Átjáró a Földre

Albert meglepődik a maszkos elmebeteg reakcióján, de nem tulajdonít neki komoly jelentőséget. Úgy véli, hogy Lionheart meg tudja védeni magát, mind mentálisan, mind fizikailag. Így továbbiakban a többieket nem zavarva és magát nem zavartatva folytatja a sétát fel a kastélyba, majd azon belül pedig a rögtönzött taktikai teremmé alakított kocsmába. A bent lévőket egyelőre nem mérte fel. Sokkal jobban érdekelte a terepasztal és a védelmi erőik.
- Parancs a ballisztáknak. Támadásnál az elsődleges célpontjuk, az esetleges ostromtornyok legyenek. Aztán a katapultok és utána a gyalogság. Az íjászok koncentráljanak a repülő ellenségekre.
Nagyon optimistán úgy számol, hogy egy közel egy milliós sereg felét fel tudják őrülni a védekezéssel, ami el is húzódhat. Ezért nem tervez mostanában hosszú távon.
- Készüljenek pihenjenek. A belső és a külső közlekedési csomópontokon, hidaknál, csapóajtóknál kettőzzék meg az őrséget. Így ha a levegőn át bejut egy-egy, akkor hatékonyabban tudjanak védekezni...egyelőre ennyi...

- Eragon sajna a Justin Bieberel kufircol a Kék Osztriga bárba. Ja és én nem Saphira vagyok, hanem a beszteroidozott ikertesója.
Svarog belépett a fogadóba, majd egyből lerakta magát az asztalhoz. A hányingere már csillapodni kezdett, kajálni kezdett.
- A középkorban értettek ehhez. Jó volt a pestis, meg a keresztes hadjáratok, de a húst tényleg jól megcsinálták. A két zsaruval együtt kajáltak, bár Svarog vigyázott az illemre, fél fülel hallgatózott.
- Szóval lesz minden sárkányok, tündérek, hu. Izgalmas éjszaka lesz, újra játszok a Gyűrűk Urát. - Fordult a két zsaru felé. - Frodónk és Samunk már van. Én leszek Gimli. De viszont lenne egy jó ötletem. Amire szükségem van salétromsav, pélóén és kén. Gondolom tudnának szerezni, három-négy bombát kellene csinálni, valamint gránátokat. Technikai fejlődés skacok - kacsintott a társai felé. - A káliumnitrátot, ami a salétrom alapanyaga simán kivonhatjuk az emberek vizeletéből. Bocs, aki most kajált. Ja a káliumnitrátot simán megtalálhatjuk pár potencianövelő szerben. A fenébe, hol élnek itt denevérek, akkor az ürülékükben is megtalálható. pélóént tutira szerzünk, csak nem használnak itt központi fűtést. A kén, kicsit nehezen megoldható, de csak vannak alkímisták a városban. A jómadarak mindig kotyvasztanak valamit, amihez szükség van kénhez.

Amint beérünk a városba megkapom a választ, ezen gondolkoznom sem kell, hisz ha van lehetőség emberi vért is magamhoz venni, akkor nem fanyalodom rá az állati vérre. Hisz attól nem lennék erősebb, sőt, magam ismerve még jobban meg is éheznék. Az pedig nem tenne jót a harci képességeimnek. Úgyhogy a felajánlott lehetőségek közül a második csábítóbbnak tűnik.
- Azt hiszem a legjobb az lesz, ha megbeszélem Deadpoollal a dolgokat. – fordulok hátra a férfi felé. Eközben meglátom a nyakukat tapogató rendőrtiszteket. Kissé nyugtalannak tűnnek a kérésem miatt.
- Ne aggódjanak, táplálkozás közben még sosem öltem. – fordulok feléjük – Ezenkívül nem lenne logikus, ha az önök vérét innám, hisz ezzel gyengülne a társaságunk. – fejezem be a rögtönzött tájékoztatást miközben belépünk a fogadóba. Úgy látszik ez lesz a rögtönzött taktikai központunk, már ha a középen felállított terepasztalt vesszük alapul. A kocsmán belül eléggé jó hangulat uralkodik, a társaság gyorsan átveszi a középkor szellemiségét. A terepasztalt szemügyre véve gyorsan megállapítom, hogy az építészek jó helyet választottak, illetve a vár megfelelően védhető nagy túlerő esetén is, így ezzel már nem is nagyon törődök tovább. Miután Lionheart ételt és italt hozat ismét eszembe jut, hogy megkellene tárgyalnom a „vérvételt” Deadpoollal. Ekkor azonban érdekesebb információk hangzanak el, úgyhogy inkább hanyagolom még egy kis ideig a táplálékot és inkább figyelemmel kísérem az elhangzó dolgokat az ellenség seregéről, és a védelemről. Szóval az ellenfél soraiban embereken kívül misztikus lények is előfordulhatnak. Ez eléggé megnehezíti az harcot, az általam elképzeltnél, de ha másfelől nézzük ismét hasznát vehetem az mitológiai szaktudásomnak. Eközben odalépek Deadpool mellé, kicsit meglököm a vállát, hogy felkeltsem a figyelmét.
- Akkor szabad lenne egy kis uzsonnát kérnek? – mondom a férfinak egy apró mosolyt eleresztve, hisz eddig még nem sok esetben kérdeztem meg az emberektől, hogy ihatnék-e belőlük egy keveset. Ha beleegyezik akkor a részletek megbeszélése invitálom. A módját természetesen rá hagyom, számomra a lényeg csak a vér. Tehát, ha a harapástól fél, akkor jelzem neki, hogy leveheti magának is, de a nyálamban lévő enzim beforrasztja a fogak okozta sebeket, így inkább azt ajánlanám, illetve azt is elmondom, hogy a harapásomtól nem változik át, és semmiféle mellékhatással sem jár az eljárás.

