Lakópark (Cape May)
X-Men Reneszánsz :: Alternatív síkok :: Inaktív síkok :: A Végtelen Háború világa :: Amerikai Szövetséges Államok
2 / 3 oldal • Megosztás
2 / 3 oldal • 1, 2, 3
Re: Lakópark (Cape May)
2046. december 17. hétfő – Lakópark, Cape May
Résztvevők: Rachel Wilcox és Lorna Howlett
- Csak egy hónapot hagytam ki pubi és máris úgy beszélsz, mintha szó szerint ezer éve nem láttuk volna egymást – morogtam.
Biccentettem a szavaira.
- A lényeg, hogy egyben vagy – válaszoltam.
És ekkor kezdett bele abba, hogy mi is volt a jövőben. Én csak hallgattam és hallgattam, és hallgattam. Szóval Zyro gonosz lesz, Apokalipszis, még a gondolattól is megborzongtam, amikor ott összefutottunk vele Wakandában. Akkor épp csak Al és én éltünk meg Freyr, hála Freyr-nek. Az ujjaimra néztem, majd fel Rachel-re.
- Miért nem nyírtátok ki Zyro-t? – kérdeztem végül. – Mármint a barátunk tudom, de elég nagy kockáztat ahhoz, hogy ezt bevállaljuk…
Én legalább nem hiszem, hogy megtettem volna. Amikor a fiát említi csak elvigyorodok.
- Bard értem jött, haza jött értem, nem adom könnyen a szívemet másnak.
Én a negatív zóna uralkodója vele? Nem tudom, hogy lenne-e erőm ahhoz, hogy visszamenjek oda azok után, ami ott történt. Érte és vele talán, de egyelőre nem tudtam erre a választ. Azonban valami, vagyis valaki érdekelt a jövőben.
- Jack, vele mi van a jövőben? – kérdeztem. – Jól van, ugye?
Még megvártam a választ, majd utána kinyújtottam a lábaimat.
- Nekem meg fejlődött a képességem, nézd – mondtam, majd rövid koncentrálás után két *snikt* hangot lehetett hallani és a lábfejeimnél egy-egy karom jelent meg. – Már nekem is három van, mint apának.

_________________
Reneszánsz/Outsiders: Serena Amelia Davidson/Lensherr; Adia, a szimbionta; Namor McKenzie/Wilhelm Davidson
NJK-k: Zacharias Waver-Davidson/Hood; Jövőből: Amelia (Serena) Davidson; Stephanie Davidson/Zaphire
F4 realitás: Serena Davidson; Végtelen Háború: Lorna Howlett; X-diák: Willow Moore
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Serena Davidson- 11. szint - 25 kredit
- Hozzászólások száma : 1338
Hozzászólások régi : 1458
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 17
Join date : 2011. Feb. 26.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Lakópark (Cape May)
-Megölni Zyro-t? Nem tűnt logikusnak, hiszen ott volt a kocka, amivel minden megváltozhat. De amúgy páran pályáztak rá, például pont Jack. Imádni való figura, tiszta apja... - Válaszolom még a kérdésekre.
Amikor a képességét említi, a kezére nézek, de ehelyett a lábaiból ugranak elő karmok, kicsit meg is ijedek tőlük.
-Ó! Ez aztán a... Hasznos képesség? Mostantól jobban kell figyelned, kit rúgsz tökön - teszem még hozzá vigyorogva.
A képességekbe belegondolva átfut az agyamon, hogy vajon fejleszthető-e egyáltalán az én képességem olyan nagy mértékben, mint a mutánsoké, hiszen én félig vagyok csak közülük való, és a képességeim egy része valójában természetfeletti eredetű. Ki tudja, hogy a telepátia esetében mennyire fonódott össze a két dolog... És hogy fejlődhet-e egy természetfeletti ereje?
-Tényleg olyan érzés, mintha ezer évig lettünk volna távol. Elveszíteni minden emléket eléggé... Sebezhetővé teszi az ember, és megtanulja újraértékelni a dolgok jelentőségét. Például egy igazi barátot. Vagy egy barátságos családi ebédet.
Erről persze rögtön az jut eszembe, hogy az én családommal sohasem fog összejönni egy rendes családi ebéd, de maga a gondolat is megmosolyogtat. Egy asztalnál a démonvadász, az angyal, féltestvér félvér angyal-démon, és persze maga a sátán. Kevin biztos szívesen utasítana vissza egy ilyen vacsorameghívást.
-Amúgy... Amit mondtál, Zyro megöléséről... Ott, abban a világban nyilván mindenki gondolt rá, de a kocka még jó megoldásnak tűnt. Most viszont, hogy a kocka ezernyi helyen van, és milliónyin lehet... Nyilván logikusabb megoldás. Csakhogy senki sem tudja pontosan, hol van most Zyro. Legutoljára Németországba ment, a Hydra után nyomozott Adriennel, még Lorna - a másik - is említette, hogy találkozott vele, de mikor Mephistonál voltam, a nővérem azt mondta, hogy Zyro már nincs a Földön. A jövőben is elhagyta a Földet, megkereste Tyranist, és levadászta őt. Úgy tűnik, ha nem sikerül megtalálnunk a kocka darabjait, a jóslatok beteljesítik magukat. És persze fogalmam sincs, hogyan kéne megtalálnunk.

You want sympathy? You'll find it between "shit" and "syphilis" in the dictionary.
Reneszánsz: The Restless Son of Sins!
Outsiders: Városi legenda, az isteni segítő
Nestor Stratos Rachel Wilcox Daria Akbal Rehm
Quentine Constantine- 9. szint - 20 kredit
- Hozzászólások száma : 779
Hozzászólások régi : 1163
Korábbi szint/kredit : 11.szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 12.szint - 30 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 26.
Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Lakópark (Cape May)
2046. december 17. hétfő – Lakópark, Cape May
Résztvevők: Rachel Wilcox és Lorna Howlett
Felmordultam, az életben a halál sem túlságosan biztos, nemhogy valamilyen izé, amivel haza lehet jutni.
- Ott voltak a Végtelen Gyémántok abban a dimenzióban, ahol mi is… majd eltűntek, mintha nem léteztek volna. Valaki túlságosan kényelmes megoldást akart. Már értem, hogy miért is nem vittek el engem is oda.
Az egyik barátom, ide, vagy oda, de kénytelen lettem volna megtenni, amit kellett volna ott. Apa is megtette volna a többiek és mindenki védelmében, még akkor is, ha… elmosolyodtam azon, hogy Jack-et is említi, de jó lett volna őt látni idősebbnek. Megigazítottam a hajamat, nem tudtam mit mondani arra, hogy sebezhető lesz az ember az emlékei nélkül, én pont az ellenkezőjét éreztem, igaz nem minden emlékemet vesztettem el.
- Én örülök, hogy nem emlékszem az elmúlt egy hónapra.
Láttam rajta, hogy az utolsó mondat után kissé szomorúbb lesz, a vállára teszem a kezem és rámosolygok.
- Hé! Tudod, hogy itt olyan, mintha a család része lennél és mindig örömmel látunk a családi ebédekkor is.
Megvakartam a tarkóm, szóval nem tudni, hogy hol van Zyro. Németország, aztán Zyro nincs a Földön.
- Hát ez igazán remek! – mordultam fel. – Nehogy meg lehessen akadályozni, hogy Apokalipszis legyen belőle!
Beteljesítik magukat a dolgok, azt hiszem, hogy az emlékek elvesztése is jobb ennél, legalább nem tudod, hogy mi fog következni. Igazából nem sok lehetőség van arra, hogy miként keressük meg őt.
- Csak Ko nénit, vagy Zam-et tudom, akik esetleg a nyomára vezethetnek.
Résztvevők: Rachel Wilcox és Lorna Howlett
Felmordultam, az életben a halál sem túlságosan biztos, nemhogy valamilyen izé, amivel haza lehet jutni.
- Ott voltak a Végtelen Gyémántok abban a dimenzióban, ahol mi is… majd eltűntek, mintha nem léteztek volna. Valaki túlságosan kényelmes megoldást akart. Már értem, hogy miért is nem vittek el engem is oda.
Az egyik barátom, ide, vagy oda, de kénytelen lettem volna megtenni, amit kellett volna ott. Apa is megtette volna a többiek és mindenki védelmében, még akkor is, ha… elmosolyodtam azon, hogy Jack-et is említi, de jó lett volna őt látni idősebbnek. Megigazítottam a hajamat, nem tudtam mit mondani arra, hogy sebezhető lesz az ember az emlékei nélkül, én pont az ellenkezőjét éreztem, igaz nem minden emlékemet vesztettem el.
- Én örülök, hogy nem emlékszem az elmúlt egy hónapra.
Láttam rajta, hogy az utolsó mondat után kissé szomorúbb lesz, a vállára teszem a kezem és rámosolygok.
- Hé! Tudod, hogy itt olyan, mintha a család része lennél és mindig örömmel látunk a családi ebédekkor is.
Megvakartam a tarkóm, szóval nem tudni, hogy hol van Zyro. Németország, aztán Zyro nincs a Földön.
- Hát ez igazán remek! – mordultam fel. – Nehogy meg lehessen akadályozni, hogy Apokalipszis legyen belőle!
Beteljesítik magukat a dolgok, azt hiszem, hogy az emlékek elvesztése is jobb ennél, legalább nem tudod, hogy mi fog következni. Igazából nem sok lehetőség van arra, hogy miként keressük meg őt.
- Csak Ko nénit, vagy Zam-et tudom, akik esetleg a nyomára vezethetnek.
_________________
Reneszánsz/Outsiders: Serena Amelia Davidson/Lensherr; Adia, a szimbionta; Namor McKenzie/Wilhelm Davidson
NJK-k: Zacharias Waver-Davidson/Hood; Jövőből: Amelia (Serena) Davidson; Stephanie Davidson/Zaphire
F4 realitás: Serena Davidson; Végtelen Háború: Lorna Howlett; X-diák: Willow Moore
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Serena Davidson- 11. szint - 25 kredit
- Hozzászólások száma : 1338
Hozzászólások régi : 1458
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 17
Join date : 2011. Feb. 26.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Lakópark (Cape May)
Az ajtón kopognak. Ha valaki beengedi őket az Ajtóban Bard áll. Kezében a sisakjával és rajta a vértje. Lorna láttára azonnal féltérdre borul és látni lehet kint egy kisebb hadosztályt a Negatív Zóna katonáiból,a kik előtt Madárijesztő áll és dalocskákat énekel nekik.
- Úrnőm.
Szólítja meg Bard a lányt félve tekintetét még rá sem emelve. A katonák látva ezt azonnal leborulnak. Madárijesztő egy szaltóval ugrik oda.
