Karanténvilág

Egy kaland: A Karanténvilág





Karanténvilág

---

Ingrid már majdnem rákérdezett, hogy a harmadik vörös befejezte-e végre a hisztit és sírdogálást. Ilyen mentalitással csodálkozott, hogy a nő a való életben katona volt, vezető, és még kitüntetései is voltak. Nem igazán látta be, hogy miként vihette bármire is. vagy azok a köztársaságiak mind ilyenek? Igazából még az is lehetséges volt. Csípőre tette a kezét, amikor végre valahára kinyögte, hogy azok után tehetik, amit akarnak, hogyha ők nem lesznek. Ebben részben meglepetésre a férfi is támogatta, hogy ő is jóváhagyta mindezt, aztán átvette az irányítást. Erre hangosan sóhajtott fel, nagyon nem kedvelte a fickót.
- Remek, akkor remélem, hogy a lehető leghamarabb távoznak is köreinkből… minden értelemben – mondta.
Remélte, hogy nem az utolsó egy napban kell mindent elintézniük, mert az egyrészt nagyon feltűnő lenne, másrészt nem lehetne mindent megoldani, hogy tényleg balesetnek, vagy hasonlónak látszódjanak. Amikor úgy tűnt, hogy befejezték és mindenki el lett küldve, hogy menjen a saját dolgára, akkor ő maga is megfordult és elindult kifelé. Mivel úgy tűnt, hogy a páros még marad, akkor Shyala után ment. Ha már kint voltak és Keth-nek híre se hamva, bár nem igazán érdekelte az sem, hogyha a másik meghallja, akkor szólal meg a másik vörösnek.
- Ez napról napra nagyobb s*ggfej lesz – mondta halkan.
Nem is igazán értette, hogy Rhys miként képes elviselni ezt a fickót, sőt feleségül menni hozzá. Felsóhajtott halkan. A közösségi térig Ingrid is Shayla-val tartott, ahol aztán az egyik ott levő kanapéra ült le.
- Ha ez így megy tovább, átkozottul unalmas következő napok elé nézünk – mondta unottan.
Valamit ki kellett volna találni, hogy ne így legyen.

---

Noha a férfi mondta, hogy támogatni fogja, azért nem gondolta azt, hogy ilyen szinten. Azért igazából jól esett neki, hogy egyetértett a másik vele, azonban döbbenten kapta fel a fejét arra, hogy átveszi az irányítást. Ha éppen jobb kedve lett volna, akkor a másik fejéhez vágta volna, hogy senki sem szavazott rá, hogy ezt megtehesse, de így csak a fejében futott át, de nem volt kétsége afelől, hogy a másik részben, vagy teljes egészében megérezte mindazt. A végén úgy tűnt, hogy ketten maradtak, mert a két vörös nő közben távozott. Kissé összerezzent, amikor Keth megérintette a kezét, hogy megfogja azt.
- Össze fogod te is vérezni a kezedet – suttogta.
Ha ez nem zavarta a férfit és ennek ellenér is megfogta a kezét, akkor örömmel vette, de ha nem akarta, akkor elhúzta tőle azt. Most nem igazán volt kedve sem veszekedni, sem játszani, sem ellentmondani, így nem is kérte számon rajta azt, hogy miért vette át a vezetést. A reggelit nem igazán tudta most hova tenni, mert ettől a beszélgetéstől eléggé elment az étvágya és a gyomra is ökölnyi dologgá ugrott össze a görcstől. Amennyiben nem kapják meg a segélykérést, akkor a reggeli lehetősége helyett valami egészen mást szándékozik kérdezni és kérni, mert reggelit nem akart még, és mindkét kezéből csöpögő vérrel egyébként is elég nehézkes lett volna, meg nem akarta a teljes épületet összevérezni mire megérkeznek. Meg talán addig újra visszajön az étvágya is, mire ezzel végeznek.
- Segítenél kimosni és bekötni a kezeimet – kérdezte.
Mind a kettő tompán sajogott és valószínűleg még véreztek is. Ha azonban megkapják a vészkiáltást Aeyaj felől, akkor ő maga is sietve – futva – indul az étkező irányába.

Az események igencsak felsűrűsödtek az utóbbi néhány percben. A kis titkos tanács sikeresen megegyezett abban, hogy mit is fognak tenni, és Xeth át is vette az irányítást, bár nem volt túl valószínű, hogy ez bárkit is érdekelt volna magán kívül. Szóval amíg ők ezzel foglalkoztak és még a végső pillanatokat élték át, addig a Jonathan továbbra is az igazak álmát aludta, pedig ő volt az, aki beszélni akart volna a többiekkel, de úgy tűnt, hogy nagyon fáradt volt és még nem bírt felkelni.

Az étkezőben Aeyaj éppen üzenetet szándékozott volna küldeni a többieknek, amikor Edric úgy döntött, hogy valami újdonságot fog kipróbálni, amire késztetést érzett. A lányt az Erőbe való kinyúlásban az zavarta meg, hogy valami elkapta a torkát és szorítani kezdte. Ha a kezével odakapott, akkor nem volt ott semmi, Edric még mindig az ajtóban állt, aki pedig láthatta, hogy a twi’lek fulladozni kezdett. Mivel azért annyira nem volt járatos Edric, ez nem volt elég ahhoz, hogy megtudja ölni a lányt, de fájdalmasnak fájdalmas és elég, hogy idővel elveszítse Aeyaj az eszméletét.

És persze arra is elég volt, hogy ezáltal ne tudjon a lány se sikítani, se pedig kinyúlni az Erőbe, hogy segítséget kérjen. A szerencse azonban most Edric oldalán volt, mert amikor kifogyott a szuszból és el kellett engednie a lányt, a twi’lek elvesztette az egyensúlyát és beütötte a fejét az asztalba, ami miatt eszméletlenül, vérző fejsebbel terült el a földön. Már csak amiatt sem volt tudomása senkinek sem arról, hogy mi is történt itt. Edric gyorsan feltudta venni a dolgokat, amiket akart és eljuthatott a főbejárathoz, amin ki is ment az épületből.

Amint kiért a társalgóból, ahol át kellett mennie, akkor ért be oda Shayla és Ingrid, így elkerülték egymást. Mivel a két nő nem ment az érkezőbe, így nem is tudták még, hogy történt valami. Ezek után pedig már csak a Xeth és Rhys pároson múlt, hogy mit tesznek, hogy a férfi segít-e a nőnek abban, amit a másik kért tőle, vagy úgy dönt, hogy a nő intézze el magának, mert saját maga éhes és reggelizni akar…

A „Back entrance” felirat alatti helység az étkező és onnan megy az alagsorba a lejárat.

statisztika:

TA-043

Rhyssa reakciója arra, hogy átvettem a vezetést mindent megért. Mindaz ami átfutott a gondolatai között és mit tenne, ha a helyzet nem olyan lenne, mint amilyen egy elég széles vigyort csalt az arcomra. Ettől a pontól pedig nem igazán érdekelt, hogy a másik két vörös miként és milyen érzelmekkel telve távozott a köreinkből.
- Azt hiszem képes leszek elviselni, hogy ennyi vér tapadjon a kezemhez. - válaszoltam a nőnek viccelődve és óvatosan, hogy azért fájdalmat ne okozzak megfogtam a kezét. Remélni tudtam, hogy a jókedvem hamar átragad ma rá is é sikerül neki is eltávolítania magát a körülöttünk folyó eseményektől annyira, amennyire lehetséges. Valószínűleg ez nekem jobban megy, mint neki. Talán kicsivel ha többet meditálna, de lehetséges, hogy ha olyan sokáig kéne nyugton üljön, akkor leállna a szíve, mint egyes állatoknak.
- Persze. Szívesen. - az nem volt kérdés, hogy erre a felkérésre igent mondok-e, így továbbra sem engedve el a kezét indultam el vele vissza a szobánkba, hiszen ott volt felszerelés is seb tisztításra, lévén rajtam ezt már gyakoroltuk, és vizet is ott tudtunk legközelebb szerezni. Természetesen mikor odaértünk egyből neki is láttam, amennyiben engedte, hogy ellássam a kezeit.
- Remélem nem gond, hogy egyeztetés nélkül kiáltottam ki magamat "vezetőnek". Igazából talán ez és az, hogy zűrös lenne szembeszállniuk velünk az egyetlen módja, hogy ne fajuljanak el a dolgok. - igazán bíztam abban, hogy ezzel a tetemmel egy kis nyugalmat tudok teremteni a felfordult világunkban. Kicsit békésebb volt az életünk még azelőtt, hogy megtudtuk, hogy csak másolatok vagyunk és határidő fenyeget minket.

TA-052

- Szerintem még nagyon is szegényesen fogalmaztál. - a hangomból egyértelműen kihallatszott a düh és a megvetés a férfi irányába, még úgy is, hogy suttogva préseltem ki a szavakat a fogaim közül. Ez az egész dolog úgy volt túljátszott színésziesség ahogy volt, legszívesebben az egész helyet felrobbantottam volna mindenkivel együtt, csupán nem tartottam a magam rézéről megfelelő megoldásnak, ahogyan harcoshoz méltónak sem.
- Unalmas? Gyakorlatilag szobanövények kell legyünk, mert biztos, hogy beleütné az orrát mindenbe amit csinálunk. - dobtam le magam az első űlő alkalmatosságra, ami az utamba került miután beértünk a társalgóba. Sohasem voltam oda szerintem se a zsarnokokért, sem pedig ha egyértelműen akadályoznak mindenben. Katonaként biztosan jó voltam a parancs követében és hasonlókban, de ez túlment már azon a kategórián réges rég.
- Mindettől függetlenül szerintem készüljünk fel. Ha ezek ketten lustaságból, félszből, vagy csak azért, hogy minket szívassanak sokáig elhúzzák a meghalást, akkor kéz tervek és megoldások nélkül elsietnénk a dolgot és nagy esély lenne arra, hogy hibázunk. Amíg nyugton kell üljünk addig is kitalálhatjuk, hogy miként likvidáljuk a problémás személyeket és ha szükséges a megfelelő felszerelést is összedobhatjuk addig. Egyetértesz? - szólaltam fel újból némi gondolkodás után kicsivel több lelkesedéssel, mint amim volt a korábbi beszélgetés után. Ha egymás fejében tudnak is olvasni a gerlepár tagjai, a mienkben biztos nem, és az eddigi tapasztalatok alapján elég jól össze tudunk dolgozni Ingriddel és megfelelő mértékben titokban is tudnánk tartani előlük a dolgot.

TA-026

Elkéstem. Ez volt az első gondolat, ami átfutott az agyamon mielőtt a torkomhoz kaptam, hogy megpróbáljam lehámozni onnan azt, ami fojtogat, de képtelen voltam. Nem volt ott semmi. Kiáltani nem tudtam, ahogyan mentális üzenetet sem küldeni senkinek. Kapálóztam és próbáltam szabadulni, de nem sikerült. Túl erős volt a másik, vagy pedig én bizonyultam túl gyengének, felkészületlennek.
Már a testem is üvöltözött, ahogyan a látásom és a hallásom is kezdett tompulni, szinte éreztem, hogy közel az az utolsó másodperc, amikor egy pillanat alatt elmúlt az egész. A tüdőm gyorsan megtelt levegővel, ami kegyetlenül szúrt, de ez csak a vihar előtti csend volt, hiszen a tortúra hatására nem voltam képes talpon maradni, éreztem ahogyan a talaj kicsúszik a lábam alól, majd egy erős és gyors fájdalmat éreztem a fejemen, amit kegyetlen fekete sötétség követett.

Egy kaland: A Karanténvilág





Karanténvilág

---

Azt Ingrid valahol megnyugtatónak találta, hogy nem csak ő volt az, aki kiakadt az egészen. Mondjuk saját maga az egyik legjobban kontrollálta az érzelmeit itt, így ez a kitörés is szokatlan lehetett tőle, hogy ennyire kiakadt. Azon pedig nem is csodálkozott ebből, hogy Shayla sokkalta jobba ki fog, hogy a nő nehezebben viseli mindezt nála. A szobanövény megjegyzésen elvigyorodott akaratlanul is. Ingrid nem látta ennyire rémesen a helyzetet.
- Szerintem ennyire nem rossz a helyzet – mondta. - Mivel nincs sok időnk, így valószínűleg tartom, hogy minden idejét Csillagvirággal akarja tölteni. Ha pedig nem itt bent teszünk valamit, akkor azt nehezen tudja ellenőrizni.
Kint számtalan helyet néztek át, amikor lakhelyet kerestek és meg nem találták mindezt, ha egy távolabbit keresnek maguknak, ahol az esőig vannak, akkor esélytelen, hogy bármit is megtudjon a másik páros. A következőre bólintott, azt hasonlóképpen gondolták mind a ketten, bár ő még mindig optimistább volt az egésszel kapcsolatban.
- Nem hiszem, hogy ettől kéne tartani, de itt minden mérgező és halálos, akár rá is segíthetünk, ha az ivóvizünknek annyi, senki sem fog sokáig életben maradni és mire rájönnek már késő, addig mindenki megmérgeződött – mondta el a saját ötletét.
Ez meglehetősen gyors és kíméletes, csak az utolsó percek fognak fájni, de melyik halálnemnél nem, ami nem egy pillanat alatt következik be? Kíváncsi volt, hogy Shayla mit is fog minderre mondani. Ha beleegyezett, akkor csak találniuk kell egy helyet, ahol tudnak ténykedni, a felfedezés és hasonlók már úgyis értelmetlenné váltak az alig két hetes határidő miatt. Még egyvalamire lett volna kíváncsi, hogy Jonathan mit is akar mondani, vagy egyáltalán meghallgatja-e bárki is…

