Főbejárat

Zack érdeklödve rohan a lány után ki a kapuhoz. Eric ekkor landol a földön füstölve. A lángok azonnal elhalnak rajta.
- Pokoltűz.
Állapítja meg Morsus megvető hangon.
- Okos fiú... de mindig is okos voltál ugye... Zackie-boy?
Mondja az ajtón belépve egy hatalmas férfi alak.
- Na ne...
Mondja Zack és Hannah sétálva mögötte rettegve nézi a férfit. Gunny úgy érzi, mintha magával az ördöggel nézne szembe. A vörös hajú alakon a ruha már szakadt a harctól, de a bőre sértetlen és ő betegesen mosolyog a Morsus klán tagjaira.
- Nyugtassatok meg. Ők voltak a puhányok a családban, mert k-rva ideges leszek, ha ezért másztam ki a pokolból...
- Hellstorm

- Kölyök ne!
Üvölti Zack, de a lány addigra már Hellstormnak fut az persze megfogja az öklét, majd pokoltűzbe borítja a lányt. Az hihetetlen kínokat él át. Sebei nem lesznek, de minden eddigi kínját és áldozataiét is átéli.
- De aranyos. Lehet, hogy megtartom, tudod odalent a nő túl... vörösek.
Mondja a férfi mire Morsus kezeivel jeleket von és mágikus csapások sorait adja le. Hellstorm egy mezővel védi a testét.
- Zackie-boy. Igazán tanulhatnál már a leckéből.
Ekkor csettint és mágus pincéjéből egy vörös kő repül a kezébe.
- NEM!
Üvölti Zack és a követ a falba lövi egy misztikus csapással. Thorhalla ekkor jelenik meg.
- Hannah menj a gyerekekért és tűnjetek el innen.
Parancsolja a férfi és a két klónja majd a két alternatív jövőből jött gyermeke felébrednek és elkezdenek felkelni.
- Próbáljuk meg újra...

Nagyapa hangját hallottam a hátam mögül, de ekkor már nem érdekelt. Már éppen a rúgást akartam bevinni az ellenfelem fejére, amikor megéreztem újra a fájdalmat, amit alig pár órája még igencsak intenzíven éreztem. Szerencsére az ellenfeleim érzéseit kevéssé, soha sem voltam kegyetlen, egyetlen lövés a fejbe és vége. Felsikolotttam a fájdalomtól, ahogyan újra éreztem a hat mágikus dárdát, ami átlyukaszott még előző nap, amit végül nagyapa gyógyított meg. Levegő után kapkodva rogytam a földre, az ott az űrállomáson volt a legnagyobb fájdalom, amit valaha is átéltem. Próbáltam talpra küzdeni magam, de a tegnapi és a mostani élmény annyira friss volt, hogy nem sikerült. Felnéztem és a férfira vicsorogtam, addig élnél, amíg megpróbálnád. Küldenélek vissza a pokolba.
- Előbb… belezlek ki! – ziháltam.
Még egyszer próbáltam felkelni, de a földön kötöttem ki, nem sokkal később ismerős érzés kerített hatalmába, anyám aurája. Most már legalább biztonságban vagyunk, bár utoljára sem segített, biztosan nem ért el hozzá az üzenetem akkor. A fájdalom emléke is kezdett múlni, így a földön odébb gurultam és úgy keltem fel. felmordultam, ahogyan a kardjaim után nyúltam volna, fent maradtak a szobában, révén otthon voltam. Koncentrálni kezdtem és az alkarjaimat formáztam egy-egy kardpengévé, révén a fickót nem érinthettem meg. Megvártam, amíg a többiek támadnak, majd vetődtem előre és Hellstorm lábai között bukfenccel próbáltam átjutni, közben a belsőcombjait felvágni a kardokkal térdtől felfelé, hogy a mozgás nehezebb legyen számára, ha sikerült átjutnom rajta a háta mögött pattanok fel és fordulok vele szembe azonnal.

