'Sup? Club

Nem vagyok jó az ilyen tanácsadós dolgokban, nem vagyok pszichológus, de megpróbáltam, remélem azért ez értékelhető. Le is passzolja a témát, nem akar róla beszélni, nem is faggatom, majd elmondja ha nagyon kikívánkozik belőle. Tapsol egyet és felugrik, zavartan pislogok rá, mi ez a váltás, mintha menekülne magától. Elkapja a kezem és finoman húz maga után, általában ezért harapok de most nem vagyok abban a hangulatban és hagyom hogy rángassa a kezem végül felkelek, tényleg jobb mint itt ülni és lelkizni és nem úgy néz ki mint aki fáradt lenne. Cipőt venni nem volt idő, de nem bánom lehet hogy így kényelmesebb lesz, igaz fura lesz mert jócskán kikapták a magasítást alólam úgyhogy a valódi magasságommal törpillázok. Fut is előre, hirtelen azt mondanám agyára ment valami is megbolondult, de csak nem. Követem, nincs valami nehéz dolgom, nincs tömeg, nyitott a hely, jól látom és hallom merre jár, azért mindig ügyel hogy el ne tűnjek. Nyugi innen nem tudok menni sehova akkor se ha akarok és a helyen belül megtalálni nem tűnik valami nagy kihívásnak. Oda sétálok én is a zenepulthoz és engem kérdez milyen zenét szeretnék.
-Szerintem amit én szeretek azt ilyen helyen nem igazán népszerű. Szinte minden stílust szeretek nem nem ismerem név szerint a számokat, rád bízom, te biztos jobban otthon vagy.
Upsz, lehet ezzel a kis kijelentéssel már nem is tűnök olyan jó klubb vezetőnek de már kicsúszott.

Miután leértünk kiderül, hogy nem igazán akar választani zenét, viszont én se tudom, hogy mit játszak.
- Akkor legyen találomra - mondom, és kiválasztok egy számot, amit én se ismerek, de nem tűnik annyira rossznak a szám címe. Feed the Dada. Ahogy elindul a szám, elindulok a lány felé táncol mozdulatokkal, a ritmusra mozogva, ahogy már korábban is, viszont most nem húzódok hozzá olyan közel. Elég helyünk van amúgy is, és ahogy néztem nem annyira tetszett neki a közelségem. Vissza veszek a nyomulásból, már amúgy is kezd az idegeire menni. Most hagyom, hogy a tánc átjárja a testem, a ritmusra mozgok, persze azért közel Irinához, amennyiben nem távolodik el tőlem, hiszen mégis vele táncolok, de nem nyomom neki magam, nem ölelem át, semmi ilyesmi. Hagyom, hogy megterentse azt a távolságot, ami neki kényelmes. Így, hogy nincsenek emberek, mindig máshogy cseng az egész zene, jobb a terem akusztikája, és jobban átjárja a hangzás, nem kell annyira üvöltetni sem, főleg hogy mindketten vámpírok vagyunk, épp ezért úgy állítottam be a zenét, hogy a mi hallásunknak megfelelő legyen, ne zavarja egyikünket sem. Gondoltam úgyis jelzi, ha valami nem tetszik neki. Beszélnék, de most nincs miről, most csak táncolunk. Persze azért ha elkapom a pillantását, rámosolygok meg ilyesmi.

Megoldotta a problémát, rábökött egy számra, ez arra emlékeztet amikor anno pizzát rendeltem és böktem az étlapon mert nem tudtam dönteni, de az a bőség zavar volt, nem az hogy alig ismerek valamit a listából. Neki simán megy a tánc, nekem annyira nem, igyekszek de nincs meg az a megszokott tömeg vagy minimum ember szám amiben tudok oldódni annyira hogy táncoljak, hogy a ritmus meg van de a táncot kicsit erőltetni kell, nem megy csak így. A stílussal nincsenek problémák, a mozgással meg a gátlásokkal annál inkább. Hangzásra se az igazi, gátlásos vámpír. Mindegy ez a visszafogottabb mozgásomból lejön de remélem nem annyira hogy őt is kizökkentse. A zene viszont most nem üvölt, most nem lenne senki aki meglökje, nem is olyan rossz az üres klub, igaz nem sok élet van benne mivel a 2 táncoló alak is elvileg hulla.  A lassabb számokhoz vagyok szokva, majd ha esetleg akad egy akkor jobban el tudom engedni magam. Körülöttem táncol folyamat, nem távolodok el tőle csak az a tisztes kis távolságot tartom meg ami megkülönbözteti a táncot és a dörgölőzést. Folyamat rajta tartom a fél szemem, ez a hirtelen váltás hogy lerohant ide aggodalomra ad okot. Kezdem kicsit sajnálni, talán túlságosan megtúráztattam, kicsit ellenszenves is voltam, mindegy, mindennek oka van miért jön ki belőlem és hogy kivel hogy bánok. Furcsák vagyunk mind a ketten. Át veszem az irányítást és nézem a zene listát, hátha van remény és találok valami kincset. Felnézek Ratenre.
-Mindenképp pörögni akarsz?

Ahogy véget ér a tánc, Irina a pulthoz lép. Mintha nem tetszett volna neki tánc közben sem a stílus, nem tudom, nekem nem volt vele bajom. Imádom a nőket amúgy, a határozottságukat. "Válassz valamit édesem... Nem tudok. Jó, akkor választok én. Rendben, de az szar, az is, azt se, nem igaz hogy nem tudsz választani majd választok én." Mindegy, végre odalépett, hogy válasszon magának.
- Mondtam, válassz amit szeretnél. Nem kell pörgős legyen, és lehet régi is. Amúgy milyen zenei stílusokat kedvelsz? Mondtad, hogy szinte mindenevő vagy, de biztos van valami, amit jobban szeretsz mint a többi. Mindenkinek van valamilyen kedvenc, vagy jobban szeretett műfaja. - vigyorgok, és a válasza után a pultba épített gépre bökök. - Amúgy ha gondolod, kereshetsz a neten is. - mondom, miközben lazán a falnak dőlök, és figyelem, ahogy zenét választ. Továbbra is tetszik, és nem tettem le róla, hogy megszerezzem magamnak. Ez már rég nem arról szól, hogy megfektessem, többet akarokannál. Az, hogy valakire ilyen szinten nem vagyok hatással, nem hazudtam, tényleg ritka, és érdekes. Mint egy exotikus kismadár, amit be akar fogni az ember. Már kezdem érteni a logikáját, ha közelítek hozzá, akkor huss, odébbszáll. Meg kell várnom, amíg magától kezd közelebb jönni, vagy engedi, hogy én közelítsem meg, semmi hirtelen mozdulat, semmi amivel elijeszthetném. Ha sikerült válasszon, nem nézek csak a szemébe, és megvárom, amíg visszajön hozzám - ha visszajön - és folytatom vele a táncolást. Hagyom, hogy ő diktálja a távolságot, hogy hogyan táncolunk, mindent. Én egy ideig csak reagálok.

