Olimposz

6 / 10 oldal Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10  Next

Go down

Olimposz - Page 6 Empty Re: Olimposz

Témanyitás by Kőszív Hétf. 03 Okt. 2011, 19:52

Anette Johnson hóna alá nyúl és elkezdi a betonon vonszolni. Amikor a férfi vére elkezd minden testnyílásából ömleni és mintegy önálló életet élve a kísérteties nő felé folyni, megáll. Félrebillentett fejjel, érdeklődve figyeli a jelenséget egy pillanatig, aztán belátva, hogy Johnson menthetetlen és elengedi.
Érzi, hogy az ő vére is természetellenesen feszíti az ereit, mintha tudatosan el akarná hagyni a testét. Közben látja, Kőszív eredménytelen támadását. A lény fizikai teste képlékenynek bizonyul. Ezzel szemben nincs hatékony támadása. De még lát esélyt a túlélésre. Empatikus képességét veti be a vérlény ellen. Kőszíven nem segíthet vele,de a saját maga felé irányuló rossz szándékot lecsillapítja. Ha a lény képes a gyűlöleten kívül más érzelemre is, akkor Anette iránt szimpátia ébred benne és nem támadja tovább, amíg Anette sem támad rá.


A kezeim belesüllyednek a nő testébe. Ezek szerint fizikai megjelenése csak valamiféle illúzió és továbbra is csak Johnson véréből áll a teste. Semmi gond, elsorvasztom én azt a vért is. De ekkor újabb kellemetlen meglepetés ér. Hiába szipolyozom ki a vére éltető elemeit. Ezt a lényt nem ez tartja „életben”. Biztosan valamiféle átkozott mágia lesz. A mélységlakóknál láttam hasonlót, amikor meggyűlt velük a bajom.
Ráadásul érzem, hogy bár sebet nem ejt rajtam, kezd szivárogni belőlem az élet. Ilyen érzés lehet az áldozatomnak lenni? Érezni, ahogy az erő, az energia, az élet elhagy. Ez ráadásul még borzalmasabb, mert érzem, hogy a vérem átszivárog a bőrömön. A szervezetem a tárolt életerőből folyamatosan pótolja a vérveszteséget, de előbb utóbb elfogy minden energiatartalékom. Nem! Ez nem lehet! Nem érhet így véget!
Nem vagyok járatos a mágiában. Nem tudom, hogyan hatástalaníthatnám. Csak az akaraterőmben és fizikai képességeimben bízhatok, abban viszont töretlenül hiszek. Engem nem lehet a saját fegyveremmel legyőzni. Nincs ember, vagy isten, aki ezt megteheti velem. Én vagyok Obadiah Whateley, a Kőszív, a Fehér Király! Engem nem ölhet meg holmi nyavalyás démon! Nem győzhet le!
A lény szemébe nézek. Minden akaraterőmet latba vetem.
- Engem TE nem ölhetsz meg! – üvöltöm a képébe. Megpróbálom kirántani magamat a testéből. Ha nem ereszt, akkor felemelni a talajról és a Cerberusz felé hajítani.


A megfigyelt alany azonosítatlan görög nyelvjárásban kommunikál. Valószínű azonosítás: ógörög, vagy annak egy speciális dialektusa. A fordításhoz mélyebb kutatás nélkül nincs elég adat.
A Vírus Belső Kör béli társai felé fordítja figyelmét.

_________________
Olimposz - Page 6 2j5luuf
Pokoltűz Klub
"A Kőszív nem alszik."
Kőszív jelenleg 4 ember életerejét birtokolja. Maximum 700 kg-ot képes megmozgatni.
Kőszív / Anette Smith / Vírus / Célpont / Foxy / Skymax
Olimposz - Page 6 14t7e2oOlimposz - Page 6 Fo1206Olimposz - Page 6 118zi2gOlimposz - Page 6 2qw0s43Olimposz - Page 6 245ni53
Kőszív
Kőszív
1. szint - 4 kredit

Hozzászólások száma : 75
Hozzászólások régi : 147
Korábbi szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 11.

Karakteradatok
Főkarakter: Sav
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Olimposz - Page 6 Empty Re: Olimposz

Témanyitás by William David Robertson Szer. 05 Okt. 2011, 20:36

Robertson igazgató meghallgatta a nő válaszát. Kiderült, hogy a szatírt Zoe-nak hívták. Azt is elmondta, hogy látta a kislányt, az öltözők felé haladni.
- Köszönöm, Zoe. Rengeteget segített - mondta, majd indtett Edwardson-nak.
- Értesítse az öltözőnél lévő csapatot, hogy a lány arra lehet. Mi is oda megyünk - mondta, majd elindult a megfelelő irányba, de még visszanézett a szatír lányra.
- Ha akar jöjjön - jegyezte meg, majd tovább indult.

_________________
Karakterek:
Reneszánsz: William David Robertson/Hulk.
Olimposz - Page 6 2mywv7r
William David Robertson
William David Robertson
1. szint - 4 kredit

Hozzászólások száma : 67
Hozzászólások régi : 6
Korábbi szint/kredit : 1. szint - 4 kredit
Aktuális szint/kredit : 1. szint - 4 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Balthazar Millvier
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Olimposz - Page 6 Empty Re: Olimposz

Témanyitás by Cyrus Douglass Szer. 05 Okt. 2011, 20:44

Edwardson érdeklődve hallgatta a szatír lány elbeszélését. A fiatal nő szerint a kislány az öltözőknél volt. Bobby nagyon örült ennek a hírnek, és felettese parancsaira is rögtön reagált.
- Igenis, uram - mondta, majd a füleséhez nyúlt.
- Itt Edwardson ügynök. Úgy tűnik a keresett személy az öltözőknél van. Robertson igazgató és jómagam is oda tartunk. Az ott lévők legyenek nagyon alaposak és körültekintőek - küldte az üzenetet, majd követte a S.H.I.E.L.D. igazgatót az öltözők felé.

_________________
Karakterek:
-Reneszánsz: Cyrus Douglass(Balthazar Millvier)/Szellemlovas
Olimposz - Page 6 330xo4n
Cyrus Douglass
Cyrus Douglass
3. szint - 8 kredit

Hozzászólások száma : 211
Hozzászólások régi : 125
Korábbi szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 4. szint - 10 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Balthazar Millvier
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Olimposz - Page 6 Empty Re: Olimposz

Témanyitás by Thorhalla Csüt. 06 Okt. 2011, 10:24

Résztvevők: Carmen Zehner, Adam Taylor, William David Robertson, Carl Morrow, Bobby Carl Edwardson, Kőszív, Anette Smith és Vírus

Carmen és Jelly rádiója megszólal, az egyik SHIELD ügynök az, hogy oda tartanak, ahol vannak. A kislány még jobban belekapaszkodik Carmen-be, amikor a nő felemelte. A páros könnyedén ki tud jönni a szobából, ahol voltak, ki az öltözőbe, ahol végre fény is volt és az egész hely sokkal, de sokkal barátságosabb volt, mint az a másik helység. A macska még mindig ott feküdt az ajtóban, amikor kiértetek boldogan dörgölőzött Carmen-hez és Jelly-hez is és ebben a pillanatban lépett be az ajtón a két SHIELD ügynök is.

