Az északi rész utcái

Viharos az este és a villámok nem kímélik az utcákat. Egy különösen furcsán, a házak közti sikátorba csap be. De ki is láthatná mikor ilyen későn a viharban senki nem sétál az utcákon. Az erre tévedő svábbogarak furcsán néznek a jövevényre. Honnan jött ez ide? Mégis ugyan mit akarhat tőlünk? Félelem és zavartság árad belőle ahogyan a kihalt, szemetes sikátort nézni maga körül mint aki nem is érti tulajdonképpen a hulladékgyűjtő miért is nem választott magának kellemesebb szakmát? Mi se értjük, mondanák a svábbogarak de őket senki sem kérdezte. Nem is ok nélkül hiszen mit tudnak ők?

-S..segí..ts..ég...

Érkezik egy gyenge próbálkozás az óriástól de hát kitől is várhatna segítséget? A vihar még roszabb napjain is hangosabb mint ő és hát valljuk be, az annyira nem is nehéz. Most kissé magához tér s egy ép lábára áll. A másik térdből hiányzik neki s a bal karja is hasonlóan csak az könyékből. Kábelek lógnak ki belőle. Fura!
A kukába a kapaszkodik és vért köhögve turja azt majd tövig visszatört körmös kezével. Talál is egy fóliát amit magaköré teker, hogy így védje magát az esőtől. Megpróbál eljutni a sarokig de az első próbálkozás alatt máris hatalmas csattanással elterül a talajon. Percekig meg se mozdul. Az eső szakadatanul esik gúnyosan csattanva a fólia kabátján. Most nem is annyira büszke az a sas jelvény a kabátjának vállán a rangjelzések alatt.
Egyszercsak felébred és azon nyomban vért hány magából. Halkan szitkozódik s mint csiga a nyálán, ő a saját vérén csúszva, magát próbálja kijutattni az utcára. Ekkor jön egy roham s a tudatát újra elveszti.

Sötétség. Egy. Kettő. Három.

A természetfeletti fülébe eljutott, hogy a múltkorihoz egész hasonló esethez hívták ki a szervezetet. Anna a kórházban lábadozott, az ékszere lezárva volt, Waynoka nem tartotta biztosnak, hogy ez ahhoz az esethez kapcsolódott. Megkereste volna az árust, de nem volt rá ideje, sem lehetősége. Túl sok minden történt. Ma bejelentkezett, hogy kísérte a másik ügynököt. A másik egy mágikus lény volt, mert ezt sejtették a jelenség mögött.
Waynoka még nem mondott semmit , amikor meglátta a kalapos társát. Az ünnep fényei között nagyon furcsa volt egy ilyen nyomozás. Nem illett a sok szeretet közé. Nézte, hogy mit ittak a többiek, forró csokit vagy kakaót. Meglepődött volna, ha alkoholt ittak volna, szolgálatban. Megállt mellettük és Simpson ügynökre nézett.
- Mehetünk? Waynoka vagyok.
Egy forró csokit ő is kifizetett, ha volt rá lehetősége.
- Mit tudunk pontosan az áldozatról és a helyről?

Waynoka jól gondolta, szolgálatban senki nem ivott olyat, amit nem szabadott. Gyorsan köszönt mindenkinek és a nyomozóval bemutatkoztak. Nem ismerte, teljesen új volt neki.
- Waynoka. Rendben.
Egy forró csokira benevezett a természetfeletti. Jól indult a nap, könnyebben. Az automatába bedobálta a pénzt, kivárta, míg megkapta a vékony műanyag pohárból az italt. A gőzben élvezkedett picit. Nem akarta összeégetni a száját, ezért lassan kortyolgatott, lépcsőzés közben is. Közben nagyon figyelt, hogy ne botoljon meg.
- Korábban voltak gondok a macskával?
Waynoka arra gondolt, hogy mivel nem találták meg az állatot vagy megette a jaguárszellem, ezt furcsa volt elképzelni, de ha sebezni tudott, akkor ehetett is, habár egy szellemnek nem igazán volt erres szüksége vagy a macska változott át valamilyen furcsa módon. Utóbbi esetben nem ovlt magyarázat az eltűnésére. Az átvltozásra sem. Elég borzasztóan hangzott minden.
- Szegény néni. Macskát tart és meg eszik.
Waynoka még az emeleten is ivott, mert forró volt az ital, lassan haladt vele. Nem akart ezzel bemenni, inkább letette kinn.
- Jó napo! - köszönt a férfi is.
- Menjünk be előbb. Úgy is hamar végzünk, utána mehet a részletes átvizsgálás.
Bízott abban, hogy ő fog találni valamit, amivel az ügyet összekapcsolhatja a stradon történtekkel.

