Utcák és utak

A lövöldözésem semmit sem ér, hátrálni sem tudok el tőle olyan hamar odaér hozzám és már időm se marad mit tenni a robot ellen. Meredten bámulom a felemelkedő karját amivel le is sújt rám rögtön. Üvölteni kezdek félelmemben és felemelem a kezeimet magam elé miközben becsukom mindkét szememet. Fogaimat szorítva össze érzem ahogyan az ütés eltalál és ahogyan elemelkedik a lábam a talajtól. Fáj a karom meg elöl minden ahol eltalált a robot. Az érkezésem pedig még fájdalmasabb ami olyan érzés mintha egy kupac tűbe érkeztem volna meg, ágakkal és kövekkel kirakva.
- Uváh!
Tör ki belőlem ahogy semmi biztos talaj nélkül és fájdalomra reflex szerűen fordulok egyet a bokorban. Valami támaszt próbálok keresni vagy a lábamat helyezni, hogy ki tudjak mászni a bokorból amilyen gyorsan csak tudok. A fegyverrel, ha még a közelemben is van sem foglalkozok már közben. Csupán azzal, hogy kikerüljek a bokorból és minél messzebbre jussak a robottól ami meg akar ölni.

A lövéseknek semmi hatása a robot ellen aki oda is ér a Rain-hez és úgy elvágja mintha csak egy legyet hessegetett volna el. Cody ekkor lesz rohadtul dühös arra a fémhulladékra és a dühe csak nő mikor a tanárnő és a másik diák felé indul el. Cody nem habozik. Leugrik a fáról, néhány bukfenccel megpróbálja tompítani az esést majd elkezd szaladni a robot felé. Emberfeletti gyorsasága van amivel reméli, hogy hamarabb eléri a robotot mint az a tanárnőt. Ha ez sikerül akkor rá is veti magát és a karmaival neki esik és megpróbálja a fém vázát lefeszíteni és az elektronikát tönkretenni. Amennyiben úgy látja, hogy még esélye sem lennie, hogy utolérje azt a gépszörnyet akkor ráordít hátha sikerül a figyelmét magára vonnia. Így már kicsit problémásabb lesz rávetnie magát, de azért megpróbál kikarmolni belőle egy darabot.
-A diákjaimról most szállj le te roncshalmaz!

---Emily Emerald---

Az idős hölgy szavait figyelmesen végighallgatom, közben pedig a teremben lévő sérülteket figyelem. Tehát valami Hydra csoport támadott meg minket, valami mutánsnácik, ezen felül pedig az iskolát is megtámadhatták. Ez egyáltalán nem tűnik jónak, sőt egyenesen szörnyű. Azonban akármit is gondolok éppen, akármennyire is rombolhatták le a sulit vagy Salemet, azzal, hogy itt bent ücsörgök, semmit se oldok meg. Igaz, nem vagyok túl erős, de tudok erőseket ütni és ezek az alakok felbosszantottak. Mutánsgyűlölők, kegyetlenek, és ennek tetejében még az épületek szimmetriáját is elrontják. Undorodom tőlük.
- Elnézést, de van az épületnek hátsó kijárata? - kérdezem az idős hölgytől, mialatt a zajok kezdenek halkulni. Itt a lehetőségem, amivel élnem kell. A harcok távolabb húzódhattak, így most kell kijussak. Még ha nem is vennék sok hasznomat, akkor se tudok itt ülni tétlenül.

A helyzet egyáltalán nem olyan mint amilyennek Cody azt szerette volna. A másik diákja is megsérült és a tanárnőt folyamatos tűz alatt tartotta a robot. Abban biztos volt, hogy neki kell itt cselekednie és tippjei is voltak, hogy mit tudna tenni. Az első tipp nem jött annyira be. Rávetette magát a gépszörny hátára és bele is mélyesztette a karmait, de csak karcolgatta a felszínét. Viszont legalább sikerült a robot figyelmét magára terelnie. Ha a karmok nem jöttek be akkor megpróbálkozik az öklével. Megpróbál a harcművész tapasztalatait és emberfeletti reflexeit kihasználva kiérni a két óriási kéz elől majd ha ez sikerült akkor egy durva ütéssel próbálja szétzúzni a robot karjait. Oda céloz ahova akkor is célozna ha egy ember lenne az ellenfele. Csak remélni tudja, hogy ennek a monstrumnak is ott vannak a gyengébb részei és hogy a több tonnás erejével valódi kárt tud benne tenni mert ha ez sem használ akkor bajban van.

