Astro pláza

- Ez nem az én művem. - válaszolok a mellénk lépő lánynak, miközben erősen bámulom a homályt.
A sötétben mászkáló árnyak egyre közeledtek felénk, de valahogy sohasem léptek ki a fényre, csak egy-két végtagjukat lógatták ki. A földre néztem és észrevettem, hogy a sötétség gyűrűje egyre nagyobb lesz és az a kis fény, ami távol tart bennünket a sötétben ólálkodó szörnyektől. Hirtelen nem is tudom, hogy kipróbáljak-e egyet a könyvben látott varázslatok közül vagy kezdjek el az egyetlen fényforrás irányába mozogni, ami a tér közepén álló karácsonyfa. Egyszer csak a télapó megszokott nevető hangját hallom, viszont ezúttal sokkal rémisztőbb verzióban. Sosem gondoltam volna, hogy a mikulás ilyen ijesztő lehet. Jobbnak látom, ha nem provokálom a sötétség teremtményeit és inkább elindulok a fa felé. Most az előbbi őrjöngő fickó sokkal kellemesebb társaságnak tűnt, legalább ő számított minderre, így valószínűleg jobban meg tud védeni engem. A mellettem álló bundás alak vicsorogni és morogni kezd a felénk közeledő szörnyekre, majd mikor hátrálni kezdek ő is követ engem. Talán már ő is felmérte a helyzetet, hogy jobb biztosabb helyen lenni. Szívem egyre szaporábban kezdett verni, ahogyan kúszó sötétséget néztem, néha közben az Emilynek vélt nőre és az imént hozzánk szóló hölgyre pillantok, hogy vajon ők mit tesznek ebben a helyzetben.

Infó:

Sam dühösen fújtatott. Ezt utálta a legjobban mikor várni kellett. Ha egyből letámadták volna akkor azt sokkal jobban fogadta volna, de nem így történt. Ő csak üvöltözött és a sötétség szép lassan közeledett csak. A télapó kacajától ő nem ijedt meg hisz tudta ez nem lehet valóság csak egy álom. Ott pedig ez a helyzet szinte természetes is lehet. A kis lények személye sem lepik meg őt. Sőt az is természetesnek számít.
-Nem félek tőletek! Takarodjatok innen! Adjátok fel ha nem akartok meghalni. Nem fogok tetves manóktól megijedni. Ha annyira keménynek hiszitek magatokat akkor álljon elő egyiketek vagy maga a f@sszopó mikulás, hogy lecsapjam a piros sipkás fejét. Hé! Hé! Hé! Te is kotródj a közelemből ha nem akarod, hogy lecsapjam a fejedet te koponyás, nyúlánk bikaf@sza!
És ha Ben nem hallgat a nem túl szép szóra és túl közel megy akkor Sam felé csap a csatabárdjával. Nem akar senkit a maga közelében mert tudja, hogy azok csak bántani akarják őt és fogják is, ami miatt nem bízhat meg bennük.

