Olimposz
5 / 10 oldal • Megosztás
5 / 10 oldal • 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10
Re: Olimposz
Johnson a három pár világító szemhez közelít. Morgást hallok. Három fej? Agresszív morgás? „Jó kutya”? Ez cerberus lesz. mintha a valódi Olümposzon lennénk. Lehet, hogy igazam van és az Asgardiak után az Olümposz istenei is köztünk járnak? Ez egyre kevésbé tetszik. Ekkora hatalmakkal hogyan versenyezhet a Belső Kör? Meg fogom találni a módját.
Ekkor nagyot szikrázva elszáll a Johnsonékhoz legközelebb eső biztonsági kamera. Valószínűleg a Vírus próbálja megzavarni az agresszív állatot. De az nem ijed meg. A hangok alapján inkább megvadul. nyílván harci kiképzést kapott. Arrafelé iramodok. Látom, ahogy Johnson térdre rogy. Bal karja a bal szélső fej szájában. Ha most megtámadom, két fejével kell szembeszállnom és Johnson is újabb sérülést szerezhet. Az utolsó kocsi mögött maradok, hogy a kutya még ne tekintsen fenyegetésnek.
- Anette! Elterelés!
Anette látja, mi történik Johnsonnal. Hallva Obadiah parancsát egy pillanat alatt kibújik egyrészes kisestélyijéből és a következő pillanatban egy sosem látott szénfekete ragadozómadár röppen fenséges kecsességgel Cerberus felé. A kutyaszörny fejei fölött köröz, hangosan vijjogva, hogy magára vonja a figyelmét, és az elengedje prédáját. A lény háta mögött marad, hogy az hátat fordítson Kőszívnek.

_________________
Pokoltűz Klub
"A Kőszív nem alszik."
Kőszív jelenleg 4 ember életerejét birtokolja. Maximum 700 kg-ot képes megmozgatni.
Kőszív / Anette Smith / Vírus / Célpont / Foxy / Skymax
Kőszív- 1. szint - 4 kredit
- Hozzászólások száma : 75
Hozzászólások régi : 147
Korábbi szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 11.
Karakteradatok
Főkarakter: Sav
Főkari/multi: Multi
Síkok:
Re: Olimposz
Az oroszlánszerű valami engedelmesen leszáll a fiúról, amire Carmen is megnyugszik. Felsegíti Jellyt a földről, aki állítása szerint jól van.
- Ha te mondod. Én azért összecsináltam volna magam. – vihog a jól elsült találkozáson az oroszlánnal.
Az öltözőben teljes a káosz, de így már sokkal átláthatóbb. Ha van is valaki a ruhák alatt, az aligha maradna ott, mert fullasztó ennyi kelme alatt az élet. És lám, egy nyitott ajtó is van amott. Talán egy színpadra vezet vagy másik folyosóra? Az ajtóra Carl figyelmét is felhívja egy oldalba bökéssel és ajtóra mutogatással. Aztán a lány csípőre teszi a kezét, utoljára sanda pillantásokat vet a lényre.
- Hát ’asszem ezt a helységet átfésültük. Gyerünk Carl, te vagy a zseni. Mi ez?

“A holnapok kísértetek, a tegnapok rémek."
JK: Gabrielle Zielinska
NJK: Joana Carmen Zehner - Lux
Gabrielle Zielinska- 1. szint - 4 kredit
- Hozzászólások száma : 97
Hozzászólások régi : 131
Korábbi szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 08.
Karakteradatok
Főkarakter: Gabrielle Zielinska
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Olimposz
Adam megközelíti a kutyát. Mi francot kezdene mást egy ekkora szörnyeteggel minthogy megpróbál valahogy közel férkőzni hozzá. Aztán valamitől eldurran egy kamera a dög megharapja. A kéztörés nem akkora gáz pár hét és kiheveri. Hirtelen elgyengül. Mérgező rohadt dög.
- Mérgező a nyálad mocsok. - szólok a kutya fülébe kábán. - Engedd el a karom. - mondom határozottan mintha bármit is érhetne. A francba is miért kellett annak a rohadt kamerának eldurrannia. HA nem durran el talán sikerült volna valahogy hatástalanítani a dögöt. A kutya szályából nem próbálja kirántani a kezét ha az nem engedi el. Figyeli a többiek akcióit. A madaras rikoltozós akciót Anette számlájára írja de nem von le belőle egyenlőre semmit. Nem örül annak, hogy megint ingerlik a kutyát. Valószínűleg most meg fogja őt ölni. Teljes nyugalommal és minden eshetőségre felkészülve néz a kutya szemébe. Nem fél tudja, hogy mi fog következni. Pontosan tudja, hogy most a többiek kezében van az élete, és nem fűz hozzá komoly reményeket jelenleg.

Adam Taylor
Arisawa Mugurama
Adam Taylor- 7. szint - 16 kredit
- Hozzászólások száma : 561
Hozzászólások régi : 47
Korábbi szint/kredit : 1. szint - 4 kredit
Aktuális szint/kredit : 6. szint - 14 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 07.
Tartózkodási hely : New York
Karakteradatok
Főkarakter: Adam Taylor
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Olimposz
- Jól van Jynx - megvakargatja az oroszlán fülét. Közben észrevette, hogy a vadállat egy csomó ruhatartót ledöntött. Úgy látszik, hogy megkedvelte őt ez a valami. Carmen egy oldalba bökéssel felhívja a srác figyelmét egy ajtóra, és hogy mondja meg mi az az izé.
- Ha az ajtóra célzol, akkor az egy ajtó - a nőre kaccsint, majd elindul felé, közben elkezdi magyarázni, hogy Jynx mi lehet. - Szerintem ő egy Mantikór. És szerintem nem harap, sőt egész jó fej, hisz nem harapta el a torkom, bár a legendák szerint emberevő, de úgy látszik, hogy őt megszelídítettek. - Rámutat az állatra. - Gyerünk simogass meg. Ne csináld már, hogy kiskorodban soha nem volt macskád? Ő csak egy nagy szeretre éhes macska szárnyakkal és -, jobban megnézi a lényt, majd elfintorodik. A farka helyett a skorpióéhoz hasonló fullánk van -, és a skorpióéhoz hasonló tövissel. - Próbaképpen megsimogatja az állat feje búbját. - Jó van. Jó kiscica.

Jelly- Bannolt
- Hozzászólások száma : 339
Hozzászólások régi : 5
Korábbi szint/kredit : 1. szint - 4 kredit
Aktuális szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 09.
Karakteradatok
Főkarakter: Svarog
Főkari/multi: Multi
Síkok:
Re: Olimposz
Résztvevők: Carmen Zehner, Adam Taylor, William David Robertson, Carl Morrow, Bobby Carl Edwardson, Kőszív, Anette Smith és Vírus
A két SHIELD ügynökre vár a szatír lányka továbbra is türelmetlenül.
Jelly valóban jól látta, a lénynek a farka helyén egy skorpió fullánk volt, de az továbbra sem volt ellenséges, ha Carmen is megpróbálja megsimogatni elégedetten dorombolva dörgölőzik a lány kezéhez is és hangosan kezd dorombolni Jelly simogatására is. amint a páros elindult a mantikór is felkelt és lassan a páros után indult, követte őket, ahogyan egy jó „kutyához” illik. A páros ha belépett az ajtón, odabent szinte teljesen sötét volt, csak az öltöző fénye világított be valamelyest, de ezzel sem lehetett úgy egy méternél tovább látni. Csak a teljes sötétség fogadta a párost, akik halkan távolról, a sötétség belseje felől mintha gyermeki szipogást hallottak volna.
A kutya nem engedte el továbbra sem Adam kezét. A férfinak talán szerencséje volt, mert csak az az egy fej kezdett Anette iránt érdeklődni, amelyik fogva tartotta őt. A másik kettőt nem különösebben zargatta, csak morogtak. A bal szélső fej viszont felkapta a fejét és Adam repült, arra a kocsira zuhant rá, amelyik mögött Kőszív rejtőzött, azonban a bal karja már nem volt meg, könyöktől hiányzott lefelé a kutya valószínűleg megette. Az állat pedig kihúzta magát és harapott fordulás nélkül Anette irányába, a nőt csak centikre kerülte el az állat pofája, mert nem tudott feljebb repülni, a plafon volt már ott, a kutya meg, ha nagyon ágaskodna, akkor könnyedén felérné az egészet.
Közben Adam egyre jobban szédül és az állapota is romlik a szervezetébe jutott méregnek hála.

Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Thorhalla- Fórumanyu
- Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Olimposz
A kutya valóban remek harci kiképzést kaphatott. vagy jóval intelligensebb az átlagnál. Anette elterelése nem sokat ér. Cerberus nem fordít hátat nekem, sőt, majdnem őt is elkapja. Johnson legalább megmenekül, ha ezt annak lehet nevezni. Nagyot nyekkenve csapódik a kocsinak, ami mögött meghúztam maga. Erősen vérzik. Elveszítette a bal karját.
- Anette! Vissza!
A kutya kis híján eléri a madarat. Nehezen manőverezik a szűk helyen. Akárhogy rikolt, akárhogy incselkedik a kutyaszörnnyel halált megvető bátorsággal, csak az egyik fejét tudja lekötni. Elengedi Johnsont, de nem a legszerencsésebb módon. Ekkor kiált neki Kőszív, így kimanőverezve a támadó fejet, visszatér az autóhoz. Egy pillanat alatt emberi formát ölt. A hóna alá nyúlva, amennyire lehet óvatosan és gyorsan lehúzza a sebesültet a kocsiról. Elfekteti a földön. Felkapja ruháját a földről, de nem veszi fel. Meztelensége cseppet sem zavarja. A drága anyagot a csonkra teszi.
- Ezt szorítsa rá. Ne ájuljon el. Maradjon ébren. – mondja a férfinak. Az emberek ezt szokták mondani.
Közben leveszi a sebesült övét és szorítókötésként használja a csonkolt felkaron.
Amint Anette lehúzza Johnsont a kocsiról, én minden erőmmel nekifeszülök, és a Cerberusnak tolom. Egy átlagos amerikai autó 1500 – 1800 kg között van. Ha nem lenne kereke, emberfeletti erőmmel akkor is meg tudnám mozdítani, de így talán fel is gyorsul annyira, hogy a gigászi kutya megérezze.
- Anette! Vissza!
A kutya kis híján eléri a madarat. Nehezen manőverezik a szűk helyen. Akárhogy rikolt, akárhogy incselkedik a kutyaszörnnyel halált megvető bátorsággal, csak az egyik fejét tudja lekötni. Elengedi Johnsont, de nem a legszerencsésebb módon. Ekkor kiált neki Kőszív, így kimanőverezve a támadó fejet, visszatér az autóhoz. Egy pillanat alatt emberi formát ölt. A hóna alá nyúlva, amennyire lehet óvatosan és gyorsan lehúzza a sebesültet a kocsiról. Elfekteti a földön. Felkapja ruháját a földről, de nem veszi fel. Meztelensége cseppet sem zavarja. A drága anyagot a csonkra teszi.
- Ezt szorítsa rá. Ne ájuljon el. Maradjon ébren. – mondja a férfinak. Az emberek ezt szokták mondani.
Közben leveszi a sebesült övét és szorítókötésként használja a csonkolt felkaron.
Amint Anette lehúzza Johnsont a kocsiról, én minden erőmmel nekifeszülök, és a Cerberusnak tolom. Egy átlagos amerikai autó 1500 – 1800 kg között van. Ha nem lenne kereke, emberfeletti erőmmel akkor is meg tudnám mozdítani, de így talán fel is gyorsul annyira, hogy a gigászi kutya megérezze.
_________________
Pokoltűz Klub
"A Kőszív nem alszik."
Kőszív jelenleg 4 ember életerejét birtokolja. Maximum 700 kg-ot képes megmozgatni.
Kőszív / Anette Smith / Vírus / Célpont / Foxy / Skymax
Kőszív- 1. szint - 4 kredit
- Hozzászólások száma : 75
Hozzászólások régi : 147
Korábbi szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 11.
Karakteradatok
Főkarakter: Sav
Főkari/multi: Multi
Síkok:
Re: Olimposz
Adam elveszíti a karját, és nekicsapódik egy kocsinak. Konstalál ja, hogy nincs meg a keze. A másik kezével megpróbálja levenni a szíját ám Anette egyszer csak ott van felette, és elvonszolja. A nő megteszi amire ő gondol. Meglepődik a ruhán de a sebre szorítja. A nő parancsolgatni kezd neki. Majdnem elneveti magát.
- A seb nem vészes, de a dög harapása mérgező. Szóval nem rajtam múlik, hogy elpatkolok-e. Valószínűleg idegméreg vigyázzanak vele. Ha tudják öljék meg ha nem fussanak el. - mondja nyugodtan. Próbál minél nyugodtabb lenni minél kevésbé kapkodni a levegőt. Így több esélyt adva magának a mérgezéssel szemben. Hiszen minél többet mozog annál gyorsabban terjed a méreg.
- A seb nem vészes, de a dög harapása mérgező. Szóval nem rajtam múlik, hogy elpatkolok-e. Valószínűleg idegméreg vigyázzanak vele. Ha tudják öljék meg ha nem fussanak el. - mondja nyugodtan. Próbál minél nyugodtabb lenni minél kevésbé kapkodni a levegőt. Így több esélyt adva magának a mérgezéssel szemben. Hiszen minél többet mozog annál gyorsabban terjed a méreg.
_________________
Adam Taylor
Arisawa Mugurama
Adam Taylor- 7. szint - 16 kredit
- Hozzászólások száma : 561
Hozzászólások régi : 47
Korábbi szint/kredit : 1. szint - 4 kredit
Aktuális szint/kredit : 6. szint - 14 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 07.
Tartózkodási hely : New York
Karakteradatok
Főkarakter: Adam Taylor
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Olimposz
- Igen, arra az ajtóra célzok. – mosolyog – És igen, az a szoba következhetne.
A lány megrökönyödve, de mégis érdeklődve nézi a kezes bárány szörnyeteget, amit több darabból gyúrtak össze. Még soha nem látott ilyet, ám Jelly a nevén szólította, így már azt is tudja, miféle lehet. Most nem kér kiselőadást tőle, majd megnézi otthon a neten. Nem simogatja meg, még nem barátkozott meg vele annyira, hogy bevállaljon egy ilyen feladatot. Megelégszik a látványával.
Elindul a ruhakupacokon át a fiú után, de nem örül neki, hogy a Mantikór a hátuk mögött megy. Carmen folyton hátrasandít rá.
- Nem volt háziállatunk. – feleli tömören és velősen.
A nevelőszüleik sose egyeztek bele, még egy nyamvadt aranyhalban sem, mert mindig fent állt a veszélye, hogy más szülőkhöz kerülnek az állatka meg ottmarad. Érthető, hiszen nem örökbefogadókról volt szó, csak nevelőkről. Az azért más, de akkor még volt pár duzzogás és vita, hogy miért nem lehet kutya a háznál. Carmen ma már mosolyogva gondol vissza azokra a hisztis évekre.
Bemennek a sötét szobába, ahol gyakorlatilag nem látnak messzebb kartávolságnál. Utána a sötétség fogadja őket, és bizonytalanság. És mintha gyereksírás is hallatszana. Egy pillanatra úgy néz Jellyre a gyér világításban, mint aki azt mondja neki; kapsz tőlem egy százast, ha előre mész.
- Carl, a sötétben is számít az, ha ránézünk a Gorgóra? – suttogja a fiúnak. – Csak mert ha nem, akkor inkább maradjon sötét.
A lány megrökönyödve, de mégis érdeklődve nézi a kezes bárány szörnyeteget, amit több darabból gyúrtak össze. Még soha nem látott ilyet, ám Jelly a nevén szólította, így már azt is tudja, miféle lehet. Most nem kér kiselőadást tőle, majd megnézi otthon a neten. Nem simogatja meg, még nem barátkozott meg vele annyira, hogy bevállaljon egy ilyen feladatot. Megelégszik a látványával.
Elindul a ruhakupacokon át a fiú után, de nem örül neki, hogy a Mantikór a hátuk mögött megy. Carmen folyton hátrasandít rá.
- Nem volt háziállatunk. – feleli tömören és velősen.
A nevelőszüleik sose egyeztek bele, még egy nyamvadt aranyhalban sem, mert mindig fent állt a veszélye, hogy más szülőkhöz kerülnek az állatka meg ottmarad. Érthető, hiszen nem örökbefogadókról volt szó, csak nevelőkről. Az azért más, de akkor még volt pár duzzogás és vita, hogy miért nem lehet kutya a háznál. Carmen ma már mosolyogva gondol vissza azokra a hisztis évekre.
Bemennek a sötét szobába, ahol gyakorlatilag nem látnak messzebb kartávolságnál. Utána a sötétség fogadja őket, és bizonytalanság. És mintha gyereksírás is hallatszana. Egy pillanatra úgy néz Jellyre a gyér világításban, mint aki azt mondja neki; kapsz tőlem egy százast, ha előre mész.
