Bálterem

~Picur+Tina Sign~

Picuri szavaira csak mosolyogtam, nem akartam kinevetni, csak szimplán próbáltam a jókedvemet átragasztani rá is.
- Ugyan már, szerintem az az élvezetes a táncban, ha valakinek a társaságában csinálhatod.
Próbálom bátorítani a szavaimmal, majd amikor odamegy egy másik szendvicshez önkénytelenül is elmosolyodom.
~ Hogy fér ebbe a pici lányba ennyi kétség és szomorúság?
Amikor elkezd mesélni a főzésről és a terveiről csak mosolygok.
- Örülök, hogy jól érezted magad ott. Biztos a Wakandai út is remek lessz. Biztosan jól megy majd a vezetés. Nekem eleinte nem volt zökkenőmentes a dolog, de aztán csak sikerült megszerezni a jogsit.
Amikor a segítségemet kéri, a kancsó felé nyúlok és töltök neki a poharába szép lassan.
- Szólj ha elég lesz.

~Kata Kira Sign+Akva~

Kira hallgatta a srác szavait a főzésről és kissé szabadkozni kezdett.
- Hát őőö, izé. Kira nem igazán tud. Ezt a dolog mindig Gena reszortja volt. Kira inkább a romok eltakarítását vállalta, ami a főzésről maradt. Amit Kata meg tud sütni az a tudás leragadt a rántottánál. De remek, hogy te tudsz sütni főzni. Majd ha kell teszter egy új recepthez, csak szólj nyugodtan Kirának. Amúgy a barátnődet hol hagytad? Ha már így szóba került. Nem lesz túl féltékeny, hogy más lányokkal táncolsz?
Mondta a lány mosolyogva, élvezte, hogy végre egy kicsit elterelődött róla a téma és a srácról kérdezhetett, Tényleg érdekelte, hogy ennek a csupa izom csupa szív pasinak hol marad a barátnője, mert nehéz elhinni, hogy nincsen neki.
A tanulás szóba kerülésénél csak mosolyog, mikor a srác elfogadta a közös tanulás ajánlatát. Ugyanis tényleg jól jött neki, valaki aki pont ahhoz ért amihez ő nem, és örült, hogy ő is segíthet a srácnak, abban, amihez meg ő ért jobban.
Ekkor csengett fel az a bizonyos szám és vágta haza Kira kedvét. Szerencsére a srác megértő volt és felajánlotta, hogy menjenek snackezni.
- Hmm finomnak hangzik. Te is csináltál már hasonlót a konyhában?
Kérdem, míg keresgélünk majd ha megtaláltuk, akkor meg is kóstolok egy tekercset.
A srác miután Kira magához vette az első tekercset és beleharapott, megkocogtatta a lány vállát a fejével intett, hogy figyeljen valahova. Kira félrenyelt, mikor meglátta az unokatestvérére igencsak hasonlító lányt. Kétszer mellkason verte magát, mire a falat a helyére került és ő már nem fuldoklott tőle tovább.
- Wáo. Tényleg olyan, mint Sona idősebb kiadásban, ha nem számítjuk a hajszínt.

~Gena Sign+Charlie Jackson~

Charlie megint olyat mondott, amit megbánt, ez sokszor előfordult vele. Szerencsére Sona nem vette rossz néven, a rókafiú hamar javított is, érezhető volt, hogy nem akart ő rosszat. Azzal sem, hogy elfelejtette a becenevet és nem kérdezett rá. Most már tudta, honnan volt. A fejére csapott és nevetett azon, ahogy Gena elmagyarázta neki.
- Jaj, valóban mondtad már. Látod, milyen figyelmetlen vagyok? Ugyanez van a tanulással is, kiesnek az évszámok, az egyenletek, a képletek. Értem már. Nekem is jobb a hallásom, én is hamar megsüketülnék a magas cédtől.
A rókafiú jót nevetett ezen, mert tudta, hogy a lány nem tenne ilyet. Nem volt rossz akaratú, csak nagyszájú és akaratos, de nem gonosz. A beilleszkedés nehézségeiről már jókat tudtak beszélgetni.
- Nem unalmas, az biztos, de nekem pont ez volt a furcsa. Előtte nagyon jól megvoltam az emberek között és mikor bekerültem ide, csak néztem, hogy hű, ott egy sárkány, itt egy piros ember, mindenki, akiről csak a tévében hallottam, jelen volt, mindenféle mutáns. Most már azt mondom, hogy ennél jobb iskola nincs is! Nagyon szeretek ide járni. Csak az a sok lecke ne lenne!
Charlie megpróbált lassítani és Gena számára is elérhető tempót diktálni. Jót rázott ő is, nevetett örömében és a rókafark jobbra-balra csapott a vidámságtól.