---

Rhys látta a férfi széles vigyorát mindarra, ami átfutott a saját fején, hogy nem szavazta meg Keth-t senki, hogy átvegye a hatalmat és az irányítást. Igazából volt egy olyan érzése, hogy a másik nagyjából azóta várt erre, hogy kimondhassa ezt, amióta megtalálta a csapatot, bár eddig egészen jól visszafogta magát. szúrós szemmel nézett a másikra és csak azok után tett megjegyzést minderre, hogy a másik két nő távozott.
- Szerintem te vagy az egyetlen, aki ezen szórakozni tud! – kérte ki magának.
Azon pedig már tényleg csak mosolyogni tudott, hogy nem zavart a másikat, hogyha véres lesz a keze, így hagyta, hogy megfogja Keth a kezét és visszamenjenek a szobájukba, ami nem is volt messze, csak pár lépésnyire innen, hiszen most is abban a teremben voltak, ahol előző nap az adatokat olvasták. Ez volt kellően jó hely arra, hogy lássák, ha megzavarná őket valaki. Ha beértek a szobába, akkor ott enged vizet a kezére, hogy legalább a vért lemossa róla, összeszorított fogakkal tűri az esetleges csípést, amivel ez a folyamat jár. Ha végzett, akkor ment vissza és ült le az ágyra, odanyújtva mindkét kezét, amik még mindig véreztek és tökéletesen látszottak a mély félhold alakú sebek a tenyér belsején, ahogyan Rhys körbe felszakította a tenyereit.
- Köszönöm! – mosolyodott el.
Arra most szándékosan nem reagált, amit a másik felől érzett a meditációval kapcsolatban, a legszívesebben elaludt volna közben, mert saját maga olyan roppant unalmasnak találta azt, nem nyugtatta meg, és nem volt pihentető. Így hát nem is erőltette. Azonban a másiknak sikerült a keze ellátása közben már nevetést is kicsalnia amiatt, amikor a saját kinevezését hozta fel megint. Erre Rhys megrázta a fejét és mosolyogva válaszolt. Arra figyelnie kellett azonban, hogy a kezeit ne húzza el.
- Szerintem ezt a kinevezést rajtad kívül senki sem fogja komolyan venni. Maximum arra lesz jó, hogy megmérgezzenek minket valahogy, és a halálunkat siettessék, hogy mihamarabb megoldhassák, amit szeretnének. Én sem fogadom el, a többiek előtt úgy teszek, hogy igen, de tudd, hogy nem fogadlak el vezetőnek! – mondta némileg játékosan, de egyszerre komolyan is.
Kíváncsi volt, hogy a másik erre mit is fog mondani, reagálni, hogy támogatja és nem is. Közben pedig hagyta továbbra is, hogy a másik a kezének ellátásával foglalkozzon.

A két-két páros beszélgetett továbbra is, a két vörös nő a terveket szövögette, hogy mit is kellene tenni a későbbiekben azok után, hogy Xeth kinevezte magát vezetőnek. ezalatt az emlegetett férfi éppen Rhys kezét látta el, viszonozva azt, hogy a nő immáron második hete minden nap kezeli a hátán levő sérülést. Mind a két páros teljesen zavartalanul tudott ténykedni és beszélgetni, ezalatt Jonathan még mindig aludt, és Aeyaj is, csak ő máshogy került ebbe az állapotba.

Ezalatt odakint a szabadban Edric számtalan tervvel a fejében indult el, hogy távolabb kerüljön a múzeumtól. Egyelőre nagyjából két-három sarokra jutott onnan. Olyan távolra nem igen tudott helyet, mert soha sem mentek el a felderítéskor olyan távolra, hogy ne tudjanak sötétedés előtt visszaérni. A legmesszebbi pont, amiről tudomása volt az a meteorológiai állomás volt, ami olyan három-négy óra járás, vagy pedig még távolabb onnan további fél órára a saját lezuhant hajójuk. Ezeken felül főleg a városban tudott csak helyeket, de azt most láthatóan el akarta hagyni.

Amennyire sikerült megállapítani az egész város és az itteni környék egy hatalmas völgybe, kráterbe épült, így minden oldalról hegyek vették körbe, a város és azt körbevevő hely pedig mélyedésben volt azon belül. A múzeum a város közepe felé volt megtalálható, nagyjából a kráter közepe is volt, így minden irányban legalább hat-hét óra út lehetett az, hogy elérje a vonulatokat és kereshessen magának barlangot. Így a legjobb kérdés az volt, hogy melyik égtáj felé szeretne elmenni Edric, hogy ott kereshessen magának helyet távol a többiektől?

TA-043

- Rettenetesen sajnálom, hogy a klónozás nem javítja a humorérzéket. - valamiért egészen az az érzésem volt, ha három lenne belőlem egyetlen szobába, akkor hamar elkeverednénk a nagyon mély, nagyon ötét és elsősorban szókapcsolatok és metafórák humorában. Akkor pedig jaj annak a szegény léleknek, aki véletlenül vagy szándékosan bekeveredne oda és végig kéne élje az egészet.
De végül ez úgyis csak fantáziálgatás szintjén lehetséges, ugyanis kétlem, hogy túlságosan sok örömmel tölteném el saját igazimat ha találkoznék vele, így maradtam annál, hogy Rhyssa kezét lássam el, immáron a saját szobánkban.
- Akkor minden a legnagyobb rendben lesz, és telje mértékben megnyugodtam. - lélegeztem fel meglepően nagy megnyugvással és örömmel. Igazából nem is hiszem, hogy bármi más megrémisztett volna jobban ezzel a bizonyos "pozíció elfoglalással" kapcsolatban, mintsem ha Rhyssa vakon és ellenkezés nélkül követett volna, bármit is teszek vagy mondok. Ha ostoba alattvalókat és olyanokat akarnék, akik a halálomat tervezik, akkor biztosan megkaptam volna annak a helyét is, de ott nem lennék boldog és nem érezném magam biztonságban, míg egy olyan helyzetben, ahol bár vezető vagyok, de a számomra legfontosabb személy képes ellent mondani és a saját fején és gondolatain átszitálni minden tettemet és gondolatomat, majd saját belátása szerint cselekedni, hát ez maga volt a mennyország.
- A kis kék lányon kívül kétlem, hogy bárki is követne anélkül, hogy terror eszközéhez kellene nyúlnom, és az ő esetükben nem hiszem, hogy az ellenállás olyan lenne, mint nálad. Te az én érdekemben, a sajátodban és a csoport érdekében képes vagy rávilágítani mindarra, ahol hibázok, vagy épp lyuk lenne a logikámba, míg mások mindig csak saját magukat helyeznék előtérbe. A twi'lek lány pedig még képlékeny, meg kell tanulnia sok mindent, de ahhoz pedig a megfelelő környezet szüksége neki. Eléggé úgy beszélek, mintha hosszú élet állna előttünk, nem? - az elejét inkább filozofikusan kezdtem el, de a végére az egészet egy elég nagy sóhajtással fejeztem be. Nem mondom, hogy legalább egy alkalommal nem fordult volna meg a fejembe, hogy a francba az egész Czerkával é azzal, hogy klónok vagyunk, meg mi a Czerka szándéka, maradhatnánk életben és esetleg mindörökké együtt, még ha együtt a galaxissal szemben is. Aztán az egészet eldobtam, jobb belátásra térve. Egyszóval néhányszor megfordul a fejemben az, hogy mi lehet a másik úton.
- Mindazonáltal pedig igazad van. Nagy valószínűleg egy óriási céltáblát festettem a saját hátamra, ezzel téged is bajba sodorva, ugyanis kétlem, hogy a két nő letenne a szándékáról, sőt, valószínűleg még inkább rákapcsolnak és kihasználják az elméjük végtelen kreativitását. Én legalábbis ezt tenném a helyükben. - annyira belemerültem a magyarázatba, hogy észre sem vettem, hogy egy ideje már befejeztem Rhyssa kezének az ellátását, és most már csak simán a saját tenyereimben tartottam a kézfejeit, mintha minden rossztól akarnám őrizni őket.