Szerencsére nem a csapat tagjai voltak felelősek a történtekért. Legalábbis az egyik így nyilatkozott, a varázslónő inkább nem szólalt meg, ami aggasztó lett volna, ha nincs éppen nagyobb bajom. A sötétben már megint a terror télapó kezdett nevetgélni, mindenféle démoni lény bukkant fel, és ahogy a fény halványodott, úgy jöttek ők is egyre közelebb. Rögtön eszembe jutott az összes figyelmeztetés, hogy ez fog történni. Annyian mondták, hogy a voodoo gonosz tudomány, hogy egy napon a szellemek eljönnek a lelkemért... Általában csak mosolyogtam az ilyen fenyegetéseken, de ekkor valós veszélynek tűnt.
A dobolást azonnal abbahagytam. Annyira azért még tudtam tisztén gondolkodni, hogy legalább én ne járuljak hozzá a sötétséghez. Füsttel amúgy sem mentem volna semmire.
Küzdelemre nem volt esélyünk. Eszembe jutott, hogy megpróbálhatnám lenyugtatni ezeket a lényeket, ahogyan Arzilla Nővér mutatta, de még abban sem voltam biztos, hogy egyáltalán szellemek-e. És persze gyakorlatban még soha nem csináltam olyat...
Mint kiderült, a többiek sem akartak összecsapni, így mind megindultunk a fa felé. Amint láttam, hogy biztonságos (már amennyire éppen bármi biztonságos lehetett), igyekeztem a farkas közelébe húzódni. Ő volt az egyetlen, akinek fizikailag is volt esélye az árnyak ellen.
De aztán megint ott volt a barbár... Szegény annyira belezavarodott már a helyzetbe, hogy minket is le akart kaszabolni. Már napok óta kínozhatták a szellemek. Ha eljött volna New Orleansbe, talán segíthettünk volna rajta, így viszont nekem volt szükségem az ő segítségére.
- Nem akarunk megölni, minket is a 'télapó' hozott - mondtam, és igyekeztem nem túl kétségbeesetten hangzani - Ha minket is beengednél, közösen... kitalálhatnánk valamit.

Infók:

//Mivel a csapat fele csak 10 után írt így szombaton lesz új kör.//

//Az ünnepre való tekintettel, mert jelezték többen, hogy nem tudnak írni, vasárnap lesz új kör.//

-Engem nem vertek át! Ismerem a forgatókönyvet. Ne merjetek közelebb jönni! Takarodjatok! Mindenki takarodjon innen! Nem akarok meghalni!
Már pedig a helyzet nagyon úgy alakult, hogy meg fog halni. A fények halványultak, a lények egyre közelebb jöttek, Sam pedig egyre kétségbe esettebb lett. Megpróbált oda-odacsapni a kis lényeknek miközben azért igyekezett a fényben maradni. Talán ha legalább a kezüket sikerül néhányuknak lecsapni akkor kicsit visszavesznek az arcukból. Valamit ugyanis tennie kell. Ha minden sötét lesz akkor ezek a valamik megtámadják őket és akkor már nem tudnak mit csinálni. Talán annyit, hogy Sam kivágja a fát, hagyja rádőlni ezekre a lényekre és kihasználva a zűrzavart berohan az egyik házba. Csak az a gond, hogy ez nem tűnik túl biztonságosnak számára hisz ő is a sötétségben rohanna és ki tudja megvannak-e még azok a házak. Az ilyen helyzetekben nem az a normális, hogy logikus dolgok történnek.

Végül valahogy csak bejutottunk a fa alá, még ha a barbár nem is akarta. Lassan neki is feltűnt, hogy nem mi vagyunk az igazi fenyegetés, hanem a közeledő szörnyek, és elkezdte helyettünk őket támadni. Vetettem pár kelletlen pillantást a furulyámra, amit még mindig a kezemben szorongattam. Ilyen helyzetben jobban örültem volna, ha nekem is valami harci fejsze jut, vagy kés (, vagy akár ijesztő, fekete rovarcsápok, nekem mindegy), amivel legalább lehet kezdeni valamit.
Mondjuk apám szerint a zenének is hatalmas mágikus ereje van, de hát mit tud ő erről? Semmit. Egész életében tündéreket és mondákat üldözött, egyelőre sikertelenül (, bár számos esemény utalt már arra, hogy tényleg létezik, amit keres)... Nem. Annyira még nem voltam elkeseredve, hogy a 'muzsika erejével' próbáljam meg elijeszteni a lényeket.
Abból viszont már elegem volt, hogy csak menekülünk. Elvégre már mambo voltam, még ha csak kezdő is. Valószínűleg én voltam a legalkalmasabb a természetfeletti problémák kezelésére.
Egy kicsit közelebb húzódtam a kijelölt védelmezőmhöz, a farkashoz, és hozzáláttam a jól megszokott művelethez. Elmondtam egy pár másodperces imát, és megpróbáltam felvenni a kapcsolatot a szellemekkel. Nem voltam válogatós, akárkit is találtam a közelben, megpróbáltam ideszólítani, lehetőleg minél többet. Emlékeim szerint a halottak szellemei rendszerint derengő fényt árasztottak magukból, amire nagy szükségünk volt, ahogyan a fa égői egyre halványodtak.

