Az AIM B-épülete, Queens

A nyíl virággá változik, de legalább a kardját el tudom teleportálni attól a tetűtől. Közben Walter méltóztat válaszolni, noha ezzel sem megyek sokra.
~Ó tényleg, egy bűn nélküli világot szeretnél? Akkor ideje lenne felébredned, mert bilibe lóg a kezed!~
Válaszolok ingerülten neki, inkább csak leeresztve a gőzt, mintsem választ várnék rá.
-Bruce, mi a francot művelsz??-
Üvöltök rá, ahogy Carlt kifekteti. Talán csak véletlen lenne.....Nincs időm ezen gondolkozni, a beton felrobban. Nincs időm védekezni, de szerencsésen megúszom, némi tántorgással. Mire feleszmélek már tucatnyi Nero áll velünk szembe. Francba melyik lehet az igaz? Fenébe, ahhoz, hogy megtudjam állapítani melyik az igazi ahhoz közelebb kellene jutnom. Így nem fog menni, vagy mire megállapítom már késő lehet. Talán az illúziókat, ki tudnám szűrni valahogy. Elkezdem sorra megpróbálni hátrébb teleportálni a Nero-kat, az illúziókat úgysem vagyok képes teleportálni. Így talán időben ki tudom szűrni az igazit, ha ugyan köztük van. Ha sikerül, akkor azonnal lökéshullámokkal támadok rá, hacsak Jonnak nincs jobb ötlete, mert akkora azt valósítom meg, vagy ha valamelyikünk nem kerül veszélybe, akkor a védelemre koncentrálok.

A támadások sikertelenek voltak, legalább is az íjé igen, és még Carl sem tudott odajutni, mert Bruce támadott rá. Jonnak ekkor ugrott be, amit még Lyesmith mondott már Wyomingban, hogy nem Bruce van velük, hanem Tao. Átverte őket ki tudja, hogy mióta. A kivetülések is hasztalanok voltak és az egész hely felrobbant. Ismét a földre került, csak hárman voltak meg ezek után ugyanott, ahol eddig. Nero eltűnt előlük, azonban megannyi másik kivetülés jelent meg előttük. Egy társuk már ellenük fordult, itt nem győzhettek, hacsak nem szedik le még Tao-t is. Fedezéket kellett keresni, noha nem örült annak, amit mondani készült, de nem akart embert veszteni itt, pedig ha így megy tovább az egész, akkor fognak.
- Vissza! – kiáltotta. – Visszavonulunk! Fedezem a csapatot, induljanak és keressenek fedezéket!
Azért még ő támadott, robbanólőszerrel lőtt a kivetülések közé, hogy kiderüljön melyik lehet valóság, és melyik nem. Egyedül arra vigyázott, hogy Carl-t ne találja el és ne sérüljön meg a fiú.

Tao ellenünk fordult, micsoda meglepetés, nem tudtam csodálkozni rajta, igazából már vártam, hogy megtörténjen, ő mindig is Walter pártját fogta és nem a többiekét. Tyler szavait hallottam meg, ahogyan nem akarta elhinni, amit lát. É még a Bruce névre is kérdez rá, drágám, ennyire nagy barom vagy a többiekkel együtt? Most legalább már hihettek nekem, hogy soha, de soha sem tévedek!
- Bruce?! – nevettem fel gúnyosan. – Már Wyomingban a halálom előtt megmondtam, hogy ez nem Bruce, hanem Jet Li Tao! De nem hallgatott rám senki, még Danvers sem! Ezek után még mindig csodálkoztok?
Csak figyeltem az eseményeket, Miller szavaival mit sem törődve. Miközben Walter szavait hallgattam a fejemben. Most is azt akartam, hogy méltó legyek hozzá, de… de nem volt könnyű a választás. Életemben először nem tudtam, hogy mit tegyek. A családom vagy ő… ő vagy a családom. A fejemben felbukkanó képek, a bátyám, apám, az érzés, hogy mindig is meg akartam ismerni és tartozni valahová, ahol számítok, akiknek fontos vagyok. Bízva, hogy az apám különleges és nem pedig egy olyan senki, mint az anyám, akit felcsinált. Ezzel szemben az egész, ahogyan gyűlöletből tűzszünet, majd valami egészen más lett, a folyamatos „vitáink”, egymás heccelése, a hónapok óta tartó flörtölés, majd a csók… tudtam, hogy neki számítok és fontos vagyok. Ők, vagy Clint… Clint, vagy ők. Miért?! Miért ilyen átkozottul nehéz a döntés? Bármelyiket választom a másik oldal meggyűlöl. Miért? Miért pont én kerültem ennyire nehéz helyzetbe ezzel az átkozott választással? Ha a parkban nem teszi meg, a választás is könnyebb lett volna, ő számítana rám, hogy maradjak itt és forduljak velük szemben, de én meg a családomat is akarom. Nem tudom, nem tudtam dönteni. Nem érdekeltek azok, akik itt voltak sem pedig ez a nyavajás és szánalmas világ, de miért? Miért álltak egymással szemben? Miért ragadtam félúton?
Készültem ugrani, de semmi bajom sem lett, egy pillanatra máshol voltam, majd újra ott, ahol korábban. Megannyi Nero jelent meg mindenhol, leengedtem az íjamat, képtelen volt harcolni így főleg, nem árulhattam el…
~ Él még? ~ kérdeztem. ~ Clint… ha igen, esküdj meg, hogy van helye a világotokban. Ha megkíméled az életét és garantálod a biztonságát… segítek.~

