WREC - Training Center and Consulting Division - New Jersey Office

Jókedvűen kapaszkodom a srác hajában amíg valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva egyszer csak le nem kerülök a földre és fejjel lefelé álló képpel azt nem nézem ahogyan eltűnik a szemem elől. Pár másodpercig csendesen nézem a fura és nem túl tágas tájképet, majd pedig egy meglepően kellemes nevetés hagyja el a számat. Eleinte fel sem fogom, hogy emelkedek, csak úgy félúton tekintek a mozgás forrásának megtippelt irányába és nézek mosolyogva a páncélos alakra. A kezeiben, ha alkalmam adódik rá felállok, majd pedig egyik kezemet megemelve beszélni kezdenék, de mielőtt megtehetném egy furcsa érzés kerít hatalmába, valami olyasmi amivel még tényleg nem találkoztam ezelőtt. Oly erős, hogy egyszerűen szavak nélkül elterülök és kezdek el rángatózni olyan mértékben hogy ha valami nem akadályoz meg akkor valószínűleg szimplán vissza esek a földre. Nem tudom, hogy meddig tart ez, de ahogyan jön úgy van vége is, én pedig zavartan nézek körbe, nem értvén, hogy mi történhetett. Ha még kézben vagyok, ugyan úgy mint ahogyan az előbb tettem felállok, bár most kell még pár másodperc, hogy túltegyem magam a dolgon.... Oké meg is vagyok! Ismét elmosolyodom és felemelem az egyik kezem, mint aki csak finoman szeretne közölni valamit...
- UTÁNA! - Ordítom el magam a megszokott vékony hangomon, ami nem hangzik valami fenyegetőnek, plusz még mellé az irányba kezdek mutogatni amerre utána láttam és ha szükséges akkor elkezdek kapaszkodni hogy ne kerüljek ismét a földre. Remélem kapaszkodnom kell, akkor sokkal élvezetesebb az út, ha csak nem a falon keresztül megyünk, keresztül tudunk menni a falon? Eddig úgy tapasztaltam hogy nem... De úgy érzem hogy igen, és ha úgy érzem hogy igen akkor igen, amint pedig megálltunk be is bizonyítom!

Albert már több lehetséges gyors támadást felvázol magában, pedig alig tesz meg pár lépést. Realizálja ellenfele lépéseit is és az ismeretei alapján számítja, hogy hova kell áthelyeznie a testsúlyát és merre kell hajolnia, ha szeretné elkerülni az ellencsapást. Azonban megdermed és olyan dolgot érez, amit már jó régóta nem. A hideg futkos a hátán, a szőr feláll a karján. Fél. Fejében tudja, agyával érzi, hogy ez lehetetlen. Ugyanakkor mégis csontig hatol testében az érzés. A forrásával is tisztában van, mert egyenesen vonzza a tekintetét. ~ Ilyen nincs...ez nem lehet... ~ fut végig az agyán a gondolat, miközben próbálja mozgásra bírni végtagjait. Ez azonban nem sikerül míg a fiú irányából érkező erő a markában tartja. Aztán megszűnik ez a hatás és Albert a templom és a gyermek felé fordul. Elrugaszkodik és a lehető leggyorsabban rohan a leendő Mordred felé. Terve szerint kettévágja, vagy egyszerűen leszúrja a fiút.

Gyorsan választanak az oldalamon lévők, csak remélem, hogy jól és van egy az enyémnél jobb tervük. Azon lepődöm csak meg kissé, hogy Morgana szeretője volt a diplomatikusabb ebben a helyzetben. Hátrébb lépek, teret adva az újabb harcnak, ami nem bontakozik ki végül. A közeli templomból egy fiatalúr rohan ki, nyomában üldözőivel. Olyan mágikus erőket érzek ekkor, amiket korábban nem tapasztaltam. Félelem kellemetlen érzése hasít belém, a gondolattal.
~ Ez egy sokkal nagyobb kép, mint amire számíthattam.
A hatalmas mágikus pulzálás és az aura mindent elárul, ez nem egyszerű tanult mágia, ez valami más és nem is maga a fiú bocsátja ki. A jelenlévőket nézve, Avalon érdekeit szolgálja, bármi is történjen itt. Mind a két oldal magánál akarja tudni. Az egyik jelmezes máris célt vált és fiúra támad, többek társaságában. Kényszerből ezúttal is ki kell maradjak a küzdelemből. Most nem érzem magam annyira ötlettelennek. Egyetlen varázslatom használom. Csúszóssá teszem a fiatal cipőjét és a ruházatának is a nagy részét, amennyire lehet.