- Hé, miért mi legyünk hobbitok? - duzzog Steve.
- Ja! - háborog Marcus is.
- Mert jól kajálunk? - vigyorgott Steve.
Aztán tovább eszegetnek vidáman.
Ahogy Svarogot hallgatják, jobb ötlete támad Stevenek.
- Ne Gimli legyél, hanem Gandalf. Ő értett ilyesmikhez - vallja tudálékos képpel.
Hamarosan elfogynak a finom ételek az asztalról, a két rendőr már majdnem végzett, mikor Svarog a vizeletet említí.
Marcus sugárban köpi ki a kaját a szájából és nagyokat köhécsel.
- Viccelsz, ember? - kérdi döbbenten, meg kissé undorodva. Nagy az esély rá, hogy a körülöttük lévőket beterítette, azokat biztos, akik egész közel ültek hozzájuk... így Svarogot is, hehe.
De még nincs vége!
Svarog tovább mesél, magyaráz.
Jön az ürülék.
Most Steve torkán akad meg egy pillanatra a kaja.
- Hagyd már! - morgolódik. - Ráér ez később... had együnk végre normálisan és fejezzük be a finom lakomát. Elvégre, ahogy Gimli mondaná, telehass nélkül nem lehet harcolni! Szóval hajrá! - csap öklével elégedetten az asztalra.
Amolyan középkorisan és Gimlisen.
- Hé, Svarog - szól Marcus. - Majd számoljuk csata alatt, hogy ki hányat ölt meg, mint Gimli - vigyorgott.
- Ja, ez jó ötlet - bólintott rá Steve és ő is elvigyorodott.
- Na, ez jó kaja volt - nyújtózott később Steve. Még kicsit később furcsa érzés kerítette hatalmába. - Miért érzem úgy... hogy... huáhhh... - ásított egy nagyot. -... hogy mindjárt... le... le... leragadnak a szemeim? - és a kérdést befejezve feje az asztalon koppant, hehe és már mélyen hortyogott.
- Nemtommm... - motyogta álmosan pislogva Marcus. - Nagyon remélem... hogy... nem... kevertek valami... mérget... a kajánkba... de nem hinném... na, aludjunk - és beledőlt Steve ölébe és mélyen aludt.

Steve:

Steve később menetrendszerűen felébredt, ahogy az alvás után szokott történni. Hiszen mindenki felébred, miután egy jót aludt.
De nagy meglepetésére nem a fogadóban van, hanem egy kis réten, ahol egy patak vidáman csörgedezik. Tisztára idilli a kép. Őzike szökkel a a zöld pázsiton, nap meleg sugara simogatja a bőrét, ragyogó, hibátlan kék ég van a horizonton. Mintha egy festő festette volna. Vagy... vagy... meghalt... és... ez...a... mennyország?
Körbe néz ijedten.
- Marcuuuuusssssssss!!!! - ordítja még ijedtebben, kétségbeesettebben.
De ekkor elakad a szava és a lélegzete is.
- Huhh - mondja, ahogy megpillantja a gyönyörű nőt, aki természetesen végigsimíthat az arcán.
Hogyne!
Még mást is tehetne, de még mennyire!
Steve szinte megbabonázva nézi, még a szavak se jutnak el a füléhez könnyedén, de végül sikerül nekik és Steve Smith feldolgozza őket, megfejti az értelmüket.
- Öhm... ööö... nos, izé... - megnyalja száraz ajkát, kedve lenne egy nagyot húzni a fogadóban lévő sörből. - Marcus... akkor... beletrafált, hogy megakartak mérgezni minket... vagy nem? És.... hát... ó, hogyne! Örömmel segítek egy ilyen bájos, szép hölgynek, mint te! - mondja segítőkészen és feltápászkodik, ha a nő hagyja.
Azonban felemeli a mutatóujját és óvatos duhajként egy kérdést szegez a nőnek. - Álljunk meg csak egy pillanatra... honnan tudjam, hogy ez nem csapda? Mi van, ha mégis te vagy az ellenség? Hol van Marcus? Ő a legjobb barátom. - aggódik. - És... és... ez... egy álom? - kérdi bizonytalanul, fejvakarva és közbe néz.
Minden oly hibátlan, minden oly tiszta és szép és gyönyörű... hogy az már gyanakvást kelt. De nagyon szép egyébként.

