Exliles 1: Első Csoda

New York, Manhattan-i kikötők:
A város semmiben sem különbözik az ismert New Yorktól.
Itt jelenik meg a hat mutáns, egy békés tavaszi déli napon.

... Meglepetten kezdek el pislogni, igazából kell pár röpke pillanat hogy felfogjam, már nem ama kellemes sivatag közepén vagyok, illetve vagyunk, hanem... New Yorkban?
- Anyám... - Nézek körbe meglepetten. - Mintha egy történelemkönyv kellős közepén lennék. - Majd zavartan megvakargatom a tarkómat, furcsa érzés a múltba csöppenni, még akkor is ha az nem az én világom múltja, illetve hogy az itt a jelen, és ettől megfájdul a fejem, miért kell mindig bonyolítanom a dolgokat? Úgy néz ki hogy tavasz van, még sosem láttam így ilyen környezetben, annyira... Gyönyörű, nálunk otthon ilyet csak külön látványosság céljából kialakított " bio kupolákban " lehetett látni, annak pedig igencsak borsos ára volt, na meg talán ha elment az ember Afrikába, ott még annyira nem irtották ki a növényzetet, még. Bár amióta eljöttem a Földről azóta nem igazán figyeltem hogy mi folyik ott, és lehet hogy a " tájékozottságom " már téves, vagy lejárt, s frissítenem kéne a dolgokat, ki tudja.
- Hogy? - Nézek meglepetten Namorra végül, aki láthatóan kizökkentett az erőteljes gondolkodás plusz nézelődés párosából.
- Óh őőő még ne... - Majd ezen a ponton egy kicsit elhallgatok, ahogy megkapom a feladatot, én tisztán és érthetően hallok minden szót, ám a többieket erősen kétlem hogy bármit is észlelnének belőle. Az enyhe útbaigazítást kicsit emésztgetem magamban, majd immáron sokkal " értelmesebb " tekintettel nézek végig a csapaton.
- Valamiféle prófétát kéne megállítanunk, ne kérdezzétek hogy kit, nem tudom... Van valakinek ötlete hogy kiről van szó?... Oké hülye kérdés volt bocsi. - Mondom a vége felé kissé letörten, majd körülnézek még egyszer, ezúttal alaposabban, olyan helyet keresek ahol esetleg meg lehet " bújni ", vagy elhúzódni ahol annyira nem zavargathatnak esetleg kívülállók minket. Ha sikerül ilyet találni akkor óvatosan annak az irányába mutatok, majd remélhetőleg a többiekkel együtt megindulok, bár már valószínűleg így is túl sok feltűnést keltettünk. Attól függetlenül hogy sikerül-e egy ilyen placcot találni, vagy sem...
- Két javaslatom lenne, az első hogy így ahogy vagyunk csapatosan végigjárjuk az utcákat, érdeklődünk, ez szimpla. A másik hogy három, két fős csoportra oszlunk fel, és külön járjuk át a várost, de ezt... Mivel nem tudjuk hogy tartani a kapcsolatot, kicsit kockázatosnak vélem, de ha bele egyeztek akkor ez is lehet, valószínűleg gyorsabb lenne. - Megvakargatom az állam kis hatásszünetet tartva, majd folytatom.
- A csapatok... Gloria - Namor, Kapitány és ő.. - Mutatok itt a szimbiontaféleségre - .. Radoslava és én. Nos ez a két ötletem van, bárkinek bármi egyéb javaslat? - Nézek végig kérdőn a társaságon.
~ Miért is viselkedem így?... ~

