'Sup? Club

Elég nagy sor volt a klub előtt, de ennek ellenére viszonylag gyorsan bejutottam. Ahogy a "pénztárhoz" értem rögtön meg is tudtam, hogy miért. Éjfélig ingyenes volt a belépés, mindenkinek. Kicsit érdekes, Raten nem tűnt ilyen jótékonynak, de gondolom nem lehet rossz reklám. Amint lepecsételték a kezem a kedvesnek kinéző kidobó emberek, végre beléphettem a klubba. Az előtérbe értem, ami majdnem egy étteremnek is elment. Körbe néztem, de nem láttam a nagy tömeg miatt a keresett férfit. Elég elveszett voltam, így megpróbáltam koncentrálni, hogy az az erő ami ebbe a klubba hívott vajon utat mutat-e. Ha nem mutat, akkor vállat vonva átmegyek a szórakozási részbe, az előtérben rendelnem is kéne valamit valószínűleg és nincs nálam pénz. Amikor a koncert terembe vagyok, akkor megpróbálok valami kevésbé sűrűbb helyre bejutni. Itt körülnézek, hátha feltűnik a keresett szemétláda. Ha esetleg mégis érzek valamit, akkor természetesen arra indulok el.

Úgy tűnik, hogy az emberek nem szeretik az ingyen dolgokat, így a jegyárát leitták bent. És ha már azt leitták nem álltak meg ott és rengeteg alkohollal oldották fel az ingyenes bejövetel miatt keletkezett bűntudatukat. Az erő nem válaszolt, mert megmondani, hogy hol kéne is mit csinálnom túl könnyű lenne. Így a koncert terembe vergődtem, keresztül a tömegen. Valami gagyi rock banda játszott, de az előbb említett alkohol ivászat miatt még ez is tetszett az embereknek. Ahogy a kevésbé telített részhez érek, szinte rögtön meglátom a keresett személyt. Iszik a barátaival és dicsekszik. Felforr bennem a düh, és majdnem oda rohanok. De inkább nem, nem akarom Ratennek szétrombolni a helyet. Persze ez nem jelenti, hogy megússza, de nem ám. Közelebb "lopakodok" a tömegen át, lehetőleg feltűnés mentesen. Ha elég közel értem, egy illúziót varázsolok arra a köcsögre. Először egy kis egyre hangosodó suttogás "Bántottál, visszabántalak" szöveggel. Tudom, nem valami kreatív, de most nem vagyok kreatív hangulatban. Ezután a barátai körülette rendre elkezdenek átváltozni. Az egyik egy rovar-ember hibriddé, a másik egy vérfarkassá, a harmadik egy űrlénnyé, abból a régi filmből a negyedik pedig egy szellemé, az összes a lehető legijesztőbben. Nem tudom, hogy van e valamilyen fóbiája, de ezek remélem megijesztik. Ha menekülni kezd, akkor követem őt. Ám titkon remélem, hogy megtámadja a barátait. Úgy viccesebb. Erre a gondolatra mosolyra húzódik a szám. Nem baj ha néha szórakozok is egy kicsit.

Sikerült közel mennem hozzájuk hiszen már túl jól érzik magukat ahhoz, hogy bárkit is észrevegyenek. Kivétel persze a szép nők, rájuk külön figyelmet fordítanak. Egy falhoz álltam és a megfelelő kézjelek felrajzolása után létrejönnek a varázslatok, lassan mindegyikőjük átváltozik a rá szabott szörnyé. De nem zavarja őket. Ilyen részegek lennének? Bár úgy tűnik ők nem látják, de én igen. Mi folyik itt. Kicsit megijedek és körbenézek, hátha látok valakit vagy valamit, aki ezt a hatást okozhatja. Nem reménykedek ebben, de hátha. Úgy tűnik nincs más lehetőségem, brutális módszerekhez kell folyamodnom. Pedig csak egy kis elme terrort akartam arra a gyáva, öregembereket lelövő fiúra. De úgy tűnik marad a régi, szinte középkori módszer. Közelebb megyek, bár nem hiszem hogy észrevennének, de azért olyan 10 méter távolságot megtartok. Újabb kézjeleket mutogatok a levegőbe, felkészülve, hogy egy 3 deciliteres, igazi nagy vérpengét állítsak a kis rohadék fejébe. Mondjuk még ez se lenne elég nagy bosszú, de fogjuk rá, hogy most megteszi.

Ahogy sejtettem, semmi gyanús nyomot nem láttam, ami megmagyarázná a varázslatom ilyen módú hibáját. Senkin semmiféle reakció nem volt az ott ülő négy horror szereplőre. Nem tudom kinek a hülye játékába keveredtem, de az biztos, hogy kiderítem. De addig is más dolgom van. Van egy kis bosszúállás, amit meg kell csinálni. Ahogy közelebb érek és előkészülök a vérpenge megformálására hirtelen hatalmas fájdalom hasít a testembe. Egy pillanatra minden elmosódik. Éreztem már egyszer-kétszer hatalmas fájdalmat, pl a sportpályán, vagy amikor felrobbantam, de ez viszi a pálmát. Majdnem elestem, de egy pincér lány elkapott.
- Köszönöm...*ugh* Minden rendben, csak le kell ülnöm. - mondom a kedves pincérnőnek. Ezzel megpróbálok valami ülő helyet keresni, jobb híján a falhoz megyek és oda ülök le a földre. Valami furcsa érzés is motoszkál bennem. Nem a pincérnő jön be, nem is vagyok éhes vagy fáradt. Nem tudom milyen érzés lehet. Talán a börtönben lévő nő műve? Vagy a mágikus tetkó? Erre gondolatra ellenőrzöm a jelet, hátha azt jelenti, hogy közeledik az időm.