Fedezni akarta a többieket, de Tyler még kint maradt és szerencsére még időben, mert meg is találta, hogy melyik volt a valódi Nero. Tao tényleg ellenük fordult és tényleg Tao volt, ahogyan Lyesmith mondta már korábban is. Az, hogy mennyire áll Nero oldalán a fiú hamarosan be is bizonyította. Jon felkiáltott, ahogyan a golyó a vállába csapódott, a lába megroggyant, és ahogyan felnézett, a többiek sem vonultak vissza, sőt még Ghost is megérkezett. Verrens azonban már támadott előre, Lyesmith semmit sem csinált, mintha tétovázott volna.
- Így ne támadjon rá Verrens! – kiáltotta a társának. – A mozgási energiákat nyeli el!
A visszavonulásnak ezennel lőttek, mert senki sem tette azt. A fájdalmat igyekezett ignorálni és noha eddig nem sikerült, de mivel most Nero a földön volt, így próbálta őt meglőni mellkason.
- Ghost, semlegesítse Tao-t, bénítsa le! – osztotta ki a parancsot. – A mieinkre figyeljen, ha támadnak, akkor teleportálja el őket, vagy tegye anyagtalanná őket!
Közben igyekezett ő is fedezékbe húzódni és onnan támadni, nem akarta, hogy még egy találatot kapjon.

Majdnem fejben kezdtem üvöltözni Walter-rel, vajon ismertünk más Clintet Bartonon kívül? Nem! Hát akkor meg mégis ki a fenére gondoltam volna?! Ideges voltam és aggódtam miatt, fogalmam sem volt még mindig, hogy mit tegyek, támadjak, ne támadjak. Tao-ra néztem, most már bevallotta, hogy tényleg saját maga, nos, tudtam! Farkasok a bárányok között, bólintottam neki, tudtam, hogy a többes számmal rám gondol. Pár órával ez előttig még teljesen igazat is adtam volna neki, hogy így van. De most nem tudtam, nem tudtam egyszerűen! Walter nem tudta, hogy mi van vele, de megkímélte volna, ha átáll az ő oldalára, a családom oldalára. Amit pedig Clintet ismerve, soha, de soha sem tett volna meg. Ghost is megérkezett, őt viszont holtan akartam látni, még, hogy ő mentsem meg minket, szánalmas Miller! Nem kérek ennek a féregnek a segítségéből, egyik féllel sem akartam harcolni ebben a percben, csak ezt a férget akartam holtan látni. Hátranyúltam a tegezhez és egy EMP nyilat vettem elő, ennél jobb alkalmam nem lesz a bosszúra. Nem álltam egyik oldalra sem, egyik sem számított, bár mindenkinek úgy fog tűnni, hogy Nero-éra álltam. A nyilat a húrra tettem, majd Nero irányába emeltem fel, majd hirtelen mozdulattal fordultam meg és próbáltam Ghost mellkasába lőni a vesszőt. Ezek után azonnal fedezékbe próbáltam jutni, ahol lehetőleg mindenkitől védve lehetek.

