WREC - Training Center and Consulting Division - New Jersey Office

A White Rook Executive Company által épített épület komplexum ad helyet a cég Training Center and Consulting Division-jének. Az épület legkisebb részét, a működéshez szükséges irodák és kiszolgáló helységek foglalják el. Ezt méretben a szigorú biztonsági szabályoknak megfelelően kialakított fegyverszobák követik. Ezt az elméleti oktatásra alkalmas termek követik. Méretben a második legtöbb helyet az épületben található zárt lőterek foglalják. Ebből kettő van. Egy 24 állásos és egy 12 állásos. Mind a két lőtér alkalmas pisztolyok, karabélyok és a két kategória közé eső lőfegyverekkel történő gyakorlásra.
Oktatási szempontból valójában az épület felét elfoglaló, hatalmas "hangárhelység" az érdekes. Itt, mintegy ötvenezer négyzetméternyi területen, több kisebb épület modellje felépíthető, akár két szint magasságban is. A létesítmény ezen része tökéletesen alkalmas épületharcászati kiképzésre.

Az épületet a WREC-SED biztonságtechnikájával és helyben képzett biztonsági őrökkel védik.

Victor békésen ült az irodájában és a sarokba állított felszerelést nézegette. Embervadászatra készült, már csak a főnökét kellett megvárnia. M4-esek, lőszer, golyóállómellény, kiegészítő zsebek, táskák. Élelmiszer, kötél, mászófelszerelés, ruházat. Közel ötvenezer dollárnyi felszereléssel szemez, miközben a vékony lap monitoron egyetlen arc és egy név világít. ~ Milyen ironikus... ~ gondolkodik el rajta mosolyogva. ~ Ő is Victor....milyen hamar besötétedett... ~ tekint ki az ablakon, majd egy másodperccel később talpon is van és kifelé bámul az üveglapon keresztül. Ezen a környéken nem sok a gyalogos, de az a kettő fájdalmaktól vonaglik a földön. Egyből fedezékbe húzódik, de hamar rájön. Ez nem támadás. Ez eső. Azonnal a telefonjához lépett és hívta a portát.
- Itt Monatno. Biztonsági zárlat, RED 2! Ismétlem. Romeo, Echo, Delta KETTŐ! Fegyvereket, védőfelszereléseket elő. Csak alkalmazottak és azok családtagjai kaphatnak menedéket.
Válaszra sem várva bontotta a vonalat. Tisztában volt azzal, hogy az emberei gyorsan és precízen fogják végrehajtani a protokollt és lezárják az épületet. A lőtér és kiképzőközpont úgy lett megtervezve, mint egy bunker. Atomtámadásnak nem tud ellenállni, de tanulva az elmúlt két évtized eseményeiből, elég komoly támadásokat is képes felfogni. Victor maga kilépett az előtérbe és megkérte a titkárát, hogy az irodájában lévő cuccokat pakolja be a garázsban álló kocsiba. Ő addig átöltözik.

Albert némi hányinger kíséretében, az épület előtti füvön jelenik meg. Mint korábban, most is elveszíti az egyensúly érzékét. A teste még nincs hozzászokva a világok közötti utazáshoz. De most neki így kényelmes. Vízszintesen. Ugyanis fekszik a füvön. Már-már majdnem élvezni kezdi a helyzetét, amikor agya meglepő hirtelenséggel vált vészjelző üzemmódba. Egyrészről visszaemlékszik Roma utolsó mondataira, másrészről a lassan elálló eső szaga nem a megszokott. A szmogos, mégis tisztító víz helyett most inkább kénes és maró szagú a levegő. Gyorsan felpattan és körülnéz. ~ Mi a fene ~ fut át az agyán, de nem sok időt hagy magának gondolkodni. Helyette felpattan és a bejárathoz siet. Dörömböl vagy fél percig az ajtón és veszettül nyomja a csengőt, mielőtt kinyílna a nehéz fém ajtó. Az épületbe lépve lehúzza maszkját és innentől nem kérdez senki, semmit. Körülbelül még két őrrel találkozik s mindenkit megesket arról, hogy nem beszél arról, amit látott. Szegényeknek ez a legkevesebb gondjuk.
Albert egyenesen Montano irodájába sietett. Oda belépve először felmérte a terepet. Hűséges alkalmazottja éppen telefonon intézte a helyi dolgozók családtagjainak védelmét. Amikor felnézett csak biccentett, majd fejével a sarokban álló felszerelések és fegyverek felé bökött. Albert már meglepődött, egyből megértette. Öltözni kezdett és néhány perc múlva ő maga is teljes menetfelszerelésben segítette bepakolni a terepjárót, miközben Montano helyzetjelentését hallgatta. Már formálódott benne a következő lépés.

