Exliles 1: Első Csoda

3 / 4 oldal Previous  1, 2, 3, 4  Next

Go down

Exliles 1: Első Csoda - Page 3 Empty Re: Exliles 1: Első Csoda

Témanyitás by Ko-Rel Szer. 28 Márc. 2012, 11:58

Már éppen fogta volna le a Prófétát, amikor egyik pillanatról a másikra elvesztette az uralmat és vették át felette az irányítást. Nem fogta már fel azt sem, hogy egy hatalmas ütést vitt be Amerika Kapitánynak, majd egyenesen Loganra vetette magát. Minden annyira homályos volt számára… mikor kezdett magához térni kissé kótyagosan érezte meg, hogy valamit tart a kezei között. Lenézett és a bevérzett és kidülledt szemű Logan-t látta, ahogyan a saját kezeivel tartotta a nyakát. Megfojtotta, nem emlékezett rá, hogy megtette volna, vagyis homályos volt minden. Némileg remegő kezekkel engedte el a mutánst, ami valószínűleg a földre esik. Lépett hátra kettőt, majd a sokktól térdre zuhant. Lehetséges, hogy ezt a Logant nem ismerte, de akkor is magát a személyt igen, ismerte azóta, hogy az eszét tudta és ő is tanította harcolni, illetve a legrosszabb, hogy tudta, hogy az anyjának mit jelentett ez a férfi és nem csak egy világban, hanem szinte mindben. Továbbra is megrökönyödve nézte a halottat, így számára fel sem tűnt, hogy a többiekkel mi is van, vagy az sem, hogy Próféta eltűnt. Az egyelőre sokkal jobban sokkolta, hogy mit is tett akaratán kívül.

_________________
Reneszánsz/Outsiders: Ko-Rel, Zam-Rel, Nephthys Boltagon, Doria McKenzie-Boltagon, Melissa Boltagon/Medúza
Shi'ar kalandjutalom: Kallark (Gladiátor); 2210ből: Kallistrate Pherenike McKenzie-Boltagon; X-diák: Lilandra Neramani
Végtelen Háború: Zam-Rel, Namor McKenzie, Melissa Boltagon; Ultimate: Dr. Melissa McKenzie; AoA: Doria McKenzie-Boltagon
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Exliles 1: Első Csoda - Page 3 BqP9ZjW
Ko-Rel
Ko-Rel
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1284
Hozzászólások régi : 804
Korábbi szint/kredit : 9. szint - 20 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok:

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t609-ko-rel https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Exliles 1: Első Csoda - Page 3 Empty Re: Exliles 1: Első Csoda

Témanyitás by Sweety Love Csüt. 29 Márc. 2012, 22:15

-ÁÁÁrgh! A francba! Francba! Francba! Francba! Francba!- valószínűleg nem várt tőle senki, ennyire hölgyhöz nem illő, hangos viselkedést, de nem érdekelte többet a látszat. Az a macska! Kijátszotta! Átverte! Mikor a saját társa kezdte tűzzel bombázni, nyilvánvaló volt az álnokság, így a bár igyekezett elkerülni a tüzet, szívében már valami sokkal pusztítóbb érzés lobbant fel; Düh, mely egyre jobban forrongott Gloria lelkében.
Mikor a támadás elült, szeme már szinte villámokat szórt, és most nem az számított, hogy szeretett párját használta a szőrös eszközként. Sértette a büszkeségét, hogy a szőrös az ő emberei közül csalt ki kettőt is. Pedig készült az álnok cselre. Készült rá! Biztos volt benne, hogy megteszi. Mégsem épített elég erős védelmet, és hibáját nem csupán egy élet bánta, de talán több is, hisz az átkozott eltűnt.
Erőteljes, öles léptekkel indult a párjához, örök társához és szövetségeséhez.
-Állj fel szívem! Meg kell találnunk!- enyhén megszorította a vállát. Akármilyen dühös volt is, ennyivel jeleznie kellett, hogy mellette van. Ennyi vigaszt nyújtania kellett. De többre nem volt képes. A halál maga nem érintette meg. Ebben a pillanatban ridegebb volt, mint az összetört labor körülöttük.
-Nem hagyhatjuk futni, mert hamarosan az egész világot fellázítja ellenünk. -ezt már a többieknek mondta, mély, a heves érzésektől enyhén remegő hangon, majd elmerült önmagában. Lehunyt szemmel kereste magában a nyugalom egyetlen magját, hogy saját érzései ne zavarják meg a keresést: mert azt akarta... Megpróbálni megkeresni a fickó nyomait, amit a tudata hagyott. Nem remélte, hogy a többiek könnyen meglelik őt, így, talán most először a kaland kezdete óta, jó döntést akart hozni. Végre jól akart csinálni valamit, mert álmában sem hitte volna, hogy ennyire nehéz egy másik telepata ellenében.
Végül pedig, akár talál valamit, akár nem, elkezd páncélt építeni a társai köré, először Namort, majd Radot, majd a többieket felvértezve. Nem, többé nem hagyhatja védtelenül őket. Küzdjenek ők mostantól, és természetétől eltérően megpróbál a háttérben maradni, de nem engedi át őket többé. Ha csak ennyi az ára a védelemnek, hát szívesen megfizeti.

_________________
Sweety Love, Gloria Kovacs
Sweety Love
Sweety Love
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 166
Hozzászólások régi : 707
Korábbi szint/kredit : 8. szint - 18 kredit
Aktuális szint/kredit : 9. szint - 20 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 08.
Age : 30
Tartózkodási hely : Kúria

Karakteradatok
Főkarakter: Szehmet
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Exliles 1: Első Csoda - Page 3 Empty Re: Exliles 1: Első Csoda

Témanyitás by Sarah Csüt. 29 Márc. 2012, 23:01

Egy darabig úgy tűnik hogy sinen vannak a dolgok, a probléma csak ott van, hogy mint a legtöbb esetben is, a látszat most is csal, és még nagyobb baj hogy nem is kicsit. Úgy tűnik hogy a karmos alakot sikerül a mi oldalunkra állítani, s megindulnék a prófétához, hogy megpróbáljam szétszedni a torkát, de végül nem sikerül addig eljutnom, mert két társunk is ellenünk fordul, s én is kénytelen vagyok kerülgetni Radoslava lövedékeit, bár talán megpróbálhatnám levédeni őket egy fallal, még nem próbáltam, hogy vajon a hőt átengedi-e, vagy sem, de " miért ne engedné? " alapon inkább kerülni próbálok. Nem telik bele sokba, és úgy tűnik hogy ismételten egy oldalon vagyunk, ám a karmos halott, mégsem volt valami hatalmas ellenfél, és a fáklya... Nos nem tudom mi van vele, pedig elvileg ellenünk utasították, ha agresszívan viselkedik megpróbálom falhoz vágni fejjel, csak hogy elájuljon, már ha ember egyáltalán, ha pedig csak úgy ott van... Akkor nem piszkálom. Ha nem történik semmi galiba, közelebb lépek Namorhoz és kissé megütögetem a vállát, amolyan együttérzés gyanánt, noha nem, ez igazából lehetetlen, hiszen azt sem értem hogy miért.. Gyázol, csak látszik rajta.
- Bárkinek bármi ötlet, hogy hogyan kapjuk el, vagy hogy merre mehetett? -Kérdem, és ha bárki elő áll valami hasznossal... Nos nem tudom lehet illene megvárni hogy mindenki lehiggadjon... De... Sürget minket az idő, és mozogni kéne, mert a végén ténylegesen elveszítjük, s tartok tőle hogy minél tovább megy ez a macska-egér játék, annál több problémát fog majd nekünk okozni, szóval utána kéne mennünk minél hamarabb, de a többiek nélkül nem indulok el.

