Re: Veszélyterem

by **A Vérszomjas Pókember** Hétf. 26 Márc. 2012, 17:58

Ivan lesokkolva fogadta elfogását, vagy teljes apátiával, nem tudni. Mikor a börtönre szállították, megörült a rengeteg párának, hiszen a ködből valóságos jéghegyet tudott volna képezni, de mikor blokkolták a képességét ez az öröme is eltűnt. Aztán a magán zárka.
A kérdések minden nap, újra ugyanazok, és a lehetetlen körülmények. Emlékeztették őt valamire. Az oroszországi fogságára, a katona börtönre. Itt a nyugati világban, ez a bánásmód kegyetlennek számított, de odahazához képest ez luxus volt. Abban a fénytelen lukban töltött több évet, kinyújtózkodni sem tudott, ételt csak annyit kapott, hogy életben maradjon. Ám a napok csak teltek, és Ivan fizikailag edzette magát, hogy elterelje a figyelmét. A kérdések újra és újra felhangzottak a fejében, és egyre többet aludt. Lassan álomba menekült a valóság elől, de a felhangzó kérdések oda is követték. Álmában már ismét az orosz börtönben volt, és a vallató férfi tette már fel a kérdéseket. Agya lassan már nem tudta megkülönböztetni mi az álom, és valóság, noha valahol agyának egy elrejtett részlegében, még motoszkált valami gondolat arról, hogy az egész nem valóságos, és egy iskolában van, de többé nem tudta elhinni. Mikor felkelt hideget érzet, és hó esést tapasztalt az ablakból, és mikor lefeküdt egy ködös börtönben találta magát, rádión szóló kérdésekkel.
A falak kezdtek összefolyni, szürreális képzetek jöttek létre, izmos oroszul kérdő hangszóró fejű emberek verték meg, ködös jég borította az ablakot, mocsok és bűz mint kígyók tekeregtek a lábainál. A testedzést lassan abbahagyta, és magányosan feküdt a cellája sarkában. Tévképzeteit nem tudta elválasztani az igazságtól, így lassan elvesztette az ítélő képességét. Talán családi vonás, de lassan becsavarodott, ha valaki kívülről nézte volna, egy mondatot ismételt folyamatosan:
- Az ellenállás hasztalan. Senki sem menekülhet.
Szeme karikás volt, haja hosszabb és ápolatlan, tekintete őrült. Ujjait rágta, több seb borította lassan kezeit mint ép felület, és testén remegések futottak végig. Végre azonban jött a megváltás, egy létra formájában. A fény ami beáradt félsötét cellájába elvakította, de ereje nem volt felmászni.
Az udvaron mint egy holdkóros sétált összevissza, látszólag céltalanul. A világa torz volt, félig egy orosz jeges pusztára képzelte magát deliríumában. Egyetlen mondatot ismételgetett, újra is újra, félhangosan, szinte magának:
- Az ellenállás hasztalan. Senki sem menekülhet.

by **Sarah** Kedd 27 Márc. 2012, 03:53

Tehetetlenül hagyom hogy körbe öleljen a sötétség, mely segítségével, talán ha csak egy kis időre is, de elhagyhatom ezt a helyet, s bár talán testemet kegyetlenül rángatják ide-oda, álmaim messzi birodalmában ebből már semmit sem érezni... Egy gyönyörű, hatalmas rét közepén találom magam, hátamat ama egyetlen fának támasztva, mely talán az egyetlen darab a vidéken, s így ad valamiféle külön szépséget a tájnak, egy olyan vonást, mit talán vászonra kéne vinni, hogy más is megcsodálhassa eme harmonikus csendéletet. A törzséhez bújva, lassan ereszkedek le a tövébe, majd jobb híján a messzeséget kezdem fürkészni, s érzem ahogy a frissen keletkező lágy szellő finom végig simít gyenge, törékeny testemen, azt sugallva " Minden rendben Csilla, végre szabad vagy... "... Ám a béke s nyugalom nem tart örökké, bár nekem talán fel sem tűnik, a kék égen egyre több felhő kezd felgyülemleni, s a szél is szép fokozatosan kezd erősödni, s mire észbe kaphatnék, mint derült égből villámcsapás, úgy kezd szakadni az eső, s csak mintha dézsából öntenék, és érzem... Valami nincs rendben így ezzel... Bár nem látok tisztán a sűrű esőtől, a távolban mintha egy furcsa alak torzult körvonalait látnám, ám egy villámlás után szertefoszlik nyomtalan, s betudom csak képzelgésnek... De amikor a villámlással járó dörrenés és megérkezik, hirtelen olyan érzésem van, mintha valaki az arcomat simogatná. Meglepetten kapom oldalra a tekintetem, s bár elsőnek nehezemre esik felfogni hogy mit látok, de végül sikerül realizálnom hogy egy kar az, melyet végig követve, annak groteszk gazdája egyenesen felettem pihen, s néz le rám fenyegetően. Nekem sem kell több, természetesen, hogy sikítva és pánikolva távolodjak el a fától, s visszanézve kell realizálnom...
- Nem... - Nézek rá a fa mögül előbúvó sötét alakokra, kik lassan közeledni kezdenek, s mint úgy, érkezésükkel lassan az éj is készül leszállni közénk, csak hogy ne lehessen hova futni előlük, s bár tudom hogy már csak idő kérdése, de sarkon fordulok s futni kezdek, bár realizálnom kell, hogy több helyen is ott vannak a horizont hosszú vonalán, és nem tudok hova menni előlük. Érzem ahogy közelednek, érzem a szagukat, azt a förtelmes, undorító bűzt, hallom néma hangjukat mely oly hamis és kárörvendő, szívem a torkomban pumpál, ahogyan futok, mint az űzött vad, mely végzetes hibát készül elkövetni, hogy végleg véget vessen esélytelen menekülésének egy kíváncsiság által vezérelt hátra tekintéssel, mely során nem láthat mást mint egy igencsak közeli, sötét arcot, mely oly gonosz módon mosolyog arcába, s löki végül fel a sárba. Érzem ahogy lassan elnyel a föld, ahogy körbeölel az a sok sár, melybe bele estem, ahogy keserves ölelésükkel húznak lefele, hiába is ellenkezek, vagy kapálózok.
-NEEEEEEEEEE... - Hagyja el torkomat még eme utolsó kiáltás, midőn végleg maga alá temet a föld...

... Hirtelen pattannak ki a szemeim a gyengélkedőn ahova becipeltek, enyhén verejtékezek és érzem hogy a pulzus számom igencsak magas, szemhéjaim egy darabig csak remegnek, talán pár perc telik el ilyen állapotban, mire realizálni tudom hogy csak egy álom volt... Vagy meghaltam volna? Nem tudom meddig aludhattam, de most sem érzem sokkal kipihentebbnek magam, mint ezelőtt, s bár nem akarom, az emlékek szép lassan kezdik elönteni a fejemet, olyan emlékek melyek a közelmúlthoz kapcsolhatóak, mint az udvar, az összeesés, de valamitől, talán az összetörtségtől nehezen akartak eljutni a tudatomig. Egy darabig próbálok lehunyt szemekkel pihenni, de félek, s ez egy elég erős gátló tény ahhoz, hogy végül rávegyem magam arra, hogy alaposabban is körbenézzek, megpróbáljak felülni, s csak reménykedek benne, hogy már vége van ennek az egésznek... Haza akarok menni.