~Kata Kira Sign+Akva~


- Nem baj, az is fontos feladat! Én például gyűlölök mosogatni, felmosni, ha szétszóródik, kifröccsen valami, tehát a szokásos főzés utáni teendőket nem szeretem. Szoktunk a konyhában is főzni a barátaimmal meg új emberekkel is. Múltkor egy orosz srácba futottam bele, húst sütöttünk. Ő is akkor ismerkedett a főzéssel, de Charlie-val is sokszor megyünk oda. 
Akva hatalmasat vigyorgott, mikor a barátnőjéről volt szó.
- A barátnőim? Az egyik nem itt tanul, a másik hazament most a családjához. Nem kell félni, hogy pofont kapsz egy ismeretlen lánytól. Ismer engem a csaj, tudja, hogy mindenkivel táncolok.
Azt már nem tette hozzá, hogy olyan lány van mellette éppen, aki nem féltékeny típus és tudja, hogy Akva nem áll meg egy egynél. Így szereti, valameddig, de ezek hamar véget szoktak érni. Lehet, hogy mire visszajön az iskolába, a fiú dobni fogja.
- Volt olyan óra, amikor ilyet tanultunk. A főtt ételeket jobban szeretem, mint a hidegtálakat, magamtól még nem csináltam ilyet. Nem nehéz egyébként.
Akva röviden elmondta az eljárást és az alapanyagokat, megmutatva, hogy valóban tudott főzni, nem csak szédítette a lányt ezzel. Egyszerű fogás volt, hamar elmondta. Tina megjelenése nem várt következménnyel járt. Akva nézte, hogy kell-e fogást alkalmazni, hogy felugorjon a beakadt falat, de Kira megoldotta. 
- Igen, határozottan hasonlít. Sona-nak egyébként rossz a híre. Bunkó csajnak tartják, aki mindenkinek beszólogat. Te hogy bírod? Én eddig, a pár perc alatt kellemesen csalódtam.
Akva tudta kezelni a nehéz természetű lányokat is, amíg egy határt át nem léptek és atótl még messze állt a másik Sign lány. Érdekelte Kira véleménye, aki mindenkinél jobban ismerhette Sonát. Ő is evett közben, a tekercseket hamar elrágta, jóízűen.

~ KataKira, Sona, partnerekre várva~

Újra megcsinálta. Genának újra sikerült rávennie Kirát, hogy elmenjen egy sulibálba. Bár ezúttal sokkal könnyebben beleegyezett, de attól még ez mellékes volt. Kezdte túl tenni magát a volt párja elvesztésén és mindenen ami a másik realitásban történt. Bár az is igaz, hogy ebben egy bizonyos srác barátsága is nagy szerepet játszott. Az előző bál előtt akár egy teknős bezárkózott a szobájába, mindig csak tanult és igyekezett minél jobban kerülni a feltűnést. Persze mivel Sona ezt az elvet nem nagyon követte így mint régen otthon is, itt is neki kellett kiszednie őt a kulimászból, amit okozott. De ez már a múlt. Mára már kezdte visszanyerni régi önmagát, magabiztosságát, ami mindig is jellemezte. Már egy egy ismerős szám sem szomorította el, hanem sikerült áttérnie a lánynak, arra, hogy csak a jó emlékeket idézzék fel benne és ne az elvesztés fájdalmát.
A bálba ugyanazt a kék színű estélyit vette fel, mint legutóbb lévén csak ez az egy elegáns ruhája volt neki. Amit még anno az iskolától és a SHIELDtől kapott. Átkerülésük óta folyamatosan kellett küldeniük a beszámolókat és személyesen is meg kellett jelenniük néha, de már szerencsére egyre ritkábban kellett csak ezt megtenniük.
A bálba ők érkeztek meg az elsők között így még nem nagyon volt akivel beszélgetni tudtak volna. Egyenlőre csak egymással beszélgetett a két lány és várták, hogy lassan megérkezzen egy pár fiú is.

~ KataKira, Sona, partnerekre várva~

Siker. sikerült rávenni, Vudu uncsitesómat, hogy eljöjjön velem ebbe a bálba is. Én amúgy is eljöttem volna, csak azért is, mert én mindenütt ott vagyok. Nem tehetek róla, de az én csinos pofikámat szeretem sokszor viszontlátni, még ha épp a feltűnési viszketegségemből kifolyó csínyek mellett is jelenik az a kép meg.
A legutóbbi bál is szupi volt, így reméltem, hogy ez is hasonlóan jól alakul majd. persze most is a  dekoltázsnál nem túl kivágótt, de azért alapvetően csini rucimat vettem fel, amit múltkor is. Mondjuk kissé bénának tartottam, hogy ugyanabba kellett jönnöm, de abból kell kihozni a maximumot amint van nem igaz. Nekem meg sajna csak egy elegáns rucim volt, bár velem szerintem direkt csesztek ki azzal, hogy Kirának, aki alapvetően nem szereti a hivalkodó cuccokat mégis egy dögösebb cuccot adtak.
De ez már mindegy. A lényeg az, hogy most nézelődünk, és főleg Kirnak akarok pasit fogni nem magamnak. Ráfér már egy kis jó kapcsolat. Szerencsére már úgyis kezd kijönni abból a rémes letargiából, amiben átkerülésünk után volt, így kapva kapta a lehetőségen, hogy elrángassam ide. De azért persze magamnak is nézegetem a srácokat. nem feltétlen párt keresek magamnak, csak egyszerűen jól akarom magam érezni a bálon. De egyenlőre úgy tűnik túl korán jöttünk. Így egyelőre kénytelen vagyok Vuduval beszélgetni.