Nem kellett sokáig győzködni, hamar a neten kezdtem a válogatást, tényleg mondta hogy válasszak de valahogy neeem akartam.
-Milyen zenei stílusokat szeretek, határozottan nyugisabbakat és inkább az alternatívabb rétege, a régi zenéknél nincs is jobb. Bizarr de még mindig az az egyik kedvenc számom az amire átváltoztattak. De előre szólok, előzőhöz képest altatódal.
Kicsit hezitálva de végül csak elindítom a kiválasztott zenémet. Elkezderk lassan mozogni már a pult mögött, finom mozdulatokkal a ritmusra, majd lassan kilépkedek  a tánctérre, halkan még suttogom is helyenként a szöveget. Fordulok Raten felé, leszűrni hogy mennyire nyerte el a tetszését vagy azonnali váltásra van szükség, ha elfogadta és valamilyen mód mozog a ritmusra intek neki hogy csatlakozzon ne egyedül lötyögjek már. Révén hogy lassú számról van szó egész közel merészkedtem hozzá, erre jobban sikerült oldódnom. Eléggé a sorsomba íródott ez a zene hogy úgy mondjam.  A szám végén kicsit meg rázom a fejem és hátra túrom a hajam mosolyogva.
-Most te jössz, neked mi a kedvenced?. - biccentek a fejemmel a zenepultfelé, türelmetlenül lépkedve.

Lassú zenét tesz, nincs vele bajom, hallgattam már ilyet, és a testem ösztönösen reagál a zenére, mire ő is lesétál a tánctérre, majd int, hogy menjek oda hozzá. Nem kell kétszer hívni, lassan odalépkedek hozzá, és elé lépek. A szám tempójához mérten táncolunk, egész közel egymáshoz, ha engedi, akkor hozzá is simulok. Jó választás volt a lassú szám, nekem is megjön hozzá a kedvem, ezért amikor én jövök, már tudom is mit akarok hallgatni.
- Kedvenc zeném, vagy számom nincs, de műfajom igen. Viszont most máshoz jött meg a kedvem. - mondom, ahogy lassan a pulthoz lépek, és kiválasztom a számot. - De előre szólok, ez se túl boldog. - mondom, és lenyomon a lejátszás gombot. A plafon felé fordítom a tekintetem, ahogy halkan éneklem a számot az elején, majd elindulok Irina felé, és kinyújtom felé a kezem, és ha elfogadja, akkor megpróbálom magamhoz húzni, és lassan táncolni vele, lassabban mint előbb. Ez egyáltalán nem táncolós szám, viszont most jól esik meghallgatni. A tánc közben is, halkan, szinte alig hallhatóan éneklem a szöveget, miközben szorítom magamhoz a fajtársamat ha engedi, ez most nem olyan "le akarlak fektetni" bújás. Ha engedte amit csináltam, és nem húzódott el, akkor a szám vége felé, amikor kicsit beindul épphogy elhúzódok tőle, hogy a szemébe tudjak nézni ha engedi. Pislogás nélkül, nem vágyakozva, csak mélyen a szemébe nézve, és észre se veszem, ahogy leállítom a szívverésem.
- Yesterday I died; tomorrow's bleeding... Fall into your sunlight... - suttogom közben.

Szeretem ezt a számot, felidéz pár emléket ugyan de lehet pont azért különleges, Ebbe belefér egy kis közelség, elvégre én intettem neki hogy jöjjön és táncoljon velem és ahelyett hogy egyedül repülök/lötyögök/flashelek vagy akármelyik szerintem ezek alapján elképzelhető az a lassú, finom mozgás amit a ritmusra csináltam, párban táncolunk itt most ezt mondom hogy egy minimális simulás elnézhető, amúgy se igazán figyeltem, nem mintha akartam volna, elengedtem magam. Majd amikor lejár a szám és rajta a sor, nem válaszol rá hogy mi a kedvenc száma, csak rak egy zenét amit szeret és kedve jött hozzá. Valóban nem túl boldog, de szép, erre nem igazán tudom hogy mozogjak de semmi gond, nyújtja felém a kezét amit fogadok és hagyom hogy oda húzzon. Felveszem az ő mozgását és talán nem hallanám de jobb a fülem mint a normál embernek úgyhogy hallom ahogy suttogja a szöveget és elkezd magához szorítani, nem érzek mögötte hátsó szándékokat és vándorló kezeket úgyhogy hagyom. Valószínű a zene, mindenkiből mást hoz ki. A szám végén meg áll és hátrál, mereven néz a szemembe pislogás nélkül és elmúlik valami nagyon halk dobbanás amit amúgy nem figyeltem de az eltűnését észleltem, mellkasára teszem a kezem, ahha a szíve leállt, mi van akkor ha egy vámpír szíve leáll? Enyhén kétségbeesetten kapkodja a tekintetét a két fekete szem között. Hát halott nagy baja nem lehet, lehet hogy nem kéne meg megfogom a két vállát és megrázom kicsit.
-Ne ijesztgess! Azt hittem kikapcsolt a rendszer, ennél holtabb ne legyél, ha lehet! - állok vele szemben karba font kézzel.
Már ha reagált arra hogy felráztam remélem nem zökkentettem ki semmiből és nem lesz mérges.

Összebújva táncolunk, és mindkét szám alatt hagyja, hogy neki bújjak. Olyan jó érzés... A szám vége viszont nem úgy alakul, mint ahogy terveztem. Amikor meg akartam volna csókolni, teljesen kiakadt valamin. Meglepetten nézek rá, nem értem miről beszél, aztán észreveszem, hogy megfeledkeztem a szívemről, ami épp nem dobog. Aha, szóval erre még nem jött rá. Fura, biztos ilyen, ha magadra hagynak az átváltozás után, és nem magyarázzák el a dolgokat. Azt hiszem szerencséje van, hogy én itt vagyok.  Gyorsan megnyugtatom.
- Nincs semmi baj, csak leállt a szívem. - mondom természetes hanghordozással, és a mellkasomhoz húzom a fejét, ha engedi. - Hallod, hogy nem dobog? - kérdezem nyugodtan, aztán elindítom a szívverésem. - És most hallod milyen? Ezt szoktam átlagosan fenntartani. Ez az átlag emberi dobogás. És ez... - suttogom, miközben vadul dobogtatni kezdem, majd szünetet tartok, és megpróbálok valami ritmust, ütemet játszani, mintha zenélnék. - amikor rád gondolok. - mondom, és végigsimítok a hátán, a karján, ha hagyja. Ennél többet nem csinálok, nem akarom elrontani a pillanatot, inkább játszom a zenét, a szívem zenéjét.