Aktív mágia: karddá változtatja a kezeit

//Előzmény: Akkaba Metropolisz//

A villanás után újra a kúriában voltam, Zacharias, két másik s két Asgardi aura. Érdekes, felvont szemöldökkel fordultam a két gyermek felé. Az egyiket már ismertem, láttam, amikor megérkeztek erre a világra s amennyire láttam mágiahasználó volt ő maga is. A nagymacska szerű lányt viszont soha életemben s asgardi révén mit keresett itt? Nem farkasnak kellene kinéznie, ha a fivérem fattya? Nem volt ismerős az sem, kivel szemben álltunk, a kő viszont a falban igen, már nem volt kétséges, hogy miért érkezett, megvetően s lenézően pillantottam rá, ezek szerint a többséget már földre küldte, pedig a Morsus klán tagjai nem épp a gyengeségükről voltak híresek. Ki lehetett ez az alak? Majd utána kiderül. Mikor már mindenki talpon volt kezdtem varázsolni, suttogni s a levegőbe rúnákat rajzolni, ha végigtudom mondani a varázst mindenki köré pajzsot varázsolok, miből ők kifelé tudnak támadni, de a befele támadó hatásoktól megvédi őket s a kő köré is hasonló védőmezőt emelek, nehogy megszerezhesse. Zacharias szavai, nem fogom hagyni, hogy a mostoha fiam közelébe menjen ez a halandó féreg. Nem támadtam, csak tovább koncentráltam s ezt a pajzsot szándékoztam fenntartani, legalább addig, míg a többiek képesek kellően nagy sebet ejteni az ellenfelünkön s én is meglátom, hogy mire képes, hogy támadhatom-e, vagy továbbra is csak a többit védjem Michael érdekében.

Aktív mágia: védőpajzs mindenki és a kő köré
Passzív mágia: mentálpajzs, asztrálpajzs

Hellstorm ridegen nézte az érkező nőt.
- Na rólad sokat hallottam. Az asgardi szajha, aki trónra kef*lte magát. Népszerű vagy odalenn.
Mondja a férfi és Thorhalla lényegében felrobban egy hatalmas pokoltűz csóvában. A nő sosem látott kínokat él át. Hellstorm ekkor megjelenik a macska lány mögött és megragadja őt a grabancánál fogva. A tűzből kizuhant istennő-re dobja a lányt.
- Itt a kölköd. Nézned meg, minden beképzelt szar dumád ellenére még egy embert is engedtél a lábaid közé és ez a torz-szülemény lett belőle. Gratulálok.
Zack misztikus csapása telibe találja Hellstormot, aki térdre borulva fordul felé.
- Nem felejtettelek el Zackie-boy.
Eric ökléből mágikus csapások érik és a női klón telenetikusan ökleli fel őt. A földre zuhan és gabriel neki támadökölel csapja arcon. A férfi ütésének erejétől Hellstorm arca darabokra törik és mögötte a föld is felreped.
- Hogy? - kérdezi Zack.
- Én egy kis erőt kaptam a kísérlettől.
Mondja a szőke klón ismerős Morsusokra jellemző gyermeki mosollyal. A következő pillanatban a férfi arca döbbent lesz, majd az élet távozik belőle. Hellstorm áll mellette kezében a mellkasával, amiből kirántja a klón szívét. A pokolbéli arca lassan összeáll és mosolyogva nézi a csoportot.
- Egy kész. Ki következik?

Nem jutottam el addig, hogy megsebezzem, helyette az anyámon landoltam pillanatokon belül. Az előbbi sértések és támadás után, valahogy nem akarok itt lenni, amikor ő visszatámad, legalább is, amennyire tudtam még a házból sem valószínű, hogy maradna bármi is.
- Michael az apám – hadartam még, miközben felkeltem.
Úgy emlékszem, hogy még nem látta apámat lupine alakban, sőt ki tudja, hogy az lesz-e ebben a világban, így nem ártott ennyit tudnia, még mielőtt belőlem is sült, vagy éppen mirelit salátát… moszatot, vagy tengerimalacot csinál. Hellstorm a földön, de nem sokáig, Gabriel pedig halott, az átokba! Ki a következő? Lássuk mennyire szereted Hellstorm az uru lőszert, amivel még egy asgardit is agyon lehet lőni.
- Mindjárt jövök – mondtam. – Tartsátok fel!
Ha tudok, akkor azonnal futásnak eredek a szobám felé, ha sikerül feljutni, akkor a két pisztolyba beleteszem az utolsó két tár uru töltényt. Micsoda pazarlás ebbe az alakba, majd beszélnem kell „nagyapával”, Thor-ral, hogy itt ebben a világban is készíttessen nekem ilyen töltényeket. Ha megvoltam a tárcserével, még kibiztosítom mindkét pisztolyt, majd futva indulok vissza a többiekhez.

