A Miller kúria és sziget

Bronx keleti részén City Island-től keletre található még egy sziget, ezt vette meg a Miller házaspár magának a kártérítés után. Itt épült fel a Miller család kétszintes új kúriája.







Azaz a képen a jobb oldali sziget a Miller sziget.

A szigetpartján az esti fényekben csillogó vízből emelkednek ki négyen. Négy nagydarab aranyvértes atlantiszi katona. Fegyvereiket végig Millerékre emelve. Utána szinte valami égi lényként kiemelkedik Namor. Szó szerint. nem mozdítja a lábait, csak a szárnyai lassan fellebegtetik a víz felszínére majd mintha sétálna a víztükrön lép a szárazföldre.
- Remélem oka van, hogy Thordottir szépsége helyett emberek fogadják Atlantisz urát.
Mondja megvető türelmetlenséggel a király.

Namor picit elmosolyodott és felmérte a meghajló lányt. Elé lépett és megfogva a kezét meghajolva megcsókolta ezt.
- Ha ilyen gyönyörű hölgyek szórakoztatnak Thorhalla érkezéséig akkor azt hiszem elégedett leszek.
Miller szavaira arcán fanyar megvetés jelent meg.
- És ki volnál te felszínlakó?
Kérdi kikérően a király. A válasz után azonnal rávágja:
- Nos, bárki is vagy, most jegyezd meg magadnak jól felszínlakó: Én Az óceánok királya vagyok, birtokom nagyobb, mint bármelyik szárazföldi uralkodóé. Az, hogy te mit "akarsz" számomra lényegtelen. Tanuld meg a királyi illemet, mert csak egyszer tűröm el, hogy méltatlanul szóljon hozzám egy pórnép. Most vezess be és imádkozz isteneidhez, hogy miről beszélni akarsz valóbban érdekelhet engem.
Ezek után követte őket és mögötte négy katonája ment még be, további kettő pedig kint megállt háttal az épületnek.

Namor egy lenéző pillanatig figyeli Miller nyújtott karját várva, hogy végre elhúzza azt.
- Vezess.
Bent végre befejezi a lebegést és sétálva követi a párost. A kérdésre elmosolyodik.
- Hát ilyen szépségen túl is tud mást nyújtani? - kérdezi vissza merészen. - Végül is... rég volt mikor felszínlakók italát ittam. Elfogadok bármit, amit kegyed szívesen érint ajkaihoz.
Pár pillanatig a fegyvereket figyelmet majd a legnagyobb székbe ült.
- Szerencséje van katona - mondja Millernek a király. - A felesége elég okos, művelt és szép, hogy hajlandó legyek várakozni és meghallgatni mit akar. Szóljon.

Namor ridegen figyelte Millert majd megvetően fújt egyet.
- Ez a szövetség titeket védene Atlantisztól, nem fordítva. Áruld el mégis miért érné ez meg nekem? Miféle ellenség lehet, amihez ekkora hatalmak gyülekezete lenne szükséges? Még nem láttam a felszínen olyan hatalmat, ami okot adna erre az unióra. Ne feledd kisember, hogy Atlantisz királyával beszélsz, nem egy verőlegénnyel. Nem érek rá feljárni megvédeni titeket minden szánalmas gondot, amit éppen találtatok. Mutass egy okot, ami méltó az Imperius Rex-re.
Mondja komoran Namor és még ki is húzza magát a székében, mintha az is egy trón lenne.
- Édest, mint a szemeid tava ifjú hölgy.
Felel a nőnek és ismét Millerre pillant.

