Asgard-hegység

3 / 4 oldal Previous  1, 2, 3, 4  Next

Go down

Asgard-hegység - Page 3 Empty Re: Asgard-hegység

Témanyitás by Adrian Sommerfield Csüt. 05 Okt. 2017, 18:44

A helyzet jól alakult. Mármint úgy tűnt. Gawain nem szokott túl jó lenni a szociális helyzetekben, de úgy látszik, hogy a füllentése bevált. Csakhogy mégsem ugyanis érkezett egy nagyon fülsértő beszédű földi alak, aki le is leplezi őket majd felvilágosítja a helyzetről. Elég kellemetlen. Három nap múlva nyílik meg egy újabb átjáró, de az már nem biztos, hogy ugyan oda vezeti őket. Méghozzá állítólag nem is ez a legjobb módja annak, hogy hazajussanak mivel túl feltűnő. Arról fogalma sincs miért volna feltűnő. A meghívás hallatára ő a társaira néz.
-Mit gondolnak? Velük tartsunk?
Túl sok választási lehetőségük mondjuk nincs. Ez vagy visszatérnek a hölgyhöz vagy keresnek valami más módszert. Viszont tény, hogy a páncélos ha be tudta zárni azokat az átjárókat akkor különleges képességeknek lehet birtokában és ő is a földről származik. A társa  ki tudja honnan származik, de ő sem helyi lehet hisz neki sincs a nyakában az-az amulett. Bajba csak nem kerülhetnek hisz nem is találkoztak még a másik kettővel.

_________________
Reneszánsz:
Adrian Sommerfield, Samuel McShuibhne, George Turner, Srir Gur, Leon Gross,  Augustus Graves,Otrus  Vubalh Fass, Tristan Winkelhock, Lisa Kaur
Végtelen háború:
Gustav Simonsen
Little SW
Claye Jaro, Chuhk G'vaamnohrk, Rhirt Trakk, Jivi Ako

Összes karim
Adrian Sommerfield
Adrian Sommerfield
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1440
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 110
Join date : 2014. Dec. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Adrian Sommerfield
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Little SW, VH

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t2531-adrian-sommerfield https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#73048

Vissza az elejére Go down

Asgard-hegység - Page 3 Empty Re: Asgard-hegység

Témanyitás by Tomas Burton Szomb. 07 Okt. 2017, 19:33






Tomas Burton


Előtörténet
felszerelés:

"Én pedig lesújtok majd tereád hatalmas bosszúval és rettentő haraggal, és amazokra is,
akik testvéreim ármányos elpusztítására törnek"




Úgy tűnt, hogy a blöffünk beválik, de nem sokáig hihettük ezt. Megjelent ugyanis egy férfi, aki egyből vegyes érzéseket váltott ki belőlem. Egyrészt nem szeretek ítélkezni, csak ha valaki nem Isten báránya. Másrészt a férfi akcentusa erőteljesen délinek tűnt. Nem szerettem a délieket, a polgárháború óta. Elég sokáig harcoltam ellenük, és néhány régi szokás nehezen hal ki az emberből. Még ha újjá is születik, és az Úr szolgálatába áll, akkor is vannak dolgok, amiket nem felejt el egykönnyen. Ráadásul nem is volt túl keresztényi, amit azok a népek tettek. Jobb lesz figyelnem erre az emberre, lehet, hogy megcáfolja az érzéseimet. Éppen ezért nem kellene rögtön elítélnem. Viszont információból bőven volt neki, úgyhogy Sir Gawain kérdésére bólintottam.
- Szerintem célszerű megtudni, hogy mit tud. Ha az úr enged minket elmenni, akkor követnénk honfitársunkat. - néztem az előbbi alakra, aki előtt hamar lebuktatott minket ez a déli suttyó. Akarom mondani kedves úriember, a fenébe is Burton, most döntötted el hogy nem ítélkezel. Ha bajt akart volna, minden bizonnyal egyszerűen erősítést hív, be voltunk szorítva, úgyhogy nem lett volna hova meneküljünk. Képes bezárni az átjárókat, szóval vagy tudós, vagy mágus, vagy valami hasonló - mindenképpen kiszedhetünk belőle pár dolgot erről a helyről. És amúgy is, mit veszíthetünk? Mindenképp jobb, mint itt rostokolni, és láthatatlan, amúgy is bezárt átjárókat keresni.


Tomas Burton
Tomas Burton
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 111
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Oct. 29.

Karakteradatok
Főkarakter: Raten Chromixen
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Asgard-hegység - Page 3 Empty Re: Asgard-hegység

Témanyitás by Darren Cain Szomb. 07 Okt. 2017, 21:29

Szerencsére nem kellett előhívnom a lovast, mert megoldódott a szituáció. Nem úgy, mint számítottunk rá, de megoldódott. Egy, feltehetőleg, texasi alak bukkant fel és egyszerűen kiütötte a minket faggató alakot. Sok mindenre számítottam, de erre nem, azt meg kell hagyni. Láthatólag az ő nyakában sincs nyaklánc, szóval nem a démonokkal van. Vagy de és csapdába akar csalni. Nem mintha lenne sok más lehetőségünk. Az átjáró bezárult és nem igazán van módunk újat találni. Ha az a gyíkpofa észrevett minket, akkor más is bármikor kiszúrhat. Szóval itt nem maradhatunk. Úgy tűnik az angyal is erre a következtetésre jut.
- Nem igazán van más lehetőségünk. Ha sokáig itt maradunk akkor, újabb lények szúrhatnak ki minket.- válaszolom Gawain kérdésére. Ha a többiek is egyetértenek, ha nem én elindulok az idegen után. Ha bármiféle jelét tapasztalom annak, hogy el akarna árulni, akkor rögtön próbálok menekülni. Nincs kedvem egy egész démon sereggel küzdeni. Főleg, mivel szerintem ezek közelebb vannak az avaloni démonokhoz, mint a földiekhez. Szóval még a Vezeklő Pillantásomat sem tudnám rajtuk használni. Érzékelni sem tudom őket. És elegen sem vagyunk arra, hogy bármiféle normális taktikát használhassunk. Tehát marad az elővigyázatosság.

_________________
Reneszánsz: Darren Cain
X-diák: Tarzan
Exiles: Hektor Burroughs
Fagyos Sötétség kora: Baku Albani
Darren Cain
Darren Cain
5. szint - 12 kredit

Hozzászólások száma : 414
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Aug. 03.
Age : 30

Karakteradatok
Főkarakter: Darren Cain
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Asgard-hegység - Page 3 Empty Re: Asgard-hegység

Témanyitás by Lady Gaia-Vell Vas. 08 Okt. 2017, 00:00



Kree Invázió 3 – Tolvajok… vagy (űr)kalózok?