Szerencsére segített a pincérlány, nélküle nem tudom meddig jutottam volna. A fejem majd szétrobbant és mintha hangokat is kezdtem volna hallani. Remek, még meg is fogok őrülni. Szinte biztos, hogy valamilyen démoni mágia cucc lehet a dologban. Talán a rám vadászó valami akarja meggyorsítani a dolgokat? Ahogy a falhoz értünk a pincérlány elment jégért és így békében tudom ellenőrizni a tetoválást. De semmi változás. Nem tudom mi lehet ez, de nagyon meguntam. Közben visszatért a lány, jéggel, ami kicsit csillapította a fejfájást. A tompuló fájdalom miatt lassan ki tudtam venni a hangokat, amik azt mondogatták, hogy bűn és bűnös. Nem tudtam mire vélni. Ez valami nagyon erős illúzió mágia lehetett. Másra nem tudok gondolni. Közben felnézek, hogy még mindig olyan békésen iszogat-e az a péló és ekkor hirtelen megint felerősödik a fájdalom és még a hangok is hangosabbak lettek. Még az előbbi furcsa érzést is jobban lehetett érezni.
- Hozna... hozna egy üveg abszintot? Majd később kifizetem.- mondom a pincérnőnek, hátha teljesíti és akkor talán az alkohol egy kicsit el tudja majd nyomni a fájdalmat, hogy teljesíthessem a feladatomat.

Szinte el sem hiszem amikor mondja, hogy hozza. Nem gondoltam volna, hogy bárki is lenne ilyen kedves. Meg buta. De úgy tűnik kivételesen szerencsés vagyok ma.
- Ne siessük el, még eszméletemnél vagyok.- mosolyodok el. Tekintve, hogy őrizetben lévő rab vagyok, nem kéne nagyon találkozni bármilyen hivatalos személlyel. Meg amúgy is mágikus eredetű dolog, ebben szinte biztos vagyok. Úgyse tudnának sokat segíteni. Miután válaszolok eltűnik a lány a pult előtti tömegben, de ez most nem nagyon érdekel. A fájdalom és a hangok ereje is hullámzik, szinkronban. Nem tudom, hogy elfog-e egyáltalán múlni, valószínűleg kéne valami segítség. Sajnos senki nem jut eszembe. Ekkor a kis baráti társaság elindul és felém kezd sétálni. A sötétben nem láttak meg, de a közelembe fognak elhaladni. Amikor 4 méteren belül élnek, hirtelen minden fájdalom eltűnik, és helyére tiszta bosszúvágy került és még hangosabban szólt a hang a fejembe. Nem mintha kellett volna a plusz ösztönzés, neki ugrottam volna a fájdalom ellenére is. Vagyis megpróbáltam volna. De most, a fájdalom nélkül, rögtön felpattanok és üvöltve neki ugrok a nyakának. Nem a legcivilizáltabb módszer, de most nem érdekel. Ez a köcsög most meghal. A saját kezeimmel fojtom meg.

Hétvége, végreee! Ezt vártam egész héten, hétköznap szinte semmit nem lehet csinálni, napközben is unalmamban ruhákat szedegettem hogy mit vegyek fel, de gyorsan össze állítottam a szettem, úgyhogy ez se volt ideális unalom űző, legalábbis hosszútávra.
Ahogy lement a nap röpültem is ki a házból, már megvolt a kész terv, nem maradok itt a könyéken belül, itt sosincs semmi és már amúgy is unalmas. Próbáljunk szerencsét Staten Island-an, az eljutás nem volt egészen egyszerű, fel Manhattan-be  és fogni egy kompot, plusz voltak kisebb zavaró tényezők de csak megérkeztem. Ezt a helyet annyira nem ismerem úgyhogy kószálok egy ideig, random épp merre szimpatikusabb, bár nincs olyan sok időm nézelődni, más választásom nincsen. A legjobb amit tenni tudok hogy követem a buliba haladó tömegeket és a helyekről kiszűrődő zenét. Sikeres taktika, kikötöttem egy jónak ígérkező helyre, a kidobók keményebb arcoknak tűnnek mint otthon. Nem baj, ha eddig eljöttem nehogy már pár ember meg egy átkozott küszöb állítson meg. Mosolyogva oda lejtek, lelassítok ahogy az ajtóhoz közeledek reménykedve hogy int és bólint hogy mehet és be tudok menni de már látom az arcán hogy ez nem lesz ilyen egyszerű. Nem mond semmit csak néz, gondoltam kezdeményezek akkor én, de közbe vágott és mit kér, hát persze hogy személyit. Jön a kamuzás, elhagytam, nem hiszi el de anélkül amúgy se mehetek be, közben az érkezőknek int hogy mehetnek, nekem mért nem tudott? Biztos nem voltam elég magabiztos. A kövi ötlet hogy megpróbálom rá bírni valahogy hogy a szemembe nézzen de annyira se méltat.
-Most nézzen rám, nem nézek ki 21-nek? Elmúltam már ha..húsz is bőven.
Megrázza a fejét és kinevet egy sajnálommal, engem csak ne sajnálj le, szerencséd hogy az ajtón belül állsz te paraszt. Kezdek kicsit mérges lenni, de nem adom fel, akár a megvesztegetést is megpróbálom, győzködöm. A kedvenc megszólalása.
-Nézd, addig hisztizhetsz itt amíg feljön a nap, akkor se mehetsz be.
Hát addig nem nagyon szeretnék...Sóhajtok, igaza van, megpróbálom még egyszer normálisan aztán ha akkor se keresek egy másik helyet.

