Knowhere

Kinézek a folyosóra, de az teljesen üres, egy szétszaggatott hullától eltekintve. Érzem, hogy valami nem stimmel, meg vagyok győződve róla, hogy valaki figyel, de nem tudom, hogy honnan. Láthatatlanság? Annyi biztos, hogy nagyon gyorsan meg kell állítanom Nestort, mielőtt megölhetné Villámot és Jellyt. Viszont ha nem akarom cserébe őt elveszteni, az irányítóját kell megtalálnom. Azt viszont nem kockáztathatom meg, hogy a két másolat egyszerre akcióban maradjon, így az eldobott másolat fejét megcélzom egy teljes erejű sugárral. Tudom, hogy ha sikerül megölnöm, Nestor egy jó darabig nem tudja majd újra megidézni akkor sem, ha visszanyerte a tudatát, de ezt az áldozatot muszáj meghoznunk.
Ha sikerül végeznem a másolattal, elkezdhetem az irányítókat keresni. Érzem a vadászó tekintetet magamon, és tudom, hogy itt van a közelben, de nem látom sehol. Végignézek a folyosón, és megpróbálom villámgyorsan felmérni, hogy van-e olyan hely, ahol el lehet rejtőzni, vagy van-e kanyar, ami miatt nem látom az ellenséget. A plafonra is felnézek, hogy nem rejtőzik-e ott valaki. Aztán hirtelen bevillan valami. Intuíció, de a jó parancsnok tudja, hogy mikor kell a megérzéseire hallgatni. Beleeresztek egy sugarat a hullába, mielőtt tovább keresnék. Klasszikus módszer, hogy aki nem akarja, hogy fenyegetésnek tekintsék, az halottnak tetteti magát, és vannak olyan lények, amiknek nem okoz gondot, hogy széttépett hullának álcázzák magukat. Például a szipolyok...
Ezután ha nem történik semmi, folytatom a keresést. Ha látok kanyart suhanva elindulok arra, de először óvatosan nézek ki a merőleges folyosóra. Igyekszem minden irányba figyelni, és minél jobban felkészülni egy meglepetésszerű támadásra.

Futott a nép, loholt az életéért és senki nem beszélt a kymmelianen kívül. Jól tették, ilyenkor az erőt a lábakba kellett gyűjteni. Térképet nem láttak korábban sem, csak következtetni lehetett, hogy mi lett volna jó ötlet és mi lett volna komplett hülyeség. Az előző szintről kettőt kellett menniük a jó búvóhelyekhez és bele is futottak a nehézfiúkba. Töltés úgy gondolta, most elég lesz egy szint. 
~Közvetlenül a nehézfiúk emelete alatt talán nincs még egy ilyen csapat és lehet egy kis nyugtunk, amíg kitaláljuk, hogy mi lesz. Ezek bumburnyák kree őrök is mondhatnának már valamit. Nekik ismerniük kell az egész kócerájt~gondolkodott hangtalanul.
Mászott a létrán lefelé és kifújta magát, hogy a szörny ide máűr nem juthatott le. A sebek nehezítették a dolgát, de úgy érezte, a létrázás még ment. A lábsérült foxiaival nehezebb lesz.
~Cipeljék az őrök, akiknek semmi bajuk! Én nem fogom, elég nekem a magam égési sérülése~morgott magában némán.
Ha elért egy szintbejáróhoz, akkor benézett óvatosan és kikémlelte, mennyire volt ép és védhető vagy elfoglalt. Ha üresnek látszott, akkor kimászott oda.