by **Árny** Kedd 27 Márc. 2012, 04:15

Hitetlenkedve nézek Vaszilijre, s szavai után rosszallóan rázom meg a fejem.
- Mi innen nem tehetünk semmit, ha itt bármi lesz, úgy fognak mindenkit mészárolni, mintha valami állatok lennének, itt mindenki mutáns, mindenki valószínűleg ugyan azt élte át amit mi, nekünk nincs semmink, nekik pedig vannak katonáik, és azok a fegyerek ott fent, és mindenki gyűlöl minket. - Emelem a tekintetem a magasba ezzel, egyenesen a felénk magasodó toronyra, beszélni úgy próbálok hogy lehetőleg ne jusson el olyanhoz, kit eme információk meg nem illetnek, szóval hogy őr, vagy más ismeretlen rab ne hallja. Az információ gyűjtésben talán van valami, de minden mozdulatunkat lesik, és megbízhatóbb rabot keresni... Nem tudom hogyan kezdjek neki, hiszen valószínű hogy nem ismerek senkit a többi diákon kívül itt, nincs okom senkihez se odamenni, bár a legtöbben úgy néz ki, csak céltalanul kóborolnak, véletlenszerűen az udvaron, szerencsétlenek, így hát lehet, hogy ha találok valami értelmesebbnek tűnő alakot, azzal talán szóba tudok elegyedni, és hátha okos igaz? Mert mi mást tehetnék. Elkezdek így hát én is sétálgatni, vagy sántikálni éppenséggel az udvaron, valamiféle forrás után kutatva, s forrás alatt most viszonylag értelmes embert, vagy egyéb hasznosnak tűnő dolgokat értek, s csak remélem hogy van valami, és nem a semmiért váltam el a csapat azon kis részétől, akiknek sikerült egy csoportba verődniük. Így belegondolva, talán kezd kicsit érdekelni hogy mi lett az elcipelt lánnyal... Hogy is hívják?... Na várjunk az előbb kettőt is elvittek, az egyik szőke, a másik meg barna volt... De mi a nevük? Te jó isten, teljesen elfelejtettem hogy hogyan hívják őket! Ezt realizálva, vissza fordulok, és a tekintetemmel elkezdek keresni a tömegben ismerős arcokat, a többieket, s ki is szúrom Lexet, aki nem messze tőlem megint valaki mással van elfoglalva, s bár nem nagyon akar az eszembe jutni a neve, oda sántikálok hozzá, majd megszólalok hogy:
- Hé... Hé!... Segíts információt gyűjteni, bármit amit tudsz... - Próbálok halk és óvatos lenni ismételten, majd sarkon fordulni és keresni tovább a megfelelő személyt vagy tárgyat, hiszen mást úgysem tehetek, s van 120 percem, illetve mostmár egészen biztosan kevesebb időm, de legalább megpróbálom kihasználni, és viszonylag hasznosan eltölteni, s erősen remélem hogy ebből akármi is fog kisülni, az nem fog emberi életekbe kerülni, hiszen azt egyszerűen nem engedhetjük meg magunknak, mert akkor mi mivel vagyunk jobbak, mint akik bezártak ide minket? Ha bárki meghal a mi céljaink miatt, akkor semmivel, hiszen talán az élet az egyetlen olyan dolog ezen a világon, amelynek sérthetetlennek kéne lennie, melyet bűn elvenni bármiféle módon is.

by **Reptile** Kedd 27 Márc. 2012, 06:05

Továbbra is igyekszem Jaket felsegíteni, lehetőség szerint a saját lábaira, ám ha nagyon nem bír megállni, akkor megpróbálom támogatni, s ha valóban így alakul, akkor elönt az a tipikus, szinte csak filmek, illetve háború segítségével átélhető érzés, amely azt mondja " Senkit sem hagyunk hátra! ". Ha nagyon nem bírna magához térni, akkor megkísérlem apró, de kellemetlenül csípős arccsapkodással kicsit felkelteni, és eljutni vele az udvar egyik falához, hogy ha tényleg nagyon nem bírja, és mindenképpen feküdnie vagy ülnie kell, akkor azt legalább a fal mellett tegye, biztosabb mint így nyíltan fetrengeni nem messze az udvarra vezető kijárattól. Ám... Mielőtt ebbe az egészbe belekezdhetnék, egy sorstársam, Matt szakít egyből félbe, aki zavarodottnak látszik, nem is kicsit, a tekintetéből és a beszédéből is ez süt le, legalább is nekem ezt sikerül levenni belőle, de lehet hogy tévedek. Reakcióként arra amit mond, csak bólintok neki helyeslően, máshogy úgysem tehetek, bár megmondom őszintén, úgy érzem hogy fölösleges lenne nekem bármi után is kutatgálni, főleg ha azt meg is akarjuk osztani a csapattal, mert, nos valljuk be őszintén, erre itt nincs lehetőség semmilyen módon, hacsak nem jutok valahogy hozzá a megfelelő célszerszámokhoz, azt pedig erősen kétlem. Végül ha Jaket akármilyen úton-módon sikerül elhelyezni a fal mellett, még egyszer végig nézek alaposan a tömegen, a többieket keresve benne, s ki is szúrom az oroszt, vagy éppenséggel talán a másik oroszt? A lényeg hogy meglátom, ahogy látszólag céltalanul sétálgat, a tömeg nagy részéhez hasonlóan. Intek Jakenek, hogy várjon, majd megindulok felé, s menet közben azon kezdek filozofálni hogy konkrétan mi is lehet itt a különbség a jó és a rossz magaviselet között. Úgy értem, a többieket elnézve, mindenki ugyan azt a " kezelést " kapta az elmúlt időben, és hát bezárva egy magánzárkába, mi alapján mondják meg hogy mi a jó illetve a rossz magaviselet között a különbség? De tényleg, mert hát mit tehet, kárt tesz magában? Kárt tesz a falban?... Ugyan. Nomeg persze ha jól értem most hogy miért pont a szőke lányt hívják be kihallgatásra, gondolom levágott egy sor hisztit, azok alapján ítélve ahogy eddig bemutatta magát legalább is, de mondjuk nem akarok elhamarkodottan véleményt mondani, csak erősen valószínűnek találom. Az oroszhoz odaérve, nos valóban nincs túl jó bőrben, és hallhatóan ő is ugyan azt a sablon szöveget ismétli, amiben nem is vagyok biztos, hogy egyáltalán megértette hogy mit jelent, csak szimplán kikészítette és bele égett a tudatába... Rá teszem a vállára az egyik kezem, majd csettintgetni kezdek az arca előtt, ha nem reagál akkor ugyan azt az apró arccsapkodásos kezelést kapja amit az előbb Jake kapott, de megeshet hogy ez sem elég, s abban az esetben, bár remélem hogy nem tudják be verekedésnek, vagy ilyesminek, megpróbálok neki lekeverni egy nagyobbat, nem olyan isteneset, csak ami talán már észhez téríti, hiszen a fájdalom tipikusan olyan dolog, mely szintem bármiből magához téríti az embert, és ez csak egy a sok hasznos tulajdonsága közül. Ha sikerül ez is, akkor megpróbálom oda vezényelni Jake mellé, had üljön ő is le, élvezze a csendet és napfényt, pihenjen amíg megteheti, hiszen két óra, tartok tőle hogy gyorsan el fog menni, legalább is az elmúlt nem is tudom mennyi idő után egészen biztos, hogy nagyon gyorsan le fog telni a szabadidőnk.

