Re: Németország (EU)

by **Jack Gammer** Szer. 13 Aug. 2014, 02:59

HYDRA AKTA #69472 - 8. Jelentés

(A következő sorok az alanyon lefolytatott 2025-ös nyári ellenőrzés során hangzottak el.)

„Ez az ellenőrzés dolog kezd már ijesztő méreteket ölteni. Értem én hogy alaposság, meg minden, de tényleg szükség van ekkora részletességre? Nyilván a válasz igen, elnézést a kérdésért, de azért már precíz emberként is nehezemre esik ennyi részlet hiteles visszaadására. Főleg, hogy kevés olyan pillanat volt azon a küldetésen, ahol nem voltunk szorult helyzetbe. Nem állítom hogy nem nehezítettük meg elég durván a saját dolgunkat, de kár lenne ezen rágódni, végül is a végeredmény kerül majd bele a jegyzőkönyvekbe. Legalábbis így álltunk hozzá, miközben üldözöttként vonultunk abban az erdőben. Addig a pontig volt ami jól alakult, volt ami nem annyira. A küldetés előtti előkészületek teljesen rendben voltak. A bemutatkozás az új csapatommal, a felszerelkezés, a tervezgetés jobban zajlott, mint vártam. Aztán kikerültünk a terepre és már az első akadálynál fennakadtunk. Ezt a taktikai hibát továbbra is a csapat kommunikációjában eső pillanatnyi szakadásnak tudom be, mert ennél sokkal többre képes ez az egység, ezt hamar meg is mutatták, amint kicsit szorult a hurok. Miután lekapcsolt az egész külső védelmi rendszer, kerítésestül, kamerástul, reflektorostul, mindenestül, mi behatoltunk, de már rögtön a kerítésen való átjutás után veszélyes helyzetbe kerültünk. Mondjuk úgy, hamar elvesztettük a meglepetés erejét. Erős tűz alatt tartottak minket, Smileyt elvesztettük és egy becsapódó rakétavetőből indított lövedék ideiglenesen meg is bénított minket, majd a kutyák és kevert etnikumú ellenséges katonák feladata lett volna bevinni a kegyelemdöfést. De az osztag nem adta magát ilyen könnyen. Hershel Shepherd, vagyis Goblin parancsnok utasításait követve összeszedtük magunkat és saját offenzívát indítottunk, mielőtt még végezhettek volna velünk is. A szonikus fegyver és vakító gránát kombinációjával sikerült ideiglenesen megbénítani a támadóinkat. Itt nem csupán levegőhöz jutottunk, de mivel már volt egy kis rövidke időnk összeszedni magunkat előtte, azonnal indíthattuk is a támadást. A csapat megmaradt tagjai sorban szedték le a zavarodott őröket, mindenki kivette a részét a tűzharcból a maga módján, igazi csapatmunka bontakozott ki a szemeim előtt, melynek öröm volt részese lenni. Jó volt ezt látni, hogy valami jól alakul, a kezdeti nehézségek után. Talán ez a pofon kellett, hogy előjöjjön belőlünk az a profizmus, amiért tulajdonképpen ebbe az osztagba kerültünk. Már csak remélni lehetett, hogy nem túl későn tértünk magunkhoz és a helyzet még menthető volt. Egyelőre kezdtek jó irányba alakulni a dolgok, de nagyon messze volt még a küldetés vége.

Az ellentámadásunk tehát elsöprő sikerrel zárult. A megbénított ellenségnek nem sok esélye maradt a visszavágásra. Képzett katonák voltak ők is, ez bizonyos, de felkészületlennek tűntek. Talán az éjszakai támadás végső soron tényleg apróbb előnyökhöz juttatott minket, ahogy vártuk. Az ellenség nem viselt semmiféle speciális vértet, csak szimpla golyóálló mellényt, ahhoz képest pedig elég nagy kaliberű fegyvereket hoztunk, hogy az ellenséges erők szisztematikus likvidálása ne jelentsen különösebb problémát. Az SMG-m és a többiek golyószórói hatásosnak bizonyultak a tisztogatás során. A tucat ellenfélből csak négy volt annyira magánál, hogy fedezékben tudott maradni, a többieket mi, lövészek, sorban kiiktattuk. A maradék négy se maradt sokáig talpon, kettőt Reynolds vágott le hatásos mozdulatokkal, a másik kettő pedig a többihez hasonlóan végül belesétált a célkeresztjeinkbe. Addig nem haladhattunk tovább, amíg ezeket el nem intéztük, így a parancsnok hamar parancsba adta Bérmajomnak és Soltzbauernek a kiiktatásukat. Az én célkeresztembe is besodródott az egyik, és mikor a megmaradt őrök tüzet nyitottak, nem volt vesztegetni való időm, biztosra mentem és besegítettem a csapattársaimnak a maradék két őr likvidálásban. Az egyik lövedék mintha súrolta volna Soltzbauer vállát, de úgy tűnt rendben van, mert ismét egyszerre szedtük le a közelebbik célpontot, míg Bérmajom elintézte a másikat. Most nem mosolyogtam úgy, mint az iménti közös célpontunknál, de érdekes volt a párhuzam. Úgy tűnt rendkívül hasonló szemünk van a célpontok választásában. Csak véletlen egybeesésnek tűnt, nem is érdemes rá több szót pazarolni, de érdekes apróság, gondoltam megemlítem. A közvetlen közelünkből tehát elfogytak a katonák, de azonnal megütötte fülünket a távolból a következő őrök és kutyák érkezése. Nem tarthattuk a pozíciónkat, mozognunk kellett tovább a kúria felé, ezzel a parancsnok is tisztában volt.

A pillanatnyi szünetet kihasználva hőkamerával és éjjellátóval is megvizsgáltam a környezetünket. Előbbivel sikerült kiszúrni Reynolds ügynököt, aki az egyszerű érzékszerveknek láthatatlanul haladt előre. A mozgása gördülékeny, ruganyos volt, szinte alig érintette a talajt, mindenféle nyom vagy hanghatás nélkül mozgott. Kicsit már ijesztő volt ez az észrevehetetlenség. Ismerve a többi képességét, mint a vibránium csontváz és karmok, illetve a regenerációt, továbbra se tudtam volna szívesen az ellenség oldalán. Már az első pillanattól kezdve tudtam, hogy a nő veszélyes, ez a megérzés egyre inkább bebizonyosodni látszott. Szerencsére az ügynöknő a mi oldalunkon állt és ez némiképp megnyugtató volt. A hőlátónak az elkövetkező percekben több hasznát már nem vettem, hiszen a parancsnok készült eldobni egy gránátot, így az éjjellátóval is körbenéztem. Hát nem tűnt túl kellemesnek a helyzet. Közeledtek az őrök szinte minden haladási irányból, észak-nyugat, észak-kelet, nyugat, mind le volt zárva előttünk. Szerencsére a keleti irányból úgy tűnt sikerült tisztogatnunk, valószínűleg onnan jött az előző csoport, így jobb oldalról valóban volt némi esélyünk a kerülésre. A rövid pillantás alatt nagyjából sikerült felmérnem a távolságokat és a közeledő egységeket. 6-6-6 őr, 4-4-4 kutya, mindhárom irányból rohamosan közeledtek. Ez már egy olyan túlerő volt, amivel kár lett volna leállni hadakozni, ha helyette még sikerülhet kicsúszni a csapdából. A nyugatiak úgy 1 percre voltak, a legmesszebb. Utána jöttek az észak-nyugatiak, 40-45 másodpercre. Az észak-keletiek azonban már szinte a nyakunkon voltak, kábé 10-15 másodpercre, így nem volt vesztegetni való idő, a gyors körbepillantás, helyzetfelismerés és erőviszony felmérés után azonnal indulni kellett és így is tettünk. Persze némi ajándékot azért hagytunk itt üldözőinknek. A parancsnok elhajította a robbanó gránátot, a fák között a lehető legpontosabban, mi pedig elindultunk jobb oldali irányba. A robbanás hatásosnak bizonyult, kutyákat és talán katonákat is sikerült vele leszedni, de nem a károkozás volt az elsődleges célja, hanem az elterelés. Meg is kaptuk a lehetőséget, hogy kicsusszanjunk a harapófogóból abba a bizonyos jobb oldali irányba és megnyílt előttünk az út a kúria felé.

Fedezékből fedezékbe haladtam továbbra is, hiszen a távolban még mindig ott ólálkodhattak a mesterlövészek. Az erdei terep nem volt éppen kényelmes, de figyeltem minden lépésemre, hogy gyors, de egyben óvatos és körültekintő is lehessek egyszerre. A formációban most fedező emberként szerepeltem, így a többiektől pár lépés lemaradásban, Goblin mögött nem sokkal haladtam. Figyeltem a környezetünket mindenfelé, előre-hátra-oldalra, amennyire csak tudtam. Egyelőre nem volt nyoma újabb ellenséges erőknek, a mögöttünk lévőkhöz képest pedig tartottuk a távolságot. Úgy száz méternyi üres terület nyílhatott előttünk ezzel a kis becsusszanós hadművelettel, de veszélyes játékot űztünk. Több mint egy tucat katona került így a hátunkba, akik úgy tűnt egyesítették erőiket és úgy eredtek a nyomunkba. Most már nem szabadott sehol sem beakadnunk a kúriáig, amíg el nem foglalunk egy biztonságosabb pozíciót. Az erdőben komoly esély volt rá, hogy üldözőink és előttünk felbukkanó újabb csapatok közé szorulunk, akkor pedig már bizonyosan maga alá gyűrt volna minket a túlerő. Úgy éreztem ez az a pillanat, amikor nem szabad megállni, menni kell, amíg nem ütközünk akadályba, és ha abba ütközünk kíméletlenül áttörni rajta. Talán már csak a túlélési ösztön mondatta ezt velem, hiszen most már tényleg nem volt visszaút, tulajdonképpen be voltunk kerítve. Kihasználtam ismét a pillanatnyi akció szünetet, hogy megnyugtassam magam, újra hideg fejjel tudjak gondolkodni és koncentrálni a küldetésre. Akárhogy is, kicsit meglepő volt, hogy a parancsnok most akart lassítani. Mármint nem csapat szinten, hanem ő akart valamit csinálni, valószínűleg az üldözők ellen, így szüksége volt egy kis időre. Bérmajom intett nekünk Soltzbauerrel, hogy ő halad tovább, mi döntsük el, ki marad le a parancsnokkal. Mivel én úgyis hátrébb helyezkedtem el, intettem a cyborg felé, hogy haladjon tovább Bérmajommal, majd a parancsnok tempójához igazodva haladtam tovább, lemaradva a tempósan tovább haladó párostól.

Egy precíziós robbanószert pillantottam meg a parancsnoknál és egyből megértettem, mire is készült. Igyekezett megritkítani üldözőinket, hogy ha mégis megakadnánk, ne legyünk akkora csávában. Érthető lépés, remélhetőleg eredményes is, mint az eddigiek közül már jó pár. Valószínűleg ezen a ponton már nem lettünk volna talpon a taktikai lépései nélkül. Bár a kerítésnél nem volt éppen a helyzet ura, de azóta visszaszerezte az irányítást és láthatóan nem akarta ismét elveszíteni. A haladást nekünk se szabadott abbahagyni, de a robbanószer felszerelése nem egy elsietendő feladat, hacsak nem akarunk mi magunk a levegőbe repülni. Elméletileg még volt elég távolság köztünk és üldözőink között, de nem bízhattunk semmit a véletlenre. Továbbra is fedezékből fedezékbe haladtam, de innen már a parancsnok mozdulataihoz alkalmazkodtam. Amíg haladt, én is haladtam, ha megállt szerelni, felvettem egy közeli pozíciót hozzá és én is megálltam, ha indult tovább, én is, nagyjából azonos tempóval. Végig igyekeztem fedezni, elsősorban az üldöző katonákra koncentrálva, de felkészültem arra is, ha másik irányból rontanak ránk. Akárhogy is, ha beértek minket, akkor fedezőtüzet szolgáltattam magunknak, hogy addig legalábbis távol tartsam őket, amíg Goblin parancsnok végzett a szereléssel. Ha nagyon szükséges volt, továbbra is bármikor készen álltam egy robbanó gránátom bevetésére, ha nagyon földhöz szorítana minket az ellen. Ha erre kerülne a sor, fő szempont célzásnál ugyanaz volt, mint eddig, vagyis hogy ne pattanjon rossz helyre a szerkezet, mondjuk vissza ránk, hanem viszonylag közel kerüljön az ellenséghez. Nem megritkítani kellett őket, hanem elterelni a figyelmüket és megzavarni őket, csak amíg levegőhöz jutottunk. De ez most nem az a pillanat volt, amikor szívesen dobálóztam volna gránátokkal, szóval azt valóban csak a legvégső esetre tartogattam, ha a parancsnokot és engem is úgy tűz alá vesznek, hogy másképpen már nem tudunk kikeveredni a csávából. Elijeszteni sem lett volna jó az ellenséget, hiszen pont az volt a lényeg, hogy kicsit magunkra húzzuk őket és levegőbe repítsünk párat. Ha be is értek minket és kellett a hely a menekülésre, úgy sem akartam túlságosan távol tartani őket, éppen csak annyira, hogy magunknak időt biztosítsak a biztonságosabb továbbhaladásra. Ha pedig fent volt a robbanószer, akkor bizonyára Goblinnak és nekem is pucolás, nehogy mi is benne maradjunk a hatókörében. Ha nem sikerült felszerelni, akkor bizonyára haladtunk tovább, a megfelelő tempóba, amíg újabb lehetőség adódott, már ha adódott ilyen. Ha végképp nem sikerült a művelet, akkor maradt nekünk is a gyors továbbhaladás, mint a többieknek, amíg újabb akadályba nem ütköztünk, lehetőleg az üldözőink előtt egy biztonságosabb távolságban. Akárhogy is, a művelet sikere és bukása után bizonyára igyekeztünk ismét csatlakozni társainkhoz a kúria felé menetelésben. Természetesen továbbra is a fák között haladás tűnt a legjobb megközelítésnek, ahogy azt Bérmajom ki is fejtette, végig fedezékben maradva, a lehető legóvatosabban, nehogy minket is leszedjenek sorban.