A tervem sikerül, és arrébb teleportálom Nero-t, és kap egy kisebb lökéshullámot is a pofájára. Aminek köszönhetően hátrarepül a szemét. Kárörvendően elvigyorodok, kijár nekem is némi sikerélmény most már. De nem sokáig mosolygok, Bruce meglövi Jon-t, majd egy gránátot dob felém. Talán időben eltudnék teleportálni, de a gránát helyén Ghost jelenik meg, mert időközben kiüti Walter.
-Kösz, de azért nem vagyunk még haverok....-
Morgom, majd gyorsan megpróbálom lefegyverezni Bruce-t, elteleportálva a gépfegyvert és a gránátjait, mielőtt újra támadna.
-Tao ezt még megfogod bánni...-
Sziszegem neki dühösen és megpróbálom lábon lőni ezt a szemetet is.

A lövésem telitalálat, azonban most nem ember került a földre, hanem egy egyszerű ruha. Ghost nem volt jelen fizikai valójában. Dühösen kiáltottam fel, a nyomorult férge! Hol volt valójában?! Egy életben egyszer adódott olyan lehetőség, mint a mostani, hogy megölhessem, erre nem volt jelen! Mert soha máskor senki sem engedte volna, hogy megtegyem! Clint valószínűleg, Steve talán, de ezek a pancserek nem! Ahogyan Danvers sem! Hátrapillantottam Tao-ra és a bátyámra. Mind a ketten megvoltak, a kövek robbantak, most pedig valami nagyobbat akar majd valószínűleg. Csak az egyik kiütésére lesz elég erőm és időm, mindkettőt képtelen lennék. Tao volt a nehezebbik ellenfél, ha úgy vesszük, ha visszanyeri az irányítást, akkor a támadások jelentős részét elnyeli. Vele ki kellett használni, hogy azt hiszi, hogy egy oldalon állunk. Azonban… a bátyámat ki tudnám lehet úgy ütni, hogy nem halna bele… mivel neki nem akartam továbbra sem ártani. Az átokba! Visszafordultam a többiek felé, így a hátamat mutatva Tao-nak és Nero-nak. Reméltem, hogy a többiek tudnak szájról olvasni.
- Veletek vagyok – tátogtam lassan, hogy könnyebben lehessen érteni. – Tao az enyém, tiétek a bátyám!
Akrobatikát használva Tao felé igyekeztem, ha sikerült odaérnem, akkor vállon ragadtam, mintha segítenék neki, elkezdtem kifelé támogatni sietve, mintha fedezékbe próbálnám vinni, közben bíztatóan rámosolyogtam. Ha sikerült oldalra érni fedezékbe, akkor hátrébb léptem kettőt, majd nyúltam az egyik sokkoló nyílért. Az idegre tettem, és ha a szeme sarkából figyelne, akkor Emmát céloztam be, mintha rá akartam volna lőni. Fél szemmel Tao-t figyeltem, ha már biztonságban érezte magát, akkor a gyorsaságomat kihasználva belélövöm a nyilat, remélve, hogy a sokkolás miatt eszméletét veszti. Ha nem sikerül, akkor azonnal próbálok kitérni mielőtt lelőhetne.

Carl nem hallgatott Jon-ra és valóban a földre került, csak a Ghost-nak adott gyors parancs mentette meg az életét. A saját lövése és a többiek közös támadása újra a földre küldte Nero-t, aki már igencsak súlyosan sérült volt, és még Bruce is lesérült. Azonban ekkor Ghost dőlt ki Lyesmith támadása nyomán. Nem lepődött meg ezen, már szinte várta a lány árulását, de a fordulat igen, amikor meglátta, hogy az mit tátogott. Oké, hogy meg akarta ölni Ghost-ot, de nem egy ilyen csata kellős közepén kellett volna elkezdenie! Bármennyire is nem tetszett neki:
- A mienk Nero! – mondta a többieknek. – Tao-t csak akkor támadják, ha Carl-t veszélyezteti! És Nero támadására figyeljenek!
Ő maga is így igyekezett tenni. A fájdalmat még mindig az egészsége kárára próbálta nem figyelembe venni, a fedezékéből ismét kihajolt és ismét Nero mellkasát célozta meg és abba próbált három golyót beleengedni. Ha Nero visszatámadna és ezúttal rá, akkor próbál egy másik fedezékbe átjutni.