A szatírlány megrázta a fejét arra, hogy menjen velük.
- Nem köszönöm, nekem le kell mennem felszolgálni. Sok sikert!
Ezzel el is ugrált a folyosó ellentétes irányába. A két férfi pedig igen hamar el is érte az öltözőket. Belépve mindenhol felborult jelmezek a helység másik végében pedig ott volt Carmen és Jelly, a nőnél a keresett kislány és trió lábaihoz egy furcsa lény dörgölőzött //lásd korábban a képet//. De láthatóan mindannyian jól voltak és így már csak a garázsba ment trióról nem tudni semmit sem.

Anette megpróbált csendesíteni a nőn, de abban összesen gyűlölet volt, és éhség. A vér után, így nem nagyon akart működni, amivel próbálkozott, főleg, mert mintha valamilyen védelme is lett volna annak a furcsa lénynek a mentális támadások ellen. Kőszívből pedig csak egyre és egyre fogyott a felhalmozott életek, de sikerült kitépnie magát a nőből, de a keze véres maradt ennek ellenére is, ami viszont sikeresnek volt mondható, hogy már csak azon a részen vérzett, ahol a vér maradt a karján. Máshol nem, noha érezte, hogy a vére ki akar jönni a szervezetéből, hogy ellenfele elnyelhesse.

- Pusztulj halandó! – mondta a nő. – A sötét istenek visszaszerzik, ami az övék és jegyezd meg, én Stigmata…!
A nő már készült volna ismét lecsapni, amikor megdermedt pár pillanatra és ajkait kegyetlen beteges mosolyra húzta.
- Loki vér és Thor fattyak! – mondta a nő elégedetten. – Asgardiak! Végre!
Vöröses villanás járta át a mélygarázst, mire a villanás elült a nőnek hűlt helye sem volt itt, Kőszív karjáról is lekerült a vér, és a földön sem látszott már egyetlen csepp sem. A férfinak szerencséje volt, összesen három élete maradt meg, ha valami nem csalja el a nőt, akkor mostanra valószínűleg már halott lenne. Mindenhol csönd volt, csak Cerberus félénk nyöszörgését lehetett hallani.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Olimposz - Page 6 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Olimposz - Page 6 Empty Re: Olimposz

Témanyitás by William David Robertson Csüt. 06 Okt. 2011, 19:40

Robertson figyelte ahogy Edwardson üzenetet küldött, majd a szatír lányka ellenkezésére felkapta a fejét.
~ Vele meg mi van. Eddig le se akart rólunk szállni ~ töprengett a férfi, majd válaszolt.
- Rendben - mondta.
Mire észbe kapott a lány már eltűnt.
- A fene. Az igazolványom nála maradt. Na most már mindegy. Menjünk - jegyezte meg, majd elindult az öltözők felé.
Ahogy megérkeztek az öltözőbe meglátta Zehner-t és Jelly-t, amint a terem másik végében álltak. A nő kezében ott volt a kislány, míg a lábuknál egy oroszlán fejű, madár szárnyú és skorpió farkú lény dörgölődzött a pároshoz. Az igazgató érdeklődő arcképet vágott, majd megszólalt.
- Szép munka. Ügyesek voltak - ekkor a lényre pillantott és beugrott neki, hogy mi is az. - Szép mantikór - jegyezte meg mosolyogva.
Ezek után körülnézett, majd még hozzá tette.
- Ahogy látom a garázsba ment csapatról még nincs hír - mondta, majd a rádiójához nyúlt.
- Itt Robertson igazgató. A garázsba ment egységnek. Megvan a kislány. Robertson vége - küldte az üzenetet.
- Javaslom, hogy térjünk vissza Minerva igazgatónőhöz - tette meg a javaslatát, majd várta, hogy mit reagálnak a többiek.
Közben pedig az Olimposz igazgatónőjének küldött rádióüzenetet:
- Minerva igazgatónő. Megvan a lánya. Elindulunk visszafelé.

_________________
Karakterek:
Reneszánsz: William David Robertson/Hulk.
Olimposz - Page 6 2mywv7r
William David Robertson
William David Robertson
1. szint - 4 kredit

Hozzászólások száma : 67
Hozzászólások régi : 6
Korábbi szint/kredit : 1. szint - 4 kredit
Aktuális szint/kredit : 1. szint - 4 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Balthazar Millvier
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Olimposz - Page 6 Empty Re: Olimposz

Témanyitás by Cyrus Douglass Csüt. 06 Okt. 2011, 19:49

Az üzenet elküldése után Edwardson érdeklődve figyelt fel a szatír lány nemleges válaszára.
~ Érdekes ~ gondolta.
Mikor a lányka elugrált, és Robertson igazgató észrevette, hogy az igazolványát is elvitte, Bobby nem tudott visszatartani egy mosolyt.
- Lehet emlékbe megtartja, uram - jegyezte meg, és remélte, hogy főnöke veszi a poént, de az eseményre való reakciójából arra következtetett, hogy venni fogja.
Az öltözőbe belépve a S.H.E.L.D. ügynök meghökkent egy kicsit. Ott látta Zehner-t, Jelly-t, a kislányt, és egy mantikórt. Felettese beszédére bólintott egyet. Ezzel jelezve a párosnak, hogy szerinte is jó munkát végeztek.
Az igazgató javaslatára biccentett egyet.
- Támogatom a visszatérést, uram. Nem szeretek egy buli kellős közepén is dolgozni - jegyezte meg.

