'Sup? Club

A ’Sup Club előtt szinte minden buli alkalmával hosszú sorok kígyóznak, ahogy az emberek megpróbálnak bejutni az újonnan nyílt, de máris menő helyre.

A Club előterében  halkabb zene szól, itt pincérek szolgálják ki az asztalnál ülőket, és étteremként is funkcionál, ahová gyakran térnek be az éjszakai szórakozás előtt. Bár az étlap nem túl gazdag, és nem is vetekedik a jólmenő konyhák színvonalával, azért gyakran ülnek itt emberek késő délutántól egészen az éjszakáig.

A nagyterem a leglátogatottabb pontja a helynek, ide bárki betérhet, aki bejutott a klubba. Színvonalas zene, jó hangulat, és általános megelégedettség jellemzi.


A Drink szoba már zártabb, és kisebb hely is egyben. Ide külön jeggyel lehet bejutni, amit elővételben kell megvenni (bérlet is kapható) illetve a Club ingyen jegyeket szokott különféle módon elosztani.


A VIP szoba. Értelemszerűen, csak a legfontosabb vendégeknek. Általában Raten is itt található, ahogy különféle hölgyek és gazdag fiatalok társaságát élvezi.

Raten unottan iszogatott a clubban. Üresen tátongott az épület, csak az éttermi szinten eszegetett néhány személy, de ez nem zavarta - kellett már egy kis pihenés. Saját maga készítette azt a koktélt, amit iszogatott - igaz, az alkoholt kihagyta belőle. Üzleti tárgyalásra készült, egy megbeszélésre, ami megkívánta, hogy józan legyen. A férfi - mert nem egy vállalat, hanem magánszemély kereste meg - nem sok információt adott, de épp eleget ahhoz, hogy Raten komolyan vehesse. Nagy mennyiségű rendelésről beszélt, és az ügy diszkrét kezeléséről - nem volt ebben semmi új. Az emberek gyakran vásároltak másod, sőt harmadgenerációs ügyfeleken keresztül - és ezek az ügyletek általában jelentős profitot jelentettek mindenkinek, a vámpír ezért is örült a lehetőségnek. Hiába élt jól, anyagilag közelében sem járt annak a gazdagságnak, amit Európában megszokott - de el akarta érni.

A bujkálással töltött idő, az egyedüllét és a bezártság megnyitja az elme olyan kapuit, amelyek normál esetben a folyamatos leterheltség mellett nem tudnak megnyílni. Ahogy teltek a napok és egyre óvatosabban és óvatosabban jártam el a mindennapi ügyekekel kapcsolatban, illetve a felállított szabályrendszert követve folyamatosan elzártam magam a külvilágtól, annál több felesleges időm lett, természetesen minden elzárt intelligens lény az idő eltöltésére előbb-utóbb a gondolkodás módját választja. Régi terveket poroltam le és néztem át újra, a Nexusban mindez csak kitalációnak, képzelgésnek minősült, de ebben az új világban, a Reneszánszban talán lehetőség nyílhat az egyik tervem kivitelezéséhez. Kapcsolatokon keresztül már jó ideje kerestem a megfelelő céget, személyt akin keresztül beszerezhetem a megfelelő nyersanyagot, amiből elkészíthetem majd a prototípusokat. Sok időt és energiát fektettem ebbe, de végül hetekkel később megtaláltam az optimális választást. Raten Chromixen, egy fiatal üzletember, akinek a szórakozóhelye mellett van egy folyamatosan üzemelő monitorokat gyártó vállalata is, de ami legfontosabb, nem fordul el egyből az olyan kétes ajánlatoktól, mint amivel én kerestem meg. A találkozó helyszínét, időpontját többször is leellenőriztettem, hogy nehogy belefussak a SHIELD és az ARMOR egyik ügyesen felállított csapdájába. Végül szerencsére minden rendben volt. Éjjeli időpontot adtam meg a találkozóra, mert akkor kevesebb az esélye, hogy valamilen vizuális érzékelőrendszer, drón észrevegyen, jól ismerem az automata légi járművek rendszereit, nagyon alaposak, ha egy óvatlan pillanatban akár csak egy kép is készül rólam onnantól végig tudják követni a mozgásom, és akkor vége a játszmának. Én ennél ügyesebb játékos vagyok, annak kell lennem.
Óvatosan leparkolok a Viper-al a klubb elé, majd kiszállok az autóból, egy méregdrága öltöny van rajtam, de persze alatta ott van a többszörösen ellenálló ruha. Kiveszem még a fém aktatáskát és a kisméretű zavaró eszközt. Határozott léptekkel indulok meg a szórakozóhely belseje felé, mikor elérek egy pontig előveszem sötétkék kendőm és letörlöm a homlokomról az izzadságot, természetesen abból a célból, hogy amíg az utcán vagyok senki nem ismerhessen fel és készüljön rólam felvétel. Bent bekapcsolom a zavaró berendezést, ami blokkolja a mobilkommunikációs rendszereket, jeladókat, illetve a kamerák képét is. Nem túl etikus de szükséges az esetemben. Végül a klub egyik belső helyén a bárpultnál meglátom az üzletember, immár lassabban odasétálok hozzá és megszólítom.
- Üdvözletem uram, ha nem tévedek Mr. Chromixen... nagyon köszönöm, hogy fontolóra vette az ajánlatot.
Ha hellyel kínál akkor leülök és a táskát leteszem az asztalra. Egyelőre még várok, hogy hogyan reagál a megjelenésemre, és sűrűn körül is nézek a terembe. Nem akarok kellemetlen meglepetéseket.