//Mivel a fele bagázs még mindig nem írt, remélhetőleg az újévben előkerülnek, így csütörtökön lesz új kör.//

Ben:
Igyekszem nem felkapni a vizet az őrült barbár megjegyzésére. Bár igaz ami igaz, szívesen visszaszólnék valami cifrát, de egyelőre inkább a fenyegető ellenfelek eltávolítására kell koncentrálnom és nem arra, hogy még több ellenséget szerezzek magamnak. A fenyegetést figyelmen kívül hagyva indulok el a többiekkel a fa túloldalára, ahol még ez a fejszés vadbarom se érhet el minket. A karácsonyfa fénye egyre halványabb és halványabb lesz, szinte magától értetődő volt, hogy hamarosan teljesen kihuny a fény és a sötétben álló lények tépnek szét minket. Csak egy módon kerülhetjük el a feldarabolódást, ha mi szedjük előbb ízeire a sötét lidérceket. Bár a többiek közelsége kissé megnyugtató, de tudom, hogy ha beüt a baj, akkor csakis magamra számíthatok, hiszen nem várhatom el tőlük, hogy engem védelmezzen miközben a saját életük is veszélyben forog. Mikor már a fény már csak halványan pislákol kezdett a szörnyek is annyira közel kerültek, hogy a kabátomat is megérintették. Hirtelen egy jó ötlet jut az eszembe. A könyvben olvastam valami tűzgolyó varázslatot, ami akár működhet is. Esetleg megölhetek vele pár ellenséget és még egy kis fényt is csiholhatnék vele, de legjobb esetben, egy utat készíthetek, ami mentén bemehetünk egy kis kunyhóba. Ki is nyitom a varászkönyvet és megpróbálom megkeresni a varázslatot, ha sikerül, akkor megpróbálom használni is.

Shadow Wolf:
Még mindig elég hihetetlen számomra, hogy egy saját testem van. Sose éreztem még magam ennyire szabadnak és erősnek. Elegendő erőt érzek magamban akár ahhoz is, hogy kinyírjam ezt az egész társaságot, de akkor nem lenne segítségem a körülöttünk gyűrűző lények sokaságának legyőzéséhez. Hatalmas erő ide, vagy oda nem kell észlénynek lenni ahhoz, hogy rájöjjek egyedül semmi esélyem sincs, de még lehet, hogy így sincs sok. Morogva próbálok ráijeszteni az ellenségre, de látszólag nem foglalkoznak velem. Miközben a fához közeledünk, hozzám is közeledik egy feltehetőleg nőnemű egyed. Kissé nagyon idegesít a közelgése,de mindegy is a lényeg, hogy ne lábatlankodjon. Az egyre közeledő árnyak izgalommal töltenek el, már szinte kivárni se tudom, hogy végre elég közel érjenek és kioszthassak néhány csapást nekik. Amint végre elég közel érnek, egy hangos csata vonyítást hallatok, majd erős csapásokkal próbálom meg távol tartani ezeket.