_________________
Reneszánsz: Sarah Storm + Jane és Fox, Mr. Smiley
VH: David Ethan, James Richards
Outsiders: Sarah Storm, Katherine Blackwood
x-diák: Gulyás Csilla
Sarah
Sarah
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1524
Hozzászólások régi : 149
Korábbi szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Sarah Storm
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Exliles 1: Első Csoda - Page 3 Empty Re: Exliles 1: Első Csoda

Témanyitás by Radoslava Csüt. 29 Márc. 2012, 23:45

Fáklya erejét cseppet sem mondhatom gyengének, hosszabb idő után úgy érzem, ismét meg kell erőltetnem magam, hogy tartsam vele az erőt, és hogy egyáltalán megpróbáljam áttörni a sajátját. Összecsapunk mint ősi legendákban a sárkányok, tűztánc kerekedik fel. Arcomon mely nem látszik mosoly húzódik, végre egy nekem való ellenfél, egy igazi kihívás! Sokáig azért még sem örülök, Amkap pajzsa az mely megtöri az élvezetemet, hisz lehasítja a gép?! fejét. Egy gép... hülledezve nézem a maradványát. Álmomban se hittem volna hogy valóban egy gép, naivan egy torz mutáns kísérlet eszközeként láttam. De hogy egy gép... Talán katonának akarták felhasználni, többet legyártani belőle s világuralomra törni. Erején nem is lenne olyan nehéz. Láthatatlan arcomon a torz fintor, de ez sem tart sokáig. Érzem ahogy egy kéz, egy erő próbálja saját tudatomat elnyomni, valahova mélyen elmémbe. Talán egy személyiség, mely börtönének láncait sikerült letépnie s uralomra akar törni? Számomra hirtelen ez volt az egyetlen olyan dolog ami még nagy valószínűséggel is játszhatott. Hisz ebben a világban mentális pajzsaim, melyek megannyi élete és személyiséget láncra vert, lassan feloldódni látszódtak. Megfeszültem, koncentráltam, nem engedtem. Harcba szálltam ezzel, hisz milyen szörnyűségek történhetnek az alatt a pár másodperc alatt, hogy elvesztem magam felett az uralmat? Egyre jobban taszít és én már a tudatom épp elméjét apró pont két látom valahol a távolban. Nyújtom kezem felé, de mind hiába. Kiáltok, de nem hallani. Majd hirtelen mintha meggondolta volna magát, ismét visszalök, s én érzem ahogy térdre ereszkedve tűz formámban lihegek. Szétnézek s most kívánom, bárcsak maradtam volna ott ahol voltam... Logan halott teste s Namor gyásza elkergette az erőmet, ismét emberi alakban voltam. Néztem őket, ahogy Gloria és Kozmosz vigasztalja őt. Mi történt az alatt a pár másodperc alatt? Értetlenül és megzavarodva néztem Amkapra, számomra csak ő volt talán vigasz. Végignéztem a helyiségen, támadásaimra utalt az egész, hogy itt tényleg valami rossz történt. Remegek ahogy elfog a félelem, hosszabb idő után talán most az először. Kezeimbe temetem arcom, hogy kicsit összeszedjem magam. Vigaszt nyújtanák Namornak, de jelenleg saját magamnak sem maradt belőle... Most az egyszer kivételesen csak saját magamat sajnálom...

_________________
Főkari: Radoslava Vasilovij, X-diák: Nadja Nyedvedjev

Thorhalla: Elmegyógyintézetek gyöngye és a Lady Plüssnyúl
"Az elmebetegség olyan mint a gravitáció..."

1. Radi
2. Nightmare
3. Radoslava
Radoslava
Radoslava
3. szint - 8 kredit

Hozzászólások száma : 258
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Oct. 28.
Age : 33
Tartózkodási hely : Szlovákia

Karakteradatok
Főkarakter: Radoslava Vasilovij
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

http://www.gportal.hu/airie airie_

Vissza az elejére Go down

Exliles 1: Első Csoda - Page 3 Empty Re: Exliles 1: Első Csoda

Témanyitás by Morsus Pént. 30 Márc. 2012, 23:13

Gloria elkezdi felépíteni a telepatikus pajzsokat, amik remélhetőleg működni fognak. A hely üres és csak vér szagát érzik.

_________________
"ha nem írtok, akkor én irtok" - Zspider/Morsus
Aktív kalandok: Kánaán Alfa
Apokalipszis Kora: Az Idő Kifut
Outsiders: 12. Ezüstkor - Új Mutánsok - Szuperhumánok
Alter: Gótika: Harmadik Évad - Ultron Kora - Eredeti Őrzők - Világ Vége
Morsus
Morsus
Főnök

Hozzászólások száma : 3218
Hozzászólások régi : 7460
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 20.szint - 70 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Morsus
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net

Vissza az elejére Go down

Exliles 1: Első Csoda - Page 3 Empty Re: Exliles 1: Első Csoda

Témanyitás by Ko-Rel Szomb. 31 Márc. 2012, 09:15

Namor nem magát sajnáltatta, ő a férfit sajnálta, akit megölt. Egy másik világban, a sajátjukban az a férfi a barátja volt, és az anyja számára az egyik legfontosabb személy. Csak akkor nézett fel, amikor a felesége és Kozmosz odalépett hozzá és a vállára tette a kezét. Szótlanul bólintott a két nőnek, majd lassanként állt fel a helyéről. körbenézett, majd ha talált valamilyen ponyvát, vagy kellően nagy anyagot, akkor azzal terítette le a halott kanadait. Utána a szigonyához ment és azt kapta fel a földről, miközben ezeket tette már gondolkodott. Egyetértett a feleségével, hogy menniük kell és nem volt sok lehetőség, hogy hova. Erre pedig már Kozmosz is rákérdezett. Egyetlen helyet tudott, ahova mehetett volna, mivel azt már kimondta hangosan és arra számított, hogy a csapat most megfog halni. Ha mégsem, akkor addigra már odaérjen és megszerezze, amit akarhat, mielőtt ők megvédhetnék.
- A Xavier intézetbe megy valószínűleg[b] – jegyezte meg komoran.[b] – Ott említett egy mutánst…
A hogyan kapják el pedig annyira nem volt bonyolult, a Xavier intézet után pedig főleg nem volt az.
- Charles Xavier telepata, remélhetőleg segít nekünk, ha beszéltünk vele, a Próféta nem lehet hatalmasabb nála ilyen téren.
Még a többiekre nézett, ha azok egyetértettek vele, akkor komoran és szótlanul indul el kifelé.