- Remélem megéri az üzlet a várakozást… – mormolta a vámpír türelmetlenül, és megnyalta fogait. Arra gondolt, hogy valamivel mindenképp gazdagodni fog a mai este folyamán – ha mást nem, hát „üzletfele” vérét veszi. Persze ezt a gondolatot szinte azonnal elvetette – egyrészt elegendő vérkészlettel rendelkezett, nem kellett feltétlenül áldozatot szednie, másrészt kockázatos lett volna ez a lépés. Bár úgy gondolta, a férfi nem újságolta el mindenkinek, hogy hova készül – mégis csak diszkrét, fű alatti üzletet kívánt, és ezeket nem szokás nagydobra verni – mégse akart kockáztatni. Elég csak egy ember, aki ráhozza a zsarukat, akik a megfigyelésével mindent elrontanának. Ráadásul a hírnevére is vigyáznia kellett. Feltűrte karján az öltönyt, és utasította a karján hordott készüléket, hogy adjon 3D-s képet az épület előtti utcáról. Pont jókor tette mindezt, hiszen egy feltűnő sportkocsi parkolt le a Club elé, és egy férfi szállt ki belőle, aki láthatóan kerülte a feltűnést, és takarta arcát. Elmosolyodott, és eltette az eszközt – nem akarta, hogy kémkedésen kapja a férfi.
Háttal helyezkedett a bejáratnak, és szórakozottan kavargatta az italát, amikor belépett a várt úriember. Kifinomult hallásának hála már régóta figyelemmel követte a közeledő lépteket, mégis meglepést színlelt, amikor megszólították.
- Üdvözletem uram, ha nem tévedek Mr. Chromixen... nagyon köszönöm, hogy fontolóra vette az ajánlatot.
- Kérem, ebben a világban mire mennénk mi, üzletemberek, ha minden eshetőséget elutasítanánk, ami csak az ölünkbe pottyan? – mosolygott megnyerően, majd hellyel kínálta a vendégét. Miközben a férfi az asztalra tette táskáját, megkínálta itallal is, amit nem aprózott el - a legdrágább whiskey-t ajánlotta fel, amiből mindkettejüknek töltött, igenlő válasz esetén. Ha nem, akkor kissé bánatos mosollyal ül le az üzletfeléhez egy asztalhoz, és annak egyenest a szemébe nézett – még mindig mosolyogva.
- Nos, akkor beszélhetnénk az üzlet részleteiről?

A férfi hirtelen felkapja a fejét a megszólításra, furcsa, minden bizonnyal láthatta, hogy felé közeledek, öltönyben, aktatáskával, a megbeszélt időpontban, így elég valószínű, hogy valamin gondolkodott vagy csak megszokásból megjátszotta magát, az üzleti ügyeknél bármi előfordulhat.
- Pontosan, a magára maradt gyilkos cetet is széttépik a csapatban támadó cápák. - válaszolom a tőlem megszokott stílusban.
Az italt elfogadom, amikor kitölt még előtte beleszagolok a pohárba, hogy meggyőződjek róla nincs-e semmi benne, majd én is elmosolyodom, hogy ezzel leplezzem valódi szándékom. Az Chromixen nem futja le a felesleges köröket, aminek különösen örülök, utálom az ilyen időt és energiát pocsékoló folyamatokat. Már ez is szimpatikus, de nem hagyom, hogy az ilyen körülményből fakadó tényezők befolyásoljanak. Leülök az asztalhoz, majd én is a szemébe nézek, próbol meglátni, hogy mit gondol, mennyire jól leplezi magát. Majd lassan rátérek a lényegre.
- Mint már említettem cégen keresztüli beszerzésről lenne szó. Főleg különböző fémek, illetve félvezetők, elektronikánál használt anyagok, illetve építkezésnél felhasznált speciális anyagok. Ezekből kellene folyamatos kisebb tételeket eljuttatni egy általam megadott helyre. Van nálam egy lista amit átadok majd önnek, ha egyelőre elképzelhetőnek tartja a dolgot.

– Ez könnyedén megoldható, ha a kívánt felszerelés nem túl… egzotikus.- mondta Raten, ahogy a poharában lévő nedűt nézte, és lötykölgette.Ha a férfi hagyta hogy folytassa, mély lélegzetet vett – milyen drámai – majd megpróbált a férfi szemébe nézni.
- Az ügy elég egyszerű. A fémek és félvezetők, naés az elektronika… a gyáramba fog érkezni. Ha valaki érdeklődne, akkor egy új készülék prototípusát gyártjuk, ami túl nagy durranás ahhoz, hogy a szabad piacra dobjuk. Elit termékként fogjuk palástolni –ami annyira elit, hogy senkinek sincs belőle, hiszen soha el se készül. - Megvárja, ha Sheperd valamit mond. Ha nem, akkor folytatja.
- Az építkezésnél használt anyagok már nehezebbek. Ha nem akarjuk hogy visszavezethető legyen hozzánk, akkor egy negyedgenerációs ismerősömön keresztül fogjuk venni – ez azt jelenti, hogy egy ismerősöm ismerősének az ismerősének az ismerőse lesz a forgalmazó. Persze így sokak fognak tudni az anyag felhasználásáról, de csak egy ember lesz hozzám kapcsolható, benne pedig bízhatunk. Persze ez csak egy koncepció, ezen még csiszolhatunk - és lehet, hogy kelleni is fog. Biztosat nem mondhatok, amíg nem láttam a konkrét listát, és nem végeztem piackutatást és felmérést.
Viszont nem mondom, hogy olcsó lesz.