Eltáncolgattunk, jól éreztük magunkat, lehet hogy megint közelebb engedtem magamhoz mint kéne, csak az a különbség hogy először még csak játékból engedtem közel, sokkal közelebb mint most. Amikor kisebb sokkot kaptam azon hogy leállt a szíve és nem tudom mit jelent, felráztam, és kiderült hogy mű majré, semmi gond nincs. Nem tudok valami sokat, hiába vagyok kicsit idősebb legalább annyival tudatlanabb vagyok, még is csak jó lett volna néha a vérszívók társasága, ha nem más egy kis tudás ragadhatott volna rám hogy legalább a saját testem ismerje. De már mindegy, akad itt egy alkalmas személy aki hajlandó válaszolni a kérdéseimre, ha van még amit nem tudok. Ez a szívveréses dolgok például elég durva. De az a mondat "Semmi baj nincs, csak leállt a szívem" ez kb olyan mint a "minden rendben csak a nyaka véres".
-Csak?!-nyomom meg a szót.
A mellkasához húzza a fejem, semmi dobogás és vígan mozog beszél, akkor nem velem vannak a gondok hogy nem érzem a mellkasomon a dobogást és pulzusom sincsen.Mesterségesen tart fent dobogást hogy ne legyen feltűnő gondolom hasonlóan jó érzékű lényeknek. Vajon mennyi ideig tart meg tanulni ezt. Jó ez a rám gondolós téma kicsit...mondjuk még mindig jobb mint a nyomulás. Máshogy közelíti meg a dolgot, ha megtalálná a két stíl közötti aranyközéputat az lenne a tökély, de értékelem ezt is, ebből kiindulva volt valami komolyabb gondolata korábban is csak nem ment neki az önkifejezés. Bonyolult nekem ez az érzelmi szálas dolog, mióta átalakultam elég rideg lettem, kicsit ironikus hogy az én szívem nem dogok, nem tudtam hogy nekem kéne dobogtatnom. Amikor leveszem a fülem a mellkasáról, felnézek rá.
-Bocsi, ez új volt, de most már legalább tudom hogy az normális hogy nincs pulzusom, - teszem a mellkasomra a kezem- és itt se dobog semmi, mondtam én hogy szívtelen vagyok.

Miután befejezem a magánszámomat, felnéz rám, és arról beszél, hogy szívtelen. Abszurd dolog, több okból is, é szomorúan megcsóválom a fejem.
- Akár milyen fura, hiába nem kell dobobjon, a szívünk nélkül mi is meghalunk, mint az ember. - mondom, és óvatosan kinyújtom a kezem, hátha engedi, hogy a szívéhez tegyem. Nem akarom megfogdosni, csak odatenni a tenyerem, hogy hatásosabb legyen a beszédem.
- Másak vagyunk, mint az ember, máshogy fogjuk fel a dolgokat, mások a szükségleteink... de nem vagyunk szívtelenek. A vadász szívtelen, amikor lelövi a nyulat? Egyáltalán nem, csupán megteszi, ami az életbenmaradásához kell. Ugyan így, mi se vagyunk rosszabbak, mint az ember, érzünk, szeretünk, akarunk... Bizonyos szinten még jobbak is vagyunk. Mi nem kell öljünk azért, hogy életben maradjunk. Elég, ha lecsapoljuk a vért, az ember újratermeli, és mi is boldogan élhetünk. Nem úgy, mint ők, elpusztítják a bolygónkat, folyamatosan mennek a vég felé, megállíthatatlanul... Mi ennél békésebbek, és civilizáltabbak vagyunk. Ezért lettem király. Az elsődleges, hogy megvédjem a népemet, hogy tudjam, van egy hely ahol béke van, ahol az emberek nem primitív csőcselék, és ahol emelt fővel járhat mindenki... vagyis, ez a hosszútávú terv. És isten, ha létezik, a megmondhatója, hogy időm az van bőven. - húzom szomorú mosolyra a számat. - Viszont egyedül leélni egy örökkévalóságot... mindegy. A lényeg, hogy akiket szeretek, azokért bármire képes vagyok. És nem az számít, hogy dobog bennem ez a lucskos szerv, vagy nem. Az, hogy mit gondolok, és hogyan érzek. Hogy érzem a szeretetet, a vágyat, a félelmet és a boldogságot, a szenvedést és a szomorúságot... ki mondhatja azt, hogy emberibb volna bárki, mint egy vámpír, aki látta ahogy sorra elbuknak azok, akikhez kötődött? Nem csoda, hogy olyan sok az őrült közöttünk...

A szívtelen jelző magamra hordozott magában egy kis szarkazmust, de úgy látom olyan jóra sikerült hogy észre se vette és előad a vámpírlét érzelmi oldaláról egy nem túl rövid de nem is hosszú bemutatást a saját szemszögéből. Érdekes, az én kezem alól egy áldozat se került ki élve, de legalább kevés is volt belőlük. Nem hinném hogy jobban vagyunk az embereknél, annyi hogy nekünk önpusztító szenvedélyeink, sok értelme se lenne de biztos van olyan vámpír aki ember korából megszokta a bagózást és már a berögződött mozdulatok miatt rá gyújt. Szóval érzelmesebbek lennénk mint az emberek, erre is inkább azt mondanám hogy egyedenként változó, nem mintha olyan sok vámpírral összefutottam volna életem során. Belőle kiindulva hát most érzelmes, de az előbb még kangörcsös volt előtte meg nagyon formális volt a stílusa, vajon melyik a valódi, biztosan nem az utolsó, csak nem árt tudni hogy egy hős szerelmessel állok szemben vagy egy profi színésszel.
- Ezekbe a mélységekbe még nem ástam bele magam, de kérdeznék valamit. Kkirály vagy és vámpír, nem öregszel, hogy oldod ezt meg? Egy kicsit feltűnő lesz hogy a király ugyanúgy néz ki évtizedek óta.
Istenem ezzel a kérdéssel, bele rondítottam a kialakulóban lévő romantikus ködbe amíg igyekezett gerjeszteni, remélem nem úgy veszi kapásból hogy erőteljes tereléés és töröm össze megint.

