'Sup? Club

- Ne nyújtogasd mert leharapom. - mondom a nyelvnyújtásra mosolyogva, és kacsintva. Persze nem gondolom komolyan, ha nagyon incselkedne, maximum lekapnám, és csók lenne belőle. Na, majd kiderül...
- Nyugi, nem fogom ócsárolni. Amúgy is biztos vagyok benne, hogy ügyes leszel, és jól fog menni. Én inkább attól tartok, hogy nekem lesz miért szégyenkeznem. - nevetek, miközben megvakarom a tarkóm. - De ettől függetlenül igyekezni fogok. Szeretnék legközelebb valami szépet játszani neked. - nézek mélyen a szemébe, mosolyogva. Tényleg jó lenne valamivel levenni a lábáról, és valamiért úgy érzem ő is az a fajta, aki könnyebben nyitja a lábát ha valaki megpenget egy pár gitárhúrt. Persze nem mutatom, hogy erre gondolok, egyelőre a nagyon aranyos, nagyon cuki üzemmódban vagyok, aki barátkozik.
- Úgyhogy nyugi, nem foglak leszólni. Amúgy is, ez nem arra megy, hogy a másikat leszóljuk. Nem vagyok ilyen versenyőrült, aki mindenben a legjobb akar lenni, és az orrod alá dörgöli ha jobb valamiben, nyugi. Csak barátságos versengés. - pontosítom a dolgokat.
Mikor odabújt, hagyom, hogy nekem tolja magát, de valamiért úgy érzem, hogy ez inkább a zene miatt van, mint miattam. Gondolkodok egy kicsit, de végül úgy érzem rossz fényt vetne rám, kihasználásnak tűnne, ha hagynám hogy így maradjon, és nem tennék semmit, ezért jó ürügy a koccintás. Miután ez megvolt, visszadőlök a háttámlának, és ha engedi, akkor átkarolom. Előbb is így voltunk, csak nem fog most visszakozni. Inkább ismét kinyújtom rá a véres nyelvem játékosan. Ki tudja, véres, nyelv, elég ellenállhatatlan lehet, de ettől még nem fűzök nagy reményeket a dologhoz. Viszont ha ő is kinyújtja az övét, akkor megint rákacsintok.
- Mondtam, hogy leharapom.

-Te kezdted! - emeltem megadóan a kezeim.
Ez a megjegyzés kihívás, ahogy észre vettem amit ki mond meg is teszi úgyhogy figyelnem  kell, végülis csak nem harapja le tényleg a nyelvem, ha mégis legalább megtudom visszanő-e.
Tudomásul vette hogy nem szeretem a kritizálást, azt csak saját magamtól fogadom el és egy kis lelkesítést is kapok, menni fog ez az egymásnak zenélé. Az is kicsit biztat hogy ő is kb akkora önbizalommal néz szembe a új kihívással mint én, és ha komolyan gondolja amit mondott tényleg a lenyűgözésemre megy, le esett volna neki a gyengém, mondjuk ezzel a zenélős témával nagy hintést kapott az biztos, már ha figyelt. Tudom hogy ez nem a bírálásról szólna de akkor is, jobb ha tudja mivel vagy kivel áll szemben. Csak egy kis szórakozás, nem komoly megmérettetés, de én itt nem látok zongorát, a régi házunkban volt, de az nem tudom hova lett, eladni csak nem adták, nekem az hamarosan kelleni fog, úgyhogy a helyükben én örülnék ha nem rakták messzire. Ha mégis elpasszolták akkor venni kell,  kár hogy éjjel nincsenek nyitva a hangszer üzletek és nem választhatom ki magamnak a szépséget.
Amikor kizökkenek a bekábult állapotombó, úgy csinál ő is mintha ez természetes lett volna illetve fel se tűnt volna. Annyiban változik a viszony hogy koccintás után átkarol,  felbátorodott azon hogy közelebb húzódtam, nem is baj, hagyom neki. Lassacskán csak csak engedek neki, ha tartja ezt a normál tempót és nem vált át hirtelen a perverz énjére. Ahogy magam alá vannak jóformán hajtogatta a lábaim kezd kicsit kényelmetlen lenni, helyezkedek is, ha kinyújtanám kényelmesebb lenne de azzal az ölébe pakolnám a lábaim, neeem ott még nem tartunk, bírom még, akár fordulhatnék is egy kicsit és a földre ereszteni őket,  de nem akarok belerondítani ebbe a helyzetbe.
Az üres poharat a kezemben tartom,  nem tudom lerakni így játszadozok is vele kicsi és azzal a pár csepp vérrel ami az alján maradt de szinte lehetetlen kiinni onnan.  Megint kinyújtja rám a nyelvé, a maradék vérrel ami rá tapadt, kicsit tovább elidőzik ott a szemem akkor is ha rögtön behúzta. Összeszűkítem kicsit a szemeim, kinyújzom én is de villám gyorsan vissza is húzom. Megjegyzésére pedig csak hanyagul megvonom a vállam és hátra dőlök.
- Esélyed sincs!  - mosolygok  büszkén és teszem karba a kezeim.

- Nekem szabad. - jelentem ki, és ki is nyújtom a nyelvem, hogy megmutassam, tényleg az.
Arra, hogy átkarolom, nem reagál, vagyis nem úgy, mintha nem tetszene neki, úgyhogy nem húzom vissza a kezem, de nem is helyezem át, hogy simogatni kezdjem, hiába nagy a kísértés. A kinyújtott nyelvem látom, hogy tényleg kísérti, sőt, ki is ölti rám a nyelvét utána, de egyből visszakapja, még mielőtt reagálhatnék, ami annyira nem is baj, mert túl korai lett volna még bármi is tenni, tehát újra csak fenyegetőzni tudtam volna. Azzal pedig a szavahihetőségemet veszítem el csak.
- Ez egy kihívás akart lenni? - vigyorgok, és kicsit áthelyezkedek, hogy teljes testemmel felé forduljak, miközben felhúzom az egyik lábam közénk. - De nem, inkább úgy veszem hogy nem az volt. - mondom, még mielőtt reagálhatna rá, mintha csak hangosan gondolkodnék. - Ha kihívás lenne, akkor újra kinyújtanád, amikor ezt csinálom. - vigyorgok, és belenyalok a véres poharamba, majd kiöltöm vöröslő nyelvem a lányra, és várom a reakcióját. De ha ki is nyújtja, akkor se támadom még meg, csak megnyalom a számat, és még szélesebbre húzom a mosolyom, hogy érezze, komoly a kísértés, de még azért ellenállok. Kétszer ugyan abba a hibába csak nem esek.

