem a láncaimat, és mivel nem támad, csak arrébb próbál ugrani, úgy döntök, ideje komolyan megbeszélni vele a dolgot. Ugrása közben igyekszem a láncokkal a lábát elkapni, remélem legalább az egyikkel sikerül, aztán ha már megvan, lángra lobbantom a láncokat. Meglendítem, és úgy a földhöz vágom, hogy ne legyen kedve megint felpattanni.
-Nincs mit megbánnom, démon, veled ellentétben - válaszolok neki, és remélem, végre valóban leleplezi magát. Ha nem így van, a lelkébe kell néznem, és meg kell mutatnom, mi vár rá, de örülnék, ha ezt a kis közjátékot most kihagyhatnánk.

_________________
You want sympathy? You'll find it between "shit" and "syphilis" in the dictionary.
Reneszánsz: The Restless Son of Sins!
Outsiders: Városi legenda, az isteni segítő
Nestor Stratos Rachel Wilcox Daria Akbal Rehm
High Bridge - Page 3 Quinn_al_r_s1
Quentine Constantine
Quentine Constantine
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 779
Hozzászólások régi : 1163
Korábbi szint/kredit : 11.szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 12.szint - 30 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

Vissza az elejére Go down

High Bridge - Page 3 Empty Re: High Bridge

Témanyitás by Ultimate Guru Kedd 06 Dec. 2011, 18:58

„Éljem túl”? Rendben, ez eddig sem volt kérdés, no de--

UGH!!!

Mielőtt befejezhetném a gondolatmenetemet és összeszedhetném magam, erős rúgást érzek a mellkasomon, és hátraesek egy markolókocsinak.

NEM! Te szánalmas korcs, kelj fel! Harcolnunk kell!

Én… Rorschach, én nem tudom… Nagyon fáj…

Hrm. Ebből elég.

Gyorsan felpattanok, amíg ezek ketten a fejünkben vitatkoznak, és megpróbálok visszaütni a támadóm felé – de közben a fémmanipuláló képességünkkel a markoló felé koncentrálok, és amennyire lehet, mozgatni próbálom.

Korábban ilyen méretű tárgyakat még nem sikerült teljesen az uralmunk alá vonnunk, de ha legalább egy részét meg tudnám mozdítani, és a markolót a támadóm felé repíthetném… vagy a kocsi egy részét letépve azt nekihajíthatnám… az már remek lenne.

_________________
High Bridge - Page 3 01129
Ultimate Guru
Ultimate Guru
Moderátor

Hozzászólások száma : 4497
Hozzászólások régi : 8282
Korábbi szint/kredit : 19. szint - 65 kredit
Aktuális szint/kredit : 19. szint - 65 kredit
Reputation : 1
Join date : 2011. Aug. 04.
Age : 40
Tartózkodási hely : Budapest

Karakteradatok
Főkarakter: Ultimate Guru
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Ultimate / Újvilág

Vissza az elejére Go down

High Bridge - Page 3 Empty Re: High Bridge

Témanyitás by Ziltor/Paul Pachner Pént. 09 Dec. 2011, 18:00


Ziltor hallja Kiriell sikolyát. Meg Sarah fültépő vernyogását. Nincs kedve öklével betapasztani a démon száját. Egyenlőre nagyobb baj is van a nőnél: megtalálni az orvlövészeket. Ami nem könnyű, mert hirtelen köd kezd felemelkedni a felszínről.
- Miféle midgardi mágia ez? – hören nagyot Ziltor. Épp csak látja, ahogy a menekülni igyekvő Saraht láncokkal kapja el az egy másik érdekes megjelenésű egyén. Jót vigyorog az eseten. A harmadik fickónak meg egy repülő fémfegyver áll bele a nyakába, pedig átkellet volna vágnia. Ez több mint érdekes.
Figyelmét griffje elhaló sikolya tereli vissza a harci helyzetbe. Gyorsan kiszalad a könnygáz felhőből. A többi asgardit keresi. Ha megtalálja Einart, akkor utána iramodik, hogy vele vegye fel a harcot. Buzogányával kész lesújtani bármilyen merénylőre.