A hosszú monológom után egy szűk mondatban visszakérdez, mire mosolyra húzom a szám.
- Egy olyan világban élünk, ami tele van szuperhősökkel, mutánsokkal, és szuperhumánokkal. Szerinted olyan fura, ha a király is egy mutáns? - mosolygok, és a szemfogaimra mutatok. - Ugyan emiatt vannak a szemfogaim is. Ritka egy mutáció, naaaagyon lassan öregszem, és szemfogaim vannak, csillog a szemem, és nem látszódok tükörben, meg ilyesmik... az emberek elég buták, de ha kételkednek, akkor csak megeszek egy gerezd fokhagymát, és máris megnyugszanak. - magyarázom, magam mögött hagyva a szívszorító vámpírlétes témát. Kíváncsi vagyok, mennyi ideig fogja eltűrni szó nélkül a hangulatváltakozásaimat.
- Amúgy meg mindig ki lehet találni valamit, ha az emberrnek vág az esze. A lényeg, hogy ne lássanak vért inni, vagy ha igen, akkor legyen kész előre néhány válaszod. A másik, hogy én ugye a napon is járok, tehát fel se merül bennük, hogy vámpír lennék. Egyszerű az orruknál fogva vezetni az embereket, ha tudod, hogy mit akarnak hallani. - magyarázom, miközben megvakarom a tarkómat.
- Amúgy nem nehéz megtanuld irányítanod a tested. - váltok vissza a szívdobogós témára. - De ez olyasmi, amire magad kell rágyere. Sokkal izgalmasabb. - kacsintok a csajra. Azért mindent én se fogok tálcán nyújtani neki.

Mutáns, álmomba se gondoltam volna, ez a tükrös dolog ez nem tudom milyen mutáció eredménye lehet de ez az egy amiben sántít a dolog, mondjuk az hogy jár a napon, senkinek nem kell tudnia hogy van egy kis segítség a dologban, azon azért meglepődtem hogy nem égeti a hagyma. Máris egy gyengeség ami kettőnk közül csak nekem van.  Igen, az embereket könnyű megvezetni, én is elutasítottam a vámpírok létezését amíg meg nem haraptak, azóta történt egy s más igaz, de úgy néz ki még most sem sokkal nehezebb a dolgunk, legalábbis nem az emberek miatt. Visszatér a szíves témára.
-Igazából az hogy dobogjon nekem nem fontos, max ha unatkozok lesz mivel töltsem az időm, nem fogok fölöslegesen rágyúrni.
Leülök a földre, előre biccentem a fejem.
-Kezdek fáradni. - vékony hangon mondom - Te hogy bírod?
Felhúzom a térdeim és átölelem őket, előre hátra hintázok de nem úgy mint egy őrült, visszafogottabban
-Sose tudom jól kialudni magam és mindig ez van. Hiányzik az egykori kedvenc hobbim!
Himbálózás közben eszembe jut még valami.
-Ja, és amúgy én is Redrose-ban élek, furcsa hogy nem futottunk össze eddig.

- Azért én javaslom, hogy foglalkozz vele. Nem csak nekünk van ilyen éles hallásunk, és feltűnő lehet, ha nem dobok a szíved. - magyarázom, miközben lekuporodik a földre. Egyem meg de aranyos. Valójában én is fáradt vagyok, de a vér sokat segített, és igazából ha meginnék egy pohárral, akkor egyből jobban lennék. Nyújtom neki a kezem, és ha furán néz, megmagyarázom.
- Ha gondolod, pattanj a hátamra, felviszlek. Lefeküdhetsz ha akarsz, vagy van egy jó ötletem, ami felélénkítene... nem, ne gondolj semmi rosszra. - teszem hozzá gyorsan, mielőtt félreértene. A Redrose-ra felvonom a szemöldököm, tehát korábban nem akarta elárulni, de mostanra eljutottunk odáig, hogy felvállalja. Na, mégis haladok, ha lassan is, de legalább előrefelé.
- Ahogy megfigyeltem, ha iszunk egy kis vért, akkor az felélénkít minket... mint régen a kávé. Nálam működik, nálad nem tudom hogy hat, ezért nem ígérek semmit. - magyarázom a dolgot, és ha elfogadta a lábtaxim, akkor a combjánál tartva elindulok vele a VIP felé, figyelve, hogy be ne verjem a fejét sehová.
- Redroseon belül hol? - teszem fel a kérdést út közben, és nem térek ki arra, hogy nekem egy teljes kastélyos birtokom van, úgy tűnt, hogy nem igazán tetszik neki az eféle kérkedés. Ha beérünk a VIP-ba, akkor korábbi válaszától függően vagy a kinti részlegen, vagy az irodában teszem le óvatosan, de ettől függetlenül mindkét esetben a pulthoz sietek a vérért. Úgyse mondd rá nemet, és ha beválik a tervem, legalább ébren marad.

Megvonom a vállam.
-Ha azt mondod , a legtöbbeknek az nem tűnik fel hogy nem tükröződök vissza a kirakatüvegérben, ez talán feltűnőbb "hiba".
Kicsit lassabban is beszélek már, merül az aksim, amikor felpillantok meglátom a kezét amit felém nyújt, először arra gondoltam hogy csak felsegít hogy ne üldögéljek a földön, de a hátára kap mint egy kis koalát, rá is csimpaszkodok lábaimat, karjaimat rá kulcsolva, De rég vittek így utoljára, konkrétan a gimiben, jó ez a kis nosztalgia. Most mondanám ilyen kis elfojtott hangon hogy koala vagyok de nem tartom helyén valónak, meg ki nőttem már, csak az emlékek, helyette inkább szorítok a fogásomon. Van egy ötlete ami felélénkítene, megint vissza kanyarodtunk ugyan abba a zsákutcába? Nem, pedig direkt nem reagáltam úgy különösebben semmit, magától javította ki, vérre gondolt ami nem csak a kaja de a kávé funkcióját is helyettesíti.
- Legyen, de lehet egy rövid pihi se ártana.
Ébren akar tartani, vagy azért mert tudja hogy úgy se alszok és ilyen zavart fél szunyókálás csak ront ezen az állapoton vagy csak szeretné ha megint éber lennék, a hangulat és stílusváltozásai miatti zavarodottságom miatt fogalmam sincs milyen szándékkal.
Majd konkrétabb behatárolást kér a lakhelyemről.
-Az utca nevet nem mondom meg, nem hiszem hogy vannak amúgy se, New York felől a külső részen,, nem tudom hogy így mond-e valamit.