Végighallgatom, amit a férfi mond, úgy látom, hogy nincs ellenvetése az üzlettel kapcsolatban, ez jó. Elmondja a pontos módszereit és a feltételeket, biztonságosnak, nem visszakövethetőnek tűnik az egész, pont olyan mint amilyenre nekem szükségem van. Bólintok néha, mikor megáll, hogy lássa, hogy figyelek. Közben a gondolataim cikáznak.
~ A megfelelő anyagok nagy valószínűséggel megfelelő mennyiségben és ami ennél is fontosabb megfelelő időben rendelkezésre fognak állni, akkor már csak a megfelelő szerszámokat kell majd beszerezni, de azt nem ezen a kapcsolaton át, hanem valamilyen más úton. És máris az anyagiaknál vagyunk, lássuk mennyire fogja az meglepni, amivel készültem, lehet végül visszavonja a lehetőséget, az problémát jelentene. De kockáztatni kell, mert csak az nyerhet aki kockáztat.
Egy elégedett mosollyal nyitok, mielőtt beszélni kezdenék, még egyszer átgondolom a megfogalmazást és a hangsúlyt, közben lassan a táska felé nyúlok.
- Tudja az álca nem is áll olyan messze a valóságtól, a nyersanyagok egy új technológia kifejlesztéséhez kellenek, ami túl hasznos, ahhoz hogy piacra kerüljön, de ez az ön példájával ellentétben záros időn belül elkészül. Főleg a kezdeti fázisban az első prototípusokhoz kell majd különösen nagy mennyiségű anyag, később erre már nem lesz szükség, ahogy az építkezési anyagokra sem, az csak a kezdeti szakasz. Ez gondolom megkönnyíti a dolgát. De térjünk is rá a második, ennél is fontosabb témára.
Most az asztalra feltett táskát felé fordítva kinyitom, hogy lássa a benne lévő pénzt, aminek kötegeivel tele van a fém táska. Hagyom, hogy egy ideig nézze, majd lassan kicsúsztatom belőle az említett listát, pontos felsorolás, hogy miből, mikor és mennyi kell, ezután lassan becsukom a táskát.
- Pontosan tisztában állok egy ilyen mértékű rendelés költségeivel, nem jelentene gondot, a pénz sokak szerint az üzleti életben a legfontosabb, de ez egy tévedés, a pénz egy eszköz, egy alap amire lehet építeni, nem szabad túl sokra beszélni. Hiába van valakinek rengeteg pénze, ha nem tudja azt megfelelő módon felhasználni és hatalommá kovácsolni, itt ez a lényeg. Nyilvánvaló, hogy mindkettőnknek bőven van elég pénze az üzlet lebonyolításához, ez nem jelentene gondot, de én többet ajánlok ennél. Ha az információm helyesek akkor önnek sokat jelentnek a kapcsolatok, nekem van átjáróm egy olyan szervezethez, ami nagyon hasznos lehetne magának, gondolom már felismert, tehát tisztában van vele, hogy ki vagyok és azzal, hogy a történtek ellenére még mindig... -itt megállok kicsit és némileg halkabban folytatom- szabadlábon vagyok. Plusz kaphatna az említett termék prototípusából, amit felhasználhatna magáncélokra. Aki ilyen kétes üzleteket is bonyolít annak fel kell készülnie mindenre, és ez lehetőséget adhatna rá.

Ahogy befejezte, elégedetten dőlt hátra a székben. Üzlettársának a tekintetét firtatta, próbált olvasni benne, de a férfiról nem tudott könnyedén olvasni. Valamiért úgy érezte, hogy mindketten elégedettek lesznek ezzel az ügylettel, és ez elég volt számára. Természetesen ismerte a férfi hátterét, legalábbis az incidenst, ami körözött személlyé tette. Egy ideig játszott a gondolattal, hogy feladja az embert – de elvetette. Ő is az alvilág tagja volt, valószínű hogy az évek folyamán jócskán benne lesz néhány illegális ügyletben – és ezekhez nem lenne jó referencia feladni az első bűnözőt akivel találkozik.
Amikor kinyílt a táska, és Raten meglátta a pénzt, közönyösen fogadta. Látott már elég papírfecnit életében, és nem is számított kisebb összegre. A lista már jobban érdekelte, amit megpróbált egyből elvenni a férfitól – ha hagyja, akkor áttanulmányozza, és elégedetten próbálja meg a zsebébe csúsztatni – hiszen úgy vélte, hogy ezt neki szánták.
A következők már jobban meglepték. Arra számított, hogy mindketten elégedetten állnak fel az asztaltól – Sheperd azzal a tudattal, hogy a kért eszközök és felszerelés az övé lesz, a vámpír pedig egy duzzadtabb bankszámla birtokában – de nem ez történt. A férfi egy másféle fizetőeszközt ajánlott, méghozzá a kapcsolatát.
- Uram, Ön megtisztel, és kérem – nézze el, hogy korábban kevesebbre tartottam, mint amire méltó. Úgy véltem, itt ma este pénz fog gazdát cserélni, nem csak szavak és – a világ legnagyobb ereje – a befolyásosság kérdése…
Természetesen tetszik amit ajánl – de szeretném ha tudná, ezt bármilyen jött-menttől nem fogadnám el. Viszont a referenciája igen… megnyerő. Tetszik amit ajánl, de nem mondom, hogy teljesen elfogadhatónak tartom. Úgy vélem nem fog megsértődni, ha egy – véleményem szerint kellő mennyiségű – kis bizalmatlanságot vél felfedezni hozzáállásomban.
Mi a biztosíték, hogy tényleg jól járok ezzel az üzlettel, hogy tényleg segíteni fog?