Carl sosem volt egy nagy észlény, ezt is alátámasztja, hogy eszetlenül megy neki Bruce-nak, aki naná, hogy kiüti. Ghost miatt menekül meg, én meg megfosztom a fegyvereitől majd nemes egyszerűséggel lábon lövöm. Steph megtámadja Ghost, mire az eltűnik. Elhúzom a szám, ez a liba a legerősebb szövetségesünk - ideiglenes - tüntette el. ráadásul abban sem vagyok biztos, hogy tényleg velünk van-e.
Következő pillanatban hátra repülök, ahogy a kavics felrobban mellettem. A fülem cseng, szédülök és talán több kisebb nagyobb sebet is szereztem. Feltérdelek és Nero-ra pillantok aki, máris újabb támadást indítana. Megvárom a pillanatot, mikor a törmelékdarabot épp elhajítaná. elteleportálom a lábai elé egy sima darab törmelékre. Hagyj robbantsa fel magát az a szemét. Ha ez nem jön össze, akkor lökéshullámokkal próbálom meg eltalálni Nero-t, vagy szimplán biztonságba ugrani a robbanás elől.

- Ne lődd le, Walter szerint kiválasztott! – utánoztam nyivákolva. – Szánalmas! – fejeztem be megvetően.
Szerencséje volt, hogy üvöltözve kérdezte, mert ez egy pillanatra kizökkentett. Tehát Tao egy szánalmas pincsikutya lett, aki úgy ugrál, ahogyan Walter fütyül. Hol hagyta a büszkeségét és függetlenségét? Nem is tudom, de egy biztos, hogy undorító és megvető, hogy miként alacsonyult addig, hogy nyálzó pincsi módjára ugráljon Walternek. Még hátráltam néhányat, hogy jobban a többiekre láthassak, hogy had higgye csak, hogy még mindig az ő oldalán vagyok. Most már tényleg úgy mozdultam, hogy csak akkor lásson rám, ha teljesen hátrafordul. Nem kockáztathattam, hogy kiszúrjon úgy, mint az előbb.
- Ha nem az ostoba libát, akkor melyiket? – kérdeztem a hatás kedvéért. – Jackson, vagy Miller?
Nem igazán láttam továbbra sem, hogy a hátam mögött mi volt, nem is akartam kockáztatni, hogy hátranézek, majd a többiek elintézik. Egyelőre megvártam, amíg Tao megmondja, hogy melyikre lőjek és megvárom, amíg ő is belemerül a támadásba, vagy ha ez nem történik meg, amíg biztosan nem rám fog figyelni és akkor a sokkoló nyilat most már tényleg a hátába lövöm. Arra még mindig ügyelek, hogy rám támad-e, ha igen, akkor próbálok előle kitérni.

A lövése nem talált, igazából nem csodálkozott ezen, amennyire fájt a karja, ahol meglőtték és amennyire rosszul volt, azon csodálkozott Jon igazából, hogy miként lehet még talpon. Nero repült, a többiek támadása sikeres, azonban ahogyan látta Tao kiabálása kizökkentette egy pillanatra Lyesmith-t és Tao még harcra kész volt a fedezékben. Jon sem mozdult ki onnan, hanem inkább tárat cserélt, újabb robbanótár a pisztolyba. Amikor felnézett Nero már ott volt Jason mögött és a páncél világítani kezdett. Kockázatos terv született a fejében, nagyon bízott benne, hogy Tyler képes lesz úgy végrehajtani, amit ő akar.
- A páncélt hagyd ott, ha tudod! – mondta halkan a rádióba Tyler-nek.
A páncél tudott robbanni remélhetőleg, nagyot. Remélte, hogy a társa ebből értette, hogy csak annyit akar, hogy Jason-t hozza ki a páncélból, ha nem volt rá képes, akkor bízott benne, hogy páncélostól hozza ki őket. Egyelőre kivárta Tyler akcióját, bármi is legyen az eredmény a teleportálás után kinézett újra a fedezékéből, ha szabad volt a célpont és Tao, illetve Lyesmith sem lő rá, akkor próbált két golyót Nero mellkasa felé lőni újra. Becsapódás után, ha a páncélba megy a lövedék, ha nem, úgyis robbanni fognak remélve, hogy ez már elegendőnek bizonyul arra, hogy ellenfelük kidőljön.

