Belleplain tábor

Allison volt jártasabb a régészetben, a szakma rejtelmeiben, Hanna csak kevesebbet tudott, de látott olyanokat, akik borzasztó brutalitással mentek az ásatásokra markolóval, ásógépekkel és nagyobb kárt okoztak, mint amennyi kulturális hasznot hajtottak.
- Igen, én is úgy gondolom. Az indiánok sokkal közelebb álltak a természethez. Nagyon bölcs emberek voltak és felelősséget éreztek az állatok, növények iránt. Ezt mára Amerika nagy részén elvesztettük, de én küzdök azért, hogy újra megtaláljuk.
Akikről Éva beszélt, azokat Hanna ismerte. Jól ismerte. A környezetvédelmet is el lehetett üzletiesíteni. Nem sértődött meg, nem róla volt szó.
- Vannak ilyenek, de én igyekszem ellenpéldát mutatni. Hallott már a The World We Are nevű szervezetről? Azt vezetem már régóta és főleg a fiatalok környezettudatosságra nevelésén munkálkodunk - mondta Hanna.
Szimpatikus volt neki, ahogy Allison beszélt. Ha ez nem csak illem volt, hanem komolyan gondolta, annak örült igazán. Kis kora óta szívügye volt a környezetvédelem.
A szőke hölgy furcsa volt Hanna számára. A szagok sok mindent el szoktak árulni, de neki nem volt szaga. A testére fújt illatszert lehetett érezni és a ruháján az öblítőt, amik egyébként nem voltak rosszak. Semmi más. Mintha nem élt volna. Minden élőlénynek volt szaga, ezt Hanna tudta. A saját szaga nagyon erős volt alapszinten, de még erősebb parfümökkel nyomta el. Ha ezt nem tette volna meg, tömény hagymaszagot árasztott volna.
A nő kedves volt és bemutatkozott. Tegezte őket, megkínálta és érdeklődött az ásatásról. Hanna megköszönte az ételt és elvett egy tányért, azt amelyiknek füle is volt. Szedett magának a nagy adagból egy főre valót és evett, addig Allisont hallgatta. Még pár nap és vége. Karent kedvesnek, mosolygósnak találta, de a szagtalanság nem hagyta nyugodni. Zieldtől semmit nem tudott meg a klónokról, mert a férjét titoktartási szerződés kötötte, de arra emlékezett, mikor felhívták, hogy azonosítani kellene a doktor holttestét. Mégsem ő volt. Hanna érdeklődve, nem vádaskodva kérdezte meg azt, amit Allisonnak is észre kellett vennie, mivel a lupinoknak is jó volt a szaglásuk.
- Karen, Ön honnan érkezett? Furcsa, hogy egyáltalán nincs szaga a testének.
A kérdés nagyon nyílt volt és kellemetlen lehetett. Hanna tudni akarta, hogy ha ez a nő valami rosszra készült.

- Önkénteseket fogadtok az ásatásnál? Nem vagyok nagy szakértő, de talán ebben-abban tudok segíteni, mert jó ötletnek tartom. Mármint az ásatást, szimpatikus gondolat. - mondom mosolyogva. Elégedettséggel tölt el, hogy a társaság másik két tagja el kezd falatozni, a filmekben és sorozatokban mindig jó esemény, ha az emberek, illetve hát jelen esetben éppen amik közösen osztozkodnak az ételen, mert csapaterősítő. Hannah úgy néz ki, hogy valamiféle mutáns lehet, Allison pedig olyan furán beszél, mint Apa, amikor nagyon elhivatott a szakmájával kapcsolatban, ráadásul ő kifejezetten éhesnek is tűnik.
- Remélem, ízlik, nem vagyok egy nagy konyhatündér. - mondom. Majd a fura kinézetű mutáns feltesz egy olyan kérdést, amire egyáltalán nem számítottam. Nincs szaga a testemnek? Ez miért fontos.
- Hát ömm... New Yorkból jöttem... - válaszolok meglepődötten a kérdésre. A sorozatokból látott meglepődött hangsúlyt és tekintetet használom, hiszen ilyenkor ezt kell, és a biztonság kedvéért megszagolom a kézfejemet, mintha nem tudnám, miről van szó. Teljesen olyan szagom van mint a többieknek, dezodor, parfüm, és öblítő.
- Bocsánat, de nem értem a kérdést. - jelentem ki teljesen őszintén.