- Szia Lorna! Szia Rachel! Képzeld királyak vagyunk!

"ha nem írtok, akkor én irtok" - Zspider/Morsus
Aktív kalandok: Kánaán Alfa
Apokalipszis Kora: Az Idő Kifut
Outsiders: 12. Ezüstkor - Új Mutánsok - Szuperhumánok
Alter: Gótika: Harmadik Évad - Ultron Kora - Eredeti Őrzők - Világ Vége
Morsus- Főnök
- Hozzászólások száma : 3218
Hozzászólások régi : 7460
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 20.szint - 70 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 13.
Karakteradatok
Főkarakter: Morsus
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Lakópark (Cape May)
A kedves szavak jólesnek, és nem csak jelképesek, tudom, hogy itt tényleg olyan, mintha otthon lennék, ezek az emberek nem ismertek engem gyerekkoromban, nem velük nőttem fel - ellentétben sok más ismerősükkel a másik bolygóról. Mégis, befogadtak engem a köreikbe, mert látták, hogy szükségem van Lornára, és neki is rám. Megértő szülők... Kell ennél több?
-Zyro is tudja, hogy mi vár rá, és nyilván minden erejével azon lesz majd, hogy megakadályozza ezt a lehetséges jövőt. Nem tudom, talán öngyilkos lesz... Vagy már az is lett. Ott sem volt túl vidám, mikor megtudta, mi vár rá. Csak az tartotta benne a lelket, hogy megakadályozhatjuk a kockával. Szóval... Igen, beszélnünk kell Ko-val. Én sem tudok jobbat.
A kopogás nem utalhat senki másra, mint olyasvalakire, aki nem ismeri a csengő fogalmát, ahogy semmilyen más modern eszközt sem. Bard, ki más?!
-Azt hiszem, jelenésed van - mondom Lornának, miután már telepatikusan ellenőriztem, hogy valóban egy asgardi tudat van az ajtó előtt, meg egy másik, ami annyira kusza, hogy inkább bele sem nézek. Ami érdekesebb, hogy sokkal többen vannak még, akiknek a tudata különös felépítésű. Ismerős, csak nem tudom honnan.
Lemegyek az ajtóhoz, gondolom Lorna is követ majd, és amíg ő Barddal smúzol, én inkább a háttérben maradok.
-Helló, szépfiú - köszönöm vissza még mosolyogva Madárijesztőnek, aztán a konyha felé veszem az irányt. Serenát keresem a tekintetemmel.
-Tudok valamiben segíteni? Megterítsek, vagy ilyesmi? Ja amúgy egy hadosztály áll az ajtó előtt, nem tudom, hogy ők is itt esznek-e, de lehet, hogy nem lesz elég a tányér - teszem hozzá elmosolyodva.
-Zyro is tudja, hogy mi vár rá, és nyilván minden erejével azon lesz majd, hogy megakadályozza ezt a lehetséges jövőt. Nem tudom, talán öngyilkos lesz... Vagy már az is lett. Ott sem volt túl vidám, mikor megtudta, mi vár rá. Csak az tartotta benne a lelket, hogy megakadályozhatjuk a kockával. Szóval... Igen, beszélnünk kell Ko-val. Én sem tudok jobbat.
A kopogás nem utalhat senki másra, mint olyasvalakire, aki nem ismeri a csengő fogalmát, ahogy semmilyen más modern eszközt sem. Bard, ki más?!
-Azt hiszem, jelenésed van - mondom Lornának, miután már telepatikusan ellenőriztem, hogy valóban egy asgardi tudat van az ajtó előtt, meg egy másik, ami annyira kusza, hogy inkább bele sem nézek. Ami érdekesebb, hogy sokkal többen vannak még, akiknek a tudata különös felépítésű. Ismerős, csak nem tudom honnan.
Lemegyek az ajtóhoz, gondolom Lorna is követ majd, és amíg ő Barddal smúzol, én inkább a háttérben maradok.
-Helló, szépfiú - köszönöm vissza még mosolyogva Madárijesztőnek, aztán a konyha felé veszem az irányt. Serenát keresem a tekintetemmel.
-Tudok valamiben segíteni? Megterítsek, vagy ilyesmi? Ja amúgy egy hadosztály áll az ajtó előtt, nem tudom, hogy ők is itt esznek-e, de lehet, hogy nem lesz elég a tányér - teszem hozzá elmosolyodva.
_________________
You want sympathy? You'll find it between "shit" and "syphilis" in the dictionary.
Reneszánsz: The Restless Son of Sins!
Outsiders: Városi legenda, az isteni segítő
Nestor Stratos Rachel Wilcox Daria Akbal Rehm
Quentine Constantine- 9. szint - 20 kredit
- Hozzászólások száma : 779
Hozzászólások régi : 1163
Korábbi szint/kredit : 11.szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 12.szint - 30 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 26.
Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Lakópark (Cape May)
2046. december 17. hétfő – Lakópark, Cape May
Résztvevők: Rachel Wilcox, Lorna Howlett, Bard Einarson és Madárijesztő
Odalent a kopogásra Serena nyit ajtót, aki először csak a két fiút látja meg, a meglepetés csak akkor, amikor a katonákat is meglátja.
- Lord Bard, Thadeus, kérlek gyertek be, a katonáknak azt hiszem, hogy kint kell maradniuk, nem férünk be ennyien a házba – szabadkozott.
Bólintottam Rachel szavaira.
- Akkor felkeressük Ko nénit ebéd után – mondtam.
Ahogyan lentről meghallottam a kopogást felkaptam a fejemet és beleszagoltam a levegőbe. A hidegen és a havon kívül ismerős illatokat éreztem, Thadeus, aztán ami gyomron vágott, a negatív zónában a katonák felől érzett illat, illetve Bard! Mire Rachel kimondta, hogy jelenésem van már talpon voltam, így még előtte robogtam ki a szobámból és le a lépcsőn az ott levő kis folyosóra. Az ajtó felé fordultam, ahol valóban Bard volt, és Madár már köszöntött is minket. Anya is ott állt az ajtóban, legalább annyira tanácstalan volt, mint én. Az egész pedig abszurd, végül anya törte meg a csendet.
- Rachel gyere segíts teríteni, Thadeus, gyere te is, kapsz süteményt – mondta és a konyha felé mutatott. – Az ajtót pedig csukjátok be mielőtt kihűl az egész ház!
Kissé közelebb léptem Bard-hoz, azt hiszem túlségosan alul voltam öltözve a pólóval és a sorttal, mert hideg volt a nyitott ajtóban. Felmordultam a térdelésre.
- Mi lenne, ha végre felkelnél és nem hoznál zavarba? – kérdeztem.
Ha megtette, hogy felkel a térdelésből a hideg páncéljával sem törődve ugrom a nyakába és ölelem meg.
- Úgy örülök, hogy látlak, mikor utoljára láttalak azon a másik világon, ahol ott maradtál, azt hittem, hogy soha sem jössz haza – mondtam.
Résztvevők: Rachel Wilcox, Lorna Howlett, Bard Einarson és Madárijesztő
Odalent a kopogásra Serena nyit ajtót, aki először csak a két fiút látja meg, a meglepetés csak akkor, amikor a katonákat is meglátja.
- Lord Bard, Thadeus, kérlek gyertek be, a katonáknak azt hiszem, hogy kint kell maradniuk, nem férünk be ennyien a házba – szabadkozott.
Bólintottam Rachel szavaira.
- Akkor felkeressük Ko nénit ebéd után – mondtam.
Ahogyan lentről meghallottam a kopogást felkaptam a fejemet és beleszagoltam a levegőbe. A hidegen és a havon kívül ismerős illatokat éreztem, Thadeus, aztán ami gyomron vágott, a negatív zónában a katonák felől érzett illat, illetve Bard! Mire Rachel kimondta, hogy jelenésem van már talpon voltam, így még előtte robogtam ki a szobámból és le a lépcsőn az ott levő kis folyosóra. Az ajtó felé fordultam, ahol valóban Bard volt, és Madár már köszöntött is minket. Anya is ott állt az ajtóban, legalább annyira tanácstalan volt, mint én. Az egész pedig abszurd, végül anya törte meg a csendet.
- Rachel gyere segíts teríteni, Thadeus, gyere te is, kapsz süteményt – mondta és a konyha felé mutatott. – Az ajtót pedig csukjátok be mielőtt kihűl az egész ház!
Kissé közelebb léptem Bard-hoz, azt hiszem túlségosan alul voltam öltözve a pólóval és a sorttal, mert hideg volt a nyitott ajtóban. Felmordultam a térdelésre.
- Mi lenne, ha végre felkelnél és nem hoznál zavarba? – kérdeztem.
Ha megtette, hogy felkel a térdelésből a hideg páncéljával sem törődve ugrom a nyakába és ölelem meg.
- Úgy örülök, hogy látlak, mikor utoljára láttalak azon a másik világon, ahol ott maradtál, azt hittem, hogy soha sem jössz haza – mondtam.
_________________
Reneszánsz/Outsiders: Serena Amelia Davidson/Lensherr; Adia, a szimbionta; Namor McKenzie/Wilhelm Davidson
NJK-k: Zacharias Waver-Davidson/Hood; Jövőből: Amelia (Serena) Davidson; Stephanie Davidson/Zaphire
F4 realitás: Serena Davidson; Végtelen Háború: Lorna Howlett; X-diák: Willow Moore
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Serena Davidson- 11. szint - 25 kredit
- Hozzászólások száma : 1338
Hozzászólások régi : 1458
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 17
Join date : 2011. Feb. 26.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Lakópark (Cape May)
Madárijesztő örömtelien ment Rachellel.
- Éljen! terítsünk meg! Végre! itt az emberek használnak kanalat! A fura ufók nem tudják mi az. nem esznek levest, de esznek olyat, ami magától mászik a villádra.
Bard felemelkedik és visszaöleli a lányt.
- Megígértem, hogy visszajövök érted. Apám fia vagyok, nem szegem meg a szavamat. Soha.
Mondta kedvesen és belépett az ajtón, hogy végre becsukja azt maga mögött.
- Pihenj.
Parancsolja a katonáknak.
- Ó, hoztam virágot.
Ezzel kivett egy cserépszerű fém félgömböt, aminek a földjéből a napfényre ki emelkedett egy fura megannyi színű virág.
- Emlékeztem, hogy ez halan... emberi szokás. Gondolom anyukád, mint a ház asszonya örülne neki. Meglepődnél milyen nehéz olyat találni a negatív zónában, ami nem akar élő embert enni.
Látva a fázó lányt a vértet felhevítette egy kicsit pár szóval. Így már kellemes meleg volt.
- Éljen! terítsünk meg! Végre! itt az emberek használnak kanalat! A fura ufók nem tudják mi az. nem esznek levest, de esznek olyat, ami magától mászik a villádra.