by **Teddy** Kedd 27 Márc. 2012, 07:05

Liam kérdésére egy ideig csak bámulom őt, valójából, az agyam azt hiszi, hogy éppen egy enyhe mosolyt húzok a képemre, jelezvén hogy értékelem az érdeklődősét a többiek irányába, mert ezzel valami olyasmit tesz amit itt éppen nagyon sokan nem, még akkor is ha fölösleges, s hiszen itt mindenki csak magával foglalkozik, valójában még én is, jól tudom, bár lehet még nem csináltam semmit a mai napon itt, amivel ezt bizonygatom, de előbb vagy utóbb úgyis eljön majd annak is az ideje. S bár igaz, az agyam azt hiszi, hogy én most enyhén mosolygok, valójából azonban ennek az arcomon a legapróbb jele sincsen meg, csak nézek rá, mintha pókerkártyákra néznék, fapofával, néha már bambán, majd levegőt veszek hogy hozzászóljak végül, ám ekkor dől el Csilla, és ez eléggé megzavar ahhoz, hogy elfelejtsem mit akartam mondani, főleg ilyen állapotban... Elkezdek hát erősen elmélkedni, minden agysejtemet megmozgatom, amit a jelenlegi határommal képes vagyok, úgymond, s pár perc gondolkodó után beugrik hogy mi is volt a kérdése, és hogy mit kéne mondani rá.
- Nemigazán, de mellé aktívan unatkoztam, meglepő mi?... - Mondmo monoton hangon, amolyan poénnak szánva, de utána csak kellemetlenül, egy lassú mozdulattal megvakarom a tarkómat, így megtapintom a már talán túlságosan csomós hajamat.
-.. Bleh, nem megy ez most nekem. - Jegyzem meg lehangoltan az előbbi poén kísérletre, majd a hajamat kezdem el tapogatni, és valami igencsak kellemetlen, össze vannak tapadva a raszták, valószínűleg csak a kosz miatt, vagy legalább is nagyon remélem hogy csak amiatt, és hogy más nem ezt figyeli... Bár jelen helyzetben úgy vélem bárki megértené, de nekem akkor is igazán cinkes lenne, túlságosan is.
- Bemegyünk? - Nézek kérdőn Liamre, idekint úgy érzem nincsen dolgunk, és ha már egyesek ennyire erőltetik, bent, ketten talán szét is tudunk nézni, na nem mintha annyira nagyon meg akarnám kockáztatni hogy rajtakapnak a kutakodáson és kitalálnak rá valami büntetést, valószínűleg meglehetősen negatívan és kellemetlenül érintene... A másik oka annak hogy be akarok menni, nos az egyszerű, nem érzem most magam túl jól az udvaron, úgy értem, sok furcsa ember aki mindenfelé mozognak, ki tudja hogy mennyire beszámíthatóak? Remélem hogy bent nincsenek ennyien. Akárhogyan is, Liam akár jön, akár nem, én megindulok befele.

Az udvarról be abba a... Nagy teremre középen.

by **Steven** Kedd 27 Márc. 2012, 21:29

A földön feküdve lassan kezdet elmosódni a valóság és a képzelet közötti határ. Láttam a többieket, ahogy elvonszolják Sidone-t és Csillát, ugyan akkor hirtelen minden sötété vált és lángok vettek körül minket, miközben két a jelenlegi őröknél is sokkal kellemetlenebb kinézetű alakok vonszolják el a lányokat egyenesen be a lángtengerbe. Az írókra hasonlítottak. Az égen halványan, hol a szürke ködön átszűrődő nap sugarait láttam, hol pedig a sötétséget, amit csak az izzó lángnyelvek nyaldosnak alulról. Végül győzőt az utóbbi illúzió és véglegesen elnyelt a sötétség.
Felismertem a helyet. Azon az úton voltam ahol a szüleim meghaltak. Ez a tűz az autóbaleset tüze. De most sokkal nagyobb kiterjedésű és tele van árnyakkal és különböző alakokkal. Néhányukat felismerem. A többiek voltak itt, akikkel elkezdtem az órát. Mindannyian csak pár pillanatra tűntek fel majd eltűntek egy sötét árny vagy egy lángcsóva miatt. De aztán olyan alakokat is megláttam, akik nem voltak velünk. Lornat amint épp harcol valami ellen Logan-nel vált vetve, majd a lángok ismét eltakarják őket és most már Serena és Zaphire voltak a helyükön. Azután Mrs. Sweety-t láttam meg, ahogy felénk rohan és elragadják őt is az árnyak, végül pedig Halálkapitány jelent meg Bestiával a kezében, akit aztán a lángok közé hajított. Én pedig mindezt tehetetlenül néztem végig a földről. Képtelen voltam megmozdulni, akárhogyan is próbálkoztam. Az egyetlen dolog amit tehettem az annyi volt, hogy néztem ahogy sorra kapják el azokat akik fontosak voltak nekem. Éreztem, hogy sírtam, de a forróság szinte azonnal elpárologtatta a könnycseppeket. Végül akkor tört el bennem valami, mikor a szüleimet láttam meg. Apám próbálta kisegíteni a kocsiból anyámat, ám hírtelen egy sugár találta el őket, majd a tűz mindent elégetet.
- Nee! – Kiáltottam fel némán, de arra sem volt erőm, hogy legalább suttogjak. Képtelen voltam segíteni bárkin is. Végül Halálkapitány oda sétált hozzám és már készült volna velem is végezni, mikor egy árny állta útját. Majd még egy és még egy. Nem lehetett kivenni a körvonalukat, de aki köztem és Halálkapitány előtt állt azt egyértelműen felismertem. Az az Író volt, aki akkor is ott volt velem a balesetnél. Szárnyait kitátva állt előttem, védve engem a kapitánytól, aki megpróbálta elpusztítani. Azonban a sötét alakokban nem tudott kárt tenni, a többi árny pedig lassan megragadta őt és teljesen beborították, majd eltűntek együtt. Végül az író felém fordult, egyik kezével megragadott, és fél térdre segített miközben felemelte a másik kezét.
- Mindig van remény. – mondta majd arcon csapot.
Ekkor feleszméltem és ráébredtem, hogy Lex az aki tart és épp próbál felébreszteni. Ő az egészből azt láthatta, hogy csukott szemmel fekszem a földön és folynak a könnyeim a zárt szemhéjam alól. Végül mielőtt ismét arcon csapott volna megpróbáltam felemelni a kezeimet, ami félig sikerül is, és úgy próbálom megállítani.
- Meg.. megvagyok. – Szóltam, majd aztán hagytam hogy felsegítsen. Bár talán elég erős lettem volna a járáshoz, úgy éretem jobban járok ha segítenek.
- Kösz.. hogy segítettél. – Szóltam neki miközben leültem a falhoz. Ezután csak pihentem és figyeltem az udvart. Majdnem mindenkit láttam csak Sidone-t és Csillát nem. Mikor Lex visszajött Ivan-nal, akkor meg is kérdeztem őt, hogy merre vannak.
- Hol van Sidone és Csilla?

by **Shadow** Szer. 28 Márc. 2012, 16:49

Hallgatom a többieket és figyelem ki mit tesz, ki milyen állapotban is van jelenleg. Hát elég siralmas, s így képet kapok teljesen arról, hogy én hogyan is nézhetek ki. Lassan bólintok ara, hogy a többiek mit mondanak, mit terveznek, de tekintetem jobban a lányok kötik le… nagyon rossz bőrben vannak, s látszik, hogy talán őket jobban meg is viseli a dolog, mint a srácokat, bár ahogy látom van aki nincs nagyon a toppon. Csilla elájul, Sidonet viszik el beszélgetésre, s tudom, hogy mind sorra fogunk kerülni, s azt is, hogy mi lehet a kérdés… az X-men. Tekintetem gondolkodás közepette, aztán megállapodik Alician és bólintok, s egy kis mosoly jelenik meg az arcomon a kis próbálkozásán, majd lassan felállok, s megölelem.
- Nem volt ez olyan rossz poén… – suttogom neki – …és igen veled megyek. – talán ez erőt ad neki, talán nekem is, hogy jobban érzem, hogy itt vagyunk egymásnak is, és egymásra is képesek vagyunk támaszkodni, még ilyen kilátástalan helyzetben is. Lassan nézek a többiek felé, kik a szökést tervezgetik meg a lázadást.
- Sok sikert a szervezkedésben, de legyetek óvatosak – suttogom csendesen, majd megindulok Aliciaval az ajtó felé, s ha kell a lánynak akkor támogatom is egy kicsit, majd ha kell kinyitom előtte az ajtót.
- Gyere – suttogom és körbe nézek a folyosón.. még egy ajtó van előttünk, de két irányba vannak folyosók, s lassan jobbra húzom egy kicsit Aliciat nem feltűnően, csak, hogy ő érezze mit akarok, s megindulok arra.
- Próbáljunk meg találni valami helyet ahol nem fognak olyan sokan mászkálni, s több esélyünk van egy kicsit megnyugodni… – hangom csendes, s próbálok mosolyogni rá, hogy nyugodtabb legyen - …Itt legalább nincs az a monoton szöveg. – mondom, s az első folyosón befordulok balra. Természetesen közben tekintetem jár jobbra balra, s plafont is figyelem, hogy azért vissza is találjak ha kell, s tiltott helyre ne vigyem azért szegény lányt. Nem akarom bajba keverni, se magára hagyni most, ha már engedték, hogy együtt legyünk és kérte, hogy jöjjek vele.