//Fertőre várva//
Unalmam a tetőfokára hág. Nem is értem, mi a fenéért jöttem el, hülyeség az egész. Semmi keresnivalóm itt, hiszen mindenki olyan elegáns, finom és kedves. És táncolnak. Ez a halálom. Én nem tudok táncolni. No, nem mintha nem lennék alkalomhoz illően felöltözve, a hajam ne lenne szépre beállítva, de akkor sem érzem magam idevalónak. Az én suta, sunyi zsebtolvaj mozgásom, kétballábasságom és nullával egyenlő ritmusérzékem nem való a táncparkettre.
Idegesen gyűrögetem vérszín szaténruhám szélét, a kezemben pezsgőspoharat forgatok, szemeim össze-vissza járnak, mintha keresnék valakit a teremben. Talán így is van, hiszen biztos akad valaki hozzám hasonló a bálban, aki nem a magamutogatás miatt jött ide, vagy mert meghívták, hanem mert úgy gondolja, kevésbé lesz szerencsétlen, ha eljön. Kezdem feladni a keresést. Semmi értelme az egésznek. Valami mégsem engedi, hogy elhagyjam a termet. Talán valami utolsó aszott is reménysugárféle, hátha teljesülnek a terveim.

//Amethyst//

Bálint napja... egy remek kereskedelmi ünnep, meg a pink holmik is nagyon futnak ilyenkor. Mégis rávettem magam a bálra, egyszerű okok vezéreltek. A sok okos aki a szobájában tüntet csak egy jó kis szorongáson dolgozik éppen. Bár én se teljes lelkesedéssel dolgozom. Pláne mikor meglátom a konkrét termet, a lépcsőn lefele lépdelve kigombolom a mandzsetta gombot, lassú mozdulatokkal feltűröm az ingem ujját és egy pár lépés után megállok egy kis vörös hajú hamvas hölgy mellett. Nem hiszem, hogy ismerjük egymást, de biztos láttam már pár órán. Viszont elég idegesnek tűnik.
Egy csettintésre valami kis kellemesre változtatom a zenét. Kicsit megrohan a nap okán egy kis idegesség, de nem én lennék ha nem győzném le egy kis akaraterővel.
- Véletlen nem láthattalak idegen kultúrákon? - Utalok az egyik közös óránkra, ahogy letekintek rá. Megpróbálom nem annyira érzékeltetni a méret különbséget és épp csak egy kicsit beleérni a személyes aurájába. Mikor felnéz rám csak rutinosan igazítom meg a nyakkendőmet. Ha barátságos a válasz akkor be is mutatkozva.
- Alex. Második sorban szoktam kötekedő hangnemben értekezni. - Alapos bemutatkozás, merész fogás első lépéshez. De a nők olyanok mint a ragadozók, ha megérzik a félelmet már oda is az életünk. Én pedig végül is a társaságért jöttem le.   A többiek még nem igzán értékelhető társaságok ha az ember jól akarja magát érezni. Azóta is örülök, hogy akkor elájultam ideje korán.

//Fertő//

Jól tettem, hogy maradtam, hisz a várva várt társaság meg is érkezik, egy kissé ideges srác személyében. Idősebb nálam, régebb óta itt van, és még magabiztosabb is. Muszály felnéznem rá -szó szerint- mert termete is elég magas. Egy kicsit jobban kihúzom magam, és átkozódom, hogy nem magassarkút vettem fel. Az legalább öt centit lefaragni növekedési előnyéből. Sajnálatos módon lábaimon csak egy egyszerű balerinacipő díszeleg. Egy kicsit furcsállom, hogy egy mozdulatára megváltozott a zene, de hamar eszembe jut, hogy ebben a suliban semmin se szabad meglepődni.
Valóban együtt járnánk órára? Csak mert én nem emlékszem rá. Lehet, hogy azért, mert az ilyen unalmasnak hangzó tárgyakon szoktam pótolni az alváshiányt.
- Hát, nem tudom, lehet, hogy láttál. Ha igen, akkor leghátsó sor, jobb sarok, egész órán alvás. Egyébként szólíts csak Trouble-nak.
Mindezek után lazán ajkaimhoz emelem a poharam, beleiszom a szénsavas nedűbe. A magam tizenhat évével még nem kéne alkoholt fogyasztanom, de nem érdekel különösebben a korlátozás.