Bard felemelkedik és visszaöleli a lányt.
- Megígértem, hogy visszajövök érted. Apám fia vagyok, nem szegem meg a szavamat. Soha.
Mondta kedvesen és belépett az ajtón, hogy végre becsukja azt maga mögött.
- Pihenj.
Parancsolja a katonáknak.
- Ó, hoztam virágot.
Ezzel kivett egy cserépszerű fém félgömböt, aminek a földjéből a napfényre ki emelkedett egy fura megannyi színű virág.
- Emlékeztem, hogy ez halan... emberi szokás. Gondolom anyukád, mint a ház asszonya örülne neki. Meglepődnél milyen nehéz olyat találni a negatív zónában, ami nem akar élő embert enni.
Látva a fázó lányt a vértet felhevítette egy kicsit pár szóval. Így már kellemes meleg volt.
_________________
"ha nem írtok, akkor én irtok" - Zspider/Morsus
Aktív kalandok: Kánaán Alfa
Apokalipszis Kora: Az Idő Kifut
Outsiders: 12. Ezüstkor - Új Mutánsok - Szuperhumánok
Alter: Gótika: Harmadik Évad - Ultron Kora - Eredeti Őrzők - Világ Vége
Morsus- Főnök
- Hozzászólások száma : 3218
Hozzászólások régi : 7460
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 20.szint - 70 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 13.
Karakteradatok
Főkarakter: Morsus
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Lakópark (Cape May)
Mosolyogva követem Serenát, aki roppant tapintatos módon intézi el, hogy turbékolhasson a pár. Ugyan, kérlek, ezek ketten, mint férj és feleség... Ki találta ezt ki? Biztos, hogy nem az égben köttetett. Inkább odalent, Mephisto berkeiben.
Apropó, Mephisto, ne felejtsem el, hogy ha itt végeztem, le kell mennem megköszönni a nővéremnek a segítséget.
A konyhába érve rögtön tányérok után kezdek keresgélni, aztán adogatom sorban a dolgokat Tednek. Most miért? A Thadeus olyan komolykodó.
-Ó, hát ez guszta. Azért kaja közben ne részletezd majd a helyi menüt, inkább csak örülj neki, hogy jó ideig nem kell megint kanál nélkül birkóznod az élő étellel. Kivéve persze, ha Logan hozza a vacsorát, de akkor egy villa nem lesz elég - teszem hozzá mosolyogva.
Jó ideig, mi? Nem szóltam ám el magam, mintha valami olyasmi lenne kilátásban, hogy Bard és Lorna, és minden bizonnyal ő is visszamennek majd oda... Uralkodni. Bár Madárijesztőről nem emlékszem, hogy lett volna szó a jövőben. Ki tudja, talán meghalt már. Vagy nem volt jelentős szerepe.
-Nem tudod esetleg, hogy mi újság Ko-val? - Kérdezem Serenat a terítés közben. - Szeretnénk Lornával meglátogatni, de nem tudom, most otthon van-e, vagy elment valami... Szupertitkos küldetésre, vagy ilyesmi.
Na igen, a szuperhősök ezen a világon felváltva mentik meg a világot, és készítenek vasárnapi ebédet a családnak. Elvégre attól még, hogy ennyi dolgunk van, nekünk is van magánéletünk. Na persze, ha már magánéletnél tartunk, ne is említsük Kevint. Nem mondom, hogy nem fontos, amit csinál, de azért nem ártana néha ellátnia egyéb kötelességeit is.
Apropó, Mephisto, ne felejtsem el, hogy ha itt végeztem, le kell mennem megköszönni a nővéremnek a segítséget.
A konyhába érve rögtön tányérok után kezdek keresgélni, aztán adogatom sorban a dolgokat Tednek. Most miért? A Thadeus olyan komolykodó.
-Ó, hát ez guszta. Azért kaja közben ne részletezd majd a helyi menüt, inkább csak örülj neki, hogy jó ideig nem kell megint kanál nélkül birkóznod az élő étellel. Kivéve persze, ha Logan hozza a vacsorát, de akkor egy villa nem lesz elég - teszem hozzá mosolyogva.
Jó ideig, mi? Nem szóltam ám el magam, mintha valami olyasmi lenne kilátásban, hogy Bard és Lorna, és minden bizonnyal ő is visszamennek majd oda... Uralkodni. Bár Madárijesztőről nem emlékszem, hogy lett volna szó a jövőben. Ki tudja, talán meghalt már. Vagy nem volt jelentős szerepe.
-Nem tudod esetleg, hogy mi újság Ko-val? - Kérdezem Serenat a terítés közben. - Szeretnénk Lornával meglátogatni, de nem tudom, most otthon van-e, vagy elment valami... Szupertitkos küldetésre, vagy ilyesmi.
Na igen, a szuperhősök ezen a világon felváltva mentik meg a világot, és készítenek vasárnapi ebédet a családnak. Elvégre attól még, hogy ennyi dolgunk van, nekünk is van magánéletünk. Na persze, ha már magánéletnél tartunk, ne is említsük Kevint. Nem mondom, hogy nem fontos, amit csinál, de azért nem ártana néha ellátnia egyéb kötelességeit is.
_________________
You want sympathy? You'll find it between "shit" and "syphilis" in the dictionary.
Reneszánsz: The Restless Son of Sins!
Outsiders: Városi legenda, az isteni segítő
Nestor Stratos Rachel Wilcox Daria Akbal Rehm
Quentine Constantine- 9. szint - 20 kredit
- Hozzászólások száma : 779
Hozzászólások régi : 1163
Korábbi szint/kredit : 11.szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 12.szint - 30 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 26.
Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Lakópark (Cape May)
2046. december 17. hétfő – Lakópark, Cape May
Résztvevők: Rachel Wilcox, Lorna Howlett, Bard Einarson és Madárijesztő
Rachel és Madár beértek Serena-val a konyhába, ahol már most isteni illatok voltak, a sütőben valamilyen hús sült, odafent pedig az asztalon a krumpli és a saláta már készen voltak. Ahogyan egy tepsiben még egy almás pite halom is gőzölgött. Abból vágott egy-egy szeletet a két vele jövőben.
- Ismered a szabályt Thadeus, csak annyi sütit ehetsz ebéd előtt, hogy utána tudj ebédkor is enni – mondta kedvesen. – És itt nem kell aggódnod, az ebéd nem mozog és neked sem Rachel, nem engedem James-t vásárolni.
Kinyitotta a sütőt, hogy megforgassa a tepsiben a húst, majd a lányra nézett a kérdés után.
- Jól van, vannak. A napokban voltunk náluk. Ha átmentek hozzájuk, akkor Thadeust is vigyétek, Kane biztosan szeretné látni. miután ti visszajöttetek a múltunkból, Kane és Ko negyed évszázados késéssel találtak egymásra Zam mesélése nyomán.
A szavaira leszegtem a fejemet, a bűntudat mardosott valami miatt, főleg, hogy ő asgardi és mellettük nőttünk fel, így pontosan tudtam.
- Én viszont megszegtem az ígéretemet – feleltem. – Nem tudtam tovább vigyázni Madárra, pedig megígértem, hogy fogok. Tudom, hogy ez milyen sokat jelent neked és ha úgy érzed, hogy emiatt nem vagyok méltó hozzád és elmész… meg fogom érteni.
Meglepetten néztem a virágra, amit átnyújtott nekem.
- Ez gyönyörű – mondtam. – Anyának biztosan fog tetszeni, szereti a virágokat és apa olyan ritkán hoz neki.
Kicsit zavartan vettem át azt a virágot, majd néztem fel.
- Gyere beljebb, az ebéd mindjárt kész, nem emlékszem, hogy milyen ételek vannak odaát, de biztosan nem olyan jók, mint anyáé – a közeli ajtóhoz léptem, ami a kis folyosón volt és benyitottam a vendégszobába. – Itt lepakolhatod a páncélod azon részeit, amit nem szeretnél itt bent viselni. Eléggé úgy festesz, mint egy elefánt a porcelánboltban.
Zavartan haraptam az alsó ajkamba, azt hiszem, hogy ezt anyától örököltem, hogyha zavarban van, akkor mindenféle butaságot beszél össze-vissza.
Résztvevők: Rachel Wilcox, Lorna Howlett, Bard Einarson és Madárijesztő
Rachel és Madár beértek Serena-val a konyhába, ahol már most isteni illatok voltak, a sütőben valamilyen hús sült, odafent pedig az asztalon a krumpli és a saláta már készen voltak. Ahogyan egy tepsiben még egy almás pite halom is gőzölgött. Abból vágott egy-egy szeletet a két vele jövőben.
- Ismered a szabályt Thadeus, csak annyi sütit ehetsz ebéd előtt, hogy utána tudj ebédkor is enni – mondta kedvesen. – És itt nem kell aggódnod, az ebéd nem mozog és neked sem Rachel, nem engedem James-t vásárolni.
Kinyitotta a sütőt, hogy megforgassa a tepsiben a húst, majd a lányra nézett a kérdés után.
- Jól van, vannak. A napokban voltunk náluk. Ha átmentek hozzájuk, akkor Thadeust is vigyétek, Kane biztosan szeretné látni. miután ti visszajöttetek a múltunkból, Kane és Ko negyed évszázados késéssel találtak egymásra Zam mesélése nyomán.
A szavaira leszegtem a fejemet, a bűntudat mardosott valami miatt, főleg, hogy ő asgardi és mellettük nőttünk fel, így pontosan tudtam.
- Én viszont megszegtem az ígéretemet – feleltem. – Nem tudtam tovább vigyázni Madárra, pedig megígértem, hogy fogok. Tudom, hogy ez milyen sokat jelent neked és ha úgy érzed, hogy emiatt nem vagyok méltó hozzád és elmész… meg fogom érteni.
Meglepetten néztem a virágra, amit átnyújtott nekem.
- Ez gyönyörű – mondtam. – Anyának biztosan fog tetszeni, szereti a virágokat és apa olyan ritkán hoz neki.
Kicsit zavartan vettem át azt a virágot, majd néztem fel.
- Gyere beljebb, az ebéd mindjárt kész, nem emlékszem, hogy milyen ételek vannak odaát, de biztosan nem olyan jók, mint anyáé – a közeli ajtóhoz léptem, ami a kis folyosón volt és benyitottam a vendégszobába. – Itt lepakolhatod a páncélod azon részeit, amit nem szeretnél itt bent viselni. Eléggé úgy festesz, mint egy elefánt a porcelánboltban.
Zavartan haraptam az alsó ajkamba, azt hiszem, hogy ezt anyától örököltem, hogyha zavarban van, akkor mindenféle butaságot beszél össze-vissza.
