Sikátorok

Nagyon elszámoltam magamat, mikor azt hittem, hogy lassú mozgása van. Majdnem sikerült kitérnem a támadása elöl, de ekkor egy hirtelen elkapta a lábamat. Könnyedén a falhoz nyomhatott volna, ami rögtön végezni is tudott volna velem. Azonban a férfi mérhetetlenül magabiztos, sokkal inkább egoista. Megragadta a kezeimet és maga felé emelt. Éreztem, hogy a fegyverem elkezdett kiesni, így használtam az erőmet. Sikerült megállítani a láncot és az óriás sem vette észre. Túlságosan el volt foglalva a tömeg buzdításával. Ez szép és jó, de soha nem szabad ennyire leírni egy ellenfelet sem. A férfi észrevehette, hogy egyáltalán nem próbálok kiszabadulni a szorításából.
- Sajnálom, de elegem volt a játszadozásból. Most vége van - mondtam a szemébe. Persze nem érthette, hogy miért is mondom ezt, de hamarosan rá fog jönni. A kabátom ujjából előpattant a lánc, ami a nyaka köré tekeredett. Kétszer futott körbe a nyaka körül, majd hirtelen megrándul. Ha a tervem bejön, akkor az óriás el fog engedni engem és én szépen földet érve megpróbálok egy kicsit távolabb kerülni tőle. A célom, hogy a lánccal addig fojtogatom, amíg el nem ájul. Ha ez sikerül, akkor gyorsan elengedem a szorítást. Nem szeretném megölni, így remélem, hogy minden rendbe fog menni.

Az ellenfelem nem értette, hogy mit is mondok, így csak grimaszolt, azonban ez a grimasz hamar eltűnt az arcáról, mikor a láncom a nyaka köré tekeredett. Meglepetésében gyorsan el is dobott. Szerencsémre sikerült lábra érkeznem, így nem sérültem meg és az óriás fojtogatását is folytatni tudtam. Ki akart szabadulni a támadásomból, így visszaváltozott a kisebb formájába, majd újra nagy lett. Így be tudta dugni az ujjait a lánc alá és feszíteni kezdte azt. Valami azonban elkezdett feltűnni. Testén apró vérfoltok kezdtek megjelenni. Lehet, hogy a sok átváltozásnak ez az ára. Nem lehet túl kellemes, de számomra mindenféleképpen előnyös. Azt is észrevettem, hogy mintha gyengébb lenne. Eleinte úgy tűnt, hogy pillanatok alatt képes lesz letépni magáról a fegyveremet, de most úgy tűnik, mintha nehezére esne. Ettől eltekintve ki fog tudni szabadulni, ha nem teszek semmit. Gyorsan elengedtem a szorítást és egy más irányba irányítottam. Ha nem szorítja a láncot, akkor gyorsan elindul lefele. Megpróbálom megvágni a jobb lábát. Amennyiben lehetséges úgy, hogy az megnehezítse a mozgását, majd vissza is húzom a fegyveremet. Ha az óriás szorítja a láncot, akkor nem vagyok képes megvágni a lábát, azonban ezen a helyen is vannak pontok, amiket nagyon könnyen meg lehet támadni. Nem akarom sokkal tovább húzni ezt a harcot, így egy nagyon drasztikus lépést tennék. A lánc végén a penge egyenest az óriás arca felé veszi az irányt. Megpróbálom végig vágni az arcát és az egyik szemét is célba veszi. Ha sikerül, akkor a fájdalomtól valószínűleg elengedi a láncot, ráadásul ezzel egy vak foltot hozok létre az óriás látómezejébe, amit kihasználva könnyen nyerhetek.

Az óriás nagyon ragaszkodott a láncomhoz, így a durvább tervemet kellet használnom ellene. A penge megindult és felhasította az arcát és az egyik szemét is. Hatalmas üvöltésbe tört ki a férfi, miközben elengedte a láncot, amit én azonnal vissza is húztam magamhoz és újra kikapcsoltam az erőmet. A raktárba néma csend lett. Ahogy hallottam a többi harc is megállt egy kis időre. Én csak álltam és teljesen kifejezéstelen arccal néztem az ordító embert. Mikor kiheverte a hirtelen traumát egyenest felém indult. Látszott rajta, hogy az előző támadásával ellentétben már semmilyen terve sincs, egyszerűen csak a düh hajtja tovább. Mintha sokkal lassabb és erőtlenebb lenne. Valószínűleg a sok átváltozás nagyon kifárasztotta.
- Kezd már egy kicsit unalmas lenni - mondom neki. A vér a szemébe folyt, és kétségbeesetten próbálja letörölni azt. Ez azonban nem változtat sokat a tényen, hogy jelenleg szinte semmit sem lát. Megpróbálok oldalra kilépni a támadása elöl. Nem számítok semmi különösebb taktikára, amit követ, de azért igyekszek óvatos lenni, ha mégis próbálna valami trükköt. Ha sikerül, akkor elfut mellettem. Megfordulok és újra hozzá szólok.
- Add fel és nem öllek meg. Mit szólsz? Szerintem egész kedves ajánlat. - Amit most mondtam egyáltalán nem vall rám, de muszáj fenntartatom a látszatát annak, hogy én is ebbe a társaságba tartozok. Óvatosnak kell lennem, mert tudom, hogy egyetlen rossz szó is elég ahhoz, hogy lebukjak és akkor nem csak egy emberrel kéne megküzdenem. Van egy olyan érzésem, hogy az óriás nem fogja ennyiben hagyni a dolgot. Ha folytatja a támadásokat, akkor én csak kitérni próbálok előle, esetleg egy-két ütést viszek be neki. Magyarán mondva kicsit húzom ezt a cirkuszt a népnek.