_________________
Ziltor midgardi őrző
Paul Pachner kampós kezű norvég halász
Lucy Huniver
T'Nak
Ziltor/Paul Pachner
Ziltor/Paul Pachner
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 179
Hozzászólások régi : 68
Korábbi szint/kredit : 1. szint - 4 kredit
Aktuális szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Sep. 05.

Karakteradatok
Főkarakter: Dr. John Huniver
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

High Bridge - Page 3 Empty Re: High Bridge

Témanyitás by Morsus Csüt. 29 Dec. 2011, 02:05

Einar rengésétől a lövész a levegőbe lő egyet, de amikor az isten neki támadna akkor a tetőre Ziltor érkezik, aki egy csapást m,ér a fejére a buzogányával. A herceg a földre kerül és Ziltor fölé tornyosul. Sarah menekülni próbál, de Constatine elkapja őt és láncait a lábára tekeri landoláskor azok lángba borul és a pokoltűz megégeti a pokolivadékot. A lány akaratlanul is felveszi igaz démoni formáját a fájdalomtól. Bár a tűz nem perzseli, de a kínját így is megérzi. A démonná válástól kitud szabadulnia kötelékből,d e így a földön fekszik és vele szemben a Lovas áll. Tyler lerakja Zacket a ház oldalánál, messze a csatatértől. Visszafelé látja, hogy Rorschach nagy bajba került. Az említett maszkost a nindzsa fejbe rúgja amikor az a mágneses erőihez nyúl. Sajnos még nem elég erős, hogy egy ekkora gépet megmozdítson. A harcművész egy nindzsakardot vesz elő és készül leszúrni a skizofrént. Sav a földön fekszik amikor egy tigris csíkos jelmezes férfi fejbe rúgja. Az orra eltörik és érzi a vére ízét. Az alak kiszedi a sait a griffből és megindul a páros felé. Bishop sikeresen kiemelkedik a füstből ahonnan minden eseményt tisztán lát. Már csak rajta múlik melyikbe szól közbe.

_________________
"ha nem írtok, akkor én irtok" - Zspider/Morsus
Aktív kalandok: Kánaán Alfa
Apokalipszis Kora: Az Idő Kifut
Outsiders: 12. Ezüstkor - Új Mutánsok - Szuperhumánok
Alter: Gótika: Harmadik Évad - Ultron Kora - Eredeti Őrzők - Világ Vége
Morsus
Morsus
Főnök

Hozzászólások száma : 3218
Hozzászólások régi : 7460
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 20.szint - 70 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Morsus
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net

Vissza az elejére Go down

High Bridge - Page 3 Empty Re: High Bridge

Témanyitás by Tyler Csüt. 29 Dec. 2011, 12:33

Sikerül végre elcipelnie Zacket a harc közeléből, lerakja a háznál és a harcolók felé fordul. Épp jókor hisz látja ahogy a több személyiséggel rendelkező férfit, épp leakarják szúrni. Az előbb elrakott sai-t rántja elő, és a szúrni készülő férfi kardot tartó kezét, vállát célozva elhajítja a tőrt. Majd előkapva a pisztolyát a a férfit próbálja meg eltalálni a hátán, vagy a lábán. Még inkább a kezét, ha még mindig leakarná szúrni a földön fekvő férfit. Ha mégsem találná el, addig is nyer időt a férfinak, hogy összeszedje magát, és távol tartja a lövésekkel a harcművészt a skizofréntől, míg az talpra nem tud állni, vagy elmenekülni nem képes.
Tyler
Tyler
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1026
Hozzászólások régi : 1774
Korábbi szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 67
Join date : 2011. Aug. 08.

Karakteradatok
Főkarakter: Tyler Jackson
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