Hát nem egy könnyű küldetésre vállalkoztunk, ezt soha senki sem vitatta. És ha még nem lett volna elég nehéz, még a saját dolgunkat is megnehezítettük már az elején, a biztonság kedvéért. Kicsit jobb irányba alakultak már a dolgok, de nem bízhattuk el magunkat, mert bármikor beüthetett a következő probléma. Igyekeztünk eljutni a kúriáig további fennakadások nélkül, de ez még bőven múlott az ellenséges haderőn is. Remélhetőleg előttünk már nem bukkant fel semmi a kúriáig, ha igen, azokkal minél előbb végeznünk kell, be ne szoruljunk két ellenséges csoportosulás közé. Igyekeztem megfelelően asszisztálni Goblin robbanószer elhelyezős tervéhez. Fedeztem magunkat, vele haladtam, támogattam amiben lehetett, amíg elhelyezte a számunkra értékes dolgokat biztosító szerkezetet. Egy jól időzített robbanás a hátunk mögött nem csak az ellenségeinket ritkította volna meg, hanem területet és időt is adott volna nekünk, hogy megközelíthessük a kúriát. És persze bekeríteniük se lett volna olyan egyszerű, ha úgy alakulnának a dolgok. De óvatosnak kellett lennünk, nehogy beszoruljunk hátul az üldözőknél, vagy esetleg felrobbantsuk magunkat. Közben Soltzbauer már az eltüntetésünkön fáradozott egy füstgránát segítségével. Ha volt látó szerkezete az ellenségnek, ha nem, pillanatnyilag nem sok értelmét láttam a füstnek, hiszen az éjszaka viszonylag elfedett minket, de ki tudja, talán javítja az esélyeinket. Ha másra nem is, elterelésnek bizonyosan használhatott valamit. Minden apróságot meg kellett tennünk, ami javíthatta az esélyeinket a küldetés végrehajtásához. Nekünk a parancsnokkal egyelőre a robbantásra kellett koncentrálnunk, a többi probléma későbbre maradt. Gyorsan és precízen kellett csinálnunk mindent, ahogy azt német földön tenni szokás. Igyekeztem megtenni a magam részét, ami tulajdonképpen a saját épségünk biztosítása volt, miközben a terv testet öltött. Akár megálltunk szerelni, akár lassabban haladtunk, akár rohamtempóban menekültünk, mindig igyekeztem fedezékben maradni, ha volt közvetlen veszély, ha nem, végső soron nem akartam én is golyót kapni a fejembe egy apró figyelmetlenség miatt. Továbbra is figyeltem a környezetemre, a társaimra, most közülük is elsősorban Goblinra, és természetesen saját magamra is. A küldetés fontos volt, de azért túlélni sem ártott a dolgot. Máshogy nem nagyon lehetett végrehajtani egy ilyen küldetést. Persze ettől még borzasztóan messze voltunk, de legalább haladtunk és még éltünk, ez is nagy szó volt a borzalmas kezdés után. Pillanatnyi levegőhöz jutottunk, de még nem voltunk kint a bajból, minden esetre a helyzetünk javult valamelyest. Csak tartsuk is ezt a tendenciát, ennyit akartam. Elég volt a kellemetlen meglepetésekből. Sajnos volt egy olyan érzésem, hogy azokból még bőven kijut majd nekünk a küldetés során."

by **Lady Gaia-Vell** Szer. 13 Aug. 2014, 09:23

Résztvevők: Hershel Shepherd / Goblin, Joseph Soltzbauer (Raten), Daniel Long / Bérmajom, Arnold Braun (Gami) és Reena Reynolds
Következő körváltás: 2014. augusztus 17. (vasárnap)

Goblin parancsa szerint a társaság kitért 10 fokos irányban és úgy haladtak tovább, a nyugati oldalról a távolban ekkor tűnt fel egy újabb egység a fák között. Ezek is csak megközelítően haladtak abba az irányba, ahol a csapat volt, mint a többi is. Hershel nagyjából pont így számolt a csapat megérkezésével. Goblin és Arnold maradtak hátra, hogy a bombákat, gránátokat élesítsék. Lövések érkeztek rájuk, de mindegyik igazából csak mellettük szállt el, nem találta őket, így a gránátokat élesíteni lehetett és a többiek után indulni. Joseph ugyan feltette a kérdést, hogy miért úgy követik őket, ahogyan. Mivel Goblin eddig figyelte az egységeket és az ellenfelet így ő már rájöhetett, hogy direkt maradtak tisztes távolságban a katonák. Megfelelő helyeken bukkantak fel a fák között és úgy mozogtak, hogy nagyjából egy irányba tudjon haladni a csoport. Terelgették őket, egyenesen a ház felé, úgy tűnt, hogy be akarják őket szorítani. Mire ezt sikerült realizálnia Goblinnak és esetleg annak, aki ért a hadvezetéshez és taktikához a társaság már a fák végéhez érkezett, innentől 20 méterre volt a kúria hátsó része, a köztes rész egy nyílt füves terület volt. A robbantást ekkor kellett végrehajtani, mert a gránátokhoz most értek oda az ellenséges erők, így most a teljes nyugati irányból egyetlen ellenség sem látszódott és azaz oldal lelassult, azonban, akik keletről érkeztek már kezdtek feltűnni igencsak jól az éjjellátókon, hő képeken. Itt is ugyanúgy kutyák és őrök voltak. Lassanként minden irányból be lesz zárva a csapat és csak előrefelé tudnak igazából a kúriába haladni.

by **King Raten Chromixen** Szomb. 16 Aug. 2014, 12:26

Sikeresen haladtunk tovább, ráadásul az őrök is gyanúsan, mintha a kúria felé terelnének minket. Nem mintha problémám lenne vele, alapból arra tartunk, ha pedig csapdával találkozunk ott - így is, úgy is belesétálnánk. Már elég közel voltunk a házhoz, csak méterek választottak el tőle, abból se sok. Egyelőre nem érkezett parancs, ami nem engedélyezné, vagy tiltaná, hogy erre haladjunk, de nem akartam önfejű lenni. Próbáltam kiszúrni valami kis fedezéket, ami akár jól védhető is, hogy ha még se akarna Goblin az épület felé haladni, akkor legyen egy hely, ahonnan fordulhatunk, illetve kitörési pontot is kerestem az őrök alkotta "falon". Nem akartam kezdeményezni, a parancsoknak megfelelően próbálok cselekedni, és mindenek felett, túlélni.
- Merre menjünk, főnök? - teszem fel azért a kérdést, mint minden jó bábu, amit katonai vezetők rángatnak a hadszíntéren. A szonikus fegyverem elvileg továbbra is bevethető, ha szükséges, bár már volt idejük felkészülni rá, és valószínűleg nem érné őket váratlanul. Továbbra is pásztázom a terepet, a könnyű célpontokat próbálom kiiktatni, illetve a túl nagy veszélyforrásokat is.

by **Bishop** Szomb. 16 Aug. 2014, 22:29

A helyzetünk egyelőre tartható. Valamivel jobb állapot mint a korábbi kritikus. Azonban nem kerüli el a figyelmem, hogy még a korábbinál is rosszabbra fordulhat a helyzet. Vezetőként ezzel is számolnom kell és meg is teszem. Lemaradok, Braun fedez, mindketten aktiváljuk a robbanószereket, majd elhagyjuk a területet. Futólépést diktálok, vissza kell érnünk a többiek mögé, mielőtt az őrök elérik a bombák vonalát. Figyelem a mozgásukat és amint a robbanószer mellett elhaladnak, megnyomom a detonátor gombját. Az eredményt éjjel és hőlátó móddal is ellenőrzöm, majd elteszem a detonátort és a mellé vett pisztolyt, ismét a SCAR-ra váltok vissza. Mozdulataim szabályosak, precízek törekedek erre. A kúria közelébe érünk, felmérem a helyzetet, kézjellel megállást parancsolok. Észreveszem a mintát az ellenséges egységek mozgásában, próbálok ezzel is számolni, mialatt összegzem a gondolataimat.
~ Nem nyitnak tüzet ránk feleslegesen tartalékolják az erejüket és az embereiket. Figyelik a mozgásunkat, a felszereltségünket, sejtik mire lehetünk képesek, összedolgoznak és külön taktikát beszélnek meg. Terelgetnek minket, hogy beszorítsanak. Ha mindenkin megfelelő páncélzat lenne kiadhatnám a parancsot, hogy átvágunk a füves részen, de ez ebben a helyzetben végzetes tévedés lehetne. Mozognunk kell, szorít az idő, de azt nem kockáztathatom meg, hogy csapdába ejtsenek.
Még egyszer körülnézek, figyelem az őrök mozgását, hogy hogyan és milyen irányból közelednek, megjelennek-e más erők. Gyorsan a kéziradarom is a kezembe fogom és ellenőrzök rajta minden elérhető mozgást. A lehető leggyorsabban cselekszem, majd a kommunikátorba szólok. Nem szaporítom a szót, rövidre fogom.
- Terelgetnek minket, próbálnak bekeríteni és elvágni minden menekülőutat. Egyenesen a kúria felé terelnek. Ezért nem nyitnak tüzet ránk. Fontos, hogy mindenki megőrizze a hidegvérét ebben a helyzetben. Nyugat felé, balra kerülünk, át az épület másik oldalára. Mozgás. Hajítsanak egy füstöt mögénk, egyet a füves részre!
Megvárom a két füstgránátot. Az egyik mögénk, a másik az üres területre, ahol elvileg át kellene vágnunk. Ezt nem kockáztatom. A nyugati oldalán a robbanás visszaszorította az őröket és ha szerencsém van megzavarta az érzékelőiket is. Kis íven, arra próbálok kijelölni egy útvonalat és ott kerülni, megpróbálni kikerülni a gyűrűből, nem túlságosan feltűnően, de lehetőleg gyorsan. A cél, hogy a jelenlegi helyzetünkhöz képest hasonlóan közel maradjon a csapat a kúriához, csak más szögből. Elől haladok és szoros tempót diktálva vezetek. Folyamatosan figyelem az ellenség mozgását. Megpróbálom megtalálni a mintájukat, hogy mit és hogyan akarnak elérni a tereléssel, ebben még nem vagyok biztos. A mostani helyzetben csak végső esetben nyitok tüzet bármire is, csak ha az túl közel ért. Ki kell kerülnünk a gyűrűből, de a kúriától sem távolodhatunk el, ördögi játék. Muszáj lesz egy új lappal előállnom.

by **Lady Gaia-Vell** Vas. 17 Aug. 2014, 00:01

Résztvevők: Hershel Shepherd / Goblin, Joseph Soltzbauer (Raten), Daniel Long / Bérmajom, Arnold Braun (Gami) és Reena Reynolds
Következő körváltás: 2014. augusztus 21. (csütörtök)

Két emberre nem váltok kört, nincs értelme.
Legkésőbb csütörtökön kaptok új kört, ha előbb ír Danny és Gami, akkor korábban.

by **Jack Gammer** Kedd 19 Aug. 2014, 12:33

HYDRA AKTA #69472 - 9. Jelentés

(A következő sorok az alanyon lefolytatott 2025-ös nyári ellenőrzés során hangzottak el.)

„Kezd teljesen kiszáradni a torkom. Legalább egy kis vizet kaphatok? Oké, rendben, köszönöm, máris sokkal jobb. Na szóval, a németországi küldetésről volt szó. Beosztottak helyi erősítésként az új alakulatomhoz, Strucker báró személyes csapásmérő osztagába, ami azért nem kis dolog. Felvettem a kapcsolatot a csapattal, meghallgattuk a küldetésünk eligazítását, összeismerkedtünk, felvettük a felszerelésünket, megkoreografáltuk a küldetésünkhöz legmegfelelőbbnek tűnő tervet és belevettük magunkat az ismeretlenbe. Nem kezdődött jól, belátom. Némi kommunikációs problémák után a kerítésen nem hogy észrevétlenül nem jutottunk túl, de sikerült az egész külső védelmi rendszert lekapcsolni, magunkra vonva ezzel az egész őrség figyelmét. Nem éppenséggel a legideálisabb kezdés egy ilyen jellegű küldetéshez. Rögtön a kerítésen való átjutás után elvesztettük az egyik tagunkat, Smileyt, golyózáporba kerültünk, rakétát robbantottak ránk és kutyákat uszítottak a nyakunkba. Mindez a végünket is jelenthette volna, ha Hershel Shepherd, azaz Goblin parancsnok vezénylete alatt nem szedjük össze magunkat és nem kezdünk el együttesen úgy dolgozni, mint egy profi csapat. Miután szonikus fegyver és vakító gránát segítségével megbénítottuk az ellent, megkezdhettük a saját offenzívánkat. Könnyű szerrel lőttük agyon a szenvedő ebeket, majd sorban a kevert etnikumú katonáktól is megszabadultunk. De ez még közel sem jelentette azt, hogy zavartalanul mehetünk tovább, nem bizony. Bár a közvetlen fenyegetés pillanatnyilag elmúlt, három ellenséges csapat is közelített felénk különböző irányokból. 6-6-6 őr és 4-4-4 kutya érkezett felénk nyugati, észak-nyugati és észak-keleti irányból. A bekerítés szinte teljesnek tűnt, de egy gránát és némi jobbra mozgás segítségével sikerült kimásznunk a kelepcéből, legalábbis akkor úgy tűnt. Igyekeztünk a kúria felé haladni, de lassan mindannyiunknak feltűnt, hogy valami nem stimmel körülöttünk, innen folytatnám a történetem.

Az első fogadó bizottság kiiktatása után három újabb alakulattal kellett számolnunk. Őket sikerült elkerülnünk némi jobbra mozgással és egy robbanó gránáttal. Kidolgoztunk egy pár másodperces előnyt üldözőinkkel szemben, akik időközben sikeresen egyesítették megmaradt erejüket és úgy szegődtek a nyomunkba. Roham léptekben haladtunk, zárt formációban, ügyelve mindenre magunk körül, mikor Goblin parancsnok új tervet szőtt az üldözőink kiiktatására, de legalábbis feltartására és megritkítására. Ehhez némi segítségre volt szüksége, amelyet jómagam szolgáltattam. Amíg a többiek tovább haladtak, addig mi ketten lemaradtunk, hogy készítsünk üldözőinknek némi meglepetést. Lassabb tempót diktáltunk, míg a parancsnok előkészítette a precíziós robbanószert, én pedig tartottam vele a lépést. Mikor megállt felszerelni a csomagot, én is megálltam és fedező pozíciót vettem fel. Segítettem neki a szerelgetésben, ahol tudtam, de az én elsődleges feladatom a terület biztosítása volt. Sajnos nem volt elég nagy előnyünk, szerelés közben utolértek minket üldözőink, így igyekeztem néhány jól célzott SMG-ből érkező lövéssel távol tartani őket. Érdekes módon mintha nem lett volna rá szükség. Érkeztek ránk lövések, de mintha csak alibiből jöttek volna, egyik sem veszélyeztetett minket, még a fedezékeinket is alig súrolták néha. Képzett őröktől ez szokatlan volt, valami nem stimmelt. De nem volt időm gondolkodni ezen a furcsa fordulaton, a parancsnok végzett a szereléssel, mi pedig a fák és a sötétség tűzdelte terepen tovább menekültünk üldözőink elől.

A nagy kérdés lassan az volt, valóban üldöznek-e minket? Egyre kevésbé tudtam ezt elhinni. Illetve üldöztek minket, ez vitathatatlan tény, de a jelenlegi céljuk mintha nem a likvidálásunk lett volna. Soltzbauer érdekes dolgokat vetett fel üldözőinkkel kapcsolatban, amik megértek némi gondolkodást és elemzést. A katonák tisztes távolságból követtek minket. Mikor megálltunk bombát telepíteni, akkor sem akartak beérni minket. A fák között mindig megfelelő helyen bukkantak fel az újabb ellenfelek és mindannyian úgy mozogtak, hogy nagyjából egy irányba tudják terelgetni az osztagunkat. Ez nem lehetett véletlen. Egyenesen a kúria felé irányítottak minket. Ez olyan szempontból jó volt, hogy a célpontunk végső soron az épület volt, így a megközelítését egyszerűbbé tették számunkra. De volt árnyoldala is a dolognak. Az látszott beigazolódni, amitől már akkor tartottam, amikor kicsusszantunk a bekerítő hadműveletből és a hátunk mögött hagytunk egy nagyobb ellenséges csoportot. Az üldözőink, a felbukkanó erősítés és a kúria védelme szépen lassan körénk szorult, egy harapófogóba szorítva ezzel minket, amiből aligha lesz kiút, ha nem cselekszünk időben.