//Amethyst//

- Nem mintha sokat érne az óra... - Majdnem neki kezdek kielemezni, hogy miért tartom jobbnak az a szűkös szöveg korpuszt és, hogy az előadások túl szubjektívek. De szerencsére megállok a rövid válasznál, majd mikor ő kortyol én egy kókuszos falatot pakolok be a fogak mögé egy könnyed mozdulattal. Nyelek és ismét körbe nézek a csekély népségen.
- És vársz valakit ilyen elegánsban? - Próbálom a végig mérős nézést úgy megejteni, hogy úgy tűnjön épp próbálom nem feltűnően csinálni. Csak amolyan elismerés szintjén, nehéz eltalálni a jó pontokat. De ezen a napon még nekem is kedvem támad "a játékhoz". Különben nem vagyok nagyobb rajongója, de tud szórakoztató lenni ha az ember nem gondolja túl. Csak egy kis érzelmi sakk és hihetetlen mennyi stílus áll rendelkezésünkre.
Amíg válaszol direkt a háta mögött nyúlok el valami frissítőért az asztal felé, enyhén a tarkója mögé hajolva.
Közben pedig átkapcsolom a számot valami retro diszkó hangulatra és beindítom a fényeken. Csak a színek-minták kombót, semmi stroboszkóp kezdetnek. Hátha valaki beindítja most helyettem a partit. Nekem most ismerkedősebb terveim vannak, de ezzel is oldom kicsit talán a gátlásokat. Sokan nem hinnék mit el nem ehet érni egy jó szám és környezet választással. Nem csak alkohollal lehet jól éreznünk magunkat, csak ez igényel egy kis tervezést talán...

//Fertő//

Kicsit megijedek, hiszen nem épp súlycsoportombelinek tűnik. Sokkal fejlettebb, mind mutáns képességek, mind tanulmányok terén. Kisebbségi érzetem ellenére megpróbálok normálisan viselkedni, már amennyire egy ilyen pitiáner senki, mint én, tud. Feltűnően végigjáratja testemen a tekintetét, aminek hatására rögtön magam elé kapom a kezeimet.
- Nem... Igazából azt se tudom, minek jöttem el...
Egy kicsit frusztrál, hogy alig egy perce ismerem és már van szerencsém a tarkómon éreznem langyos leheletét. Szerencsére csak egy pohárért nyúlt el. De mit is akar tőlem valójában? Arcomon enyhe pír gyullad, szégyenlősen kezdem cipőm orrát pásztázni. Nem vagyok én ilyenekhez szokva. Végül nagy nehezen újra a szeméig emelem tekintetem, barátságos félmosolynak szánt arckifejezésbe rendezem izmaim. Lerakom a pezsgős poharam, most nincs kedvem inni. Új zene csendül fel, a fények is egész mások lesznek. Így, sötétebb környezetben fellélegezhetek, sokkal könnyebb lesz beszélgetni. Oldódni kezdek, hogy a laza ritmus, az újonnan érkezett társaság, vagy az elfogyasztott fél pohár pezsgő teszi, nem tudom, de hatásos. Egyik lábamra helyezem a súlypontom, a csípőm egy kicsit oldalra billen, vállaim lazák, jobb kezemet csípőre teszem. Könnyed mosolyt villantok az Alexként bemutatkozott fiú felé, kérdést bátorkodom megereszteni.
- És te? Nem egészen tűnsz báli törzsvendégnek. És olyannak sem, aki meghívott valakit.
Továbbra is muszály felnéznem rá, hiszen jóval magasabb az én százhatvanöt centimnél. De nem is baj, egy férfi legyen magas. De én is lehetnék magasabb. Tekintetem elkalandozik, a vállán, arcán játszó színes fényeket szemlélem. Egész kellemes vonásai vannak...

Minden úgy történik ahogy azt az ember várhatta volna, szépen elkényelmesedik, sikerült egy mérsékelt komfort zónát kialakítanom. De persze nem túl sokat, egy enyhe feszültség marad a levegőben, érzem már mikor megkapom a választ és csak magamnak elmosolyodok a távolba nézve. A fényekre, az itt lévő emberekre, majd lassan vissza a lányra mikor perifériából látom, hogy mozdul. Kontrázik a kérdés oldalon, szinte vártam, de egy pillanatra megállok ahogy végül mégis meghallom. Eszembe jutnak a többiek Tony aki a szobájában kuporog és Alicia akivel annyi szörnyűség történt már, szinte látom a fájdalmat a szemében ahogy felidézem őket automatikusan. Egy pillanatra zökkenek csak ki, majd felemelem a bal kezem, hogy a jobbal megigazíthassam az inget, kicsit felgyűröm. Csettintek és akkor nézek csak ismét vissza a lányra.
- Hát nem egyértelmű? - Mosolyodom el szelíden, majd rögtön folytatom.
- Én vagyok a dj és a tánctanár. - Majd csak könnyedén felajánlom behajlított könyökkel a kezemet. Ha engedi akkor bekísérem a táncparkettre, még puhítanom kéne egy kicsit de most kell a figyelem elterelés. Valami amivel jobban leköthetem magamat.