-De nem teheted! - de az ezt követő pimaszságra nem reagálok.
Kicsit közelebb fészkelődök hozzá, kicsit gyerekes ez a játék, hihetetlen hogy egy uralkodó ennyire képes levedleni a mindennapi arcát és ez esetben nem lehet az alkoholra fogni. Mondjuk fiatal még megteheti ha nem látja a nép, csak arra lennék kíváncsi hogy milyenek lesznek az örökösei..... ehh na igen ez nem az a film, itt egy vámpír max harapdálással tudja megoldani aaa szaporodást, át kell még álljak agyilag erre a létre, túl emberi a gondolkodás módom, még kihasználják ha kilehet ezt valahogy.
A villámgyors incselkedésemre szavakkal fele és amikor kezd felém fordulni összehúzódok, se előre se hátra csak még kissebbre és ártatlanul piszlogok rá, még hátrébb is dőlnék kicsit játékosan de félbeszakítja a művelete, úgyhogy kiengedem magam, görnyedten ülve és húzom a szám kicsit oldalra biccentve a fejem.
Kihívás, igen, türelem játék, ki bírja tovább, talán én foglak hamarabb letámadni de kitartok amíg tudok, csak mosolygok, de nem a szokványos mosolyom, van benne valami kihívó. Tudok jobbat mit a véres nyelved, közben félre döntöttem a poharat hogy egészen a szélére gyűljenek a cseppek amikét a nyelvemre öntök de ahelyett hogy lenyelném kiigazgatom a szám szélére amíg meg nem érzem hogy folyni kezd a csepp az állam felé szép lassan, hogyha lenne ideje lecsöppenni elkapom a ruhám védelmében.

- Hát jó. - biggyesztem le a szám, és nézek kissé szomorkásan. Arra, hogy közelebb fészkelődik egyelőre nem reagálok, most kivárok, fordult a kocka. Nézzük, hogy ő meddig bírja, erre megy ki a véres játék is, amibe úgy tűnik hogy belemegy, ő is vért önt a nyelvére. Na ne már, én is ezt csináltam, ennél azért csak egyedibb vagy. És az is, ő a szája széléig keni szét, ahol lassan elkezd lefolyni, a vöröslő cseppek színét csak még jobban kiemeli a fehér bőre, az a tökéletesen sima, egyenletes bőr, amit mintha márványból faragtak volna... A szépség istennőjének is elmenne, alig tudom visszafogni magam, de ne tedd Raten, most jól állsz, mindkét értelemben. Ne is rontsd el a helyzeted, ne nyúlj oda letörölni, de még ne is hajolj közelebb, találj ki valami választ gyorsan, de mégis mit, úr isten olyan nehéz gondolkodni...
Kissé elfordítom a fejem, és úgy nézek vissza a lányra a szemem sarkából, mielőtt válaszolnék.
- Olyan kényelmetlen lehetett az a magassarkú... nem fáj a talpad? Ha gondolod megmasszírozom szívesen. - ajánlom fel végül, óriási önkontrollal. Ha él a lehetőséggel, akkor hagyom, hogy az ölembe tegye, és nyomkodni kezdem a talpát, miközben mélyen a szemébe nézek. Nem tudom hogy helyezi el az ölemben, de ha arra a bizonyos pontra teszi, akkor a sarkával elég egyértelmű üzenetet tapinthat ki, de ezt szavakkal egyelőre nem mutatom.
- És miért pont a zongorát választottad? Mármint egyetértek veled, gyönyörű hangszer, viszont nem egyszerű, azt meg kell hagyni. Hosszú évekig kell gyakorolni, mire az ujjaid megszokják az iramot, és a mozgást.

Kibírja, vagy csak csal és elfordul, ezt veszem egy győzelemnek és a hirtelen téma váltást is. Hát jó, elkapom az ujjammal a menekülő cseppet és visszavezetem azon az útvonalon amin leérkezett majd egyszerűen lenyalom az ujjamról.
-Az biztos - szólok közbe amikor a cipőmről  és annak kényelmességéről van szó  -Igazából már évek óta ilyenben vagy még komolyabb darabokban járok úgyhogy már megszokta. - de kíváncsi vagyok  - Ettől független elfogadom az ajánlatot.
Nyújtóztatom ki oldalra a fél  lábam majd emeltem az ölébe és rá hagyom a többit. Ahogy a szemembe néz, ő se bírja már sokáig, küzd amit meg is mosolygok.
Aztán vissza a zenéhez, miért pont a zongora. A támlának dőlök vállal és nézegetem a poharat ami még mindig nem ürült ki teljesen.
-Szeretem a kihívásokat, a veszélyt és a kudarcot nem de a kihívást igen, kicsit fura, tudom. Meg talán azért is - törlök ki egy kis vért a pohár széléről közben  - mert annak szeretem a legjobban a hangjá. -nyakon le az ujjam -Nem mintha más hangszernek nem szeretném a hangjá.    
Épp újra piszkálni kezdem a pohár belsejét az ujjammal amikor rá jövök mit is csinálok, pedig ez most szándék nélküli volt, a fagyis kehellyel is mindig ezt csináltam úgy szóltak rám néha, felnézek ártatlan.

Lenyalja az ujjáról a vért, istenem, nem tudom meddig bírom még, de az biztos, hogy direkt csinálja, és arra megy az egész, hogy megtörjön. Akkor se adom könnyen magam, persze meg fog törni, ez nem kétséges, és jó úton is halad, de játszadozzunk még.
- Előre szólok, nem vagyok profi. - mondom, miközben az ölembe helyezi a lábát. Próbálom úgy rendezni, hogy kényelmes legyen számára, és én is hozzáférjek, de ez sajnos azzal jár, hogy a sarka... nos, az egy viszonylag szilárdabb rész mellett pihen közvetlen, valószínűleg érzi is. Úgy teszek, mintha semmiség lenne. Próbálom úgy nyomkodni a talpát, hogy megtaláljam azt az erőt, ami pont kényelmes, nem túl erős, de nem is gyenge. A reakciói alapján próbálom belőni, hogy hogyan nyomkodjam.
- Néha túl nehéz kihívást találni. - sóhajtok, értse ahogy szeretné. - De ettől függetlenül még megérheti az is, amiért nem kell annyit küzdeni. - nézek rá, miközben belenyúl a pohárba. Tovább akarja húzni az agyam? - Ettől függetlenül persze mindenki jobban értékeli azt, amiért megdolgozott. - adok igazat neki, miközben ismét lenyalja az ujját. Nyelek egyet, és lehet, hogy egy kicsit erősebben megnyomom a talpát akaratlanul is. Az ártatlan tekintete csak még nehezebbé teszi, hogy ülve maradjak, bár a nadrágomban fészkelődök egy kicsit, ezt érezheti a lábával is, miközben elfordulok, és folytatom a talpmasszázst.
- Engem a gitár hangja szabadít fel igazán. Valahogy az jobban megnyugtat, közelebb áll hozzám. - folytatom az előző témát.