- Hát igen, ők legaláb még tisztelték a természetett. - Mondom röviden, és tömören. Majd, tovább hallgatom Hannat.
- Hallani, még nem hallottam roluk, de a neten már rájuk találtam, és olvastam is róluk, de nem hallottam roluk. Egyébként örülök, hogy valakit tényleg érdekel még a természet. Remélem, nagy sikerrel. - Mondom, mikor a fiatalok környezettudatosságára nevelésről beszél. A szöke csaj felé ordulok, és szagolni kezdek, de a parfümön, és a öblítő szagát a ruhájából. Hanna, rá is kérdez a nő nél, aki válaszol is a kérdésre. Mi alatt ők beszélgetnek, érzem, hogy rezeg a mobilom, és jelzi nekem, hogy kaptam egy SMS-t, de nem veszem elő, mert nem akarok bunkónak tünni. Biztos, Éva írta, hogy már hazafelé tart. Mindegy, majd vissza írok, ha egyedül leszek. A szöke csaj, kérdez, amire nekem válaszólnom is kell.
- Igen fogadunk önkénteseket, és érdekel is a dolog? Mert ha igen, akkor holnap szívesen várunk oda hozzánk. - Mondom neki egy mosolyal az arcomon.
- Nos, az emberek bőrének is van szaga, ami a sajátja, olyan ez mint az ujjlenyomat, vagy legaláb is valami hasonló. - Mondom ki amit mondani akarok, de bár ne tettem volna.

Hanna meglepődött, hogy a nő önkéntesnek jelentkezett az ásatásra. Szép dolognak találta volna, ha nem lett volna ez a zavaró szagtalanság. Allison nem válaszolt Karennek, lehet, hogy a mobil rezgése zavarta meg. Hanna a fejlett hallásával meghallotta ezt, hiába volt a telefon a régész nő zsebében.
- A táplálék célja elsődlegesen az életben maradás segítése és ennek a kritériumnak megfelel. Köszönöm még egyszer! - mondta el Hanna az alapelvet, ami a lemmingoidokra jellemző volt. A nyers húst és tojást is megette volna, mivel a legfontosabb a túlélés volt. Ez egy igazi túlélő faj lett, amit a férje, Dr. Zield Jones megalkotott a szérummal. Az íz csak fokozni tudta az evés élményét, de másodlagos volt a táplálékbevitel mellett.
- Én is ott lakom. Ön melyik negyedben él, Karen? - kérdezte Hanna. Lehet, hogy egyszer kiköltöznek Barbudára, de egyelőre még az AIMVille-es lakásban éltek a dokival. Allison adott magyarázatot, Hanna egy picit mélyebben is érintette a témát. A nő nem látszott veszélyesnek, emberien viselkedett, kedvesen. Lehetett szagtalan földönkívüli is vagy android, nem kellett volna feltétlenül a klónra gondolni, ami Zield másolata volt. Hanna elég keveset is tudott arról az ügyről, de az emlék megmaradt neki. Nagyon félt akkor, hogy valóban Zield halt meg, de kiderült, hogy nem ő volt, csak pont olyan.
- Allison jól mondja, de nem csak az embereknél, hanem jelenleg ismereteink szerint minden szerves lénynél vannak illatanyagok. Belül, a testi folyamatok is adnak szagot. Meg lehet érezni a félelmet, a támadó szándékot, stb. Önben viszont mintha nem lennének testi folyamatok. Milyen fajhoz tartozik? Én lemmingoid vagyok - mondta Hanna. 
Nem akart fajgyűlölőnek látszani, ezért elárulta, hogy ő milyen fajhoz tartozik. A kérdést nem agresszív módon tette fel, csak érdeklődve.

