Hutt űr peremvidéke

2 / 4 oldal Previous  1, 2, 3, 4  Next

Go down

Hutt űr peremvidéke - Page 2 Empty Re: Hutt űr peremvidéke

Témanyitás by Shadow Pént. 29 Dec. 2017, 23:34

Ahol az út véget ér… már nincs barátság... nincs fény és nincs sötétség... csak a cél, és az esély, a hazatérésre... ami lassan elvész és már csak a túlélés egy újabb napért...

Kalandorok: Rhyssa Edaara Quillan-E’ron, Chuhk G'vaamnohrk, Aeyaj’gamu, Aadya Valerie, Rorrwwook
Körváltás: Január 3. 00:01 (Szerda)


Mule, semleges szállítóhajó

Jelenlegi hely: Hutt űr
Végcél: 1 nap, Nar Hekka, Hutt űr

Rhyssa Edaara Quillan-E’ron, Aeyaj’gamu

A férfi is leül, miután a páros leült is megtette, majd érdeklődve hallgatja a kettőjük kis elméletét, aztán elmosolyodva veszi elő az óráját, és pillant rá. Furcsa, egy ilyen kis hagyományos zsebóra szerű tárgy, amit utána a zsebébe visszacsúsztat.
Aeyaj’gamu közben fürkészni kezdi a macska lányt az erőben, aki most úgy áll ott, mint aki nem is tett korábban semmit, és csak várna, azonban belül a kavargó érzelmek áradata ahogy valami újra és újra felkorbácsolja a szinte fékezhetetlen vihart lelkében: düh, harag és fájdalom, mely átjárja elméjét.
-Látom, szépen összeállították a maguk kis elméletét, ami, hát hogy is mondjam, majdnem hibátlan is. Ifjú padawan, még oly fiatal és tapasztalatlan ilyen téren. Csak egy-két ön, vagy önhöz hasonló fiatal teremtés egy esetlegesen morcosabb Huttnak egy kis kellemetlenségért cserébe és máris megenyhül, vagy még némi más felajánlással megtoldva, és máris velük nem lenne semmi gond. A Birodalom és a Köztársasági flotta igen gyors, és erős is, de sajnos ők lépés hátrányban vannak, s mire reagálnak, már késő lesz. De fiatal kora ellenére szép az ön elmélete, ahogy a hadnagyé is. – Rhyssa szemébe néz, egy kedvesnek szánt mosollyal, miközben a Mule kapitánya megszólal.
-Elhaladtunk a pont mellett, kilépésre a hipertérből a jelemre. – ezután elkezd visszaszámolni tíztől, miközben az asztalnál ülő férfi tovább folytatja.
-Ami azt illeti az ön elmélete Hadnagy csak abban az egy dologban hibás, hogy tisztában vagyok azzal, hogy eme hajó csak egy csali, és kalózok lehetnek rajta… - ekkor ér el a Mule kapitánya a nullához és lép ki a hajó a hipertérből, be egyenesen egy nagy flottányi hajó közé.

Hutt űr peremvidéke - Page 2 Republ10

-… mivel én vagyok az egyik kapitány, aki vezeti eme rajtaütést, és ha kinéznek, ez nem a Birodalmi vagy a Köztársasági flotta, és önök a fogjaim. – ezzel feláll az asztaltól. – Ami Nyolcast illeti, már megrongálta a nagyképű birodalmi tisztek kommunikátorait, vagy a többiek, ha ő nem tudott bejutni. – Ezzel a Mule kapitánya felé fordul - Kapitány, őket kettőjüket még magammal viszem, és a megbeszélt fegyvereket. Ön és a legénysége szabadon távozhat, amint elhagytuk a hajót, azonnal ugorhatnak.
-Örülök, hogy állja a szavát Smith kapitány.
-A kalóz eskü kötelez, hogy álljam a szavam – majd Smith Rhyssa és Aeyaj’gamu felé fordul – Önök meg kérem fáradjanak le a hangár szintre, nem szívesen alkalmaznék erőszakot, de ha szükséges nem is fogok habozni. – ezzel egyidőben Nyolcas felől érezhető az erőn át a sötétség, ahogy hátranéz a folyosó felé.
-Megoldja, ha nem, akkor nincs helye köztünk, és így járt. – szólal meg Smith, mire Nyolcas is a párost figyeli és magához rántja a fegyvereket amiket leraktak a padlóra, majd a háta mögé teszi a fénykard markolatokat, aztán a két rövid pengét összefogja egymással, ahogy a pisztolyt ruhája övébe nyomja. Ezek megfordul a folyosó felé nézve várva az indulást. A hátán a twi’ilek lány két fénykard markolata mellett, még pihen a hátsó tartóban négy másik markolat is.
-Csak önök után – mutat Smith a folyosó felé, ahogy a páros felé néz – A kapitány úr, szerintem minél hamarabb indulna tovább az útjára.

Chuhk G'vaamnohrk, Aadya Valerie, Rorrwwook

Chuhk reakciójára villám gyorsan reagál a Cathar és ki is tér az első lövéstől, kifelé dobva egy füst gránátot, hogy fedezze a szökését, azonban a második lövés elkapja és le is teríti, amit még Chuhk láthat is, hogy a lányka ott fekszik a ketrec padlóján, hátán derék magasságban egy pisztollyal és egy tőrrel. Minden jel szerint nem számított nagy harcra.
Eközben Aadyat lefoglalják a zsoldosok fogyatkozó csapata annyira, hogy ne tudjon mással foglalkozni, de ekkor valaki az erő segítségével fel keni a falra, úgy, hogy az utolsó talpon maradt zsoldos közé és a fal közé kerül.
A füst ekkor kezd el terjedni a gránátból, és jól hallható, ahogy az utolsó ajtó is lezárul a terembe. Annak ellenére, viszont, hogy minden zsoldos halott vagy eszméletlen, Aadya az erőben érez valakit, aki még ott van, és nem telik bele sok idő, hogy Chuhk is erről tudomást szerezzen, mikor az illető tapsolni kezd az egyik sötét sarokból.
-Gratulálok, remek kis előadás volt, én legalábbis élveztem a műsort, de most már ideje lesz letennetek a fegyvert, mielőtt egymásban nem tesztek kárt. Kár lenne a tehetségetekért, ha egy-két végtaggal kevesebbel lennétek. – hallatszik a női hang, ahogy egy idősebb szintén farghul nő sétál ki oda, ahol több a fény. oldalán ott a sugár pisztoly, de a másikon a fénykard markolat is. – Talán több hasznotok is lehet abból, ha még egy darabban vagytok.
Ekkor lép ki a hajó a hipertérből, a nő pedig teljesen nyugodtan állva figyeli a párost.
-Innen csak néhány út vezet ki. Ketrec, szabad akarat, vagy a halál. A ti döntésetek egyenlőre, hogy melyiket válaszátok, de ha nem tudtok dönteni, akkor dönt helyettetek más, és ti viselitek el a döntése következményeit. – a nő hangja hideg, és érzelemmentes, azonban Aadya nem érzi a sötét oldal jelenlétét felőle.

Hutt űr peremvidéke - Page 2 Yv929a10

Eközben a kalóz flotta néhány felfegyverzett szállítóhajója repül közel a Mulehoz és át is szállnak, így tovább növelve a hajón a kalózok számát, az ajtó túlfeléről hallhatja Chuhk és Aadya a rohanó lépteket, gyors utasításokat, hogy mit vigyenek, miközben nehéz láncok csörgése is hallható odakint. A beszűrődő hangokból a lakrészekből visznek el utasokat rabszolgának.


A hozzászólást Shadow összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. 07 Jan. 2018, 13:35-kor.

_________________
"Nincs múltad... a jelened kilátástalan, de jövőd még lehet"

Reneszansz: Alena (Shadow)
NJK: Marli
X-Diák: Liam V. Blacksong
VH: Shywa
lil SW: Heiwanna Miin Klodov
lil SW: Riku Blackclaw (Chu Raioni)
lil SW: Nyu (kép+adatlap)

˜Hááááát... nincs más hátra, mint előre.... Kalandor... ˜
Shadow
Shadow
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 788
Hozzászólások régi : 950
Korábbi szint/kredit : 10. szint - 22 kredit
Aktuális szint/kredit : 10. szint - 22 kredit
Reputation : 64
Join date : 2011. Aug. 19.
Tartózkodási hely : Pokol

Karakteradatok
Főkarakter: Amara
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW

Vissza az elejére Go down

Hutt űr peremvidéke - Page 2 Empty Re: Hutt űr peremvidéke

Témanyitás by Rhyssa Edaara Quillan Szomb. 30 Dec. 2017, 00:00




Előtörténet:
LINK

Kaland:
Ahol az út véget ér
Rhyssa Edaara Quillan-E’ron
Köztársasági katona/vadászpilóta/rajparancsnok (hadnagy a speciális erőknél, Havoc Squad), erőhasználó



Játékostárs(ak) neve: Chuhk G'vaamnohrk, Aeyaj’gamu, Aadya Valerie, Rorrwwook


Hutt űr peremvidéke - Page 2 F9lWy2f

~ Helyszín: Mule, semleges szállítóhajó ~
kép:

Arról sajnos a lány sem tudott semmit, hogy vannak-e rodiánok a fedélzeten, mert eddig nem volt kint. Saját maga pedig nem nézett végig úgy az ittlevőkön, hogy milyen fajba is tartoznak. Számára nem volt fontos és rasszista sem volt, így a fajokat fel sem mérte. Persze, ha egy urdrarr-t látott volna azt megjegyzi, de a rodiánok általánosak voltak, így nem szúrhattak szemet. Csak bólintott, hogy érti, hogy mindezzel nem fognak így sokra menni. Azt nem tette hozzá, hogy remélte, hogy nem intelligens, csak állati ösztönei vannak, mert különben ha érző lény, akkor sokkalta veszélyesebb az a szörnyszülött. Ami az irányítást illette úgy tűnt, hogy igencsak félreértették egymást. Saját maga úgy gondolta, hogy szó szerint Erőn át irányítják akarata ellenére, míg a leány nem. Azzal viszont egyet kellett értenie, amit a padawan mondott, abban tényleg volt ráció.
- Ah, hogy úgy – mondta. – Félreértettem, azt hittem, hogy másfajta irányításra gondol. Igen, ez lehet valóban.
A haladás közben még mesélt a padawannak arról, hogy mitől van olya hangulatban, amiben. Nagyjából olyan választ kapott rá, amit számított, hogy hagyja annyiban és bízza a jedikre mindezt. De nem, képtelen volt arra, hogy így tegyen, beleőrült volna a tétlenségbe, hogy nem tesz semmit. A látottak alapján pedig a kislány meg sem érthette volna, hogy miért és azt sem, hogy mit érez Keth iránt.
- Minket a bajtársiasság köt össze, nem csak vele, de a többi Havoc Squad-ost is, senkit sem hagyunk hátra, senkit sem hagyunk cserben. És egy urdrarr nagyúr… távolról mesterlövészpuskával ugyanúgy leszedhetőek, mint bárki más. Engem nem kell, hogy a józan eszem vezéreljen az érzelmeim helyett és még a józan eszem is azt mondja, hogy segítsek neki.
Legalább is remélte, nagyon, de nagyon remélte, mert akkor ő maga is megóvhatja Keth-t, a keresését esze ágában sem volt másra hagyni. A Jedi rendnek ő csak egy jedi volt, egy a több ezer közül, de önmagának nem. Számára az élete szerelme, a férje. A férfi is hányszor megmentette, most önmagán volt a sor, hogy így tegyen. A jedik egyelőre semmilyen lépést nem haladtak előre, úgy tűnt Rhys számára, hogy ő tudja a legtöbbet, hiszen már látta is Keth-t a meditáció közben.
- Nem, veled valami nincs rendben parancsnok – mondta. – Ismerek twi’lekeket, jedi twi’lekeket is, ők sokkal emocionálisabbak, mint bármelyik másik lény. Ahogyan a többi lekkus is… de te még a többi jedihez képest is úgy viselkedik, mint egy droid. Úgy tudtam, hogy jedinek lenni nem azt jelenti, hogy minden érzelmet elnyomunk és droidként viselkedünk, a jedik, akiket ismerek barátaik vannak, nevetnek, eljárnak a barátaikkal inni, vagy egyéb helyekre. Belőled mintha minden érzelem hiányozna, mintha idegen lenne ezen a világon.
Közben pedig meg is érkeztek a hídra, ahol semmi jó nem fogadta őket, semmilyen értelemben, egyrészt itt volt egy férfi, aki azt a felinoid szörnyeteget irányította, másrészt semmit sem érzett a szörnyeteg megjelenésekor az Erőn át, még a reflexei sem működtek, sem a veszélyérzete. A fegyvereiktől is megszabadultak, de ő maga a fénykardját nem fedte fel, a hajón sem tudott róla elvileg senki és egyébként is inkább halt volna meg mintsem átadja azt. Egy picit furcsán érte, hogy telepatikus üzenetet kap, egész eddigi életében ilyesmi élménye csak Keth-el volt, csupán és soha senki mással. Igaz mások előtt nem is volt nyilvánvaló, hogy erőérzékeny, vagyis inkább használó. Azt azonnal érezte, hogy most itt nem olyan könnyű az üzenetküldés, Keth irányába semmiféle megterhelést nem mutatott mindez, de itt nagyon picit igen.
~ Igen, valóban van ~ üzente. ~ Te sem éreztél semmit, amikor mögénk került? Mintha elvágtak volna az Erőtől néhány pillanatra… lehetséges ez egyáltalán? ~
Ahogyan a férfi leült ránézett az alakra. Nem tetszett neki, amit hallott, nem lehet, nem rongálhattak meg mindent. Dacosan és dühtől lángoló zöld szemekkel nézett a férfi szemébe. A mosolynál ökölbe szorította a kezét, túlságosan is óvatlanok voltak, már az indulás előtt le kellett volna vizsgáltatni mindenkit, átvilágítani. Némileg kétségbeesetten nézett ki a híd „ablakán”, amikor a hajó kilépett a hipertérből és ott meglátta a kisebb flottát. Mégis minek kellene innen tovább menniük ez a fazon könnyedén átszállhatna valamelyikre és ő lenne a vezetője a kalózbandának és igen voltak beépülve szabotőrök. Bárcsak ne lett volna igaza Rhys ezt akarta volna leginkább. Elengedni a hajót és a legénységét és csak másokat tartana meg fogolynak, mindez hazugság volt.
- Karabast! Utálom, amikor igazam van… – csúszott ki a száján megint. – Hazudik, soha sem fogja hagyni, hogy ez a hajó az útjára menjen, ugyanúgy elpusztítja, mint a korábbiakat, akikkel valószínűleg ugyanezt játszatta el!
Itt már tudta, hogy megfognak halni, mindannyian. Ezt nem úszhatták meg, legalább ha lett volna egy kis esélyük, de semmi. Lehet, hogy a hajó tele volt jobbnál jobb harcosokkal, de ha meg is ölik a kalózbanda vezetőjét kilövik őket, ha elmennek a koordinátákra is ugyanez fog rájuk várni. Hát ez volt az út vége, mégiscsak hallgatnia kellett volna Jassa-ra és Enos-ra. Igyekezett koncentrálni és a Keth irányába meglévő köteléket használni, hogy telepatikus üzenetet küldjön neki, eddig mindig sikerült, most nem tudta, hogy az előbbi blokkolás után fog-e, de remélte, hogy igen.
~ Azt hiszem, hogy ezúttal hatalmas ostobaságot csináltam… ha nem élném túl, akarom, hogy tudd, hogy szeretlek, az utolsó gondolatom is te leszel Keth… és abba haltam bele, hogy téged kerestelek és meg akartalak menteni attól az urdarr nagyúrtól, aki elől menekülsz. Szeretlek… ~
Azonban jelenleg patt helyzet volt, mindannyiukat megölik, nem fogják hagyni, hogy a szörnyszülött miatt életben maradjanak. Kizártnak tartotta, hogy huttoknak fogják eladni őket, mert abban nem hitt, hogy zsarolásra akarják őket használni, révén senki sem fizetne értük váltságdíjat. A padawan nagyon rossz helyzetben van, róla tudják, hogy erőhasználó, róla még nem. De ha így megy tovább, akkor előbb utóbb… nem gondolt rá, egyelőre még nem.
- És most mi lesz, megtartanak maguknak, vagy irány valamelyik rabszolgapiac? – kérdezte.
Mivel nagyon más lehetőségük úgysem volt, így igyekezett a pawadant maga elé engedni, hogy legalább a hátát védhesse és így haladni arra, amerre kísérik őket.

felszerelés/egyebek:


_________________
Mesélői, Sith birodalom, Köztársaság, Hutt kartellek/alvilág/fejvadászok, FRK/FRSz, Chiss fennhatóság, Mandaloriai Birodalom, Örök Birodalom
A Hármak emberei, Havoc Squad/Halálosztag, Rhand varázslói/Köztársaság Végzete, Csillag Kabal, Czerka Részvénytársaság, Császári család
Sith és Jedi archívum - Little SW világ segédlet |  Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Hutt űr peremvidéke - Page 2 59228_s
Rhyssa Edaara Quillan
Rhyssa Edaara Quillan
Lil'SW KM

Hozzászólások száma : 4179
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 246
Join date : 2017. Jun. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Little SW

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3658-rhyssa-edaara-quillan-eron https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Hutt űr peremvidéke - Page 2 Empty Re: Hutt űr peremvidéke

Témanyitás by Adrian Sommerfield Szomb. 30 Dec. 2017, 21:39

Chuhk pont azért lövöldözik mert tudja, hogy bajban vannak. Sőt még sejtése is van róla, hogy mibe keveredhettek. A nő az első lövés elől kitér.
~Ügyes a csaj.~
A másodikra már szerencsére össze esik méghozzá mint a fegyvereiből kiderül valóban olyan céljai voltak amire Chuhk gondolt. Közben a páncélos csajszi továbbra is talpon marad méghozzá jó munkát végez hisz alaposan megfogyatkozik az ellenség. Bár a helyzetük nem javul. Sőt! A tapsoló nőt nem túl kedves tekintettel végigmér. Az oldalán csüngő fénykard nem tetszik neki. Az erősítés hangjai pedig még kevésbé. A fegyvert természetesen nem teszi le, de nem szegezi a nőnek. Annak szavaiból rájön, hogy jól sejtette mi ez az egész és hogy nagy bajban vannak.
-A szabad akarat jól hangzik. Mit jelent ez egy rabszolga kereskedő szájából?
Továbbra is egy robbanószerrel teli szobában vannak úgyhogy igenis jelenthetnek veszélyt a nőre legyen erőhasználó vagy akármi. Viszont ha jó ajánlattal áll elő akkor Chuhk hajlandó lenne elfogadni, hogy ők most rosszabb alkupozícióban vannak.