A halandó szavain majdnem felkacagtam, mulattató volt ezzel a nyersségével. Drágám, a felét sem tudod annak, mit mondtál, s roppant sajnálatos módon még csak igaza sem volt. Ebben a világban soha sem tudtam Thor-t az ágyba csalni s előbb lettem királynő, mintsem kiderült volna, hogy évszázadok óta Asgard hercege az ágyasom s már a férjem. Balder a bátor pedig csak szórakozás, egy trófea, hogy mindenki lássa, képes vagyok arra, hogy a nagybátyáimat is az ágyamba tudom csalogatni. Ajkaimon gúnyos mosoly jelent meg, tudtam, hogy milyen hírem van odalent, nemrég személyesen is tapasztalhattam, mikoron ott jártam Mephisto-nál. Odalent a Bukás miatt még mindig engem hibáztatnak.
- Tudok róla drágám, a bukást továbbra is nekem róják fel – feleltem.
Az urát, Mephisto-t kivéve, legalább annak volt esze a démonok közül, mással még nem volt szerencsém találkozni. S ez ezúttal sem volt másképp. A támadása után fájdalom járt át a testem, nem sikoltottam fel csak a fogaimat szorítottam össze, nem kapta meg azt az örömöt, hogy a hangomat hallja. Végtére is ez csak fizikai fájdalom volt, mi bármilyen erős is, meg sem közelíthette, mit a lelkemben éreztem. Barbár volt, s a módszerei is, atyám egy-egy szavával több fájdalmat volt képes okozni, mint ez a tüzével. Próbáltam a fájdalom elől kilépni a tűzből s mire sikerült a furcsa lény zuhant nekem. A leányom? S ő már mondta is, hogy ki az apja. Így már világos volt, ezen esetben pedig nem egy halandót engedtem az ágyamba, hanem valami teljesen mást, mit fel sem foghatott Hellstorm. Feltérdeltem s próbáltam felállni is. közben a leány elfutott s az egyik Morsus pedig holtan dőlt el, miután a féreg kitépte a szívét, még másolja is, mit én szoktam tenni azokkal, kiket megkínzok.
A fájdalom ellenére gúnyosan kacagtam fel miközben a halandó féregre emeltem tekintetem.
- Tényleg ez volt minden, mire képes vagy? – kérdeztem megvetően. – Szánalmas… Pedig már azt hittem, hogy valamit fel is tudsz mutatni, de nem. Ennyire fáj drágám, hogy te viszont bármit is tehetsz, de sosem kaphatsz meg? Hogy egy Morsus jobb nálad mindenben?
Próbáltam koncentrálni s egy intés után a követ a falból az űr végtelenébe teleportálni. S koncentrálni kezdtem, hogy egyszerre támadjam mentálisan s asztrálisan, hasonlóképpen, mint a főnixszel tettem, minden érzékszervét s idegét túltölteni, hogy ne lásson, ne halljon, ne érzékeljen semmit s minden végtelen nagy fájdalmat okozzon számára. Mindezek ellenére figyelem s ha támadna újra, akkor kiteleportálok az útjából a háta mögé, több méteres távolságba.

Fegyver: Skymningen
Mágia: 50 egység

Aktív mágiák: asztrál és mentálmágia (összezavarás)
Passzív mágia: mentálpajzs, asztrálpajzs

Hellstorm vigyorogva néz Thorhallára, majd a két kilőtt golyót elkapva mindkettőt a nőbe dobja. Radha ekkor a férfi nyakába ugrott és elkezdte fojtogatni, de az egyszerűen felrobbantotta őt. A két nő elé Eric állt és öklei világítani kezdtek.
- Próbáljuk ezt újra.
- Örömmel.
Mondta Hellstorm és a padló felnyílt a fiú alatt berántva őt. A férfi vigyorogva sétált a két asgardi felé tovább.
- Most Zackie-boy végig nézed,ahogy kinyírok mindenkit, aki valaha fontos volt neked. Elveszem mindenedet és amikor már sírva könyörögsz a halálért akkor talán téged is kicsinállak.
Morsus lassan felnézett rá.
- Nem hat rád a mágia. Csak erősít téged. Ez a gyengéd.
Elemzése közben Hellstorm félre rúgta Gunnyt és Thorhalla melle közé lépve nyomta őt le a földre.
- Csakis a varázslatunk éltet...
Mondja Zack és Hellstorm lemondóan elfordul a férfitól, hogy a kezében megjelenő lángból teremtett háromágú szigonnyal leszúrja az istennőt. Az, bármit is tesz értelmetlen. Az varázslatai hatástalanok, menekülni nem tud és még a fegyverei is misztikusak. A nő olyan, mint egy hatalmas energiaforrás. A szigony felemelkedik és egy fémes koppanás lehet hallani. Mindenki Zackre néz és arra, ahogy a lábától gurul el Agamotto szeme.
- Így csak nekem segítesz Zackie-boy.
- Nem.
Jelenti be Zack furcsa hangon és fehér fény kezd táncolni körülötte.
- Nem Zack... Kerub.

A fehér vértben Morsus hangja olyan lett, mintha egy kórus mondaná a szavait. Jobbjában egy kékes fényű kard jelent meg. Nem csak a mennyei erőket érzi mindenki, de mást is. Gyengeséget. Mintha az angyal maga nyelné el a misztikus erőket.
- Mi a...
- Eleget szórakoztál pokolfajzat. Most én jövök.
A vértes kezéből kék fény csap Hellstormba, akit egészen a konyháig robbant a csapás, át a választófalon. Halla pillanatokig varázsolni se képes, pedig őt csak a varázs "szele" érintette.