_________________
Reneszánsz/Outsiders: Serena Amelia Davidson/Lensherr; Adia, a szimbionta; Namor McKenzie/Wilhelm Davidson
NJK-k: Zacharias Waver-Davidson/Hood; Jövőből: Amelia (Serena) Davidson; Stephanie Davidson/Zaphire
F4 realitás: Serena Davidson; Végtelen Háború: Lorna Howlett; X-diák: Willow Moore
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Serena Davidson- 11. szint - 25 kredit
- Hozzászólások száma : 1338
Hozzászólások régi : 1458
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 17
Join date : 2011. Feb. 26.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Lakópark (Cape May)
Madár tapsolva néz Serenára.
- Serenanéni süti! A legfinomabb!
Mondja és gyorsan eszik egyet.
Bárd magára pillant a páncélban.
- Úgy is érzem magamat - végig méri a lakást újra. - Hihetetlen, hogy a legendás Rozsomák egy ilyen apró házikóban él.
Leveszi a vértet és félre rakja.
- Illene lassan rangomhoz méltó öltözetet választanám, de még nem sikerült.
Finoman átkarolja a lányt.
- Soha nem féltettem Madarat. Bár esztelenek látszik kicsit sem buta. Nem azért bíztam rád, hogy vigyázz rá, hanem, hogy ő rád és sajnos ez nem sikerült. Te királynőm, túl sokat szenvedtél miattam. Tudatlanul mások őrizetére bíztalak. Megértem, hogy soha nem bocsájtod meg nekem. Soha többé nem engedlek el.
Mondta Bard és közben az ebédlő felé indult.
- Serenanéni süti! A legfinomabb!
Mondja és gyorsan eszik egyet.
Bárd magára pillant a páncélban.
- Úgy is érzem magamat - végig méri a lakást újra. - Hihetetlen, hogy a legendás Rozsomák egy ilyen apró házikóban él.
Leveszi a vértet és félre rakja.
- Illene lassan rangomhoz méltó öltözetet választanám, de még nem sikerült.
Finoman átkarolja a lányt.
- Soha nem féltettem Madarat. Bár esztelenek látszik kicsit sem buta. Nem azért bíztam rád, hogy vigyázz rá, hanem, hogy ő rád és sajnos ez nem sikerült. Te királynőm, túl sokat szenvedtél miattam. Tudatlanul mások őrizetére bíztalak. Megértem, hogy soha nem bocsájtod meg nekem. Soha többé nem engedlek el.
Mondta Bard és közben az ebédlő felé indult.
_________________
"ha nem írtok, akkor én irtok" - Zspider/Morsus
Aktív kalandok: Kánaán Alfa
Apokalipszis Kora: Az Idő Kifut
Outsiders: 12. Ezüstkor - Új Mutánsok - Szuperhumánok
Alter: Gótika: Harmadik Évad - Ultron Kora - Eredeti Őrzők - Világ Vége
Morsus- Főnök
- Hozzászólások száma : 3218
Hozzászólások régi : 7460
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 20.szint - 70 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 13.
Karakteradatok
Főkarakter: Morsus
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Lakópark (Cape May)
2046. december 17. hétfő – Lakópark, Cape May
Résztvevők: Rachel Wilcox, Lorna Howlett, Bard Einarson és Madárijesztő
Serena rámosolygott Madárra, majd ahogyan a terítés befejeződött az egyik széket húzza ki a fiúnak.
- Gyere szépen Thadeus és ülj le, mindjárt tálalom a levest.
- Otthon, a csatabolygón sem volt nagyobb a házunk, csak akkor az erdő szélén laktunk – mondtam. – Igaz, akkoriban túl magasan hordtad az orrod, hogy akárcsak elnézz arra.
Végignéztem rajta, ahogyan levette a páncélt, hogy mi volt még rajta. Megcsóváltam a fejemet a szavaira és csípőre tettem a kezem, ahogyan kissé oldalra biccentettem a fejemet.
- Azt hittem, hogy ebben is apád szerénységét örökölted és nem anyád felfuvalkodottságát. Einar bácsin sem látszik, hogy király lenne – incselkedtem egy kicsit.
Mikor átölelt átkaroltam a nyakát és megráztam a fejemet a szavaira egy ragadozómosollyal.
- Csak egy kicsit hiányoztál, nem nagyon – mondtam. – Nem követtél el semmit, valakinek maradnia kellett, hogy a többiek hazajussanak. De nem lett semmi bajom, nem igaz? Blastaar hozzám sem ért, így nincs mi miatt bocsánatot kérned. Csak nekem, hogy elhagytam a gyűrűt, amit tőled kaptam.
Végül kissé eltoltam magamtól.
- Hé, azért ne ilyen gyorsan, se nem vagyok királynő, és annyira nem kell rám vigyázni, valahogy megszöktem onnan, amikor te és Aian kalamajkát csináltatok a kastélyban, csak az nem rémlik, hogy hogyan.
Követtem, amikor mentünk a konyhába és leültem a megszokott helyemre.
- Ha a virágok olyan ellenségesek odaát, az étel is az lenne? – érdeklődtem.
Résztvevők: Rachel Wilcox, Lorna Howlett, Bard Einarson és Madárijesztő
Serena rámosolygott Madárra, majd ahogyan a terítés befejeződött az egyik széket húzza ki a fiúnak.
- Gyere szépen Thadeus és ülj le, mindjárt tálalom a levest.
- Otthon, a csatabolygón sem volt nagyobb a házunk, csak akkor az erdő szélén laktunk – mondtam. – Igaz, akkoriban túl magasan hordtad az orrod, hogy akárcsak elnézz arra.
Végignéztem rajta, ahogyan levette a páncélt, hogy mi volt még rajta. Megcsóváltam a fejemet a szavaira és csípőre tettem a kezem, ahogyan kissé oldalra biccentettem a fejemet.
- Azt hittem, hogy ebben is apád szerénységét örökölted és nem anyád felfuvalkodottságát. Einar bácsin sem látszik, hogy király lenne – incselkedtem egy kicsit.
Mikor átölelt átkaroltam a nyakát és megráztam a fejemet a szavaira egy ragadozómosollyal.
- Csak egy kicsit hiányoztál, nem nagyon – mondtam. – Nem követtél el semmit, valakinek maradnia kellett, hogy a többiek hazajussanak. De nem lett semmi bajom, nem igaz? Blastaar hozzám sem ért, így nincs mi miatt bocsánatot kérned. Csak nekem, hogy elhagytam a gyűrűt, amit tőled kaptam.
Végül kissé eltoltam magamtól.
- Hé, azért ne ilyen gyorsan, se nem vagyok királynő, és annyira nem kell rám vigyázni, valahogy megszöktem onnan, amikor te és Aian kalamajkát csináltatok a kastélyban, csak az nem rémlik, hogy hogyan.
Követtem, amikor mentünk a konyhába és leültem a megszokott helyemre.
- Ha a virágok olyan ellenségesek odaát, az étel is az lenne? – érdeklődtem.
_________________
Reneszánsz/Outsiders: Serena Amelia Davidson/Lensherr; Adia, a szimbionta; Namor McKenzie/Wilhelm Davidson
NJK-k: Zacharias Waver-Davidson/Hood; Jövőből: Amelia (Serena) Davidson; Stephanie Davidson/Zaphire
F4 realitás: Serena Davidson; Végtelen Háború: Lorna Howlett; X-diák: Willow Moore
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Serena Davidson- 11. szint - 25 kredit
- Hozzászólások száma : 1338
Hozzászólások régi : 1458
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 17
Join date : 2011. Feb. 26.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Lakópark (Cape May)
Bard rámosolyog Serenára.
- Apám királya az isteneknek az én népem egy seregnyi kukac. Úgy érzem minél jobban látják, hogy ki vagyok annál jobban viselkednek.
Ezzel a konyha felé indul.
- Igen, az ízek valóbban egyediek, de kezdem rávenni a szakácsokat, hogy meg süssék az ételt. Van, ami kifejezetten finom, de hiányoznak bizonyos dolgok. Például az édességek még nem túl ismertek. Minden csak időkérdése.
Mikor beérnek kihúzza a széket Lornának és betolja utána. Meghajol Serena előtt és ha engedi kezet csókol neki majd átnyújtja a virágot.
- Odin óvja házatokat.
- Főnök - rázza az ingujját Madár. - Klónozzuk Serenanénit és akkor mindig lesz sütink!
- Viselkedj Madár.
- Jó, de legalább vigyünk csokit haza.
- Ez viszont jó ötlet.
- Apám királya az isteneknek az én népem egy seregnyi kukac. Úgy érzem minél jobban látják, hogy ki vagyok annál jobban viselkednek.
Ezzel a konyha felé indul.
- Igen, az ízek valóbban egyediek, de kezdem rávenni a szakácsokat, hogy meg süssék az ételt. Van, ami kifejezetten finom, de hiányoznak bizonyos dolgok. Például az édességek még nem túl ismertek. Minden csak időkérdése.
Mikor beérnek kihúzza a széket Lornának és betolja utána. Meghajol Serena előtt és ha engedi kezet csókol neki majd átnyújtja a virágot.
- Odin óvja házatokat.
- Főnök - rázza az ingujját Madár. - Klónozzuk Serenanénit és akkor mindig lesz sütink!
- Viselkedj Madár.
- Jó, de legalább vigyünk csokit haza.
- Ez viszont jó ötlet.
_________________
"ha nem írtok, akkor én irtok" - Zspider/Morsus
Aktív kalandok: Kánaán Alfa
Apokalipszis Kora: Az Idő Kifut
Outsiders: 12. Ezüstkor - Új Mutánsok - Szuperhumánok
Alter: Gótika: Harmadik Évad - Ultron Kora - Eredeti Őrzők - Világ Vége
Morsus- Főnök
- Hozzászólások száma : 3218
Hozzászólások régi : 7460
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 20.szint - 70 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 13.
Karakteradatok
Főkarakter: Morsus
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Lakópark (Cape May)
2046. december 17. hétfő – Lakópark, Cape May
Résztvevők: Rachel Wilcox, Lorna Howlett, Bard Einarson és Madárijesztő
Néhány pillanattal korábban hazudtam, nem csak kicsit hiányzott, nagyon. Főleg, amikor a többiek nem igen vették jó néven, hogy mi is történt, főleg Rachel, de végül azt hiszem, hogy még ő maga is megbékélt az egésszel. Felnevettem, amikor mondták, hogy a viselkedése alapján ők javulnak.
- Én még emlékszem arra, amikor mindent szántszándékkal tönkretettél, előszeretettel húztad fel a többieket otthon, hogy káoszt teremts. Egészen biztosan jó példa vagy nekik? – incselkedtem vele.