//Fertő//

Még a bolond is észrevenné, hogy a másik is ideges. Hiába mosolyog, valahogy látom a szeme elrévedő járásán, a kezei finom mozdulataiban, hogy valami nincs rendjén vele. Furcsa, de valahogy aggódom érte. Tudom, érdekesen hangzik, pont én aggódom bárki miatt is. De mégis, van valami nyugtalanító benne... Talán nem is lennénk olyan különbözőek? Bár szinte úrias vonásait elnézve nem hinném, hogy annyira sok időt töltött volna utcán, vagy a világ rosszabbik oldalán. Nekem az ügyes-bajos bajkeverő múltammal bőven volt alkalmam megtapasztalni, milyenek is valójában a gettók patkányfejű idiótái. Sosem értettem azokat a filmeket, amik valójában kedves, élő lelkiismerettel rendelkező szenvedő egyénnek mutatták be a köztörvényeseket. Egyszer elvinnék egy ilyen rendezőt a régi lakhelyemre... De mindegy is, nem akarok most erre gondolni. Ne rontsuk el az estét.
Tud táncolni? Ne... Reméltem, hogy kifogok valami kétballábas szerencsétlent, aki nem mozdul egész este. Úgy legalább én sem égtem volna be annyira. Már csak a tánc gondolatára is fülig vörösödöm. Nem lenne jó vége. Ajánlatát hallva lehajtom egy kicsit a fejem, tekintetem a mellkasa magasságában van. Egész halkan beszélni kezdek, csodálom, ha meghallja.
- Az a helyzet, hogy én nem tudok túl jól táncolni. Na jó, amit én mozgás címen művelek, még véletlenül sem hasonlít a tánchoz. Szerintem te se szeretnél pár taposást a cipődre, vagy körömnyomot a kezedre.
Menten elsüllyedek magamtól. Életemben talán először valaki önként vállalkozik arra, hogy beszéljen velem, erre én elüldözöm ezzel. Bár még mindig jobb, ha most mondom el, mintha a parketten derül ki...

//Amethyst//

Ismét csak szelíd mosolyt kap a szavaira. Mintha csak a forgatókönyvből olvasná a sorokat, természetesen rossz táncos és ezt nem habozik elismerni, ideges és pont azért nem tud táncolni amiért ma ilyen szellős ez a terem. Senki nem szeret gyengének tűnni, kiszolgáltatottnak. Itt van hát az alkalom, hogy elengedje magát. Hiába habozik gyengéden megfogom a csuklóját, majd ahogy könnyedén a parkett felé lépek átfogok a kezére és kvázi lágyan magamhoz rántom. Tudom, hogy kell a kezdőkkel bánni, ez nem azon múlik, hogy ki mennyire tehetséges. Határozott magabiztosság az én oldalamról és pár könnyebb formával kezdünk. Ahogy magamhoz húztam egy fél fordulat után már ki is engedem, csak enyhén a jobbról karolom át és lépésben fordulunk a következő ritmus váltásig ahol is átpördítem a túl oldalamra, kicsit megforgatom és utána húzom magamhoz. Nem akarom hirtelen leszédíteni a lábáról, kifejezetten rövideket forgatom csak a közel húzás előtt. Majd nagyon közel tartva kezdek csak vele a keringésbe, így ha csak egy kicsit figyel az irányokra nem léphet nagyon mellé.
- Csak élvezni kell. Senki nem születik verseny táncosnak. - Elkerülöm, hogy neveken szólítsam, egyelőre, de nem tudom mi az igazi neve. Nem fogom megadni magam és Troublenek szólítani, az a név egy fajtája a saját kis védelmi mechanizmusainak. De a mai estének az a lényege, hogy elengedjük magunkat. Nem kötnek a normák, nem ismerjük egymást és ez ettől sokkal könnyebb lesz. Csak élni az este fényei alatt, nem gondolni a világban munkálkodó szociopatákon, állatokon és diktátorokon. A mai nap csak egy pink kereskedelmi ünnep egy rossz kifogással ahol mi úgy érezhetjük, hogy a filmek a valóságról szólnak és a biztonsághoz még csak gumi se kell. Se bot, se óvszer.

//Fertő//

Csak kedvesen mosolyog. Vagy inkább szánakozóan. Nem tudom eldönteni, de remélni merem, hogy az előbbi. Magabiztos, laza és vagány. De mégis hogyan? Mióta ide kerültem én állandóan görcsölök. Talán azért, hogy nehogy belerondítsak ebbe a szép új életbe, amit a sorstól kaptam. Nem akarok még egyszer téves útra térni.
Mikor elkezd befelé húzni, még a lélegzetem is eláll. Ó, ne, nagyon ne! Eddig olyan jól indult, biztos, hogy most el fogom rontani. Alsó ajkamat harapdálom, szemem ide-oda jár. Próbálom követni könnyed mozdulatait, több-kevesebb sikerrel. Minden esetre borzasztóan szorítom a kezét, szegénynek talán már vérkeringése sincs. Szinte már sajnálom, hogy pont én akadtam szegény útjába.
Nyugvópontszerűen kezdünk el lassan keringeni. Igyekszem jól lépni, ugyan sikerül nem taposnom a lábán, de úgy érzem magam, mint egy béna pingvin. Arcom a rák árnyalataiban játszik, próbálom kerülni a szemkontaktust. Nem egyszerű.
- Persze. Élvezni. Könnyű azt mondani.
Szavaim halkak, kicsit remegnek. De mi a fene van velem? Hova lett a régi énem? Az a határozott, semmitől meg nem riadó lány. Aki sose ijedt volna meg pusztán egy sráctól. Aki most is kiállna magáért. Veszek egy mély lélegzetet. Felemelem a fejem, próbálok mosolyogni. Bár valószínűleg ő csak egy torzult grimaszfélét lát és azt érzékeli, hogy még mindig szorítom a kezét, körmeim a bőrébe nyomódnak.
- Tudod, ha egy kedves, jó táncos lányt szeretnél, akkor keress valaki mást. Tényleg, ha egy jó estét szeretnél magadnak kellemes társasággal, menj nyugodtan. Én egyáltalán nem fogok megharagudni. Megértem. Nem vagyok egy olyan ember, akivel bárki szívesen tölt a muszájnál több időt.
Csak tájékoztatásképp közlöm vele, hogy nem kell velem lennie, ha nem akar. Vannak nálam szebb, jobb, aranyosabb lányok is a bálban. A legtöbbjének épp csak egy karnyújtás kell és kész. Én nem vagyok ilyen egyszerű eset, és tudom, vannak férfiak, akik nem szeretik megerőltetni magukat egy nőért.