A futás és a fegyverek megvoltak, azonban amikor rálőttem egyszerűen megfogta a golyókat. Tehetetlenül néztem Hellstormra, azok mágikus golyók voltak, nem foghatta meg csak így őket és belehajítja az anyámba.
- Anya! – kiáltottam fel aggódva, annak ellenére, hogy soha sem kedveltem őt igazán.
Radha is ott volt, de semmire sem ment, ahogyan a bátyám sem. Őt pedig egyszerűen eltűntette, nagyapa szavaira rá kaptam a fejemet, a mágia erősíti?! Az átokba! Az anyám, a bátyám és én is misztikus gócpontok vagyunk, ha nem lenne mágiánk az asgardi mivoltunknak hála is annak minősülnénk! Félrenézni pedig amatőr dolog volt, mert egy rúgást éreztem, esés közben a kezemmel támasztottam meg magam és úgy löktem fel vissza talpra magam. Összerezzentem, amikor leszúrta az anyámat, ahogyan nagyapa átváltozott éreztem, hogy a hátamon is feláll a szőr, vagyis az egész testemen és macska módjára kezdtem fújni. Gyűlöltem a keresztény vallás dolgait, a démonokat és angyalokat is. Hirtelen, mintha az erőm is elfogyott volna, a mágiámat és mintha a lényemet szívta volna el. Hogyan harcolhatnék az ellen, aminek a közelébe sem tudok menni? Az íjamat vettem elő, és nyitottam ki és így fel is ajzotta magát. Ha a mágikus dolog nem használ, lássuk, hogy az adamantium fejes nyíllal hogy boldogul. Próbáltam közelebb jutni a konyha felé, majd két adamantiumfejes nyilat tettem a húrra és ha már láttam Hellstormot a mellkasába próbáltam lőni mind a két vesszőt.

A lövések után elkapta a halandó a golyókat, nem tértem ki mikor felém dobta, révén egy ilyen nekem nem árthat. Felnyögtem, amikor a golyók belém csapódtak s hátratántorodtam. Meglepetten néztem a kiserkenő véremre, lelőni utoljára Michael volt képes s ezek… nem hétköznapi golyók voltak. Hanem olyanok, mivel ő is vadászott atyám klónjaira. Uru golyók, dühös pillantást vetettem a leány felé, hogy ilyesmit használ, ezzel egy istent is meg lehetett könnyedén ölni! Felelőtlen gyermek. Zacharias szavaira elfintorodtam, korábban is észrevehette volna s rájöhetett volna minderre, ő ismerte ezt a férget. Így pedig nem nagyon maradt más eshetőség mintsem a lehető legtávolabb kerülni tőle, hisz szinte a teljes lényem mágiából állt, a lelkem, a testem, a bennem levő hatalom s mindenem. Egy ütést követően a földre kerültem s felnyögtem, miként rám taposott. Akkor már hangot sem adtam ki, mikor a szigonyt a gyomromba szúrta, semmivel sem tudtam volna magamról leszedni, hisz atyám a saját fegyverem is mágikusak voltak, s ő pedig ölni akart, megadni a legnagyobb vágyamat, a tudtán kívül. Erősebb volt fizikálisan s mágiával pedig csak erősebb lenne, talán… talán minden erőmet át kellett volna adnom neki ezek után, hogy gyorsabban végezhessen.
- Gyerünk, újra drágám! – suttogtam beteges mosoly kíséretében. – Még mindig csak erre vagy képes? – nyögtem fel.
A következő érzés, hogy a hideg rázott ki s nem Hela miatt volt, hanem Zacharias, miként eltűnt felőlem Hellstorm éreztem meg ezt az érzést, mint amikor az a másik a jövőben járt s minden mágiáját blokkolták, ez is hasonló volt. A sebeim ellenére próbáltam felkelni s a fájdalom ellenére a két golyót kiszedni magamból. A szigony okozta miatt nem aggódtam különösebben, túlságosan is gyorsan gyógyultam ahhoz, hogy belehaljak. De az uru lövedékek mégiscsak uru lövedékek voltak…