Kiszálltam a bérelt autóból, és intettem a sofőrnek, hogy mehet, miközben egy Benjamint csúsztattam oda a férfinak. A közelben le fog parkolni, és várni fogja a hívásomat, ebben biztos vagyok, hiszen ezért fizetem, de egyelőre nincs szükség a szolgálataira. Alexa sajnos szabadságon volt - a kis k-rva - úgyhogy csak magamra számíthattam, de talán most nem lesz baj. Viszont biztos, hogy szükség lesz még egy jól képzett testőre, nem egy sokkolós díszhuszárra, hanem valaki olyanra, mint Alexa, aki tényleg képes megvédeni. A pisztolyom persze nálam volt, meg a természetes adottságaimra is számíthattam, úgyhogy nem féltem. Azt viszont sajnáltam, hogy nem a saját autómmal jöttem, de most nem volt kedvem vezetni, mást meg nem fogok a volán mögé engedni.
Ahogy kiszállok, elindulok a club felé - unom már, hogy néha rá kell néznem, jó lenne felvenni valakit, de sosincs időm állásinterjút tartani, mást pedig nem fogok ezzel megbízni - tudni akarom, hogy jó kezekben van a hely. Szóval indulok befelé, miközben valami érdekes aroma csapja meg az orrom. Éreztem már ezt, tudom mi ez - egy vámpír! Nem lepődök meg, tudom, hogy nem vagyok egyedül, sőt, a Társaságban is gyakran találkozok fajtabeliekkel - vagyis, amikor még jártam arra. Próbálom beazonosítani a szagot, és meg is látom, egy elég fullos kiscsaj, aki épp a kidobónál hisztizik. Nem lenne jó, ha elveszítené a fejét, és megcsapolná a bulizni vágyókat, rossz hírét keltené a helynek. Sóhajtok egyet, és közelebb lépek.
- Valami gond van? - nézek a kidobóra és a kiscsajra, és barátságos mosolyt öltök, miközben meghallgatom a helyzet ismertetését. Ez után bólintok, és elegánsan intek a bejárat felé.
- Kérem, kerüljön beljebb a 'Sup Clubba. Raten Chromixen vagyok, Chromixland királya, és a hely tulaja. Megtisztelne a jelenlétével a VIP helységben? - kérdezem, és beszéd közben ügyelek rá, hogy láthassa a szemfogaimat. Talán érteni fogja a célzást.

Utolsó fegyverem, szép nagy macskaszemekkel nézek a fickóra, újfent kinevet és megrázza a fejét. Fel fogb*szni, vetek rá egy gyilkos tekintete és húzom a szám, topogok párat a lábammal és magamban elszámolok 10-ig. Kiderítem hogy ki vagy hol laksz megtalállak csúnya halálod lesz te rohadt, mindez lejátszódik a fejemben az alatt amíg próbáltam elszámolni 10-ig nyugtatás ként. A bosszú most rá ér, az idő viszont telik, egy utolsó mosoly, a csatát meg nyerte de a háborút én fogom, és fordulnék hogy elmenjek. Amikor hirtelen torpanok, ide jött valaki, gondolom fontos ember esetleg a tulaj már a kidobó moderáltabb tartása és viselkedéséből ítélve.
-Igen, nagy gond van, nem enged be és nem értem hogy miért.-mondtam normális hangnemben a ruhámat piszkálva, sóhajtva egyet a végén.
Emelem fel a tekintetem az esetleges megmentőmre, kétségbeesett kismacska szemekkel. Nagyon fiatalnak tűnik és elég jól néz ki, talán visszajött a szerencsém.
Ahogy int és kimondja a varász szót hogy kerüljön beljebb egy villám gyors alig észrevehető mozdulattal átlépem a küszöböt, amúgy is a cipőm orra szinte érintette úgyhogy pár cm elmozdulásról beszélünk. Ugrálnék vagy nem is tudom örömömben de azt inkább nem, kicsit lealacsonyítanám magam vele, úgyhogy csak mosolygok és megvárom míg végig mondja, kicsit kezd koppanni az állam, király? Igaz az országról még nem igazán hallottam de ezt nem hangoztatom, és a hely tulaja is, gondoltam a kidobó testbeszédének hirtelen változásából. Kiszúrtam a szemfogait is, hát nem igazán voltam még más vámpír társaságában, kerültem őket valamiért, de ez most így alakult, nem fogom itt hagyni faképnél elvégre neki köszönhetem hogy bent vagyok, ráadásul nem csak szimplán a pórnép közé, ami szintén megfelelt volna, hanem a V.I.P.-be.
-Én Irina Shane vagyok. - nyújtom a kezem ahogy a bemutatkozásnál illik - Köszönöm az invitálást!
Majd megvárom amíg elindul a hely felé és követem, lopva vetek egy pillantást a kidobóra, találkozunk még, de most más dolgom van.

