Konyha

Étkezőként, bárként és konyhaként is funkcionál a helység. Mindig tele friss és konzerv ételekell, gyümölcsökkel, zöldségekkel és italokkal.

Az eredeti topic. (Bár)

//előzmény: Főbejárat//

Bólintok a lánynak és megfogom a kezét, s követem szépen
- Szép neved van Laura - mondom mosolyogva – Igen az vagyok, mielőtt elindultunk az előtt ettem... és az út valóban hosszú és nehézkes volt felfelé. - közben szemeim járnak jobbra balra, s lépteim közben a farkam is hasonlóan járkál... Kíváncsian nézem, hogy mik is vannak itt... milyen is eme ház, eme világ... Furcsa egyenlőre, hiszen eddig csak a pokolban éltem... máshol sohase, s most minden olyan új itt bár hasonlít a mi világunkra, de mégis teljesen más... érdekes
- Milyen ételeket esztek ti itt? - nézem kíváncsian a lánykát.

A kislány szófogadó. Láthatólag kedves teremtmény. Laura most már végképp tréfának érzi az igazgató szavait.
- Hát... van itt mindenféle étel... - motyogja, miközben feltárja a hűtőszekrény ajtaját.
- Asszem.... egy mogyoróvajas kenyér biztosan ízlene neked. - csukja is be, és az egyik szekrényből elő halássza a mogyorós doboz. Szel a kenyérből és késsel szépen megkeni. Átnyújtja Marlinak.
- Ez biztos ízleni fog! A kis gyerekek ezt szeretik! - mosolyog közben, majd magának is készít egyet.
- Meg a nagy gyerekek is. - teszi hozzá. Közben leül a konyha asztalhoz.
- Ízlik? - kérdi a kicsit. Rövid ideig hallgat, lassan falatozva be a finomságot. De végül csak megszólalt.
- Mond csak, honnan jöttél!? - kérdezi nagy kíváncsian.

Furcsája, hogy nem veti rá magát egyből eme finomságra. Talán tényleg nem evett volna még ilyen gyermek csemegét? Végül csak bólogat, amit pozitívumként fog fel Laura.
Mikor válaszol Laura lefagy egy pillanatra. A falat amit épp rágott úgy maradt, majdnem félre is nyelte. Kicsit krahácsol, és nagyon nagy szótlanság közepette hallgatja Marliet.
- Aha... Egy nép egy másik világból... - dünnyög végezetül Laura.
- És te hogy kerültél le és milyen feladattal tértél vissza? - nehezen emészti meg a lány történetét. Elmereng azon, hogy nem-e holmi fantáziaszüleménye a kislánynak. De egyenlőre belemegy a játékba.
- Mogyoróvajas kenyérnek hívják. - árulja el a finomság nevét, miközben egy újabb szelet kenyeret szel le és keni meg a finomsággal.
- Parancsolj! - teszi Marli tányérjára. Magának egy pohárba narancslevet tölt és úgy ül le szembe a kicsivel.
- És ki azaz Árny? - kíváncsiskodik tovább.

Különös történetnek találja Marli meséjét. De elhiszi. Egyre inkább. Miért is füllentene egy kislány? Csak a fantázia nyelvén írja le a dolgokat. Árny mint nagy hatalmú démon... Eléggé fantáziadús. De ha azt veszi alapul, hogy ő maga sem egy átlagos ember, akkor talán van igazság a szavaiban. Főleg, hogy anyukája mutáns. Talán ez az Árny is az.
- Figyelj! Ha szeretnéd, megkereshetjük anyukádat. - ajánlkozik Laura egy nemes célra. Még talán maga sem sejti, hogy ez mennyire veszélyes is lenne.
Elmosolyodik mikor a szomorú történet után végre valami jót is hall a kislánytól.
- Örülök neki! Nagy kedvenc ez mifelénk. - kortyol ismét bele vizes poharában.
- Igen, van gyümölcs is. - válaszol, de mielőtt mozdulhatna, hogy hozzon Marlinak egyet elkerekedett szemekkel nézi ahogy a fa asztallapból kis hajtás kezd kinőni.
- Hű! Ez lenne a képességed? - ámuldozik, miközben jobb kezének mutató ujjával megérinti az egyik kis hajtást. Apró elektromos szikrák pattognak ki belőle, mintegy körül ölelve az ágacskát.