Senki nem jött. Azóta, hogy megtanultam szellemeket idézni, még egyszer sem koncentráltam ilyen erősen, mégsem jöttek. Eszembe jutott, hogy talán akkor még itt soha senki nem halt meg, talán mégsem vagyunk veszélyben, de éreztem, hogy nem így van. Nem olyan érzés volt, mintha üres térben tapogatóznék, sokkal inkább olyan... semmilyen. Mintha fel sem tudtam volna venni a kapcsolatot a túlvilággal.
Ennek ellenére én kitartóan imádkoztam tovább a csodáért. A loák ereje mindenhová elér. Az akaratukat Legba bárhol érvényesíteni tudja, olyan nincs, hogy itt nem. Akkor meg nyilván velem volt a baj... Csak még egy kicsi hiányozhatott.
A karácsonyfa hamarosan kialudt, a lények meg nekünk estek. Nem azonnal nekem, a társaim felfogták a támadás első sorát, de tudtam, hogy ez nem lesz örökké így. A farkas is belevetette magát a küzdelembe, ahol már nem akartam követni. Ott maradtam közvetlenül a fa mellett, imádkoztam tovább, amíg csak lehetett és megpróbáltam felrajzolni Legba vevéjét a porba a lábammal. Közben azért figyeltem, hogy a szörnyek nem jönnek-e el értem. Ötletem sem volt, hogy mik ezek, és hogy hogyan érdemes védekezni ellenük, de elhatároztam, hogy nem hagyom magam. A krokodilok ellen is beválnak az alapvető módszerek, gondolom ezek a lények sem szeretik, hogyha valaki a szemüket bántja. Reméltem, hogy erre azért nem kerül sor... A loák nem hagynak cserben csak úgy ok nélkül.

//Pénteken lesz új kör.//

Sam csapkodott, de azok a dögök nem akartak fogyatkozni vagy megrémülni és eltűnni. Továbbra is ott vicsorogtak a fa körül és amitől Sam eddig félt az be is következett. A fények kihunytak ő pedig ott maradt a sötétben. Mikor még fény volt akkor úgy tervezte, hogy megpróbálja egy határozott csatabárdcsapással kidönteni a fát, hogy zavart keltsen. Ha erre nincs ideje akkor inkább azzal foglalkozik, hogy a rá támadó manókat megszabadítsa legalább fejenként egy fejtől. Ha pedig túl közel jönnek akkor megpróbálja vissza rugdosni őket a helyükre.Ez a csatabárd és az izmok valóban sok segítséget nyújthatnak. Persze ha a használatukhoz kaptak volna tapasztalatot is az még inkább megsegítette volna őt. Persze abból kell dolgoznia, ami van. Ha rajta múlik nem fogja olcsón adni az életét.
-Takarodjatok vissza a manóanyátokba ti kis férgek!

- Azt meg hogy...?
Csak néztem a fát, és nem értettem, hogy mi történik. Én hónapokig tanultam a szellemidézést, mégsem sikerült, erre egy random ember az utcáról olyan varázslatokat használ, amit még életemben nem láttam. Persze lehet, hogy tapasztalt mágus volt, kinézete alapján lehetett volna Baron Samedi vagy Damballah követője (vagy valami idegené), de azt hittem ez semmit sem számít. Én sem kaptam semmilyen természetfeletti erőt, hiába fáradt a mikulás azzal, hogy levelekből fonjon nekem ruhát, és még jobban megnyújtsa a füleim.
Mindenesetre a lények engem egyáltalán nem támadtak meg, amiért legszívesebben adtam volna egy nagy ölelést a farkasnak (de ezt ő talán nem értékelte volna). A fa kigyulladása után meg viszonylag mind biztonságban voltunk, így összeszedtem magam annyira, hogy odamenjek a varázslóhoz. Úgy tűnt ő az egyetlen, aki tényleg kijuthat innen, akkor pedig jobb a közelében maradni. És persze a könyvére is szívesen vetettem volna egy pillantást...

Ben:
A könyvben egy rúnát látok, ami vonz magához. Érzem, hogy meg kell érintenem. Amint az ujjaim a könyv lapjaihoz érnek, létrejön a varázslat, bár nem pont úgy, mint ahogy szerettem volna, de talán ez még jobb is így. A karácsony fa lángra lobbant és talán még erősebben világított, mint ezelőtt. Kell néhány perc, míg végre fel tudom fogni, hogy ezt az egészet én csináltam. Mire végre magamhoz térek, már rögtön az előbb kitalált tervem megvalósítására törekszem, vagyis arra, hogy birtokba vegyünk egy kis házikót, ami talán nagyobb védelmet nyújt ezek ellen a lények ellen, mint egy lángoló fa. Valószínűleg a fa még egy jó darabig égni fog, így lesz időnk felkészülni az esetleges további támadásokra. Szép lassan elindulok egy velem szemben lévő ház felé, kissé messze van, de úgyis van időnk, akkor meg minek rohanni.
- Gyertek! Egy házban nagyobb biztonságban leszünk, mint itt a nyílt terepen.
Aki akar velem jön, aki nem az felőlem megpusztulhat, de én túl akarom élni. Nem megyek túl gyorsan azért se, hogy aki akar az még utol tudjon érni. Úgy hiszem, minél többen vagyunk együtt annál nagyobb lesz az esélyünk a túlélésre, de ha kell akkor egyedül is megbirkózok ezekkel a szörnyekkel.