-Nem gond, nem is számítotam szpéci dologra.    
Döntögetem a poharat nézegetve az alig piros belsejét ahogy a vér vékonyan megtapadt az oldalán, zavar, zavar hogy nem látok át az üvegen, és pazarlás lenne benne hagyni, minden cseppjét élvezzük ki. Megmosolygom amikor a sarkam valami stabilat talá, majd kezdem a pohár tisztogatást. Különös, gondolkodtam már ezen hogy a vámpíroknak vajon fel áll -e, általában ott kötöttem ki hogy kis esélyt látok rá, elvileg nincs vérkeringésünk, de így hogy képesek vagyunk dobogtatni a szívünket, sőt ha nem akarnám elhinni elég kicsit mozdítanom a lábamon és megbizonyosodhatokróla hogy az tényleg az volt amit éreztem. Jó hír, nem fanyalodok emberekre, nem mintha eddig megtörtént volna de idő kérdése, én se bírom örökké. Közben ő is beszélni kezdett, mosolygok, ez most valami ösztönzés, célzás vagy nyugtatás akar lenni, most azt hiszi ha elmondja ha most itt szét teszem a lábaim nem fog kevesebbre tartani akkor meg is tesze, nem rossz próbálkozás de ezért nem fogom, bocsi, amúgy is túl direkt lenne.
Kizökkenek a mély gondolatokból egy erőteljesebb nyomás a talpamon.  Na igen, azt csinálom amire apám felhívta a figyelem ha nyilvánosan csinálom rá fázhatok, ez nem egy... értettem vagy cukrázda, mintha manapság játék ilyen helyekre, minde,  szóval ahol sokan vannak hanem csak ő meg én, de lehet hogy ez neki olaj volt a tűzre és azt hiheti hogy szándékos pedig csak egy újabb berögződés. Le kell raknom a poharat,  hátra dőlök kicsit és a földre teszem,  majd a véres ujjam akkor tisztítom le amikor a lábamra figyel.
És folytatja a témát, becsülendő önuralom, mosolygok és felhúzom a másik lábam is és hátra dőlök.
-Ühüm, az sem rossz, nem is tudom melyik a jobb az akusztikus vagy a másik, szerinted? - nyújtózom egyet.

Amikor hozzá érek, mintha elmosolyodna. Nocsak, tetszik amit érzel? Pedig nem kéne semmit tenned, hogy megkaphasd... sőt, már most is a tiéd részben... tudom, hogy te is akarod. Akkor meg mi tart vissza? Ez, hogy nem vagy egy diszkós picsa, aki első este szétteszi a lábát? Könyörgöm, mit számít az, hogy mikor jutok be, a lényeg hogy élvezzük mindketten... és élveznénk, hidd el. Nem is kell rábukj, sőt, bevállalok én bármit, csak engedj a közelébe.
Sikerült megnyomnom a talpát, ami ki is zökkenti, mire észbe kap, és leteszi a poharat, aztán pedig hátra dől. Fenébe, ezzel sem jutottam előrébb, na mindegy. Lassú víz pinát mos, tartja a régi közmondás.
- Szeretem az akosztikust, de szerintem az elektromosból több életet lehet kihozni, több érzést képes átadni, ha valaki igazán tudja, hogy mit kell megtegyen hozzá. Persze az akusztikus is szépen szól, de az elektromossal több a lehetőség, választékosabb a zenéje, egyedibbé lehet varázsolni. Imádom, amikor valaki az ember legmélyebb érzéseit szólaltatja meg egy gitáron, én is ilyen akarok lenni, hogy ne kelljen beszéljek, elég legyen ha a kezembe veszek egy gitárt. Ki akarom fejezni magam vele, elmondani amit érzek, amit éreztem, és amit érezni fogok. Számomra egyrészt ez a zene. - mesélem, és ha engedi, akkor az ölembe húzom a másik lábát is, és azt is masszírozni kezdem.

Ölébe veszi a másik lábam, ezt úgy veszem hogy a másikkal már végzett, úgyhogy megemelem de nem tudom hova rakni, felkönyökölök és nézem a lehetőségeket, a nyakába biztos nem rakom, a földre de mert kényelmetlen és még kihívásnak veszi a terpeszem, nos hagyom az ölébe a térdére hajtva, kicsit talán lóbálom is.
Elektromos gitár párti, az én zenei ízlésemhez jobban illik az akusztikus, de meghallgatnám később hogy játszik, vannak szólok amiktől kifejezetten libabőrös leszek.
-Ühüm, kíváncsi vagyok már most, nem tudom mennyire vagy villám tanuló de nekem kelleni fog egy kis idő mire egyáltalán egy darabot sikerül memorizálni, vagy megtanulni olvasni a kottát. De úgy játszani hogy közben egy papír kell figyelni, nyeeeh, jobb fejből.
Támaszkodok tovább és lóbálom a fél lábam, oldalra döntöm a fejem és keresem a tekintetét.
-Köszönöööm! - mondom cuki hangon elnyújtva az utolsó magánhangzót.
Meg várom míg befejezi és felhúzom a lábaim közben felülök.
-Ezt nem hagyhatom csak úgy annyiban, ha jól emlékszem neked a nyakad nincs egészen rendben.
Tápászkodok térdre a kanapén, várva a választ.