A konkrétumokon már túl vagyok, most jöhet a kényesebb rész, a megállapodás, természetesen már számítottam a kezdetben óvatos, visszakozó válaszra, ami szépen megfogalmazott, távolság tartó de ezzel csak még jobban kiemeli a mögötte húzódó aggályokat, ahelyett, hogy elfedné amit kellene. Nem szeretem az ilyen játszmákat, ahol mindennek több oldala van, de a helyzet miatt muszáj, hogy alkalmazkodjak, mikor a biztosítékról kérdez nem válaszolok rögtön, hanem megiszom még azt a kevés italt ami a pohár alján van majd még utána is kivárok, figyelem a reakcióját, hogy mennyire lesz türelmetlen, mennyire marad a szerepében, hogy komolyan gondolja-e az üzletet. Végül pár másodperc után úgy gondolom eleget láttam.
- Természetesen megértem az aggodalmát, már előre felkészültem egy efféle kérdésre és örülök, hogy felmerült ez probléma, a mostani beszélgetés során. Ha nem zavarja akkor egy másik helyzetre vetíteném át a példát. -ha jelez valahogy, akkor folytatom is rögtön- - Még régebben mikor a katonaságnál voltam magas rangban, Indiában volt egy titkos akciója a légierő egy hivatalosan nem létező részlegének, én vezettem ezt az akciót. Az indiai kormány embereivel kellet tárgyalnom, föld-levegő és ballisztikus rakéta kilövő állomások telepítéséről, mivel akkor a nemzetközi helyzet merőben más volt a kormány emberei biztosítékot kértek rá, hogy a nukleáris töltetű rakétákat nem használjuk fel ellenük, illetve, hogy időben megkapják a megbeszélt katonai támogatásokat. Biztosítékként átadtam nekik a rakéták kilövő kódját. Most ugyanezt teszem.
Ezzel a belső öltönyzsebemből előveszek egy az előzőhöz hasonló nyomtatványt, lassan kézbe veszem de egyelőre csak magam elé teszem le az asztalra, ellenőrzöm, hogy minden rendben van-e az adatokkal majd folytatom.
- Itt vannak az adatok, címek, elérhetőségek, módszerek ami alapján elérhet engem, tájékozódhat a szállítmányok mozgásáról, a munka állapotáról. Az adatokat nyilván mind hitelesek, hiszen ezen keresztül kell bonyolítani a folyamatos üzleti ügyeket, de ha akarja akkor ellenőriztetheti őket, de csak a legbiztosabb módon. Innentől kezdve mindig magánál van a kulcs amivel bebiztosítja magát. Ha netán át akarnám verni magát, könnyen feladhatna a SHIELD-nél és pár millió dollár ütné a markát, tehát teljesen értelmetlen lenne ilyen nagy kockázatot vállalnom, főleg az én helyzetemben, ahol bármilyen kis hiba végzetes következménnyel járhat. Ha pedig maga akarja idő előtt felhasználni az információkat akkor azzal nem csak az üzletét hanem mást is kockáztatna, a szervezet amiről beszéltem nem szereti az elvarratlan szálakat... még miattam nem is, a függőben lévő kutatás lezárása miatt feltételezem megkeresnék... gondolom megérti. Azt hiszem így mindkettőnk biztosítva van.
Hidegen nézek a szemébe és várom, hogy mit reagál, most fog eldőlni minden.

Mikor látta, hogy ellenfele megitta italát, nem kínálta meg egy újabb pohárkával. A vámpír úgy tervezte, hogy már csak az üzlet végén, ha nyélbeütöttek mindent, pazarolja a drága nedűt újabb körökre. Persze nem tudta, hogy üzlettársa hogy fogadja a szavait – sokan képesek besértődni ilyenkor, és az ő helyük az óvodában van, nem az üzletben – legalábbis Raten szerint. Kérdése után nem kapott választ – de ő türelmesen várt, hiszen még az egész este előttük van, és ő nem akart sietni sehova.
Amikor példát akart mutatni, a vámpír csak biccentett, hogy folytassa – nem akarta félbeszakítani a férfit, ami a bunkóság erős példája.
Amikor a rakétákról beszélt, jobban kezdett figyelni – nem azért, mert érdekelte a téma, hanem a fenyegetést kereste üzletfele szavaiban, ami gyakori az ilyen helyzetekben. Nem szeret fenyegetettséget érezni, ráadásul az üzletben a fenyegetés a dominancia jele, a felsőbbrendűségé. A vámpír már így is meggyengítette helyzetét az aggályaival, de az szükséges volt – viszont egyenlő partnere akar maradni Sheperdnek, és ehhez figyelnie kell a szavakra. Az intrika – mily nemes, és mily bonyolult eszköz, amit nem tanítanak az iskolában.
A férfi beszédének a végén – bár leplezni próbálta – felcsillant a szeme. Ködösítésre számított, úgy vélte falba fog ütközni, amit át kell törjön – ehelyett üzlettársa elővett egy nyomtatvány, és az asztalra tette. Az iromány – ha tényleg az, aminek a férfi mondja – igen hasznos kis eszköz volt, de mégse teljes biztosítás a vámpír számára. Ahogy végzett az úriember, Raten úgy döntött korábbi gondolataival ellentétben ismét az alkoholhoz nyúlt.
- Tölthetek? – kínálta meg a másikat is, és attól függően töltött mindkettőjüknek, vagy csak saját magának. Egy kicsit forgatta az üvegben a barnás, a fényben csillogó folyadékot, és elgondolkodva nézte – ha mindketten kértek, akkor megitta, ha egyedül magának töltött, akkor gondolkodás nélkül tette le az asztalra.
- Tudja, ez tényleg komoly biztosítás, és be kell vallanom, hogy meglepett vele. Természetesen elfogadom, de nem hagy nyugodni egy gondolat. Igen, ez valamilyen szintű biztosítást ad, de mi lesz, ha maga úgy dönt nincs rám többé szüksége? Mi lesz, ha idő előtt varrná el a szálakat? Ez esetben ön be van biztosítva, hiszen holtamban nem használom fel a listát érthetően. – ha a férfi közbeszólna, akkor int, hogy hallgasson, és folytatja.
- Ezért most én is be kell biztosítsam magam. Mondja, ha van magánál pisztoly, megtenné, hogy rám lő? Kérem.

