Utcák és utak

~Ralf Shaw~

Mielőtt tovább vitatkozhatnék a tanárnővel, érkezik Frost telepatikus üzenete, aki úgy tűnik, hogy végig figyelte a gondolataink, meg ami történik. ~Na de tanárnő, ez nem a személyes jogaink megsértése? Nem egyeztem ám bele, tessék kiszállni a fejemből!~ gondolom, hogy ha hallgat, akkor felbosszantsam egy kicsit. Gondolatrendőrség még itt, Salemben sincs, azért amit gondolok nem büntethetnek meg. Az meg, hogy nyilvános megszégyenítés és büntetés terhe mellett mehetnek haza a diákok, az nem csak képmutatás, de undorító is. Sose szerettem az ilyet.
A Vaszilij gyerek meg szánalmas, ahogy a nyílvánvalót ecseteli. Késztetést érzek, hogy felemeljek a földről valamit, akár csak egy zsebkendőt, és kimondjam, hogy mi az, nagyjából ugyan ennyit haladtunk az okfejtésével is. Egyértelmű, hogy agymosták őket, ha nem emlékeztek hogy itt vannak. Az meg, hogy hogyan jutottak innen oda, látok rá nem egy lehetőséget.
- Nagyokos, és mi van, ha teleportáltak? Ha zsákban vitték ki őket? Ha csak elnyomták a szagukat bármi mással? Mi van, ha igazából nem is voltak itt, csak valamilyen módon a szagukat hozták ide pont azért, hogy átbasszák akik őket keresik? Túl sok a lehetőség ahhoz, hogy le tudjuk szűkíteni a kört. Vagy elkezdjük őket keresni minél előbb, ami amúgy nem biztos hogy beválik, de legalább teszünk valamit, vagy még itt vitatkozunk órákig, közben velük meg azt csinálnak amit akarnak. - mondom hangosan mindenkinek, majd Kaylához fordulok, és halkan, hogy csak ő hallja mondom.
- Ha elindulsz a buszhoz egyedül, akkor nem tudlak megvédeni. Jól gondold meg, hogy mit akarsz, és hogy szerinted mi a jó megoldás. Itt csapatban vagyunk, és van velünk egy tanár. Ha egyedül mész, bármikor elkaphatnak, mielőtt visszaérnél a birtokra. - mondom neki, és remélem, hogy maradni fog.

~Kayla Felice Norwood~

Álldogálunk a kávézó előtt és várunk a csodára. Mondanak itt csoda dolgokat a diákok amíg én csak pislogok és nézelődök. Aztán hirtelen egy ismerős hang a fejemben, dühös, nagyon dühös és vissza parancsolja a maradni nem kívánó diákokat. Őszintén szólva nem tudom mit várt mikor kb mindenkit kiszakítottak a kis elfoglaltságukból és kivezényeltek ide, csak azért mert "rosszkor voltunk rossz helyen". Nekem már megszületett a fejemben a döntés, valószínűleg büntetés vár azokra akik haza mennek amit nem találok igazságosnak hisz aki haza megy az csak őszinte és ragaszkodik a saját döntéséhez illetve más helyzetben a véleményéhez ami nem hinném hogy büntetendő, inkább dicséretes és az is hogy betartja a parancsot. Persze nem szép hogy haza megy és nem segít a keresésben de aki nem is képes rá az tényleg csak hátráltja a többit. Érdekes hogy sokan a tanárnő puszta ingerült hangjára milyen hamar változtattak hozzáállást az üggyel kapcsolatban, hát jó akkor leszek én az egyetlen akinek van önkritikája és saját döntőképessége. Elkezdték a nyomozást és máris nagyon szépen kezdik, igazi összekovácsolódott csapat, nos ideje lelépnem. Teszek egy lépést közelebb tanárnő felé és készülök elszánni magam arra hogy felemeljem a kezem és hangot adjak a döntésemnek amikor Ralf felém fordul és mintha gondolatot olvasott volna, vagy már most túl jól ismer, ijesztő, marasztalni próbál azzal hogy ha elindulok vissza nem tud megvédeni. Ezt én is tudom de ennyi kockázatot vállalnom kel, elhúzom a szám és egy pillanatra lesütöm a fejem.
-Tudom...de nem akarok hátráltatni senkit, jobb ha haza megyek, inkább vállalok felelősséget egy őszinte döntésért mint...nehezíteni a dolgotokat vagy nem is tudom....így érzem helyesnek.
És amíg lendületben vagyok és Ralfnak nem sikerül találni valami épp kész érve és végül maradok felemelem a kezem a levegőbe.
-Tanárnő, kérem....én azt hiszem...vissza megyek...alkalmatlan vagyok a feladatra...Elnézést!
Ezek után fordulok is hogy vissza menjek a buszhoz ha csak nem állít meg fizikai tevékenységgel valaki ebben, a szavak leperegnek rólam pont úgy mint rég, így hát kizárom a további beszédet maximum a tanárnő hangját engedem meghallani és lehajtott fejjel indulok nagy lendülettel. Megyek, megyek de csak a járdát és a lábam néztem ahogy mentem ha csak nem az utca végén van a buszunk azt hiszem sikerült eltévednem, imádom a tájékozódó képességem, legalább az utat figyelhettem volna amikor jöttünk. Nem baj nem adom fel és próbálok oda találni, nem kulloghatok vissza azzal hogy nem tudom merre kell menni.