Mikor a másik lábáért nyúlok, az előzőt próbálja elhelyezni, úgyhogy kivárok, amíg egy kényelmes helyet talál neki. Végül az ölemben hagyja, amit nem bánok, és elkezdem a másik lábfejét is nyomkodni.
- Ugyan, ráérünk. Miénk az örökkévalóság, és az már feltűnt, hogy nem vagy egy kapkodós fajta. Szeretsz lassan haladni. - vigyorgok rá, miközben befejezem a talpmasszázst, mire aranyosan megköszöni. Hihetetlen, hogy még mindig nem dönthetem hanyatt, és tehetem magamévá itt helyben. Ehelyett felajánlja, hogy most én következem, hát tudom hogy mit vehetne kezelésbe, és masszírozhatna egy kicsit, de azt úgy se fogja. Kissé játékosan kacsintok, nem mondom ki amire gondolok, de biztos tudja, hogy mi jár a fejemben, inkább elgondolkodom.
- A nyakam, és a vállam is, de nem akarok telhetetlen lenni. - kezdem bizonytalanul, és várom a reakcióját. Ha belemegy, hogy megmasszíroz, akkor elkezdem kigombolni az ingem. - Csak útban lenne az anyag. - magyarázom ártatlan tekintettel a szemébe nézve, miközben leveszem az említett ruhadarabok, és megfordulok, hogy hozzámférjen, sőt ha hagyja, akkor elfekszek a kanapén, hogy rám tudjon ülni. Innen már csak egy fordulás kéne, hogy... de nem, inkább várok, hagyom hogy masszírozzon, de nem felejtem el dícsérni se a munkáját.
- Te jó ég ez majdnem olyan jó mint a frissen szívott vér... - nyögök fel a kezei alatt.

- Nem voltam ám mindig ilyen ráérős, csak rá jöttem hogyha kapkodok kicsúszik minden a kezeim közül,  szükségem van a megfontolásra,  csak a megérzéseimben nem bízok. Nem szeretnék pofára esni. Gondolom te se hasraüléssel döntesz csak úgy ha az országodról van szó, vagy akár a saját sorsodról.
Mire a mondókám végére érek ő is befejezi amit meg is köszönök. Kicsi vagyok,  "aranyos" és az ilyen megmozdulásaimmal talán  előbb utóbb azt váltom ki belőle hogy ne vegyen komolyan, hanem megsimizi a buksim mint egy aranyos kis állatnak és ennyi, túlzottan elengedtem magam,  mondjuk nem látom rajta a kiábrándulás jeleit amikor ilyeneket csinálok.
Elfogadta a masszírajánlatom, persze hogy elfogadta,  azon lepődtem volna meg ha elutasítja.  Ismerem ezt a kacsintás, nyelvnyújtással válaszolok és felkelek a kanapéról miközben felsorolja a problémás testrészeit amik segítő kezeimre szorulnak, vagyis a testbeszédéből ítélve csak a nagyját, az egyenlőre  vállalható részeket. Bólogatok és a kövi kérdésem az lenne hogy hogy legyen, direkt nem úgy tenném fel a kérdést hogy hogy csináljuk, de elkezd vetkőzni,  amire kezd  felszaladni a szemöldököm a homlokomra, de hamar megmagyarázza, logikus magyarázat végülis, tényleg zavaró tud lenni egy plusz anyagréteg.
- O.okés - ciki volt ez a kis nyelv botlás de lehet észre se vette- érthető. - azért csak nem bírom megállni hogy legalább egyszer ne futassam végig rajta a szemek, de legalább próbálom feltűnés mentesen csinálni.
Viszont a vállához elég lett volna ha csak lehúzom kicsit az inget, nem mintha bánnám hogy levette de  úgy terveztem hogy felülök mögé a támlára és úgy de  ő nem így képzelte a dolgot és lehasal a kanapéra. Hát... jó... legyen ahogy szeretné, kicsit hezitálva ülök fel a hátára, csak semmi trükk(! ),  majd kezdem át nyomkodni a nyakát a vállát  és kicsit a hátát is lazítva a görcsös csomókon, már itt kapok egy kedves  dicséretet.
- Ugyan, a képzett masszőreid biztos ügyesebbek,  legalábbis gondolom hogy vannak...mondjuk  amennyire be vannak állva az izmaid kezdem azt hinni lusta vagy rá áldozni.
Ez után kezdem igazából masszírozni.  Igaz hogy a hátát nem említette de mint mondtam fél munkát nem végzek, ha már így lefeküdt az egész részt megnyomorgatom, amúgy sem tart semmiből és már a kezem se fájdul bele olyan hamar.  Amikor végzek felegyenesedek, végig húzva a kezeim ill finoman a körmeim a hátán.
- Ééés kész, remélem elégedett az ellátással. - mondom kicsit formálisan.
Majd előre dőlök és lefekszek a hátára.
- Bocsi, megint kezdek kicsit fáradni. -csukom be a szemem és sóhajtok egy nagyot, valamiért olyan hívogató volt a háta hogy muszáj volt ledőlnöm és tényleg kényelmes.

- Miért, volt már hogy csaltak a megérzéseid? - kérdezek vissza még a masszírozás vége előtt. - Egyébként érdekes párhuzam, az országomat teljesen véletlenszerűen vettem, csak úgy jött hirtelen az ötlet, és nem gondolkodtam. Szerencsére bejött, és profitál, de ettől még hirtelen húzás volt. Még a sziget eladását intézők is meglepődtek a dolgon. - nevetek fel, visszagondolva a dologra. - A szigeten a spanyolt beszélik, és én egy szót sem értettem azon a nyelven, a koronázási ceremónia feléről azt se tudtam, hogy mit beszélnek. - nosztalgiázok. Remélem nem veszi nagyzolásnak a dolgot, hogy már megint a szigetről beszélünk, de ő hozta fel a témát, és most tényleg nem amiatt mondtam, hogy felvágjak.
A masszírozásnál bólogat arra, hogy a vállamat is meg kellene masszírozza, mire elkezdem lekapni az ingem, amin mintha meglepődne egy pillanatra, és a nyelve is megbicsaklik. Mi az, talán nem tartunk még itt? Szerintem ez már simán belefér... Ahogy látom, végig is nézi a testem, nincs mit szégyelljek, nem egy kigyúrt testtépítőé, de nem is dagadt, nincs rajtam felesleg, aminek csak örülni tudok. Amúgy is vámpírok vagyunk, nálunk a dagadó izmok nem jelentenek semmit. Ahogy felül a hátamra, elkezd nyomkodni, jobb mint átlagos a technikája, de itt nem is az a lényeg, ráadásul szükség van a vámpír erejére, hogy igazán élvezzem a masszázst, amivel az emberek nem igazán rendelkeznek. Szóval tényleg jobb, mint amit kapnék, ha csináltatnám, ennyiből nem hazudok.
- Az átlag emberi kezeket nem igazán érzem... - kezdem, miközben kissé elengedem magam, mert amúgy tényleg jól csinálja. Főleg hogy most igazán elkezdi, bár nem kértem, de a hátamat is megnyomkodja, ami kifejezetten jól esik. Ahogy végzett, képes, és végighúzza a körmeit a hátamon... kissé megborzongok, ahogy nehezen, de fekve maradok, és hagyom, hogy rámfeküdjön.
- Ha gondolod, alhatunk... - kezdem, aztán megpróbálok átfordulni, vigyázva rá, hogy rajtam maradjon, és ne lökjem le magamról, vagy ne meneküljön.- Vagy csinálhatunk mást is... - suttogom, és megpróbálom megcsókolni.