TA-052

- Ha csak úgy megmérgezzük a vizet az feltűnő lenne, talán egy jól elrejtett szabotázs jobb lenne. A lényeg, hogy túl sok ideig tartson a helyrehozás és ne lehessen azt mondani, hogy emberi behatásra történt az eset. - bővítettem ki némiképp Ingrid elképzelését. Nem tudom miért, de rettenetesen tetszett az, ahogyan ő gondolkodott. Lehetséges, hogy mindig szerettem azokat az embereket, akik az intelligenciájukat nem csak dísznek tartották, vagy annak, hogy elfecséreljék, hanem folyamatosan használták azt szünet nélkül.
- Minden esetre előbb ki kell neveznünk egy helyet, ahol eltűnhetünk szem elől. Az utóbbi időben elég sok helyet feltérképeztünk, úgy akkor, mikor a másik helyről átköltöztünk, mint azután, nem? Azzal kellene kezdenünk, majd azután felkészülni mindenre, mármint mindenre amit tenni szeretnénk. - a korábbi zabos állapotom sokban csitult és egy új vette át a helyét, ami rögvest szikrákat is keltett az agyamban.
- Szerintem induljunk is el, a nyugton ülés csak megölné az agysejtjeimet és nem az én formám. Ideje, hogy a szobanövény szobanövény maradjon, a vadász meg vadász, nem? - mosolyodtam el, és ha Ingridnek nem volt ellenvetése, vagy nem akart még valamit innen bentről összeszedni, akkor akár indulhattunk is kifele. Még javában reggel volt, így a nap hátralevő része a rendelkezésünkre állt bázist találni és dolgozni. Ha esetleg valamit össze akart szedni előbb, akkor termézetesen azt is beiktattuk közben, ha lehetett.

TA-026

Egy kaland: A Karanténvilág





Karanténvilág

---

- Ezen a helyen minden IS halálos. Régiek a csövek, a tető megsérült, bekerült a tartályba az eső… ha felrobbantjuk az épületet az még feltűnőbb lenne, bár gyorsabb és biztosabb – fejtegette.
Lehet, hogy meg kellett volna rémülnie attól, hogy ilyen dolgok jutnak az eszébe és nem is érez bűntudatot, hanem mindenféle idegesség nélkül teljesen higgadtan, hűvösen gondolkodott azon, hogy miként is kéne másokat megölni. Azzal mindenesetre maradéktalanul egyetértett, hogy kell keresniük valami helyet, ahol tudnak tervezni, olyan helyet, ahol a másik kettő bizonyosan nem fogja őket megtalálni. Ez szerencsére nem lesz olyan nehéz, mert nagyon sok helyet térképeztek fel, találtak. Legalább is a többiek elmondása szerint, hiszen Ingrid mindvégig itt volt bent és a fekete dobozt törte fel. De úgy tűnt, hogy a másik nő nem volt a nyugalom és türelem mintaképe, mert már menni is akart, aki nem tette azt pedig szobanövénynek titulálta.
- Amíg a vadászt is szobanövénynek nézik, addig sokkal veszélyesebb, mert nem számítanak rá vadászként – mondta.
De a menjenek részre bólintott, hogy tegyenek így, most nem lehetett elhúzni, halasztani ezt, mert az idejük nagyon vészesen fogyott. A délutáni és éjszakai savas esőig, mert addigra vissza kell érniük. Elég rossz időbeosztás volt mindez, hogy így kellett tenni. Mert ahhoz ruhájuk, vagy felszerelésük nem volt, hogy kint maradjanak, azt pedig mindenki láthatta korábban – majdnem mindenki – hogy milyen pusztítást is végez az élő személyeken. Vagyis mindenki, mert a gyíkfajzatot mind látták.
- Volt olyan hely, amit találtál és nem számoltál be róla? – kérdezte indulás közben.

---

- Szerintem a tiedet a valós verziódnál is csak kevesen értékelhetik – válaszolta kedvesen.
A nő felvonta a szemöldökét arra, amit a párja mondott, hogy megnyugodott azon, amit mondott. hogy nyíltan ugyan támogatni fogja a férfit, de ha ketten vannak, akkor felejtse el mindezt. Ez nagyon meglepte, nem ilyen válaszra várt. Mindezek mellett érezte a férfi felől áradó nyugalmat és boldogságot, amit ez a válasz váltott ki belőle. Most ő maga jött zavarba, nem nagyon tudta hova tenni ezt a dolgot. Néha nagyon nem tudta megérteni a másik gondolkodását, hogy mit miért tesz és hogyan miért úgy gondolkodik, ahogyan. Lehet, hogy rendesen életükben sem tudta, vagy itt volt túlságosan kevés ideje arra, hogy mindezt megszokja. Tényleg nem tudta, annak azonban örült, hogy a másik boldog volt és elégedett a válasszal.
- Nem mondom, hogy megértem, hogy miért érzed azt, amit, de örülök annak, ha boldog és elégedett vagy – mosolyodott el.
Nem tudta magáról, hogy a valós életükben is ilyen volt-e, hogy ő lehetett a férfi lelkiismerete, vagy éppen józan esze, hogyha olyan dolgot akart tenni, amit nem kéne. Közben, amíg a másik a kezével foglalkozott figyelte a másikat, bár néha le-lepillantott a kezére, hogy miként is áll a folyamat. Akkor hagyott fel ezzel hosszabb időre, amikor a férfi arról kezdett beszélni, hogy Aeyaj milyen és ők, hogy Rhys miként teszi a dolgokat és mit tart szem előtt. Ahogyan mondta, hogy megfordult a fejében, hogy sokáig élnek, vagy legalább is úgy beszélt, mintha így lenne. Ezen Rhys bánatosan mosolyodott el, ő is eljátszott nem egyszer a gondolattal, hogy milyen lenne hosszú időt elölteni Keth-el, hogyha tervezhetnének előre, ahogyan egy rendes pár szokott valószínűleg, mert nem két hete van maximum az életből. Szeretett volna mindennél jobban egy hosszú és boldog életet, családot, főleg, hogy a férfi úgy beszélt Aeyaj-ról, mintha az apja lenne. Noha itt még a férfi nem végzett a kezének bekötésével, de felnyúlt a másik arcához és végigsimított rajta, a keze külső élével, nehogy véletlenül is összevérezze a férfi arcát. Ha Keth nem húzódott el, akkor még közelebb is hajolt és megcsókolta a férfit. Ha mégsem akarta ezt a másik, akkor csak egy puszit adott a másiknak.
- Inkább úgy beszélsz, mintha a saját lányod lenne, vagy örökbe szeretnéd fogadni. Vajon… vajon van, vagy vannak gyerekeink? Mármint a valódi nekünk – kérdezte zavartan és kicsit el is pirult.
A következő megint kevésbé kellemes téma, remélte, hogy nem úgy lesz, ahogyan látják, bár nem voltak illúziói ezzel kapcsolatban. Ha tudta és a kötés engedte, akkor igyekezett összefűzni az ujjaikat.
- A legegyszerűbb talán az lenne, ha minden csak úgy bumm most hirtelen érne véget azzal, hogy felrobbanna az egész hely. gyors, fájdalommentes és nem kéne ezekkel foglalkoznunk – mondta.
A szavai után pedig, ha a férfi nem bánta, akkor közelebb húzódott hozzá majd próbálta bevackolni magát a férfi karjaiba, ölébe, ha hosszabb időre nem is, legalább pár percre csak.