Résztvevők: Thomas Burton, Darren Cain, George Turner / Sir Gawain és Einar Thorson



Következő körváltás: 2017. október 12. (csütörtök)

” Az életben a legtöbb kudarcot azok az emberek szenvedik el, akik nem ismerik fel, milyen közel jártak már a sikerhez, amikor feladták a harcot.”
- Thomas John Watson

Asgard-hegység - Page 3 00120

A három férfi nem is igen várt túl sokáig azzal kapcsolatban, hogy mit tegyenek. Úgy döntöttek, hogy követik a férfit és beszélnek vele. A nagydarab, akit átvertek duzzogott ugyan, de kiengedte a hármast, akik mikor kiértek az utcára láthatták, hogy hova is fordult be a másik alak, így tudták követni. Ha bementek a házba, ami a raktárak szélén állt, akkor egy igencsak földies berendezésű kis nappaliba érkeztek be.
Asgard-hegység - Page 3 2nyy0UQ
A férfi az asztal mögött ült a széken, a lábait keresztben fent tartotta az asztalon és egy sörösüveghez hasonlót tartott a kezében, azt iszogatta.
- Üljenek le – mondta. – El sem hiszik, hogy mennyire jó végre angolul beszélni valakivel… azt hittem, hogy soha sem látok már embereket. Kérnek italt? Olyasmi, mint a sör, bár az otthoni nedűnél nincs jobb.
Ha kérnek, akkor kapnak egy-egy bontatlan üveget, ami pont úgy nyílt, mint a sör, illatra is hasonló volt, ízre is, ha megkóstolták, de igaza volt, hogy a földi jobb volt.
- Hogy kerültek erre a világra? Úgy tudom, hogy a Földre egyetlen átjáró sincs… - érdeklődött.
A nagydarab sárga mamlasz nem jött be, se senki más, így az emberek egymás között lehettek. A senki más azért lehetett lényeges, mert a helyből egyértelműen látszott, hogy nem csak ketten használják, hanem többen is.

_________________
Reneszánsz/alter realitások: Gaia Vell tábornok, Johanne Jones Tao , Reena Reynolds, Felicia Paran,
Továbbiak: Eshana Swati Khan, Mesélő, Ghost. A.I.M. Felső Tanács, A.I.M. Birodalom, Hydra emberei, MODOC
Továbbiak: Morgan Le Fay, Természetfelettiek, Niclas Richard Jørgensen, Roxxon emberei
Cerebro központi adattára - ahol minden fontos információ egy helyen megtalálható az XMR-el kapcsolatban!
Asgard-hegység - Page 3 AZMJc6k
Lady Gaia-Vell
Lady Gaia-Vell
Csoportvezető

Hozzászólások száma : 2530
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 65
Join date : 2013. May. 05.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3180-felicia-paran https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Asgard-hegység - Page 3 Empty Re: Asgard-hegység

Témanyitás by Adrian Sommerfield Szer. 11 Okt. 2017, 06:10

A többiek is úgy gondolták, hogy érdemes követni az idegent, aki szintén ember. Így is tettek. Az idegen lény akinek füllentettek látszólag a szívére vette a dolgot. Mindenesetre követték a fajtársukat és el is jutottak annak házába. Ott hellyel és itallal lettek kínálva.
-Köszönöm, de el kell utasítanom. Mióta van itt rekedve?
Természetesen nem fogad el italt egy idegentől és főleg nem alkoholt ilyen helyzetben. Viszont a helyet elfogadja és alaposan megnézi magának a szobát. Látszólag többen is laknak itt.
~Talán ők sem helyiek lehetnek. Az idegen lény sem hordott a nyakában amulettet és vele ismerték egymást. Valószínűleg többen is vannak akkor akik itt rekedtek. Viszont miből élhetnek meg? Az a hölgy azt mondta itt nem látják szívesen az idegeneket. Nem lehet egyszerű munkát találni. Remélem ilyen problémákkal nekünk nem kell majd foglalkoznunk.~
-Mi Asgard-ról érkeztünk ide. Ha jól értettem ön kicsit többet tud nálunk ezekről az átjárókról és úgy sejtem a hazajutás lehetőségeiről is vannak elképzelései.

_________________
Reneszánsz:
Adrian Sommerfield, Samuel McShuibhne, George Turner, Srir Gur, Leon Gross,  Augustus Graves,Otrus  Vubalh Fass, Tristan Winkelhock, Lisa Kaur
Végtelen háború:
Gustav Simonsen
Little SW
Claye Jaro, Chuhk G'vaamnohrk, Rhirt Trakk, Jivi Ako

Összes karim
Adrian Sommerfield
Adrian Sommerfield
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1440
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 110
Join date : 2014. Dec. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Adrian Sommerfield
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Little SW, VH

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t2531-adrian-sommerfield https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#73048

Vissza az elejére Go down

Asgard-hegység - Page 3 Empty Re: Asgard-hegység

Témanyitás by Tomas Burton Szer. 11 Okt. 2017, 20:49






Tomas Burton


Előtörténet
felszerelés:

"Én pedig lesújtok majd tereád hatalmas bosszúval és rettentő haraggal, és amazokra is,
akik testvéreim ármányos elpusztítására törnek"




Követtük a férfit, aki egy modern kis lakásba vezetett minket. Körbenézve nem volt túl puritán, sőt, számomra kicsit fényűzőnek is tűnt, de nem ismertük a helyet, és nem tudhattuk hogy milyen standardok szerint élnek, illetve építkeznek. Ettől függetlenül kicsit fura volt számomra, de nem akartam ennek hangot adni. Elég lényegre törő kérdést tesz fel miután helyt foglaltunk, és a lovag naívan válaszolni is kezd, elmondja honnan jöttünk és hasonlók. Nem igazán örülök ennek, de próbálom nem mutatni, inkább a szoba berendezését szemlélem, és keresem az ismerős dolgokat, bármit amiből tippelhetek, hogy mióta lehet itt. Nem mintha kutakodni akarnék, csak nem igazán érdekel a beszélgetésük. Ettől függetlenül figyelek rá, hogy miről beszélnek, és mit árul el a fickó. Nem tudom mennyire bízhatunk benne, de valamiért nekem gyanús a tag, van egy ilyen megérzésem, hogy nem kellene benne megbíznunk. De nem tudom megmagyarázni, hogy miért érzek így, és nem is keresem most az okokat, úgyse találom meg.