- Tudjuk, hogy hívják vagy hogy hívták a macskát?
Waynoka a hallottak alapján arra számított, hogy meg fogják találni valahol a lakásban elbújva vagy szétszabva. Már nem tartotta olyan fontosnak.
- Természetesen! Óvatosak leszünk, így járunk el.
A férfi igyekezett mindent megjegyezni. Ilyenben nem volt még része, csak hallott a folyamatról és filmen látta. Az nem volt ugyanaz. Zacskó, nem nyúlnak, szólnak, óvatosan lépnek. Felvette, amit kellett és a társa után ment, ha végre bemehettek. Kérdése nem volt. A folyosón is igyekezett mindent megnézni, az ajtónál, a csengőnél, ha volt, a falon.

//Bocsánat, elfelejtettem:
pénz
iratok
mobil
Desert Eagle megtöltve, egy tár lőszerrel
taktikai kés
/

Waynoka nem is a helyszínelőktől várta, hogy dolgozzanak helyettük, arra gondolt, hátha valaki véletlenül el mondta a macsak nevét. A hepciáskodó kijelentést lesöpörte magáról, tette a dolgát.
Az előírásokat be tartva ment be, a folyosón megcsinálta, amit kellett. Sima emberi szaglással is érezte a vért és arra is rá tudott jönni, hogy még friss lehetett az eset, még nem bomlott a test.
- Megnézem a polcot.
Waynoka azt nézte meg, milyen könyvek estek ki. A címüket és a szerzőjüket nézte. Gondolt rá, hogy ennek semmi köze nem volt az esethez, de ha mégis köthető volt a szellemhez, lehet, hogy jobb nyomon járt. Megnézte a polcot is, hogy a kiesett könyvek helyén látott-e valamit vagy a falon. Nem nyúlt semmihez, csak nézte, amit látott. Ügyelt arra is, hogy ne lépjen bele semmibe.
- Nem. Amit én láttam, az olyan volt, hogy egy lány lábán mély karmolások jelentek meg, de sehol nem volt a nagymacska, ami ejthette volna. Ez más, de annyira talán mégsem.
Waynoka megnézte a két tetemet, óvatosan, hogy semmit ne mozdítson el és a nyomokba se lépjen bele. A macska volt neki furcsa. Mintha belülről jött volna ki a támadó. Körül nézett, hogy látott-e valamilyen hasonló ékszert, ereklyét, műtárgyat, mint Ritánál, valamit, ami indián kultúrával volt kapcsolatos.

A természetfeletti nem volt ellensége a romantikus könyveknek. Nem élt velük, de attól még tudta, hogy mennyire sikeresek voltak és hogy a nők mennyire kedvelték ezeket. A másik kettő könyvről nem sokat tudott, az íróiknak is inkább csak a nevét ismerte. A negyedik keltette fel a figyelmét, az kapcsolódott ide. Közelebb hajolt, megnézte, volt-e valami a könyv mellett, kitépett, elszakadt lap, bármi. Még mindig nem nyúlt semmihez.
Tudta, egyszerűen csak tudta, hogy most volt jó nyomon.
- Ha ezt az útikönyvet elejtette a néni, mennyi esély volt rá, hogy nekiment a polcnak és pont így verte le a többi könyvet? - kérdezte a nyomozót.
Ő is próbálta el képzelni, de nem látta tisztán, hogy így történhetett-e.
A többi tárgy egyáltalán nem volt érdekes. A fényképeken is csak azt nézte meg, hogy a nőn volt-e valamilyen jellegzetes ékszer, indián vonatkozású.
- Igen, az jó lenne!
Mikor be jöttek, szólt nekik:
- Azt az indiános útikönyvet megnézném közelebbről is, ha már lehet és ha esetleg van róla számla valahol, amiről kiderül, hol vette, az is érdekes lehetne!
Közben még a macska nevére próbált rájönni. Körül nézett, hogy talált-e névre szóló tányérkát neki vagy bármit, amiről ezt megtudhatta volna. A könyv és a macska valahogyan össze kapcsolódott. Arra kellett rájönnie, hogyan és miért pont most.