_________________
Reneszánsz:
Adrian Sommerfield, Samuel McShuibhne, George Turner, Srir Gur, Leon Gross,  Augustus Graves,Otrus  Vubalh Fass, Tristan Winkelhock, Lisa Kaur
Végtelen háború:
Gustav Simonsen
Little SW
Claye Jaro, Chuhk G'vaamnohrk, Rhirt Trakk, Jivi Ako

Összes karim
Adrian Sommerfield
Adrian Sommerfield
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1440
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 110
Join date : 2014. Dec. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Adrian Sommerfield
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Little SW, VH

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t2531-adrian-sommerfield https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#73048

Vissza az elejére Go down

Hutt űr peremvidéke - Page 2 Empty Re: Hutt űr peremvidéke

Témanyitás by Lanka Raved Hock Kedd 02 Jan. 2018, 23:32

Pont kiverekedte volna magát, amikor egy brutálerejű erőhasználó száll be a buliba. Na az ilyen előre nem látható "ma fogok megdögleni" helyzetekből van a leginkább elege. Bár az sokkal rosszabb lett volna, ha előre tudja... Elvégre ki akarja tudni, hogy mikor és hogy fog elpatkolni? Oda lenne a hit és a remény. Naugye, hogy ugye.
- Először szedd le rólam és tegyél le a földre. Ez méltatlan mindkettőnkre nézve.
Mindig elismeri az erőt és a hatalmat. Tulajdonképp majdhogynem ez az egyetlen univerzális nyelv, amiből mindig is értett.
- Nyilvánvalóan meg tudnál ölni minket itt vagy máshol, most vagy később. Az is nyilvánvaló, hogy eladhatnál minket is meg a felszerelésünket is. Tehát azt áruld el, hogy hogyan profitálsz abból, ha szabadon hagysz minket életben? Nyilván ezen kívül több profitra az elején nem is lenne illő számítanunk, szóval arra rá se kérdezek.
Egy vérbeli zsoldost nyilvánvalóan a zsold motivál elsődlegesen. Az már most látszik, hogy ez az akció befuccsolt, szóval zsold az már nem lesz. Akkor miért is legyen lojális a hajóhoz? Korábban sem választott oldalt, szóval se a huttok, se a Köztársaság, se a Birodalom nem érdekli. A kalózok most is meg fogják úszni, tehát a pénz és a haszon az ő oldalukon van. Egyáltalán nem lenne gerinctelen húzás, sőt jelen helyzetben teljesen logikus is lenne, ha valahogy át tudna sorolni az ő térfelükre. Az összes többi opciótól felállnak a szarvak a homlokán.
- Ha van minimális beleszólásom... Szívesen harcolok mellettetek, de nagyon nem szeretnék harci rabszolga lenni. Még egy lécit is hajlandó vagyok hozzátenni. Persze csak halkan.
Lanka Raved Hock
Lanka Raved Hock
1. szint - 4 kredit

Hozzászólások száma : 42
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2017. Jan. 13.

Vissza az elejére Go down

Hutt űr peremvidéke - Page 2 Empty Re: Hutt űr peremvidéke

Témanyitás by Shadow Szer. 03 Jan. 2018, 01:37

Ahol az út véget ér… már nincs barátság... nincs fény és nincs sötétség... csak a cél, és az esély, a hazatérésre... ami lassan elvész és már csak a túlélés egy újabb napért...

Kalandorok: Rhyssa Edaara Quillan-E’ron, Chuhk G'vaamnohrk, Aeyaj’gamu, Aadya Valerie, Rorrwwook
Körváltás: Január 7. 00:01 (Vasárnap)

Mule, semleges szállítóhajó

Jelenlegi hely: Hutt űr
Végcél: 1 nap, Nar Hekka, Hutt űr

Rhyssa Edaara Quillan-E’ron, Aeyaj’gamu

Smith nyugodtan figyeli Rhyssa kirohanását, majd megcsóválja rá a fejét. Miközben a Mule kapitánya kissé riadtabban néz feléjük, de nyugalmat erőltet magára.
-Igen néhány hajó elpusztult, sajnálatos dolog. Ez most is megtörtént, ennek hála mind a Birodalmi mind a köztársasági flotta oda tart, mert a nagy kalóz flotta ott van… sajnos túl kiszámíthatók, és irányíthatók ezáltal. Oda mennek ahova akarjuk, és akik maradtak lesben állva azok meg kevesen vannak. Még ha ide is érnének, akkor valóban lenne itt pár elpusztult birodalmi hajó, mint a múltkori. Sajnos rosszhelyre tévedtek nagyon rossz időben.
-Hadnagy, alkut kötöttünk, és eddig Smith Kapitány, mindent betartott, ha nem így lenne akkor az övé lenne a hajó, mert túlerőben vannak. Kérem, menjenek, had menjünk az utunkra, míg megtehetjük. – mondja nyugodt hangon, majd Smith elkezdi terelni a két lányt, miközben a macska lány ott halad mellette pár lépéssel lemaradva. Most viszont tisztán érezhető az erőben a jelenléte, ahogy kavarog benne a sötétség.
Aeyaj’gamu érezheti, hogy a lány némileg aggódik is, de ez elmúlik egy kis idővel később, ahogy lecsendesedik némileg.
-Nem, az még korai lenne… – szólal meg Smith válaszolva kicsit megkésve Rhyssa kérdésére. - …szerintem még egy ideig élvezni fogjuk egymás társaságát, talán némileg közelebbről is. – ahogy haladnak láthatják, ahogy kalózok rohangálnak bilincsekkel, és eléggé vaskos nyakörvekkel, miközben mások kába már vasra vert zsoldosokat cipelnek a szállító hajókhoz. Megint mások fegyvereket és felszereléseket.
Smith egy pillanatra megáll, és Nyolcas nyakára tesz egy nyakörvet, amin ott szerepel a „nyolcas” szám.
-Gazdám? – szólal meg a macska lány csendesen, de nem áll ellen, semmit se tesz ellene.
-Fel a hajóra. – adja ki az utasítást Smith, mire Nyolcas tétovázás nélkül engedelmesen teszi, majd Smith az egyik ajtóban álló farghul nőre pillant, aki ránéz, majd a párosra, akik láthatják az oldalán a pisztolyt és a fénykard markolatot, meg hogy vár valamire.
Smith közben végig néz az eseményeken, hogy minden rendben zajlik e, majd tovább tereli a párost, miközben a többi kalóz még lázasan pakol.
-Legyen olyan jó Hadnagy és a hajón terelje be a kis védencét a ketrecbe Nyolcas mellé, aztán útjára engedjük eme nagy hajót. – teszi hozzá nyugodt hangon.

Chuhk G'vaamnohrk, Aadya Valerie, Rorrwwook

A farghul nő Chuhkra néz, miközben azért hallgatja, hogy mit is mond Aadya, és a következő pillanatban engedi a padlón landolni, aztán megcsóválja a fejét.
-Rabszolga kereskedő olyan csúnyán hangzik, és nem is fedi annyira az igazságot, a Kalóz pontosabb, de a Kalóz Kapitány még pontosabb. És mit is jelent a „szabad akarat”? Egyszerű. Nem egy nehéz robbanóanyaggal, sokkolóval, vagy idegméreggel töltött vassal a nyakad körül éled értéktelen kis életedet az első nagyobb hibáig, hanem szabadon, engedelmesen, jó matrózként a kalózok közt. Kapsz érte pénzt is és van amit meg is tarthatsz, míg hűséges vagy, és teszed amit kell. – ekkor néz Aadya felé.
-Remélem így már érted, hogy az egyszeri kis profit amit jelentene az eladásotok, hogy válhat sokkal jövedelmezőbbé így, hogy szabadságotokat meghagyom. – a nő teljes nyugalommal beszél, miközben tesz egy kis mozdulatot kifeszítve az ajtót, amint beront két tucatnyi kalóz.
-Vigyétek, és vessétek a többi rabszolga közé – mutat a nő a ketrecre ahol a kába fiatal cathar lány fekszik, akihez oda is mennek páran, lefegyverzik, és láncra verik, majd minden finomkodás nélkül kicipelik és a folyosóra dobják. Miközben a Kapitány a párosra néz.
-Ő hibázott, és minden bizonnyal sokkal jobban örülne, ha harci rabszolga lenne, ahelyett, ami rá vár, de minden bizonnyal az „urak” kedvüket lelik majd benne. – ezzel lassan elsétál a páros között, de még mielőtt teljesen elmenne megáll Aadya mellett, és mélyen a szemébe néz – és hidd el, számodra a nyakörv azon kívül, hogy jó adag nyugtatót jelentene, azon kívül egy egyirányú jegyet is Korriban szép bolygójára.
Ezzel tovább megy a nő az ajtó felé. amin kívül jó pár eszméletlen láncra vert zsoldost visznek, akik közt ott van Rorrwwook is, majd visszanézés nélkül még oda szól a pároshoz a nő az ajtóból.
-Kaptok egy percet dönteni, ha csatlakoztok, akkor kövessetek, ha bármi más jár a fejetekben, akkor már most térdeljetek inkább le, és az ajánlatot onnét kezdve tekintsétek tárgytalannak a csatlakozásra, és üdv a rabszolgák vagy a halottak közt. – a nőhangja továbbra is nyugodt, miközben várja a válasz reakciókat, és ha a páros vele tart, akkor megindul a szállító hajó felé, ha akkor farkasszemet nézhetnek a kalózokkal akiknél a különböző lőfegyverek ott vannak, és jó eséllyel nem kábítóra vannak állítva a pisztolytól a nehéz géppuskáig terjedő fegyverzet.


A hozzászólást Shadow összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. 07 Jan. 2018, 13:37-kor.

_________________
"Nincs múltad... a jelened kilátástalan, de jövőd még lehet"

Reneszansz: Alena (Shadow)
NJK: Marli
X-Diák: Liam V. Blacksong
VH: Shywa
lil SW: Heiwanna Miin Klodov
lil SW: Riku Blackclaw (Chu Raioni)
lil SW: Nyu (kép+adatlap)

˜Hááááát... nincs más hátra, mint előre.... Kalandor... ˜
Shadow
Shadow
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 788
Hozzászólások régi : 950
Korábbi szint/kredit : 10. szint - 22 kredit
Aktuális szint/kredit : 10. szint - 22 kredit
Reputation : 64
Join date : 2011. Aug. 19.
Tartózkodási hely : Pokol

Karakteradatok
Főkarakter: Amara
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW

Vissza az elejére Go down

Hutt űr peremvidéke - Page 2 Empty Re: Hutt űr peremvidéke

Témanyitás by Rhyssa Edaara Quillan Szer. 03 Jan. 2018, 20:03




Előtörténet:
LINK

Kaland:
Ahol az út véget ér
Rhyssa Edaara Quillan-E’ron
Köztársasági katona/vadászpilóta/rajparancsnok (hadnagy a speciális erőknél, Havoc Squad), erőhasználó



Játékostárs(ak) neve: Chuhk G'vaamnohrk, Aeyaj’gamu, Aadya Valerie, Rorrwwook


Hutt űr peremvidéke - Page 2 F9lWy2f

~ Helyszín: Mule, semleges szállítóhajó ~
kép:

Rhys látta, hogy a kapitány igencsak megijedt azon, amit mondott. Nehezére esett elhinni azt, hogy hitt a kalózkapitánynak a férfi. Nem tudta eldönteni, hogy a férfi ennyire ostoba, vagy pedig csak ennyire reménykedne, hogy túlfogják élni ezt a napot. Szánta a férfit, nem tartotta méltónak arra, hogy kapitány legyen. Ha Sokol parancsnok itt lett volna, akkor mindez soha sem fordulhatott volna elő. Smith szavai után a férfira nézett, túlságosan is öntelt és beképzelt volt, túlságosan is úgy érezte, hogy nyerésben volt.
- A saját önhittsége lesz a veszte Smith – mondta. – Egyszer fusson bele olyanba, akit valóban érdekel az, hogy maguk mit művelnek és maguknak annyi. Lehet, hogy elkerüli a kereskedelmi utakat, de maga is tisztában van vele, hogy nyugodt szívvel, nyomkövetők nélkül is nyomon követhetőek a hajók még hiperűrben is megfelelő szkennerekkel.
Abban az esetben pedig olyan hajókkal jönnének, amik képesek erre, illetve arra, hogy a nagyságukkal hajókat rántsanak ki a hiperűrből. Remélte, hogy egy tiszt és egy padawan eltűnése kellően olyan lesz, hogy a jedik és a Havoc Squad is elkezd nyomozni az ügyben, csak végig kellene a környéket szkennelni és máris meglenne a banda. Ha valahogyan sikerülne a kalózflotta egyik hajójának hajtóművét megbuherálni, hogy szivárogjon, akkor már a szivárgás nyomát követve nevetve bárki ráakadna a flottára. Csak éppen nem voltak olyan helyzetben, hogy ezt megtegyék, talán később valahogyan sikerülhetne odajutni az egyik terminálhoz és akkor. Csak ezt nem volt olyan könnyű kivitelezni jelenlegi helyzetükben. Mivel nagyon mást nem lehetett tenni, így hagyta, hogy terelgesse a férfi és a szörnyeteg őket. Dacosan és undorral nézett Smith szemébe a férfi szavai után, a kezeit is ökölbe szorította. Mondjuk ez nem volt olyan erős beszólás, mint a deavaroniané még a főbázison, de még így is vissza kellett fognia magát, hogy ne essen a férfinak és törje be a képét a szavaiért. Már csak azért is, mert nem valószínű hogy túlélnék azt, amíg a szörnyeteg itt van.
- Előbb ugranék önként egy sarlacc gyomrába mintsem közel kerüljek magához! – mondta.
Szóval még nem dőlt el a sorsuk, ez akár azt is jelenthette, hogy bármit jelenthetett. A séta közben figyelte, hogy szinte kifosztották a bantha trágyával egyenértékű kalózok a hajót. Vajon az erőhasználók hol maradtak, akik még itt voltak a hajón? És persze hol volt a másik hét szörnyszülött? Abban is biztos volt, hogy nem fogják élvezni az itt létet, amit ha lehet a lehető legrövidebb időre próbálja majd redukálni. Valahol csak meglehet szökni, ha lesz lehetőség arra, hogy hajtó szerezzen magának és a padawannak, akkor a kalózoknak esélye sincs arra, hogy megállítsák őket. Igen, itt talán ő maga volt a nagyképű, de az egyik legjobb pilóta volt a legjobbak között, megannyi kitüntetéssel, harci és vezetői tapasztalattal, bízott magában, az ösztöneiben ezzel kapcsolatban.
- Melyik birodalmi hajóról rabolta ezt a szörnyszülöttet? – kérdezte. – És merre tartja a többit?
Valószínűleg volt valami a szörnyetegben, amit a rabszolgákba szokás tenni és ezzel tudja őt sakkban tartani, mert kizárt, hogy egy erőhasználó, főleg sötét oldali eltűrné mindezt. Ami még eszébe jutott, hogy agymosás is lehet a dologban, nagyon hatékonyak voltak, ezt még ő maga is tudta. Egyre dühösebb lett, ahogyan a férfi kimondta, hogy mit kell majd tennie a másik hajón, hogyha átérnek. Még, ha nem is akarta volna, az anyai ösztönök így is feltámadtak benne.
- Maga egy szörnyeget! – mondta dühösen. – Ő még csak egy gyerek!
Szíve szerint nem hagyta volna ott, de most a józan esze szerint kellett volna döntenie, de azzal sem akarta hagyni. Csak egy gyerek volt, akinél könnyedén lehetett, hogy saját maga is képzettebb, de ha nem teszi, akkor Smith könnyedén felrobbanthatta a Mule-t mindenestül.
~ Ne haragudj, kénytelen leszek megtenni ~ üzente a lánynak. ~ Amint tudlak kihozlak onnan. Ha meg akarna támadni vagy ölni, lehet, hogy nem túl jedis megoldás, de telekinetikával fordítsd felé a fénykardmarkolatot és aktiváld. ~
- Minden rendben lesz – mondta ki szavakkal is. – Igyekszem kitalálni valamit, csak tarts ki kislány.
Ha átértek a kalózok hajójára és oda a cellákhoz, akkor jobb híján megteszi, amit mondott a másik és betereli a kislányt a cellába a szörnyeteg mellé. De mindez igencsak nehezen ment neki, nem akarta megtenni. Ha még neki is kell rájuk csukni az ajtót is, akkor már-már remegő kézzel, nehezen tudja csak megtenni, ha megvan, akkor szembefordul Smith-el.
- És most mi lesz, én bekerülök a heteske mellé, vagy esetleg a maga hálójába?! – tette még fel dühösen a kérdést.