Xeth és Rhys továbbra is a szobájukban voltak, ahol beszélgettek és a férfi be is fejezte a nő sebének ellátását. Ezalatt odakint Edric még mindig ugyanott állt, ahova az előbb jutott, valószínűleg gondolkodva, hogy merre is akar innen menni tovább, mi lehet a leggyorsabb út, vagy a legmegfelelőbb. Ezalatt Jonathan továbbra is alvással töltötte az időt, valószínűleg egy roppant kellemes álommal ezúttal, hogy még mindig nem ébredt fel belőle.

Közben Shayla és Ingrid megegyeztek, hogy indulnak és keresnek egy helyet maguknak. Mindezt meg is tudták tenni, továbbra sem zavarta őket senki sem abban, hogy mindezt megtegyék. Ettől kezdve pedig Shayla-n múlt, hogy milyen általa felfedezett rejtekhelyre szeretne menni, mert Ingrid tényleg nem volt kint korábban, így egynek a létezéséről sem tud, nem tudja, hogy merre vannak mindezek, így a mandaloriaitól függ minden.

Ezalatt pedig Aeyaj kezdett ébredezni, a feje iszonyúan hasogatott ott, ahol beütötte, a vére az arcára és a földre is folyt, még mindig szivárgott a fejsebből. Eléggé beütötte, így még homályosan is látott, plusz a sebe oldalán levő oldalon a vértől is alig. Ezeken felül a torka is fájt, ahol Edric a láthatatlan kezekkel szorongatta őt. Ha próbált felülni mindezekhez még erős szédülés és nagyon erős hányinger is párosult.

Amit feltudott fogni, láthatott, hogy egyedül van a helységben. Ha az Erővel próbálkozott, akkor nem volt olyan állapotban, hogy azzal bármit is tenni tudjon jelen helyzetben, így nem tudott azon át senkinek sem üzenetet küldeni, ha szeretett volna, sem pedig érzékelni azt, hogy esetlegesen a többiek merre is lehetnek…

TA-043

A csóktól nem húzódtam el, hiszen miért is tettem volna? A kérdésre viszont, amit Rhyssa feltett én is elgondolkodtam. Vajon valóban volt-e gyerekük a valódi énjeinknek vagy sem? Lehet, hogy nekik könnyebb volt vállalni, vagy több lehetőségük volt rá? Vagy valamiért nem lehetett, a munka vagy valami más okból? Sajnos hiába gondolkodtam mindezen, mert ezt nem deríthettem ki.
- Remélem van nekik. - csupán ennyit tettem végül hozzá. Nem sok minden mást tudtam mellé fűzni igazából, leginkább semmi olyat, ami ne szomorított volna el, vagy szorította volna össze a szívemet.
- Ne fesd az ördögöt a falra. - mondtam, miközben megkönnyítettem amennyire csak lehetett Rhyssa számára, hogy bevackolja magát az ölembe, karomba és magamhoz öleltem amennyire lehetett. Most mindkettőnknek erre volt szüksége. Egy kicsit a másikra, nyugodtan, beszéd és elmélkedések nélkül.

TA-052

- Valóban, de ebből is látszik, hogy más-más fajta vadászok vagyunk mindketten. Te inkább az a fajta vagy, aki lassan közelíti meg a zsákmányát és akkor támad, amikor biztos semmi lehetősége nincs a zsákmánynak a menekülésre, én inkább az a fajta vagyok, aki képe a zsákmányát mérföldekre is üldözni ha kell. - mosolyodtam el. Kettőnk közül valóban Ingrid volt a kimértebb és a visszafogottabb, míg én kicsapongóbb és temperamentusosabb. De ezért is egészítettük ki egymást jelen esetben. Talán egyszer majd azok is találkoznak, akiknek a klónjai vagyunk és hasonló mód értékelik egymást. Az kicsit a vonalon való túllövés, hogy barátok lennének, de valószínűleg ellenségként is megadnák egymásnak a megfelel tiszteletet.
- Ez jó kérdés. A jelentősebb dolgokról számoltam be mindig is, azokról, ahol semmi nem volt, vagy nem volt biztonságos nem tettem jelentést. - vallottam be miközben elindultunk kifelé. Igyekeztem megpróbálni feleleveníteni a memóriámban minden olyan helyet, ahol jártam és védett volt az esőtől, de nem számoltam be róla a többieknek.

TA-026

Mit meg nem adtam volna azért, ha most valaki fájdalomcsillapítót nyomott volna belém. Nem is tudtam, hogy melyik fájdalom volt szörnyűbb és kellemetlenebb, a fejfájás vagy amit a torkomban éreztem. Az nyilvánvaló volt, hogy fejsérülésem volt, ennek köszönhető a fejfájás, az eszméletvesztés és a szédülés is, amit érzek. Arról nem is beszélve, hogy még mindig folyt a sebből a vér, ezt éreztem és az egyik oldalt a látásomat is akadályozta.
Megpróbáltam a lehető leglassabban és legnyugodtabban felülni, anélkül, hogy elveszteném újra az eszméletemet, valamint, ha szüksége volt, akkor biztos, hogy visszaköszönt a reggeli is, amit azelőtt fogyasztottam el, hogy Edric megtámadott. Se a bezéddel, sem pedig a telepatikus üzenetküldéssel nem próbálkoztam. Az előbbi esetében maximum csak suttogni tudtam, bár a szájon át való lélegzetvételek is fájdalmasak voltak, ahogy a nyelés is, z utóbbit pedig semmiképp sem tudtam volna összehozni ilyen fájalmak és zavartság mellett.

