Sziget (Csendes-óceán)

Egy kisebb magányos sziget a Csendes-óceánon.

Charles Dialin fejébe fájdalom hasított. Ebből vette észre, hogy már ébren van. Nem tudta, hogy mi történt, hova került és hogyan. Épp az irodájában volt és szerződéseket nézett át. A vér kortyolgatása közben a vámpír valahogy elaludt, pedig ez nem szokott vele előfordulni. Ha nagyon jóllakik, akkor is hazamegy. Sose aludt még el az irodában.
 Felállt és megigazította a ruháját. Körülnézett a sötét szobában. Ő ilyenkor is tökéletesen látott vámpírképességének köszönhetően. Egész sokan voltak itt, gyerekek és fiatalabb vagy idősebb felnőttek. Több mint húsz ember gyűlt össze ebben a nagy szobában. Az ablakokon kilátott és csillagos éjszaka volt. Ennek a vámpír örült, mert legalább a Naptól nem kellett tartania. Már épp megnézte volna jobban a szobát, de ekkor a hangosbemondó szólalt meg. 22:00-kor engedtek el egy bizonyos vírust egy kísérlet részeként. Ha nem tudják, hogy ő vámpír, az jó, mert megmarad az inkognitója. De ha tudják és olyan vírust csináltak, ami őt is megtámadja, az elég ijesztő lehetett. Fogalma sem volt, hogy kikről kellett egyáltalán ezt gondolni, sem arról, hogy miért csinálják ezt. Úgy gondolta, hogy ő inkább távozik, ha lehet. Megnézte, mi ad erre módot. Volt két ajtó és három ablak. Az ablakokon kinézve tengerpartot, azzal szemben dzsungelt és hegyeket látott. Valami trópusi, egzotikus helyre hozták volna, hogy kísérletezzenek rajta? Ki lehetett képes egy cégvezetőt elrabolni az irodájából?
Mielőtt odament volna valamelyik ajtóhoz, hallgatózott és szaglászott. Próbált rájönni, hogy az ajtó túloldalán vannak-e őrök és hogy a szobatársak között van-e bárki gyanús. Vámpírként sokkal fejlettebb érzékekkel rendelkezett, szinte olyanokkal, mint egy vadászkutya. Az ablakokon kinézve próbált rájönni, hogy melyik ország lehetett ez, de nem igazán hasonlított semmire, ahol már már járt vagy amit utazási prospektusokból, tévéből, holonetről ismert. A legjobb az lenne, ha együtt próbálnának meg kijutni és megbeszélni, hogy ki mire emlékszik, mit tud az egészről.
Egyetlen ismerős arcot látott: Rachel Wilcox volt itt. Vele Lorna Howlett és Bard esküvőjén találkozott, a lány ott a menyasszony tanúja volt és egészen kedvesnek találta. Most már sok idő telt el, bizonyára megszületett a gyermek is, akit akkor még a pocakjában hordott. Charles úgy gondolta, hogy Rachelt szólítja meg, mivel őt már ismeri egy kicsit:
- Üdvözlöm, Rachel! Sajnálom, hogy ilyen körülmények között kell találkozunk újra. Önnek van valami fogalma arról, hol lehetünk és hogy kerültünk ide?