~ Damian Adkins ~

Nem értem, hogy Frost tanárnőnek miért kell olyanoknak is üzenetet küldenie akikre nem vonatkozik az amit mond. Csak fölösleges fejfájást generál vele, meg azt, hogy most én is rosszul érzem magam, pedig nem is vagyok hibás. Vaszilij meg az egyik másik srác fölösleges eszmefuttatásokat tartanak, a harmadik srác pedig a tanárnőre van ráakadva, mint valami kis táska.
- Az még egyikőtöknek sem tűnt fel, hogy csak a két lányt vitték el? Ha a diákok lennének a célpontok, akkor hogy-hogy odabenn vannak páran és nem vitték el őket is? - tettem fel a kérdést miközben fölálltam és elkezdtem valamiféle furcsaságot vagy oda nem illő dolgot keresni itt a járművek körül. Ha elvitték őket akkor innen vitték, mert az illatok alapján innen nem mentek sehova. Ez a végállomás.

Felszerelés:

~ Ginny Dwerryhouse ~

Már szinte vissza tudtam volna számolni addig amíg Emma hangját meghallottam. Némiképp fellélegeztem, hogy végre valaki leveszi a fölösleges terhet a vállamról. Nem vagyok harcoló zseni, így ha bármibe is belefutunk mindenkit egyedül nem is tudnék megvédeni, és puszta logikával is rá lehet jönni, hogy taktikailag biztos a leggyengébb láncszemeket támadják meg. Már ha támadnak egyáltalán.
A parancsait viszont úgy látom egyesek teljesen figyelmen kívül hagyják. Itt már az sincs amit mondhatnék, maximum várhatom, hogy Emma elég nyomatékos és direkt választ ad erre nekik. Végtére is én elég tehetetlen vagyok, még azt sem tudom megcsinálni, hogy most közöljek nekik valamit. Igazából az sincs amit, mert már mindent elmondtam és a maradékot megtette Emma.
- Rendben, Ms. Norwood. - felelem az első diáknak aki gondolkodni tud és látja a maga helyzetét.
Mr. Adkins szavaira viszont felkapom a fejem. Hogy ezt miért nem vettem eddig észre? Feltehetőleg azért, mert valakik folyton elvonták a figyelmemet, de tényleg csak a két lányt vitték el. A két lányt, akiknek az MI:13-hez van közük. A nyomtalan eltűnés pedig azt jelenti, hogy mágia lehet a dologban, lévén ha képességet vagy valamilyen járművet használtak volna akkor Damian tovább tudná követni az illatot.
Látom amint a fiú a gondolatait követve keresgélésbe kezd. Feltételezem, hogy nem tudatosult benne, hogy amit mondott az hova és milyen irányba is vezethet, de próbálkozik. Ms. Croft is keresgél, vagyis neki is megfordult valami a fejében.
Én se tétlenkedek, egyrészt nincs miért plusz szót fecséreljek arra, aki csak koloncnak van itt és a keresésből nem veszi ki a részét, másrészt nekem is pont olyan fontos, hogy megtaláljam a nyomokat, mint bárki másnak aki a lányok nyomára akar bukkanni. Közben persze azért közlöm Veszéllyel a tableten, vagy Emmával telepatikusan amennyiben figyel erre, hogy mire is jutottam. Leginkább valamiféle jeleket vagy bármi olyasmit keresek ami mágiára hasonlíthat, bár lehet, hogy nem lesz ez olyan könnyű, főleg, hogy a mágiával kapcsolatos tudásom nagy része filmekből és sorozatokból származik.