felszerelés/egyebek:


_________________
Mesélői, Sith birodalom, Köztársaság, Hutt kartellek/alvilág/fejvadászok, FRK/FRSz, Chiss fennhatóság, Mandaloriai Birodalom, Örök Birodalom
A Hármak emberei, Havoc Squad/Halálosztag, Rhand varázslói/Köztársaság Végzete, Csillag Kabal, Czerka Részvénytársaság, Császári család
Sith és Jedi archívum - Little SW világ segédlet |  Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Hutt űr peremvidéke - Page 2 59228_s
Rhyssa Edaara Quillan
Rhyssa Edaara Quillan
Lil'SW KM

Hozzászólások száma : 4179
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 246
Join date : 2017. Jun. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Little SW

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3658-rhyssa-edaara-quillan-eron https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Hutt űr peremvidéke - Page 2 Empty Re: Hutt űr peremvidéke

Témanyitás by Adrian Sommerfield Csüt. 04 Jan. 2018, 00:38

Chuhk tekintetében nem látszódik szinte semmi érzelem. Nem lehetne megmondani róla, hogy mit gondol. Ő már csak ilyen. A nő kijavítja és a helyzetet már kicsit jobban látja, de nem nagyon érdekli. Ha választani kell a halál és a rabszolgaság között akkor ő mindig a harmadik opciót választja. Hogy rabszolga kereskedőnek vagy kalóznak hívják az pedig kimondottan hidegen hagyja. Felőle akár csúnyabácsinak is hívhatnák. Az általa megbénított nő sorsa is hidegen hagyja. Nem fog bűntudata lenni, hisz valószínűleg ugyan így járt volna ő is, ha nem ő lő előbb.
-A helyzet egyértelmű. Ez esetben veletek tartok. Nekem a pénz a lényeg. Hogy honnan jön már rég hidegen hagy. Meg ugye a nyakörveket sem szeretem nagyon.
Ezzel nem hazudott. Ő egy igazi erkölcstelen, kapzsi szemétláda. A saját anyját is eladná ha még élne. Mondjuk ha valakinek az kell akkor felőle megkaphatja anyuci hulláját is.

_________________
Reneszánsz:
Adrian Sommerfield, Samuel McShuibhne, George Turner, Srir Gur, Leon Gross,  Augustus Graves,Otrus  Vubalh Fass, Tristan Winkelhock, Lisa Kaur
Végtelen háború:
Gustav Simonsen
Little SW
Claye Jaro, Chuhk G'vaamnohrk, Rhirt Trakk, Jivi Ako

Összes karim
Adrian Sommerfield
Adrian Sommerfield
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1440
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 110
Join date : 2014. Dec. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Adrian Sommerfield
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Little SW, VH

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t2531-adrian-sommerfield https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#73048

Vissza az elejére Go down

Hutt űr peremvidéke - Page 2 Empty Re: Hutt űr peremvidéke

Témanyitás by Xeth E'ron Szomb. 06 Jan. 2018, 12:51

Aeyaj'gamu
Jedi Padawan
“We've all got both light and dark inside us.
What matters is the part we choose to act on.
That's who we really are.”

Az eddigiek alapján egyáltalán nem lepett meg a hadnagy válasza a jedi lovag keresését illetően. Sőt, normál esetben némi gyanakvásra is adott volna okot, hogy talán van valami kettejük között, de lévén a másik fél mégis csak egy jedi lovag, így ezt nem igazán vettem számításba.
- Sejtettem, hogy ezzel fog jönni, hadnagy. Ami pedig az urdrarr nagyurat és a mesterlövészetet illeti, mindezt úgy, hogy ön egyedül, segítség nélkül kutakodik, elég nehéz lesz végbevinni. A jelenlétét egyáltalán nem rejti el az erőben, emiatt pedig birodalmi űrben úgy fog világítani a sötét erőhasználók számára, mintha egy óriási céltáblát rajzolna magára. Biztos vagyok benne, hogy nagy tapasztalata van az általános hadi dolgokban, de erőhasználóként egy urdrarr úrhoz képest még tapasztalatlan. Ha már ennyire makacs és önfejű, mint nagyon sokan mások ezzel megnehezítve a Rend dolgát, akkor legalább keressen valakit aki kiképzi mielőtt a halálába rohan. - sajnos arra rá kellett jönnöm, hogy hiábavaló lett volna azzal próbálkozni, hogy lebeszéljem arról amit tenni akart. A jedi rend is tehetetlen azokkal szemben akik egyszerűen úgy tartják, hogy nem csinál semmit és bele akarnak szólni a belső ügyeikbe. Tulajdonképp személy szerint ezért nem érzem helyesnek, hogy tábornokosdit és parancsnokosdit játszottak a jedik a háborúk alatt.
- Kevesebb, mint egy órás az ismeretségünk, hadnagy, és máris ítélkezik rólam? Nem elhamarkodott ez kissé? És mint azt már mondtam, hanyagolja a parancsnok megszólítást. - sohasem értettem, hogy miért van az, hogy általában hamarabb ítélkeznek az emberek, mintsem, hogy megfigyelnék a dolgokat, vagy megpróbálnák megismerni. Nem ez az első eset, hogy felhozzák nekem, hogy nem hasonlítok a fajtársaimra, mármint az érzelmek terén. Az ellentmondás viszont azért vicces ebben a helyzetekben, mert fordított esetben biztosan dühös lenne, vagy legalább sértett a másik fél, hogy miért hasonlítom őt másokhoz, mikor ő egyéniség és nem hasonlít a többihez, mert mások az élettapasztalatai és amik történtek vele. Ez viszont egy olyan dolog, amivel nap, mint nap megküzdenek az emberek.
A hadnagy telepatikus szavaira csak a fejemet ingatom. Vannak minimális ismereteim arról, hogy miképp lehet elvágni valakinek a kötelékét az erővel, de ezek általában olyan technikák vagy rituálék, amik egyrészt időigényesek, másrészt permanens hatásuk van. Az etikai oldalról nem is beszélve.
- Az elbizakodottság vakká teszi, kapitány. - szólalok meg csendes nyugodt hangon és a kalózkapitányra nézek. Nem ő az első olyan személy, ami pillanatnyi helyzetében királynak érzi magát, és abba a hitbe ringatják, hogy ő bármit megtehet anélkül, hogy annak bárminemű visszacsatolása lenne. Ugyanakkor nem is ő lesz az utolsó ilyen személy.
- Nem kell úgy beszélnie, mintha nem lennék itt. - szólalok fel miközben a kalózok hajója felé sétálunk. A hadnagy szavaira nem reagálok túlságosan, az nyilvánvaló, hogy ahogy a Rendet, úgy engem is alábecsül. Arról nem is beszélve, hogy teljes mértékben katonaként gondolkodik, erre utal az is, hogy utasítást ad arra, hogy mit tegyek annak érdekében, hogyha a Nyolcas nevezetű lány veszélyeztetné az életemet.
Amennyiben különösebb gond nélkül eljutunk a kalózhajóra, akkor egyenesen az említett cella irányába indulok el. Feltehetőleg arra aligha kell számítanom, hogy kényelmes lenne, vagy bármi hasonló, de nem is az a rendeltetése.
- Mi az, ami aggodalmat kelt önben? - teszem fel a kérdést a macskaszerű vonásokkal rendelkező lánynak, amikor már a hadnagy meg a kalózkapitány elmegy és ott hagy bennünket. Ez egy amolyan bemelegítő kérdés, hogy egyrészt megtudjam hogyan is reagál rá, vagy amennyiben szerencsém van, úgy még valamiféle választ is kapok tőle. Az is lehet, hogy a helyzetet még csak erőszak nélkül is meg lehet oldani.
Felszerelés:
Képességek, képzettségek:
Szakértelmek:


_________________
Hutt űr peremvidéke - Page 2 56127_s
Xeth E'ron
Xeth E'ron
Moderátor

Hutt űr peremvidéke - Page 2 FUn312o
Hutt űr peremvidéke - Page 2 6fZaEMM
Hutt űr peremvidéke - Page 2 EoSHqZp
Utini!
Hozzászólások száma : 677
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 137
Join date : 2017. Apr. 08.

Karakteradatok
Főkarakter: Serenity
Főkari/multi: Multi
Síkok: Little SW

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3610-werda-cuw-eghoo-birodalmi-mnjk https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#74669

Vissza az elejére Go down

Hutt űr peremvidéke - Page 2 Empty Re: Hutt űr peremvidéke

Témanyitás by Lanka Raved Hock Szomb. 06 Jan. 2018, 23:18

- Amikor a cicák elszabadultak idelent, akkor a fegyverem fent hagytam a szobámban. Gondolom azóta hadizsákmány lett...
Félig meddig elgondolkodva mondja, akkor is csak félhangosan. Esze ágában sincs továbbfeszíteni a húrt azzal, hogy a holmiját követelje vissza a kalózoktól. Egy távcsöves puskát bármikor lehet helyettesíteni, a pár melltartót és inget is, amit magával hozott. Az igazi értéke, az erővért, már úgyis rajta van.
- Kaphatnék helyette egy másikat, mondjuk ötven százalékos kamatra?
Az egy percig sem volt kérdés, hogy a csajjal tart-e. Inkább fogják el és végezzék ki kalózkodás miatt később, vagy inkább haljon meg, amikor egy birodalmi csatahajó szétlövi a kalózflottát, mint itt és most térdet és fejet hajtva várja a halált. A mottója úgyis mindig a halj meg máskor volt.
Az sem volt számára kérdés, hogy a srác velük tart-e. Megismeri a hozzá hasonló gondolkodású zsoldosokat. Meg amúgy is, ha együtt vesz részt valakivel egy csetepatéban, ahol azonos oldalon állnak, akkor az illető félig-meddig jó ismerőssé válik.
Lanka Raved Hock
Lanka Raved Hock
1. szint - 4 kredit

Hozzászólások száma : 42
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2017. Jan. 13.

Vissza az elejére Go down

Hutt űr peremvidéke - Page 2 Empty Re: Hutt űr peremvidéke

Témanyitás by Shadow Vas. 07 Jan. 2018, 00:02

Ahol az út véget ér… már nincs barátság... nincs fény és nincs sötétség... csak a cél, és az esély, a hazatérésre... ami lassan elvész és már csak a túlélés egy újabb napért...

Kalandorok: Rhyssa Edaara Quillan-E’ron, Chuhk G'vaamnohrk, Aeyaj’gamu, Aadya Valerie, Rorrwwook
Körváltás: Január 11. 00:01 (Csütörtök)


Hope, kalóz szállító hajó

Jelenlegi hely: Hutt űr
Végcél: ismeretlen

Rhyssa Edaara Quillan-E’ron, Aeyaj’gamu

Smith csak elmosolyodik Rhyssa szaván, majd közel hajol hozzá és hátulról súg a fülébe.
-Sokan mondták, és egyszer biztosan az lesz, de előbb öl meg egy nő, mint a birodalmi, vagy köztársasági katonák – majd a csak nevetett a közeledésére tett válaszon, de mikor Rhyssa Nyolcas felől érdeklődött nem kap választ, legalábbis egyenlőre.
-Ohh sajnálom, ha így érzed kislány, de örülj neki egyenlőre – pillant a kis padawanra, majd a hadnagyra – hidd el szépségem, akkor lennék szörnyeteg, ha nem ezt tenném, bár akkor már az út alatt beletanulni, mit jelent lányként rabszolgának lenni, ahogy ezt nem egy kortársa már tudja, akikhez az élet nem volt olyan kegyes, hogy szabadok lehessenek. – Smith hangja egy kicsit morcosabbá válik, de nem nagyon.
A ketrec amiben már bent fekszik Nyolcas másabb, mint a többi. Nem csak fém ágyak és fém padlók, hanem mindegyiken pokróc és párna pihen és maximum négy személynek van benne hely kényelmesen, míg a többiben nem, hogy fekhely nincs, de csak hideg fém rácsos rekeszek, amibe bedobálják csak a kábákat láncra verve.
Nyolcas két gömböt néz, amiket az erővel szed szét, rak össze, majd csak a ketrecbe belépő lányra egy futó pillantást vet, aztán folytatja, míg Rhyssa becsukja az ajtót. Rhyssa fegyverei már nincsenek nála, azok egy közeli tároló dobozban pihennek, amibe a töbi zsákmányolt fegyvereket is pakolják.
A hadnagy kérdésére Smith csak egy mosolyt ereszt meg.
-Heteske, minden bizonnyal jobban élvezné a dolgot, ha itt lenne, ő jobban a lányokért rajong, és jobban eltűri, mint a férfi közeledést, de ő most nincs itt így kénytelen lesz beérni szerény személyemmel, de előtte neki is állhat némileg vetkőzni, akár már itt is… - Smith jó eséllyel folytatná, de egy igen hangos morgás kíséretében egy idősebb női hang megszakíta. Egy farghul nő az, akinek az oldalán ott egy pisztoly és egy fénykard markolat. Ahogy halad egy páncélos nő és egy drovis társaságában, akiket még Rhyssahoz és Smithez érés előtt elküld a hajó híd felé, hogy várjanak ott további utasításig, úgy áll félre előle a többi kalóz. Nem kétséges ahogy halad, ahogy megszólal és a „matrózok” elkérülik, hogy ő is magasabb rangú.
-Mégis mit képzelsz magadról! Mit keres a fogoly ketrecen kívül teljes páncélzatban? Miért nincs az erőhasználó benyugtatózva, s még emellett miért van még teljes fegyverzetben a kis korcsod a ketrecben, ráadásul mit keres egyáltalán itt?! – Smith csak állja  anő szinte már perzselő tekintetét, ahogy beszél vele, majd megérinti a nő állát és arcát lágyan.
-Hogy nem jött össze az éjszaka azt ne máson akard levezetni, drá… - ekkor kever le a nő egy hatalmas pofint Smithnek.
-Ne feledd el „drágám”, hogy nem az egyik kis riherongy ágymelegítőd vagyok, de szívesen emlékeztetlek erre egy újabb karmolással, bár abból se sikerült tanulnod, mikor a kis korcsodat akartad kipróbálni és lazán felkent a falra. Képtelen vagy tartósan irányítani, ahogy a többit se tudod visszafogni, ha kiengedik azt amit bennük van! Ne feledd el, ők nem szürkék, nem házikedvencek és tartsd őt fegyvertelenül!
-Mégis jobban visszatartja ő az indulatait, mint te drágám. Csak néha vannak kisebb bakik.
-Kisebb?!? Négyszáz kalóz halála, alig 10 perc alatt, mikor Egyes és Kettes elszabadult. Ez NEM csak egy kisebb baki! – dühöng a nő eléggé villámló tenkintettel nézve Smithre, majd vesz egy mély levegőt, és Rhyssara néz, miközben Smith bemutatja.
-Syran Tigress Kapitány, az egyik legmorcibb a kapitányok közt.
-Páncélt le, hogy utána az ágyát melegíted, vagy sem, az nem érdekel, de ha te is felkened a falra ezt a szoknya vadászt, akkor én nem láttam és nem is tudok semmiről. De ha megölöd, akkor neked is véged, Világos? – még Rhyssa válaszát megvárja, majd a ketrechez lép. A testbeszédén látszik, hogy azért, hogy tart Nyolcastól, aki egy szó nélkül leveszi a fénykard markolatokat, amiket kinyújt, majd a nő elmegy a híd felé. Ekkor lép a ketrechez nyugtatókkal és egy nyugtatós nyakörvvel, de mikor Nyolcas feléjük néz, szinte izzó tekintettel inkább elhátrálnak, majd a macska lány Smithre néz, aki fejével bök az ágy felé, aki engedelmesen vissza is fekszik.
-Sajnálom ezt a kis közjátékot, erre a szobám, ott vetkőzhetsz, persze miközben szemmel tartalak. – Mutat Smith a folyósó felé, amerre terelni is kezdi Rhyssat.
Aeyaj’gamul kérdésére elsőre nem jön semmilyen reakció, csak egy pár pillanatra eltűnik az erőben Nyolcas, majd egyenesen belenéz a twi’ilek lány szemébe.
-Érzem az erőben, ahogy valami közeleg… valami amit nem vagyok képes megfogalmazni, de veszélyt jelent gazdámra, és testvéreimre. – hangzik fel csendesen a lány válasza, miközben, újra felbukkan az erőben is, ahogy maga elé lebegteti a golyót, és egy gyors mozdulattal kapja el, majd dobálgatja felfelé. – és érzem a félelmet, ami körbevesz. – teszi még hozzá csendesen ahogy végig néz a kalózokon, akik elég látványosan úgy haladnak el a ketrec mellett, hogy szinte már a szembe lévőhöz simulnak.
Smith közben ha hagyja magát Rhyssa, akkor betereli a szobájába a hajón, majd becsukja az ajtót.
-Egyikről se, egy kutató állomásról, és hogy hol? Ezt majd meglátja hamarosan. – teszi hozzá Smith egy mosoly kíséretében, ahogy figyeli Rhyssa-t