Waynoka nézte a helyszínt, próbált rá jönni, hogy mi is történhetett. Úgy gondolta, hogy az idős nő menekülhetett valami elől. Úgy meg történhetett, amire gondolt. Meg akarta várni a helyszínelőket, mert ehhez az ők szakértelmük kellett.
A nyomozó nem sokat tudott segíteni, ezért Waynoka várt. A pocakos öreg szakember meg nézte, amit kellett.
- Az időseknek vannak alvászavaraik, de nem jellemző, hogy hajnalban a könyvespolchoz jönnének. Valami ide csalhatta - mondta a természetfeletti.
Végre fel vehette a könyvet. Bele is lapozgatott és megnézte az elejét. A nő nevét látta, ami nem volt nagy újdonság. Az évszám egyezett azzal, amire a fénykép alapján gondolt. A 80as években járt valahol a néni, negyven évvel később érte utol a végzet. Waynoka az állát vakarta. Még egyszer meg nézte a fényképeket, hogy látott-e bármi különöset, érdekeset rajtuk. Például a macskát, ami elég furcsa lett volna, mert negyven évig nem éltek el. A könyv nem volt túl érdekes, teljesen átlagos volt és semmi nem is pottyant ki belőle.
- Puding testét meg néznék közelebbről? Olyan, mintha valami ki jött volna belőle.
Még nem tudta, ez hogyan volt lehetséges. Talán egy szellem szállta meg a macskát. Valami még kellett. Valamit nem vett észre. Járt a szeme, ékszert keresett, bármit, ami még utalt volna arra, amit a fényképeken látott. Egy tárgyat, valamit, ami kapcsolódott az ügyhöz.

Waynoka próbálta bemérni, hogy történhetett pont az, amit a nyomozó említett. Megnézte a polcon a könyvek helyét, hogy még ott látott-e bármi érdekeset, amit a macska kereshetett. Valószínűbbnek tartotta, hogy Puding csak elugrott onnan. Attól tartott, hogy a könyvből valami elő csalta a szellemet, de nem tudott rá jönni, hogyan.
- Rendben, köszönöm azért, hogy megnézte! Majd akkor az állatszakértő véleményét is megvárjuk - szólt Waynoka hálásan, mert a helyszínelő így is megtette, amit tudott.
A gáz sehogy sem illett ide és nem tudta, mi okozhatta volna a robbanást. A lakásban már nem talált semmi egyebet. Igyekezett a fejében tartani azt, amit látott, még egyszer át gondolta.
- Rendben, nyomozó.
Indult is a közvetlen szomszédhoz, hogy vele kezdje. Kopogott vagy ha volt csengő, csengetett. Ha esetleg a szomszéd annyira kíváncsi volt, hogy nézte a nyomozást, akkor egyszerűen csak oda ment hozzá. Ha csak az ajtó nyitás utána tudta meg tenni, akkor kérdezett.
- Jónapot kívánok! Waynoka vagyok. Szeretnék fel tenni pár kérdést, ha van ideje.

Waynoka megint el felejtett valamit. Őt ezzel a névvel küldték vissza a túlvilágról. Később tudta meg, hogy a régi életében a teljes neve Waynoka Stevens volt. Nem is szerette ezt a nevet, idegennek érezte. Fel kereshette volna a régi szüleit, de azt sem tette. Semmit, ami a régi életéhez kötötte volna. Most kénytelen volt. Mivel a férfi türelmetlen volt és rá csapta az ajtót, a természetfelettinek újra meg kellett nyomnia a csengőt. Ha nem nyílt ki az ajtó, akkor hangosan mondta, hogy a benti hallja, de nem kiabálva:
- Waynoka Stevens vagyok és pont a rendőrségi nyomozás miatt vagyok az épületben a S.H.I.E.L.D. W.A.N.D. RÉSZLEgével együtt működve!
Ha a férfi ajtót nyitott, akkor Waynoka már az igazolvánnyal a kezében várta.
- Most tudunk beszélni?
Ha igen volt a válasz, akkor tette fel a kérdést.
- Látott vagy hallott ma valami furcsát a házban? Itt főleg az idős hölgy lakásának környékére gondolok.
Ha nem nyitott ajtót a férfi, akkor Waynoka ment a következő lakáshoz és ott már profeszinoálisan mutatkozott be, úgy, ahogy itt akart másodszorra.