Németország (EU)

Blokk a térkép alapján látta, hogy nem kellett nagy távolságokkal számolniuk. A repülőautót elrejthették egy hegycsúcs mögött és onnan megindulhattak. A csáklyázás nem lesz egyszerű, a hegymászás sosem az. Ezek mellett kivitelezhetőnek tűnt. Reynolds a maga regenerációjával az előremászást is vállalhatta, mert a fáradtsága gyorsabban el fog tűnni. Blokk ez ellen nem emelte fel a szavát, bízott abban, hogy a nő tudta, mit vállalt, ezért is volt olyan kiemelten fontos a Hydrának.
- Reynolds ügynök, segítek kiválasztani az álcázó és másoló berendezéseket. Van olyan, amivel kihallgathat egy standard jelentést a gép felveszi, szinkronizálja és onnantól maga vagy bármelyikünk, aki használja, ugyanazon a hangon adhatja a jelentést, mint a legyilkolt őr. Biztonságosan csatlakoztatható, ahogy a többi zavaróberendezés vagy kódfeltörő alkgoritmust használó szerkezet is is. A Hydra technológiája elég jó ehhez.
Blokk ezért volt a Hydránál. A mutánsokat is gyűlölte, de a technológia számított jobban. A Hydránál megkapta a legjobbat, ami a szakmáját, a blokkolást, védelmet, feltörést, az informatikai részt érintette. Reyndols javaslatát némán támogatta. A legegyszerűbb az volt, hogy elveszik az ottani uniformisokat, felszereléseket, kártyákat mindent és senki nem fogja látni, hogy idegen behatolók. Amit magukkal visznek, azt kell csak elrejteni, már amit szükséges.
- Bérmajom, maga hogyan fog álcázódni? Egyenruhában, maszkban is elég feltűnő lesz, attól tartok.
Blokk kinyilvánította a véleményét a mutánsról. Elfogadta, hogy főnök, de a problémára rámutatott. Túl hosszú végtagok, majomtartás, hajlott hát.
~Ha miatta bukunk le, a kisujjamat sem mozdítom, hogy megmentsem. Egy mutánssal kevesebb, még jobb is. Csak az akciót hajtsuk végre - gondolta magában.
Braun felvetései jók voltak, triviálisak, de jók. Blokk egyértelműen oda akart eljutni, ahol a leghasznosabb volt, a technikai berendzésekhez. Ő az őrségváltást mondta volna időpontnak. A többiekre bízta, Bérmajomra. Éjjeli és hőlátó berendezést mindenféleképpen választott volna, mert a kastélynak is lehettek sötét részei, ami a csapatnak előnyére is válhatott.

//Csak, mert beteg vagyok leszek jó fej és nem veszem úgy, hogy a csapat többi tagja felszerelés nélkül megy a kalandra Danny-n kívül. És mivel ő írt, szokásától ellentétesen igen korán, így megkapja a holografikus álcázót a kalandra. Aki nem ír szerdáig, az viszont tényleg felszerelés nélkül fog menni.//

~A mutáns egészen intelligensen reagált. Profi bérgyilkos, nem zavarja, ha gyűlöli és lenézi a csapat többi tagja. Ezért lehet a Hydránál - gondolkozott hangtalanul Blokk.
Arról volt szó, hogy ilyen komoly álcázókat nem osztottak ki. Reynolds javaslata a szellőzőkről működhetett - azután, hogy megtalálták a valós idejű térképet. Negyvenes évekbeli szellőző rendszer biztosan nem volt, azt biztosan átépítették. Térkép nélkül abban elindulni hasztalan lett volna. Tiger bólintott a nőnek, hogy értette a feladatát és el fogja magyarázni, amit kell.
Bérmajom összefoglalt mindent. A helyettesi szerep Braunra esett, a németül beszélőre. A csapásmérő egység tapasztalt tagja volt, logikus lépés volt ez. Blokk megint bólintással jelezte, mikor róla volt szó. Kulcsfontosságú szerepe lesz, mert a rendszereket ki kell iktatni, különben hamar észreveszik a csapatot és könnyen likvidálják. Mindent meg fog tenni, hogy erre ne kerüljön sor. A terv kialakult, mehettek felszerelésért.
Mindenkinek választania kellett olyan kommunikációs eszközt is, amire át lehetett küldeni a térképet. Jó volt, ha mindenkinél volt egy és azon is látták, merre kell haladni. Ha valamiért elszakadtak egymástól, úgy könnyebb lehetett.  Blokk először Reyndolsot kísérte, ahova kellett és ott kiválasztotta a megfelelő eszközöket, megmutatta, hogyan kellett használni őket és felhívta a figyelmet arra, amire vigyázni kellett a használatkor. Ilyen volt a hangfelvevő és másoló eszköz. A rendszerre csatlakoztatható blokkolókkal szintén mindent elmagyarázott. Ezután kiválasztotta a saját felszereléseit, hogy teljesen készen álljon az útra. Nem félt. Tudatosította magában, hogy ha koncentrál és figyel, a többiekkel együtt, akkor megoldható a feladat. Ő ezért volt itt, dolgozni, a mutánsok ellen és az emberekért. Ezért szolgálta a Hydrát titokban. Gondolt arra, hogy mágikus védelemre nem kellett készülni, mert Zola csak a technológiában bízott, mágiával nem erősítette meg a csapatát az ismert tények szerint.

Felszerelés:

// Még dolgozom rajta, kicsit be vagyok rozsdásodva, kis türelem és kiegészítem, de egyelőre az a lényeg hogy még csak sodródom az eseményekkel. //

HYDRA AKTA #69472 - 2. Küldetés - 4. Jelentés

(A következő sorok az alanyon lefolytatott 2025-ös téli ellenőrzés során hangzottak el.)