Az óriás továbbra is próbált támadni, de mivel nem látott szinte semmi, könnyedén ki tudtam kerülni. Jó pár ütést be tudtam vinni, de a közönség hamar megunta a játszadozást. Már nem volt értelme folytatni a harcot, hiszen a győztes egyértelműen én voltam, és ezt a szervező is így gondolta. Belépett a körbe. Ezzel egy időben az óriás is abbahagyta a támadást, mintha valami megállította volna. Talán egy telepata, bár nem vagyok benne biztos. Ha tényleg az, akkor akár bajba is lehetek. Az ellenfelem a földre rogyott, majd visszaváltozott eredeti formájába. A közönség döntött. Nem lepődtem meg azon, hogy azt akarják, hogy öljem meg, de ugyanakkor nem is örültem. Reméltem, hogy elkerülhetem ezt, de úgy tűnik ez nem sikerült. Valószínűleg meg kell tennem függetlenül attól, hogy akarom-e vagy nem. Közelebb léptem a férfihez, majd a kezembe vettem a láncom végén lévő pengét. Odatartottam a férfi torkához, majd egy pillanatig vártam. Mély levegőt vettem és egyetlen mozdulattal elvágtam a nyakát. Szomorú dolog, de tekintve, hogy mennyi emberrel végezhetett azelőtt talán meg is érdemelte. Ezek után odaléptem a szervezőhöz.
- Úgy hiszem, hogy kiérdemeltem a nyereményemet - mondtam neki. Azonban, ha pénzt akar nekem adni, akkor vissza utasítom azt.
- Nem érdekel a pénz, amit ezzel a kis harcért kapnék. Én valami másért vagyok itt. Ha lehetséges, akkor beszélhetnénk valami csöndesebb helyen. - Közben a mögöttünk nyüzsgő tömegre néztem, majd újra vissza a férfira. Remélem, hogy belemegy. Neki is jó üzlet, hisz a pénzt, amit nekem adna zsebre teheti.

A nézőknek kimondottan tetszett a befejezés. Milyen egy undorító népség. A szervező először nem tűnt túl segítőkésznek, de hamar megváltozott az arca és megért, hogy kövessem. Természetesen mentem is utána. Nem kellet szinte semennyi idő, hogy egy újabb szervező álljon be a helyére és kezdje el buzdítani az embereket az újabb harcra. Követve a férfit a raktár hátsó szobáiba vezetett, ahol már vártak rám. Egy igen ízléstelen lila fotelbe maga Henry Johnson ücsörgött. Egy nem igen meglepő kérdést tett fel, majd az egész testem megbénult. Nagy mosoly kerekedett az arcomra, ahogy elkezdtem beszélni.
- Hívjon ahogy akar, nemigazán érdekel. Úgy látom jól működik a kis telepata háziállatuk. Kíváncsi vagyok vajon mióta is tudják, hogy ki vagyok. Buta kérdés. Valószínűleg már azóta, hogy a ringbe léptem, vagy talán még előbb is. - Mióta tudomásom lett a telepatáról jól tudhattam, hogy valószínűleg már mindent tudnak rólam. Életben hagyni? Vicces.
- Ha akartak volna, már az elején könnyen megölhettek volna, de mégsem tették. A telepata segítségével szabotálni a meccset, hogy az óriás győzzön nem került volna különösebb erőfeszítésbe, de mégsem tették. Vajon miért? Talán kíváncsiság, vagy esetleg félelemből. Nem kell aggódni engem legkisebb mértékben sem izgat a maguk kis parádéja, amit itt rendeztek. Azonban jól tudhatják már, hogy ki is vagyok. Tudják, hogy a SHIELD egy ügynöke vagyok. Ha én itt nyomtalanul eltűnök nem gondolják, hogy a SHIELD célpontjaivá válnak? Legalábbis sokkal jobban, mint eddig. Az pedig nem tesz jó a maguk üzletének. Gondolom elég indok volt - válaszoltam a férfi kérdésre, közben a mosoly továbbra is ott ült a mosoly.
- Mint mondtam nem azért jöttem, hogy ezzel a hellyel szórakozzak. Egy embert keresek. Francis Boucher a neve. Van is képem róla. -
A mondat közbe a szememmel a kabátom belső zsebére próbálok mutatni.
- Egy egyszerű terrorista, de a képessége elég veszélyes. Elvileg gyakran jár ide, ami maguknak sem túl kedvező. A férfi egy szimpla érintésre képes módosítani bárki tudatát. Gondoljon csak bele. Egy ilyen egyén elég nagy károkat tudna okozni és sok információhoz hozzájutni. Olyan dolgokat tudhat meg, amiket maguk aligha akarnak. Mit szól? Amennyiben megkapom az információimat én már itt sem vagyok. Maguk folytathatják a megszokott életünket én pedig végezhetem a munkámat. Mindenki jól jár. -
Henry Johnson egy elég nagykutya itt, így sejtem, hogy szorult belé elég értelem, hogy képes legyen átlátni a helyzetet és a megfelelő döntést meghozni