Fegyver: Skymningen
Mágia: 50 egység

Aktív mágiák: -
Passzív mágia: mentálpajzs, asztrálpajzs

kerub lebegve érkezik a sérültek közé. Eric felszabadul és Halla sebei begyógyulnak. A két golyó lebegve emelkedik ki belőle.
- Nem! Hogy csinálod ezt? Hogyan?
- Alku. Te is kötöttél egyet. Régen sebezhetetlen voltál. Most sebezhetetlen vagy a mágiával szemben. Olvastam a fehér mágia nagykönyvét. Én lettem az élők védelmezője. Kerub.
Mondja Zack komoran és Gunny nyilára lő, ami kékségbe bújva csapódik a démonba. Az üvölt a kíntól, majd hatalmas fényben eltűnik. A lány sebei gyógyulni kezdenek csak attól, hogy a nagyapja lebeg mellette. Az üresen nézi a konyhát.
- Még visszatér.
A szárnyas a két holt klónra néz.
- Nem ezt érdemeltétek.
Mondja kórusszerű hangján majd fény tölti be a holtakat és újra életre kelnek. Hannah rémülten rohan le.
- Mi történt? Hol van... - meglepve nézi az angyali férfit. - Zack?
A vért lassan lehullik róla és ismét megjelenik Morsus természetes külsőjében. A nő könnyek között öleli át a férjét.
- Minden rendben van.
- És ha visszatér?
- Nem fog.
Mondja Gabriel kabátját igazítva. Radha megáll mellette.
- Erről intézkedünk.
A lány bólint.

A lövésem halálpontos, mint általában, még jó, hogy voltam olyan jó lövő, mint apám. Nagyapa is rásegített és a démon is végre eltűnt. Régen sebezhetetlen, most meg ez. Remek! Nagyapát meg körbeveszik az asgardiak, nehogy véletlenül is tenni lehessen ellene valamit. Kerub nem volt ismerős, akkor főleg nem az a világ ez, amelyik az én múltam volt. Hálásan néztem nagyapára, amikor az új sebek is begyógyultak, a fizikaiak legalább is, a lelkiek más kérdés volt. És ekkor még nagymama is megérkezett. Barátságosan néztem rá, amikor elengedte nagyapát.
- Megölelhetlek? – kérdeztem őt. – Gunnhild vagyok, az unokád. Legalább száz éve nem láttalak nagyi.
Ha engedi, akkor megölelem boldogan, nagyon régen, legalább száz éve halott volt, ha nem több, de több is. Örültem, hogy őt is látom még élve, igencsak kései gyerek voltam, legalább is nekik, őket nézve.

A golyót végül kiszednem sem kellett, Zacharias megoldotta a kérdést. Még egy fintort is megengedtem magamnak a golyókat figyelve. Bárki hihette, hogy a lövedékeknek szólt s nem pedig annak, hogy ismét nem sikerült, mitől utoljára az anyám mentett meg. A lövés s az eltűnő démon felé néztem. Úgy hiszem ellenségekben még mindig a halandó vezet, pedig engem sokkal többen gyűlöltek, mint őt.
- Rosszabb ellenségeid vannak, mint nekem, pedig időnként a teljes világ Helheimben akar látni egem – jegyeztem meg.
A furcsa leányra néztem, a fiút már tudtam, hogy kicsoda. Eric Morsus, a drága anyósom s Michael fia, csak tudnám, hogy mit látott abban a szajhában. S Amora is mit látott benne, bár volt egy olyan érzésem, hogy ugyanazt, mint én. Végigmértem, szóval azt állítja, hogy a leányom s Michael fia, de mikorról s honnan?
< - S te? – néztem a leányra. >
< - Alternatív jövő, Michael és a te lányod, a világomban apám már majdnem isten, kortalan, elfogadta Idunn aranyalmáját és hivatalosan is a szeretőd. A világom elpusztult, a testvéreid, Vutha fattyai elpusztították, az egyik nagybátyám… ide küldött, hogy másítsuk meg a jövőt. Csak azt hiszem a realitást eltévesztette. >
< - Majd meglátjuk, hogy igazat szólsz-e gyermek – feleltem. >
Zacharias-ra emeltem a tekintetem.
- Mért hívtál? – kérdeztem ridegen. – Valamikor eldönthetnéd már, hogy a segítségemet akarod-e, vagy épp száműzni erről a síkről végérvényesen. Most épp melyik?