Láttam, ahogy furcsának találja a példát, de pont erre számítottam, csak egy próba, hogy ez kizökkenti-e a szerepéből, hogy felfogja-e a szavak mögötti tartalmat. Nem sikerül kibillenteni, az üzenet viszont átmegy, robbant bizalom keltő jel, ezek szerint később más helyzetekben is tudja majd tartani a szerepét, kulcsfontosságú, ha bizalmas adatok lesznek nála. Fontos, hogy tudjam, hogy kire milyen mértékben számíthatok majd a későbbiekben. Mikor itallal kínál akkor udvariasan félre utasítom, arra hivatkozva, hogy később még vezetnem kell, egy véletlen kis balesetet sem engedhetek meg magamnak. Ami azonban meglepő, hogy olyan kérdést tesz fel, ami nem átlátszónak inkább átgondolatlannak tűnik. Enyhén értetlen arccal válaszolok.
- Nyilván ön is felkészül arra az esetre, ha megpróbálnák idő előtt megölni és akár több embert is felhatalmaz ez esetben, hogy ezzel sakkban tartsa a másik felet. Legalábbis én így számolnék egy üzletember helyében.
Mikor érkezik a különös kérés első reakcióként végignézek a helyen, hogy kik vannak még itt, majd a férfi arcát fürkészem, komolyan gondolta.
~ Meg kell szoknom, hogy ebben a világban minden ami eddig lehetetlennek tűnt lehetséges, jelmezes őrültek mászkálnak az utcákon olyan képességekkel amikről álmodni se mert senki az én világomban. Nyilván már tudja, hogy van nálam fegyver és nem véletlenül kéri, hogy lőjek rá. Okos. Lássuk mennyire.
Belső zsebemből előveszem a matt fekete M9-st, ugyanaz a darab amivel a minisztert lőttem le, a kedvencem. Kibiztosítom, élesítem majd hirtelen, egy váratlan pillanatban kétszer mellkason lövöm a férfit. Azonnal fel is állok, hogyha szükséges, akkor gyorsabban tudjak majd mozogni.

A férfi feltevésére csak megcsóválja a fejét.
- Kérem, erről az ügyletről csak ketten tudunk, és ez jó is így. Nem akarok bevonni senkit. – persze hazudott. A Társaság tudni fog a dologról, de ez nem probléma. Bennük teljesen megbízhat.
- Ha másokat is bevonnék, minden személlyel hatványosan nőne a lebukás veszélye, és én nem szeretek kockáztatni. Ha lezárt borítékban adnám oda utasításokkal, se garantálja senki, hogy nem bontják fel idő előtt. Kérem – ez önnek se lenne előnyös, érthető okokból, de nekem se. Nem szeretném, ha ilyen korán csorba esne becsületemen.
Raten számított a kételkedésre, amikor kimondta kérését. Úgy gondolta, még győzködnie kell a férfit, hogy nehéz lesz rávenni a dologra. Viszont mindenképp meg akarta mutatni Sheperdnek, hogy tud magára vigyázni. A férfi valószínűleg csapdát sejtett, a vámpír szerint legalábbis ezért nézett körül a teremben. Persze egyedül voltak, Raten direkt nem engedett be senkit a VIP szobába. A falak és az ajtó is hangszigeteltek, bár elfelejtették becsukni – nem baj, a személyzet nem fogja hallani.
A férfi tétovázás nélkül lőtt, gyorsan és hirtelen – ráadásul pontosan. Egy átlagember pillanatokon belül meghalt volna – de nem a vámpír. Mire a ravasz kattant, és a fegyver mechanikája működésbe lépett, már ő is mozdult, emelkedett a székről. A két golyó elsüvített, pont ott, ahol korábban még a mellkasa mozgott fel-le – de ekkorra már a szék mellett állt mosolyogva.
Ha a férfi hagyta, akkor színpadiasan meghajolt, és halkan, szinte suttogva mondta:
- Ahogy látja, nem könnyű elintézni.

A kezdeti nagy bizalmatlanság után meglep a kijelentése, vagy szereti saját maga kezelni az ügyeket, vagy valamit elhallgat, de semmiképpen nem érné meg neki ennyire titkosan kezelni az ügyet, még ha a kockázat valóban hatalmas. Nekem nincs szükségem senkire ilyen téren, de én nem tartok a kezemben ennyi szálat, csak arra kell figyelmet mit és hogyan teszek.
- Megtisztel a bizalmával, és örülök, hogy nem hajlandó kockáztatni az üzleti ügyeket, még ha személyes biztonságról is van szó.
A lövést gyorsan, precízen kivitelezem, de mire felfogom, hogy mi történik a férfi már nem nincs ott, éreztem, hogy valamilyen képesség használó. Ahogy felállok a széket is megragadom, hogyha kell akkor használhassam. Szerencsére erre nincs szükség, nem érkezik támadás, a terem üres, riasztó nem indult be, a szemem sarkából pedig megpillantom Chromixent. Azonnal felé fordulok és rászegezem a fegyvert, várom, hogy mit tesz. Korom ellenére még edzett vagyok, a reflexeim, erőnlétem még mindig magasan az átlag felett van, ilyen távolságból lehetetlen lett volna kitérnie bárkinek is a lövés elől, tehát messze felettem áll, nem szabad magamat védtelenül hagyni. Végül néhány másodperc után, kibiztosítom a fegyvert és felemelem, nem jelent fenyegetést, csak megmutatta, hogy mire számítsak.
- Roppant előnyös képesség, de minden elől nem lehet kitérni. Ha szabad tudnom Mr. Chromixen, mégis mi maga? Mutáns, szuperhumán, valamilyen idegen faj példánya? Én már megmutattam a lapjaim, úgy ésszerű, ha maga is így tesz.

Ahogy arra Raten számított, a bemutató után Sheperd egyből védi magát. Ösztönös emberi reakció – milyen ésszerű, s mégis ésszerűtlen. Ha akarta volna, ott helyben széttépi a pisztolyost, és egy pillanatra valóban ezt akarta, ösztönösen vadászni, de elhessegette ezt a gondolatot. Meg kellett őriznie hidegvérét és józanságát, ez a férfi tabu. Persze erre még inkább motoszkálni kezdett benne az a kis hang, ami folyamatosan suttog, ami mindig ölni akar és inni, de már megtanult bánni vele. Lelkének kis szobájába zárta a torz, gonosz lényt ami ő maga, és az üzletember szerepében marad. Pimaszul nézett a fegyverre, nem mozdult, csak mosolygott, és várta a reakciót. Ahogy arra számított, a férfi felemelte a fegyvert – tehát nem akart harcolni. A vámpír titkon örült ennek – félt, hogy ha többet kell mutasson erejéből, akkor elveszíti az önkontrolt.
- Tudja Mr. Sheperd, furcsa egy világ a miénk. Mutáns, szuperhumán, idegen faj tagja – ezeket mind gond nélkül elfogadná rólam, és elhinné. Mégis, én egyik se vagyok, és ez a tény most valószínűleg meglepi önt – ahogy mégjobban meglepné, ha felfedném magam. Nem nem, ennek még nem jött el az ideje, legalábbis szerintem. Vagy maga nem ért ezzel egyet?
Azt eldöntötte magában, hogy nem szeretné megölni a férfit. Maga sem tudta miért, de valamiért tetszett neki a fickó stílusa.