Az események bizony rendesen felpörögtek. Bár az új küldetésünk tervezésének első szakaszában úgy tűnt, ez még bizony sokáig el fog tartani, ahogy a kezdeti nehézségek szép lassan megoldódtak, úgy folyt egyre gördülékenyebben a tervezési folyamat is. Őszintén szólva, kicsit le is maradtam. Illetve minden részletre figyeltem, feldolgoztam, megjegyeztem, de egy idő után kivontam magam a tervezési folyamatból. Meghallgattam a küldetés keretét, hozzáadtam az én röpke ötleteimet, onnantól már a döntéshozókra bíztam a többit. Olyannyira, hogy megvolt a tervezés, a felszerelkezés és mire tulajdonképpen „magamhoz tértem”, addigra már a küldetés kezdetének kapujába voltunk. Persze azért nem volt eseménytelen az odáig vezető folyamat, mindjárt részletezem is, de gondoltam nem árt gyorsan bevezetnem, hogy ez egy nagyobb időközt lefedő kis szegmense lesz a kis interjúnknak. A sztori természetesen még mindig ugyanaz. Németország, mint mindig, különleges küldetések, második felvonás. Pár hét eltelt már az eseménytelennek egyáltalán nem mondható előző nagy küldetésem óta, amit a csapásmérő egység tagjaként teljesítettem, azóta kicsit visszafogottabban teltek a napjaim. Mégis, tudtam, hogy előbb-utóbb lesz folytatása a főkancellár elleni küzdelemnek és nem is tévedtem. Ugyanolyan körülmények között jutottam el a Pforzheim városához közeli titkos Hydra bázisra, mint először, az egyetlen számottevő különbség az azóta növesztett szakállam volt, semmi más említésre méltó. Eddig a pontig tényleg gyanúsan deja vu volt az egész szituáció, az előző küldetés előzményeinek totális ismétlése. Innen azonban a jelen eseményei elszakadtak a múlttól és a saját medrükben folytak tovább.

Csöndben ültünk az eligazítóban, négy úriember, nem éppen az előző küldetés felállásában. Bérmajom volt az egyetlen ismerős, őt úgyis köszöntöttem, a másik kettő azonban újonc volt a csapásmérő egységben. Egy informatikus és egy robbantós, mindkettő hasznos fickónak tűnt. Az ismerkedés azonban még váratott magára, mindenekelőtt a küldetés részleteire lettünk volna kíváncsiak. Hamarosan meg is tudtuk, miről is volt szó. Reena Reynolds ügynöknő lépett be az eligazítóba, frissen feketére festett hajjal, szokásos fekete páncélban, ugyanazzal a vérfagyasztó kisugárzással, mint múltkor. Kézcsókkal és mély tisztelettel köszöntöttem a nőt, egy ilyen járkáló halálos fegyvernek meg kell adni minden tiszteletet és hálásnak lenni, hogy a mi oldalunkon állt. Gyorsan fel is vázolta nekünk a helyzetet. Ennyi emberből állt a csapat, öt fő, Goblin parancsnok személyesen válogatott minket össze a következő feladatra. Ami nem más volt, mint a német kancellár, Arnim Zola elfogása. A férfi egy határ menti dél-németországi kastélyban rejtőzött, a feladat egyáltalán nem ígérkezett könnyűnek azok alapján, ami a múltkor történt, de bizonyára nem véletlenül minket bíztak meg a teljesítésével. Bérmajom lett a kijelölt parancsnok, ez ismét egy nagy változtatásnak mondható, de a férfi eddig tökéletesen alkalmasnak tűnt a feladatra, szóval nem aggódtam. Ahogy a két újonc miatt sem. A Hydrán belül egyáltalán nem volt szokatlan, hogy névtelenül, maszkokban, ismeretlenekkel dolgoztam együtt, sőt, bevetéseken ez volt a rutin. Az összeszokatlanság nem állhat a professzionalizmus útjába ebben a szervezetben. Mielőtt nagyon belementünk volna a küldetés részleteibe, volt még pár kérdésünk az ügynöknőhöz. Az egyik újonc, a számítógép szakértőnk bölcsen a kastély védelmi és kommunikációs rendszereiről kérdezett. Okos gondolat, ezek ismeretében könnyebben elkerülhettük az olyan helyzeteket, mint a múltkori tartályos móka. Én is megerősítettem ezt a témát a magam részéről. A birtokról, a kastélyról, az őrségről, bármiről érdekeltek az információk, amik segítségével könnyebben megtervezhettük a bejutást és a többit. Újdonsült parancsnokunk egyetértett, sőt, a magáét is hozzátette a témához. Kezdeményezett egy bemutatkozó kört, hogy kicsit összecsiszolja a csapatot. Illetve szó esett az akció közbeni feltétlen parancskövetésről, amivel részemről nem volt semmi gond, mindig hozzáértő kezek alatt dolgoztam, sose kényszerültem rá hogy az utasításaim ellen menjek, a Hydrához hasonló szervezet nem engedhet meg magának nem hozzáértő vezetőket. A robbantós újoncunk, bizonyos Mumus már jobban belelovalta magát a tervezgetésbe, ami a hasznos részletek ismeretében fölöslegesnek bizonyult. Ettől függetlenül a lelkesedés értékelendő volt és legalább megtudtuk róla, hogy szenvedélyesen űzte ezt a robbantgatós mókát. Amíg nem minket robbantott fel, hanem a küldetést segítette a szakértelmével, addig nem volt ezzel problémám. Elhangzottak tehát az első hozzászólások, de az igazi tervezés még csak ezután kezdődött.