Mire összeraktam a képet, már majdnem elértünk a kúriáig. Megérkeztünk a fás rész széléhez, amely az utolsó fedezékeinket jelentette. Ekkor jött el az idő némi tisztogatásra magunk mögött. A parancsnok robbantott, a nyugati oldalunk felszabadult, a keletiek azonban egyre inkább közeledtek. Körülbelül 20 méterre volt tőlünk a kúria hátsó része, közöttünk pedig egy nyílt, füves terület helyezkedett el. A tiszta terep szinte ordította, hogy csapda. Bizonyára csak arra vártak a helyiek, hogy kimásszunk az erdőből és egyesével leszedhessenek minket. Vagy más biztonsági berendezés volt itt, ami a kalandunk végét jelentette volna. Valamiért nagyon ide akartak terelni minket. Az egyenes út a kúriáig tehát járhatatlannak tűnt, akármennyire is csalogató volt, hogy már tulajdonképpen láthattuk a célt. Szokás szerint nem kellett a zöldfülűnek okoskodnia, a parancsnok is átlátta a helyzetet és hamarosan eligazított minket a további teendőkről, miután Soltzbauer megérdeklődte, merre tovább. Ki kellett kerülnünk a gyűrűből, ez egyértelmű. Ha arra megyünk, amerre az őrök akarnak terelni minket, akkor már áshatjuk is a sírjainkat. Már ha egyáltalán marad belőlünk valami, nem úgy, mint szerencsétlen, megboldogult, felrobbantott társunkból, akiknek maradványai még mindig rajtunk száradtak itt-ott. Goblin parancsnok is így látta a helyzetet és tervet szőtt a kitörésre. Először is, hidegvér. Idegeskedéssel csak megölettük volna magunkat. Az egész küldetés alatt igyekeztem nyugodtan koncentrálni, még a legnehezebb helyzetekben is, ez most se volt másként, néhány mély levegővel továbbra is higgadtan tartottam magam. A parancsnok nyugat felé, balra tervezett mozogni, ahol a robbanásnak hála kevesebb ellenséggel kellett számolnunk. A cél az épület másik oldalának megközelítése volt. Erre talán volt is esélyünk, ha a füstgránátokkal megfelelően el tudtuk fedni a mozgásunkat. Azt mondjuk nem tudtam, hogy a sötét terepen mennyire segített rajtunk a füst. Ha az ellenfeleink is rendelkeztek hozzánk hasonlóan hő- és éjjellátókkal, akkor talán tudták követni a mozgásunkat a füstfelhőn keresztül is. Így teljes álcázásra semmiképpen sem számíthattunk, de talán adhatott nekünk annyi időt a füst, hogy végrehajtsuk a kitörést. Végső soron a füstöt nem elfedésnek, csak elterelésnek szántuk, hogy a két felhő között elmanőverezve kikerülhessünk a gyűrűből. Talán volt valami sanszunk a sikerre, ez volt egyelőre a legjobb esélyünk.

Mivel senki nem nyúlt füstgránát után Goblin parancsa szerint, eljött az én időm a cselekvésre. A felszerelésembe pont volt két füstgránát, amelyeket habozás nélkül elő is vettem, kibiztosítottam és már hajítottam is a megfelelő irányba. Ez nem volt a megfelelő idő a spórolásra, használnunk kellett, amink csak volt. Ahogy terveztem a eddigi lehetőségeknél is, igyekeztem precíz lenni a hajításnál, ne pattanjon kellemetlen helyekre a fáktól vagy egyéb akadályoktól a gránát, mindenképpen a célpont vagy annak közelében érjenek földet. Nem voltam tapasztalatlan gránátok terén, így bíztam benne, hogy mindkettő a kívánt helyre ment. Az egyik gránátot az előttünk lévő füves területre, a másikat pedig nem sokkal magunk mögé, megmaradt üldözőink útjába szántam, ahogy a parancsnok kérte, remélhetőleg célba is értek mindketten. Miután eldobtam a gránátokat, ismét kezembe vettem a fegyveremet és készen álltam a továbbhaladásra. Követtem Goblin mozgását, mint eddig is. A parancsnokhoz képest pár lépéssel lemaradva, kicsit oldalra helyezkedtem el, hogy ha kell továbbra is fedezni tudjam, de ne legyen a tűzvonalamban, én viszont veszély esetén esetlegesen élvezhessem az eddig rendkívül ellenállónak tűnő páncélja előnyeit. Reynolds még mindig rejtve mozgott, Bérmajom és Soltbauer a két oldalon. Ismét együtt mozgott az egész banda, így próbáltunk kikeveredni ebből az újabb csapdából.

Ismét veszélyes terepen mozogtunk, de ezt már megszokhattuk, mióta betettük a lábunkat a birtokra. Szerencsére azóta óvatosabban, átgondoltabban, profibban dolgoztunk és nem vesztettünk több tagot. Bíztam benne, hogy ez így is marad. De a helyzet továbbra sem volt túl rózsás. Hiába ritkult meg a robbantástól a nyugati oldalunk, a katonák csak jöttek, így szinte elkerülhetetlennek tűnt, hogy bekerítsenek minket. És onnantól aligha tudtuk volna felvenni a harcot a minden irányból érkező túlerővel. Ki kellett keverednünk a csapdából és ez tűnt a legjobb, és körülbelül egyetlen esélyünknek. Én a magam részét megtettem, elhajítottam a füstgránátokat, több kiemelkedőt egyelőre nem nagyon tehettem, bizakodtam és haladtam a többiekkel tovább. Haladás közben ha még akadtak fedezékek, kihasználtam azokat is a végletekig, ha pedig elfogytak, megpróbáltam minél kisebb, minél gyorsabban mozgó és minél nehezebb célpontot nyújtani az esetleges mesterlövészeknek. Talán a robbantás, a füst és a hirtelen irányváltás elég voltak ahhoz, hogy kikecmeregjünk a slamasztikából. Ha ez sikerülne, sokkal több esélyünk lehetne a kúriába bejutásra egy másik oldalról, ahol nem vesz minket körbe az ellen. Az elsődleges cél a haladás, a meglapulás, a túlélés, így csak akkor tüzelek a fegyveremmel, ha közvetlen veszélyt érzékelek valamelyik irányból. Igyekszem továbbra is rendkívüli módon ügyelni a környezetemre, a társaimra és saját magamra, hogy meglegyen a tökéletes összhang a haladásom, mozdulataim, cselekedeteim során. Többet egyelőre nem tudtunk tenni a sikeres továbblépés érdekében. A többi részlet már az ellenséges csapatokon múlott, a reakciójukon, a felkészültségükön, a taktikájukon és még számtalan más tényezőjükön. Ezeket sajnos nem tudtuk kontrollálni, milyen egyszerű is lett volna a dolgunk úgy. A legtöbb, amit tehettünk a megfelelő alkalmazkodás és a mielőbbi reakció az ellenséges lépésekre. Hogy ez mennyire lesz elég, hamarosan kiderül. Én megtettem minden tőlem telhetőt egyelőre, aztán majd meglátjuk, hogyan tovább.”

by **Danny Long** Szer. 20 Aug. 2014, 01:59

Javaslatomnak megfelelően, a fák között viszonylag zavartalanul tudunk haladni, már-már túl könnyen. Nem kapunk erős tüzet sem, aminek örülök, mivel kicsit ki tudjuk fújni magunkat, de ezzel valami nem stimmel. Ahogy közeledünk a kúriához, Goblin ki is mondja a meglátásait, és be kell látnom, hogy igaza lehet. Valószínűleg lett volna lehetőségük komolyabb tüzet nyitni ránk, de akkor miért nem tették? Nem az lenne a legcélravezetőbb számukra, ha minél gyorsabban kiiktatnának minket? Mire jó ez a játék?
A mögöttünk végrehajtott detonációnak sikerül meggyengítenie az ellenséges gyűrűt egy ponton, így jó döntésnek tűnik, hogy Goblin arra próbál kivezetni minket. Ha körbezárva érkezünk meg a kúriához, azzal semmit sem érünk. Az egyik ügynök eldobja a füstgránátokat, amiknek el kellene fednie minket az ellenség szemei elől. Remélhetőleg a füves területre dobott gránát azt a hitet kelti majd, hogy arra próbálunk átvágni. Az a kulcs, hogy előbb kijussunk a gyűrűből, mint hogy észrevennék, hogy megpróbáltuk.
Feszülten figyelve haladok, különösen olyan helyekre figyelek, ahonnan nem számítunk őrökre. Ha meglepnek, végünk. A megszokott fejlövésekkel iktatom ki az esetleges ellenfeleket, továbbra sem pazarlom a golyót. Lassan időszerű lesz tárat vagy fegyvert cserélni, de, hogy mikor lesz erre időm, azt nem tudom. Ez az akció kezd már túl izgalmassá válni. Nem szoktam ennyire zajos munkához, de most ebből kell kihoznom amit tudok.

by **Lady Gaia-Vell** Szer. 20 Aug. 2014, 09:20

Résztvevők: Hershel Shepherd / Goblin, Joseph Soltzbauer (Raten), Daniel Long / Bérmajom, Arnold Braun (Gami) és Reena Reynolds
Következő körváltás: 2014. augusztus 24. (vasárnap)

Most már kezdett meglátszani a csoport, vagyis a helyiek profizmusa, ugyanis minden részen egyforma erősnek tűntek a hőképeken, egyforma közönként vették fel az alakzatot, hogyha valahol kitörni próbálna az ellenség, akkor zárni tudjanak és ne engedjék mindezt nekik. Shepherd is ellenőrzi a mozgásokat, de most már nem látszott semmi több azon felül, ami eddig is. Mostanra félkörben vették körbe a társaságot és semerre sem volt kiút innen csak arra, hogyha tényleg az épületet célozzák meg. A parancsok kiadása után azonnal indult is mindenki a megfelelő irányba, a gránátokat eldobták, azonban úgy tűnt, hogy ezt a trükköt nem vették be a helyi erők, mivel most azonban tüzet nyitottak a nyugatra kitérni akaró társaságra. Pontosan mindig úgy lőttek, ahogyan haladni akartak, még Reynolds helyzetét is feltudták mérni, azaz volt hőlátójuk is. igaz a nőt nem zavarta a páncélról jellemzően lepattantak a lövedékek, de látható és hallható volt, hogy ezek már nagyobb kaliberű fegyverek voltak, amik a Hydra testpáncélt is képesek lettek volna átvinni, így egyelőre csak a két ténylegesen páncélos volt védve. Éppen ezek miatt mire a csapat igazából felfoghatta volna, hogy mi is történt kint találták magukat a füves részen, mert visszaszorították őket. A félkörben levő ellenség pedig ekkor indult meg feléjük most már tényleg lezárva minden lehetséges menekülő utat és így csak az épület volt, ahonnan nem látszott ellenfél, noha azt, hogy az épület másik oldalán mi volt nem lehetett tudni, hiszen a kúria takarta azt.

by **Bishop** Csüt. 21 Aug. 2014, 23:53

A helyzet még mindig ugyanolyan kritikus mint eddig, ennek megfelelően, vészhelyzethez közeliként kezelem. Jelentős és ennek ellent mond, hogy eddig Smileyn kívül más nem vesztette életét és súlyos sérült sincs még, de ez könnyen változhat. A füstgránátokat Braun élesíti és dobja el, sok reményt nem fűzök a füsthöz, de mint eddig is, zavaró tényező lehet az őrök számára. A kitörés nem sikerül. Minden alkalommal az ellenség pontosan követi a mozgásunkat feltehetően éjjellátókkal és jól kivitelezett taktika szerint visszaszorítanak minket. Ennyi rendelkezésre álló személlyel az ő általuk választott formáció és izolálási taktika a lehető legjobb, nem kívánok vele harcolni, túl nagy veszteségekhez vezetne. Próbálok nyugodt maradni és tisztán látni a helyzetet. Amíg a páncélzatról egyre több lövedék pattan le, nyugodt maradhatok. A kialakult tűzharc során rövid sorozatokat adok le, a két ügynököt és Bérmajmot fedezem elsősorban, Reynolds páncélzata jól láthatóan végzi a dolgát.
~ Macska-egér játék, nem jutunk előrébb. A túlerő önmagában nem végzetes, más körülmények között, felkészültebben, nagyobb erőkkel képesek lehetnénk szétzúzni az őröket. A hazai terep, az érkező erősítés és taktikai előny van az oldalukon. Kénytelen leszek belemenni a játékba, hogy tudjak bármit is kezdeni a helyzettel. Ez veszteségekhez fog vezetni.
Mire feleszmélek a gondolatmenetemből félig én és az ügynökök is elérik azt a pontot, amit el akartam kerülni. A teljesen nyílt területre, a mezőre szorítja hátrébb az osztagot az őrség gyűrűje. A kitörés már nem alternatíva ebben a helyzetben. Hátranézek a kúriára, felmérem a területet, majd vissza az őrökre. A parancsokat most is a kommunikátoron keresztül közlöm.
- Visszahúzódunk a kúriához. Az oszlopokhoz, fedezékbe, utána fedezőtűz mellett elkezdjük megkerülni a kúriát. Az épület várhatóan közénk és az őrök közé kerül. A bejárathoz kell jutnunk. Reynolds vegye át a vezetést elől, egyelőre hátrébb maradok.
Most is röviden és gyorsan közlöm az utasításokat. Sajnos nincs idő részletes kifejtésre, vagy magyarázatra, átgondolásra. Ez az egyik legjobb lépés amit tehetünk, mégis az amit a védelem akar és a legcélszerűbb számára. Szorult helyzet. Fedezőtüzet adok le, egy-egy őrt külön célba véve, rövid, pontos sorozatokat próbálok használni. A cél az őrök megzavarása egy-egy társuk harcképtelenné tételével, kiiktatásával. Folyamatosan hátrálok, amíg el nem érek az oszlopos részhez. Vélhetően az ügynökök már ott várnak, vagy tovább haladnak. Ha elérem a pontot, az oszlopok fedezetében próbálok haladni. Az őrökkel ellentétes oldalon kell megkerülni a kúriát, egyelőre ehhez tartom magam. Különös, hogy ennyire erősen terelgetnek, de ezen most nincs időm gondolkodni. Egyelőre időt kell nyernem.

by **Jack Gammer** Szomb. 23 Aug. 2014, 21:44

HYDRA AKTA #69472 - 10. Jelentés

(A következő sorok az alanyon lefolytatott 2025-ös nyári ellenőrzés során hangzottak el.)

„Csapda. Ezzel az egy szóval lehetne jellemezni az egyre inkább kialakuló helyzetünket. Egyenesen afelé sétáltunk és sajnos már semmit sem tehettünk ellene. Hogyan is kerültünk ebbe a gyatra helyzetbe? Számomra azzal kezdődött, hogy új alakulathoz vezéreltek, a küldetés előtt pedig még minden rendben működött. Eligazítás, felszerelkezés, tervezgetés, minden előkészület megfelelően zajlott. A bajok akkor kezdődtek, amikor a kerítéshez értünk. A kommunikáció, finoman fogalmazva, nem volt éppen tökéletes a csapaton belül. Az észrevétlen behatolás helyett kicsit feltűnőbb módszert választottunk, ami lekapcsolta a birtok teljes külső védelmi rendszerét. Sok akadálytól megszabadultunk így, de talán többet teremtettünk vele, mint amennyivel elbírtunk. A kerítésen átjutva földhöz szegeztek minket, a golyózáporban elvesztettük Smileyt, az egyik tagunkat, rakétát is küldtek ránk és majdnem néhány kutya késői vacsorájaként végeztük. Szerencsére Hershel Shepherd, azaz Goblin parancsnok úrrá lett a helyzeten. Egy szonikus fegyver plusz fénygránát kombináció segítségével sikerült kikecmeregnünk egy olyan helyzetből, ami könnyedén jelenthette volna az egész akció kellemetlen és korai végét is. Miután kevert etnikumú ellenfeleink megzavarodtak, a csapatunk különösebb nehézségek nélkül leszedte őket, szépen sorjában. Ezután sem pihenhettünk, ugyanis a tucatnyi ellenséges katona helyére 6-6-6-os felállásban érkezett a következő adag, 4-4-4 kutyával karöltve, három különböző irányból. Egy gránát segítségével ebből a kelepcéből még kikerültünk, de miközben gyors léptekkel elindultunk a kúria felé, az üldöző csapatok mögöttünk egyesültek és a nyomunkba eredtek. Legalábbis ezt hittük. De miután elhelyeztünk némi precíziós robbanószert üldözőink hátráltatására, rá kellett jönnünk, hogy nem is üldöztek minket. Illetve üldöztek, de nem feltétlenül akartak elkapni. Terelgettek minket, ők és az időközben fák között felbukkanó új egységek. Elértünk a fás rész végéhez, 20 méterre a kúria hátsó részétől, előttünk egy nyílt füves területtel. Tökéletes kelepce lehetőségnek tűnt a hely, így megpróbáltunk egy új útvonalat keresni az épületig. Sajnos nem nagyon jött be ez a húzás. Vegyük is fel innen a történet fonalát.

