Átjáró a Földre

Svarog kikapta a kezéből a kardot, megnézte. Igen, vívott már ilyennel, pont Avalonba. Felhúzta a szemöldökét, végigmérte Deadpoolt, majd felkacagott. Párszor megforgatja a kardot, döf vele, majd odafordul Deadpoolhoz. Végre egy másik eszelős akivel ellehet.
- Haver, pszichiáter látott már? - Kinyújtja a kardot, majd belenézz Deadpool szemébe. - Ezennel lovaggá ütlek, a neved legyen Sir. Murdock Deadpool.
Odalép Britannia kapitányhoz.
- Nos akkor kit hová oszt be a főnök? Ha robbantani kell akkor itt vagyok, de ha egy légicsapás, akkor itt. Segítettem kinyírni egy hidrát.

Albert nagy levegőt vesz. Még elmélkedik a makett fölött néhány rövid másodpercet. Sokan kiestek a tervéből és ez nem tetszett neki. Ugyanakkor a maradottak képességeivel sem volt megfelelően tisztában. Nehéz helyzetben volt, mégis okosnak kell lennie. ~ Sun-tze befonná a haját. Sem a saját, sem az ellenfél erőit nem ismerni. Nincs ennél szerencsétlenebb helyzet. ~ A nagy levegő sóhajtás kíséretében hagyja el tüdejét.
- Rendben. Nagy vonalakban dolgozunk. Az emberek a falakon vannak, a balliszták a tornyokat célozzák. Aki tud repülni vagy nagyot ugrani, az a csapat varázstudóival menjenek magas pozíciókba és küzdje le az ellenség repülő lényeit. Ez lesz a legszarabb meló. A többiek pedig segítsék a falakon harcolókat. Csak szabadon. Nem törhetnek át a falon. Az első kürtszóra egy védelmi vonallal hátrébb vonulunk. Akkor konkretizáljuk a dolgokat. Illetve az ostrom helyzetétől függően fogok irányítani. Van kérdés?
Amennyiben nem hangzott el kérdés, abban az esetben a városban lakó gyógyító varázslókat egy központi helyre irányítja, ahova majd a sérülteket fogják vinni. A többieket a falakra küldi, harcolni. A kapukat bezáratja. Utasításba adja, hogy amint lőtávolba kerülnek az ellenséges csapatok, szórják meg őket nyílvesszőkkel. Ha szerencséjük van, akkor hosszan elhúzódó ostrom következik. Ha nem, akkor kevés esélyük van a túlélésre. Ugyanakkor Albert szívében ott a remény, hogy egy epikus ostromot is vissza tudnak verni, minden komolyabb probléma nélkül. Ez utóbbi érzésből kifojólag maga mellett tartja Lionheartöt, akit bár erősnek tart és látatlanban is megbízik harci képességeiben, küldöncként fog használni. Ugyanis ha egy falszakaszon már komoly hirig megy, akkor át kell tudnia vágnia magát, hogy egy másik szakaszra utasításokat szállítson. Miután mindenki elindult a kijelölt, vagy jónak látott helyére, Albert nagyot sóhajt, majd maga is az egyik veszélyeztetett falszakaszra siet.
- Uram add, hogy a tisztek jól vezessék az embereiket és időben elpusztíthassuk az ellenség repülő lényeit és ostromtornyait.

Miután megadtam a szerintem szükséges információkat a pozicionálásomhoz és fegyvert kértem ismét visszatértem a csendes megfigyelő szerepéhez. Az információkat már megkaptuk, s nagyjából tudjuk, hogy mire számíthatunk a harcok alatt. A védelem felszereltségével és a védők képességeivel is tisztában vagyunk. Az íjat is megkapom kisvártatva és a hozzá tartozó nyilakat is, melyek talán elég ideig ki fognak tartani. Az íjat néhányszor megfeszítve tesztelem, hogy kiállja-e az erőpróbát és látszólag tökéletesen megfelel a céljaimnak. Nem hiába, a középkori fegyverek meglehetősen masszívak voltak. A köpenyemet igazítva helyezem a tegezt a pengém mellé, úgy hogy egyik használatba vétele se legyen akadályoztatva a másik által. Az íj tesztelése után beállok a többiek körébe, s Svarog szavait hallva megszakítom figyelői szerepem.
- De ha emlékem nem csal a hidrával én végeztem. – mondom egy apró mosollyal az arcomon. Ezt követően figyelmem a gondolkodó parancsnoka vetül. Látszólag erősen gondolkozik, hogy mi is lenne a megfelelő pozicionálás. Majd végül, amikor beavat minket is a gondolataiba, ugyan kissé részletesebb kidolgozást vártam, de logikai hiba híján nem kötök bele a tervekbe, hisz a vezetői szerep az övé.
- Rendben. – nyugtázom a parancsokat, majd elindulok a többiekkel együtt én is elindulok a külső falszakaszra. A csata kezdetén az íjjal fogok támadni, így azzal már azonnal rátudok segíteni a harc végkimenetének alakulására. Ezen kívül testi erőmmel jobban megfeszítve a fegyvert, talán még a légi egységeket is tudom sebezni. De egyenlőre még ne szaladjunk ennyire előre, amint az ostrom előtt álló falszakaszra érkezem a saséval vetélkedő látásom kihasználva meredek a támadó seregre. Amint elkezdődik a küzdelem nem leszek rest csatlakozni.