A tervkészítés első szakasza kifejezetten nehéznek bizonyult, nem is véletlenül. A kastélyról voltak műholdképeink, de a belsejéből csak 1940-es tervrajzok akadtak, amik már bizonyosan nem voltak aktuálisak. De végre valami „ismerős” momentum. Ugyanaz a nemzetközi, profi, zsoldos katonákból álló csapat várt ránk, akikkel a múltkor is össze kellett volna akadnunk. 180 fő, 60-as műszakokban, tehát az ellenség nem lett egyszerűbb. És miután megszemlélhettük a kastély holografikus képét, levonhattam a következtetést, hogy a terep sem egyszerűsödött, sőt, nehezedett. A kastély nagy része be volt építve a hegybe és mélyen a belsejébe nyúlt. Nem mellesleg a védelmi rendszer központja is a kastély legbelső és legvédettebb helyén volt. Természetesen, hol máshol lett volna? Legalább 20 különböző szint várt felfedezésre. A biztonsági rendszer természetesen ezúttal egyáltalán nem lesz olyan egyszerű habos torta, mint amivel nekem volt dolgom, hiszen ez most teljes kapacitással üzemelt, nem csak valami otthagyott vacak volt. Szerencsére ezúttal volt velünk egy profi is, nekem is megvolt a magam sütnivalója, de a szaktudásom meg se közelítette egy igazi szakértőjét. Ez volt hát a szituáció. Amíg Bérmajom parancsnok (ej de furcsa kimondani) áttanulmányozta az újoncaink aktáit, addig mi alaposabban is megvizsgáltuk a környéket. Ha már az informatikai szakértőnknél tartunk, akit amúgy Blokknak hívtak, gyorsan bemutatkozott és el is kezdte az ötletelést. Mielőtt újra elszállt ötletekbe bonyolódtunk volna, Bérmajom mindenkit visszafogott és szisztematikus gondolkodásra intett. A bejutás, ez volt az első megoldandó problémánk, amíg erre nem találtunk ki semmit, fölösleges volt a továbbiakon bajlódni. Módszerek voltak a kastély megközelítésére, de egyik sem tűnt túlzottan hatásosnak, legalábbis önmagában nem. Bérmajom, Mumus és én is részletesen agyaltunk a felmerülő lehetőségeken. Teleportáció? Naná hogy túl egyszerű lett volna. Hegyen belüli útvonal? Bizonyosan őrizték, ha volt ilyen. Jetpack, repülőgép, helikopter? Radarok bemérhették, az őrség is észrevehette, ráadásul hangos is volt. Persze álcázással már megoldhatóbb lett volna a dolog. Mászás, ejtőernyő, siklóruha, szabadesés, személyi repülő eszközök? Lassúak és túlságosan ki voltunk téve az elemeknek. Nagyjából ennyi ötlet gyűlt össze, ezeket össze is foglaltam, de ahogy mindet felsoroltam, egyik sem tűnt teljesen zökkenőmentesnek, sőt, valamelyik konkrétan kivitelezhetetlen volt. Mégis, ezek a kósza ötletek elindítottak egy folyamatot, ami elvezetett minket a végső megoldáshoz. Ezért volt fontos a tervezgetés a küldetés elején, pláne így csoportosan. Egymás ötleteit gond nélkül építhettük tovább a sajátjainkkal, és vagy fordítva, így végül megalkotva a végső tervet, ami sikeresen végigvihetett minket ezen a nehéz küldetésen. Lássuk csak, mire is jutottunk a következő fordulóban. Többre, mint eddig, ezt garantálom.

Új kör kezdődött és ez bizony már a rendkívül produktív fajtába tartozott. Reynolds kezdte a reakciókkal a felvetéseinkre. Tökéletesen álcázó berendezést sajnos nem tudtak számunkra biztosítani, az túlságosan személyre szabott technológia volt. Szerencsére az ügynöknő rendelkezett ezzel a technológiával és bár ő volt közülünk az egyetlen, ez is elég lehetett a küldetéshez. Gépek, éjjellátók, hőlátók, semmi nem érzékelte az ügynöknőt, hála némi fejlesztésnek a páncélján, észrevétlenül bejuthatott a bázisra. Az ötlete azonban elég kockázatos volt, legalábbis a saját szemszögéből. Pár perccel előttünk, hegymászó felszereléssel megközelítené a bázist, elfoglalná a kinti erkélyes részt, megtisztítaná az ellenségektől és zavarókat helyezne el, hogy észrevétlenül jöhessünk utána mi is. Nem tűnt egy egyszerű vállalásnak, de ha valaki, akkor neki bőven megvoltak hozzá a képességei, hogy teljesítse. Ha ez megvolt, mi repülő autóval szintén megközelíthettük a bázist. És ha bent voltunk, onnan már egyszerűbb az ügy, nem sokkal, de hangyányit. Minden esetre, ha elfogtuk a bárót, biztosítottuk a kastélyt és kikapcsoltuk a teleportálást gátló pajzsokat, onnantól már hívhattunk erősítést. Addig azonban maradt a manuális megközelítés, hiszen ezek a pajzsok teleportációs próbálkozás esetén vagy kilöktek volna minket a hatókörükből, vagy szimplán belehaltunk volna egy próbálkozásba, vagy el sem indult volna a folyamat, tehát nem érte meg ezzel próbálkozgatni. Oké, tehát a keret megvolt, bejutás és kijutás, de közben sem ártott megbeszélni a részleteket, amennyit csak lehetett. Blokk azonnal helyeselt az elmondottakra, hiszen valóban nem volt bennük kivetnivaló. Persze a megközelítésnél vigyáznunk kellett, nehogy hibázzunk és lebukjunk, de ez egyértelmű volt. Érdekes dolgokat mondott a bejutás utáni beszivárgással kapcsolatban. Az ellenség kommunikációs rendszerébe valóban előnyös lett volna bejutni. Bérmajom azonnal rá is harapott az ötletre, ahogy én is. Sőt, én tovább is fejlesztettem kicsit a saját megszólalásomban. Először is érdeklődtem a zavarókkal kapcsolatban, hogy nem kapcsolnak ki semmilyen rendszert, hanem csak a közeledésünket rejtik el, de csak elővigyázatosságból kérdeztem rá, hiszen triviális volt a dolog. Az időzítés is fontos téma volt, amiről ideje lett volna beszélni. A múltkori éjszakai időpontot javasoltam, hiszen amit akkor mondtunk továbbra is állt, az őrség akkor lehetett kevésbé éber, a látási viszonyok kívül rosszabbak voltak, nyugodtabb volt a környék és hasonlók. De ami a legfontosabb, próbáltam valami irányt kidolgozni magunknak odabent. A főkancellár birtokán tapasztaltakból kiindulva az lett volna a legjobb, ha sikerült volna Blokkot bejuttatnunk a kastély rendszerébe. Onnantól mindenhez hozzáférésünk lett volna, a kommunikációhoz, a térképekhez, a biztonsági rendszerekhez, mindenhez. Megtalálhattuk volna a kancellárt, elszigetelhettük volna az őrséget, ki és bekapcsolhattuk volna amit kell, összefoglalva, a mi kezünkben lett volna az irányítás. Az oda való bejutás azonban mindenképpen nehézkesnek ígérkezett. Mégis felvetettem az ötletet, hiszen ezt láttam a legjobb esélyünknek. Igazából az akcióhoz nekem ennyi hozzáfűznivalóm lett volna, innen már a parancsnokon múlott a dolog. Részemről már csak a felszerelés kellett és indulhattunk is. De a megbeszélésnek még nem volt vége.