Tomas Burton
Tomas Burton
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 111
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Oct. 29.

Karakteradatok
Főkarakter: Raten Chromixen
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Asgard-hegység - Page 3 Empty Re: Asgard-hegység

Témanyitás by Darren Cain Szer. 11 Okt. 2017, 21:34

Minden probléma nélkül elsétálunk a nagydarab gyíkpofa mellett, egy szó nélkül enged minket. Kicsit fura, de nem fogom szóvá tenni. Követjük a férfit a lakására ami egész otthonos ahhoz képest, hogy egy Mars-szerű, démon lakta bolygón rendezte be. Ahogy felajánlja helyet, rögtön leülök és leveszem a maszkomat. Bár kint sokkal kényelmesebb ha rajtam van, de most bent vagyunk. Annyira nem jó hordani ezt a maszkot, hogy most is fenn maradjon. Még valami sör szerű itallal is megkínál minket, amit a társaim nem fogadnak el. Én nem vagyok ilyen válogatós, örömmel elfogadom az italt. Szagra és látványra sörre hasonlít. Kicsit óvatosan iszom, hiszen ki tudja, hogy mi is van benne. Nem feltétlen méregre gondolok, hanem az összetevőkre. Lehet, hogy egyszerűen szétszedi a gyomrom a helyi árpa. Mindenesetre ízre is hasonlít a földihez, de, ahogy vendéglátónk mondta, a földi sokkal jobb. Közben Gawain elmondja, hogy Asgardról jöttünk, ami lehet, hogy nem volt jó ötlet, de mér megtörtént. Kíváncsi vagyok, hogy erre mit is mond a férfi.

_________________
Reneszánsz: Darren Cain
X-diák: Tarzan
Exiles: Hektor Burroughs
Fagyos Sötétség kora: Baku Albani
Darren Cain
Darren Cain
5. szint - 12 kredit

Hozzászólások száma : 414
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Aug. 03.
Age : 30

Karakteradatok
Főkarakter: Darren Cain
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Asgard-hegység - Page 3 Empty Re: Asgard-hegység

Témanyitás by Lady Gaia-Vell Csüt. 12 Okt. 2017, 00:00



Kree Invázió 3 – Tolvajok… vagy (űr)kalózok?


Résztvevők: Thomas Burton, Darren Cain, George Turner / Sir Gawain és Einar Thorson



Következő körváltás: 2017. október 16. (hétfő)

” A Nap kihűl, a bolygó elsötétül, az ember kihal. Én azt mondom, rendben, és akkor? Ez még nem következik be újabb 10 milliárd éven belül. Most élünk. Mármint a most-ban élünk. Meg kell ragadnunk a jelent két kézzel. Át kell mennünk a fényen, felmelegedni a naptól... amíg csak lehet.”
- Oz című film

Asgard-hegység - Page 3 00120

Az italt Darren-en kívül senki se fogadta el, de ez a fickót nem zavarta, így miután megitta a sajátját a másik kettőből kivett egyet és azt is megbontotta magának, a harmadikat pedig az asztala mellett álló kicsi hűtőbe tette. Darrennek semmilyen gondot nem okozott az ital egyelőre, csak kellemesen frissítő volt a kinti meleg után.
- Itt? – kérdezte. – Nem ragadtam le itt… ez egy vállalkozás. De amire kíváncsi… a skrullok vittek el még 2017… „geez” már 11 földi éve…
A 2017-es „Terrigen háború” néven ismert dolog mindhárom férfinak ismerős volt, Burton bőven élt még akkor a másik két férfi viszont még siheder volt csak. Ez volt azaz esemény, amikor megtudták a földiek, hogy léteznek idegenek odakint. A kree-k és a skrullok a terrigen-kristályokért háborúztak és csatáztak szerte a földön. A kristályokat a skrullok vitték el, de mindkét fél nagyon sok embert százával raboltak el, akiket többé nem is láttak. Mindenki úgy vélte, hogy meghaltak, de ezek szerint mégsem.
- Szállítmányozással foglalkozom én és a csapatom, független és szabad kereskedők vagyunk…
George ezek után hozta fel az átjárókat, amire a férfi bólintott.
- Nos igen, jómagam is konyítok a mágiához, amit itt kint az űrben tanultam meg – mondta. – Úgy nagyjából öt éve kezdtek megjelenni, mindegyik hosszabb-rövidebb ideig van nyitva, teljesen random, hogy hova nyílnak. Leginkább a féreglyukakhoz hasonlítanak, mint a Csillagkapuban, csak nem két fix pont között, hanem össze-vissza. Volt olyan is, ami a galaxis legszélére nyílt, vagy éppen a legöregebb galaxisba. Asgard? Nem igazán rémlik… mi az?
2017-ben valóban nem sokat lehetett erről tudni, ma már tudni lehetett, hogy állítólag Thor pörölyével megölték Loki-t, de mint később kiderült túlélte és a pöröly is visszakerült a tulajadonosához és feltűnt Thor is. Így a férfinak valóban minden efféle kimaradt, talán ő volt a szerencsés.
- A hazajutás legbiztosabb módja, ha találnak űrhajót, ami hazaviszi önöket, de a Láng Bajnoka területén ez nem biztos, hogy olyan könnyű lesz.

_________________
Reneszánsz/alter realitások: Gaia Vell tábornok, Johanne Jones Tao , Reena Reynolds, Felicia Paran,
Továbbiak: Eshana Swati Khan, Mesélő, Ghost. A.I.M. Felső Tanács, A.I.M. Birodalom, Hydra emberei, MODOC
Továbbiak: Morgan Le Fay, Természetfelettiek, Niclas Richard Jørgensen, Roxxon emberei
Cerebro központi adattára - ahol minden fontos információ egy helyen megtalálható az XMR-el kapcsolatban!
Asgard-hegység - Page 3 AZMJc6k
Lady Gaia-Vell
Lady Gaia-Vell
Csoportvezető

Hozzászólások száma : 2530
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 65
Join date : 2013. May. 05.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3180-felicia-paran https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Asgard-hegység - Page 3 Empty Re: Asgard-hegység

Témanyitás by Thorhalla Vas. 15 Okt. 2017, 18:09

//Mivel még senki sem írt, én meg nagyon pocsékul vagyok, így passzolom a mai körváltást. Pénteken lesz új kör.//