Nem engedi be a kidobó, gondolom valami nem stimmel, csak úgy nem szoktak kukacoskodni, tudják, hogy azt nem tűröm. Dannel mondjuk nem ez az első probléma, túl lelkiismeretes, ami azért annyira nem tesz jót. Nem kell minden szabályt szigorúan betartani, többször kellett már elbeszélgetnem vele, hogy ha jól kinéző nőket nem enged be, az nem tesz túl jót a hely hírnevének. Nem azt mondom, hogy minden fullos bigét be kell engedni, de egyszer-kétszer szinte már kötelező, hogy átdumálhassák magukat a kidobókon. Főleg, ha naaaagyon be akarnak kerülni, akkor még az alkalmazottaknak is könnyen megérheti - kivéve Dannek, mert ő meleg. Persze ha egy adoniszi pasi állna itt, azt egyből beengedte volna... Na mindegy.
Ahogy átugrik a küszöbön, felvonom a szemöldököm - szóval ő is olyan, mint én, kell neki az invitálás? Fura, mert tudtommal a clubban nem lakik senki. Na, ennek utánajárok, hogy ki tekinti a helyet otthonának. Bár, elvileg az én invitálásom akkor nem kéne elég legyen... lehet, hogy csak bebeszélte magának a dolgot? Mindegy is, a lényeg, hogy itt vagyunk, a két vámpír. Elegánsan megfogom a kezét, óvatosan, de azért határozottan.
- Ugyan, nem tesz semmit... ilyen gyönyörű hölgyek csak felfelé viszik a színvonalat, inkább én köszönöm, hogy megtisztel a jelenlétével, Miss Shane. Ugye tudja, hogy a 'Sup Club békés hely... véresen komolyan vesszük, hogy a vendégeinknek ne essen bántódása. - mondom, továbbra is mosolyogva, mintha csak a tegnapi időjárásról beszélnék. Másnak nem eshet le egy célzás, de vámpírként tudnia kell, hogy miről beszélek.

Nos sikeresen bent, a kis ugrásomra láttam hogy furán nézett rám, de csak mosolyogtam mintha nem történt volna semmi. Az elegáns mozdulataiból ítélve vagy olyan idős már hogy ez neki a megszokott vagy nem olyan idős de még élőként ilyen neveltetést kapott vagyis egy cipőben járunk, ő is gazdag csak ő az most is, nekem meg lassacskán leáldoz. Behízelegném magam a kegyeibe és reménykedni benne hogy megesik rajtam a szíve és kapok tőle védelmet, nem tűnik muzulmánnak akiknek a gyámolítás az egyik szent kötelességük de nah. Viszont nem akarok senki kis cicája lenni, nem is tudnám elviselni hogy valaki meg mondja nekem mit csináljak állandó jelleggel úgyhogy nem hízelgünk, innen nézve már nem is tűnik olyan előnyösnek. Vajon az országában mindenki ilyen, a boltokban áll az üveges és zacskós vér, áhh abszurdum, jó lenne, de ez lehetetlenség. a következő kérdés nagyobb hülyeség juthat még az eszembe, gondoljunk másra, most a buli ideje van, a jövő nagy kérdéseit majd megvitatom hétköznap a szobám magányában az unalmas sötétségben, halk rock n'roll mellett.
Bókolni azt tud, az biztos, de kevés ha jól veszem hogy azzal próbálkozik hogy levegyen a lábamról, báááár, egy rövid nem túl feltűnő végig mérés..nem, van tartásom és elveim vagy mim úgyhogy, egyszer engedtem egy vonzó alaknak túl könnyen és egy hullaházban ébredtem szemfogakkal, tökéletes elrettentő példa. Meg mosolygom a célzást, "véresen komolyan vesszük, hogy a vendégeinknek ne essen bántódása.", hehe én nem a vendégek miatt aggódnék, amelyikben én kárt teszek az rá szolgált, azért bólintok egyet hogy értettem és jól fogok viselkedni. Ennyire kiéhezettnek néznék ki? Ugyan kérem, kicsit falánk vagyok de nekem is van eszem, nem egy klubban fogok vacsit keresni, főleg nem egy ilyenben. Kívülálló ha hallja ezt azt hiszi hogy gondok vannak a fejemben hogy ilyet válaszolok de megnyugtatás ként mondom, ő biztos érteni fogja.
-Nyugi, kicsit lusta vagyok és inkább házhoz rendelem a kaját. -halvány mosoly.
Most jön az állunk és nézzük egymást és várunk hogy mi lesz, jó lenne tévedni.