Az édességre felvontam a szemöldökömet, nem csak Thadeus volt az, aki szerette azt? Legalább is úgy emlékeztem, mivel ő volt nálunk Kane bácsival is annak idején otthon. De Bard soha sem, ő mindig az asgardiak között maradt.
- Mióta vagy ennyire oda az édességért? – kérdeztem.
Kissé zavartan fogadtam, amikor a székemet kihúzta és segített betolni, még fel is mordultam. Nem voltam hozzászokva az efféle dolgokhoz.
Serena hagyta, hogy a fiú kézen csókolja és a virágot is elvette.
- Köszönöm – mondta az áldásra. – Örülök, hogy itt vagy te is.
Felnevetett Madár szavaira.
- Ígérem csomagolok nektek, hogy tudjatok vinni – ígérte meg. – Ülj le te is nagyúr, James nincs a városban, így csak ennyien leszünk.
Ezalatt megérkezett totyogva az négy-öt éves még teljesen világos hajú Jack is, a legkisebb Howlett.
- Ő miért kap sütit és én nem? – kérdezte sértetten, ahogyan Madarat méregette közben.
- Milyen volt a múltban? – kérdeztem Bard-ot. – Tudod, hogy mi csak két hetet voltunk ott… milyen volt hosszabb időre?
Résztvevők: Rachel Wilcox, Lorna Howlett, Bard Einarson és Madárijesztő
Néhány pillanattal korábban hazudtam, nem csak kicsit hiányzott, nagyon. Főleg, amikor a többiek nem igen vették jó néven, hogy mi is történt, főleg Rachel, de végül azt hiszem, hogy még ő maga is megbékélt az egésszel. Felnevettem, amikor mondták, hogy a viselkedése alapján ők javulnak.
- Én még emlékszem arra, amikor mindent szántszándékkal tönkretettél, előszeretettel húztad fel a többieket otthon, hogy káoszt teremts. Egészen biztosan jó példa vagy nekik? – incselkedtem vele.
Az édességre felvontam a szemöldökömet, nem csak Thadeus volt az, aki szerette azt? Legalább is úgy emlékeztem, mivel ő volt nálunk Kane bácsival is annak idején otthon. De Bard soha sem, ő mindig az asgardiak között maradt.
- Mióta vagy ennyire oda az édességért? – kérdeztem.
Kissé zavartan fogadtam, amikor a székemet kihúzta és segített betolni, még fel is mordultam. Nem voltam hozzászokva az efféle dolgokhoz.
Serena hagyta, hogy a fiú kézen csókolja és a virágot is elvette.
- Köszönöm – mondta az áldásra. – Örülök, hogy itt vagy te is.
Felnevetett Madár szavaira.
- Ígérem csomagolok nektek, hogy tudjatok vinni – ígérte meg. – Ülj le te is nagyúr, James nincs a városban, így csak ennyien leszünk.
Ezalatt megérkezett totyogva az négy-öt éves még teljesen világos hajú Jack is, a legkisebb Howlett.
- Ő miért kap sütit és én nem? – kérdezte sértetten, ahogyan Madarat méregette közben.
- Milyen volt a múltban? – kérdeztem Bard-ot. – Tudod, hogy mi csak két hetet voltunk ott… milyen volt hosszabb időre?
_________________
Reneszánsz/Outsiders: Serena Amelia Davidson/Lensherr; Adia, a szimbionta; Namor McKenzie/Wilhelm Davidson
NJK-k: Zacharias Waver-Davidson/Hood; Jövőből: Amelia (Serena) Davidson; Stephanie Davidson/Zaphire
F4 realitás: Serena Davidson; Végtelen Háború: Lorna Howlett; X-diák: Willow Moore
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Serena Davidson- 11. szint - 25 kredit
- Hozzászólások száma : 1338
Hozzászólások régi : 1458
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 17
Join date : 2011. Feb. 26.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Lakópark (Cape May)
Bard legyint.
- Úgy fest a rossz fiúk a végén nyernek.
- Mindig is édesszájú volt! Csak mindig titkolta, mert akkor nem tűnt volna naaagy gonosznak.
- Madár...
- Jóvanna.
Ismét Serenához fordul Bard.
- Kérem... Bard.
Lorna kérdésére megakad picit szomorúan elgondolkodik.
- Ott... nagyon jó volt. Thorha... anyám... olyan volt, mint az álmaimban, vagy a nővérem tévképzeteiben. Életemben először azt mondták nem születtem gonosznak. Nem Loki és Thorhalla káoszának az örököse vagyok. Senki se ismert, senki se félt vagy gyűlölt. Szinte emberként éltem. Kijózanító volt.
- Úgy fest a rossz fiúk a végén nyernek.
- Mindig is édesszájú volt! Csak mindig titkolta, mert akkor nem tűnt volna naaagy gonosznak.
- Madár...
- Jóvanna.
Ismét Serenához fordul Bard.
- Kérem... Bard.
Lorna kérdésére megakad picit szomorúan elgondolkodik.
- Ott... nagyon jó volt. Thorha... anyám... olyan volt, mint az álmaimban, vagy a nővérem tévképzeteiben. Életemben először azt mondták nem születtem gonosznak. Nem Loki és Thorhalla káoszának az örököse vagyok. Senki se ismert, senki se félt vagy gyűlölt. Szinte emberként éltem. Kijózanító volt.
_________________
"ha nem írtok, akkor én irtok" - Zspider/Morsus
Aktív kalandok: Kánaán Alfa
Apokalipszis Kora: Az Idő Kifut
Outsiders: 12. Ezüstkor - Új Mutánsok - Szuperhumánok
Alter: Gótika: Harmadik Évad - Ultron Kora - Eredeti Őrzők - Világ Vége
Morsus- Főnök
- Hozzászólások száma : 3218
Hozzászólások régi : 7460
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 20.szint - 70 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 13.
Karakteradatok
Főkarakter: Morsus
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Lakópark (Cape May)
2046. december 17. hétfő – Lakópark, Cape May
Résztvevők: Rachel Wilcox, Lorna Howlett, Bard Einarson és Madárijesztő
Serena mosolyogva kapta fel a fiát a földről és ültette le az egyik székre.
- Azért, mert Thadeus nagyfiú, te pedig még kicsi vagy és ő tudja, hogy nem lakhat jól csak a süteménnyel – fedte meg a fiút.
Majd hozta is elsőként a levest a fazékban és a merítőkanállal.
- Akkor Bard – egyezett bele. – Mindenki szedjen magának, amennyit szeretne. Ami azt illeti senki sem tartott téged gonosznak soha sem. Centurio-t és a feleségét kivéve… odaát mindenki az anyád befolyása alatt állt. Az a fiú meg akart téged ölni és majdnem a nővéred halálát okozta néhány szóért. Soha se hibáztasd magad érte.
Megvárta, amíg mindenki szed magának levest és a fiának és magának csak utána vett ki.
Bard szavaira kissé oldalra biccentettem a fejemet.
- A többségnek nem volt ilyen kellemes – mondtam. – Ko néni hallani sem akart Zyro-ról és Manóról, csak Zammel találkozott, úgy tudom, hogy Jon bá ottani felesége az anyád halandó énje nagyon kiakadt Victoria-n, apa pedig… apa pedig hallani sem akart arról, hogy anyával legyen, mert nem akarja összetörni a szívét azzal, hogy amilyen. De legalább neked voltak pozitív élményeid.
Résztvevők: Rachel Wilcox, Lorna Howlett, Bard Einarson és Madárijesztő
Serena mosolyogva kapta fel a fiát a földről és ültette le az egyik székre.
- Azért, mert Thadeus nagyfiú, te pedig még kicsi vagy és ő tudja, hogy nem lakhat jól csak a süteménnyel – fedte meg a fiút.
Majd hozta is elsőként a levest a fazékban és a merítőkanállal.
- Akkor Bard – egyezett bele. – Mindenki szedjen magának, amennyit szeretne. Ami azt illeti senki sem tartott téged gonosznak soha sem. Centurio-t és a feleségét kivéve… odaát mindenki az anyád befolyása alatt állt. Az a fiú meg akart téged ölni és majdnem a nővéred halálát okozta néhány szóért. Soha se hibáztasd magad érte.
Megvárta, amíg mindenki szed magának levest és a fiának és magának csak utána vett ki.
Bard szavaira kissé oldalra biccentettem a fejemet.
- A többségnek nem volt ilyen kellemes – mondtam. – Ko néni hallani sem akart Zyro-ról és Manóról, csak Zammel találkozott, úgy tudom, hogy Jon bá ottani felesége az anyád halandó énje nagyon kiakadt Victoria-n, apa pedig… apa pedig hallani sem akart arról, hogy anyával legyen, mert nem akarja összetörni a szívét azzal, hogy amilyen. De legalább neked voltak pozitív élményeid.
_________________
Reneszánsz/Outsiders: Serena Amelia Davidson/Lensherr; Adia, a szimbionta; Namor McKenzie/Wilhelm Davidson
NJK-k: Zacharias Waver-Davidson/Hood; Jövőből: Amelia (Serena) Davidson; Stephanie Davidson/Zaphire
F4 realitás: Serena Davidson; Végtelen Háború: Lorna Howlett; X-diák: Willow Moore
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Serena Davidson- 11. szint - 25 kredit
- Hozzászólások száma : 1338
Hozzászólások régi : 1458
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 17
Join date : 2011. Feb. 26.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Lakópark (Cape May)
Bard megvárja az illem szerinti sorrendet majd szed és még Madárijesztőnek si szed, aki mosolyogva elveszi.
- Köszönöm!
Bard a szavakra egy picit furcsán elbambul, mintha valami sötét jutna eszébe. Akaratlanul is elmosolyodik és cinikusan kuncog egyet.
- Talán a kérdés az, hogy honnan nézzük. Mindenkinek csodálatos szülei vannak így azok a másik világban nem voltak ugyanazok, akikre ők számítottak. Ez érthető. Nekem más volt. Nem voltam az apám fia... - picit ismét elgondolkodik. - De nem lehettem az anyámé sem. Ő nem akarta a nagyapánk hibáját elkövetni. Nem akart egy erősebb gyermeket, aki idővel a vesztét okozza. Nem érdekelte a nővérem, mert olyan volt, mint az apja, de én? Rosszabbat tettem, mint bárki. Emlékeztettem őt önmagára.
Ezzel leült és vett egy szelet kenyeret.
- Jó étvágyat.
- Köszönöm!
Bard a szavakra egy picit furcsán elbambul, mintha valami sötét jutna eszébe. Akaratlanul is elmosolyodik és cinikusan kuncog egyet.