Robbantottunk magunk mögött. A nyugati oldalunk kicsit felszabadult, de a keletiről zavartalanul áramlottak tovább az ellenséges erők. Ez tűnt az egyetlen lehetőségünknek a kitörésre. Eldobtam a két füst gránátot, egyet magunk mögé, egyet pedig a füves területre. Próbálkoztunk a gyűrűből való kitöréssel, de nem jött be az akció. Amint elindultunk balra, azonnal tüzet nyitottak ránk, pontosan tudták a helyzetünket és hogy merre akartunk kitérni, de továbbra is csak terelgettek minket. Profin mozogtak az őrök, ezt egyre inkább láthattuk. Az éjjellátókon és a hőképeken is egyre rosszabbnak tűnt a helyzetünk. Hibátlan félkörös alakzatban vettek minket körbe hátulról. Hajtottak minket előre, mint a nyájat. Hiába ütöttünk lyukat az alakzatukon a robbantással, sikerült gyorsan betömniük a rést, így semmivel sem jutottunk előrébb, mint a kitörési akciónk előtt voltunk. Sőt, egyre inkább szorult körülöttünk a hurok. Minden egyes lövésükkel tovább tereltek minket a kúria felé. Nem tudtunk irányt váltani, mert azonnal olyan tűzerővel szorítottak minket vissza, amivel már nem bírtunk el. Reynolds sem segíthetett ki minket láthatatlanul, hiszen az ő helyzetével is tisztában voltak, bizonyára az ellenség is rendelkezett hőlátókkal. Ahogy az ügynöknő és Goblin speciálisan megerősített páncéljáról pattantak lefelé a lövések, egyértelműen hallható volt, hogy ezek már nagyobb kaliberű fegyverekből származtak. Ezek a lövedékek már bizonyosan átvitték volna a mi egyszerű Hydra páncéljainkat, így fokozottan veszélyes volt kilépnünk a tökéletesen fedetlen területre. Sajnos lehetőségek híján voltunk, más esélyünk nem maradt, mint arra menni, amerre tereltek minket. Megfelelő formációban, megfelelő távolságból, megfelelő alakzatban helyezkedve az ellenséges katonák hamar kiszorítottak minket a fák fedezékéből. A menekülőutakat is lezárták, egészen egyszerűen nem maradt más lehetőségünk, mint egyenes a kúria felé haladni. Ez a lehetőség pedig nem kecsegtetett túl sok jóval.

A kúria felé kellett haladnunk, más lehetőségünk nem maradt, Goblin parancsnok is látta ezt és igyekezett a maximumot kihozni a helyzetből. A döntései eddig eljuttattak minket, most sem rendülhetett meg a bizalmam, bíznom kellett benne, hogy ebből a helyzetből is volt kiút. A cél eljutni a kúriáig, keresni valami megfelelő fedezéket, és onnan elvergődni a bejáratig. Rossz előérzetem volt az épülettel kapcsolatban. Tudtam, hogy a küldetés szerint oda kellett eljutnunk, de az hogy az ellenség is ezt akarta aggodalommal töltött el. Sose tedd, amit az ellenséged akar, kivéve ha nincs más választásod. Sajnos nekünk nem maradt más választásunk. Reynolds elől, Goblin hátul, Bérmajom, Soltzbauer és jómagam pedig közöttük. Többé nem tudtunk fedezékből fedezékbe haladni, viszonylag biztonságban, hiszen elfogytak a fedezékek. A legtöbb, amit tehettem, hogy kicsi, gyors és nehéz célpontot nyújtottam az esetleges lövésekkel szemben. Reynolds és Goblin páncéljai között haladva talán több esélyünk volt rá, hogy ne szedjenek le minket. Nem tetszett ez a szakasz, nagyon nem, szinte teljesen védtelenek voltunk. És a legtöbb, amit segíthettem, hogy a parancsnak megfelelően, a lehető legjobban lelapulva, a lehető leggyorsabban futva, a lehető legkörültekintőbben rohantam át a nyílt terepen a kúria felé. Nem véletlenül tereltek ide minket. Az első tippem az lett volna, hogy aknamezőre kerültünk, így a földet legalább annyira szemmel tartottam, mint a levegőt. Ha észrevettem valamit, azonnal figyelmezettem a többieket. Ugyanez igaz egy esetleges légi csapásra is. Valamint ugyanez érvényes a kúria felől esetlegesen előbukkanó ellenségekre, tüzérekre, mesterlövészekre. Pillanatnyilag az tűnt az egyetlen olyan iránynak, ahonnan nem támadtak még ránk, de ez másodpercek alatt megváltozhatott. Ha valaki az utunkba állt a kúria felé, azt igyekeztem gyorsan és pontosan leszedni az SMG-mel, amelyet továbbra is készen tartottam a tűzharcra. Nem bocsátkoztam továbbra sem felesleges lövöldözésbe, csak ha valaki közvetlen fenyegetést jelentett vagy tökéletesen tiszta célpontot. Akárhogy is, az elsődleges célom a kúriához való eljutás volt. Ha ez sikerülne, és már az épület a hátunkban lenne, akkor az egy biztonságosabb pozíciónak számítana már. Onnan akár esélyünk is akadna arra, hogy tulajdonképpen az épület fedezékében megkerüljük a kúriát és elölről behatoljunk. Ha pedig bent vagyunk, onnan folyhat tovább a küldetés, az talán egy tarthatóbb pozíció, mint ami idekint zajlott. A kijutás már egy egészen más kérdés lesz, de egyelőre a bejutásra sem volt semmi garancia. Sőt, még az se volt biztos, hogy az épületet elérjük. Valami nagyon nem stimmelt errefelé.

Aggódtam kicsit, talán féltem is, mi vár ránk. Pontosan ott voltunk, ahová szántak minket, ez jól nem végződhetett számunkra. De mint eddig is tettem a szorult helyzetekben, ismét nyugalmat erőltettem magamra és tettem a dolgom, vagyis amit a parancsnok mondott. Ez a kiskatonák dolga, követik az utasításokat és próbálnak életben maradni, valamint hasznos tagjai lenni az osztagnak. Ennél többre most tőlem se futotta. Igazi hullámvasút volt ez a küldetés. Most ismét lefelé tartottunk az ismeretlenbe. A kérdés az, hányszor vagyunk képesek lendületből ismét felmenni a következő emelkedőre és mikor jön el az a pillanat, hogy a gépezet lendülete elfogy és menthetetlenül visszacsúszik a gödörbe. Remélhetőleg nem most, sőt, sose lesz ilyen. Ettől függetlenül nagyon veszélyes szituációba kerültünk. Pontosan ott voltunk, ahol nem szabadott volna lennünk, ahová az ellenséges erők profi módon tereltek minket és ahonnan nem volt biztosíték, hogy valaha továbbjutunk. Nem maradt más választásunk, mint átvágni a nyílt területen, egészen a kúriáig, hogy azt megkerülve bejuthassunk elölről. Hogy meddig jutottunk ebben a folyamatban, csak a helyi erőkön múlott és azon, mit is tartogattak számunkra errefelé. Semmi jót, ez bizonyos. Én minden esetre tartottam magam a parancshoz, továbbra is, mint mindig ügyelve a környezetre, a csapatra és önmagamra, így haladtam a kúria felé. Valami csúnyaság várt ránk, már csak az volt a kérdés, micsoda. Mint ahogy említettem, egy csapda. És az egyetlen, amit most tehettünk, nos, az az volt, hogy belesétáltunk.”

by **Lady Gaia-Vell** Vas. 24 Aug. 2014, 08:35

Résztvevők: Hershel Shepherd / Goblin, Joseph Soltzbauer (Raten), Daniel Long / Bérmajom, Arnold Braun (Gami), George Ethan / Mr. Smiley és Reena Reynolds
Következő körváltás: 2014. augusztus 28. (csütörtök)

A csapat elindult Goblin utasítása alapján, már az első lépés után belehasított mindenkibe ekkor, hogy nincs valami rendben.
- Uram, hogy jöhettünk délről, amikor északnyugatról kellett volna érkeznünk? – tette fel a kérdét.
Goblin és Arnold az, akinek ez egyből leesett, hogy tényleg így volt ez, a csapat elméletileg a patak északnyugati részén szándékozott bejönni, most pedig délen vannak. Bérmajomnak az, hogy Reena-t immáron öt hónapja ismeri, de a nő soha sem fakadt volna ki és nem osztotta volna ki a többieket, ahogyan az áram lekapcsolásánál tette. Ennél a nő sokkalta ridegebb, nyugodtabb, megfontoltabb és profibb volt. Már ott feltűnt neki, de most realizálta, hogy a nő nem viselkedhetett úgy. Joseph-nek pedig, hogy amint bejöttek nem csak Smiley-nak kellett volna meghalnia, hanem mindenkinek. Kizárt volt, hogy túlélhették a robbanást, a „testpáncél” ide vagy oda. Ez volt az a pont, hogy a környék csöndes lett. Az életerőjelek eltűntek, a kutyák, a katonák, de még Reena alakja is a társaság mellől. Ezek után mielőtt bárki megszólalhatott volna a világ is szétcsúszott, először a fák mosódtak el, majd az épület is.
A következő pillanatban mindenki szemei felpattantak. Elsőre nem igazán láttak jól, csak homályosan, fejfájással. Mindannyian alsóneműben voltak, a szájuk előtt maszk volt, azon át vették a levegőt. Egy-egy egyszemélyes tartályban és az abban levő folyadékban lebegtek, karjaikból és lábaikból csövek álltak ki és valamit adagolt a szervezetükbe ez. Ami a látás kitisztulása után látszott mindenkinek, hogy a csapat többi tagja is ott volt még Smiley is, kör alakban voltak a tartályok elhelyezve, illetve, hogy egy nagyobb fémcsarnokban voltak, a falak még látszottak, de a tető sötétségbe veszett. Félhomályos állapot volt odakint, csak a tartályok voltak megvilágítva. A tartályon belül mindenki teljesen tökéletesen tudott mozogni, senkin sem volt semmilyen sérülés, az egyetlen, amit mindenki érzett minimális hányinger, szédülés és egy kis fejfájás volt. A tartályokat kívülről látta mindenki, ugyan nem a sajátját, de a többiekét, de egyvalamit mindenki felismert, hasonlított a Hydra technológiára, noha közel sem volt olyan fejlett, mint amit a Hydra manapság használt.

by **Bishop** Hétf. 25 Aug. 2014, 18:37

A helyzet még mindig kritikus, ennek megfelelően cselekszem. A parancsokat már kiosztottam, most én magam is megkezdem a hátrálást a kúria felé, fedezőtüzet nyújtva az ügynököknek, ha ez szükséges. Reynolds üzenetére megtorpanok és azonnal a kommunikátorhoz nyúlok.
- Negatív. Észak-nyugatról érkeztünk ez a kúria észak-nyugati oldala...
A végét már csak elharapom, amint kimondom a szavakat rájövök, hogy tévedek. Ez nem lehetséges. A világ elmosódik, zavarodottan kapom oldalra a fejem, próbálok körülnézni. Szükségtelen bármit is tennem, teljesen máshol találom magam. A felismeréstől a testem megrándul, de azonnal visszanyerem az önuralmam. Végignézek a többi tartályon, majd a saját testemen. Sérüléseket keresek, műtétre, beavatkozásra vagy sebesülésre utaló nyomokat. Egyelőre még nem ismerem fel a helyzetem, a maszkom és a testemből kijövő csöveket vizsgálom.
~ Egy perc sem volt valóság a küldetésből. Nem is juthattunk volna el a kúriához semmilyen módon. Itt nem csak a tervezési és kivitelezési hibák játszottak szerepet, az egész csak egy szimuláció volt. Hydra teszt lenne? Nem, ez nem a Hydra technológiája. A fenébe! Amíg aludtunk... könnyen elrabolhattak. Legalább az elkövetett hibák felelőssége alól mentesít a helyzet, ha más előnye nincsen.
Nem próbálok meg azonnal kijutni a tartályból. Óvatosan ellenőrzöm a mozgásom, hogy miként és mennyire vagyok képes használni a végtagjaim. Ha tudok mozogni ellenőrzöm még egyszer a csöveket. A csatlakozást, hogy milyen érbe, vénába futnak be, milyen anyagot szállíthatnak, hogyan csatlakoznak. Van-e bármilyen riasztómechanizmus, akár egy külön kábel a csövekhez. Ugyanezt megismétlem a légzőmaszknál. A tartály fala feltehetően ütés és golyóálló, azzal nem próbálkozok azonnal. Valamilyen kiutat kell találnom. Lehetséges, hogy már az ébredésünkkor aktiválódott egy csendes figyelmeztetés, ezért felesleges az óvatoskodás, mégis biztosra akarok menni. A tartályon belül egy lezárt, rejtett irányítót, konzolt vagy kapcsolót keresek. Vészhelyzet, baleset esetére kell lennie, remélem nyitható belülről a tartály. Nem én fogok kijutni, ha ugyan ki lehet jutni belülről. Bérmajon nagyobb ereje, Reynolds karmai és képzése, Soltzbauer implantátuma ehhez jobb feltételeket szab. Én próbálkozok azzal amit tudok tenni, felhasználom a technológiai tudásom. Fél szemmel ügyelek a terem különböző pontjaira, ha személyek érkeznének. Ez egy bukott helyzet, az elejétől fogva.

by **Danny Long** Csüt. 28 Aug. 2014, 02:51

Ahogy haladunk, kezdenek rossz érzéseim támadni az akcióval kapcsolatban. Nem mintha eddig nem lettek volna, de ez más. Nem az akció sikerességéről van szó, ennél sokkal bonyolultabb a helyzet. Amikor Reynolds felteszi a kérdését, akkor üt be valami. Hogy kerültünk oda ahol vagyunk? Ez nem lenne lehetséges. És nem is ez az első furcsaság, már Reynolds viselkedése sem stimmel. Ekkor elkezd szétesni a világ körülöttem. Szimuláció volt az egész, kívülről alakították a környezetet, ahogy akarták. Ez sok mindent megmagyaráz. A Hydra tesztelt volna minket? Miért pont most? Nem voltak elégedettek a teljesítményünkkel? Ha ez így van, akkor most még kevésbé lehetnek meggyőzve.
Ekkor kinyitom a szemem. Rögtön érzem, hogy valami folyadékban lebegek, és maszkon át lélegzem. Szerencsére az anyag nem zavarja a szemem, úgyhogy megpróbálok körbenézni. Ilyen módszert biztos nem használt eddig rajtam a Hydra. Egyáltalán mikor tettek be ide? És hol vagyunk?
A közérzetem nincs rendben, de sérülés nincs rajtam. Magam körül látom a többieket hasonló tartályokban, mint az enyém. Hydra technológiának tűnik, de fejletlenebb, mint amit a szervezet használ. Egy renegát sejt lenne? Az Árnyak Tanácsa valószínűbbnek tűnik. De mikor kaptak volna el minket? És mire volt jó ez az egész játék? Túl sok a kérdés.
Először a tartályon belül próbálom felmérni a terepet, közben igyekszem hozzászoktatni a szemem a fényviszonyokhoz. Nem hiszem, hogy ki tudnék törni innen, és ha mégis, azzal rögtön felhívnám magamra a figyelmet, szóval most még csak várok. A többiek is mozgolódni kezdenek, úgyhogy egyszerre ébredhettünk föl. Valószínűleg szándékosan ébresztettek most fel. Pillanatnyilag várok, hogy a fogvatartóink tegyék meg az első lépést, jobb lehetőségem nem nagyon van.

by **Thorhalla** Csüt. 28 Aug. 2014, 09:04

//Mivel itt kéne Gami és Raten is, így kettőtökre nem írok új kört, annak a fényében sem, hogy csak várakoztok. Raten már itthon, és hétvégére Gami is lesz, így legkésőbb hétfőn kaptok új kört, korábban, ha ők írnak.//

by **Jack Gammer** Szomb. 30 Aug. 2014, 19:47

HYDRA AKTA #69472 - 11. Jelentés

(A következő sorok az alanyon lefolytatott 2025-ös nyári ellenőrzés során hangzottak el.)

