Sikátorok

Amint kiértem az utcára a levegőbe lőttem egyet és hármat a kutyába de az meg se kottyant neki pedig egy szív és kettő
gyomortájéki sebet kikerült ejtenem rajta. -Mi a fa... de ebben a pillanatban már a hátamra is estem mert a kutya rám ugrott.
Szerencsére még csak a mellényemet tépi a pisztolyomat ha jól látom pont nem érem el ezért megpróbálom gyorsan megmarkolni
a kutya fejét úgy hogy ne tudjon megharapni de én gyakorlatilag egy két mozdulattal le tudjam fejteni a fejét a mellényemről
ezzel együtt felhúzom a jobb lábam és megpróbálom ellökni magamtól annyira hogy aztán vissza tudjam rúgni a sikátorba,
ha ez sikerül gyorsan előkapom az mp5-ömet és megpróbálom megsorozni a kutyát a fejével kezdve. Ha ez is sikerül és a dög
megdöglik akkor azt csinálom amit előzőleg akartam vagyis odamenni és megpróbálni megállapítani, hogy mi is lehet ez
valójában majd mélyebbre hatolok a sikátorban.

Siker megragadnom a kutya fejét megrántom és ezzel leszedem a fejét magamról de a mellényemből is egy darab a szájában marad ~ Ó hogy ba**nád meg!
de ezzel már el is rúgom magamtól és a rúgás pillanatában feltűnik hogy az állat már rothadt és sérülékeny ezért nem tudom messzire rúgni de pont elég lett a távolság arra hogy elég időm legyen fejbe lőni párszor az mp5-el. A kutya a földön marad és most már halott. Elrakom az mp5-t és felveszem a pisztolyt.
- Ba** meg ez egy új mellény volt! ordítom a tetemnek majd elindulok vissza a sikátorba és mikor a kutya mellet elkezdem mondani a szinte fejetlen testnek hogy - Ez új volt érted ez új volt! majd belerúgok egyet a tetembe. Magamban megjegyzem, hogy ~ Még jó, hogy kaptam kutyák elleni képzést különben most bajban lettem volna. haladok vissza a sikátorba oda ahol a lábnyom volt közben újratöltöm a pisztolyomat. odalépek megint a lábnyomokhoz de most már egyben messzebbre is elnézek és a szemék között több lábnyomot veszek észre, el is kezdem követni azokat de nem sokára egy pár lábnyom leválik a többitől. - Hmm... merre menjek? motyogom halkat végül is a leágazó lábnyompárt kezdem el követni miközben a Crysis 2 epiloguét dúdolom.

Mikor eldöntöttem hogy a leágazó nyomokat követem akkor utána végignézek a sikátor azon részén amerre menni fogok és megállapítom
halkan már-már szinte magamban hogy - Na ne már egy ennél is szűkebb sikátor. - ~Itt már csak oldalazva
fogok elférni, pi**ába! ~ Elindulok és egyre mélyebbre jutok mikor egyszer csak egy orrfacsaró bűz csapja meg az orromat.
- Áhh, mi ez a bűz! - ahogy egyre és egyre mélyebbre jutok a szag csak erősödik végül is elém tárul a szag kiindulópontja
ami egy kis beugró nagyságú terecske két ház között egy igencsak romos bódéval. Odamegyek a bódéhoz és meglökdösöm, hogy még stabil-e
és megállapítom, hogy az. Benézek és meglátok két szétmarcangolt csövest. ~ Hát ezek bűzlenek így, már napok óta lehetnek itt
Öáh rohadt büdös van. ~ Lepillantok a földre és egy csomó mancsnyomot látok meg majd gyorsan felkapom a fejemet és körbenézek
és hallgatózók hátha meglátok vagy meghallok valamit de semmi. Miután semmit sem hallok odalépek a hullákhoz és átkutatom őket, hátha
van náluk valami használható nyom. Ha találok valamit és hirtelen vezet is valahova akkor elkezdem követni azt a nyomot ha nem akkor kutakodok
tovább de akkor már nem csak a csövesek tetemét kutatom át hanem az egész kis teret is.