- Talán a kérdés az, hogy honnan nézzük. Mindenkinek csodálatos szülei vannak így azok a másik világban nem voltak ugyanazok, akikre ők számítottak. Ez érthető. Nekem más volt. Nem voltam az apám fia... - picit ismét elgondolkodik. - De nem lehettem az anyámé sem. Ő nem akarta a nagyapánk hibáját elkövetni. Nem akart egy erősebb gyermeket, aki idővel a vesztét okozza. Nem érdekelte a nővérem, mert olyan volt, mint az apja, de én? Rosszabbat tettem, mint bárki. Emlékeztettem őt önmagára.
Ezzel leült és vett egy szelet kenyeret.
- Jó étvágyat.
_________________
"ha nem írtok, akkor én irtok" - Zspider/Morsus
Aktív kalandok: Kánaán Alfa
Apokalipszis Kora: Az Idő Kifut
Outsiders: 12. Ezüstkor - Új Mutánsok - Szuperhumánok
Alter: Gótika: Harmadik Évad - Ultron Kora - Eredeti Őrzők - Világ Vége
Morsus- Főnök
- Hozzászólások száma : 3218
Hozzászólások régi : 7460
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 20.szint - 70 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 13.
Karakteradatok
Főkarakter: Morsus
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Lakópark (Cape May)
2046. december 17. hétfő – Lakópark, Cape May
Résztvevők: Rachel Wilcox, Lorna Howlett, Bard Einarson és Madárijesztő
- Jó étvágyat! – mondtam anyával pont egyszerre.
- Ez azért meglepő, mert van egy mondás az emberek között, hogy a szülők mindig azt a gyereket szeretik jobban, aki nem rájuk hasonlít – mondta Serena. – Mert saját képmásukat nehezebb feltétel nélkül szeretni.
Végül kedvesen mosolygott a fiúra.
- Itt nem kell tartanod ilyesmitől, hogy bárki rosszat gondolna rólad. Ha James morog, az pedig megszokott, mindenkivel szemben így szokott cselekedni.
Kissé oldalra biccentettem a fejemet és megszólaltam.
- Ez azért furcsa… mesélt Freydis gyakran nekünk az asgardi történelemről még a Csatabolygón… - elakadt a hangom.
Ő nem tudta, nem volt itt, amikor Zyro ott járt.
- Te nem is tudod… a Csatabolygónak vége, mindenki, aki ott maradt halott – mondtam. – Zyro hazament, de csak megölt személyeket talált… Thanos-nak van egy lánya… Ko nénitől… igaz ő sem tudott róla. De amiért megöltük Thanost… ő minden ott maradt személlyel végzett hidegvérrel és Zyro olyasmit mondott, hogy utánunk fog jönni Tyranis, ez a neve. Hogy mindenkivel végezzen, akinek köze volt az apja halálához.
Résztvevők: Rachel Wilcox, Lorna Howlett, Bard Einarson és Madárijesztő
- Jó étvágyat! – mondtam anyával pont egyszerre.
- Ez azért meglepő, mert van egy mondás az emberek között, hogy a szülők mindig azt a gyereket szeretik jobban, aki nem rájuk hasonlít – mondta Serena. – Mert saját képmásukat nehezebb feltétel nélkül szeretni.
Végül kedvesen mosolygott a fiúra.
- Itt nem kell tartanod ilyesmitől, hogy bárki rosszat gondolna rólad. Ha James morog, az pedig megszokott, mindenkivel szemben így szokott cselekedni.
Kissé oldalra biccentettem a fejemet és megszólaltam.
- Ez azért furcsa… mesélt Freydis gyakran nekünk az asgardi történelemről még a Csatabolygón… - elakadt a hangom.
Ő nem tudta, nem volt itt, amikor Zyro ott járt.
- Te nem is tudod… a Csatabolygónak vége, mindenki, aki ott maradt halott – mondtam. – Zyro hazament, de csak megölt személyeket talált… Thanos-nak van egy lánya… Ko nénitől… igaz ő sem tudott róla. De amiért megöltük Thanost… ő minden ott maradt személlyel végzett hidegvérrel és Zyro olyasmit mondott, hogy utánunk fog jönni Tyranis, ez a neve. Hogy mindenkivel végezzen, akinek köze volt az apja halálához.
_________________
Reneszánsz/Outsiders: Serena Amelia Davidson/Lensherr; Adia, a szimbionta; Namor McKenzie/Wilhelm Davidson
NJK-k: Zacharias Waver-Davidson/Hood; Jövőből: Amelia (Serena) Davidson; Stephanie Davidson/Zaphire
F4 realitás: Serena Davidson; Végtelen Háború: Lorna Howlett; X-diák: Willow Moore
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Serena Davidson- 11. szint - 25 kredit
- Hozzászólások száma : 1338
Hozzászólások régi : 1458
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 17
Join date : 2011. Feb. 26.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Lakópark (Cape May)
Bard a fejét rázta.
- A világunk drasztikusan megváltozott. Hiányolom Thor egyszerű meséit. Mikor még ifjan sárkányra vadásztak és óriásoktól loptak. A régi szép és egyszerű idők. Minden új információ csak bonyolultabbá teszi az életet. Bár ez a Tyranis... jobb, ha utána járok majd. Nem hittem volna, hogy valaha is hiányolni fogom a Csatabolygót.
Mondja egy picit akaratlanul is mosolyogva. Madárijesztő már sebesen tömi a száját.
- Ésszel madár. Meg ne fulladj.
- Igbedis!
- A világunk drasztikusan megváltozott. Hiányolom Thor egyszerű meséit. Mikor még ifjan sárkányra vadásztak és óriásoktól loptak. A régi szép és egyszerű idők. Minden új információ csak bonyolultabbá teszi az életet. Bár ez a Tyranis... jobb, ha utána járok majd. Nem hittem volna, hogy valaha is hiányolni fogom a Csatabolygót.
Mondja egy picit akaratlanul is mosolyogva. Madárijesztő már sebesen tömi a száját.
- Ésszel madár. Meg ne fulladj.
- Igbedis!
_________________
"ha nem írtok, akkor én irtok" - Zspider/Morsus
Aktív kalandok: Kánaán Alfa
Apokalipszis Kora: Az Idő Kifut
Outsiders: 12. Ezüstkor - Új Mutánsok - Szuperhumánok
Alter: Gótika: Harmadik Évad - Ultron Kora - Eredeti Őrzők - Világ Vége
Morsus- Főnök
- Hozzászólások száma : 3218
Hozzászólások régi : 7460
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 20.szint - 70 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 13.
Karakteradatok
Főkarakter: Morsus
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Lakópark (Cape May)
2046. december 17. hétfő – Lakópark, Cape May
Résztvevők: Rachel Wilcox, Lorna Howlett, Bard Einarson és Madárijesztő
- Az élet soha sem egyszerű – mondtam. – Régen könnyű volt, de lényegében szociálisan alkalmatlanná tett minket az a hely. Nem mondom, hogy nem hiányzik, de ha ott maradunk soha sem ismerünk meg másokat, mint Rachel-t.
Egy pillanatra rámosolyogtam a legjobb barátnőmre.
- A nővérednek is jót tett, hogy összebarátkozott apátok halandó énjének lányával, Victoria-val. Bár ő is panaszkodott, hogy ez a világ számára túl gyors. De hát mit tehetünk, ha mi halandók nem élünk évezredekig, mint ti nem igaz?
Miután a levest mindenki megette Serena leszedte a tányérokat és a sütőből egy tepsiben sült húst tett ki az asztalra, illetve sült krumplit, rizst és salátát, hogy ezekből is szedjen mindenki magának nyugodtan.
- Ha Asgardi illem szerint nem szeretnél a húshoz evőeszközt használni, ne tedd, nem fogok megsértődni, apád elég sokat étkezett nálunk még a Csatabolygón, hogy az asgardi illemmel megbarátkozzam – mondta Serena Bard-nak.
Miután mindenki szedett ismét ő szólalt meg.
- Mik a terveid későbbre? – érdeklődött. – Maradsz a negatív zónában, vagy visszatérsz a Földre, esetleg Asgardra?
Résztvevők: Rachel Wilcox, Lorna Howlett, Bard Einarson és Madárijesztő
- Az élet soha sem egyszerű – mondtam. – Régen könnyű volt, de lényegében szociálisan alkalmatlanná tett minket az a hely. Nem mondom, hogy nem hiányzik, de ha ott maradunk soha sem ismerünk meg másokat, mint Rachel-t.
Egy pillanatra rámosolyogtam a legjobb barátnőmre.
- A nővérednek is jót tett, hogy összebarátkozott apátok halandó énjének lányával, Victoria-val. Bár ő is panaszkodott, hogy ez a világ számára túl gyors. De hát mit tehetünk, ha mi halandók nem élünk évezredekig, mint ti nem igaz?
Miután a levest mindenki megette Serena leszedte a tányérokat és a sütőből egy tepsiben sült húst tett ki az asztalra, illetve sült krumplit, rizst és salátát, hogy ezekből is szedjen mindenki magának nyugodtan.
- Ha Asgardi illem szerint nem szeretnél a húshoz evőeszközt használni, ne tedd, nem fogok megsértődni, apád elég sokat étkezett nálunk még a Csatabolygón, hogy az asgardi illemmel megbarátkozzam – mondta Serena Bard-nak.
Miután mindenki szedett ismét ő szólalt meg.
- Mik a terveid későbbre? – érdeklődött. – Maradsz a negatív zónában, vagy visszatérsz a Földre, esetleg Asgardra?
_________________
Reneszánsz/Outsiders: Serena Amelia Davidson/Lensherr; Adia, a szimbionta; Namor McKenzie/Wilhelm Davidson
NJK-k: Zacharias Waver-Davidson/Hood; Jövőből: Amelia (Serena) Davidson; Stephanie Davidson/Zaphire
F4 realitás: Serena Davidson; Végtelen Háború: Lorna Howlett; X-diák: Willow Moore
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Serena Davidson- 11. szint - 25 kredit
- Hozzászólások száma : 1338
Hozzászólások régi : 1458
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 17
Join date : 2011. Feb. 26.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Lakópark (Cape May)
A kézzel való evésnél Bard biccentve köszöni meg és emeli fel a húst majd kezdi el enni.
- Köszönöm.
Mondja mosolyogva és szinte teljesen megnyugszik. Serena következő kérdésére már csak egy csontot rak vissza a tányérba és megtörli a száját.
- A Zóna a királyságom, Valakinek ott kell lennie és uralkodnia, de megesküdtem a férjének és Millernek, hogy segítem a Földet. Asgard? A Nővérem öröksége az a föld. Egyszer még visszatérek talán, de most fontosabb dolgaim vannak. Ezért is vagyok itt.
Ezzel Bard fel álla székből és letérdel Lorna mellé.