- Te tudod, ez csak egy jótanács. - mondom, majd fellendítetem a hátamra, és megindulok vele a vip felé. Azért hajlik a pihenés felé, és nem mondom, hogy ne, ő tudja mit szeretne.
- Te tudod, viszont én úgy tapasztaltam, hogy nem a legjobb. Akkor már lehet, hogy célszerűbb lenne ha átaludnád a teljes napot. - magyarázom, és azért a pulthoz sétálok, miután letettem az irodában. Visszatérve a kezemben egy-egy pohár vérrel, az egyiket felé nyújtom, miközben a falnak dőlök.
- Nem tudom, hogy mennyire zavar az új helyen alvás, főleg, hogy én is itt vagyok, ezért gondoltam a vérre, mint alváspótlék. - magyarázom, és prosztitra emelem a poharam, majd beleiszok.
- Ha gondolod, megvárhatjuk ébren a sötétedést, és holnap elintézzük a papírmunkát, hogy haza tudj menni pihenni. Sőt, a sofőröm el is vihet, ha az úgy kényelmesebb. Gyorsabbnak biztos gyorsabb, mint taxizni. - magyarázom, majd lecsúszok a falon, és a földre ülök töröküllésben, miközben lazítok az ingemen. Nem veszem le, csak kigombolom a nyakánál, már kezd kellemetlenné válni, remélem nem érti félre a dolgot.
- De ha mégis pihenni szeretnél, csak szólj. - teszem hozzá, és leteszem a poharam. - Egyébként csak emiatt kérdeztem, hogy merre laksz. Simán útba esik hazafelé, ha úgy gondolod. De ha az megnyugtatóbb, akkor elmehetsz majd külön a kocsival, én pedig alszok itt. - mutatok az ágyra.

Letesz az irodában a kanapéra, ahol ki is terülök kényelmesen. próbál győzködni az ébren maradás mellett, csak azért tartom előnyösebbnek mert mellette áll a tény, hogy a saját kis birodalmamon kívül szinte egyáltalán nem tudok aludni, mert nincs meg a komfort érzetem amit igénylek. Mosolygok és felülök rendesen.
-Nálam az alvás se egyszerű, csak a saját kis zugomban tudok, ott se a legjobban, de csak ott van olyan csönd és biztonság érzetem hogy tudjak pihenni, így is sokszor felriadok ha a házban nagy a nyüzsgés, de egy ilyen helyen, na nem a körülményekkel van a baj vagy azzal hogy itt vagy, egyszerűen egy idegen helyen akkor se tudok aludni egy jót ha akarok, max ilyen éber pihenés ami sikerülhet. Úgyhogy lehet tényleg virrasztás lesz a vége
Fogadom el a pohár vért.
- Csak az is gond hogyha maxon pörgök sokat fogyasztok, ilyenkor.-kortyolom a pohár tartalmát.
Az üres poharat leteszem a földre és végig hasalok a kanapén, szívem szerint aludnék de mégse hagyja a testem. Amikor felajánlja hogy haza visznek, elvégre útba esek és mentegetőzik hogy mehetek külön kocsival, elnevetem magam és felkönyökölök hogy rá tudjak nézni.
-Ezt úgy mondtad mintha bajom lenne veled, egy pár órája még morogtam de elintéztük, lenyugodtam azóta. - sóhajtok és lóbálom a lábaim -én már annak is örülök ha Redrose-ig elvisztek, vitetsz vagy mindegy, ott már haza találok bárhonnan, és nem kell külön kocsival menj, kinőttem az ovit hogy nem vagy a barátom és nem ülök melléd, most is itt vagyok, nem? Pedig adtál rá lehetőséget hogy haza tudjak menni.- nézek a nyakékre majd a szemébe.
Mindjárt beszédesebb lettem, kicsit tényleg frissített rajtam a poharacska.

Elmagyarázza, hogy miért nem tudna jót aludni, amit valamilyen szinten megértek, bár még mindig azt mondom, hogy biztos az is közrejátszik, hogy itt vagyok. Lehet, hogy ha egyedül lenne simán húzná a lóbőrt. Mindegy, én örülök neki, hogy ébren marad, ugynis elég kényelmetlen lenne a földön, vagy a fotelban aludni, azt pedig nem hiszem, hogy belemenne a kanapémegosztásba. Maximum ha lenne előtte egy kis.. Raten, most állj le, tök jól haladsz a csajjal, ne rontsd el megint.
- Az nem baj. - nevetek a vérfogyasztással kapcsolatban. - Van még bőven, elraktároztam direkt, a kastélyban is tele vagyok vele, és otthon is van. Szóval egy ideig biztos nem kell vadásszak, viszont ha én nem leszek, akkor neked kell majd megoldanod a készleted. - mondom, miközben én is kiiszom a poharam. A kocsis dolognak örülök, nem tudtam hogy mennyire tart most tőlem, gondol nyomulósnak, és hogy mennyire érzi feszélyezve magát a környezetemben. Megnyugtat, hogy erről szó sincs, mire elégedetten bólintok.
- Ennek örülök, féltem, hogy a korábbi viselkedésem talán... bántóan hatott. - mondom, lesütve a szemeimet. Tényleg szégyenlem magam miatta, nem akartam ennyire elfuserálni az esélyeimet, de végülis még mindig itt van, és tökön se rúgott. Csak képenvert... na mindegy, még nincs minden veszve.
- Egyébként, mit szoktál a szabadidődben csinálni? Hobbi, érdeklődés, ilyesmi. - dobom fel az új beszédtémát, ha már megállapodtunk benne, hogy ébren maradunk.