Odalépek a hullákhoz majd ahogy megfordítom őket meglátom, hogy elég nagy darabok is hiányoznak halott csövesekből
-Ezt nem csak egy állat tette, volt az 2-3 is.- miközben ezt megállapítom egyik kezemmel nagyjából eltakarom
az orromat mert még mindig nagyon büdös volt és most hogy még meg is fordítottam a hullákat csak erősödött a szag.
találok náluk egy kis pénzt amit elteszek és az egyiknél pár rég lejárt iratot amit ugyan csak elteszek. Közben halkan szinte
magamban motyogom- Egy kis pénz nem árt... Hmmm... pár irat? Még jól jöhetnek. - Visszafordítom a hullákat
és kilépek a bódéból körülnézek még egyszer és észreveszek pár láncszemet amik elvoltak szakadva ~ Ezehez azért
nagy erő kellet, hogy elszakadjanak ~ jegyzem meg magamban ahogy felveszem az egyiket.Majd ahogy nézegetem a láncszemet
a háttérben észreveszek egy lábnyomot ami kitűnik a többiből - Hmm? - Ezzel a megmukkanással egyidőban
elteszem a láncszemet és odalépek a lábnyomhoz. - Ez sehogy sem illik ide vajon kié lehet -mondom halkan és
felnézek, hogy nem látok e meg egy másik ilyen nyomot de nem. Ekkor felállok és elindulok vissza a sikátorba és elmegyek
az elágazásig ahol a még nem ellenőrzött út felé indulok.

Miután minden eltettem a kezemre nézek majd homlokon ütöm magam. ~ Ujjlenyomat... ~ majd megszólalok - Na mindeggy -
Ezek után vissza battyogok az elágazáshoz és balra nézek ~ Na jó akkor erről jöttem... ~ miközben ezt magamban mondom jobbra
fordítom a fejem ~ és  erre megyek tovább. ~ Ezzel el is indulok és nemsokkal később ki is érek az utcára, ekkor elveszítem a
nyomokat amire egy nagyot legyintek a levegőbe - Pi***ba - a legyintéssel egy járókelőt majdnem fejbe is vágok, erre én halkan mondom,
hogy - Hupsz - Majd körbenézek és a jobboldali házon meglátok egy valami mágikus rúnát - Na ez már valami... várjunkcsak ez sötétmágia
na ne már még ez is. Na jó ezt lefotózom... - ekkor a mellényemhez nyúlok és az elszakadt mellény emlékeztet a kutyára - Neee a
zsebembe volt a telefonom basszus. - megnézem nincs e nálam valami amire nagyjából lerajzolnám találok is magamnál egy kis jegyzetfüzetet
és egy tollat. Majd megpróbálom lerajzolni a rúnát de nem teljesem pontosan nehogy valami baj legyen belőle.