A kicsit láthatólag nem szereti, ha piszkálják művét. Laura nem sértődik meg ezen. Ő se örülne ha a saját cuccait piszkálnák. Inkább csak nézi, ahogy a kicsi manipulálja a növényt.
"Két képesség! Mázlista! Én még a saját erőmet is épp csak tudom használni. És neki még harmadik is lesz..." - irigykedik magában Marlira, hogy már 5 évesen ilyen erős.
- Vagy együtt lógunk az ebédlőben, mint most a többiek és dumcsizunk. Vagy játszunk valamit. De semmi szabályszerű dolgot, mert feszt használjuk a képességeinket és így másképp megy a játék. De azért jó móka. - mosolyog vidáman a vörös szemű kislányra.
- Körbe nézzünk a házban? Már ha befejezted az evést és a növényápolást. - ajánlja fel készségesen szolgálatait egy körbevezetésre.

Laura csak ámul és bámul, ahogy a növény bekapja a bogarat. Marli valóban ügyes növénynövelő.
- Még szerencse. - mosolyog halványan.
- Azért megkérnélek rá, hogy fákat, bokrokat egyenlőre ne manipuláljál. Nem szeretnék az ő vacsorájuk lenni. - vigyorgása zavartba megy át. Titkon reméli, hogy tudása erre a szintre még nem ér fel.
- Jó. Induljunk... Mondjuk a pincébe. Az van legközelebb. - emelkedik fel Laura és megkeresi a pince lejáratát.

//Folytatás pince//

//előzmény:A kert//

Belépünk a konyhába és huhú itt aztán van minden, első reakcióm hogy becélzom a hűtőt, kinyitom az ajtaját és körbe nézek benne. Miután eleget bámészkodtam a fiura tekintek.
- Nos én sem értek különösebb módon hozzá, szóval marad a rántotta. - S nyúlnék is a tojásért, de meg kell hogy torpanjak. - Mellesleg itt minden közös? Vagy megvan hogy mi kinek a kajája? - Kérdem, majd kikapok 5 tojást és elkezdek keresgélni a szekrényeken valami tepsi, vagy ilyesmi után. Hamarost találok is.
- Mellesleg kinek kéne keresnie? - Kérdem érdeklődve.

A fiu két kérdést is feltesz, amikre kicsit megkésve válaszolok csak. Az elsőre azután jön a válasz, miután megtaláltam az olajat és öntöttem egy keveset a serpenyőbe.
- Nem kell köszi, nem vagy a szolgám hogy megcsináld az ilyesféle dolgokat helyettem. - Mosolygok, majd a másik kérdésen elgondolkodok kicsit. - Végül is mindenevő vagyok, szóval igen. - Majd felütöm az első tojást, a tartalma megy a tepsibe, majd így követi a többi is, kap egy kevés sót aztán feltekerem a tűzhelyet. Miközben melegszik elkevergetem a tojást és nézem a " műsort ".
- Ez igen. - Szólalok meg lenyűgözve a végén. Kis hezitálás és vissza fordulok a tojáshoz, még egy kicsit hagyom had süljön, majd mikor úgy vélem hogy megfelel, egy tányérra kikaparom a felét.
- Te kérsz? - Nézek a fiura, ha nem akkor a másik felét is oda kaparom magamnak, majd leülök enni. Körülbelül a fele elfogyasztása után jut eszembe hogy viszont a kérdésemre még mindig nem mondott semmit, szóval felteszem neki még egyszer.
- Kinek kéne keresnie? -

// Nos sokáig elfelejtettem írni^^.//

Kicsit kómásan tér magához a konyha padlóján, úgy tűnik evés közben sikeresen elaludt, és valószínűsíthetően így került a székről a padlóra, ráadásul az asztal alá. Valamiféle csörömpölésre és beszélgetésre kelt fel, és eléggé hülyén érezte magát, főleg hogy az egyik fél szendvics ott hevert mellette. Kis elhatározás után úgy döntött hogy lelép, szóval kimászott az asztal alól, félholt arckifejezéssel és végignézett a kettőn. Az egyik ismeretlen volt neki, de valahogy szimpatikusnak hatott, még így beszéd nélkül is.
- Hali, Matt Lawson vagyok. Te? - Kérdi, majd a válasz után a srácra néz.
- Mugurama. - Bólint amolyan köszönés képpen, majd sarkon fordul és kisétál a konyhából, egyenesen a szobájába és lefekszik aludni.