Az, hogy a táncpartnerem kizökken nem szólgál nagyobb meglepetéssel. A mű magabiztossága már az első percben egyértelmű volt, a kis Trouble. A gondolatra elmosolyodom ahogy a magyarázkodásba is kezd. Csak szelíden, talán pont azért választottam őt, ismét egy kis elektra komplexusos leányzó. Nem vagyok benne biztos, hogy nem-e csak ő játszott rá az én kis hős fixációmra, talán me akarom menteni vagy csak vörös volt és egyszerűbb ösztöneim hajtottak az irányába. Amint befejezi a kis monológot egy pillanatra elengedem, állást váltok és mikor épp csak érzékelhetné, hogy eleresztem a következő szám kezdetekor megpörgetem elkapva a kezét. De utána nem rántom magamhoz, csak egy fél-lépés távolságból lépek pár könnyen követhetőt. Amikor eszembe jut, hogy mit akarom mondani húzom vissza teljesen magamhoz, két lassabb lépésben.
- A félelem csak a tudat üzenete, hogy erő kell ahhoz, hogy elérd amit akarsz. - Idézek egy klasszikust amit ő már valószínű nem ismert. Közben lassan beállok a szám lassú, határozott tempójára, hogy magabiztossan felvehesse a ritmust, már ne kelljen annyira vezetnem. Szeretném, ha most egy darabig magától érezné magát biztonságban, miközben mindent megteszek a szemkontaktus fenntartásáért.

//Fertő//

Azt gondolná az ember, hogy egy jó táncos mellett még egy kétballábas is elfér kisebb feltűnéssel. És tényleg, kívülről édes kevés látszhat az ügyetlenkedésből. Következtetéseimet abból vonom le, hogy nem bámulnak. Legalábbis én nem észlelem.
Talán az is képessége, hogy borzasztó nyugodt tud maradni. Hiperaktív képzeletemben már kész történetek szövődnek semmiből előbukkanó személye köré. Meséimben ő a lovag, aki azt hiszi királylányra lelt, közben magával a sárkánnyal táncol. A vége mindig az, hogy a lovag rájön a partnere valódi kilétére, és odébbáll, hogy megkeresse a tényleges királylányt. A sárkány még néz utána egy darabig, réveteg szemei kapaszkodnak a lovagba, de látja, hogy minden rendben lesz. Rátalált a királylányra, már vele kering, lassan beleolvadnak a tömegbe és újra csak egy kavargó semmitmondó maszlag lesz az egész. A sárkány legyint egyet, megszokta már, hogy néha királylánynak nézik. Visszatér a barlangjába, összehúzza magát és éli tovább az életét. De azért elteszi magának kellemes emlékként a lovag mosolyát, csakhogy legyen mit elővenni a borús napokon. És nem haragszik, hiszen megszokta már...
Szinte látom magam előtt páncélban, sisakkal, karddal és az igazi szőke királylányával az oldalán. És elszomorodom egy kicsit, mert tudom, hogy sohase leszek több a sárkánynál, akit pár rideg és udvarias szóval félredobnak. De ez az élet rendje, szükség van vesztesekre is. Nélkülük honnan tudná a lovag, hogy jó az igazi királylánnyal táncolni? Vagy kire nézne maga a királylány, magában azt suttogva, milyen jó, hogy ez nem én vagyok? Jól van ez így, jól van. Csak néha nehéz elviselni...
Azt veszem észre, hogy túlságosan elmerengtem, még a szemembe is könnyek szöktek. Megrázom a fejem, talán így sikerül felébredni. Felnézek Alexre, lassan eljut a tudatomig, amit mondott. Halk, csendes választ adok klasszikus idézetére.
- Néha nem elég az erő sem. Néha semmi sem elég. Van, aki nem arra született, hogy elérje amit akar. Van, aki arra született, hogy rossz példa legyen. Hogy az emberek lássák: lám, ide jutok, ha ezt az utat járom! - Kezem kicsúsztatom az övéből, hátrébb lépek. Egyfajta önkívületi búskomorság telepszik rám, a józan ész felvilágosításának szörnyű kardja levágja képzeletem virgonc szárnyait. Beszélek, de mintha kívülről hallanám magam. -Köszönöm a táncot. Kellemes volt.
Utoljára a szemébe nézek, de még a félhomályban is láthatja: valami nincs rendben. Gyors, majdnem hogy futó léptekkel távozom a parkettről, mintha menekülnék. Feleslegesen, önmaga elől nem sokáig futhat az ember. Innom kell valamit. Valamit, ami hideg és gyorsan megöli az öntudatomat. Nem lesz ez így jó...