Nagyszerű! Hideg van és még egy ilyen helyre kell jönnöm. Sajnos ezzel nem lehet mit kezdeni, hisz valakinek ezt a munkát is meg kell csinálnia. A lehető legrosszabb környékre tévedtem és láthatóan nem véletlenül. Kapásból ki lehetett szúrni a különböző kábítószer fogyasztókat, és árusítókat. Ha akarnám egy pillanat alatt lekapcsolhatnám őket, de jelenleg egy nagyobb halra vadászom, mint ezek. Nemrégiben feltűnt erre fele egy terrorista, aki nagy veszélyt jelenthet a városra nézve. Megtalálása és letartóztatása lenne a feladatom, de ez közel sem olyan könnyű feladat. Ez egy olyan hely, ahova az ember nem sétál csak úgy be jelvényt villogtatva és mindenki rögtön válaszol minden kérdésére. Sőt inkább fegyvert szegeznek az ember homlokához. Ebből kiindulva sem az egyenruhámat, sem pedig a fegyveremet nem hoztam magammal. Egyedül a lánc van rátekerve a kezemre, ami a kabát alatt szépen lapul. Lehet kicsit túl merész húzás volt csupán ennyi felszereléssel érkezni, de nem akartam feltűnősködni a kardommal. Szerencsére hamar elértem az úti célomat. Egy nagy raktárhelyiség, ahol harcokat szerveznek és arra fogadnak az emberek. A kapun belépve rögtön az embertömeg és hangos ordibálások fogadtak. Az emberek több kört alkotva figyelték a harcokat. Sosem értettem, hogy mi az izgalmas abba, hogy ilyen agresszív és értelmetlen viadalokat nézzenek. Ahogy beljebb haladok úgy vált egyre elviselhetetlenebbé a hangzavar. Az emberek ordibáltak, fogadásokat kötöttek, mindezt teljesen egyidejűleg. Kíváncsi vagyok, hogy a fogadásokat felvevő fickó hogyan képes ennyi mindenre figyelni egyszerre, Talán már van benne tapasztalata. Mindenesetre én nem azért jöttem, hogy fogadjak vagy, hogy nézzem őket. Fontos információkat kell szereznem, de ezt nem adják csak úgy. Az itteni emberek legalábbis biztosan nem. Pénz az, ami az ilyeneket legjobban motiválja, de sajnos erre most nincs keretem, így más megoldást kell találnom. Elindultam az egyik kör felé, hogy rápillantsak a harcra. Hallottam, hogy különösen kegyetlenek ezek a harcok. Sok esetben az a nyertes, aki túl éli a harcot. Az itteniek pedig más emberek életére kötnek fogadásokat és még élvezik is. Undorodom ettől a helytől. Hamarosan hallom is, ahogy az egyik szervező már próbálja csalogatni az embereket egy következő harcra. Óriás mi? Erre kíváncsi vagyok. Elkezdtem közeledni a hely felé, ahonnan a hang jött. Messziről csak az említett óriás szőke haját láttam a tömegtől. Annyira nem magas, tehát valami más miatt kapta ezt a nevet. Odasétáltam, hogy vajon miről is van itt szó.

A hideg a csontjaimig hatol, így aztán jobban össze kell húzzam a felsőmet, ahogyan az utcákat rovom. A leheletem jól látható, ahogy kifújom a levegőt, de én mindezzel most nem törődök. Célirányosan haladok el az emberek mellett, akik jóformán mind az ellenkező irányba sétálnak, hiszen azt a részt mindenki, akinek van egy kis esze, vagy nem konkrét okkal megy oda, elkerüli a helyet. A Pokol Konyhája. Sokat gondolkoztam azon, honnan kaphatta a nevét, de azt hiszem, ez nem is kérdés, ha csak a fele igaz azoknak a híreknek, amik efelől a kerület felől szállingóznak. Az előttem magasodó épület cseppet sem biztató külsejű, de nyilván egy ilyen helyen az ember nem is számíthat másra, hiszen a raktárhelyiség mégis csak olyan eseményeknek ad otthont, melyet normális esetben a hatóságok nagy valószínűséggel nem tolerálnának, nekem viszont nincs választásom. Szükségem van a pénzre... gondoskodnom kell Ellie-ről.
Tudom, hogy tizenhat éves, de akkor sem hagyhatom, hogy egyedül álljon meg a lábán, hiszen az, ami történt, nagy részben az én hibám is. Előbb is leérhettem volna, és akkor Erin még mindig élne. Az az alkoholista barom nem emelhetett volna rá kezet, és akkor nem esett volna semmi baja. Így viszont felelősnek érzem magam azért, ami történt, és a felelősség elől nem rohanhatok el. Szóval, mikor beérek, higgadtan körbepillantok, konstatálva, hogy itt bizony tényleg mindenféle ember és mutáns fellelhető. Én meg már attól tartottam, hogy ki fogok lógni a sorból, de így aztán ilyesmi miatt nem kell majd fájjon a fejem. Viszont alighogy körbenézek, meg is üti fülemet az egyik kör felőli hangazavar. A bunyó végét jelző hangoskodás, majd a szervező kiabálása, mely megpróbálja túlharsogni az őt körülvevő tömeget. Közelebb is lépek, mikor a szavai elhangzanak. Ária óriás? Vagy valami kigyúrt konyhaszekrényről van szó, aki a pislogásával betont tör, vagy ő is egy mutáns. Legalábbis így hirtelen ez a két elképzelésem támad a nevét illetően, merthogy látni jószerével csak a haját látom.
- Valakinek sok lehetett a protein reggelire? - jegyzem meg gunyoros hanggal, mikor közelebb érek, de éppen csak annyira, hogy az az illető hallhatta csak a szavaimat, aki mögött megálltam, egy fekete kabátos ürge mögött, aki láthatóan ugyanolyan kíváncsian igyekszik szemlélődni, mint jómagam, amint épp azon vagyok, hogy kiszúrjam az említett Óriást, miközben egyre erősödik bennem a gondolat: ha pénzt akarok szerválni, ez lehet az adódó alkalom. Hisz ha még nem győzték le, perkálhatnak a bunyóért, nekem pedig nem lenne más dolgom, mint megnyerni, ennyi az egész. Jah, ennyi az egész... ez így elméletben szép meg jó, de vajon mekkora az ellenfél?

