Chan-tei

A gondolatmenetem szép volt viszont a háló betalál és így gondolat marad az egész. Hátratántorodok, egy kicsit meglepett azért ahogy eltalálta a fejem. Rákapok két kézzel, hogy leszedjen magamról a hálót bár masszívnak tűnik ahhoz, hogy én le tudjam tépni. Füst formámba váltok át, hogy megszabadulhassak a ragacstól amit remélek így le fog esni a fejemről. Éhség is megjelenik, tán még pont időben mondhatnám de nem. Elém teleportálja a szenesített férfit /Constantint/ majd megérkezik Hood is aki egy rúgással kiteszi kispadra vissza és ezek után beállva védve a férfit még megszólal, hogy nem harcolni jöttek. Vettem észre, épp most rúgtad fejbe a társamat majd pont hidegen hagy... Végül is ő baja de nem ez a fő szempont most. Háború is kapott egyet ami levitte a lováról, ez is biztos hűteni fogja a fejét... Füst alakomban Hood mellett megpróbálok elmozogni úgy, hogy a sokkolt barátunk mellet legyek és visszaalakulok úgy hogy a jobb kezem az arcához hozzáérve jelenjen meg.
- Vettem észre mennyire barátkozósak vagytok.
Fejemet Hood felé fordítom és úgy intézem a szavaimat neki. Remélem, hogy nem fogok kapni én is egy olyan helló mizu rúgást mint Éhség.




tároló szervek:
1: gennyes hólyagok
2: izomsorvasztó

A tervem sikeres volt. A fickót átadtam Pestisnek. Viszont ennek köszönhetően elég kiszolgáltatottá váltam a felém közeledő fickó számára. Egy erős fejberúgás. Hátrarepülte és kicsit megszédültem tőle. Nagyon erős volt. Még éhség formába is meg tudott sebezni. Elismerésem van erő benne, de ezt nem hagyom annyiban.
- Barátom a harc már elkezdődött, amikor hálót próbáltatok köpni ránk, fejbe rúgtál és Háborút lelőttétek a lováról - mutattam a földön fekvő társunkra. - Gondolod, hogy ennyivel eltusolhatjátok? Ti kezdtétek a harcot ellenünk. Mi pedig befejezzük. - Széles vigyorra akartam nyitni a számat, de rájöttem, hogy a páncélnak köszönhetően úgysem fog látszódni.
- Háborúval foglaljátok le a többit. Én elintézem ezt a szájhőst - súgtam Pestis fülébe, bár a füst formának köszönhetően nem tudom, hogy hol van az. Felkelltem a földről. Kicsit szédültem és zavarodott voltam, de még így is tudok harcolni. Először a támadóm mögé próbáladam teleportálni. Ha sikerül akkor megpróbálom megérinteni és magasan fölém teleportálni. Ha ez is összejön akkor fölé teleportálok majd egy nagy ütést próbálok bevinni (Fél tonnás erővel ) aminek köszönhetően a földbe fog csapódni. Ha a tervem összejön valószínűleg nem fog felállni onnan egy darabig.

Szerencsére Charles (Hood) megoldotta a helyzetet és már Constantine is szabad volt, igaz ebben a skrullnak is köze volt. Szehmet pedig már el is indult a gyereket megkeresni, amiért igencsak hálás voltam neki. Sakura szavaira néztem fel és óvatosan jöttem elő. De abban a pillanatban, ha Adia pókösztöne veszélyt jelez, akkor próbálok visszaugrani a fedezékbe.
- Valóban nem harcolni jöttünk, de azt mégsem hagyhattuk, hogy Constantine-t bántsátok – mondtam. – Mindenki hagyja abba a harcot, lehetőség szerint, mielőtt valaki még megsérülne!
Ezt nem csak a sajátjaimnak címeztem, hanem reméltem, hogy a lovas illetők is hallgatnak erre. Bár Charles valószínűleg lényegesen határozottabb fellépő volt, mint én. Azonnal odasietek a sérült férfihoz és leguggolok mellé, orvosi szemmel kezdem nézni, hogy mi lehet a baja, majd ha találok rajta sérülést, akkor próbálom ellátni azonnal a sebeit. Ketten voltunk orvosok itt, bár, ha nem tudom, hogy Charles mennyire emlékszik erre a részre, ha másra sem. Akkor pedig egyedül maradtam. Óvatosan próbálom észhez téríteni Quentine-t, majd a lovasok felé néztem.
- El tudnák mondani, hogy mi történt itt? – kérdezte. – És miért vannak itt?
Azt hiszem, hogy ők voltak a három pont, akik feltűntek Cerebro-n később, de a fekete jel még mindig nem tudtuk, hogy mi volt és mit jelentett.
- Volt itt valaki még magukon kívül? – érdeklődtem tovább.

