Ravencroft Pszichiátriai Intézet

Harcba kezdek velük, és valahogy arra gondolok, hogy talán éles lőszer vannáluk, és akkor nekem annyi. A törött lábamnak köszönhetően, a mozgásom lassu, és lomha, míg ők gyorsak és fittebbek mint én. Még, érzem a szúrást, de azt nem hallottam, hogy elsül a fegyver. Azt is érzem, hogy meg sokkolnak, majd aztán annyi. Mintha, egy teljes sötétség borúlna rám. Nem érzékelek, se képet, se hangot. De, más egyéb dolgot sem érzékelek. Még, gondolataim sincsenek, de nem is tudnék most azokkal mit is kezdeni. Vajon, ez lehet a halál, amiről oly sok ateista beszél? Vagy csak szimplán el vesztettem az eszméletemet? Nem tudom, de úgy gondolom, hogy talán jobb lenne, ha az elöbbi ről lenne szó, mert akkor legalább nem kell amiat aggódnom, hogy hol leszek, ha ki nyitom a szememet. De, talán az utobbi is jó lenne, mert akkor talán még van rá remény, hogy kiszabaduljak innen, és ismét láthassam az én Évámat. De, ettől függetlenül, azért még félek, hogy hol fogok magamhoz térni.

Adrian ahogy tervezte megragadta a fickót és falhoz vágta. Valamennyi büszkeséggel töltötte el, hogy ez is sikerült. A figyelmét a nőszerű izének szentelte. Mármint annak a sérülésének.
-El tudod látni magadat vagy segítsek valamit?
Ha kell akkor segít, de eléggé zavarban van. A vér látványa mikor kezd éhes lenni akkor kellemetlen érzést okoz benne. Kedve lenne vadállatként tombolni. El tudja fojtani magában, de tudja, hogy ennie kell. Ha a sebet ellátták akkor a földön fekvőkhöz fordulnak. A zöld hajú halála nem esett jól Adrian-nek. Rá emlékezett a látomásból. Eltett és kést és a barna hajút pedig a vállára kapta ezután a nőhöz szólt.
-Vedd el a katona fegyverét és tűnjünk innen. Vigyük őt biztonságos helyre. Ja és a nevem Adrian.

Hanna Jones-Rider

A lemmingoid nő kitartó küzdése lehet, hogy kevés lett volna a fiú segítsége nélkül. Dulakodtak a kopasszal és az vetett ennek véget, hogy Adrian eldobta az ollóval és késsel támadó férfit olyan könnyedén, mintha csak papírrepülő lett volna. Hanna ezen megdöbbent.
~Valamit rejteget a fiú. Tudta, hova kellett jönnie és olyan ereje van, amilyen nem lehetne emberként.~
Hanna a szimatával megpróbált rájönni, mi volt a gyerek, mutáns vagy más valami. Esetleg android, mint az a nő, akivel a régészeti kutatáson találkoztak Alison Carterrel. Kedves nő volt, kár, hogy azóta nem látta. Nem álmodoztt sokáig, hanem válaszolt a fiúnak és megnézte a sebét.
- Túlélem. Köszönöm a segítséget. Hanna Jones-Rider vagyok, az AIM Birodalom államminiszterének a felesége. Elraboltak, gondolom, magát is.
Hana megpróbált segíteni a sebén elsősegély ismereteinek megfelelően. Tanultak ilyet az egyetemen, azt próbálta alkalmazni. Csillapodott avérzés, mert nem volt túl mély a seb. Azon gondolkodott, hogy mit tudott a fiú és mi vitte előre. Hanna menekült volna a sebesültek nélkül, hogy legalább ő túlélje. Adrian segíteni akart azon az egyen, akin lehetett. Hanna megnézte, volt-e rajta seb vagy csak ájult volt.
- Tudod vinni? Én nem bírnám el. Úgy láttam, te tudatosan jöttél ide. Mi folyik itt? Kik ezek az emberek?
Hanna felvette a kést, az ollót és a katonáktól is elvette a fegyvert. Ha bele tudta tenni valamibe ezeket, akkor abban vitte magával. Elindult és közben figyelt, hogy nem érte-e őket támadás, mert ha érte, akkor azonnal igyekezett fedezéket keresni. Ki akart innen jutni, most már úgy érezte, közel volt hozzá és nem vágyott semmi másra, mint jó levegőre és szabadságra őrültek nélkül, agresszív katonák nélkül és fegyverek nélkül.
~Zield, te merre vagy ilyenkor? Majd ölelj meg, ha kiértem.~gondolt férjére.