Villanás és New Yorkba csöppentünk. Egy hely, melyet ismerek szinte olyan jól mint a tenyerem, hisz itt harcoltunk és szinte haltunk egymás mellett társaimmal. Orromat megüti a kellemes, tavaszi városi illat. Mélyet szippantok belőle és elmosolyodom kicsit. Nyilván egy másik realitásba cseppentünk, hisz minden nyugodt, szép, épp.
- Annyira csodás a várost ilyen állapotban látni. Utoljára romokban láttam, szinte teljesen megsemmisülve... - sóhajtok fel halkan magamnak, érzem hogy megkönnyebbülök ahogy kimondom ezeket a szavakat. Körbepillantok a többiekre, csendben figyelem minden szavukat. Valóban jó lenne megtudni melyik realitásban vagyunk, hisz így talán fel tudnánk készülni az esetleges "meglepetésekre". Kicsit furdal a kíváncsiság, hogy ebben már meg e születtem, vagy már meg e haltam, hogy létezem e egyáltalán és hogy hol, hogyan ha netán igen. Gondolkodásomból Kozmosz szavai zökkentenek ki, amikor feladatunkat közli. Hallgatom mások javaslatait, majd én is megszólalok.
- Szerintem maradjunk együtt. Ha már együtt jöttünk, együtt menjünk. Ha szétszakadunk lehet hatékonyabban el tudunk keveredni az emberek közt vagy ilyesmi, de nem tudnánk együtt kommunikálni - mondom halkan, nem túl fontoskodónak. Ahogy kivettem bár Kozmosz kapta a Tallust, mégis inkább Namor adja a csapat vezéri formáját. Inkább kicsit háttérbe húzódom, nem akarok semmibe beleszólni. Nem vagyok túlságosan a vezéri egyéniség, az X-men csapatban is inkább csak erővel tudtam hozzájárulni az egészhez.
- Ha mégis oszlik a csapat akkor én inkább Kozmoszal maradok... - teszem hozzá halkan, bár inkább ezt is csak magamnak.

Kozmosz a csapatot két raktárház közti "sikátorba" viszi, ahol kevésbé figyelnek fel rájuk. A sikátorban csak szemetesek és pár üres fadoboz van. A városban semmi furcsát sem látnak. Teljesen normális, annyira, hogy az már emberi. Nincsenek hősök, gépek, lények az égen. Az utcán átlagos emberek sétálnak és beszélgetnek.

Félre is vonulunk, ahogy javasoltam, és gond nélkül sikerül felvázolnom a dolgokat, amire a többiek nem igazán találtak ki más dolgokat, az egyetlen probléma az egésszel hogy szárnyas bokás csapattársam eléggé... Hülyének néz, és több információt vár. Megvakarom a tarkómat, majd bosszúsan rá meresztem a tekintetem.
- Örülnék ha nem néznél hülyének. - Mondom kissé felhúzva, az ilyet gyűlölöm, mindig is gyűlöltem, és mindig is fogom.
-Igen képzeld rájöttem, bár én ilyen formában csak történelem könyvekben láttam, és képzeld, el mondtam az egészet, nem rövidítettem, nem titkolózok, mert nincsen értelme azzal csak gátolnám a csapatot, de látom a bizalom az hiányzik. - Mondom szúrósan, majd megvakargatom az állam.
- Állítsátok meg a prófétát... Tessék, ez volt szó szerint, remélem így többre mész vele, az előbb sem mondtam többet, és akárhányszor kérdezel még rá esetleg, akkor sem fogok tudni többet mondani, se időt, se időhatárt, se realitást, mert semmi egyéb információt nem kaptam. - Eztán alaposabban körülnézek, valamiféle újságot keresve, ha találok akkor magamhoz lebegtetem, majd pár egyszerű kézmozdulattal kisimítom, már ha össze van gyűrve, bár feltételezem hogy az utcán csak eldobottat találok. A lényeg hogy időpontot keresek rajta, hogy úgy nagyjából mennyit írunk itt.
- Csak 10 millióan? - Kérdezek vissza, ám a hangomban hallani hogy koncentrálok... Ha sikerül időpontot találnom akkor azt közlöm a többiekkel, és várom hogy hátha valaki elő tud állni valamiféle tippel, ötlettel, de kétlem hogy ez segítene a dolgon. Ha tényleg semmi akkor úgy veszem hogy indulhatunk.