Ki másztam a bokorból amilyen gyorsan csak tudtam. A tüskék jó pár helyen megvágtak és megszúrtak. Talán még maradt is bennem pár tüske az egész után de nem zaklat, hogy vérzek. Magamnak is okoztam már, nem egyszer és jobban elfoglalja most a gondolataimat a robot és a helyzetem mint sem, hogy a karcolásaimmal foglalatoskodjak.
A robot felé nézek akinek a hátára ugrott Atkinson úr, hogy megállítsa a támadásait meg véglegesen is. Bár elfutnék legszívesebben most még is a földön ülésbe helyezkedem át a mászásból a többiek felé, hogy rájuk lássak rendesen. Sosem próbáltam még ilyent és félek is, hogy ha sikerül is amire készülök akkor is vajon milyen vissza rúgása lesz rám majd a képességemnek. Nem is tudom miért de felemelem hozzá most a kezemet, rá mutatva a robotra koncentrálok a fejére. Megpróbálom le-teleportálni azt a helyéről vagy bármiét amit tudok. Fogalmam sincsen, hogy ez menni fog-e. Sosem próbáltam, de ha a tálcát el tudtam egy kézből meg fogott tárgyak nem akadályok akkor talán, talán egy fémlapját vagy legalább egy részét a robotnak le tudom így teleportálni a szerkezetről egy fél méterrel alrébb, nem is annyira foglalkoztatva hogy hol fog landolni a darab amíg nem a hölgyet veszélyezteti.
Ha ment a dolog akkor megpróbálok többet is kihozni magamból, nem hagyhatom, rossz érzés fog el csak ha arra gondolok, hogy Tiana megsérülne még jobban.

---Emily Emerald---

Az öregnéni, kis késéssel, de válaszol a kérdésemre és szerencsémre pozitív választ ad. Kezdtem attól félni, hogy majd olyanokat mond, mint "Kint veszélyes" vagy "Jobb, ha bent maradsz" meg ilyesmik, de ez nem történt meg. Csípem ezt az öreg nénikét. Az információt megköszönöm, majd elindulok a megadott irányba, de odaérve szembesülök egy szomorú ténnyel. Az ajtó erősen el van torlaszolva, az ablakok meg túl kicsik, hogy ki lehessen rajtuk mászni. Semmi sincs ingyen, mi?
- Pokolba! - morgom magamnak, majd elkezdek valami megoldást kiötleni. Ablakok kilőve, ez tiszta. A hordókat talán el tudnám mozdítani, de a szekrényt biztosan nem. Talán ha megkeményítem az ökleimet, fel tudnám darálni a torlaszt, de az túl hangos lenne. Akkor mit tegyek?
Odasétálok az ablakokhoz és megnézem az őket körülvevő keret és fal anyagát. Ha találok ezeknél valami keményebbet, akkor talán ki tudnám tágitani az egyiket és azon kijuthatnák.
Vajon mi történhet kint ezidő alatt?

Az egész kezét a robotnak vagy csak egy részét is vagy a fejét nem tudtam el-teleportálni a robotról viszont egy kisebb lemez burkolatát sikerült. A helyéről eltűnve közöttem és a robot között jelent meg ugyan abban a magasságban majd esett a földre le. Ezzel a húzásommal sikerült rést nyitnom a páncélján Atkinson úr nak aki bele is vetette a karmait a robot karjába és végig tépve azt letépte a robot karját. Nem vagyok elég erős, hogy komolyabban be tudjak segíteni a robot ellen. Remélem csupán, hogy ennyi elég volt, hogy megállítsák már majd a robotot. De ha kell akkor meg próbálom majd tovább tépni azt.
Se örvendés, se öröm, se semmi jó érzés nem gyűlik fel bennem amikor a robot mozdulatlanná válik, abba hagyva a harcolást és a gép bejelentette az önmegsemmisítését. Nekem sem kell több. Fel pattanok a földről és körbe nézek, keresve valami fedezéket, legyen az kő, fa vagy ház. Bármi ami elég biztonságosnak tűnik, hogy mögé bújjak. Amint meglátok valami ilyesmit ami mögé elférek akkor meg is indulok rögtön és fedezéket veszek fel. Nem tudom, hogy mekkorát fog szólni a robot amikor felrobban viszont azt tudom, hogy olyan fedezékben akarok lenni ami majd meg fog védeni a robbanásától.