by **Thorhalla** Szer. 28 Márc. 2012, 17:37

Résztvevők: Jake Hamilton, Matt Lawson, Lex Orrin, Vaszilij Dragunov és Ivan Vasilovij
A kint állók látják, hogy a rabok őröktől mentesen is ki-be sétálnak a börtönbe vezető ajtón. Láthatóan szabad volt mindezt megtenni most a szabadidőben minden gond nélkül. Vaszilij-nak a svéd srác nem felel, láthatóan nagyon rossz állapotban van és szinte fel sem fogja, hogy hol van, vagy ki beszél vele éppen. Kevesen maradtak az udvaron a fiúk láthatták, hogy Liam és Alicia elindultak befelé az épületbe nem állították meg őket ebben. Az őrök pedig továbbra is ugyanott álldogáltak, mint eddig, nem zavarták meg a rabokat,

Résztvevő: Gulyás Csilla
Csilla lassan kezdett ébredezni, a feje kissé lüktetett és kótyagos volt az eszméletvesztéstől. Egy eredetileg orvosi szobának mondott helyen tért magához, de az egész hely inkább laborra és vágóhídra hasonlított. Nem volt megkötözve, bár az ágyán ott voltak a bilincsek, hogy a rabokat le lehessen kötözni. Egyelőre egyedül volt a helységben, ha körbenézett, azonban a kezéből tű állt ki és valamilyen folyadék csöpögött a vénájába az infúzión át.

Résztvevők: Alicia Havana és Liam V. Blacksong
A két fiatal beért a folyosókra, amiket most jobban megtudtak nézni, mint eddig bármikor. A Raft sötét, komor folyosói. Számtalan cella van itt felsorakozva, pár ezen a szinten, pár egy szinttel lejjebb, melyekbe csak egy apró lyukon lehet lejutni. A cellákon túl van az épület többi része, egyéb irodákkal és termekkel, melyek felfedezésre várnak. Persze ez nem könnyű, tekintve, hogy mindent kamerák és őrök figyelnek, nem is beszélve a még nem ismert veszélyekről, melyeket a nyirkos folyosók rejtenek.

Belépve a folyosókra hosszú, sötét járatokat láthatott a páros. A falakon kamerák figyelik minden lépésüket, és őrök is fel-felbukkannak néha, de egyelőre hagyják a lányt és a fiút. Sikolyok, kiáltások, halk könyörgések és nyöszörgések hallatszódnak a cellákból. Ahogy lépdeltek a cellák mellett, az egyik ajtaját nyitva találják. Odabent egy megkínzott, fiatal fiú térdel némán. Lábán és kezein bilincsek, mozogni alig tud. A kicsiny ablakára telepedett madarakat figyeli és itt először a páros is megláthat végre némi napfényt, először egy hónap után.
Veszélyterem - Page 4 Ablak

115 perc a szabadidő végéig.

by **Sarah** Csüt. 29 Márc. 2012, 13:57

Nos a felkelés szerencsére nem olyan nehéz, mint amilyenre elsőnek számítottam, ámbár kellemetlenül lüktet a fejem, s szinte mindegyiket hallom a fejemben, mintha egy dobot ütnének lassan az agyam helyén... Jobban körbenézve, elégé gusztustalan helyre kerültem, el se merem képzelni hogy mit csinálnak itt az emberekkel, s remélem hogy nem azért hoztak ide, hogy ilyen sorsra juttassanak engem is. Mind-e mellé még a hányinger is elfog a látványtól, ám hányni nagyon nem szeretnék, hiszen lehet csak még jobban legyengülnék tőle, s már így is úgy érzem, hogy alig élek. Megpróbálok felülni, szép nyugodtan, de a szívem igazából mintha a torkomban dobogna, és nem is lassan, igazából rettegve fürkészem a " terepet ", s sikerül meglátnom valami olyat, mely igazából végig a szemem előtt volt, de eddig valahogy nem tűnt fel... Egy tű áll bele a kezembe, infúzió... Ettől konkrétan megáll bennem az ütő, a szemeim elkerekednek, majd egy gyors megborzongás után, meggondolatlanul, pánikolva kapok oda a tűhöz, és próbálom meg kitépni a kezemből, nem foglalkozva azzal hogy ez esetleg mennyire fájhat, vagy milyen problémát okozhat, csak meg akarok szabadulni tőle, most! Ha sikerül, reszketve fordulok le az ágyról, légzésem szabálytalanná válik, és ugyan így fekszek tovább a padlón, nem akarok itt lenni... Egy darabig így fekszek, majd pedig, ha van az ágy alatt hely, akkor megpróbálok oda valahogy bekúszni, és ott meglapulva eltűnni a világ elől, amíg csak lehet, s reménykedni hogy nem találnak rám soha többé.

by **Teddy** Csüt. 29 Márc. 2012, 16:42

Nos, megindulunk végül befele, zavartalanul, úgy tűnik senki sem akar megállítani minket, és nem is idegesítünk senkit, ami végül is jó, bár valószínűleg azért is ilyenek, mert ha bármi problémát okoznánk, valószínűleg egy csapat katona azonnal a nyakunkon lenne, és vagy megölnének minket, vagy rosszabbik esetben vissza zárnának minket a celláinkba... És akkor már inkább a halál, mintsem hogy oda visszamenjek. Van egy kellemetlen pillanat, amikor nemes egyszerűséggel átesnék a saját lábamon, de Liamnak köszönhetően sikerül elkerülni a padlóval való smárolást, melyet ilyen állapotban valószínűleg még csak tompítani sem tudnék. Nehezen emelem rá a tekintetem, nem azért mert kellemetlen, vagy bármi ilyesmi, csak valahogy nehéz a fejem, de miután nagy nehezen sikerül, látható a hála a tekintetemben. Bejutás után elkezd oldalra húzni, én pedig ha akarnék se tudnék ellenkezni hogy " de én igenis ebbe az irányba akarok menni! ", így egyszerűen megyek utána, s mindent amit mond igazából annyival nyugtázok hogy:
- Jó... Jó... - Majd végig gondolom a jelenlegi helyzetet, és eszembe jut valami nagyon fontos... Lehet hogy csak az egy hónapos bezártság miatt van ez így, de most egészen helyesnek látom a srácot.
- Tudod... Egészen kellemes a társaságod amikor nem bűvészkedsz. - Mondom ki nagy nehezen, úgyszintén a fáradtságnak betudhatóan, majd... Bár ez nehezen megy, rászánom magam arra is hogy a nehézkes lépkedések közepette szétnézzek, ám nem tetszik a hely, nagyon nem.
- Miért kellett pont ide jönnünk? - Kérdem lehangoltan, majd egyszer csak... Egy nyitott ajtajú cella, és sehol senki, csak egy rab bent és.. NAPFÉNY! Rendes napfény, és egyszerűen ez most annyira hihetetlen, és szép...
- H... Helló? - Inkább kérdés mint köszönés, a cellalakó irányába.