- Még mindig nem értem, hogy miért nem tudtál előbb elkészülni... - akadékoskodott Victor, miközben teljes "harci" öltözetben, hátán karabélyával, bal kezében pedig az extra kiegészítőket tartalmazó utazótáskájával sétált Albert mellett a hátsó bejárat felé. A hívás már órákkal korábban befutott. Albertet, mint külső konzulenst kérték fel a manhatteni üggyel kapcsolatban. Ami súlyosabb volt, mint első percben tűnt. A városon belül csak a helyi erők és néhány SHIELD egység vette fel a harcot a démonokkal. Az állami apparátus nagyrészt a város határában vettek fel védelmi pozíciót. ~ Legalább nem rombolják porig a várost. Hülye regulárisok...képesek lennének rá, ha a politikusok nem féltenék a seggüket. ~ Fut át az agyán miközben bakancsaik tompa puffanását visszaverte a folyosó fehérre mázolt fala.
- Mert ráértünk...nem mondtam még. Vettem egy helikoptert... - mondta gyermeki lelkesedéssel Albert, miközben kitárta a parkolóra nyíló dupla szárnyú biztonsági ajtót. A két céges vezető és a néhány, bentlakóvá vállt alkalmazott autója mellett, egy Sikorsky HH-60 típusú, Pave Hawk állt a betonon. A pilóta, amint meglátta a nyíló ajtót, már indította is a turbinákat, miközben a kisegítő már integetett, hogy milyen útvonalon közelítsék meg a gépet. A két férfi, táskáikkal együtt szállt a gépre és helyet foglaltak a kényelmetlen ülésekben. Övek helyett, kábelekkel rögzítették magukat a géphez. Így szabadon tudnak mozogni a gép utasterén belül. A segédpilóta rögzítette a felszereléseket, majd a gép lassan elemelkedett a talajtól s bekapcsolta néhány közelben álló autó riasztóját.
- Ez egy Blackhawk? - kérdezte Victor, maga is mosolyogva.
- Jobb. - paskolta meg Albert az ülést büszkén. - Pave Hawk. Modernebben felszerelt, gyorsabb és messzebb repül...szinte ingyen volt. Hála annak, hogy kvázi "kormányzati" megbízásokban is részt veszünk. Mint például ebben...

A helikopter rotorlapjai lassan álltak csak le. Albert és Victor, taktikai felszerelésük nagy részét már becsomagolták és most két-két nagy sporttáskával sétálnak az épület bejárata felé. A gép nem maradhat ott sokáig, mert nem számít szokványos parkoló járműnek. A pilóták csak megírják a repülési naplót és szállnak is vissza a reptérre. Alberték a Fury óta nem beszéltek. Először csak Victor mogorvasága emelt falat közéjük, majd a gép rotorjának a zaja. Egyikük sem vette fel a rádiós fülhallgatót.
A bepakolás némán telt, azonban a kipakoláskor megtörte Albert a csendet.
- Láttam a jelentésed. Igazán szűkszavú volt. - mondta, majd kirakott két gránátot a táskájából a ládába.
- Nem volt sok kedvem írni nekik. A semmiért dolgoztunk a SHIELD-nek. Se egy normális buksi simi, se egy kövér csekk...- mondta, miközben tárakat sorakoztatott fel egymás mellé.
- Jót tettünk. Elintéztünk egy démont.
- Elveszítettünk egy ügynököt. - zárta le a beszélgetést Victor, majd végzett a pakolással. - A lőtéren leszek.

Néhány hónappal később.