Időközben felérünk a VIP részlegbe, ha a nő végig követ, itt pedig hagyom, hogy egy kicsit körbenézzen, miközben a pulthoz sétálok. Meglepő módon nincsenek sokan - bár eléggé megválogatom, hogy ki juthat ide, azért mégis sokan szoktak lenni, most viszont alig pár ember iszogat - persze mindenki legalább két kísérővel. Szinte kitűnök a tömegből, hogy én csak egy nővel jöttem.
A pultnál álló, lenge öltözetű nő - nem rossz, de a fajtársam azért jobb nála - egyből felém fordul, de intek, hogy ne zavartassa magát. Besétálok a pult mögé, és kinyitom a pult alatti kis rekeszt, amihez csak nekem van kulcsom. Egy hűtőszekrény, amiből fékony, ködszerű pára szivárog a hirtelen hőváltozástól, odabent pedig több borospalack is található. Kiveszek egyet, meg két borospoharat, és ha még mindig itt van a vendégem, akkor hozzá sétálok.
- Ma este a ház vendége. - intek az egyik bőrfoteles rész felé, és én is megindulok arra, amennyiben követ, akkor pedig leteszem az asztalra az italt, és a két poharat, majd töltök a nőnek a friss, színtiszta vérből.
- Igazi minőség. - mondom, és megpróbálok közel hajolni, és halkan folytatni. - Ahonnan szerzek, ügyelnek rá, hogy csak a legjobbat juttassák el nekünk. Ez itt viszont saját szerzemény... apácavér, igazi ínyencség, ha számít a véleményem. - próbálom fényezni az italt. Persze, jól hangzik az ilyesmi, de az igazság az, hogy a vér az vér, és mindegyik ugyan olyan jó, a legízletesebb dolog a világon, amit a satnya emberek nem tudnak élvezni, fel se fogják, hogy mi folyik ereikben. Ettől függetlenül jól esik néha arra gondolni, hogy ahogy nekük van választásuk az italok között, úgy mi is emelhetjük egy-egy pofár színvonalát.

Időközben felértünk ahova kellett, legalábbis a terem eléggé úgy fest. Lassan lépkedek a pulthoz és körbenézek kicsit, szépe ez a hely és nincs tömegnyomor se, egész nyugis, legalábbis a lentiekhez képest. De a tomboló nagy tömegnek is meg van a maga varázsa, nem leszólni akartam ezzel. Ez a pár ember is nyugtat, nem egészen voltam tisztába a dologgal hogy ebben a fajban mennyire elterjedt a kannibalizmus, de itt biztos nem rohanna le még ha nála menne is. Közben oda pillantok mit csinál, hűtő, borosüveg, a bort nem szokták hűtőben tartani, és nem a True blood-ban vagyunk ahol a vámpírok vörös borozhatnak, nem mintha próbáltam volna, emberként se szerettem annyira a vörös bort. Most hogy így eszembe jut a koktélokat azért hiányolom, de már biztos nem lenne olyan ízük, mennyi lemondás, az édességekről nem is beszélve.
Amikor kilép a pult mögül abbahagyom a bámészkodást és felé fordulok, a ház vendége lettem, nem mintha olyan sokat tudnék fogyasztani, de ki tudja ilyen plusz dolgok vannak még, nem is ez a lényeg, a szándék megtisztelő. Majd intésének irányába teszek pár lassú lépést, megvárom míg megelőz és követem. Mielőtt helyet foglalnék, leveszem a vállamról a táskám és kibújok a sálamból is, ha van közelben egy fogas felakasztom oda ha túl messze van gondolom nem faragatlanság ha lerakom a fotel egyik zugába. Jól sejtettem, nem borozni fogunk, jobb is így, lehet hogy a kiruccanóm előtt már vacsiztam de a vér az olyan amiből sosem elég. Amikor vért érzek alig észre vehetően picit megnyalom a szám sarkát , kb mint anno a csokinál meg az ilyesminél, kicsit morbid hogy erre apám hívta fel örömtelien a figyelmem amikor le voltunk zárva a pincébe, bizonyíték volt neki hogy önmagam vagyok. Átadja a poharat, megköszönöm ahogy illik, nem tudom hogy a vérszívóknál van-e erre valami külön etikett, de úgy fogom meg a poharat ahogy egy borospoharat szokás. Majd jön egy rövid bemutatás, apáca vér, hirtelen nem tudtam eldönteni komolyan beszél vagy jó a humora, eddig nem tűnt olyannak aki poénkodik úgyhogy nem kéne nevetnem ezen, megköszörülöm a torkon és visszafogom magam, max a szemem árulhat el, az arcom többi részét mesterien tudom irányítani, igazi színészi tehetség vagyok. Ha viszont tényleg poénnak szánta akkor besült, de még mindig menthetem azzal hogy bevallom az igazat. Poén volt vagy sem a tárgy nem változik, nagyon csábító illata van a pohár értékes tartalmának.