A csata az egyik pillanatban még tombolt a sötét oldalra átállt Nestor és a társai között, a következő pillanatban nyugalom, és vihar előtti csend borult a csatatérre. Sokan megsérültek, és hát Jelly számára a padló még mindig úgy hullámzott, mintha egy viharkorbácsolta tenger lett volna.
Carl nem tudta elhinni, hogy Miller válaszolt, de főleg azt nem, hogy a kommunikátora megúszta az esést. És ráadásul nem is Nestor, hanem az egyik csapattársa tette ezt vele. Azonban még élt, csak a feje és a karja fájt, és a pólója volt zavaróan nedves a fejéből szivárgó vérből. Elgondolkodott, hogy elvérezhetett e így, aztán számításba vette a vér alvadását.
És rájött, hogy egy esetleges agytályog miatt kell csak aggódnia. Persze valószínűleg az űr ezen részén ennek a gyógyítása talán olyan egyszerű volt, mint a Földön egy mezei influenzáé. Megrázta a fejét, beleszólt a kommunikátorba.
- Villám és én megsérültünk - jelenti Nestor parancsára. - És kiolvastak mindent Nestor fejéből, tehát idő kérdése, hogy a helyzet rajtaütésből szarsággá változzon. Van valami ötletünk?
Valószínűleg most végződött kudarccal az egész küldetés, azért odasántikált a sérült Villámhoz.
- Köszi, hogy megmentettél - motyogta lassan, még mindig a hányingerrel küzdött. - Ha te nem lettél volna, akkor most hulla lennék és nem agyrázkódótt. Ilyen hülye szavat.

Sikeresen kitértem a fejemre mért támadás elől, ami valószínűleg halálos is lehetett volna, de hiába nem örülhettem a sikeremnek, ugyanis mikor kitértem halottam, hogy bennem valami ismét roppan, a bordáimnál. Sikerült felállnom, de azonnal újabb köhögőroham jött rám, de ezúttal vért köhögtem fel.
~ B*szki, a bordám átszúrta a tüdőm.
Hát nemhogy támadni nem tudtam Nestort, de még annyira se voltam jól, hogy állva bírjak maradni. Térdre rogytam és ott köhögtem veszettül, alig kaptam levegőt. Könnyek gyűltek a szemembe és már a látásom is homályos volt tőlük. Próbáltam normalizálni a légzésem több kevesebb sikerrel, majd halottam, ahogy a csata zaja elült és csak a rémes tények maradnak.
Jelly szavai jól esnek és ha bírok beszélni, akkor ennyit mondok. "Nincs mit, és bocs a karodért meg a fejedért, nem tudtam, hogy ekkora erőm van."
Vagy ha nem sikerül megszólalni akkor csak próbálok bólogatni a hang irányába.
Ha valaki fel akarna segíteni, akkor azt hagyom, közben pedig próbálom a légzésem normalizálni és a látásomat kitisztítani, hogy kitörlöm a könny cseppeket a szememből.

A másolatot gyorsan sikerül kiiktatnom, de mire érzékelem, hogy Nestor mögöttem van, tudom, hogy valószínűleg már késő. Gyorsan megpördülök, de ha támadott volna, valószínűleg nem lett volna időm kitérni. Az a szerencsém, hogy feltartott kézzel áll. Úgy tűnik megszűnt a manipuláció. Nem lövök, de rajta tartom a szemem.
- Még itt vannak valahol. Legyünk óvatosak, bármelyikünk fejébe belemászhattak! - mondom. Gyorsan végignézek a csapaton, és látom, hogy komolyak a veszteségeink. Jelly és Villám láthatóan súlyos sérüléseket szereztek, Nestor pedig elveszítette a másolatait. Lehet, hogy így már nem elég hasznos számukra, ellentétben velem.
- Rám különösen ügyeljetek! - mondom. - Lehet, hogy a másolatok nélküli Nestornál engem hasznosabbnak tartanak.
Ezután odamegyek Villámhoz, és megnézem a sérüléseit, de azonnal elhátrálok tőle, ha bármi furcsát észlelek a gondolataimban. Kész vagyok arra, hogy felvegyem a harcot a telepatikus manipulációval. Közben Nestort kérdezem:
- Láttad őket?
Ha van időm, nem nehéz megállapítani, hogy villámnak több bordája eltört, és a tüdeje is megsérült.
- Nagyon gyorsan orvosi ellátás kell neki, és nem jöhet tovább! - mondom. - Minden hirtelen mozdulattal az életét kockáztatja.
Ha ellenkezik, keményen letorkolom:
- Ez parancs, katona!
Persze mivel most Nestor a közvetlen felettesem, ha felülírja az utasításomat, kénytelen vagyok elfogadni, de más esetben nem engedem, hogy az emberem fölöslegesen megölje magát. Ebben az állapotban egyébként is csak hátráltatna, ha velünk jönne.