A nő bemutatkozását Adrian el is hinné ha nem egy bolondok házban volnának.
-Ja engem is.
Azt pedig Adrian természetesnek találja, hogy viszi az ájultat. Kötelességének tartja hisz ő mégiscsak egy ember és ezt magának is bizonygatnia kell.
-Viszem. Nem tudom kik ezek valami szekta akik fel akarják ébreszteni a Calestial-t ami elpusztítja a földet. Ezzel pedig az egész univerzumot elpusztítják. Engem meg egy nő vezetett ide akit álmunkban láttunk páran. Ez a fickó és a zöld hajú is ott volt és hallották. Megint itt van látod?
Ha nemleges választ kap akkor kellemetlenül kezdi érezni magát.
-Nem vagyok őrült. Tényleg.
~Ugye nem vagyok őrült?~
Kicsit biztosabb lesz mikor tényleg biztos helyet találnak. A nő pedig tovább vezeti őket.
-Siessünk valakit meg akarnak ölni.
És a nőt követve haladnak fel. Ha nem kapják el őket és meglátják azokat meg a csillagfejűt akkor Adrian gyorsan kiosztja a nő feladatát.
-Először lőj rájuk aztán én lerohanom őket.
És így is cselekszenek. Többen vannak úgyhogy Adrian a meglepetés erejére bízza főként. Minél többet próbál kiütni minél gyorsabban. Most is az erejére és a reflexeire hagyja a dolgot.

Ilyen szaggal Hanna még nem találkozott, amióta lemmingoiddá alakult. Meg kellett tanulni a szagok alapján beazonosítani az embereket, fajokat, az nem ment csak úgy egyik napról a másikra tapasztalat nélkül. Nem tudta megállapítani, hogy mi volt. Nem ember és nem android, ennyire jött rá. Az egyik csuklyát letépte a kiütött támadókról, a karmaival ez simán ment és azzal elkötötte a sebét. Csillapodott a vérzés és a nő kezdett egy picit megnyugodni már.
Először meglepte, hogy nem hisznek neki. A doktort mutatták már felesége társaságában is a televízióban vagy újságokban. A híres politikusok feleségét persze nem mindenki jegyzi meg, de azért olyan pár, mint ők, nem sok volt a világon. Konkrétan egy sem. Ők voltak az egyetlen lemmingoid humanoid pár a világon tudomásuk szerint. Ha Adriannek ez mégis kimaradt, akkor persze hihette kitalációnak az egészet, hiszen egy elmegyógyintézetben minden szobára jutott egy Amerika Kapitány vagy egy japán császár. Nem bántódott meg a nő ezen.
~Ez valamilyen rituális gyilkosság lett volna, amit megakadályoztunk. Nem tudom, hogy lehetséges-e ilyennel hatni a Celestialokra, akikről nem sokat tudunk. Ha lehetséges, akkor ezt nem szabad hagyni, különben örökké bujdoshatunk. Én nem akarok egy kiégett világot és ha tehetek azért, hogy ne legyan az, akkor megteszem. ~gondolkodott magában.
- Nem látom a hölgyet, de azt igen, hogy oda vezette magát, ahová kellett. Nem tartom emiatt őrültnek - mondta Hanna.
Az eredmények magukért beszéltek. Hanna hitt a szellemekben, anyja jósnő volt, nem állt távol a családtól az ezotéria. Álomban látni olyat, aki megmondja a jövőt és vezeti azt, aki segíthet jobbá tenni, hihető volt neki.
A túlélőt elzárták a takarítószerek közé, ahol senki nem kereshette. Ennyivel kevesebb gondjuk volt és Hannának jól is esett, hogy megmentett egy életet. Tovább indultak és némi rejtőzködés után újabb őrületbe csöppentek.
A lemmingoid nő nem akart lőni, mikor meglátta a verekedést. Nem is értett a lőfegyverekhez. Akkor volt ilyen a kezében, mikor lebénulva belenyomták, hogy ujjlenyomat legyen rajta. 
~Az egy fájó pont volt az életemben, mikor letartóztattak és majdnem bebörtönöztek emiatt...~gondolta.
Mégis meg kellett próbálnia, mert nagy volt a túlerő. Először használt volna ilyet és azt is meg kellett találnia, hogy a karmai hogyan ne akadjanak be a fegyverbe. Akit rugdostak, az a földön volt, ezért Hanna megpróbálta használni Slater lőfegyverét úgy, hogy a lehető legmagasabbra, mellmagasságba célzott. Így biztos nem találta el Yebet. Lehet, hogy mást sem, de ártatlan vér nem folyt. Megpróbált lőni, amennyit tudott és ha támadás jött, akkor igyekezett fedezékbe vonulni.

