Sikátorok

Kettő kész, egy maradt, gondolom, bár még a düh tombol bennem. Gyorsan odanézek ahol szerintem a csajszi van, de későn... Mire észreveszem már labaim között van, és üt egy nagyot, pont oda. Kibírhatatlan fájdalom jelentkezik elösszőr az ágyékomban, majd pár pillanat múlva átterjed az alhasi tájékra, de akkor én már a földön térdelek, előre görnyedve. A fájdalom lassan sugárzik mindenfelé szét, azonban intenzitása csökken. Tapasztalatból tudom, hogy két három, esetenként több másodperces szünet után képes leszek felállni, bár a fájdalom marad, a cselekvőképességem visszatér. Addig viszont a földön, magzatpózba görnyedve fetrengek amíg a testem lassan ki nem választja az adrenalin hatására, ami a harc hevétől keletkezett fájdalom csökkentő hormonokat. Ha sikerül felálljak féktelen haragomban minden elérhető eszközömmel, testrészemmel, erőmmel támadok a lányra, lehetőleg nem hagyva belőle semmit. Ha ez nem sikerül, akkor valószínűleg ösztönösen védem a létfontosságú szerveim, részeim amíg vissza nem nyerem józanságomat, de azután fusson aki lát...

Őrjöngésem végül odáig vezet, hogy arcom fel van hasítva, csorog a vörös vérem mindenfelé, de a nő karja a kezemben van. Nem engedem el, akármennyire is próbálkozik szabadulni, bár nem hiszem, hogy tudna. Fáj a hasam, fáj a tököm, vállam hasogat, arcomon mély sebek. Nem gondolkodok, nem tétovázok, legegyszerűbb, szinte gyermekien egyszerű megoldáshoz folyamodok. Mint a kisfiúk, ha kezükbe kerül egy játék baba, ami a húguké, kezembe tartva elkezdem lóbálni, át a fejem felett, körben magam körül, akármi. Ami kevésbé gyerekes az valószínűleg a megjelenésem, és a hangok amik előtörnek torkomból, mindeféle szitkok, leginkább a lány foglalkozását találgatva közbe. (Igazából egyetlen egy foglalkozás, a legősibb, különböző neveit üvöltöm artikulálatlanul, hangosan) Ha pedig eléggé megrángattam, lóbálás közben elengedem, remélhetőleg elég lendületet kapott orbitális pályára álláshoz, de legalább egy falhozkenődéshez.

A Orion és Santiago házához ment és egy levelet rakott a postaládájukba. Ha kiveszik a levélben újságból kivágott betűkből kirakott szöveg van.

Afterlife nightclub. Hétfő este tíz órára. Fegyvertelenül gyertek. A feladat részleteit ott kapjátok meg. A gázsiról is egyezkedünk ott. Legyetek ott időben.

Üdvözlettel Edward Johnson.

A férfi ezután visszajött a konyhába. Jelenleg a sikátorokban mozog. Éppen egy tervet eszel ki. Van egy kis pénze a két jómadarat tudja használni. Ebben már most biztos. Viszont kellenek még emberek. Az afterlife klubba megy. Állítólag jóféle hely. Oda hívja meg a többieket is. Már csak azon gondolkodik vajon kiket tudna még beszervezni. Ennyien kevesen lesznek. Úgy gondolja megoldja valahogy. Tudja, hogy mikor van a váltás. Úgy gondolja, hogy találhat megfelelő embereket. Egy könnyed tervet már ki is eszelt. Elmegy a bárhoz és körülnéz hátha talál ott pár értelmesebb figurát.