Megindokoltam hogy mért aludnék rosszul itt, nem hiszem hogy elhiszi, legalábbis az arcki, fejezéséből azt veszem le hogy v elő állt egy saját teóriával, csak nyugodtan, de bármit is gondol ez az igazság, egyszerűen nem elég biztonságos egy idegen hely. Azt mindjárt gondoltam is nem hogy nem bánja ha fogyasztom a készletét, egyáltalán van olyan amiért azt mondaná hogy megölne, talán a nyaklánca. Nem, még azt is képes lett volna oda adni hogy haza mehessek, bátor.
Közben említésre kerül az egyik feladat is ami a munkakörömhöz fog tartozni, beszerezni a készleteket.
- Kérhetek egy kicsit pontosabb leírást a beszerzéssel kapcsolatban?
Nagyon figyelek, jobb az ilyesmit már most megjegyezni, meg kis betekintő kb milyen feladatokat kell majd ellátnom.
A kis összezörrenésünk meg.... mit gondot meddig fogok tartani a haragom, felkaptam a vízet, kicsit gyerekesen viselkedtem, gondolok itt a macskás akcióra, cirkuszoltam, de már lenyugodtam, már amikor lementünk táncolni már nem haragudtam. Mindegy, jó tudni hogy ilyen kis lelkiismeretes, de lehet hogy rá játszik és nem gondolja komolyan.
- Ugyan, bántott de nem olyan szinten hogy öri hari sose bari legyen, távoltartási paranccsal feldobva. Kérlek ne alacsonyíts le ennyire, de félreértés elkerülendő ez nem azt jelenti hogy bármit megbocsájtok! Csak ez nem volt... - kicsit megrázom a fejem, egy halvány mosollyal - felejtsük el!
Mint általában Most is ő kezdeményezi a beszélgetést, ezúttal a hobbi, vakarom meg a tatkóm.
- A szabadidős tevékenységem kimerül a zene hallgatásban és az olvasásban, ezek persze csak akkor ha a kis birodalmamban vagyok bezárkózva, komolyan hobbim nincs, átkozom az őseim hogy nem járattak semmilyen zenei szakkörre ahol tanulhattam volna valami hangszeren játszani, még ha nem is profi szinten. -húzom a szám - Végülis Most van teljes örökkévalóságomrá, ha csak be nem üt valami, te játszol valamin?

Úgy tűnik, mintha félreértené a beszerzést, vagy nem tudom mire gondol, ezért zavartam vakarom meg a tarkómat.
- A vérszerzésre gondolok. Vadászhatsz is, vagy ami eddig volt, biztos van egy megbízható forrásod, ha nem frissen szerzed magadnak a vért. Ha frissen szerzed, javaslom, hogy ne a környéken vadássz, természetesen nem szarunk oda ahol eszünk, már bocsánat a kifejezésért. A harmadik opció, az öltönyösök... - mondom, és sóhajtok egyet. - Queensi vámpírok, a Társaság, én is tagja vagyok. Csak üzletemberek léphetnek be, tekintve hogy társtulajdonos leszel, szerintem ez neked is tökéletes, viszont kiöltözve kell járni, meg ilyenek, és komoly összetartás van... kicsit mint a mafia. De cserébe ingyen szolgáltatják a vért, amennyire szükséged van, bár én ezen felül halmoztam fel a sajátomat. Igazából, csak ha kellemetlen megoldani, vagy nem tudod, ajánlom hogy belépj. Bár néha hasznosak tudnak lenni. - mondom, elhallgatva, hogy tőlük kaptam a nyakékem. Azért nekem is lehetnek titkaim.
- Örülök, hogy nem sértettelek vérig, vagy hogy nem játszod meg a sértődötted, hogy ki kelljen engeszteljelek. - nevetek, miközben rákacsintok. - Ránézek erre a fiatal, bombajó külsőre, és elfelejtem, hogy egy érett nőt takar. Elnézésedet kérem emiatt. - mondom, miközben közelebb fészkelődök hozzá, és a kanapé oldalának dőlök, amennyiben nem bánja.
- Sajnos nem, csak az emberek idegein, de ezt már tapasztaltad te is. - vigyorgok, miközben masszírozni kezdem a nyakam. - Viszont mindig is meg akartam tanulni gitározni, és állítólag jó tanuló is vagyok. Tényleg, elkezdhetnénk együtt hangszeren tanulni. Mutathatnánk egymásnak mennyit fejlődtünk, meg ilyenek. Egy kis versengés semmilyen tanulásnál nem árt. - csillan fel a szemem.

Ahha, jól sejtettem, mondjuk a forrásom nem valami biztos, épp ezért kiegészítésre szorul ami persze áldozatokból jön,  gyilkolni annyira nem szeretek de néha muszáj.  Ez a a bizonyos "Társaság" akikről beszélt egész szimpatikusnak hallásra, bár nem értem a kiöltözés miért fontos és miért csak az üzletemberekre van szűkítve a körük de ezt nem is az én tisztem megkérdőjelezni.   Hasznosak meg minden de csak végszükség esetén  lépjek be, igazán biztató.  De legalább világos képet kaptam, mint kiderült itt a saját ellátásomról volt szó, valamit félre értettem és a hűtő állandó tartalmára gondoltam,  mondjuk feltűnt hogy külön kulcs van hozzá és csak ő nyúlhatott abba a kis fagyófiókba, de hiteltelen megijedtem hogy a különleges igényű vendégeknek kell az örömükre tenni, mondjuk említette hogy nem sok szemfogas fordul meg errefelé.
Fel vonom a fel szemöldököm a megjátszott sértődés és a többi hallatán.
-   Igen, tudod az engesztelés sokaknál mást takar mint amire te gondolsz.
Főleg hogyha tényleg komolyan gondolta hogy ba fiatal külsőm egy érett nőt takar, hát rá bízom hogy megalkossa a saját véleményét, de én lélekben még mindig ugyanannyi vagyok mint amikor megtöntént az árváltozásom.
Húzom fel magam a karfára támaszkodva nézek le rá ahogy a kanapénak dőlve ül a földön a nyakát nyomorgatva.
- Ööm,  nem lenne kényesebb ha inkább felülnél a kanapéra? - ülök fel rendesen a labaimat magam alá húzva, hogy ne foglaljam el az egészet sőt annyit amennyit muszáj ami a kicsi, vékony alkatommal az nem valami sok-  Nyugi, nem harapok!   -kuncog.
Tudom hogy rám akart figyelemmel lenni amikor nem ült fel mellém csakúgy, pedig nyugodtan megtehette volna, elvégre nem én vagyok itthon, de figyelmes tőle.
A közös gitár leckén, főleg a versengős résznél felnevettem.
- Persze, ismerem ezt a versengés dolgot, a vége mindig fogadás valami jó kis téttel.  A verseny részét mellőzném, életemben nem volt még hangszer a kezemben, nem akarok látatlanban bele menni valamibe amin nagyot tudok bukni, megfontoltabb vagyok annál.... legtőbb esetben. Amúgy is én előbb zongorára gondoltam, imádom a hangját.