Adrian is kicsit meglepődik, de végül is a nőnek tényleg van oka elhinne amit ő mond. Ő nem néz sem TV-t, sem újságot nem olvas, még rádiót sem hallgat. Csak annyit amennyit az utcán hall. Legtöbb idejét ott is tölti. Főleg mióta vámpírrá vált. Ha mégis TV elé kerül akkor valami zenecsatornát keres vagy focit. Így hát ketten mennek fel az emeletre ahol amit látnak az nem tű halasztást. Elég hamar és egész könnyen elbánnak azokkal az emberekkel.
-Csillag jól vagy?
A vér szaga ismét zavarja őt hisz mindenütt ott van. Most pedig még látta is. A kezét ökölbe szorította és ismét megjelent a nő. Amit mondott az nem lepte meg Adrian hisz látta amit látott. Viszont az, hogy az ellenség ismét erősödött a már zavarta. Nem is kicsit.
-És mégis mit csinálunk ellene? Átveszi rajtunk az irányítást és vége.
Ha erre értelmes választ kap akkor követi a nőt. Ha nem akkor ismét telefont keres bár szinte biztos benne, hogy nem sok sikerrel fog járni.

Hanna végül is meg tudta célozni az embereket és sikerült elsütnie a fegyvert is. Látta a szemükben, hogy megijedtek, féltek a haláltól, amire most nagyobb esélyük volt, mint a földön rugdosott férftől vagy őnőtl. Az egy nagyon furcsa kinézetű valaki volt. Együtt sikerült kiütniük mindet, hol golyóval, hol ököllel, ki hogyan próbálkozott. Hanna egy picit megnyugodott, hogy senkit nem kellett megölnie. Megtette volna önvédelemből és a rugdosott férfi védelméért, mert látszott, hogy ezek gonoszak voltak, bűnöző suhancok, akik az utcán is megtehették volna ugyanezt bármelyik ártatlan emberrel. A nő mégsem szerette a halált, nem is volt hozzászokva. Elég volt neki az, amit az előző teremben látnia kellett. Környezetvédőként a természet, az élővilág védelmét szerette és most is arra gondolt, hogy a populáció fennmaradásához kellettek áldozatok is, ez az állatvilágban és a növényvilágban is így volt. Csúcsragadozók és zsákmányok, azok zsákmányai. A természetben mindennapos volt a halál, ezzel próbálta nyugtatni magát.
Itt is töményen jelen volt a halál, folyt a vér az ajtók alól. Frissnek tűnt és Hanna azon gondolkodott, ennyi ellenféllel hogyan fognak szembe szállni. Nem tudta, hogy öngyilkosságokra vette rá valami a benn tartózkodókat. Yebhez Adrian volt közelebb, Hanna rá bízta az ismerkedést és a segítséget, ha kellett. A férfi ereje nagyobb volt, többet tudott tenni, ha a beteget vinni kellett. A nő csak állt ott a lőfegyverrel, amit először használt. Hallotta, hogy Csillagnak szólította a fiú az ismeretlent. Nem tudta, hogy mit gondoljon róluk, próbált rájönni a szagok alapján, hogy mi történt közöttük, hogy viszonyultak egymáshoz. Egy elmegyógyintézetben ez bármilyen lehetett.
Megjelent a nő, akiről Adrian beszélt. Hanna megnyugtatta a fiút:
- Most már én is látom.
Próbálta beazonosítani, hogy a fémes szag ettől a nőtől jött-e vagy valahonnan máshonnan. Már érezte, mikor beléptek, csak akkor nem volt idő ezzel foglalkozni. Most sem, mert menni kelett, hogy a nagy hatalmúból ne legyen még nagyobb hatalmú.
~Ha bárkit rávehet, hogy megölje magát, akkor én is, Zield is vseszélyben lehetünk később. Meg kell állítani! De hogyan? Adriannek igaza van. Olyan kell ellene, akinek az akaratát nem lehet irányítani. A S.H.IE.L.Dnek vannak ilyen blokkolói vagy legalább egy android kellene. Karen segíthetne, kár, hogy eltűnt.~gondolkodott némán.
Adrian feltette a kérdést és ha volt arra jó válasz, akkor meg kellett kapnia. Hanna nem beszélt fölöslegesen, nem hangoskodott. Amióta megkapta a szérumot, sokkal kevesebet beszélt eleve. Most elsődlegesen arra figyelt, hogy volt-e még itt veszély, lapultak-e valakik az ajtók mögött, a szinten bárhol. Ő is keresett telefont, vezetékes a falakon, a szobákban vagy mobilt, bármi hasonló kommunikátort a halottak és kiütöttek között. Nem volt szívderítő közöttük járkálni, de muszáj volt, hogy legalább ők hárman túléljék és segítséget hívhassanak. Úgy érezte, ezzel most meg tudott küzdeni és ha kijut, akkor majd elmegy egy pszichiáterhez, hogy megbeszéljék a történteket és azok jelentőségét. Ha talált valamit, tárcsázta a S.H.I.E.L.Det Ha támadás érte őket, fedezékbe húzódott. Ellenkező esetben megvárta a többieket, hogy tudtak-e haditervet. Ő ilyennel nem szolgálhatott, környezetvédő volt, nem harcos.