by **Árny** Csüt. 29 Márc. 2012, 19:06

Úgy tűnik hogy egy épelméjűnek tűnő alak sincsen az udvaron, aki megfelelőnek tűnik ahhoz, hogy leálljak vele beszélgetni, kicsit elszomorító tény, de sajnos ez van, szóval most tanácstalanul ácsorgok az udvaron, és nézelődök, s ami elég könnyen kiszúrja a szemem, az nem mást minthogy a rabok szabadon járkálnak ki és be az épületből, az őrök meg igazából nagy ívben tojnak mindenkire, és elácsorognak maguknak... Kíváncsi vagyok hogy vajon jár-e valami a fejükben, vagy csak úgy ott vannak, mint mi a celláinkban..
~ Ne... Ne gondolj a cellára, keress valami mást, valami érdekeset.. Gyerünk, GYERÜNK!... ~S ekkor látom meg Liamot és Aliciát, ahogy befelé veszik az irányt, és őket sem akadályozzák meg abban hogy bemenjenek... Szóval szapora léptekkel kezdek el utánuk sétálni, bár nagyon sokszor felbotlok a saját lábaimban, nem igazán vagyok olyan fizikális állapotban hogy csak így siessek, ezért végül ezt belátva lassítani kezdek. Ha beérek zavartalanul, akkor körbenézek, mielőtt bármerre is mennék, és kissé szomorúan tapasztalom hogy sehol sem látom a két jómadarat, ezért megpróbálom megtippelni hogy merre mehettek, s végül úgy döntök hogy egészen, sőt, több mint biztos vagyok benne hogy balra mehettek. Szóval.. Bár egy pillanatra megfordul a fejemben, hogy mi van akkor ha esetleg tévedek, de elindulok végül balra, és remélem hogy megtalálom őket... Heh.. Remény.. Úgy tűnik még van bennem valamennyi, habár egyáltalán nem a kijutás felé, de ha már itt vagyunk, és itt is leszünk ki tudja még meddig, legalább ennyiben had tudjak reménykedni, még ha ennek igazából semmi, de tényleg semmi értelme nincs, talán ad egy kis plusz erőt...

by **Shadow** Pént. 30 Márc. 2012, 17:59

Az őrök nem igazán foglalkoznak velünk egyenlőre, ami elég jó dolog most. Alicia szavaira elmosolyodik.
- Bocsáss meg érte, csak ez olyan családi dolog, de ha akarod, akkor próbálok jobban uralkodni ezen – mondom csendesen, miközben haladunk, s amennyire csak tőlem telik a mellettem botladozó lánykát. Furcsa, de most tényleg, olyan más minden… olyan más, hogy nem pazarlom az erőmet trükkökre, bár nem is tudnám megtenni most az is tény. Kicsit megcirógatom a hátát, majd lassan ballagok vele, s kérdésére a cellák felé bökök a fejemmel.
- Talán megtudhatjuk itt, hogy mi is vár ránk itt… talán megtudhatunk valami fontosat, hogy ők hogyan képesek átvészelni eme megpróbáltatásokat. – hangom csendes, s mikor meglátok egy nyitott ajtót megállok. Látom a fiatal fiút és körbe nézek.
- Alicia… ha bajt látsz, akkor fuss – nézek fel rá, mert nem igazán akarom, hogy bajba kerüljön miattam, majd ezután indulok meg lassan a cella ajtaja felé.
- Üdv… jól vagy? – teszem fel a kis kérdésem miközben lassan megindulok a cella ajtaja felé, majd ha senkit nem látok, akkor be is lépek rajta, hogy jobban megnézhessem a fiút – te ki vagy? – kérdezem halkan. Nem tudom, hogy ez most egy csapda vagy sem, de ha az, akkor most csúnyán belesétálok.

by **Svarog** Szomb. 31 Márc. 2012, 16:34

- Oké bocsi - mondja a svéd srácnak, majd tovább folytatja az udvar felderítését, most nem akar senkivel se szóba állni. Ki tudja, hogy ki a spicli vagy ki az idegi roncs. Miután jól megnézte az udvart, utána az épület felé veszi az irányt. Úgy dönt, hogy a jobb oldali folyosót deríti fel, majd az az utáni területet. Amint sikerül, visszatér a társaihoz, akik az udvaron maradtak, majd megosztja velük az értesüléseit. Ki kell jutniuk innen, ha kell lázadást is kirobbant, de ahhoz olyanokat kell találni, akik tényleg hajlandóak lenni az őrök és a börtön személyzete ellen fordulni.
- Fiúk, felkelést kell kirobbantanunk. Öten vagyunk, találnunk kell még rabokat. Rá kell jönni, hogy kapcsolhatjuk le az őröket...

by **A Vérszomjas Pókember** Vas. 01 Ápr. 2012, 19:06

Ivan továbbra is motyogva kóborolt a területen, teljesen kaotikus irányban. Szemei előtt üres orosz pusztaság volt, hideg téllel, dermesztő hófuvással. Arcán tenyér csattan, de számára ez csak a fúvó szél hideg lehelete. Ismét, egy kicsit keményebben, majd újra. Az ütés felkelti képzelgéséből, és azt látja ami valójában körbeveszi. Ködös börtönudvar, és mászkáló rabok. Mellette egy srác, aki segítőkészen kísérgeti el egy padra. Arcán zavartság van, és nem igazán érti mi történik. Csendben ül, és reszket. Érzékei még hideget mutatnak. Különös érzés számára, általában nem érzi, vagyis nem így. A hideg eddig kellemes volt számára, sőt, ám jelenleg kegyetlen, és maró hidegség veszi körbe, ami ellen nem tud tenni semmit. Nincs képessége, nem érti hogy mi van. Motyogása nem áll el, csak halkabbá lesz, és továbbra sem próbál a világgal érintkezni. Hideg puszta, vagy ködös udvar. Megtört lelkének édes mindegy.

by **Thorhalla** Hétf. 02 Ápr. 2012, 10:10

Résztvevők: Jake Hamilton, Lex Orrin, Vaszilij Dragunov és Ivan Vasilovij
A négyes kintmaradt és Vaszilij folytatta azt, hogy lázadókat keressen a tervéhez, amikor, az egyik rab odalép hozzá, és megszólítja. Fiatal lány, nem lehet több 20 évesnél, haja természetes színe sötétkék, bal szeme kék, jobb piros, fején furcsa szemüveg és védőmaszk, kezein kesztyűk. Ruházata ugyanaz a narancssárga öltözet, mint minden fogolynak, de még is sokkal jobb állapotban volt, mint mindenki más.
- Szerintem fogd vissza magad... még megölnek érte… Új vagy itt, igaz? Legalábbis még nem láttalak az udvaron... Elég cudarul nézel ki. Mennyi időre kasztliztak be?
Veszélyterem - Page 4 Orangej

Résztvevő: Matt Lawson
Matt nem találta el, hogy a két társa merre ment, így ő pont az ellentétes irányba indult el. Akárcsak a két társa ő is szembesülhetnek a megannyi cellával, mindegyikben egy-egy meggyötört rabbal. A hosszú, sötét folyosók végén vannak az egyelőre ismeretlen termek, irodák. A cellákban a foglyok nyögnek, kiáltoznak, vagy csak halkan suttognak, de egyelőre összekeverednek a rabok hangjai. Azonban az egyik cellából, valahol a folyosó közepe felé, mintha egy női hang szólalna meg nagyon gyengén… Érteni nem lehet, de mintha az „AIM” és a „Halál Angyalai”* szavakat is mondogatná…

Résztvevő: Gulyás Csilla
Csilla sikeresen kitépte a tűt magából és bejutott az asztal alá. Az infúziós állvány, ami csörömpölve dől el a földön a lány mellé esik az ágy mellé és ekkor láthatja, hogy ugyanolyan színű folyadék volt benne, mint abban a tűben, amit beleszúrtak, amikor kihúzták a cellából. Valószínűleg a hatása is ugyanaz volt, mert magához tért tőle. A csörömpölés után sem jelent meg senki sem, még mindig egyedül volt. Ha jobban körülnézett, akkor láthatta, hogy van egy nyitott ajtó a helységben, ami átvezet egy másik szobába, de ott sem látott semmilyen mozgást.

Résztvevők: Alicia Havana és Liam V. Blacksong
Abban a pillanatban, amikor Alicia és Liam a rab közelébe érnek, egy különös, de nem fájdalmas lökéshullámot érezhetnek az irányából. Aztán a fiú rájuk néz.
- Olyan rég… Olyan rég nem láttam… a napfényt… Az igazi napfényt… Képességek nélkül… Szabadság nélkül… Minden nélkül… Hihihihihi, de én túljártam az eszükön! Azt nem tudják, hogy rövid időre… át tudom adni másnak is az erőt! Hihihihihihi! De csitt!!! Meg ne tudják, nem szabad, nem szabad! A kamera most nem erre nézett, ezért ti… már a birtokában vagytok!
Ekkor tűnhet fel két fiatal számára… hogy teljesen láthatatlanok lettek. Nem látják egymást, sem pedig a saját magukat.
- Úúúúúgy… 10-15 percetek van talán így? Nem sok, nem sok… Hihihihihihihi… De itt van már az ebéééééd…
Egy őr érkezik meg egy kis kenyérrel és vízzel, amelyet a fogoly elé dob, majd kilép, és készül bezárni a cellát…

110 perc a szabadidő végéig.