Felszerelés:

~Rendben nem kell ezeket a diákokat félteni. Ha nem is olyan menők mint én voltam az ő korukban, de attól még az X suli színvonalát hozzák.~
Sajnos Cody nem nyúlhatta le azt az oltári menő motort a garázsból, de cserébe olyan lehetőséget kapott amitől felcsillantak a szemei és elkezdte csóválni a farkát.
-Dehogy vagyok tériszonyos. A repülés mindig is a legmenőbb képességek közé tartozott a teleportáció után.
Az utazást is ugyan annyira élvezte mint ahogy gondolta. Nem mintha a saját képességeivel nem volna megelégedve csak ugye a szomszéd fűje mindig zöldebb. A jó kedve addig az egy percig is tartott amíg meg nem érkeztek a város határába. Ott már megkomolyodott. A levegőbe szagolt, hogy érez-e valami gyanúsat ha nem akkor a többiekre nézett.
-A nyílt terepeket kerülni, mindig igyekezzetek fedezéket találni. Vigyázzatok magatokra mi is így teszünk. Ha nincs semmi akkor menjünk.
Ezzel ha tényleg nincs semmi hozzáfűznivaló akkor elindul a város felé közben az érzékeire támaszkodik.

A város lett kiválasztva, hogy akkor oda megyünk hisz mindannyian megértettük, hogy az ottaniak milyen veszélyben vannak. Egy pillanatra elmerengtem, hogy ha nem kocsival megyünk akkor hogyan? Esetleg lefutjuk a távot? Még Atkinson úrból kinézem és a hölgyből de, hogy én félútig se jutnék és kifulladnák, úgy érzem. De feleslegesen kezdtem ezen rágódni mert Tiana fojtatta is, hogy miképp megyünk. Az ölel szónál elhamarkodva pattant kettőt egy helyett a szívem aztán megnyugodott vissza amikor értelmezem, hogy mit is mondott. A képességével fog körbeölelni minket és meg is tette. Kissé szomorúan ráztam meg a fejemet a tériszony kérdésére, nem vagyok az. Aztán kapaszkodok a puskába az úton.

A város határára érünk hamar, a táblája mellett tesz le minket Tiana. Az idáig felszűrődő zaj és a látvány sem megnyugtató.
- Okké! -válaszolok Atkinson úrnak egy furcsa szalutálással, hogy a tartása a kezemnek az stimmel csak hogy a fejem oldalához teszem a kezem és nem a homlokomhoz. Utána én is megindulok vele, utána inkább, lemaradva. A fegyver messzire visz úgy is. Nem kell, hogy a nyakában legyek. Végig úgy haladok meg ahogyan monta is, nyílt terepen sétálást kerülve és inkább takarásban lenni.