Lassan elfogyasztom az összes tojást, lassan alatt pedig gyorsat értek, majdnem falok, de még nem csak majdnem, ez inkább amolyan gyors evés de még a kulturált határokon belül.
- Nem hiszem hogy bárki is figyelne bennünket, valakinek tuti feltűnne kettőnk közül, hacsak nem képes eggyé válni az anyagokkal, és végül is így a falnak is füle lehetne, meg szeme ha már itt járunk... Bár akkor az embernek a saját szobájában nem lehetne magánélete. - Tűnődök kicsit hangosan, majd meglepetten nézek az asztal alól kimászó szőkeségre, meglep hogy fel se tűnt. Bemutatkozik, és hát mit tegyek, az illem azt diktálja hogy nekem is be kell mutatkoznom.
- Gulyás Csilla. - Válaszolok kicsit még mindig megszeppenve. Nem sokkal később a fiu kisétál a konyhából, én pedig meglepetten Muguramára nézek.
- Itt sokszor történnek ilyesmik? -

Végleg kivégzem az kaját az tányéromról, s szennyes edénnyel és serpenyővel az mosogató felé veszem az irányt, megnyitom az csapot hogy follyon belőle az víz, s elkezdek mosogatni, mint ahogy minden étkezés után azt kell, legalább is ahogy otthon kellett.
~Hmm otthon, kicsit hiányzol... kicsit. ~ Mosolygok magamban, majd dúdolni kezdek egy régi számot. Miután végeztem a fiura tekintek.
- A plüss állatos érdekesnek hangzik, mindig is akartam egy élő plüsskutyát. És mifélék vannak még? - Kérdem érdeklődve, miközben helyetfoglalok ott ahol ezelőtt is ültem.

Menne aludni, de kifordulván az ajtón hirtelen beüt az agyhalál, megtorpan egy pillanatra, majd konkrétan mint egy visszatekert felvétel, vissza tolat a konyha bejáratához. Lendületből belesik, tehát bal lába a levegőben, hasa a falhoz nyomva, két kezével kapaszkodik a bejárat szélében és csak a fejét látni bentről.
- Mugurama nézz ide egy kicsit. Minden rendben? - Kérdi kicsit aggódva, hiszen nem lehet nem feltűnő hogy mosolyogva látni ezt az alakot. Igazából új jelenség számára, és nem nagyon tud vele mit kezdeni, mondjuk csak azért jött vissza hogy meggyőződjön róla hogy nem csak káprázott a szeme.

- Jaaaa semmi semmi. - Mondja majd ugyan azzal a lendülettel amivel benézett, vissza lendül és ezzel el is tűnik a kettő szeme elől, még hallani ahogy elsiet, majd a léptei szép lassan elhalkulnak, és csend. Immáron tényleg megy aludni, és semmi nem zökkentheti ki, olyan szinten elhatározta hogy egy szemből belécsapódó meteor se tudná visszatartani... Najó talán, de nem biztos, a lényeg számára hogy aludjon végre egy jót, kényelemben, és nem a padlón.

A srác visszajött egy pillanatra, de mielőtt értelmesen reagálni tudtam vonla tovább is állt, Mugurama pedig sorolja hogy miféle dolgokkal lehet itt találkozni.
- Hmm, felettébb érdekes, nem gondoltam hogy ilyen sokan laknak itt, és hogy ennyi minden... Ömm... Van. - Mosolyodok el azon hogy nem tudtam valami értelmeset kinyögni erre, vagyis éppenséggel nekem az csak neki nem biztos, mivel én tudom mit akartam mondani csak szavakat nem találtam rá, node sebaj. Immáron tökéletesen jóllakva, elmosogatva, és kicsit álmosan vagyok, sok új dolog kiszívja az ember életerejét. Mondanék valamit de nem nagyon tudok, csak nézek a fiura, és nézek, és még mindig nézek.