//Bocsánat a késésért!//

//Nem vagyok biztos benne, de szerintem Broderick rám célzott, mint fekete kabátos alak//

Az említett óriás közel sem volt olyan nagy darab, mint azt gondoltam volna. Meg kell hagyni, hogy izmos volt, de az izomzat nem jár együtt azzal, hogy ténylegesen jó harcos lenne. Nem hiszem, hogy nagy ellenfél lenne a számomra, de igazat megvallva nem szeretnék harcolni. Viszont jelen esetben muszáj lesz. Ha jobban beépülök a környezetbe, akkor talán könnyebb lesz később információkat szereznem a célpontomról.
- Én kiállok ellene - mondtam a harc szervezőjének. Nagyon utálom, hogy bele kell mennem ebbe az egészbe, de nincs jobb ötletem. A kör közepe fele kezdtem sétálni, majd megálltam ott.
- Fegyvert lehet használni a harcban? - Érdekelt, hogy mégis milyen szabályok vannak a harcra vonatkozóan. Ha a válasza igen, akkor tudom, hogy az ellenfelem számára is megengedett, így jobban figyelnem kell. Ha nem szabad fegyvert használni, akkor viszont mindketten csak saját erőnkre, illetve harci tudásunkra támaszkodhatunk. Az óriás nagy szerencsétlenségére én mindkettőben jártas vagyok, így remélhetőleg nem ütközök túl nagy problémába. A kör közepén állva csak az emberek zsibongását lehetett hallani minden irányból. Idegesítő volt a hangzavar. Ahogy a földre tekintettem rengeteg vért láttam ott. Volt ami friss és olyan is akadt, ami már nagyon rég odaszáradt. El sem merem képzelni, hogy milyen durva harcok folynak itt. Legtöbb harcos vagy azért van itt, mert imád harcolni és bizonyítani akar, míg mások pénzért jönnek ide, talán mert annyira elkeseredett állapotban vannak. Ez utóbbi elég szomorú. A kétségbeesés az, ami a legkönnyebben viszi rossz útra a jó embereket, persze van, hogy már itt eléri őket a vég és többet nem kell aggódniuk semmin. Talán én is egy ilyen helyen kötöttem volna ki, ha nincsenek nagyapám utolsó szavai abban a levélben.