Ritkán van az, hogy nem igazán találok szavakat, ez egy ilyen alkalom. Persze ezt nem szó szerint kell érteni, percekig taglalhatom az eseményeket, amik így megbotránkoztattak. Mondjuk inkább úgy, meglepődtem, bár ez közel sem meríti ki azt, ami történt. A Hydra németországi csoportjának tagjaként kijelöltek helyi erősítésként egy speciális alakulathoz. Megfelelően felkészültünk az első küldetésünkre, összeismerkedtünk, felszerelkeztünk, tervezgettünk, majd némi pihenés után elindultunk. A küldetés már közel sem zajlott ilyen fényesen. Már a kerítésnél lelepleződtünk. Némi kommunikációs fiaskó után sikerült hazavágni a teljes külső védelmi rendszert, ezzel magunkra vonva minden őr megtisztelő figyelmét. Amint átjutottunk a kerítésen, heves tűz fogadott minket, amelyben egyik csapattársunk, Smiley odaveszett. Egy robbanás gondoskodott arról is, hogy sok ne maradjon belőle. Mi földhöz szegeződtünk és a kevert etnikumú katonák, valamint kutyáik nyomása úgy tűnt, felőröl minket. Szerencsére Hershel Shepherd, azaz Goblin parancsnok a kezdeti nehézségek után összerántotta a csapatot, egy szonikus fegyver és egy fénygránát segítségével megzavartuk az ellenséges fogadó bizottságot, és sikeresen likvidáltuk is őket, szépen sorban. A móka még közel sem ért véget, mert három oldalról újabb csapatok érkeztek. Egy robbanó gránáttal mozogtunk ki a harapófogóból, ezzel ugyan levegőhöz jutottunk, de a hátunkba került az egész üldöző osztag. Hiába használtunk precíziós robbanószert a térnyerésre, így sem sikerült megtörni soraikat. Egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy üldözőink csak terelgetni akartak minket, nem likvidálni. Szervezetten tartották a távolságot és minden mozdulatukkal, lövésükkel, cselekedetükkel a kúria felé tereltek minket. Csapdának tűnt a dolog, de más választásunk nem lévén végül belesétáltunk. Ez a rövid összefoglalója azoknak a történéseknek, amik ideáig zajlottak. Vagy mégsem?

Igyekeztük a maximumot kihozni az amúgy egyre reménytelenebbnek tűnő helyzetből. A csapatunk hiába próbálkozott a kitöréssel, teljesen be voltunk szorítva, az ellenség körbevett minket és folyamatosan a kúria irányába terelgettek. A fák és az épület közötti nyílt terep tökéletes alkalmat kínált az őrök számára, hogy kivégezzenek minket. Hiába próbáltam kicsi, gyors és nehéz célpontot nyújtani, ez aligha tűnt elégnek egy esetleges robbanás vagy golyózápor ellen. Nyugodt voltam, de tartottam tőle, most hogy bezárult a csapda, elkerülhetetlen a kivégzésünk. Kevés esélyt láttam arra hogy eljussunk a kúriáig, majd behatoljunk, megszerezzük a dokumentumokat és még távozzunk is, ezzel teljesítve a küldetésünket. Éreztem a végünket a levegőben. Mintha már el is kezdett volna pörögni az életem a szemem előtt, az agyam sorban végigvette a küldetés eddigi elemeit, mit is csinálhattunk rosszul, mi is vezetett ideáig, hol kellett volna változtatni a dolgokon. Ahogy elmerültem a gondolataimban és a küldetés részleteiben, rájöttem, hogy bizony itt valami nagyon nem stimmelt.

A kúria rossz helyen volt. Reynolds szavai villámként hasítottak belém. Délről közelítettük meg a kúriát. De ez nem így kellett volna hogy megtörténjen. A terv szerint a kerítés és patak észak-nyugati kereszteződésénél kellett volna behatolnunk. Eddig azt hittem, így is történt. De ahogy felidéztem a terület térképét, be kellett látnom, hogy nem így zajlottak a dolgok. Délről hatoltunk be, ehhez nem férhetett kétség. Bár sötét volt, de a terület, amelyen eddig áthaladtunk egyértelműen a déli rész volt. Ekkora hibát követtünk volna el? Eltévedtünk volna a küldetés alatt? Vagy más volt a háttérben? A felismerés nem csak engem ért váratlanul, Goblin is hasonlót élhetett át, legalábbis a szavaiból erre következtettem. Voltak már furcsa elemei is ennek az éjszakának, de ez az én szememben mindent felülmúlt. A kezdeti problémák a kerítésnél, Smiley halála, annyi más furcsaság, de a rossz helyszín egyszerűen mindent vert. Teljesen összezavarodtam, pedig a java még csak ezután következett. Szó szerint szétesett körülöttem a világ. Az egész környék elcsendesült, semmi lövés, semmi ordítás, semmit csatazaj, még egy pisszenés sem. Eltűntek a jelek a látószerkezeteimről, a katonák, a kutyák, a csapattársak. És ha ez még nem lett volna elég, maga a világ is szétszakadni látszott. A világ körülöttem szétcsúszott, elmosódtak a fák, az épület, minden. Darabokra hullani látszott körülöttem a realitás. Fogalmam se volt, mi történik és erre a következő percek sem adtak kielégítő választ, sőt, csak még jobban összezavartak.

Felpattantak a szemeim. Homályosan láttam csak magam körül és fájt a fejem. Ahogy kicsit kezdtek tisztulni a dolgok, megállapíthattam, hová is kerültem. Vagy hol voltam eddig is. Fogalmam se volt, mi a fene történt velem. Pár pillanatig félő volt, hogy úrrá lesz rajtam a pánik, de szerencsére fel tudtam idézni a Hydra kiképzést. A pánik semmilyen helyzetet nem old meg, csak tovább bonyolítja. A kezdeti nehéz momentumok után ismét megnyugodtam, legalábbis annyira, hogy normálisan felmérjem az aktuális körülményeimet. Alsóneműben voltam, a szám előtt egy maszk, azon keresztül vettem a levegőt. Egy egyszemélyes tartályban lebegtem, valamiféle folyadékban. A lábaimból és a karjaimból csövek álltak ki, amelyek valamit adagoltak a szervezetembe. Ahogy egyre tisztult a látásom, szépen lassan már a saját kis üvegemen is túl láttam. A többiek is hozzám hasonló helyzetben voltak, Goblin, Soltzbauer, Bérmajom, Reynolds, még Smiley is ott voltak, látszólag épen és egészségben. Ők legalább valóságosak voltak. Legalább volt valami biztosnak mondható pontom ebben az őrületben. A tartályaink kör alakban voltak elhelyezve, így nagyjából jó rálátásom volt mindenkire. Úgy láttam a többiek is lassan, de biztosan ébredeztek. Egy nagyobb fémcsarnokban voltunk, aminek a teteje a sötétségbe veszett. Magunk körül se sokat láttam, félhomály volt, csak a tartályaink voltak megvilágítva. A tartályok Hydra technológiának tűntek, legalábbis nagyon hasonlítottak rá. A különbség, hogy közel sem tűnt olyan fejlett szerkezetnek, mint amilyeneket manapság használt a szervezet. De a hasonlóság tagadhatatlan volt. Talán valami elfeledett, Hydrából kivált szakadár csoport ejtett volna foglyul minket? Vagy más használt minket kísérleti nyúlnak? Semmi olyan helyzetre nem emlékeztem, ami ide juttatott volna. Esetleg amikor lepihentünk a küldetés előtt, akkor kaptak volna el minket? Vagy korábban? Vagy később? Rémesen tudatlannak és kiszolgáltatottnak éreztem magam ott a tartályban lebegve. Bár szabadon tudtam mozogni, nem volt rajtam semmilyen sérülés, és jól éreztem magam, némi hányingert, szédülést és fejfájást leszámítva. De ez nem változtatott a tényen, hogy válaszokat követeltem, méghozzá gyorsan.

Persze a követelőzés nem vezetett túl sok eredményre. Inkább igyekeztem találni valami menekülési útvonalat. Egyelőre a tartályból való kijutás volt az első feladatom. Már ez se tűnt egy egyszerű dolognak. Első sorban ellenőriztem a hozzám csatlakoztatott dolgokat. A maszk és a csövek dolga bizonyára a folyadékban történő életben tartásomat szolgálták, így nem piszkáltam őket, hiszen a lecsatlakoztatásuk veszélyes lehetett. De azért megpróbáltam kitalálni, mivel is volt dolgom. A maszk bizonyára a lélegeztetést szolgálta. A csöveken szervezetünkbe jutó anyag lehetett a ludas, ami eddig az elménkre hatott. Hogy miért ébredtünk fel, ez egy újabb rejtélyes talány. Talán az, hogy felismertük az illúziót, megtörte a drog hatását. De lehetett ezernyi más magyarázata is a dolognak. Minden esetre ki kellett jutnom, mielőtt ismét magába ölelt volna az illúzió. Megpróbáltam gyenge pontokat keresni a tartályon. Rendkívül kevés esélyt láttam arra, hogy mostani állapotomban sikerülhet kitörni innen, de ki kellett próbálnom. Ha találtam gyenge pontot az tartályon, akkor megkíséreltem a kitörést, de ha nem volt ilyen, vagy túl kemény volt, vagy szimplán nem sikerült, akkor nem erőltettem a dolgot. Ez esetben az egyetlen lehetőségem a várakozás maradt. Nem éppen a legjobb opció, de jobb híján ezzel kellett beérnem.

Magatehetetlen voltam, ez természetesen nem tetszett. Kevés ilyen helyzetben voltam életem során és ebből is mihamarabb ki akartam jutni. Sajnos erre önerőmből igencsak kevés esélyem volt. A maszkot és a csöveket nem mertem piszkálni, hiszen az hamar a végemet jelenthette volna a folyadékos tartályban, de amennyire biztonságosnak éreztem, megvizsgáltam őket. Így tettem a tartállyal magával is, megnéztem részletesebben is. De ha azon találtam valami gyenge pontot, akár az üvegen, akár más részén, megpróbáltam kihasználni, hátha sikerül valahogy kitörni a szerkezetből. Ha bármikor úgy éreztem, hogy ténykedésem akár csak hangyányit is veszélyeztet engem, akkor inkább abbahagytam és nem próbálkoztam tovább. Ha valami csoda folytán sikerült volna kijutnom, akkor már talán megkísérhettem a leszerelkezés, majd a többieknek is segíthettem a művelet megismétlésében. Erre azonban rendkívül kevés esélyt láttam. A legvalószínűbb az volt, hogy akár próbálkozásokkal, akár azok nélkül, de tehetetlenül ott lebegtem továbbra is a tartályban. Várva a többiekre, várva fogva tartóinkra, vagy jobb esetben valami felmentő sereg szerűségre, hogy kiengedjen a szerkezetből. Többet egyelőre nem nagyon tehettem. Nem csak szavaknak voltak szűkében a helyzetet illetően, hanem sajnos lehetőségekben, cselekedetekben és tettekben is. Csak remélni tudtam, hogy a helyzet valahogy megváltozik, akár a próbálkozásaimtól, akár külső beavatkozástól, vagy bármi mástól. Válaszokat akartam, méghozzá sürgősen, mert tényleg fogalmam se volt, mi zajlott körülöttem. Mint már mondtam, meglepő volt a helyzet, annyi biztos.

by **Lady Gaia-Vell** Vas. 31 Aug. 2014, 07:34

Résztvevők: Hershel Shepherd / Goblin, Joseph Soltzbauer (Raten), Daniel Long / Bérmajom, Arnold Braun (Gami), George Ethan / Mr. Smiley és Reena Reynolds
Következő körváltás: 2014. szeptember 4. (csütörtök)

Ahogyan a csapat tagjai ellenőrzik magukat minden végtagot tökéletesen tudnak használni, amennyire látszik a folyadékban áttetsző színű valami ment a karokban levő vénákba a bal oldalon mindenkinél, leginkább infúzióra hasonlított. A jobb oldalin olyasmi, mintha mesterségesen táplálták volna őket, ugyanez volt elmondható a comboknál, vádliknál, hasfalnál és felkarnál. Itt már nem vénát, vagy artériát szúrtak meg, egyszerűen csak az izomba ment a folyadék. Egy utolsó cső, ami már kanülre hasonlított a gyomornál, leginkább gyomorszonda volt és még egy a hasban oldalt, mintha a salakanyagot vezette volna el. Az izmok kissé merevek voltak mindenkinél, mintha hosszabb ideje nem használták volna őket, bár lehet, hogy csak a csövek okozták ezt az érzést. Hershel nem talált semmilyen riasztómechanizmust a csöveknél, vagy az oxigénmaszknál, ez mindenkire igaz volt, ha keresett. Kint sem tűnt úgy, mintha aktiválódott volna bármi is. Belül pedig nem volt semmi, amivel ki lehetett volna engedni a folyadékot, csak kívülről lehetett leengedni a vizet és kiengedni, aki benne volt. Egyelőre senki sem tett semmit, mindenki csak kivárt és felmérte a terepet. Odakint továbbra sem látszott senki sem, ugyannyi minden látszott csak. Végül mindenki csörömpölésre kaphatta fel a fejét, az egyik tartály fala kirobbant és a folyadékkal együtt Reynolds került a földre. Egy mozdulattal tépte ki magából a csöveket és le a légzőmaszkot. Jó néhány pillanatig még a földön remegett és sűrűn kapkodta a levegőt, rajta láthatta mindenki, hogy hosszabb ideje lehettek idebent, ugyanis a nő fekete hajának tetején már látszott a szőkeség, ahogyan kezdett lenőni a festett rész. Kissé inogva, de a középen levő konzolhoz lépett és a német nyelvű holografikus panelen állított valamit. Először a csövek húzódtak vissza a többiekből, mindegyik. A folyadék, amiben voltak regenerálta a minimális sebeket, így mire az, amiben lebegtek eltűnt a tartályból már senkin sem volt seb. A tartályok ajtaja kinyílt és ekkor vált levehetővé a légzőmaszk is. Mindenki szabad volt, bár Smiley és Joseph még mindig eszméletlenek voltak.

