Konyha

Örültem annak, hogy végül úgy döntött, hogy marad itt egy ideig mindenképpen. De mikor Szehmet-et hozta szóba a mosoly eltűnt az arcomról és gondterheltség vette át. Vajon féltékenység volt, vagy csak az, hogy mennyi negatív és rossz élményem volt vele kapcsolatbna?
- Én nem igazán kedvelem Szehmet-et – ismertem be. – Az első találkozásunkkor karmokkal támadt nekem, lefogatott és ki akart dobni az AIM-nek, hogy ők kezdjenek velem, amit akarnak. Ez volt az első találkozásom az X-mennel… pedig csak menedékért mentem hozzájuk a regisztrációs időszakban. Nem is maradhattam náluk, kitett, kidobott páros lábbal. Később, amikor újra közéjük kerültem otthagyott minket a Bukás után a legnagyobb gondban és vészben, mert nem egyeztünk össze isteni mivoltával. Zack kómában volt, egy rakás gyerek itt maradt, Walter nem tett semmit, Namor akkor maradt rám. Nem volt harcos a háznál. Ő pedig elment egy szó nélkül… többnek tartja magát nálunk, sokkal többnek.
Mondtam kissé bánatosan.
- Szfinx-et viszont szeretem, ő mindig meg akart védeni. Időnként sajnálom, hogy nem maradt meg Szfinxből Szehmetben semmi sem, pedig Stefannál voltak jelek – elmélkedtem. – Szerintem minden te magad vagy, itt nem ittál másból annyi vért, mint akkor James-ből… bocsánat. Ha vennél órákat Hannah-tól? Hátha tud neked mentális tréninget adni, hogy emlékeket és érzéseket ne vegyél át, hanem végig magad maradj. Egy próbát megér ha ez ennyire zavar, nem? – kérdeztem egy halvány mosollyal.

Figyeltem Charlie vívódását, néhány pillanatig nem tudtam eldönteni, hogy melyik a jobb, amikor túlságosan magabiztos, vagy éppen, amikor semennyi nincs neki. Valahogyan meg kellene találni az arany középutat, hogy megbékéljen saját magával és a képességével. Soha sem tudtam, hogy ennyire… , hogy így érez a képessége miatt. Régen mindez nem derült ki annyira, mint most. De mégis, amit eddig sikerült a beszélgetés alapján megállapítanom, hogy:
- Nem tűnsz a beszélgetés és a kinti alapján pszichológiai esetnek – mondtam. – Mármint eddig nekem úgy tűnt, hogy teljesen magad ura vagy a döntéseidnek és nincs semmi, ami eltérne a személyiségedtől. Attól, amit Hanktől hallottam, és amit mi beszéltünk eddig. Szerintem nem is iszol másból annyi vért, hogy sokáig megmaradjanak ezek. Így szerintem nem kell aggódnod, mert saját magad uralod a dolgokat. Csak egy kis önbizalom kellene.
Ezt pedig pont én mondtam, akinek úgyszintén semennyi sincs.
- Csoki fagyival, vagy pudinggal hogy állsz? – tereltem gyorsan át a szót valami másra.
A válasz után pedig még feltettem egy kérdést.
- Mások segítésén felül szabadidőben mivel szoktál foglalkozni?

~ Serena és Hood ~

Halkan kuncogtam fel Charlie szavaira, aranyosabb így kevéske önbizalommal, mennyire nehéz volt, amikor James miatt akaratos volt és mindig mindenben neki kellett, hogy igaza legyen. Ott egy kicsivel több is volt az önbizalma, mint kellett volna. Úgy tűnt, hogyha regenerációval rendelkezel mindig azt hiszed, hogy nem lehet nagyon-nagy bajod. Figyeltem, ahogyan az almákkal zsonglőrködik, annak örültem, hogy Hank is úgy véli, hogy nincs vele gond.
- Engem soha sem vonzott a jelmezes szuperhősködés – ismertem be. – Segíteni másoknak, óvni őket, persze ezt örömmel teszem, de inkább távol a fronttól és a csatától. Olyan régóta vagyok köztetek és az egész… minden dolog központjában, de mind a mai napig képtelen vagyok arra, hogy bárkinek ártsak, vagy kezet emeljek rá. A csatában az őserdőben is inkább fogtam a fiút és futottam vele, nehogy baja essék. Próbáltam már harcolni, vagyis inkább csak Adia, de neki sem tetszik különösebben. Önvédelem, ennyi, ennél tovább nem megy ő sem. Pedig állítólag nem lövök rosszul pisztollyal és uzival – pirultam el egy picit.
Ez is a másik élet öröksége, igaz ott sem használtam soha sem éles fegyvert, csak gumi- és nyugtatólövedékeket. A kinyíló ajtóra néztem, Mugurama és az orosz lány jöttek be, csak biccentettem feléjük, de nem foglalkoztam velük. Mikor Charlie mondta, hogy szereti a fagyit kinyitottam az ajtót és egy nagyobb tál pudingot vettem ki onnan tejszínhabbal, majd letettem elé.
- Akkor legalább nem a diákok falják fel az egészet – mosolyogtam. – Úgy hallottam, hogy egy ideig még „démon” is voltál. Ez mennyire igaz?