Reynolds folytatta, de már neki sem volt sok hozzáfűznivalója. Gyorsan megnyugtatott, hogy a bejutásából és a zavarókból semmit sem fognak észlelni a bentiek, én pedig feltétel nélkül el is hittem ezeket neki. Nem kellett félteni a nőt, értette a dolgát, nagyon is. A bejutás időpontjába nem szólt bele, de a benti akciókhoz volt egy remek javaslata. Azt vetette fel, hogy a kiiktatott őrök öltözékét és mágneskártyáit felhasználva jussunk be a kastély védettebb részeire. Remek ötletnek tartottam, nem tettem szóvá, de bőszen bólogattam, hogy ez bizony működhet. A kommunikációt feltörve tökéletesen beleolvadhattunk a társaságba, hiszen eléggé vegyes válogatott volt, még az se szúrhatott nagyon szemet, hogy más akcentussal beszéltünk. A titkos kódjelekkel azonban nem voltunk tisztában, szóval végig készen kellett állnunk, hogy bármelyik pillanatban lelepleződhettünk. Ettől függetlenül egészen mélyre eljuttathatott minket a dolog. Blokk azonnal felajánlotta a segítségét a megfelelő felszerelés kiválasztásához, amivel észrevétlenül becsatlakozhattunk az őrség kommunikációs hálózatába. Máris megtérülni látszott, hogy volt velünk egy informatikai szakértő, úgy tűnt, Goblin remekül választott. Minden esetre a felvetése helytálló volt, Bérmajom a maga kinézetével eléggé kitűnt volna a tömegből, még beöltözve is. Mintha lett volna némi ellenszenv is a férfi hangjában. Ez nem volt meglepő, a Hydrán belül elég sok embernek megvolt a véleménye a mutánsokról. Nem is csoda, hiszen már a szervezet alapelvei között ott volt, hogy a technológia felsőbb rendű a mutációhoz képest. Ettől függetlenül a szervezet nem vetette meg a mutánsok és mutációs képességek felhasználását sem. Konkrétan bármit felhasználunk, amiből hasznot és fegyvert lehet kovácsolni. Háborúban állunk a világgal már évtizedek óta, ehhez pedig kemény eszközök kellenek. De kicsit elkanyarodtam a fő csapásiránytól. Tehát, újdonsült parancsnokunk reagált az új felvetésekre. Az időpont témáját gyorsan lezárta, egyszerűen egyetértett a javaslatommal és már meg is voltunk. Végül is nem csoda, hiszen a múltkor is pont mi ketten javasoltuk ezt az éjszakai behatolás dolgot. Ezt tehát gyorsabban megbeszéltük, mint vártam volna, tényleg egészen jól haladtunk már. Az ő álcázása azonban valódi problémát jelenthetett, ezt ő is belátta. A gépeket még meg tudtuk téveszteni a kódokkal és kártyákkal, de az embereket már aligha. Ez tehát egy komoly problémának tűnt. Egy holografikus álcázó megoldhatta a dolgot, de ennek meglétére nem volt garancia. Szellőzők, elkerülők, beugrók jöhettek még szóba, de az borzasztóan kockázatos lett volna, ha szabadon próbál minket követni. Nehéz ügy, Bérmajom adottságai olykor-olykor jól jöttek, de most inkább hátrányban voltunk miatta. Minden esetre még egy rövidke tanácskozó kör hátravolt a feloszlás előtt.