A fák közé, mögé futottam be és bújtam el fedezékbe a robbanás elől messzebb ahogy tudtam, hogy ne kapjon el a robbanása a gépnek. A robbanás meg is történik hamar a robot bejelentése után. Én a fejemet behúzva és fogva a kezeimmel gubóztam össze a fa mögött, a robbanás erejét és hangját is éreztem. A fákat elvitte és a darabok amik szét repültek még el el kaptak itt ott megvágva, tovább bővítve az eddigiek mellett amit a bokrok és az ütéssel a robot okozott.
Először meg sem fordulok, a füleim csengenek, zúgnak. Semmit sem hallok ezeken kívül. A sok vágás meg sajog ahogy a karom is de végül megfordulok, hogy a többieket lássam. Nem foglalkoztam velük, a saját épségemmel voltam elfoglalva de remélem jól van Tiana.
Az első dolog amin megakadok, tátott szájjal és karomat fájón fogva az a hatalmas kráter amit a robot felrobbanása hagyott. Szélességre és mélységre is riasztó méretű nyomot hagyott. A fákat is elvitte a robbanás a közelében. A tekintetemmel a többieket keresem kétségbeesetten. Reménykedek, hogy nem tüntette őket el a robbanás mint a krátert kialakító földet. Az egyetlen akit észre is veszek az a füstölgő test a kráter szélén.
Rögtön oda sietek a kráter szélén fekvőhöz és ott már látom, hogy Tiana az. Lerogyok térdre mellette és elsőre meg akarom rázni, hogy magához térjen de végül csak megállnak a kezeim félúton hozzá. Ha esetleg valahol égne azt megpróbálom eloltani rajta a kezeimmel azért, de egyébként nem mozdítom meg a nőt a helyzetéből.
- Tiana, Tiana!
Miért nem védte meg magát a pajzsával? Még is mit csináltak a többiek.. Nézem a fekvő nőt, hogy mije sérült meg, mi olyan amin tudnék valamit segíteni vagy egyáltalán eltudnám-e vinni a templomhoz? A templomban vannak, ott biztos tudnának segíteni.

Cody agya egy kicsit elszállt most.Túl sok régi rossz emlék. Az, hogy megsérült egy diákja és nem tudott segíteni nagyon felcseszte. Üvöltve emeli a kezét ütésre mire meglátja a feltáruló védtelen részt a gépen. Nem is gondolkozik, hogy miként került oda egyszerűen a karmaival elkezdi tépni. A gép pedig tényleg le is áll, de Cody nem hagyja abba. Most kicsit jobban bekattant mint kellett volna. Nem is csoda, hogy a veszélyt csak késve érzékeli és bár próbál eltűnni, de Tiana pajzsa nélkül neki annyi lenne. A füle cseng, egy darabig nem is érti mi történt majd mikor megérti mintha tökön rúgták volna. Megérti, hogy egyáltalán nem tanárként viselkedett. Beleöklöz a földbe és szétnéz. A tanárnő láttán legszívesebben felnyüszítene, de ezt most egyáltalán nem teheti meg.
~Könyörgöm ne legyen súlyos. Azt nem élném túl.~
Oda megy és ő is megnézi a nőt. Igyekszik megállapítani azt is, hogy mozgatható-e mert nem hagyhatják itt.
~A Murderworld-ben is ez történt. Ott is megsérült egy kolléganő és nem tudtam segíteni.~

-Emily Emerald-

Lázasan kutatok valami kemény anyag után, legyen az acél vagy valami keményebb, de sajnos csak a templom építőanyagaként szolgáló kő a legkeményebb. Ezzel azonban nem igazán tudom kiszélesíteni az ablakkereteket, maximum fájdalmak árán, de inkább mégse. Pedig valahogy ki kell jutnom, nem számít milyen módon.
Elhatározom, az ajtót fogom célbavenni, csak előtte kövesítem a kezem és szétzúzom vele a torlaszt. Már éppen rátapasztom a kezem a falra, mikor egy irdatlan nagy robbanás rázza meg a templomot, én pedig egyensúlyomat vesztve esek el.
- Mi a pokol? - morgom magam elé  miközben sípol a fülem és próbálok felkelni a földről. A robbanás, nem tudom honnan jöhetett, nagyon megrongálta az épületet, de a hangok alapján ott okozott nagyobb kárt, ahonnan eljöttem. Ha csak tíz perccel tovább maradok...
Miután sikeresen felkelek, várok egy kicsit, hátha történik egy újabb robbanás, majd ha tisztának tűnik a helyzet, előre megyek, megnézni a károkat és a többieket. Már ha maradt túlélő.