Albert hosszú heteket töltött új leányvállalatának beindításával Colorado államban. Victor addig igazgatta a már működő divíziók ügyeit. Visszatérésekor Albertet különös üzenet fogadta. Egy régi jó ügyfelének a felesége telefonált. Az egyik legnagyobb kezdeti megrendelője, akinek sokat köszönhet. A férfi eltűnt a démoni megszállás idején Bronxban és egy darabig nem adott magáról életjelet. Egészen három nappal Albert visszaérkezése előttig. Amikor is felhívta a nejét. Megsérült, de él és bujkált. Egyedül azonban nem tud kijutni a városrészből. Ezért kereste fel a feleség a WREC-et, néhány ezer dollárt felajánlva a mentőakcióért. Victor nem dönthetett, Albert viszont azonnal igent mondott. Érkezése után Albert azonnal az eligazítóba sietett, ahol Victor már várta a felszerelésükkel és a brífekkel. Albert vetkőzni majd öltözni kezdett, bár taktikai ruházata alatt ott pihent kapitányi uniformisa és egy nagy digitális asztal mellett ismertette a tényállást Victorral.
- Nagyon jó, hogy utasítottad a kommunikációs divíziót a bemérésre. Mára lemerült a telefonja. De sikerült megtalálni a legközelebbi adótornyot. Mivel rövid ideig volt csak elérhető és más szolgáltatónál volt a telefonja, így nem tudták feltörni és aktiválni a gps csipjét. Ezért marad az adótorony két háztömbnyi hatósugara. nem lesz egyszerű.
- Mi a terv?
- Berepülünk erre a területre. - ekkor rámutatott egy parkra a térképen. - Innen közel három mérföld a célterület. Harminc-negyvenöt perc, mire odaérünk. Ott pedig keresünk. Amint megtaláljuk elkötünk egy autót, aktiváljuk a segélyhívót és erre a kivonási pontra megyünk. Vészkivánási pont itt van. Kérdés?
A megbeszélés végeztél, teljes harci öltözetben Albert és Victor elindult a parkolóba, ahol már várt rájuk a helikopter, izzított motorokkal és forgó rotorokkal.

Nagy sóhaj mellett Albert kikapcsolta a televíziót. Annak ellenére, hogy nem sikerült tényleges megrendelést szereznie a polgármester által összehívott konferencián, kedvelte az alelnököt. Nem rá szavazott, bár egyáltalán nem szavazott, de kedvelt. Borús jövőkép jelent meg előtte a következő megválasztott tisztségviselőről. De inkább visszatért a munkához, az legalább felvidította. Az aktuális kimutatások szerint minden rendben volt a WREC-nél. Minden részleg működött, már-már automatizált volt a rendszer. Igaz éppen azon tűnődött, hogy a visszavonulása előtt, azért találnia kell olyan személyeket akik rendre jól tudják vezetni a különböző részlegeket. Victorral való nézeteltérése egyelőre alkalmatlanná tették őt arra, hogy átvegye a teljes "cégbirodalmat". Mégis nagyon jó munkát végzett a kiképző részleg élén s még jobban védte a hátát a város ostromaikor. Megy egyébként is képzett ápoló volt, aki szabadidejében, már amikor nem a saját halála után nyomoz, örömmel áll be a mentőhelikopterre személyzetnek. Pozíciója és előélete ellenére. Ezt pedig nagyon becsülte benne Albert. Mégis, a pénzügyi dokumentumok mellett, önéletrajzok is nyitva volt számítógépe monitorján. Kereste a mentőhelikopterek új parancsnokát és a cége ügyvezető igazgatóját...
...amikor kopogást zavarta meg az olvasásban. Titkárnője a tőle megszokott tapintatossággal, jó hangosan beszélt a vendégről. Albert pedig az első pillanat után felpattant. Nem igazán sejtette, hogy ki lehet a nő, de az egyenruháját felismerte. Bár ő maga sosem volt katona, tisztában volt a nő ruházatának és kiegészítőinek jelentőségével. Amikor az ajtóhoz ért, titkárnője félre állt, Albert pedig így találkozhatott a vendégükkel.
- Üdvözlöm, Albert Shear vagyok. Kérem fáradjon beljebb. - invitálta a hölgyet az irodájába. Azon belül nem az íróasztalához és a vele szemben álló fotelekhez kísérte a vendégét. Az irodában kialakított bőrkanapés beszélgető sarok felé terelte az egyenruhás hölgyet.- Foglaljon helyet. Megkínálhatjuk kávéval, teával, ásványvízzel?
Albert megvárta a hölgy válaszát, majd bólintott alkalmazottjának, aki elindult intézni a vendég kívánságát, amennyiben volt neki. Ezt követően, ha a százados leült, Albert is helyet foglalt.
- Miben lehet a segítségére százados?