-Egyszer kétszer... -válaszolom, amit a szigetéről mond azon meg kiakadok, egy pillanatra meg is állok de rögtön folytatom-Ne már! Ez kicsit... mi lett volna ha felkoncolnak csak úgy, vagy a kivégzésed hirdetik ki az orrod előtt?- sóhajtok és csak rázom a fejem-Mondjuk az első dolgom, hogyha a lakosság 70%-a tud angolul, hozok egy rendeletet hogy az lesz a hivatalos nyelv, ha nagyon lázongnak esetleg visszavonom és megpróbálom  megtanulni az ő nyelvüket, de ez egy lusta felfogás.  Várj, akkor te  tudsz spanyolul... vagy azóta is?
Nem fejezem be a mondatot hisz érti, kicsit fura mennyire büszke magára, mondjuk akinek van egy saját szigete nincs min szégyenkezzen. Közben a hamis papírok is eszembe jutottak, úgy el lehetne intézni hogy mégis örököljek, a kúriát Jersey-ben, mert ha jól tudom azt nem adták el, meg a házat meg a többi értéket és akkor nem esek ki az utcára, jó lenne, meg a részesedések, azokat vagy el passzolom vagy szerzek egy hivatalos orvosi papír hogy holdfénybetegségem van és nem mehetek napra és nem tudok megjelenni a mindenféle konferenciákon meg üléseken,  tényleg csak azokon a nyamvadt iratokon áll vagy bukik az egész. Közben beszél hozzám, fel is fogom bólogatok, a vetkőzését kicsit megcsodálom, nincs photoshoppos teste úgyhogy azt hiszem jóban lehetünk.
Gondolhattam volna hogy van ellenállásunk, vagyis rólam lecsúszott a penge friss változás után, azóta nem teszteltem, de akkor valószínű hogy az emberi erő simogatásnak is kevés szinte. Akkor jobb vagyok mint egy képzett emberi masszőr és még valami fogalmam is van hogy kell viszonylag jól csinálni. A végén az incselkedésem valahogy  természetből jött, nem is gondolkoztam rajta vagy a következményein,  bele is borzong, úgyhogy nem is gond hogy ledőlök a hátára, még gyanút keltenék hogy készülök valamire. A fáradtságomra felajánlja az alvást és igyekszik át fordulni, nem könnyítem meg a dolgát,  elengedtem magam, rá nehezedve a pehely súlyommal de csak át küzdi magát a másik oldalára. Ugyanúgy pihenek tovább immár a mellkasàn,   a suttogásra felemelem a fejem, nem ellenkezek a csók ellen, még egy rövid viszonzás is belefér majd én is oda súgom neki.
-Akkor aludhatunk egy kicsit,  - majd visszahajtom a fejem és álmosan pislogok amíg nem sikerül becsukni a szemem - vagy te nem egészen így gondoltad? -fészkelődök óvatosan.

- Azért azt csak nem. - nevetek fel, és visszagondolok a dolgokra. A gondos papírmunka el volt intézve, és azért voltak a jogászaim, hogy véletlenül se verhessenek át. - Egyébként nem volt nehéz megtanulni a spanyolt, és igen, beszélem is, sra. Tan hermosa, mi amor . Los ojos más bonitos que he visto nunca . - mondom, a végén direkt spanyolul beszélve, a teljes nőt, és a szemeit is dícsérve.
A masszázs után sikerül az átfordulás, és a csókot is viszonozza, miközben rajtam fekve félreérthetetlen jeleket kap odalent arra vonatkozóan, hogy mennyire szeretnék aludni. Ettől függetlenül csak simogatni kezdem a hátát, és halkan sóhajtok egyet.
- Ha fáradt vagy, és aludni szeretnél... nem vagyok telhetetlen. - mondom, bár a testem másról tanúskodik. Hagyom, hogy meghozza ő a döntést, ami mivel nő, valószínűleg nemleges lesz - na ne már, majd pont ő fogja kezdeményezni, hát annál prűdebb vagy mit tudom én, szóval elég biztos vagyok benne, hogy a női gátlásai visszafogják - ami sajnálatos. De nem baj, tudok várni, már annak is örülhetek, hogy a csók megtörtént, és hogy eljutottunk eddig, itt fekszek félmeztelenül, ő a mellkasomon, nemrég csókoltam meg... Szóval elég jól jártam ahhoz képest, ahogy indultam.
- De ha nem akarsz, akkor van még vér... talán egy-két óra ébrenléthet elég. - suttogom, hogy valamennyire megtegyem én azt a lépést, így hátha könnyebb neki is. Szóval, vagy egymás felé lépünk, és megtörténik amire a találkozásunk óta várok, vagy alszunk. A döntés mindkettőnké, és én már kinyílvánítottam a véleményem.