Időben érünk ki hogy lássak valami érdekeset, a srác megállt és hörög és érdekes műsort ad elő, főleg ahogyan még kiabál is mellé és aztán még le is szúrják! Első reakcióként boldogan ugrok meg egy kicsit...
- Éljeeeen!.... Ó várjunk... - Az örvendezésem hamar abbamarad ahogyan kicsit elgondolkodom a dolgokon, bár nem azért mert a halál ténye nem tesz boldoggá, csak gondolkodok, ritka, minden figyelmemet felemészti! Pár másodpercre megszűnik a világ és elkezd bennem formálódni egy meglepően nem túlzottan kellemes kép arról hogy valószínűleg nem igazán kéne hogy meghaljon, de nem értem, hogy miért, a halál jó és érdekes és sok alakja van és néha kegyetlen és néha kegyes és néha fájdalmas, néha gyors, néha van néha pedig nincs de ha nincs is van csak jobban kell nézni! A gondolatmenetemet mely az értetlen-kellemetlen gondolatok és a halálról alakuló megcáfolhatatlanul tökéletes filozófiám között ingázik egy hatalmas hang szakítja félbe és annak a képe, hogy a földön fekszek és értetlenül nézek felfelé. Kicsit felülök és jobban szemügyre veszem a dolgokat, először pedig csak az tűnik fel hogy aki valamiért kellett nekünk... Miért is? valami... Valami M betűs oka volt ugye? Vagy... Vagy P?... Úgyis egymás mellett vannak az abc-ben, azt hiszem, és ha azt hiszem akkor biztosan úgy van!
~ Mi az-az abc?... ~ Kicsit jobban elgondolkodva csak néha hallottam az utcán, nagyon ritkán főleg fiatalabb korosztály jelenlétében, de valami a betűkkel van. Bele telik ismét pár másodpercbe mire visszarázódok a valóságba és végre telibe talál a történtek tényének mivolta. Az arckifejezésemen igencsak hamar tükröződik valami ami leginkább egy szórakozásától megfosztott dühös gyerek arckifejezésére hasonlít, csak egy picit betegebb annál, picit alatt pedig sokra gondolok.
- Te.... - Nézek a kapitányra, nem a miénkre, ő a példaképem és érdekes, a másikra.
- Mindig. Mindent.... Tönkreteszel.... UTÁLLAKUTÁLLAKUTÁLLAKUTÁLLAKUTÁLLAK! - Még a földbe is beleverek néhányszor eget rengető erőmmel ahogyan tekintetem vörösen izzik fel és próbálok lábra vergődni. Lassan torzul el az általam látott kép, deformálódnak a dolgok és számomra is zavarosak kezdenek lenni a gondolatok. Dühös vagyok, dühös, csalódott, cserbenhagyott, magányos, és, és...
~ Morgan néni csalódott lesz. ~ Egy tiszta gondolat a növekvő hangzavarban ami a fejemben kavarog ahogyan az agyatlan kapitánynak rohanás határán és a megmagyarázhatatlan " most... mi?... " állapotok éles határain mozgok, a tekintetem viszont a kavargó... Valamire... A lila valamire terelődik. Nem tudom mi az, de egy beteges gondolat ami a semmiből tör fel azt diktálja, hogy ha meg akarom ölni a kapitányt... A másikat... Akkor ott lesz a kulcsa az egésznek, így egy elmebeteg nevetés után ha bírok két lábon meg is indulok az irányába, ha pedig úgy nem menne... Kúszok, vergődök, el fogom érni, el KELL érnem hogy végre megölhessem, hogy végre addig kínozhassam amíg nem könyörög a halálért!