Svarog meglátja a közeledő sárkányokat, majd felmordul. Hóbogár is felröppent, Svarog követi. Legutóbb amikor összeakadt egy sárkánnyal nem ő nyírta ki, hanem végignézte, ahogy a mutáns hüllőnek annyi. Most pedig az ő dolga kinyírni a vadállatot.
A bestia lángot köp, a társai kábultak, úgy fest, hogy helyettük kell megvívniuk a csatát. Odakiált a nagyra nőtt bogárnak.
- Haver, próbálkozz a szárnyúkkal vagy a pofájukkal!
Svarog szemből közelíti meg a bestiát, és ha az tűzet fúj, akkor kitér, de előtte még eldob egy lánggolyót. A vadállat szájára céloz. Majd miután ezt megtette, akkor a bestia szárnyait célozza be.
- Bocs rokon! - kiáltja...

Szépen elfoglalom az általam jónak látott helyszínt, ahonnan majd megfelelő támogatást tudok nyújtani a védelemnek. Rajtam kívül még Deadpool az, aki erre jött, a többiek vagy elszálltak, vagy feljebb vonultak. De nem sokkal az után hogy a helyszínre érek, már kezdődik is a támadás. Az első, amit kiszúrok, hogy szépen sebesen röppen el felettem két hatalmas sárkány, miközben lángokkal próbálják beteríteni a várost. Már épp emelném íjamat, hogy megnézzem használ-e valamit a nyíl a dögök ellen, de erre sajnos nem jutott időm, mert jött a következő esemény, ami már engem is komolyabban érint. Néhány lángoló kőgolyó vette célba a várost, s a tökéletes szerencsémnek köszönhetően pont rossz helyre álltam. Mivel pontosan tudom, hogy nem tanácsos keresztezni egy lángoló kődarab útját sebesen megkísérlem a helyzetváltoztatást. Minél előbb szeretném elhagyni a veszélyzónát, hisz a tűz nem éppen a vámpírok kedvelt játéka, eléggé nagy gondokat okozna, ha megégetném magam. Amint úgy látom, hogy a tüzes fenyegetés elhárult a fejem felől belekezdek a támadásba. Látván, hogy a falak alatt már érkezik a gyalogság eléggé sok célpontot ad. A főbb célpontjaim azok, akik a legnagyobb gondokat tudják okozni, tehát a katapult kezelői, a létrát cipelők (már ha vannak ilyenek), és az íjászok. Próbálom minél jobban megnehezíteni nekik azt, hogy feljussanak a falakra, ha mégis felérnek, akkor, harcművészeti gyakorlatomat kihasználva reptetem le őket a falakról.

Albert is hamar elfoglalja a helyét s nem kell sokáig várnia, hogy átlássa a támadás fő irányát. Lévén az ellenséges seregek megindulnak a vár felé. Ahogyan fel tudja mérni egy gigászi ostrommal akarják bevenni a várat. Ezen csak elmosolyodik. Ugyanis könnyebben törik meg a harci morál, akad meg a támadás, ha a gyalogság eléri a falakat és kénytelen megküzdeni vele. Ahogy a gyalogság és a repülő szörnyek első hullámát figyeli a magasból belátja, jól döntött a különleges képességűek elosztásában. Egyelőre minden a tervei szerint alakul. Epikus küzdelem lesz, de a várfalon állva úgy látja, a győzelem az övék lehet.
A hatalmas tüzes sziklákat látva összerántja a szemöldökét. Ahogy az itt-ott menekülő alakokat meglátja, kiáll a legközelebbi mellvédre és amíg nem jön felé egy hatalmas szikla ordibálni kezd.
- MARADJATOK A FALAKON! FEJEKET LEHÚZNI! A FALAKNAK BÍRNIUK KELL! MINDENKI MARADJON A FALAKON! - Üvöltötte az utasításait a vár védőinek.