Szokás szerint Reynolds kezdte. Ő is örült, hogy volt velünk egy techno szakértő, aki segíthetett a küldetés végrehajtásában. Elég kemény rendszerrel volt dolgunk, nem győzöm hangsúlyozni, milyen jól jött a fickó. A behatolás idejéhez már ő sem szólt hozzá, úgy tűnt, ez tényleg eldőlt, ennyivel is előrébb voltunk. Bérmajom bejuttatása számára is problémás volt, neki is csak a szellőzök, illetve a holografikus álcázás jutott csak eszébe, így ezek tűntek az egyetlen járható útnak. Bíztam az utóbbiban, hiszen eléggé előnytelen lett volna, ha az osztag parancsnoka elszeparálódik a csapattól. Ezzel le is zárult a tervezési fázis, egyelőre végeztünk. Elmehettünk felszerelkezni, majd jöhetett némi pihenés kora estig, hogy mindenki maximálisan vehessen részt a küldetésen. Mivel én már elmondtam a magamét a végén, így a maradék időmet a helyszín további elemzésével töltöttem. Igyekeztem minden információt a fejembe vésni a kastélyról, amennyi csak rendelkezésünkre állt, még ha zavaróan kevés is volt mindez. Mielőtt még elmehettünk volna, Bérmajom gyorsan átismételte az akció főbb pontjait és menetét. Minden apróságot a fejembe véstem, a feladat nehézségéhez képest nem volt egy bonyolult terv. Bérmajom engem bízott meg, ha a külseje miatt nem tudna velünk jönni, hogy vezessem a csapatot, határozottan bólintottam felé, hogy megértettem és rendben. Várható lépés volt, hiszen utána és Reynolds után végül is már én voltam itt a rangidős. Ennek ellenére azért örültem volna, ha sikerül együtt maradnia a csapatnak és nem kell a parancsnokunk nélkül haladnunk előre. Ha bent vagyunk, onnan Blokkon múlik, milyen körülmények között tudjuk majd teljesíteni a küldetést. Akármennyi őrrel is lesz dolgunk, úgy éreztem, hogy a fejlett biztonsági rendszer lesz itt a legnagyobb ellenségünk, azt pedig csak remélni tudtam, hogy az informatikusunk készen állt a megmérettetésre. A tanácskozás végeztével elégedetten összecsaptam a kezeimet, kicsit megnyújtóztattam a tagjaimat és röviden elbúcsúztam a többiektől, természetesen csak este hétig, az akció kezdetéig. Jöhetett a legszórakoztatóbb rész, a játékszerek összeszedése.

FELSZERELKEZÉS

Minden megvolt, így, immáron a csomagocskámmal kiegészítve indultam el a „szobám” felé. Múltkor is itt pihentem meg a bevetés előtt és mivel nem alvás közben raboltak el minket, most sem láttam akadályát némi szusszanásnak. Engem ugyan nem érintett semmiféle időzóna váltás, mint esetleg a kollégáimat, de már megtanultam szabályozni a szervezetemet. Néha napokat kellett működni alvás nélkül, néha pedig szinte teljesen kipihenten kellett aludni. Sok évnyi kiképzés után az ember megtanul uralkodni a saját testének működése felett, legalábbis ilyen téren. Nem voltam álmos, mégis magamra erőltettem egy pár órás szusszanást, majd úgy hat óra körül fel is keltem. Vettem egy gyors zuhanyt, kicsit kitisztítottam a fejemet a víz alatt. Ismét itt voltam, a nagyok között, a profi ligában. A múltkorinál sokkal veszélyesebb küldetés előtt álltunk. Bár a múltkori küldetésünk nagy része illúzió volt, ettől függetlenül valóságnak éreztünk a végéig. És nehéz volt kiverni a fejemből, hogy a bajban egyszer-kétszer majdnem elvesztettem az önuralmamat. Persze a halál torkában, körbevéve, beszorítva ez bárkivel megeshet. Mégis, néha élet és halál között dönthetett, ki mennyire képes megőrizni a hidegvérét. Most is sok nehéz helyzet várt ránk, tudtam jól. De már higgadtabb, tapasztaltabb, képzettebb katona voltam, mint múltkor. Minden egyes alkalommal egyre kevesebb az esélye, hogy pánikba esek. Ez jó. Az hogy ez mennyire egészséges folyamat, hogy egyre inkább gépiesebben hajtom végre a parancsokat, az irreleváns. Ez kell ide, ez kell az életben maradáshoz, ezt teszem. Ezekkel és még hasonló gondolatokkal igyekeztem ráhangolódni a küldetésre a zuhany alatt. Teljes nyugalommal, tiszta gondolatokkal és makulátlan elmével léptem ki a víz alól, készen egy újabb „öngyilkos akcióra”. Szokás szerint részletesen ellenőriztem a felszerelésem minden egyes apró darabkáját, hogy a bevetés közben kifogástalanul működhessen mind. Háromnegyed hét elmúlt, én már készen álltam, így el is indultam a hangár felé. Tíz perccel a találkozó előtt a parancsnok már ott várt minket, köszöntöttem őt és csatlakozva hozzá vártam az újoncainkat, hiszen Reynolds már minden bizonnyal elindult. Bérmajom megkapta a holografikus álcázót és emberi alakot vett fel, ennek örültem, így együtt maradhatott a csapat és az ő kezében maradhatott a vezetés. Amúgy sem voltam vezető alkat, sose dolgoztam még parancsnokként, én a parancsok végrehajtásában voltam kiváló, nem a kiosztásában. Persze nehéz ezt így megmondani, hogy sose próbáltam, de nem is éreztem késztetést a kipróbálásra. Mikor összegyűlt a csapat, el is indultunk a kastély felé.