Rachel megismer és még a nevemre is emlékszik. Ezt igen nagy örömmel veszem tudomásul, hiszen biztos nagyon sok emberrel kellett beszélnie aznap este és még a menyasszonnyal is foglalkozott, mert ő volt a tanúja. Ő sem tud semmit, csak sejti, hogy elrabolták, mert előtte otthon volt. Amit mond, attól elborzadok. Végre megszabadultam attól az átkozott vírustól, kigyógyultam belőle. Most meg egy másikkal akarnak megfertőzni? Magneto tényleg nem ismer határokat? Na de nem is biztos, hogy hatna rám a vírus. 2045-ben még ember voltam. Még mindig furcsa kimondani, hogy most már nem vagyok az. A vámpíroknál pedig a véráram, ami a vírust elterjesztené, nem úgy működik. De bőrünk nekünk is van, légutaink is vagy ki tudja, milyen úton terjedő fertőzést találtak ki.
Rachel odaszól egy embernek, aki az ajtó felé igyekszik. Vele is tegeződik, ahogy nekem is felajánlotta. Én mindig megadom a tiszteletet elsőre, de aki megkér rá, azt tegezem. Ahogy hallgatóztam és figyeltem, itt a teremben sokféle embert láttam. Kintről viszont közeledett valaki, méghozzá futva. Egy ember, akkor vagy nem ellenséges céllal jön vagy valami szuperképességű, aki fel tudná robbantani az egész szobát vagy valami hasonlót tenne. Hallom, honnan jön, ezért odaállok az ajtó mellé, hogy meg tudjam lepni, ha kell.
Ahogy David kinyitja az ajtót, egy fegyveres, sérült latin-amerikai nő kiabálja, hogy menjünk kifelé. Fertőzöttek jönnek, ezek szerint valami veszélyeset csinál az emberekből a vírus. Hallgatok rá és ha a többiek is elindulnak kifelé, akkor megyek mögöttük. Nem akarok elöl menni. Ha lőnének ránk, akkor nem akarok a tűzvonalban lenni. Az idegenek nem érdekelnek különösebben. Ki kell innen jutni és hazamenni minél előbb.
Az érzékeimet továbbra is éberen tartom és szaglászok, hallgatózom, hogy jönnek-e azok a bizonyos fertőzöttek és milyen irányból. Ha megvan az irányuk, akkor javaslom a többieknek, hogy a másik irányba menjünk. Nem mondom, honnan tudom, csak úgy, mintha épp arra látnám jónak. Nem kell mindenkinek az orrára kötni, hogy mi vagyok. Ha nagyon közel lennének a támadók, akkor viszont megpróbálok rejtekhelyet keresni és megfigyelni, mit tudnak és merre lehet elmenekülni. Ha menekülni nem lehet, akkor azt nézem, hogy lehetne legyőzni őket.

Charles Dialin érzékei jeleztek valamit. Morgás és csoszogás hangjait hallotta és rohadó, de édes érzetű szagokat szimatolt. Más nem vehette ezeket észre, kivéve, ha van közöttük olyan mutáns, akinek különlegesen jók az érzékei. A vámpír nem akarta felfedni magát azzal, hogy elárulja, mit érez. Még azt sem tudta, hogy Rachel már az esküvőn rájött mindenre, mert kiolvasta a fejéből.
Nem kellett sokáig gondolkoznia, mi lehet az, ami ilyen büdös, morog és lassan halad. Valamilyen beteg állatra gondolt volna, de a fertőzés miatt inkább beteg emberre.
A nővel elindultak ki a dzsungelbe. A Nap nem volt fent, így Charles-nak nem kellett félnie. Attól viszont megijedt, amikor Rachel szárnyra kapott.
~Hát ez lenne a képessége? Milyen hasznos, hogy fentről nézheti a környéket.
Hamarosan viszont a vezetőjüket támadás érte. Mielőtt bárki reagálhatott volna, valami borzasztóan csúnya ember kiharapott egy darabot a nő vállából. A foglyul ejtettek menekültek a szélrózsa minden irányába. Le kéne lőni azt az embert, mert veszélyezteti őket, gondolta magában. De mégis, hiszen csak egy fertőzött. Talán van gyógyír a számára. Inkább csak le kéne ütni, megkötözni és elmenkülni vele együtt. A vezető viszont több fertőzött említett és mindenkit nem menthetnek meg. Szomorú, de a saját irhájukra kell vigyázniuk.
Ha nála volt a fegyvere, megpróbálta lény fejét kilőni vele. Ha ez nem sikerült, odaugrott és egy tenyérélütéssel megpróbálta a fertőzöttet halántékon csapni teljes erejéből. Ha visszatámadott, akkor egy karatemozdulattal megpróbálta ellökni a lény karját és újabb ütést bevinni, ezúttal a bordák törésével próbálkozott.
Ha tudta, akkor a barnabőrű nőt elrántotta onnan. A vezetőjük elkaphatta a fertőzést, ha ez így is terjed. De anélkül is belehalhat egy ilyen sérülésbe. Egyelőre még él és ha ellátják a sebét, talán lehet még pár órája. A kiutat ő tudja. Vagy Rachel, ha fentről lát valamit. Felkiabált neki.
- Rachel, látsz még ilyen fertőzötteket? Ha igen, merről jönnek?
Ha a lény tovább próbálkozott, akkor Charles a tanultak szerint igyekezett hárítani az ütéseket és próbálta a legsebezhetőbb részeket ütni-rúgni vámpírerejét és gyorsaságát is bevetve. Rá talán nem hat a vírus, ha esetleg kapna is egy marást vagy harapást.