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Asgard-hegység - Page 3 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Asgard-hegység - Page 3 Empty Re: Asgard-hegység

Témanyitás by Adrian Sommerfield Kedd 17 Okt. 2017, 13:46

A másik válaszára, hogy nincs itt rekedve George felvonta a szemöldökét. A választ hallva viszont bólintott. Már jobban átlátta a helyzetet. Akár szerencsésnek is nevezhették volna magukat, hogy egy olyan szakértőbe botlottak, aki ezek szerint semleges. A szerencséjük pedig el is fogyott ezek után. Fel lettek világosítva mik is azok a járatok és megtudták, hogy maguktól nyílnak és nem meghatározott helyekre. A kérdésre mi is Asgard George előbb a társaira nézett és csak aztán válaszolt.
-Röviden egy másik dimenzió, amivel a bolygónk igyekszik jó viszonyt ápolni. Mi is egy diplomáciai küldetést végeztünk el számára ezért jöttünk ide. Tapasztalta már, hogy más az embertől különböző fajok nem látják azokat az átjárókat?
A mondatra pedig, hogy a legegyszerűbben úgy lehetne hazajutni ha találnak egy űrhajót George felsóhajtott.
-Ez probléma.
Vakarta meg az állát és nézett a társaira.

_________________
Reneszánsz:
Adrian Sommerfield, Samuel McShuibhne, George Turner, Srir Gur, Leon Gross,  Augustus Graves,Otrus  Vubalh Fass, Tristan Winkelhock, Lisa Kaur
Végtelen háború:
Gustav Simonsen
Little SW
Claye Jaro, Chuhk G'vaamnohrk, Rhirt Trakk, Jivi Ako

Összes karim
Adrian Sommerfield
Adrian Sommerfield
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1440
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 110
Join date : 2014. Dec. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Adrian Sommerfield
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Little SW, VH

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t2531-adrian-sommerfield https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#73048

Vissza az elejére Go down

Asgard-hegység - Page 3 Empty Re: Asgard-hegység

Témanyitás by Darren Cain Csüt. 19 Okt. 2017, 19:35

Hiába volt rosszabb az ital, mint az otthoni, mégis nagyon jól esett a kinti meleg után. Közben figyelmesen hallgatom a férfit. Úgy tűnik 11 éve rabolták el a földről. Elég durva lehetett. Ilyenkor az ember óhatatlanul is visszagondol arra az időkre. Annyira fiatal voltam és annyira dühös. Még Európában éltem. Akkoriban még aktívan menekülnöm kellett az apám náci haverjai elől. Sokszor aludtam mindenféle gusztustalan és megkérdőjelezhető helyen. Valami rémlik ebből a háborúból, de akkor nem ez volt a legfontosabb dolog az életemben. Azokban a napokban nem gondoltam volna, hogy egy másik bolygón kötök ki, egy angyal, egy lovag társaságában. De hát az élet vicces dolgokra képes. Gondolom a szemben ülő úriember sem így tervezte az életet. Mindenesetre jó látni, hogy legalább tudott valamit kezdeni magával. Sőt, talán nem is rosszul. Mondjuk kicsit felvonom a szemöldökömet. Neki nincsen űrhajója? Ő nem tudna haza vinni minket? Vagy lehet, hogy csak a kapukkal utazik, de az elég megbízhatatlannak tűnik.
- Önnek nincsen űrhajója? Nem tudna haza dobni minket? Annyi sört veszünk amennyit nem szégyell meginni.- mondom egy kacsintással miközben befejezem az én "sörömet is".

_________________
Reneszánsz: Darren Cain
X-diák: Tarzan
Exiles: Hektor Burroughs
Fagyos Sötétség kora: Baku Albani
Darren Cain
Darren Cain
5. szint - 12 kredit

Hozzászólások száma : 414
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Aug. 03.
Age : 30

Karakteradatok
Főkarakter: Darren Cain
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Asgard-hegység - Page 3 Empty Re: Asgard-hegység

Témanyitás by Lady Gaia-Vell Pént. 20 Okt. 2017, 07:59



Kree Invázió 3 – Tolvajok… vagy (űr)kalózok?


Résztvevők: Thomas Burton, Darren Cain, George Turner / Sir Gawain és Einar Thorson



Következő körváltás: 2017. október 24. (kedd)

” A terrorizmus valódi lényege nem maga a cselekmény, hanem az arra adott reakciónk.”
- Bruce Schneier

Asgard-hegység - Page 3 00120

A gyors talpalóra a férfi bólintott, ahol George kifejtette, hogy micsoda is Asgard. A kérdésen elgondolkodott.
- Mindenki látja, még nem találkoztam olyannal, aki nem – mondta. – De olyan sűrűn jelentkeznek, hogy már senkinek a figyelmét sem keltik fel. Persze, ha egy lakásban nyílik, vagy az ajtóban az kellemetlen. De a többség kint a sivatagban, vagy lakott területen kívül szokott. Így nem okoznak gondot.
A gondok ezek után kezdődtek, hogy miként is lehet innen hazajutni és miért nem ő viszi el a triót. Ugyan szó szerint nem így hangzott el, de a lényege ez volt a dolognak. Az ürge pedig nem is habozott sokáig
- Kezdve azzal, hogy mert egy fajba tartozunk semmit se tudok magukról és nem vagyok jótékonysági szervezet, hogy vadidegenekért vigyem a saját és társaim bőrét a vásárra – kezdte. – Másrészt minden egyes hajót átvizsgálnak, aki nincs a belső köreikben… azaz magukat ki kellene csempészni, ami átkozottul nehéz…
Pár pillanatig hallgatott.
- Ha nem lennének a társaim azt mondanám, hogy miért ne, egyszer élünk, de ők mentettek ki a sz*rból annak idején, az ő életüket nem kockáztathatom…
- Egy lehetőség van – szólt közbe egy férfi, aki most jött ki a nappaliba. – El kell kapniuk egy őrt és elvenni a készüléket…
- Hmm, ez még működhet is – mondta ismét a texasi. – Azzal be lehet állítani fixen, hogy hova akar valaki féreglyukat nyitni, azzal lenne a legcélszerűbb hazajutni.