Marcus:

- Nyammnyamm - motyogja Marcus, miközben édesdeden alszik, fejét a pázsiton nyugtatva, s feje alatt pihennek kezei holmi kis támaszként, vagy ilyesmi.
Egy patak csobogására ébred fel és látja, hogy nem a fogadóban van.
De előtte van egy gyönyörű nő!
Aki magyarázni kezd valamit neki, hogy tévhitben élnek meg, hogy... hogy.. nem ő az ellenség, hanem pontosan ő a jó barát, aki segítene nekik, csak átverték.
Aztán végigsimít a kezével az arcán, az érintése olyan puha és finom, mint senkié... hoppá, az asszony meg ne hallja a gondolatait!
- Észbontóan jó futóműveid vannak, ugye tudod? - vigyorog Marcus a nő gyönyörű lábait nézve. - És frankón jól össze vagy rakva, de tényleg! Van pasid? Csodálom, ha nincs! Te vagy a legszebb nő a világon! - magyaráz. - Csak én már elígérkeztem az asszonynak. Tudod... nős vagyok, van egy gyönyörű feleségem és pár gyerekem. Engem oda várnak, haza. De... meg kell valljam... egyik... legerotikusabb álmom volt ez... hm, tényleg, ez egy álom, nem? - magyaráz hosszan Marcus, ami még egy pletykás nőnek is a becsületére vált volna. - Apropó, hé Steve, ezt látnod kell! Micsoda klassz csajszi! Gyere Steve! - mély csend, körbe néz és ő van csak egyedül a réten, meg a nő. - Steeeeeeeveeeeee!!!! - kiáltja kétségbeesetten.
- Hé, te gonosz némber, hol a legjobb barátom? - kérdi fenyegetően, aztán lehiggad. - Öhm, izé... bocsánat... mármint... elnézést... de... tudod... ma kissé nehéz napom volt. Még a Stark Plázában voltam, aztán villámcsapott belém és a haveromba, Stevebe és akkor valami hülye idétlen laborban találtuk magunkat és Steve hányt is... majdnem én is... és akkor elvittek minket megint egy olyan hülye teleportálással valami másik helyre, aztán egy frankó kastélyban kötöttünk ki vagy hol, mintha valami középkori filmbe cseppentünk volna... például a Gyűrűk Ura... te... te ismered? - kérdezi nevetgélve. - Egyik legjobb film... vannak benne... hobbitok... törpék... tündék... - számol az ujjain. -... emberek is persze.... mágusok... trollok, nazgulok... orkok... huhh... és... fogadóba mentünk... és... ettünk... és most itt vagyok! - valahogy olyan furcsán, akadozottan beszélt, mint aki kicsit ki van készülve és levegő után is kapkodott egy picit. Lehet Marcusnak ez sok volt. - És... és... most te azt kéred, hogy segítsek neked, mert veszélyben vagy, meg az... Avaron is... vagy mi a szösz - mondja ki rosszul a hely nevét. - Meg Anglia, meg a Föld... hát... kösz... jó... segítek - nyög enerváltan és elterül a földön, mert eddig ültében volt, de most végig feküdt és a kék eget bámulja és arra gondol, hogy mi a francért kelt fel ma reggel?
Akkor ebből a sok szarból kimaradt volna.
Végül ismét felül.
- Hol van Steve? - kérdi kétségbeesetten suttogva, mert eléggé szétesni látszik Marcus és már nem ordibál, kiabál, csak rimánkodik.
Hm, lehet nem ő volt a legmegfelelőbb ember erre a téridő utazgatásra?
Lehet... vagy csak megijedt, mert nincs mellette a legjobb barátja.
Ez is könnyen meglehet, sőt inkább ez képzelhető el.