- Én nem kérek semmit, köszönöm. - tette hozzá Albert, mielőtt távozott volna egy rövid időre a titkárnő. Majd kényelmesen hátradőlt, de arca elkomorodott. Fürkészte egy ideig a vele szemben ülő nő arcát. Nem szól, amíg a titkárnő be nem jön, le nem teszi az asztalra a pohár vizet, majd nem hagyta el a helyiséget. Ekkor nagyot sóhajtott és újra előre dőlt. Lionheart észrevehette, ahogy sarkai a fotelnak feszülnek. Felsőteste pedig ugrásra kész. Légzése lelassul. Valószínűleg elméje arra készül, hogy teste a következő percekben komoly fizikai megterhelést fog kapni. Tipikus jelei ezek a közelharcokat megelőző másodperceknek.
- Nézze hölgyem. A sok különböző dimenzió, párhuzamos és paralel univerzum mellett, csak sejteni tudom, hogy kicsoda kegyed. Amellett, hogy biztos nem a brit különleges erők századosa, mert oda nem vesznek fel nőket. Tehát most, amikor egy kedves ismerősöm épp a saját halálának körülményeit próbálja meg felderíteni, engedje meg nekem, hogy kételkedjek abban, hogy pontosan tudom kicsoda ön.

Albert lassan felállt és elindult az ajtó felé. Ott egy kattintással helyére tolta a reteszt. Így jelezte Lionheartnek, hogy nem fogja őket senki sem zavarni. Aztán az asztalához sétált és a biztonság kedvéért, magához vette a mobiltelefonját. Ha véletlenül megcsörrenne, akkor is azonnal le tudja némítani. Aztán visszaült a nővel szemben és kényelmesen hátradőlt. A lába most ellenkező irányba készült a feszülésre. Nem előre és fel, hanem hátra ugrásra készült. Attól, hogy a százados szépen bemutatkozott és előadta jövetele okát, még nem bízott benne. Valójában Avalonon kívül egy avaloniban sem bízott, az imént felsorolt okok miatt. Talán csak Roma volt kivétel, akit egyébként épp nem értett. Ha tényleg Roma küldte a kis szárnysegédet, miért nem szólt oda előbb, azon a kommunikációs kövön át.
- Nos, kedves Lionheart. Hallgatom.

Albert lassan és jelentőségteljesen bólintott. Az ütötte meg a fülét, hogy a kimondatlan kérdésére is választ kapott. Kezdte paranoiásnak gondolni magát, de Lionheart feltűnése és a földi világban lévő "szárnysegédjének" különös esete. Meghalt, de él. ~ Mindenképpen gyanús. Ha honnan tudjam, hogy aki meghalt nem az én Victorom. Körülbelül annyira bízhatok benne, mint a titokzatos módon feltűnő Lionheartben. Azaz Semennyire. Különös ez az egybeesés. ~ elmélkedett röviden, miután eltárolta magában a frissen kapott információt. Igaz egy részét már maga is összerakta. A friss eseményekről természetesen nem tudott. Ugyanakkor nem gondolta volna a saját világát, Avalont sem, jól elkülöníthető feketének vagy fehérnek. Egyszer azon elmélkedett, hogy ezen a felfogáson talán Dragunov százados, meg a szellemlovas tehetett. Mind a ketten pont olyanok voltak, mint amilyen lények ellen harcoltak. Mégsem hagyták cserben az "átlag" embereket.
- Értem. Köszönöm a tájékoztatást. Esetleg van mégvalami?