_________________
Reneszánsz/alter realitások: Gaia Vell tábornok, Johanne Jones Tao , Reena Reynolds, Felicia Paran,
Továbbiak: Eshana Swati Khan, Mesélő, Ghost. A.I.M. Felső Tanács, A.I.M. Birodalom, Hydra emberei, MODOC
Továbbiak: Morgan Le Fay, Természetfelettiek, Niclas Richard Jørgensen, Roxxon emberei
Cerebro központi adattára - ahol minden fontos információ egy helyen megtalálható az XMR-el kapcsolatban!
Asgard-hegység - Page 3 AZMJc6k
Lady Gaia-Vell
Lady Gaia-Vell
Csoportvezető

Hozzászólások száma : 2530
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 65
Join date : 2013. May. 05.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3180-felicia-paran https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Asgard-hegység - Page 3 Empty Re: Asgard-hegység

Témanyitás by Thorhalla Hétf. 23 Okt. 2017, 19:00

//Mivel én ma este raidelek este 11ig és nem írtatok eddig, ha írnátok is kizárt, hogy tudnék már olyan későn írni, így szombaton lesz új kör.//

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Asgard-hegység - Page 3 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Asgard-hegység - Page 3 Empty Re: Asgard-hegység

Témanyitás by Adrian Sommerfield Csüt. 26 Okt. 2017, 23:47

George mint tudósember természetesen igyekezett az adott jelenséget minél inkább kivizsgálni. Ennek köszönhetően pedig egy újabb érdekes információval lettek gazdagabbak, ami nem más minthogy az itteniek látni szokták az átjárókat. Ezek szerint Asgardnak mégiscsak valami komolyabb köze kell, hogy legyen a dologhoz mint azt feltételezhetnék. Viszont, hogy mi azt George még nem tudta. Az ügynök úr igencsak kellemetlen kérdést tett fel a honfitárs pedig úgy reagált ahogy az elvárható ha idegenek ilyesmire kérik. George meg is értette ezt főleg mikor kifejtette, hogy a társait nem akarja bajba keverni. Akkor viszont valami más lehetőséget kell találniuk a hazajutásra. Elég hosszan tartó dolognak hangzik. A belépő férfi viszont egy újabb ötletet vet fel. Aki idehívta őket pedig megerősíti, hogy ez a terv sikerülhet is.
-Kérem kifejtenék, hogy miről van szó? Ezek a kapuk nem maguktól nyílnak?
~Ezen kívül vannak őrök? Logikus hisz mégiscsak egy megszállás alatt lévő bolygóról van szó. Akkor viszont gyorsan kell cselekednünk és kell valaki, aki ért a féreglyukakhoz.~

_________________
Reneszánsz:
Adrian Sommerfield, Samuel McShuibhne, George Turner, Srir Gur, Leon Gross,  Augustus Graves,Otrus  Vubalh Fass, Tristan Winkelhock, Lisa Kaur
Végtelen háború:
Gustav Simonsen
Little SW
Claye Jaro, Chuhk G'vaamnohrk, Rhirt Trakk, Jivi Ako

Összes karim
Adrian Sommerfield
Adrian Sommerfield
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1440
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 110
Join date : 2014. Dec. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Adrian Sommerfield
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Little SW, VH

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t2531-adrian-sommerfield https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#73048

Vissza az elejére Go down

Asgard-hegység - Page 3 Empty Re: Asgard-hegység

Témanyitás by Darren Cain Pént. 27 Okt. 2017, 21:48

Bólintok a férfi feleletére. Teljesen jogos. Én se biztosan vinnék csak úgy random embereket az űrhajómmal. Főleg, ha társaim is vannak. Akármennyire is egyszerűbb lenne, ha ő elvinne, de ebben a helyzetben nem lehetséges. Nem baj, majd valahogy megoldjuk. Például ahogy az újabb férfi mondta. Nem tűnik annyira rossz ötletnek. Egyszerűbb és gyorsabb is mint az űrhajó. Legalábbis gondolom. Nem tudom, hogy pontosan milyenek az őrök és milyen képességeik vagy felszereléseik vannak. Vagy, hogy egyáltalán mennyien vannak. Ha hónapokat kell keresni, akkor nem igazán gyorsabb.
- Milyen őrök vannak? Körülbelül milyen erősek? - kérdezem a két férfitól. Nem igazán aggódok, hogy túl erősek lennének. Bár fontos, hogy ne szálljak el magamtól, de a mi három fős csapatunk elég erős és sok mindent le tudunk fedni. Nem kicsit kéne erősnek lennie az őrnek, hogy vissza tudjon minket verni. Bár ki tudja, hogy pontosan, hogy működik a kapunyitó eszköz. Ha életben kell lennie hozzá az őrnek, akkor máris nem olyan egyszerű. De ezen még ráérünk aggódni. Ha tényleg ez az egyetlen lehetőségünk, akkor nem sok választásunk van.

_________________
Reneszánsz: Darren Cain
X-diák: Tarzan
Exiles: Hektor Burroughs
Fagyos Sötétség kora: Baku Albani
Darren Cain
Darren Cain
5. szint - 12 kredit

Hozzászólások száma : 414
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Aug. 03.
Age : 30

Karakteradatok
Főkarakter: Darren Cain
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Asgard-hegység - Page 3 Empty Re: Asgard-hegység

Témanyitás by Lady Gaia-Vell Szomb. 28 Okt. 2017, 00:00



Kree Invázió 3 – Tolvajok… vagy (űr)kalózok?


Résztvevők: Thomas Burton, Darren Cain, George Turner / Sir Gawain és Einar Thorson



Következő körváltás: 2017. november 1. (szerda)

” Hogy születik meg az Ördög a huszadik század végén? Talán úgy, hogy valaki fegyvert nyom egy szegény kis kolumbiai démon markába és azt mondja neki: "Tiéd a világ. Ha kell, vedd el!"”
- G. J. Goth