High Bridge - Page 3 Empty Re: High Bridge

Témanyitás by Thorhalla Csüt. 29 Dec. 2011, 13:23

A merénylő a földre került s éppen ekkor próbáltam lesújtani rá, mikor a másik Asgardi is megérkezett, ám ahelyett, hogy a merénylőre támadott volna a buzogány az én fejemet találta el. A Cselszövő egyik orvgyilkosa lett volna? Az átokba, hogy a saját fajtársainkkal is jobban kell vigyáznunk.
< - Loki kutyája! – morogtam. >
Nem estem kétségbe, voltam már rosszabb helyzetben is, dühösen néztem fel rá, mikor a földre kerültem. De nem vártam meg, hogy felfogja, hogy még képes vagyok harcolni sem azt, hogy legyen bármire ideje, azonnal teljes erőből sújtottam rá pengéstül. Nem feldönteni akartam, hanem egyszerűen levágni a lábait térdmagasságban. Ha sikerült, ha nem, azonnal pattanok fel s próbálom megragadni a nyakát ellenfelemnek, hogy őt vághassam neki a merénylőnek. Tán még az is szerencse volt, hogy ez közbeavatkozott, mert így még arra is volt időm, hogy eszembe jusson, hogy nem árt ha a merénylő életben marad, mert megtudhatom, hogy ki akarta a menyasszonyomat holtan látni.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
High Bridge - Page 3 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

High Bridge - Page 3 Empty Re: High Bridge

Témanyitás by Quentine Constantine Csüt. 29 Dec. 2011, 14:44

A láncom elkapja a démont, és a tűz hatására átalakul. Ezek szerint a fickó, aki démonnak hívta, nem tudta a kilétét, talán félt vele szembeszállni, vagy nem is akart, ez most másodlagos, a lényeg, hogy a démon már a kezeim közt van.
-Ahogy mondtam, neked van mit bánnod.
A lánccal, mellyel elkaptam a lábát, most magamhoz húzom, másik kezemmel pedig megpróbálom elkapni a nyakát, annál fogva emelem fel a földről, hogy mélyen a szemébe nézhessek.
-Van bármilyen oka annak, hogy éppen most bukkantál fel itt, vagy még mindig ragaszkodsz a szánalmas hazugságodhoz, hogy nem vagy démon, csak egy békés járókelő? - Kérdem tőle, és közben a nyakát szorítom fokozatosan egyre erősebben.
Valahogy közben a harc többi részéről megfeledkeztem, de nem engedhetem meg magamnak azt a luxust, hogy körülnézzek, mert résen kell lennem. Ha próbálkozik valamivel a démon, meg kell állítanom benne.

_________________
You want sympathy? You'll find it between "shit" and "syphilis" in the dictionary.
Reneszánsz: The Restless Son of Sins!
Outsiders: Városi legenda, az isteni segítő
Nestor Stratos Rachel Wilcox Daria Akbal Rehm
High Bridge - Page 3 Quinn_al_r_s1
Quentine Constantine
Quentine Constantine
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 779
Hozzászólások régi : 1163
Korábbi szint/kredit : 11.szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 12.szint - 30 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

Vissza az elejére Go down

High Bridge - Page 3 Empty Re: High Bridge

Témanyitás by Sav Csüt. 29 Dec. 2011, 15:37

Johnt találat éri. Ahogy nekem esik, mindketten elterülünk a betonon.
Francba! Elájult és valahonnan ömlik belőle a vér. Kikászálódom alóla és a hátára fordítom. Közben a földön maradok, hátha engem is le akarna teríteni a lövész. Keresem a golyó ütötte sebet, hogy rászoríthassak valamit. Ekkor valami felbukkan előttem és arcom merő fájdalommá válik.
- Basszus!
Érzem, ahogy kíntól lüktető orromból ömleni kezd a vér. A savas vér.
Elhúzódom Johntól. Véremmel csak jobban megsebezném. Miközben feltápászkodom, az átkozott szemétládát keresem, aki fejbe rúgott.
Egy fickót látok a közelben, aki valamiféle tigriscsíkos hacukát visel. Egy sait tartva közeledik. Az egy hagyományos japán fegyver. Ez a pali valamiféle őrült, tigris fetisiszta nindzsa lesz.
Elég jól verekszem, de egy képzett harcművésszel szemben nem rúgok labdába. Távolról kell elintéznem. Gyorsan le kell nyomnom, mert John élete a tét.
- Gyere, te Tini Nindzsa Harci Tigris! – hergelem. Felkészülök, hogy kitérjek, ha esetleg a fegyver dobásával próbálkozna. Majd, amint 3-4 méter távolságba ér, savszervemből jó négy deci x-savat lövellek egyenesen az arcába. Ha sikerül, ha nem, eltávolodom Johntól, hogy ne legyen további veszélyben.