ELemzés, elemzés. Úgy néz ki, hogy feszélyezem őket a jelenlétemmel, valamiért zavarja őket, hogy nincsen illatom. Szeretném oldani a helyzetet, de a bizonytalanság és óvatosság természetes reakcióját produkálják. A természetes túlélés előfeltétele, hogy a veszélyforrásokat időben azonosítsák. Úgy néz ki, hogy van olyan erős negatív tapasztalata, ami a szagtalan emberekhez kötődik. Azt mondják, megéri kockáztatni, és Hanna elmondta, hogy ő micsoda, bármit is jelentsen az a lemmingoid, mert még sohasem hallottam róla.
- Hát én Manhattan-ben lakom, és android vagyok. Pedig annyira igyekeztem, nem gondoltam volna, hogy ezen fogok elbukni. - már megtanultam, hogy ilyenkor szontyoli képet kell vágni, és amúgy tényleg csalódott vagyok, mert álcázóteljesítményem alúlmúlta a vártat. Apa alkotása alulmúlta a kritériumokat. Ő biztos ki tudná találni, hogy hogy lehet ezt helyrehozni.
- Akkor holnap megyek az ásatásra, azt hiszem, tudok nektek segíteni, ha csontokat és porcelánokat kerestek. Abban jó vagyok. - mondom Allisonnak, majd átfordulok az érdekes lény felé.
- Megkérdezhetem, hogy mi az a lemmingoid? Még nem hallottam róluk egyáltalán.

Hallgatom a beszélgetésüket, és hogy azért én is mondjak valamit, és ne csak itt álljak kukán, mondom nekik én is.
- Én, Brooklyn-ban lakom, és lupin vagyok. - Mondom, a beszélgetés kedvéért. Mikor hallom, hogy mi ő, kissé meg lepődök, csak az állam nem esik le. Látom, hogy el szontyolódik, mire én közelebb lépek hozzá, és meg simitom a hátát. De, mondani már nem mondok semmit, hisz nem is tudnék. Hallom amit mond, mire rá mosolygok kedvesen, és mondom neki.
- Rendben, várni fogunk. - Aztán, Hanna hoz fordul, és fel tesz neki egy kérdést, amire talán én is kiváncsi vagyok, hisz erről a fajról én is csak most hallok életemben. Vagy is, eddig nem is tudtam róla. De, nem kérdezek semmit, inkáb meg várom, hogy ő mit mond, mert hülyeséget nem akarok kérdezni.

/Bocs Zield, hogy aztán módositottam az előzö reagomat, és nem szóltam, nem fordul elő többet./

Hanna a válaszból azt sejtette, hogy Karennek nincsenek offenzív vagy beépülő szándékai. Nem árulta volna el, hogy android és hogy nem akart lebukni. A lemmingoid megnyugodott és elmosolyodott. Idejét látta, hogy megnyugtassa a vallatott hölgyet, aki egyébként kedvesnek tűnt. Most már nem érzett veszélyt és sikerült megbeszélni a nagy titkot.
- Én AIMVille-ben lakom. Karen, nincs semmi baj. Csak azért kérdeztem, mert voltak már rossz tapasztalataim - mondta mosolyogva.
Hanna nem akart többet mondani, ennyit szánt megnyugtatásképpen a lánynak. Most már tudta, hogy a szaglás ellen nem védett. Allisonról kiderült, hogy brooklyni. Azt már tudta, hogy milyen fajhoz tartozott. Karen csatlakozását az ásatáshoz szép dolognak tartotta, becsülte.
- A lemmingek apró rágcsálók, amiknek a legjobb tulajdonságait ötvözve készült egy szérum, hogy felerősítse a túlélés képességét. A férjem, Dr. Zield Jones nevéhez fűzödik a találmány. Gondolom, a hírekből már ismerik, ő az AIM Birodalom államminisztere. Külön fajnak tekinthető, de még csekély populációval, összesen négyen vagyunk.
Hanna ezzel nem árult el nagy titkokat. A tévében, az újságokban bárki láthatta a doktort és ő is megjelent már mellette több fotón, de a két mutált mosómedve is. Karenhez fordult:
- Igazán szép dolog, hogy önkéntesen segíti a régészek munkáját. Megkérdezhetem, hogy androidként honnan származik, ki alkotta Önt? Mi az Ön története?
Hanna soha nem beszélt még androiddal ilyenekről. Furcsa volt a beszélgetés, a kérdés, hogy ki alkotta Karent. Intelligens életforma volt, aki bevallotta, hogy android és Hannat érdekelte a történet. A hangján is ez érződött, nem vallatás volt, csak kíváncsiskodás.