_________________
Karakterek:
-Reneszánsz: Cyrus Douglass(Balthazar Millvier)/Szellemlovas
Olimposz - Page 6 330xo4n
Cyrus Douglass
Cyrus Douglass
3. szint - 8 kredit

Hozzászólások száma : 211
Hozzászólások régi : 125
Korábbi szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 4. szint - 10 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Balthazar Millvier
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Olimposz - Page 6 Empty Re: Olimposz

Témanyitás by Gabrielle Zielinska Pént. 07 Okt. 2011, 15:05

Carmen a kislány fejére tapasztja a kezét. Érzi, hogy szorosan öleli őt, ami biztos jele annak, hogy fizikailag nincs baja. Jelly mintha még mindig nem lenne ezen a világon. Egyszerre őrjítő ordítozásba fajul a helyzet és törni, zúzni kezd. Carmen is fel van paprikázva, és mint ilyenkor rendszerint, most sem viseli jól, ha mások is idegesek.
- Te meg miről beszélsz? Hagy abba Carl! Megijeszted a kislányt, hallod?
A rádió megszólal. Carmen nem válaszol vissza, tele a keze, és több baja is van, minthogy most tereferéljen az ügynökökkel.
Nem mer közelebb menni Jellyhez, hátha kárt tesz bennük. De egy valamire jó volt a hadonászása, mert kiutat találtak. A kislánnyal a karján gyorsan az ajtóhoz rohan és feltépi azt, hogy kimeneküljön az öltözőkbe. Ott meglepődik, hogy a helyzet mit sem változott. Pont olyan minden, ahogy ott hagyták, a feldőlt ruháktól kezdve az oroszlánszerű lényig minden, ami éppen az ő lábához dörgöli magát.
~ Mintha semmi sem történt volna. Mi a fenét dugdos még Minerva a hátsó helységekben? ~
Magában úgy határoz, hogy eztán továbbra is Vegast részesíti előnyben és az Olimposzt hanyagolni fogja. Nem sokkal a kimenekülése után az ügynökök is befutnak. Carmen nem válaszol nekik semmire, úgy fél percig lefagyva ácsorog és nézelődik, mint aki most látja először a helységet és az ügynököket.
- Fura dolog volt bent. – motyogja végül és a háta mögötti ajtóra biccent fejével.
- Igen, menjünk vissza Minervához. Elegem van abból, hogy itt bóklásszak. Ez nem kaszinó, ez elvarázsolt kastély!
A „macskát” kikerüli, de közben folyamatosan jó cica jelzőkkel aggatja tele és egy picit megpaskolja. Az ügynökök mellett is olyan gyorsan tipeg el, amennyire a rumli, a gyerek és a cipője megengedi. Lerí róla, hogy fel van zaklatva.
~ Jaj, csak messze attól a tükörteremtől, csak messze.

_________________
“A holnapok kísértetek, a tegnapok rémek."
JK: Gabrielle Zielinska
NJK: Joana Carmen Zehner - Lux

Olimposz - Page 6 H2wiqd2nxla3od7v6asi_tnOlimposz - Page 6 Efwlrw8w8aie3vogkoph_tn
Gabrielle Zielinska
Gabrielle Zielinska
1. szint - 4 kredit

Hozzászólások száma : 97
Hozzászólások régi : 131
Korábbi szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 08.

Karakteradatok
Főkarakter: Gabrielle Zielinska
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Olimposz - Page 6 Empty Re: Olimposz

Témanyitás by Kőszív Pént. 07 Okt. 2011, 19:31

Anette csalódottan tapasztalja, hogy a lény könnyedén ellenáll képességének. Szinte viharként örvénylik körülötte a gyűlölet. Egy vihar, ami falevélként söpri el empatikus hullámait. Maga is meglepődik reakcióján, de kezd eluralkodni rajta a félelem. Állati ösztönei a menekülést sürgetik.
- Obadiah!


Sikerült! Kitépem magam a vérlényből és elhátrálok. Érzem, hogy korábbi erőmnek csak töredéke maradt bennem. Kézfejem, ami az előbb még a szörnyeteg testében volt, még mindig erősen vérzik és érzem, hogy testem ereiben is rendellenesen viselkedik a vérem. Lerántom magamról a zakómat és azzal próbálom a vért letörölni a kezeimről, miközben a nő furcsa szónoklatba kezd.
Sötét istenek. Stigmata.
Aztán, mintha valami elvonná a figyelmét, amikor újra rám vetné magát. Az Asgardiakat említi. Végül vörös villanás vakít el, és mire kipislogom szememből a fényt, a lény nincs sehol. Nem hiszem, hogy elpusztult volna, ez valamiféle teleportáció lesz. A kezeimre nézek. Egy csepp vér sincs rajtuk. Se a zakómon. se a betonon. Anette-ra pillantok. Fejét félrebillentve várja a parancsaimat. Ha nem ismerném, azt hinném, zavarban van.
- Öltözz föl.
Johnson teteméhez lépek. Sötét istenek. Stigmata. Megjegyeztem. Lenézek a hullára.
~ Szerencsés vagy, hogy egy olyan ember fog megbosszulni, akinek kőből van a szíve. Aki nem ismer kegyelmet. Nem érted teszem, de biztosan örömmel nézed majd a pokolból.
Felveszem a zakóm. Az immár felöltözött Anette lép oda hozzám. Nem nézek rá. Túl dühös vagyok, és túl csalódott a vereségtől.
- Nincs itt a gorgó lány. A Cerberus kutyán nem juthattak át harc nélkül az elrablói, itt pedig előttünk nem vívtak harcot. Ez a „Stigmata” pedig nem rabol kislányokat. Ez nem olimposzi, vagy asgardi volt. Valami más. Valami, amit el kell pusztítanunk. Okos lépésekre lesz szükségünk, madárkám.
Még egyszer visszanézek a háromfejű kutyára. Aztán elindulok vissza, amerre jöttünk. Anette követ.

_________________
Olimposz - Page 6 2j5luuf
Pokoltűz Klub
"A Kőszív nem alszik."
Kőszív jelenleg 4 ember életerejét birtokolja. Maximum 700 kg-ot képes megmozgatni.
Kőszív / Anette Smith / Vírus / Célpont / Foxy / Skymax
Olimposz - Page 6 14t7e2oOlimposz - Page 6 Fo1206Olimposz - Page 6 118zi2gOlimposz - Page 6 2qw0s43Olimposz - Page 6 245ni53
Kőszív
Kőszív
1. szint - 4 kredit

Hozzászólások száma : 75
Hozzászólások régi : 147
Korábbi szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 11.