// Részemről jöhet, igencsak élvezem . //

~ Már elkéstem ~ fut át a gondolat elmémen a szúrás pillanata előtt. Teljesen ura vagyok a mágiámnak és bár csak egy varázslatom van azt kiválóan tudom uralni. Azzal próbáltam menteni a helyzetet, hogy végigcsúsztatom a fiút a földön, mielőtt történne vele valami, de nem sikerült. Halált már láttam így máskor is, de nem ettől a pillanattól vártam. Nem túl hősies hős a miénk, de most csak ő jutott. Három mágia feszül egymásnak, most, hiba volt még a sajátom is hozzátenni, így csak még nagyobb lesz a pusztítás, ezt elkapkodtam. Ez az utolsó amit még felfogok a robbanás előtt. Ma már sokadjára, de nem utoljára, újra feltápászkodom a földről. Felállok, megigazítom a ruhám, jobban összehúzom kabátom, oldalzsebébe visszadugom a zsebkendőt, hajam és szakállam is elsimítom. Elszánt tekintettel nézek szembe a mágikus erőkkel. Nem mozdulok, ameddig semmi nem fenyeget. A levegő rezgéseit, a varázslat áramlását figyelem némán szemlélve a fényeket, bízva érzékenységemben. Meg kell éreznem mielőtt történik valami. Annyira figyelek csak a környezetemre, hogy tudjak mindenről ami körülöttem zajlik, arrébb is táncolhassak még időben, máskülönben magával rántanak az események.

//Elnézést érte, mostantól figyelek rá. Én is támogatom a hosszabbítást.//

Madeleine a főnöke kényelmes bőrfoteljében ült. Elégedett mosollyal az arcán fürkészte, ahogy helyreállt a rend. Ő nyugodtan várt, a latin vérű cégtulajdonos pedig fel s alá járkált. Hol az egyik, hol a másik dossziét olvasta. Ő itt már nem tehetett semmit se. Azaz mindent megtett a tervek elkészítésében. Felmérte a WREC lehetőségeit, beleszámította Victor játszóterének korlátait. Mindent előkészített jogilag is. Már amennyire nyilvánosan tehette. Victor céljainak egy olyan alku felelt meg leginkább, amit nem lehetett nyilvánosságra hozni. Lévén lényege a titkosság volt. Aggódott is emiatt egy kicsit Madeleine, mert ő alapvetően a privát szektort támogatta és nem az efféle NGO-kat. Mégis neki kell majd levezényelnie a nagy részét. A kisebb feladat marad csak Victorra. ~ A munka neheze a nőkre hárul. Mint mindig. ~ mosolyodik el a saját poénján, majd az éppen megálló főnökére pillant.
- Nos, mi a véleménye?

Victor fel s alá járkált. Őt megnyugtatta a mozgás. Nem szerette a tárgyalótermeket, sem a tétlen perceket. Ezeket pedig annak értékelte. Mivel maximálisan megbízott az ügyvezető munkájában, nem igazán értette, hogy miért kell neki is átnéznie. Most is csak ebben erősítette meg mindaz amit látott. Bele-bele kapott a részletekbe. Gyakran váltogatta a dossziékat. Leginkább az érdekelte, hogy a kidolgozott tervek végképp feladják a függetlenségüket vagy sem. Igazából csak azt látja, hogy korrekt partnerségi szerződések készültek. Amelyekben bár időlegesen anyagilag és az utolsó szerződést tekintve hierarchiailag is hátrébb kerülnek, de mindenképpen véghezvihetik Victor bosszúját...célját. Mindig figyelmeztetnie kell magát, hogy ez nem személyes bosszú a részéről, hanem cél. Megszabadítani a világot a Hydra ügynökeitől.
- Remek munka senora Delacourt. Támogatom mind a három lépcsőt. A harmadik a legfontosabb számomra. A többi csak a cégnek jó. Telefonálhat. - azzal válaszra se várva távozott a helyiségből. Neki elég volt ennyit tudnia és utasítania. A nő tökéletesen el tudja végezni a munkáját, ezért bíznak meg benne. Igaz mindent szignóznia kell Victornak is, de ezt már olvasás előtt megtette. Viszont lőnie kell, majd psd gyakorlatra mennie. Nem eshet ki a rutinból. Pláne most nem.