- Még csak filmekben láttam ezt szóval lehet, hogy a rituálét valahol elrontom. Lorna Howlett, nem ismerek olyan asszonyt, mint te. Te vagy a legerősebb részem. Te vagy a szívem, az ok, amiért haza jöttem. Soha nem akarlak elengedni. A Negatív Zóna semmi nélküled, kérlek gyere vissza velem. Kérlek légy a királynőm. - a férfi elővesz egy gyűrűt. - Kérlek gyere hozzám feleségül.
- Köszönöm.
Mondja mosolyogva és szinte teljesen megnyugszik. Serena következő kérdésére már csak egy csontot rak vissza a tányérba és megtörli a száját.
- A Zóna a királyságom, Valakinek ott kell lennie és uralkodnia, de megesküdtem a férjének és Millernek, hogy segítem a Földet. Asgard? A Nővérem öröksége az a föld. Egyszer még visszatérek talán, de most fontosabb dolgaim vannak. Ezért is vagyok itt.
Ezzel Bard fel álla székből és letérdel Lorna mellé.
- Még csak filmekben láttam ezt szóval lehet, hogy a rituálét valahol elrontom. Lorna Howlett, nem ismerek olyan asszonyt, mint te. Te vagy a legerősebb részem. Te vagy a szívem, az ok, amiért haza jöttem. Soha nem akarlak elengedni. A Negatív Zóna semmi nélküled, kérlek gyere vissza velem. Kérlek légy a királynőm. - a férfi elővesz egy gyűrűt. - Kérlek gyere hozzám feleségül.
_________________
"ha nem írtok, akkor én irtok" - Zspider/Morsus
Aktív kalandok: Kánaán Alfa
Apokalipszis Kora: Az Idő Kifut
Outsiders: 12. Ezüstkor - Új Mutánsok - Szuperhumánok
Alter: Gótika: Harmadik Évad - Ultron Kora - Eredeti Őrzők - Világ Vége
Morsus- Főnök
- Hozzászólások száma : 3218
Hozzászólások régi : 7460
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 20.szint - 70 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 13.
Karakteradatok
Főkarakter: Morsus
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Lakópark (Cape May)
2046. december 17. hétfő – Lakópark, Cape May
Résztvevők: Rachel Wilcox, Lorna Howlett, Bard Einarson és Madárijesztő
Szedtem magamnak anya főztjéből, és így hallgattam, hogy Bard mit válaszol neki. Mikor befejeztem az ebédet letettem étkészletet a tányérba, majd megtöröltem a számat a szalvétával és meglepetten néztem fel, amikor Bard felállt és letérdelt mellém. Mintha egy dézsából kaptam volna a jeges vizet a nyakamba. A szavaitól egyből a gyomrom görcsbe rándult és nem kellett telepatának lenni ahhoz, hogy látszódjon rajtam, hogy megijedtem, már-már pánikba essek attól, amit hallottam. A romantikus filmekben ilyenkor jön az, hogy igent mond a lány és csókkal borul a választottja nyakába, de ez engem megrémisztett, visszamenni a Zónába és királynőnek lenni. Lehet, hogy valakinek az álma ez, de én nem tudtam, hogy mit mondjak, valószínűleg nem azt a választ várta tőlem, amit kapott. Felkeltem a helyemről és lenéztem Bard-ra.
- Fel az emeletre! Most! – mordultam fel idegesen, és ökölbe kellett szorítanom a kezeimet, hogy ne látszódjon az ujjaim remegése. – Négyszemközt akarok veled beszélni!
Ha nem kel fel magától a földről, akkor én ragadom meg a kezénél fogva és ráncigálom, húzom fel az emeletre, majd tolom be a szobámba és csukom be magam mögött az ajtót és támaszom neki a hátamat. Ha jön, akkor csak betessékelem és ugyanúgy annak dőlök neki belülről.
- A fenébe pubi! – szakadt ki belőlem. – Még csak randink sem volt egymással! Azt… azt sem tudjuk, hogy hosszú távon elviselnénk-e egymást és… és te halhatatlan vagy, én halandó… évezredekkel túl fogsz élni engem… évezredekkel…
Igent akartam mondani, de ez túl gyorsan, hirtelen jött számomra és túl ijesztő a felelősség… Nem mertem felnézni rá, nem akartam látni, hogy mennyire bántom meg ezzel, ami csak a pánik miatt szaladt ki a számon.
Résztvevők: Rachel Wilcox, Lorna Howlett, Bard Einarson és Madárijesztő
Szedtem magamnak anya főztjéből, és így hallgattam, hogy Bard mit válaszol neki. Mikor befejeztem az ebédet letettem étkészletet a tányérba, majd megtöröltem a számat a szalvétával és meglepetten néztem fel, amikor Bard felállt és letérdelt mellém. Mintha egy dézsából kaptam volna a jeges vizet a nyakamba. A szavaitól egyből a gyomrom görcsbe rándult és nem kellett telepatának lenni ahhoz, hogy látszódjon rajtam, hogy megijedtem, már-már pánikba essek attól, amit hallottam. A romantikus filmekben ilyenkor jön az, hogy igent mond a lány és csókkal borul a választottja nyakába, de ez engem megrémisztett, visszamenni a Zónába és királynőnek lenni. Lehet, hogy valakinek az álma ez, de én nem tudtam, hogy mit mondjak, valószínűleg nem azt a választ várta tőlem, amit kapott. Felkeltem a helyemről és lenéztem Bard-ra.
- Fel az emeletre! Most! – mordultam fel idegesen, és ökölbe kellett szorítanom a kezeimet, hogy ne látszódjon az ujjaim remegése. – Négyszemközt akarok veled beszélni!
Ha nem kel fel magától a földről, akkor én ragadom meg a kezénél fogva és ráncigálom, húzom fel az emeletre, majd tolom be a szobámba és csukom be magam mögött az ajtót és támaszom neki a hátamat. Ha jön, akkor csak betessékelem és ugyanúgy annak dőlök neki belülről.
- A fenébe pubi! – szakadt ki belőlem. – Még csak randink sem volt egymással! Azt… azt sem tudjuk, hogy hosszú távon elviselnénk-e egymást és… és te halhatatlan vagy, én halandó… évezredekkel túl fogsz élni engem… évezredekkel…
Igent akartam mondani, de ez túl gyorsan, hirtelen jött számomra és túl ijesztő a felelősség… Nem mertem felnézni rá, nem akartam látni, hogy mennyire bántom meg ezzel, ami csak a pánik miatt szaladt ki a számon.
_________________
Reneszánsz/Outsiders: Serena Amelia Davidson/Lensherr; Adia, a szimbionta; Namor McKenzie/Wilhelm Davidson
NJK-k: Zacharias Waver-Davidson/Hood; Jövőből: Amelia (Serena) Davidson; Stephanie Davidson/Zaphire
F4 realitás: Serena Davidson; Végtelen Háború: Lorna Howlett; X-diák: Willow Moore
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Serena Davidson- 11. szint - 25 kredit
- Hozzászólások száma : 1338
Hozzászólások régi : 1458
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 17
Join date : 2011. Feb. 26.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Lakópark (Cape May)
Bard meglepve követi Lornát.
- Pillanat.
Mondja és rohan a lánnyal.
- A főnököt most naaaagyon felpofozzák. Kérhetek még?
Emeli Madár a tányérját.
Bard bemegy a lány szobájába és picit zavartan nézelődik miközben Lorna üvöltözik vele.
- Örökké fogok élni. Minden másodperc számít és én nem akarok nélküled lenni egyetlen pillanatot sem. Húsz évig éltünk együtt, húsz éve kerülgetjük egymást. Volt időm gondolkodni és nem várom el, hogy igent mondj azt sem, hogy hagyj itt mindent. Szükségem van rád, könyörgöm gyere velem.
- Pillanat.
Mondja és rohan a lánnyal.
- A főnököt most naaaagyon felpofozzák. Kérhetek még?
Emeli Madár a tányérját.
Bard bemegy a lány szobájába és picit zavartan nézelődik miközben Lorna üvöltözik vele.
- Örökké fogok élni. Minden másodperc számít és én nem akarok nélküled lenni egyetlen pillanatot sem. Húsz évig éltünk együtt, húsz éve kerülgetjük egymást. Volt időm gondolkodni és nem várom el, hogy igent mondj azt sem, hogy hagyj itt mindent. Szükségem van rád, könyörgöm gyere velem.
_________________
"ha nem írtok, akkor én irtok" - Zspider/Morsus
Aktív kalandok: Kánaán Alfa
Apokalipszis Kora: Az Idő Kifut
Outsiders: 12. Ezüstkor - Új Mutánsok - Szuperhumánok
Alter: Gótika: Harmadik Évad - Ultron Kora - Eredeti Őrzők - Világ Vége
Morsus- Főnök
- Hozzászólások száma : 3218
Hozzászólások régi : 7460
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 20.szint - 70 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 13.
Karakteradatok
Főkarakter: Morsus
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Lakópark (Cape May)
2046. december 17. hétfő – Lakópark, Cape May
Résztvevők: Rachel Wilcox, Lorna Howlett, Bard Einarson és Madárijesztő
Odalent Serena csak felsóhajtott a távozókon, majd Madárra mosolygott.
- Persze, hogy kaphatsz – mondta kedvesen.
Odafent a szobában Bard, amikor körbenéz egy nagyobb tetőtéri szobát lát. Az egyik falnál polcok, rajta plüssállatok, képek, még otthonról a Csatabolygóról és már itt a Földön készültek is vannak közöttük, könyvek és néhány tárgy, apróbb tárgyak távoli országokból. A szoba másik oldalán a falon két nagyobb ablak van, köztük pedig az alacsonypadlós ágy megágyazva és több párna rajta. A földön szőnyeg és elég nagy szabad tér van, ahol nem volt semmi.
Hangosan mordultam fel ismét.
- Én nem vagyok királynőnek való, az anya – ráztam meg a fejemet.
Húsz év igen, de ezalatt szinte nem is beszéltünk, ő nem alacsonyodott le hozzánk, mi meg nem törődtünk vele, maximum azért, mert nem akartuk Freydist megbántani azzal, hogy kinézzük az öccsét a sorainkból. De akkor is ott volt a legrosszabb, amit nem tudom, hogy képes leszek-e elviselni, vagy ő.
- Nem akarlak ugyannak kitenni, mint amit apának kell elviselni – néztem fel. – Látom minden nap a szemében, hogy tudja, hogy túléli anyát, hogy látni fogja megöregedni, meghalni, mint ahogyan minden barátját. A sajnálat, a szenvedés, a fájdalom… Nem akarom, hogy szenvedj miattam, soha sem tennélek ki ennek… még akkor sem, ha jócskán tovább élek majd, mint a többiek, és ezzel csak a fájdalmadat növelném, amit az elválás okoz.