A három felsorolt lehetőség közül egyik sem volt a férfi, legalábbis saját elmondása szerint. Ez zavaró tényező, nem szeretem ha nincsenek meg a megfelelő információm, túl könnyen eshetek tévedésekbe és követhetek el hibákat, de most ebben a helyzetben ezen tovább kell lépnem, hogy valami más felé nyissak, egy kis kockázat a későbbi siker érdekében. Már így is eleget kértem az üzletembertől, nem vagyok naiv, tudom, hogy csak addig megy el ameddig neki megéri és ezt a határt nem akarom karcolgatni, jobb ha biztonságban érzi magát. Normál testtartást veszek fel, leellenőrzöm a pisztolyt majd elteszem, nincs már rá szükség.
- Lenne még más ötletem is, főleg a közel múlt eseményeiből kiindulva. De akkor ezt az információt tartogassa későbbre Mr. Chromixen, ahogy én sem fedem fel a szervezetet ön előtt. Úgy gondolom ez elfogadható kompromisszum.
Talán már közel a megállapodás vége és hamarosan még egy lépéssel előrébb leszek. Utána következhet majd a második fázis, ami ennél sokkal nehezebb lesz. Ettől függetlenül várom a rejtélyes alak reakcióját és, hogy akar-e még valamit "mutatni".

Raten úgy gondolta, hogy az információ zavarta a férfit – és ezt is szerette  volna elérni. Úgy vélte, ezzel eléggé bebiztosította magát, és valamelyest visszajött a versenybe – hiszen eddig Sheperd irányított, ő volt nyeregben. Jóleső érzéssel töltötte el annak a gondolata, hogy kicsit lesántította azt a lovat.
- Tudja, Mr. Sheperd, én üzletember vagyok minden mértékben. Kérem ne haragudjon, hogy csak ennyit árultam el magamról, de meg kell értse – egyrészt még bizonytalan a kapcsolatunk, másrészt az információ a legnagyobb érték, amivel emberek üzletelhetnek. Adjon nekem megfelelő információkkal százezer dollárt – pár nap alatt milliókat csinálok belőle. De ugyan ilyen könnyedén csinálhat egy rosszul informált férfi több millióból párszázezret.
Szavait direkt válogatta meg így, hogy meghagyja a férfi előtt – ő hajlandó továbbmenni, képes többet elárulni a megfelelő információkért. Egyelőre viszont nem kapta meg ezeket, és ő nem fog kezdeményezni – de a férfinak megadta az esélyt ettől függetlenül. Amennyiben viszont ejtették ezt a témát, elmosolyodott, és az ital felé intett.
- Mondja, lenne még valami, amit meg kell beszélnünk? Mert ha nem, akkor kérem, egy itallal koccintsunk a megállapodásra.

Chromixan kis játéka csak most ért célba nálam, nem saját biztonságára akarta felhívni a figyelmem, csupán ő is letett néhány lapot az asztalra, hogy kibillentsen a magabiztosságomból. Sikeresen. Eddig nagyjából minden a terv szerint haladt, de ez a kis incidens váratlan körülmény volt a számomra. Amit tehetek, hogy én nem fedem fel a kisebb trükkjeim mint a zavaró berendezést vagy a speciális páncélt, helyette kívülről hideg és határozott maradok. Csak bólintok egyet a hosszú megszólalására.
- Igen ez így van, az információ az egyik legnagyobb kincs. De én ezt az üzletet hosszútávú befektetésnek tekintem, így most nincs szükségem további "összegekre", számomra a nyereség így is nagy. Ha akarja akkor megkaphatja a terveket a prototípusról és majd méltányolja, ahogy gondolja.
Ha igent mond akkor a táskából átnyújtom a kezdetleges, de pontos tervrajzokat az új találmányról. Nyilván nem fogja rögtön érteni miről is van pontosan szó, de egy olyan üzletembernek mint ő talán ez esetben a fontosabb információk is elég ígéretesek lesznek, hogy aztán az utánajárást későbbre hagyja. Mikor megint itallal kínál még tétovázok egy keveset, de már nincs mit megbeszélni.
- Nem, már minden lényeges pontot végigvettünk -emelem el a poharat- - A megállapodásra.

Raten mosolyogva nyugtázta a férfi szavait. Nincs szüksége több összegre, azaz nem akar többet tudni, és elárulni se. Neki természetesen ez is megfelelt, hisz már így is sokat elárult ezen az estén, és talán egy értékes szövetségesre is szert tett.
- Kérem, megtisztel. – nyúlt a vámpír a tervek felé, és anélkül hogy rájuk pillantott volna rakta el a papírokat, ha a másik fél engedte. Nem akarta feleslegesen húzni az időt, hisz valószínűleg úgyse értette volna, hogy mit lát – első ránézésre legalábbis semmiképp. Ő egyszerű üzletember volt, és ahhoz értett, nem pedig a találmányokhoz, és a rajzokhoz. A megfelelő emberek biztos elárulnák, hogy mit lát, de egyelőre nem ismert senkit, akiben ilyen téren megbízhatna – de ezt nem akarta elárulni. Arra viszont jók voltak, hogy ismét bebiztosítsa magát velük – sőt, a férfi esetleges halála vagy eltűnése esetén is elkészíttetheti a felszerelést ezek alapján. Ezek után mindkettejüknek töltött, immáron nagyobb adagot mint eddig, majd felemelte poharát.
- A megállapodásra, és egy – remélhetőleg – kölcsönösen hasznos szövetségre. – koccintott a férfival, majd a zsebéből elővéve egy borítékot csúsztatott át az asztalon.
- Kérem, ez pedig egy VIP tagsági kártya a klubba, ha kikapcsolódásra vágyna. Természetesen nem csak magára, de esetleges társaságra is szól – csekély ajándékom, amit remélem boldogan fogad. Tudja itt elvegyülni is könnyű, a kamerák felvételeit pedig személyesen felügyelem – és cenzúrázom ha szükséges.