Namor szótlanul itta a borát majd az átalakulás után békésen letette a poharat. Nyelt egyet, megtörölte a száját. Felmérte Thorhallát és hangosan nevetni kezdett. Majdnem egy tömény percig nevetett majd letörölte könnyeit.
- Heh... már azt hittem nem lehet senki sem szórakoztatóbb, mint az a szánalmas szőke barbár, aki az én Úrnőm sarkában lohol mindig, de ez a törékeny forma, mi elrejti... ez a katona mindent felülmúl.
Namor kiemelkedett a székéből. Kicsivel a föld fölött lebegett egészen Halláig majd Féltérdre landolt előtt és kézen csókolta.
- A felszín ocsmányságában még mindig úgy ragyogsz, mint egy utolsó gyertyaláng a sötétségben.
Ismét kihúzta magát és Millerhez fordult.
- Szóval megakarod menteni a világot és kell neked legalább egy erős férfi. Ezt megértem. Továbbra is, legyűrtem ezt az "Apokalipszist". Nem látom értelmét a szövetségnek. A felszín egy túlburjánzó gyom, amit le kéne takarítani. Csak azért, mert Thorhalla itt van nem ad okot a védelmére. Beleegyeztem mégis, hogy megkegyelmezek neki. Most mégis... arcátlanul a szerelmemmel játszva képes vagy azt mondani, hogy óvjam is meg ezt a világot. Én már természetesnek vettem, hogy a kegyelmem okot ad arra, hogy ti az oldalamon álljatok a csatában. Tartoztok ennyivel. A legnagyobbak szövetségét akarod ez tiszteletre méltó. Csak... oktalan.
Namor ismét Hallára pillant.
- De ha még Te is úgy véled, hogy az egyesülés szükséges... heh... - sóhajtott ismét Namor. - Kaptok egy esélyt. Ez több, amit ez a világ érdemel tőlem. Mikor újra hívtok. Hívjatok méltó csatába, vagy azért, mert Te elfogadtad meghívásomat egy igazi Királyságba. Ha az első történik, legyen ez olyan harc, ami Földrészeket hozz le uradalmamhoz, ahogy maga Poszeidón tette!
A dühödt király kifújta magát.
- Namor szólott.

Miller szótlanul tűrte Namor szidalmait, az arcán sem látszott meg semmi, csak időnként Halla-ra sandított, kezdett olyan érzése lenni, hogy nem attól kellett volna félniük, hogy Einar mit fog tenni a házzal, hanem inkább attól, hogy a nő mit fog. Ekkor jutott eszébe, hogy talán figyelmeztetnie kellett volna a szusijelöltet, hogy nem a legjobb dolog az, amit éppen elkövet azzal, amit tesz. Ám megszólalni már nem volt ideje, mert Halla lépett akcióba a saját szokásos módján.
Dühösen pillantottam Namor-ra, mikor becstelen szavakkal illette Einar-t, de egyelőre nem ütöttem meg, csak rámosolyogtam s hagytam, hogy kezet csókoljon s felkeljen a földről, miközben bármennyire s vonzódtam hozzá, szívesen térdeltem volna az orrába, míg könnyen megtehettem volna mindezt. Mikoron viszont visszafordult Jonathan felé s nem rám figyelt lendült a kezem s próbáltam meg betörni az orrát, mint oly sokaknak tettem mindezt az elmúlt évszázadok alatt. Tekintetem s zöld szemeim lángoltak miközben ránéztem.
- Először is drágám – sziszegtem dühösen. – Az a „szánalmas szőke barbár” Einar Skurgeson, Jotunheim trónörököse s a jegyesem, ki atyámnak tett isteni esküt, hogy megvéd az élete árán is, s egyszer már feláldozta azt értem! Tartsd tiszteletben nemességét s önfeláldozását! Ő sem nevez téged szánalmas ostoba halnak, vagy egyébnek, s ez az én házam, elvárom azt, hogy tisztességgel szólj egy másik királyi vérről!
Vettem egy mély levegőt s csípőre tettem a kezeimet.
- Másodszor, te voltál, ki kis híján megölte őt dühében, mikoron ő beszélni akart veled s rendezni azt az igen kényes s roppant csúnya félreértést. Harmadszor! Ugyanúgy jogom van azt kérni, mit te elvársz, én mentettelek meg s szabadítottalak fel a csápos lény uralma alól s éppen ezért te is tartozol nekem, nekünk!
Szemeim még mindig lángoltak s tekintetem szikrát szórt.
- Negyedszer ezen helységben mind csak királyi vérűek vannak, mi megadjuk a tiszteletet, hát te is tedd meg Namor, semmivel sem vagy különb nálunk! Ha nem tetszik bármely feltételem, hát ott az ajtó!
Intettem a kezemmel arra, s nem vettem le tekintetem még mindig róla.
- Akartam szólni, hogy nem a legjobb ötlet Thorhalla-t felhúzni… - elakadt Miller hangja, amikor a nő hasonló tekintettel nézett rá, mint Namor-ra.
< - Te csak maradj ki ebből! – sziszegtem dühösen. >
- Meg sem szólaltam – emelte fel a kezét Jon és lépett egyet hátrébb.