Kam most a beszéd helyett a mászásba fektette minden energiáját. Attól nem kellett tartani, hogy a szörny utánuk jön, nem fért át a bejáraton, amiben ők lemásztak. A foxiai egyre jobban idegesítette. Már arra is gondolt, hogy lekapja az őr nyakából és mélybe hajítja vagy fel a badoonféléhez, amiről senki nem tudta, hogy mi volt pontosan. Yalvis jól látta, Kam nem volt csapatjátéko, önző és türelmetlen volt, aki a munkájában is nehezen volt elviselhető. A rabok között még kevesebb maradt a türelméből és most már nagyon messzire ment a róka. Kam prüszkölt és rá is köpött, ha tudott. Mikor kimásztak, egy nyugodt folyosót találtak. A kymmelian nem volt ilyen nyugodt. Ha lehetett, az őr nyakából kisegítette Yalvis-t és ahogy megfogta, rámordult halkan:
- Idegesítesz, kisróka! Ha nem akarsz áramot a bundádba, akkor beszélj értelmesen vagy hallgass!
A hangerőt nem vitte túlzásba, mert lehettek a környéken nehézfiúk. Arra számított, hogy nem lesznek, de ha tévedett, a zaj idecsődíthette volna őket. Fegyverek nélkül nem lett volna esélyük ellenük. Az őrökre és a lupin érzékekkel rendelkező foxiaira bízta a folytatást, hogy mondják meg, szagolják ki, merre vegyék az útjukat. Most már túl akarta élni, ha eddig eljutott.

A köhögés lassan alább hagy ahogy nem mozgok tovább. Több vért nem is köhögök fel, de attól még minden lélegzetvétel fáj.
~ Ezt jól megcsináltam. Ez jó kis sztori lesz, ha megérem elmesélni.
A köhögés abbamarad így megpróbálok lassan, felállni, de még csak hozzákezdenék a folyamatnak, mikor Vron rám parancsol, nem mehetek tovább.
Nem moccanok, de azért láthatja rajtam, hogy nem tetszik a parancs.
- Már jobban vagyok, már kapok levegőt is.
Mondom, bár tudom, hogy itt úgyse mehetek tovább vagy max úgy, hogyha nem akciózom, mert esélytelen lennék, akár a saját gyorsaságommal is kinyírathatom magam.
Megpróbálok lassan felállni, mert azért nem múlt el a veszély és azért a földön, mégiscsak védtelenebb lennék. Persze kerülök minden hirtelen mozdulatot.
~ Ez vicces lesz a gyors fiú ne mozogjon, mi is lehetne ennél "könnyebb"?

//Svarog jelezte, hogy csak holnap tud írni, így kaptok +2 napot, azaz visszaállunk a rendes időre és így hétfőn lesz új kör.//

Miller legalább a hajónkat meg tudja védeni, így egy kicsit csökken a veszteségünk, de még így is nagyon rosszul állunk. Villám szerencsére egy grimasszal tudomásul veszi a parancsot, így nem kell időt és energiát pazarolnom arra, hogy vitatkozom vele. Úgy néz ki, a telepata társasága el lett zárva tőlünk, így talán nem fognak több gondot jelenteni, de ez nem jelenti azt, hogy a helyzetünk megoldódott volna. Nestorral ketten maradtunk harcképes állapotban, ráadásul ős sincs ereje teljében, mivel mindkét másolatát elvesztette. Abban egyetértek vele, hogy a többiek csak akadályoznánk minket, ahogy sajnos azzal sem tudok vitatkozni, hogy ketten valószínűleg kevesen leszünk. Valóban az őrök segítsége lehet a megoldás kulcsa, de ahhoz, hogy találkozhassunk velük, még jópár rabcsoporton át kell verekednünk magunkat még akkor is, ha ők is elindulnak felénk. Millerhez fordulok:
- Mindketten tapasztalt katonák vagyunk, és a rabok többségénél valószínűleg sokkal jobban értünk ahhoz, hogy kihasználjuk a környezet adottságait. Ráadásul ha a tábornok képes manipulálni is a körülményeket a javunkra, komoly túlerő ellen is lehet esélyünk. Különösen, ha dróntámogatást is kapunk.
- Tud nekünk segíteni, tábornok? - kérdezem, ezúttal Millernek célozva a szavaimat.

