Férfi szárny

Itt raboskodnak a szuper-humán erőkkel rendelkező férfiak. Minden cella egyforma. Ágy és egy mellékhelyiség. Mindennap 8 órára vannak szabadon, ilyenkor járhatnak a "terembe" (edző, játszótér), elmehetnek enni és zuhanyozni.


Rabok:
- Santiago Sánchez
- Cletus Kasady

Soha nem gondoltam volna, hogy valaha is a börtönben kötök ki. Földön ülve meditációs formában lehunyt szemekkel merülök el a gondolataim viharában. New York úgy véli rászolgáltam a rabságra, és ha ez a sorsom kénytelen vagyok bevégezni. Szerencsémre Tyson nem tud itt létemről, és ennek így is kell maradnia. Ha tudomást szerezne erről, valószínűleg megpróbálna erőszakkal is, de kiszabadítani. Nem engedhetem. A végzet útját kell járnom, ami most az, hogy átéljem a börtönt. Szótlanul, és némán ülök magamnak, talán órák teltek már el, nem figyelem az időt, az már megszűnt számomra, mióta ide kerültem. Mély lélegzetet veszek, majd fújom ki és háborgó lelkemet nyugtatom. Bár indulataim nincsenek arcomra írva és gesztusaimat is uralom, belül azonban olyan vagyok mind egy viharos tenger. Muszáj uralkodnom indulataimon, mert ha nem teszem azzal szégyent hozok magamra és családomra is. Elmémben megannyi kérdés lebeg megválaszolatlanul, amikre remélem egy nap megtalálom a feleletet, de most csak abban bízok, hogy az állam szemében helyesnek vélt büntetésemet megbűnhődöm. Bár talán jogos az itt létem, hisz a háborúban több ezer embernek okoztam fájdalmat. Még is reményeim azt sugallják nem leszek itt sokáig, mert bár ez is a sorsom egyik állomása, csak rövid szakasza a jelenlegi helyzetem.

Elmém viharos tengeréről a cellám ajtajának nyitása ragad ki. Érkezik valaki hozzám. Mikor kinyitom szemem, és meglátom a férfit, majd felszólít azonnal felállok. Öltözéke nem ide illő, az őrök és a magasabb beosztású látogatóim másképp voltak felszerelkezve. De csak pár pillanat kell, mire feleszmélek ki is szólított meg, és ki van a jelenlegi otthonom falain belül. Amerika Kapitánya az, és csak mélyen elmerengek azon pár másodpercre, vajon mivel érdemeltem ki ezt a megtiszteltetést, hogy egy ilyen hős látogasson meg mint ő. Bár lehet, két élű pengén táncolok, mert nehéz eldönteni milyen irányú jelentése lehet a férfinak. Reményeim szerint itt léte jót jelenthet nekem, főleg abból ítélkezek, hogy ha nem így lenne, valószínűleg más felszerelésben érkezett volna. De nem szeretném magamat tévútra vezetni és ámítani. Jobb ha megvárom mit akar. Szó nélkül a tisztelet megadásával állok, és várok.

Szó nélkül, némán állok, és az engedély után amit hallok a pihenésre való lehetőségre nem változtatok testtartást. Nem szokásom óvatlannak lenni, sem tiszteletlennek, és ezek után sem leszek az, még ha némelyek megítélése szerint a jelenlegi helyzetemnek talán valamennyi hatást kéne gyakorolnia rám abban a tekintetben, hogy torzuljon jellemem. Igen, nem egy börtön volt az életcélom, de most itt vagyok, viszont ez nem jogosít fel, hogy másképp viselkedjek. A Kapitány szavaiból azt veszem ki, hogy ő másképp ítélkezik mint sokan. Talán ő is hasonlóan mint én, szeret maga véleményt formázni, nem pedig a halottak alapján dönteni. Tyson sok mindent mondott nekem erről a helyről, mert egy ideig ő is raboskodott itt az AIM korszakában. Sok minden mást is megosztott velem mr. Miller, vagy épp Amerika Kapitány leírásában. Állítása szerint hazátlan árulók és igaz, kicsit befolyásolt barátom véleménye, még is jobbnak vélem ha megismerem őket, épp ezért próbáltam nem ítélkezni felettük tetteik miatt, és sokkal inkább hittem, hogy egyszer majd megértem. Szeretném saját véleményt alkotni a Bosszú Angyalokról, pontosan ezért nem úgy kezelem a látogatómat, mint ahogy azt talán Tyson elvárná ebben az esetben. Engem is értek vádak tetteim miatt, és úgy látszik most a Kapitány sem azok szerint kezel.