Namor az ütés utána nőre pillant. hallgatja a szavait majd egy szónál elpattan benne a húr.
- "Csúnya félreértés"? Hogy merészeled te...
Namor kezét emeli Thorhallára majd megtorpan.
- A felszínlakók, kiknek állítólag bajnoka vagy, kiket te és a király fattyú viking védelmeztek megölték a húgomat!
Lassan leengedte a karját.
- Népemnek nincsen téveszméje, mit mondtál felségsértés, de igazad is van... egyszer segítségemre keltél. Most már kvittek vagyunk. Talán uralkodók vagytok, de én nem látok sereget, sem népet. Csak két gyermeket, akik álmodoznak, akik fenyegetnek és kioktatnak engem, sértegetik veszteségeimet, miközben a házuk egy sziklán áll a királyságom közepén. Jó modort vársz tőlem asszony? Urad védelmezte a királyi család gyilkosait. Te becsmérelted ezt a gyászos napot és kezet emeltél rám!
Ezzel Namor felvette a lándzsáját és megfordult.
- Eleget hallottam. Naivan hittem, hogy legalább uralkodók tisztában lesznek mit is tettem a felszínért. Egy Királyságot tartok vissza a háborútól és ez a hála?
Ha senki sem állítja meg az ajtó felé kezd sétálni.
- Jó tudni, hogy a felszín lakói és az "isteneik" ugyanolyan arrogáns képmutatók.

Mikoron emelte karját nem mozdultam, üssön meg, ha úgy akarja, de tudtam, hogy akkor Einar-tól kapja a következő ütést s nem tőlem. Szótlanul tűrtem mit mondott, de mikor elindult kifelé szólaltam meg ismét, mert nem csak ő nem tűrte a mi sértéseinket, én sem az övét, főleg, hogy Einar s én is vesztettünk, hasonlóan sokat, mint ő. Hiszen ő atyámat úgy szerette s tisztelte, mintha a sajátja lett volna.
- Az ártatlanokat védte s nem húgod gyilkosát, hiszen őt te magad ölted meg azonnal. Hidd el, hogy sosem akarod látni azt a sereget, kik éonok óta vívnak Asgard s Jotunheim földjén háborúkat. Barátságos álom az, mit te s királyságod a halandókra hozhatna. Gyermekek? Veled ellentétben én sem Einar egy személy tettéért nem ítélünk halálra egy népet, kik semmit sem tettek félelmen kívül, mit egy idegen faj láttán éreztek. Egy bűnös volt, megfizetett érte s nem csak te vagy az egyetlen ki elvesztetted családod egyik tagját, nekem atyámat ölte meg egy közülük alig két hónapja, miközben ispotályi ágyamnál őrködött felettem halandó alakban, mikor az emberek puskáikkal sebeztek meg s öltek meg majdnem. Ő, ki Donald Blake-ként megmentette Einar-t miután majdnem végeztél vele, ott volt a halandó énjeink esküvőjén s együtt örült velük. S ő mentette meg, Thor Odinson Einar-t akkor is, mikor életét áldozta értem. Esélye sem volt túlélni, s így Asgard a trónörökösét vesztette el s nagyapám, a királyunk, kedvenc gyermekét! De ettől nem kívánom mindük halálát, s Einar sem - feleltem dühösen. - Csak azon egyét, ki ezt elkövette mindezt! Emlékszel még egyáltalán mit szóltál első találkozásunkkor? Úgy tűnik már elfelelted s már nem az vagy, kihez akkor vonzódni kezdtem – hangomban itt már mélységes csalódás volt.
Vártam néhány pillanatot s ha nem torpant meg, hanem ment tovább kifelé, mielőtt kiért volna házunkból kérdeztem még valamit.
- Néped tényleg oly vérszomjas, hogy egyetlen halandó tettéért mindenkit megölnének? – kérdeztem. – Eddig úgy hittem, hogy gondolkodás módban a halandók felett álltok s máshogy szemlélitek Midgard dolgait.
Ezúttal éreztettem hangommal, hogy nem sértésnek szántam szavaim, pusztán érdeklődtem, még ha mindezen szavaimmal nem is békítem meg őt.