Asgard-hegység - Page 3 00120

- Annyira nem értünk hozzá, egyikünk sem asztrológus – mondta a most jött alak.
- Fizikus, a szó, amit az emberek használnak fizikus – tette hozzá a texasi.
- Akkor az – mondta a másik. – Alapvetően nem voltak itt effélék, én az űr ezen kvadránsából származom. Vannak legendáink, hogy több ezer éve istenszerű lények jártak erre sokat, kereskedtek is velük, de ezek barátságosak voltak. Pajzsokat, kardokat, pörölyöket hordtak, szárnyas lovaik voltak és mindenben segítették az itt élőket. Egyik napról a másikra eltűntek, de maradtak mesék, legendák, hogy egyszer vissza fognak térni. Akkor is voltak ilyen átjárók, de azt ők nyitották maguknak.
Mindezek eléggé jól lefestették az asgardiakra hasonlatos személyeket, noha a férfi nem nevezte nevükön őket.
- Aztán pár éve a semmiből újra megjelentek és démonok hadai szállták meg az űrt, ahogyan egyre több és több jött úgy lett az egész kaotikus és kiszámíthatatlan. Azóta folyamatosan nyílnak, olyanok is, amiket senki sem nyit, maguktól teszik. Valószínűleg az újra nyílás és a folyamatos át jövetelek elég sok kárt okoztak a…
- Dimenzió, vagy realitás szövetében – egészítette ki a texasi.
- Szóval abban, hogy most már folyamatosan nyílnak – fejezte be.
- Lehet, hogy az eredeti helyük és az űrnek ezen része között le is fog omlani a képzeletbeli fal és egybeolvad a két hely. Ami nem hiszem, hogy bárkinek is jó lenne…
Fejezte be ezzel a beszédet a páros. Darran kérdésére összenéztek, majd az idegen felelt megint.
- Nem harcoltunk velük, nem voltunk ostobák, főleg, hogy láttuk, hogy egy megtermett masszív alakból egy darab egy csapással…
- Löncshúst – egészítette ki megint az idegent.
- Löncshúst csinált, legyen az bármi is a Földön.
- Szóval úgy vélem, hogy erősek és masszívak, mert a többségen a lézerpisztoly sem fog – tette hozzá még a texasi.

_________________
Reneszánsz/alter realitások: Gaia Vell tábornok, Johanne Jones Tao , Reena Reynolds, Felicia Paran,
Továbbiak: Eshana Swati Khan, Mesélő, Ghost. A.I.M. Felső Tanács, A.I.M. Birodalom, Hydra emberei, MODOC
Továbbiak: Morgan Le Fay, Természetfelettiek, Niclas Richard Jørgensen, Roxxon emberei
Cerebro központi adattára - ahol minden fontos információ egy helyen megtalálható az XMR-el kapcsolatban!
Asgard-hegység - Page 3 AZMJc6k
Lady Gaia-Vell
Lady Gaia-Vell
Csoportvezető

Hozzászólások száma : 2530
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 65
Join date : 2013. May. 05.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3180-felicia-paran https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Asgard-hegység - Page 3 Empty Re: Asgard-hegység

Témanyitás by Adrian Sommerfield Kedd 31 Okt. 2017, 17:38

Kaptak egy felvilágosítást az újonnan érkezett alaktól és megállapíthatták, hogy ő biztos nem földi. Meg persze, hogy valószínűleg az asgardiak jártak már itt és nagy baj van a dimenzió szövetével amihez George nem sokat ért kémikusként, de a magyarázatot hallva bólint. Akármiképp is, de ez nem lehet túl kellemes. Az ügynök úr kérdésére olyan válasz érkezett ami nem túl megnyugtató.
-Talán mágikus hatásokkal kicsit többre mehetünk. Mégis miféle eszközt kell keresnünk és hogyan kell azt használni?
Teszi fel a kérdést, ami eldönti, hogy megéri-e számukra egy ilyen kockázatos vállalkozás. Ugyanis ha ők sem tudják és vagy sikerül vagy nem a tervük ők minden valószínűség szerint nem kívánatos elemekké vállnak ezen a bolygón. Viszont ha az eszközzel képesek eltűnni innen akkor lehetőségek hiányában muszáj lesz megpróbálniuk. Információt minden bizonnyal eleget sikerült ahhoz összegyűjteniük, hogy kielégíthessék az asgardi herceg ezen üggyel kapcsolatos kíváncsiságát.

_________________
Reneszánsz:
Adrian Sommerfield, Samuel McShuibhne, George Turner, Srir Gur, Leon Gross,  Augustus Graves,Otrus  Vubalh Fass, Tristan Winkelhock, Lisa Kaur
Végtelen háború:
Gustav Simonsen
Little SW
Claye Jaro, Chuhk G'vaamnohrk, Rhirt Trakk, Jivi Ako

Összes karim
Adrian Sommerfield
Adrian Sommerfield
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1440
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 110
Join date : 2014. Dec. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Adrian Sommerfield
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Little SW, VH

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t2531-adrian-sommerfield https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#73048

Vissza az elejére Go down

Asgard-hegység - Page 3 Empty Re: Asgard-hegység

Témanyitás by Lady Gaia-Vell Szer. 01 Nov. 2017, 00:00



Kree Invázió 3 – Tolvajok… vagy (űr)kalózok?


Résztvevők: Thomas Burton, Darren Cain, George Turner / Sir Gawain és Einar Thorson



Következő körváltás: 2017. november 5. (november)

” A tűz is pusztít, de a hamuból sokszor szebb virágok keletkeznek, mint amilyenek előtte voltak, ha hagyjuk őket kibomlani.”
- Oroszlánkirály c. film

Asgard-hegység - Page 3 00120

- Háááát – kezdte a texasi. – A mágia időnként furcsán viselkedik erre, arról nem is beszélve, hogy a démonok is annak számítanak. Vagy legalább is olyasvalaminek…
A kérdésre, hogy miként néz ki az eszköz a férfi lerajzolta nagyjából egy papírra a karperecre hasonlító tárgyat és odaadta a hármasnak.
- Arról fogalmunk sincs, hogy miként működik – mondta. – Soha sem támadtunk meg egyetlen démont sem.
- Mások igen, de mind meghaltak, errefelé ahhoz voltak hozzászokva a helyiek, hogy bármi leteríthető egy-két lézerpisztolylövéssel… nah ezek nem – mondta a másik alak.
- Így aztán ezek után nem is próbálta meg senki sem, mert nincsenek erre szupererejű, képességű és egyéb lények. Meg persze az is hozzájárult, hogy amikor volt valami lázadócsoport azokat és a környékükön levőket kegyetlenül lemészárolták.
- Igen… így lehet, hogy célszerű lenne a démont kicsalnotok a sivatagba és ott elkapni, mert nem lenne jó, ha a civil lakosság szenvedne és halna meg emiatt – fejezte be a helyi.