Chuhk G'vaamnohrk, Aadya Valerie, Rorrwwook

A nő vár egy kicsit időt hagyva a párosnak, hogy hogyan is döntenek, bár nem nagyon lepi meg Chuhk válasza, majd utána még Aadya kis szövegelésére és kérdésére inkább nem is reagál azonnal, csak int a párosnak, hogy kövessék, de egy ládánál megáll, felvesz egy nyakörvet, aztán Aadya felé fordul.
-A zsoldos élet és a kalóz életben vannak különbségek. Nincs köztünk kamat, és kölcsön, de ha bérbe akarod adni magad – ezzel a kezébe nyomja a nyakörvet – akkor vedd fel és járhatod az ágyakat – teszi hozzá, majd megindul a hajó felé.
-De ha fegyver kell, akkor irány a hajó, és ott a fegyvertár, azt válogass. Biztos találsz olyat ami kell. – majd egy ideig figyeli a hajó felé tartó másik négyest, amiben egy köztársasági hadnagyot és egy Twi’ilek lányt kísér egy férfi és egy macska lány. A farghul nő arcára van írva a nem tetszése, még ha ennek most hangot se ad.
-Utánam! – adja ki, a parancsot, majd megindul a hajó felé, miközben a kalózok akik ránéznek a nőre azonnal félre állnak előle, majd ahogy felér a hajóra a két friss kalóz felé szól.
-Menjetek a hídra, bárki kérdezi Tigress kapitány küldött, majd érkezem én is hamarosan. – ezzel előre csőrtet, és megkezdődik a hangos szóváltás közte és a férfi között, aki a köztársasági hadnaggyal van.
Aadrya és Chuhk láthatják, ahogy a befelé pakoló kalózok eléggé elkerülik a vitázókat, de nem csak őket, hanem a tőlük nem messze lévő ketrecet is amiben a macska lány van. Aadrya érezhető a sötétséget a macskalány felől, ahogy a félelmet a kalózokból, mikor a lány közelében kell lenniük.
-Irány a híd, vagy elevenen lesztek megnyúzva – szól oda az egyik kalóz a párosnak – a kapitány nem szereti, ha valaki nem követi a parancsait, ő az egyik legszigorúbb kapitány, aki ki is jár az erődből, de az egyik legjobb is. – közben mutat a híd felé vezető folyosóra.
Ha megindulnak arra akkor kicsit nagyobb a tömörülés arra, a készülés az indulásra, fogjok biztosítása, a felszerelések szortírozása, majd a fegyvertárba cipelése. Van itt minden fegyver, lőszer páncél, ami csak kelhet. Ahogy a legénység is vegyes fajok tekintetében.
Rorrwwook és a többiek lassan kezdenek magukhoz térni a ketrecekben, kivétel az erőhasználó fogjok, akik folyamatos nyugtatózás alatt vannak.
-Gyerünk patkányok! gyorsabban! még fél perc és lelépés, a flotta is fordul lassan, nekünk is indulni kell!
-Igenis kapitány, hajtóművek készek, ajtókat lassan zárjuk!
-Fogjok megvannak, raktérben a ketrecek jó része teli, raktárak teli, minden rögzítve
-Egyenlőre a birodalom a csalin van
-Utolsó csapatok is visszaértek, ajtó zárás!
Visszhangoznak a hídon a rövid helyzet jelentések, miközben középen áll egy idősebb Cathar férfi, aki végig mér a sürgésen, mielőtt megszólalna.
-Indulunk! leválás, fordulás, és ugrás… irány az egyes pont, majd irány váltás a másodikra és onnét a találkozó!
-Igenis kapitány!
-Szóljanak a kapitányoknak, hogy utána jelentést kérek tőlük – ezzel megindul a híd melletti kabin felé lassan, miközben egy „Igenis kapitány” kíséretében már rohan is el egy tiszt, hogy megkeresse a hajón az említetteket.

Mindenki

Ahogy visszatér minden kalóz a szálítóhajókra, azok elhagyják a Mule-t majd ott hagyják a teherhajót és szinte azonnal ugranak is. Az úti cél ismeretlen, csak annyi biztos, hogy már egy másik helyre fognak megérkezni, de hogy hová, az kérdéses.

_________________
"Nincs múltad... a jelened kilátástalan, de jövőd még lehet"

Reneszansz: Alena (Shadow)
NJK: Marli
X-Diák: Liam V. Blacksong
VH: Shywa
lil SW: Heiwanna Miin Klodov
lil SW: Riku Blackclaw (Chu Raioni)
lil SW: Nyu (kép+adatlap)

˜Hááááát... nincs más hátra, mint előre.... Kalandor... ˜
Shadow
Shadow
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 788
Hozzászólások régi : 950
Korábbi szint/kredit : 10. szint - 22 kredit
Aktuális szint/kredit : 10. szint - 22 kredit
Reputation : 64
Join date : 2011. Aug. 19.
Tartózkodási hely : Pokol

Karakteradatok
Főkarakter: Amara
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW

Vissza az elejére Go down

Hutt űr peremvidéke - Page 2 Empty Re: Hutt űr peremvidéke

Témanyitás by Rhyssa Edaara Quillan Vas. 07 Jan. 2018, 13:42




Előtörténet:
LINK

Kaland:
Ahol az út véget ér
Rhyssa Edaara Quillan-E’ron
Köztársasági katona/vadászpilóta/rajparancsnok (hadnagy a speciális erőknél, Havoc Squad), erőhasználó



Játékostárs(ak) neve: Chuhk G'vaamnohrk, Aeyaj’gamu, Aadya Valerie, Rorrwwook


Hutt űr peremvidéke - Page 2 F9lWy2f

~ Helyszín: Hope, kalóz szállító hajó~
kép:

Nem mintha képes lett volna arra, hogy elrejtse magát az Erőben, de a másokkal ellentétben saját maga szokta érezni, hogy is van Keth, hogyha közel vannak egymáshoz. Mint a Korélián, amikor kivételesen ő mentette meg a férjét. Bármikor az életét adta volna a párjáért, hogyha mindez szükséges lett volna, hogy megmeneküljön. És ami azt illette ő egymaga talán kevésbé feltűnő a kutatásban, mint néhány Jedi. A képzésre magában mosolyodott el csak bánatosan, volt, aki képezze, éppen őt akarta megmenteni és attól a páncélos nagyúrtól. Nem mondhatta meg, hogy Keth az, aki képzi, mert akkor a férfit kizárják a rendből és sokkalta többet veszítene, mint egyébként.
- Még ha bele is halok és ő ennek köszönhetően eltud menekülni és esetleg visszatud térni a rendhez, akkor már megérte mindez. Egy Jedi nehezebben pótolható a köztársaság számára, mint egy katona.
A válasz, amit a jellemével való részre mondott a kislánynak eléggé olyan választ kapott, ami már-már szinte felháborodó kamaszos védekezés volt, hogy nem is úgy van, és egyből passzív-agresszív visszatámadást is kapott. Ha több érzelem lett volna a szavakban, akkor már meg is dicsérte volna a lányt, hogy igen, ez végre egy normális érző lénynek tűnik, de végül mégsem ez lett. Csak kicsit megcsóválta a fejét végül közvetlenül azelőtt, hogy megszólalt volna.
- Nem ítélkezem, szükségtelen a passzív agresszivitás – mosolyodott el. – Szerintem sokat kell még tanulnod a szociális dolgokról.
Nem bántásként mondta, de ennyi idősen a saját fajától elszakítva nem volt csoda, hogy efféle reakciói voltak. Szerencsére elég jól ismerte Jassa és Enos miatt a twi’lekeket, nem is beszélve még Aayn Seca Ayehe jedi lovagról is.
Nem sokkal később már mind a ketten foglyok voltak és hamarosan meg is érkeztek a másik hajóhoz. Aeyaj egyébként rosszul gondolta, hogy alábecsüli Rhys a rendet és őt, ha jobban figyelte volna a hadnagyot és jobban ismerte volna az érzelmeket, akkor könnyedén felismerhette volna, hogy közel sem így van. Ezek anyai védelmezőösztönök voltak a nő részéről, hogy a fiatalabbat védenie kell, bármilyen áron, még akkor is, hogyha jelen esetben egy Jediről van szó. Rhys nem szívesen hagyta volna ott a lányt a szörnyeteggel, de nagyon mást nem tudott tenni ebben a helyzetben. Smith szavain némileg gúnyosan mosolyodott el, és minden erőfeszítésére szüksége volt, hogy ne rezdüljön össze, hogy ennyire közel hajolt a másik hozzá.
- Kész szerencse, hogy mindkettő vagyok – mondta. – Összehozhatjuk, hogy mindkét feltétel egyszerre érvényesüljön!
A nyolcassal kapcsolatban még nem kapott választ, de ettől függetlenül ugyanúgy szörnyetegnek tartotta a férfit is, akárcsak azt a valamit. Még úgyis, hogy bőven volt hely abban a ketrecben, a lány pedig nem felelt neki, hogy megértette-e, amit mondott neki. Közben, miután bezárta a padawant látta, hogy hol vannak a fegyverei, azok még a pótolhatóbbak voltak, mármint könnyű szerrel, így nem érintett meg, hogy nincsenek nála, ha szükséges, akkor úgyis megvolt a képzése a pusztakezes harchoz is, azzal tud majd fegyvereket szerezni, ha kell. Ami még nála volt, az meg szerencsére még mindig rejtve, azaz egy számított neki továbbra is. Amit mondott a férfi a heteskéről, arra semmit sem reagált, hanem a beérkező nőt, a kapitányt figyelte. El sem tudta képzelni, hogy egyáltalán hogyan lehet egy ilyen idegbeteg idegroncs a kapitány. Alig bírta megállni, hogy ne vigyorodjon el azon, hogy attól ilyen a nő, mert nem dugták meg előző éjjel, de valóban olyannak tűnt. A nő sem volt szürke, ezzel a habitussal minden bizonnyal nyakig volt a sötét oldalban, de nem mondta ki ezt hangosan. Végül pedig az idegbeteg nő hozzá fordult. Ezzel a nővel szemben legalább könnyű volt azt a pszichológiát használni, amit úgyis tanultak. Ráadásul egy gyönyörű támadási pontot hagyott a kapitány magán, amit még a saját hasznára fordíthat. Már csak egyetlen kérdés volt, ha megölik Smith-t és a nőt és cserébe ha nyolcaskát megkérik, hogy ne támadja meg őket a saját szabadsága érdekében, vajon nem verné át őket?
- Inkább kezdem magával a megölést, utána jöhet ő, és a kalóz törvények alapján lesz egy hajóm és legénységem – mondta hűvösen. – És mielőtt kioktatna, hogy nem így van… évekig csempész voltam, pontosan ismerem miként mennek a dolgok egy ilyen hajón.
Rezzenéstelen arccal nézte a nőt, ha pedig támadna, hogy megkarmolja, vagy megüsse, akkor megpróbál kitérni előle. Attól, hogy erőhasználó lehet még nem volt feltétlen gyorsabb nála, fajából kifolyólag meg főleg nem. Saját magának pedig jó reflexei voltak, így igencsak
- Szóval, ha engem is meg akar karmolni, akkor inkább kihívom a hajói irányításáért egy párbajra – mosolyodott el. – De ha gondolja, akkor pilótáskodásban is letudhatjuk mindezt, nem csak hagyományos párbajban.
Az talán még jobb is lett volna, végtére is a köztársaság egyik legjobb pilótája volt, így joggal bízott abban, hogy úgy sokkalta könnyebb dolga lenne. Ha mindezek után még mindig tud haladni Smith-el, akkor követi, nem mintha olyan nagyon mást tehetne. Ha beértek, akkor leveszi a páncélját, ügyelve arra, hogy ne koppanjon a hajában levő fénykardmarkolattal. Ha látott valamilyen helyet, ahova kényelmesen letudja pakolni a páncélt, akkor oda tette le. Így páncél nélkül csak egy újatlan felső maradt rajta. Ekkor kapott választ arra is, hogy hol találta Smith a szörnyetegeket. Igazából nem volt rá kíváncsi, hogy hol is, az ilyesvalamiket nem túl sokáig hagyják a birodalmiak őrizetlenül. Összefűzte a karjait a mellkasa előtt.
- Nem igazán hiszem, hogy olyan nagyon kíváncsi lennék rá – mondta cinikusan.
Igyekezett körbenézni a kabinban, hogy mik vannak itt, szükség esetén mit használhat fegyvernek és effélék.
- Mik a lehetőségeim? – kérdezte. – Mit nyerhetek azzal, hogy így kinézett magának?
Nem akarta úgy feltenni a kérdést, bár megtehette volna, hogy most, vagy később akarja a férfi megerőszakolni őt és ennek mi lesz a következménye. Nem voltak illúziói arról, hogyha ez megtörténik akkor is csak talán pár napig, vagy hétig lenne kedvezményezett helyzetben és utána ugyanúgy valamelyik piacon landolna…

felszerelés/egyebek:


_________________
Mesélői, Sith birodalom, Köztársaság, Hutt kartellek/alvilág/fejvadászok, FRK/FRSz, Chiss fennhatóság, Mandaloriai Birodalom, Örök Birodalom
A Hármak emberei, Havoc Squad/Halálosztag, Rhand varázslói/Köztársaság Végzete, Csillag Kabal, Czerka Részvénytársaság, Császári család
Sith és Jedi archívum - Little SW világ segédlet |  Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Hutt űr peremvidéke - Page 2 59228_s
Rhyssa Edaara Quillan
Rhyssa Edaara Quillan
Lil'SW KM

Hozzászólások száma : 4179
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 246
Join date : 2017. Jun. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Little SW

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3658-rhyssa-edaara-quillan-eron https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Hutt űr peremvidéke - Page 2 Empty Re: Hutt űr peremvidéke

Témanyitás by Adrian Sommerfield Hétf. 08 Jan. 2018, 11:39

Chuhk szó nélkül követi a nőt. A páncélos erőhasználó hamar adósságba keverte magát.
~Úgy látszik ő még alkudozni sem tud.~
Méghozzá elég szélsőségesen fogalmazva, de a kapitány is tudtára adja ezt. Chuhk mindenesetre megjegyzi, hogy itt elég előnytelen helyzetbe kerülhetnek a nők akik pénzt akarnak vagy hibáznak. Még előnyére válhat. Mindenesetre ő is megjegyzést tesz az újdonsült társnőjének.
-Olcsón adod magad.
Nem húzza tovább a nő fejét. Ezt is érzelemmentesen vetette oda neki. Ismét csak követi a nőt. Nem szokott másokat követni. Vagyis, de csak fejvadászként azok akiket követni szokott általában ha eléri őket meg is halnak. Mikor a másik hajóra érnek akkor ő igyekszik úgy megnézni magának a helyet, hogy ne nagyon tévedjen el a jövőben. A nő megjegyzésére bólintott. Megjegyezte a fickó képét akivel ezek után összeveszett. A közbeszóló egy nem túl kedves pillantást kap a tanácsáért cserébe.
-Megjegyeztem.
Ezzel el is indul a híd felé. A helyzetben, ami a legjobban zavarja, hogy fogalma sincs mi történik és ki kicsoda. A birodalom mégis, hogy kerül ide? Voltak tisztjeik a hajón, de Chuhk nem tudott olyasmiről, hogy hajóval követték volna őket. A hipertérbe lépéssel pedig minden bizonnyal lerázták őket. Chuhk pedig csak áll ott és néz. Nem nagyon tudja, hogy most mi a helyzet.

_________________
Reneszánsz:
Adrian Sommerfield, Samuel McShuibhne, George Turner, Srir Gur, Leon Gross,  Augustus Graves,Otrus  Vubalh Fass, Tristan Winkelhock, Lisa Kaur
Végtelen háború:
Gustav Simonsen
Little SW
Claye Jaro, Chuhk G'vaamnohrk, Rhirt Trakk, Jivi Ako

Összes karim
Adrian Sommerfield
Adrian Sommerfield
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1440
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 110
Join date : 2014. Dec. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Adrian Sommerfield
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Little SW, VH

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t2531-adrian-sommerfield https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#73048

Vissza az elejére Go down

Hutt űr peremvidéke - Page 2 Empty Re: Hutt űr peremvidéke

Témanyitás by Xeth E'ron Szer. 10 Jan. 2018, 18:22

Aeyaj'gamu
Jedi Padawan
“We've all got both light and dark inside us.
What matters is the part we choose to act on.
That's who we really are.”