Karakteradatok
Főkarakter: Sav
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Olimposz - Page 6 Empty Re: Olimposz

Témanyitás by Thorhalla Szomb. 08 Okt. 2011, 16:36

Résztvevők: Carmen Zehner, William David Robertson, Carl Morrow, Bobby Carl Edwardson, Kőszív, Anette Smith és Vírus

Kőszív és Anette felérnek az emeletre, ahol az éppen kijövő többi társukba futnak bele, akik elindultak visszafelé.
Így a teljes csapat tud együtt visszatérni az irodához, ahol az ideges Minerva már várta őket, a kicsi, ahogyan meglátta a nevelőanyját azonnal le akart menni Carmen karjaiból és ha a nő engedte, akkor már futott is az anyjához, aki fel is kapta és megölelte.
- Jól vagy, mi történt kincsem? – kérdezte.
- Be… bejöttek – mutatott rá a kőszobor párosra. – Bántani akartak, kitenni a szobából a kígyóimnál fogva. Szörnyetegnek neveztek – pityergett. – Mikor elindultak felém elfutottam, ők meg ilyenek lettek. Féltem… és a tükrök…
A nő felsóhajtott és a csapat felé fordult.
- A tükörszoba, olcsó trükk, némi misztikával, a legnagyobb félelmeinket és vágyainkat tudja kimutatni. Ne higgyék el, amit ott láttak, az egyik számunk kellékei csupán. El sem tudom mondani, hogy milyen hálás vagyok maguknak, hogy megtalálták őt. Ami odalent történt a garázsban – nézett Kőszívre. – Nem tudja, hogy mi volt az a vérlény, ami magukra támadt? Még soha… soha sem hallottam ilyesmiről, örülök, hogy legalább önök jól vannak.
- Ugye akkor most meg fogsz szúrni? – szólt bele a pici a beszélgetésbe.
- Tudod, hogy muszáj – felelte Minerva.
Odalépett az íróasztalhoz, és egy tűz vett fel, majd megszúrta a kislány ujját. Vele ment oda a szobrokhoz és érintette a pároshoz a vért, akikről a kő folyamatosan húzódott vissza és a két rémült fiatal térdreesett.
- Vigyék ki őket! – szólt ki két minotaurusznak. – Delp! Te pedig vidd haza a húgodat!
Erre egy kamaszlány lépett be a helységbe.

Olimposz - Page 6 1912679-delp

Csak biccentett a csapat felé, majd a kis gorgót felkapva ki is viharzott az irodából. Minerva nézett újra rátok.
- Ha szükséges minden kamera felvételt átadunk a SHIELD-nek a lent történt és minek is ki lehet majd hallgatni történtekkel, akárcsak az itt lezajlott események miatt. És bízom benne, hogy a ma esti gondok és történések nem szabnak gátat majd a későbbi esetleges kapcsolatunknak, hanem csak megerősítik azokat. És sajnálom, hogy többen megijedtek, vagy kárt szenvedtek amiatt a két felelőtlen fiatal miatt, akiknek itt sem lett volna szabad lenniük – nézett egy pillanatra a részeg fiatalokra. – Ha gondolják hazavisszük magunkat, ez a minimum a kényelmetlenségek miatt.


//Itt igazából végeztünk is, aki akar mehet, aki szeretne még levezetést, alkudozni, annak állok elébe. És köszönöm a játékot.//

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Olimposz - Page 6 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Olimposz - Page 6 Empty Re: Olimposz

Témanyitás by Jelly Vas. 09 Okt. 2011, 08:45

- Bocsánat - suttogta oda Carmennek. - De olyan dolgot láttam, amit mindig is elakartam kerülni. Félelmetes volt.
Jelly hamar lehiggadt és követte a SHIELD ügynököket, majd a többieket Minerva irodájába. Itt mindenre fény derült. Kiderült, hogy valóban a kislány változtatta kővé a két fiatalt, a tükörterem csak egy attrakció volt, és persze a két kővé vállt fiatalt is visszaváltoztatták.
Carlnak most lett elege, előre lépett, majd megszólalt.
- Most állt össze a kép, a Mantikór, a Minótaurusz őrök, akik annyira hasonlítanak ránk, az ital amitől olyan jókedvűek lettünk, a Medúza kislány és a húga, sőt még a tükörterem, amit ott láttunk, ahhoz az kell, hogy ismerjék jól a félelmeinket, ehhez pedig a tudatunkba kell olvasniuk és persze ott van, hogy változtatták vissza őket élővé, ami ugyanolyan lehetetlen, mint fordítva. Szerintem önök nem is emberek, nem is mutánsok. Görög neveik vannak, így Asgardiak sem lehetnek, önök a Görög Mitológia istenei.
Jelly
Jelly
Bannolt

Hozzászólások száma : 339
Hozzászólások régi : 5
Korábbi szint/kredit : 1. szint - 4 kredit
Aktuális szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 09.

Karakteradatok
Főkarakter: Svarog
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Olimposz - Page 6 Empty Re: Olimposz

Témanyitás by William David Robertson Vas. 09 Okt. 2011, 10:28

Robertson igazgató társaival együtt indult meg a kiindulási helyszín felé. Az öltözőből kilépve a garázsból jött csapat is csatlakozott hozzájuk. Minerva igazgatónőhöz érve a nő a kislányt kérdezte az eseményekről. Miután az elmondta, hogy mi történt, a gorgó vérével visszaváltoztatták a szobrokat, majd a minotauruszok kivitték őket. Hamarosan egy tinédzser górgó lány jelent meg és elvitte a kislányt. Miután Minerva elmondta, hogy sajnálja ami történt, és a S.H.I.E.L.D. rendelkezésére állnak mindenben, Will a nőre nézett.
- Nos, a napokban valószínűleg fel fogja keresni Önöket néhány ügynök. Ma már elég sok dolog történt. Úgy gondolom, hogy mindannyiunknak jót tenne, ha lezárnánk ezt a napot. Minden esetre lehet, hogy engem is fognak még látni, de mivel ez nem egészen az én részlegem alá tartozik, így az is előfordulhat, hogy már csak mint vendég leszek itt megtalálható. Ami a jó kapcsolatot illeti. Szerintem nem lesz gond vele. Ha nem tesznek semmi olyat ami a bolygó és annak lakói ellen szól, akkor a S.H.I.E.L.D. támogatni fogja a cégüket - mondta el a mondandóját.
Jelly megszólalására elmosolyodott.
- Egyet kell értenem a megállapításával. De egy más alkalommal, szerintem Miss. Minerva bizonyosan válaszol majd a kérdéseire, ha visszatér ide - jegyezte meg, majd Minerva elé lépett.
- Örültem a találkozásnak. Bizonyosan látjuk még egymást. Így vagy úgy de biztos. További szép estét - mondta, majd kezet nyújtott a nőnek.
Ha elfogadta ha nem, Edwardson felé fordult.
- Jöjjön. Hazaviszem - ajánlotta fel, majd megvárta amíg válaszolt, addig viszont a többiekre nézett.
- A mihamarabbi viszont látásra - köszönt el, majd vagy Edwardsonnal vagy nélküle elindult a parkoló felé.