Shadow Wolf:
A szörnyecskéket könnyűszerrel széttépem, ami igazán jó kedvre derít. Akár egész nap tudnám ezt csinálni, de az egyik szemfényvesztő sarlatán véget vet a mókának, ugyanis felgyújtotta a mögöttünk lévő fát és vele együtt majdnem a bundámat is. Mindezek után még utasít is minket, hogy kövessük egy halálcsapdába. Ha az épület falait, ablakait és ajtaját áttörik, akkor még esélyünk se lesz a menekülésre, bár nem mintha most sokkal több volna. Morgok egyet, hogy ezzel is kifejezzem mennyire utálom, ha megmondják mit csináljak. El kell ismernem, hogy talán a házban több esélyünk lesz, így kénytelen vagyok vele tartani. Kissé tétovázok, hogy ne én legyek az első, aki ez után a bolond után megy, de ha senki sem indul, akkor mégis csak én leszek az első.

Infó:

Sam lengeti a csatabárdját őrült tekintettel. Hogy meddig tudná feltartóztatni az ellent, azt maga sem tudja, de nincs is ideje belegondolni. Szerencsére nem is kell. A mögötte lévő fa ugyanis valahogy felgyullad és a hirtelen fénytől azok a kis lények el is kezdtek visítozni és menekülni. Sam pedig hirtelen haragjában nem is kívánt nekik kegyelmezni. Utánuk szaladt és ha tudott akkor lecsapott párat.
-Rohadjatok meg! Rohadjatok meg mind! Levágom a kib@szott fejeteket és belehugyozok a pofátokba!
Azért a sötétségbe nem rohan utánuk. Annyira nem érzi magát erősnek. Ehelyett inkább kihasználja a lehetőséget. Benéz a házakba hátha lát valami hasznosat. Például egy lámpát. Ő azért szedi a lábát. Hallotta a rádióban, hogy tök gyorsan leég egy ilyen fenyő mert tiszta olaj vagy gyanta vagy mi a rák. Már amennyire hihet ő a rádiónak hisz tudja jól, hogy azok reggeltől estik csak hazudnak, hogy eltereljék az emberek gondolatait a nagy hazugságokon való töprengéstől és mindenki csak vágni való baromként élje a szánalmas kis tudatlan életét.

A varázsló a házak felé vezetett minket mondván, hogy ott nagyobb biztonságban leszünk. Őszintén nem tudtam, hogy mennyi valódi védelmet jelentettek a falak, de mivel nálam nem volt varázskönyv, nem volt nagyon más lehetőségem, mint velük tartani.
Bent végre kellemes látvány fogadott. Egy kissé rendetlen, régiesen berendezett szoba, de ami még fontosabb, voltak lámpások. Nem is vártam sokáig, gyorsan kisajátítottam az egyiket és hozzáláttam a meggyújtásához (, ami ennyi izgalom után nem is olyan könnyű feladat). Amint ezzel végeztem, továbbadtam a gyufát és elkezdtem körbenézni. Egy tükörnek még mindig örültem volna, de elsősorban inkább valami fegyverfélét akartam találni. Tudtam, hogy elméletileg nem kéne ilyet tennem, mert fegyvert csak egy gangan* használ, viszont nem voltam abban a helyzetben, hogy válogassak. A loák tényleg nem segítettek... Először azért persze a könyveket futottam át, hátha én is találok valami hasznosat. Feleslegesen nem szerettem volna hagyományt törni.
Amint ezzel megvoltam, visszamentem a varázslóhoz.
- Ismersz olyan szertartást, ami kijuttathatna innen minket? - kérdeztem remélhetőleg magabiztos hangon - Mik vannak még a könyvben?
Még mindig nem tudtam elképzelni, hogy milyen módszerrel gyújthatta fel a fát. Nagyon szerettem volna látni, hogy mi van odaírva. Mi lehet megbízhatóbb a loáknál?