_________________
A padláson nincs semmi félelmetes.
Mesélő
Reneszánsz: David A. Cid Xavier - mutáns tanár, Charles Xavier - vendég tudat David elméjében
Outsiders: David A. Cid "Sav" - bárvezető és problémamegoldó
Mesélő: James Splinter / Emma Frost
High Bridge - Page 3 Smsf94High Bridge - Page 3 3524xet
Sav
Sav
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 123
Hozzászólások régi : 439
Korábbi szint/kredit : 5.szint - 12 kredit
Aktuális szint/kredit : 7.szint - 16 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 05.
Tartózkodási hely : A Valóság Határa

Karakteradatok
Főkarakter: Sav
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

High Bridge - Page 3 Empty Re: High Bridge

Témanyitás by Sarah Csüt. 29 Dec. 2011, 15:52

Hát, a terv menekülés része, ami konkrétan maga a terv, ismételten nem jön össze, sőt, a fájdalom hatására még át is alakulok. Meglepetten nézek végig magamon, azt tudtam hogy démon vagyok, de így igazából még sosem láttam magam. Azonban nem sok időm van " gyönyörködni ", mert a makacs támadom már húz is maga felé
~ Hogy én mindig kifogom az ilyen..... ~ Aktívan szitkozódok magamban, majd a fojtogatáshoz képest viszonylag türelmesen hallgatom végig a csontit, de közben igazából telljesen máshol jár az agyam.
~ Nézzük csak... Egy járkáló csontváz, Meglehetősen idegesítő láncokkal hadonászik... A kezeivel! El kell intéznem a kezeit, és hogyan is kéne? Hol van a leggyengébb része egy csontváznak? Az illesztéseinél! Biológia óra, köszönöm! ~ Ezzel a farkam gyorsaságát és élességét kihasználva, megpróbálom lenyesni elsősorban azt a kezét amelyben jelenleg a láncot fogja, majd a háta mögött szorosan át ívelve a másikat is, méghozzá a könyök izületénél. Ez jelenleg a legfontosabb, tekintvén hogy nem szeretnék közelebb kerülni hozzá. Nem sok esélyt látok rá hogy sikerrel járjak, de más értelmes kiutat pedig nem látok ebből a helyzetből, ez pedig étfontosságú lépés végül is, kezek nélkül nem tud se a láncokkal szivatni mint eddig, se pedig egyéb kellemetlenségeket okozni.

_________________
Reneszánsz: Sarah Storm + Jane és Fox, Mr. Smiley
VH: David Ethan, James Richards
Outsiders: Sarah Storm, Katherine Blackwood
x-diák: Gulyás Csilla
Sarah
Sarah
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1524
Hozzászólások régi : 149
Korábbi szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Sarah Storm
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

High Bridge - Page 3 Empty Re: High Bridge

Témanyitás by Bishop Csüt. 29 Dec. 2011, 20:53

Sikerül felrepülnöm és így belátom az egész terepet.
~ Ez kész zűrzavar és mégis, milyen gyorsan jött ez létre. Egyik pillanatban bomba másikban már csata.
Úgy döntök, hogy a mesterlövészt lenne a legjobb likvidálni, tehát felé kezdek el repülni. Mikor elég közel érek a taszító sugárral próbálok rajta egyet lökni, de nem állok meg, ezután ha tudok, megfordulok, lassítok és megállok előtte, hogy arcon üthessem. Ha közben megpróbálna lelőni akkor oldalra igyekszek kitérni, vagy cikázni kicsit.

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

bisur13

Vissza az elejére Go down

High Bridge - Page 3 Empty Re: High Bridge

Témanyitás by Ultimate Guru Vas. 01 Jan. 2012, 20:53

Hrrrr… Nem… megy. Nem megy!

Persze, hogy nem megy! Ostoba, ignoráns barom! Walter teste túl gyenge az ilyesmihez!

Majd én.

Amikor a támadóm előveszi a kardját, arra próbálom irányítani a mágneses erőnket… de a szemem sarkából látom, hogy egy férfi a segítségünkre próbál sietni valamiféle apró tőrökkel.

Hmpf.

Ha a tőrök legalább elterelik a támadóm figyelmét, vagy ha netalán betalálnak, és a mágneses erőmmel nem tudom kirepíteni a kardot az ellenségem kezéből, gyorsan megpróbálom kigáncsolni őt.