A repüléssel szemben a többieknek sincs kifogásuk úgyhogy hamar meg is érkeznek ahova kell. Codí átadja az utasításokat és visszajelzést is kap melyet viszonoz. Megnyugtatja, hogy ezeknek a diákoknak tényleg nincs annyira tele a gatyája és még most is olyan életrevaló fiatalokat nevel ki a Xavier suli mint az ő idejében. A fák között biztonságosan tudnak haladni. Az első épület a Harry's Hideaway. Cody ritkán szokott inni. Nem nevezhető törzsvendégnek, de azért ismeri a helyet. Amit hall az egyáltalán nem tetszik neki. Sietve közelíti meg a helyet és néz be az ablakon. Amit lát az egyáltalán nem tetszik neki.
~Túszok, három katona, Harry elverve és mindjárt kivégezve. Be kell menni most rögtön.~
-Fiúk tűz!

Majd ő is élve a példával az ajtóhoz rohan, most nem törődve, hogy miképp beszélik majd meg a későbbekben egyszerűen csak megpróbálja kitépni és hozzávágni a legközelebbi katonához. Reméli, hogy a diákok tényleg tüzet nyitottak arra a katonára aki fegyvert fogott Harry-re és nem késtek el.

Semmi gondba nem ütközünk bele amíg haladunk lefelé a kisvároshoz. Se észre nem vesznek minket és még én sem láttam senkit sem körülöttünk. Hősi ötlet volt kijönnünk ide, alig érünk az első épülethez és onnan is a csata zaj szűrődik kifelé. A hej meg egy poharas, kocsma, bár vagy épp ki hogyan akarja hívni. Az oda siető Atkinson urat figyelem majd mielőtt követném az épülethez még körbe nézek és utána oda sietek ha nem láttam senkit.
Belesek mellette én is az ablakon a látványra, hogy fegyveresek össze terelték az itt lévőket és az egyik fejéhez tartják a fegyvert. Atkinson úr tűzparancs szerű szavaira megrándulok elsőre majd felemelem a fegyvert, az ujjamat a ravaszra teszem és célzok a Hydrás katonákra. Mielőtt tüzet nyitnék viszont a fegyverét a túszra szegezve tartó katona kezében lévő fegyverére nézek majd kiteleportálom azt onnan ha elég közel van hozzá és a végpontját ahol megjelenni fog azt amennyire tudom messze a tulajdonosától.
Örülök, hogy nem éles és halálos a lövedék így könnyedén húzom meg a ravaszt ezek után a katonákra célozva, semmi probléma nincsen a folyamatban, ha el is találok mást akkor is, csak kábító és még mindig jobban jártak mintha az ellenség lőtte volna őket halálra.

Cody nem hitte, hogy sokat kérne a diákoktól. Csak azt, hogy kábító töltényekkel lőjék le azokat a katonákat akik meg akarják ölni a civileket. Méghozzá ő maga is elég zavart tudott kelteni. A meglepetés és a képességek megfelelő használata sikert hozott nekik. Mikor már a HYDRA emberei a földön voltak Cody is bement. Elvette a két katona fegyverét. Ha ért hozzá akkor átállítja őket bénításra. Az egyiket megtartotta a másikat pedig odaadta Harry-nek.
-Néhány mutánsgyűlölő náci idejött és azt hiszik leszámolhatnak velünk, de még nem ismernek minket. Tudod tartani magad?
Amennyiben igenlő választ kap biccent és fordul a többiek felé.
-Akkor haladjunk tovább.
És most is élen jár. Előbb kinéz az ajtón, megnézi van-e veszély ami leselkedhet rájuk majd ha nincs akkor halad is tovább a következő házhoz.
~Remélem még időben vagyunk és nincs sok áldozat.~