Elindultak és már a csata javában zajlott. Talán Steve-nek volt igaza, mert mire odaértek, már javában ostromolták a falakat és a létrákat feltették, majd a sereg megindult fel a falakra annak rendje, s módja szerint, mint egy klasszikus, középkori várostromló filmben.
A látvány leírhatatlan volt, ezt semelyik mozi se tudta volna visszaadni. A hatalmas falak szinte mágnesként vonzották a két rendőr tekintetét, s figyelték az ott zajló eseményeket, de ekkor förtelmes bűzre lettek figyelmesek.
- Fujj, Marcus, te eresztettél, ember? - fogta be az orrát Steve és így orr hangon beszélt társának, ami vicces volt.
- Nem... nézzé arra, öreg! - mutatott a város irányába. - Onnan jön... valaki eléggé berittyenthetett a retyón - mondta Marcus.
A két rendőr egymásra nézett, majd jót röhögtek ezen, persze tudták, hogy nem ez az igazság, de jó volt nevetni... ha esetleg feléjük lőtt valaki a falról íjjal, akkor megpróbáltak félre ugrani, de egyébként is látható volt rajtuk, hogy eszük ágában sincs harcolni, mert Steve-nek egészen más terve volt ugyebár.
De ekkor a bűz kielemzése után felnéztek a falakra és elakadt a lélegzetük is egy pillanatra.
- ZOMBIK, ÁÁÁ!!!! - kiáltotta Steve és kétségbeesetten karjait kalimpálva kezdett el fel-alá rohangálni a csatamezőn, mint egy megkergült madár.
Marcus elkapta, de ő is egészen megdöbbent a látványtól.
- Nyugi, haver.
- Huhhh... kösz... de én nem erre szerződtem! - sápítozott kétségbeesve, majd öklét rázta a falakon lévők felé és bemutatott, utána intett Marcusnak. - Gyere, menjünk! Meg kell keresni a hullákat a déli oldalon! - és, ha Marcus nem ellenkezett, Steve a társával együtt elindult a falaktól messze és megpróbált bejutni a déli oldalon valahogy, bár biztos ott is harc folyt és biztos nem lehetett könnyen bejutni a városba, de ő valamilyen módon beakart jutni, bármi áron.
Bizonyságot akart nyerni társaik elestéről és megakarta nézni az esetleges hullákat, már, ha voltak... ugyanis kitudja.

Morganatol megkaptuk a parancsot amit már jó idelye vártunk induljunk. Azonban én nem voltam abban az állapotban, hogy egy vár ostromjánál bármiféle segítséget nyujthassak. Ezért pilanatok alatt megprobáltam eltünni a többiek szeme elől. mikor már pár száz méterre voltam tölük fölvettem csodálatos pikelyes külsőmet. Éppen visza akartam menni a többiekhez mikor eszembe jutott a ruhámról talán felismerhetnek. Szerencsémre a közelben találtam pár szakatt rongyot amire le tudtam cserélni öltözékemet. Úgy véltem nem foglyák őket hiányolni a ruha tulajdonosai.
Azonban valamit elfelejtettem mivel senkinek nem meséltem a másik formámról így nem tudják, hogy a gyikszerű fószer melyik csapatban is játszik. A legjobb az lett volna ha Morganatól kértem volna tanácsott azonban arra már nem maradt idő. A ruha csuklyáját a felyembe húzva megprobálok elvegyülni a támadó seregek között. Ahogy közelettem a várfalhoz egyre jobban éreztem a rodhadás szagát. Azt hittem, hogy az ostromlók dögökkel dobálják a várban lévőket azonabn a valóság minden képzeletemet felülmulta. Igazi járkáló hullák strázsáltak a falakon és az egyikük még velünk érkezett ha nemcsalt meg a memoriám. Azok az állnok városiak elöszőr megölték őket utána meg zombit csináltak belölük. Igaz, hogy nemismertem őket de nem érdemelt ilyen szörnyüséget. A belsőnben a düh akár egy tomboló szörnyeteg készült kitörni. Pár pilanattal késöbb sikerült kissé lenyugodnom ezért nem fejel a falnak mnetem neki a várnak. Megprobálom megkeresni a várnak azta pontját ahol viszonylag nyugalom van. A tervem az volt, hogy amíg a fösereg magára vonja a figyelmet én megmászom a falat a nyugottab helyen erős karmaimnak köszönthetően. Akár mennyire fel vagyok paprikázva az elveimhez hüségesen ragaszkodni fogok. Gyereket nőt és vételent nem bántok. Mióta az eszemet tudom ezek a lovagi szabályok szerint éltem és élem az életemet.