Két szag. Megnyugtatónak találja, hogy jelen pillanatban nem kell számolni semmiféle rajtaütéssel, ám ha a romos terület így kiürült, a még nagyobb baj nem várathat magára soká, még ha a hely olyan kísértetiesen üres is. A gyermek azonban megvan, megszaporázza hát lépteit, bár érzi a levegőben, hogy észrevétlenül nem csempészheti biztonságos helyre.
A romházhoz érve megtorpan, ahogy megpillantja Sinistert, s egy pillanatra ugyan olyan meglepetés tükröződik az arcán, mint a férfién, majd tekintetében egy pillanatnyi félsz tűnik fel, ahogy a terrorista félre rúgja a deszkákat. Mintha az ő keresése vezette volna nyomra.
Egyszerre bosszantó és szégyenteljes, hogy ilyen eszköze volt egy nagyobb játéknak.
A gyereket mindenesetre meg kell menteni. El kell innen vinni, mielőbb, biztonságba.
E gondolattal fejében fürgén indul meg a gyerek és Sinister felé, hogy gyorsan felnyalábolva, elorozza előle, majd rohanvást távozzon a romos épületből.

Úgy zuhanok le a lovamról, hogy csak nyekkenek. Igencsak mérges leszek. Egy nagyobb ugrásnyira tőlem pofáznak, hogy nem akarnak harcolni... hát ezt elbasztátok, de kurvára.
Egyetlen ugrással ott termek a kis csapatnál, majd nem is palástolva szándékomat megfogom a lézerlövő csávót, megpörgetem, lehetőleg ledarálva a körülöttem álló ellenségeket, majd falhoz csapva a fickót. Közben torkom szakadtából üvöltök:
-ROHADJATOK MEG TI BÜDÖS KORCSOK! APOKALIPSZIS ELSÖPÖR TITEKET!Ezekután, ha még maradt valami, hát elpuszítotom. Nem igazán értem, honnan jött ez a hirtelen harag, de megérdemlik. Én egy Lovas vagyok, Háború. Apokalipszis avatárja, engem nem lehet csak úgy lelőni a lovamról, mindenféle indok nélkül, ráadásul ilyen kis szemetek által. Halál rájuk.

Pofán talál a kis nyomorék, de megjárta. Legalább mázsás súlyommal, meg mozgási erőmmel neki csapódok, és ráesek. Mindenhol fáj, égnek a tagjaim, jobbra balra pislogok, mi a retek van. Kicsit visszahajtom a fejem az ájultan fekvő csávóra, párnaként magam alá hajtom az egyik karját, és motyogok valamit:
-Anya hagyjál még aludni...
Pár pillanatra becsukom a szemem, majd hangos robbanásra ébredek. Sinister áll előttem, és kérdez valamit a lovakkal kapcsolatban, mire az erős érzelmi kötődésem felélénkül a lovam iránt, majd közlöm a csávóval:
-Az övét vigyed! Ő tud teleportálni mondom és mutatok Éhségre.
-Bocs haver... nézek most az említett lovasra, miközben kicsit felülök, és megrázom a fejem. Tagjaim még mindig sajognak, de megpróbálok felállni, ha sikerül akkor kezembe kapom a fekvő lézerszemű csávót, és hozzávágom valakihez aki akadékoskodik, és nem velünk van. Ha velünk van akkor, is, de azt inkább olyan jelzés értékűen.