Ha Isten velem, ki lenne ellenem?

_________________
High Bridge - Page 3 01129
Ultimate Guru
Ultimate Guru
Moderátor

Hozzászólások száma : 4497
Hozzászólások régi : 8282
Korábbi szint/kredit : 19. szint - 65 kredit
Aktuális szint/kredit : 19. szint - 65 kredit
Reputation : 1
Join date : 2011. Aug. 04.
Age : 40
Tartózkodási hely : Budapest

Karakteradatok
Főkarakter: Ultimate Guru
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Ultimate / Újvilág

Vissza az elejére Go down

High Bridge - Page 3 Empty Re: High Bridge

Témanyitás by Morsus Pént. 06 Jan. 2012, 22:24

Einar fejszéje könnyedén hasítja le Ziltor jobb lábát térd alatt. Mikor az egyik asgardi eldől és a másik kell, akkor a mesterlövész eltalálja a herceg vállát a puskával a lövés fájdalmas, de nem gátolja a mozgásban. A merénylő arcán őszinte megbánás van a buta ötlete miatt. Szerencséjére nem éri utol az isten dühe, mert Bishop taszítósugara találja el, métereket repül majd az érkező páncélos egy horoggal üti ki. Rorschach mágneses erejével gátolja a kardot a mozgásban ez meglepi a nindzsát, aki így nem figyeli Tyler sai-ját. Ez a vállába fúródik. A harcos gyengébben fogja a fegyvert a kíntól és az így a mágneses lökéstől kirepül a kezéből. Walter elgáncsolja őt és a földre kerülve Tyler lövései végeznek vele. Mire Sarah reagálna Ghost Rider megragadja és felemeli a nyakánál fogva. A démon farka megcsapja a csontváz kezét, de nincs mit elvágnia. Az ütés ereje így is elég, hogy elcsapja a karját és fájdalmat okozzon. A másik ütés elkapja a másik karján a könyökét és mivel mindkettő sajog akkor a lány menekülni kezd. Sav beszólása után a harcos rúg és a mutáns savat lő. A sav telibe találja a merénylőt, aki üvöltve kezd a földre zuhanni.

/Hétvégén, vasárnap szeretnék zárni az, aki kimarad ebből a körből nem hal meg általam (kivételesen, de a többi játékosért felelősséget nem vállalok)/

A füst kezd oszlani. Sarah menekül. A szellemlovas erejét gyűjti. Sav barátja sebét próbálja lefogni. Bishop megérkezik Einar, Halla és Ziltor mellé. Tyler pedig Rorschach-hoz. Bishop és Tyler furcsa búgást hallanak. Rádió adás, de zavaros. Mire szólnának egy szót hallanak:
- EMP.
A következő pillanatban egy magas hangot hallanak majd egy emp hullám megy végig a dokkon. Bishop vértje kikapcsol és Tyler teste teljesen leáll. Az égen helikopterek jelennek meg. Nincs figyelmeztetés és a sötét, meg a reflektorok miatt nem ismernek fel semmiféle jelet. Egyesével mindenkibe egy-egy dartot lőnek. Aki ért az ilyesmihez felismeri: ezek altató lövedékek. Ilyet nem kap Constatine és Einar. Mikor Asgard hercege reagálna talál magában egy nyilat. Mikor szólna már kettőt lőttek bele, de csak a hatodiknál omlik a földre. Consatinet egyszerűen elkezdik lőni a helikopter gépfegyvereivel. A sorozatokból sok kell mire a csontváz darabokban a földre zuhan füstölögve.
A kommandósok ekkor a terepre rohannak és a még ébren lévőket puska tussal leütik majd megbilincselik.
- Tiszta!
Üvöltik.
- Pakolják őket a helikopterekre! nem akarok nyomokat. Itt nem történt semmi!
Parancsolja egy öltönyös a helikopterből kiszállva. Majd felkapja a telefonját.
- Haló? Igen uram. Készen vagyunk. Mindet elfogtuk.
Ezzel a férfi megindul a hősök felé és mögötte lehet látni a helikopteren a logót: S.H.I.E.L.D.