- Carl, a sötétben is számít az, ha ránézünk a Gorgóra? – suttogja a fiúnak. – Csak mert ha nem, akkor inkább maradjon sötét.
_________________
“A holnapok kísértetek, a tegnapok rémek."
JK: Gabrielle Zielinska
NJK: Joana Carmen Zehner - Lux
Gabrielle Zielinska- 1. szint - 4 kredit
- Hozzászólások száma : 97
Hozzászólások régi : 131
Korábbi szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 08.
Karakteradatok
Főkarakter: Gabrielle Zielinska
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Olimposz
Robertson alig monda el a helyzetet, a szatír nő kikapta a kezéből az igazolványt, és miután megvizsgálta, annak valódisága felől érdeklődött, majd beleharapott, és mivel nem ízlett neki, nem hitte el amit az igazgató mondott neki. Robertson nyugodt maradt a kételkedés hallatán, majd beszélni kezdett.
- Igen, eredeti, és igen, emberek vagyunk. A mai ünnepségre hívtak meg minket, azonban bonyodalmak történtek, és Minerva igazgatónő megkért minket, hogy minél csöndesebb körülmények között oldjuk meg - magyarázta a férfi, majd elővette a rádióját.
- Ha akarja, akkor beszéljen az igazgatónővel. Ugyanis kevés időnk van, sietnünk kell - nyújtotta a rádiót a nő felé.
- Az igazolványom visszakaphatnám? - nézett kérdőn William.

William David Robertson- 1. szint - 4 kredit
- Hozzászólások száma : 67
Hozzászólások régi : 6
Korábbi szint/kredit : 1. szint - 4 kredit
Aktuális szint/kredit : 1. szint - 4 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 07.
Karakteradatok
Főkarakter: Balthazar Millvier
Főkari/multi: Multi
Síkok:
Re: Olimposz
Edwardson figyelte a Robertson igazgató és a szatír között lejátszódó beszélgetést, de nem szólt közbe. Úgy gondolta, hogy jobban jár, ha főnökére hagyja az ügyet. Miután Robertson a rádióját nyújtotta a nőnek, Bobby elismerte, hogy a férfi valóban minden lehetőséget megragad, hogy ne kelljen a személyzetet beavatni a helyzetbe. Ezek után türelmesen várta, hogy mi fog történni.
Cyrus Douglass- 3. szint - 8 kredit
- Hozzászólások száma : 211
Hozzászólások régi : 125
Korábbi szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 4. szint - 10 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 07.
Karakteradatok
Főkarakter: Balthazar Millvier
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Olimposz
Jelly látta, hogy a mantikór követi őket, majd felsóhajtott. Semmi baj, de azért nem kellett volna ott simogatnia. Hát ezt megcsinálta. Az ajtó mögött sötétség volt, hátulról pedig szipogás hallatszott.
- Nekem egy macskám van - mondta Jelly, miközben hallgatózik.
Látta a nő tekintetét, majd felsóhajt.
- Van egyszerűbb megoldás - előrelép, majd megszólal. - Daphné te vagy az? Nem akarunk bántani. - A közelben lehet egy felnőtt Gorgó is, valószínűleg ami elrabolta. Maga elé tartja a tükröt. - Jól vagy? Anyukád küldött.
- Nekem egy macskám van - mondta Jelly, miközben hallgatózik.
Látta a nő tekintetét, majd felsóhajt.
- Van egyszerűbb megoldás - előrelép, majd megszólal. - Daphné te vagy az? Nem akarunk bántani. - A közelben lehet egy felnőtt Gorgó is, valószínűleg ami elrabolta. Maga elé tartja a tükröt. - Jól vagy? Anyukád küldött.
Jelly- Bannolt
- Hozzászólások száma : 339
Hozzászólások régi : 5
Korábbi szint/kredit : 1. szint - 4 kredit
Aktuális szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 09.
Karakteradatok
Főkarakter: Svarog
Főkari/multi: Multi
Síkok:
Re: Olimposz
Résztvevők: Carmen Zehner, Adam Taylor, William David Robertson, Carl Morrow, Bobby Carl Edwardson, Kőszív, Anette Smith és Vírus
Anette gyors reakciójának hála sikerült Adam-et hátrébb húzni és elszorítani a sebet. Láthatja, hogy Adam a nyugalma ellenére tiszta veríték és a bőre is kissé szürkés a méregnek köszönhetően. Amikor Kőszív a kutyának tolja, inkább löki az erejével az autókat, az szinte mintha meg sem érezte volna, csak nagyon picit csapott a mancsával és az autók a többinek csapódtak. A riasztók pedig bekapcsoltak azokban, amelyek koccantak. Cerberus indult volna a csapat felé, amikor végül nyüszítve kezdett hátrálni, mind a három fej lecsapta a füleit és meglapulva tette mindezt.
A hármas megláthatta, hogy miért, Adam vérében, amit a vonszolás során veszített el a földön valami kezdett kiemelkedni.
A kis szatír lány megrázta a fejét arra, hogy adja vissza a kártyát, majd dobbantott is a földön.
- Nem megyek sehova, és nem adom vissza! – mondta konokul. – És nem is hiszek maguknak! Így nem megyek el, majd ha elmennek visszakapja a kártyát, de addig is figyelek magukra!
Körbeugrálta a két férfit, megállt Robertson előtt.
- Merre megyünk először? – kérdezte. – És mit is keresünk?
A mantikór kint maradt és ott feküdt le az ajtóban, de Carmen és Jelly bementek a sötétbe. Pár pillanattal később a fény teljesen megszűnt a páros mögött, ha hátranéznek az ajtó már nem látszik, csak a feketeség. Ahogyan Jelly megszólalt a hangja vízhangozni kezdett és minden irányból félelmetes hangként hallatszottak vissza a szavai Carmené úgyszintén. Először még a rendes szavaik, majd mély dörmögő, hangos visító, pánikszerű, nyugodt és mindenféle hangon jött vissza. Az egyik lépés után, aki elől volt valamibe beleütközött, ekkor minden irányban a semmiből tükrök tűntek fel, amik normálisan, vagy éppen torz külsőben mutatta a párost és valami árnyékszerű lény is kezdett belemászni a tükrökbe, de választ nem kaptak a kislánytól, ha itt is volt, nem felelt.
Anette gyors reakciójának hála sikerült Adam-et hátrébb húzni és elszorítani a sebet. Láthatja, hogy Adam a nyugalma ellenére tiszta veríték és a bőre is kissé szürkés a méregnek köszönhetően. Amikor Kőszív a kutyának tolja, inkább löki az erejével az autókat, az szinte mintha meg sem érezte volna, csak nagyon picit csapott a mancsával és az autók a többinek csapódtak. A riasztók pedig bekapcsoltak azokban, amelyek koccantak. Cerberus indult volna a csapat felé, amikor végül nyüszítve kezdett hátrálni, mind a három fej lecsapta a füleit és meglapulva tette mindezt.
A hármas megláthatta, hogy miért, Adam vérében, amit a vonszolás során veszített el a földön valami kezdett kiemelkedni.
A kis szatír lány megrázta a fejét arra, hogy adja vissza a kártyát, majd dobbantott is a földön.
- Nem megyek sehova, és nem adom vissza! – mondta konokul. – És nem is hiszek maguknak! Így nem megyek el, majd ha elmennek visszakapja a kártyát, de addig is figyelek magukra!
Körbeugrálta a két férfit, megállt Robertson előtt.
- Merre megyünk először? – kérdezte. – És mit is keresünk?
A mantikór kint maradt és ott feküdt le az ajtóban, de Carmen és Jelly bementek a sötétbe. Pár pillanattal később a fény teljesen megszűnt a páros mögött, ha hátranéznek az ajtó már nem látszik, csak a feketeség. Ahogyan Jelly megszólalt a hangja vízhangozni kezdett és minden irányból félelmetes hangként hallatszottak vissza a szavai Carmené úgyszintén. Először még a rendes szavaik, majd mély dörmögő, hangos visító, pánikszerű, nyugodt és mindenféle hangon jött vissza. Az egyik lépés után, aki elől volt valamibe beleütközött, ekkor minden irányban a semmiből tükrök tűntek fel, amik normálisan, vagy éppen torz külsőben mutatta a párost és valami árnyékszerű lény is kezdett belemászni a tükrökbe, de választ nem kaptak a kislánytól, ha itt is volt, nem felelt.