A valami hirtelen elkezd rohamos sebességgel "menekülni" előlem erre én gyorsan biztosítom pisztolyom ~ Na nem most kockáztatok így is szerencse volt hogy nem történ baleset az előbbi incidensnél ~ . Ezzel a lény után iramodok de az gyorsabb mint gondoltam volna ezért, hogy ne veszítsem szem elől már majdnem sprintelnem kell. - Persze neked is a lekanyargósabb sikátorba kell menned ... - ordítom a füstölgő lény után akit csak épphogy nem veszítek szem elől de végül is sikerül egészen egy lakótelepi belsőudvarig követnem ahol a lény egy eltorlaszolt régi fa garázsajtón átmenve eltűnik. - Ja persze még menny át azon is ... - mondom utánna idegesen morogva de már csak normál hangerővel. És ekkor nézek körül és látom meg, hogy ez a hely olyan elhagyatott mint a sivatag, a falak düledeznek, a résekben már kinőttek a gazok, az ablakok egy rész ha jól látom már kitört, még ez az udvar is jobban hasonlít egy elvadul mezőre mint egy belvárosi ház belsőudvarára. Ezen egy kicsit elcsodálkozok de egy kis idő múlva odalépek a garázsajtóhoz és nekitapasztom a fülem. Bentről csak fura nyöszörgő és szörcsögő hangokat hallani. Miután ezt sikerölt az agyamnak felfognia el is tántorodok az ajtótól. ~ Remélem még nem vett ja nem is Vettek észre ... ~
Ezek után egy olyan bejárat után nézek amin úgy tudok bejutni az épületbe hogy a garázsban lévő valamik vagy valakik ne vegyenek észre ha ez sikerül akkor először megbizonyosodok a valamik vagy valakik mekkora veszélyt jelentenek rám-nézve és majd utána döntök támadjak vagy ne.

Kínai meló

Elég régóta nem volt már értelmes fogásom, a megtakarításaimat pedig nem terveztem a közeli jövőben felélni, így muszáj volt találnom valakit, akit elkaphatok magamnak. Költséges dolog az utcán élni valamire való munka nélkül, így ezt az öltönyös fickót szemeltem ki magamnak, a bordélyba járó férfiak pedig általában meglehetősen fáradtak és figyelmetlenek miután végeztek velük odabenn, ami alkalmanként könnyebb célpontokat is jelent. Türelmetlenül várakozom odakinn, míg lerendezik a pasast, fejben lejátszom a forgatókönyvet, ahogy az lenni szokott; ideakesst vagy meg leszel verve. Mert hát a gyilkosság több szemet vonz, mint egy piti kis tolvaj, így hát ez a módi.
Amikor azonban a férfi kilép a házból, kissé meghökkenve tapasztalom, hogy hát ez nagyobb, mint amire számítottam, messzebbről nem tűnt ekkorának. Mindenesetre innen már nincs visszaút, itt vagyunk, meg kell tenni, amit meg kell tenni.
Arra esélyem sincs, hogy láthatatlanul kizsebeljem, ahhoz nem vagyok elég kis termetű, valószínűleg ő meg nem annyira ostoba, hogy ne vegyen észre. B tervnek mindenesetre betárazom a verekedést, C tervnek meg a telepátiát, A tervnek azonban a szemtől-szembe módszerrel kezdek. A sarokról könnyedén belibbenek a sikátor homályába és a fickó elé állok, amilyen fenyegetően csak tudok, szörnyen zord ábrázattal.
- Zsebeket és tárcát kipakolni! Csinálhatjuk egyszerűen, meg csinálhatjuk fájdalmasan is.
Testem közben felkészül minden eshetőségre, izmaim megfeszülnek, hátha tényleg egy könnyed pusztakezes összecsapásra kerülne sor.

Felszerelés: nincs

Csak arra tud gondolni, hogy mennyire szívesen vágna bele egy konyhakést ennek az idiótának a hátába, mert ha valamit, hát azt nagyon utálja, ha kinevetik, és semmiségnek tekintik. Lehet, hogy kicsi a bors, na de erős!
- Komolyan hát.
De nem hagyja annyiban ezt a kis tervet, úgyhogy mikor a férfi megindul semmibe véve azt, leguggol és megpróbálja szemből kigáncsolni őt. Ha ez sikerül, rá is veti magát, hogy ha kell, ököllel verje ki belőle az értékeit.