Egy pillanatra azt gondoltam, hogy nem is fog foglalkozni velem a lány. Igazából kicsit zavartan is éreztem magam, feltehetőleg megint egy olyan érzelem hatása alá kerültem, amit képtelen voltam felfogni, ennek egyetlen pozitívuma, hogy a gondolataimban nem jelentett zavart. Legalábbis azt hiszem, hogy nem. Viszont végül mégis csak válaszolt, és ez megnyugtatott.
- Az Erő roppant kiszámíthatatlan és a legtöbbeknek megmagyarázhatatlan dolgokat képes tenni. Ezért is félnek az erőhasználóktól sokan. Ezért is gondolom, hogy nem kizárt, hogy az a valami, amit érzel tényleg ott van és nem csak egy visszamaradt érzés. - feleltem a lánynak, miközben jobban megfigyeltem most, hogy ilyen közel volt hozzám. Én magam a fizikai tárgyak létrehozásában és felbecsülésében jeleskedem, de még én is meg tudom mondani, hogy bárki is hozta létre úgy Nyolcast, mint a többi testvérét, nagy odafigyeléssel és hozzáértéssel tette.
- Nem ígérhetek semmit, de mindent megteszek ami tőlem telik. - feleltem végül Nyolcasnak, majd én is lótuszülésbe helyezkedtem vele szemben és lehunyva a szememet igyekeztem valamiféle kapcsolatot teremteni vele, hogy hátha a kettőnk egyesített erejével képesek leszünk belátást nyerni az Erőbe és abba, hogy mi is az, ami aggodalmat okoz a lány számára. Semmiféle ellenséges vagy ártó szándék nincs bennem, ténylegesen segíteni szeretnék neki, és nem ártani.

Felszerelés:
Képességek, képzettségek:
Szakértelmek:



A hozzászólást Werda összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. 18 Jan. 2018, 22:20-kor.

_________________
Hutt űr peremvidéke - Page 2 56127_s
Xeth E'ron
Xeth E'ron
Moderátor

Hutt űr peremvidéke - Page 2 FUn312o
Hutt űr peremvidéke - Page 2 6fZaEMM
Hutt űr peremvidéke - Page 2 EoSHqZp
Utini!
Hozzászólások száma : 677
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 137
Join date : 2017. Apr. 08.

Karakteradatok
Főkarakter: Serenity
Főkari/multi: Multi
Síkok: Little SW

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3610-werda-cuw-eghoo-birodalmi-mnjk https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#74669

Vissza az elejére Go down

Hutt űr peremvidéke - Page 2 Empty Re: Hutt űr peremvidéke

Témanyitás by Lanka Raved Hock Szer. 10 Jan. 2018, 22:36

Ez így nem fog menni. Semmi értelme életben maradni, ha nem lehet szabad. Szóval ez a nyakörves opció nem nyerő, senki kedvéért nem fog lemenni kutyába és nem fog elkezdeni ugatni.
- Majd zsákmányolok a következő rajtaütésnél.
Elvégre puszta kézzel rommá vert hat zsoldost. Jó, ebből legalább kettőnél jól jött a srác tűztámogatása, de a másik felét egyedül intézte el. Ráadásul a zsoldosoknál fegyver is volt.
Persze beoszthatják mosogatni, klotyót súrolni fogkefével, padlót felnyalni... szó szerint. De a kapitányon látszik, hogy szereti maximálisan kihasználni az erőforrásait. Hátha lesz alkalma bizonyítani, mielőtt megröptetnék a hiperűrben, védőruha nélkül.
Hogy a birodalmi flottával fognak farkasszemet nézni, az cseppet sem zavarja. Egy köztársasági egység vert helyzetben is képes hatalmas károkat okozni, a birodalmiak viszont zseblámpával sem képesek a saját valaguk megtalálni. Ez az átka annak, ha válogatás nélkül minden hülyét felvesznek valahová.
- A kapitánytól tartunk, de téged lefejellek, ha túl leszünk ezen.
Veti oda a beszóló kalóznak, majd sietve távozik. Mert újdonsült kapitányától majdhogynem fél. Ami az ő esetében nagy szó.
Lanka Raved Hock
Lanka Raved Hock
1. szint - 4 kredit

Hozzászólások száma : 42
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2017. Jan. 13.

Vissza az elejére Go down

Hutt űr peremvidéke - Page 2 Empty Re: Hutt űr peremvidéke

Témanyitás by Shadow Csüt. 11 Jan. 2018, 01:47

Ahol az út véget ér… már nincs barátság... nincs fény és nincs sötétség... csak a cél, és az esély, a hazatérésre... ami lassan elvész és már csak a túlélés egy újabb napért...

Kalandorok: Rhyssa Edaara Quillan-E’ron, Chuhk G'vaamnohrk, Aeyaj’gamu, Aadya Valerie, Rorrwwook
Körváltás: Január 15. 00:01 (Hétfő)


Hope, kalóz szállító hajó

Jelenlegi hely: Hutt űr
Végcél: ismeretlen

Rhyssa Edaara Quillan-E’ron, Aeyaj’gamu

Tigress arcára egy kis mosoly húzódik, majd közelebb lép Rhyssahoz benyúlva az álla alá és úgy nézve a szemébe.
-Lehet nyernél akkor két flottát és a teljes legénységet, de itt még megölnének érte. Ez a hajó nem tartozik hozzánk, ahogy a fő legénység se. Ő meg eléggé szigorú a zendülőkkel, és akkor gondolom ezt is ismered, mi jár érte, ha nem jársz sikerrel. A kis párbajunkat egyszer lehet megejtjük, nem te lennél az első aki a szemtelenségéért űrséta helyett hajót és rangot kapott, de sajnos most nem alkalmas ilyen kis játszadozásra az idő, sajnálatomra. – ezzel elmegy.
Smithel ezután nyugodtan tud Rhyssa távozni a szobába, ahol elég sok fegyver pihen a falakon, szekrényeken, pengéktől a lőfegyverig. A páncéljának is talált helyet ahova lepakolhatta Smith elég alapos végig méregetése közben.
A szobában van néhány kép, és sérült fénykard markolat is, amin egy macska lány szerepel… akár csak Nyolcas is lehetne, de mégis másabb a nyakörves lány, ahogy áll, a tartása, ahogy tartja a két aranysárga pengés fénykardot és még az övén pihen egy harmadik is. Egy másikon egy idősebb férfi és két srác társaságában van, miközben a háttérben látható testőrség is, mindegyikük ruháján ugyan az a sötét naphoz hasonló minta, mint ami a lány hátán is van, de ők másabbak vonásokra. Macskák és kevert fajok a fiúk is, de nincs ennyi fajra mutató vonás, jellemző rajtuk, ahogy az idősebb férfi esetében se. A két fiú szinte gyűlölettel néz le a jóval fiatalabb lányra, aki közben szeretettel néz fel a férfira, mint apára. A képek előtt több holotábla is pihen feljegyzésekkel. Smith végig néz rajtuk, majd Rhyssa felé fordul.
-A lehetőségeid? Azt már sikerült elérned, hogy nem próbálod ki a túlélési lehetőségeidet az űrben felszerelés nélkül. Ezen kívül? – az egyik szekrényhez megy, majd kivesz belőle 4 nyakörvet, amiből az egyik nagyon más, mint a többi, és az ágyra dobja őket.
-Vizsgálatok után kapsz méreggel, robbanóanyaggal, vagy nyugtatóval töltött nyakörvet, aztán ha jól viselkedsz akkor nem kerülsz talán piacra… ha nem, akkor lehet még az előtt meghalsz, hogy odajutnál. A másik, hogy kapsz egy olyan jelképes nyakörvet, ami van Nyolcasnak is. Szabadon járhatsz a legtöbbször. Óvhatod a kis védencedet, ha akarod kihívhatod felőlem Syrant is és visszanyerheted a szabadságod teljesen, vagy elveszted örökre, ez már csak rajtad áll. Cserébe míg viseled engedelmes leszel. Ha azt mondom valahol ott maradsz, akkor ott maradsz, ha valahonnét kiküldelek, mert olyanról van szó, akkor megteszed. Hogy az ágyamat melegíted vagy sem, ez a te dolgod. Nem szeretem azt, ha egy nő csak azért fekszik le velem, mert parancsot kapott rá. Nem ugyan az. – végig méri ismét Rhyssat. – De ne legyenek illúzióid. Attól még hogy tetszel, ez az ajánlat csak most és csak ebben a szobában érvényes. Ha nemet mondasz onnantól kezdve ahogy a többiekről, úgy rólad se én fogok dönteni. Aztán kiderül, hogy milyen sorsot szánnak neked – a falnak támaszkodik Smith, majd még hozzáteszi -… és mi lesz a kis Twi’ilek lánynak.

Aeyaj’gamu ahogy beszélgetésbe kezd jobban Nyolcas figyelmét egyre jobban tartósabban magára vonja, majd Nyolcas lerakja a golyót maga mellé az ágyra. Egy ideig csak csendesen figyeli, méregetve a lányt nyugodtan, majd csak utána szólal meg ismét.
-Nem csak attól amire fizikailag képes vagyok, hanem attól amire az Erőn át is megtehetek, akár csak testvéreim. Rettegnek a közelünkben és nem is mindig alaptalanul. – mondja csendes hangon, miközben felkel és oda lépked a rácsokhoz, végig nézve a kint mászkáló kalózokon. Majd szembe fordul cellatársával és lassú nesztelen léptekkel halad felé, majd ül le mellé az ágyra.
-Gazdám szerint ez csak egy visszamaradt érzés, attól aki nem vagyok és nem is leszek. Lehet csak egy utolsó érzés, ami átjárta, mielőtt meghalt csatában. De engem akkor is zavar, mikor van időm ezen merengeni és nem azt teszem, amit meg kell tennem, elengedni a kontrolt teljesen magam felett. – folytatja nyugodt hangon, olykor a twi’ilek lányra nézve, olykor kifelé a cellából.
-Ha akarod tehetsz egy próbát – teszi hozzá, miközben elé lebeg az ágyról a golyó, majd még egy, ahogy az ágyon elhelyezkedik lotus ülésben. A macskalány most az erőben is érezhetően uralja saját magát rendesen, és nem tombol benne olyan erővel a sötétség, mint korábban, akár csak egy másik személy lenne most ott. Talán ezért se annyira feltűnő ilyenkor, bár minden bizonnyal inkább rejti magát, az erőben, és a hangtalanabb macska szerű mozgás és igen izmos test ami segíti ebben. Ráadásul most Aeyaj’gamu jobban meg is tudja figyelni, hiszen Nyolcas annyira közel ül hozzá, hogy egy kisebb mozdulatra már akár hozzá is érhet.
Ennek köszönhetően a macskalány fülébe tetovált nyolcas számot is láthatja a fiatal padawan, amiről jó eséllyel a nevét is kapta, és még a mintázata is jobban szemügyre vehető volt, ami főleg a háta közepénél ábrázolt is valamit. A Mintázat túl szabályos volt, hogy természetes lett volna.


Chuhk G'vaamnohrk, Aadya Valerie, Rorrwwook

A kalóz nem igazán törődik a fenyegetéssel, megszokhatta, vagy csak a két újat nem tartotta azért akkora fenyegetésnek se. Ennek talán az is lehetett az oka, hogy akik a rajtaütésen részt vettek, azok jobban fel is voltak szerelve.
Kis várakozást követően a páros megláthatja Tigress-t, ahogy be is megy a kapitányhoz, majd némi beszélgetés után távozik valahova ismét, majd a kabinból hallható a kapitány erőteljes hangja ahogy kiszol.
-Elsőtiszt, szólj, ha elértük az úticélt és küldje be az újoncokat!
-Igen uram! – szólal meg az egyik tiszt a hídon, majd ránéz a párosra és a kabin felé bök – Hallottátok a kapitányt.
Ha kellett akkor a páros kapott némi noszogatást is, ha szépszóval nem ment volna a megindulás. Bent a kabinban, egy asztal mögött ült az öreg Cathar eléggé nyugodtan nézegetve egy adat táblán az adatokat, majd megszólalt.
-Syran azt mondta, hogy beállnátok közénk, és ehhez rendeztetek egy kis bemutatót is a képességeitekről. Dicséretes, bár merész döntés, a biztonságot jelentő helyről kilépni egy olyan világba, ami nem kegyelmez azoknak, akik hibáznak. Szóval a bátorságotok meg van, de vajon tényleg bátorság, vagy csak menekülés a szolgaság elől? – végig néz a pároson – Az esetek többségében Syran remek újoncokat hoz, ennek köszönhetitek, hogy most itt álltok és nem egy ketrecben fekszetek, de ha maradni szeretnétek, akkor jobb ha többet tudok rólatok. Ennek fényében mondjatok el magatokról pár dolgot, majd utána kiderül, hogy maradtok, vagy megérkezés után mentek Tigress Kapitány valamelyik hajójára, vagy épp más feladatotok lesz a bázison. – közben lerakja a táblát, hogy teljes figyelmét nekik szentelje – De előre szólok. Bár jó szokás, hogy a Kalóz nagyot állít magáról, de itt most csak szerényen is elég lesz. Úgy is a képességeitek alapján dől majd el, hogy merre visz tovább az utatok. – az idős Kapitány végig teljesen nyugodtan és higgadtan beszél, majd türelmesen vár.

_________________
"Nincs múltad... a jelened kilátástalan, de jövőd még lehet"

Reneszansz: Alena (Shadow)
NJK: Marli
X-Diák: Liam V. Blacksong
VH: Shywa
lil SW: Heiwanna Miin Klodov
lil SW: Riku Blackclaw (Chu Raioni)
lil SW: Nyu (kép+adatlap)

˜Hááááát... nincs más hátra, mint előre.... Kalandor... ˜
Shadow
Shadow
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 788
Hozzászólások régi : 950
Korábbi szint/kredit : 10. szint - 22 kredit
Aktuális szint/kredit : 10. szint - 22 kredit
Reputation : 64
Join date : 2011. Aug. 19.
Tartózkodási hely : Pokol

Karakteradatok
Főkarakter: Amara
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW

Vissza az elejére Go down

Hutt űr peremvidéke - Page 2 Empty Re: Hutt űr peremvidéke

Témanyitás by Adrian Sommerfield Csüt. 11 Jan. 2018, 06:50

A jobban felszerelteknek annyi szerencséjük volt, hogy Chuhk fegyvere bénításon állt mert ha nem akkor ők ketten hiánypótlásra is megfelelőek lehetnének. Meglátják a kapitányt akivel beszélgettek ahogy bemegy egy kabinba. Aztán onnan kijön és szól a parancs, hogy őket meg küldjék oda. Ez meg is történik. Ő túl sokat nem törődik a dologgal. Besétál és megnézi magának az öreget. Aki, el is kezdd beszélni. A bemutató említésére Chuhk képén szarkasztikus mosoly jelent meg. Nem volt olyan nagy bemutató egy csapat amatőrt szétkapni. Megijedtek a haláltól, nem dolgoztak össze és egy fegyverraktárban ütöttek rajtuk. Az utolsó annyira amatőr hiba, hogy Chuhk szíve szerint mindet űrsétára küldené egyenesen bele egy napba. Sajnos nem ő a kapitány. Még. A kérdésre, hogy bátorságból állnak be vagy csak mert nem akarnak szolgák lenni Chuhk teljesen érzelemmentesen néz maga elé. Volt, aki azt hitte, hogy ilyenkor csak bambul. Megjárta a szerencsétlen. A hosszú bevezető után végre megkapják a kérdésüket. Úgy szokás, hogy hölgyeké az elsőbbség, de Chuhk nem egy úriember úgyhogy ő kezd.
-Anyám nem ismertem. Apám már kölyökkoromban elkezdte a kiképzésemet. Túlélés a vadonban, vadászat, nyomolvasás, pusztakezes harc, késharc harc, lőfegyver használat. Suhanckoromra már túl voltam az első gyilkosságomon. Eddig fejvadászként ténykedtem és nem panaszkodtak a munkámra. Remek kalóz leszek ha bőséges zsákmányra számíthatok. És ha lesz lehetőség, hogy bizonyos szerekhez hozzájussak.