_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Thorhalla- Fórumanyu
- Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Olimposz
Anette úgy szemléli Johnsont, mint a műértő egy festményt. A vér, az élő hús harca a halál ellen, ezek lenyűgözik. Johnson figyelmeztetésére bólint. A férfi figyelemreméltó nyugalomról tesz tanúbizonyságot. Mivel nem pánikol, Anette nem használja empatikus képességét, hogy megnyugtassa.
- Maradjon nyugton.
Aztán feláll. Ekkor söpri félre a kutya könnyedén a nekilökött kocsikat. Támadni készül és immár nincs fedezékük, a sebesült Johnsonnal pedig nehezen tudnának menekülni. Anette empatikus erejét készül bevetni, hogy lecsitítsa az állatot, de még mielőtt megtenné, a lény meghunyászkodik. Ilyet a falkavezér jelenlétében tesznek a kutyák. Anette gyorsan körülnéz és megpillantja a vércsíkból kiemelkedő női alakot. Ő van közelebb hozzá, így az alak és Johnson közé áll. Maga sem érti, miért akarja védelmezni a férfit. Hiszen csak egy ember. Mégis így tesz. Empatikus erejével pásztázni kezdi az alakot. Kiolvassa a belőle áradó érzelmeket, így megtudja, hogy ellenséges szándékú-e.
A támadásom semmit sem ér Cerberus ellen. Fenébe! Nem szívesen kockáztatom az életemet egy ilyen pitiáner ügy érdekében, de már nincs más lehetőség. Felkészülök a kutya támadására és elhatározom, hogy akkor is végzek vele, ha tizenegy életem is rámegy. De a harcra nem kerül sor. A kutyaszörny meghátrál. Nem vagyok olyan bolond, hogy azt higgyem, én vagyok az oka. Ez egy remekül képzett harci kutya. A gazdája hívhatta talán vissza valahogy, bár nem hallottam semmit. Gyorsan Anette és a sebesült felé pillantok. Ekkor látom meg a Johnson véréből kiemelkedő női alakot.
Ez egyre különösebb. Gorgók, Cerberus, most meg ez, amit nem tudok a görög mitológiába illeszteni, de többnek tűnik mint valami mutáns képesség. Ez varázslat. Márpedig az nem az én asztalom. Úgy döntök, megvárom, hogy az új jövevény tegye meg az első lépést.
A Vírus most tehetetlen dühöt érezne, ha lennének érzelmei. De így csak figyel tovább és gyűjti az információkat. Utánanéz, hogy Minerva mit csinál éppen.
- Maradjon nyugton.
Aztán feláll. Ekkor söpri félre a kutya könnyedén a nekilökött kocsikat. Támadni készül és immár nincs fedezékük, a sebesült Johnsonnal pedig nehezen tudnának menekülni. Anette empatikus erejét készül bevetni, hogy lecsitítsa az állatot, de még mielőtt megtenné, a lény meghunyászkodik. Ilyet a falkavezér jelenlétében tesznek a kutyák. Anette gyorsan körülnéz és megpillantja a vércsíkból kiemelkedő női alakot. Ő van közelebb hozzá, így az alak és Johnson közé áll. Maga sem érti, miért akarja védelmezni a férfit. Hiszen csak egy ember. Mégis így tesz. Empatikus erejével pásztázni kezdi az alakot. Kiolvassa a belőle áradó érzelmeket, így megtudja, hogy ellenséges szándékú-e.
A támadásom semmit sem ér Cerberus ellen. Fenébe! Nem szívesen kockáztatom az életemet egy ilyen pitiáner ügy érdekében, de már nincs más lehetőség. Felkészülök a kutya támadására és elhatározom, hogy akkor is végzek vele, ha tizenegy életem is rámegy. De a harcra nem kerül sor. A kutyaszörny meghátrál. Nem vagyok olyan bolond, hogy azt higgyem, én vagyok az oka. Ez egy remekül képzett harci kutya. A gazdája hívhatta talán vissza valahogy, bár nem hallottam semmit. Gyorsan Anette és a sebesült felé pillantok. Ekkor látom meg a Johnson véréből kiemelkedő női alakot.
Ez egyre különösebb. Gorgók, Cerberus, most meg ez, amit nem tudok a görög mitológiába illeszteni, de többnek tűnik mint valami mutáns képesség. Ez varázslat. Márpedig az nem az én asztalom. Úgy döntök, megvárom, hogy az új jövevény tegye meg az első lépést.
A Vírus most tehetetlen dühöt érezne, ha lennének érzelmei. De így csak figyel tovább és gyűjti az információkat. Utánanéz, hogy Minerva mit csinál éppen.
_________________
Pokoltűz Klub
"A Kőszív nem alszik."
Kőszív jelenleg 4 ember életerejét birtokolja. Maximum 700 kg-ot képes megmozgatni.
Kőszív / Anette Smith / Vírus / Célpont / Foxy / Skymax
Kőszív- 1. szint - 4 kredit
- Hozzászólások száma : 75
Hozzászólások régi : 147
Korábbi szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 11.
Karakteradatok
Főkarakter: Sav
Főkari/multi: Multi
Síkok:
Re: Olimposz
Adam látja ahogy a hatalmas kutya meghátrál. Meghunyászkodik, és nyüszítve menekül. A férfi első gondolata a gazda érkezése a második az, hogy baj van. HA a gazdája érkezett volna csak megáll és vár de nem menekül el. Valami nincs rendben. Látja a vérből kiemelkedő alakot és érzi, hogy a méreg mit tesz vele. Tudja, hogy mi történik. Anette közé és a vérből kilépő izé közé lép. A férfi nem érti miért teszi ezt.
- Anette fuss! Vidd ki Watheley-t! Addig tűnjetek el amíg lehet nekem már mindegy. - mondja amilyen határozottan csak tudja. Érzi, hogy elszáll az ereje. Azt is tudja nem a vérveszteség okozza ahogy az izzadást sem. A legfurább az, hogy még a feje tiszta. Bár ki tudja lehet a nőt is csak ő hallucinálja.
- Anette fuss! Vidd ki Watheley-t! Addig tűnjetek el amíg lehet nekem már mindegy. - mondja amilyen határozottan csak tudja. Érzi, hogy elszáll az ereje. Azt is tudja nem a vérveszteség okozza ahogy az izzadást sem. A legfurább az, hogy még a feje tiszta. Bár ki tudja lehet a nőt is csak ő hallucinálja.
_________________
Adam Taylor
Arisawa Mugurama
Adam Taylor- 7. szint - 16 kredit
- Hozzászólások száma : 561
Hozzászólások régi : 47
Korábbi szint/kredit : 1. szint - 4 kredit
Aktuális szint/kredit : 6. szint - 14 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 07.
Tartózkodási hely : New York
Karakteradatok
Főkarakter: Adam Taylor
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Olimposz
- Jó neked, hogy van házikedvenced.
Az ajtó hirtelen bezárul a mantikórt kirekesztve. Hirtelen minden olyan vaksötét lett, ami felnőtt nő létére is már ijesztő. Akaratlanul is előre nyújtja karját, hogy ha valami veszély közeledne, akkor érezze.
- Ez kezd eléggé veszélyessé válni.
A hangja nagyon furán csapódik vissza, pedig egy szobától az ember nem ezt várná. Mekkora lehet ez a szoba? Terem nagyságú?
~ De mitől lett ilyen a hangom? Az előbb még nem volt ilyen. Ijesztő. ~
Még életében nem tapasztalt ehhez hasonlót, és mint minden ember, ő is megretten az ismeretlentől és óvatosságra sarkalja. De elvileg egy kislány van valahol ebben a szobában, aki még jobban meg lehet rémülve. Bizonytalanul elindul hát, de nem jut messze, mert egy falszerűségbe ütközik, ami hideg. Hamar kiderül, hogy tükörbe ütközött. Valami úton, módon ide került egy csomó tükör, ami nem volt ott az előbb, ebben biztos, mint hogy ott áll. És nincsenek egyedül.
Carmen rápillant Carl-ra. Erősen fontolóra veszi, hogy használja a képességét a fiú előtt. Csak tud titkot tartani, ha már X-Menes.
- Valaki erősen szórakozik velünk. Bárhonnan elénk ugorhat egy Gorgó. Most szerintem érdemes lenne az egyéb érzékeinkre hagyatkozni a szemünkön kívül.
Az ajtó hirtelen bezárul a mantikórt kirekesztve. Hirtelen minden olyan vaksötét lett, ami felnőtt nő létére is már ijesztő. Akaratlanul is előre nyújtja karját, hogy ha valami veszély közeledne, akkor érezze.
- Ez kezd eléggé veszélyessé válni.
A hangja nagyon furán csapódik vissza, pedig egy szobától az ember nem ezt várná. Mekkora lehet ez a szoba? Terem nagyságú?