//Raten, ha ír, akkor tér teljesen magához.//

by **Bishop** Vas. 31 Aug. 2014, 13:25

A tartály átvizsgálásával próbálok túljutni a rám nehezedő nyomáson. A stressz csak lelassít és megbízhatatlanná tesz, mással kell foglalkoznom.
~ A kábelek. Ezek itt vénásak, anyagokat szállítanak, egyszerű infúzió, a kiszáradás ellen, esetleg gyógyszerek adagolására. El lehet őket távolítani. Az artériába érkezőket nem szívesen húznám ki, nem akarok vérezni. Valószínűleg egyéb anyagokat juttathatnak a szervezetbe. A hasfalnál... ez tápanyag bevezetés, salakanyag kivezetéssel. A görcsök és a tápanyag miatt hosszabb ideje kell a tartályban lennem, egyáltalán nem mozdítottak el innen. A többieket sem. Riasztómechanizmust nem látok. Belső konzol nincsen, a tartályt elkülönítésre, fogvatartásra tervezhették.
A zajra már előre számítottam, nem ér váratlanul, mégis felkapom rá a fejem. Azonnal ellenőrzöm, hogy idegenek érkeztek-e a teremben, de minden tiszta egyelőre. Reynolds tört ki a tartályból. Várható volt, hogy vagy ő vagy Bérmajom fogja először megtenni, a képességeinek köszönhetően. A nő magától megtalálja az irányítópanelt és feloldja a zárat. A csövek eltávolításakor ujjaimmal az artériás résekhez kapok, de teljesen felesleges, a folyadék regenerál. Megpróbálom összeszedni magam és fejben összegezni az információkat, felállítva valamilyen képet a helyzetünk. Utolsó nagy levegőt veszem, leszedem a maszkom és lassan én magam is az irányítópanelhez sétálok. Mozgás közben tenyeremmel próbálom a testem nagy részéről letörölni a folyadékot, legelőször az arcomról, ahol ténylegesen zavarhat, azután a többi részről. A fontossági sorrend nagyon fontos. A technológiát amivel másik valóságban tarthattak minket nem ismerem, de a Hydra technológiájának alapjait igen, azt próbálom felhasználni és felmérni a termet. Látom Reynolds lenövő haját, ennek fényében ellenőrzöm a saját arcszőrzetem hosszát is, az alapján már tudok eltelt időt becsülni.
~ Hosszú ideje tartanak itt. Kérdéses, hogy mikor raboltak el, de az alvás közben volt a legcélszerűbb számukra. Az egész egy csapda volt. Riasztó nincs vagy néma, őrök nem érkeztek. Szándékosan ébreszthettek fel minket, kísérleti célból, hogy lássák mit teszünk. Vagy súlyos hiba, baleset történhetett a rendszereikben. Nem is számít, csak tennem kell valamit mielőtt nem késő.
Még egyszer megtörlöm az arcom és próbálom az ügynökök mozgásából kiolvasni, hogy ebben a kiszolgáltatott, kényes helyzetben mennyire lennének képeske parancsokat elfogadni és teljesíteni. Reménykedem a legjobbakban.
- Ez őrület. Braun, amint mozgásképes ellenőrizze a két földön lévőt, eszméletlenül megfulladhatnak a földön. Valaki derítse fel a termet a lehető leggyorsabban, de ne kerüljön a többiektől túl messzire. Én megpróbálom használni az irányítót.
Figyelem, hogy mit tesznek az ügynökök. Mindenképpen az irányítóhoz konzolhoz lépek, megismerem a holografikus panel működését, hogy kényelmesen használhassam. Próbálok információhoz jutni, bármihez ami nem csak a tartályokkal kapcsolatos. Dátum és idő, rendszerállapot, a konzol kódja, egyéb beállítások, van-e hálózati kapcsolat, milyen funkciót kapcsolhatóak be és ki. Bármi amit a német nyelvű panelről le tudok olvasni és haszna is van. Reynolds egyszerűen használta, nekem is hasonló kell teljesítenem. Ha valaki felderítene használhatnám az információkat, egyszerűbb lenne magam megtenni, de fel kell osztani a feladatokat. Még azt sem tudom mennyire használható az osztag ilyen állapotban.

by **Danny Long** Kedd 02 Szept. 2014, 16:43

Nem érzékelek semmi mozgást kintről, így van időm kicsit jobban megfigyelni a tartály belsejét. Egyértelmű, hogy nem rövid távra helyeztek minket ide. Rengeteg cső fut be a testembe, és ki onnan. Táplálás, salakanyagelvezetés, gyógyszeradagolás, minden biztosítva van. Így évekig is el lehetne minket tárolni. Elöntik az elmémet a kérdések, de nincs most értelme tovább elmélkedni azon, hogy ki és miért tart minket itt. További információk nélkül sötétben tapogatózom, úgyhogy ha nem törtnéik semmi nekem kell cselekednem. De ha kitépem a csöveket, az könnyen végzetes lehet...
Ekkor hallom meg a csörömpölést. Abba az irányba nézek, ahonnan a hang jött, és meglátom, hogy Reynolds kitört a tartályból. Jópár másodpercig csak remegve fekszik a földön, amiből arra következtetek, hogy valóban nem volt jó ötlet kitépni a csöveket, de végül feláll. Kissé imbolyogva ugyan, de egy irányítópanelhez lép. A következő pillanatban a belém vezetett csövek elkezdenek visszahúzódni. Nyugodtan kivárom, hogy megtörténjen a leválasztás. Ahogy a csövek elhagyják a testemet, a folyadék, amiben lebegek, azonnal begyógyítja a sebeket. Ezután a folyadék is kiszívódik a tartályból, majd kinyílik az ajtó. Leveszem a légzőmaszkot, majd kilépek a terembe. Izmaim még kissé merevek, de tudok járni. Ahogy végignézek a társaimon, feltűnnek a jelek, amik arra utalnak, hogy hosszabb ideje vagyunk itt. Reynolds lenőtt haja, és (valószínűleg) a férfiak szakálla. Rajtam kevésbé látszik az eltelt idő, de a többiek állapotából megfelelően le tudom szűrni, hogy mi a helyzet. Ezek szerint jóval azelőtt kerültünk ide, hogy elvileg elindultunk Németországba. Ahogy Goblin kiadja az utasítást, nem habozok.
- Körülnézek. - mondom, és el is indulok. Igyekszem látótávolságon belül maradva a lehető legtüzetesebben átvizsgálni a termet. Elsősorban kijáratot keresek, illetve olyan jeleket, amik segíthetnek megfejteni, hogy ki tart minket fogva, és miért. Ha esetleg fegyvert találok, azt sem hagyom figyelmen kívül.

by **Jack Gammer** Szer. 03 Szept. 2014, 00:38

HYDRA AKTA #69472 - 12. Jelentés

(A következő sorok az alanyon lefolytatott 2025-ös nyári ellenőrzés során hangzottak el.)

„Kérdések, megannyi kérdés, semmi válasz. A dolgok elképesztően váratlan fordulatot vettek, amihez bizony nem volt túl egyszerű alkalmazkodnunk. Még felfogni is nehéz volt a dolgokat. Nem volt éppen egy egyszerű helyzet. Pedig sokkal egyszerűbbnek tűnt minden az elején. Beosztottak az új alakulatomba, akikkel együtt az lett volna a feladatunk, hogy titkos dokumentumokat szerezzünk vissza a német kancellártól. A küldetés igencsak változatosra sikerült. Voltak jó pillanataink és voltak rosszak is, utóbbiból kicsit több. De ahogy haladtak az események, egyre rosszabb és rosszabb irányba, képtelenek voltunk nem észrevenni a furcsa dolgokat, amelyek körülöttünk zajlottak. Egyre több és több ellentmondás jelent meg körülöttünk. A kommunikációs nehézségek, a csapat rossz elhelyezkedése, illetve a puszta tény, hogy még mindig életben voltunk annyi képtelen helyzet után, mind-mind elősegítették, hogy ráébredjünk az igazságra. Az igazságra, hogy az egész küldetés csak a fejünkben zajlott, hamis volt, egy illúzió. Sőt, talán az előtte lévő dolgok se voltak valósak. Egyelőre nem találtam a pontot, amikor bekerülhettünk a tartályba, de erről majd később beszélek bővebben. Tehát ráébredtünk, hogy valami nagyon nem stimmelt a körülöttünk lévő világban, és mint egy varázsütésre, a sokat emlegetett világ szétesett körülöttünk. A csapat pedig, hiánytalanul, felébredt egy furcsa helyen, tartályokban lebegve, válaszokra várva. Nem éppen olyan fordulat volt ez a küldetésünk során, amire számítottam volna. Arra fel voltam készülve, hogy csapdával várnak minket a házigazdáink, esetleg hogy maga az egész küldetés csak egy kelepce volt számunkra, vagy talán volt köztünk egy beépített ember, aki kezdettől fogva szabotálta a ténykedésünket. De hogy az egész nem volt valós? Na erre nem számítottam.

Ott lebegetett az egész csapat, alsóneműben, mindenki a saját folyadékkal teli tartályában. Egy nagyobb, félhomályos fémcsarnokban voltunk, körkörösen elhelyezve, így jó rálátásunk volt egymásra. Persze csak miután a látásunk elkezdett javulni. Fizikailag sértetlennek tűntünk, az egyetlen kellemetlen érzést az enyhe hányinger, szédülés és fejfájás szolgáltatta. Miután megállapítottam, hogy tökéletesen tudok mozogni, hozzáláttam a rám csatlakozó szerkezetek vizsgálatához. A ránk csatlakozó csövek minden bizonnyal a tartályban lebegés közbeni életben maradásunkat hivatottak biztosítani. A bal karomba egy infúziószerűség volt dugva, a jobba pedig valamiféle mesterséges táplálást biztosító cső. A combokba, vádlikba, hasfalba és felkarba futó darabok is hasonló funkciókat láttak el, de itt már nem vénába vagy artériába futottak a csövek, hanem egyenesen az izmokba. Nyilván hogy ne sorvadjanak el, miközben nem történik kézzelfogható mozgatás és igénybevétel. Az utolsó, gyomorba futó, kanül szerű cső egy gyomorszondára emlékeztetett. Volt még egy vezeték, oldalról a hasban, amely a salakagyagokat vezette el. És természetesen a légző cső, ami biztosította, hogy ne fulladjunk meg a folyadékban. Akárki is zárt minket a tartályokba, hosszú távra tervezett velünk itt. Sajnos belülről hiába vizsgálódtam, nem találtam semmiféle kiutat a tartályból. Bizonyára csak kívülről volt kivitelezhető a kiengedési folyamat. Így a vizsgálódás után sok választásom nem volt, mint kivárni és tovább méregetni a terepet. Szerencsére nem minden csapattag volt ennyire magatehetetlen, mint én.

Miközben a tartály oldalát tapogattam, gyengepontokat keresve rajta, hirtelen csörömpölésre kaptam fel a fejemet. Az egyik tartály fala kirobbant és a benne lévő folyadékkal együtt Reynolds került a földre. Várható volt, hogy ha valaki, akkor ő lesz az első, aki kijut a tartályból. Elvégre mégiscsak neki voltak vibránium csontváza és karmai, valamint regenerációs képessége, na meg még ki tudja mi más. A nő egy mozdulattal tépte le magáról a csöveket és a légző maszkot. Nem tűnt éppenséggel fájdalommentes folyamatnak ez a kitörés. Reynolds még néhány pillanatig a földön remegett és sűrűn kapkodta a levegőt, de legalább túlélte, ez már bíztató volt. Most, hogy egyikünk kijutott, a többiek szabadulása se lehetett már messze, ez kicsit megnyugtatott. Ahogy a nő próbálta összeszedni magát, képtelen voltam nem észrevenni a haját. A fekete haj tetején már látszott a bizonyára eredeti szőke hajszín, ahogyan láthatóan lenőtt már a fekete festett rész. Ő ezek szerint már nem kevés ideje lehetett a tartályban. Míg a kiszabadításunkon ügyködött, én próbáltam meghatározni, mennyi ideje is lehettünk idebent. Ezt elméletileg meg tudtam volna állapítani Reynolds hajából is, de kereshettem más támpontot is. A csapat többi férfi tagjának az arcszőrzete is adhatott némi támpontot. De természetesen a legjobb viszonyítási pont a sajátom lehetett. Nagyjából tudtam már, hogy az arcszőrzetem és a hajam milyen ütemben nő, ha nem vágom le, így azok ellenőrzéséből körülbelül képes lehettem megmondani, mióta is lebeghettem a tartályban. Ha pedig ez megvolt, akkor talán azt is sikerülhetett volna kitalálni, mikor volt az a pont a történetben, mikor belehelyezhettek ebbe a vacakba. Az pedig adhat arról támpontot, ki is tehette velem ezt. Hosszú útvonal ez az igazságig, nem is biztos, hogy vezetett bárhova, de legalább picikét okosabb lehetettem tőle. A saját szőrzetem ellenőrzése tehát megfelelő kiindulási pontnak tűnt az igazság kiderítésében.

Reynolds kissé inogva, de sikeresen eljutott a középen lévő konzolhoz. A holografikus panel németül volt, de szerencsére ez nem zavarta meg az ügynöknőt és hamarosan kiszabadította a csapat többi tagját, köztük engem is. Először a csövek csatlakoztak le a testünkről és húzódtak vissza. Ez először aggodalommal töltött el, hiszen eddig ezek a gépek tartottak minket életben ebbe a környezetben, de hamar megnyugodhattam. Ugyanis a folyadék, amiben lebegtünk pillanatok alatt regenerálta a minimális sebeket, amelyeket a kihúzott csövek hagytak maguk után. A folyadék is szépen lassan eltűnt a tartályból, miután a sebeink már begyógyultak. A tartályok ajtaja kinyílt és a légző maszkot is levehettük. Bizonytalan és óvatos léptekkel, de elhagytam a tartályt, szerencsére épen és egészségesen. Sajnos se én, se a többiek nem voltak éppen a toppon. Reynolds nem a mi módszerünkkel szabadult ki, hanem erőszakosan tört ki, így ő nem csoda, hogy legyengült az akciótól. Hershel Shepherd, azaz Goblin parancsnok, illetve Bérmajom hozzám hasonlóan rendben voltak, de rajtuk is látszott a bizonytalanság. Soltzbauer és Smiley viszont eszméletlenül feküdtek ott, ahová a lecsatlakozás után vetette őket a gravitáció. Nem volt éppen a legjobb formában a csapat és még enyhén fogalmaztam.

A parancsnok nem vesztegette az időnket, ahogy azt már megszokhattam tőle. Már ha ő volt egyáltalán az illúzióban. Bele se gondoltam, mi van, ha mindegyikünk mást élt át. Talán nem is ismertek. Gyorsan elhessegettem a gondolatot, hiszen ugyanott voltunk foglyok, ugyanakkor tértünk magunkhoz, ugyanabban a helyzetben voltunk, minden jel arra mutatott, hogy ugyanabban a csapdában sínylődtünk mindannyian. Goblin megszólított, tehát tudta ki vagyok, ez jó jel volt. Ahogy kérte, azonnal a két ájult csapattárshoz léptem. Bérmajom magára vállalta a felderítő szerepét. A parancsnok a konzolhoz lépett, bizonyára információszerzés miatt. Nem tudtam hogy áll a német nyelvvel és hogy milyen bonyolult a rendszer, így biztos ami biztos, ritka alkalmak egyike, de megszólaltam.
- Parancsnok, ha segítségre van szüksége a német szövegekkel, állok rendelkezésére.
Nem tudtam a csapat többi tagja hogy állt gyönyörű anyanyelvemmel, én minden esetre tökéletesen tudtam alkalmazni, így ha valami felolvasnivaló volt a konzolon, arra én voltam a legalkalmasabb. Ha tehát a parancsnok igényelte a segítségemet a fordítással, azonnal segédkeztem is neki, máskülönben folytattam a kiosztott feladatomat, ami a csapat többi tagjának ellenőrzése volt.

Először Soltzbauert ellenőriztem, majd Smileyt, ugyanazzal a módszerrel. Természetesen megnéztem, egyáltalán éltek-e még. Nem lett volna meglepő, ha a hamis világ, a tartály, a kiengedés okozta sokkok miatt felmondta volna a szervezetük a szolgálatot. Minden esetre bíztam az ellenkezőjében. Ha volt pulzusuk, akkor igyekeztem valamiféle biztonságosabb pozícióba helyezni őket. Én magam is gyenge lábakon álltam, ezért nem akartam megerőltetni magam, de azt sem akartam, hogy két társam megfulladjon, esetlegesen a saját nyelvüktől. Igyekeztem tehát legalábbis felültetni őket, esetleg nekitámasztani őket a tartályaiknak, vagy bármi másnak, ami éppen akadt a környéken. Ha fulladoztak, vagy bármi más érzékelhető problémájuk volt, akkor igyekeztem elsősegélyt nyújtani, eszközök híján a két mancsommal. Ha megbizonyosodtam róla, milyen állapotban volt a két delikvens, akkor a többieket is tájékoztattam az eredményekről, akár pozitívak, akár negatívak voltak.