_________________
Reneszánsz/Outsiders: Ko-Rel, Zam-Rel, Nephthys Boltagon, Doria McKenzie-Boltagon, Melissa Boltagon/Medúza
Shi'ar kalandjutalom: Kallark (Gladiátor); 2210ből: Kallistrate Pherenike McKenzie-Boltagon; X-diák: Lilandra Neramani
Végtelen Háború: Zam-Rel, Namor McKenzie, Melissa Boltagon; Ultimate: Dr. Melissa McKenzie; AoA: Doria McKenzie-Boltagon
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Exliles 1: Első Csoda - Page 3 BqP9ZjW
Ko-Rel
Ko-Rel
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1284
Hozzászólások régi : 804
Korábbi szint/kredit : 9. szint - 20 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok:

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t609-ko-rel https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Exliles 1: Első Csoda - Page 3 Empty Re: Exliles 1: Első Csoda

Témanyitás by Sarah Szomb. 31 Márc. 2012, 15:44

Namornak sikerül összeszednie magát, ez jó, s már mondja is hogy szerinte hol találhatjuk meg, s valóban még ő maga mondta is korábban, amolyan céljaként, s most kissé hülyén érzem magam, hogy ezt így elfelejtettem, de sajnos a kérdést már feltettem, és az elmúlt dolgokon pedig nem lehet változtatni, ugyebár. Beszél még valami Xavierről, akiről még soha életemben nem hallottam, de ha ő ismeri, akkor miért is ne? Főleg hogy ha jól sejtem, akkor ő is ott lesz ahova megyünk, és így még csak kerülni sem kell.
- Akkor induljunk, nincs vesztegetni való időnk. - Mondom ki az egyértelműt, majd nem törődve az álcázással, hiszen mások sem teszik már, plusz az is csak fölösleges időtöltés, megindulok kifelé, s igazából követem a többieket, mivel én nem tudom hogy merre kell menni, s így előre rohanni, vagy repülni meg fölösleges lenne, ő és persze ha valakinek kell támogatás, mert megsérült, akkor próbálok neki nyújtani valamilyen segítséget, de végignézve a társaságon... Nos nem nézünk ki úgy mint akik úgy igazán lesérültek volna a harcban, csak egy halottunk van, de végül is semmi baja az élőknek, s ez ismételten annyira egyértelmű.

_________________
Reneszánsz: Sarah Storm + Jane és Fox, Mr. Smiley
VH: David Ethan, James Richards
Outsiders: Sarah Storm, Katherine Blackwood
x-diák: Gulyás Csilla
Sarah
Sarah
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1524
Hozzászólások régi : 149
Korábbi szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Sarah Storm
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Exliles 1: Első Csoda - Page 3 Empty Re: Exliles 1: Első Csoda

Témanyitás by Sweety Love Hétf. 02 Ápr. 2012, 19:31

-Igazad lehet-Glori egy pillanatra elgondolkodó arcot vágott, de a forrongó düh, ami benne lángolt, nem volt ilyen optimista. Ha a Próféta már tényleg a sajátjának tekinti ezt a kis hurkot, és szabadon tevékenykedhetett, Xavier ha, tényleg életben lehetett is, valószínűleg nem volt olyan állapotban, hogy veszélyt jelentsen rá. Nem, ha itt is olyan volt, amilyennek az otthoniak mondták.
A Próféta sokat gondolkodhatott a tervén. Biztosan tudta, hogy másként kell egy telepatát legyőzni, különben az élet legnagyobb küzdelme válik belőle... Nekik viszont nem volt idejük az aknamunkára, és amúgy is, szépen bemutatkoztak. Glori csak abban bízhatott, hogy a pajzsok tartani fognak, és ha maradék erejével is a csapatot óvja, elég lesz. Bár eddig nem kívánta, most szerette volna, ha manipulálni tudja a valóságot, mert a Próféta nyaka akkor már ott ropogna a kezében, és ő élvezettel figyelné, ahogy megszabadul tőle a világ.
-Akkor ne vesztegessük az időt.-szegődött férje nyomába, s kezével az övét kereste. Nem akart többet elmaradni mellőle. Ha már saját szabados büszkeségét próbálta feladni, hogy a csapat eredményes legyen, szüksége volt legalább arra, hogy érezze a közelségét. Megnyugtatta, erősítette. Akármilyen romantikus, ábrándos butaságnak tűnhetett is ez, bevált. Segített hogy a sötét gondolatai keltette örvény lecsendesüljön, s így talán kevesebb figyelmet vonzott. Nyitottan indult el. Készen arra, hogy a pajzsokat, ha kell, még tovább próbálja erősíteni.

_________________
Sweety Love, Gloria Kovacs
Sweety Love
Sweety Love
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 166
Hozzászólások régi : 707
Korábbi szint/kredit : 8. szint - 18 kredit
Aktuális szint/kredit : 9. szint - 20 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 08.
Age : 30
Tartózkodási hely : Kúria

Karakteradatok
Főkarakter: Szehmet
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Exliles 1: Első Csoda - Page 3 Empty Re: Exliles 1: Első Csoda

Témanyitás by Morsus Hétf. 02 Ápr. 2012, 22:40

A csapat néma csendben érkezik meg majdnem két órányi út után redrose villagebe, de az iskola helyett egy kis kastélyszerű házat látnak meg. A kerítésen a felirat: Xavier Birtok. Az iskolának nincs nyoma. A csengőre nincsen válasz. Ha bemennek akkor a házban néma csend. A főszobában két halott van. Egy férfi és egy nő harmincas éveikben. Már ami megmaradt belőlük. A hatalmas házban találnak két gyerek szobát, az egyiken a név: Charlie, maradj kint!

_________________
"ha nem írtok, akkor én irtok" - Zspider/Morsus
Aktív kalandok: Kánaán Alfa
Apokalipszis Kora: Az Idő Kifut
Outsiders: 12. Ezüstkor - Új Mutánsok - Szuperhumánok
Alter: Gótika: Harmadik Évad - Ultron Kora - Eredeti Őrzők - Világ Vége
Morsus
Morsus
Főnök

Hozzászólások száma : 3218
Hozzászólások régi : 7460
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 20.szint - 70 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Morsus
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net

Vissza az elejére Go down

Exliles 1: Első Csoda - Page 3 Empty Re: Exliles 1: Első Csoda

Témanyitás by Ko-Rel Kedd 03 Ápr. 2012, 09:57

A többiek is egyetértettek vele, hogy oda menjenek a Xavier birtokra, azonban ott nem az fogadta őket, aminek kellett volna lennie. Nem volt iskola, csak a birtok, amilyen régen is volt. Mikor nem volt válasz a csöngőre, akkor felfeszítette az ajtót, ah szükséges volt, ha nem, akkor nem és elindult befelé a házba. Két megölt személy és a ház átkutatása alapján gyerekszoba. Most már kezdett valami furcsa lenni neki, mintha a világ le lett volna maradva legalább nyolcvan évvel. Megvolt Xavier professzor szobája, de ott a látottak alapján csak egy gyermeket fognak találni.
- Azt hiszem a világ le van maradva jó 80 évvel, ha Xavier professzor gyerek, most volt a Fáklya program… ami a Második Világháború alatt volt… akkor Magneto most van egy koncentrációs táborban és most jelenik meg a képessége. A Fáklyának vége, a szuperkatona szérumot nem kapta meg Rogers… a Megszállóknak kellene hamarosan megalapulnia… a király, Namor és Bucky a tagjai még… ők ott voltak a náci Németországban később, harcoltak a Hydra-val is…
Ha a feltételezése helyes és Charles tényleg csak gyerek, akkor nem fog tudni segíteni nekik és a másik két személyt, Bucky-t és Namort kell majd megtalálni. De előbb legyen meg a gyerek, így végül, hacsak nem mond valaki mást, vagy nem akadályozzák meg, akkor benyit a Charles feliratú szobába, hogy megnézze, hátha még életben van-e még a későbbi professzor.