Albert felnevetett. Őszintén, szertelenül és hosszan. Már-már úgy látszott, hogy az őrület szikrája megcsillant szemében, de az valójában csak néhány könnycsepp volt, ami kicsordult a jókedvétől. Letörölte a két sós testnedvet, majd vett pár nagy levegőt. Ezt követően is széles maradt a mosolya és úgy válaszolt a vele szemben, elbocsájtásra váró nőnek.
- Hát persze. Tök normálisak a démonok, tenger mélyéről felemelkedő humanoidok, mutánsok, szuperhumánok, valóságos mitológiai lények, óriási robotok, világpusztító űrlények. De, a többi realitás az pánikot okozna. Tudja kedves Lionheart, az ehhez hasonló - és itt most nagyon megnyomja a hangsúlyt - LÓGIKA miatt próbálom elkerülni a magukat nagyon fontosnak gondoló szervezeteket. Annyira agyasnak gondolják magukat...de inkább hagyjuk. Meg se magyarázza. Nem érdekel. Rendben. Kaptam információkat. Köszönöm. Értettem, bár rövid távon nem tudok őket használni. Van olyan, üzenet vagy információ amit "nem kellett volna átadnia"?

Albert lassan felállt és kinyújtóztatta tagjait. Arcáról a felhőtlen mosolyt semmi sem tudta lelohasztani. Elindult a zárt ajtó felé. Mielőtt kinyitotta volna, még visszafordult a nő felé.
- Tudja, talán azt "eszi" rajtam, hogy nem vagyok egy szemellenzős igásló. Ettől függetlenül nem igazán érint meg, hogy miket látott vagy hol sérült meg. Szörnyűek ezek a dolgok. De ne áltassuk magunkat. Mind gyilkosok vagyunk. A gonosz sem gonoszok. Számukra az ő ügyük az igaz. Szürke itt mindenki. Aki mást gondol, szerintem egyszerűen beleőrült az öntömjénezésbe. - végül csak eltűnt arcáról a mosoly. - Ha jól végeznék a dolgukat, akkor nem kellett volna ezrek tetemei fölött hadakoznunk. Pedig kellett. Ott voltam, emlékszem. Ha nagyon feltúrom a kacatos ládámat, még az undorító kitüntetést is megtalálnám valahol. Szolgálatára lehetek még valamiben? - kérdezte s már nyitotta is az iroda ajtajának zárját. Ha Lionheart távozik, kinyitja előtte az ajtót.