~ Serena és Hood ~

Elmosolyodtam, annyira jól viselte ezeket a dolgokat, olyan erős volt, mindig is. Becsültem érte és csodáltam. Kissé meglepődtem, hogy ennyire nem emlékszik ezekre a dolgokra, pedig úgy emlékeztem, hogy nagyon sokáig volt ez az állapot pedig, a korábbi polgármester még a Bukáskor vált Szellemlovassá és Hood nemrég került csak elő újra. Ezek évek voltak és neki szinte semmi. Hogy én? Meglepetten néztem rá a kérdés után, majd le az előttem levő tányérra, ahol a szendvicsem fele még mindig megvolt, nem is voltam különösebben éhes most, a korábbi dolgok miatt nem volt étvágyam.
- Nekem ennyi elég volt – mondtam. – Soha sem voltam az, aki túl sokat evett volna. Ez kissé eltér attól, hogy mennyire szeretek főzni, amikor New Yorkba jöttem ösztöndíjjal és egyedül laktam nehéz volt úgy főzni mindenfélét, hogy a fele ne a kukában végezze, mert megromlott. De itt legalább mindig minden elfogy.
Mosolyodtam el a végén.
- Ugye jól emlékszem, hogy te is Los Angelsben születtél? – kérdeztem. – Merrefelé? Lehet, hogy kiderül, hogy egy környéken éltünk.

~ Serena és Hood ~

Elmosolyodtam Charlie szavain, akkor hasonló környékről származtunk.
- Akkor mégis lehet, hogy közel laktunk egymáshoz – mosolyogtam. – Mi is arra laktunk, az egyik lakóparkban. Emiatt tudok spanyolul is.
A szavaira bólintottam, a fiamat is el kéne hozni az óvodából és lefektetni aludni, ami rám is rám fért volna igazából. Felkeltem a helyemről és a koszos holmikat betettem a mosogatóba. Reggel el kell majd mosogatnom is, vagy Sweety-nek, bár nem tudom, hogy itthon van-e éppen. Akkor lehet, hogy rám marad ez is.
- Örülök, hogy ízlett – mondtam. – Akkor holnapra majd rendes vacsorát főzök, hogy ne csak szendvicset kelljen ennünk, az alvás pedig jó ötlet, hosszú nap volt…
Még odalépek hozzá és ha engedi, akkor adok az arcára egy puszit.
- Jó éjt Charlie! – mondom és elindulok kifelé, hogy összeszedjem a fiamat és mi is lepihenjünk.

//Folytatás: A hall//

Gabe meglepve néz fel Stephre.
- Még soha nem tagadtam meg egy szép hölgytől az italt.
Ezzel a bögrét átnyújtja és keres magának egy másikat.
- Igen. Akartam veled beszélni. Gondolom tudod, hogy nem vagyok mágus, de a képességeim misztikus alapúak. Folytatok meditációs képzést majd. Bár varázslatot nem taníthatok szeretném, ha részt vennél rajtuk. Az életed mindennap az őrült szélén van és szükséged lesz a lelki békére. Továbbá örülnék, ha az önvédelmi óráimon is részt vennél. Talán nem tudok varázsolni, de...
Gabriel ökle sárgás lángba borul.
- Van pár trükköm.
Mondja és mosolyogva eloltja a "lángokat".

Gabe legyint a lány büszke megjegyzésére.
- Ó... tudok róla, de varázslattal tetted. Ha elveszik az erőd ugyanúgy áldozattá válhatsz. Ép testben ép lélek. Nyugodtabban alszom, hogy akkor is megtudod magad védeni, ha valamiért elhagy a mágia. Ne bízd el magad, mert eddig Zack tanai megóvtak. Csak egy szerencsés csapás kell.
Mondja Morsus és a hangneme flörtölően kedvesből átvált komoly tanárrá.
- Igen, enyém a vasököl rangja. Tudom, hogy az elődömet nálatok zárták el. Szégyent hozott az iskolámra és ezzel rám is.
Fejet hajtott keserűen Gabriel.

Gabe legyint.
- Tudom. Talán nincs az aktádba, de benne van a mozgásodban és ez a gond. Egy apró lányka egy hatalmas nő ismereteivel. A valkűrök mozgása erős és kemény neked valami finomabb kell. Mint ez a kávé!
Ezzel emeli a bögréjét és iszik belőle. A dicséretre elmosolyodik.
- Köszönöm, de legyen az idő az ítélkezőm. Igen, a mágia egy szoros kérdés, reméltem vállalod, mert Veszély már összeállított egy speciális oktatási rendet hozzá. Lényegében egy matematikai kalkulációs rend, amivel lehet számolnia mágia lehetetlenségét. Megkaptam e-mailben, azóta új címem van, mert teli a tárhelyem.

Gabe békésen elmosolyodott. Furcsa volt ezt látni egy Zackhez ennyire hasonlító arcon. Ez egy békés, baráti, már-már apai mosoly volt.
- Jó hallani, ahogy nevetsz.
Mondta és beleivott a kávéjába.
- Bárhogyan is köszönöm, hogy vállalod a segítséget.

Gabriel arca komoly lett és elgondolkodott rajta.
- Igen, beszélnem kéne velük, de nem tudom mit mondhatnék nekik.
Sóhajtott egyet.
- Majd eldönti a sors, ha előttük állok. Szóval, köszönöm az ajánlatot és élnék vele.
Biccentett is ahogy Tibetben azt tanulta.
- Megvallom még picit félelmetes a Gimi mérete és felelőssége. Zack figyelmeztetett, de nem voltam felkészülve még így se.

Gabe csak mosolyog majd ismét a teájába iszik.
- Ó valóbban. Mr. Wright. vele nagy terveim vannak.
Mondja azzal a megszokott gonoszan gyanús hanggal, amivel Zack is készült a rizikós terveire. majd letette a bögréjét és keleties módon meghajolt a nőnek.
- Mindent köszönök Mrs. Miller. Ha bármibe, bármikor segíthetek kérlek szólj. Persze mint régen most is oly szívesen látott vendég vagy mint eddig. Akkor látogatsz meg minket, amikor csak kedved támad.