Gyengéden engedem a kezét ahogy kirántja az enyémből és belekezd a kis monológba a magányosokról, azokról akiket kitaszít a világ mert szükség van rájuk. Felül kerekedik a mártír jelleme a szórakozáson, nem tudom, hogy én vittem-e túlzásba a játékot vagy csak különben is túl instabil volt. Ezt nem hiszem, hogy meg fogom tudni ma este, hátat fordít, lassan szakítja meg a szemkontaktust és elfordul. Szinte futva és feltámad bennem az ösztön, hogy felhajtsam a meginduló nőstényt, de az akaratom mindig is erős volt. A modorom hidegsége egyhelyben tart, lassan kigombolom a mandzsetta gombot a jobb kezemen ahogy utána nézek. A buli lassan véget ér és én mára eleget játszottam a parti lelkét.
A szám indulására lassan kisétálok, a folyosón még kinézek a irányba amerre futott a lány. De utána enyhén unott arccal csak elkezdem szépen kifejtegetni a nyakkendőmet, kényelmes tempóban ahogy a hálókörletem felé indulok. Érdekes madár volt ez a lány, legyen a neve akármi, talán kicsit túl sérült ahhoz, hogy egy Valentin napi bálon ismerje meg az ember.
~Talán ha lett volna időm~
Ahogy fele lépdelek a szobámhoz már kezdek megálmosodni, elengedem magamat nem figyelek annyira csak elmerengek a holnapi napon, hosszan, némán ásítok és zsebre teszem a kezem.

Az italpultra támaszkodom, remegő kézzel jeget szórok egy pohárba, majd bőséges mennyiségű whiskyt öntök rá. Megiszom. Éget. Borzasztó. De most pont ez kell nekem. Egy ütős ital, amitől egy kicsit elveszthetem a fejem.
A folyosónál megpillantom Alexet. Keres egy kicsit, de nem viszi túlzásba. Megértem és egy kicsit hálás is vagyok. Tapasztalat a sárkánynak. A lovagnak ugyan csak egy vállrándítás és egy fura lány, de nem gond. Csak nézek utána, nézem, ahogy lassan eltűnik a szemem elől. Így van ez rendjén, így is lesz, míg világ a világ és még két nap.
Maradék jegemre újra alkoholt locsolok. És megiszom. És újratöltöm. És ez így megy tovább... Néhány kör után érzem, ahogy a látásom kezd megváltozni, mintha egy üveglencsén át nézném a világot. Mozgásom többé kevésbé rendezett, de nem az igazi. Agyamban eluralkodik a káosz, szavak cikáznak, pörögnek zajos kavalkádban. Sárkány... Lovag... Soha nem lesz elég... Örökké rossz... Fáj... Nem érdekel...
Sajnos nem tudok sokáig ebben a semmilyen kavargásban maradni. Tudatom kevés idő elteltével visszarázódik, sosem voltam képes fél óránál továbbra lerészegedni. Ez van. Fénytelen, megtört tekintettel meredek kifelé a fejemből. Ideje indulni. Ráérősen feltápászkodom, a kolesz felé indulok. A sárkány visszahúzódik vackára és él tovább. Nem sír, nem szomorú a sorsa miatt. Elfogadja, mindent elfogad. És elraktároz. Jó lesz még valamire...

//Elnézést, hogy közbeszólok, de nincs alkohol a suliban és nem is lehet bevinni, fogyasztani. Így ezt kéretik javítani, köszönöm!//

