Lakópark (Cape May)

2046. december 17. hétfő – Lakópark, Cape May
Résztvevők: Rachel Wilcox, Lorna Howlett, Bard Einarson és Madárijesztő

Bard szavaira gondolkodóan beleharaptam az alsó ajkamba, majd kissé oldalra biccentettem a fejemet és rosszallóan néztem a szemeibe.
- Hát nézzük – mondtam kissé fintorogva. – Ez közel sem egy jó szállodába, nincs gyertyafényes vacsora, és a meleg vizű kádban a közös fürdőzés sem jöhet szóba egy pohár bor, vagy pezsgő társaságában… de elnézem, hogy mit sem tudsz asgardiként a romantikáról.
Megvárom, amíg furcsán kezd el nézni, vagy zavartan, vagy bármilyen reakciót vált ki belőle, amit mondtam, aztán enyhül csak meg a tekintetem és nevetek fel.
- Tökéletes lesz – felelem szinte dorombolva és átölelem a nyakát, ha hagyja. – Csak ígérd meg, hogy a királyi kíséretedet, akik ott dekkolnak a házunk előtt oda nem visszük, csak ketten megyünk, ahogyan azt a normális párok is szokták.
A mosolyom eltűnt az arcomról, ahogyan a folytatás jött. Valami történt a zónában, oka van, hogy nem emlékszem rá. A rémálmok… az emlékeim lennének? Elvettem a kezeimet a nyakáról és kissé hátrébb léptem. Mielőtt még jobban meglátszottak volna a gondolataim az arcomon elfordultam és körbenéztem a szobában.
- Mit pakoljak be? – kérdeztem. – És majd ha kérhetem a mutogatásból a rusnya nagy bogarakat és csápos izéket hagyjuk ki. Egyszer elég volt őket látni.

Serena megsimogatta a fia fejét és rámosolygott.
- Semmi, csak a nővéred még kevesebbet lesz itthon, mint eddig.
Ezek után nézett Madárijesztőre.
- Van annyi sütemény, hogy tudjatok is elvinni – mondta. – Illetve, ha karácsonykor eljöttök, akkor is lesz megint, csak másfajta. Diós és mákos.

2046. december 17. hétfő – Lakópark, Cape May
Résztvevők: Rachel Wilcox, Lorna Howlett, Bard Einarson és Madárijesztő

Csípőre tett kézzel fordultam hátra Bard irányába. Majd csak legyintettem egyet.
- Férfiak! – morogtam.
Amit szeretnék lehet, hogy fel kéne Rachel-t rángatnom lentről, hogy ő segítsen pakolászni, neki valószínűleg jobban menne ez, mint nekem. Végül is előhalásztam egy sporttáskát és abba kezdtem bepakolni. Mégis azt sem tudtam, hogy mennyi időre tegyem, örökre, vagy csak néhány hétre? Vagy egyáltalán van különbség a kettő között? Jó néhány váltóruhát, egy másik cipőt, fehér neműket, és ehhez hasonló dolgokat pakoltam be. Az ipad-emet, pár könyvet, fésű, tisztálkodó szerek, neszesszeres csomag, törölköző, papucs. Ezekért háromszor mentem ki és jöttem be a szobába, mire minden meglett, amit akartam. És akkor azt hiszem, hogy ezzel készen is voltam. Még becipzáraztam a táskát, majd felvettem és olyan furcsa érzésem volt ettől.
- Úgy hiszem, hogy kész vagyok – mondtam kissé tétován. – Máris indulunk?

Odalent Serena átvette a papírt, amit Madár nyújtott felé.
- Anyukádat nem tudom, hogy merre lakik manapság, de a levelet odaadom apukádnak, ő biztosan eljuttatja anyukádnak is – mondtam.
Néhány pillanatig kellemetlen csöndben volt, de végül ismét megszólalt a nő.
- Van valami, amiről tudnod kell, nem nekem kellene elmondanom, de mivel nem találkozol velük. Tudod, hogy a szüleid évek óta nem voltak jóban már, azóta, hogy még otthon az erdőbe mentél. Mikor hazajöttünk nem próbálták meg megmenteni a házasságukat. Anyukád elköltözött, azt hiszem, hogy hazament, apukád pedig… Kane jelenleg Ko-Rellel él együtt néhány saroknyira innen, az egyik emeletes házban.