~ De mitől lett ilyen a hangom? Az előbb még nem volt ilyen. Ijesztő. ~
Még életében nem tapasztalt ehhez hasonlót, és mint minden ember, ő is megretten az ismeretlentől és óvatosságra sarkalja. De elvileg egy kislány van valahol ebben a szobában, aki még jobban meg lehet rémülve. Bizonytalanul elindul hát, de nem jut messze, mert egy falszerűségbe ütközik, ami hideg. Hamar kiderül, hogy tükörbe ütközött. Valami úton, módon ide került egy csomó tükör, ami nem volt ott az előbb, ebben biztos, mint hogy ott áll. És nincsenek egyedül.
Carmen rápillant Carl-ra. Erősen fontolóra veszi, hogy használja a képességét a fiú előtt. Csak tud titkot tartani, ha már X-Menes.
- Valaki erősen szórakozik velünk. Bárhonnan elénk ugorhat egy Gorgó. Most szerintem érdemes lenne az egyéb érzékeinkre hagyatkozni a szemünkön kívül.
_________________
“A holnapok kísértetek, a tegnapok rémek."
JK: Gabrielle Zielinska
NJK: Joana Carmen Zehner - Lux
Gabrielle Zielinska- 1. szint - 4 kredit
- Hozzászólások száma : 97
Hozzászólások régi : 131
Korábbi szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 08.
Karakteradatok
Főkarakter: Gabrielle Zielinska
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Olimposz
Jelly látja, hogy torzító tükrök jelentek meg, a szavaikra totál más visszhangok jönnek, a fránya ajtó is eltűnt. És az a fekete árny.
- Ühüm - mondja Jelly. Maga elé rakja a bal kezét, ami lassan egy pengévé változik. - Nem hiszem, hogy ezt a Gorgó csinálja.
Közben fülel, a szemei ide-oda járnak, miközben próbálja leplezni a félelmét. A nőre pillant.
- Na jó van, a francot szórakozol. Nem ijedtem meg. Gyere elő, ne legyél beszari. - A nő felé pillant. - Van nálad valami amit fegyverként tudsz használni?
- Ühüm - mondja Jelly. Maga elé rakja a bal kezét, ami lassan egy pengévé változik. - Nem hiszem, hogy ezt a Gorgó csinálja.
Közben fülel, a szemei ide-oda járnak, miközben próbálja leplezni a félelmét. A nőre pillant.
- Na jó van, a francot szórakozol. Nem ijedtem meg. Gyere elő, ne legyél beszari. - A nő felé pillant. - Van nálad valami amit fegyverként tudsz használni?
Jelly- Bannolt
- Hozzászólások száma : 339
Hozzászólások régi : 5
Korábbi szint/kredit : 1. szint - 4 kredit
Aktuális szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 09.
Karakteradatok
Főkarakter: Svarog
Főkari/multi: Multi
Síkok:
Re: Olimposz
Résztvevők: Carmen Zehner, Adam Taylor, William David Robertson, Carl Morrow, Bobby Carl Edwardson, Kőszív, Anette Smith és Vírus
Anette-nek még csak a képességét sem kell nagyon használnia, hogy rájöjjön a nő ellenséges. Ölni akar, gyilkolni, vért akar, még több vért, olyan szintű kegyetlenség van benne, ami még a rideg gyilkoló gép Anette-t is megrémiszti. Cerberus felvonyított, mintha segítséget kért volna, a nő ezt is érezheti. Így nem nehéz rájönni, a nőnek nincs köze az itteni dolgokhoz.
- VÉRT! – mondta a nő. – Nem elég, kevés!
Ahogyan kimondta a szavakat Adam karjából a vér kezdett újra dőlni, mintha le sem lett volna szorítva. A vérlény pedig közelebb lépett, a vér úgy kezdett erősebben folyni a férfiból. Mindenki tisztán láthatja, ha nem viszik el a lény közeléből, akkor el fog vérezni, Adam-nek a rosszulléte pedig kezdett elmúlni, az izzadás és a hidegrázás, helyette szédülés és hányinger jelentkezett, ami miatt egyedül nem igen fog tudni kijutni, a vérveszteség miatt pedig még gyengeséget is kezdett érezni.
- Mindenkiért akarom! – mondta a nő.
Ahogyan a földről a vér felé folyt kezdett egyre és egyre emberibb alakot ölteni.
A kis szatírlány tovább dobogott a lábával.
- Mi lesz már? – kérdezte.
Mély üvöltő hangot lehetett hallani a következő pillanatban, iszonyú mély morgást, mintha egy több méteres hatalmas vadmacskától származna. A ti szavaitok is még mindig ugyanúgy változtak, mint korábban. A feketeköpenyes pedig végül megérkezett, amit az előbb a páros csak a szeme sarkából látott és a köpeny lerepült, alatta pedig Jelly saját magát látta levágott kezekkel és lábakkal egy kísérleti asztalon felkötözve, ahol kísérleteznek vele. Carmen pedig aszott öregasszonyként koldul az utcán, miután a bátyja családja kitúrta a családi vállalkozásból, amikor kezdett megcsúnyulni és már nem lehetett a cég arca tovább. És ez a kép tükröződött vissza minden tükörből, ami körbevette őket.
Pillanatokkal később meg határozottan gyermeki szipogást és sírást lehetett hallani.
- Anya? – kérdezte a vékonyka félős leányhang. – Te vagy az? Anya… eltévedtem! Haza… haza akarok menni!
Anette-nek még csak a képességét sem kell nagyon használnia, hogy rájöjjön a nő ellenséges. Ölni akar, gyilkolni, vért akar, még több vért, olyan szintű kegyetlenség van benne, ami még a rideg gyilkoló gép Anette-t is megrémiszti. Cerberus felvonyított, mintha segítséget kért volna, a nő ezt is érezheti. Így nem nehéz rájönni, a nőnek nincs köze az itteni dolgokhoz.
- VÉRT! – mondta a nő. – Nem elég, kevés!
Ahogyan kimondta a szavakat Adam karjából a vér kezdett újra dőlni, mintha le sem lett volna szorítva. A vérlény pedig közelebb lépett, a vér úgy kezdett erősebben folyni a férfiból. Mindenki tisztán láthatja, ha nem viszik el a lény közeléből, akkor el fog vérezni, Adam-nek a rosszulléte pedig kezdett elmúlni, az izzadás és a hidegrázás, helyette szédülés és hányinger jelentkezett, ami miatt egyedül nem igen fog tudni kijutni, a vérveszteség miatt pedig még gyengeséget is kezdett érezni.
- Mindenkiért akarom! – mondta a nő.
Ahogyan a földről a vér felé folyt kezdett egyre és egyre emberibb alakot ölteni.
A kis szatírlány tovább dobogott a lábával.
- Mi lesz már? – kérdezte.
Mély üvöltő hangot lehetett hallani a következő pillanatban, iszonyú mély morgást, mintha egy több méteres hatalmas vadmacskától származna. A ti szavaitok is még mindig ugyanúgy változtak, mint korábban. A feketeköpenyes pedig végül megérkezett, amit az előbb a páros csak a szeme sarkából látott és a köpeny lerepült, alatta pedig Jelly saját magát látta levágott kezekkel és lábakkal egy kísérleti asztalon felkötözve, ahol kísérleteznek vele. Carmen pedig aszott öregasszonyként koldul az utcán, miután a bátyja családja kitúrta a családi vállalkozásból, amikor kezdett megcsúnyulni és már nem lehetett a cég arca tovább. És ez a kép tükröződött vissza minden tükörből, ami körbevette őket.
Pillanatokkal később meg határozottan gyermeki szipogást és sírást lehetett hallani.
- Anya? – kérdezte a vékonyka félős leányhang. – Te vagy az? Anya… eltévedtem! Haza… haza akarok menni!
_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Thorhalla- Fórumanyu
- Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Olimposz
Robertson türelmesen várta a szatír lány reakcióit. Mikor a lány nem akarta visszaadni az igazolványát, kijelentette nem bízik meg bennük, és hogy velük tart, akkor a Will csuklóján lévő pulzusmérő óra felcsipogott. Az igazgató nem mozdult, csupán lehunyta szemét, és elcsitította érzéseit. Miután a pulzusa a normálisra esett vissza, megnyugtató tekintetet küldött Edwardson felé, hogy nem kell aggódnia, majd a szatír lányra nézett.
- Hogy hívnak? - kérdezte, majd folytatta: - Nos, nem kötelező hinni nekünk. De mond meg. Nem láttál véletlenül erre egy gorgó kislányt. Olyan hat éves lehet. Zöldes bőr, kígyók a fején, lila ruhában van, amelyet görög minták díszítenek? - érdeklődött a S.H.I.E.L.D. igazgató.