Kozmosz felvesz egy újságot. A dátum 2012. április 12. Az újság főhíre: Az Emberi Fáklya! Egy tudományos kísérletről szól, ami holnap lesz bemutatva New Yorkban.

Namor szavaira csak sóhajtok egyet, örülök hogy nem kezdődött meg itt egy amolyan... Veszekedés, amely csak nagyon sikeresen szét húzná a csapatot. Arra azonban hogy meg is köszöni, még ha nehézkesen is, nem számítottam, hiszen eddig csak bunkóskodott, legalább is velem, és falta a feleségét, bármi nemű tekintettel arra hogy társaságban van, no de hát azt hiszem ezt lehet a neveltetésre is fogni, legalább is szerintem, mivel nem tudom hogy egy nemest hogyan s miként nevelnek, azon kívül hogy az uralkodásra egészen biztosan felkészítik, már ha trónra kerül.
- Igazán nincs mit. - Mondom végül, majd hagyom had tépje ki az újságot a kezemből. Így belegondolva amit nem értek, az az hogy mi különbség van abban a két... Megfogalmazásban amit az előbb tettem, próféta az próféta, és jól tudom hogy egy ilyen út szélén ácsorgó táblás fazonra senki sem lesz kíváncsi, de nem lényeg. Végül el lát minket egy rakás információval, amit én személy szerint nagyon érdekesnek vélek, hiszen az én világomban semmi ilyesmi nem volt, vagy csak nagyon jól titkolták, de pár száz év alatt kiderül volna, még akkor is ha addigra már rég meghalt volna, hiszen akkor már úgysincsen jelentősége, legalább is annyira sok nem lett volna.
- Nos, akkor merre? Mert feltételezem ezek alapján tudod hogy merre találhatjuk. - A kérdésben őszinte érdeklődés hallatszik, a kijelentésemben pedig... Semmi, így konkrétan semmi, max csak megint hülyének fog nézni, azt meg még el tudom fogadni... Egy darabig legalább is, amíg nem válik túlzottan idegesítővé.

/Szabad kör ameddig nem indultok el valameddig./

Csendben figyelem a társaságot, jelenleg egész jó ötletek merülnek fel, kicsit elmosolyodom azon hogy Kozmosz enyhén leszólja a Herceget, ezek szerint nem csak nekem van bajom azzal hogy ilyen nagy arca van. Lehet nevelés, lehet komolyan ilyen, attól hogy Herceg még nem kell azt jelentenie hogy mi az alattvalói vagyunk, akikkel bunkón és lenézően viselkedhet. Nem szólok inkább semmit, lábammal kicsit a poros földet rugdosom unalmamban, mintha unnám az egészet és nem figyelnék rájuk, valójában fejemben megannyi gondolat repked. Kicsit elhúzom számat, semmi kedvem velük mászkálni és ruhát keresni. Szerencsére nekem nem kell, hisz emberi formában rajtam feszül a vörös ruhám, amit nyugodt szívvel motoros ruhára is lehetne fogni. Szemeimmel végigfutok Namoron, szemem megakad lábán, a két apró szárnyacskáin. Érdekesnek vélem őket, sőt, roppant érdekesnek. Ajkaimba harapok lágyan és egy sunyi vigyorral figyelem őket.
- Kíváncsi vagyok hogy igaziak e vagy oda vannak ragasztva... - gondolkodom el, és már tolja is a kíváncsiság az oldalamat. Azon kapom magam hogy már ott térdelek a férfi mögött és szárnyait nézegetem. Ujjaimmal óvatosan végigsimítok rajtuk, majd óvatosan meghúzom, próbálgatom hogy oda e van nőve, vagy ragasztva, esetleg milyen könnyen lehet őket leszedni. Halkan kuncogok közben, mint egy kisgyerek, aki valami roppant érdekeset talált.
- Milyen aprócska kis angyal szárnyacskák - mondom halkan és lágyan, gyermeki hangon. Kuncogva állok fel és megyek odébb tőle. Olykor Namorra, olykor az apró szárnyacskákra pillantok. Már most elhatároztam, hogy nekem azok az apró szárnyak kellenek.
Ha a többiek elindultak ki a raktárból, elindulok én is velük csendesen.

