Németország (EU)

Lassan hajnali három óra van. Németországba vittek minket, a Hydra egy, Berlinhez közeli bázisára. Az eligazítás hamarosan kezdetét veszi, és hazudnék, ha azt mondanám, nem vagyok izgatott. Mióta leteszteltek nagyjából mindenre, alig mozdultam ki a laborokból. Ez most felüdülésként ért, és egyúttal elhagyhattam az államokat is. Hamarosan bekísértek az eligazító terembe egy másik férfival, egy emberrel. Mióta elvégezték rajtam ezt a kísérletet, ezt a fejlesztést, azóta kissé másképp tekintek az emberekre, és aki velem együtt volt iderendelve, bár nem tudtam a nevét, de nem tudtam komolyan venni. Elfoglaltuk helyünket, bár én jobbnak láttam állni, úgyis állandóan csak ülök, vagy fekszem, jó volt kicsit kinyújtóztatni magam. Hamarosan megjelent egy nő, páncélban, sisak nélkül, és rögtön belevágott a közepébe. A lényeg: Németország irányításának átvétele. A kancellária és a parlament elfoglalása és megtartása a legfontosabb, míg a többi egység meg nem érkezik a politikusokkal. Tömör volt, és lényegre törő, de ennyi pont elég volt nekem. Ahogy a beszámoló végére ért, átadta nekünk a szót az esetlegesen felmerülő kérdések miatt. Új voltam, első bevetésem volt, nem igazán tudtam, milyen kérdések hangzanak el ilyenkor, és jobbnak láttam csendben maradni, így csak ingattam a fejem, jelezve, nekem ennyi elég. Azt nem tudom, hogy a Joseph nevű él-e a lehetőségével.

/ Felszerlés: - /

~Joseph Soltzbauer~

Már egy ideje nem állt össze az elit csapásmérő alakulat, legalábbis nem úgy, mint régen. Hiányzott a Goblin-Reena-Bérmajom trio, de ettől függetlenül volt mivel elfoglaljam magam. Végül Németországba szállíttattak, és berendeltek helyi idő szerint hajnali háromra, azonban ezt az időeltolódásnak hála nem éreztem korainak, kipihent voltam, és tettre kész. Az eligazítóban csatlakozott hozzám egy óriási torzszülött, láthatta az arcomon az undort amikor először ránéztem, bár úgy tűnt, ez kölcsönös. Egyelőre be sem mutatkoztam neki, bár féltem tőle, hogy együtt kell majd dolgoznunk. Kicsivel később megérkezett az emlegetett trio egyik tagja, Reena. A nő testét páncél borította, bár tudtam, hogy milyen karcsú és nőies, kívánnivaló test feszül alatta. Önkéntelenül is megmozgattam robotujjaim, ahogy eszembe jutott, hogy az ő megszerzése alatt veszítettem el a karomat. Miután köszöntött minket, bólintottam.
- Üdvözlöm, asszonyom. Örömmel tölt el, hogy ön alatt szolgálhatok. - mondtam, ami tényleg igaz volt. Normál esetben egy egyszerű sziát kapott volna, de jelenleg a felettesem volt, és ezzel azonnal azonosultam is. Mikor elmondja a feladatunkat, egy pillanatra méregetem az esélyeinket, majd jelzem, hogy van kérdésem.
- Teljes ostrom lesz, vagy kommandós akció? - teszem fel a kérdést, hiszen sok múlik ezen. Ha az éj leple alatt egyszerűen belopakodunk, kiiktatjuk a biztonságiakat, és látszólag nem történik semmi, az megint más felszerelést kíván, mintha teljes tűzerővel rohannánk le az épületeket, és számítanunk kellene az ellentámadásokra, illetve az álcázás helyett a túlélés lenne a legfontosabb.