- Hogy hívnak? - kérdezte, majd folytatta: - Nos, nem kötelező hinni nekünk. De mond meg. Nem láttál véletlenül erre egy gorgó kislányt. Olyan hat éves lehet. Zöldes bőr, kígyók a fején, lila ruhában van, amelyet görög minták díszítenek? - érdeklődött a S.H.I.E.L.D. igazgató.
William David Robertson- 1. szint - 4 kredit
- Hozzászólások száma : 67
Hozzászólások régi : 6
Korábbi szint/kredit : 1. szint - 4 kredit
Aktuális szint/kredit : 1. szint - 4 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 07.
Karakteradatok
Főkarakter: Balthazar Millvier
Főkari/multi: Multi
Síkok:
Re: Olimposz
Edwardson figyelte a Robertson és a szatír lány közötti párbeszédet.
~ Ilyen nincs. Ez a lány elszúrja az egész műveltet ~ mérgelődött magában a S.H.I.E.L.D. ügynök.
Mikor az igazgató órája csipogni kezdett, Bobby rögtön tudta, hogy azért jelez, mert felment a férfi vérnyomása. De hamarosan a csipogás elhallgatott, miután Robertson behunyta a szemét, és lenyugtatta magát.
~ Hála az égnek ~ gondolta Edwardson.
Miután a szatír kijelentette, hogy velük tart, már éppen szólni akart, amikor a felettese kérdéseket tett fel a lánynak.
~ Nem is rossz ötlet. Hátha tud valami érdemlegeset a fecsegésen kívül ~ jegyezte meg magában.
~ Ilyen nincs. Ez a lány elszúrja az egész műveltet ~ mérgelődött magában a S.H.I.E.L.D. ügynök.
Mikor az igazgató órája csipogni kezdett, Bobby rögtön tudta, hogy azért jelez, mert felment a férfi vérnyomása. De hamarosan a csipogás elhallgatott, miután Robertson behunyta a szemét, és lenyugtatta magát.
~ Hála az égnek ~ gondolta Edwardson.
Miután a szatír kijelentette, hogy velük tart, már éppen szólni akart, amikor a felettese kérdéseket tett fel a lánynak.
~ Nem is rossz ötlet. Hátha tud valami érdemlegeset a fecsegésen kívül ~ jegyezte meg magában.
Cyrus Douglass- 3. szint - 8 kredit
- Hozzászólások száma : 211
Hozzászólások régi : 125
Korábbi szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 4. szint - 10 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 07.
Karakteradatok
Főkarakter: Balthazar Millvier
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Olimposz
- Nem, én se azért mondom, mert a Gorgó tenné, de ő is itt szaladgálhat valahol.
Szavai végét morgás és üvöltés koronázza meg, ami biztosan nem a mítosz béli lénytől származik. Carmen ijedtében ugrik egy nagyot. Óvatossága átcsap félelembe, mert nem tudja, mitől származik a hang. A vörös, skorpió farkú oroszlánt kint hagyták, nem jött utánuk, amit most nagyon sajnál.
- Én értek a harcművészetekhez.
Észre sem veszi, de belemarkol Jelly ruhájába és szorongatni, morzsolgatni kezdi vékony kezében. Egy köpenyes alak áll eléjük, ami önmagában nem is látszik olyan iszonyatosnak, de a lány mindaddig nem lát alá, amíg le nem dobja az öltözetét. Önmagát látja borzalmas vén banyaként, aki szegényen az utcán kéreget némi apróért és nincs senkije. A testvére tette ezt vele. A szörnyű rémkép minden tükörből visszaverődik.
Carmen mellkasa egyre szaporábban emelkedik és süljed, ahogy kapkodja a levegőt kitágult orrcimpáin át. Lehunyja szemét egy pillanatra.
~ Ez nem igaz. Ez csak valami rossz vicc. Hugh sose tenne velem ilyet. Én vagyok az egyetlen testvére, az egyetlen élő vérrokona. Egymás másik felei vagyunk. Nem igaz. ~ - nyugtatja magát.
Egy vékonyka hang húzza vissza a valóságba. Hát persze, a gyerek. Érte jöttek, halálra lehet rémülve.
- Ne félj kicsim, anya küldött, hogy haza vigyünk. – mondja a levegőbe, de a hangja remeg.
Szavai végét morgás és üvöltés koronázza meg, ami biztosan nem a mítosz béli lénytől származik. Carmen ijedtében ugrik egy nagyot. Óvatossága átcsap félelembe, mert nem tudja, mitől származik a hang. A vörös, skorpió farkú oroszlánt kint hagyták, nem jött utánuk, amit most nagyon sajnál.
- Én értek a harcművészetekhez.
Észre sem veszi, de belemarkol Jelly ruhájába és szorongatni, morzsolgatni kezdi vékony kezében. Egy köpenyes alak áll eléjük, ami önmagában nem is látszik olyan iszonyatosnak, de a lány mindaddig nem lát alá, amíg le nem dobja az öltözetét. Önmagát látja borzalmas vén banyaként, aki szegényen az utcán kéreget némi apróért és nincs senkije. A testvére tette ezt vele. A szörnyű rémkép minden tükörből visszaverődik.
Carmen mellkasa egyre szaporábban emelkedik és süljed, ahogy kapkodja a levegőt kitágult orrcimpáin át. Lehunyja szemét egy pillanatra.
~ Ez nem igaz. Ez csak valami rossz vicc. Hugh sose tenne velem ilyet. Én vagyok az egyetlen testvére, az egyetlen élő vérrokona. Egymás másik felei vagyunk. Nem igaz. ~ - nyugtatja magát.
Egy vékonyka hang húzza vissza a valóságba. Hát persze, a gyerek. Érte jöttek, halálra lehet rémülve.
- Ne félj kicsim, anya küldött, hogy haza vigyünk. – mondja a levegőbe, de a hangja remeg.
_________________
“A holnapok kísértetek, a tegnapok rémek."
JK: Gabrielle Zielinska
NJK: Joana Carmen Zehner - Lux
Gabrielle Zielinska- 1. szint - 4 kredit
- Hozzászólások száma : 97
Hozzászólások régi : 131
Korábbi szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 08.
Karakteradatok
Főkarakter: Gabrielle Zielinska
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Olimposz
Adam látja ahogy az alak felhasználja a vérét.
"Vérmágia. A k-rva életbe az évekkel ezelőtt volt ez meg most itt van. Az anyátokat rohadék vérmágusok. Gyűlöllek titeket."
Érzi hogy egyre csak gyengül. Nem mintha eddig jól lett volna de a úgy tűnik a méreg valamilyen koktél vagy mágikus anyag mert elkezdi kikezdeni a gyomrát. Bár ez akár a vérveszteségtől is lehet. Próbál továbbra is nyugodtan lélegezni. Most már biztos benne, hogy itt hagyja a fogát. Esélytelen, hogy kijusson. Bár a férfi erős talán kiviszi. A lényeg, hogy legalább ők túléljék.
- Anette mozdulj az istenedet vagy repülj vagy tudom is én de takarodj innen! - próbálja ordítani ám csak halk beszédre sikerül. - Whateley maga is tűnjön már el végre és vigye a lányt! - folytatja és fejezi be. Próbál az oldalára fordulni és felállni. Ha már egyszer meghal állva akar meghalni.
- A vérem kell rohadék gyere és vedd el. - mondja halkan miközben próbálja magát talpra vagy legalább ülő helyzetbe tornázni. Tudja a legjobb esetben is maximum egy kiadós hányás lehet minden védelme. Legalább felkészült rá nem fél egyszer már úgyis majdnem meghalt ez sem lehet rosszabb.
"Vérmágia. A k-rva életbe az évekkel ezelőtt volt ez meg most itt van. Az anyátokat rohadék vérmágusok. Gyűlöllek titeket."
Érzi hogy egyre csak gyengül. Nem mintha eddig jól lett volna de a úgy tűnik a méreg valamilyen koktél vagy mágikus anyag mert elkezdi kikezdeni a gyomrát. Bár ez akár a vérveszteségtől is lehet. Próbál továbbra is nyugodtan lélegezni. Most már biztos benne, hogy itt hagyja a fogát. Esélytelen, hogy kijusson. Bár a férfi erős talán kiviszi. A lényeg, hogy legalább ők túléljék.
- Anette mozdulj az istenedet vagy repülj vagy tudom is én de takarodj innen! - próbálja ordítani ám csak halk beszédre sikerül. - Whateley maga is tűnjön már el végre és vigye a lányt! - folytatja és fejezi be. Próbál az oldalára fordulni és felállni. Ha már egyszer meghal állva akar meghalni.