A nő keze látszott csak, majd Charles megharapta, nem szerettem, amikor ezt teszi. Egyszer valami súlyos betegséget fog összeszedni így és nem lesz ott a közelben James, hogy a regenerációt átvegye és még bele is halhat. Döbbenten néztem a fiúra, Bárd volt a fekete pont? De hogyan és miért? Akkor ezek szerint ő művelte mindazt, ami itt volt? A képességével megtudta volna tenni, igaz nem ismertem személyesen, de hallottam róla, Kaneda nagyapja volt. Riadtan néztem fel a lovas irányába, amikor Küklopsz felé támadott, a lézerre, ami a társunk szeméből csapott ki összerezzentem. A helyzeten a skrull szavai sem javítottak, aki közben elhadarta, hogy melyik lovas mire képes. Úgy hiszem, hogy Zack túl kevés személyt küldött ide, de mást nem is lehetett, nem voltunk többen. Újra összerezzentem, amikor az egyik fal robbant ki, és ott volt Szehmet is a fiúval együtt. Nyeltem egyet, amikor egy férfi jött ki bentről, ő lett volna, aki elintézte Constantine-t, mert a lovasok az elhangzottak alapján erre nem voltak képesek. Ki lehetett ő? Soha sem láttam… de… láttam. Mr. Sinister… a másik életben Apokalipszis lovasa volt, az egyik személy, akit a Testvériség megölt akkor. Az egyik lovas máris a társára mutogat, úgy hiszem, hogy nem ők lesznek Apokalipszis legbátrabb lovasai. Visszanéztem Sinister irányába.
- Mit művelt Bárddal Sinister? – kérdeztem. – Milyen célállomás, mi folyik itt?
Nem reméltem, hogy válaszol, de talán lefoglalják őt is a kérdések addig, amíg a többiek, a harcosok kitalálnak valamit, hogy mihez is kéne kezdeni. Eközben Adia továbbra is figyel, ha veszély van, ő veszi át az irányítást és igyekszik fedezékbe ugrani.



Még mindig van pókösztöne Adia-nak, csakhogy ne legyen elfeledve.

Megjelenek gond nélkül Hood mögött viszont mikor kezem is megjelenik akkor ő beleharap majd el is engedi. Biztos az arcomra is kiül a meglepődöttség, hogy megharapott. Aztán hangos robaj. Ahogy odanézek Háború csapódik neki az egyik X-nek akire zabos is volt de elég szélsőséges eredményei lesznek. A fazon kifeküdt a súlyától de Háború se néz ki jól, biztos kábult és a lövés is eltalálta teljesen és komoly sérüléseket okozott neki. Ez viszont még nem volt az utolsó esemény. Egyszer csak Szehmet szegte az egyik romos ház falát és érkezett meg lerombolva azt is. Utána pedig Mr. Sinister bukkant elő és lovaink egyikét követeli magának mert siet. Persze Háború fel is ajánlja egyikünkét, méghozzá a szintén fél kábára rúgott Éhség-ét.
Ez remek...szerencsétlenek gyülekezete. Bár örülök, hogy Háború most megtalálta az eszét mert nem akart most is fejvesztve nekirontani másvalakinek is.
A kezemen a sebből egy vércsepp csúszott végig az ujjam hegyéjig majd onnan lecseppent a földre. Felegyenesedek,s a földre bámulok közben. Bal lábamat teszem hátra majd hátralépek. Felemelem arcom elé a sérült kezemet és annak takarásában emelem fel tekintetem. Kezemet leeresztem magam mellé, arcom kikerül a takarásból.

Rideg, gyilkos tekintettel pillantok hátra Éhségre majd Háború felé fordulok és a férfira nézve fintor olvasható le ahogy számat húzom.
- Szánalmas férgek vagytok. Érthetetlen, mégis hogy voltatok képesek ilyen dicső posztra kerülni...
~ Olyan kínokat okozok nektek melyet még az apró agyatok se fog tudni felfogni.~
Vírus, mehet a levegőben, nem érdekel ha ez a két szánalom is megy a sírba velük. Belülről kezdjen csak titeket majd el emészteni, kikezdi majd a beleitek és a gyomrotok, vérhányást csak a tüdőtök felköhögése fogja megszakítani amíg meg nem adja magát a szíved és nem pumpál már több vért a gyomrodba, hogy kiadd.
Fintorról kaján vigyorra húzódik át a szám.
~Igen...Ezt fogjátok megérdemelni ti is...~
- Lassú kínhalált.

