Kánaán, Afrika

Levegő után kapkodva dőltem a falnak, miután sikeresen megépítettem a torlaszt. A korábbi palástomat kissé félrehúzom a sebről a megnézem, hogy mily állapotban van, akárcsak a zúzódások. Az arcomról s homlokomról igyekszem letörölni a vért, mi az ottani sebből került rá. Ha volt hely, hol leülhettem egy rövidke időre, akkor megtettem mindezt. Nem kívántam sokáig távol maradni a küzdelemtől, s magára hagyni a társaimat, a szeretőmet s a fiamat. Míg figyeltem fél szemmel, hogy mikor találnak meg a midgardiak s próbálnak ide is feljutni. Mily könnyű dolgom lett volna, ha csupán halálukat kívánnám, még sérülést sem szenvedtem volna el. Míg pihenek s gyógyulok végignézek a helységben s keresek oly ablakot, mint kiugorva számomra könnyedén át tudok érni egy másik épületbe, de a halandók számára ez nehézséget okozzon. Ha betörnek ide s megérkeznek, akkor kívánok csak menekülni tovább, de addig maradok s gyógyulok bízva benne, hogy született képességeim visszatérnek oly erőre, mint voltak korábban.

Fegyver: Fagymarok
Mágia: 40 egység

S végre oly mértékben gyógyultak s tűntek el sebeim, miként vártam, az izmaimat masszíroztam közben, hogy a folyamat miatt ne legyenek görcsben. A fájdalom s lassan múlt testemből. S már alig látszott bármelyik, mikor a tető felől hangot hallottam, egyik kezemben a pöröllyel s másikban a karddal perdültem arra, de nem ellenség érkezett, csak a fiam. Végigmértem s rajta is volt sérülés, s ő velem ellentétben oly kevés regenerációval sem rendelkezett.
- Miként áll a küzdelem? – kérdeztem.
Rossz érzések kavarogtak bennem s bűntudatot éreztem, hogy elkerültem a harcot s itt húzódtam meg, míg odakint mindenki más az életéért küzdött. Az ablakon át tekintettem ki a lángoló városra. Ha régi hatalmam létezne még s birtokomban lenne pillanatok alatt a lángok szolgálatomba állnának. A mieink elbuktak s csak ketten voltunk mind ellen, s most nem magamra kellett gondolnom, hanem mindenkire odakint. Ha nem érdekelt volna a halandók sorsa villámokkal sújtottam volna le a teljes városra, míg nem maradt volna életben senki. De így nem tehettem meg s nem pusztíthattam el mindkét felet, egyik felet sem. Csupán egyetlen egy dolgot tehettem, hogy mindenkit próbálok megmenteni, Lord Lyront s leányát mindenképp. Elmém azt parancsolta, hogy hagyjam veszni En Sabah Nur-t, de még őt sem hagyhattam hátra. Erősebben markoltam a pöröly markolatára s koncentrálni kezdtem, koncentrálni s elmémben előrébb helyezni a társaimat s a mutánsokat. Megforgattam a pörölyt s a villámokat hívtam, próbáltam mindenkit kimenteni, elvinni innen, menedékbe, biztonságba, egyelőre nem Atlantiszra, hanem Valadir hegységeit idéztem fel emlékeimből s oda próbáltam a halandókat, a társaimat, a fiamat s magamat teleportálni a villámok s a viharok hatalmából s erejéből.