- A vérem kell rohadék gyere és vedd el. - mondja halkan miközben próbálja magát talpra vagy legalább ülő helyzetbe tornázni. Tudja a legjobb esetben is maximum egy kiadós hányás lehet minden védelme. Legalább felkészült rá nem fél egyszer már úgyis majdnem meghalt ez sem lehet rosszabb.
_________________
Adam Taylor
Arisawa Mugurama
Adam Taylor- 7. szint - 16 kredit
- Hozzászólások száma : 561
Hozzászólások régi : 47
Korábbi szint/kredit : 1. szint - 4 kredit
Aktuális szint/kredit : 6. szint - 14 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 07.
Tartózkodási hely : New York
Karakteradatok
Főkarakter: Adam Taylor
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Olimposz
Anette érzi a vérlényből áradó kegyetlen mohósáégot. Prédának tekinti mindhármukat, sőt, mind a négyüket. Ez már körülmények között imponálna is neki, de ragadozó lelke nem tolerálja, hogy ő a célpont.
A különös jelenség egyre több vért szív el Johnson testéből, és egyre határozottabb alakot ölt. A férfi Anettre és Kőszívre is ráripakodik. Sőt, a vérkényt is hergelni kezdi. Feláldozná magát kettejükért. Anette marad a haldoklóférfi és a vérét szipolyozó szörny között.
- Ez nem a kutyával van. – kiáltja, miközben nem veszi le a szemét a női alakról.
Az egyre emberibb alakot öltő lény hamar kimutatja foga fehérjét. Szíve szerint Anette és az én véremet is magába olvasztaná. Csakhogy „vámpírkodásban” én is mester vagyok. biológiai anyagokból szívom el a tápanyagokat, ásványi anyagokat és a bioelektromos töltést. A vér tökéletesen megteszi. Ha pedig valódi testté változott, az csak jobb nekem.
Johnson elküld minket, de haldoklók szavára nem igazán adok. Úgysem tudná addig feltartani ezt a lényt, annyi ideig, hogy elmenekülhessünk. Végeznünk kell vele.
Ekkor Anette szól, hogy a kutya és a nő nincsenek együtt. Ezt kihasználhatom.
- Vidd ki! – parancsorok Anettre. talán, ha Johnson elég messze kerül, a lény nem tud belőle több vért kinyerni. Én a vérlényre rontok. Nem tudom, mennyire szívós, ezért nem ütöm vagy rúgom, hanem meg akarom ragadni. Ha sikerül, elkezdem belőle kiszívni az „életet”.
A Vírus figyel tovább és gyűjti az információkat. Utánanéz, hogy Minerva mit csinál éppen.
A különös jelenség egyre több vért szív el Johnson testéből, és egyre határozottabb alakot ölt. A férfi Anettre és Kőszívre is ráripakodik. Sőt, a vérkényt is hergelni kezdi. Feláldozná magát kettejükért. Anette marad a haldoklóférfi és a vérét szipolyozó szörny között.
- Ez nem a kutyával van. – kiáltja, miközben nem veszi le a szemét a női alakról.
Az egyre emberibb alakot öltő lény hamar kimutatja foga fehérjét. Szíve szerint Anette és az én véremet is magába olvasztaná. Csakhogy „vámpírkodásban” én is mester vagyok. biológiai anyagokból szívom el a tápanyagokat, ásványi anyagokat és a bioelektromos töltést. A vér tökéletesen megteszi. Ha pedig valódi testté változott, az csak jobb nekem.
Johnson elküld minket, de haldoklók szavára nem igazán adok. Úgysem tudná addig feltartani ezt a lényt, annyi ideig, hogy elmenekülhessünk. Végeznünk kell vele.
Ekkor Anette szól, hogy a kutya és a nő nincsenek együtt. Ezt kihasználhatom.
- Vidd ki! – parancsorok Anettre. talán, ha Johnson elég messze kerül, a lény nem tud belőle több vért kinyerni. Én a vérlényre rontok. Nem tudom, mennyire szívós, ezért nem ütöm vagy rúgom, hanem meg akarom ragadni. Ha sikerül, elkezdem belőle kiszívni az „életet”.
A Vírus figyel tovább és gyűjti az információkat. Utánanéz, hogy Minerva mit csinál éppen.
_________________
Pokoltűz Klub
"A Kőszív nem alszik."
Kőszív jelenleg 4 ember életerejét birtokolja. Maximum 700 kg-ot képes megmozgatni.
Kőszív / Anette Smith / Vírus / Célpont / Foxy / Skymax
Kőszív- 1. szint - 4 kredit
- Hozzászólások száma : 75
Hozzászólások régi : 147
Korábbi szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 11.
Karakteradatok
Főkarakter: Sav
Főkari/multi: Multi
Síkok:
Re: Olimposz
Résztvevők: Carmen Zehner, Adam Taylor, William David Robertson, Carl Morrow, Bobby Carl Edwardson, Kőszív, Anette Smith és Vírus
A szatírleányzó ismét kissé oldalra döntötte a fejét a kérdésekre.
- Zoe vagyok – mondta. – Hogy Daphne-t? De láttam úgy húsz perccel ezelőtt, futott… mintha ijedt lett volna, de nem volt időm vele foglalkozni. Az öltözők felé ment, de ott nem volt akkor senki, és azt hiszem, hogy most sem kellene senkinek ott lennie. De hogy utána merre mehetett? Nem tudom… nézzétek meg ott, hátha még ott van.
Vírus azt látja, hogy Minerva beszél valakivel telefonon, még mindig ugyanott van az irodában, fel alá járkálva, de a nyelvet nem érti meg, hogy mi lehet, hasonlít a görögre, de annál régebbi volt a nyelvezet és a kiejtés is durvább.
A vérlény felkacagott, amikor Adam incselkedni kezdett vele, a vérben vörösben izzó mágikus rúnák jelentek meg és immáron nem csak Adam karjából záporozott a vér, hanem a szájából, füleiből és az orrából is. másodpercek kellenek csupán mire a férfi holtan ernyed el a vérveszteségtől, de legalább nem szenvedett különösebben. Adam pedig ezek után a Bűnök Csarnokában tér magához.
A nő nem mozdult, amikor Kőszív megragadja, sokkal inkább, mintha várta volna, hogy ez történjen. A nőt nem igen lehetett szó szerint megragadni, ahogyan a férfi hozzáért belemélyedt a keze a nőbe, ahogyan a külső nem volt igazán valóság, csak egy illúzió.
– Soook élet, sok hatalom!
Ahogyan Kőszív megpróbálja kiszívni az „életet” a nőből, rá kell jönnie, hogy ez nem fog működni, nem voltak a nőben ugyanis ásványi anyagok, sem ehhez hasonlatos dolgok. Ha a férfi járatos a mágiában, akkor rájöhet, hogy a nőt mágia tartja össze és az élteti, nem természetes úton van életben. Sőt, ahogyan a vér, ami a nőt alkotta Kőszívre kerül, mintha az élet is elkezdett volna a férfiból kifutni, az összes pólusán át a nő szipolyozni kezdte a vérét és még Anette is érezte, hogy az ő vére is, mintha ki akarna törni a szervezetéből, hogy a nő elnyelhesse. Kőszív érzi, hogy a nő képes elvenni igen hamar mind a tizenkét életét, és ha így folytatja, akkor valószínűleg nem marad miből regenerálnia magát a férfinak, főleg, hogy az éltető vére hihetetlen sebességgel fogyott így is.
A tükrök között végül a szipogó hang egyre hangosabb lett és valami alacsony rohant oda Carmen lábához és ölelte át remegve. Ha a lány lenézett a kis gorgó volt az, a kislány felnézett, de sem a nő, sem Jelly nem változott kővé, amikor mindezt megtette. A vörös szemei könnyesek voltak és a zöld arcbőrén is pöttyök látszottak, ahogyan sírt.
- Félek – szipogta, és még erősebben megszorította Carmen combját.
Mindez nem volt erősebb, mintha egy rendes ilyen korú embergyerek tette volna mindezt.
- Hol van anyu? vissza akarok menni hozzá – kérlelte a lányt. – Ugye… ugye vissza tudsz vinni?
A szatírleányzó ismét kissé oldalra döntötte a fejét a kérdésekre.
- Zoe vagyok – mondta. – Hogy Daphne-t? De láttam úgy húsz perccel ezelőtt, futott… mintha ijedt lett volna, de nem volt időm vele foglalkozni. Az öltözők felé ment, de ott nem volt akkor senki, és azt hiszem, hogy most sem kellene senkinek ott lennie. De hogy utána merre mehetett? Nem tudom… nézzétek meg ott, hátha még ott van.