Azt mondja nem volt nehéz megtanulni, végülis a saját mművetségén is lendített és a népnek is imponálhatott akár kicsit is.  Sejtettem hogy a végén megcsillogtatja a tudását,  gondolom egy bók volt vagy valami nyílt utalás hisz úgy se értem,  a mi amor-t tudom egyedül mit jelent, de nem kérdezek vissza,  megjegyzi mellé az angol megfelelőjét ha akarja. Gimiben választhattam volna hogy tanuljam, ha beszélni nem is tudnék valami fogalmam lenne, de a franciára hajtottam amiből persze nem maradt meg szinte semmi,  csak az hogy baromira utáltam, és ha valaki egy béna francia szöveggel akart levenni a làbamról, ritkán tettem, de akkor elzavartam a francba.
Úgy gondoltam a masszír után lelazul annyira hogy jól eshet neki egy kis hunyás, de nem, elég aktívnak tűnik, ha én be is tudnék aludni ő biztosan nem. Ennek ellenére azt állítja hogy nem tehetetlen, gondolom arra célozva hogy hagyná hogy aludjak. Az ujjaim összekulcsolom a mellkasán és rá teszem a állam hogy fel tudjak nézni de ne nyomjam a  hegyeskés csontommal. Tudtam hogy nem fogja kibírni hogy ne tegyen még hozzá valamit, valamit amivel jelzi hogy nem szeretné ha aludnék.
-Egy két óra - gondolkodok hangosan és kicsit jobban megvizsgálom a nyakékét, ha már  itt van az orrom előtt kivéve ha levette-az nem sok... nem sok mindenre elég. -emelem fel a tekintettem hogy a szemébe nézzek - Tudod, vámpírok vagyunk...
Majd felülök és folytatom.
-Egyébként nem vagyok fáradt csak ez olyan mint az idő eltolódás vagy nem tudom, ilyenkor aludni szoktam és igényli a teste, ez inkább a megszokás hiánya és idegen helyen még mindig nem tudok aludni csak húzom az agyad. -nevetek, a végén az ajkamba harapok lesütve a tekintettem mint aki lebukott.
Gondolkodom, rám tört az érzés hogy elfelejtettem valamit... hát persze.
-Ú, majd írnom kell haza hogy ne bontsanak pezsgő, még virulok. - halványan elmosolyodok- Nem maradtam ki otthonról egy napot se mióta ilyen vagyok, pár óra tekergés és vissza.- kicsit eltereltem a témát, ami szintén nem volt szándékos cselekedet, a telóm már direkt nem kaptam a kezembe hogy írjak, sértő lenne így hirtelen. De ha megjegyez valamit arra hogy 38 éves nő és vámpír létemre jelzek haza hogy hol vagyok meg ilyenek akkor leszállok róla és leülök a földre a táskám mellé, keresni a telefont és írni.

A spanyolom nem nyűgözi le túlságosan, valahol meg is értem, elég undorító egy nyelv. Mintha köhögés közben pofánhánynának. Na mindegy, akkor is exotikus, meg ilyenek, gondoltam egy próbát megér. Nem ismétlem el angolul, azzal elveszítené a varázsát a dolog, ha érdekli hogy mit mondtam, akkor hadd törje rajta a fejét, ha viszont nem, akkor felesleges ismét elmondani. Amúgy is elmondtam már az este folyamán.
Felnéz a szemembe, majd a nyakéket vizslatja, és közli, hogy az egy-két óra nem sokra elég. Na szép, a kis telhetetlen, korábban még semmit sem akart, most meg már.. na mindegy, gyorsan ki kell találjak valamit.
- Egy-két óra, ha nem csinálunk semmi komolyabb dolgot, ami ébrentartana. - kacsintok rá. Nem tudom ő hogy van vele, de engem eléggé felébresztene a dolog. - És amúgy is, van még elég vérünk... - folytatom, de elmagyarázza, hogy csak az agyamat húzta. A kis gonosz. Mikör arról beszél, hogy írnia kell haza, látszólag nem reagálok - mondta, hogy a szüleivel él, biztos elfogadták hogy ilyen, meg minden, de azért nehéz lehet nekik. Megértem, hogyha haza akar szólni, de azért nem tetszik az ötlet. Már ilyen messzire jutottunk, ne rontsa el... Inkább gyengéden végigsimítok a hátán, és megpróbálom a fenekénél fokva feljebb tolni a testemen.
- Ráér az... - suttogom ha engedi, hogy közel húzzam és megpróbálom ismét megcsókolni, miközben játékosan megmarkolom a popsiját. Nem is rossz.

A nyakláncot csak azért nézegettem mert közvetlen ott volt, remélem nem úgy veszi hogy le akarom nyúlni vagy valami, ha le akartam volna, megtettem volna már, nyom követő ide vagy oda. De nem kel, nem vagyok tolvaj, de még úgy se fogadtam el hogy ő maga ajánlotta. Olyan ügyesre sikerül az agyhúzásom hogy komolyan veszi, jön is rögtön az ellenérvve válaszul. Komolyabb dolog ami ébren tartana, sejtem hogy van pár ötlete persze egy témán belül, azért a biztonság kedvéért rá kérdezek konkrétan mi is lenne az, mintha nem tudnám.
- Konkrétabban mire gondolsz? - közben felülök egyik lábam lelógatva a kanapéról, elég vér, akkor elég sok lehet-Hát, a mohóságunkkat tekintve, ne legyél benne annyira biztos.
Meglepő mód nem reagál arra hogy haza akarok írni, igazából át gondoltam, látni akarom az arcukat amikor váratlanul haza állítok, kíváncsi vagyok az arcukra, mennyire örülnének ha végleg eltűnnék a maradék életükbő. A meglepetés ereje, azt hiszem lesz még pár alkalom amikor kiteszem őket ennek a csodás jelenségnek, amikor az asztalra csapom az új személyazonosságom és mosolyogva mondom hogy tollat elő. Úgyhogy nem fogok írni se most, se később, majd az ajtóban beszólok hogy remélem nem pazarolták a drága a pezsgőt. Mint amikor haza állítottam, "halii, ehh gótbuli van? bemehetek? " mosolyogva az agyaraim villogtatva....jó arra majdnem rá fáztam, de a szülői ösztön nem hal ki egy könnyen, szerencsére.
Feljebb húz kicsit, pont a célpontra és magához húz közben halogatja a "szükséges" teendőm és megcsókol amit nem hagyok viszonzatlanul. Amikor megérzem a markolását kicsit megharapom a nyelvét és felemelkedek vissza ülésbe. Elhiszem hogy kényelmes ez a kanapé de kicsit flusztrál hogy egy club irodájában vagyunk, ha egy gyárban lennénk akkor raktárban vagy mi? Ráadásul a leendő munkahelyem és an leendő főnököm, ebbe nem is kellett volna belegondolnom, nem könnyítettem meg a dolgát, még azzal se hogy engedtem neki, pedig a vágy már szépen alakult nálam is.