Az apácás dologra alig észrevehetően reagál, mintha egy elfolytott nevetés lenne - nem reagálok rá, de azért én is elmosolyodom - most igaziból, nem úgy, mint eddig. Apácavér, beszélek itt mindenféle sületlenséget.
- Kérem. - intek a pohár felé, és én is a számhoz emelem a sajátomat. Nem tudom, azt hitte hogy mérgezett talán? Mindegy, most megnyugtathatom, hogy nem az, ahogy kiiszom a saját adagomat, szinte egy cseppet sem hagyva. Az üvegben van még bőven, ha ő is ilyen mohón issza, akkor töltök még, amúgy hátradőlök.
- No és, megtudhatom minek köszönhetem a megtiszteltetést? Nem tudok róla, hogy sok fajtánkbeli választaná a 'Sup Clubot. - indítványozok beszélgetést, és végighallgatom, amit mond miközben figyelek rá - nem zavaró módon, de azért éreztetem, hogy érdekel amit mond.
- Egyébként, ha nem vagyok túl indiszkrét... Ön hogyan lett vámpír? - teszem fel a bunkó kérdést, ha nem említette meg korábban. Ha megsértődik a kérdésen, akkor próbálom egyből biztosítani, hogy nem akartam megbántani, de nem olyannak tűnik, akit zavarna a téma. Amennyiben elmondja a történetet, úgy én is belekezdek a sajátomba.
- Érdekes történet. Tudja, engem is egy buliban szemeltek ki, bár engem inkább a családi vagyon érdekében. Európában elég tehetős családunk volt, apám nagymenő üzletember volt - na azért nem annyira, mint én, de nem ment rosszul az öregnek. Az egyik buliban aztán megharaptak, és elvonszoltak. Vámpírrá tettek, és azt akarták, hogy használjam apám pénzét, és rajtam keresztül akarták megszerezni a fater kapcsolatait, és befolyását is. - mondom, észre se véve, hogy levetkőztem magamról a királyi beszédstílust. Ilyet a koronázás óta eddig csak Alexával csináltam, amikor kettesben voltunk.
- Aztán megszöktem, a számlámon alig volt pénz, otthon azt hitték persze, hogy meghaltam. Hamis papírokkal jöttem ide, és vettem egy birtokot, ezt a clubbot, meg egy gyárat. Ebből a vagyonból építettem fel a mostanit, és vettem egy saját országot. - nevetem el magam a végén. Elég abszurdnak hangzik a dolog, még számomra is, dehát ez az igazság.

Megvártam hogy ő emelje a poharát először aztán én is, szimplán nem akartam olyan mohónak tűnni, volt időm gyakorolni az önuralmat amikor a családom volt a tét úgymond. Emberként is az a típus voltam aki szereti kiélvezni a dolgokat sokáig úgyhogy szép lassan kortyolom, kicsit mazochista dolog, de tovább tart az élvezet. Azért igyekszem hogy egy csepp se menjen mellé, ahányszor vérfoltos ruhában érek haza anyámat az ájulás és a sírógörcs kerülgeti, általában jogosan, nem mintha ez olyan gyakori dolog lenne.
-Ez jól esett, köszönöm!
Az üres poharat leteszem és hátrébb csúszok, keresztbe teszem a lábaim és hátra dőlök, nyitja is a beszélgetést egy kérdéssel, nem tudom ki hogy van vele de szeretek az illető felé fordulni hogyha beszélek hozzá, kifejezem hogy figyelek rá és érdekel amit mond úgyhogy felé fordulok arccal teljesen, kissé a felső testemmel is, támaszkodva a fotel támláján.
-Hogy is mondjam, nem szoktam a "magunkfajtákkal" mozogni, a legtöbben elfelejtik hogy voltak emberek és valahogy az ő közegük nem vonz, az emberek szórakoztatóbb társaság tudnak lenni, úgyhogy amikor a szigetre jöttem akkor a tömeget követve jutottam ide, gondoltam egy társasághoz csapódok ahogy általában szoktam ha szórakozószándékkal hagyom el a menedékem. Remélem nem rondítottam a jelenlétemmel semmiben.-komolyodik el kissé a tekintetem.
Lehet hogy kint még azzal etetett hogy még jó is hogy megjelentem és dobom a hangulatot de az is lehet hogy ez az utolsó estém és érdemes volt megbecsülni ezt a pohár vért. Ha megnyugtató választ kaptam akkor újra barátságosabb arcszerkezetet varázsolok magamnak.
Nem igazán értem miért lenne indiszkrét megkérdezni az átváltozás körülményeit, biztos vannak akikkel elég durván elbántak de hé, az tett ilyenné, nem mondom hogy légy hálás de visszafordítani nem tudod, hozzá tartozik az élettörténetünkhöz.
-Nem valami nagy sztori, a barátaimmal Guns N'Roses koncertre mentünk, LA-be, mint "utolsó nagy buli", sejtetett valamit a sors csak nem vettem észre. Aztán eltűntek a többiek, egyedül maradtam a tömegben, összegabalyodtam egy vonzó idegennel, mondhatom hogy legalább jó volt a körítés. -mosolyodok el - aztán, a hullaházban ébredtem egy tálcán, mondhatni a boncmester kezei alatt, szerencsétlen fickó, de legalább megkíméltem az idegösszeomlástól és a diliháztól, ha érti mire célzok....aztán ugyanez a hacacáré otthon is, nagy nehezen "elfogadták" a szüleim hogy ilyen vagyok, kicsit megviseli őket a mindennapi stressz, de bírják még - itt kicsit leszegtem a tekintetem, majd újra fel nézek - úgyhogy élek ugyanúgy tovább....már nem ugyanúgy de hasonló kerékvágás. Azt sajnálom hogy a saját temetésemre nem mehettem el, -kuncogok röviden - de legalább van egy vagány sírkövem. -mosolygok kicsit büszkén egy drámai szünettel.
Mielőtt visszakérdezhetnék, már el is kezdi a mondandóját, remélem nem veszi úgy hogy engem nem érdekel az ő sztorija azért nem kérdeztem vissza, bár nem hagyott rá sok időt amúgy sem. Felé fordulok teljesen a fotel támlájára támaszkodva, kissé felhúzva a térdeim, a bokáim keresztbe téve, nem kéne villantani, így se valami hosszú ez a szoknya, de jelzem hogy figyelek. Jól gondoltam a családi hátteret, lehet hogy szerencsésebb voltam azzal hogy én csak vacsi voltam valakinek. A történet vége kicsit hihetetlen, de ez attól is függ mennyi idő alatt csinálta meg.
-Lehet hogy ez bunkó kérés lesz, tekintve a státuszát, nyugodtan elutasíthatja. Nem tegeződhetnénk? - kérdezem kicsit kínosan - Talán ez kényelmesebb, annyira nem szeretem a formális dolgokat, elnézést előre is. - vakarom meg a tarkóm.