Charles Dialin egy ütéssel a földre vitte a fertőzöttet, a másik férfi, ez a David pedig szét is taposta a fejét. Elég csúnya látvány volt és a vér még a vámpírt sem csábította. Nem tudta, hogy mivel fertőzték meg azt az embert, de valami zombiféle lett belőle. Charles nézte a testet, hogy mi lehet ez. Nem volt biológus, így nem jött rá, milyen szer okoz ilyesmit. David viszont a vezető tanácásra fejbelőtte az áldozatot. Hidegvérrel gyilkolta meg és ez majdnem olyan volt, mint amikor Charles vadászni megy. Ő is azért öl, hogy éljen. Vér kell neki, mert vámpírrá tette az a különös, régi rokon.

Éppen ezért nem ítélte el a férfit, aki most is úgy cselekedett, ahogy kell. Ha nincs idő, akkor ilyen tettekre van szükség, a tudattal pedig meg kell birkózni. Charles-nak ez először nehezen ment, mert nem volt egy agresszív ember. Tanult küzdősportot, de nem használta a tudását, ha nem volt muszáj. Amióta vérszívó lett, minden más. Felborultak az elvek és már a mutánsokra is másképp néz, mint előtte. Főleg, hogy egy ideig ő maga is ilyen génekkel rendelkezett Magneto vírusa miatt. Most pedig nem akar újabbal megfertőzödni.
Amikor Rachel telepatikus üzenetet küld, a vámpír akkor jön rá, hogy a nő valószínűleg tudja, miféle szerzet ő. Ha így tud az emberekhez szólni, akkor talán a gondolataikat is látja. Lehet, hogy az esküvőn is ezért távozott olyan hamar. Bár nem mutatta, hogy kifejezetten zavarná egy vámpír társasága.
~Csak a nő maradt Daviddel és velünk. A többi elfutott, egy meghalt.~Charles ezzel a gondolattal próbált meg visszaüzenni Rachelnek, ha a nő most is belelátott a fejébe. Ha nem, akkor a pisztolylövésből rá fog jönni, hogy harc van vagy volt.
- És tudjuk, hogy ezeknek mi a céljuk? Egyszerűen emberhúst akarnak enni vagy valami más is van itt?
Ha tudják, mi hajtja ezeket a teremtményeket, akkor talán könnyebb lesz elmenekülni előlük.
- Ha csak enni akarnak, szerintem vigyünk egy pár darabot ebből a nőből. Rajta már nem segíthetünk, de ha több ilyen fertőzöttel találkozunk, a hússal elterelhetjük a figyelmüket magunkról. Magánál van is kés.- mondja az afro nőnek, akinek a bakancsában látta a fegyvert. Azzal egy pár húsdarabot kivághatnak és elvihetik csalinak.
Ha ezt nem teszik meg, Charles nem erősködik. David simán felvagdalná a halottat, ahogy a jelekből tűnik, de a vezető talán nem. A kés pedig nála van. Ha tovább állnak, akkor közben az afro nőt kérdezi:
- Maga honnan tud ennyit a fertőzöttekről? Emögött is Magneto áll?
Ekkor jelenik meg egy másik bolygó. Olyan, mint a Föld. Talán az is, egy másik formában. Charles ezzel nem tud mit kezdeni. Ha most akarnak a dimenziók összeütközni vagy szétbomlani, az számukra a legrosszabb. Az élőhalottak elég kézzelfoghatóak, így haladni kell. A vámpír fülel és figyel, szimatol. Ha valahonnan veszélyt, közeledőket érez, akkor szól a többieknek is, hogy ne arra menjenek.

/18+/

Rachel visszaszállt a földre a többiekhez. Ezek szerint nem sok mindent láthatott. Igaz, sűrű is az erdő. Charles látta, hogy a vezető elhányta magát a nő halálára. Ő mondta, hogy meg kell tenni, de képtelen volt rá. Ártatlan lélek. A másik Föld megjelenésére rettegő szemekkel nézett. Nem úgy félt, mint aki nem tudja, mi következik. Inkább úgy, mint aki sejti, mi történik, gondolta magában Charles.