Berepült az ajtó ahogyan Atkinson úr betört a házba és én pedig kikaptam a katona kezéből a fegyvert a teleportálással. Még magamon is meglepődtem, hogy milyen koordináltan sikerült mindent megcsinálnom. A három katonát eltaláltam és a földre is feküdnek a kábító lövedékektől. Büszkén magamra a találataimra meg trükkömre a fegyverrel Tiana felé fordulok míg  Atkinson úr a bentiekkel foglalkozik. A vállamra támasztom a puskát és büszkeségtől csillogó szemekkel meg vigyorral mutatok felé egy thumbs up-ot. Valami dicséret féleségre várva állok úgy egy darabig. Ha jön Atkinson úr, hogy haladjunk tovább akkor vissza veszem a kezembe a fegyvert normálisan tartva és követem kicsit lemaradva, ahogyan idáig is jöttünk fedezékben vagy közelében maradva, hogy ha kell akkor legyen lehetőségem és időm is cselekedni majd.
A biztonság érdekében persze nem csak a hátát nézem, hanem a környezetemet főleg. Nem szeretnék hirtelen lelőve lenni.

Harry nem nézett ki valami jól viszont legalább megállni a lábán meg tudott. A gondolkodása is normális volt. Jelen helyzetben pedig ennek is örülni kell és meg kell bízni benne. Hisz nincs idő. Menni kell tovább mielőtt másutt is bajok lesznek. Cody mivel most a leendő veszélyek keresésével van elfoglalva nem veszi észre a dicséretre váró diákot. A kocsmából kifelé a lakóépületek következtek. Ezek közül csak Harry háza volt elintézve.
~Nagyon rühellhetik a nácik a kocsmárosokat.~
A temetőbe érve viszont elvesztették a jó rejtekhelyeket.
-Igyekezzünk gyorsan átjutni itt mert kevés a fedezék és nem jó hely a harcra.
Ő is szalad, de nem teljes erejéből. Akkor könnyen le tudná hagyni a diákjait.
~Egy itteni tűzharc során Tiana képességeit nagyon igénybe kéne vennünk. Jobb lenne egy normálisabbnak mondható küzdelem.~
A templom környékére érve meghallották az újabb problémát. Cody hamar levonta a következtetését. A hívek és a többi ember is a templomba menekült és most be akarják törni a templom ajtaját. Gyorsan kell cselekedniük.
-Ez így nem jó. Tiana meg tudod erősíteni a templom ajtaját míg keresünk valami jó tüzelő állást?
Amennyiben a válasz igen nyugodtabban mozoghatnak. Ha nem akkor nincs már annyi idejük.
-Akkor körém tudsz védőpajzsot vonni? Elvonom a figyelmüket.

Végül hiába pózoltam be senki sem méltatott reakcióra. Kissé lehangoltabban veszem két kézbe a fegyvert megint és megyek Atkinson úr után. Egy ideig nem is látunk semmit, nem történik semmi. Aztán elérünk a temetőig. Kiráz a hideg ahogy sétálunk át a sírok között közben motyogom az orrom alatt az elnézést elnézést-eket ahogy a sírok között csak úgy átsétálunk. Szerencsére itt se lett semmi, ami a fedezék hiány miatt rossz lett volna és az rossz nekünk is.
Átérve a temetőn rögtön a templomhoz érünk ahonnan sok jó nem suggalladzott. Füstölt az épület, sikolyok és lövések hangja is rendes hangzavart okozott amik között még hallani lehetett egy püfölős hangot is.
Az ajtó lesz az amit be akarnak törni, Atkinson úr is így hiheti már Tiana felé intézett szavaiból ítélve.
- Ha oldalba kapjuk őket már jó, mint az előbb is.
Osztom meg a véleményemet, bár a fedezék ellen nem vagyok. Ha végül is megyünk jobb pontot keresni akkor pár méterre megyek Atkinson úr után, ő biztosan jobban tudja, hogy hogyan csináljuk ezt. Én már annak örülök, hogy eltaláltam az előző katonákat.