A kérésem süket fülekre talált ezért úgy döntöttem inkább letelepszek egy asztalhoz kissé elhúzódva a többiektől. Ahogy telt az idő furcsa dologra lettem figyelmes. Mindenki viselkedése megváltozott mintha kicsit becsiccsentettek volna. Igaz, hogy furcsa volt de nem rémisztő. Úgy gondoltam kicsit több sört ittak a kelleténél azonban magamon is tapasztaltam eme furcsaságokat. Azonnal felpattantam az asztaltól és kipikelyesedtem azonban hiába volt kemény a külső ha az ellen ármánya belülről csapott le. Alig tettem meg pár tétova lépést mire orra buktam és rögtön ellepett a sötétség. Nem tudom meddig lehettem eszméletlen. Egy békés kis patak mellet tértem magamhoz. A nap ragyogóan sütött a szél megcirogatta a pikkelyeimet. Körülnéztem társaimat keresve egy gyönyörű nőt pillantottam meg. Ruházata eléggé érdekes volt biztosan a helyi divat sajátossága. Pár pillanatig legeltettem a szemeimet majd kedvesen majdhogynem angyali hangon szólított meg. Mikor megtudtam ő az a boszorkány aki miatt ide küldtek minket kissé meglepöttem. A gonosz boszorkány nem ilyennek képzeltem. Mikor közölte velem, hogy meg akartak mérgezni egy kérdés ötlött fel bennem.
-Vajon miért hoztak el olyan messziről csak azért, hogy megmérgezzenek és hol vannak a töbie..- megakadt a szavam mert odalépett hozzám és puha bársonyos kezeivel végigsimította az arcomat. Soha hasonló élményben nem volt részem még emberi alakban sem. Soha nem voltam ember kedvelő pikkelyesen meg ők nem kedveltek engem. Felébredt bennem egy érzés, hogy meg kell védenem ezt a gyönyörű nőt mikor a medálom enyhén nekicsapódott a mellkasomnak. Ez az apró tapintás eszembe jutatta miért is hozattak erre a világra. Azért, hogy megvédjem az ártatlanokat és végre megtudjam mi rejtözik bennem. Ezért gyengéden megfogom a nő kezét és lágyan eltolom magamtól.
-Elnézést kérek de honnan tudjam nem te akarsz a világ ura lenni. Gyönyörű nő lévén könnyű szerrel játszhatsz a férfiakkal akár egy hangszeren. Ráadásul varázsló is vagy és bennük még inkább nem szabad megbízni.- erre lefoszlott rólam a gyíkpikkely így kissé tisztábban tudtam gondolkodni.
-Nem szeretem ha bábként rángatnak ezért inkább várok estig akkor majd kiderül ki mond igazat valójában.- Azzal megpróbálok eltávolodni a gyönyörű nő közeléből megkeresni a többieket.

~Pokoli ez a fejfájás.~ Ez az első gondolatom mikor magamhoz térek. Ahogy kinyitom a szememet, hirtelen elvakít a magasan járó nap fénye, de gyorsan hozzászokik a szeme.
~Hol..hol vagyok?~ Miközben próbáltam vissza emlékezni pontosan mi is történ velem, feltápászkodtam és körbenéztem. Egy réten voltam, ami mellett volt egy ingen csábító kis patak.
~Emlékszem.. Emlékszem hogy először a Raft-ban voltam, majd aztán.. aztán eltalált egy villám és egy laborba kerültem valahol Nagy Britanniában másokkal együtt. Utána tovább teleportáltak minket a középkori Avalonba.. Igen eddig minden teljesen tiszta. Egészen addig, amíg meg nem érkeztünk a fogadóba és neki nem kezdtünk az étkezésnek.. Utána.. Utána mi történt? Berúgtam volna? De hát az nem lehet. Amióta a nanitok megvannak még nem tudtam annyira berúgni, hogy bármit is elfelejtsek és másnaposság sem gyötör azóta soha. Akkor még is miért nem emlékszem és mi miatt fáj a fejem?~ Ekkor észrevettem egy békésen legelésző őzt. Mindig is gyönyörű állatnak tartottam. Mikor az utcán éltem, fiatal koromban, volt egy nyár mikor 2 hónapon keresztül végig egy erdőben leltem menedékre. Akkor láttam utoljára őzt. Mindig is csodáltam őket. Volt is egy kis bűntudatom, amiért vadásztam rájuk, de hát én éhes voltam a húsuk íze pedig mindig is nagyon finom volt. De soha sem egyszerű prédaként tekintettem rájuk és mindig megadtam a nekik járó tiszteltett. Ekkor aztán megszólított egy nő. Méghozzá nem is akár milyen nő.
- Megmérgezni? – Kérdeztem csodálkozva, majd aztán pár emlék eszembe jutott. Ahogy beszélgettünk és sört ittunk. Persze nem mindannyian sört, de én például azt. Úgy gondoltam, hogy estére úgy is lebomlik, bármenyi alkohol is legyen benne. Aztán hirtelen képszakadás majd a következő emlékem az, hogy mindenki elégé kótyagos, köztük én is. Érzetem, hogy fáradok ezért próbáltam felállni az asztaltól, hogy a korábban említett pihenő helyek egyikére menjek, de felállás közben összecsuklott a lábam, majd előre dőlve sikerült lefejelnem a korsó sörömet.
~Ez megmagyarázza a fejfájást.~ Ahogy a lány (aki mint kiderült Morgan) végig simít az arcomon, azonnal megfeledkezek a fejfájásomról. A szépsége már az első pillanattól megbabonázott, de nem az a fajta voltam, akit a lányok kényük kedvére az ujjai köré tudtak csavarni.
- Többet kell erről tudnom, mielőtt még eltudnám dönteni hogy ki hazudik, és ki mond igazat. – Ekkor megfogom lágyan a kezét, hogy érezhesse, nem kifaggatni akarom, csak megérteni, hogy most pontosan mi is folyik itt. – Miért hívtak ide minket, ha aztán meg akartak ölni? A csapat nagy többsége köztük én is még csak nem is hallott Avalonról eddig. Semmilyen tekintettben sem fenyegettük volna a terveiket. Hogy hoztál ide engem? És miért csak engem? Hol találhatom a többieket? Miért gyűlölitek ennyire egymást Merlinnel? – Bár vannak történelemkönyvek és legendák Avalonról, de arról egyikben sem eset szó, hogy lenne egy titkos átjáró Avalon és a Föld között, szóval lehetségesnek tartom, hogy talán más törtnetbeli lyukak vagy hibák is találhatóak bennük. Pláne hogy az egy másik realitásból valók voltak, szóval itt akár teljesen máshogy is alakulhattak a dolgok.