Nem beszéltem nagyon, nem mintha nem tudtam volna, vagy különösen zavart volna bármi is. Az igazság az, hogy kicsit érdektelenül álltam hozzá a dologhoz. Mondják meg hova menjek, és csinálom. Most úgy látszik Kozmosz a vezető, bár Namor karizmája, és hercegi vére úgy tűnik nekem legalábbis, hogy lázad ez ellen.
Az indulatok csendben elkezdenek forrni, hamarosan már idiótának hívjuk egymást, és nem igazán koncentrálunk a feladatra. Nem igazán értek én ahhoz, hogy eldöntsem mit kell tenni, én egy katona vagyok gyakorlatilag. Végül, hosszú hallgatásom után körvonalazódni kezd a terv, miszerint a Stark expora kell mennünk.
El is indulnék én, de éppen a leguggoló Fúria aki megvizsgálja Namor bokáján lévő kis szárnyakat. Itt kicsit felszisszenek.
-Ez hiba volt.
Mondom, inkább magamnak. Ismertem Namort, és nem a kellemes, nyugodt temperamentumáról volt híres, és a személyes terét, meg intim zónáit igencsak erősen őrizte. Már tudtam, hogy baj volt amikor megláttam a lábain feszülő izmokat. Az egyetlen amit tehettem, anélkül hogy bárkiben is kárt tegyek, az az volt, hogy a valószínűleg elrepülő Fúriáért ugrom, és ha eltalálta a rúgás, megpróbálom elkapni mielőtt a sikátor falába csapódik, vagy valami. Ha ugyan lehet érte tenni bármit is. Elismerem, a hercegnek igaza volt, de életet venni ilyen egyszerű ok miatt? Én még gyilkosokat sem öltem, sőt.

Fúria megérinti a szárnyakat és Namor reflexszerűen fejbe rúgja őt. A lány hátra zuhan pont Jeff karjaiba, aki ugorva nyúl ki érte. A rúgásfájdalmas,d e a homlokon maradt lila folton kívül komolyabb kárt nem okozott, szerencsére a herceg visszafogta magát.
Ezek után a csapat megindulva a munkások ruháit ellopták és átöltözve érkeztek meg a Stark Plazahoz. Az épület bemutatót tartó fele le volt zárva, mert még a holnapi napra készültek, de sok másik része még nyitva volt. A gond, hogy pénz kellene jegyre, amivel bemehetnének...