~Joseph Soltzbauer~

Megkapom a választ, mindkét eshetőséggel számolnunk kell, tehát ehhez mérten szükséges a felszerelés kiválasztása. Nem tudom Reenánál hogy lesz, ő mennyire fogja megszabni a felszerelésünket, mint Goblin, aki kiválasztotta hogy mik szükségesek, és nem igazán volt beleszólásunk, vagy magunknak kell intézni, minden esetre jó, hogy ezt már tudjuk. A holografikus kivetítőn megfigyelhetjük, hogy az első célpont átvétele nem tűnik nehéznek, megannyi ablak és világítás, tehát messziről átlátható az egész épület, tudhatjuk az őrök elhelyezkedését, satöbbi, ez egy szelet tortának tűnik. A védése már nehézkesebb lehet, de az szerencsére nem a mi dolgunk. Utána jöhet a Reichstag ostroma, ez lesz a nehezebb, főleg ha az első épületnél lebukunk, akkor főleg számíthatnak ránk. Jó lenne fű alatt átvenni tehát a kancellár épületét, hogy utána ennyi előnyünk legyen - bár nem tudom ez mennyit fog számítani. A lényeg, hogy villámgyorsak legyünk, robbantás, beözönlünk mint az oroszok, és mire észbe kapnak, már miénk legyen az épület. Ne legyen idejük szervezkedni, és megerősíteni a védelmet. Persze, ez biztos, hogy nem lesz ilyen egyszerű, de álmodozni csak szabad. Az egész végén bólintok, majd felteszek egy kérdést.
- Nem tudunk a Reichstag területén belülre teleportálni? Jelezte, hogy vannak embereink, ők nem tudják ezt biztosítani? Mondjuk, ha a robbantást elkerülhetnénk, és alapból odabent jelenhetnénk meg, akkor ez is lehetne egy rutin kommandós akció, akár egy puska dördülése nélkül átvehetnénk a helyet. - sejtem, hogy nem lehetséges, viszont érdekel az indok, ez is segíthet felkészülni és felszerelést választani.

Egyelőre csak a figyelő szerepét töltöm be. A kérdések és a válaszok nem záporoznak, de elhangzik néhány, így minden részletre kíváncsian figyelek, és ahogy a páncélos nő a mondandója végére ér, valami megfogalmazódik bennem. Egy kicsit meghányom-vetem a dolgot magamban, de végül csak felteszem a kérdésem:
- Ha a Reichstag a nehezebben bevehető, miért nem ott kezdjük? Ne értsenek félre, nem vagyok nagy stratéga, de logikusan gondolkodva egy erősebb, jobban védhető állást foglalnék el először, hogy aztán meghódítsam a környező "falvakat". - valószínűleg most hallották először az átalakulástól eltorzult, reszelős hangom, de én annyira megszoktam már, hogy fel sem tűnt, illetve nem foglalkoztam az emberek reakcióival ezt illetően. Egy kicsit előrébb léptem, hogy könnyebben halljanak, és ne a fal mellől szóljak csak be nekik.
- De természetesen kihagyhatjuk a robbantást a Reichstag dómjánál, rám bízhatja, ha pedig elég szorosan követnek a többiek, nagyjából együtt érhetünk talajt, így még inkább meglepve a bent lévőket. - fejeztem be a mondandóm második felét.

A eligazítás további részét csendben haallgattam végig, és közben magamban készültem a dologra. A hadviselés még furcsa, illetve ez a fajta, így, élesben, de hamar beleszokik az ember, főleg terepen. Nem beszélve arról, hogy más kihasználni a képességeimet itt, mint egy labor falai között, mindenféle gépekre kötögetve. A Joseph nevezetű úgy néz ki, sokkalta tapasztaltabb, mint én, néhanapján nem árt majd meghallgatni, és megfogadni a tanácsot, amit oszt, illetve úgy néz ki, sokkal régebbről ismerik egymást Ms. Reynolds-szal, mint az elsőre kitűnne.
- Még egy apróság: Nem tudom pontosan hogyan tervezik, de eddig nem igen volt alkalmam kihasználni, szabályozni a képességeimet. Egy laborban tartottek ezidáig, örülnék, ha senki nem próbálna meg visszatartani alkalomadtán. - lehet, hogy ezzel túllőttem a célon, és amilyen gyermetegnek indult, annyira lett magabiztos a végére. A Hydra, Hydra marad, vagy elnézik ezt most, vagy nem. Előbbi jó, utóbbi meg nem érdekel.

//Fegyver?! O.o Szerintem nekem nem kell. Méretes puskák kellenének, és még méretesebb meelee, majd esetleg legközelebb.//

~Joseph Soltzbauer~

A kérdésemre nemleges választ kapok Reenától, és elmondja, hogy voltak már bent embereink, ami további kérdéseket szül, amiket nem is tudok magamban tartani.
- És tudjuk az őrök helyzetét, illetve ismerjük a fegyverzetüket? Milyen jellegű ellenállásra számítunk? Mennyire fejlettek technológiailag? Nem tudtunk egy-két embert beépíteni az őrök közé? - felteszem a kérdéseimet egybe, mindegyiknél logikusnak tűnik az is, hogy tudjuk rá a választ, és az is, hogy nem. A beszivárgás pedig a Hydra egyik alapja, szóval ezért kérdeztem rá, bár sejtem, hogy ha ez az eshetőség fennállna Reena már mondta volna. Mondjuk, én tuti beépítettem volna néhány téglát. Végül még a mutánsnak tűnő férfi kérdésére is válaszol, majd jelzi, hogy mehetünk a felszerelésünkért.
Miután sikerült mindent beszereznem, és felszerelnem magamra, úgy látom még van némi időm, ezt kihasználva úgy döntök iszok egy kávét, illetve elfogyasztok hozzá egy szendvicset, amivel letudtam a "reggelimet", és kellő energiával indulhatok a küldetésre. Nem akartam túl sokat enni és inni, a beindult bélműködés csak akadályozna, illetve elég amatőr lenne ha teli hólyaggal szívnám végig a küldetést, viszont üres hassal se célszerű az indulás. Végül visszatérek az eligazítóba, ahol megbeszéltük, hogy találkozunk, majd csöndben kivárom az indulást.