Tőlem már megszokottan egy nagyobb testű kutya segítségével érkeztem ide... Valahova, már csak azért is mert a hóban magamtól igencsak könnyedén elveszek és meguntam hogy a kiásott vájatok amiken keresztül közlekedni próbálok állandóan beomlik ahogyan kicsit mélyebbre ások, nem vicces, unalmas, nincs hozzá kedvem, a kutya könnyebb megoldás és így rejtve tudok maradni a kíváncsi szemek elől, egy kutyán lovagló plüssmaci valahogy senkinek sem fura, amíg meg nem mozdulok, bár ezt inkább akkor ha össze akarom zavarni a gyerekeket, na, az jó szórakozás, nagyon apró én féle gonoszságok, nincs jobb gonoszság az én féle gonoszságnál... Nincs, miért nincs? Mert nincs! Azt nem tudom hogy miért vagyok itt de azt igen hogy Morgan hívása az amit érzek, remélem hogy most jön el a régebben tett ígérete és sok embert megölhetek, bár így is élvezettel szurkálom mások lábát és nézem ahogyan habzó szájjal összeesnek, bár nem annyira élvezetes mint utána az állatokkal széttépetni a testet, igaz még mindig egy fokkal jobb ennél is amikor életben van a széttépés közben az illető, a halálsikolyok, a szenvedés, az üres szemek miután nem bírja tovább, egyenként is gyönyörűek, de egyben, művészi amit alkotnak és mélyen megérinti a szívem minden alkalommal. Most viszont keresgélek, vagyis keresgéltetek, egy furcsa bolt előtt mégis megállítom egy kis időre a személyes hordáromat, hogy jobban szemügyre vehessem a történéseket a képdobozokon keresztül.. Tévé? Tévé, képdoboz jobban tetszik, mostantól képdoboz. Azonnal adnám az utasítást hogy menjünk arra, nem érdekel hogy nem tudja, oda fog vinni, mert ha nem, megbánja hogy belekényszerítettem hogy engedelmeskedjen a parancsaimnak, mert megbánja, jobban mint most, mert most nem bánja mert örül hogy nem bántom mert nem bántom mert hasznosnak találom és örülök neki de ha nem lesz hasznos akkor megbánja mert biztosra fogok menni hogy hosszú és fájdalmas öngyilkossága lesz! Szóval indulnánk de minden lila fényt kezd felvenni, amire bár mozdulatlanul fekszem kifejezéstelen tekintettel, hiszen álca, mégis elmosolyodom végül s kicsit át mocorgok úgy, hogy az eget láthassam és még éppen időben azon a robbanást, minek hatására hamar elvakulok, de ez nem érdekel, nem érzek miatt semmit, csak mosolyogva nézek bele a fénybe, ahogyan pedig alábbhagy és eljut a tudatomig az ordítások ténye s arra fordítom a tekintetemet, először kicsit halk kuncogásba kezdek, amely hamar felerősödik.
- Igen.. IgenigenIGEEEEEHEHEHEEEEN! - Ordibálok a magam vékony és magas hangján a levegőbe ahogyan végigtekintek a közeledő lényeken és leugrok a kutya hátáról, s bár eddig is nevettem, ez tovább fajul tisztán elmebeteg hangsúlyba, ahogyan a tekintetem vörösen izzik fel jó pár hosszú másodpercre, amint viszont ez a fényjáték részemről eltűnik az immáron mögöttem lévő és rettegő kutyára fordul a tekintetem.
- Fogj és kövesd amerre mennek, ha lemaradsz élve megnyúzlak! MAGADDAL!  - Mivel nincsenek madarak, így nem tudok feljutni, még nem, plusz még mindig nem tudom hogy mi történik de ez nem is számít mert tudom hogy rengeteg ember fog ma meghalni, végre bejöhet az ígéret és emberek százaival, ezreivel vagy többekkel végezhetek ma! Úgy vártam már ezt a napot! ha nem egy kutya vinne éppen a szájában örömtelien pattognék a földön izgatottságomban, de így csak furcsa lábmozgatásokat végzek ahogyan azok nem érik a talajt és észre sem veszem.

Victor békésen pakolgatta cuccait a kocsija csomagtartójába. A napi tananyagát leadta odabent, most mehet a saját dolgára. Felkészült egy újabb szerverleállásra vagy programhibára. Még nem egészen állt össze új vállalkozásának mechanikája, pedig már jócskán befutottak a megrendelők. Ahogy a mellényét helyezte el a terepjáró speciális széfjében, figyelmes lett a levegő megváltozására. Felnézett az égre, majd szeme elé kapta a kezét, de késő volt. Nem látott semmit. Néhány másodpercig próbálta, de inkább nem erőlködött. Azonnal húzta le kabátja cipzárját és dobta le magáról a softshellt. A baljával már lendítette is át testén a golyóálló kerámia lapokkal és könnyű kevlárral bélelt mellényét, majd csatolta a műanyag csatokat a helyére. Lassan kitisztult a tekintete. Jobbjával már nyitotta is a széf fegyverdobozának rekeszét és húzta is elő a .300 blackout kaliberű DanielDefense karabélyát. Lecsapta kipakolta kocsijának csomagtartóját és már rohant is az épület bejárata felé. Közben hátrasandított és a távolban felfedezte a támadókat, akik egyenesen a cég épülete felé tartottak. Vállával lökte be az ajtót.
- AZONNALI LEZÁRÁS! OSTROMRA KÉSZÜLJ! EGYES ÁLLAPOT! - ordította a biztonsági őrnek, aki azonnal rányomott a vészkapcsolóra.