Vírus azt látja, hogy Minerva beszél valakivel telefonon, még mindig ugyanott van az irodában, fel alá járkálva, de a nyelvet nem érti meg, hogy mi lehet, hasonlít a görögre, de annál régebbi volt a nyelvezet és a kiejtés is durvább.
A vérlény felkacagott, amikor Adam incselkedni kezdett vele, a vérben vörösben izzó mágikus rúnák jelentek meg és immáron nem csak Adam karjából záporozott a vér, hanem a szájából, füleiből és az orrából is. másodpercek kellenek csupán mire a férfi holtan ernyed el a vérveszteségtől, de legalább nem szenvedett különösebben. Adam pedig ezek után a Bűnök Csarnokában tér magához.
A nő nem mozdult, amikor Kőszív megragadja, sokkal inkább, mintha várta volna, hogy ez történjen. A nőt nem igen lehetett szó szerint megragadni, ahogyan a férfi hozzáért belemélyedt a keze a nőbe, ahogyan a külső nem volt igazán valóság, csak egy illúzió.
– Soook élet, sok hatalom!
Ahogyan Kőszív megpróbálja kiszívni az „életet” a nőből, rá kell jönnie, hogy ez nem fog működni, nem voltak a nőben ugyanis ásványi anyagok, sem ehhez hasonlatos dolgok. Ha a férfi járatos a mágiában, akkor rájöhet, hogy a nőt mágia tartja össze és az élteti, nem természetes úton van életben. Sőt, ahogyan a vér, ami a nőt alkotta Kőszívre kerül, mintha az élet is elkezdett volna a férfiból kifutni, az összes pólusán át a nő szipolyozni kezdte a vérét és még Anette is érezte, hogy az ő vére is, mintha ki akarna törni a szervezetéből, hogy a nő elnyelhesse. Kőszív érzi, hogy a nő képes elvenni igen hamar mind a tizenkét életét, és ha így folytatja, akkor valószínűleg nem marad miből regenerálnia magát a férfinak, főleg, hogy az éltető vére hihetetlen sebességgel fogyott így is.
A tükrök között végül a szipogó hang egyre hangosabb lett és valami alacsony rohant oda Carmen lábához és ölelte át remegve. Ha a lány lenézett a kis gorgó volt az, a kislány felnézett, de sem a nő, sem Jelly nem változott kővé, amikor mindezt megtette. A vörös szemei könnyesek voltak és a zöld arcbőrén is pöttyök látszottak, ahogyan sírt.
- Félek – szipogta, és még erősebben megszorította Carmen combját.
Mindez nem volt erősebb, mintha egy rendes ilyen korú embergyerek tette volna mindezt.
- Hol van anyu? vissza akarok menni hozzá – kérlelte a lányt. – Ugye… ugye vissza tudsz vinni?
_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Thorhalla- Fórumanyu
- Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Olimposz
Az illúzió még fogva tarja. Eléggé megrázza a látvány, főleg hogy nem tudja, ez a jövő vagy csak egy kitalált kép, ami a félelmére épül. A látomásnak egyenlőre sikerült elültetnie benne a bizalmatlanságot testvére iránt, és most eluralkodik rajta a méreg.
Egyszer csak a tükrök közül kiszalad egy apró teremtés, és hamar rájön a lány, hogy ez a gorgó gyermek, akit kerestek. Ha lehet, ettől még jobban megrémül, mint az illúziótól, de még mielőtt becsukhatná a szemét, a kislány már a lábába csimpaszkodik és ráemeli könnyes szemeit. Carmen nem vált kővé és szerencsére átvitt értelemben esett le az a bizonyos nagy kő a szívéről.
Carmen lehajol a gyerekért és felveszi, ha az nem ellenzi. Kétségtelen, hogy őt keresték eddig. Jellyre mosolyog, aki szemmel láthatóan szintén lát valamit.
~ Ja, randa banya vagyok. Nem csodálom, hogy meglepődött. ~ - gondolja magában, mit sem tudva a fiúban végbe menő látomások hatásairól. - ~ Hugh-ot ezután szemmel tartom. ~
- Már nem kell tartanod semmitől. Anyához viszünk, amint kijutottunk innen. Csak tudnám, hol az ajtó.
Háttal fordul a rémnek, de a visszatükröződött képek, még mindig kísértik, és benne egyre jobban gyűlik a feszültség bátyja iránt.
- Carl, ha kibámészkodtad magadat csöves külsőmben, akkor akár mehetnénk is. – mondja egy kicsit durvábban, mint szándékában állt.
Egyszer csak a tükrök közül kiszalad egy apró teremtés, és hamar rájön a lány, hogy ez a gorgó gyermek, akit kerestek. Ha lehet, ettől még jobban megrémül, mint az illúziótól, de még mielőtt becsukhatná a szemét, a kislány már a lábába csimpaszkodik és ráemeli könnyes szemeit. Carmen nem vált kővé és szerencsére átvitt értelemben esett le az a bizonyos nagy kő a szívéről.
Carmen lehajol a gyerekért és felveszi, ha az nem ellenzi. Kétségtelen, hogy őt keresték eddig. Jellyre mosolyog, aki szemmel láthatóan szintén lát valamit.
~ Ja, randa banya vagyok. Nem csodálom, hogy meglepődött. ~ - gondolja magában, mit sem tudva a fiúban végbe menő látomások hatásairól. - ~ Hugh-ot ezután szemmel tartom. ~
- Már nem kell tartanod semmitől. Anyához viszünk, amint kijutottunk innen. Csak tudnám, hol az ajtó.
Háttal fordul a rémnek, de a visszatükröződött képek, még mindig kísértik, és benne egyre jobban gyűlik a feszültség bátyja iránt.
- Carl, ha kibámészkodtad magadat csöves külsőmben, akkor akár mehetnénk is. – mondja egy kicsit durvábban, mint szándékában állt.
_________________
“A holnapok kísértetek, a tegnapok rémek."
JK: Gabrielle Zielinska
NJK: Joana Carmen Zehner - Lux
Gabrielle Zielinska- 1. szint - 4 kredit
- Hozzászólások száma : 97
Hozzászólások régi : 131
Korábbi szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 08.
Karakteradatok
Főkarakter: Gabrielle Zielinska
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Olimposz
Zselé elhűlve nézi a saját képmását. Kezei-lábai sehol, egy asztalon fekszik. Valószínűleg a képességeit vizsgálják. Elfordul, de a tükrök ezt tükrözik vissza.
Ő egy torzszülött, csupán kísérleti nyúlnak való!
Nem hall semmit. Nem hallja a kislánynak a kiáltását, sem Carmen viccesnek szánt megjegyzését.
- Én csak egy mutáns vagyok - mondta magában. - Egy rohadt kísérleti nyúl!
Odarohan az első tükörhöz, és megkísérli berúgni egy ordítás kíséretében. Sarkon fordul, majd elindul a kép felé. - Mutasd magad, hogy ha igazán erős vagy, ne pedig ilyen baromságokkal ijesztgess minket. Szóval műtőasztal? Levágott kezek! Na ez gyenge, rohadj meg!
Feltartja a pengévé változott bal kezét, és lesújtani készül a jelenésre.
Ő egy torzszülött, csupán kísérleti nyúlnak való!
Nem hall semmit. Nem hallja a kislánynak a kiáltását, sem Carmen viccesnek szánt megjegyzését.
- Én csak egy mutáns vagyok - mondta magában. - Egy rohadt kísérleti nyúl!
Odarohan az első tükörhöz, és megkísérli berúgni egy ordítás kíséretében. Sarkon fordul, majd elindul a kép felé. - Mutasd magad, hogy ha igazán erős vagy, ne pedig ilyen baromságokkal ijesztgess minket. Szóval műtőasztal? Levágott kezek! Na ez gyenge, rohadj meg!
Feltartja a pengévé változott bal kezét, és lesújtani készül a jelenésre.
Jelly- Bannolt
- Hozzászólások száma : 339
Hozzászólások régi : 5
Korábbi szint/kredit : 1. szint - 4 kredit
Aktuális szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 09.
Karakteradatok
Főkarakter: Svarog
Főkari/multi: Multi
Síkok:
5 / 10 oldal • 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10
Similar topics
» Olimposz 1.: Nyitány
» Olimposz 2.: Ébredés
» Olimposz > Cerberus
» Olimposz kaszinó (Bronx)
» Olympia társaság és Olimposz Corporation

5 / 10 oldal
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
|
|