Gyermek. Robbanás. Majdnem mint akkor régen, a lassan már álomszerűvé haloványuló újjászületésben.
Szehmet óvón öleli a kicsit. Ha a világ össze is omlik körülöttük, a gyermeket meg kell óvni. Akkor is, ha ő, s akkor is, ha nem ő az a különös lény, aki miatt az utat vállalják, törjön a macskatest, szakadjon a bunda, ő megtesz mindent, hogy megóvja.
Egy pillanatra újra érzi az ártatlanok oltalmazásának édes, felszabadító ízét. Boldog mosoly játszik ajkain. Még nem is ismeri a kölyköt, máris szereti őt, és védelmezi bárki, s bármi ellen.
Bárhová veti is a robbanás ereje igyekszik természetes ügyességével tompítani az érkezést, ruganyos izületeit kihasználva vigyázni a kicsit.
Amint földet ér, tova gördül gyerkőcöstől egy újabb kupac fedezéknek való törmelék mögé, majd csengő fülével mit sem törődve, szemügyre veszi a gyereket, nem esett-e baja, s megnyugtatásképp rá mosolyog, s halk, meleg nyugtató dorombolást hallat. Azt talán a fiú is ismeri. Macskát kellett látnia bármilyen város volt is ez, s a boldog biztonságot minden macska ilyen dallal köszönti. Nem hiányzik most egy síró, ijedt gyerek. Kissé szorosabban vonja óvó, meleg ölelésébe.
Szehmet, amint meggyőződik arról, hogy a kicsi rendben van, óvatosan kiles a fedezék mögül, társait keresve, hogy lássa, milyen az állás.
Néhány pillanat után úgy dönt, marad a fedezék mögött. Nincs szükség az erejére még, s ha nem szükséges, nem hagyja magára a kölyköt, akit meg kellett találnia. A látottak közül Sinister jelent veszélyt, és most ő is távozni készül. Ha elszalasztják most, talán utána kell majd menniük, de Sinister legyőzéséhez az ő természetes ereje nem elég. Hozzá a hatalmasok összeesküvése kellene.

Sinister lenézően rámosolyog a detektívre.
- Oktalanak véled arroganciám miközben még mindig abban a téveszmében küzdesz, hogy én parancsolok Bárdnak? Hogy lehet egy mutáns ennyire ostoba?
Mondja lenézően majd a kozmikus csápok megragadják.
- Igazán nincs már erre időnk.
Jelenti be türelmetlenül és kezével még megnyom valami a szerkezetén. A három megmaradt ló szeme világítani kezd és megindulnak Sinister felé, hogy elteleportálják őt. Ám amikor elég közel érnek hozzá a gépek szikrázni kezdenek és felrobbannak. Kék villámok csapnak ki mindenfelé és a következő pillanatban mind eltűntek.

Folytatás:
https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t1211-del-amerikai-esoerdok#11935

Meglepetten néztem Constantine-ra, ezek szerint Bárdot ő irányítja? A meglepettségem tovább fokozódott, amikor a súlyos égési sebei ellenére csak úgy felpattan, mintha mi sem történt volna. Sinister szerint nem ő volt az irányító és… lassan úgy hiszem, hogy kezdtem elveszteni a fonalat. A lényeg az volt, hogy valami fog történni, ami nem lesz jó.
- NE! – kiáltottam fel.
Ahogyan elindult a nyomozó támadni, nem győzhettünk ez ellen az alak ellen, főleg, hogy több sérültünk is volt vele együtt. Nem támadtam, és reméltem, hogy a többiek sem fognak, mert felesleges volt, a vesztünkbe rohantunk volna. A lovak elindultak, majd felrobbantak. Kékes villámokat pillantottam meg még, ilyen színt a lányomnál és Donaldnál láttam utoljára. Adia ösztönösen próbált velem beugrani valamilyen fedezékbe, de túlságosan is késő volt, az egyik villám minket is eltalált…

//Folytatás: Dél-Amerikai esőerdők//