Lakópark (Cape May)

2046. december 17. hétfő – Lakópark, Cape May
Résztvevők: Rachel Wilcox, Lorna Howlett, Bard Einarson és Madárijesztő

Odalent a kopogásra Serena nyit ajtót, aki először csak a két fiút látja meg, a meglepetés csak akkor, amikor a katonákat is meglátja.
- Lord Bard, Thadeus, kérlek gyertek be, a katonáknak azt hiszem, hogy kint kell maradniuk, nem férünk be ennyien a házba – szabadkozott.

Bólintottam Rachel szavaira.
- Akkor felkeressük Ko nénit ebéd után – mondtam.
Ahogyan lentről meghallottam a kopogást felkaptam a fejemet és beleszagoltam a levegőbe. A hidegen és a havon kívül ismerős illatokat éreztem, Thadeus, aztán ami gyomron vágott, a negatív zónában a katonák felől érzett illat, illetve Bard! Mire Rachel kimondta, hogy jelenésem van már talpon voltam, így még előtte robogtam ki a szobámból és le a lépcsőn az ott levő kis folyosóra. Az ajtó felé fordultam, ahol valóban Bard volt, és Madár már köszöntött is minket. Anya is ott állt az ajtóban, legalább annyira tanácstalan volt, mint én. Az egész pedig abszurd, végül anya törte meg a csendet.
- Rachel gyere segíts teríteni, Thadeus, gyere te is, kapsz süteményt – mondta és a konyha felé mutatott. – Az ajtót pedig csukjátok be mielőtt kihűl az egész ház!
Kissé közelebb léptem Bard-hoz, azt hiszem túlségosan alul voltam öltözve a pólóval és a sorttal, mert hideg volt a nyitott ajtóban. Felmordultam a térdelésre.
- Mi lenne, ha végre felkelnél és nem hoznál zavarba? – kérdeztem.
Ha megtette, hogy felkel a térdelésből a hideg páncéljával sem törődve ugrom a nyakába és ölelem meg.
- Úgy örülök, hogy látlak, mikor utoljára láttalak azon a másik világon, ahol ott maradtál, azt hittem, hogy soha sem jössz haza – mondtam.

2046. december 17. hétfő – Lakópark, Cape May
Résztvevők: Rachel Wilcox, Lorna Howlett, Bard Einarson és Madárijesztő

Rachel és Madár beértek Serena-val a konyhába, ahol már most isteni illatok voltak, a sütőben valamilyen hús sült, odafent pedig az asztalon a krumpli és a saláta már készen voltak. Ahogyan egy tepsiben még egy almás pite halom is gőzölgött. Abból vágott egy-egy szeletet a két vele jövőben.
- Ismered a szabályt Thadeus, csak annyi sütit ehetsz ebéd előtt, hogy utána tudj ebédkor is enni – mondta kedvesen. – És itt nem kell aggódnod, az ebéd nem mozog és neked sem Rachel, nem engedem James-t vásárolni.
Kinyitotta a sütőt, hogy megforgassa a tepsiben a húst, majd a lányra nézett a kérdés után.
- Jól van, vannak. A napokban voltunk náluk. Ha átmentek hozzájuk, akkor Thadeust is vigyétek, Kane biztosan szeretné látni. miután ti visszajöttetek a múltunkból, Kane és Ko negyed évszázados késéssel találtak egymásra Zam mesélése nyomán.

A szavaira leszegtem a fejemet, a bűntudat mardosott valami miatt, főleg, hogy ő asgardi és mellettük nőttünk fel, így pontosan tudtam.
- Én viszont megszegtem az ígéretemet – feleltem. – Nem tudtam tovább vigyázni Madárra, pedig megígértem, hogy fogok. Tudom, hogy ez milyen sokat jelent neked és ha úgy érzed, hogy emiatt nem vagyok méltó hozzád és elmész… meg fogom érteni.
Meglepetten néztem a virágra, amit átnyújtott nekem.
- Ez gyönyörű – mondtam. – Anyának biztosan fog tetszeni, szereti a virágokat és apa olyan ritkán hoz neki.
Kicsit zavartan vettem át azt a virágot, majd néztem fel.
- Gyere beljebb, az ebéd mindjárt kész, nem emlékszem, hogy milyen ételek vannak odaát, de biztosan nem olyan jók, mint anyáé – a közeli ajtóhoz léptem, ami a kis folyosón volt és benyitottam a vendégszobába. – Itt lepakolhatod a páncélod azon részeit, amit nem szeretnél itt bent viselni. Eléggé úgy festesz, mint egy elefánt a porcelánboltban.
Zavartan haraptam az alsó ajkamba, azt hiszem, hogy ezt anyától örököltem, hogyha zavarban van, akkor mindenféle butaságot beszél össze-vissza.