_________________
Reneszánsz/Outsiders: Ko-Rel, Zam-Rel, Nephthys Boltagon, Doria McKenzie-Boltagon, Melissa Boltagon/Medúza
Shi'ar kalandjutalom: Kallark (Gladiátor); 2210ből: Kallistrate Pherenike McKenzie-Boltagon; X-diák: Lilandra Neramani
Végtelen Háború: Zam-Rel, Namor McKenzie, Melissa Boltagon; Ultimate: Dr. Melissa McKenzie; AoA: Doria McKenzie-Boltagon
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Exliles 1: Első Csoda - Page 3 BqP9ZjW
Ko-Rel
Ko-Rel
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1284
Hozzászólások régi : 804
Korábbi szint/kredit : 9. szint - 20 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok:

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t609-ko-rel https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Exliles 1: Első Csoda - Page 3 Empty Re: Exliles 1: Első Csoda

Témanyitás by Sarah Kedd 03 Ápr. 2012, 21:30

az út hosszú volt, pokolian hosszú, de végül csak odaérünk egy igencsak jófélének tűnő házhoz, és a kapun lévő felirat alapján jó helyen is járunk, s ugyebár ez jó, bár talán túlságosan csendben vagyunk, úgy értem ilyen halálosan csendben, és lehet hogy ezzel csak én vagyok így, de ettől igencsak feszengeni kezdek, és kezd kissé kellemetlen lenni a társaság, habár ezt igyekszem nem kimutatni. A házat átkutatva aggasztóan semmit sem találni, vagyis de, ami még rosszabbá teszi a helyzetet, hogy két hulla, vagy legalább is halottakra emlékeztető valami hever az egyik szobában, talán egy pár voltak, vagy csak mit tudom én ki, és a vendége, akárhogy is, hátborzongató belegondolni abba hogy mit élhettek át, habár haláluk valószínűleg gyors volt... Sovány és pocsék vigasz két életért, kiknek talán ha gyorsabbak vagyunk, elkerülhető lett volna a halála, s ezért valamilyen szinten magamat is felelősnek érzem. Végül egy gyerekszobához érünk, melyen egyértelmű figyelmeztetés olvasható, ha bemegyünk, próbálok úgy talán harmadiknak beslisszolni a többiek mellett, s remélem hogy bent nem egy darabokra tépett gyerek, vagy valami hasonló vár minket. Meg kell hogy jegyezzem még ennek az egésznek a végén, próbáltam odafigyelni arra amit Namor regél, bár a figyelmemet sokszor elterelték egyéb dolgok, melyeket fontosabbnak véltem, de valamilyen szinten sikerült felfogni hogy mit beszél, de ettől függetlenül nem tudom hogy kikről is van szó, hiszen onnan ahonnan én jöttem, egyiküknek sem volt se híre, se hamva, de ez most nem lényeg.

_________________
Reneszánsz: Sarah Storm + Jane és Fox, Mr. Smiley
VH: David Ethan, James Richards
Outsiders: Sarah Storm, Katherine Blackwood
x-diák: Gulyás Csilla
Sarah
Sarah
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1524
Hozzászólások régi : 149
Korábbi szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Sarah Storm
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Exliles 1: Első Csoda - Page 3 Empty Re: Exliles 1: Első Csoda

Témanyitás by Sweety Love Kedd 03 Ápr. 2012, 22:29

Gloria meglepetten nézi az épületet, ahogy közelednek. Az iskola.. saját világában, mintha a kezdetek óta állt volna. A világ talán legfontosabb része volt, örök, állandó, így még csak fel sem merült benne, hogy itt másként lehet. A kis kastélyszerű ház persze szép volt, mégis csalódást okozott. Persze megmagyarázta, hogy a Próféta miért érhetett el ekkora erőt. Csendben jár, nem akar felzavarni senkit és semmit. A halottak mellett is óvatos. Mintha belépett volna egy régi-régi filmbe. Nem érezte helyénvalónak hogy bármit is megbolygasson. A józan ész azt suttogta, kémleljen körbe, de nem akarta képességével végigfürkészni a helyet. Nem ronthatta el ezt a gyönyörű és gyászos meglepetést, és félt is attól, hogy nem talál senkit...
-Hihetetlen..-leheli, ahogy párja összefoglalja a lehetőségeket.
-Soha nem hittem volna, hogy ezt a helyet... így láthatom.- szomorúságot érzett. Mintha elveszített volna valamit, ami voltaképp itt még csak most kezdődik. Kissé félve lépett be a szobába. Arra fel volt készülve, hogy a Legendát gyerekként lássa, de arra hogy esetleg holtan... hogy bármilyen gyereket holtan... Anyukaként... Fohászkodott, hogy agyerek még éljen.

_________________
Sweety Love, Gloria Kovacs
Sweety Love
Sweety Love
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 166
Hozzászólások régi : 707
Korábbi szint/kredit : 8. szint - 18 kredit
Aktuális szint/kredit : 9. szint - 20 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 08.
Age : 30
Tartózkodási hely : Kúria

Karakteradatok
Főkarakter: Szehmet
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Exliles 1: Első Csoda - Page 3 Empty Re: Exliles 1: Első Csoda