_________________
Karakterek:
Reneszánsz: William David Robertson/Hulk.
Olimposz - Page 6 2mywv7r
William David Robertson
William David Robertson
1. szint - 4 kredit

Hozzászólások száma : 67
Hozzászólások régi : 6
Korábbi szint/kredit : 1. szint - 4 kredit
Aktuális szint/kredit : 1. szint - 4 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Balthazar Millvier
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Olimposz - Page 6 Empty Re: Olimposz

Témanyitás by Cyrus Douglass Vas. 09 Okt. 2011, 10:57

Edwardson ügynök követte felettesét a kislány szobájába. Útközben becsatlakozott hozzájuk a garázst vizsgáló osztag is. Miután az irodába értek visszaváltoztatta Minerva és a kislány a kővé vált párt, majd a minotauruszok kivitték őket. Ezek után egy tinédzser górgó lány elvitte a kislányt, majd az igazgatónő, és Robertson beszéltek néhány szót, amelyet magában támogatott is az ügynök. Úgy gondolta, hogy jó kapcsolat is kialakulhat a S.H.I.E.L.D. és az Olimposz cég között. Jelly megjegyzésére nem reagált semmit. Főnöke megtette a véleménynyilvánítást, és ő is egyetértett vele. Mikor Robertson igazgató felajánlotta, hogy haza viszi, biccentette neki, majd válaszolt:
- Nagyon köszönöm, uram - válaszolta, majd a többiek felé fordult.
- A viszont látásra - köszönt el, majd követte a felettesét a parkolóba.

_________________
Karakterek:
-Reneszánsz: Cyrus Douglass(Balthazar Millvier)/Szellemlovas
Olimposz - Page 6 330xo4n
Cyrus Douglass
Cyrus Douglass
3. szint - 8 kredit

Hozzászólások száma : 211
Hozzászólások régi : 125
Korábbi szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 4. szint - 10 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Balthazar Millvier
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Olimposz - Page 6 Empty Re: Olimposz

Témanyitás by Gabrielle Zielinska Vas. 09 Okt. 2011, 12:04

Amikor a garázs csapat is melléjük csapódik, Carmen-nek feltűnik, hogy egy ember hiányzik. Az a magas, testőr formájú, akivel beszélgetett indulás előtt.
~ Hol lehet? Talán dolga akadt. ~
Minerva lánykáját természetesen leteszi a földre, had’ szaladjon az anyjához. Úgysem tarthatja tovább, mert már fáradni kezdett a karja a súlyától. Rövidesen mindenre fény derül, ahogy arra is, hogy a tükörterem egy trükk volt.
- Ó, hát ez… Megnyugtató. – válaszolja, de elég halkan.
Tehát a testvére nem fogja kitenni az utcára, valami áskálódó szuka miatt, aki elcsavarja a bátyja fejét. Ők ketten továbbra is a cég pillérei lesznek.
Az idősebb gorgót tartózkodóan, de mégis kíváncsiskodva végigméri. Nem semmi ez a kaszinó. Kész mitológiai tárház.
- Én átadom üdvözletét a testvéremnek. Valamikor a jövőben felveszi Önnel a kapcsolatot. De ha most megbocsájtanak, sűrű este volt, és haza kellene mennem. A viszont látásra! Carl, vigyázzon magára. Ha szüksége van valamire a kutatásaival kapcsolatban, csak keressen fel.
Ezzel átad a fiúnak egy névjegyet, és gyors búcsúzkodást követően visszamegy a parkolóban, ahol semmi nyoma az ott történt eseményeknek. A kocsiját ugyanaz a fiú hozza vissza, aki elvitte, szerencséjére sértetlenül. Carmen megnyugodva ül be a járgányba és komótos tempóban hazahajt. Lesz mit mesélnie a testvérének.


//Köszi, jó volt!//

_________________
“A holnapok kísértetek, a tegnapok rémek."
JK: Gabrielle Zielinska
NJK: Joana Carmen Zehner - Lux

Olimposz - Page 6 H2wiqd2nxla3od7v6asi_tnOlimposz - Page 6 Efwlrw8w8aie3vogkoph_tn
Gabrielle Zielinska
Gabrielle Zielinska
1. szint - 4 kredit

Hozzászólások száma : 97
Hozzászólások régi : 131
Korábbi szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 08.

Karakteradatok
Főkarakter: Gabrielle Zielinska
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Olimposz - Page 6 Empty Re: Olimposz

Témanyitás by William David Robertson Vas. 09 Okt. 2011, 12:07

Miután Edwardson elfogadta az igazgató úr ajánlatát Robertson ténylegesen elindult a parkoló felé. Lement a bejárathoz, majd az ügynökkel az oldalán kilépett az Olimposz kaszinóból. Hamar elérték a parkolót, és mire a kocsihoz értek már elő is vette a kocsikulcsot. Kikapcsolta a riasztót, majd kinyitotta az ajtót.
- Szálljon be - mondta, majd beült és bekapcsolta a biztonsági övet.
Miután kollégája is beült, és ő is bekötötte magát, elindította a motort, és kigurult a parkolóból, majd Edwardsonra nézett.
- A S.H.I.E.L.D. negyeden belül hol lakik? - kérdezte az igazgató, majd miközben a negyed felé tartott várta a választ.

//Folytatás: Manhattan -> A S.H.I.E.L.D. negyede > Chelsea -> Lakrészek -> Bobby Carl Edwardson lakása.//


A hozzászólást William David Robertson összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. 09 Okt. 2011, 12:17-kor.

_________________
Karakterek:
Reneszánsz: William David Robertson/Hulk.
Olimposz - Page 6 2mywv7r
William David Robertson
William David Robertson
1. szint - 4 kredit

Hozzászólások száma : 67
Hozzászólások régi : 6
Korábbi szint/kredit : 1. szint - 4 kredit
Aktuális szint/kredit : 1. szint - 4 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Balthazar Millvier
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Olimposz - Page 6 Empty Re: Olimposz

Témanyitás by Cyrus Douglass Vas. 09 Okt. 2011, 12:14

Edwardon követte felettesét a parkolóba. Mikor egy Mercedes felé haladtak, az ügynök elismerően nézett a főnökére.
- Nagyon szép autó, uram. Gratulálok hozzá - mondta, majd miután beültek a kocsiba, bekötötte magát, és várta az indulást.
Miközben a S.H.I.E.L.D. negyed felé tartottak Robertson megkérdezte tőle, hogy a negyeden belül hol lakik. Edwardson rögtön el is mondta a címet neki, majd várta, hogy megérkezzenek, de közben feltett egy kérdést az igazgatónak.
- Uram. Esetleg mesélne arról a realitásról amiből jött - nézett rá kérdőn Edwardson.