Úgy néz ki, hogy a kíváncsiságukat kielégítettem annyira, hogy már ne érezzék magukat feszélyezve. Allison fizikai kontaktussal kíván megnyugtatni. Kedves tőle. Annak ellenére, hogy mesterséges létforma vagyok, nem idegenkednek tőlem, bizonyára már saját életükben is elég tapasztalatuk volt a xenofóbia rossz természetéből. Magukról is mesélnek kicsit, nem sokat, bizonyára ők is elővigyázatosak, de hajlandóak nyitni, amennyiben kezdeményezek. Nomeg informatívak, ami későbbi létezésem során előnyös lehet. Ez a lemmingoid érdekes faj. Sokat nem értek sem az állatokhoz, sem a DNS-hez, de majdnem minden emlősállatnak van olyan tulajdonsága, ami akár az emberek számára is hasznossá válhat. Nem csodálom, hogy az a híres tudós az emberek fejlesztésén fáradozik, hiszen a csillagok között, mágikus dimenziókban, de még a tengerben is embernél erősebb humanoid lények laknak. Ennek ellenére fura is a lemmingoid, mert tapasztalataim szerint a biológiai módosításokat nehezebben kedvelik meg az emberek mint a technológiait, és a rágcsálók különösen nem tartoznak a népszerű állatfajok közé. De úgy tűnik, mindkét beszélgetőtársamnak valahogyan vannak állati eredetű vonásai, bár Allison nem fedte fel az eredetét, viszont Hannah kifejezetten az enyémre kíváncsi. Nem szívesen beszélek Apa munkásságáról, hiszen szeretem őt, de mégsem hagyhatom válasz nélkül a kérdést.
- Nos, nekem az eredeti funkcióm az az, hogy szőke és kék szemű vagyok, és képes vagyok férfiakat boldoggá tenni. De ezzel nem voltam megbékélve, úgyhogy megszöktem. Nagynehezen szereztem személyigazolványt, lakást, és munkát, viszont nem ismerek senkit, és nem tudok sokat a világról. Még embernek sem tudom álcázni magam rendesen. A takarítói munka egyszerű, de nem fizet sokat, végzettségem viszont nincs. Tervezek majd egyetemre menni, de nem tudom, hogy miből, meg hogy milyen szakra lenne érdemes, úgyhogy egyenlőre kallódok, és próbálom megtanulni azokat a dolgokat, ami egy huszonegynéhány éves lány számára természetes, viszont egy egyéves android számára teljesen idegen. Próbálok kapcsolatot teremteni másokkal, de eddig arra jutottam, hogy olyan helyeken könnyű, ahol nincsenek tömegek, de nem is kevés az ember, és rekreálódás céljábóé mennek oda. Mint például ez a tábor.
Végülis hazudni nem hazudtam, csak nem mondtam el sokmindent. Árulkodó biológiai jeleim nincsenek, illetve én választom őket, úgyhogy azon reakciókat produkálom, melyek azt sejtetik, hogy feszélyez a téma, de hazudni sem akarok. Nőkként meg fogják érteni, hogy miért szöktem meg, és remélem, nem akarnak átadni a hatóságoknak.