Témanyitás by Radoslava Szer. 04 Ápr. 2012, 08:37

Újabb javaslat Namor szájából, mely ellen nem igazán volt kedvem bármit is felhozni, elvégre már kezdem megszokni hogy mindent tud. Nem mintha akkora baj lenne, legalább nem nekem kell gondolkodni, ami valószínűleg jelen helyzetemben talán életveszélyes is lenne. Hisz bár hányszor így teszek, mindig úgy érzem társaimat kéne betámadnom, megperzselni, elporlasztani, megsemmisíteni. Így inkább hagyom hogy az elmém gondolatok nélkül ússzon fejemben, mint egy elveszett törött hajó a tenger hullámain. Elmegyünk a Kúriába, életemben egyetlen olyan hely amit otthonnak nevezhettem, amiről tudtam hogy mindig szívesen látnak, elvégre én is az X-menek közé tartoztam a saját világomban. Legszívesebben már hazamennék, pont ezért nem szólok bele az ötletekbe és Namor vezetésébe, elvégre így legalább gyorsan haladunk. Hosszas út után elérjük a birtokot. Talán egy vagy talán több órát is gyalogoltunk, mindvégig senki meg sem szólalt, mindenki saját gondolatainak adta át magát talán. Én inkább pont ezt próbáltam elkerülni, így bámészkodtam mindenfele, a beton út is roppant érdekes lett számomra hirtelen. Mikor beértünk az épületbe, kicsit máshogy nézett ki mint ahogy én emlékszem rá. Talán csak néhány cserepes növény, pár függöny és egyéb apróság az ami különbözik, de minden más teljesen ugyan olyan. Kicsit nyugtalan vagyok, mint ahogy talán a többiek is. Túl csendes, túl nyugodt, mintha teljesen üres lenne az egész épület. Lehet pont így van. Két holtat pillantunk meg, egy nőt és egy férfit. Kicsit lehunyom szemem ahogy nem akarom látni. Hiába láttam már életemben halottakat, mindig megvisel a látvány. Kellemetlen izgalommal megyek el mellettük. Elérünk egy ajtót, Namor és Gloria belép rajta, én inkább kint maradok a többiekkel, ha netán valami történne, tudjuk őket fedezni és hogy ne rekedjenek be egy szobába, ahol elég nehéz harcolni. Ahogy álldogálok, egyik kezemet a falra tapasztom a folyosón, szint úgy mint fülemet, mintha hallgatódzni próbálnék. Nem így van, csupán jól esik érezni az épületet attól függetlenül hogy nyomasztó a csend.
- Gloria te esetleg nem tudnád mint telepata megtudni hogy van e itt még valaki rajtunk kívül? - kérdezem tőle - Elvégre tudod mások gondolatait olvasni. Ha van itt valaki vagy valami rajtunk kívül szerintem megéreznéd a tudatát - hozom fel kicsit óvatosan az ötletet elvégre semmi jobb így hirtelen nem jut eszembe.

_________________
Főkari: Radoslava Vasilovij, X-diák: Nadja Nyedvedjev

Thorhalla: Elmegyógyintézetek gyöngye és a Lady Plüssnyúl
"Az elmebetegség olyan mint a gravitáció..."

1. Radi
2. Nightmare
3. Radoslava
Radoslava
Radoslava
3. szint - 8 kredit

Hozzászólások száma : 258
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Oct. 28.
Age : 33
Tartózkodási hely : Szlovákia

Karakteradatok
Főkarakter: Radoslava Vasilovij
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

http://www.gportal.hu/airie airie_

Vissza az elejére Go down

Exliles 1: Első Csoda - Page 3 Empty Re: Exliles 1: Első Csoda

Témanyitás by Lance Harris Szer. 04 Ápr. 2012, 14:35

Némán érkezünk a megadott helyre, ahol csak hullák várnak minket, és néhány dulakodásra utaló nyom. Hallgatom Namor történetét, és amennyire ismereteimből telik rá, elfogadom. Valószínűleg tényleg így van, de én sohasem figyeltem ilyen dolgokra, mindig csak az érdekelt ami most van, így ennek szellemében az atlantiszival együtt lépek be az ajtón, felkészülve a legrosszabbra. Láttam már ilyet, noha nem öltem még soha, és nem is tervezem, a halál azonban nem rettent meg. Namor keze által pusztult el Logan is (noha kétlem, hogy véglegesen. Az a fickó rohadt sokat kibír.) nem zavartattam magam miatta, noha ez egy kicsit túlzás volt. Lehet, hogy én másképp tettem volna, de itt most nem egy életről, hanem világok sorsáról van szó. És az a tetves macska még akadályoz minket ebben. Ha egyszer a kezeim közé kerül, hát keservesen megbánja azt a napot amikor megszületett, azt garantálom.

_________________
Genocide (Főkarakter); Lance Harris (Lupine njk); Aisha Ayo (X-Diák)
Lance Harris
Lance Harris
4. szint - 10 kredit

Hozzászólások száma : 314
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 24.

Karakteradatok
Főkarakter: Jeff
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Exliles 1: Első Csoda - Page 3 Empty Re: Exliles 1: Első Csoda

Témanyitás by Morsus Csüt. 05 Ápr. 2012, 00:53

A gyerekszoba fel volt túrva, de vér nyoma nem volt. Telepatikusan és egyéb módon se találtak senkit itt. A szobákban már pár napos por volt és a vér is felszáradt.

/sokkal többet nem tudok írni bocsi./

_________________
"ha nem írtok, akkor én irtok" - Zspider/Morsus
Aktív kalandok: Kánaán Alfa
Apokalipszis Kora: Az Idő Kifut
Outsiders: 12. Ezüstkor - Új Mutánsok - Szuperhumánok
Alter: Gótika: Harmadik Évad - Ultron Kora - Eredeti Őrzők - Világ Vége
Morsus
Morsus
Főnök

Hozzászólások száma : 3218
Hozzászólások régi : 7460
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 20.szint - 70 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Morsus
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net

Vissza az elejére Go down

Exliles 1: Első Csoda - Page 3 Empty Re: Exliles 1: Első Csoda

Témanyitás by Ko-Rel Csüt. 05 Ápr. 2012, 09:35

Miután átkutatták a házat semmit sem találtak. A vér már jócskán alvadt volt, nem értett ehhez sokat, de annyit igen, hogy ez sok órával a halál után történik. Több helyen port is találtak, így határozottan biztos volt, hogy elkéstek. Legalább is jó néhány nappal, ezek szerint, amit Próféta mondott, hogy eljön ide, csak félrevezetés lehetett, mert már lehet, hogy járt itt. Xavier professzor nem volt itt, a szülők halottak. Igaz más is történhetett, de erre nem emlékezett. Akkor viszont ki kellett volna találni, hogy hova is mehetett. Ha követi az eseményeket, még mindig ezen a vonalon gondolkodott Namor. Akkor, Attilan már alszik, a város könnyedén elfoglalható, ott van az apja nagybátyja, az ekkori király, aki szerepet játszott a történelem ekkori alakulásában. Kettő már kiesett, kettő még játékban van, azok pedig Namor és Barnes. Más nem igen jutott eszébe, a többiek pedig nem igen voltak ebben nagy segítségükre.
- Fel kéne keresnünk a jelenlegi királyt Atlantiszon – nézett a feleségére, majd Kozmoszra tekintett. - Maguk pedig Bucky Barnes-t kereshetnék meg… ők vannak még játékban ebből a korai időszakból.
Mármint azok közül, akik igencsak átformálták az idősíkokat. Ha a többiek beleegyeznek, akkor most az egyszerű közlekedéssel nem törődik, felkapja a feleségét és repülve igyekszik az óceán irányába.