- Tudod te jól, hogy konkrétan mire gondolok. - vigyorgok, és megmozgatom alatta a tárgyi bizonyítékot mielőtt még fel tudna ülni. - Minden téren ilyen mohó vagy? - kérdezem kisfiúsan mosolyogva, mikor már felült, de azért ey kacsintás is belefér.
Úgy tűnik letett arról,  hogy hazaírjon vagy ilyesmi, aminek örülök, félek, hogy komolyan elrontotta volna a hangulatot. Engedi, hogy közelhúzzam, és magamhoz vonva megcsókoljam, sőt még viszonozza is, a markolásra viszont mintha nemtetszését fejezné ki, ahogy játékosan megharapja a nyelvem, aztán elemelkedik. Követem, és felemelkedek én is, nem markolva tovább, de azért ettől függetlenül még mindig a fenekén pihentetve a kezem, és megpróbálom megcsókolni a nyakát, az egyik kezemet pedig felfuttatom a testén, és a nyakát kezdem cirógatni ujjaimmal, ha hagyja.
Remélem, hogy lassan ő is kezdeményezni fog, vagy legalábbis egy kis öntudatra ébred, mert kezd frusztrálni, hogy csak reagál, és magától nem tesz semmit. Értem én, hogy meg kell dolgozzak, de ha mindig ilyen az ágyban, akkor az komoly csalódásokhoz fog vezetni. Nem mondom, hogy mindent a csaj csináljon, de azért legyen egy kicsit önálló, és éreztesse már, hogy ő is akar, ha akar. Ha viszont nem akar, akkor nekem is felesleges tepernem, mert hiába kapom meg amit akarok, nem lesz olyan jó. Nem egy guminőt akarok alattam, akármennyire is jól néz ki.

A tudod te hogy mire gondolokra visszavágnám ártatlan fej rázással hogy fogalmam sincs de nem szőkéskedek tovább, a mozgolódásából is le jött hogy most nem igazán értékelné, úgyhogy csak felülök, a második kérdésre azért illik válaszolni, mohó tudok lenni már ami a jó dolgokat illeti, amit nem próbáltam még arról természetesen nem tudok nyilatkozni.
-Elvileg igen...-nézek félre.
Visszahúz, csók, felülök de ekkor már követ és ő is felül, pedig azt hittem hogy játsszuk még ezt egy ideig de lehet megelégelte, elég hamar. Ha otthon lennénk már talán tartana a csoda, de így, látszik hogy fáradt vagyok és elviselhetetlen, már magamnak is kezdek sok lenni, de színészkedni meg nem fogok, rosszabb mint ez a passzív állapot. Hagyom magam, nem azért hogy hamarabb szabaduljak hanem, hátha sikerül ráhangolódnom mielőtt megunja az egészet, felkel és itt hagy. A nyakamat szemelte ki, jó választás, nem mintha annyira egyedi lenne, becsukom a szemem és sóhajtok egyet közben beletúrok a hajába, gondolom most nem fogja sajnálni a gondosan beállított haját mert akkor megérdemelte az időhúzást. Közben a földre lógó lábam felhúzom mögé és egyre szorosabban magamhoz húzom vele. A másik kezemmel az oldalát és a hátát cirógatom és karmolászom, majd kicsit belemélyesztve a körmeimet húzom magamhoz. Lehet hogy hirtelen váltás de megtalálta a gyengém, legalábbis az egyiket, úgyhogy szép lassan csak sikerül elengednem a hülye gondolatokat amik persze nem számítottak sokat csak kötözködés a feszültség miatt, azért a kis sóhajokból levonhatja hogy nem megjátszom, nem is lennék rá képes, azzal magam alatt is vágnám a fát.

- Elvileg? Úgy hangzik, hogy ezt magam kell kiderítsem... - mondom vigyorogva a csók előtt. A csók szenvedélyes, pont amire számítok, épp ezért nem is elég, és követem amikor felül. Mégis mit várt, meddig fogom hagyni, hogy húzza az agyam? Szerintem épp elég volt a teljes nap, én azt bekalkuláltam előjátéknak is, és amúgy is kezdem elveszíteni a tűrőképességem. Ha ő ennél tovább akar játszadozni, akkor keressen mást, én nem ilyen vagyok...
A nyaka úgy tűnik érzékeny pont, ki gondolta volna... beletúr a hajamba, és magához szorít, ettől csak egyre jobban beindulok, főleg amikor karmolászni kezdi a csupasz hátamat. Átfordítom magammal, hogy ő legyen alul, és megpróbálom kiszabadítani a felesleges ruhadarabokból, és csókolgatni kezdeném a testét, ha hagyja, különös tekintettel a dombokra. Elindulok rajta lefelé, de nem megyek végig az útvonalon, ahhoz már nincs elég türelmem, miközben a saját nadrágomat is feleslegesnek érzem. Megpróbálok kibújni belőle, továbbra is tartva a lányban az izgalmat a sűrű csókokkal, és ha ez sikerült, akkor a lábammal óvatosan szétfeszíteni az ővéit, és behatolni oda, ahova már több órája akarok... Ügyelni próbálok rá, hogy partneremnek is legalább olyan jó legyen, mint nekem, és próbálok olyan ütemet, és pózt találni, ahol ez a leginkább érződik, miközben folyamatosan figyelem a reakcióit. Azonban kicsit önző is vagyok, minél előbb el akarok érni a csúcsra, és nem zavar az se, ha ez túl korán megtörténik, úgy érzem ennyivel igazán tartozik a folyamatos agyhúzás után. Ráadásul hosszú még a nappal. Ha végeztem, akkor először lassítok, majd lassan elengedek, és megcsókolom Irinát, miközben a hajába túrok.
- Na lássuk mennyire is vagy mohó. - vigyorgok, és kacsintok rá.