Hannának nem volt oka elítélni valakit csak azért, mert nem él, hanem legyártották valahol műszakilag. Karen nagyon is kedves volt és beszélt magáról. A lemmingoid nőt megrázta az első mondat. ~Elektronikus prostituáltakat is gyártanak? Képes boldoggá tenni a férfiakat. Ez az élő nőknek sem mindig megy, nagyon komoly fejlesztés lehet, ha igaz, amit mond. Egy androidnak nem kell fizetés, biztosan mindent elvettek tőle. Kezdem sajnálni ezt a nőt.
Hanna a folytatást még megrázóbbnak találta. Az android rájött, hogy milyen alávaló dolgot csináltattak vele és az alapprogramjából kilépett valahogy, fellázadt. A nő becsülte ezért a robotot. Néhány dolgot nem értett. Először beszélt androiddal és a pénz témája előkerült. Egy robot lakhat kint az utcán is. Ennie nem kell. Talán tisztálkodnia sem, semmilyen formában. Mégis emberi igényei voltak. Hannara tudott ez hatni. Az ökológia szakértő és a gyanakvó, veszélyt szimatoló, azt megelőzni kívánó lény is előtört belőle és kérdéseket tett fel, mellette kifejezte együttérzését.
- Karen, talán tisztában van azzal, hogy ilyesmi élő nőkkel is előfordul. Sokakat rákényszerítenek hasonló pályára. Támogatom, hogy maga kitört ebből. Keresik a készítői? Rejtőzködnie kell? Mondja, az étel, amit elfogyaszt velünk, milyen módon távozik a szervezetéből így, hogy nincsenek valós szervei?
Hanna valamilyen utánzó, leépítő mechanizmust sejtett, de érdekelte, milyen módon kerülne vissza a természetbe az, ami egy androidba belemegy. Az ökológiai szempontokat piknikezéskor sem felejtette el. Felmerült benne a gondolat, hogy a környezetvédelmi cégnél tudna állást találni a nőnek. Végzettség nélkül csak egyszerű irodai munkára lehetne alkalmas. Azonban kockázatos lett volna ezt így felajánlani. Egyszer már átélt egy nagy változást és szakított az eredeti funkciójával. Bekövetkezhetne nála egy újabb hasonló, ami sokkal rosszabb is lehetne, mint amikor egy irodai dolgozó besokall és mindent a falhoz vág. Egy android kockázatos. Beszélgetett vele és meg akarta ismerni. Azon gondolkodott, érdemes-e szólni a hatóságoknak. Emberi volt a nő, emberien beszélt. Léteznek ilyen lények és nincs mindig gond velük. Egyelőre úgy érezte, nincs szükség hatósági értesítésre. Allisonra nézett, hogy ő mit gondol. A lupin biztosan bízott az androidban, a mozdulataiból is látszott és önkéntesként is elfogadta. Hanna közben megette a tojásétel nagy részét, a maradékot kaparászta a tányér aljáról.