//Folytatás: Manhattan -> A S.H.I.E.L.D. negyede > Chelsea -> Lakrészek -> Bobby Carl Edwardson lakása.//

_________________
Karakterek:
-Reneszánsz: Cyrus Douglass(Balthazar Millvier)/Szellemlovas
Olimposz - Page 6 330xo4n
Cyrus Douglass
Cyrus Douglass
3. szint - 8 kredit

Hozzászólások száma : 211
Hozzászólások régi : 125
Korábbi szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 4. szint - 10 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Balthazar Millvier
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Olimposz - Page 6 Empty Re: Olimposz

Témanyitás by Kőszív Vas. 09 Okt. 2011, 22:43

Visszafelé újra találkozunk a másik két csapattal. Velük van az eltűnt kislány is. Nem szólok semmit Johnson haláláról. Nem is tűik föl nekik, hogy eltűnt. egyedül Ms. Zehner tűnik zavartatva emiatt, de ő sem kérdez semmit. Nem is vagyok beszédes kedvemben, úgyhogy nem bánom.
Minerva irodájába visszaérve tanúi leszünk a család újraegyesülésének. Kiderül, hogy mégis a kislány változtatta kővé a fiatal párt. Meg valami misztikus tükörszobáról is szó esik. Az egész hidegen hagy. Alig tudom leplezni dühömet, amiért ilyen könnyedén legyőztek.
Minerva rákérdez a mélygarázsban történtekre.
- Most találkoztam ezzel a jelenséggel először. A Sötét Istenek egyikének nevezte magát. Mágikus eredetű képességei vannak és roppant erős. Ha igazat mondott, nincs egyedül. Hallani fogunk még felőlük, ebben biztos vagyok.
Minerva a kislány vérével visszaváltoztatja annak áldozatait, aztán elviteti a kis gorgót a nővérével, egy kamasz gorgó lánnyal. A nő ezután szabadkozik és biztosítja a SHIELD ügynököket az együttműködéséről.
Az ügynökök és a társaság nagy része ezután távozik is. Az egyik férfi marad kérdezősködni.
Én Minervához lépek.
- Asszisztensem nevében is köszönöm a vendéglátást. Nagyon…tanulságos volt az este. Ha üzleti kapcsolatba lépnének a cégemmel, tudja, hol érhet el. Végül, had viszonozzam a meghívást.
Átnyújtok egy hitelkártya vastagságú színarany kártyát a nőnek. A kártyába ágyazva van egy mikrochip, másik oldalán pedig egy gravírozott ábra.
Olimposz - Page 6 29z6kch
- Jöjjön el a legközelebbi rendezvényünkre.
Ezzel távozom az alsó szintre.
Aki elég hatalmas hozzá, és akárkik is állnak az Olimpusz mögött, annak tűnnek, ki tudja, deríteni, mire jó a kártya. Egyszeri belépésre jogosít a Pokoltűz Klub egy rendezvényére.
Az alsó szinten megpróbálom megkeresni Barbara Wiedlert, akit kénytelen voltam magára hagyni. Anette mindvégig ott van velem.

_________________
Olimposz - Page 6 2j5luuf
Pokoltűz Klub
"A Kőszív nem alszik."
Kőszív jelenleg 4 ember életerejét birtokolja. Maximum 700 kg-ot képes megmozgatni.
Kőszív / Anette Smith / Vírus / Célpont / Foxy / Skymax
Olimposz - Page 6 14t7e2oOlimposz - Page 6 Fo1206Olimposz - Page 6 118zi2gOlimposz - Page 6 2qw0s43Olimposz - Page 6 245ni53
Kőszív
Kőszív
1. szint - 4 kredit

Hozzászólások száma : 75
Hozzászólások régi : 147
Korábbi szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 11.

Karakteradatok
Főkarakter: Sav
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Olimposz - Page 6 Empty Re: Olimposz

Témanyitás by Thorhalla Hétf. 10 Okt. 2011, 11:12

Odafent Minerva még búcsúzkodott, Jelly-re mosolygott annak megnyilvánulása után.
- Ezek szerint a jelmezesek, díszletesek és a PR részleg is remek munkát végzett – mondta. – Mi istenek? Ugyan, ne túlozzon, emberek vagyunk, legalább is a nagy részünk, de örülök, hogy a hely ilyen benyomást tett önre.
A nő még biccent Carmen-nek is, amikor a nő elindult, majd Kőszív felé fordul és átveszi a kártyát tőle.
- Köszönjük a meghívást. Minden bizonnyal még találkozunk!
Ahogyan végül mindenki távozott az irodából nekiállt annak, hogy Adam gyilkosságának bizonyítékait átadják a rendőrségnek és a SHIELD-nek.


Már jó ideje voltam egyedül idelent, közben pedig nem egy olyan dolog történt, mi a megszokott dolgokon túlmutat. De már ő is itt volt, s reményeim szerint rendben tartja a dolgokat. Utána egy újabb Asgardi feltűnés s innen lentről is hatalmas mértékű mágikus tevékenység. Természetesen, ha figyeli a gondolatimat tudja, hogy mi is történik s mit érzek, érez ő rajtam keresztül. Megittam a következő pohár bort is, mikor végre sikerült észrevennem a tömegben Obidah-t. S láthatóan engem keresett, így közelebb léptem hozzá, hogy észrevegyen.
- Sikerült megoldania, amiért távozott? – kérdeztem bármiféle szemrehányás nélkül. – Itt semmit sem lehetett érezni abból, amit mondott.
Hazudtam szemrebbenés nélkül, a halandók minden bizonnyal semmit sem éreztek, de ha volt mágiahasználó itt, akkor ő igen. S egy biztos, hogy az a személy már itt sem volt, mert futott, mint a nyúl azok után, mit érezni lehetett.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Olimposz - Page 6 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Olimposz - Page 6 Empty Re: Olimposz

Témanyitás by Kőszív Szer. 12 Okt. 2011, 23:33


Barbarával észrevesszük egymást. Miközben felém jön, Anette-hoz fordulok.
- Várj meg a kocsinál. Szedd össze Mr. V-t. Hamarosan indulunk.
Anette bólint és távozik, Barbara pedig hozzám lép. Úgy tűnik sem ő, sem a vendégsereg sem érzékelt semmit a háttérben történtekből.
- Sikerült, igen. Persze ez is egy olyan ügy, ami több kérdést vetett fel, mint amennyit megválaszolt. Kiderült egy s más jelenlegi vendéglátóinkról.
Miközben beszélek, a karomat nyújtom neki és a terem egy csendesebb részébe vezetem, ahol nyugodtan beszélhetünk.
- Ez az egész mitologikus körítés, nem holmi ügyes trükk. Vagy kivételes genetikai manipulációval állunk szemben, vagy az Asgardiakhoz hasonlóan a görög mitológia valódi szereplőivel. Emellett szembesültem egy igen fenyegető veszélyforrással is. Egy Stigmata nevű lénnyel, aki a Sötét Istenek egyikének mondta magát. Még utána kell járnunk, miről is van szó pontosan. Egy biztos. Mágikus erősítésre lesz szükségünk.
Elég nyíltan beszélek vele, megalapozandó a kölcsönös bizalmat.
- A részleteket megbeszéljük majd a Belső Körben.