Madelein a napi ügyeit intézte. Még gőzölgött a nagy bögrényi kávéja, amikor megkapta a heti időbeosztását. Gyorsan átpörgette a tárgyalásokat, megjelölte azokat amikre fel kell készülnie. Aztán az esti programokat futotta át. Ezen a héten egész szabadak a napjai. Végül elért ahhoz a táblázatokhoz, amelyeken a különböző részlegek tevékenységeit követhette nyomon. Ezek közül a kiképzőközpont volt a legegyszerűbb. Egy órarend, különböző színű bejegyzésekkel. Örömmel konstatálta, hogy fut a szekér. Bár vannak még fejleszthető területek, alig vannak üres órák az épületben. Bőven a "rezsi" fölött termel a cég. Mikor végez a hét eleji adatok átnézésével, körbetekint az ablaktalan, mégis nappali fényárban úszó irodáján. Meg-meg akad a szeme Albert yachtjának képén. Egy ideig óckodott attól, hogy az alapító irodáját vegye át. Azonban főnöke ragaszkodott hozzá. A röpke merengésből a belső vész sziréna rántotta ki. Hirtelen azt sem tudta mi történt, de már csörgött is a telefonja. Felkapta. Bele sem szólt, már kapta az információt. A kapunál valaki elrendelte az egyes, azaz a legmagasabb biztonsági fokozatot. Ezt gyakorlatilag ostromállapotra tartották fent, a legutóbbi démoninvázió óta. Madelein letette a telefont és elindult az alagsori óvóhelyre.
Tariq a lőtéren tartotta az éppen aktuális foglalkozását. Leendő testőröknek tartott bemutatót a helyesen összeválogatott felszerelések és megfelelő fegyverek összehangolásának fontosságáról. Egy vastagabb vállú plate carrier például egészen más tust vagy válltámaszt követel meg, mint egy vékonyabb. Folyamatosan kénytelen hangsúlyozni, hogy ne a filmekben feltűnő meg a regulárisoknál látott felszereléseket favorizálják. Párosítsák inkább a praktikumot az igényeikkel, amiket a feladathoz igazítanak. Hosszú távon költséges lehet az ilyen fajta hozzáállás, de ez az a szakma, ahol nem szabad spórolni. Bár sokan megteszik. Éppen végez a mondandójával és rátérne a lövészeti gyakorlatra, amikor felhangzik a vész sziréna.
- Uraim! Önök nem viselhetnek fegyvert az épületben. Ellenőrzöm mi történt és utána meglátjuk, hogy hogyan védekezünk. Kérem nyugodjanak meg. Elképzelhető, hogy csak gyakorlat. - hadarja gyorsan és siet a lőtér vezetőjének irodájába, hogy informálódjon a történésekről.
Albert nem találta a helyét az épületben. Nem azért, mert úgy döntött, hogy átadja az irodáját az új ügyvezetőnek. Ez egy logikus lépés volt részéről. Fontos megbeszéléseket úgyis a tárgyalóban fog tartani. Ő maga pedig ha már az épületben volt, jobban érezte magát a lőtéren, valamelyik tanteremben vagy a nagy kiképző csarnokban. Valami belülről nyugtalanította. Legszívesebben az ablakon bámult volna kifelé. De nem tehette, hiszen New York démoni ostromát követően valóságos erőddé változtatták az épületet. Így biztonságosabb volt. Fel alá járkált, majd laptopján elkezdte Victor új autójának a terveit nézegetni. Hosszú távon személyi védelemmel is akartak foglalkozni. Ez pedig újabb beruházásokat igényelt. Páncélozott luxusautókat és kísérő autókat. Illetve szeretnék, ha a mostani főleg kísérő helikopterek mellé, bővítenék a palettát kiemelt személyszállító helikopterrel. Ennek első lépése volt az NH-90-es helikopter ami a személyes igényeit már kielégítette ilyen téren. Ugyanakkor a prémium ügyfelei sokkal kényelmesebb gépre számíthatnak majd. Most azonban nem tudott új gépet, illetve kivitelezőt keresni. Egyszerűen nem találta a helyét. Rossz előérzete volt. Ami beigazolódni látszott, amikor aktiválódott a vész sziréna. Albert felpattant, lecsukta a gépét és elindult a kapuhoz, hogy megnézze mi történik.