Egyelőre a saját soraink között kellett rendet vágnunk. Még mindig gyengének éreztem magam a tartályból való kiszabadulás óta, de igyekeztem ezt leküzdeni. Bőven volt rá esély, hogy kiszabadulásunk nem maradt észrevétlen, ez esetben pedig vendéglátóink bármelyik pillanatban előbukkanhattak és bizony elég morcosak. Ez esetben felszerelés és erő híján sok mindent nem tehettem volna, azon kívül hogy igyekszem valamiféle fedezéket keresni magamnak, de az esélyeink egyáltalán nem lennének jók, ha most ütközetre került volna a sor. De szerencsére egyelőre béke honolt és bíztam benne, hogy ez így is marad, legalábbis amíg összeszedjük magunkat valamennyien. Addig is, míg én két ájult csapattársamat próbáltam ellátni, remélhetőleg a többiek sem tétlenkedtek. Bérmajom körbevizsgálódása, a parancsnok konzolelemzése, illetve Reynolds egyéb ténykedései remélhetőleg biztosítottak számunkra valamiféle információt arról, mi is zajlott körülöttünk. Mert ez még mindig egy hatalmas rejtély volt. Hol lehettünk? Miért voltunk ott? Mennyi ideje? Ki volt ezért a felelős? És mi volt az egész oka? Ezek és még számtalan másik kérdés várt megválaszolásra.

by **Lady Gaia-Vell** Szer. 03 Szept. 2014, 09:02

Résztvevők: Hershel Shepherd / Goblin, Joseph Soltzbauer (Raten), Daniel Long / Bérmajom, Arnold Braun (Gami), George Ethan / Mr. Smiley és Reena Reynolds
Következő körváltás: 2014. szeptember 7. (vasárnap)

Miután mindenkinek feltűnt, hogy Reynolds hajával nincs minden rendben a saját hajukat és arcszőrzetüket kezdték megnézni a férfiak. Bérmajom természetesen ezzel nem volt kisegítve, de a többiek nagyjából megtudták állapítani, hogy már szakálluk van, nagyjából két hónapja lehettek idebent. Ahogyan a csapat felméri a helyet, továbbra is felismeri a Hydra technológia alapjait, de ez sokkalta fejlettlenebb annál, mint amit mindenki ismert. Ez igazából egybevág azzal, amit a német kancellárról tudnak, hogy megannyi Hydra technológia van a tulajdonában, mert a családja a második világháború végén tetemes mennyiséget zsákmányolt. Mindenki tudott rendesen mozogni, csak tényleg a minimális elgémberedettség volt ott mindenkiben, de ha megnyújtották az izmaikat 1-2 perc alatt, akkor ugyanúgy képes volt mindenki mozogni már, mint egyébként.
Arnold a két eszméletlen személyhez lépett oda, akik most a tartályban félig lecsúszott állapotban voltak. ahhoz, hogy rendesen megtudja nézni őket ki kellett húzni Joseph-et és Smiley-t onnan. A német férfi volt a könnyebb, Smileyval már nehezebb volt, de végül őt is sikerült. Mind a ketten továbbra is eszméletlenek voltak, de életben. Mély és egyenletes légzésük volt mintha aludtak volna. Ők is ugyanúgy begyógyultak mint mindenki más, így a szervi elégtelenségeket megmondani sem lehetett, már ha voltak ilyenek.
Bérmajom és Reynolds körbenéztek a helységben. Egy körülbelül negyven méter hosszú és húsz méter széles igencsak magas csarnok volt, ahol voltak. egyetlen kijárat látszott, a tartályokkal pontosan az ellentétes oldalon úgy harmincöt méternyire tőle. Itt a bejárat melletti falnál vitrinszerűségek látszottak, mindenkinek a felszerelése, a páncélok, ruhák és fegyverek is megvoltak. A vitrinekkel szemben egy holografikus panel, amivel az üvegeket le lehetett engedni, ugyanilyen panel tartozott a kétszárnyú fémajtóhoz, amivel a helységből lehetett kijutni. Ezenfelül nagyjából teljesen üres volt az egész hely, a por alapján, ami itt volt a többi részen hatalmas konténerek lehettek korábban, de elvitték őket nem is olyan régen.
Goblin maradt a központi számítógépnél, az időt sikerült megtalálnia 2025. szeptember eleje szerepelt benne, június végén jöttek a küldetésre, azaz a két hónap valóban stimmelt. A gépben egyébként jellemzően csak a bioszkennelési adatok voltak, amiket a csapatról vettek, és abból is főleg agyhullámokra kitérő elemzések, mind német szakmai szavakkal, így hiába beszélt Goblin németül ezeket elég kicsi eséllyel értette. Arról, hogy hol lehetnek nem volt adat, se semmi használható, csak orvosi feljegyzések.

by **Danny Long** Csüt. 04 Szept. 2014, 16:33

Az első dolog, amit megtalálok, az a kijárat, pont szemben a tartályokkal. Nem próbálom még kinyitni, valószínűleg csak felkelteném a fogvatartóink figyelmét, inkább jobban körülnézek a teremben. Az ajtó mellett egy vitrinben megtalálom a felszereléseinket, illetve mellette az ajtót üzemeltető panelt. Kinyitom a szekrényt, és kiveszem az öltönyömet, illetve a pisztolyaimat. Miközben felhúzom a nadrágom, még körbetekintek, de nem látok más érdekeset. Annyi tűnik fel, hogy a talajon nem egyenletes a por. Felszerelésemmel a kezemben elindulok vissza Goblinhoz, és visszaérkezve jelentést is teszek.
- A terem nagyjából negyven méter hosszú és húsz méter széles. Megtaláltam a kijáratot, a terem túlsó oldalán van. Úgy tűnik, hogy belülről is nyitható, vezérlőpanel legalábbis van. A felszereléseink az ajtó mellett vannak, üvegajtajú szekrényekben, nem lehet eltéveszteni. Mást nem találtam. Valószínűleg tároltak itt valamit nagy dobozokban vagy konténerekben, a padlón álló por alapján nem rég vihették el őket.
Ha végeztem a jelentéssel, folytatom az öltözést. Ahogy rajtam van az öltöny, és a zakómba rejtettem a pisztolyaimat, máris sokkal nagyobb biztonságban érzem magam.
- Talált valami érdekeset? - fordulok Goblinhoz.

by **King Raten Chromixen** Csüt. 04 Szept. 2014, 16:34

Kinyitom a szememet, és egy mélyet lélegzek, majd ahogy zihálni kezdek valami éles, szúró fájdalom nyílalt a tüdőmbe, mintha régóta nem lett volna intenzív használatnak kitéve. Ahogy körbenéztem, meglepődve tapasztaltam, hogy egy teljesen ismeretlen helyen, a földön fekszem, valami folyadék borítja a testem, és kurvára semmit sem értek. Előbb még a küldetésünket csináltuk, most meg itt vagyunk, mintha teleportáltunk volna... de ez mégis más. A teleportálás azért nem ennyire... kellemetlen. Egyből a karomat vizsgálom, hogy megvan-e még a cyborg végtagom, majd körbenézek a többieken, és felteszem az egyetlen logikus kérdést.
- Mégis mi az isten haragja történt? - nézek értetlenül a többiekre, akik úgy viselkednek, mintha többet tudnának a helyzetről mint én. Persze lehet, hogy csak én vagyok hülye, és azért nem esik le, hogy mi van. Megpróbálok felkelni a padlóról, ha kissé ingatagon is, de valószínűleg sikerülni fog. Először csak négykézláb tornászom magam, és a szédüléstől illetve remegő végtagokból ítélve döntök, hogy próbáljak-e tovább haladni. Amennyiben nem akadályoz benne semmi, akkor felállok, és úgy nézek körbe ismételten. Reena feje tetején aranylik valami, mire mosolyra húzom a szám.
- Na ne... te szőke vagy? - nevetek fel, és reménykedek, hogy nem bosszantom fel túlságosan.

by **Bishop** Csüt. 04 Szept. 2014, 21:10

A parancsok teljesítésére minden talpon lévő ügynök készen áll. Ezt örömmel látom, még ha nem is tűnik nagy eredménynek a jelenlegi helyzetben, mégis ez a legnagyobb eredmény. Az egység nem bomlott fel, és a parancsok végrehajtásának ténye újra felelőssé tesz a történések és a véghelyzet kimenetelében. Miután mindenki teszi a dolgát minden figyelmemet a konzolra fordítom. A dátum egyértelmű és alapvető, két teljes hónap telt el, már szeptember van. Ezek szerint a Hydra sem tudta kideríteni a pontos tartózkodási helyünket és hosszabb akár évek távlatában gondolkodtak a fogvatartásról az emberrablók is. Az adatokat részletesen végignézem.
~ Biológiai, fiziológiai adatok, agyhullámok, a szervezet adatai. Sok szakszó, tehát tudományos szöveg, hozzáértők vagy hozzáértő program alapján készítve. Ez nagy szakértelemre és tervezésre utal. Bárkik is legyenek, bár valószínűleg a kancellár emberei, szervezetének tagjai, megvannak a megfelelő erőforrásaik. Ezek az adatok rólunk hasznosak is lehetnek, egészségügyi, idegrendszeri hibák, betegségek is megtalálhatóak lehetnek. A kérdés csak az, hogy el tudjuk-e biztonságban vinni az adatokat, vagy a biztonság kedvéért feladva az információkat törlésre kerüljenek... Nem kockáztatok, jó orvosok máshol is vannak.
Megpróbálok keresni egy egyszerű módot, hogy teljesen és véglegesen töröljem az eddigi adatokat. Mindent. A rendszer rejtett állományaiból, biztonsági másolataiból és hasonló törlés után is fennálló helyekről, ha van hozzáférésem megpróbálom a törlést. Egy adathordozóról azonban soha nem távolítható el teljesen az adat, ezt tudom, mégis célszerűnek érzem a törlést. Amikor Bérmajom visszatér és jelent felé fordulok és rá figyelek teljes egészében.
~ A felszerelés? Teljes és hiánytalan állapotban? Hiba volt a részükről nem elzárt helyen tárolni legalább a fegyverzetet. Túlbiztosítottnak vélhették a tartályokat és szükségük is lehetett rá, hogy a felszerelés az alanyok közelében legyen szállításkor. Az elvitt tárolók nyomai is arra utal, hogy más személyeket is tárolhattak itt, átszállítás előtt. Talán több Hydra csapat is a birtokukban van. Ez egyértelmű helyzet.
A jelentésre bólintok, aztán hagyom, hogy Bérmajom nyugodtan felszerelkezzen.
- Egészségügyi adatok, főleg az idegrendszerről és annak hullámairól. Monitorozó eljárás lehetett az agyhullámokról. Nincs hozzáférés más fájlokhoz sem hálózathoz innen. A törlés a legtöbb amit tehetek.
A felébredő Soltzbauerre pillantok. Nincs sok türelmem a megjegyzéseihez, de mint mindig most is hidegnek kell maradnom. Állok és várok néhány másodpercig. Már csak Smiley állapota kérdéses, ha ugyan életben van.
- Örülök, hogy életben van Soltzbauer. Szedje össze magát fiam, szükség van magára. Az egész küldetés nem történt meg, csak virtuális valóság volt. Két hónap telt el június óta. A megjegyzéseire nincs szükségem.
Egyelőre ezt a részt még neki szánom. Nincs sok minden amit át kellene gondolnom, a helyzet túl egyértelmű.
- Mindenki szerelkezzen fel. Ellenőrizze a felszerelését.
Adom ki hangosan a parancsot. Ha Bérmajom addigra végez, képes minket fedezni, ezt meg sem említem egy professzionális bérgyilkosnak. Én magam is vitrinhez megyek, megnézem a konzolt és használom, hogy szabaddá tegyem a hozzáférést a tárolóba. Minden felszerelésem, kezdve a fegyverzettel és robbanóanyagokkal tüzetesen ellenőrizem. Poloskát, nyomkövetőt, szabotázsra utaló nyomokat keresek. Ezt megismétlem a páncélzatomnál is. Ha minden rendben van, szabályosan, amennyire tudom ebben a helyzetben gyorsan de katonai módon veszem fel a páncélt, teszem a tárolókba a felszereléseket és fegyvereket, töltve, élesítve az egyik konzolt. Lassan fogok végezni, de kénytelenek lesznek rám várni az osztag tagjai. A következő lépés egyértelmű az egyetlen ajtónál lévő konzol a célpontom, azt közelítem meg. Gyors pillantást vetek rá és megpróbálom felmérni, védett-e valamilyen módon, riasztóval vagy más úton, valószínűleg kérni fog-e kódot, jelszót a nyitáshoz. Ha tiszta megpróbálom használni. Az elsődleges lépés kijutni a teremből, aztán következhet a terület és a helyzetünk felmérése. Az információhiány a legnagyobb ellenség ebben a pillanatban, nem tudhatom mi van az ajtó túloldalán, de ezek után már felkészültnek érzem magam egy újabb meglepetésre. Szó sincs többé szabályos akcióról.

by **Jack Gammer** Vas. 07 Szept. 2014, 00:20

HYDRA AKTA #69472 - 13. Jelentés

(A következő sorok az alanyon lefolytatott 2025-ös nyári ellenőrzés során hangzottak el.)

"Továbbra sem voltunk sokkal okosabbak a helyzetünket illetően. Pedig minden olyan egyszerűen indult. Na jó, ez nem egészen igaz, a szituáció sosem tűnt egyszerűnek, de lényegesen egyszerűbb volt az elején, mint most. Beosztottak az új csapatomhoz, mint helyi német erősítés. A feladatunk az volt, hogy behatoljunk a német kancellár birtokára és fontos dokumentumokat szerezzünk vissza. A küldetés egyáltalán nem ment simán, sőt. Egyre több hiba, egyre több nehézség, egyre több furcsaság tűzdelte tele a küldetésünket. Már a kerítésnél kommunikációs problémáink akadtak, aminek az lett a vége, hogy leállt az egész külső védelmi rendszer, minket pedig lerohant az összes őr. Ezután már a golyózápor és robbanás után el kellett volna hullanunk, de mégsem. És mire az őrök elterelgettek minket a kúriáig, arra is rádöbbentünk, hogy teljesen rossz pozícióban voltunk. Több se kellett a világnak, ennyi ellentmondástól azonnal szétesett. Darabokra hullott, ugyanis az egész küldetés, sőt, még ki tudja mik, de csupán a fejünkben zajlottak. A fejünkben, ugyanis mi magunk nem voltunk semmilyen küldetésen, sőt, nagyon is egy helyben szobroztunk már jó ideje. Ahogy felébredtünk, egyszemélyes tartályokban lebegtünk, amelyeket körkörösen voltak elhelyezve, egy nagyobb fémcsarnokban. Alsóneműben voltunk, így végigmérhettünk magunkon és egymáson, hogy bár nincsenek rajtunk sérülések, tele voltunk aggatva mindenféle csővel. A minimális szédülésen, hányingeren és fejfájáson túl semmi bajunk nem volt, kivéve persze hogy még mindig csapdában voltunk. És senki se tudhatta biztosan, mióta. Az minden esetre a körülményekből teljesen bizonyos volt, hogy hosszabb távra terveztek velünk odabent. Szerencsénkre és sajnálatukra kicsit keresztülhúztuk a számításaikat.