Egy kaland: A Karanténvilág





Karanténvilág

---

Ingrid elgondolkodott azon, amit Shayla mondott, majd hamarosan bólintott. Igen, határozottan ő maga is erre jutott ezt nézve, noha neki is volt egy olyan érzése, hogy ő sem hagyná veszni a prédát, de igen ő inkább bevárná türelmesen, hogy csapdába ejthesse mintsem a másik módszer. A mozgáskultúrájukból már így is látta, hogy más civilizációból, vagy népcsoportból jöhettek és nem ugyanott tanultak.
- Valószínűleg a kulturális különbségek teszik – hagyta ennyiben.
Az, hogy melyik a jobb módszer, azt nem tudta, mert mind a kettő igencsak effektív tudott lenni. És volt olyan érzése, hogy szituációtól függött, hogy melyiknél melyik lehetne a hatásosabb. De most ketten voltak más-más stílussal, így eléggé jó esély volt arra, hogy mindent lefedjenek és ketten minden gondot megoldhassanak. Igazán jó lett volna. Amikor a helyre kérdezett akkor egyelőre nem kapott semmilyen konkrét választ, sem pedig olyat, ami kifejezetten hasznos lehetett volna. remélte, hogyha jobban belegondol a nő, akkor eszébe jut valami.
- Akkor, ha nem jut eszedbe semmi, keresnünk kell egy helyet – mondta.
Neki csak a hajó és a meteorológiai állomás jutott az eszébe, de ezek mind elég messze voltak és nem értek volna oda-vissza egy nap alatt. Elég idegesítő volt az, hogy minden nap esett a savas eső, ha nem tette volna, akkor azok a helyek is jók lettek volna. mivel a másik nő nagyon elhallgatott, így nem zavarta meg a remélhetőleges gondolkodásban, hanem hagyta, hogy így tegyen és remélte, hogy hamarosan választ is fog tudni mondani a nő, hogy eszébe jut-e valami, vagy sem. Jó lett volna nem egy – vagy több napot esetleg – elvesztegetni azzal, hogy helyet keresnek maguknak.

---

Annak örült, hogy a párja viszonozta a csókot és nem húzódott el. Igazából nem akarta Rhys tovább rontani a hangulatot a kérdésével, amit feltett. Ilyesmiről nem tudta, hogy beszéltek-e korábban, vagy pedig sem – legalább is a valódi verziójuk – így nem tudta, hogy Keth vajon miként fog hozzáállni ehhez a témához. A válaszon nagyon is megkönnyebbült és elmosolyodott, saját maga is pontosan ezt érezte és gondolta, remélte, hogy tényleg van nekik és boldogok Azon nem igazán gondolkodott, hogy milyen életük is lehet, mert elképzelni sem tudta, hogy mi lehet az, amit mind a ketten tökéletesnek tartanak, vagy merre is élhetnek. Nem is beszélve arról, hogy igazából nagyon is beérte volna annyival, hogy ők maguk boldogok legyenek addig, amíg mindez lehetséges. Ami csak még egyszer annyi idő volt, mint amit eddig leéltek. A végén csak bólintott és ennyit tudott hozzátenni mindehhez.
- Én is remélem – mondta halkan.
A következő nagyon meglepte, de kellemesen, hogy Keth így reagált. Az utóbbi két hétben már feltűnt neki és megszokta, hogy a másik nem kifejezetten volt a lelkizés híve, ha pedig tehette, akkor el is kerülte. Persze az együttlétek utáni összebújás más volt és Rhys nem is arra gondolt, hanem az effélére, mint ez a mostani, vagy éppen csak megölelni egymást bátorítóan, vagy ehhez hasonlók. Mintha a másik gyengeségnek ítélte volna mindezt. De most nem, most ő is teljeseb benne volt ebben, így ezt a lehetőséget esze ágában sem volt Rhys-nek kihagyni. Ki tudja, hogy mikor fog ez újra megtörténni, ha egyáltalán megfog. Szóval igyekezett kiélvezni ennek minden egyes apró pillanatát. A férfi válaszán akaratlanul is felnevetett egy kicsit.
- Gyors lenne, nem éreznénk és egymás karjaiban érne minket utol. Így nem lenne önzőség azt kérni, hogy legyél majd velem ott, amikor az öngyilkosságot választjuk. Mert szeretném, ha ott lennél, de egyszerre nem is akarlak kitenni annak, hogy végignézd a haldoklásom. Ezért is lenne jobb talán ez… – suttogta.
Egyáltalán nem volt könnyű erről beszélni, így remélte, hogy megérti a másik, hogy mire gondol és találnak majd valamilyen kompromisszumot minderre…

Edric a meteorológiai állomás mellett döntött, ez egy eléggé fix pont volt, az egyelten hátránya azonban az, hogy a többiek is tudtak a létezésérő és azt, hogy hol van. Bár lehet hogy a férfinak szerencséje lesz és senki sem fog arra gondolni, hogy pont ezt a helyet akarja választani magának, mert túl nyilvánvaló. Így vagy úgy, de ahogyan teltek a percek – és ha a többiek még nem indultak utána – akkor nyerte is az értékes perceket a többiekkel szemben. Mivel Edric is hosszabb időt töltött kint a két hét alatt, így több utat is ismert, amiken keresztül el lehet oda jutni.

Mivel több utca, út, vagy rom között haladva is lehetett menni, így bőven volt lehetőség olyan utat is választani – igaz lehet, hogy kicsit lassabb volt – ahol azonban magasabb épületekről nem vehették észre. Így ezzel is előnyt tudott szerezni a többiekkel szemben. Amikor elért erre a helyre, ahol választania kellett, hogy miként is megy az egyik – jobb oldalon levő – romos alacsonyabb kétszintes épületből hangokat hallott. Néhány pillanat alatt rá lehetett jönni, hogy sírást.

- Te tényleg élsz?! Te vagy az első, akit látok, amióta felébredtem… nem emlékszem semmire, mi ez az egész? – kérdezte a hang az épületen belülről, ahova innen Edric nem látott be a még meglévő üvegek miatt.

---

Jonathan hosszú, de közel sem kellemes éjszaka után ébredt fel. azt azonnal láthatta valóban, hogy már igencsak délelőtt volt odakint és nem kora reggel, amikor beszélni akart a többiekkel. Azt nem tudhatta, hogy miért is nem ébresztették fel, de nem tették meg, így meglehetősen sokáig aludt. Ahogyan kilépett a szobájából odakint teljes csönd fogadta. Az előtérben nem volt senki – ami kicsit meglepő lehetett, mert itt mindig volt valaki – és itt sem volt semmilyen zaj.

A fiatal férfi úgy döntött, hogy elmegy reggelizni és hátha ettől jobban indul a napja. Az étkezőt ennyi idő után már pontosan tudta, hogy hol találja és el is tudott oda jutni. Amíg elérte azt a helyet továbbra sem találkozott senkivel. Azonban, amikor belépett az ajtón egy nem túl megszokott dolog, sőt talán ijesztő dolog fogadta.

Aeyaj közben nagy nehezen feltudott állni és mire ezt sikerült kiviteleznie az ajtó is kinyílt és megláthatta Aeyaj Jonathant. A lány az asztal mellett állt, körülötte minden véres a földön, a lány arcának egyik fele is, és a homlokán egy nagyobb vágás volt látható, ami jól láthatóan annak volt köszönhető, hogy az asztal sarkába beütötte. A seb egy kicsit még vérzett, de már jellemzően elállt a vérzés. Aeyaj pedig eléggé zavartnak és dezorientáltnak tűnt, mint aki nem is igazán tudja, hogy hol van, vagy épp mi történt vele.

---

Ahogyan Shayla nekilátott annak, hogy felidézze azokat a helyeket, amelyekről nem beszélt, mert nem voltak jelentőek, akkor öt darabot tudott ezekből felidézni szanaszét a városban. Szerencsére mindegyik olyan távolságon belül volt, hogy bármikor visszaérhettek onnan, meg oda is mehettek, illetve eltölthettek pár órát ott. Szóval mind a közelben volt. Az egyik egy régi könyvtárszerűségnek a szerverterme volt, ami egy épület közepén volt. az épület noha romos volt, de ezt a helységet mindenhonnan falak vették körbe, így még mindig védett volt.