Albert meginog s kénytelen a falnak támaszkodni. Ismeretlen emlékek szállták meg. Olyanok, amiket sosem élt meg. Vagy talán mégis. Kissé megzavarodott, de az amulett erejéből merítve próbálja elnyomni magában a zavarodottság érzését. Néhány nagy levegővétel és kifújás után pedig helyre is áll a vérnyomása, meg a feje. Ekkor újra áthajol a mellvéden és újabb utasításokkal látja el a védekező csapatokat.
- DÖNTSÉTEK EL A LÉTRÁKAT! VAGY RONGÁLJÁTOK MEG, HOGY NE TUDJÁK HASZNÁLNI ŐKET!
Aztán a vár felé fordul és nézi, hogy aktiválták-e már a ballisztákat. Nagyon reméli, hogy igen és már le is rombolták az ostromtornyokat. Ha nem, akkor utasítja Lionheartöt.
- Menj és intézkedj, hogy amint lőtávolba érnek az ostromtornyok és a katapultok, lőjék ki őket a balliszták.
Csak ez után veszi szemügyre a sárkányokat, amiket lehetőleg már kiiktattak a mágusok és a felküldött repülő lények...keresi a bogarat, de nem találja. Jobban körülnéz és látja, ahogy kiemelkedve a tömegből, az egyik ostromlétrát próbálja használhatatlanná tenni. Albert elmosolyodik. ~ Tudják mi a dolguk. Jó kis csapat ez... ~

Az utazásra használt eszközöm, avagy húsdarabom beszédére és cselekedetére nem reagálok úgy igazán semmit, csak sürgető, pattogás szerű, ám mégis rángató mozdulatokkal húzogatom a nadrágját, bár semmit sem jön tőle lejjebb, nem is az a célom ezzel, csak hogy fogja már be és induljon! Miután ezt megteszi én helyet foglalok a lábfején és mocskosul kapaszkodni kezdek, ha fut akkor meg tudjam tartani magam, és hát elég fincsinek tűnik ez így, nem hiszem hogy sokan észrevennének, és amúgy meg nem vágom hogy mit akar a hátán, hogy tudnának hátba támadni minket, ha mi megyünk ostromolni és nem tudnak mögénk kerülni? Az emberek annnnyira ostobáááák hogy az már szinte hihetetlen, most viszont mégis úgy tűnik hogy észlelnek valamit, amit én nem vagyok képes észrevenni, sokak arcán fanyarságot és fancsali pofákat látok, majd pedig eltekintenek valamerre, s az én figyelmem is követi az útjukat, egészen fel a várfalakra, s ott egy rakat járkáló hullát tekintek meg, ilyet eddig csak kirakatokban lévő fényes ládákban láttam, és azt is csak nagyon ritkán, s kevés ideig, és be kell látnom, így élőben sokkal királyabbak! Mielőtt ezt kifejezhetném egy viharszerű kinyilvánítással, furcsa érzés fog el, és hirtelen emlékek sokasága tódul a fejembe, melyeket realizálva csak egy hang hagyja el a buksimat:
- ÓóóóóóóóóóóóÓÓÓÓÓÓóóÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓ! - Kissé csalódottan, azt reméltem hogy az a nő hazavisz, és majd ott olyan jól fogjuk érezni magunkat és majd torkokat vágunk meg beleket vizsgálunk majd közösen és majd nevetünk sokat... Habár azt sem tudom hogy ki is volt az a lány pontosan de úgy tudom hogy ezt annyira élvezte volna és... és... ÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓ!!!!
- Lőj ki a falak felé, de ne egyenesen annak, és alacsonyan! - Adom ki morcosan, szinte parancsszerűen, ha megteszi akkor igyekszem hasra esni, majd pedig gyalog folytatni az utamat, nem tudom hogy vannak-e már itt lent is ellenségek, de ha vannak akkor gonoszul kuncogva megszurkálom a lábaikat, valami ilyen kuncogással hogy " wihihihihíííí... " minden egyes darabnál, ha meg nincs... Akkor morcosan folytatom az utamat tovább, és egy amolyan csatornát, vagy ilyesmit keresek ami bevihet a városba, tehát ahol átférek és nem túl feltűnő, és már gyűjtögetem is a hatalmas, ám mégis pihe-puha plüss dühömet, hogy leszámoljak minden szerencsétlennel aki az utamba kerül.