-EMILY -

A fülem csengésének és a szívem zakatolásának alábbhagyásával visszaindulok előre, de csak óvatosan, hátha ezek a Hydrások berohamoztak. Ha ez így van, akkor nem lesz ellenük sok esélyem, így kissé parázok. Azonban egy lövés se hangzik, így talán nem ők azok vagy csak nem jöttek be, ezért gyorsítok a lépteimen és rövidesen el is érem a célomat. Szerencsére a többiek se sérültek meg jobban, mint általában, maximum pár felszíni sebet kaptak, ami jó, a Hydra-nak meg nyoma sincs. De akkor mi a pokol robbantott ekkorát? Remélem nem egy robbanékony mutánskölyök, vagy egy rosszul célzott lövés okozta mindezt; biztos ami biztos, ráfogok a falra és megkeményítem az ökleimet, majd kimegyek.
Kint se jobb a helyzet, látszólag itt volt a nagyobb bumm, de ami a legjobban meglep, az a templom felé igyekvő személyek kiléte. Az igazgatóhelyettes, egy tanár és egy idősebb diák, sőt, még egy plusz diákot is hoznak. Itt mégis mi történt?
- Öhm..szép napot. - köszönök oda nekik, ha közelebb értek - A templomban nincs nagy gond, csak pár karcolás... - közlöm, majd várom a választ.

Tiana-t megvizsgálva Cody megnyugodott kicsit. Persze így is zavarja őt, hogy kicsit túlzásba esett és elborult az agya, de most erre nincs idő. Felkapja a tanárnőt és Vaszilij-t majd elindul a templom felé. Közben azért alaposan figyeli a környezetét és odaszól Rain-nek.
-Figyelj! Ha a templomig támadás érne minket lőj vissza és keress fedezéket. Lehet, hogy ez a robbanás idevonz pár fickót.
Ő pedig mivel mindkét keze tele van tökéletes célpontot nyújt. Ha gond van akkor fedezni kell míg biztonságos helyet nem talál ahol leteheti a két ájultat és besegíthet a diákjának a tűzharcban. Viszont szerencsére nem történik semmi és egy diákkal is találkoznak aki ügyesen jelentést is tesz az itteni helyzetről. Mint egy kis katona csak azért sokkal jobban zavarban van és ez meg is érthető. Ha Cody képes volna rá akkor most nyugtatólag rámosolyogna a lányra, de csak a szemével teszi.
-Rendben. Köszönjük. Nekik sincs komolyabb bajuk. Letesszük őket bent. Mit tudsz milyen a helyzet? Idefelé elintéztünk pár hydra katonát, de nem tudom, hogy hányan lehetnek még.

Nézem ahogy Atkinson úr is odasiet és megnézi Tiana pulzusát. Nem tűnik úgy, hogy gond lenne az életével majd felemeli őt is és Dragunovot is. Arra, hogy lőjek vissza ha jönnének még katonák bár biccentek neki utána körbe nézek és keresem a puskát. A robot ütése után elhagytam és nem törődtem vele, hogy merre van így ha kiszúrom azt vagy egy másikat akkor felkapom és úgy megyek Atkinson úr után figyelve. Egyébként kénytelen vagyok üres kézzel. Így vagy úgy de nyugodtan elérünk a templomig.
A templom is megsínylette a robbanást, az ablakaik betörtek de csendes lett a környék. A robbanást biztosan az egész falu hallotta, az összes katona meg akik még itt voltak is tuti erre tartanak. A templom ajtajában pedig egy diáklány jelenik meg. Ahogy közel érünk ránk is köszön és elmondja, hogy bent nincsen baj. Ez jó hír, legalább ott nincsen baj.
Örülnék ha nem lenne több a katonákból, de biztosan vannak még és biztosan jönnek is erre a robbanás után a csend túl nagy lett. A környéket végig pásztázom a tekintetemmel majd bemegyek a templomba a többiek után amint bementek.