Fegyver: Fagymarok
Mágia: 40 egység

Észrevettem, hogy feltűnt neki még ily távolból is, hogy mit készülök tenni, s az általam uralt villámokat eltérítette valami fény. Csak a csapatunk jelent meg itt s az a halandó, ismét emeltem a pörölyt, de nem történt semmi sem. Ajkaimon fintor jelent meg, blokkolta a térmágiát, mit a fegyver képes volt alkotni, vagy védőmezőt hozott létre s azért nem képes áthatolni az, mit szeretnék. A lényeg ugyanaz volt, itt ragadtunk vele. Végignéztem a tájon, sivatag, nem lehettünk messze, a társaim eszméletlenek, miként gondoltam, noha Apokalipszis már ébredezett s Lady Doria is fiamnak hála. Sinister sérülése túl komoly s végül én a szeretőm mellett guggoltam le s gyengéden simítottam végig az arcán.
- Felség, Lord Lyron ébredj – suttogtam.
Ha ennyi kevés lenne, akkor gyengéden megrázom a vállát is, hogy ébredjen. Ha sikerült, akkor kelek fel s nézek a halandóra, kivel szemben álltunk. Valahol egyetértettem Apokalipszissel s megértettem, hogy miért érez úgy, miként. Fiam szavaira bólintottam, de aggódtam, hogy nem sok hasznomat veszik így, hogy magam sem tudom, hogy mily képességek birtokában vagyok jelenleg s mire vagyok képes, hogy nem ismerem a saját testem sem pedig magamat.
~ Ősi istenek adjatok erőt ~ gondoltam ~
Míg mindenki összeszedi magát s tán még a halandó is szól valamit végigmérem, hogy mily állapotban van, hol lehetnek sérülései miket Apokalipszis okozott a lézerrel, mit a halandó oly nehezen tudott védeni, a szemet hol tartja s látszik-e rajta valamilyen gyengeség, mit hosszú harci tapasztalatommal észrevehetek s kihasználhatom a közelgő újabb harc során.

Fegyver: Fagymarok
Mágia: 40 egység

Figyeltem a szeretőmet, hogy miként tér magához. Túlságosan lassan, s Doria is még mindig túl sérült volt, az égésnyomok a hátán, a végén Donar teríthette le s adta meg a kegyelemdöfést számára. En Sabah Nur arcán a mosoly nem derített jobb kedvre s kezemet nyújtottam a királyom felé, hogy felsegítsem. Célpont megvan? Ugye nem akarta az egész helyet a földdel egyenlővé tenni megölve ott minden midgardit?!
- Három sérült nagyúr – szóltam szigorúan. – Lord Lyron is ellátásra szorul, inkább érkezzen vissza erősítésként, mintsem elveszítsük támogatását egy újabb támadás után. Had higgye a halandó, hogy teljesen elgyengített minket s, hogy a többiekre nem számíthat. Bukjon el saját önteltségében.
Csupán felemeltem a kezem, hogy így hallgattassam el Lyron-t, ha ellenkezni próbálna. Sérült volt s jobb ha ő is kap ellátást. A fiamat nem parancsolhattam vissza, ismertem a kree-k mondatát, már nagyon jól; „élj kree-ként, vagy halj meg”. S őt abban a szellemben nevelték, így nem hátrált volna meg addig, míg képes harcolni. Én pedig már jól voltam s a karcolásoknak is lassan múlniuk kellett. Egyik kezemben a pörölyt szorítottam, másikban a kardot míg végül Apokalipszisre pillantottam, készen álltam, akár halálig is, az én felfogásom sem volt nagyon más, mint fiamé. Ha távoznom kell, akkor az csatában történjék s lelkem térjen Valhalla-ba.
- Indulhatunk vissza.