A lángoló kőgolyó útjából való kitérés után az íjammal próbálok afféle középkori tüzér szerepet vállalni, s azokat leszedni, akik a létrákon próbálnak feljutni, vagy már fel is jutottak. Lévén, hogy testi erőm is meghaladja az átlagos emberi teljesítőképességet a létrák eltávolításában is segíteni próbálom a falon lévőket. Oly módon, hogy a létrákat próbálom lábbal ellökni a faltól, már, ha ily módon képes vagyok rá. Ennek a technikának az alkalmazását azért tartom előnyösebbnek a kézzel való lökésnél, mert így a kezeim szabadak maradnának, így az esetleges támadásoknak sem lennék annyira kiszolgáltatott. De ha lábbal való eltávolítás nem lehetséges, akkor a kezeimet használom fel hozzá. Próbálok minél több közeli létrát eltávolítani, hisz minél több a létra, annál többen jutnak fel a falra, és annál előnytelenebb helyzetbe kerülnénk. Hisz ördögi körként a már fent lévők egyre megnehezítenék a létrák eltávolítását, ami következtében egyre többen jutnának fel, és így tovább. Tehát ezt mindenképpen szeretném elkerülni.

Sajnos a medvét nem tudtam jobb belátásra bírni, így hagytam, hogy a lábamon csücsüljön engem különösebben nem zavart. Ahogy közeledek a várhoz az első dolog amit megérzek az orrfacsaró bűz. Jellegzetesen a rothadó hús szaga volt ez. Kezemet az orrom elé tartva haladtam egy ideig, amíg aztán meg nem szokta az erőteljes kellemetlen szagot.
~ Még is mi a fenét csinálhattak ezek, hogy már ideáig érezni lehet a bűzét ennek a valaminek. Így akarnak elkergetni mink..~ Ekkor látom meg a bűz forrását, illetve forrásait.
- Szent isten! – Suttogom, ahogy meglátom a élőholtak seregét.
~ Sok durva dolgot láttam már életemben, de azt hiszem ez helyezést nyert a top 10-es kategóriába.~ Most már nem kétséges hogy a jó oldalra álltam. Ahogy végig nézek a falakon, egyetlen egy ismerős alakot pillantok meg, de ő is merőben más volt, mint eredetileg. Britannia kapitányként mutatkozott be még akkor, mikor idekerültünk, és mikor még nem rothadozott a hús. Ekkor megszédültem egy kicsit és kellemetlen emlékek sorozata lepte el a fejemet egy másik világban tett utazásomról. Az első reakcióm könnyedén leolvasható volt az arcomról, és nem volt az más, mint a rémület. Nem tudtam hogy ez ténylegesen megtörtént, vagy csak egy mágikus támadás áldozatta lettem-e, de reménykedtem az utóbbiban, ugyan is az egyik legszörnyűbb rémálmom vált benne valóra. Lehet hogy a sötét utasom még mindig itt van velem.
~ Nyugodj meg. Ez nem a valóság volt. Biztos csak valamilyen megtévesztés. Elvégre a medve is benne volt. Mekkora esély lenne arra hogy ugyan azzal utazok el egy másik valóságba mint akivel az igaziban is találkozom. Ez csak egy rémkép.~ Az elképzelésemben az is megerősített, hogy Sam nem szólalt meg, de az emlékképek valósághűsége miatt, ténylegesen nem tudtam meggyőzni magam. Ez egy külső szemlélő (például Teddy) számára csak néhány röpke pillanatig volt látható, majd gyorsan összeszedtem magam és a jelenlegi harccal foglalkoztam.
- Biztos hogy ezt akarod? Odabent egyedül maradsz egy csomó zombival, akik lehet meg se érzik azokat a mérgezet tűket. – Kérdeztem a plüssmackót, majd ha igennel felelt, akkor megfogtam, sok szerencsét kívántam és megfelelő erővel elhajítottam arra, amerre akarta. Remélhetőleg addig nem fogják veszélyforrásként azonosítani, amíg nem lesz már túl késő nekik. Ezután felöltöttem a páncélomat és a városkapuja felé vettem az irányt azzal a céllal, hogy megpróbáljam betörni a kapuját. Esetleg ha útközben ellenséggel találkozok, akkor a buzogányt használva próbálom ártalmatlanítani, és ha az ajtónál már van egy faltörő kos, akkor azt is használatba veszem a betöréséhez.