-Kínában születtem, és nem rendelkezem emberfeletti képességekkel. Több harcművészeti ágban járatos vagyok, és elsajátítottam néhány hazámban honos ősi fegyver használatát, és beszélek az anyanyelvemen.

Kissé értetlen vagyok, hogy miért is érdekli annyira mind ez a férfit, de kérdésére feleltem, majd csak várok tovább. Sok minden át fut elmémen, mi mindent tehetnék meg jelenlegi helyzetemben, jót és rosszat egyaránt, de úgy döntök talán az a leghelyesebb, ha csak a Kapitány kérdéseire felelek, és nem mondok többet, és nem teszek mást. Szakértelmeim tekintetében nem igen tudtam mit is mondjak, de ha jól gondoltam nem olyasmikre kíváncsi most a látogatóm, hogy tanulmányi eredményeimmel meddig jutottam.

Kapitány komoran nézi a férfit egy ideig majd mikor megszólalna dübörgést hall.
- Maradj.
Amikor Rogers kilép az ajtó valaki fejbe rúgja és a szőke férfi hátra repül eszméletlenül. Az ajtón egy börtön ruhás férfi lép be, de inkább csak bepillant. Kezét árnyra emeli, a tenyere körül energia kezd gyülekezni.
- Vele vagy?

A kapitány válaszát már nem kapom meg, mert dübörgésre lesz figyelmes, ahogy én is. Felszólítást kapok arra, hogy maradjak, és nem is szándékozom ezek után távozni. De abban a pillanatban, mikor a Kapitányt egyszerűen fejbe rúgva eszméletlenné teszi valaki, nem kicsit meglepődök. Egyetlen gondolat fut át rajtam, még pedig hogy valaki szökni próbál. Pár pillanat kell és sejtésemet egy ismeretlen férfi igazolja, aki rám emeli kezét, és különös fények kezdenek szikrázni körülötte. Egyetlen kérdést tesz fel nekem, amiből kitűnik hogy fegyenc aki eléggé biztos, hogy nem rajong a Bosszú Angyalért. Hasonló sorsra jutok én is, ha a válaszom igen lesz. Lepillantok az eszméletlen Kapitányra, majd vissza a férfire, és bár át fut az agyamon a szökés gondolata, és lehetőségei ebben a helyzetben, ami nem kis kísértés számomra. De emlékeimben mond azon tanítás él, amit nagyapám adott át. Úgy érzem nem rúghatok fel mindent, és a kijelölt úton kell járnom. Börtönbe kerültem tetteimért. Viselnem kell a következményt. Bűn és bűnhődés. De nem csak nekem. Hanem mindenki másnak. Ennek a férfinek is. Így a válaszom az, ami tudom ,hogy bajba fog sodorni.

-Igen.

Ezzel megpróbálok a lehető legfürgébben megindulni a cella ajtaja felé, és a kellő pillanatban oldalra vetődni, ha az alak használná amit előkészített ellenem. Ha sikerül, akkor a cella ajtajának sarkából ahová a vetődés után kerültem megpróbálom lágyékon rúgni. Remélem a Kapitány minél hamarabb magához tér és segítséget nyújt, mielőtt túlságosan elfajulna a helyzet.

A lövedéket elkerülöm, csak fél szemmel látom és tudatosul bennem, miféle ereje volt. A fém felperzselve izzik mögöttem, így bele sem merek gondolni mi lett volna ha engem talál el. A halál gondolatát hamar elüldözöm fejemből, mert harc közben tiszta elmére van szükség, és minden negatív érzelmet ki kell zárnom. Rúgásom célt ér, és bármennyire is talán alantas támadásnak tudható be ez a lépésem én és a Kapitány életét mentem, ennél fogva elnézhető nekem az ilyen harci forma úgy érzem. Úgy látszik ellenfelem megtorpant, bár nem csodálkozom, hisz a célpontot tekintve fájdalmas lehet a jelenlegi helyzete és kellemetlen. Legnagyobb szerencsétlenségemre azonnal támad, és trágárul rám rivall, de részben örülök is ezen tettének. Úgy látszik elvesztette kezdeti hidegvérét, és célzás nélkül készül ismét kezéből sugarat lőni, bár még így is eltalálhat. Remélem idejében tudok cselekedni, és még a lövés előtt, vagy annak kezdete után egyből meg tudom valósítani következő lépésemet. Kellő képen közel vagyok a támadómhoz, és ez előny, de ha nem jól harcolok, hátránnyá is válhat. Minden esetre nem becsülöm le ellenemet. Még idejében próbálok lemenni hídba, ezzel elkerülve a rám irányuló támadást, majd kezeimre támaszkodva, amik most fejemnél vannak, megemelem egész testem, és páros lábbal, akár egy rugó megpróbálom a legnagyobb erőkifejtést végbe vinni egész testem lendületét használva, és lehetőleg hasba rúgni, amitől remélem össze csuklik, vagy hátra esik a támadó. Remélem a Kapitány mihamarabb magához tér, mert kezdek attól félni, hogy talán ha velem nem képes elbánni a szökevény utolsó tettével esetleg a kábán fekvőre fog célozni, mert hogy életem során ezt tapasztaltam az ilyen és ehhez hasonló helyzetekben.