_________________
Olimposz - Page 6 2j5luuf
Pokoltűz Klub
"A Kőszív nem alszik."
Kőszív jelenleg 4 ember életerejét birtokolja. Maximum 700 kg-ot képes megmozgatni.
Kőszív / Anette Smith / Vírus / Célpont / Foxy / Skymax
Olimposz - Page 6 14t7e2oOlimposz - Page 6 Fo1206Olimposz - Page 6 118zi2gOlimposz - Page 6 2qw0s43Olimposz - Page 6 245ni53
Kőszív
Kőszív
1. szint - 4 kredit

Hozzászólások száma : 75
Hozzászólások régi : 147
Korábbi szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 11.

Karakteradatok
Főkarakter: Sav
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Olimposz - Page 6 Empty Re: Olimposz

Témanyitás by Thorhalla Pént. 14 Okt. 2011, 09:09

Érdeklődve pillantottam a férfira, szóval több új kérdés, mint korábban volt. Tehát ezek szerint belefuthatott olyasmibe, amibe nem igen kellett volna. Ó, szóval akkor mégis jó megérzése volt, hogy ideküldött engem, hogy nézzek körül. A gyanúmat pedig most már meg is erősítette ez a halandó, tehát mégis úgy néz ki, hogy nem mi vagyunk az egyetlen istenek már New Yorkban, hanem egy másik csoport is itt van. És azok a görögök mitológia istenei. Igen érdekes lesz, ha nyílt lapokkal lépünk fel egymás ellen s megmutatjuk igaz valónkat egymásnak. Sötét istenek? Erre nem emlékeztem, s nem hallottam róluk semmit, majd jó lesz utána nézni, hogy kik s mik ezek. Mágikus erősítésre lesz szükség, ezen elmosolyodtam. Bólintottam, hogy majd később megbeszéljük s még a kérdés, mit itt muszáj volt feltennem.
- Még egy kérdés itt gyorsan, ha nem bánja – mondtam. – Milyen messzire hajlandó elmenni mágikus segítségért ezekkel a sötét istenek szemben? – kérdeztem nagyon halkan.
Igazán érdekelt a válasz, hogy a férfi mennyire lenne képes adósságokba verni magát s mennyire adná a „lelkét” a segítségért.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Olimposz - Page 6 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Olimposz - Page 6 Empty Re: Olimposz

Témanyitás by Kőszív Hétf. 17 Okt. 2011, 12:52


Barbara érdeklődéssel hallgat végig. Nem tűnik ijedtnek, vagy különösebben meglepettnek. Ez ismét igazolja, hogy helyesen választottam.
Végül különös kérdést tesz fel. Milyen messze vagyok hajlandó elmenni? A sötét isten kis híján elpusztított, ráadásul könnyedén. Tehetetlen vagyok megfelelő erő hiányában. Nincs sok választásom. Mindig is megfizettem a megfelelő árat. Akár ember mérte ki, akár a sors. A tapasztalatnak, hogy nem vagyok olyan erős, mint képzeltem, kilenc élet volt az ára. De megtanultam a leckét és én kétszer sohasem követem el ugyanazt a hibát.
- Milyen messze vagyok hajlandó elmenni? Ameddig csak kell. Mint mindig.

_________________
Olimposz - Page 6 2j5luuf
Pokoltűz Klub
"A Kőszív nem alszik."
Kőszív jelenleg 4 ember életerejét birtokolja. Maximum 700 kg-ot képes megmozgatni.
Kőszív / Anette Smith / Vírus / Célpont / Foxy / Skymax
Olimposz - Page 6 14t7e2oOlimposz - Page 6 Fo1206Olimposz - Page 6 118zi2gOlimposz - Page 6 2qw0s43Olimposz - Page 6 245ni53
Kőszív
Kőszív
1. szint - 4 kredit

Hozzászólások száma : 75
Hozzászólások régi : 147
Korábbi szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 11.

Karakteradatok
Főkarakter: Sav
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Olimposz - Page 6 Empty Re: Olimposz

Témanyitás by Thorhalla Hétf. 17 Okt. 2011, 13:04

Figyeltem a férfi arcát, hogy miként is mérlegeli, amit mondok neki. Ha azt feleli, amit várok, akkor igencsak megkönnyíti a dolgomat, vagy is az ő dolgát. Végül is könnyebb volt harmadik személyben magamról szólni, hiszen neki volt teljes élete s nem nekem. S végül kimondta pontosan azt, mire vártam, már engem is igen erős szövetségesnek tartott, máskülönben nem keresett volna fel, s ha megtudja, hogy ki is valójában, aki vagyok, akkor pedig tényleg nem lesz, ki ellenállhatna nekünk. Noha nem tervezte, hogy ilyen korán felfedi magát, de nem volt más lehetőségünk a Sötét Istenek közbeszóltak, kiket még én is erősnek éreztem, s valószínűleg ő maga is.
- Nagyszerű választás Mr. Whateley, nagyszerű – feleltem elégedetten.
Mintha nem is ő lenne annak a helynek a feje, hova meghívott, de hát hozzá voltam szokva ahhoz, hogy én mozgatom a szálakat.
- Ezen esetben hamarosan találkozik a „munkaadómmal” – mondtam. – Nála nagyobb s jobb szövetségest keresve sem találhatna erre a feladatra, a Sötét Istenek ellen.
Érdekelt, hogy rákérdez-e a névre, mert igen kíváncsi lettem volna az arcára, hogyha elmondom a nevet miként reagál majd rá.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Olimposz - Page 6 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Olimposz - Page 6 Empty Re: Olimposz

Témanyitás by Kőszív Pént. 21 Okt. 2011, 13:53


Barbara meglehetősen elégedettnek tűnik a válaszommal. Furcsa. Mintha ugyanazt játszaná el velem, amit én vele nem is oly rég. Mintha egy lépéssel előttem járna. Kezd az az érzésem lenni, hogy az információim ezt a nőt illetően, korántsem pontosak. Egy rendkívül tehetséges és hasznos informátornak tűnt, aki segíthet nagyobb befolyást szerezni a gazdasági világ legális és illegális szegmensében is. De valami nem stimmel.
- A „munkaadójával”?
Tudtommal Barbara jelenleg a Cinnamon maffia családdal áll szorosabb szövettségben, de nem a főnökei. Ráadásul ők mutánsok, nincsenek misztikus kötődéseik. Másvalakiről van szó.
- Ön csupa meglepetés, Ms. Wiedler. Elárulja ki ez a titokzatos egyén?