*Halál Angyalok, olyasmi csapat volt, mint a Bosszú Angyalok, csak ők az oldal játékosaiból készült klónok voltak, táposabb és gonosz verzióban az AIM szolgálatában, Halál Kapitány (Azareus klónja) volt a csapat vezetője. Mire itt vagytok a Rafton már csak ő volt az AIM alkalmazásában. Förtelem (egy Hulk klón) megőrült, Scarlet Widow (telepata klón) megőrült, Anti-Grendel (szimbionta) szökésben, Landraf (asgardi) szökésben és Halál Kapitány meg itt főnökösödik.

by **Svarog** Szer. 04 Ápr. 2012, 10:34

Vaszilij folytatta volna a beszélgetést, amikor hirtelen egy különös lány sétált oda hozzá. Rabruha volt rajta, de az arcát gázmaszk, míg a kezeit kesztyűk takarták. A sárkánysrác végigmérte, nem volt olyan lestrapált mint a többiek, és persze nagy igazságot mondott.
- A nevem Vaszilij Dragunov, és pár hónapja hoztak be, és nem tudom, hogy mennyi időre kaszniztak be. Ja szerintem a külsőm annak tudható be, hogy bizony egy kis ideig cellába voltam. Elég fura vagy, nem tűnsz olyannak, mint aki sitten van. Hogy hívnak és miért hoztak be?
Gyanús volt neki ez a lány. Lehet, hogy egy spicli.
- És miért van rajtad a gázmaszk és a kesztyű - közelebb hajolt hozzá. - Csak nem tudsz valami ronda meglepetésről az őrök részéről?

by **Shadow** Pént. 06 Ápr. 2012, 01:36

Különös érzés fog el amint közelebb érek a fiúhoz, majd a szavait hallgatva elsőre azaz érzésem támad, hogy teljesen megőrült már itt szegény, de aztán rá kell jönnöm, hogy nem is annyira, mint hittem volna elsőre. Aliciara pillantok, hogy ő mit szól ehhez azaz csak pillantanék mert nem látom, ahogy magamat se. Hamar lépek arra amerre utoljára volt és kezeimmel keresem gyorsan, s amint elérem magamhoz húzom közel.
- köszönjük – halk suttogás hagyja el a számat, majd mikor meglátom az őrt Aliciat némán magammal húzva osonok ki mellette, s megnézem merre megy… ha arra amerről jöttünk akkor nem lényeges, de ha a másik irányba, akkor megindulok utána, nagyon nem hagyva választási lehetőséget Alicianak, de most nem szólhatok hozzá, mert nem tudom mennyire hallanak minket ha már nem látnak. Remélem utána megbocsájt, érte, hogy csak húzom magammal, de nincs sok időt, s ennek a képességnek vége, szóval előre. Ha az őr jó irányba megy és az ajtón átmegy ami a folyosó végén van akkor próbálok ott átsurranni én is szegény lányt magammal húzva. Azért remélem, hogy a szagunk nem árul el minket mert akkor baj lesz, s nem is kicsi. Azért útközben figyelem, hogy esetleg van e még nyitott cellaajtó de a fő célom beljebb jutni az épületbe hamar még mielőtt valakinek feltűnne a hiányunk. Talán sikerül olyan helyet találni ami hasznos lehet.

by **Sarah** Szomb. 07 Ápr. 2012, 03:52

Nem sikerül bebújnom az ágy alá, úgy tűnik túl kevés a hely, így egy asztal alatt húzom meg magam, amíg le nem nyugszok, s egyenlőre azt se igazán sikerül felfognom hogy felborult az infúziós állvány, csak azt az ismerős folyadékot látom, de nem érdekel hogy mi volt benne, nem... NEM! Belém ne szurkáljanak semmiféle tűt, és ne folyassanak a vérembe semmiféle löttyöt, főleg úgy ne hogy nem tudok róla! Egy ideig reszketve fekszem az asztal alatt, és hála a jó égnek semmi sem történik, senki sem jön, és sötét sincsen, így egy idő után sikerül megnyugodnom úgy ahogy, éppen eléggé ahhoz, hogy nagyon lassan ugyan, és félve természetesen, de kivonszoljam magam a bútor alól. Megpróbálok körbe nézni a szobában, és bármilyen meglepő is lehet most ez, de éles tárgyat keresek, én, aki erősen ellenzi az erőszakot, legalább is a legtöbb téren, s most mégis olyan dolgot keresek, amivel árthatok másoknak, nem mintha tervezném, pusztán csak ha kell, önvédelem céljából kéznél legyen. Attól függetlenül hogy sikerül-e ilyet találni vagy sem, óvatosan megpróbálok átlesni a másik szobába, és így meggyőződni arról hogy tényleg nincs ott semmi amitől félnem kéne, s ha valóban nincsen, akkor át sántikálok nagy nehezen, s megpróbálom szemügyre venni a dolgokat. Azért valamilyen szinten örülök hogy sántikálni bírok, és nem esek össze megint mint az előbb, feltételezem hogy ez azt jelenti, hogy nagyobb adagot kaptam abból a valamiből, mint az első alkalomkor, habár valószínűleg ez mit sem javított a kinézetemen, és én sem tudom hogy meddig bírom majd így vonszolni magam.

by **Teddy** Szomb. 07 Ápr. 2012, 04:53

Meg se kellett szólítani az idegent, önmagától kezdett beszélni, s elsőnek igazából úgy ahogy van rámondanám hogy " ennek már vége, haladjunk tovább... " de nem, valóban úgy tűnik hogy van abban valami amit mond, ugyanis mire vissza néznék Liamra, nem látom, s erre most mondanám hogy biztosan tovább ment már, de nem, magamat sem látom, s igazából ez már ijesztő... Meg egy kicsit király, de inkább ijesztő. Végül egy tapintást érzek meg magamon, igazából csak tippelem hogy ez ki lenne, mivel megszólalni már nem akarok az őr miatt így nem kérdezhetem meg, de önön példámból kiindulva Liam lehet az, s bár most jönne, hogy bárminemű gyengeségem ellenére képen csapnám mert sikeresen olyan helyen tapogat ő is vakságában, de mielőtt megtehetném magához húz, én pedig mint legyengült nő, igazából hagyom is, hiszen ha akarnék se hiszem hogy tudnék ellenkezni, és igazából, itt is csak megyek amerre ráncigál, mert már megint rángat... Ha olyan helyre érünk, már most érzem magamban hogy kupán fogom vágni, de egyenlőre csak próbálom csendesen követni, habár elég szépen botladozom, a lábaim továbbra is meg akarják adni magukat, de én menni akarok, tudni akarom hogy mi van itt, ha már megkaptuk annak a lehetőségét hogy szétnézzünk, s tudom hogy az idő is sürget, ha igaz az amit az-az őrült pasas mondott.