Miután befejeztük a történeteket, ismét a pofár felé nyúlok, miközben a nőre nézek, hogy elutasítja-e, bár kétlem. Akkor is, udvarias gesztus, és szeretek adni az ilyenekre. Ha nem jelzi, hogy ne tegyem, akkor töltök mindkettőnknek, először a szőkének, aztán önmagamnak. Ez után felemelem a poharam, és a nő felé tartom.
- Természetesen, tegeződhetünk, Irina. - tartom a poharat, hogy kényelmesen koccinthassunk, majd beleiszok a vérbe, ez úttal is gyorsan iszom ki, és komoly erőfeszítésembe kerül, hogy ne nyaljam ki a poharat. Ez után elmosolyodom.
- Természetesen nem rondítottál bele semmibe, sőt, rajtad végignézve kétlem, hogy tudnál bármibe is. - mondom kissé oldódottabban, és újra végignézek a nőn. Próbálok nem túl bunkó, vagy kihívó módon, de akkor is, ilyen testet bűn nem nézni. Sajnos nem villant meg semmit, de hamar túlteszem magam a dolgon, és ismét a szemébe nézek.
- Egyébként már szinte el is felejtettem, hogy milyen tegeződni. - dőlök én is hátra, miután visszateszem a poharam az asztalra. - És jó érzés végre egy magamfajtával beszélni. Mármint, ne érts félre, most nem csak a fajtánkra gondolok... találkozok épp eléggel, karótnyelt üzletemberek, szmokingban és frakkban, mintha csak az angol királynő tüsszentette volna őket Queens utcáira. Mint én, amikor dolgozok. - nevetem el magam. - Egy szó mint száz, most próbálok kikapcsolódni. Egyébként tudom, hogy egy nőtől ilyet kérdezni mekkora bunkóság, de a korodat elárulod? Én harminchárom vagyok, nagyon fiatal a mieinkhez képest, és nem tudom, hogy téged hova tegyelek. Fiatalnak tűnsz, a tartásod és a modorod mindenképp, de vertek már át gyakran, és nem akarom, hogy azt hidd, nem tisztelem a korodat. - túrok én is a hajamba a tarkómnál. Régi szokás, még manapság is gyakran megteszem, amikor pedig királyként nem kellene. Most, hogy levetkőztem ezeket a gátlásokat, viszont természetesnek és jó érzésnek tűnik.