_________________
Olimposz - Page 6 2j5luuf
Pokoltűz Klub
"A Kőszív nem alszik."
Kőszív jelenleg 4 ember életerejét birtokolja. Maximum 700 kg-ot képes megmozgatni.
Kőszív / Anette Smith / Vírus / Célpont / Foxy / Skymax
Olimposz - Page 6 14t7e2oOlimposz - Page 6 Fo1206Olimposz - Page 6 118zi2gOlimposz - Page 6 2qw0s43Olimposz - Page 6 245ni53
Kőszív
Kőszív
1. szint - 4 kredit

Hozzászólások száma : 75
Hozzászólások régi : 147
Korábbi szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 11.

Karakteradatok
Főkarakter: Sav
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Olimposz - Page 6 Empty Re: Olimposz

Témanyitás by Thorhalla Pént. 21 Okt. 2011, 14:07

Továbbra is teljes magbiztossággal mosolyogtam, bíztam benne, hogy sikerült valamivel meglepnem a férfit, hiszen Wiedler álcája tökéletes, egyedül a Cinnamon család feje Leon tudja, hogy nem az, aminek mondja magát. Ő nem fog beszélni, arról gondoskodtam. S akkor most meglesz a második személy is, aztán nem akartam másokat beavatni s most még így a bábbal el sem lehet intézni, hogy ne tudjon róla beszélni s tartsa meg magának.
- A „munkaadómmal” – ismételtem a kérdésre. – S bízom a diszkréciójában ez ügyben.
Felfoghatta javaslatnak s fenyegetésnek is, az információ birtokában majd eldöntheti, hogy minek veszi fel. Lassan bólintottam a kérdésre, hogy elárulom-e. Nem tudtam még, hogy mekkora akaratereje van a férfinak, hogy mennyire képes leplezni, ha meghalja a nevet, amit készülök mondani neki.
- Szakmai ártalom – mosolyogtam.
Közelebb hajoltam a férfihoz, ebben a testben nem tudtam telepatikus üzenetet küldeni, mi nagyban megkönnyítette volna a helyzetemet, ahhoz tényleg itt kellett volna lennem. Ha engedte a füléhez hajoltam.
- Thorhalla Lokidottir vagyok – suttogtam alig halhatóan.
Elhajoltam tőle s hátrébb húzódtam, ahogyan képes voltam ismét felvettem a szemkontaktust s az arcát, szemeit fürkésztem a reakció után.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Olimposz - Page 6 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Olimposz - Page 6 Empty Re: Olimposz

Témanyitás by Kőszív Pént. 21 Okt. 2011, 19:23


Különös, hogy a nő a diszkrációt említi. Egy világuralomra törő titkos társaság fejeként én aztán tudom, mit takar ez a szó. Számtalan ember halt már meg tulajdon két kezem által, mert kevésbé tartották magukat a szó szoros értelméhez.
Ezek szerint tényleg valami nagyon jelentős dologról lehet szó. A Barbara fölött álló személy kivételesen hatalmas kell, hogy legyen, ha sem Vírus, sem más kutatón nem akadt a nyomára, amikor a nő után nyomozott.
A fülemhez hajol és belesúgja kérdésemre a választ. Lágy, meleg lehelete ellenére végigfut a hideg a hátamon, ahogy meghallom a szavait. Thorhalla Lokidottir. Asgard jelenlegi uralkodója. Félelmetes híre van. Egyesek szerint istennő. Én nem hiszek az asgardiak isteni mivoltában, de a felsőbbrendű hatalomban igen. Márpedig ők hatalmasok. A nemrég Stigmatával átéltek emlékeztetnek rá, hogy sokan vannak, akik hatalmasabbak még nálam. Asgard királynője pedig bizonyosan az. Tulajdonképpen megtisztelő, hogy így felfedi magát előttem.
Amikor hátrébb lép, hidegvéremet megőrizve elmosolyodom.
- Ez esetben végtelenül örülök, hogy korábban igent mondott az ajánlatomra. Igazán megtisztel vele.
Még nem látom teljesen tisztán a helyzetet, de sem az idő, sem a hely nem alkalmas, hogy tisztázzuk a kérdéseket. Barbara a munkaadójáról beszélt, aztán úgy fogalmazott, hogy ő maga Thorhalla. Talán valamiféle mágia áll a háttérben, talán Thorhalla irányítja Barbarát. Nyílván megtudom majd.
- Nyílván megérti, hogy sok kérdés kavarog most bennem. Sűrű volt ez az este. Elköszönnék, de mielőtt búcsúznánk, biztosítanám arról, hogy amit az imént megosztott velem, csak erősíti szövetségünket. Hajnaltól már szabad bejárása lesz a klub kúriájába. Ott nyíltan és teljes diszkrécióban beszélhetünk majd, amikor jónak látja.
Kezet csókolok neki.
- Várni fogom.

_________________
Olimposz - Page 6 2j5luuf
Pokoltűz Klub
"A Kőszív nem alszik."
Kőszív jelenleg 4 ember életerejét birtokolja. Maximum 700 kg-ot képes megmozgatni.
Kőszív / Anette Smith / Vírus / Célpont / Foxy / Skymax
Olimposz - Page 6 14t7e2oOlimposz - Page 6 Fo1206Olimposz - Page 6 118zi2gOlimposz - Page 6 2qw0s43Olimposz - Page 6 245ni53
Kőszív
Kőszív
1. szint - 4 kredit

Hozzászólások száma : 75
Hozzászólások régi : 147
Korábbi szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 11.

Karakteradatok
Főkarakter: Sav
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Olimposz - Page 6 Empty Re: Olimposz

Témanyitás by Thorhalla Pént. 21 Okt. 2011, 20:21

A férfi nyugodt maradt, bámulatra méltó hidegvérrel s akaraterővel rendelkezik. Úgy érzem, hogy valóban jól választottam, hogy felhívjam magamra a figyelmét s szövetségesnek válasszam. Mert kellett, nem csak a Sötét istenek voltak odakint, ők is, de elsősorban számomra a Hydra volt érdekes.
- Nem kell szerénykednie – feleltem. – Nem volt véletlen, hogy magára esett a választásom, mint szövetséges.
S ez igaz volt, nem tudom, hogy mennyit halhatott rólam, de ez tőlem hatalmas dicséretnek számított s nem sok halandó érdemelte ki. Bólintottam a szavaira s a kézcsók után szólaltam csak meg újra.
- Köszönöm, minden bizonnyal hamarosan találkozunk – mosolyodtam még el. – További szép estét!
Ezzel el is indulok kifelé a helységből, majd a kaszinóból, az este még fiatal volt s nekem meg rengeteg a feladatom még.


_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Olimposz - Page 6 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Olimposz - Page 6 Empty Re: Olimposz

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

6 / 10 oldal Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10  Next

Vissza az elejére

- Similar topics
 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.