by **Reptile** Szomb. 07 Ápr. 2012, 05:48

Valamilyen szinten sikerül magához téríteni az oroszt is, de úgy tűnik hogy ez a két mondat valóban bele égett a tudatába, szerencsétlen, mindenesetre is legalább magánál van, nem mintha sokkal jobb lenne, de mégiscsak jobb a valóság világában létezni, mint holmi eltorzult, képzelet szülte helyen, legalább is szerintem, akkor is, ha a valóság kegyetlen. Elkísérem egy padhoz, ahol leül, ott kissé megveregetem a vállát, amolyan " kitartás! " címszóval, majd pedig, mivel többet úgysem tudok érte tenni, vissza megyek Jakehez, aki idő közben remélem hogy kissé össze tudta kaparni magát. A kérdésére megvakarom a fejem, nem azért mert nem tudom, csak hogy most ezt hogyan is magyarázzam el neki? Végül valami nagyon primitív, és már-már bugyuta mutogatásra fanyalodok, úgy értem valóban, felmutatom a mutató ujjamat, jelezve hogy " az első ", majd pedig a hangosbemondóra mutatok, miközben a másik kezemmel igyekszem egy tátogó szájt imitálni, és remélem hogy ebből levágja hogy mit akarok mondani, bár erősen kétlem. Eztán kinyújtom felé két ujjamat, jelezve hogy " a második ", itt azt hiszem egyszerűbb lesz elmutogatni, végig húzom az egyik ujjamat a torkom előtt, s ha rákérdez hogy " halott? " akkor bólintok hogy nem, és ezzel lehet hogy teljesen össze zavarom, de ha rendelkezik annyi használható agysejttel, akkor talán rájön hogy elájult, vagy kifeküdt. De nehéz így kommunikálni... Mindenesetre is, megpróbálom ennyiben hagyni a dolgot, és felsegíteni a fal mellől, majd inteni neki hogy kövessen, vagy ha jönne de nem bír, akkor megpróbálom támogatni, és igazából a hüllőnkhöz veszem az irányt, aki láthatóan egy gázmaszkos nővel beszélget, meglepő, főleg hogy itt van valakinek ilyesféle felszerelése az őrökön kívül.

by **Árny** Szomb. 07 Ápr. 2012, 06:24

~ Sikeresen rossz irányba fordultál Matt, nagyon ügyes vagy, tényleg nagyon ügyes... ~ Ez sokáig, nagyon sokáig így megy a fejemben, miközben a folyosón sétálok, ám végül csak eszembe jut hogy " és mi van akkor ha csak nagyon előre siettek? " s ennek hatására már kezdenék is úgy ahogy gyorsítani, nem mintha bírnék gyorsabban menni, de ettől a helytől a hideg is kiráz, szerencsétlen emberek könyörgése, és üres beszéde... Azonban csak a szakasz feléig sikerül talán eljutnom, mert végül meghallok valami ismerőset, nem értem túlságosan azonban, de felkeltette a figyelmemet, elsőnek szétnézek, vagyis pontosabban magam mögé kémlelek, hogy figyel-e ott valaki, s ha tiszta a levegő, akkor közelebb megyek ahhoz a cellához, s erőteljesen fülelni kezdek, és remélem hogy ennyi elég, és nem kell itt kérdezgetni egy sorstársamat az információkért. Ha mond magától is eleget, akkor egy ideig hallgatom, majd pedig csendesen folytatom tovább az utamat, és minél hamarabb megpróbálok tovább jutni ezen a helyen, amennyiben viszont csak szavakat ismétel, megpróbálkozok egy:
- Helló? - köszönés kérdéssel, egyáltalán nem vidám fajta, sokkal inkább elgyengült és már szinte lemondó stílus, de meg kell hogy próbáljam, mert végül is mit veszíthetek?

by **Thorhalla** Vas. 08 Ápr. 2012, 10:08

Résztvevők: Jake Hamilton, Lex Orrin, Vaszilij Dragunov és Ivan Vasilovij
- A nevem Keiko, a szellőzők és csatornák takarítójaként ténykedek itt. Örvendek. De én is börtönben vagyok, ha nem lenne a munkám, már beleőrültem volna. De szerencsére Ms. Sunken volt olyan kedves, hogy elintézte azt, hogy dolgozhassak. Ő nem olyan mint a többiek, ő sokkal, de sokkal kedvesebb velünk.
Körbenézett, hogy mennyire látja őket valaki.
- Olyan pletykákat hallottam, hogy az őrök nem is emberek – mondta halkan. – De többet nem tudok, miért zártak be téged ide?
Ekkor érkezetik Jake és Lex is ide a lány pedig rájuk néz.
- Üdv, ti ismeritek egymást? – kérdezte a három fiútól.

Résztvevő: Matt Lawson
Matt a hang forrásánál egy cella rácsai mögött gyönyörű, de meggyötört nőt láthat a padlón fekve, egyszerű, fehér ruhában. A padló itt egészen elviselhető, nem csupán hideg fém, hanem szépen le van csempézve, és a sarokban még tisztálkodási lehetőség is van: vécé, egy kis zuhanyfülke, mosdó, fogkefe, fogkrém, fésű… A nő ápolt, ruhája is szebb, de mégiscsak rács mögött van ő is. Mellette ételmaradékok vannak a földön, de nem kenyér és víz, hanem sült hús, krumpli, zöldség, gyümölcs… Nyilvánvalóan őt jobban ellátják.
Veszélyterem - Page 4 Scarletp

- Lálálálááá… Hihihihi… Te mindig itt leszel nekem, igaz, Riana? Úgy szeretek veled játszani! De ŐT ne hívjuk, Ő mindig olyan komoly… Láláláláááá… Hihihihi… Az AIM nem szeret játszani, nem, nem, nem… Egyedül Tara néni szokott kedves lenni, de az a Kapitány bácsi… Ő nagyon gonosz! Nem szeretem őt, Riana… Hol vannak a barátaink vajon? Olyan régen nem láttuk őket… Olyan régen… A Halál Angyalai, meg ők is… Mindenki magunkra hagyott minket… Mindenki…

Résztvevő: Gulyás Csilla
Csilla kivánszorgott a másik helységbe, az is üres volt, de sokkal nagyobb, mint ahol eddig feküdt. Itt néhány levágott végtagot is volt szerencséje látni, továbbra is olyan volt a hely, mint egy horrorlabor és nem pedig egy megszokott gyengélkedő. A lány, ahogyan kimegy az egyik falra felaggatva jelentéseket és jegyzeteket láthat egy X-fegyver nevű személyről. A képeket megnézve felismeri az alakot, Logan-ről volt szó. És még néhány feliratot is talált róla.
„Az X-fegyver project, a legangyobb felügyelet szükséges az alanynak, a képességei nem blokkolhatóak, mert a healing factor szükséges a további vizsgálatokhoz és a regenerációs képességei nélkül az alany belehalna a vérmérgezésbe. Mindenki mástól külön elzárva tartandó!”

Résztvevők: Alicia Havana és Liam V. Blacksong
Alicia és Liam a láthatatlanság jótékony takarásában tudnak haladni előrefele igencsak sokat. Mindketten sok rabot láthatnak a cellákban, vannak, akik még ordibálva próbálnak kitörni, vannak, akik már mocskosan, meggyötörten törődtek bele a sorsukba. Ahogy kicsit hátrébb araszolnak a folyosón a hátsó irodák felé, a szellőzőjáratokon keresztül hangokat hallhatnak, melyek valamelyik fenti vagy elülső teremből jöhetnek. Az egyik hang igencsak ismerős lehet: egyértelműen Halál Kapitány az. A másik pedig egy nő…

- … és nem kaptam erre engedélyt se Mr. Stryfe-tól, se Mr. Spectertől! Így hogy várják el tőlem, hogy bármit is kiszedjek a foglyokból? (Róluk tudja mindkét fiatal, hogy az AIM fejesei voltak abban az időben)

- FOGJA BE VÉGRE! Több mint egy hónapot töltöttek a szerencsétlenek bezárva, mindannyian kiskorúak! Az ég szerelmére, elment a józan esze? Többen közülük EGYÁLTALÁN SEMMILYEN bűncselekménnyel nem vádolhatók, csak annyival, hogy nem regisztrálták magukat!

- És az AIM politikája szerint ez főbenjáró bűn, Ms. Sunken.

- Huurrrrmmm… Nos, nem érdekel. Ez a kis szabadidő igenis jár nekik ennyi idő után. Ha nem tetszik a döntésem, talán konzultáljon édesapámmal… Bizonyára az Ön pártjára fog állni velem szemben…

Ekkor hosszú másodpercekig csend következik, majd Halál Kapitány folytatja.

- Legyen hát. Ma megkapták ezt a kis szabadidőt, de utána visszazárom őket.