Csak az utolsó kérdéseknél torpan meg Namor.
- Oly vak vagy Thorhalla Thordottir. A ti becses felszínlakóitok mészárolják a halainkat, mérgezik a vizeinket és mikor az egyetlen a vérvonalamból, akik képes volt diplomáciára vezetni a népemet elesett, mert egy emberhez szólt...
A király lehajtja a fejét.
- Azt hiszed csak te és... -szavai elakadnak egy pillanatra. - Einar óvjátok Midgardot? Ha én nem lennék már a hegycsúcsok tetejéről néznétek az egybefüggő és végtelen óceánt. Többet várok el ezért, mint ezt a pimaszságot, főleg mikor még a kis jegyesed is csak azért él, mert én elengedtem a nyakát.
Namor még egyszer utoljára visszapillantott.
- De ne tévesszen meg jó lelkűségem asgardi asszony! Tán van szívemben szerelem érted, de a népemért sokkal több. Akkor hívjatok újra, ha már felfogtátok ki is Namor Király.
Az uralkodó ezzel kivonul a házból.

Én lennék vak, s ő? Hát meg sem hallotta, mit szóltam arról, hogy nem ő az egyetlen, ki hasonló veszteséget szenvedett s Odin seregei mégsem rohanták le Midgardot fia halála miatt. S akkor sem kezdtünk öldöklésbe, mikor a kereszténység a mi hitünket szorította ki ezen világból. S mindennek csak róla kell szólnia s még én vagyok kiről szólják, hogy öntelt s beképzelt. Hát nem találkoztak még e férfival.
- Ha ő meghalt volna ott akkor, már te sem lennél életben – feleltem. – S Midgard sem lenne kérdéses, hogy ki él s ki nem. De nem úgy történt, ő is él, s te is.
Mindezek után szótlanul figyeltem távozását s mikor megtörtént fordultam vissza Jonathan felé, elindultam irányába s félúton adtam vissza az irányítást a halandó felemnek.
- Nem tudom, hogy ez jobban ment, mint vártuk, vagy rosszabbul – szólalt meg a férfi.
- Ha azt nézzük, hogy megvan a házunk, és nem sérült meg senki sem, akkor határozottan jobban – mosolyodtam el.
- Fogalmam sincs, hogy miért vagytok oda érte – nézett az ajtó felé. – De úgy vélem, hogy jönni fog, ha szükség lesz rá.
- Féltékeny vagy – nevettem fel. – Vagytok mind a ketten, aranyos. Egyetértek, szerintem is jönni fog, ha hívjuk és tényleg akkora vész lesz, hogy rá is szükségünk lesz.

Később, még aznap este. Miközben medúza elment nyomozni, Xavier és a gyerekek a moziban vannak, Leviék felfedezik az erejüket, Sarah a bosszú szellemével küzd és Kira új "barátokra" lel. A ház kapuján valaki csönget. A kamerák egy szakadt ruhás vézna és törékeny embert mutatnak, akin rengeteg seb van. Mögötte egy egyszerű kis hajócska, amivel idejöhetett. Bátortalanul újra megnyomja a gombot.
- Kérem...
Nyögi gyengén és félve.
- Segítsenek nekem.
A férfin csak egy barna nadrág volt és valamicske rongy, amibe tekerte magát. Kifulladva és megadóan nézte a kapukamerát majd magát a kaput.