Céltalanul bolyongok Bronx sikátoraiban, tulajdonképpen nem tudom, hogy hova menjek, vagy hogy egyáltalán mit csináljak, mert hát munkahelyem nincs, lakásom nincs, bár talán még a régi, vacak kis lakhelyre visszamehetnék, amiben anno Stevennel éltem, de nem tudom, hogy mennyi értelme lenne, vagy hogy helyre rakták-e az ajtót azóta... Fölöslegesnek látom megnézni, de ami a legrosszabb számomra az egészben, hogy minden pénzem is eltűnt, minden cent amiért dolgoztam, vagy dolgoztattam... Pedig abból a rakat pénzből legalább, ismétlem LEGALÁBB öt millió dollár engem illet, végül is csak az életemet kockáztattam érte és megszenvedtem azért... Mondjuk valószínűleg nem idegesítene ennyire, hogy valaki teljesen lenullázott, ha nem lenne szükségem éppenséggel normális ruhákra és valami meleg ételre, mert így, télen rongyokban eléggé kellemetlen az idő, ráadásul a gyomrom is eléggé korog már egy jó ideje... Szerencsére a hó oltja a szomjúságot, bár nem hiszem, hogy ez ténylegesen jót tesz nekem, végül is ki tudja, hogy mivel keveredik itt... De hát nincs más választásom. Már csak annyiban reménykedem, hogy senki sem szégyenkezik esetleg különösebben miattam, az lenne talán már a legalja... Ez a hely pedig ahogyan körülnézek, valahogyan egy kicsit ismerős nekem, de vajon honnan?
~ Miután megveretted magad, ide küldtek egy csapattal, hogy fogjatok el valami csapatnyi idiótát, de átvertek. Meglep ez bárkit is?... Ó tényleg... Mondtam már, hogy kuss legyen? Igen. Akkor tartsátok magatokat hozzá, mostanában mást sem csináltok, csak idegesítetek... Me...~
- KUSS LEGYEN! - Ezzel pedig tulajdonképpen állba verem magam, bár azért az utolsó pillanatban eszmélek, így annyira nem vészes, de azért nem volt kellemes érzés. Még megyek egy keveset, majd pedig egy, az utcától viszonylag távolabb lévő szemetesnek dőlök, miután lehajtottam a tetejét, és onnan figyelem az utcát, kíváncsian, bár a tárgy hideg, de ez már nem képes érdekelni, amúgy is fázom szóval nem számít. Nem kukázok, nem alacsonyodok le arra a szintre, a figyelmet se próbálom felkelteni magamra, csak békésen figyelek és azon gondolkodom... Hogy hogyan is akarok én bárkit is támogatni Dormammu ellen?

Ahogyan megjelenik az alak a kajájával, kissé összeszorul a gyomrom, mocskosul éhes vagyok és... Tulajdonképpen sugárzik az undor a tekintetemből, minek kellett megállnia? Még a gyomrom is megkordul, eléggé hangosan, alapesetben pedig most szívesen odamennék és egyszerűen... Nos nem tudom, megütném, ez tény, de úgyis akként lenne titulálva, hogy megtámadtam a kajáért, de az igazság az, hogy... Egyszerűen azért ütném le, hogy térjen már észhez egy kicsit és legyen benne annyi emberség, hogy nem vág fel azzal, hogy neki van mit ennie, ennyi emberség még bennem is volt anno... Mindenesetre is gyorsan eltereli a figyelmem az áramkimaradás, majd pedig a remegés, a csatornákból előtörő tűz, majd pedig az egész placc hirtelen megsüllyedése, a lábamat nyaldosó vízről pedig már nem is akarok különösebb említést tenni, kibaszottul hideg, de talán még mindig nem olyan vészes, mint maga a hó. Fontos megemlítenem, hogy mindezt eléggé... Pókerarccal nézem végig, láttam már rosszabb dolgokat, végül is, New Yorkban vagyunk, annyira nem lep meg, hogy újév felé valami ilyesmi történik, abban pedig biztos vagyok, hogy ez is egy túlvilági próbálkozás, vagyis olyasmi, bár értelmet nem igazán látok benne, meg azt se nagyon vágom, hogy mi lehet a cél, de talán ez nem is fontos, ebbe most sikeresen bele... Beleácsorogtam egy kuka mellett, remek.
~ Beleácsorogtunk... Igen, beleácsorogtam... Mindegy. ~ Szóval most azt hiszem tenni kéne valamit, de még mindig zavar az a néhány SHIELD ügynök, akik a hóval szenvedtek korábban, vagyis láttam már néhányat, bár tény, hogy most sötétebb van, szóval kicsit nyugodtabban léphetek talán az utcákra és hát élek is a lehetőséggel, az első dolgom, hogy nyugodt léptekkel felzárkózok ahhoz a bizonyos alakhoz, akit korábban szívesen leütöttem volna... Ez még most is igaz, de azt hiszem van fontosabb dolgom is, mint bárkit megtámadni jelenleg.
- Új errefelé? - Kérdem, a korábbi reakciója miatt, persze lehet, hogy csak engem nem érdekel ennyire a dolog, mert hát nem igazán féltem az életemet, az apám végül is az orromra kötötte, hogy hiába halok meg, úgyis visszaküld, az már más, hogy szégyen lesz, de feltételezem, hogy ez csak a módjától függ... Vele kapcsolatban pedig be kell látnom, hogy talán kicsit túlzottan is örültem eleinte, hiszen olyan sok év után azért jó érzés tudni, hogy van legalább egy valaki a családomban rajtam kívül... Lett volna pedig jó pár téma, amit fel kellett volna vetnem, igaz kétlem, hogy sokáig időzött volna velem... Meh, már azt sem igazán tudom, hogy miként viszonyuljak hozzá, bár jelenleg nem is számít, azt hiszem.