*olyan mambo/houngan, akit elhagyott az ereje

//Szerdán lesz új kör.//

Ben:
Nem tudhattam, mi vár ránk odabent és, hogy egyáltalán be tudunk-e jutni, de mivel nem igazán volt más esélyünk úgy éreztem, hogy megér egy próbát. Szerencsére jól gondoltam, mert egy egészen kellemesnek mondható szobát találtunk, legalábbis a körülményekhez képest. Az egyből szembetűnő volt, hogy vannak itt lámpások, amire mindenképpen szükségünk lesz, így én is elveszek egyet, ha marad nekem és meg is gyújtom.  Az egész szoba stílusa olyan Sherlock Holmesos volt. Láttam egy olyan filmet és ott is hasonló stílusú szoba volt, csak másképpen volt berendezve. Az ablakból tökéletes rálátás nyílt a lángoló fára, amint akár óraként is használhatnánk, hogy még mennyi időnk van felkészülni egy esetleges újabb támadáshoz. Először is jobb lenne átnézni a ház többi részét is, hátha találunk még valami hasznosat, vagy esetleg valami megerősítendő gyenge pontot a házban. El is indulnék az egyik szoba felé, mikor megszólít a lány.
- Hát...igazából egy varázslatot se ismerek, se szertartást. A könyvben véletlen találtam egy rúnát, megérintettem és felgyulladt a fa.  Nézzük meg, mit rejt még ez a könyv!
Le is rakom a könyvet egy szabad asztalra, hogy átlapozhassuk. Fontos lehet, hogy tudjam mit tudok varázsolni, hogy később ne csak véletlen szerűen csináljak valamit. Remélem találok még valami hasznosat, amit később tudok használni.

Shadow Wolf:
Amint beérünk a szoba, szinte mindenki lámpásokért rohangál, de nekem nem kell ilyen marhaság. Nem fogok egy aprócska mécsessel rohangálni az ellenséges csapatok támadása közben. Szükségem van mind a két karomra, hogy darabokra hasítsam őket. Elindulok a középső ajtó felé, hogy amíg a többiek csak az idejüket vesztegetik gyertyagyújtogatással, addig én valami érdemlegeset is csinálja. Egy hatalmas rúgással próbálom meg kinyitni az ajtót, s remélem, hogy közben a többiek is észreveszik magukat.

Infó:

Sam bement az egyik házba ahova a többiek is. A hely úgy nézett ki mintha megállt volna itt az idő. Sam nem egy túl higiénikus vagy rendszerető alak. A por viszont zavarja őt. Már nem mintha takarítani jött volna ide. Amit akart pedig meg is találta. Felkap egy lámpát és meggyújtja. Most már egy darabig nem kell félnie a sötéttől. Ennek ellenére továbbra sem tűnik túl nyugodtnak. Ha van még egy szabad lámpa akkor azt is meggyújtja, de csak azért, hogy az ablakba tehesse. Csak ezek után néz szét jobban. A farkasmutáns valami is így tesz. Mivel a többiek is valószínűleg őt fogják követni ezért ő is így tesz. Persze nem azért mert szeretne csapatban maradni hanem inkább azért mert még a végén találnak valami hasznos fegyvereket, kinyírják őt és megsütik a fa tüze fölött. Kinézné ezekből a mutáns, mágus korcsokból. Így is néz rájuk mintha mint náci lenne a zsinagógában.