A férfi lihegve nyúlt Steph felé, de csak beesni tudott az ajtón.
- Doktor Miller!
Hörögte közben.
- Hál az égnek.
Mondta nagy nehezen és próbált felállni.
- Ő mondta, hogy maga itt lesz. Könyörgöm... meg kell védeniük tőle. A poklot jártam meg miatta.
Magyarázza és közben még mindig remegve próbálja feltolni magát a földről.

A férfi fegyvertelen. barna haja erősen hullik. Látványos seb nincsen rajta csak felszíni karcolások, mint aki átfutott egy erdőn, viszont súlyosan vékony, mint akit éheztettek. Lehet, hogy ki is van száradva, amire a cserepes ajkai utalnak. Zöld szemei élettől teliek, de a lánynak valamiért nem ismerős a férfi. Persze, amilyen állapotban van, lehet hogy még a saját szerelmét sem ismerné fel így.
- Elrabolt, elvette mindenemet és bezárt. Mikor az egyik őrt fenyegette az azt mondta, hogy maguk tudnak segíteni. A millerék...
Akaratlanul is fuldokolva kezd köhögni.
- Kérhetnék... vízhet?
Kérdezi bátortalanul. A ruhájában szinte semmi sincs a rongy, amit magára borított valami szakadt lepedő lehet. A nadrágja barna és van rejtve valami zseb, de úgy néz ki, mintha valami szemetesből kapta volna ki. A férfi nem kapkod csak remeg.

A férfi keze ökölbe szorul, ahogy felemelkedik, hogy karját átvesse a nő nyakán. Neki tántorodva próbál lépni miközben hörögve próbál beszélni.
- Mindjárt itt lesz... ide vezettem...
Ekkor Steph látja, hogy a másik kéz megmozdul és valami furcsa anyagot spriccel az arcába. A zöldes füst és gáz mar. Fájdalmas, de... vicces. Nevetséges. Csak nevetni tud. A könnyei perzselve csepegnek le. A testén lángok gyulladnak ki. Minden a feje tetejére áll. Ilyen lehet Loki fejében járni. Az őrület édes kínja mindent megmagyaráz.
- Nehéz volt...
Mondja a gyenge férfi hang egyre mélyebb hangon.
- Egy adagot is kilopni a shieldtől, de megérte. Ugye Thorhalla?
A nő torz látásával felismeri a férfit az aktákból.

Zöld Halál. Zseniális tudós, aki egy szérumtól hihetetlen erejű teremtményé tud alakulni. Ám a nő mást másnak látja., mesterének. A szörnyek királyának.
- Vagy szólítsalak Goblin Királynőnek?

Miller másodpercre pontosan akkor lőtte le Zöld halált amikor az a szérumot nyomta a szerelme arcába. Mindketten elterültek. Miller láthatta, ahogy a lány arca torzul és kezd manósodni. Egyre nehezebb volt visszafogni az őrült és oktalan kacagást. Az elfekvő férfi egyre zöldebb és nagyobb lett egészen ameddig fel nem vette Zöld halál formáját és kezei meggyulladtak. Ekkor Millert is megperzselték Steph kezei, ahogy egymást fogták. A kacagó nő teste több helyen egyszerűen lángra kapott.
- Az én.. Goblin Királynőm.
Hörögte Zöld Halál, de a lövések már nem sebezték. Vagy vastag zöld bőre fogta fel azokat vagy forrólángjai olvasztották meg a töltényeket. Az alak hátán a sebek begyógyultak. A két és félméteres zöld óriás, bőrén barnás csontkinövések voltak és tűz aurája lassan felperzselte a padlót. Stephet megbénította a küzdelem a józanságért. Minden erejére szüksége volt, hogy ne akarja élve elégetni szerelmét és Olafot. Csak kínlódva kacarászott a padlón miközben teste egyre erősebb lángba borult. Olaf kényelmesen elérte a telefont és hívta az ügynökséget, akik jelezték, hogy már számoltak ezzel és odatartanak.