_________________
Reneszánsz/Outsiders: Ko-Rel, Zam-Rel, Nephthys Boltagon, Doria McKenzie-Boltagon, Melissa Boltagon/Medúza
Shi'ar kalandjutalom: Kallark (Gladiátor); 2210ből: Kallistrate Pherenike McKenzie-Boltagon; X-diák: Lilandra Neramani
Végtelen Háború: Zam-Rel, Namor McKenzie, Melissa Boltagon; Ultimate: Dr. Melissa McKenzie; AoA: Doria McKenzie-Boltagon
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Exliles 1: Első Csoda - Page 3 BqP9ZjW
Ko-Rel
Ko-Rel
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1284
Hozzászólások régi : 804
Korábbi szint/kredit : 9. szint - 20 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok:

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t609-ko-rel https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Exliles 1: Első Csoda - Page 3 Empty Re: Exliles 1: Első Csoda

Témanyitás by Radoslava Csüt. 05 Ápr. 2012, 14:18

Bent a szobában nem találtak a többiek semmit, nagy megkönnyebbülésünkre nem voltak ott halott embere, főleg nem gyerekek, ami miatt aggódtunk. Fel volt bár túrva, én magam igaz nem mentem be, de jól lehetett ezt látni a folyosóról is. Kezdem úgy érezni magam mintha a történelem könyvbe csöppentem volna, még a második világháborús korszak idejébe. Akkoriban nem igazán érdekeltek ezek a dolgok a suliban, a történelem sose volt ínyemre, de kezdem alaposan bánni ezt a dolgot. Figyelmesen hallgatom végig Namor szavait, majd csak bólintok erre elgondolkodva. Nincs ínyemre az óceán, de mivel nálunk az Atlantisziak csupán kihalt faj, sőt, ősrégi legenda, egyszerű gyerekmese ami már egyáltalán nem alapult igaz dolgokon, olyanokon, amik bizonyítanák hogy valaha tényleg léteztek volna. Irigység ült ki arcomra, amikor Namor és Gloria elindultak az Atlantisziak után. Halk sóhajjal nyugtattam meg magam, hogy most nem az a baj a legnagyobb. A többiek felé fordulok.
- Nos, nem tudom nálatok hogyan voltak a dolgok, de... - elnémulok és próbálok visszaemlékezni a tanult dolgokra, de valami miatt nem igazán akar beugrani a dolog - jó lenne kocsival tovább menni. Te gondolom nem tudsz repülni - nézek Amkapra - és ha én meg Kozmosz közre is fognánk kicsit se lennénk feltűnőek. Most meg igazán nem lenne jó ha nyomunkba eredne a rendőrség meg ilyesmi. Magyarázkodással meg csak feleslegesen pocsékolnánk a drága időt - sóhajtok fel és elhúzom a számat egy kicsit, majd elindul arra amerre a suliból emlékeztem hogy van a garázs. Ha a többiek követnek halkan megyek előre és turkálok fejemben hogy is voltak pontosan a dolgok. Apró foltokban emlékszem rájuk csak. Hirtelen megállok és csettintek ujjammal, annak jeléül hogy valamire rájöttem.
- Ez az! Már emlékszem. Ha arra a Bucky Barnes-re gondol Namor, akiről én tanultam akkor ő most nyilván még kamasz gyerek. De minden esetre valamilyen katonai bázison kéne keresni őt, mert ha jól tudom akkor később vagy már most Amkap társa. Legalább is ha jól emlékszem. De nem vagyok ebben biztos... Mivel itt vannak olyan történések amik nálunk nincsenek így ez egy kicsit nehéz - vallom be és vállat vonok, legfeljebb megszégyenítem magam azzal hogy idióta vagyok aki nem tudja a történelmet, de erre is van mentségem. Másik világ, más történelem. Legalább is néhány dologban.
- Jobb ötletem nincs - nézek Kozmoszra és Amkapra, várom esetleg az ő javaslataikat.

_________________
Főkari: Radoslava Vasilovij, X-diák: Nadja Nyedvedjev

Thorhalla: Elmegyógyintézetek gyöngye és a Lady Plüssnyúl
"Az elmebetegség olyan mint a gravitáció..."

1. Radi
2. Nightmare
3. Radoslava
Radoslava
Radoslava
3. szint - 8 kredit

Hozzászólások száma : 258
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Oct. 28.
Age : 33
Tartózkodási hely : Szlovákia

Karakteradatok
Főkarakter: Radoslava Vasilovij
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

http://www.gportal.hu/airie airie_

Vissza az elejére Go down

Exliles 1: Első Csoda - Page 3 Empty Re: Exliles 1: Első Csoda

Témanyitás by Sarah Szomb. 07 Ápr. 2012, 03:26

Belépve holtestet nem találunk, csak egy nagy adag rumlit, ami jó, nagyon jó, vagy talán pont ellenkezőleg, lehet hogy akit keresünk már halott, de lehet hogy meglógott valamerre és sírva menekül... Remélem hogy a második, egy gyerek halála mindig elszomorít, najó, úgy konkrétan az ártatlanoké, de gondoljunk csak bele, úgy igazából, nincs olyan hogy ártatlan ember, mindenki követ el bűnöket az életében, és az emberiség amióta létezik a földön, csak pusztítja azt, de.. És ez egy erős DE! Elég jelentős különbség van egy olyan átlag, mindennapos bűn, meg például egy gyilkosság között, és most nem tudom mit okoskodok itt magamban erről, vagy hogy miért akarom magamnak megmagyarázni ezt az amúgy is egyértelmű tényt, amire fölösleges itt pazarolni a gondolataimat, de na, jól esik. Namor szól hozzám elsőként, s igazából csak egy meglepett arckifejezéssel reagálok, legalább is kezdésnek, azonban ez pár másodpercen belül "tovaszáll", s arcom ismételten visszatér a rendes kerékvágásba.
- Rendben, sok sikert. - Biccentek még, majd pedig megindulok Radoslava után, mert hát egyet kell értenem, ha repülünk az elég feltűnő, de lehet hogy ezt éppen úgy ahogy van figyelmen kívül kéne hagyni, mert akit keresünk, az meg egy nagyra nőtt macska, és azért az is eléggé figyelemfelkeltő tényező. A következő egy esetleg két mondatot, csak akkor ejtem ki a számon, ha a garázsban egészen biztosan egyedül vagyunk.
- Ismerem a világom történelmét, legalább is az emberi részét, de még sosem hallottam erről az alakról. - jelentem ki tárgyilagosan, és konkrétan ennyi, gondolom hamarosan útnak indulunk.