A tömeg hangos tombolásba kezdett, mikor a körbe léptem. Rögtön mindenki fogadásokat kezdett tenni, főleg az óriásra. Sokan fognak ma pénzt veszíteni. A harc szervezője rögtön el is kezdte csábítani az embereket és bemutatni a harcosokat, de hamar megakadt mivel fogalma nem volt róla, hogy ki is vagyok. Természetesen ez jó nekem, hisz nagy bajba lennék, ha tudnák.
- Hívj Viperának - mondtam neki. Valamiért ez volt az első dolog, ami eszembe jutott. Ez jó, mert az igazi nevemet sem kell felfedni. Gyorsan letisztázta a szabályokat, amik igen egyszerűek. Az ellenfelemnek rossz napja lesz, mert a fegyverrel együtt a képességemet is be tudom vetni. Leengedtem a jobb kezemet és a lánc hangos csörgéssel tekeredett le róla, majd a vége a földön nagyot koppant. Az óriás még tett egy megjegyzést arra, hogy mit is fog velem csinálni, de nemigazán figyeltem rá. Sajnos a sok év gyakorlás után sem tudom túl sokáig használni az erőmet, így ha ezt a harcot gyorsan le akarom rendezni, akkor a legfontosabb az időzítés. Vártam, míg a harc szervezője elindítja a harcot. Ha az ellenfelem megindul felém, akkor rögtön beleolvasztom a karomba a lánc végét, így képes leszek mozgatni azt. Nem akarom megölni a fickót, így nem fogom használni a pengéket rajta. Ahogy közeledik a lábára irányítom a fegyveremet és megpróbálom kirántani azt.
Abban az esetben, ha nem támad hanem kivárásra játszik, akkor én támadok először. Ebben az esetben nem használom még a képességemet csak meglendítem a láncot felé. Ha elkapja, akkor aktiválom az erőmet és megpróbálom a földre rántani.

A szervező gúnyosan kommentálta a név választási képességemet, ami engem nem igazán érdekelt. Minden figyelmemet a közelgő harcra fordítottam. Nem tudtam, hogy mire képes az ellenfelem, de biztos voltam a saját képességeimben. Az óriás először kivárásra játszott. Valószínűleg úgy gondolta, hogy jobb ha én kezdeményezek. Meglendítettem a láncomat felé, amit könnyen el is kapott. Láthatóan nem rosszak a reflexei. Az erőmet aktiválva megpróbáltam megrántani, de a várt eredmény elmaradt. Azt vártam, hogy előre fog dőlni, de éppen csak az egyensúlyát veszítette el egy pillanatra. Hirtelen arra lettem figyelmes, hogy egy teljesen más emberré alakul. Ezek szerint ő is mutáns és nem a kedves fajtából. Ez rossz. Alábecsültem őt. Nem számítottam, hogy összefutok egy másik mutánssal. A támadásomra rögtön jött is a válasz. Hihetetlen erővel rántotta meg a láncot. Mivel nekem sem akkora súlyom, sem pedig akkora erőm nem volt, így tehetetlenül repültem felé. Nem akartam a pengéket használni ellene, de jelen esetben úgy tűnik, hogy mindent be kell vetnem, ha életben akarok maradni. Ahogy száguldottam egyenest az óriás karjaiba gyorsan kellett cselekednem. Ő már emelte is a kezét, hogy amint odaérek le is tudjon rám csapni. Viszont én ezt nem szerettem volna, így gyorsan ki kellet találnom valamit. A lánc hirtelen megfeszült, majd egy bizonyos ponttól kezdve teljesen más irányba kezdett forogni, felfele. A tervem az volt, hogy ha a láncot felfele irányítom, akkor át tudom magamat forgatni a feje felett, így nem lesz képes elérni és valahol mögötte fogok landolni. Ha sikerül földet érni, akkor is van még egy problémám. A fegyverem másik vége az ő kezébe van, ami sajnos nagyon rossz számomra. Megpróbálom úgy mozgatni a végét, hogy a pengék megvágják a férfi csuklóját és kézfejét, aminek remélhetőleg az lesz az eredménye, hogy elengedi, vagy legalább egy másodpercre lazul a szorítása és ki tudom húzni a kezéből. Ha sikerül, akkor a lánc visszatér hozzám és a kezemre tekeredik majd. Ekkor feloldom az erőmet és figyelek az ellenfelem következő mozdulatára. Talán elég az, ha kivárásra játszok, hiszen az ilyen mutáns képességeket nem lehet fenntartani örökre.