_________________
Reneszánsz:
Adrian Sommerfield, Samuel McShuibhne, George Turner, Srir Gur, Leon Gross,  Augustus Graves,Otrus  Vubalh Fass, Tristan Winkelhock, Lisa Kaur
Végtelen háború:
Gustav Simonsen
Little SW
Claye Jaro, Chuhk G'vaamnohrk, Rhirt Trakk, Jivi Ako

Összes karim
Adrian Sommerfield
Adrian Sommerfield
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1440
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 110
Join date : 2014. Dec. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Adrian Sommerfield
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Little SW, VH

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t2531-adrian-sommerfield https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#73048

Vissza az elejére Go down

Hutt űr peremvidéke - Page 2 Empty Re: Hutt űr peremvidéke

Témanyitás by Rhyssa Edaara Quillan Csüt. 11 Jan. 2018, 20:13




Előtörténet:
LINK

Kaland:
Ahol az út véget ér
Rhyssa Edaara Quillan-E’ron
Köztársasági katona/vadászpilóta/rajparancsnok (hadnagy a speciális erőknél, Havoc Squad), erőhasználó



Játékostárs(ak) neve: Chuhk G'vaamnohrk, Aeyaj’gamu, Aadya Valerie, Rorrwwook


Hutt űr peremvidéke - Page 2 F9lWy2f

~ Helyszín: Hope, kalóz szállító hajó~
kép:

Rezzenéstelen arccal ált, amikor a kapitány odalépett hozzá és az ujjával az álla alá nyúlt. Tehát szerették az olyanokat, amilyen ő volt, hogy nem mutat félelmet, nem hunyászkodik meg, és még a törvényeket is ismeri. Azonban egy-két fontosabb dolgot is megtudott a nő szavaiból. Több személy vezeti a kalózflottát és nem pedig csak egy. Valamiféle szövetség lehetett. És a szavak alapján a harmadik személynek a hajóján voltak most. A harmadikat pedig egyelőre nem látta, vagy pedig nagyon jól rejtőzködött és nem fedte fel a kilétét. Igazából remélte, hogy addig nem lesznek itt, hogy ezt megtudják.
- Semmivel sem lenne rosszabb halál, mint amivel katonaként szembesülhetek – tette még hozzá.
Mindezt is teljesen rezzenéstelenül tette. Mikor beértek Smith szobájába, akkor nem igen volt más választása, mintsem levenni a páncélját, amit le is tett egy biztosabbnak tűnő pontra, közben pedig végignézett a helységen. Azt már látta, hogy betegesen rajonganak a fénykardokért, vajon Smith csak a kiberkristályt akarta belőle, vagy valami más oka lehetett, személyes emlék? Képeket látott újabb farghulokról, vagy catharokról. Ezeken felül holotáblák, azokat jelen esetben nem tudta jobban megnézni, így a nézelődés közben tette fel a kérdését. Azon, hogy védencnek nevezte a férfi twi’leket elmosolyodott. Nem tudta, hogy a lány mennyire képzett ebben a korban, de elképzelhető volt, hogy nála sokkalta jobban és ezáltal jobban is megtudja magát védeni.
- Látom, hogy nincs tisztában a köztársasági hadsereg rangjaival. Ő nem a védencem, hanem a parancsnokom – mondta. – Lehet, hogy úgy tűnt, hogy a védencem, mert a kora miatt tanácsot adtam neki. De ő bármit mond nekem, végrehajtom, mert a felettesem.
Más kérdés, hogy saját maga tett javaslatot a lánynak, az tényleg csak azért volt, mert az anyai ösztönök hajtották, egyébként soha sem merészelt volna effélét tenni egy jedivel. Az más kérdés, hogy a férjével mit tettek, de az soha sem a harctéren volt. Ha ott voltak, akkor Keth volt a tábornok és mindenki neki engedelmeskedett. Végignézett a nyakörveken, egyiket sem akarta a nyakán tudni, inkább halt volna meg, mintsem ezt válassza ismét. Egyszer elég volt egy teljes életre, még úgyis, hogy más rabszolgákhoz képest hihetetlenül szabad volt. De többé nem óhajtott egyetlen önkényúrnak sem engedelmeskedni, sem hagyni, hogy kihasználják.
- Biztosra veszem, hogy mások kapva kapnának az alkalmon, hogy elfogadják ezt az ajánlatot. De ön, Smith a lehető legrosszabb személynél próbálkozik. Voltam már rabszolga, hasonló feltételek között, mint amit maga kínál. Egyszer, még gyerekként, kiskamaszként rossz helyen voltam, rossz helyen. Csempész lettem és rabszolga, talán még hallott is rólam, ha ME 10. előtt is már ezzel foglalkozott. Úgy menekültem meg, hogy a Köztársaság elfogott, már egy ideje vadászták ránk, két lehetőséget kínált az admirális, aki a kihallgató szobában fogadott. Vagy börtönbe megyek, vagy az akadémiára. A lojalitásom attól a pillanattól kezdve a Köztársaságé, ez a halálomig így marad. Ha az ellentmondásomért meghalok mielőtt a rabszolgapiacra jutok a legnagyobb örömmel halok meg. Ha megkínoznak? Nem félek a kínzástól. Az, hogy bármit tennének a parancsnokkal, hogy megtörjenek, nem fog működni. Bizonyára még nem volt dolguk tényleges jedikkel, akik a csillagköd másik végén megérzik és tudják, hogy mi van a másikkal, vagy hogy hol van. Ha más nem is, a mestere nem hagyja annyiban, hogy fogságban tartsák a parancsnokot és néhány órán belül a köztársasági flotta a jedikkel az élen a nyakukon lesz…
Ezúttal nem mereven és vigyázzállásban beszélt, hanem hagyta, hogy a testbeszédéből is ki lehessen olvasni azt, hogy teljesen komolyan gondolja azt, amit mondott. Nem tudta, hogy mennyire képes erre a férfi, de megszokta, hogy Jassa és Enos twi’lekként könnyedén tették meg mindezt és gyakran szólnia sem kellett, mert már a mozdulataiból tudta a két fogadott testvére, hogy mire gondol.
- Amit kínál ugyanúgy rabszolgaság, mint a másik, valakinek aki volt már rabszolga semmiben sem különbözik a két dolog – mondta. – Nem fogom az ágyát sem melegíteni, nem csalom meg a páromat semmilyen módon, még akkor sem, ha az az életemet, vagy a jobb soromat jelentené. Inkább engedje meg, hogy én kínáljak alkut magának, amivel mind a ketten jól járunk.
A férfi szemeibe nézett, érdekelte, hogy sikerült-e felkelteni a másik figyelmét, érdeklődését.
- Azok után, hogy látták melyik alakulat tagja vagyok, bizonyára utána néznek annak, hogy ki vagyok. Abból pedig látni fogják, hogy vannak befolyásos és gazdag barátaim. Az ajánlatom az, hogy az úton a maga vendége leszek, akár úgyis, hogy nem hagyom el a körletét… amint valamilyen civilizáltabb bolygóhoz érkezünk kivásárolom magam innen. Nem rabszolga áron… hanem mintha túsz lennék, váltságdíjért, ami mondanom sem kell, hogy több lenne, mintha megpróbálnának eladni rabszolgának. Csak gondoljon bele, ha nem tetszik az üzlet, előbb leszek halott mintsem hasznot hoznék. A maga zsebét jócskán több pénz üti meg, mintha egy rabszolgát adna el. Nos, felkeltettem az érdeklődését?

felszerelés/egyebek:


_________________
Mesélői, Sith birodalom, Köztársaság, Hutt kartellek/alvilág/fejvadászok, FRK/FRSz, Chiss fennhatóság, Mandaloriai Birodalom, Örök Birodalom
A Hármak emberei, Havoc Squad/Halálosztag, Rhand varázslói/Köztársaság Végzete, Csillag Kabal, Czerka Részvénytársaság, Császári család
Sith és Jedi archívum - Little SW világ segédlet |  Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Hutt űr peremvidéke - Page 2 59228_s
Rhyssa Edaara Quillan
Rhyssa Edaara Quillan
Lil'SW KM

Hozzászólások száma : 4179
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 246
Join date : 2017. Jun. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Little SW

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3658-rhyssa-edaara-quillan-eron https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Hutt űr peremvidéke - Page 2 Empty Re: Hutt űr peremvidéke

Témanyitás by Lanka Raved Hock Pént. 12 Jan. 2018, 13:45

A kalózok és a zsoldosok között csupán annyi különbséget talál, hogy a kalózkapitánynak nem próbál állandóan beleszólni az életébe hol valamelyik birodalmi tiszt, hol a köztársaságiak, hol a hut kartellek. Zsold ugyanannyi esik, ölni is ugyanannyit kell, csak itt a kapitány felett nem áll senki a ranglétrán. Így úgy vonul be a kapitány szobájába, hogy tudja, hogy ő a megkérdőjelezhetetlen autoriter hatalom.
Nem igazán értette a kérdést. Náluk voltak a rabszolgák és volt a törzs. Ha valaki nem hozott haza legalább annyi élelmet, amennyi a saját ellátásához szükséges, akkor berakták a rabszolgák közé, hogy legalább némi hasznot hozzon. Aki nem képes ellátni magát vagy a törzsét, az meg sem érdemli, hogy szabad legyen. Számára ez egyet jelent a túlélési ösztönnel. Nem tartja magát valami nagy sámánnak, de azért egy filozófiai gondolatot megoszt a kapitánnyal:
- A szabadsághoz is bátorság kell, mivel ha nem lennék szabad, akkor a szabadságomat meg sem kellene őriznem...
Sosem tartotta magát hölgynek. Igazából a fogalom jelentésével sincs nagyon tisztában. Megkülönböztetni csakis hatékonyság alapján szokott, de a legutóbbi összecsapás eredménye még eléggé tisztázatlan, így nem veszi zokon, hogy megelőzik.
-A közösségünk nem tartotta számon a szülőket, a gyerekeket a törzs közösen nevelte. Aki jobb vadász volt, az többet kapott enni. Volt, amikor csak a harcosoknak jutott élelem. És mivel állandóan éhes voltam, egyértelmű volt, hogy mi akarok lenni. A felnőtté avatás szertartásán tizenhat kiválasztottból egyedül maradtam életben, husángokkal küzdöttünk, így több bordám is eltört. Később zsákmányolt puskákkal képeztek. Idáig zsoldért öltem, innét a túlélésért fogok.
Lanka Raved Hock
Lanka Raved Hock
1. szint - 4 kredit

Hozzászólások száma : 42
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2017. Jan. 13.

Vissza az elejére Go down

Hutt űr peremvidéke - Page 2 Empty Re: Hutt űr peremvidéke

Témanyitás by Shadow Hétf. 15 Jan. 2018, 19:58

Ahol az út véget ér… már nincs barátság... nincs fény és nincs sötétség... csak a cél, és az esély, a hazatérésre... ami lassan elvész és már csak a túlélés egy újabb napért...

Kalandorok: Rhyssa Edaara Quillan-E’ron, Chuhk G'vaamnohrk, Aeyaj’gamu, Aadya Valerie, Rorrwwook
Körváltás: Január 19. 00:01 (Péntek)


Hope, kalóz szállító hajó

Jelenlegi hely: Hutt űr
Végcél: ismeretlen

Rhyssa Edaara Quillan-E’ron, Aeyaj’gamu

Smith megereszt egy mosolyt.
-Nem vagyok vak Hadnagy, és látom a különbséget a parancs követés, és a jobban érzelmekkel átitatott cselekedetek között. Ha erre képtelen lennék, akkor igen csak nagy hátrányban lennék más körülmények között. – mondta eléggé nyugodtan, majd eltöpreng egy kicsit.
- Lássuk csak… ME 10… nem tudom is tudom elég zűrös idők voltak, és még magam is tiszt voltam. Bár tény és való, hogy magam részéről a Birodalom oldalán születésem miatt, de itt ez nem jelent semmit. Vannak itt a Hutt és Köztársaság kötelékéből is többen, akik hajdan más más okból átálltak egy semleges oldalra. De nem tűnsz egy buta lánynak, te is tudod, hogy mindegy ki mellett állsz, nem vagy szabad, és sose leszel az. A lojalitásnál nincs nagyobb béklyó, mert hozzá láncol ahhoz akihez tartozni akarsz, és ugyan ilyen a szerelem is. Kutatni megszállottan valaki után… - lassan a képekhez megy, és a lány képét nézegeti - …Jedik… Igen, ők biztosan jönnének, csak nekik is idő kell… A kötelék, ami kialakul két erőhasználó közt… - a sérült markolatra néz, majd megfordul és Rhyssara néz.
-Nyolcasnál tapasztaltam ezt elégszer… eléggé érdekes képesség… - ezután elgondolkozva hallgatja az alkut, majd megvakarja a fejét.
-Hát van vér a pucádban kis lány az már biztos. Igen eszes kis ajánlat, de legyen, a feltételem viszont, hogy addig hordod a nyakörvet… - ezzel elővesz egy kulcsot a és vékony jelképes változat mellé dobja - …míg civilizált bolygóhoz nem megyünk és ki nem vásárolod magad. A kulcs azt nyitja, nálad lehet. De ha anélkül látnak meg kint és elfognak, az már a te bajod. Az alkunk onnét kezdve semmis, és nem foglak kihúzni a bajból, és le is mondhatsz arról, hogy keresheted azt aki után úgy érdeklődsz… vagy a másikat… - teszi hozzá, miközben várakozik bekapcsolva egy képernyőt, és Nyolcas ketrecének képe jelenik meg, ahol a két lány eléggé nyugodtan beszélget a jelek szerint, de nincsen hang.

Chuhk G'vaamnohrk, Aadya Valerie, Rorrwwook

A Kapitány csak figyeli, majd hallgatja a kettő előtte állót újoncot, hogy miket is mondanak, hogyan is teszik mindezt. Nem látszanak érzelmek az arcán, de mindketten szinte érezhetik a Kapitány tekintetét, ahogy méregeti őket, aztán megszólal, elsőre Chuch felé intézve szavait.
-Szóval nem idegen az ölés tőled fiam és értesz is pár dologhoz. Ez szépen hangzik, és majd az idő is bizonyíthatja, hogy mire vagy képes. A zsákmány vagy épp a raktár készletek is bőségesek, amik felgyűltek, így jó eséllyel lesz minden amire szükséged lehet, vagy amire most nem is gondolsz, hogy szükséged lehetne. – ezután tekintetét Aadya felé fordítja.
-A nehéz élet és kegyetlen körülmények remek harcost nevelhetnek, akik zord körülmények közt is túlélnek, de kezelhetetlen vadat is alkothat ugyan ez a nevelési mód, aki aztán bármire hajlandó a túlélésért. Nálunk is vannak jobb és rosszabb időszakok, nem mindig jut mindig elég élelem az asztalra, ez olykor viszályt is szül, de ez a tényen nem változtat: szükségünk van egymásra. – az ajtó felé pillant, ahol megáll az első tiszt.
-Kapitány, A Mule a kijelölt ponton megsemmisült. Előtte vészjelet adott le, hogy éppen kalóz támadás alatt áll. Biztos vagyok benne, hogy vették az üzenetet a Birodalmiak ráadásul a Köztársaságiak is megindultak oda. – tesz egy gyors jelentést, mire a kapitány bólint.
-Köszönöm, akkor irány közvetlenül az állomás. Menjen üzenet a többi Kapitánynak, hogy a flotta többi tagja menjen a többi állomásunkra.
-Máris uram. – válaszol az első tiszt és elmegy, miközben a kapitány tekintete a páros felé fordul.
-Van valami kérdésetek? Ha van, akkor itt a remek alkalom feltenni, ha nincs, akkor menjetek hátra a fegyvertárba. Hamarosan elérjük egyik otthonunkat. – mond nyugodt hangon, mintha semmi se történt volna.