_________________
Reneszánsz: Sarah Storm + Jane és Fox, Mr. Smiley
VH: David Ethan, James Richards
Outsiders: Sarah Storm, Katherine Blackwood
x-diák: Gulyás Csilla
Sarah
Sarah
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1524
Hozzászólások régi : 149
Korábbi szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Sarah Storm
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Exliles 1: Első Csoda - Page 3 Empty Re: Exliles 1: Első Csoda

Témanyitás by Sweety Love Hétf. 09 Ápr. 2012, 10:55

A szoba feldúlt. Noha vér sehol, nem sugall jó jövőt. Gloria arca egészen fehér, a rá kiülő félelemtől, de próbál erős lenni. Meg kell tudniuk...
Lehunyja szemeit, de csak Wamort látja maga előtt. Nem tudja elűzni a képet, hogy akár vele is megeshetne, bármikor, sőt.. mikor meghaltak, épp menekülniük kellett. Pillái alól könnyek indulnak komótosan a föld felé.
Nem így kellett volna döntenie. Le kellett volna zárnia a szívét, kitépni belőle Namort, és akkor.. akkor talán vigyázhatott volna rá tovább. Most először, e szörnyű helyszínen kezdte úgy érezni, hogy férje fájdalmában, mikor meglátta őt a sivatagban, több igazság volt, mint a saját nagyhangú virtuskodásában, ahogy szerelmesen követve próbált mindkettejükbe lelket önteni.
De most nem omolhatott össze. Nem volt rá alkalmas sem a hely, sem az idő, és saját félelmeire sem hallgathatott, legalább, míg bizonyosságot nem szerzett. De annyira nem akart...
Kinyitotta a szemeit, és letörölte a könnyeket. Feladatuk volt.. ha jól csinálják.. újra megölelheti a fiát. Vigyázhat rá...
Nagy levegőt vett, és megpróbált erős lenni Wamorért.
Tudatát megnyitotta, próbálta befogadni mindazt, amit e hely kínált... de nem érzett semmit.
-Nem.. érzem őt.- szólt haloványan. Habár kétkedni kezdett, mégis tudta, hogy nem félelmei gátolják a látást. Akármi is volt a sráccal, már nem volt itt, sem a közelben.
Drága párja újabb ötlettel állt elő, és ő határozottan támogatta ebben. Bár egy másik világ másik idejében jártak, hirtelen rettenetesen szeretett volna végre otthon lenni, még ha csak így is. Mióta egyek lettek, a víz is épp oly nyugtatóan hatott rá, mint Namor érintése, és most, szüksége volt rá. Ahogy Namor karjába vette, hozzá bújt. Érezni akarta őt. Érezni az érintését, bőrének melegét, tengerillatát, és a biztonságot.
-Sajnálom.- suttogta.

_________________
Sweety Love, Gloria Kovacs
Sweety Love
Sweety Love
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 166
Hozzászólások régi : 707
Korábbi szint/kredit : 8. szint - 18 kredit
Aktuális szint/kredit : 9. szint - 20 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 08.
Age : 30
Tartózkodási hely : Kúria

Karakteradatok
Főkarakter: Szehmet
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Exliles 1: Első Csoda - Page 3 Empty Re: Exliles 1: Első Csoda

Témanyitás by Lance Harris Hétf. 09 Ápr. 2012, 12:33

Pont ahogy féltünk, senki nincsen sehol, a szoba szétk... széttúrva, Gloria nem érzi senki jelenlétét. A macsó macsek kifogott rajtunk, megvezetett jól. Fel sem tűnt senkinek, remélem még van időnk megmenteni a világot, mert ha nem, hát az szo... úgy értem az nagyon rossz.
Namor és Gloria készülődnek elmenni, nekünk meg elődöm egykori társát kell keresnünk. Igazán odafigyelhettem volna arra mit mondtak róla későbbi társaim, de most már késő bánat. Nem igazán tudom mit kéne mondjak így, jobb híján hallgatok Kozmoszra és Fúriára, talán még annyit hozzáteszek:
-Szerintem nincs idő itt autókázni, emeljetek fel, és repüljünk, úgy gyorsabb.
Mondom, és utána várom, hogy induljunk

_________________
Genocide (Főkarakter); Lance Harris (Lupine njk); Aisha Ayo (X-Diák)
Lance Harris
Lance Harris
4. szint - 10 kredit

Hozzászólások száma : 314
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 24.

Karakteradatok
Főkarakter: Jeff
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Exliles 1: Első Csoda - Page 3 Empty Re: Exliles 1: Első Csoda

Témanyitás by Morsus Szer. 11 Ápr. 2012, 21:20

Namor és Gloria elrepülnek. Az ott maradtak még tárgyalnak, Egy mercedest találnak a garázsban, ha mégis azzal akarnának menni.

_________________
"ha nem írtok, akkor én irtok" - Zspider/Morsus
Aktív kalandok: Kánaán Alfa
Apokalipszis Kora: Az Idő Kifut
Outsiders: 12. Ezüstkor - Új Mutánsok - Szuperhumánok
Alter: Gótika: Harmadik Évad - Ultron Kora - Eredeti Őrzők - Világ Vége
Morsus
Morsus
Főnök

Hozzászólások száma : 3218
Hozzászólások régi : 7460
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 20.szint - 70 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Morsus
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net

Vissza az elejére Go down

Exliles 1: Első Csoda - Page 3 Empty Re: Exliles 1: Első Csoda

Témanyitás by Ko-Rel Csüt. 12 Ápr. 2012, 00:02

Repülés közben magához szorította a feleségét és a homlokára nyomott egy csókot. Nagyon bízott benne, hogy a többiek is megtalálják, akit keresni kell. Igaz azt beszélték meg, hogy miként találnak majd egymásra, de úgy számolt vele, hogy a szálak összeérnek majd, így előbb vagy utóbb minden visszavezet a Prófétához és akkor ott újra találkoznak. Kellett volna valamilyen kommunikátor, majd a következő alkalommal kér a brókertől.
- Nem a te hibád, nincs mit sajnálnod. Lehet, hogy csak elmenekült.
Nem tudta, hogy mi is történhetett itt a saját idejükben, így csak a legjobbakat merte remélni, ismerve azt, hogy a professzor mennyire eszes, okos és találékony. Valószínűleg már fiatalon is az volt. Igyekezett úgy repülni, hogy a lehető legkisebb feltűnést keltsék. Nem is szándékozott túlságosan sokáig így haladni, csak addig, hogy az óceán közelébe érjenek. Próbálta felidézni, hogy mikor is lehetett az, hogy Fáklya és a király a víz felett a csatahajóknál egymásnak estek. Ha ez megvolt, ha nem, akkor is az óceán közelében száll le és gyalog indul a víz felé egy olyan helyen, ahol nem voltak kíváncsi tekinetek.
- Ha nincs szerencsénk úszhatunk Atlantiszig, jó lenne, ha itt lenne Gabriel kürtje, vagy a húgom.
Bevárja a feleségét, majd kézen fogva őt merül bele az óceánba és kezd úszni.