Hanna tovább kerste a fémes szag forrását. Nem a nőből jött, ő inkább volt szellem, jelenés, mint gép. Érezni lehetett, hogy alig íbrta már a láthatóságot. A válasza megnyugtatta a nőt és remélhetőleg a többieket is. A csillagos arcú idegennel nem tudta, mit csináljon. Ha egy bennlakó volt, akkor bármi kitelhetett tőle és nem lett volna jó arra számítani, hogy hátba támadja őket. Megmentették, mert egyedül volt több támadó ellen, de az előzményeket nem tudták.
~Lehet, hogy ő provokálta ki egy támadással és minket is sarokba szorítana. Nem hiányzik, hogy két tűz közé kerüljünk~gondolkodott némán a lemmingoid.
Végül is mind a hárman elindultak. Hanna előre engedte a férfiakat és próbált előre, célra tartani a fegyverrel, amit az előbb már sikeresen tudott használni. Ha kinyitották, rögtön szimatolt és figyelt, hogy észre lehetett-e venni valamit a felforgatott szobában.
~Úristen, micsoda rendetlenség! Igazi őrültek háza, illik a helyhez.~
Ha a következő ajtót is kinyitották a férfiak, akkor Hanna megállt hátul és célba vette a férfit. Figyelt, hogy milyen lény volt ez, érzett-e bármi mást a vér szagán kívül, amiből rájöhetett. Ha úgy látta, hogy a fegyvere őt is le tudja bénítani és a két társa nem volt útba, akkor rögtön lőtt rá. Kísérteties jelenség volt, ijesztő, valami földöntúli hatalommal. Nem egy kókler, aki csak úgy szektát alapít, hogy bekerüljön a hírekbe.

Adrian mint mindig a nőtől most is nyugtató választ kap. Ez is idegesíti őt. De nem tehet semmit. Követi. Az lezárt ajtó mögötti rendetlenség is zavarja őt. Ha tudja akkor megnézi a széthajigált könyveket, hogy mit tartalmaznak. Belépve pedig a lehető legmegnyugtatóbb dolgot látja amit csak várhatott. A fickó észre se vette őket náluk pedig fegyver van. Adrian úgy érzi előnyben vannak. Ő is óvatosan közelít a férfi felé aki ha csak megmozdul egyből rátámad úgy, hogy ne akadályozza a többieket a lövöldözésben.