- És elárulná nekem, hogy kerülhetett ide Mr. Howlett is, a közvetlen utasításaim ellenére kísérleti alanyként?

- Már többször elmagyaráztam. Howlett terrorista és igen fontos a healing factora. Ott marad, ahol van és erről nem nyitok vitát, a szerencséje, hogy még életben van és hasznos a cégnek. Nem érdekel, nem fogom hagyni--

- A fanatizmusánál már csak az agressziója nagyobb! Jó, elég ebből. Azonnal vigyen Cerberához. Tudom, hogy nemrég átszállíttatta őt ide.

Ekkor Alicia és Liam egy őr kezeit érzik a vállukon, aki elhúzza őket a csövektől. Immár újra láthatóak.

100 perc a szabadidő végéig

by **Sarah** Vas. 08 Ápr. 2012, 18:45

Sikerül kibotorkálnom a szobából, habár semmi önvédelemre alkalmas ezközt nem találtam, de talán már nem is számít, hiszen mit kezdenék vele? Nem tudom hogyan kell az éles dolgokat használni, az étkezést leszámítva, nem tudom, talán szurkálni, vagy hadonászni, de ezekhez pedig erő kellene, legalább egy kevés, de annak örülök hogy járni képes vagyok, úgy ahogy. Átérve a másik szobába ismételten elfog a hányinger, a leszakadt végtagok láttán, s nem is telik bele sok időbe, csupán csak pár másodperc, hogy térdre esek, és elhányom magam, habár próbáltam elterelni a figyelmemet, a kép ami az előbb elém tárult, csupán egy pár másodpercre a tudatomba égett, s ez is elég volt hozzá. Sok időt töltök így, vagy talán csak nekem tűnik soknak, s közben peregni kezdenek a könnyeim, melyek lecsepegve, szorgosan hígítják az amúgy is igencsak üres most meg nem nevezett folyadékot, mely nemrég még összetört testemben pihent. Ennek, most nem szabadott volna megtörténnie, csak még gyengébbnek érzem magam, csak ez a folyamat, mely talán egy átlagos napon annyira nem érinti meg az embert, most magas szinten "kicsavart", látásom homályos, talán a könnyektől, s erősen szédülök is, a fejem pedig mintha csak szét akarna robbanni... De még, valami csodának köszönhetően talán, van annyi erőm hogy elvonszoljam magam, s nem tudom hogyan, de az egyik falon valami érdekesre leszek figyelmes... Iratok... Neki nyomom a fejem a falnak, majd megtámasztom a kezeimmel, s így próbálok lábra állni, viszonylag egész sikeresen, mert sikerül annyira közel jutni a lapokhoz, hogy el is tudjam őket olvasni, s a képeket is szemügyre tudom viszonylag venni, s egy kevés üres bámulás után, sikerül is felismerni aki rajta van.
- L... Log... - Nincs erőm beszélni, vagy talán csak az akarat hiányzik, de az hogy ő itt van, ad egy kevés reményt, minek hatására az agyam zakatolni kezd... Nem fosztották meg az erejétől, talán ő segíthet... Próbálok a lapokon valami olyasmi adatot keresni, hogy esetleg hol tartják elzárva, s ha ezt sikerül megtalálni, akkor a szemeimet megdörzsölve próbálok szétnézni, hátha azt is sikerül megtudni hogy én hol vagyok, és hogy vannak-e irányzékok a falakon, s ha vannak, akkor azok segítségével próbálok meg elsántikálni hozzá, ha pedig ilyesmi nincs... Akkor csak néma bolyongásba kezdek, s remélem a legjobbat... Remény...

by **Árny** Vas. 08 Ápr. 2012, 19:14

Közelebb érve a cellához, elsőnek nem akarok hinni a szememnek, hallottam már ilyesmiről, hogy az ember képes mást látni, mint ami valóban ott van, de hiába dörzsölgetem, vagy próbálom más, általam gyorsan kiötlött módszerekkel rávenni a szemeimet hogy valós képet mutassanak, ugyan azt látom, s ebből pár perc után merek arra következtetni, hogy ez valós, s nem csak a képzeletem egyik furcsa szüleménye, melyet elém tol... Az étel láttán, nem a nő láttán, az étel láttán enyhén folyni kezd a nyálam, habár én ezt nem realizálom, még egyenlőre legalább is, s elfog egy olyan érzés, melyet már sok-sok éve nem éreztem magamban, az irigység, hogy neki miért jár az, ami, neki miért lehet jobb mint bárki másnak aki itt van? De végül egy ütést érzek az arcomon, ami sikeresen eltereli a figyelmem mind az ételről, mind az irigységről, s az egész helyét átveszi a meglepettség, főleg mikor sikerül realizálnom, hogy a saját magam voltam, ki ezt tette, habár nekem ebből semmi sem tűnt fel, s egy kissé... Mintha nem érezném a jobb karom... A nő beszéde közben térdre rogyok, s a karomat szorongatom, s talán ennek hatására kezd el erősen zsibbadni, és ezen a ponton meg is nyugszom valamilyen szinten, mert már csak ez is azt érezteti velem hogy megmarad, s nem kell nyomorékként töltenem az itt hátralevő, valószínűsíthetően életfogytiglant... De mi volt ez? Hogy történhetett meg mindez anélkül, hogy én tudomást szereztem volna róla? Nincs időm most ezen gondolkodni, ki tudja hogy mennyi van még a megadatott szabadidőmből, s a nő szavaiból ítélve, talán van mit kérdeznem, de kezdjük finoman...
- Hölgyem... Hall engem? - Próbálok kommunikálni.
- Ki az a Tara? - Teszem fel a kérdést, hátha tud értelmesen válaszolni, s remélem hogy közben nem jár erre egy őr sem, s bár lehet hogy csak az őrülete szüleménye ez a név, de sosem tudni.

by **Steven** Vas. 08 Ápr. 2012, 23:28

Nem igazán értettem meg amit Lex próbált mutogatni. Az elsőnél valamiféle beszélgetést mutat meg a hangos bemondó irányába intett, de nem igazán esett le hogy mire gondol.
- Sidone énekelni fog? – Kérdezem eleresztve egy mosolyt közben és mivel ezt még nem ismerem jelbeszéd nyelven, ezért itt nem mutogatok. Mikor a másodiknál mutatta az elvágott torkot, hírtelen elégé megrémültem, és majd hogy nem kiáltva kérdeztem, hogy „Megölték?” de aztán mutatta, hogy nem. Nem igazán értettem, hogy mire akar kilyukadni, de legalább annyit megértettem, hogy mindketten bent vannak az épületben. Közben azt is láttam hogy néhányan a többiek közül is bementek s az őrök nem állították meg őket, így hát én is eldöntöm, hogy be kéne menni, legalább azért hogy megkeressük Sidone-t és Csillát.
Végül Lex felsegít, és bár már egyedül is tudok állni, ettől függetlenül jól jött a segítség. Aztán még mielőtt javasolhatnám, hogy menjünk be az épületbe, elindul Vaszilij felé, ami végül is nem egy rossz ötlet, egyrészt nem kéne egyedül hagyni, mert kicsit forrófejű, másrészt ő is tagja azon kevesek csoportjának, akik viszonylag jól bírták ezt az egy hónapot. Ha valami történik majd, akkor kellesz a segítsége. Amúgy is csapat társak vagyunk, bár most a szerepünk szerint nem ismerjük egymást. Egy lánnyal beszélget, aki egész jó állapotban van ahhoz képest, mint ahogy a többi rab, és ami még fontosabb, olyan „kiegészítőkkel” is rendelkezik, amikkel más nem.
- Nem igazán. Együtt hoztak be velük. Vasziliy igaz? – felem a lánynak és kérdezem közben Vaszily-t, akinek ezzel próbálom megüzenni, hogy legalább a látszatát próbáljuk meg fenntartani annak, hogy nem igazán ismerjük egymást. – Engem Jake-nek hívnak, őt pedig.. Lex-nek.. azt hiszem. Nem túl beszédes de rendes tag. Téged hogy hívnak?

by Ajánlott tartalom