Felszerelés:

//Raten is ígérte, hogy kövi körre már ír, kedden lesz remélem új kör.//

Fegyvert nem választottam most, nem tudtam, mit vihetnék magammal, és úgy gondoltam, egyelőre nem kérek túl sokat. Amíg mindenki összeszedte magának a felszerelést, én elgondolkodtam a dolgon. Merengésemből Reena rángatott ki, mikor egy általam is használható kommunikációs eszközt adott át.
- Azt hittem, ez olyan egyértelmű, hogy nem kell külön kiválogatni. - tudtam le ennyivel. Igazából nem tudtam, hogy megnyugtasson vagy félelemmel töltsön el, hogy Reena egymaga képes lenne kiütni engem, ami valljuk be, nem könnyű dolog.
Amint mindenki készen állt, egy teleport gépbe léptünk, és a lehető legközelebb vittek minket az épülethez. Ahogy megérkeztünk, a teleportálás utóhatása okán hányinger és szédülés fogott el, valamint nem igazán láttam tisztán egy darabig, de minden tünet hamar enyhülni kezdett, ahogy friss levegővel töltöttem meg a tüdőmet. egy pár fa közelében érütnk ki, és mellettünk egy nagy placc, valószínűleg gyülekezésre használt terület volt, illetve valamelyest "fogadó területként" szolgált. Innen már nem volt más, csak megvárni az első utasításokat.

/Bocsi, volt egy kis gebasz a meló helyen :/ restellem/

Mindenki elfoglalta a helyzetét, közben pedig eszembe jutott két alkalmi bajtársamról, illetve a felettesemről néhány információ, amit még a Hydra adatbázisában láttam. Nem kispályások, és később, az is bevillant, hogy nem küldtek volna ide velük, ha nem biztosak abban, hogy képesek megállítani egy-egy dühkitörést. Vettem egy nagy levegőt, majd Reena kiadta a parancsokat, és eligazította az embereket. Minden területet és lehetséges lövészpontot le akart fedni, ami érthető, plusz az utolsó emberek fedezik a bevonuló egységeket. Ez a mi esetünkben pont minket takart, így megvártuk, míg az emberek majdhogynem elfoglalják helyeiket, illetve elérik a nekik kiszabott pontokat, majd mindhárman megindultunk. Egyelőre csak figyeltem a környezetet, nehogy csapdába sétáljunk, és próbáltam úgy állni, hogy Reena is, és Soltzbauer is lássanak tőlem, de ha úgy adódik, a lövedékek inkább engem érjenek. Sok hasznuk nem hiszem, hogy lenne, bár Zola technológiája azóta alkothatott új játék szereket, így csak óvatosan vetődöm bármi, vagy bárki elé. Én sem őrültem meg teljesen.

~Joseph Soltzbauer~

Mikor az eligazítás végéhez értünk, Reena még egy kommunikátort is átnyújtott az újoncnak, mire eszembe jutott, hogy én is elfelejtettem.
- Sajnálom, de én is elfelejtettem a kommunikátort. - jeleztem, nem akartam tovább rontani a helyzetet azzal, hogy elhallgatom, és élesben nincs nálam. Hibáztam, és fel kell vállalnom. Ha engedélyt kapok, akkor hozok gyorsan egyet, vagy ha van a nőnél, akkor hálásan elfogadom egy szégyenlős mosoly keretében. Ha viszont büntetésből nem hozhatok, azt is vállalom, bár értelmét nem látnám. Így vagy úgy, kommunikátorral vagy anélkül, de végül a teleport teremben találjuk magunkat, és elindulunk a bevetésre.
A teleportáláskor már számítottam a következményekre, az émelygésre és a szédülésre, ezért gyorsan meg is próbáltam túltenni magam rajta. Reena tartott egy rövid tájékoztatót az embereknek, majd hozzánk fordult, és jelezte, hogy mi vagyunk a hátvédek, mire bólintottam. Kibiztosítottam az M4-emet is, és a szememhez emeltem az optikát, amit infrára állítottam, és végignéztem a környéken, ellenséges célpontok után kutatva. Ha találtam, akkor azokról tájékoztattam a főnökasszonyt is.