Akaratlanul is eltűnt a mosoly az arcomról, ahogy elengedtem a feleségemet és Hallára néztem.
- Nem a segítségedért hívtalak ide, hanem tárgyalni. Az nap három lelket kellett megölnöm, hogy megmentsem a világot és előbb haltam volna meg, mint hogy hagytam volna mást meghalni. De te...
Ahogy közeledtem felé a klónjaim kicsit elhátráltak.
- Te más vagy. Rideg, érzéketlen és neked ez semmi. Mintha hangyák között játszanál a barátaiddal. Egy baj van én vagyok az egyik ilyen hangya és rohadtul nem tűröm a játékodat. Ez nem sértegetés. Megvetlek. Nem bízok benned. Kerub ereje nélkül is látom és láttam igaz valódat. Tán már nem vagy annyira gonosz, de még mindig bűzlesz a bűntől. Ha bárki más lennél, nem érdekelne. hagynám, hogy mást fárassz vagy elintéznélek, de te más vagy. nem a koronád miatt vagy a szánalmas rang miatt, amit fajod miatt képzelsz be magadnak. Nem. Azért, mert a tudásom szerint egyszer a fiamat fogod nevelni. Az az ember - és igen, embernek hívlak, mert én magasról szarok az egódra - aki a gyermekem közelébe kerül abban én bízni akarok. Tudnom kell, hogy bízhatok benned és ha nem tudok bízni benned és eljön a nap amikor a gyermekért jössz... megöllek. Nem azért, mert Thorhalla Mitoménkicsoda vagy, hanem mert ezen a világon csak két embernek fontosabb Michael, mint neked és azok mi vagyunk. Most jön a lényeg; Michaelt akarod? Jó, tisztázd magad. Ne legyél a bűn királynője, ne manipulálj bűnözőket, ne játszd a kétszínű ribancot. Megakarsz sértődni? Jó, tedd. Leszarom. De tessék.
Ezzel a kezemben megjelenik egy gömb, amiben Michael és Zoey játszanak és mosolyognak.
- Gyere ide, ha látod ezt a gyermeket és a tükörbe nézve úgy érzed az a személy, akit látsz képes jót tenni érte.

Zacharias-ra néztem s hallgattam, mit mond. Lehet, hogy azt hitte, hogy sért s bánt, mit mond, de nem. Tehát tudja, hogy milyen vagyok, rendben, hát játszunk így, de ha azt hitte, hogy ismer, hát nagyon tévedett benne. néhány pillanatra elgondolkodtam, őszinteséget várt, hát megkapja, törjem meg ki vagyok? Volt fogalma arról, hogy mit kért, kételkedtem benne.
- Tehát csupán annyit kérsz tőlem, hogy törjem meg a köröket, mik befolyásolják a kilenc világot s ítéljem halálra a népemet a fiadért – vontam fel a szemöldököm kérdőn.
Hiszen, egy ilyen kívánság s körök megtörése a Ragnarököt hozza el, s pontosan azért kértem a halálomat, mit végül elértem, de anyám s az ősi istenek nem hagytak. A gömbre emeltem a tekintetem s közelebb léptem, nem nyúltam fel hozzá, csak néztem néhány pillanatig. Ó, drágám, ezek szerint nem jöttél még rá, hogy mit tettem? Hogy, mit most vártál tőlem, már régen megtörtént? Hogy megtettem, mit kértél s elpusztítottalak érte? Nem téged, hanem egy másik énedet.
- Már megtettem – feleltem. – Őszinteséget vártál, hát megkapod, egyetlen szavam sem lesz hazugság, esküszöm erre – néztem mélyen a szemébe. – Tudod mért voltam Washingtonban? Nem, nem tudod, különben nem szóltál volna így, miként előbb tetted Zacharias. Nem Fájdalom miatt, sosem érdekelt a szánalmas gyermekded ajánlata, sem a hatalom, mit odaad, annak ki fejet hajt neki s segíti. Michael volt az oka. Miatta s érte voltam ott. Hiszen mi történt volna, ha Fájdalom sikerrel jár, a Kilenc világból semmi, de semmi sem maradt volna. Őt védtem, akár az életem árán is megtettem volna. Azért, hogy Midgard is megmaradjon, hol legyen esélye felnőni s a családja is éljen. Nem a bizalmadért tettem s nem azért, hogy másként érezz irántam, nekem az a fontos, hogy ő jól legyen s neki ne legyen baja. Már ismerem azokat, kik árthatnak neki s a saját módszereimmel fogom őt megvédeni. Ha ebben kivetni valót látsz, ám legyen. Távol tartom magam tőle s nem keresem fel többé, de továbbra is óvni fogom, miként tőlem telik.
Néhány pillanatra elhallgattam.
- S egyre felelj Zacharias, te mit áldoznál fel, kit úgy szeretsz, mint életed párját, vagy a népedet, esetedben Midgard népét. Melyiket? – kérdeztem bánatosan.