_________________
Reneszánsz/Outsiders: Ko-Rel, Zam-Rel, Nephthys Boltagon, Doria McKenzie-Boltagon, Melissa Boltagon/Medúza
Shi'ar kalandjutalom: Kallark (Gladiátor); 2210ből: Kallistrate Pherenike McKenzie-Boltagon; X-diák: Lilandra Neramani
Végtelen Háború: Zam-Rel, Namor McKenzie, Melissa Boltagon; Ultimate: Dr. Melissa McKenzie; AoA: Doria McKenzie-Boltagon
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Exliles 1: Első Csoda - Page 3 BqP9ZjW
Ko-Rel
Ko-Rel
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1284
Hozzászólások régi : 804
Korábbi szint/kredit : 9. szint - 20 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok:

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t609-ko-rel https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Exliles 1: Első Csoda - Page 3 Empty Re: Exliles 1: Első Csoda

Témanyitás by Sarah Csüt. 12 Ápr. 2012, 15:03

A garázsban egy meglehetősen régi típusú jármű van, amit így magában fel se ismernék, meg se tudnám különböztetni a többitől, azonban a rajta található jelet azt felismerem.
- Óhóhó... - Mondom szinte lenyűgözve, majd konkrétan térdre esek a jármű mellett, és finoman végigsimítom az oldalát.
- Hát így néz ki egy antik modell... - Sosem hittem volna hogy egy régi dolog le tud nyűgözni, de úgy tűnik hogy eme nagy... Őőő hogy is mondjam, a lényeg hogy a járgány lenyűgöz, jó látni, és végül is ennyivel ez az egész itt letudható. A kapitány szavaira egy kicsit nem is reagálok, csak vizsgálgatom a kerekes csodát, szinte már túlságosan is félreérthetően talán, de végül sikerül feleszmélnem, s csak akkor realizálom hogy éppen a motorháztetőn térdelve a szélvédőt csodálom, s hirtelen meglehetősen hülyén érzem magam mindezért, de lemászok és próbálok úgy tenni mintha éppen mi sem történt volna.
- Igazad van, nem érünk rá erre... Remélem valamelyikőtök tudja hogy merre kell mennünk, téged pedig viszlek én. - S ezzel kinyitom a garázskaput, valamiféle gombbal, vagy kapcsolóval gondolom én, s ha ez megvan és mindenki készen áll, egy burkot vonok magam és a kapitány köré, majd egy nyugodt felemelkedés, s indulás a megadott irányba, már ha ad meg valaki irányt, mivel én nem tudom hogy merre kell menni... És remélem hogy nem sokan látnak minket, vagy hogy nem annyira lakott területeken fogunk menni, valamilyen szinten mégiscsak rejtve kéne maradni, de ugyebár az idő nagy úr.

_________________
Reneszánsz: Sarah Storm + Jane és Fox, Mr. Smiley
VH: David Ethan, James Richards
Outsiders: Sarah Storm, Katherine Blackwood
x-diák: Gulyás Csilla
Sarah
Sarah
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1524
Hozzászólások régi : 149
Korábbi szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Sarah Storm
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Exliles 1: Első Csoda - Page 3 Empty Re: Exliles 1: Első Csoda

Témanyitás by Sweety Love Csüt. 12 Ápr. 2012, 17:58

Jól esett neki a gyengédség, és az a szemérmes, szeretetteljes csók, amit férje ajkai hagytak a homlokán. Akárhányszor eldöntötte, hogy erős lesz, kikezdhetetlenül kemény és bátor, mindig felbukkant valami körülmény, ami meggátolta ebben, ő pedig nem tudta, hogy sírnia vagy örülnie kellene-e emiatt. Most nem is akart ezen gondolkozni, hiszen olyan tökéletes érzés volt Namor karjaiban egy kicsit újra elgyengülni, megsiratni a meg sem történt veszteséget, és lassan újra összeszedni magát.
Férje szavai persze elevenébe vágtak, és szomorú, sötét nevetés kezdte csiklandozni a torkát, míg el nem nyelte. Nem akarta elengedni. Nem akart kérdéseket, most hogy látta, Namor nem értette. Nem értette, mit jelentett számára egy talán halott gyermek, hogy mit idéz fel benne. Ő pedig nem akarta kedvét szegni, főként most, hogy királyhoz méltó vehemenciával, s hideg fejjel, szisztematikusan kezdte uralni az uralhatatlan eseményeket. A sivatagi ember talán egyedül vele is végigvihette volna a tervét.
-Lehet- suttogta végül, de gondolatai egy másik lehet körül jártak.
Mikor lábai a parti fövenyt enyhítették, elmosolyodott, és megállt, kedvtelve szemlélve párját. Jó okkal tette hogy őt választotta akkor.. és nem oly régen is. Ezt a gondolatot pedig meg kellett szilárdítania önmagában, nehogy újra elfogja a mindent gátoló félelmekkel teli, oktalan gyász.
-Nos.. mindjárt meglátjuk, van -e a közelben valaki, aki figyelemre érdemes.- lépdelt oda párjához, a hullámzó víz gyöngyöző partjára, s élvezte ahogy a fövenyre futó víz a lábát cirógatta, s ezzel együtt kitárta elméjét, hogy valami emberi vagy ahhoz hasonló tudatot keressen.
Végül, bármi is az eredmény, követi a férjét a habokba, felöltve az alakot, mely a szerelemből és ragaszkodásból született, és úszni kezd.

_________________
Sweety Love, Gloria Kovacs
Sweety Love
Sweety Love
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 166
Hozzászólások régi : 707
Korábbi szint/kredit : 8. szint - 18 kredit
Aktuális szint/kredit : 9. szint - 20 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 08.
Age : 30
Tartózkodási hely : Kúria

Karakteradatok
Főkarakter: Szehmet
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Exliles 1: Első Csoda - Page 3 Empty Re: Exliles 1: Első Csoda

Témanyitás by Morsus Vas. 15 Ápr. 2012, 20:44

Namor és Gloria egyszerre érzékelnek valamit egy látótávban állomásozó anyahajón. Ha a páros odarepül, látják a féltérden remegő Namort és az agy-mosott tengerészgyalogosokat körülötte. Namor Próféta előtt térdel, aki mosolyog, miközben koncentrál a férfi akaratának legyőzésére. Ha a páros közelebb megy, Próféta rájuk néz boldogan

Kozmosz a kocsit nézi amikor valami fura hangot hall. Először a Kapitány zuhan arccal a földre mikor valaki hátba lövi. Hat golyó ütötte lyuk füstölög a hátából. Kap él, de sérült és szörnyű fájdalmai vannak. A légzése egyre nehezebb. A férfi, aki eltalálta azonnal Kozmoszt kezdi el lőni.
Exliles 1: Első Csoda - Page 3 613154-picture_2
Mikor a nő a másikat keresi tekintetével látja, hogy Radot éppen egy férfi harapja meg a nyakán hátulról átölelve.
Exliles 1: Első Csoda - Page 3 829524-baronblood
A tűzmutáns a harapástól mozdulni se tud. Teste megdermedt.

_________________
"ha nem írtok, akkor én irtok" - Zspider/Morsus
Aktív kalandok: Kánaán Alfa
Apokalipszis Kora: Az Idő Kifut
Outsiders: 12. Ezüstkor - Új Mutánsok - Szuperhumánok
Alter: Gótika: Harmadik Évad - Ultron Kora - Eredeti Őrzők - Világ Vége
Morsus
Morsus
Főnök

Hozzászólások száma : 3218
Hozzászólások régi : 7460
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 20.szint - 70 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Morsus
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net

Vissza az elejére Go down

Exliles 1: Első Csoda - Page 3 Empty Re: Exliles 1: Első Csoda

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

3 / 4 oldal Previous  1, 2, 3, 4  Next

Vissza az elejére

- Similar topics
 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.