Jó hír volt hallani, hogy Miller rendbe tud hozni, minket, bár kíváncsi vagyok egy bordatöréssel mihez kezdünk, elvégre az nem olyasmi, ami nagyon visszanőne a helyére.
A terv szerint félúton találkozhatunk vele és akkor majd segít.
- Én benne vagyok. Menjünk!
Mondom és ha a többiek is megindulnak, akkor lassan de biztosan haladok mögöttük, lehetőleg kerülve a hirtelen mozdulatokat, hogy ne sértsem meg a tüdőmet még jobban.Kész idegtépés volt számomra, mire azzal a csiga tempóval elértem Millerhez. Aki két egész fura zselés cuccot tartalmazó injekciós tűt nyújtott át nekünk. Én kissé félve ugyan, de elvettem az egyiket, majd Nestorékra pillantottam. Ha nem nagyon ellenkeztek, akkor visszahúztam a páncélomat egy részen és befecskendeztem magamba a trutyit. Eleinte furcsa érzés futott át a testemen, de aztán kis fájdalom után ismét helyére álltak a csontjaim és úgy éreztem magam mint aki újjá született. Legszívesebben körbe körbe rohangásztam volna örömömben, de aztán elvetettem az ötletet. Az önmagam leégetése rész Jelly reszortja így inkább meghagytam ezt neki.
- Köszönöm.
Mondtam Millernek, majd a behorpadt páncélomat megpróbáltam kicsit kikupálni, hogy majd ezek után ne szúrja az oldalam, majd visszahúztam magamra.
~ Na így sokkal jobb.

A foxiai tovább bosszantotta a lótestűt és kitartott az elképzelése mellett, hogy a fenti lény a nyomukban volt. Kam most azonnal szénné égette volna legszívesebben. Eszébe jutott viszont valami és az őröket kérdezte meg, hátha erre végre válaszolnak és tudnak valamit mondani. Eddig csak hallgattak, ők sem tudtak jobbal előállni, mint bármelyikük.
- Van másik lejárat vagy tudhat másik lejáratot ütni az a mutáns badoon? Ha ennek a kis idegesítő bolhafészeknek igaza van és meg akar minket keresni a szörny, akkor erre is gondolni kell.
Az új erővel nem volt kizárt, hogy áttöri a plafont. Lehet, hogy nem, de Kam nem tudta felmérni a szörny erejét. Az őrök talán tapasztaltabbak voltak és jobban tudtak tippelni. Azt már tudták, hogy biztosat senki nem állíthatott. Még arról kellett dönteni, hogy merre mennek. Mind a két irány ugyanolyannak tűnt, sehol nem láttak semmit. A kymmelian ara az irányra mutatott, ami távolabb vitte őket helytől, ahol a badoont látták, azaz a fenti szint megfelelő részétől. Yalvist még utoljára próbálta lecsillapítani azzal, hogy válaszolt a kérdésére, mert arra végre tudott.
- Egy természetfilmben láttam. Ilyen vörös szőrű ragadozó állat, mint te.