Némán hallgattam a nőt. A szavai végén nem tudtam mit mondjak neki.
- Talán... nem vagy reménytelen, de még sok minden van hátra. Még nem végeztünk. Egyszer megtörnek a körök és minden összeomlik. Legyél bölcs és kezd el őket megbontani ameddig lehet.
Mondtam komor hangon.
Eric furcsállva nézte Hallát. Számára ez a nő ismeretlen volt. Thorhalla az ő világában mindent akart uralni és már uralt is csak a világnak nem szólt. Ez nem az ő Thorhallája volt.
- Még valami. A gömböt neked készítettem. Én bármit is gondolok rólad... valaki más szerint belül jó vagy... úgy fest a fiamon kívül is van egy őrült a családban.
Ezzel sarkon fordulok és elindulok a szobám felé.
- Ismered a kijáratot ugye?
A többiek csendesen nézték a távozó Zacket amikor Hannah a nőre nézett.
- Nem tudom ki vagy - mondta Hannah. - De még a fejedben sem kell olvasnom, hogy lássam mit lát benned Michael. Ő most még egy gyermek és te... túl sok vagy hirtelen. Nehéz elfogadnunk ezt az egészet, még ha neked ez természetes is. Túl sokat küzdöttem érted... ne merd elszúrni különben felmegyek Asgardra és szétrúgom a kis hátsód. Értettük egymást?
Kérdezte a nő egy kacér mosollyal és Thorhalla rögtön rájött kitől örökölte modora egy részét Michael.

S persze elkerülöd a választ miről kérdeztem s nem felelsz. Kezdjem megtörni? Nem tudod, hogy mit kérsz tőlem Zacharias, Gunnar már elkezdte megtörni s mi lett a vége? A legidősebb fivérem is értelmet kapott az ősi istenektől, s mivel hálálta meg? Csatlakozott a Hydra-hoz s az életünkre készül törni s uralni a Kilenc világot. Nem Zacharias az ilyesmi túl veszélyes s katasztrófához vezet. Jörmungand könnyedén képes egy istennel is végezni s mérgeinek nincs ellenszere. Nem, továbbiak nem fogna megtörni, ha rajtam múlik, s ha őt vesztem el miatta, legalább mi az enyém nem fogom elveszteni s a gyermekeim is élhetnek talán. Kérdőn vontam fel a szemöldököm, még egy őrült a családjában, ki engem védett? Mikor a gömböt említette nyúltam csak ki érte s csuktam össze a kezem, hogy az is eltűnjön benne. s még veszi a bátorságot arra is, hogy kihajítson. Az átokba ezzel a halandóval!
- De nem fogom használni, még nem – szóltam utána. – Valakinek haza is kell küldeni a másik világ szülötteit s egyedül én vagyok képes erre. Használatba veszem a mágustermet odalent. Ne zavarjon senki két napig!
A nőre néztem, szóval tudja mit lát bennem, meglepő, révén még jómagam sem jöttem rá, hogy mit is. S arra sem, hogy én benne mit s miért érzek ugyanúgy iránta, mint Einar iránt. Talán az lenne, mit Kaneda mondott, hogy a sorsunk közös s ez hasonlóan erős kötelék lenne, mivel a férjemet s engem összekötöttek az ősi istenek?
- Hidd el, nem én kértem, hogy a sorsom egy legyen az övével – feleltem. – S, hogy az életünk összefonódjék. Nekem is csupán Kaneda mondta, mikor először találkoztam vele.
Sok nekik, egy halvány mosoly jelent meg ajkaimon, nos lássuk be nem a szülők álma, hogyha kiderül, hogy a fiad az egyik szupergonosz szeretője lesz, ha felnő. De voltak dolgok, miken nem lehet változtatni, s ez valószínűleg olyan volt. Nem szándékoztam megtenni, hogy elszúrom mindezt, bár csábító volt, hogy Zacharias megpróbál megölni, tudta vajon, hogy legnagyobb vágyamat teljesítené vele? Szóval az anyja volt ilyen, révén a másiknak még szörnyűbb volt a modora. Sokat harcolt értem? Meglepő, tehát ő a másik ki szerint még van bennem jóság.
- Nem fogom – feleltem s a két gyermekre néztem. – Ha tanulni akartok valamit gyertek velem…
Ezzel el is indultam lefelé a terembe, hol a következő két napomat töltöttem el s a hosszas varázslás végén megnyílt a térkapu a másik realitásba s annak a világnak szülöttei is hazatértek.

//Folytatás: Washington//

- Maradok, nem vagyok mágiahasználó – feleltem anyámnak. – Ezek szerint a legjobb, ha én is távozom… ugye nagymama? – kérdeztem kelletlenül.
Úgyis el akartam menni Jon-hoz, hogy újra beálljak angyalnak jobb híján, de reméltem marad néhány napom arra, hogy kiheverjem azt, ami otthon történt a világommal.