_________________
"Nincs múltad... a jelened kilátástalan, de jövőd még lehet"

Reneszansz: Alena (Shadow)
NJK: Marli
X-Diák: Liam V. Blacksong
VH: Shywa
lil SW: Heiwanna Miin Klodov
lil SW: Riku Blackclaw (Chu Raioni)
lil SW: Nyu (kép+adatlap)

˜Hááááát... nincs más hátra, mint előre.... Kalandor... ˜
Shadow
Shadow
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 788
Hozzászólások régi : 950
Korábbi szint/kredit : 10. szint - 22 kredit
Aktuális szint/kredit : 10. szint - 22 kredit
Reputation : 64
Join date : 2011. Aug. 19.
Tartózkodási hely : Pokol

Karakteradatok
Főkarakter: Amara
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW

Vissza az elejére Go down

Hutt űr peremvidéke - Page 2 Empty Re: Hutt űr peremvidéke

Témanyitás by Rhyssa Edaara Quillan Kedd 16 Jan. 2018, 00:00




Előtörténet:
LINK

Kaland:
Ahol az út véget ér
Rhyssa Edaara Quillan-E’ron
Köztársasági katona/vadászpilóta/rajparancsnok (hadnagy a speciális erőknél, Havoc Squad), erőhasználó



Játékostárs(ak) neve: Chuhk G'vaamnohrk, Aeyaj’gamu, Aadya Valerie, Rorrwwook


Hutt űr peremvidéke - Page 2 F9lWy2f

~ Helyszín: Hope, kalóz szállító hajó~
kép:

Ryhs elmosolyodott azon, ahogyan pszichológiai véleményt próbált adni róla a férfi. Még a droidoknak, vagy élő pszichológusoknak is roppant nehéz dolguk volt vele, így roppant aranyos próbálkozásnak vélte azt, amit a másik próbált előadni. Úgy főleg, hogy nem is ismerte őt egyáltalán. Látott belőle pár percet, ebből még nem lehetett olyan sokat leszűrni, főleg, hogy nem is látta őt munka közben, sem pedig sehol máshol. Rhys hallott azt már, hogy a vörös hajú személyek, emberek, nők különösek és szenvedélyesek tudnak lenni, vagy éppen ezt, hogy nincs lelkük. Nos, a szenvedély igaz volt rá. Ahogyan az is, hogy mennyire különleges, bár erről fogalma sem lehetett. A mosolyt néhány másodpercig tartotta fenn, után szólalt meg.
- Én mindig szenvedélyes vagyok a munkám során, legyen az bármilyen érzelem, de legtöbbször szenvedély. És törődöm azokkal, akik a beosztottjaim, vagy a feletteseim. Éppen ezért követne a rajom és az embereim is akár a pokolba is. Ez tesz az egyik legjobbá abban, amivel foglalkozom.
Semmit sem hazudott ebben, tényleg így volt, ahogyan mondta, ő pedig egyáltalán nem bánta mindezt. Ezek után hozta fel, hogy talán még hallott is róla a férfi azon időkből, amikor még csempész volt, révén sikerült elég szép nagy hírnévre szert tennie. Itt kiderült egy-két dolog a férfiról is, többek között, hogy egy nyomorult imp volt. Aki annak születik, az az is marad. Ironikus, hogy pont ő maga gondolta így, aki úgyszintén Dromund Kaas-on született a birodalom szívében egy urdrarr harcos és egy moff lányaként. Megvolt a véleménye, hogy képtelenek voltak bármiféle eszme, kódex szerint, gerinccel létezni, egyszerűbb volt a lehető legegyszerűbb utat választani, törvények nélkül élni. Ezeknél még a huttok zsoldosai is többnek számítottak.
- Szóval egyszerűbb volt beállni egyszerű mocskos gyilkosnak mintsem szabályok szerint élni – mondta megvetéssel.
A továbbiakkal sem értett egyet, nem tartotta béklyónak, mert bármikor otthagyhatta, hogyha akarta. Nem az volt, hogy muszáj ezt tennie és nincs más lehetősége. Óriási különbség volt abban, amit a férfi mondott és a között, ami a valóság. Ez is a köztáraság nagy előnye volt, hogy liberalizmus volt és mindenkinek meglehetett a saját véleménye, amit ki is mondhatott. Rhys pedig gyakorta kimondta, ez a helyzet sem volt más.
- Én nem így vélem – mondta. – Attól, hogy maguknál a Birodalomban csak két mód van arra, hogy lerázza valaki a láncát és az a halál, vagy a dezertálás, a Köztársaság nem ilyen. Bármikor visszavonulhatnék, leszerelhetnék, ha akarnék. Minket nem kondicionálnak, mint a birodalmi katonákat, ha nem megfelelő bolygóról származnak. Nem gyerekként szakítanak el a családtól, hogy ne is emlékezzünk rájuk. Addig maradok katona, amíg úgy érzem, hogy a Köztáraság emberei megérdemlik, hogy akár az életemet adjam értük, ha kell. Ha úgy döntenék, hogy nem a Köztáraságon belül akarok letelepedni, hanem a Hutt űrben, vagy a mély űrben, vagy a FRSz területén megtehetném. Nem vagyunk olyanok, mint aminek a birodalmiak tartanak minket.
Amit a szerelemről mondott a másik attól kirázta a hideg. Ez már nem szerelem volt, amit a másik mondott. A szerelemben, párkapcsolatban pont az volt a lényeg, hogy ugyanannyit kapott az egyik fél, mint amit a másik. Ideális esetben, Rhys és Keth esetében így volt, az ágyba hozott reggeliket nem számolva, mert Rhys nem tudott főzni, míg Keth a konyhában is roppant ügyes volt és gyakran kényeztette főztökkel is a nőt.
- Az a szerelem, ami gúzsba köt, és csak szenvedést okoz, azt ott kell hagyni – mondta. – Attól, hogy valaki önként mond le a szabadságáról és saját döntési jogáról a szerelem miatt az nem szerelem. Hanem elvakult imádat, egy szenvedélybetegség, függés a másiktól… egy ilyen kapcsolatban a két fél nem egyenlő, hanem fölé és alárendelt viszony van. És ez sokat elárul magáról, noha dominánsnak próbál tűnni, de igazából maga az alárendelt és mindent megtesz azért, hogy ezt ne lássák mások.
A kutatás más volt, nem tartotta béklyóban annak ellenére sem, hogy mindenáron meg akarta találni Keth-t. lehet, hogy a férfi már-már megszállott volt, de ez újfent a mentális gondokat hozta előtérbe, ami még önmagánál nem állt fent, legalább is a legutolsó vizsgálatok alapján. Majd felhozta a jediket, hogy megtalálhatják a parancsnokot az egyik képességet felhasználva, bár nem így mondta, csak utalt rá, hogy látta már mindezt. Nyolcas és közte is volt ilyen? Tehát akkor a saját fénykardja is lehetett az a rossz, ezt is sikerült megtudna.
- Ezek szerint maga is erőérzékeny, vagy használó? – kérdezte tettetve a hozzá nem értőt. – Akkor hogyan lehetett tiszt és miért nem lett urdrarr? Úgy tudjuk a köztáraságban, hogy minden erőérzékenyt az akadémiákra küldenek, aki elbukik meghal, aki nem az urdrarr lesz…
De ez így igazából jól is jött ki neki, mert akkor tudhatja, hogy ki az a nagyúr, akit keres. Végül roppant merészen felhozta a saját ajánlatát teljesen figyelmen kívül hagyva a férfiét. Aki végül is belement mindebbe, igazából eléggé olyan ajánlat volt, amit nem nagyon lehetett visszautasítani. Egy halott személy, akiért semmit sem kapnak, vagy pedig még több pénz, mint amit a rabszolgapiacon kaphatnak. Nem is volt kétség, hogy mit választ a férfi. A nyakörvre és a kulcsra elfintorodott.
- Egy újabb kompenzáció, nem igaz? – kérdezte. – Itt bent nem fogom felvenni, de ha folyosón leszek igen, de csak ott.
Az merült fel benne, hogy ezzel próbálja kompenzálni, hogy régen a csúnya-csúnya birodalomban elnyomták?
- Remélem ez nem olyan újabb hazugság, mint amit a Mule kapitányának mondott. Csak, mert ha a jedik és a Köztársaságiak előbb találnak meg minket, mintsem eljutottunk volna egy olyan bolygóra, ahol van az Intergalaktikus Bankár Klánnak fiókja, akkor pénz nélkül marad… remélem ezzel számolt.
Márpedig kizártnak tartotta, hogy ne jöjjenek a padawan után. A monitorra nem nézett oda, inkább leült egy székre, ha volt szabad.
- De ha már nekiláttunk üzletelni, akkor még extra pénzért információkat is vennék – mondta. – Vagy akár én kérdezek, maga válaszol, majd maga kérdez és én válaszolok játékot is játszhatunk… amelyik jobban tetszik.
A férfira nézett, hogy mit válaszol, majd folytatta.
- Mivel maga imp volt, így pont jól is jön. Az első kérdésem az lenne, hogy kiket szokás az urdrarrok között nagyúrnak hívni? – kérdezte. – A második, ki ő? Annyit tudok, hogy egy nagyúr, de semmi többet…
Itt elővette a holoprojectorát és ismét kivetítette a képet a számára egyelőre ismeretlen Lord Xeth-ről.

felszerelés/egyebek:


_________________
Mesélői, Sith birodalom, Köztársaság, Hutt kartellek/alvilág/fejvadászok, FRK/FRSz, Chiss fennhatóság, Mandaloriai Birodalom, Örök Birodalom
A Hármak emberei, Havoc Squad/Halálosztag, Rhand varázslói/Köztársaság Végzete, Csillag Kabal, Czerka Részvénytársaság, Császári család
Sith és Jedi archívum - Little SW világ segédlet |  Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Hutt űr peremvidéke - Page 2 59228_s
Rhyssa Edaara Quillan
Rhyssa Edaara Quillan
Lil'SW KM

Hozzászólások száma : 4179
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 246
Join date : 2017. Jun. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Little SW

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3658-rhyssa-edaara-quillan-eron https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Hutt űr peremvidéke - Page 2 Empty Re: Hutt űr peremvidéke

Témanyitás by Adrian Sommerfield Kedd 16 Jan. 2018, 17:17

Az öreg fickó úgy néz ki mint, aki látott már egy s mást és aki tudja, hogy lehet a semmiből is megélni. Chuhk is ilyen bár ő valószínűleg soha nem fogja olyan sokra vinni mint a fickó. Már csak azért sem mert neki nem szokása másokkal dolgozni. Ez az egész helyzet új neki. Az öreg pedig beszélni kezdd. Olyan szavakat választ amik nem nyerik el Chuhk tetszését. Erről valószínűleg nem tehet hisz nem tudhatja, hogy a fejvadász népét külhoniak szoktatták rá a fűszerekre amiket addig nem is ismertek míg meg nem ismertették velük. Ezen kívül Chuhk úgy érzi valami nincs is teljesen rendben azzal amit az öreg mond kettejüknek. Ha ő bármilyen igényét kielégítheti és bőséges zsákmányra számíthat akkor, hogy lehet, hogy időnként nem jut étel az asztalra. Szólni viszont nem szól. Az érkezőt meghallgatja ahogy a kapitány reakcióját is. Semmi érzelem nem látszik rajta továbbra sem. A kérdésre megrázza a fejét.
-Majd meglátom miként mennek itt a dolgok.

_________________
Reneszánsz:
Adrian Sommerfield, Samuel McShuibhne, George Turner, Srir Gur, Leon Gross,  Augustus Graves,Otrus  Vubalh Fass, Tristan Winkelhock, Lisa Kaur
Végtelen háború:
Gustav Simonsen
Little SW
Claye Jaro, Chuhk G'vaamnohrk, Rhirt Trakk, Jivi Ako

Összes karim
Adrian Sommerfield
Adrian Sommerfield
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1440
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 110
Join date : 2014. Dec. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Adrian Sommerfield
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Little SW, VH

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t2531-adrian-sommerfield https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#73048

Vissza az elejére Go down

Hutt űr peremvidéke - Page 2 Empty Re: Hutt űr peremvidéke

Témanyitás by Lanka Raved Hock Csüt. 18 Jan. 2018, 18:07

"Menjetek a fegyvertárba." És az a macska nőcske még nyakörvet akart adni rá, hogy dolgozzon meg a felszerelésért! Az öreg kapitány máris megnyeri a tetszését.
- Aye aye Kapitány! - Feleli teljesen sztereotíp módon, ahogy a kalózfegyelmet ismeri.
Nem mindig jut étel az asztalra... Ez egyáltalán nem meglepő. A zsákmányhajó olyan van, ami adott esetben képes visszalőni. Vagy valami kereskedelmi késedelem miatt lefújják az utat, ezért el se indul. Vagy instabil a rakomány és menet közben magától felrobban... Mind megannyi előre nem bekalkulálható probléma, ami miatt a zsákmány elmarad. Ezzel együtt tud élni, amíg nem hal éhen. Vagy visszamehetne zsoldosnak, dekkolhatna egy krimóban és várhatna megint heteket vagy hónapokat egy zsírosabb megbízásra. Ez a legutóbbi hajókísérő munka is láttuk hogy alakult...
- A Mule legénységgel vagy a nélkül robbant fel? Csak, hogy tudjam, hogy mennyire legyek hálás amiért itt vagyok, nem pedig ott. - Kérdezi fülig érő vigyorral. Ha választ kap, de akkor is, ha nem, a fejébe csapja a sisakját és megy megkeresni a fegyvertárat.
Lanka Raved Hock
Lanka Raved Hock
1. szint - 4 kredit

Hozzászólások száma : 42
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2017. Jan. 13.

Vissza az elejére Go down

Hutt űr peremvidéke - Page 2 Empty Re: Hutt űr peremvidéke

Témanyitás by Xeth E'ron Csüt. 18 Jan. 2018, 22:22

Aeyaj'gamu
Jedi Padawan
“We've all got both light and dark inside us.
What matters is the part we choose to act on.
That's who we really are.”

Egy pillanatra azt gondoltam, hogy nem is fog foglalkozni velem a lány. Igazából kicsit zavartan is éreztem magam, feltehetőleg megint egy olyan érzelem hatása alá kerültem, amit képtelen voltam felfogni, ennek egyetlen pozitívuma, hogy a gondolataimban nem jelentett zavart. Legalábbis azt hiszem, hogy nem. Viszont végül mégis csak válaszolt, és ez megnyugtatott.
- Az Erő roppant kiszámíthatatlan és a legtöbbeknek megmagyarázhatatlan dolgokat képes tenni. Ezért is félnek az erőhasználóktól sokan. Ezért is gondolom, hogy nem kizárt, hogy az a valami, amit érzel tényleg ott van és nem csak egy visszamaradt érzés. - feleltem a lánynak, miközben jobban megfigyeltem most, hogy ilyen közel volt hozzám. Én magam a fizikai tárgyak létrehozásában és felbecsülésében jeleskedem, de még én is meg tudom mondani, hogy bárki is hozta létre úgy Nyolcast, mint a többi testvérét, nagy odafigyeléssel és hozzáértéssel tette.
- Nem ígérhetek semmit, de mindent megteszek ami tőlem telik. - feleltem végül Nyolcasnak, majd én is lótuszülésbe helyezkedtem vele szemben és lehunyva a szememet igyekeztem valamiféle kapcsolatot teremteni vele, hogy hátha a kettőnk egyesített erejével képesek leszünk belátást nyerni az Erőbe és abba, hogy mi is az, ami aggodalmat okoz a lány számára. Semmiféle ellenséges vagy ártó szándék nincs bennem, ténylegesen segíteni szeretnék neki, és nem ártani.

Felszerelés:
Képességek, képzettségek:
Szakértelmek:


_________________
Hutt űr peremvidéke - Page 2 56127_s
Xeth E'ron
Xeth E'ron
Moderátor

Hutt űr peremvidéke - Page 2 FUn312o
Hutt űr peremvidéke - Page 2 6fZaEMM
Hutt űr peremvidéke - Page 2 EoSHqZp
Utini!
Hozzászólások száma : 677
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 137
Join date : 2017. Apr. 08.

Karakteradatok
Főkarakter: Serenity
Főkari/multi: Multi
Síkok: Little SW

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3610-werda-cuw-eghoo-birodalmi-mnjk https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#74669

Vissza az elejére Go down

Hutt űr peremvidéke - Page 2 Empty Re: Hutt űr peremvidéke

Témanyitás by Shadow Szomb. 20 Jan. 2018, 13:32

Ahol az út véget ér… már nincs barátság... nincs fény és nincs sötétség... csak a cél, és az esély, a hazatérésre... ami lassan elvész és már csak a túlélés egy újabb napért...

Kalandorok: Rhyssa Edaara Quillan-E’ron, Chuhk G'vaamnohrk, Aeyaj’gamu, Aadya Valerie, Rorrwwook
Körváltás: Január 23. 00:01 (Kedd)