//Bocsánat, hogy rövid, csak nem lehetett túl sok mindenre reagálni.//

_________________
Reneszánsz/alter realitások: Gaia Vell tábornok, Johanne Jones Tao , Reena Reynolds, Felicia Paran,
Továbbiak: Eshana Swati Khan, Mesélő, Ghost. A.I.M. Felső Tanács, A.I.M. Birodalom, Hydra emberei, MODOC
Továbbiak: Morgan Le Fay, Természetfelettiek, Niclas Richard Jørgensen, Roxxon emberei
Cerebro központi adattára - ahol minden fontos információ egy helyen megtalálható az XMR-el kapcsolatban!
Asgard-hegység - Page 3 AZMJc6k
Lady Gaia-Vell
Lady Gaia-Vell
Csoportvezető

Hozzászólások száma : 2530
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 65
Join date : 2013. May. 05.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3180-felicia-paran https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Asgard-hegység - Page 3 Empty Re: Asgard-hegység

Témanyitás by Adrian Sommerfield Szer. 01 Nov. 2017, 00:38

- Furcsának vagy mágikusnak?
Kérdezett vissza George csak, hogy tisztázva legyen a dolog. Sikerült egy rajzot is kapniuk ezekről a lényekről, de a továbbiak már egyáltalán nem tetszettek George-nak amiket hallott. Ránézésre és az elhangzottak alapján akár mágikus tárgyról is szó lehet. Ezen kívül az őrök képességeiről sem tudtak meg túl sokat, csak annyit, hogy a lézerfegyverek nem ártanak nekik, masszívak és bárminemű ellenállást nagyon erőszakosan megtorolnak méghozzá az ártatlanokon. Kétségeinek pedig hangot is adott a professzor úr. A társaihoz fordult.
- Nem tudom önök, hogy vannak vele, de nekem nem tetszik ez az ötlet. Lehetséges, hogy önnek*Fordult a Darren-hez*van valami trükkje amivel kicsalogathatnánk a sivatagba, de akkor is veszélyes ez az egész. Ha pedig sikerül is akkor lehet, hogy a többi őr figyelmét magunkra vonjuk és mindezt egy olyan tárgyért aminek a használatát nem is ismerjük. Önök mit gondolnak?

_________________
Reneszánsz:
Adrian Sommerfield, Samuel McShuibhne, George Turner, Srir Gur, Leon Gross,  Augustus Graves,Otrus  Vubalh Fass, Tristan Winkelhock, Lisa Kaur
Végtelen háború:
Gustav Simonsen
Little SW
Claye Jaro, Chuhk G'vaamnohrk, Rhirt Trakk, Jivi Ako

Összes karim
Adrian Sommerfield
Adrian Sommerfield
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1440
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 110
Join date : 2014. Dec. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Adrian Sommerfield
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Little SW, VH

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t2531-adrian-sommerfield https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#73048

Vissza az elejére Go down

Asgard-hegység - Page 3 Empty Re: Asgard-hegység

Témanyitás by Darren Cain Szomb. 04 Nov. 2017, 21:37

Hát még mindig nem tiszta ez az egész nekem. Nem csak, hogy az őrök erősek, talán mágikusak és úgy tűnik viszonylag sebezhetetlenek is, de a tárgy, amit keresünk még csak nem is biztos, hogy tudjuk működtetni. Nem igazán tűnik járhatónak ez az út. Elgondolkodok az Asgardiakról szóló történeten. Valahogy ide tudtak jönni, szóval nekik van valamilyen módjuk rá. Legalábbis volt. Ha valahogy kapcsolatba tudnánk lépni velük, akkor talán kaphatnánk erősítést. Abba már bele sem merek gondolni, hogy ez nem magyarázza meg se a barlangot, se a hidat, sem az, hogy mi miért tudtunk bemenni. Le kéne ülni pontosan kigondolni, hogy mi kell tennünk. Bár ez sosem volt az erősségem. Amikor Gawain kérdéssel megvonom a vállam.
- Vagy ez, vagy keresünk egy könyvtárat, leülünk és megtanulunk kapukat nyitni magunktól. Ha van pár éved akár még működhet is.- természetesen csak viccelek, Kétlem, hogy magunktól ilyen szintű mágikus tudást képesek lennénk elsajátítani. Bár az igaz, hogy kutathatnánk utána.- Ha működik a mágiám akkor egyszerűen el tudjuk őket csalni. Szerintem simán le tudjuk gyűrni. Ha nem mágikus esélye sincs ellenem. Ha mágikus akkor esélye sincs ellened. Ketten könnyen megoldjuk.

_________________
Reneszánsz: Darren Cain
X-diák: Tarzan
Exiles: Hektor Burroughs
Fagyos Sötétség kora: Baku Albani
Darren Cain
Darren Cain
5. szint - 12 kredit

Hozzászólások száma : 414
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Aug. 03.
Age : 30

Karakteradatok
Főkarakter: Darren Cain
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Asgard-hegység - Page 3 Empty Re: Asgard-hegység

Témanyitás by Lady Gaia-Vell Vas. 05 Nov. 2017, 00:00



Kree Invázió 3 – Tolvajok… vagy (űr)kalózok?


Résztvevők: Thomas Burton, Darren Cain, George Turner / Sir Gawain és Einar Thorson



Következő körváltás: 2017. november 9. (csütörtök)

” A kommunikáció mai világában már semmi nem marad titokban.”
- Solymosi Frigyes

Asgard-hegység - Page 3 00120

Egyébként, ahogyan mondta a texasi és a haverja eléggé az átlagos standard asgardinak tűnhetett a leírás a férfiaknak. Az, hogy egy lézerpisztoly nem okoz sérülést az nem volt mérvadó, az alapján, hogy itt mindenki békés volt korábban lehet, hogy gyenge fegyverük volt és ezért nem okozott sebzést. Egyébként mindenki látta, amikor a Hydra is támadott a Földön, hogy az ő fegyvereik sem feltétlen okoztak halálos sebet, volt, akiknek csak kisebb égési sebet, így mindez nem volt releváns.
George szavaira kicsit furcsán nézett a páros, a visszakérdezésre.
- Furcsának… nem tudom jobban körülírni ezt érezni kellene – mondta. – Olyan, mintha mágikus lenne, de más.
Ez így ismerős lehetett mindenkinek, az avatarok voltak ilyenek, illetve aki találkozott már avalonival, vagy asgardival az is ugyanezt érezhette. Közben Darren mondott ötleteket, amiből az igencsak passzív angyalt kihagyta és csak kettejükre tervezett gyorsan.
- A mágia működik itt – mondta a texasi. – Semmiben sem más, mint a Földön, van manaháló, ugyanúgy jönnek létre a varázslatok.
Ez is így a trió malmára hajtotta a vizet.