Megkezdtük a behatolást. A környéken egy teremtett lélek nem tartózkodott, és nem voltam benne biztos, hogy ez jó jel, vagy csapdába sétálunk. A túloldalon már az egység elkezdte kipakolni a robbanószereket, majd egy hozzáértő elkezdte azokat fehelyezni az üvegre. Amikor mi is odaértünk, egy pillanatra megálltunk, rendeztük magunkat, majd mikor a túloldal készen állt, Reena felé fordultam:
- Robbanószert használna, vagy rám bízza a behatolást ezen az oldalon? - a robbanószer és a robbanáts lökéshulláma nem igen lesz hatással rám, ezen kívül az üveg egyáltalán nem sérti majd fel a bőrömet, és így megspórolhatunk egy nagy adag C4-et. A kérdés afféle formalitásnak szántam, reméltem, hogy ez igazából nem kérdés tárgy, de persze megvárom, míg a felettes válaszol.

//Nem tudom, hogy Raten tervezett-e írni, de én annyira pocsékul vagyok, ha írna sincs erőm arra, hogy írjak. Szóval rettenetesen elnézést kérek, de csak vasárnap lesz új kör. Még 1x elnézést a fennakadásért, többet nem hiszem, hogy ez előfog fordulni.//

~Joseph Soltzbauer~

Sajnos senkit nem láttam egyik tartományban sem, ami inkább volt zavaró, mint nyugtató. Ha látnék biztonságiakat, legalább ennyivel előrébb lennénk, hogy tudnánk merre van biztosan ellenállás, de így még ennyit sem tudunk. Mindegy, megkaptuk a parancsot, miénk az ablak, mire Webster már vissza is kérdez, hogy erővel vagy robbantással kívánják a behatolást. Én az előbbire voksolnék.
- Én az erőre voksolnék, a robbantás felesleges pazarlás ha el is kerülhetjük. - mondom, és Webster már üti is az ablakot, miközben a többiek robbantják a C4-eket. A többi katona egyből indul, miközben mi is megkapjuk a parancsot, mire egyből így is teszek. Odabent láthattuk az udvart, azonban itt se látok senkit, és épp feltérképezném a lépcsőt is amikre nem látok rá, amikor ismerős hangot hallok, oda pillantva pedig egy gránátnak tűnő valamit látok a földre zuhanni. Azonnal, ösztönösen adom ki a parancsot a fülbe épített implantjaimnak, hogy zárják a hallójárataimat, miközben az ellentétes irányba vetődök takarva az arcomat, egy ordítással.
- Gránát! - kiáltom, és várom hogy valamilyen jelzést kapjak arra vonatkozóan, hogy kisült. Ez lehet a kezeimen átszűrődő fény, vagy éppen a hajamat borzoló robbanási szél, esetleg füstszag, lényegtelen, de hallani ugye nem hallok semmit. Amint megbizonyosodtam, hogy kisült a gránát, nyitom a hallójárataimat, és emelem a fegyveremet, illetve ha szükséges, akkor a maszkot is az arcomra illesztem egy kézzel. Ha ellenséges mozgást látok, akkor pedig gondolkodás nélkül lövök.

//Ha most írnék az fájt volna, nagyon (amúgy sem éreztem ma jól magam), így hétfőn lesz új kör, ha ír Franklin, ha nem.//

Nos, Reena beleegyezett, hogy spóroljunk a robbanószerekkel, és Soltzbauer is támogatta az ötletet. Egy lopott félmosoly kíséretében az üveghez léptem, és a túlodalon állókra vártam, amíg robbantanak, majd velük egy időben a lehető legnagyobb erővel zúztam be az üveget, ami nem volt kétség, engedett az öklömnek. Az üveg apró darabokra hullott szét, és akadály nélkül bejuthattunk a belső részre, ahol az udvar tárult a szemünk elé. Innen még óvatosabbak voltunk, ismeretlen terep, bárhonnan jöhet ellenállás, vagy egyéb véderő. És ez meg is történt. Ahogy beljebb haladtunk a lépcső tetejéről, halk, pattogó hanggal egy gránát hullott alá, hogy megálljon a lábunk előtt. Soltzbauer azonnal egy kiáltással jelzett mindenkinek és odébb vetette magát, míg én - remélve, hogy nem harapok fűbe - kézbe vettem a gránátot, amilyen gyorsan csak lehet, és két tenyerem közé szorítottam, remélve, hogy csak egy átlagos cucc, nem pedig valami spéci, mondjuk kifejezetten olyanok ellen, mint ént.

//Bocsi, kicsit megcsúsztam a teendőkkel, most jutottam gép elé.//