-Emily Emerald-

A csapat elér hozzám és az igazgatóhelyettes, hirtelen nem ugrik be a neve, feltesz egy olyan kérdést, aminek a válaszára én is kíváncsi vagyok.
- Háááát....igazából fogalmam sincs. A bentiek jól vannak, de hogy mégis mi történt, kik voltak ezek vagy hogy mi robbant ekkorát, fogalmam sincs. - felelem, majd a kiütött tagokra fordítom a figyelmemet, aztán a két másikra. Mégis mi a jó pokol történhetett idekint? Már éppen feltennék egy kérdést, mikor távoli zajok ütik meg a fülemet, amiket eddig észre se vettem. Sikoltások, fegyverropogás; tehát még koránt sincs vége az egésznek. Vajon hányan lehetnek ezek a mutánsnácik és mégis mit akarnak? Kiirtani mindenkit, vagy csak a mutánsokat, ennek nincs értelme. Mégis kik ezek?
- Öhm...elnézést. - szólok oda az igazgatóhelyettesnek, ha már lepakoltak - Van valami konkrét tervünk, hogy most mit teszünk? - kérdezem, majd megvárom a választ.

Most egy kis békesség következett ismét. Le tudták tenni az ájultakat és Cody szétnézett az itteniek közt is. Itt is voltak sérültek. Ez a helyzet nagyon hasonlított egy régi emlékre.
~Ez az egész egy értelmetlen vérengzés. Egyáltalán ilyesmi megtörténhet még most is és ilyen hirtelen.Ez az ország el van átkozva. Minden hülye idejön gyilkolászni mintha szabad volna. Ahogy meg látom tényleg megtehetik amíg a kezeim közé nem kerülnek a mocskok.~
Kívülről mégis higgadtnak tűnik. A diák kérdésére odafigyel. Amennyiben Rain nem találta meg a saját fegyverét a sajátját odaadja a fiúnak. Ha megtalálta akkor a lányra néz és komolyan megkérdezi.
-A terv az, hogy megyünk a főtér felé és megállítjuk a...*Itt egy kicsit megcsuklik a hangja, de hamar megtalálja a megfelelő szót.*a HYDRÁT. Amennyiben velünk szeretnél tartani nem foglak vissza, de ha inkább maradnál azt is megteheted. Abban az esetben vigyázz az itteniekre.
Ezzel a fegyverét a lánynak adja ha Rain-nek megvan a sajátja.
-A döntés a tiéd, de gyorsan tedd.

Másik fegyvert nem találok, a robbanás elvihette az ami volt a katonáknál meg amit én hoztam magammal vagy el lettek temetve. Szerencsére nem történt semmi amíg leértünk így nem volt probléma a hiánya sem. Bent lefektette Atkinson úr a két sérültünket a diáklány pedig az igazgatóhelyettest kérdezi, hogy mi fog most történni.
A távolból hallani a csata zaját, még messze nincsen vége a harcoknak. A közelben lehet, hogy már nincsenek katonák de ugyan úgy lehet, hogy vannak csupán lesben várnak ránk, hogy ránk törjenek a következő pillanatban. Az ajtóban állva kifelé nézek és paranoiásan pásztázok a tekintetemmel oda-vissza.
- Mit gondolsz? - motyogom az orrom alatt. - Jah, igen, biztos, hogy figyelnek.
Nem kellene itt maradniuk az embereknek. Az iskolában már bizonyosan rendben van minden, veszély elintézte a behatolókat. Jobb lenne ha mindenki innen felmenne az iskolába. Ott még a sérülteket is el tudnák látni, és biztonságosabb is. A diáklány aki itt van elég fiatalnak tűnik, jobb lenne ha fel kísérné az embereket az iskolába és ő is az óvóhelyre húzódna be.
Atkinson úr kérdezi is a lányt, hogy jön-e velünk vagy sem, erre már befelé fordulok én is és elveszem a puskát amit nyújt, révén nem találtam meg a sajátomat. Jobban örülnék ha inkább vigyázna az itteniekre, sérültek meg civilek. Nem hiszem, hogy lenne közöttük mutáns, hogy megvédjék magukat de nem szólok bele, hogy miképp döntsön, inkább a fegyverrel már a kezemben nézek ismét kifelé a templom előtti térre.