//Félreértettek, ők azt mondták, hogy ők nem tudják, hogy miként működik, mert nem láttak ilyet, de a démonok rendszeresen használják és nem az h nem tudjátok használni.//
//Bocsánat, hogy rövid…//

_________________
Reneszánsz/alter realitások: Gaia Vell tábornok, Johanne Jones Tao , Reena Reynolds, Felicia Paran,
Továbbiak: Eshana Swati Khan, Mesélő, Ghost. A.I.M. Felső Tanács, A.I.M. Birodalom, Hydra emberei, MODOC
Továbbiak: Morgan Le Fay, Természetfelettiek, Niclas Richard Jørgensen, Roxxon emberei
Cerebro központi adattára - ahol minden fontos információ egy helyen megtalálható az XMR-el kapcsolatban!
Asgard-hegység - Page 3 AZMJc6k
Lady Gaia-Vell
Lady Gaia-Vell
Csoportvezető

Hozzászólások száma : 2530
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 65
Join date : 2013. May. 05.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3180-felicia-paran https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Asgard-hegység - Page 3 Empty Re: Asgard-hegység

Témanyitás by Adrian Sommerfield Hétf. 06 Nov. 2017, 20:42

A professzor úr a kérdésére nem kielégítő, de valamennyire azért hasznos válaszokat kap. Az asgardi herceg jelenlétében ő is tapasztalt hasonló érzést mikor a hídnál igyekezett mágiát érzékelni. Az ügynök úrtól viszont nem túl kielégítő választ kap a kapott kérdésére. Ha észrevenné, hogy az nem komolyan mondja amit mondd akkor még kevésbé kielégítőnek találná ugyanis ő komolyan beszélt.
-Nem hiszem, hogy ilyen tudást lehetséges volna könyvtárakból tanulni és ha mégis akkor azokhoz az értékes könyvekhez nehéz volna hozzájutni. Mi idegenek vagyunk egy olyan bolygón amit egy olyan faj tart agresszív eszközökkel uralma alatt, ami részben ezen átjárók nyitásával tartja fenn fölényét a helyiekkel szemben. Ilyen körülmények között az ön által javasolt megoldás legalább annyira kivitelezhetetlen ha nem jobban mint, hogy legyőzzünk egy ilyen lényt és rájöjjünk annak az eszközének a használatára balesetek okozása nélkül.
Az ügynök következő mondatát George már használhatóbbnak találta bár a fenntartásai még így sem szűntek meg teljesen.
-Képes vagyok mágiát megszüntetni és mágikus lényeket szétfoszlatni vagy visszaűzni a síkjukra, de az elmondottak alapján nem tartom kizártnak, hogy akár asgardi lényekről is szó lehet. Őszintén bevallom, hogy jobban szeretem a biztos dolgokat úgyhogy ha van más lehetőség annak örülnék.

_________________
Reneszánsz:
Adrian Sommerfield, Samuel McShuibhne, George Turner, Srir Gur, Leon Gross,  Augustus Graves,Otrus  Vubalh Fass, Tristan Winkelhock, Lisa Kaur
Végtelen háború:
Gustav Simonsen
Little SW
Claye Jaro, Chuhk G'vaamnohrk, Rhirt Trakk, Jivi Ako

Összes karim
Adrian Sommerfield
Adrian Sommerfield
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1440
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 110
Join date : 2014. Dec. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Adrian Sommerfield
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Little SW, VH

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t2531-adrian-sommerfield https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#73048

Vissza az elejére Go down

Asgard-hegység - Page 3 Empty Re: Asgard-hegység

Témanyitás by Darren Cain Szer. 08 Nov. 2017, 21:36

Jobban belegondolva kicsit emlékeztetnek a lények az asgardiakra. Ami szerencsés mert, azok legalább sok mindenre magyarázatot adnak. A lézerfegyverek kibírása, mágia és ilyesmik. Még a kis kapu nyitó szerkezetnek is megvan a saját logikája ebben az esetben. Bár igazából nem tudom, hogy rájuk mennyi hatással vagyunk. Ahogy emlékszem az avaloni démonokat nem hatotta meg a Vezeklő pillantásom és valószínűleg ezeket sem fogja megállítani. Gawain védelmi mágiája és mágia oszlatását nem láttam még asgardin szóval ki tudja. Legalább a mágia működik elméletileg. Úgy tűnik viszont, hogy Gawain nem érti a viccet, és elmagyarázza nekem, hogy miért nem működik az ötletem. Azt hittem, hogy ennyi idő után már megszokta a humoromat, de úgy tűnik nem. Na mindegy, az ő baja. Kérdésére megvonom a vállamat.
- Persze, hogy nem működne. Csak egy vicc volt. Nem tudjuk, hogy egyáltalán van-e ilyen tudás ezen a bolygón. Bár....- ahogy ezt mondom egy kicsit felemel a tekintetemet és az államra teszem a kezem, hogy úgy tűnjön mintha gondolkodnék.- Talán van rá mód...- ha Gawain ellenkezni kezd akkor csak elmosolyodok és kacsintok egyet rá. A másik felvetése nem igazán hat meg.- Van másik lehetőségünk?- kérdezem a vendéglátóinktól. Ha nincs, akkor visszafordulok Gawainre-  Látod, szerintem ne vesztegessük az időt és induljunk.

_________________
Reneszánsz: Darren Cain
X-diák: Tarzan
Exiles: Hektor Burroughs
Fagyos Sötétség kora: Baku Albani
Darren Cain
Darren Cain
5. szint - 12 kredit

Hozzászólások száma : 414
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Aug. 03.
Age : 30

Karakteradatok
Főkarakter: Darren Cain
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Asgard-hegység - Page 3 Empty Re: Asgard-hegység

Témanyitás by Thorhalla Csüt. 09 Nov. 2017, 05:50

//Mehet még egy kör, hogy merre és hogyan mentek megkeresni a démonokat, amit mondtak többször is, hogy merre vannak. Kb.ennyi lett volna a reag, mert épp beszélgeés közben vagytok, így nem szakítanám meg semmit mondó reagga. Hétfőn lesz új kör.//

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Asgard-hegység - Page 3 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Asgard-hegység - Page 3 Empty Re: Asgard-hegység

Témanyitás by Thorhalla Hétf. 13 Nov. 2017, 00:00

//Darren jelezte, hogy beteg, Adrian nem írt, így péntekig van időtök írni.//

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Asgard-hegység - Page 3 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Asgard-hegység - Page 3 Empty Re: Asgard-hegység

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

3 / 4 oldal Previous  1, 2, 3, 4  Next

Vissza az elejére

- Similar topics
 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.