2046. december 17. hétfő – Lakópark, Cape May
Résztvevők: Rachel Wilcox, Lorna Howlett, Bard Einarson és Madárijesztő

Serena rámosolygott Madárra, majd ahogyan a terítés befejeződött az egyik széket húzza ki a fiúnak.
- Gyere szépen Thadeus és ülj le, mindjárt tálalom a levest.

- Otthon, a csatabolygón sem volt nagyobb a házunk, csak akkor az erdő szélén laktunk – mondtam. – Igaz, akkoriban túl magasan hordtad az orrod, hogy akárcsak elnézz arra.
Végignéztem rajta, ahogyan levette a páncélt, hogy mi volt még rajta. Megcsóváltam a fejemet a szavaira és csípőre tettem a kezem, ahogyan kissé oldalra biccentettem a fejemet.
- Azt hittem, hogy ebben is apád szerénységét örökölted és nem anyád felfuvalkodottságát. Einar bácsin sem látszik, hogy király lenne – incselkedtem egy kicsit.
Mikor átölelt átkaroltam a nyakát és megráztam a fejemet a szavaira egy ragadozómosollyal.
- Csak egy kicsit hiányoztál, nem nagyon – mondtam. – Nem követtél el semmit, valakinek maradnia kellett, hogy a többiek hazajussanak. De nem lett semmi bajom, nem igaz? Blastaar hozzám sem ért, így nincs mi miatt bocsánatot kérned. Csak nekem, hogy elhagytam a gyűrűt, amit tőled kaptam.
Végül kissé eltoltam magamtól.
- Hé, azért ne ilyen gyorsan, se nem vagyok királynő, és annyira nem kell rám vigyázni, valahogy megszöktem onnan, amikor te és Aian kalamajkát csináltatok a kastélyban, csak az nem rémlik, hogy hogyan.
Követtem, amikor mentünk a konyhába és leültem a megszokott helyemre.
- Ha a virágok olyan ellenségesek odaát, az étel is az lenne? – érdeklődtem.

2046. december 17. hétfő – Lakópark, Cape May
Résztvevők: Rachel Wilcox, Lorna Howlett, Bard Einarson és Madárijesztő

Néhány pillanattal korábban hazudtam, nem csak kicsit hiányzott, nagyon. Főleg, amikor a többiek nem igen vették jó néven, hogy mi is történt, főleg Rachel, de végül azt hiszem, hogy még ő maga is megbékélt az egésszel. Felnevettem, amikor mondták, hogy a viselkedése alapján ők javulnak.
- Én még emlékszem arra, amikor mindent szántszándékkal tönkretettél, előszeretettel húztad fel a többieket otthon, hogy káoszt teremts. Egészen biztosan jó példa vagy nekik? – incselkedtem vele.
Az édességre felvontam a szemöldökömet, nem csak Thadeus volt az, aki szerette azt? Legalább is úgy emlékeztem, mivel ő volt nálunk Kane bácsival is annak idején otthon. De Bard soha sem, ő mindig az asgardiak között maradt.
- Mióta vagy ennyire oda az édességért? – kérdeztem.
Kissé zavartan fogadtam, amikor a székemet kihúzta és segített betolni, még fel is mordultam. Nem voltam hozzászokva az efféle dolgokhoz.
Serena hagyta, hogy a fiú kézen csókolja és a virágot is elvette.
- Köszönöm – mondta az áldásra. – Örülök, hogy itt vagy te is.
Felnevetett Madár szavaira.
- Ígérem csomagolok nektek, hogy tudjatok vinni – ígérte meg. – Ülj le te is nagyúr, James nincs a városban, így csak ennyien leszünk.
Ezalatt megérkezett totyogva az négy-öt éves még teljesen világos hajú Jack is, a legkisebb Howlett.
- Ő miért kap sütit és én nem? – kérdezte sértetten, ahogyan Madarat méregette közben.
- Milyen volt a múltban? – kérdeztem Bard-ot. – Tudod, hogy mi csak két hetet voltunk ott… milyen volt hosszabb időre?