Tudtam már milyen elveszteni barátokat és olyat, akit szerettél. Közelebb léptem hozzá az ajtótól, de néhány lépésnyire megálltam tőle. Mikor felnéztem az arcomon akkor gördült végig néhány könnycsepp.
- Igen… hozzád megyek, ha szeretnéd és akkor kijelenthetem, hogy nem ismerek nálad nagyobb mazochistát egyetlen realitásban sem.
Résztvevők: Rachel Wilcox, Lorna Howlett, Bard Einarson és Madárijesztő
Odalent Serena csak felsóhajtott a távozókon, majd Madárra mosolygott.
- Persze, hogy kaphatsz – mondta kedvesen.
Odafent a szobában Bard, amikor körbenéz egy nagyobb tetőtéri szobát lát. Az egyik falnál polcok, rajta plüssállatok, képek, még otthonról a Csatabolygóról és már itt a Földön készültek is vannak közöttük, könyvek és néhány tárgy, apróbb tárgyak távoli országokból. A szoba másik oldalán a falon két nagyobb ablak van, köztük pedig az alacsonypadlós ágy megágyazva és több párna rajta. A földön szőnyeg és elég nagy szabad tér van, ahol nem volt semmi.
Hangosan mordultam fel ismét.
- Én nem vagyok királynőnek való, az anya – ráztam meg a fejemet.
Húsz év igen, de ezalatt szinte nem is beszéltünk, ő nem alacsonyodott le hozzánk, mi meg nem törődtünk vele, maximum azért, mert nem akartuk Freydist megbántani azzal, hogy kinézzük az öccsét a sorainkból. De akkor is ott volt a legrosszabb, amit nem tudom, hogy képes leszek-e elviselni, vagy ő.
- Nem akarlak ugyannak kitenni, mint amit apának kell elviselni – néztem fel. – Látom minden nap a szemében, hogy tudja, hogy túléli anyát, hogy látni fogja megöregedni, meghalni, mint ahogyan minden barátját. A sajnálat, a szenvedés, a fájdalom… Nem akarom, hogy szenvedj miattam, soha sem tennélek ki ennek… még akkor sem, ha jócskán tovább élek majd, mint a többiek, és ezzel csak a fájdalmadat növelném, amit az elválás okoz.
Tudtam már milyen elveszteni barátokat és olyat, akit szerettél. Közelebb léptem hozzá az ajtótól, de néhány lépésnyire megálltam tőle. Mikor felnéztem az arcomon akkor gördült végig néhány könnycsepp.
- Igen… hozzád megyek, ha szeretnéd és akkor kijelenthetem, hogy nem ismerek nálad nagyobb mazochistát egyetlen realitásban sem.
_________________
Reneszánsz/Outsiders: Serena Amelia Davidson/Lensherr; Adia, a szimbionta; Namor McKenzie/Wilhelm Davidson
NJK-k: Zacharias Waver-Davidson/Hood; Jövőből: Amelia (Serena) Davidson; Stephanie Davidson/Zaphire
F4 realitás: Serena Davidson; Végtelen Háború: Lorna Howlett; X-diák: Willow Moore
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Serena Davidson- 11. szint - 25 kredit
- Hozzászólások száma : 1338
Hozzászólások régi : 1458
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 17
Join date : 2011. Feb. 26.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Lakópark (Cape May)
Bard türelmesen hallgatja.
- ha ez zavar, hát halandóvá teszem magam, vagy téged halhatatlanná, de nem lesz kor, melyben te ne lennél gyönyörű és tökéletes. Láttalak félholtan láncokon, nem tudok ennél rosszabbat elképzelni.
Az igenre a férfi szótlanul felkapja a szerelmét és megpergeti a levegőben a derekánál tartva.
- IGEN!
Üvölti örömmel.
Lent Madár a zajra abba hagyja az evést.
- Gratulálok Serenanéni asgarmi lettél.
Bard Lornára pillant.
- Mindent megadok neked. Az univerzumot akarod? A csillagokat? Arany, ékszer, hatalom, vagy szimplán egy boldog élet, mindent megadom. Soha, SOHA senki se fog téged többé bántani és a szeretteidet sem.
- ha ez zavar, hát halandóvá teszem magam, vagy téged halhatatlanná, de nem lesz kor, melyben te ne lennél gyönyörű és tökéletes. Láttalak félholtan láncokon, nem tudok ennél rosszabbat elképzelni.
Az igenre a férfi szótlanul felkapja a szerelmét és megpergeti a levegőben a derekánál tartva.
- IGEN!
Üvölti örömmel.
Lent Madár a zajra abba hagyja az evést.
- Gratulálok Serenanéni asgarmi lettél.
Bard Lornára pillant.
- Mindent megadok neked. Az univerzumot akarod? A csillagokat? Arany, ékszer, hatalom, vagy szimplán egy boldog élet, mindent megadom. Soha, SOHA senki se fog téged többé bántani és a szeretteidet sem.
_________________
"ha nem írtok, akkor én irtok" - Zspider/Morsus
Aktív kalandok: Kánaán Alfa
Apokalipszis Kora: Az Idő Kifut
Outsiders: 12. Ezüstkor - Új Mutánsok - Szuperhumánok
Alter: Gótika: Harmadik Évad - Ultron Kora - Eredeti Őrzők - Világ Vége
Morsus- Főnök
- Hozzászólások száma : 3218
Hozzászólások régi : 7460
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 20.szint - 70 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 13.
Karakteradatok
Főkarakter: Morsus
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Lakópark (Cape May)
2046. december 17. hétfő – Lakópark, Cape May
Résztvevők: Rachel Wilcox, Lorna Howlett, Bard Einarson és Madárijesztő
Már éppen vicsorogva mondtam volna neki valami csúnyát a halhatatlansága eldobására, amikor olyasmit mondott, amitől megdermedtem és kérdőn néztem rá. Én láncokon félholtan? Mikor lettem volna, egyszer voltam félholt, majdnem teljesen, amikor Freyr miatt Wakandában az elektromos falon égtünk halálra.
- Engem láncokon? Én soha sem…
A szavaimat belém fojtotta az, hogy felkapott és felüvöltött, ezen kénytelen voltam elmosolyodni és a fejemet behúzni, nehogy a plafonon koppanjak, mert azért olyan magas nem volt a tetőtér, hogy csak úgy felkapjon valaki a feje fölé. Ha letett, akkor felnéztem rá.
- Először is! Meg ne próbáld a halhatatlanságodat eldobni értem pubi – morogtam. – Ha megteszed, amit az anyádtól kapnál, kellemes emlék lenne ahhoz képest, amit tőlem fogsz érte! Másodszor… nincsenek világméretű terveim, meghagyom a fajtádnak. De! Ha már a sátán elviszi Rachel-t randizni nem is egyszer, nekem is kijár egy így húsz év után. Szóval egy rendes igazi randevút kérek, még úgysem volt ilyenben részem.
Nem mondtam ki hangosan, hogy Manó nem volt épp a romantika hű szolgája és ha én nem cibáltam el valahova, akkor nem mentünk sehova. De most legalább nem nekem kell a nadrágot hordanom.
- Harmadszor… mi ez az én láncokon félholtan? – kérdeztem. – És ne hazudj úgyis megérzem.
Serena is felemelte a fejét lent Bard üvöltésére.
- Soha sem hittem volna, hogy ilyen korán lesz anyós belőlem – mondta.
Jack is arra nézett és ő is felhagyott az evéssel, majd a gratuláló Madárra nézett.
- Mi történt? – kérdezte.
Résztvevők: Rachel Wilcox, Lorna Howlett, Bard Einarson és Madárijesztő
Már éppen vicsorogva mondtam volna neki valami csúnyát a halhatatlansága eldobására, amikor olyasmit mondott, amitől megdermedtem és kérdőn néztem rá. Én láncokon félholtan? Mikor lettem volna, egyszer voltam félholt, majdnem teljesen, amikor Freyr miatt Wakandában az elektromos falon égtünk halálra.
- Engem láncokon? Én soha sem…
A szavaimat belém fojtotta az, hogy felkapott és felüvöltött, ezen kénytelen voltam elmosolyodni és a fejemet behúzni, nehogy a plafonon koppanjak, mert azért olyan magas nem volt a tetőtér, hogy csak úgy felkapjon valaki a feje fölé. Ha letett, akkor felnéztem rá.
- Először is! Meg ne próbáld a halhatatlanságodat eldobni értem pubi – morogtam. – Ha megteszed, amit az anyádtól kapnál, kellemes emlék lenne ahhoz képest, amit tőlem fogsz érte! Másodszor… nincsenek világméretű terveim, meghagyom a fajtádnak. De! Ha már a sátán elviszi Rachel-t randizni nem is egyszer, nekem is kijár egy így húsz év után. Szóval egy rendes igazi randevút kérek, még úgysem volt ilyenben részem.
Nem mondtam ki hangosan, hogy Manó nem volt épp a romantika hű szolgája és ha én nem cibáltam el valahova, akkor nem mentünk sehova. De most legalább nem nekem kell a nadrágot hordanom.
- Harmadszor… mi ez az én láncokon félholtan? – kérdeztem. – És ne hazudj úgyis megérzem.
Serena is felemelte a fejét lent Bard üvöltésére.
- Soha sem hittem volna, hogy ilyen korán lesz anyós belőlem – mondta.
Jack is arra nézett és ő is felhagyott az evéssel, majd a gratuláló Madárra nézett.
- Mi történt? – kérdezte.
_________________
Reneszánsz/Outsiders: Serena Amelia Davidson/Lensherr; Adia, a szimbionta; Namor McKenzie/Wilhelm Davidson
NJK-k: Zacharias Waver-Davidson/Hood; Jövőből: Amelia (Serena) Davidson; Stephanie Davidson/Zaphire
F4 realitás: Serena Davidson; Végtelen Háború: Lorna Howlett; X-diák: Willow Moore
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Serena Davidson- 11. szint - 25 kredit
- Hozzászólások száma : 1338
Hozzászólások régi : 1458
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 17
Join date : 2011. Feb. 26.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
2 / 3 oldal • 1, 2, 3
Similar topics
» Brown lakópark
» S.H.I.E.L.D., Cape May
» S.H.I.E.L.D.-központ (Cape May)
» Cape May Harbor - Kikötő
» Black Phoenix City (Cape May, New Jersey)
» S.H.I.E.L.D., Cape May
» S.H.I.E.L.D.-központ (Cape May)
» Cape May Harbor - Kikötő
» Black Phoenix City (Cape May, New Jersey)
X-Men Reneszánsz :: Alternatív síkok :: Inaktív síkok :: A Végtelen Háború világa :: Amerikai Szövetséges Államok
2 / 3 oldal
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
|
|