Ezzel a mondattal és a csók hevességével már szerintem el is dőlt az egész ügy sorsa, de szerintem ő ezt már akkor tudta amikor még a bejáratnál harcoltam a kidobóval és oda jött. Voltak pillanatok amikor már a feladás szélén állt de még se, szóval az egész napos szenvedéséért már ki járt neki, nem mintha engem nem a makacsságom tartott volna vissza. Az amikor a masszír után csak egyszer végig húztam a körmeim a hátán már borzongást váltott ki, úgyhogy valószínű a karmolás váltotta ki a hirtelen helycserés támadást, ennyi végleg megtörte a problémát, ki mutattam kicsit a fogam fehérjét hogy vadabb vagyok mint azt a látszat mutatja, ahogy tartja a mondás minél alázatosabb annál gyalázatosabb. Remélem pozitív csalódást váltok ki a teljesítményemmel. Tudom emberfeletti a kitartásunk de attól független nem hagyom rá az egész munka nehezét és csak fekszek, ösztönösen hangolom össze a mozgásunk és ha ember lenne már nem tudom élne-e, vagy elvérezne a hátán ejtett mély sebet miatt vagy teljesen összeroppantottam volna már. Mivel az egész épületben mi vagyunk és a sokkal hangosabban tomboló zenét is képesek nagyjából visszafogni a falak így a zajszintemet se csökkentettem. Teljesen át adtam magam az érzésnek és enyhe csalódást váltott ki amikor elkezdett lassítani, sejtettem miért, a csóknál még reménykedtem egy kicsit de téves illúzió volt. Ha az arcomon nem is a tekintetemből süt az elégedetlen csodálkozás egy pici csalódással fűszerezve és leengedem róla a végtagjaim.
A kínzásért tényleg kijár a bosszú de nem ilyen formában gondoltam, a minőség megfelelt csak az időtartammal van kivetnivalóm. Hogy mennyire vagyok mohó? Majd lehet hogy megtudod de ne vegyél rá mérget hogy ma. Sóhajtok.
-Ennyire ne legyél rá kíváncsi!-higgadt hangon mondom, veheti úgy ahogy akarja, még ha valami igyekezetet vagy együttérzést mutatott volna, nem tehetek róla de most kicsit sértve érzem magam.

Úgy tűnt élvezte a dolgot, de látom rajta, hogy rövidnek tartotta az egészet. Sajnálom kisanyám, de te húztad túl sokáig a dolgokat... ha nem állt volna egész este a pélóm, akkor nem élvezek el ilyen gyorsan. Sőt, akkor valószínűleg nem is akartam volna, hogy ilyen rövid legyen. Látszik rajta, hogy nem tetszik neki a bosszú, dehát nekem se tetszett sok minden... ha ráhagyok mindent, akkor nagyon egyoldalúvá vállhat minden, túl hamar.
- Ne haragudj... - kezdem halkan, miután sóhajt, és válaszol. - Túlhúztad a rendszert, és már a robbanás határán volt. - próbálom menteni a menthetőt, és megcsókolni a kulcscsontját, miközben végigsimítani is megpróbálok a testén. - És ilyen jó is régen volt... - folytatom, lassan felindulva a testén a csókokkal, és a nyakát próbálom becélozni. Ha engedi, akkor halkan suttogok hozzá.
- Tudom, hogy ez nem volt az igazi, és sajnálom is... - mondom, miközben azóta se húztam ki belőle. Gyerünk Raten, a férfiasságod a tét! Simán megy még egy menet, és ez hosszabb is lesz. Ha még mindig hagyja, akkor óvatosan mozogni kezdek, és mélyen a szemébe nézek közben, majd megpróbálom megcsókolni. Remélem, eljutok eddig, de azon se csodálkoznék, ha most bevágná a durcát, és nem bizonyíthatnék. Persze nem fogom feladni, tesztelt már, és tudja ő is, hogy ne adom fel egykönnyen.

A mosolyát letörli a válaszom, ne is legyen büszke magára, nem fogom azt hazudni amit hallani akart illetve látni. Elnézek a feje mellett, nem dühöngök, nem durcázok, nem idegeskedek, nyugalom a hosszú élet titka, ki is csikar magából egy bocsánatkérést.
-Nem haragszok.-nézek rá kissé szúrósan-Nem...tudok.
Kezdi is bedobni magát, puszi, simi, egy kis bók, csak nyugodtan, a hízelgés az én fegyverem is, tökéletesen ismerem a technikát csak nem ebben a közegben. Igaza van én húztam eddig, nekem is van benne hibám, jobb lett volna ha halasztom és újult erővel esünk egymásnak, jó volt a megérzésem.
És azt is tudom hogy most kicsit beletiportam a férfi lelkébe és ezt a sértést nem fogja annyiban hagyni, bizonyítani fog, nem fogja hagyni hogy úgy sétáljak majd később el hogy ez az utolsó emlékem. Mozogni is kezd, tartom magam és makacskodnék azzal hogy nem mutatok semmi hatást, de van pár dolog ami elárul ha akarom ha nem és nem tudom őket kontrollálni úgyhogy kis erőlködés után megadom magam és a vadságom visszaesett egy kicsit de ettől eltekintve nem fogom kevésbé odatenni magam ha nem más a saját érdekemben.

Eleinte bűntet, az első pár lökés alkalmával nem reagál, de aztán átütöm a gátat, és újra beleveti magát az élvezetbe. Ez úttal másképp csinálom, teljes mértékben a nőre koncentrálok, próbálom minden módon kényeztetni közben, ami csak eszembe jut, és próbálom megismerni, hogy mire hogyan reagál, melyek azok a pontok, technikák, amik bejönnek nála. Először lassan, érzékien mozgok, és egészen addig, amíg valamilyen módon nem mutatja, hogy gyorsabban akarja - sürget a mozgásával, vagy bármi hasonló - tartom ezt a sebességet, csókolom, és kényeztetem. Persze egy idő után vadulni kezdek, ahogy elöntenek az ösztönös, és elveszítem az agyam. Egy ponton oldalra is gurulok, elfeledkezve arról, hogy nem a kényelmes, nagy ágyamban vagyunk, és a földön kötünk ki, miközben ő van rajtam, de mintha semmi sem történt volna mozgok alatta tovább, és hagyom, hogy ő diktálja a tempót, és úgy csináljuk, ahogy ő szeretné. Ha viszont érzem, hogy készül elvinni, nem hagyom, átfordítom a földön, és én kezdek mozogni rajta, más tempóban, hogy tovább bírjam. Ez most teljesen róla szól, és próbálom éreztetni is, odateszem magam minden téren, és a lehető legtöbbet nyújtom, amit csak bírok. Valószínű, hogyha ember lenne, már rég széttörtem volna a medencecsontját - már ha élvezi azt a fajta vadságot - de amúgy mindenben először csak egy próbát teszek, és ha pozitívan reagál rá, folytatom. Ilyen a bizonyos pontok csókja, a tempók, a mozgás vadsága, a pozíció... sorolhatnám. Egyszóval megteszem amit tudok, és próbálom lenyűgözni.