Fegyver: Fagymarok
Mágia: 40 egység

Nehéz lesz neki megbocsátani azt, mit tettem, tisztában voltam ezzel, de nem kockáztathattam. Jobb lesz így, miként döntöttem. A fiamra emeltem tekintetem s ajkaimon egy keserű mosoly jelent meg. Mintha nem próbáltam volna a Mjölnirt elvenni a nagybátyám kezeiből s nem szólítottam volna magamhoz. Népünk legerősebbike, s ki tudja, hogy most mily erővel rendelkezik. Felsóhajtottam.
- Újra megpróbálom – feleltem.
S ezzel jelezve, hogy már próbáltam korábban is, noha nem sok sikerrel jártam. Túl erős volt, noha én gyorsabb s fürgébb, mert erre tanítottak. Elfintorodtam, nem örültem, hogy orgyilkosi tanulmányaimra leszek kénytelen támaszkodni, de a tisztességes harc most nem volt lehetséges. Bólintottam, hogy megteszek mindent, mi tőlem telik, s ha szükséges harc közben távozik lelkem Valhalla-ba nagyatyám csarnokaiba. Ismét teleportálás s mikor megérkeztünk a harctérre csak ketten voltunk. Ez nem volt az alkuban.
< - Apokalipszis, te hitvány féreg! – csattantam fel dühösen, mikor észleltem, hogy nincs velünk. >
S úgy tűnt, hogy még a halandót is sikerült meglepni, de nem volt időm. Thor-ra emeltem a tekintetem s futva indultam irányába.
< - Asgardért! – kiáltottam. >
Számítottam a támadására s úgy készültem a sajátommal, hogy mikor próbál lesújtani rám a könyök hajlatát s csuklóhajlatát hasítsam végig a kardommal s próbálok kitérni a támadása elől. S a lendültemet felhasználva próbálok a vállára felugrani s itt a karddal próbálom leszúrni őt kulcscsontjánál, hogy a penge, ha belefúródik egyenest a tüdőbe fúródjon s ha a bal oldalon tudtam megúszni a szívet is roncsolja.

Fegyver: Fagymarok
Mágia: 40 egység

Lassú, mit megtanultam már valkűr éveim alatt s atyám oktatóitól, mivel gyengébb vagyok, mint a többi fajtámbeli miként támaszkodhatom a gyorsaságomra ellenfeleimmel szemben s most is ezt tettem. Nagybátyám csapásait könnyedén kerültem ki, de pengém nem hatolt túl mélyen a bőrébe, s így a halálát sem okozhattam, mit egyébként sem kívántam. Kellett lennie másnak is mivel Thor legyőzhető, de sosem csatáztam hozzá méltó ellenféllel korábban, hisz Skurge s én egy oldalon álltunk mindig is. S a jégóriások nem okoztak efféle kellemetlenséget sem más kivel találkoztam eddig. Egy oldalra pördülés után nem jött utánam, védekezően emeltem magam elé a pengét s kerestem az okát, hogy mi okozhatta mindezt, ekkor pillantottam meg a megérkező Apokalipszist. S erről tán szólni mikor óhajtott, hogy erre készül? Vége volt s Midgard egyelőre megmenekült. A villanás közben még hallani véltem a reccsenést s ropogásokat, miként a csont szokta mindezt.
- Fiam, rendben vagy? – kérdeztem.
S ha választ kaptam tőle, Apokalipszis felé indulta dühösen.
- HA lesz legközelebb bízom benne, hogy beavatsz abba, hogy mire készülsz Sabah Nur! – csattantam fel.

Fegyver: Fagymarok
Mágia: 40 egység

- De egy szövetség nem arról szól, hogy csalinak használd s feláldozd kikkel szövetségre léptél! – csattantam fel. – S ha nem jött volna terved te s embereid még élnétek, de a fiam halott lenne!
Kezeim még inkább rászorultak a fegyvereim markolatára, csak egy rossz szó a nagy „mutánsistentől” s képes lettem volna megtámadni, mert a fiamat ily felesleges s ostoba veszélynek tette ki. Az nem érdekelt, hogy velem mily dolog történt volna itt, de ő még túl fiatal volt s az anyjaként nekem kellett megvédenem őt, ennyivel tartoztam irányába, ha már nem én neveltem fel. Továbbra is dühösen figyeltem, ahogyan Apokalipszis eltűnt azzal a mutánssal s a saját emberével. Körbenéztem, emberek kerültek elő s úgy tűnt, hogy immáron maguk voltak s nem irányította külső erő tetteiket. Leszegtem a fejem a fiam szavaira.
< - A történelem fog ítélkezni felettünk s nem mi magunk – feleltem. – De nem tehettünk mást, egyedül elbuktunk volna s ő is. S azt Midgard népe sínylette volna meg, mit nem engedhettem meg. >
Körbenéztem s tekintettemmel a sajátjainkat kerestem, ha nem leltem őket ismét megszólaltam.
- Keressük meg Doria-t s Lyron-t, s utána térjünk haza.

Fegyver: Fagymarok
Mágia: 40 egység

//Folytatás: Ős Atlantisz//