Volt belénk dugva minden, ami a hosszú tartályfogsághoz szükséges és elengedhetetlen kellék. Infúzió és mesterséges táplálás, nem csupán a vénákba és artériákban, hanem az izmokba is, hogy ne sorvadjanak el a hosszabb semmittevéstől. Volt még gyomorszonda és salakanyag kivezető is. Na meg persze a légző maszk, nehogy megfulladjunk a tartállyal teli folyadékban. Sajnos belülről semmi módja nem volt, hogy lekapcsoljuk a tartályokat, a külső módszerhez pedig ki kellett jutni, ami nem volt éppen egyszerű munka. Szerencsére nem is rám maradt ez a csöppet sem hálás feladat. Üvegcsörömpölés jelezte, hogy valakinek sikerült a művelet, az egyik tartály fala kirobbant és a folyadékkal együtt Reynolds került a földre. Ő egy mozdulattal tépte ki magából az összes ketyerét, de azért kicsit jobban fel is volt turbózva a szervezete, mint a miénk. Szerencsére nekünk sokkal kellemesebb kijutás jutott, nem sokkal később. Míg a nő pár pillanatig összeszedte magát, addig is a földön remegett és sűrűn kapkodta a levegőt, addig mindannyian megfigyelhettük fekete hajkoronájának tövét, ahol már lenövés miatt látszott az eredeti szőkeség. Míg Reynolds a kiszabadításunkon fáradozott, én magam is ellenőriztem a hajam és arcszőrzetem, mint a csapat többi tagja is. Szőkésbarna fejszőrzetem igencsak meg növekedett. Hosszabb haj, bajusz, szakáll, megvolt már minden. Nagyjából két hónapja nem érte semmiféle borotva vagy vágószerszám. Két hónap. Na de hol kezdődhetett? A legvalószínűbb, hogy azután kezdődött, hogy találkoztam az osztaggal, még a küldetés előtti időszakban, talán éppen akkor, amikor mindenki lepihent kicsit. Előtte még csak nem is ismertem a többieket, furcsa véletlen lett volna, hogy így összekerültünk. Arról nem is beszélve, hogy előtte nem is emlékszem olyan szituációra, ahol így elfoghattak volna. Persze éppen az lenne a dolog lényege, hogy ne emlékezzünk rá. Mégis, egyelőre abban maradtam, hogy július eleje felé foghattak el minket, ami azt jelentette, hogy már szeptember lehetett. Repül az idő, ha az ember önkívületi állapotban lebeg egy tartályban. Akárhogy si, fogságunk véget érni látszott. Reynolds inogva odalépett a középen lévő panelhoz és a német nyelvű holografikus panelen kiigazodva szabadjára engedett minket. A csövek kihúzódtak a testünkből, de mielőtt bármi bajunk lett volna, a folyadék már be is gyógyította a helyüket. Ezután a folyadék is eltűnt, a tartályok kinyíltak, mi pedig a légző maszkokat is levehettük. Szabadok voltunk, legalábbis a tartályokból, de még hosszú út várt ránk, ha tényleg ki akartunk keveredni ebből a furcsa helyzetből.

Ahogy kiléptem a tartályból, először kicsit aggódtam, hogy az izmaim nem fognak tökéletesen engedelmeskedni, de végül is nagyjából rendben voltak. Rendesen tudtam mozogni, éreztem egy minimális elgémberedettséget, de ezt 1-2 perc nyújtással már meg is lehetett oldani. Hamarosan úgy éreztem, mintha nem is lettem volna semmilyen tartályban, bevetésre készen álltam. És volt egy olyan érzésem, hogy erre előbb-utóbb szükség is lesz. Szerencsére ez még odébb volt. Mindenki igyekezett összeszedni magát, valakinek jobban ment ez, valakinek kevésbé. Hershel Shepherd, azaz Goblin parancsnok szokás szerint hamar összekapta magát és hozzálátott a parancsok kiosztásához. Igaza volt, nem volt vesztegetni való időnk, hiába nem hallottunk riasztót, azt kellett feltételeznünk, hogy a szabad perceink végesek voltak, így ezeket a végletekig ki kellett használnunk. A parancsnok nem igényelte a segítségemet esetleges német szövegek fordításához, így hozzáláttam a saját feladatomhoz, miközben mindenki más ment a dolgára. Reynolds és Bérmajom kicsit körbenéztek, Goblin az irányítókonzolhoz lépett és volt két sérültünk, akiknek az ellátása rám maradt.

Smiley és Soltzbauer nem tértek még magukhoz, de első ránézésre még éltek, csak ájultak voltak. Mindketten a tartályukban feküdtek, félig lecsúszott állapotban. A rendes vizsgálathoz ki kellett őket rángatnom onnan. Soltzbauerrel kezdtem, ő volt a könnyebb kettejük közül, őt viszonylag gond nélkül sikerült kiszedni és lefektetni a tartályok közötti részre. Smiley már nehezebb eset volt, de vele is elboldogultam, szerencsére tényleg jó erőben voltam, eddig semmi mellékhatása nem mutatkozott a hosszabb tartályfogságnak. Mindkét férfi eszméletlenül feküdt, de életben voltak. Mély és egyenletes légzést produkáltak, mintha szimplán aludtak volna. A sebeik hozzánk hasonlóan begyógyultak, ha volt valami gubanc, akkor az fejben volt. Smiley például nem csoda hogy ki volt ütve teljesen, hiszen a szimulációban ő kapott egy fejlövést, majd darabokra robbant, ez biztosan nem használ az ember fejének. Soltzbauer ezzel szemben nem sokkal a kiszedés után el is kezdett ébredezni. Nem lehetett egy kellemes ébredés, ennek hamar hangot is adott. Na meg tovább szurkálódott Reynoldssal. Tényleg, mintha mi sem történt volna, mindenki ugyanolyan volt, mint a küldetés előtt, vagy akár az illúzióban, pedig már két hónap telt el azóta idekint. Borzasztóan furcsa volt belegondolni, így ha lehetett, nem is tettem. Megveregettem Soltzbauer vállát, hogy kicsit nyugodjon meg, majd ha igényelte, felsegítettem a földről. Kicsit ingatagnak tűnt, de úgy tűnt, kutya baja. Ha nem igényelte a segítségemet, akkor nem erőltettem, de igyekeztem jó csapattárs módjára segíteni ott, ahol tudtam. Smileynál nem tudtam, mit tehetnénk. Ellátásra nem volt szüksége, az egyetlen amit tehettünk, hogy vártunk, amíg ő is felébred. Már ha valaha sor kerül rá. Sajnos időben nem álltunk éppenséggel túl jól.

Időközben a többiek sem tétlenkedtek. A parancsnok megfejtett pár dolgot a konzolról, bár semmi különösebben használhatót. Egészségügyi adatok, idegrendszer, agyhullámok, tudományos maszlagok. Valószínűleg a benti adatainkat monitorozták. A parancsnok megerősített a gyanúmat, két hónapot töltöttünk odabent. A megjegyzésekre valóban nem volt se szükség, se idő, se hangulat, de Soltzbauertől ez már megszokott volt, legalábbis nekem. Amíg nem veszélyeztetett velük senkit, nem zavartak. A parancsnok a rövid tájékoztatás után parancsot adott a felszerelkezésre. Bizony, időközben Bérmajom és Reynolds is ráakadtak fontos dolgokra, amikről jelentést is tett az előbbi. Negyven méter hosszú, húsz méter széles, magas csarnok volt ami börtönünk. A számok ránézésre stimmeltek. A kijárat a terem túlsó oldalán volt, vezérlőpanellel együtt. De ami furcsa, hogy a felszereléseink is ott voltak, közvetlenül a kijárat mellett. Abba már bele se akartam gondolni, miket tároltak még itt konténerekben rajtunk kívül, ez is bőven elégnek hangzott. Elégnek ahhoz, hogy az egész helyzet gyanússá váljon.

Ahogy az utasítás megérkezett, jómagam is elindultam a felszerelés tárolók felé. Miért volt ez itt? Egy helyen akarták tárolni az egész csomagot? Vagy megint valami csapdába sétáltunk? Egyszer régen láttam egy filmet, amibe a fickó nem csak álmodott, de az álmán belül is volt álom és így tovább. Hirtelen rám tört a gyanú, kicsit idegesen nézelődtem körbe, az illúzióban felismert hibákat keresve a valóságban. Ez is ugyanúgy lehetett egy jól megkomponált trükk, még mindig lehettünk a tartályok foglyai. Mégis, ha semmi furcsaságon nem akadt meg a szemem vagy az elmém, akkor kicsit megnyugodtam. Valószínűtlen volt, hogy újabb illúzióval lett volna dolgunk. Kiszabadultunk onnan, ez a valóság volt. A veszélyes, rideg, halálos valóság. Biztos itt akartunk mi lenni? Nem mintha sok választásunk lett volna. A parancsnok után én is kinyitom a saját tárolómat és a lehető leggyorsabban felszerelkeztem. Első ránézésre minden megvolt hiánytalanul, ahogy a felszerelésraktárból elhoztam és ahogy talán azóta is állt. Ahogy Goblin mondta, az egész cuccot ellenőriztem. Szabotázs jeleit kerestem, egy elrontott fegyvert, gránátot, vagy hasonlót. Ha rálelnék ilyenre, azt igyekszem megjavítani, vagy ha más választásom nem maradt, megszabadulni tőle. Ismertem a választott felszerelésemet kívül-belül és értettem is az ilyen szerszámokhoz, szóval ha babráltak vele valamit házigazdáink, akkor azt valószínűsíthetően észrevettem. Ellenőrzés közben pedig szépen sorban magamra öltöttem a dolgokat. Páncél, eszközök, fegyverek, csak úgy, mint ahogy a feltételezett küldetés előtt is tettem. Máris sokkal nyugodtabban éreztem magam, ahogy az egyenruha és a speciális páncél ismét rásimult a testemre. Vagyis, tulajdonképpen először. Vagy másodszor. Vagy fene tudja hányadszor. Mondom, akárhányszor erre a meg nem történt küldetésre gondoltam, összezavarodott minden.

Ha megvolt a felszerelkezés, akkor jöhetett a kijutás. Illetve mégsem. Amíg a parancsnok az ajtónyitásért felelős konzolhoz lép, én is közelebb helyezkedem hozzá, hogy szemügyre vegyem. Először is, voltak alapismereteim a biztonsági rendszerekkel kapcsolatban, ha volt benne valami trükk, akkor azt segíthettem neki kiszúrni. Másodszor pedig volt hozzá egy kérdésem, ami miatt nem akartam átkiabálni a fél termet.
- Uram, Smiley még mindig eszméletlen, mi legyen vele?
Kérdeztem a parancsnokot a magam kis német akcentusával. Nem tudtam az osztagon belül mi volt a teendő ilyenkor. Nem akartam hátrahagyni senkit, de egyelőre arra sem volt garancia, hogy mi kijuthattunk innen, nemhogy még túlsúllyal. Talán az lett volna a legjobb, ha elrejtjük, amíg biztonságosabb a terep és majd később jövünk érte vissza. Vagy nem. Örültem, hogy ezt a döntést sem nekem kellett meghozni most. Akárhogy is döntött a parancsnok, bólintottam és a mondottaknak megfelelően jártam el az eszméletlen csapattagot illetően.

A tartályokból kijutottunk, a termet felfedeztük, a felszereléseinket visszaszereztük, a következő napirendi pont a teremből való kijutás volt. Ebben igyekszem segédkezni, akár a konzollal, akár a manuális ajtónyitással. Ha kijutottunk, onnantól már bárhonnan nyakunkba zúdulhatott az ellen. Nálunk lehetett a meglepetés ereje, de nem volt rá garancia. Eddig nem láttunk kamerákat, de lehettek rejtve is, vagy lehettek érzékelők, szóval tudhattak róla, hogy kiszabadultunk. Akárkik is voltak a fogva tartóink. Az első tippem a kancellár emberei lettek volna. A vezető családja elméletileg rendelkezett Hydra technológiával, még a második világháború végéről. A felszerelés beleillett volna a történetbe. Persze lehetett a házigazda egy sima Hydrából kivált szakadár csoport, de egyelőre a kancellárra tettem volna a pénzemet. Még azt is el tudtam volna képzelni, hogy a kancellár kúriája alatt voltunk, az alagútrendszerben, szinte karnyújtásnyira a megszerzendő dokumentumoktól. Az bizony eléggé ironikus lett volna, pedig minden esély megvolt rá. De lehettünk ezernyi más helyen is. Lényeg a lényeg, foglyok voltunk, szökésben, az ilyeneket pedig sehol sem szerették. Éppen ezért, akár a kapun túljutva, akár még a teremben, de ha bármiféle ellenséges aktivitást érzékelnék, rajtunk ütnének, akkor azonnal reagálok is. Megvoltak a fegyvereink, tudtunk védekezni, mozogni is, így az esélyeink jók voltak egy meglepetés támadás visszaverésére. Ha erre sor kerülne, igyekeznék valamiféle fedezéket keresni, majd vagy a pisztolyomat, vagy az SMG-met elővéve ritkítani az ellenfeleket. Egyelőre azonban még nyugi volt, ez jó, és bíztam benne hogy még sokáig így is marad. Legalábbis addig, amíg kicsit okosabbak leszünk az aktuális helyzetünket illetően. Néhány válaszra, információra, felvilágosításra igazán rászorultunk már. És csak remélni tudtam, hogy valahol a közel jövőnkben már várt ránk az a lényeges tudás, amitől jobban megérthettük, mibe is csöppentünk."

by **Lady Gaia-Vell** Vas. 07 Szept. 2014, 08:53

Résztvevők: Hershel Shepherd / Goblin, Joseph Soltzbauer (Raten), Daniel Long / Bérmajom, Arnold Braun (Gami), George Ethan / Mr. Smiley és Reena Reynolds
Következő körváltás: 2014. szeptember 11. (csütörtök)

Bérmajom ki tudta nyitni a vitrint és kivenni belőle a saját felszerelését és így visszamenni a többiekhez jelentést tenni. Joseph, ahogyan magához tért ő maga is tapasztalhatta, hogy teljesen egyben van, a kiborg végtagja is a helyén, az ízületei kissé remegnek és görcsösek, mintha sokáig nem használta volna, az arcán szakáll, a haja is kissé megnőtt, akárcsak a többieknek. Mivel ismeri saját magát, így betippelheti, hogy legalább kéthónapnyi szőrzet van rajta pluszban, de ezt Hershel is megerősítette pillanatokon belül. Egyébként, mint a többiek Joseph is feltudott állni, csak az első pár mozdulat volt szokatlan és nehézkes, utána már könnyedén tudott ő is mozogni. A férfi szavaira Reena csak bólintott, igazából nem volt meglepő, amikor a csapat Japánba indult, akkor is a szőke hajú képét látta a társaság, mert még ilyen volt a haja, amikor a Kéz elrabolta.
- Miután megkaptam a vibránium csontvázat festettem be, már Japánban – mondta mielőtt elindult körbenézni.
Amíg a többiek a feladatukkal foglalkoztak Hershel megtalálta a módot arra, hogy a gépből törölje az adatokat, bár ez korántsem volt biztos, hogy mindenhonnan sikerült, az biztos, hogy innen igen. Amint ezeket törölte még egy akta jelent meg, ezt nem tudta sem törölni, sem pedig megnyitni, mert titkosítva volt, jelszóval védve, a mappa neve pedig a következő volt: „Scarlet Widow”. A név ismerős lehetett Joseph és Arnold számára, az AIM korában a Halál Angyalai közül az egyetlen női tagnak volt ez a neve. Ezek után öltözhetett fel mindenki vissza a saját felszerelésébe, mindenkinek megvolt mindene, nem volt nyoma szabotázsnak, sem pedig poloskának, legvégül pedig Shepherd megpróbálta kinyíitni az ajtót. Nem kért jelszót, elég volt az, hogy élő személyt érzékeljen. Az ajtó kinyílt és mögötte egy legalább tizenöt méter hosszú folyosó látszott, azon is félhomályos állapotok, a folyosó végén pedig két irányba lehetett menni, jobbra és balra. Nem volt szükség fedezékbe ugrani, egyébként nem volt ilyen a folyosón, semmi beugró, csak egyszerű fém folyosó. A csapat háta mögött Smiley pedig még mindig eszméletlenül feküdt a földön, ahol hagyták.

by Ajánlott tartalom