2046. december 17. hétfő – Lakópark, Cape May
Résztvevők: Rachel Wilcox, Lorna Howlett, Bard Einarson és Madárijesztő

Serena mosolyogva kapta fel a fiát a földről és ültette le az egyik székre.
- Azért, mert Thadeus nagyfiú, te pedig még kicsi vagy és ő tudja, hogy nem lakhat jól csak a süteménnyel – fedte meg a fiút.
Majd hozta is elsőként a levest a fazékban és a merítőkanállal.
- Akkor Bard – egyezett bele. – Mindenki szedjen magának, amennyit szeretne. Ami azt illeti senki sem tartott téged gonosznak soha sem. Centurio-t és a feleségét kivéve… odaát mindenki az anyád befolyása alatt állt. Az a fiú meg akart téged ölni és majdnem a nővéred halálát okozta néhány szóért. Soha se hibáztasd magad érte.
Megvárta, amíg mindenki szed magának levest és a fiának és magának csak utána vett ki.
Bard szavaira kissé oldalra biccentettem a fejemet.
- A többségnek nem volt ilyen kellemes – mondtam. – Ko néni hallani sem akart Zyro-ról és Manóról, csak Zammel találkozott, úgy tudom, hogy Jon bá ottani felesége az anyád halandó énje nagyon kiakadt Victoria-n, apa pedig… apa pedig hallani sem akart arról, hogy anyával legyen, mert nem akarja összetörni a szívét azzal, hogy amilyen. De legalább neked voltak pozitív élményeid.

2046. december 17. hétfő – Lakópark, Cape May
Résztvevők: Rachel Wilcox, Lorna Howlett, Bard Einarson és Madárijesztő

- Jó étvágyat! – mondtam anyával pont egyszerre.
- Ez azért meglepő, mert van egy mondás az emberek között, hogy a szülők mindig azt a gyereket szeretik jobban, aki nem rájuk hasonlít – mondta Serena. – Mert saját képmásukat nehezebb feltétel nélkül szeretni.
Végül kedvesen mosolygott a fiúra.
- Itt nem kell tartanod ilyesmitől, hogy bárki rosszat gondolna rólad. Ha James morog, az pedig megszokott, mindenkivel szemben így szokott cselekedni.
Kissé oldalra biccentettem a fejemet és megszólaltam.
- Ez azért furcsa… mesélt Freydis gyakran nekünk az asgardi történelemről még a Csatabolygón… - elakadt a hangom.
Ő nem tudta, nem volt itt, amikor Zyro ott járt.
- Te nem is tudod… a Csatabolygónak vége, mindenki, aki ott maradt halott – mondtam. – Zyro hazament, de csak megölt személyeket talált… Thanos-nak van egy lánya… Ko nénitől… igaz ő sem tudott róla. De amiért megöltük Thanost… ő minden ott maradt személlyel végzett hidegvérrel és Zyro olyasmit mondott, hogy utánunk fog jönni Tyranis, ez a neve. Hogy mindenkivel végezzen, akinek köze volt az apja halálához.

2046. december 17. hétfő – Lakópark, Cape May
Résztvevők: Rachel Wilcox, Lorna Howlett, Bard Einarson és Madárijesztő

- Az élet soha sem egyszerű – mondtam. – Régen könnyű volt, de lényegében szociálisan alkalmatlanná tett minket az a hely. Nem mondom, hogy nem hiányzik, de ha ott maradunk soha sem ismerünk meg másokat, mint Rachel-t.
Egy pillanatra rámosolyogtam a legjobb barátnőmre.
- A nővérednek is jót tett, hogy összebarátkozott apátok halandó énjének lányával, Victoria-val. Bár ő is panaszkodott, hogy ez a világ számára túl gyors. De hát mit tehetünk, ha mi halandók nem élünk évezredekig, mint ti nem igaz?
Miután a levest mindenki megette Serena leszedte a tányérokat és a sütőből egy tepsiben sült húst tett ki az asztalra, illetve sült krumplit, rizst és salátát, hogy ezekből is szedjen mindenki magának nyugodtan.
- Ha Asgardi illem szerint nem szeretnél a húshoz evőeszközt használni, ne tedd, nem fogok megsértődni, apád elég sokat étkezett nálunk még a Csatabolygón, hogy az asgardi illemmel megbarátkozzam – mondta Serena Bard-nak.
Miután mindenki szedett ismét ő szólalt meg.
- Mik a terveid későbbre? – érdeklődött. – Maradsz a negatív zónában, vagy visszatérsz a Földre, esetleg Asgardra?