Nos úgy tűnik hogy a vicces bácsi nem akar felvenni az asztalról, szóval kissé sértetten fordulok el tőle, s ha hozzám szólna akkor lerendezném egy " hagyjál békén! "-el, de sajnos nem is szól hozzám, szóval csak leülök egy ponton az asztalon és... Unatkozni kezdek, ez pedig idővel azt vonja maga után hogy elkezdem nézegetni a társaságot, és az jár a fejemben hogy kit hogyan lehetne megölni, vagy egymásnak uszítani őket. Azonban mielőtt jobban bele süllyedhetnék a gondolataimba, elfog egy nagyon különös érzés, már megint, de ez most kellemesebb, mint az előbbi ( hányinger ), s úgy tűnik hogy ezzel nem csak én vagyok így, hiszen a többiek... Nos kidőlnek, így szépen egyszerre, s csak hárman maradunk úgy ahogy meg, ébren? Óóóó szóval hogy ilyen a fáradtság? Milyen kellemes, engedek is neki, és hanyatt vágom magam az asztalon, s eztán pedig átélem életem első álmodását...

Egy nagy nyílt területen térek magammal, minden széppel körülvéve, tök nyugodt minden, madarakat hallok, és sehol egy tetves korcs akit betörhetnék, vagy háziállatommá tehetném, s még egy mocskos ember sincs, kit rávehetnék hogy cipeljen... Ellustultam volna? Ugyan dehogy! Körbenézek, s úgy tűnik hogy nincsen itt senki, illetve így hiszem egy darabig, ugyanis tekintetem át siklik Morgan felett, s csak többszöri fejforgatás után veszem észre, és akkor is csak véletlenül, de nem nagyon zavartatom magam miatta, bár ha jól emlékszem ő vágott le valami csúnya szöveget a múltkor, de továbbá nem érdekel, illetve mégis, mert a sok szövegelése mellett oda jön, és elkezd piszkálni, amit én hagyok is neki, mert miért ne?
- Ömm... - Mondom neki, miközben az egyik kezemet a szám alá, az államnak támasztom.
- Engem nem lehet megölni. - Mondom majd elmosolyodok, s próbálom úgy értelmezni is hogy mit mondott az előbb, de úgy igazán sokra nem megyek vele, csak egyetlen egy kérdést sikerült bennem felhozni, az pedig nem mást mint:
- Mi az a méreg? - Kérdem érdeklődve, és abszolúlt figyelmen kívül hagyom hogy elvileg segítséget kér tőlem.