Hanna most már rájött, hogy a férfi szagát érezte két teremmel arrébb is. Nagyon erős volt, már ez is mutatta. Egy android vagy gép, hasonló, mágikus erőkkel, nagyon halálos fenyegetés lehetett és kellett a szellemnő és a hármuk ereje. A csillagos arcú nem beszélt sokat, cselekedett és a másik fiú is. A nő gondolkodott azon, mi vezethetett idáig, hogy egy rendezőből szektavezér lett és most majdnem világpusztító.
~Érnie kellett őt egy különleges befolyásnak. Lehet, hogy választ kapunk később, de most meg kell állítani~gondolkodott némán.
Az első támadósi kör nem sikerült, meg sem kottyant a férfinek sem a lövés, sem az ütés. Őket verte a falhoz telekinetikus erővel. A csillagos terve jónak hangzott, Hanna meg is próbálta szétkaparni, szétrúgni a vérrel festett jelet és eloltani a gyertyákat. Ha tudott úgy lőni, hogy a társait biztosan nem találta el, akkor megpróbálta szétlőni az egész mágikus kört, amíg a többiek közelharcban támadtak vagy megzavarták a lényt.
- Szellemnő, segíts nekünk! - mondta maga elé, hogy hívja a vezetőjüket, aki ide irányította őket.

Ahogy közelítettek a fickóhoz a többek rálőttek, de nem hatott. A fickó megmozdult mire Adrian is támadásba lendült. Pofán is vágta a fickót aki ezt szinte föl sem vette. És egy kézmozdulattal falhoz is vágta őket. Ha a többieknek nem akkor Adrian-nek sem eshetett semmi baja, de a fájdalmat érezte. Csillag megjegyzését észre sem vette a félelemtől ami a férfi erős szagától és a saját erejének hatástalanságától van benne. Ő is nekirohan annak a fickónak. Ha képes rá akkor megpróbálja falhoz vágni.

//Érthető okokból nem tudok kört váltani. Legkésőbb vasárnap lesz új kör, Zield jelezte, hogy addig egyébként sincs, így ne várjatok rá.//

Adrian megindult a fickó felé. De legnagyobb meglepetésére mikor neki kellett volna csapódnia akkor nem találkoztak. Meglepettségén még dobott egyet az is, hogy csillag nekirepült a hátának. A földön volt már és arra a fickóra nézve nem túl kellemes látvány fogadta. Épp a szőrős csajt fojtogatta. Valamit tenni kellett és nem volt idő gondolkozni. Adrian megpróbálta felkapni csillagot és hozzávágni ahhoz a fickóhoz. Ha valami nagy fémfickót hozzávágnak azt csak megérzi talán.

Hanna próbálta megakadályozni a szertartást, míg a többiek a harchoz folyamodtak.
~Nem történik semmi, ugyanúgy meg van az ereje. Pedig ha nem zavarnánk, ha nem tudnánk neki problémát okozni, nem foglalkozna velünk, hanem csak lebegne tovább. Mint egy csúcsragadozó az esőben, nem foglalkozna az esőcseppekel, amik ütik, mert nem árthatnak neki. Van esélyünk, csak nem tudom, mi lesz az. Ezt abbahagyom.~gondolkozott némán.
A szellemnő nem jött vissza. Hanna tovább gondolkozott és nézte a jelet, a szobát, hogy volt-e még valami, amit nem vettek észre, ami fontos lehetett a férfi megállításában. 
A többiek a földre kerültek, a lemmingoid nem tehetett semmit értük. Pont az ő torkát kapta el a kéz, és szorította, hogy összeroppantsa a gerincével együtt. Hanna nem akart meghalni, a túlélést kereste most is, ösztönből, amit a szérum adott neki. Megpróbálta a karmaival levágni a torkát szorító kezet a legvékonyabb csuklórésznél és figyelt, hogy közben saját magát ne vágja meg. Ha a csillagarcú ide lett dobva, akkor arra is figyelt, hogy őt se sértse meg. Így is kapott már egy nagyot Adriannel együtt. Hanna halálfélelmet érzett, erős félelmet és igyekezett minden erőt beleadni a vágásokba.