Szerencsére, elfogadta a tegeződő viszonyt, sok mindent megkönnyít, legalábbis nekem, igen, könnyebb oldódni, ezzel a magázással kicsit olyan merev, hivatalos íze van az egésznek, Zavaró hogy egy fiatal, legalábbis annak tűnő, személyt magázok, mert a valódi korát ugyan nem tudom, külsőre alapozva viszont nem lehet idősebb nálam legalábbis nem lehetett amikor átváltoztatták. A poharakért és az üvegért nyúl, rám néz amire biccentek egyet hogy elfogadok még egy pohárral, őszintén szólva hülye lennék nemet mondani. Ki is mutatom kicsit a megkönnyebbülést, lazítok a merev kihúzott vállamon, miközben fel/elveszem a poharat
-Nem tudom hogy vagy vele de mindjárt jobb így. - mosolygok és koccintok, belekortyolok, de nem iszom ki az egész poharat, hagyok benne egy kicsit és mozgatom a poharat körbe körbe, de úgy hogy ne öntsem ki és nézem ahogy az oldalán visszafolyik a vér az aljába, érzem a kényszert hogy meg kell innom de túráztatom kicsit a tűrőképességem és csak aztán iszom meg a maradékot is, miközben már újra beszél és a kezemben tartom a poharat, nem zavarom meg.
Mosolygok és áthajolok az asztalhoz a pohárral.
-Pedig elég kétbalkezes tudok lenni, hidd el.-vigyorgok.
Jobban felhúzom a lábam, még mindig a bokáim összekulcsolva, szorosan összezárt lábakkal úgy hogy a cipőm ne koszolja a fotelt véletlenül se. Kicsit oldalra döntöm a fejem mosolyogva várom hogy visszataláljon a tekintete az enyémhez, nem mintha zavarna, nem is teszem szóvá vagy jelzem, jót tesz az önbizalmamnak de azért na. Tényleg lazább stílusra váltott, nem sokkal, lehet a tegezés teszi, de jobb a hangulat.
-Gondoltam, minden tiszteletem azoké akik otthon is bírják tartani azt a merev formát. Nehezen tudom elképzelni, kényelmetlen lehet...mondjuk én beszélek ilyen cipőben - pillantok a cipőm tizenx centis sarkára, vonom fel a fél szemöldökön és húzom el a szám, majd váltok hirtelen mosolyra megint.
-Ezt sose értettem, szerintem nem bunkóság megkérdezni egy nő korát de...-megvonom a vállam- kinek mi, és nem sokkal vagyok idősebb nálad, 38 éves vagyok, de azt mondják 20-nál alig tűnök többnek. - nevetek - de ha 200 lennék se érezném magam többnek, nem tartanám tiszteletlennek, de majd ha megélem kiderül változik-e a véleményem. - mosolygok de kicsit halványabban mint eddig, nem látok rá sok esélyt hogy megéljem azt a kort.

Úgy tűnik, tetszik neki a tegeződés, és ezt szóvá is teszi, nem csak a testbeszéde jelzi. Miközben beszélni kezdek, kicsit játszik a pohárral, és az étellel. Úgy tűnik, figyel, hogy ne koszolja össze a fotelt - ami felesleges, ezt én is kimutatom, amikor felhúzom a lábam, miközben kissé hátradőlök - a cipőm pedig hozzáér a fotelhez, kissé dörzsöli azt, de nem érdekel. Azért vannak a takarítók, hogy ahogy felkelünk, idesiessenek és letakarítsák, a lehető legtöbb feltűnést vonva maguk után - ja igen, a takarítást is a felszolgálók végzik, csinos, feszes seggű huszonévesek.
- Hidd el, a viselkedés kényelmetlenebb, mint az a cipő. Amikor tudod, hogy bármit mondasz, annak súlya van, háromszor át kell gondolj mindent amit mondasz, de mindezt úgy, hogy nem időzöl el, tartod a beszélgetés sebességét, és közben pörög az agyad... egy-egy tárgyalás végére fáradtabbnak érzem magam, mint egy ember, aki nem aludt napokig. - nevetek fel, nem bántóan, nem őt akarom kinevetni, csak halkan, inkább azon nevetve amit én mondok. Harminc nyolc év, az nálunk olyan, mintha egy hónapban születtünk volna? Mármint nálunk, vámpíroknál... Hmm, vajon bejövök én is neki? Mármint, tapasztalatból tudom, hogy kényelmesek ezek a bőrfotelek, és bárkit bármikor kiparancsolhatok a teremből... kicsit helyezkedek, nem túl feltűnően, csak váltok a testtartásomon, hogy ne nyomjam ennyire magam odalent.
- Miért ne élnéd? Elragadó személyiség, szemet gyönyörködtető külső... nem látom okát, hogy valaha is félned kellene. Az ilyen nőkből lesznek a szenátorok, és a komoly befolyással bíró asszonyok. - mondom mosolyogva. Talán célzásnak veszi? Az lenne a legszebb, ha arra gondolna, hogy milyen jó is királynőnek lenni egy országban, főleg, ha ilyen jóképű a férje... na, azért nem rohanok ennyire előre, egyelőre csak megdönteni akarom... Mint Alexát, ugyan azt érzem, valaki akit nem kaphatok meg, utálom az ilyet, ettől csak még jobban akarom. Próbálom elhessegetni ezeket a gondolatokat, és arra gondolok, hogyan folytassam a beszélgetést... miért ilyen nehéz gondolkodni? A fenébe ezzel a nővel, megbolondít.
- Apropó szenátorok... mit dolgozol? - kérdezem végül, mielőtt kínos csönd és hallgatás állna be a beszélgetésben.