Sértődötten elhúzom a számat, amikor az engesztelésről beszél. Persze, minden oka megvan rá, a korábbi viselkedésem után, hogy ezt feltételezze, de ebben az esetben pont nem ilyesmire gondoltam.
- Látom sikerült bemutatkozzak, Raten, a perverz... nem, képzeld most nem ilyen engesztelésre gondoltam. Sejtettem, hogy nem fogod megdugatni magad velem, miután egész délután erre hajtottam, és folyamatosan elutasítottál, és amúgy már le is tettem a dologról, bár gondolom nem tűnt fel. Felfogtam, nem olyan vagy, aki rögtön az első este belemegy a dologba, hosszas udvarlás, egymás megismerése, ilyesmi. Tetszik a dolog amúgy, és úgy tervezem hogy belevágok, de egyelőre visszavettem a tempóból, mindkettőnk érdekében. - világosítom fel, miközben oldalra fordulok. Arra a lehetőségre, hogy felüljek, azért nem mondok nemet, mert akármennyire is megsértett, mégis kényelmesebb odafent.
- Nézd... - fordulok végül felé, egy mély sóhaj keretében. - Tudom, hogy a mai nap után nincs jogom ezt kérni, de azért mégis megteszem. Kérlek ne a mai viselkedésem alapján ítélj el, nem tudom mi ütött belém. Nem ilyen vagyok. És a versengésnek sem kell tétje legyen, csak gondoltam néha eljátszhatnánk egymásnak, hogy mit tanultunk újonnan. Hidd el, ösztönösen az lesz a célunk, hogy lenyűgözzük a másikat, és jobbat mutassunk be neki, mint amit ő tud. Nekem legalábbis ilyen a személyiségem, de ha neked nem, akkor tényleg felesleges. Tanuljunk csak a saját tempónkban. Egyébként a zongora gyönyörű hangszer. - mondom, miközben a telefonom kivetül a csuklómra, megnyitom a zenéket, és rábökök az egyik legtúlhasználtabb, mégis egyik legszebb zongoraműre.

- Mindenki perverz, csak nem hangoztatják vagy mutatják ki, ha úgy vesszük az is az aki érti a burkolt célzásokat, csak te ma lehet kicsit messzire mentél, abba az irányba ami már nem tetszett. - és az már a nagyon kategória.  
Ebből is látszik hogy nem vagyok egy szent de meg vannak húzva a bizonyos határaim,  amikre szerencsére ő is rá jött, mondjuk a hosszas udvarlás nem elvárás, sőt,  de nem árt tudni hogy kivel gabajodik össze az ember,  már ha úgy dönt hogy érdemes rá. Amúgy örülök hogy letett végre an kiéhezett próbálkozásról, feltűnt hogy visszavett csak attól tartottam valami csel része. De ha igazat mond és végig állja ezeket a szinteket akkor komolyan gondolná a továbbiakat,  úgyhogy érdemes lehet neki adni egy tiszta lapot.  Pedig keztem azt hinni végleg feladta, ami kár lett volna mert kölcsönös a vonzalom csak tartom magam az elérhetetlen szerepben, csak azért hogy ne vegyen olyannak amilyen csajokhoz hozzá szokott, amit a viselkedéséből levontam. A hallottak alapján ez be is jött és most hogy felfogta a lényeget , merészkedhetek kissé közelebb hogy azért ne veszítse el a reményt.
- Milyen mai viselkedés?- nézek értetlenül- És a zene tanulásos ötlet is jobban hangzik így, csak nem fejtetted ki egészen érthetően.
Játszom a szőkét, az adottságaim is meg vannak hozzá úgyhogy jól megy, sőt olyan jól hogy néha még magamnak se tűnik fel hogy át váltott a mód.  
A zongora neki is tetszik, nem is normális aki nem szereti egy kicsit is hallgatni, választ is egy darabot. Ismerős, hallgatom kicsit, ó annak a filmnek a zenéje amit nem voltam képes végig nézni, sajnos ez a probléma velem az első pár perc vagy részből képes vagyok ítélni, ahogy a filmeket és a zenéket úgy az embereket is.  De a zene jó, szeretem az ilyeneket.
Ha már feljött a filmzenés téma nekem is akadnak kedvenceim.
- Csodálatos Amelie vagy mi a film címe, a főcímdala.  Francia filmek közül az Életrevalóknak jobban tetszik a zenéje, nem tudom ismered-e,  az is zongoramű. - azt a zenét szinte mindig megkönnyezem úgyhogy mielőtt felvetné a meghallgatását - De van egy vámpíros film, A halhatatlan szeretők,  amikor még kis naiv emberfejjel gondolkodtam, azt kívántam hogy bárcsak vámpír lehetnék és olyan párom lenne mint az egyik főhős,  Adam.. . - kapok észbe és terelek gyorsan mert ez a tiniálombevallás kínos -de a lényeg ami a zenéjét illeti,  teljesen kikapcsol, hipnotikus.
A csuklóján van a kütyü amivel meg tudnám neki mutatni, meg egy jó indok hogy kicsit közelebb csúszak, kicsit távol foglalt helyet, okkal.  Ha a karja a támlán pihenteti mint általában akkor könnyű dolgom van, ha nem,  nem leszek tolakodó és magam a karja alá férkőzni. Ha közel jutottam akadály mentesen lenézek a csuklójára majd a szemébe.
- Megengeded?  
Ha igen, kikeresem a azt a zenét és elindítom, ha nem, akkor nem, szájbiggyesztve visszatolom magam az eredeti helyemre.