A nagyobb épületekben még innen is látható, hogy egyből visszajön az áram, persze, ott fel vannak készülve az ilyesfajta kellemetlenségekre, bár nem tudom, hogy mit kezdenének az épületeikkel a víz alatt... Persze idelent marad a sötétség, mert ez mégiscsak közterület, szóval nem igazán számít, de talán nem is olyan nagy baj ez, a szemem már úgyis kezd hozzászokni, ami nem is baj, mert talán ennek köszönhető, hogy éppen lefékezek, mielőtt kisétálnék a menekülő emberek elé... Nos, a pánik mindig megvan, kíváncsi vagyok, hogy ki lesz az első agyontaposott áldozata ennek, persze ha a hely elsüllyed, akkor nem fog ilyesmi adat kitudódni, mert hát mit számít az ehhez képest? Szóval a lényeg, hogy nem visz el a tömeg, felteszem a kérdésem és... Nem azt a választ kapom, mint amit reméltem, sőt, inkább tűnik úgy, mint aki elengedte a kérdésemet a füle mellett.... A hangja viszont pokolian ismerős, ahogyan pedig megerőltetem a szemeimet...
- Max?.... Már megint te? - Kicsit hitetlenkedve kérdem, mert eddig tulajdonképpen minden vele való összefutásom kaotikusnak volt mondható, még anno, nagyon régen mikor az x-men rángatott ki valami kocsmába, vagy mibe, erre emlékszem tisztán... Aztán a második alkalom, amikor egymásnak estünk... Nem is tudom már hol, onnan meg elküldtek minket valami csapatnyi mit tudom én ki után, persze megléptek volna, ha az a nagydarab fickó nem avatkozik közbe... Most pedig tessék, harmadik találkozás, már ha valóban ő az... És Bronx süllyed, ez biztos, hogy valami furcsa humora az életnek, legalább is szeretném ezt hinni... Mindenesetre is nem nagyon tudom, hogy mit kezdjek magammal, szóval, ha már úgyis ismerős arc, akkor maximum követem, vagy legalább próbálom követni, ha megy valamerre, nem igazán foglalkozva azon ténnyel, hogy már itt vannak, a Bosszú Angyalai, mert hát... Itt vannak, oké, de van jobb dolguk is mint velem foglalkozni, szóval kicsinek látom az esélyét annak, hogy összefutok velük.

Se szó, se beszéd, csak úgy faképnél hagy, én pedig próbálnám követni, de elugrott, eltűnt a hóban, az emberek meg lökdösnek... Mit is vártam mondjuk? Hát azért ennél többet, így viszont itt maradtak nekem a lökdösődők, akikből kezd igencsak elegem lenni, szóval mostantól kezdve, amint észreveszem, hogy valaki vészesen közelít, valószínűleg csak megpróbálom állba vágni, a többi pedig már az ő dolga, az pedig, hogy most fáj-e a kezem, vagy sem, nem számít, de ne idegesítsenek tovább, mert abból úgyis csak több probléma lesz, számukra. Most ki kéne találni, hogy hogyan tovább, azt hiszem, de nem vagyok benne biztos, hamarosan úgyis feltűnik a SHIELD is, kézenfekvő, hogy még több embert hoznak ide, szóval lehetséges, hogy tanácsos lenne eltűnni, de egyszerűbb mondani, mint tenni, valahogy nem vagyok abban a menekülős hangulatomban. Inkább sétálok tovább egy véletlenszerű irányba és... Nos, nézelődök, meg sétálgatok tovább, természetesen, nem érdekel különösebben, hogy mindenki pánikol, amíg nekem nincs károm belőle legalább is, a többi mellékes, mert hát miért is érdekelne, ahogyan eltapossák egymást esetleg? Mondjuk lehet, hogy így fogok majd pont belebotlani valamibe, habár nagyon erősen kétlem ezt.