Magánkaland
résztvevő: Endline

Előveszek egy kis jegyzetfüzetet meg egy tollat és elkezdem lerajzolni a jelet ami egy kicsit tovább is tart a vártnál többször újra is kezdem (szám szerint 2-szer)
de végül sikerül egy viszonylag pontos rajzot csinálnom. - Na végre ez is megvan - mondom halkan de ebben a pillanatban a szemem sarkából
észreveszek egy alakot ami engem bámul először csak odasandítok mert lehet, hogy csak egy járókelő akinek a tekintete megakadt a fegyvereken de rájövök hogy
nem mire teljesen odanézek és meglátom hogy csak egy árnyszerű alak áll ott. Először csak azt hiszem csak képzelődök  mert mostanában elég rosszul aludtam
de mikor egy járókelő halk sikollyal fut el mikor meglátja az alakot akkor már biztos vagyok benne, hogy nem képzelődők és ekkor gyorsan elteszem a kis füzetet
és a tolat valamint a pisztolyomhoz nyúlok és elkezdek lassan közelíteni az alak felé.

magánkaland

Gyorsan elteszem a noteszt és a tolat, ezek után gyorsan az alak felé fordulok és megfogom a pisztolyomat amit egy mozdulattal előrántok és felhúzok. A pisztolyt az alakra fogom és lassan elindulok felé ám mikor megteszem az első lépést egy suttogó hangot hallok de először nem is törődök vele csak megyek tovább viszont a második lépés után már fel figyelek az ismétlődő hangra egy pillanatra meg is torpanok és megállapítom, hogy a suttogott szöveg túl halk arra hogy érteni lessen de ezt a megállapítást már csak a következő lépés megtétele közben fejezem be. Az alak egy bizonyos pontig teljesen mozdulatlan marad ám amikor egy olyan 25-30 lépésre vagyok tőle hirtelen egy sötét felhővé válik és gyorsan elindul egy irányba - ÓÓÓ... nem, nem rázol le ilyen könnyen... - Hirtelen én is elkezdek futni és amilyen szorosan csak tudom követem a sötét felhőt, a pisztolyt a kezemben tartom a biztonság kedvéért, de a kakast egy gyors mozdulattal vissza engedem nehogy valami véletlen baleset történjen futás közben.

A tervem pont úgy sült el, ahogy akartam. A lánc mozgatásával képes voltam átrepülni a feje felett, ahol nem tudott elkapni. A földet érés után megpróbált gyorsan magához rántani, de szerencsére gyorsabb voltam. A penge megvágta a kezét és, így elengedte a fegyveremet, amit aztán rögtön magamhoz is rántottam. Egy kis dicséretet kaptam az ellenfelemtől, bár még így is magabiztosan állítja, hogy le fog győzni. Természetesen én ezt máshogy gondolom és cseppet sincs kedve laposra veretni magamat. Az óriás visszaváltozott eredeti formájába, majd felugrott. A levegőben újra átváltozott, és a földet érésekor megremegtette azt. Hihetetlen súly lehet, ha képes ilyen rezgést okozni. Egy kicsit kibillentem az egyensúlyomból, de hamar visszaszereztem azt. Ez az apró remegés semmi, ahhoz képest amit japánba földrengésnek hívunk. Azonban a mostani mutatványából rájöttem valamire. Az átalakult formájában közel sem olyan gyors és mozgékony, mint az eredetibe. Felteszem emiatt kellet visszaváltozni az ugráshoz. Ha ezt a gyengeségét ki tudnám használni, akkor sokkal könnyebb dolgom lenne. Azonban most nem volt túl sok idő gondolkozni. A becsapódás után rögtön rohamozni kezdett engem. Láttam, ahogy a tömeg félreáll félve attól, hogy őket is eltiporja. Természetesen nem volt sok kedvem elüttetni magamat egy kamionnal, így megpróbáltam félre állni. Igyekeztem úgy időzíteni, hogy ne legyen képes irányt változtatni és pont elfusson mellettem. Ha ez sikerül, akkor megpróbálok utána menni és egy nagyot rúgni a térdhajlatába. A legtöbb embert egy ilyen támadás váratlanul ér és ennek köszönhetően össze esnek. Mivel az óriás mozgásba van, így ha szerencsém van, akkor nem csak elesik, de lendület viszi tovább és csúszik egy keveset a földön. Amennyiben nem sikerül a támadásom inkább megpróbálok hátrálni, hogy ne legyen képes elkapni.