- Gandalf vagányabb. Akkor én lettem Gandalf, ja és bocs az altesti poénokért, többet nem fordul elő. Számoljuk ja...
Svarog érezte, hogy egyre álmosabb, pedig csak két korsó sört ívott, a következő pillanatban a feje lehanyatlott az asztalra, és már durmolni kezdett. Egy réten ébredt. A madarak csiripeltek, a közelében meg egy őz legelészett. Svarog felállt, majd odaszólt az állatnak.
- Na mi van kisöreg nem láttál még fehér embert? - Meglátja a nőt. Svarog csak ennyit mondd. - Helló. Mit keres egy ilyen elragadó hölgy a vadonban? - A nő elmondta, hogy Svarog felébredt. - Aha, azt én is látom.
Az előbb még a kocsmában volt, most meg a réten.
- Aha, szóval megakarnak mérgezni, Merlyn pedig nem az az együgyü fickó. Nem lepődtem meg, ahonnan én jöttem, ott szinte mindenki hátbaszúrja a másikat. - A csaj végigsimított az arcán. - Tudod mit, mondd el mit kell tennem, és meglátjuk.

Nagy sajnálatomra Deadpool nem olyan segítő kész, mint azt először gondoltam. Ezért nem segít társa éhségének enyhítésében, Lionheart ugyan hoz néhány tyúkot. De az állati vér nem közel sem ér fel az emberi vér fenséges ízéhez. A különbség körülbelül olyan mélyen gyökeredző, mintha a steaket és a tofut vetnénk össze. De ha azt vesszük a semminél a vegetáriánus étel is jobb. Lassan a hangulat alábbhagy és a vidám mulatozás után a pihenésé lett a főszerep. Kis csapatunk lassan magára maradt és a tagok szépen lassan egymás után dőltek ki. Ez még nem lett volna olyan meglepő, hisz egyszerű halandók, de a fáradtság jelei rajtam is megmutatkoztak. Régóta nem fordult már elő velem ilyesmi, nem kellett gondolkoznom sem, hogy rájöjjek itt valami nagyon nincs rendjén. A vámpírok akkor alszanak, amikor tudatukkal lekapcsolják testük, mi nem alszunk el magunktól. Ekkor a széken ülve szemeim leragadtával a többiek után én is alámerültem a tudatalattimban.
De az álmok nyugodt tengerét elhagyva hirtelen egy sivár, felperzselt réten riadtam. A többiek mind eltűntek, egyedül maradtam. Akármerre néztem csak a kietlen tájat láttam, ezt a látványt csak a lángoló bokrok törték meg. A fekete földet borító megégett fű és az onnan feltörő friss láva látványa lenyűgöző, de egyben hátborzongató is volt. A fekete eget koromfekete felhők borították, s hamu szállt alá a magasból. Az engem körülvevő dolgok összessége kissé még engem is kizökkentett általános nyugalmamból. De ahhoz még bőven nem volt elég, hogy elveszítsem a fejem. Ekkor a lángok formát öltöttek előttem és a lávából egy alak emelkedett ki. S ez az alak hozzám szólt, ugyan nem tudtam ki ez, vagy mi ez mégis szinte minden előzetes cselekedet előtt dicsérni kezd, majd a szolgálataim kéri.
- Gyermekeid egyike? – nézek rá értetlenül. – Mégis kit tisztelhetek személyedben és miért ajánlasz számomra ilyen becses dolgokat? – kérdezem, majd a talajra pillantok, arcom gondterhelt, és könnyen kivehető, hogy mélyen magamban vívódok. Hisz az örök fény az éjszaka lényének szinte olyan, mintha egy vaknak kínálnák a szeme világát. De ehhez hűséget kellene fogadnom egy olyan lénynek, aki egyértelműen nem az én életfilozófiám vallja. Ez a felismerés azonban felnyitja szemem, tekintetem felemelem, kihúzom magam s az alak felé fordulok.
– Mik a pontos céljaid? Addig meg sem fontolom az ajánlatod, amíg nem ismerem a szándékaid. – mondom végül az előttem álló lénynek, magabiztosan és megrendíthetetlenül. Hisz abban egyetértek vele, hogy a vámpírok méltóságteljesen élnek, s ebből én sem adok alább.

- Heh.. Szerintem így s elég feltűnő volt. Az egyik szuperbörtönből ragadtak ki. Bár végül is lehet, azt hiszik megint egy másik világba kerültem. – Közben egy kicsit elmosolyodom. Egyenlőre nem érzem veszélyben a nő mellett magam, bár ez lehet csak az álom hatása. Ezután azt is megtudtam, hogy ez csak egy állom. De akkor miért fájt a fejem? Na de most ez lényegtelen. Sokkal fontosabb, hogy épp mérgezés áldozata vagyok.
- A nanitjaimnak fel kéne ismerniük az oda nem illő anyagokat és toxinokat.. – gondolkodom hangosan és közben próbálok rájönni, hogy mit is tehetnék. Persze tudtam, hogy nem nyújt tökéletes védelmet a regeneráló rendszerem, de úgy voltam vele, hogy lassítani azért lassítani kellett volna. Aztán eljut a tudatomig az a része is Morgan beszédjéből, hogy ez egy mágikus mérgezés. Valószínűleg emiatt tehetetlenek.
- Tudok tenni ellene valamit? – Kérdezem elvégre valami indoka csak volt, hogy megjelent nekem, ha csak nem az utolsó kívánságom meghallgatása érdekében jött.