~Kayla Norwood~

Woohoo, első bál.....nem szeretem a bálokat, legalábbis eddig hallásból sejtem milyen lehet de nem tetszett. Viszont Alice szerint tanulságos lenne és érdemes lenne legalább egy bált meglátogatnom amíg még ilyen fiatal vagyok mert örökre bánni fogom. Hát legyeeeeen, eeelmegyek de a bálba nem egy fiú kell elhívjon és párba kell menni, hmmm nem tudom, biztos vannak még ilyen forever alone-ok akik csak így elmennek, csak körbe nézek, ez mindent, bizonyítékot gyűjtök arra hogy a bál nem is olyan szörnyű horror mint amilyennek elsőre hangzik. Ha mégis, még haza jöhetek úgyhogy veszteni valóm nincsen. Dress code nincs, hogy hogy nincs, vagy ez magától értetődő hogy miben kell menni? És mi van ha egy olyan zöldfülü bálozó, brrr, mint én pizsiben megy? Na akkor mi lenne? De nem fogom bejátszani, felöltözök szépen normálisan, nem olyan szakadtan mint hétköznaponként, csak egy kicsit emelek a színvonalon...jó kicsit többet, felveszek egy ruhát, nem akarok kilógni, feltűnni, csak statiszta vagyok, okés.
Magamnál tartom a szokásos kis táskám, muszáj bele a kis jegyzettömb meg egy már szét használt kicsi ceruza, tök mindegy csak ha nagyon idegtépően kellemetlenül érezném magam akkor erre szükségem van. Nos, ruha rendben, táska nálam, benne minden, oké felkészültem az első bálomra....vagy mire.
Belépek a terembe, kiújúl az új csaj szindrómám, mindenki engem néz fél szemmel hogy ez meg ki a búbánat lehet, az új sötét lelkű kis csillag aki olyan különc mint ti, nem kicsit még különcebb, de lehet hogy ez valami paranoia. Na mindegy, felveszem a porcelán arcot és lassan oda sétálok az italos asztalhoz hogy magamhoz vegyek valami inni valót, örömmel látom hogy alkohol nincs, legalábbis szem előtt biztosan. Úgyhogy bátran veszek egy pohárral a puncsból és pár lépést arrébb oldalazok hogy ne legyek útban, közben nézegetem a diák sereget, mindenki bulizik, táncol, egész érdekes csoda bogarak is vannak, most vegyük úgy hogy mosolygok, ez kívülről nem látszik de engedtem egy kis mosolyt, de csak azért mert tudom hogy egyszer közéjük fogok tartozni és...és...á mindegy, nem értek a lovakhoz, lapozzunk, próbáljunk szocializálódni, bár a szűkszavúságom és a negatív aurám nem igazán segít ebben.

~Kayla Norwood és Ralf Shaw~

Unottan sétáltam be a terembe, és körbenéztem. Fura, hogy ez az első bálom, és idén kellett volna végezzek, ha nem bukok meg rohadt fizikából. Ki az istent érdekel, hogy milyen energiák keletkeznek akkor, ha meglökök egy fakocsit? Odébbgurul bazdmeg. Faszomat a fizikába, meg a fakocsikba. Egyszerű ruha volt rajtam, ami ment a hajamhoz, egy sötét ing, zöld díszítéssel, és ugyan ilyen zöld nyakkendő. Nem tudom miért a nyakkendő, de úgy döntöttem ha valamit csinálok, akkor az már legyen jó. Persze nincs pia, hát miért is lenne, mármint vagyunk itt 18 felett, és úgyse hagynák, hogy részegre igyuk magunkat, csak egy kicsit oldani a feszültséget, és megalapozná a hangulatot. Na mindegy, inkább az alkoholmentes puncshoz sétálok, és észreveszek egy új csajt. Elég dark, mármint az egész karaktere, ilyen izé. Sötét, depis, meg minden. Fura, legalább a bálra dobhatott volna egy kis színt a ruházatába. Például egy neonzöld nyakkendő, mint nekem. Bár, én alapból nem tudnék így öltözni, a hajszínem miatt bármit veszek fel, nem adnám át ezt a hangulatot, ami belőle árad. Hmm, lehet, hogy észreveszi hogy bámulom. Ha ez megtörténik, akkor vigyorra húzom a számat.
- Szia, Ralf vagyok. - mutatkozok be, és zavartan a hajamba túrok a tarkómnál. Tényleg bámultam, nem kellett volna.

~Kayla Norwoood, és az első ember akihez nem egészen kényszerből szól, Ralf Shaw~

Tök jó, mindenki bulizik, zsír és akkor én mit csináljak, mit szokás normális emberként. Jó kérdés, táncolni....nem...beszélgetni, az még csak megy. Feltűnő helyet választottam az álldogálásra ugyanis rengeteg ember megfordul az italos asztalnál, ki gondolná. Ezt abból állapítom meg érzem hogy valaki szuggerál, tovább áll itt mint egy innivaló-beszerzési idő. Először csak kicsit lehajtom a fejem, nem szeretem a direkt szemkontaktust és ha jól érzem hogy néz akkor tudom hogy megtörténik, belehalni nem fogok úgyhogy, picit oldalra fordítom a fejem és félve felnézek a szemem sarkából, először nem az arcába nézek, a mellkasán megállítom a szemem, utána egy kis bátorság és felvezetem a tekintetem. Elvigyorodik én meg csak mereven nézek, mondjuk ő kezdte a bámulást, de akkor mért az én arcom kezd enyhén égni. Végül megtöri a csendet és bemutatkozik. Rövid hatásszünet után leesik hogy most ugyan ezt kéne nekem is, ugye, oké, nagy levegő, látom hogy kínjában a tarkóját vakarta úgyhogy, nem csak az elvontaknak kínos kicsit az ismeretlenek megszólítása és aztán a beszélgetés kezdeményezés.
-Én Kayla, Helo!- és azt hiszem ilyenkor illik kezet nyújtani és a nőnek kell vagy a fiatalabbnak, azt hiszem úgyhogy nekem kéne de ennyire bátor azért nem lettem, ez a szemkontaktus izé is kicsit rizikós volt. De szép lassan eljutottam addig ha folytatni akarja a beszélgetést akkor lassan felé fordulok, vagy lehet hogy most nekem kéne kérdezni valamit, furcsa hogy pont engem szólított meg.