- SALEM -
Résztvevők: Emily Emerald; Cody Atkinson; Rain Akerman

A társaság a templomhoz érve lepakolja a sérülteket, én pedig felteszem a kérdéseimet. A válasz, amit Atkinson tanárúr ad lényegében pont olyan, amire számítottam, harcolni kell. Azonban a hangja, a környezet és a másik diák tekintete azt tükrözi, hogy ez a HYDRA nem egyszerű ellenfél. Valószínűleg rosszabbak, mint a terroristák, akik mindenkire lőnek kortól, nemtől függetlenül...akár a nácik. Csak most zsidók helyett mi vagyunk a célpont.
- Magukkal megyek. - felelem, azonban a felkínált fegyvert inkább hagyom, hogy a másik srác vegye el. Nem nagyon értek az ilyenekhez, inkább a klasszikus fegyvereket kedvelem, a célzásomon meg még van mit csiszolni. A srác látszólag biztosabban kezelheti a fegyvert, szóval legyen csak az övé.
- Egyébként Emily-nek hívnak. - mutatkozom be, bár inkább a srácnak mondom, a tanárúr biztos tudja a nevem, ha meg nem, akkor most már tudja.
Ha tovább indulunk, akkor majd szófogadó kislányként követem őket, igyekszem majd lehetőleg nem lebukni, azonban félig nyitva tartom a szemem valami kemény ötvözet után nézve. A legjobb egy fémrúd lenne, mert azzal a másolás mellett még ütni is tudnék, de majd meglátom mi lesz. Ha olyan nagy a harc, mint a hangok ígérik, akkor biztos találok egy-két elszóródott fegyvert vagy hasonlót.

A lány úgy dönt, hogy velünk tart de a fegyvert inkább nekem adja át. Szívesen fogadom, hogy nálam lesz. A fegyvert megnézem, hogy min áll, hogy biztos legyek benne, hogy altatón/kábítón van. Bármennyire lelőném őket azért amit tesznek itt és velünk, megérdemelnék. Kötelezőnek érzem, hogy ne az életükért lőjek rájuk, félek, hogy akkor vissza küldenének az intézetbe ha így tennék vagy rosszabb.
- Rain vagyok, de hívj csak Ake nak.
Aztán már csak megvárom, hogy elinduljunk és megyek Atkinson úr után. Tényleg csak párszor ha lent voltam itt a faluban így nem ismerem annyira. Jobb ha valaki olyan megy előre aki ismeri is az utcákat és nem csak a csatának a zaját követjük. Fejem alacsonyan tartva, követem Atkinson urat, figyelve a környezetre, nehogy rajtunk üssenek de ha jönnek is tudjak szólni a többieknek ha nem vennék észre időben. Remélem nincsenek már sokan, főleg a robotból nem lesz több már, vagy ha van is akkor is csupán egy darab.
A hangok alapján már jönnek át erre a katonák, felénk szóval inkább a haladás helyett arra ügyelek, hogy legyen fedezékem de azért a templomtól már odébb kerüljek. Nem lenne jó ha a templom közelében maradnánk nagyon. Most már az extra sérültekkel odabent.

A lány velük szeretne tartani, de a fegyvert meghagyja Rain-nak. Cody nem tartja vissza. Nincs is most túl sok idő a vitára. Ha rajta múlik megpróbálja megvédeni a lányt, de nem fogja a többiek életét veszélybe sodorni a lány miatt. Mikor el is indulnak el is mondja a lánynak is a lényeget.
-Ne próbálj meg hősködni. A lényeg, hogy mindig igyekezz úgy haladni, hogy legyen fedezéked ha ránk támadnának. Emlékezz vissza arra amit az órákon tanultál.
Ahogy elindulnak azért Rain-t is megszólítja.
-A robot páncéljára a lyukat te ütötted?*Miután megkapja a pozitív választ biccent és megveregeti a fiú vállát.*Szép volt. Azt hittem már bajban vagyok.
Tényleg kezdett már nagy bajba kerülni. Ő mindent megtett, hogy a képességeit minél jobban kihasználhasson, de ismeri a határait. Az a monstrum pedig túl volt az ő határain. Kellett egy gyenge pont. A térre jutva valószínűleg Cody lesz az első aki meghallja a lépteket. Halkan ki is adja a parancsot.
-Fedezékbe! Katonák és robotok jönnek. A térre érve könnyű célpont lesznek.
A két kardja már a kezében is van. A robotokból ha több is van az okozhat némi gondot. Főleg, hogy Cody nem tudja mindet lefoglalni. Ha csak egy volna akkor ismét eljátszhatnák azt amit az előzővel és egy csinos robbanással akár megfelelő káoszt is tudnának okozni.