Egy másik egy földalatti állomás volt, ahol valamilyen bányásztevékenység volt. A bánya beomlott már nagyon régen, de maga a váró és az állomás elég nagy volt és tűrhető állapotú. A harmadik egy emeletes ház nyolcadik emelete volt, ami valamiért jobban egyben maradt. A negyedik egy ház alatti bunker, meglehetősen kicsi, de ketten még elfértek benne kényelmesen. Az ötödik pedig egy sima épület volt közvetlen a városfalnál, annál a pontnál, amit a legkönnyebben el lehetett érni a múzeumtól.

A legtöbb olyan tizenöt-húsz perc sétára volt, a magas épület volt nagyjából egy órára innen. Így hirtelen ennyi jutott a nő eszébe, csak rajta múlt, hogy melyiket is fogja javasolni.

---

A Xeth és Rhys párost egyelőre nem zavarta meg senki sem.

TA-043

Nem nagyon örültem annak a ténynek, hogy folyton visszakanyarodtunk a halál témájához, még úgy sem, hogy mindketten eldöntöttük, hogy ez a legjobb megoldás, nem csak a magunk számára, hanem megannyi más személynek a galaxisban, vagy az esetleges későbbi klónoknak, amiket ebben a formában meg tudnánk akadályozni. Viszont semmilyen módon nem tudtuk volna elkerülni ezt a témát és előbb utóbb úgyis találkozunk vele, így talán jobb, ha szépen lassan és időben adagoljuk mindezt magunknak.
- Biztosan van lehetőség arra, hogy irányított környezetben vagy feltételekkel ilyen fajta halálnemet előidézzünk. Egy előre elkézített robbanó szerkezet vagy egy nagyobb szikla okozhat szimultán és azonnali halált. - fejtegettem a dolgot, de némi távolságtartással, hiszen nem akartam érzelemmel belemenni ebbe a témába, az csak problémákat szült volna mindkettőnk számára. Az lehet, hogy nem csak a pillanatot rontotta volna el.

TA-052

- Ami így hirtelen eszembe jut, az egy szerverterem, körülbelül tíz-tizenöt percre innen. Körülötte az épület, ami talán könyvtár lehetett, eléggé romos, de maga a terem egyben van és jól védett. Van egy földalatti állomás, bányához vezethetett talán, de a járat beomlott, viszont az épület és a váró még egyben van. Valamint van egy épület a városfalnál, innen azt a legkönnyebb elérni. - soroltam fel azokat a helyeket, amik eszembe jutottak é megfelelőnek gondoltam. Volt még néhány, de a magas épülettel az volt a gond, hogy bár jó megfigyelő poszt lett volna, de ha valami szerkezetet kell mozgatni, ahhoz túl magasan volt a helyiség, valamint megfelelő lőfegyverek hiányába a védhetősége is gondot jelentett. A bunkert pedig túl kicsinek gondoltam. Ketten elfértünk volna, de ha felszereléseket vagy eszközöket halmozunk fel, akkor a hely máris gondot jelent.
- Próbáljuk meg a szervertermet elsőre. Talán az van a leginkább "álcázva", ha lehet rá ilyesmit mondani. Valamint jobb lesz ha hátul megyünk ki. Nem akarok összefutni a két pasival, akik annyira oda voltak ezért a klón életért. - határoztam el magam az első úti célunkat illetően é amennyiben Ingridnek sem volt kifogása vagy jobb felvetése, akkor ez volt a cél és a hátsó kijáraton való távozás. Ténylegesen nem akartam ostoba és fölösleges beszélgetésbe bonyolódni azzal a kettővel, meg az sem kizárt, hogy a kék kislány is beleütötte volna a orrát a dolgunkba.

TA-026

Sikerült felállni és az asztalt használni támasztékul, hogy ismét ne a földön találjam magam. S habár korábban elég tisztán, vagy legalábbis úgy éreztem, hogy tisztán, megvolt, hogy mi is történt, most már az egész homályos volt és olyan, mintha az egész el akart volna siklani. Valahogy a valósággal is ez volt a helyzet, hiszen azt se nagyon tudtam felfogni, hogy közben Jonathan megérkezett és, hogy egyáltalán mit is mondott. Nagyon kellett koncentrálnom, ami a fájdalom mellett elég nehézkes volt, hogy egyáltalán fel tudjam fogni azt, hogy mit is akar tőlem.
Amikor a sebet hozta szóba és, hogy segíteni akar ellátni, akkor szerettem volna válaszolni, de miután kinyitottam a számat csupán némi levegőt tudtam kipréselni rajta, hang egyelőre nem jött ki, de a torokfájás felerősödött. Egyelőre még nem igen tudtam mondani semmit, így csak legyintettem, amennyire sikerült és megpróbáltam nagyon lasan bólintani egyet anélkül, hogy odabenn az egész rendszer felkiáltott volna, a belső hangommal együtt.

Egy kaland: A Karanténvilág





Karanténvilág

---

Ingrid kellemesen csalódott, amikor Shayla felsorolta azokat a helyeket, amiket nem mondott el senkinek, de használhatóak lehetnek. Jócskán több ilyen volt itt, mint gondolta. E szerint a város egészen jól egyben maradt. Lehet, hogy nem is olyan régen történt itt minden, nem tudhatta, hogy a természet mennyire hamar veszi vissza az irányítást, főleg egy ilyen helyen. Hiszen a dátumok a tárgyakon nem mondtak túlságosan sokat nekik. Igazából ő sem nagyon akart a két idiótával találkozni, így támogatta az ötletet, hogy hátul távozzanak. Ha már volt erre lehetőség és volt még egy kijárat, akkor az jobb volt.
- Rendben van – mondta.
A másik dologra csak akkor fog felelni, hogyha kiértek az épületből. Ki tudja, hogy hol voltak a többiek és mennyire volt a falnak is füle. Jobb volt az óvatosság, főleg ezekben az időkben, de úgy gondolta, hogy saját maga máskor, a való életben is ilyen lehet. továbbra sem volt fogalma arról, hogy mi lehet a foglalkozása, talán valamilyen kém, vagy ehhez hasonló? Annak fényében, hogy mennyi mindenhez értett, de igazából nem volt fontos. Hogyha kiértek, akkor szólal meg ismét, ezúttal már a korábban elmondottakhoz kapcsolódóan.
- Akkor nézzük meg azt elsőre, hátha használható lesz valamire – mondta. – Ha mégsem jó, akkor is van még bőven időnk arra, hogy találjunk másikat.
A kezével előre mutatott, hogy Shayla-é a terep, ő tudja, hogy hova kell menniük, így neki kellett vezetnie, hogy oda találjanak. Révén Ingrid tényleg nem tudta, hogy mi lehet arra. Most már így utólag talán bánta is egy kicsit, hogy az elmúlt két hetet végig annak a fekete doboznak a feltörésével töltötte és nem pedig magával foglalkozott. De annyira nem volt fontos, csak egy pillanatig tartott, talán mindig is munkamániás volt és a munkát minden elé helyezte az életében. Csak abban remélte, hogy az eredeti verziója Tubrokot fontosabbnak tartja mindennél…