Chromixen elteszi a tervrajzokat, de nem nézi meg őket, ezek szerint vagy nem akarja az időt húzni ezzel, vagy tisztában van vele, hogy egyáltalán nem értetné, az utóbbira nyilván több esély van. Azok az én terveim, én rajzoltam, én tudom kivitelezni, úgy, hogy minden optimális legyen. Ettől függetlenül nyilván erre is biztosítékként tekint. Végülis nem ez a lényeg, sokkal inkább a megköttetett szövetség, aminek később is hasznát vehetem. Fontos, hogy elkezdjem kiépíteni az evilági kapcsolathálóm és ehhez egy üzletember megfelelő indulópont lehet. Sőt, már az is. De ennek ellenére még óvatosan kezelem a helyzetet, majd csak az első szállítmányok érkezése után könyvelhetek el sikert, addig várnom kell.
~ Érdekes személy, láthatólag tisztában van vele, hogy a tűzzel játszik, mégis majdnem mindenbe belemegy. Bár hiányosak az információim, tudtommal nincs akkora alvilági hatalma, hogy ezt csak úgy megtehesse. Ezek szerint vagy van még valamilyen rejtett ütőkártyája, vagy kockáztat, ahogy azt én is teszem. Ez a világ sem más mint az enyém volt, legalábbis az emberek nem mások, még ha különleges erők birtokában vannak, akkor sem, a jellemük ugyanaz. Ironikus.
A koccintás után beleiszok az italba, majd a majdnem üres poharat leteszem és magamhoz veszem a borítékot.
- Köszönöm a figyelmességét. Nyilvánvaló okok miatt azonban nem valószínű, hogy a szükségesnél többször tennék itt látogatást. A drónok különösen megnehezítik a mozgást, ráadásul minden személy aki látja az arcom komoly veszélyforrás lehet. Nyilván megérti, egyikünknek sem érdeke, hogy elkapjanak. -itt tartok egy kis szünetet, majd elmosolyodok egy kissé - És ne aggódjon a kamera képek miatt, rólam egy se készül itt. De most én tenném fel a kérdést, szükséges még valamit egyeztetnünk Mr. Chromixen?

A férfi elvette a borítékot, aminek a vámpír örült – nem szerette, ha elutasítják, ha valami nem úgy történik, ahogy azt ő szeretné. Amikor a férfi azt mondta, hogy itt nem készülnek róla felvételek, Raten felvonta a szemöldökét.
- Hogy érti, hogy nem készülnek önről felvételek? – kérdezte, és próbálta palástolni a feszültséget, amit ez a tény okozott számára. Ezzel a férfi ismét előnybe került, a vámpírnak pedig nem tetszett, hogy nincs semmilyen nyoma a látogatásnak. Utólag szerette volna visszanézni a felvételeket, kielemezni a beszélgetést, hátha meglát valamit, amit korábban nem – a férfi egy olyan reakcióját, ami elkerülte a figyelmét, de ami érdekes lehet számára. Persze utólag törölte volna, főleg azt, amin kikerülte a golyót – most viszont szinte bizsergett az ujja, hogy bekapcsolja a felvételeket, és ellenőrizze azt, amit Sheperd mondott. De nem tette meg, nem akart ilyen kicsinyes lenni, és valamiért vereségnek érezte volna. Már az is zavarta, hogy hangot adott meglepődésének.
- Természetesen, úgy érzem megbeszéltük amit kellett.A papír alapján amit adott, bármikor felvehetem magával a kapcsolatot, ahogy ön is, hiszen itt szinte minden este megtalál. Ha nem akar személyesen megjelenni, de feltétlen beszélnünk kell, a VIP kártyával küldhet valakit – mivel egyediek, ezért tudni fogom, hogy az ön embere. Esetleg még telefonon érhet el, ha szükséges.

A kérdés után enyhén elfintorodom, de csak a szám sarkát húzom kicsit feljebb. Talán túlságosan is magabiztosnak érezte magát Chromixen, nem a képességei miatt, hanem mert úgy gondolta, hogy mindent a kezében tart és most felcsillant a lehetőség, hogy mégsem. Nem akarok túl könnyed reakciót adni, az talán elbizonytalaníthatnám, vagy visszaélnék a bizalmával, ezért diplomatikus választ adok, csak. A helyzet megfelelő kezelése jó pozícióba hozhatja az embert, elvenni az élét valaminek vagy árnyalni bizonyos információkat, megfelelő hangsúllyal, tartalommal.
- Nem kockáztathatok, főleg a SHIELD rendszerei miatt. A korábbi állásaimban az itteninél fejlettebb technológiával is kellett dolgoznom, jól értek a gépekhez, az elektronikához. -mikor a férfi a kommunikációs lehetőségeket sorolja fel bólintok, majd egyik zsebemből előveszek egy mobilkommunikációs szerkezetet, amit átnyújtok neki- - Természetesen, a felsorolt megoldások mind megfelelőek. De a legbiztonságosabb ha ezen a kommunikátoron keresztül egyeztetünk.
Figyelem az arcát, mimikáját, reakcióját, a mozdulatot amivel átveszi a telefont, Megpróbálok belelátni, hátha találok valami érdekeset. Egy már biztos, egyelőre megbízható, jó kapcsolat.