A rúgásomat követően egy újabb eszméletlen személy kerül légterembe. Legyőztem. Kicsit megkönnyebbülök, de még nem lélegzek fel és megbizonyosodok arról, hogy milyen állapotban van a sejtésem szerinti szökevény. A tarkóját ért ütés miatt úgy tűnik egy darabig nem fog felkelni, de sajnos ahogy megfigyelem a Kapitány sem. Pár pillanatig csak tétlenül állok, és figyelem a két férfi állapotát, majd a cella ajtó felé tekintek. Nyitva van, simán megszökhetnék, és megint csak itt a lehetőség. Mardos a gondolat, hogy a szabadság ízét érezzem, még ha nem is töltöttem ide bent annyi időt, hogy kellőképpen felkeltsék bennem a kinti világ iránti vágyat. Olyan ez mint valami gonosz démon, az én belső démonaim, amik suttognak a fülembe, hogy ideje megszökni. Itt létem alatt felmértem a körülményeket amennyire tudtam és az őrök látszólag egyszerű emberek. Nem okoznának nehézséget, de meglepetést mindig tartogathat bármi. Ennek ellenére úgy érzem sikerülne megszöknöm. Ebben a pillanatban megindulok a cellaajtó kijáratán, majd mielőtt átlépném azt, megállok.

-Bűn és bűnhődés.

Halkan hagyják el a szavak számat, majd lehunyva szememet leküzdöm a szökésre sarkalló és motiváló gondolatokat. Nem tudom mikor tér magához a Kapitány, vagy a szökött rab, de ideje lenne az őröket felébreszteni. Végül még is kilépek cellámból, de nem azért, hogy elhagyjam a Raft területét, hanem hogy a közelbe valami vészjelzőt, vagy hasonló kapcsolót keressek. Ha néhány méterre nem találok, akkor egy feltehetőleg a közelben lévő kamerát próbálok össze törni. A lényeg, hogy ne kerüljek túl messzire a jelenlegi szobámtól. Ha nem sikerülne se vészjelzőt se kamerát lelnem a közelben vissza térek a cellámba és egy övvel, vagy valami megkötözésre alkalmas eszközzel a rám támadó eszméletlen alak kezeit és lábait összekötöm.

Árny megtalálja a riasztót és sikeresen bekapcsolja. Mikor megindulna vissza a férfi már ébren van készen, hogy lelője őt. A fickót ekkor üti le Rogers és a kezét hátra fogva vissza rúgja őt a cellájába majd rázárja az ajtót.
- Miért volt ez nyitva?
Kérdi hangosan. A válasz helyett taps érkezik Logantől.
- James! Mi folyik itt?
Logan lekapcsolja a riasztót egy jelszóval.
- Nyugi szöszke. Tudni akartad a pizsamás jó gyerek-e. Kiengedtem a hetes számút és megnéztem mit csinál.
- És ha megszökik?
- Akkor megérdemeljük.
- Ha meghalok?
- Akkor rossz jégbe fagyott szuper katonát találtunk meg.
Rogers karba rakja a kezeit mérgesen. Majd Árnyra néz.
- Dönthetsz. Itt maradsz a bírósági tárgyalásig, ahol eldöntik, hogy hány évig leszel börtönben merényletért vagy a SHIELD Angyal Programjában dolgozod le a büntetésedet. Feltételes szabadlábon leszel. A SHIELD negyedben fogsz lakni és csak engedéllyel és felügyelettel távozhatsz.
- Élvezni fogni fogod, ha mazochista vagy.
Mondja Logan.