A repülő autó szokatlan közlekedési eszköz volt a számomra, de a jelenlegi céljainknak abszolút megfelelt. A megbeszélt helyen leparkoltunk és várakoztunk, a hegyek között, kicsit távolabb a kastélytól, de még kommunikációs távolságon belül. Minden Reynolds-on múlott, de a bizalmam töretlen volt irányába, csak idő kellett neki. Eltelt 20-25 perc síri csöndben, már-már aggodalomra adott volna okot a várakozás, de végül is minden rendben volt. Megérkezett az üzenet, tiszta volt a terep, az ügynöknő szokás szerint jól végezte a dolgát. Nehéz lett volna megmondani, mire mentünk volna nélküle. Valószínűleg semmire. De velünk volt és sínen voltunk. Ismét beindult a járművünk és alacsonyan közelítve haladtunk a kastély irányába. Valahol alatta találtunk is megfelelő pontot a jármű elhagyására, innentől kezdve követtem Bérmajom példáját. Csáklyarögzítés, megfelelő biztosító kötelek, mászó felszerelés bevetése, és ha minden jól ment, akkor pár percen belül és minimális erőfeszítéssel már az erkélyen, teraszon, illetve kiszögellésen kellett lennünk. Innen már sok múlott azon, mit is találtunk ott. Remélhetőleg Reynolds várt minket, néhány kiiktatott őrrel, akiknek lenyúlhattuk a felszerelését. Minden esetre ilyenkor legfőbb az óvatosság. Először is, rendkívül körültekintően másztam, hiszen a sziklafal tartogathatott kellemetlen meglepetéseket, amiknek nem akartam áldozatául esni. Másodszor, igyekeztem kímélni az erőmet is mászás közben, hiszen hosszú éjszaka várt ránk. Harmadszor, csöndben másztam, minél kevesebb zajjal, hiszen nem tudhattuk, ki és hol figyel minket. Ha a mászást letudtuk gondok nélkül, amibe azért reménykedtem, akkor jöhetett a feljutás. Ott is, először csak óvatos felpillantgatás, nem várt-e ránk odafent meglepetés, majd ha tiszta volt minden, akkor irány fel. Bérmajom nyomában haladtam, illetve tőle kicsit oldalra, hogyha bármi balul sülne el nála, ne rögtön rám essen, de azért olyan távolságba legyek, ahol még tudok valamiben segíteni neki, ha igényli. Bíztam benne, hogy az utánam mászók is hasonló formációban követtek. Már itt a mászós részénél elbukhattunk mindent egy elrontott mozdulattal, ezért hangsúlyozom, különösen figyeltem minden lépésemre felfelé menet. Az hogy odafent mi várt ránk, azt már nem tudhattam előre, remélhetőleg minden rendben zajlott és a megérkezésünk észrevétlen maradt.

Ennyi volt, hát, megmondtam, hogy ez egy hosszabb szegmens volt. Az eddigiekhez képest csöndben voltam, hiszen én már elmondtam a magamét a saját kis német akcentusommal, innentől kezdve már csak helyeselni, bólogatni, vagy a fejemet zárni tudtam. A terv megvolt, a körülményekhez képest egy egész jó vázlatot raktunk össze. És hacsak nem bukunk le rögtön az elején, nem fognak el minket és nem tesznek megint tartályokba, akkor elmondhatjuk, hogy ezt a missziót már jobban kezdtük, mint az előzőt. Nem egy nagy elvárás, szóval még esélyünk is volt teljesíteni. Legyen is így. Szóval a terv rendben volt, a csapat is működőképesnek tűnt, már csak a feladathoz kellett felnőnünk. Biztos voltam benne, hogy vártak ránk meglepetések a kastélyon belül. Csak remélni tudtam, hogy felszerelésileg, tervileg és fejben is készen álltam rá, hogy a küldetés rám eső részét maradéktalanul teljesíthessem. Eddig megtettük a magunkét, de mostantól már az ellenség lépéseivel is számolnunk kellett és valahogy előttünk maradni, legalább egy lépéssel. Hogy ez mennyire sikerült, az majd elválik később. A tervezgetési folyamat tehát lezárult, eljött az igazi akció ideje. Erre vártak, nem? Akkor most örülhetnek, mert mostantól fejest ugrunk a pörgős események sűrű sodrába.

Felszerelés:

Blokk átgondolta és összeírta, mik fognak kelleni. A raktárakban szembesült azzal, hogy a súlycsökkentésnek kell lennie a jövő fejlesztési irányzatának a Hydra haditechnológiájában. Neki az informatika volt a szakterülete, ebben sajnos nem tudott segíteni, csak ötletekkel. Le kellett redukálnia a terveit és kisebb felszereléssel menni. Ami nélkülözhetetlen volt, azt természetesen vitte, a többi, "luxus" felszerelést építette le.
A bevetés előtt még pihent, amennyit tudott, még egyszer átnézett és végiggondolt mindent. 
~Az undor nem zavarhat be a képletbe a vezetőnek választott mutáns miatt. A Hydra fejeknek megfelelt, profi bérgyilkos, nekem is félre kell tennie az előítéleteimet, ha ők félre tudták tenni. Koncentrálni kell a feladatra, semmi másra.~
A megbeszélt időpontban megjelent a páncéljában, a felszerelésekkel és tisztelgett a többieknek. Reynolds már előrement, ahogy megbeszélték. A vezetőjük kapott emberi külsőt létrehozó álcázót. Jobb volt így ránézni is, nem keltett akkora undort Blokkban. Ettől függetlenül tudta, mi rejtőzött az álca mögött. A Mumus valóban a csapat mumusa lett, az a tag, akire számítottak és nem jött el. Blokk ezt sosem tette volna meg szó nélkül. Nem hitte volna, hogy komoly indoka volt annak az embernek. Furcsa, kapkodós férfinek látta és úgy gondolta, most is apró-cseprő ügy miatt maradt távol. Létfontosságú szerepe nem volt az akcióban, a személyes kisugárzását sem fogja hiányolni senki. A felelősségre vonás pedig a vezetőkön múlik és nyilván nem fog elmaradni.
Beszálltak, elindultak és az úton senki nem erőltette a társalgást Blokk nagy örömére. Nem beszélgetni jött, hanem dolgozni.
Egyszerűbben indult a kaland, mint gondolták. Nem kellett mászniuk, az autóval le tudtak szállni a teraszon. Blokk ennek köszönhetően a csáklyázós-mászós eszközeit nem is vitte magával, azokat a repülő autóban hagyta. 
~Reynolds szép munkát végzett. Kiiktatta őket és a zavarókkal helyet csinált nekünk a biztos érkezéshez. Valóban olyan jó, amilyen híre van.~
Átvette a kommunikátor egységet. Ezután megnézte a katonák felszerelését, hogy a páncél és a sisak rendelkezett-e minden funkcióval, amivel az ő szokásos Hydra páncélja és sisakja. Mindenképp fel kellett venniük, hogy ne keltsenek feltűnést. Blokk elkezdett megválni a ruházatától és belebújni egy hasonló alkatú, halott katona öltözetébe, annak a teljes felszerelését is magához véve. Amit lehetett, kiváltott ezzel és minden mást visszarakosgatott az autóba. Megvárta, hogy mindenki készen álljon, lehetőleg kövesse a példáját. A kutakodás közben térképet is keresett vagy a páncélban elérhető, elkérhető adatbázist. Biztonságosan igyekezett ezt megtenni, hogy a rendszer ne érzékeljen indokolatlan kutakodást. Felmérte a terasz adottságait, a technológiai csatlakozási pontokat és az ajtóhoz indult. Szükség esetén rákapcsolt valamit, amivel biztonságossá tette és lekért belőle minden információt, amit tudott. Az volt az első, hogy minden információt megszerzett, amit tudott innen a teraszról, a katonáktól és a bejárati egységtől. Meghallgatta a felvételeket is, hogy ne akkor hallja először, amikor használni kell. Ezek után a mágneskártyával kinyithatta az ajtót és félrehúzódohatott, hogy megnézze, milyen látvány tárult eléjük. A jelentési kötelezettséghez megvolt az eszköze, azt is meg tudja majd tenni, mikor kell.

Felszerelés - javított verzió:

Tigert nem zavarta a visszalépés az eredeti felszereléshez képest. Az volt most a logikus lépés, hogy ők ketten Braunnal átöltöznek, itteni Hydra őrt játszanak. A majmot fölösleges lett volna beöltöztetni a korcs alkatával, neki elég volt a holografikus álcázó. Érdemes lett volna átprogramozni azt a látott őrök kinézetére, ha erre volt lehetőség. Blokk nem mondta ki a gondolatát. A parancsnoknak tudnia kellett a lehetőségeit és eszébe kellett jutnia ennek, a beosztott nem emlékeztette. Reynolds úgyis láthatatlanná tudott válni, neki szintén nem kellett öltöznie.
Blokk mindent megvizsgált és tovább kellett keresniük. Nem jutottak különösebb információhoz. A kastély őrzése előrelátóan volt megszervezve, néhány kinti őr kiiktatásával nem lehetett még belelátni a rendszerbe. Blokk igyekezett mindent megfigyelni a felvételből is, akcentust, hanglejtést, hangszínt. Nem talált rajta sok használhatót, a hangminták kellettek. A legfontosabb a bejelentkezés volt, azt megjegyezte, hogy volt elérhető. Kint sem talált semmi csatlakozót. A kártyával nyitotta az ajtót és mögötte nem várta őket támadás. Igazi kastélyfolyosó volt, nem építették át ezt a részt. Középkori jelenetek is játszódhattak volna itt egy kosztümös filmben, ha nem a Hydra bázisa lett volna. Szép épület volt, Blokkot nem érdekelte. A falakat nézte, a plafont, lejárókat, oda nem illő jelzéseket keresett. Reynolds előrement és semmi nem akadályozta meg. Amíg újabb parancsot nem kapott, Blokk követte a nőt, hogy megkeresse a pontot. A lépcsőn fel kellett menniük, edzett katonáknak ez nem volt nagy nehézség. Terasznyi térre értek, Blokk nem indult el, fedezékbe vonult. Ki kellett iktatni a két őrt, erre szerinte a láthatatlan asszony volt a legalkalmasabb. Amint a teraszon is tette, a nyakak eltörése lett volna a legcsendesebb módszer. Blokk várta a parancsot. Nem akart lövöldözni, mert a katonáktól elvett lőfegyvereken nem volt hangtompító.

Felszerelés - utolsó összegzés:

Blokk figyelt a parancsra. Bérmajmot kijelölték és még a bevetés előtt közölte, hogy itt már nem fog adni mások véleményére. Tiger eddig nem is szorult rá arra, hogy ő adjon tanácsokat a parancsnokoknak. A saját munkáját rábízták, minden másban követte az utasításokat és nem volt még elbukott bevetése. Jó parancsnokok voltak a Hydránál és az utálkozás ellenére Bérmajom ötleteit, terveit is el kellett ismernie. Az őrök lecserélése lett volna a legjobb, itt hagyni néhány embert helyettük. A létszám miatt erre nem volt lehetőség. Blokk nem mondott semmit, hanem beírta a képernyőre a választ és megmutatta a többieknek jól láthatóan:
- Csak a névkódok, Sólyom 1-hatig.
Ha Braun sem döntött másként, akkor a csapat elindult. Már Bérmajom is jól volt álcázva, úgy nézett ki, mint bármelyik másik őr. Két órájuk volt még az őrségváltásig. Ez fontos információ volt. Blokk gondolkodott, hogy hallott-e a felvételen bármit, ami most segíthetett nekik. Beszélgetések voltak rajta és egy jelentés.
~Egy Charlie nevű katona valószínűleg akcentussal beszélte a németet és nem ő lehetett az egyetlen nemzetközi. Ezért is ment a jelentés angolul és a itt a kérdés is. Miről ismerték meg Charlie egyenruháját és melyikünké lehet az?~gondolkodott némán.
Gyorsan kellett reagálni, mielőtt az őrök felszóltak volna, hogy nem volt jó valami a fenti őrökkel. A fenti hat őr között kellett lennie egy parancsnoknak. Most hárman jöttek, így láthatták az őrök. A három közül a rangidőst kellett megszólítani. Tehát az lehetett Charlie, ha az őrök követték a szabályzatot. Blokk ebből még mindig nem jött rá, mit kellett volna tenni és hogyan. A hangutázás élőben sokkal nehezebb volt, mint felvételről bejátszani egy jelentést. Ha valamit ki tudott találni, megtette, ellenkező esetben a többiekre hagyta a megoldást és ő csak segédkezett nekik, amiben tudott. Támadás esetén fedezéket keresett.

Blokk nem tudta kitalálni, hogy kellene Charliet eljátszani. Ötletei voltak, egyik sem volt maradéktalanul kielégítő. Braunnal együtt bölcsen hallgattak, a parancsnokra bízták az ügyet. Bérmajom megoldotta. 
~Járásról, testalkatról megismerték egymást az őrök, de az nem feltűnő, hogy teljesen más hangon szólal meg valaki?~gondolkodott némán.
Minimális esély volt arra, hogy Bérmajom pont ugyanúgy beszéljen, mint az egyik kinti. Lehet, hogy ez a minimális esély mentette meg most az életüket és Reynolds, aki megölte az egyik őrt, a másikat a mutáns.
Blokk a lényeget megjegyezte. Nem volt meglepő, hogy őrszolgálatból senki sem mehetett el engedély nélkül. Az engedélyről pedig tudniuk kellett azoknak, akiknek a területén keresztülment az illető. Az a bizonyos Charlie hasfájós volt és sokat evett, ennyit megtudtak. Nem gondolta, hogy még használni kell később ezt az információt, de megjegyezte.
A katonák ruházatát gyorsan átnézte, hogy volt-e valami használható, ami a kintieken nem volt. Ha minden ugyanolyan volt, akkor a beléptető egységet vizsgálta meg biztonságosan. A kését előkészítette, hogy ha kellett, levágjon egy kezet, ujjat, szemgolyót, amire szükség volt. Nem volt ő olyan mészárlós típus, ha lehetett, inkább másra bízta ezt. Megnézte azt is, hogy csak beléptetésre volt-e alkalmas az egység vagy kinyerhetett belőle információkat visszafejtve. A lehető legbiztonságosabban próbálkozott.

Blokk tüzetesen és gyorsan átnézte a katonák holmiját. Mindent ugyanolyannak talált, mint a fentieknél. A belépőkártyáikat eltette, feltételezve, hogy másféle jogosultságuk is lehetett. Megjegyezte, melyik volt a fenti katonáé és melyik ezé a kettőé. Nem kellett levágnia semmilyen testrészt, a mágneskártyás és kódos megoldás elegnedő volt a műszereivel. A rendszerből nem tudott információkat kinyerni, ahhoz még tovább kellett haladniuk. A bejutás volt az egyetlen, amit megoldottak. Ez is eredmény volt, elengedhetetlen a továbbiakhoz. 
Nem tartotta fontosnak, hogy bármit mondjon. A nyilvánvalót mindenki látta, azt is, hogy a katonák ugyanolyanok, mint fent voltak a többiek és hogy Reynolds jó munkát végzett. Bérmajom is, el kellett ismernie a mutáns ügyességét. Jól játszott és pontosan célzott. Blokk nem az az ember volt, aki harsányan dícsért mindenkit. Magában megjegyezte, kitől mit várhatott és eddig nagyon jónak látta a csapatot. Nem csak az egyes tagjait, hanem magát a csapatot is, mert meg tudták osztani az erejüket, tudtak másra bízni olyat, amit másra kellett. Senki nem kapkodott, hogy egymaga vigye el a dicsőség koszorúját. Abba bele is halhattak volna.
A következő hasonló folyosón sem láttak semmi érdekeset. Az ősrégi térképek alapján két utat tudott az alakulat.
~Ha én Zola lennék, renegát Hydrás, akinek rejtőznie kell, biztosan a lehető legmélyebbre, a hegy gyomrába tenném a központomat, nem a kastélyom szélére - gondolkozott némán.
Figyelte a falakat, hogy nem látott-e valahol titkos ajtóra utaló részt, bármilyen elektronikai berendezésnek a nyomát. Nehéz volt elhinni, hogy teljesen érintetlen kőfolyosókon kellett menniük. A két irány között dönteni kellett. Ha semmi mást nem látott, akkor szólt a többieknek:
- Én a hegy belsejét nézném meg.
Bérmajom feladata volt dönteni és ha kiadta a parancsot, Blokk követte azt. Az ajtóknál lévő szerkezetnél ugyanúgy megnézte, mit lehetett velük tenni és a szerkezeteivel, valamit ugyanazzal a mágneskártyával, amivel az elsőt is kinyitotta, azaz az egyik fenti katona kártyájával megpróbálkozott belépni, ha nem tudott egyéb információt kinyerni. Támadás esetén fedezékbe húzódott.