---

Rhys bólintott Keth szavaira, bár nem igazán akart belegondolni már ennél is jobban. Bőven elég volt az, hogy folyamatosan ott lebegett a fejük felett tegnap óta az, hogy már csak annyi idejük van, mint amit eddig eltöltöttek. Így jobban belegondolva nem is csodálkozott azon, hogy nem volt jó kedve és sokkal inkább sírhatnéka. Igazából ettől az egésztől olyan elveszettnek érezte magát, olyan kicsinek és semminek. Lehet, hogy Keth itt volt vele, de ez az érzés valós volt a férfi felé? Vagy csak azért érezte, mert olyasvalakinek a klónja volt, aki együtt volt a férfival. Csak egy silány utánzat volt, amit rövid szavatosságúnak készítettek. Nem is nagyon hitte, hogy tovább maradhatnának életben akkor sem, ha sikeresen átvészelnék a próbákat. Vagyis azt, ami itt volt. gondolatban rázta meg a fejét, nem akart erre gondolni, de nem nagyon tudott nem így tenni. Ettől a ponttól kezdve igazából minden értelmét vesztette, nem nagyon látta, hogy mit is lehetne tenni, a Czerkának nem tudnak keresztbe tenni ennél jobban. Annak pedig nem sok értelme volt, hogyha bármit tesznek, mert úgysem fog senki emlékezni rá. Ekkor realizálta csak, hogy ott van Keth karjaiban, aki ebből bizonyára szinte mindent érzékelt, így inkább elhúzódott a férfitól és átölelte a saját térdeit nem túl messze, még az ágyon. Talán így kevésbé terheli a másikat a gondjaival. Bőven elég volt, hogy saját maga ennyit aggodalmaskodott és rossz a kedve emiatt. A világért sem szerette volna elrontani Keth kedvét is a saját kedve miatt. Főleg, hogy szeretett volna annyi mindent kipróbálni, emlékeket, tapasztalatot szerezni, ennek ellenére néhány magát istennek képzelő személy miatt most létezett, amikor léteznie sem kellett volna és várhatja a halált. Úgy érezte, hogy tényleg jobb lenne úgy élni, hogy nem tudja, hogy mindez mikor következik be. A végén megrázta a fejét.
- Bocsáss meg, nem akartalak ezzel terhelni – mondta szabadkozva.


Edricben továbbra is jelen volt a sötét oldal és végül gúnyosan, némileg fenyegetőzve felelt annak, aki megszólította az épületből. Talán pont a hangja miatt – ami a kimondott szavak fényében nem volt túl meglepő – senki sem jött elő. Sőt néma csend volt a válasz. Nem volt túl valószínű az, hogy bárki előjött volna egy ilyen fenyegetés után. azonban valami mégiscsak történt az épület irányából.

Nem, nem az alak bukkant elő, akinek a neme sem volt megállapítható, hanem Edric sötétséget érezhetett. Olyan sötétséget, ami saját magában is benne volt, csak ez sokkal mélyebb és erősebb. Az egész talán még érdekes is lehetne, ha nem párosult volna hozzá egy roppant kellemetlen érzés. Egy olyan érzés, ami kényelmetlenné tette azt, hogy Edric itt volt. olyan érzés kerítette hatalmába, hogy távolabb kéne mennie.

Úgy tűnt, hogy nem csak ő volt az, aki ezt érezte. patkányszerű lények rohantak ki az épületből legalább egy fél tucat – macska nagyságúak – az épületről és annak magasabb részeiről madarak repültek ki. Érezhette a belőlük áradó félelmet. Bárki, vagy bármi volt bent, az beszélt a férfihoz, valószínűleg az okozta, mert értelmes létforma nem jött ki. A „házigazda” lehetséges, hogy nem igen akart illetlenkedőket errefelé…

---

Shayla és Ingrid végül a hátsó kijáraton hagyták el az épületet, ez nem sokat változtatott azon, hogy az őt távozásukat sem észlelte senki sem, mert mindenki a maga dolgával volt elfoglalva. Nem is kellett sokáig mérlegelniük, mert meg is volt a hely, ahova először mentek, így kint abba arrafelé vették az irányt. Shayla-nak ismerős volt a terep, mert ő nem egyszer volt már itt, csak Ingridnek volt új a terep.

A betont sok helyen áttörte a növény réteg, az épületek erre is meglehetősen olyan rossz állapotban voltak, mint máshol. A pár perc séta után, ahogyan a város széle felé haladtak az épületek egyre és egyre alacsonyabbak lettek. Mint általában csak néhány madár, vagy éppen kisebb emlős volt az, amit látni lehetett, de semmilyen más élet nem volt erre. Legalább senki sem zavarta meg a párost abban, hogy megérkezzenek az épülethez.

Az említett épület egy lakóépület aljában, vagyis egykori lakóépület aljában volt. A hely most is pontosan úgy nézett ki, ahogyan Shayla emlékezett rá, amikor legutoljára itt járt. A földön csak a saját nyomait láthatta – ha nem tűntette el őket korábban – szóval minden teljesen nyugodtnak és csöndesnek tűnt jelen pillanatban.

---

Jonathan megtudta közelíteni a lányt, mert nem volt ellenvetése ez ellen. Láthatta a fiatal férfi, hogy Aeyaj próbált szavakat formálni, de nem sikerült és még a fájdalom is eltorzította az arcát, ahogyan beszélni próbált. Ahogyan közelebb ment már láthatta is, hogy miért. A twi’lek nyaka tele volt sötétebb foltokkal – a bőr színe miatt tűnt ilyennek – azaz zúzódásokkal. Olyan volt, mintha valaki fojtogatta volna, bár ezúttal nem lehetett tisztán kivenni semmilyen kéznyomot belőle. Sokkal inkább tűnt úgy mintha valamit a torkára szorítottak volna elég nagy felületen.

A sebet megnézve tényleg az asztal okozta, mostanra már el is állt a vérzés szerencsére. Itt helyben az ellátás annyi lehetett, hogy vízzel lemosni a lány arcát, illetve a seb körüli részeket. Itt a konyhában nem igen volt kötszer se semmi, hacsak nem volt Jonathannál az is. A sebet és környékét szépen ki lehetett pucolni, bár maga a seb tisztítása elégé csípett, de mire ezzel végeztek Aeyaj már tudott suttogva beszélni.

Ahhoz, ha pedig be szerették volna kötözni is a sebet, vagy összevarrni, ahhoz rendesebb orvosi felszerelés kellett, olyasmit pedig az alagsori raktárban tartottak. Ott volt sebösszehúzó, műbőr réteg, amit rá lehet fújni a sebre és gyorsítsa a gyógyulási folyamatokat. Illetve még talán fájdalomcsillapítók is voltak, amik nem jártak le, hanem használhatóak voltak mind a mai napig. Sima egyszerű kötszerek pedig a központi társalgóban is voltak.

---

A Xeth és Rhys párost egyelőre nem zavarta meg senki sem.