A diák közbeszólására Cody határozottan megrázta a fejét.
-Az a meglepetés ereje volt és csak pár katona ellen. Nem tudjuk itt mennyi van.
~Jó dolog a bátorság, de túlzásba ne essünk. Még csak az kéne, hogy megsérüljön itt valaki.~
A tanárnő kicsit sokat gondolkozott, de Cody nem szólt közbe. A választ hallva bólintott sejtette, hogy valami ilyesmi lesz, de akkor sem hagyhatják, hogy bejussanak a templomba.
-Fedezünk majd. Nem lesz gond.
Cody az örök optimista. Bár ha rajta fog múlni akkor tényleg mindent meg fog tenni, hogy ne legyen semmi gond. Megnézi a környéket, hogy mi volna jó hely fedezéknek és végül a fák mellett dönt mivel közel vannak, sűrűek és valamennyire szét is tudnak szóródni benne.
-Fiúk a fák fedezékéből kínáljuk meg őket és ne hagyjuk, hogy a tanárnőt megközelítsék.
Ezzel jó példát követve beveti magát a fák közé. Fel is mászik egy fa tetejére, hogy onnan intézzen majd meglepetés támadást. A hallásának hála talán hallhatja a parancsot amit a HYDRA ügynök adott ki. Nem is tétovázik elsőnek őrá lő. Talán ha sikerül lelőni a vezetőjüket akkor sikerül megzavarni a katonákat is.

Nem értem, most is megvan a meglepetés ereje. Nem hiszem, hogy bárki számít arra, hogy oldalba sorozzák. Meg mostmár Atkinson úr-nak is van fegyvere így ő is már lőni tud rájuk. Én nem értem a problémát, hiszen nem egylövetűek a fegyverek meg nem is pár lőszerünk van. Végül csak morgolódok magamban, hogy nem értem a két alkalom különbségét és miért kell most másképp csinálnunk amíg Tiana gondolkozik a válaszán.
Végül megkapjuk a választ, hogy meg tudja csinálni és akkor így is cselekszünk. Atkinson úr a fákat választja, hogy azok közé és rá menjünk. Én még vissza fordulok egy pillanatra Tiana felé.
- De ha magára találnak akkor inkább hagyja az ajtót és önmagát védje.
Ezzel megfordulok és a fák közé megyek. Sosem másztam még fára és nem is most akarom kipróbálni így inkább az egyik vastag törzsű fa takarásába gubbasztok be. A fegyvert készen tartom a tüzelésre és figyelem, hogy mi történik, hogy rájuk látok-e, a katonákra. Vagy hogy jönnek-e. Ha nagyon megindultak felém, valamelyikünk felé akkor a Hydra katonákra kezdek tüzelni.

Emily Emerald; x-diák

- Ngöh. - nyögök fel, mikor magamhoz térek, zakatoló fejjel és csak egy kérdés kattog az agyamban: hol vagyok? Lassan kinyitom a szemem, az egyik kezemmel a sajgó fejemet fogom és lassan körbenézek a helyiségben, ami határozottan nem a szobám. Első ránézésre egy templomféleségben lehetek egy csomó másik emberrel, akik látszólag rémültek valami miatt. Miközben lassan felülök a kemény padon, jobban szemügyre veszem a helyet, ami látszólag nagyon el van reteszelve és a kintről beszűrődő zajok alapján meg is értem miért. Ezt letisztázva egy másik kérdés is felmerül bennem, mégpedig az, hogy kerülök ide? Az utolsó emlékem az, hogy kint vagyok a városban, majd valami felrobban és puff, filmszakadás.
- Ühm..hello? - szólalok meg, miközben igyekszek valahogy két lábra állni, majd miután csillapodik a fejfájásom, egy hatalmas dolog vonja el a figyelmemet, ami eltereli a gondolataimat a történésektől. Itt...minden...olyan....RENDETLEN! A templomok átlagban szimmetrikus elrendezésűek, de itt NINCS SEMMI SZIMMETRIA! Nem! Most nem gondolhatok erre, de... a szimmetria...itt miért van ekkora rendetlenség? Riadtan tekintek körbe, megoldást keresve, végül a cipőimet kezdem nézni.
- Minden rendben lesz....meg fogom oldani...igen.- suttogom magam elé - Csak egy percet...