Tiszta erőmből megütök valakit, aki nekem jön, azt sem igazán tudom, hogy nő volt-e vagy férfi, az meg nem érdekel, hogy mennyire foglalkozik vele, valószínűleg gyorsan túlteszi magát a dolgon, nem mintha amúgy érdekelne, ami viszont ezután jön, arra nem számítottam, vagy legalább is nem egészen így. Úgy véltem, hogy könnyű lesz áttörni magam a tömegen ütlegeléssel, de tévedtem, ugyanis sok ember menekül errefelé, akiknek köszönhetően nem tudok különösebben semmit sem tenni, ilyenkor pedig a legszívesebben... Begyújtanám őket, had égjenek, de sajnos nem vagyok ilyesmire képes, pedig már jó páran csak füstölgő hamukupacok lennének, vagy talán még annyik sem. Bár sikerül végül is átjutnom rajtuk, de milyen áron? Jó, nem egy nagy dolog, csak pár kellemetlen sérülés, de ennyit bőven túlélek, még csak panaszkodásra sem méltóak, viszont így visszanézve a tömegre... Nos egyértelmű, hogy erre még egyszer nem fogok kimenni, igaz amúgy sem akartam, egyszer éppen elég volt, szóval kell valami másik út, mert minek ácsorogjak még itt? Feltekintek az épületek tetejére, már ha fellátok egyáltalán odáig, bár végül amellett döntök, hogy számomra nem ez lesz a megfelelő választás, tehát két lehetőség marad, vagyis amik logikusak, az egyik a csatorna használata, a másik pedig közlekedés a sikátorokban, amik jelenleg remélhetőleg még kihaltabbak, mint általában... Ha pedig választhatok, akkor inkább a sikátorok, mivel a csatornákba nem szívesen mennék le úgy, hogy nem tudom, meddig vannak megtelve vízzel, illetve a vízben bármi mással... Ráadásul mezítláb... Persze léptem már pár undorító dologba, de nem cipő nélkül, így ha lehet, akkor inkább a sikátorokon keresztül próbálnék meg közlekedni, az már mindegy, hogy merre, csak haladjak innen, lehetőleg minél messzebbre.

Még a kocsiban ülve magamban átgondoltam mi is lesz a dolgom ~A SHIELD kiküldött ide mert néhányan furcsa alakokat véltek látni a sikátorokban
(ekkor halkan hümmögtem egyet) ezt kéne nekem lecsekkolnom. Remélem csak néhány részeg csöves volt és semmi más.~
jegyeztem meg magamban. Ekkor a sofőr megszólalt, hogy ki kéne szállnom mert ő már menne. Én meg direkt szép lassan szálltam ki a kocsiból és kivettem a cuccaimat a hátsó ülésről. Becsuktam a hátsóajtót majd körülnéztem. (ekkor a kocsi elhajtott)Elővettem a pisztoly tok mögötti zsebemből a cigimet és rágyújtottam, közben magamban mondtam, hogy ~Rossz feelingem van efelől.~majd a cigivel a számban motyogom -Na induljunk neki.- és elindulok az egyik sikátor felé ahonnan az első bejelentés érkezett. Közben feltűnt, hogy elég kevesen vannak az utcán még Bronx-hoz képest is.

Ahogy a sikátor bejáratánál állok először fel se tűnik, hogy senki sincs ott de pár másodperc múlva már felfigyelek rá és igen csak furcsállom de csak annyit fűzök hozzá magamban hogy ~Hogy - hogy nincs itt senki. Furcsa.~ Egy pillanatra visszafordulok és megállapítom, hogy még mindig kevesen vannak az utcán sőt egyre kevesebben. Aztán visszafordulok és halkan fűzöm csak hozzá, hogy - Legalább nem lesz senki az utamban... Ennyivel is egyszerűbb dolgom lesz - Ezek után nekikezdek a hely átvizsgáláshoz és kis idő múlva lábnyomokat látok meg a sok szemét között. ~ Ezek már innen is nagyobbnak látszanak mint egy átlagos emberi lábnyom ~ közben lassan megyek előre és mikor a lábnyomok mellé érek meglepődve látom, hogy ezek a lábnyomok majdnem a kétszer akkorák mint az enyémnek. Erre halkan mondom - Hűha ezek nagyok, vajon kié lehetnek ezek. - ekkor a szemmel végig követem, hogy merre mennek de a sok szemét nem tudom megállapítani pontosan.