Épp időben cserélem ki a k darabot, és az a marha saját magát robbantja fel. A mi szerencsénkre, de még így is talpon marad. Eközben Tao tüzel rám, folyamatosan. Gőzöm sincs miért pikkel rám ez a szemét. Ha lesz idő rá bemosok neki egyet. Ráadásul Steph összevissza célozgat, hol rám, hol Emmára. Így nehezen tudok bármit is csinálni.
-Emma!-
Ordítok felé, remélem fel is fogja mit akarok. Ha eltereli Tao és Steph bájos kettősének figyelmét, a fedezékből kifordulva Nero-t, Jason páncéljába teleportálom. Majd Jason még arrébb, hogy biztonságban legyen a robbanástól. Remélem lesz mindenre időm, még a robbanás előtt. Ha nem leszek képes rá, akkor mindkettejüket távolabb rakom le, hogy a robbanás ne érjen el minket. Remélem erre nem lesz szükség....

Tyler akciójából annyit látott, hogy Jason ugyan kikerült a páncélból, de most Nero került bele.
- Az átokba! – mondta a rádióba. – Törmelékre gondoltam, nem Nero-ra!
A páncél ugyanis most meg fogja védeni az ellenfelüket és nem fogják tudni kihozni őt onnan. És Tyler még parancsot is adott arra a társnőjüknek, hogy a másikat szedje le. Ennyire nem látták a teljesen nyilvánvalót?! Igaz még Tao sem, így szerencséjük volt. Jon látta már lőni és edzeni a lányt, amikor Barton nem kímélte, pontosan tudta, ha ellenük lenne, már régen leszedte volna a teljes csapatot anélkül, hogy képességet használt volna. Pusztán nyilakkal. A lány pedig lőtt, pontosan oda, ahova Miller várta, Tao hátába, aki eldőlt a földön.
- Ne támadj Lyesmith-re! – mondta Emma-nak.
A páncél pedig a levegőbe emelkedett és támadni készült. Közel hozzájuk, ennél már semmi sem jöhetett volna rosszabbul.
- Szétszóródni! – kiáltotta.
Amennyire a sérülésével képes volt ő maga is futni kezdett az utcán lehető legtávolabb attól a ponttól, ahova a páncél becsapódni készül. Ha útközben volt valamilyen masszív fedezék, akkor azonnal mögé próbál jutni és ott meglapulni.

Elhúztam a szám szélét, amikor Emma támadást indított felénk, ha az a szajha rám mer támadni, a következő nyílt az ő szívét viszi át és nem érdekel, hogy elvileg egy oldalon állunk. Szóval a kedves főnököt lőjem le. Rá már nem emeltem az íjamat, csak Tao hátába lőttem a sokkolót, aki el is terült a földön. Helyes, gyorsan léptem közelebb hozzá és rúgtam el a fegyverét igencsak messzire. A többiekre néztem.
- Ha bármelyikőtök támad rám, nem érdekel, hogy egy oldalon állunk, halott lesz – mondtam. – Ghost pedig… megmondtam, hogy megölöm, amint esélyem lesz rá!
Tehát ennyi, elárultam a családomat Barton-ért. Átkozottul reméltem, hogy nem fogom mindezt megbánni. Hátrapillantottam Nero ekkor emelkedett a levegőbe a páncéllal, majd indult meg felénk. A páncél izzott, tehát robbantani fog, amire készültem pedig mind a kettőnknek fog fájni, ha sikerül ezúttal. Még mindig nem akartam ártani neki, de nem volt más lehetőségem. Amíg zuhanásban volt azonnal egy robbanónyilat kaptam elő a tegezből és a páncélt céloztam meg vele, majd elengedtem útjára a vesszőt. Ha betalál a nyíl, akkor azonnal húzom magam össze kicsire guggolásban, hogy minél kisebb felületen érjen a robbanás szele és a szétszóródása a törmelékeknek. Ha nem, akkor sprintelve próbálok elfutni a lehető legtávolabb a közeledő robbanás helyétől.

//Folytatás: Csatornarendszer//