A riasztó nincs messze, és tudom mozgósítani az őröket. De mire vissza érek a cellába, pillanatra azzal szembesülök, amivel nem igen volt szándékomban, és látnom kell, hogy a szökött rab magához tért. Épp készülnék a folytatásra, de nem csak ő, hanem a Kapitány is végre felébredt és véget vet az egésznek. Megnyugodva sóhajtok fel majd mikor érkezik a kérdés, nem áll módomban magyarázkodni, de igazából nem is akarok. Helyettem valaki más teszi meg, ki taps hangjával érkezik. Mikor magam mögé nézek, az épp riasztót lekapcsoló Rozsomákkal találom szemben magam. Ha jól emlékszem hozzá még nem volt szerencsém személyesen, de rengeteget hallottam róla. Jót és rosszat egyaránt. Hallgatva társalgást, ami a két fél között zajlik, számomra nem várt dolgok derülnek ki. Engem akartak próbára tenni? Rozsomák módszere kicsit sem tetszik, mert mi van, ha valakinek baja esik? Életeket kockáztat azért mert ki akar deríteni valamit? Lelkében komoly háborgó problémák lehetnek, ha ilyesmire képes. Mind ezek után érkezik egy felajánlás, aminek hallatán elcsodálkozok. New York közellenségként tekintett rám a háború ideje alatt, és talán igazuk volt, talán nem ezt nem nekem kell eldönteni. De ennek ellenére még is kapok egy ilyen felajánlást? Mindenkinek jár a második esély, de nem reméltem volna hogy én pont most, és így fogom megkapni. Rozsomák megjegyzését meg sem akarom hallani így csak gondolataimba merülök, és a helyzetemet mérlegelem. Ha nem élek az ajánlattal a Raft mögött fognak elszaladni velem az évek. Tetteim súlyosak, New York szemében még ha nem is akartam ártani vele senkinek. Talán az lenne a helyes, hogy bűnhődök érte a rácsok mögött. De mi van ha elfogadom? A S.H.I.E.L.D. munkaköre, ahogy hallottam kapcsolatban áll a Bosszú Angyalokkal. Ha tagja leszek azoknál segíthetek, kiknek a legtöbbet ártottam de híre fog menni. Nem várom el, hogy bárki megbocsásson nekem a múlt miatt,. Csak azt szeretném, hogy megértsenek. Azt hiszem az a helyes, ha oda csatlakozok akik a legtöbbet segítenek a városon, ami most valószínűleg ellenségként tekint rám. Hisz ha nem így lenne, nem itt lennék most.

-Köszönöm. Szeretnék segíteni. Szeretnék innen kijutni. Szeretnék törleszteni a városnak.

A férfi döntése után Logan Kapra néz. Az pedig komolyan felméri árnyat.
- Holnapra pakoljon össze katona. Holnaptól a shield negyedben él, felügyelet alatt. Mindennap jelentkezik Ben Grimmnél az Angyal programban. Kiképezzük magát majd leszolgálja a shieldnél az időt, ami még a büntetéséből ki jár. Szabad ember lesz, heti egyszer távozhat a bázisról, a negyedben szabadon járhat. Olyan lesz, mint bármelyik katonánk.
Majd megáll.
- De csak egyszer árulja el a bizalmam...
- És utána az én ügyem leszel pubi.

/Kaland vége, jelentkezhetsz Taonál képzésre majd közben-utána mesélek neked szívesen tovább/

//Köszönöm szépen!//

Szótlanul, és tiszteletet adóan állok tovább a Kapitány és Logan előtt. Végig hallgatom a mondani valójukat, amibe persze bele van csempészve az, amire számítottam, egyfajta burkolt fenyegetés. Sosem szerettem mikor valaki ilyen szavakhoz nyúl, és sosem mondtam még ellent saját szavamnak. A hazugsághoz csak a gyávák és becstelenek nyúlnak, én pedig egyik sem vagyok. Amit mondtam, az úgy van, és úgy is lesz. Bűnös vagyok New York szemében, hát bűnhődök, és törlesztek. Ez a legjobb mód rá véleményem szerint. Sokan talán nem fogják megérteni döntésemet, de majd egyszer talán. Ideje a szolgálatomat teljesíteni ott, ahol szükséges. Miután mind a két férfi elhallgat csak bólintok tisztelettel, majd elkezdek készülni a holnapra...

Élete legnagyobb törését okozta börtönbe kerülése, és a tudat, hogy egy tucat ember halálát nem tudta megakadályozni. Tudta nem ő volt a hibás, mégis nem hagyta nyugodni a tudat, ostorozta magát a történtek miatt. Melankólikus tudattal vette tudomásul büntetését, nem is nagyon harcolt ellene, elfogadta. Ez alatt a pár hónap alatt mély depresszióba süllyedt, és megkérdőjelezte magában mindazt amit eddig tett. Hosszasan vívódott magában, mit kéne majd ezután tennie, de soha nem jutott eredményre. Napjai egyszerűen teltek bent, nem beszélt senkivel, csak a szükséges dolgokat végezte el, a többi idejét egyedül töltötte. Avalon óta, valami nem stimmelt az erejével, valamit megváltoztatott benne az ott eltöltött idő. Valamelyest megnövekedett ugyan, de korántsem érezte olyan stabilnak mint eddig. A történteken kívül ez is aggasztotta, mert nem tudta mi fog következni, de az biztos, hogy ez az állapot hosszú ideig nem fog fennállni, érezte belülről.