- Hát persze, nem kockáztathat, megértem. – bólintott a vámpír, de közben azon gondolkodott, hogy mennyire is védtelen lehet valójában. Persze tudta, hogy a másik fél fejlettebb technikával rendelkezik, hiszen ő csak átlagos, közembereknek is nyilvánosságra hozott rendszerekhez, technikákhoz fért hozzá – hiába alkalmazta ezekből a lehető legkorszerűbbeket. De nem tetszett neki, hogy ilyen könnyedén kicselezte az összes biztonsági óvintézkedést – talán később, ha ez a szövetség úgy alakul ahogy reméli, a férfi útmutatása alapján építheti ki a biztonsági rendszerét.
- Köszönöm. Gondolom célszerű csak arra használjam, hogy magával létesítsek kapcsolatot. – nyúlt a készülékért, majd szemügyre is vette azt. Nem látta rajta külsőleg nyomát, hogy fejlettebb lenne az ő készülékénél – de nem hitt a látszatnak. Biztos volt benne, hogy lehetne akármilyen csillogó-villogó ketyeréje, azzal is a férfi mögött állna a biztonság és titkosítás terén.
Egy ilyen eszköz több alkalommal is bizonyulhat hasznosnak, és ehhez képest a VIP kártya nevetséges ajándéknak tűnt, ami miatt ismét rosszul érezte magát. A férfi ismét csak azt bizonyította be, hogy értékesebb kapcsolat, mint a vámpír. Raten úgy érezte, sokat kell még fejlődjön ahhoz, hogy egy szinten legyen Sheperddel.

Látszik Chromixen-en, hogy kellemetlenül érzi magát, de ezt ügyesen elnyomja, mintha nem is érdekelné, pont, ahogy én tettem mikor kiderült, hogy általam nem ismert faj tagja. Most talán egyenlő az asztalról levett kártyák mennyisége, már ami azt a bizonyos játékot illeti. Ennek örülök.
- Használhatja másra is, titkosított adatfolyamon keresztül, közvetlen kapcsolattal kommunikálhat vele. Igen hasznos, de nem adja át senkinek, ha lehetséges. -az órámra tekintek, egy ideig nézem, aztán körbe tekintek a teremben is, felállok a helyemről, majd lassan kezet nyújtok a férfinak- - Még egyszer nagyon köszönöm, hogy lehetővé tette ennek a megállapodásnak a megszületését Mr. Chromixen. Lassan indulnom kell, úgy gondolom már minden fontosat megbeszéltünk, nincs értelme tovább rabolnom a drága idejét. Viszontlátásra.
Még kezet fogok vele, majd határozott mozdulattal sarkon fordulok, magamhoz veszem a táskám és minél gyorsabban, de nem feltűnően kisétálok a klubból, az utcára kinézve a kezembe lévő borítékot nézem, nem emelem fel a tekintetem, egészen addig amíg be nem szállok a kocsiba. Ellenőrzöm, hogy mindenem meg van-e, majd beindítom a Vipert és egy nagyobb kerülővel a külváros felé veszem az irányt. A megbeszélés úgy zajlott, ahogy terveztem, csak egy kis kitérő volt, de ettől függetlenül siker.

Elégedetten bólintott, és eltette az eszközt a zsebébe. Úgy döntött, magánál fogja hordani, a másik, méregdrága telefonnal együtt, amit hétköznap ugyan úgy fog használni, mint eddig, a titkosítottat pedig – bár ezt a férfinak nem mondta el – egyelőre nem tudta mire használni. Sheperd látványosan nézte meg az óráját, és Raten már erre is kapcsolt, de megvárta, amíg a férfi kijelentette, hogy mennie kellene. Bólintott, és felállt az asztaltól, majd amikor kezet fogtak, a férfi szemébe nézett – üzletemberként az ilyen apróságok, amiről másikban az egyenesség, tisztesség képzete maradt meg, fontosak voltak.
- Örülök, hogy meg tudtuk beszélni ezt az ügyletet, és remélem mindketten boldogan távozunk ebből a szobából. – mondta, és komolyan is gondolta. Őszintén mosolygott, hiszen a találkozó minden elvárását teljesítette. Ahogy a férfi elment, Raten bekapcsolta a karján lévő telefont, és rácsatlakozott a saját hálózatára. Már működtek a kamerák, amit boldogan nyugtázott – s úgy döntött, hogy a ma esti buli előtt egy kis társaságra vágyik. A nők akiket felhívott bizonyára boldogan jönnek majd fel hozzá – de nem biztos, hogy élve távoznak. Persze ez már nem tartozott a tárgyaláshoz.

//Előzmény//

Nos legalább nem kell az miatt aggódnom, hogy a nő hátba szúrna. Egy gyors bólintás és teleportálás után ugyanis egyedül állok Raten klubja előtt. Már mesélt róla, ám még sose jöttem el, főleg idő hiányában. Nem hazudott, tényleg hívogató. Hiába nem bízok a legkisebb mértékben sem a nőben, az ajánlata nagyon jókor jött. Nélküle valószínűleg egy életfogytig tartó büntetés várt volna, legjobb esetben a helyi börtönben. Rosszabb esetben pedig a Rafton. Legrosszabb esetben pedig haza küldenek Svájcba ahol apám kis neonáci bandája szinte rögtön megöl a börtönben. Szóval, ja, ezért hálás lehetek neki. Bár még mindig az az érzésem, hogy csak egy fel áldozható kis gyalog vagyok és valaki piszkos munkáját végzem. És valószínűleg fel is fognak áldozni a végén. Mindegy, most úgyse érek rá ezen filózni, majd akkor foglalkozok vele ha muszáj lesz. Most be kell mennem a klubba, valami azt súgja ott lesz a az a dolog amit meg kell találnom.
Ha van sor a bejárat előtt, akkor megkeresem a végét és beállok. Mivel minden pénzem elvették, így máshogy kell majd bejutnom a helyre. Talán egy illúzióval. Elméletileg betudom csapni a pénztárosokat, de ha van mellettük őr az kiszúrja. Mindegy más esélyem úgy sincs, így előkészülök az illúzió létrehozására amíg várok. Ha nincs sor akkor rögtön odasétálok és megpróbálom megbűvölni a pénztárost vagy pénz beszedőt.