Epilógus:
- Igen? Rendben. Szép munka volt.
Ezzel az öltönyös öregebb úr leteszi a telefonját és a vele szemben mosolygó vörös hajú férfira néz.
- Megkapta, amit akart. Minden "szuperlény" le lett tartoztatva. Maga az utolsó szabadlábon járó szörnyeteg. Most magán a sor.
Edward Hellstorm előre hajol vigyorogva és kiveszi a cigijét a szájából füstöt lehelve.
- Hát persze szenátorúr. A szavazok nem értékelnék Amerika lehetséges elnökéről megtudni, hogy mennyire szereti a gyermekeiket.
Ezzel a cigivel meggyújt egy tucat képet és a szemetesbe dobja. Felállva büszkén mosolyogva sétál ki. New York szenátora izzadt homlokát törölgetve nézi a tűzet.
- Szenátorúr, mint szörnyeteg a szörnyetegnek: köszönöm.
Hellstrom mögött az ajtó lassan bezárul.

/Az Árulás című kaland következik nem sokkára, addig is véleményezést kérek erről a saját topicjában!/

_________________
"ha nem írtok, akkor én irtok" - Zspider/Morsus
Aktív kalandok: Kánaán Alfa
Apokalipszis Kora: Az Idő Kifut
Outsiders: 12. Ezüstkor - Új Mutánsok - Szuperhumánok
Alter: Gótika: Harmadik Évad - Ultron Kora - Eredeti Őrzők - Világ Vége
Morsus
Morsus
Főnök

Hozzászólások száma : 3218
Hozzászólások régi : 7460
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 20.szint - 70 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Morsus
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net

Vissza az elejére Go down

High Bridge - Page 3 Empty Re: High Bridge

Témanyitás by Thorhalla Szomb. 07 Jan. 2012, 11:01

A vágás eltalálta s az ilyenkor megszokott hatás következett, a vér kezdett mindenfelé spriccelni. Mikor pattantam volna fel, hogy a kegyelemcsapást megadjam s ő már dőlt ismét hallottam a lövést. Felkiáltottam, mikor a vállamat találta el, nem éreztem súlyosnak a sebet s dühös tekintettel néztem a merénylőre. A mozdulatain már-már láttam, hogy mindjárt elnézésért esdekelne ezért a tettéért, mikor megérkezett az ember is. Biccentettem neki köszönetképp, akkor már csak Loki mocskát kellett eltakarítanom az útból. Az árulókat sosem toleráltam, főleg, ha az asszonyomat, uramat, vagy a családomat merték veszélyeztetni. Két kézre fogtam a Vérfejszét s a levágott lábú kutya mellkasába csapom a fegyvert, ha nem tér ki előle valamilyen módon.
Meglepetten néztem a mellettem álló páncélosra, mikor a vértje kikapcsolt s ő oly esetlen lett. A helikopterre kaptam fel a fejem s próbáltam a szemem eltakarni a fények miatt. Valami nem volt rendjén. Egy szúrást éreztem, lenéztem oda, ahonnan. Még kiszedtem magamból a nyilat, közel sem volt olyan, mint amivel akárcsak Miller, vagy odahaza az íjászok lőnek.
~ Nyugtató! ~ kiáltott fel Miller. ~ Tűnj innen! ~
Ekkor még egyet éreztem, az átokba! Próbáltam Halla-hoz ugrani, de további találatokat éreztem, mire megérkezem a menyasszonyomhoz, már alig álltam a lábamon s álmosan dőltem el végül a földre. Még így is utolsó erőmmel Halla-t próbáltam volna takarni, de minden elsötétedett.


//Folytatás: Queens-i SHIELD központ//

High Bridge - Page 3 00120

„/Hétvégén, vasárnap szeretnék zárni az, aki kimarad ebből a körből nem hal meg általam (kivételesen, de a többi játékosért felelősséget nem vállalok)/”
Ilyesmire gondoltál, mit én csináltam? *angyali tekintet*


A hozzászólást Thorhalla összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. 15 Jan. 2012, 22:29-kor.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
High Bridge - Page 3 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

High Bridge - Page 3 Empty Re: High Bridge

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

3 / 4 oldal Previous  1, 2, 3, 4  Next

Vissza az elejére

- Similar topics
 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.