Éppen a vezérlő konzol mellett a széken ülve, épp egy könyvet olvastam a sejt regenerációról, hiszen ebben az irányban végzek kutatásokat, hogy meghosszabbítsam az életemet... Azonban az olvasásomat megzavarta egy navigációs hiba, miközben az űrben haladtam. A nagy rázkódások közepette, a székembe hajítottam a könyvemet és a konzolhoz léptem. S próbáltam stabilizálni a TARDIS-t. Közben persze kapaszkodnom is kellett a hatalmas hat részre felosztott gombához hasonlító vezérlőbe.
- Már megint kezdődik! - mondtam kissé ironizálva, tekintve, hogy nem először történt már meg velem... A próbálkozásaim ellenére nem tudtam a pályán tartva stabilizálni, így a nagy rázkódások közepette zuhanni kezdtem. Maga a zuhanás kissé intenzív volt, oly annyira, hogy elvesztettem az egyensúlyomat, hiába kapaszkodtam a konzolokba. S mire a landolás véget ért, némi füst és szikrán kívül a jelek szerint más gond egyenlőre nem adódott. Én pedig szerencsémre, pont a kanapémon landoltam a konzolok mellett. Ismét lábra álltam és a vezérlőhöz siettem. Megnéztem a hajó állapotát és az érzékelők adatait is. Utóbbi szerint valahol, az Univerzum határánál landoltam. Továbbá az érzékelők azt is jelezték, hogy egy lélegezhető atmoszférával rendelkező helyre érkeztem. S az oxigén tartalom is megfelelő volt. Elővettem a zsebkendőmet és megtöröltem az izzat homlokom és az arcom is.
- Szerencsemre épségben megúsztam a landolást. Na ideje megnézni hova kerültem. - Oda sétáltam a fa rendőrségi telefonfülke ajtóhoz, s a bal oldali ajtót kinyitva kisétáltam, s az ajtó becsukódott mögöttem. Szemmel láthatóan egy épületben lehettem, egy sötét folyosón.

Úgy festett, hogy abban a jövőben ahonnan Miller jött a gyógyászat is annyira fejlett volt, hogy az olyan sérüléseket, mint Villámé vagy Jelly agyrázkódását egy tűszúrással gyógyíthassák. Az egyik pillanatban még szédelgett, hasogatott a feje és hányingere volt.
A következő pillanatban minden sebe begyógyult, és már jobb volt mint új korában. Még egy kis émelygés sem emlékeztette a kalandjára.
Jobban volt, annyira, hogy már képes volt beszállni ő is az ötletelgetésbe. Hamarosan kiderült, hogy egy új játékos is a táblára lépett. Egy életjel jelent meg felettük pár szinttel. Aztán a következő pillanatban megindulnának, de Jelly még odafordul Millerhez.
- Azt meglehetne oldani, hogy pár drone-t az őrök segítségére küld? Ha már ön irányítja őket, akkor szerintem mindennek örülhetnek, ami megvédi őket. Csak egy ötlet volt. És nem tudunk ráállni esetleg az őrök kommunikátorára? Ha tudnánk nekik valahogy segíteni vagy kapcsolatba lépni velük, akkor szerintem már beljebb lennénk.

Úgy néz ki, hogy Miller elég nagy segítség lesz. Nem csak a drónokkal tud segíteni, de a sérültjeinket is el tudja látni. Attól ugyan nem vagyok túl boldog, hogy visszafelé kell mennünk, de azt hiszem már az is nagy szívesség, hogy félútig kijön. Gond nélkül visszaérünk a találkozási pontra, ahol átad valami ismeretelne gyógyszert. Mi tagadás, meglepett a szer hatékonysága, ugyanis pillanatok alatt gyógyította meg látszólag teljesen mind Villámot, mind Jellít, nagyban növelve ezzel a túlélési esélyeinket. Abban is igaza van Nestornak, hogy a csapatnak jól jönne egy saját készletet az anyagból. Bár ahogy a társaságot ismerem, gyorsan felélnék... Akárhogy is, ha itt végeztünk, ideje folytatni az akciót, így is épp elég időt vesztegettünk.
Amikor Jelly megszólal, várakozásaimmal ellentétben ezúttal nem is beszél ostobaságot. Eddig is eszünkbe juthatott volna, hogy megpróbáljunk kapcsolatba lépni velük, és a dróntámogatás is kézenfekvő. Reméljük, van elég belőlük Miller irányítása allatt.
Ahogy felkészülünk az indulásra, Nestor vázolja az új tervet. Arcomon ugyan nem sok érzelem tükröződik, de a szájmaszk alatt elmosolyodom. Ez a megoldás sokkal jobban tetszik, legalábbis az agresszívabb szemlélet mindenképpen. A zárt alakzat nyűg lesz, de indokolt, így nem emelek szót ellene. Felkészülök a harcra, és elindulok Nestorral együtt.