Cody elfoglalta a szerinte jónak vélt helyet és megnézte mi a helyzet. Nem tetszett neki, hogy csak két ügynököt látott. Többre számított. Az óriásrobot viszont épp azért nem tetszett neki mert az meg úgy tűnt, hogy sokkal keményebb ellenfél mint akivel egykönnyen el lehetne bánni. Viszont amíg elég távol van addig nincs ok az aggodalomra. A karmaival talán tudna benne kárt tenni ha mégis megpróbálna a közelbe kerülni. Viszont por kerül a gépezetbe. sikerül lelőni a HYDRA katonákat ügyesen. Cody meg lehet elégedve magával és a diákjával is. Viszont ekkor támadásba lendül az óriásrobot. Csak Cody helyett a diákját támadja meg.
~Nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem! Ennek nem így kell lennie. Fedezékbe fiú ne bocsátkozz harcba!~
Ő maga rögvest átállítja a fegyverét a bénító sugárról mert azzal valószínűleg nem tudna túl sok kárt tenni a gépben majd tüzet is nyit. Csak remélni tudja, hogy van is valami eredménye a lövéseinek. Fel még nem fedné magát mivel túlságosan is gyanús számára, hogy csak két ügynök volt a templomnál. Valami csapdát sejt.

Bebújok a fa törzse mögé és onnan figyelem, hogy mi történik. Hamar meg is látok két Hydrás katonát akik jönnek erre. Furcsa, hogy csak ketten vannak, lehet, hogy szét oszlottak több felé még, remélem, hogy nincsenek már sokan. Fegyver ide vagy oda észre vették már, hogy itt vagyunk akik harcolnak ellenük.. Csak egyre több fog jönni? Megpróbálom kirázni ezt a fejemből most és azzal foglalkozni ami történik körülöttem jelenleg. Ami a kettő katona előttünk most. Őket le is tudtuk lőni Atkinson úrral, a kábító fegyverek nagyon hasznosak. Még jó, hogy kaptam én is egyet.
Kényelmetlenségbe viszont hamar átváltozik a szituációm. Lehet, hogy a katonákból kettő volt viszont egy robot is érkezett és kiszúrt magának rögtön. Ahogy megindult felém, a föld felett repülve rémülettől elfogva pattanok fel a fatörzs melletti gubbasztásból és a ravaszt megrántva kezdek tüzelni a felém haladó robotra, egyre szaporábban hátrálva a fától és a közeledő robottól. Biztosan gyorsabbak közeledik mint én hátrálok el tőle, ha beérne akkor el az egyik irányba próbálok meg kitérni előle.

Emily Emerald; X-kaland; Templom

Pár perc egyenletes légzés és cipőbámulás után végre fel merek nézni, immár teljesen nyugodtan. Először is ki kéne találjam azt, hogy hol vagyok, vagy egyáltalán mi történik itt. A gondolkodásomat egy öregasszony szakítsa meg, aki feltehetőleg a többi hevesen imádkozó személy közül jöhetett.
- Igen, minden rendben van. - felelem a kérdésére, pedig igazából egyáltalán nincsenek rendben a dolgok - Igen, abból az iskolából jövök, de...meg tudná nekem mondani, hogy mégis mi folyik itt? - teszem fel a kérdésemet, végigmutatva az egész termen, amiben több tucatnyi sérült van. Rengeteg sebesült ember van, látszólag nagy bunyó lehetett valahol, de igazából azok a sebek keltik fel a figyelmemet, amiket talán valami energiafegyver okozhatott. Ezek szerint valami nagyon veszélyes lehet odakint, ez pedig nyugtalanságra ad okot. Nyugtalanságra és egyben kíváncsisággal egybekötött tettvágyra, amit a kint folyó harcok okoznak. Az ajtó közelébe megyek, viszont nem vagyok olyan hülye, hogy ki is menjek; nem véletlenül van eltorlaszolva. Ha a dolog vagy emberek, amiket kint akarnak tartani, bejönnek, akkor megtapasztalhatják, hogy mekkorát tudok ütni igazából. Azért igazából jobb lenne, ha nem jutna be, de ha megtörténik, akkor én készen állok.