- Tudod hogy értettem. Pont ahogy te is mondod, a túl nyomulós túl perverz kategória. - nyújtom ki gyerekesen a nyelvem a mondatot befejezve.
- Tudod te. - kacsintok rá, aztán megvonom a vállam. - Azt tudom, hogy én akkor motiváltabb vagyok, és jobban megy a tanulás, ezért vetettem fel. Úgy is fogunk gyakran találkozni a munkának köszönhetően, legalábbis remélem, és olyankor lehet idő zenélni is egymásnak. Amúgy is, a zene úgy jó, ha többen élvezik. - itt be is fejezem, mielőtt sikerülne megint elvinnem egy félreérthető hasonlat felé. Pedig most tényleg nem tervezek semmi ilyesmit, komolyan azt gondolom, hogy minél többen hallják, annál jobb a zene. Önkifejezési mód, de nem egyedül, otthon önmagunknak, hanem mások felé, a zenén keresztül ugyan úgy megnyílunk, mint a hosszas ismerettség után, de mégis közvetlenebb, varázslatosabb módon. Úgy tűnik tetszik neki a választott szám, aminek örülök, próbálok rá a zenei ízlés terén is jó hatást tenni, miközben figyelmesen hallgatom.
- Hipnotikus, mi? Mint a szemeid? - nézek mosolyogva a két aranyló szempárba, miközben engedem, hogy közel bújjon. Nagy a kísértés, hogy átkaroljam, de egyelőre nem, még a végén túl gyorsan lereagálnám a dolgot. Játszik a csaj, már megint, de most nem fogom egyből bekapni a csalit. Mikor a szemembe néz, kacsintok egyet, aztán közelebb emelem a kezem, hogy nyugodtan ki tudja választani amit akar, és ne kelljen átbújjon az egész testemen. Elég az is, hogy ilyen közel van, nem leszek telhetetlen. Miközben kiválasztja amit akar, hátradöntöm a fejem a támlára, és hagyom, hogy áttjárjon a zene. Tényleg szép szám, és valamiért ösztönösen megdönteném tőle, még jobban mint eddig, mintha sarkalna rá, hogy most azonnal letépjem a ruháit. Mielőtt elborítanának ezek a gondolatok, lehajolok a földre, és töltök magunknak egy-egy pohárral.
- Akkor, a halhatatlanságra. - emelem a poharam, és direkt nem mondom hozzá, hogy és a szeretőkre. Sőt, az egész témára direkt nem reagálok most, pedig lenne mit.

Amikor kiölti rám a nyelvét kényszer szerűnek érzem hogy ne hagyhatom megtorlatlanul a cselekedetet és kinyújtom én is. Rengeteg emberi vonásom meg van még, de gondolom ezek idővel elkopnak amint kerülök az állandó emberi társaságból.  Motiváltabb, gondolom az elvárások miatt, így valamennyire az iménti viselkedése miértjét is értem, de lehet hogy ezt most túl gondolom, el is sehegetem mielőtt tovább kombinálok és ki is mondom visszakanyarodva a lelkis témához.
- Hmm...   - vágok egy rövid grimaszt- nekem ilyen nincs, ki van tűzve egy cél, amit el kell érnem és teszek érte, addig hajtok amíg nem sikerül, közben magamat ösztönözve a kis sikerekkel, amik növelik a magabisztosságom és hogy folytassam, én így vagyok programozva. Persze jó megosztani másokkal közben, ez esetben a tanultakat,  csak...- vakarom meg a fejem- félek a negatív részétől, hogy nem sikerül vagy nem úgy ahogy én akartam és kudarc a vége, mert magammal szemben tanulok belőle nincs negatív visszajelzés, de mással meg... szóval érted.  Nem szeretek a kezemből fél munkát kiadni, ami azt jelenti hogy szerintem nem üti meg a megfelelő szintet és a kritikát se igazán bírom... sajnos. - nézek el oldalra, nehéz bevallani de így van, veszek egy nagy levegőt- De megpróbálhatjuk, ha tudomásul veszed ezeket és nem szólod le a bénaságom vagy ilyesmi, mert utána elmegy a kedvem az egésztől és max kényszerből ha képes vagyok folytatni. - húzom kicsit a szám - Szörnyű vagyok, igaz? - nevetek kicsit kínosan.
Az idő, szerintem bőven van rá ideje mindkettőnknek,  legalábbis pár órát vagy egy estét esetenként simán  rá tudunk szánni hogyha akarunk úgyhogy arra nem is reagálok különösebben. Azzal azért nem sokkolom hogy önző vagyok és antiszociális úgyhogy egyedül is ugyanúgy tudom élvezni a zenét, talán még jobban el is merem engedni magam. Jól van na, magamnakvaló önző gyerek voltam, nem igazán nőttem ki, de ezért nem csak én vagyok a hibás, gondolok itt azokra akik felneveltek.  
Talán el is felejtette amit először kérdeztem vele együtt azt a zenét is, nem is baj, és azt is engedte hogy zenét válasszak, még csak meg sem kellett küzdelem azért hogy a csuklójához férkőzzek, oda nyújtotta nekem.  Pasi fejjel én kivártam volna, ennyi örömöm legyen a maiban, de ha belegondolok jobb is hogy nem úgy gondolkodik mint én, valószínű hogy itt hagytam volna már magam hogy főjjek a saját levemben ilyen hisztizés után, de még csak le se oltott. A hasonlatára csak mosolygok és vonogatom a szemöldököm, megfogom a kezét hogy biztosan tartsam és elinditom. Alig indult el és ellazul, hát még mennyire elfogsz ha kellően beindul, legalábbis ha olyan nagy hatással van rá a zene mint rám. A fülem annyira "érzékeny" hogy egy irritáló hangú személlyel is nehezemre esik beszélni, futkos a hideg a hátamon ahányszor megszólal, ugyanígy a kellemetlen hangok esetében. A zene hatására becsukom a szemem és észre se veszem de dőlök amíg meg nem fog valami (illetve valaki), rá hajtva a fejem, imádom ahogy át visz egy másik világba. De ahogy megmozdul kizökkenek és felugrok vagyis csak felülök, észre se vettem és neki dőltem, csak nem fog megharagudni érte, lehet ő se vette igazából észre. Nem is teszem szóvá, csak követem a szememmel ahogy lehajol és önt, majd oda adja a poharat.  Aztán koccintuk, most adott is hogy mire, eddig csak úgy, vicces is lett volna a mi szánkból az "egészségünkre".  
Amúgy elgondolkodtam kicsit,  állítólag az univerzum ha nagyon akarunk valamit egyszer csak segít és megadja,  és én szinte mindennél jobban szerettem volna vámpír lenni, persze nem tudtam hogy tényleg léteznek de akkor is és megkaptam,  szavam nem lehet.  Na most a másik dolog, mindig is hercegnőnek tartottam magam és kijelentettem hogy egyszer királynő leszek és akkor majd nézhetnek mit elértem, szóval kicsit vicces hogy véletlenül pont egy királlyal ülök most egy kanapén, akit a jelek szerint nem is hagyok hidegen. Akkor ezek szerint csak jót akarnak nekem és a régi kívánságaim teljesülnek csak nem épp úgy ahogy én megálmodtam... Vicces mondhatom, köszi azért, igazán nem kellett volna ennyire komolyan venni.  Várjunk, akkor nem soká lesz egy tigrisem is ami repül szivárványt húzva maga után. Igen, mondtam, nem voltam átlagos,  a pónik gagyik! Addig is emelem poharam és olyan szépen nem kapkodva fogyasztom el a pohár tartalmát mint az elején.