Valami elsurran a szemem előtt mikor meghúzom egy kicsit az egyik szárnyacskát. Fájdalom nyilall a fejembe, érzem ahogy testem zuhan, majd hátraesve valami erősben landolok. Erősben és mégis kicsit puhában. Felnézek meglepetten, a fejem kicsit zúg és zavarodott minden gondolatom. Pislogok értetlenül, Amkap karjaiban vagyok. Mi történt? Namorra nézek, már meg is értettem. Fejbe rúgott. Pislogok párat, a sokk hatására csak most jön a fájdalom. Felnyögök és igyekszek felállni, Amkap segítségével ez nem is olyan nehéz, csak lábaim inognak meg egy kicsit, a fájdalom hatására. Megérintem homlokom, tompa erős fájdalom. Csúnya monoklim lesz ott. Sőt, talán dudor is. Irtózatosan csúnyán fog ez mutatni. Ennyit mégis megérte. Nekem még mindig nagyon kellenek azok a szárnyacskák.
- Uhh... köszi... - nyögöm ki végül Amkapnak kicsit elpirulva. Szemeimmel végigpásztázom őt, nem is rossz bőr. Sőt még talán össze is állnék vele. Elvégre az ilyen nincs megtiltva, ne csak Gloria és Namor legyen itt egy ilyen nyálas pár. Hirtelen eszembe jut hogy dolgunk van és nem lenne jó ötlet, hisz ha elvégezzük feladatunkat mindenki hazamegy a saját realitásába és talán soha többé nem látjuk egymást. Kicsit elszomorodom ezen, hisz Kozmosz is elég jó fej, legalább is eddig, talán jó barátnők lehetnénk. Felsóhajtok kicsit, figyelem ahogy a többiek tevékenykednek, nekem nem kell átöltözni, vörös ruhámat simán lehet motoros szerkóra fogni. Namorra pillantok olykor, tuti megutáltam őt most már. Csendben haladunk az utcákon, figyelem a házakat és embereket, inkább Amkap közelében maradok. Elérünk a megbeszélt helyre, figyelem ahogy Gloria elmegy és minket Namor félre hív. Valami van benne hogy jó lenne tudni egymás képességét, hogy hatékonyan tudjunk majd harcolni vagy tovább tevékenykedni.
- Én uralom a tüzet. Nem túl jól de valahogy mégis. Én is tudok repülni - válaszolom kicsit izgatottan, majd Gloria után sandítok. Ha Namornak akarnék ártani, vele kezdeném, ebben már biztos vagyok. Kezd az agyamra menni a bunkó és felsőbbrendű viselkedése, de egyenlőre nem szándékozom se őt, se Gloriat megrohamozni. Ujjaim enyhén görcsbe rándulnak, de csak egy apró pillanatra, csupán én érzem, lehetőleg senki nem látja. Érzem ahogy elmémben halk suttogás merül fel. Reménykedtem hogy ennek már vége... Lehunyom szemem kis időre, felsóhajtok és enyhén megrándul a fejem. A hangok szerencsére eltűntek, de nem tudom meddig. Felmerül bennem hogy talán figyelmeztetnem kéne őket, Gloria talán el is tudná bennem ezt nyomni, de egyenlőre úgy döntök, nem mondok senkinek semmit...

Miközben válaszolok egy kisebb balhé alakul ki a csapaton belül, ami tartok tőle hogy csak még jobban szét fogja zilálni a sorainkat, úgymond, így se volt eddig túl jó hangulat, és az ilyesmikre nincsen szükség.
- A csapaton belüli erőszakot lehetőleg mellőzzétek, nincs szükség arra hogy szétessünk ilyenek miatt. - Jegyzem meg kissé bosszúsan, majd megkezdem utamat jómagam is, hiszen tudjuk hova kell menni, Stark Plaza, amiről igaz én nem tudom hogy hol van, de a többiek jártasak ebben a New Yorkban, szóval én inkább csak követem őket. Menet közben leütünk egy csapat munkást, ami nem túl hősies, de a ruháik most igazán jól jönnek. Személy szerint sikerül egy nagyon sokat takarót találnom, bár így is pár rész, például az arcom kilátszik, de valami csoda folytán nem igazán vesznek észre, talán a tömeg ereje, az emberek nem figyelnek egymásra.. Igen talán ez lehet a magyarázat. A többiek elkezdik az ismerkedést, felsorolni hogy ki mire képes, s valóban ezt lehet megejthettük volna már sokkalta hamarabb, hiszen az információ nem potyog csak úgy az ölünkbe, akkor sem ha egy csapatban vagyunk.
- Tárgyakat és személyeket tudok lebegtetni, mozgatni, passzírozni, darabokra robbantani, tudok repülni és erőteret generálni, ezeket mind kézmozdulatokkal. - Azt hiszem ennyi elég leírásnak, hiszen a többiek sem mondtak többet magukról. Hagyom hogy Gloria tegye amit tennie kell, hiszen itt most rajta kívül mind tehetetlenek vagyunk, legalább is véleményem szerint, s ezért én igazából inkább figyelem Namort és Radoslavat, nem kell hogy esetleg ismételten egymásnak essenek, ezért innentől állandóan rajtuk tarom majd a szemeimet.