Nos, az első hosszabb monológjához, ami nem is hosszú csak nekem az, nem igazán tudok mit mondani rá, eleinte nem akarom elhinni amit mond, de végül be kell látnom hogy van benne valami, s ezt igazából egy jó alapos, könnyen látható, kar összefonós, fej elfordítós sértődöttséggel jelzem, és hozzá fűzök még egy viszonylag csalódott:
- Cöh... - Hangot is, majd erősen gondolkodóba esem, és őszintén, most nem tudom hogy mit csináljak, annyira őszintének tűnik, és végül is, nincs okom arra hogy ne higgyek neki, attól függetlenül hogy mit is mondott korábban... Mit is mondott? Ó nem jut eszembe, de akkor annyira gonosznak tűnt, és most mit csináljak? Azt hiszem ez egyértelmű, elég erős okokat hoz fel számomra arra, hogy higgyek neki valamilyen szinten, valami olyan szinten hogy igazából csak így simán hiszek neki, és végül visszafordítom felé a tekintetem, melyből a sértődöttség is igencsak gyorsan kiveszik.
- Tudod igazad van! Azok a mocskos árulók, és én még segítettem nekik megszerezni azt a miafenét... - Kezdek mérgelődni kissé magamban, de végül egy kis dühös nézés után elmosolyodok, majd felemelem felé a karjaimat, hogy legyen oly kedves és vegyen fel, nem mintha különösebben szimpatikus lenne, de úgy néz ki hogy velem van és jót akar nekem, s akkor meg miért ne tenném meg ezt?

Steve:

Persze, hogy elfogadja, egy ilyen bájos nőnek mindent elfogad! Így a nő is segít neki a feltápászkodásban és aztán füttyent egyet, hallva, hogy Marcus beletrafált a lecsóba.
- Így nyernénk öregem lottót! - fogja a fejét. - Már rég milliomosok lennénk! - sóhajtozik vágyakozva. - De a hivatásomat akkor is nyomnám, mert szeretem - magyaráz, vagy mondja inkább csakúgy magának.
A nőci int egyet a kezével, mire hirtelen megjelenik előttük... vagy éppenséggel itt a réten a kocsma képe? Nem tudja pontosan, de tök dizájnos az egész!
Steve röhögve mutogat a kezével és kétrét görnyed és térdét csapkodja nagy vidámságában.
- Tisztára mint egy tévé, vagy sokkal inkább egy plazma tévé. Tényleg, HD felbontást tud? - röhög nagyot széles jókedvében.
- Ja... - nyel egyet. -... hogy ezek mi vagyunk és haldoklunk? - oda megy és megnézi jobban és tényleg ők azok, bár eddig is látta magukat itt, csak azt hitte alszanak. - Szóval ilyenek vagyunk, amikor alszunk... helyett haldoklunk... huhh... hát... nem szívderítő látvány, az biztos - megtapogatja magát.
- Pedig itt azért egész jó bőrben vagyok... ott meg... na, tessék - tárja szét a karjait/kezeit tehetetlenül.
- Megmutattad szépen, hogy kipurcanunk... szóval... mit kérsz akkor? Mit csináljak, illetve csináljunk? Nyilván nem káprázat ez... mi az ára annak, hogy visszavigyél minket, vagy engem és megments minket a haláltól? - akarja tudni Steve és mélyen belenéz a nő szemeibe. - Egy randi velem? - elröhögi magát és komoly képet erőltet magára.
- Bocs csak vicceltem, hallgatlak.

Marcus:

Szóval akkor el se jutott a letargikus állapotba, amibe annyira szeretett volna? Jó, nem szeretett volna, de nem jutott el?
Úgy tűnik nem, mert a nő közbe vág.
- Na, de aranyom nekem felessé... - itt kapja a csókot. -... gem van - néz döbbenten és valami fura érzés árad szét benne és elfelejti a feleségét és a gyerekeit és mindent gyakorlatilag, talán reményei szerint Steve-t nem és már várja, hogy hallhassa a nő hangát, hogy érezhesse finom, selmyes bőrét és mindig a közelében akar lenni, hogy finom illata körbe lengje őt... és ágyasa... atya ég... micsoda lábak! És ágyasa akar lenni természetesen minden áron!
Hogy forró éjszakán egymásé legyenek és nem csak a lábai szépek... nem csak az, mmm... hanem szép idomai is vannak a hölgynek, de még milyen szép!
És jön az újabb csók.
- Azannya... bármit... angyalom - súgja átszellemülten és bután vigyorog egyet, aztán érzi, hogy lecsukódnak a szemei és ismét a sötétség veszi át a helyét.