Szép idő volt. Mich úgy gondolta eleget elmélkedett a szobájában, és kiment az udvarra friss levegőt szívni. Ahogy kiért, és beleszippantott a friss levegőbe, egycsapásra kitisztult a feje. Elfeledett mindent amin eddig gondolkodott, a bőrét csiklandozó napfény pedig új energiával töltötte fel. A külvilágnak ebből az érzésből mindössze egy félmosolyt engedett meg, ezután felvette a szokásos mélabús ábrázatát. Körbe- körbe sétált az udvaron, nem nagyon foglalkozott senkivel, és semmivel, amikor azonban két ügynök lépett oda hozzá. Követte őket az említett helyszínre, ahol egy magasabb rangfokozatú ügynök várta. A fickó Benjamin Black, aki az ügyemben nyomoz és most jó hírt hozott.
- Üdv Mr. Black - kezet fog - inkább állnék ha nem gond. - folytatta. - Ezzel az üggyel kapcsolatban kétlem, hogy bármiféle jó hírt tudna velem közölni. Bocsánat. Egy kicsit megviselt ez az egész, kérem mondja a tényeket. Mire sikerült jutniuk?

- Baleset volt!! - mordulok fel amikor az ámokfutást említi az ügynök. - Elnézést. - mondom neki fejemet lesütve, majd leülök a székbe.
- Megmenteni akartuk azokat az embereket... de, de nem is értem mit gondolt amikor cselekedett. - eközben magam elé bámulok és fejben újra átélem az egészet. - Igazán nagylelkű ajánlatok, de nincs szükségem semmire. Az életüket már semmi nem adja vissza azoknak a szerencsétlen áldozatoknak. Nem tudom még mihez kezdek, sok időm volt itt bent gondolkodni, de semmire nem jutottam. Tyler? Vele mi lesz? Nem rossz ember, nem itt van a helye.

- A reakciójából gondolom. Miután rájött mit is tett valójában, teljesen összezuhant, ha nem vagyok ott, a dühöngő mutáns valószínűleg megöli. Lehet igaza van, ekkora erővel nem lehet meggondolatlanul cselekedni. Tettét visszacsinálni már nem lehet, és valóban megbocsáthatatlan amit elkövetett. Nagy kockázat lenne szabadon engedni ez igaz, de Tyler ennek ellenére nem rossz ember, akár találkoztam vele ezt megelőzően, akár nem, ezt gondolom róla. Ha visszakapom a ruhám, akkor el is mennék ha lehet, egy kis repülés jót fog most tenni. - mondom - Természetesen az okozott károkat meg fogom téríteni, bár egy összegben nem fog menni. A további teendőket ezzel kapcsolatban hol fogom megtudni? - kérdezem még tőle, aztán ha választ megkapom, és a ruhámat is, elhagyom a börtönt, és a lakásom felé veszem az irányt repülve.

~ A férfi nem bájcsevegésért van itt, ami érthető is. ~ gondolom.
- Én köszönöm Mr. Black. - természetesen fogadom ismét a kézfogást.
Ezután elvezetnek a cellámba, összeszedem a holmim, nem volt sok. Papírok tömkelegét töltetik ki velem, de ez ilyenkor normális. Ahogy a papírokat töltöm, magába kerít egy különösen jó érzés, a szabadság érzése. Nem tudom mihez kezdek odakint, de akkor is felemelő érzés itt hagyni ezt a helyet. Nem gondoltam, hogy ilyen érzésekkel fog eltölteni a szabadulásom. Utolsó simításként magamra öltöm a már megszokott ruhámat. Ezután elkísértek a Raft szélére. Beleszippantottam a levegőbe, teljesen más érzés így levegőt venni, nem vagyok korlátozva, szabadon elreppenhetek. Miután elköszöntem a kísérettől, hátat fordítok nekik. Mozdulatlanul állok a földön, habozok még egy percig, majd lassan és bizonytalanul a levegőbe emelkedek. Még egy utolsó pillantást vetek hátra, majd elindulok és többet nem nézek vissza.

__________

Köszi