Hope, kalóz szállító hajó

Jelenlegi hely: Hutt űr
Végcél: ismeretlen

Rhyssa Edaara Quillan-E’ron

Smith nyugodtan hallgatja a Rhyssa szavait.
-Ez csak nézőpont kérdése. Itt is vannak szabályok, de meg van az ami a birodalmi területen nem nagyon elképzelhető. Más fajokkal együtt dolgozni, élni. – majd mélyen Rhyssa szemébe néz.
-Bármikor? Valóban? És képes is lennél élni a harctér nélkül? És igen, a közkatonáknál nem, de mi is a helyzet a Jedikkel? Hiszen a család ott csak nyűg, és út a sötété oldalra a gyermeknek. – mondja nyugodt hangon – De tény, hogy a köztársaság jóval szabadabb, mint a Birodalom, és inkább leszek egy nyomorult kalóz, és halok meg szabadon, mint sem, egy birodalmi statisztikai adat. De ami a szerelmet illeti. Ha önként adod, akkor is megköt, hiába viszonzott, és egyenlők a felek. – majd lassan leül.
-Nem csak dominanciával lehet előrébb jutni az életben, van, mikor más kell hozzá – mondja Smith, miközben a képernyőre nézve figyeli Nyolcast egy ideig, majd az erőre utaló kérdés után visszanéz Rhyssre.
-Nem vagyok használó, és hivatalosan érzékeny se. Jó dolog, ha tudós családban születik valaki, és ezt is választja. De ezért is volt az jobban, hogy a birodalmat ott hagytam, hogy eme kis titok, titok maradjon. Csak beszélgettem erről eleget Nyolcassal és rájöttem arra, hogy mi az, amivel lehet irányítani egy látszólag teljesen fékezhetetlen és kontrolálhatatlan lényt. – majd a nyakörv felé néz.
-Nincs mit kompenzálnom, és ha visszaemlékezel a közel múltra, odakint, mikor nem vagyunk a flottával, akkor Nyolcas se hordja, de itt sokan vannak akik az ilyesmivel nem értenek egyet.
-De ez nem olyan, erről biztosíthatlak. A Mule nem az én döntésem volt, de ami kettőnk közt van most, azaz enyém, egész addig, míg a makacsság és az önfejűség nem vet neki véget. Hidd el Hadnagy… nálam van most lehetőséged választani, más már benyugtatózva bevágott volna egy ketrecbe, majd hasonlóan visszabeszélsz és jobbik esetben csak a nyelved bánja, rosszabban egy gombnyomás, és vége. – teljesen nyugodt hangon beszél, bár kissé szomorúbban, de ennek túl sok jelét nem akarja kimutatni.
-És tisztában vagyok vele, hogy a mi kis üzletünk elég sok külső és belső tényezőnek köszönhetően csúfos véget érhet. – teszi hozzá, majd ahogy Rhyssa folytatja az üzletelést könyökölve hallgatja. Meg se próbálja elrejteni az arckifejezését és a tekintetét, hogy mennyire tetszik neki Rhyssa, és ez a viselkedése.
-Legyen – válaszol, majd a kérdés hallatán sóhajt egy nagyot.
- A sötét tanács tagjai, nagy hatalmú erőhasználók csoportja, akik igen csak magasan képzettek és jártasok az erő dolgaiban. – mondja, miközben feláll és rábök a képen, ahol az idősebb férfi, a két fiú és a fiatal lány van, a férfire.
-Ő is az volt a kutatásaim alapján, de ez egy másik történet… - majd a holoprojectorra pillant. - …Xeth nagyúr. Nem nagyon tudom, hogy mi az ő „területe” pontosan, de nem a kutatás és a „békésebb” dolgok az biztos. Csak annyi bizonyos, hogy hírszerzés és inkább harcos fajta, ahogy hallottam felőle, de nem tudok róla nagyon sokat, azon kívül, hogy veszélyes és végzett a saját mesterével még fiatal kölyökként, legalábbis azt terjesztik, hogy lehetett vagy 16-17. Hidd el, vele nem akarsz szembe kerülni, egyedül meg főleg nem. Bár elég őrültnek tűnsz, hogy megtedd, és húzhasson még egy vonalat a megölt személyek listájába, vagy épp veled csalja elő azt akit úgy keresel és meg akarsz tőle védeni, hogy a szemed láttára ölhesse meg. – ezután visszasétál a foteljához és bele ül. – Ki ő neked? Az akiért a halálba rohansz lassan, mert a Mule-n már majdnem sikerült megöletned magad a kérdezősködéseddel. – teszi fel a kérdését és várakozás közben az ajtó felé pillant ami kinyílik és egy idősebb cathar lép be rajta.
-Kapitány – köszönti Smith, miközben az idős férfi végig méri Rhyssat.
-Majd beszédem van veled, négyszemközt. – Mondja nyugodt hangon a férfi.
-Rendben van, hamarosan megyek, csak még üzletelek.
-Mint múltkor? – vonja fel a szemöldökét az idősebb férfi. – Most ne várass meg annyira. – Rhyssara pillant, majd a Havoc páncélra, aztán a plafonra nézve, csak megrázza a fejét, de tisztán leolvasható róla, hogy felismerte a páncélt, és belegondolt, hogy most miből kell majd kirángatnia Smith-et. Ezután egyszerűen megfordul és kimegy a kabinból az ajtó meg becsukódik utána és Smith ezután csak tekintetét visszafordítja Rhyssa felé várakozóan. Nem úgy tűnik, mint aki nagyon is sietne.

Aeyaj’gamu

Nyolcas teljesen ellazulva ül, egy ideig figyelve a twi’ilek lányt, majd lehunyva szemeit hallgatásba búrkolózik. Lassan vánszorog az idő, miközben Aeyaj’gamu próbálja elérni a vele szemben ülő lányt, aki lassan elmerül a gondolatai közt, emlékei közt, és ennek érezhető kihatásai vannak az erőben a nyugalmára, önkontroljára. Azonban nem teljesen tiszták a kiolvasott érzelmek, mintha nem teljesen a sajátjai lennének, nem élte át őket, csak megvannak neki ezek az emlékek, majd hirtelen áll be egy változás, mikor tisztán érezhetően eluralkodik a rettegés a macska lányon, aki látványosan hátra csapja füleit is, az emlék hatására. Egyre jobban és jobban kavarognak benne az érzelmek, miközben a két gömb vad táncot jár körülötte forogva.
~A béke… Hazúgság.. csak szenvedély van.. Szenvedéllyel Erősödök..Erősödéssel, Erőt gyűjtök…Erővel győzelmet aratok… A Győzelemmel eltépem láncaim! Az Erő felszabadít! ~ hangoznak fel a szavak a padawan fejében, ahogy a vele szemben ülő lányt egyre jobban, majd hirtelen valami megváltozik…
~NEEEEEM!~ szinte üvöltés szerű a hang, majd Nyolcas a fejéhez kap, és lihegve néz maga elé narancsosan izzó tekintettel még, ujjai közt, majd eme ragyogás lassan megszűnik.
-Közeledik… érzem…

Chuhk G'vaamnohrk, Aadya Valerie, Rorrwwook

Aadya kérdésére az öreg kapitány, csak rápillant
-Voltak még a fedélzeten elegen, akik odavesztek – mondja nyugodt hangon, majd egy kis mosoly jelenik meg az arcán – de hogy mennyire lehetsz hálás, hogy itt vagy és nem haltál meg ott? Ez jórészt rajtad fog múlni. Ha nincs más, akkor menjetek. – ezzel megvárja, míg a páros kimegy, majd kimegy és körbe néz, kicsit szigorúbb arccal.
-Hol van Smith? – teszi fel a kérdést az elsőtisztnek és a közben megérkező Tigressnek.
-Épp az új szerzeményével van, legalábbis senki se látta kijönni a kabinjából azóta. – válaszolja Tigress.
-Szóljak neki Kapitány? – kérdi az elsőtiszt, mire int csak az öreg cathar.
-Megoldom magam is. Úgy is beszédem van vele négyszemközt. – válaszolja nyugodt hangon. – Tigress tied a híd, ha gond történne, míg hazafelé tartunk.
-Igenis! – feleli a farghul nő, miközben a kapitány megindult Smith szobája felé.
Közben Chuhk és Aadya megindulhatott hátra a folyosókon, ha kellett kérhettek útbaigazítást is, hogy merre is kell menniük a fegyver tárba, a sok matróztól, akik közül többen lelkesen mesélgettek, talán kicsit el is túlozva az eseményben a szerepüket, de az biztos, hogy nagyon jó a hangulat a fedélzeten a sikeres akció után. Senki se számol azzal, hogy akár gond is lehet most.
A fegyvertárban, annyi féle fegyver van, hogy sok fegyver árusnál nincs ekkora választék fegyverek és kiegészítők terén.

_________________
"Nincs múltad... a jelened kilátástalan, de jövőd még lehet"

Reneszansz: Alena (Shadow)
NJK: Marli
X-Diák: Liam V. Blacksong
VH: Shywa
lil SW: Heiwanna Miin Klodov
lil SW: Riku Blackclaw (Chu Raioni)
lil SW: Nyu (kép+adatlap)

˜Hááááát... nincs más hátra, mint előre.... Kalandor... ˜
Shadow
Shadow
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 788
Hozzászólások régi : 950
Korábbi szint/kredit : 10. szint - 22 kredit
Aktuális szint/kredit : 10. szint - 22 kredit
Reputation : 64
Join date : 2011. Aug. 19.
Tartózkodási hely : Pokol

Karakteradatok
Főkarakter: Amara
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW

Vissza az elejére Go down

Hutt űr peremvidéke - Page 2 Empty Re: Hutt űr peremvidéke

Témanyitás by Rhyssa Edaara Quillan Vas. 21 Jan. 2018, 00:01




Előtörténet:
LINK

Kaland:
Ahol az út véget ér
Rhyssa Edaara Quillan-E’ron
Köztársasági katona/vadászpilóta/rajparancsnok (hadnagy a speciális erőknél, Havoc Squad), erőhasználó



Játékostárs(ak) neve: Chuhk G'vaamnohrk, Aeyaj’gamu, Aadya Valerie, Rorrwwook


Hutt űr peremvidéke - Page 2 F9lWy2f

~ Helyszín: Hope, kalóz szállító hajó~
kép:

Ebben biztos volt, hogy itt vannak olyan szabályok, amikkel a férfi a birodalomban bizonyosan nem találkozhatott. Ezt már látta ott is, hogy mennyi cathar volt itt, a birodalomban ezek maximum ágyelőként végezték volna, vagy valamelyik rabszolgatelepen, de bizonyosan nem olyan szerepben, mint itt. Bólintott is, hogy tudja, látja, hogy itt miként áll a helyzet és ezt elismerte, hogy a férfi képes más fajokkal együtt dolgozni, ezzel egy hajszálnyit jobb volt, mint a többi imp, de attól Rhys szemében még mindig az maradt. Talán, ha nem ilyen helyzetben találkoznak és nem a férfi foglya, akkor lehet, hogy jobb véleménnyel lett volna róla, így nem. Amikor a férfi a szemébe nézett, akkor állta a tekintetét. Igazából a kérdés olyan volt, amin még nem is gondolkodott sokat, hiszen fiatal volt. De mindig is az volt az elgondolása, hogy valamilyen békés és nyugis helyre költözik, mint például a Naboo. Távol mindentől és mindenkitől, ahol csak ketten lehetnének Keth-el és a gyerekekkel. Mindez elég fájdalmas gondolat volt, bár abban a férfinak igaza volt, hogy elég unalmas volt az elmúlt két év harcok nélkül, de talán csak azért, mert azt várták, hogy mikor tör ki a következő háború.
- Erre a kérdésre csak az idő adhat választ – felelte végül diplomatikusan. – Valóban, de a jedik akkor sem erőszakkal ragadják el a gyermekeket, hanem a szülőktől kérnek engedélyt. És ez nagyon nagy különbség.
Nem tette hozzá, hogy saját maga önként mondott le a családjáról és választott másikat, ez nem tartozott ide és nem akart olyan sokat elárulni magáról. A szerelem kérdésére csak megvonta a vállát, a férfi így gondolta, ő maga máshogy, nem akart jobban belemenni, főleg, mert egyelőre még mindig a szabadságával játszott. Persze kellett ész és kapcsolatok is ahhoz, hogy valaki előrébb léphessen, alacsonyabb rangon pedig tudás, ezzel ő maga is tisztában volt. Ekkor hozta fel, hogy a férfi is erőhasználó, és meg is kapta minderre a megerősítést.
- Hivatalosan? – kérdezte. – Ezek szerint még mindig Birodalminak tartja magát, mert a birodalmon kívül senkit se érdekel, hogy az-e, vagy sem.
Rhys is a nyakörv felé pillantott, dehogynem volt mit kompenzálnia, a rögeszméi és nézetei tették rabbá a férfit, hogy nem hisz abban, hogy valaki változtathat a sorsán és éppen ezért kompenzálja azzal, hogy saját magát láttassa szabadként, míg megfoszt másokat tőle. Pedig ő volt a fogoly és nem más, talán még Nyolcas is nagyobb szabadsággal rendelkezett, mint ő. Ezt sem mondta ki hangosan, de szinte teljesen biztos volt benne. A szavak pedig elárulták azt is, hogy Smith még mindig tartott a birodalomtól és félt tőlük. Vajon ilyen félelem mellett meddig volt képes szürke jedi maradni, vagy már most sötét volt? Nem, nem akart kinyúlni az Erőbe, hogy ellenőrizze, mert hallott olyat, hogy az ilyesmit lehet, hogy észlelni is lehetséges, ha valaki kellően képzett.
- Pocsék és sekélyes lehet úgy élni, hogy a legnagyobb öröme valakinek az, hogy kit sodorhat rabszolgaságba… - mondta némi undorral.
Itt nem Smith-re, hanem azokra gondolt, akiket a férfi említett. Nagyon utálta, hogyha igaza van és kiderült, hogy tényleg az volt, amikor azt állította, hogy nem fog a Mule egyben maradni, a férfi pedig megerősítette mindezt. Azon a hajón gyerekek is voltak, fegyvertelen civilek, nem csak a zsoldosok. Feltámadt benne a düh, az összes nyomorult kalóz irányába és ökölbe szorította a kezét. Nem volt beleszólása, persze, remélte, hogy az összes nyomorult kalózt és az őket vezető sötét jediket – mivel képtelen volt szürkeként gondolni rájuk – levadásszák és kivégzik, mert ez lenne az, amit érdemelnének. Bár talán inkább a Kessel-re küldte volna őket, vagy a Belsavis-ra, bár a Belsavis roppant emberséges a Kesselhez képest.
- Ha úgy hozná a helyzet, előbb intéztetném el, hogy végezzenek velem, vagy magam oldanám meg, mintsem más helyzetbe kerülnék – mondta dühösen, majd nyugodtabban folytatta. – Belső tényező nem lesz, nem vagyok olyan ostoba, hogy kockáztassam az egyezségünket semmilyen módon. Egyenes ember vagyok, így attól sem kell tartania, hogy kihasználom azt, hogy tetszem magának, lehet hogy nem lennék itt hosszú életű, de nem akarom átverni magát.
Teljesen komolyan mondta, csak annyiban akarta hagyni az üzletet, ahogyan volt, fizet és távozik, remélhetőleg hozzá tudja majd csapni később azt is, hogy a padawant is kiváltsa és ennyi. Valószínűsítette, hogy a női bájaival ennél többet is eltudna érni, de nem akart így tenni. Ezt le akarta már most szögezni, és remélte, hogy a férfi is így fog viszonyulni az ügyhöz, bár nem voltak illúziói, hogy nem. Ellenben az üzletet még tovább „bonyolította”, húzta, hogy infókat akar. Elsőként a nagyúrra kérdezett rá, hogy kiket hívnak így a Birodalomban. Azt sejtette, hogy az erőhasználókhoz lesz köze, de azt álmában sem merte volna gondolni, hogy csak a Sötét Tanács tagjait illeti ez a jelző. Némileg elsápadt ezen hallatán, soha sem gondolta volna, hogy ennyire súlyos lenne az ügy Keth eltűnését illetően.
- Azt tudom, hogy ők a Birodalom vezetői a császár irányítása alatt és tizenketten vannak, mint a Jedi tanács tagjai, ennyi köztudott még a katonák között is – mondta bólintva, némileg rezignáltan, hogy érti.
Követte a férfit a tekintetével, ahogyan a képre bökött.
- Ő kicsoda? – kérdezte. – Ha nem akar személyes részeket mondani, nem szükséges…
Voltak békésebb dolgok a Birodalomban? Ezt nehezen akarta elhinni, szóval hírszerzés, ami a legesélyesebb, ismét bólintott. Lord Xeth, már a név hallatán is némileg megborzongott, a többi információ, amit megtudott pedig csak még inkább halálossá tették a férfit. Tizenhat, vagy tizenhét évesen tanácstaggá válni? Félelmetesnek tartotta mindezt, bár akkor sem tántorította el mindez attól, amit eltervezett, hogy ettől függetlenül megtalálja a férjét. A kérdésnél rezzent össze egy kicsit, hogy ki az, akit keres. Újra elő kellett szednie a hazugságot, vagyis részleges igazságot, amit megannyiszor elmondott már, amiben annak idején megegyeztek Keth-el, hogy mit fognak mondani.
- Keth Tye E’ron jedi lovag – felelte. – A tábornokom volt a Háború végnapjaiban a Havoc Squadnál, ME 10-től volt végig ott velük, én ME 8-ban kerültem oda, de akkor már két éve ismertem. Megmentette a Varonat-on az életemet, utána még többször. A tábornokom… a legjobb barátom, akiben a legjobban bízom meg ezen a világon, akiért bármikor az életemet adnám.
Élete szerelme és a férje, de ezeket már nem mondta ki, csak magában gondola. Éppen mondott volna még valamit, amikor az ajtó kinyílt, egy újabb cathar, vagy farghul, már meg sem lepődött mindeznen.
- Üdvözlöm! – biccentett a férfinak.
Láthatóan a férfi nem volt boldog, hogy miként találta őt itt, de ez nem most számított, amikor a férfi távozott visszafordult Smith felé.
- Köszönöm az információkat – mondta. – Mi lehet olyan ügy, ami miatt egy egyszerű jedi lovagra vadászik a Sötét tanács? – kérdezte keserűen leginkább magától. – Keth eltűnt hónapokkal ezelőtt… volt egy álmom utána, ahol ez Lord Xeth… és valami Hiuval beszéltek róla egy hatalmas teremben, trónszékszerűségekkel, csuklyás szobrokkal… Arról beszéltek, hogy még kutatják, hogy hol lehet, mert kell valamihez, valamit, amit keresnek és fontos… bár lehet, hogy csak botorság ez és csak az elmém szórakozott velem…

felszerelés/egyebek:


_________________
Mesélői, Sith birodalom, Köztársaság, Hutt kartellek/alvilág/fejvadászok, FRK/FRSz, Chiss fennhatóság, Mandaloriai Birodalom, Örök Birodalom
A Hármak emberei, Havoc Squad/Halálosztag, Rhand varázslói/Köztársaság Végzete, Csillag Kabal, Czerka Részvénytársaság, Császári család
Sith és Jedi archívum - Little SW világ segédlet |  Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Hutt űr peremvidéke - Page 2 59228_s
Rhyssa Edaara Quillan
Rhyssa Edaara Quillan
Lil'SW KM

Hozzászólások száma : 4179
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 246
Join date : 2017. Jun. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Little SW

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3658-rhyssa-edaara-quillan-eron https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Hutt űr peremvidéke - Page 2 Empty Re: Hutt űr peremvidéke

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

2 / 4 oldal Previous  1, 2, 3, 4  Next

Vissza az elejére

- Similar topics
 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.