A Kapitány még egy ideig a terepasztal mellett állt és próbálta memorizálni a város és a környék képét. Kereste azokat a pontokat, ahonnan logikus támadás érheti a várost. Valamint próbálta felfedezni azokat a rejtett vagy éppen eléggé nyilvánvaló hibákat, amelyek az évszázadok alatt mutatkoztak meg a létesítmény védelmében. Aztán azon dolgozott, főleg fejben, hogy különböző védelmi stratégiákat dolgozzon ki. Majd, mint mindenki más, ő maga is nyugovóra tért...

...~ Mennyivel frissebb itt a levegő, mint abban a kocsmában, ahol elaludtam... ~ majd felismerés követi a kezdeti elégedettséget. Amolyan "valami nem stimmel" érzés, ami akkor fogja el az embert, amikor nem tudja: most ébren van vagy éppen álmodik!? Ekkor ül fel és néz körül, majd rögtön fel is pattan, mert tudja, nincs jó helyen. Aztán a nő és a bemutatkozása meggyőzi arról, hogy tényleg rossz helyen van.
- Tudja, missz Morgan, nem tud érdekelni a mondandója. Megfogalmaznám ezt a saját szavaimmal is, de más világból való vagyok. Ezért kicsit gondolkodnom kell, hogy adjam az ön tudtára...szóval nem Ön, hanem Merlin választott ki. Én hozzá vagyok hűséges. Ha az ő, vagy Roma által választottak megpróbálnak megölni, csak kihívásnak tekintem. De sosem állok el attól a megbízótól, akit el tudok elsőre is fogadni. Sajnálom. Nem segíthetek.

Körülnéztem és elindultam egy megadott irányba. Alig tettem meg pár lépést a hölgy újra elkezdett hozzám beszélni. Mikor azt mondta csak mi menthettük meg Avalont és a földet megtorpantam. Nem tudtam, hogy hihetek-e a fülemnek ezért a vállam fölött visszanéztem. Ebben volt valami mert abból a pár bordarabból amit örököltem megtudtam valószínű őseim törzsében a pikkelyesek védő szerepet láttak el. Ráadásul egész eddigi életemben úgy éreztem egy hatalmas árny burkolja be a lelkem egy részét. Mintha valamit még nem tettem volna meg amit meg kellet volna. Azon tanakodtam lehet, hogy ezt éreztem egész idáig? Hogy megmentem a világot? A mérgezés említésére nem tudtam mit feleljek. Mivel nem volt sok ismerősöm annyira nem ismertem az árulás fogalmát. Morgána elmondása szerint ha itt öltek volna meg az nem tűnt volna fel semmilyen nagyobb hatalomnak. Majd a bájos kezével végigsimította a köztünk lévő teret ami elkezdett hullámzani majd magamat láttam. A földön fetrengtem még mindig a gyík alakomban rángatózva. Valami nagyon erős méreg lehetett ugyanis jobban rángatóztam mint egy levegőért kapkodó hal. Mivel nem lehet vissza sok időm ezért az egyetlen utat választottam.
-Rendben van megvédelek DE feleslegesen nem ölök. Nőket és gyerekeket pedig semmikép és a legfontosabb ha rájövök, hogy átvertél darabokra szedem a seregedet puszta kézzel. Mivel más választásod nincs a világ megmentésére bele kell egyezned.-Azt nem tettem hozzá, hogy ha át is ver őt semmiképpen nem bántanám mert tisztelem a nőket. Az is szerencse, hogy nem tudja gyík alakomban jobban élvezem a szebbik nem társaságát. Ha úgy beszéltem volna vele biztosan szó nélkül igent mondtam volna majd szerelmet vallottam volna neki.

- Gyógyíts ki, és én azt mondom, hogy segítek neked. Figyelj már, amúgy milyen segítséget vársz tőlem? De most komolyan, egy X senki vagyok a Föld nevű bolygóról. A SHIELD-nek melózom, olyan dolgokat látok, ami miatt egy normális ember szerintem már rég a pszichiátrián kötne ki. Köztük téged, de te vagy a legkellemesebb látvány. Ha te nem vagy olyan mint csúnya, rossz Camelotiak, akkor miért nem gyógyítasz, meg? - Svarog közelebb hajol a nőhöz, majd kacsint egyet. - Meg amikor legutóbb Avalonba voltam, akkor a te állatkáid akartak kinyírni. Ja és még valami, egy dolog, ami csípi a csőrömet... A Camelotiak simán kinyírhattak volna minket, amint bemegyünk a várba, darabokra vághattak volna. Tehát bocsi bébi, de ezt elcseszted, de nagyon.