Hangos léptekkel közelítek a bejárati ajtó felé, dühösen, nagyon dühösen, ezüstös üstjében fortyogó haragom oka pedig nem más mint...
- Miféle degenerált képes így nyomkodni egy átkozott csengőt?! - Ez pedig mindent elárul, illetve nem, mert a másik egészen nyomós ok, hogy étkezés közben lettem megzavarva! Pedig egy igen érdekes dologgal ismerkedtem... A zabpehellyel, mivel ahol neveltek, ott ilyen nem volt, s ha loptam valahonnan, akkor is csak szárazon ettem, s így egészen különleges élményt nyújtott, habár nem mintha az íze lenyűgöző lenne... Megragadom a kilincset, majd azt lenyomva, egy erős mozdulattal csapom ki magam előtt az ajtót, mely a falat elérve, ad egy igencsak hangos körítést az egésznek. Még pár jó pár nehéz lépést teszek, mire elérem a kaput, melyet egy könnyed mozdulattal lökök ki magam előtt, legalább is az egyik felét, s csak aztán nézek szét, hogy van-e egyáltalán itt valaki, vagy már esetleg távozott az a bizonyos. Egy kis nézelődés után végül sikerül kiszúrnom a nőt aki a fal tövénél ücsörög.
- Te csengettél némber? - Kérdem agresszívan, majd várom a választ. Végig tekintek rajta, szinte már undorodva, s bár az érzéseimet általában nehéz leolvasni... Most a dühtől könnyedén le lehet olvasni az arcomról, hogy mit gondolok, vagy legalább is hogy úgy nagyjából mifélék jutnak róla az eszembe, s alap esetben most lehet hogy sormintáznám a fejével a falat... De kénytelen vagyok visszafogni magam, s csak ökölbe szorítani a kezeim. Mellesleg ha a válasza igen, s ő csengetett, akkor...
- Mit akarsz? - Ebben pedig már a türelmetlenség is eléggé hallható.

A lány reakciója... Meglep, bár számítottam valami hasonlóra, nem ennyire látványosan, hogy így fogalmazzak. Ez valamilyen szinten meg is nyugtat, vagy legalább is nyugtatna, de sajnos elhangzik egy igencsak kellemetlen kérdés, amely sikeresen szinten tartja bennem az érzéseket.
- Hogy mersz egyáltalán íj lealacsonyító dolgot feltételezni? - Kérdem már-már kissé sértetten.
- X-men vagyok, nem holmi talpnyaló ajtónyitogató. - Ezt már sikerült valamivel nyugodtabban kimondani, s az is kiderül hogy miért is van itt, amire reakcióként, már csak azért is mert látszik hogy sietne, egy elhaló sóhajjal megfűszerezve megvakarom a tarkómat.
- Nincs itt, és mielőtt megkérdeznéd, nem tudom hol van, igen egészen biztosan nem tudom... Ha akarod bejöhetsz és megvárhatod, előbb vagy utóbb előkerül. - S ezzel sarkon is fordulok, és belépek a kerítésen belülre, majd hátra nézek, hogy jön-e, s ha nem akkor még oda szólok hogy:
- Jössz már? - S természetesen ezt is türelmetlenül, de legalább már az agresszivitás kiveszett belőlem, az előbbiekben valamilyen szinten sikeresen kiadtam magamból.

A hölgyemény végül belépdel utánam, én pedig egy egyszerű mozdulattal zárom be mögötte a kaput.
- Mellesleg nyitva van, és nyitva is volt. - Mondom neki, majd a kérdésére szétnézek jómagam is, de közben igazából már veszem a levegőt is, mely a válaszadáshoz ugyebár elhanyagolhatatlan.
- Igen, néha már túlságosan is, oly annyira hogy szabályosan kikészíti az embert. - Mondom az államat vakargatva, saját tapasztalat, nem szeretem ha minden ennyire békés körülöttem, hiszen néha kell egy kis konfliktus az életbe, de itt nem igazán szokott akadni ilyesmi. Megindulok öles léptekkel végül az épület felé, menet közben természetesen a lányra tekintgetve, hogy jön-e vagy sem, s úgy félúton kérdek csak meg tőle két dolgot, az első az hogy:
- Körül akarsz nézni? - Hangom unott, természetesen, s alap esetben nem kérdezném meg, de eddig nem vette fel a sértéseimet, bunkóságomat esetleg, melyet minden ember irányába mutatok, természetesen, s ez már egy olyan dolog, amely kissé szimpatikusabbá teszi, csak úgy mint azt az időutazó lányt, aki valószínűleg hozzá szokott az ilyen dolgaimhoz. Lenne egy második kérdésem is, de végül úgy döntök hogy jelen pillanatban elhanyagolható, s megtartom későbbi beszédtémának, ha esetleg a körbevezetés mellett dönt, s nem szakad le rólam. Végül elérem a bejárati ajtót, ahol kivételesen megvárom hogy előttem lépjen be, már ha jön, és nem nézelődik, majd belépve bezárom magam, vagy magunk mögött, ha csak nem akar esetleg a kertben nézelődni valamiért.

//Folytatás: A hall//