2046. december 17. hétfő – Lakópark, Cape May
Résztvevők: Rachel Wilcox, Lorna Howlett, Bard Einarson és Madárijesztő

Odalent Serena csak felsóhajtott a távozókon, majd Madárra mosolygott.
- Persze, hogy kaphatsz – mondta kedvesen.

Odafent a szobában Bard, amikor körbenéz egy nagyobb tetőtéri szobát lát. Az egyik falnál polcok, rajta plüssállatok, képek, még otthonról a Csatabolygóról és már itt a Földön készültek is vannak közöttük, könyvek és néhány tárgy, apróbb tárgyak távoli országokból. A szoba másik oldalán a falon két nagyobb ablak van, köztük pedig az alacsonypadlós ágy megágyazva és több párna rajta. A földön szőnyeg és elég nagy szabad tér van, ahol nem volt semmi.
Hangosan mordultam fel ismét.
- Én nem vagyok királynőnek való, az anya – ráztam meg a fejemet.
Húsz év igen, de ezalatt szinte nem is beszéltünk, ő nem alacsonyodott le hozzánk, mi meg nem törődtünk vele, maximum azért, mert nem akartuk Freydist megbántani azzal, hogy kinézzük az öccsét a sorainkból. De akkor is ott volt a legrosszabb, amit nem tudom, hogy képes leszek-e elviselni, vagy ő.
- Nem akarlak ugyannak kitenni, mint amit apának kell elviselni – néztem fel. – Látom minden nap a szemében, hogy tudja, hogy túléli anyát, hogy látni fogja megöregedni, meghalni, mint ahogyan minden barátját. A sajnálat, a szenvedés, a fájdalom… Nem akarom, hogy szenvedj miattam, soha sem tennélek ki ennek… még akkor sem, ha jócskán tovább élek majd, mint a többiek, és ezzel csak a fájdalmadat növelném, amit az elválás okoz.
Tudtam már milyen elveszteni barátokat és olyat, akit szerettél. Közelebb léptem hozzá az ajtótól, de néhány lépésnyire megálltam tőle. Mikor felnéztem az arcomon akkor gördült végig néhány könnycsepp.
- Igen… hozzád megyek, ha szeretnéd és akkor kijelenthetem, hogy nem ismerek nálad nagyobb mazochistát egyetlen realitásban sem.

2046. december 17. hétfő – Lakópark, Cape May
Résztvevők: Rachel Wilcox, Lorna Howlett, Bard Einarson és Madárijesztő

Már éppen vicsorogva mondtam volna neki valami csúnyát a halhatatlansága eldobására, amikor olyasmit mondott, amitől megdermedtem és kérdőn néztem rá. Én láncokon félholtan? Mikor lettem volna, egyszer voltam félholt, majdnem teljesen, amikor Freyr miatt Wakandában az elektromos falon égtünk halálra.
- Engem láncokon? Én soha sem…
A szavaimat belém fojtotta az, hogy felkapott és felüvöltött, ezen kénytelen voltam elmosolyodni és a fejemet behúzni, nehogy a plafonon koppanjak, mert azért olyan magas nem volt a tetőtér, hogy csak úgy felkapjon valaki a feje fölé. Ha letett, akkor felnéztem rá.
- Először is! Meg ne próbáld a halhatatlanságodat eldobni értem pubi – morogtam. – Ha megteszed, amit az anyádtól kapnál, kellemes emlék lenne ahhoz képest, amit tőlem fogsz érte! Másodszor… nincsenek világméretű terveim, meghagyom a fajtádnak. De! Ha már a sátán elviszi Rachel-t randizni nem is egyszer, nekem is kijár egy így húsz év után. Szóval egy rendes igazi randevút kérek, még úgysem volt ilyenben részem.
Nem mondtam ki hangosan, hogy Manó nem volt épp a romantika hű szolgája és ha én nem cibáltam el valahova, akkor nem mentünk sehova. De most legalább nem nekem kell a nadrágot hordanom.
- Harmadszor… mi ez az én láncokon félholtan? – kérdeztem. – És ne hazudj úgyis megérzem.

Serena is felemelte a fejét lent Bard üvöltésére.
- Soha sem hittem volna, hogy ilyen korán lesz anyós belőlem – mondta.
Jack is arra nézett és ő is felhagyott az evéssel, majd a gratuláló Madárra nézett.
- Mi történt? – kérdezte.