A kérdésre kapott választ, de a nőt megzavarta Rachel. David mégsem az, akinek gondolta. Ő is fertőzött lenne, aki gondolkodik? És egyszercsak kitép belőlük egy darab húst? A henteses kérdésre Charles ennyit felel:
- A cégem nem ezzel foglalkozik, Rachel. És én sem tenném, ha nem ez lenne a helyzet. Időt nyerhetünk, ha viszünk magunkkal húst. A hölgy...hogy is hívják Önt? A pisztolyos hölgy mondta, hogy a nő rövid időn belül átváltozott volna olyanná, mint a másik.
Ezzel a vámpír a széttaposott fejű torz lényre mutat. Megkapja a kést, de verekedni, balhézni nem akar. Ha Rachel belenéz a fejébe, láthatja, hogy semmi élvezetet nem vár a darabolástól. Csak azért akarja csinálni, hogy egy kicsit meghosszabbítsa az életüket. Ugyanis ha emiatt tudnak elmenekülni a fertőzöttek elől, akkor már megérte. Az pedig, hogy egy rúd szalámiként gondol az emberi testre, már a vámpírlét következménye. Most a vámpírok állatias, túlélési ösztöne dolgozik benne, ami annyit lát, hogy a falkatársakat meg kell menteni, minden és mindenki más csak alapanyag és eszköz.
Ha Rachel ellenáll és nem hagyja, hogy Charles kivágjon egy pár darabot a nőből, akkor a férfi visszaadja a kést a vezetőnek és tovább indulhatnak. Ha viszont a szárnyas nő nem ellenkezik, akkor Charles sietve levágja a halott nőről a ruhát és kisebb darabokra szabja. A fenékből és a mellekből vág ki darabokat. Azért választja ezeket a részeket, mert nem járnak akkora vérzéssel, mint a belek eltávolítása. Ráadásul viszonylag nehezek és egy darabban maradnak, így könnyű lesz őket dobni. Fejenként két darabot vág le és azokat a ruhák darabjaiba csomagolja, csomóra kötve azokat. Nem aprózza el, gyorsan csinálja, mert sietni kell.

Bárhogy is történik, Charles utána a nőhöz szól:
- Rendben, kérem, akkor vezessen minket a rejtekhelyre. Mit akart még elmondani? Ott fejezte be, hogy "húst akarnak ugyanúgy, de..."

Rachel nem állta útját, ahogy a többiek sem, ezért a vámpír nekilátott a hentelésnek. David szavaira nem válaszolt. Ő is tudta, hogy fennáll ez a veszély, de jobb ötlete nem volt. Charles mindenkinek adott egy-egy húsos batyut, majd útnak indulhattak. Rachel támogatta a nőt, aki még mindig nem mutatkozott be és nem árulta el azt sem, mit akart még elmondani, mikor félbehagyta a mondókáját. A vámpír gondolatai azon jártak, hogy hol vannak most és hogy jutnak ki innen. Vissza akart menni ügyeket intézni és élni tovább az életét. Nem érdekelte különösebben, hogy a hátrahagyottak épp átváltoznak, ahogy a hangokból azt ki lehetett találni. Csak annyiban vette tudomásul ezt, hogy még több ellenségük lett itt. Nem akart hősködni, de akikkel együtt jött és akik segítettek neki, azoknak ő is segít. Amíg lehet.

Az afro nő megállt egy fa alatt és a magasba mutatott. Egy  különös építmény volt ott és a nő az instrukciók megadása után már kezdett is mászni. Látszott, hogy jól ismeri a fát, tudta, hova kell lépni. Charles erejét és ügyességét latba vetve követte a nőt. Igyekezett pont oda lépni és ott kapaszkodni, ahol a vezető tette. Ha gond nélkül felért, akkor megnézte, hogy David hol tart. Ha ő is felért és mind megvoltak, csak akkor szólalt meg.
- Tehát a gondolkodók... mit akarnak még a húson kívül? Van valami gyenge pontjuk, például tűziszony vagy hasonló? És hogy megyünk el innen? Kikötő, reptér, valami jármű? Rachel még el tud repülni, de nekünk marad a gyalogos út.