Aggódás, és empátia látszik Hannah tekintetében, és tovább faggatózik. Morálisan helyteleníti az előéletem bizonyos pontjait, és segíteni akar, hogy kitörhessek belőle, ehhez viszont információra van szüksége, meg úgy néz ki, kuriózumként tekint az androidok működésére.
- Csak apát ismerem, aki egy robottechnológiával foglalkozó orvos volt, hogy kinek dolgozott, azt sajnos nem tudom, de egyelőre nem mutatta senki semmilyen jelét annak, hogy keresnének engem. Nyugalmas, habár unalmas életem van, de ez is jobb, mint amire eredetileg szántak, azt hiszem. A munkával nincs bajom, de arra rájöttem, hogy nem csak fizetésben, hanem erkölcsi minőségben is van különbség munka és munka között.
Úgy néz ki, hogy a másik lány most szótlan, a csendes megfigyelő szerepét játtsza. Hannah tovább érdeklődik hogy hogyan tudok táplálkozni. Lenézek magamra, mintha nem teljesen érteném a kérdést, mert hogy pontosan mire gondolt, azt nem tudom.
- De hát nekem vannak szerveim... - jelentem ki félig megdöbbenve, és befejezve a mondatot. Sosem voltam jó filozófiából, így az olyan kérdésekre, hogy mi számít valós szervnek, vagy nem, azt nem tudom. Azért megpróbálom körülírni, hogy mire is gondolok.
- Van szívem, vérkeringésem, izmaim, gyomrom, és emésztőrendszerem is. Ugyanúgy apró, nanoméretű részecskékből épül fel, mint az emberi szervezet, és az elosztása is hasonlít, bár vannak olyan eszközeim, amikkel az emberek nem rendelkeznek, így képes vagyok olyan izommozgásokra, amik... - elharapom a mondatot. Szexuális adottságokról nyíltan beszélni illetlenség, ezt már megtanultam, ahogy azt is, hogy nem kéne elmondanom mindenkinek, hogy fegyverek is vannak belém építve. Hagyom, hogy a társaság föltegye a nyilván még sok kérdését, vagy megpróbálkozzanak választ adni erre az érdekes filozófiai kérdésre. Eléggé gyors gondolkodásúnak tűnnek, remélem tovább siklanak alkatrészeim verbális boncolgatásán, vagy olyan kérdésekkel bombáznak inkább, aminek a megválaszolása nem jelent potenciális veszélyforrást a számomra.

Hannaban megragadt az is, hogy az android apának szólította a készítőjét. Nagyon is emberien beszélt. Egy ilyen lénynél nem lehetett megérezni a hazugságot és hihetőnek is tűnt a történet. A lemmingoid válaszolt a munka és erkölcs témájára.
- Van, mindenképpen van különbség. Embere válogatja. Egyesek lenézik a takarítónőket, mert a kosszal foglalkoznak egész nap, mások az igazgatókat nézik le, mert szerintük semmit nem csinálnak, csak beszélnek és papírokat tologatnak. Igazából sok lehetőség van végzettség nélkül is. Lehet menni konyhára, értékesítőnek, ügyfélszolgálatosnak, ha jól elő tudja adni magát.
A nő azon gondolkodott, papírok nélkül mennyire tehetné ezt meg a robot. Komoly állásba úgy kerülhet, ha dokumentumokat is mutat, bejelentik az adóhatóságnál. Akkor viszont rátalálhatnak a készítői. Nem ismerte még a teljes történetet és az android sem tudta azt egészében. Nem kérdezősködött erről tovább.
Hanna megértette, hogy az androidban minden megtalálható, ami egy emberben. A szaganyagokat, az élet molekuláit hagyták ki belőle, ezért gondolta, hogy nincsenek igazi szervei. Megpróbálta megérteni, hogy is működik ez pontosan. Ő már befejezte az evést, Allison még nyammogott és hallgatta őket csendben.
- Tehát ez a tojásétel, amit még egyszer nagyon köszönök - mondta Hanna az üres tányért letéve és hátradőlve - átmegy magán és ugyanúgy jön ki, mint másból? Annak már lesz valamilyen más szaga vagy úgy jön ki, ahogy a tányérban volt? A teste másképp regenerálódik, mint az embereké, ha megsérül?
Hanna kipróbálta volna, ha jobb a gyógyulási képesség. Nem agresszióból, csak érdeklődésből. Azt akarta megérteni, hogy létezik egy emberi test emberi szervekkel szagok nélkül.

Azok után, amit hallok teljesen le döbbenek, de nem a szökése miat, hanem mert valaki ilyen hülye, hogy erre programozzon be egy robotot, vagy mi is ez. De, ettől függetlenül, még mindig szívesen várom őt mint önkéntes. Nem is nagyon tudok meg szólalni, mert tele van a szám, a már kihült kajával, és gyorsan megeszem, és közben hallgatom őket.
- Tényleg, Karen te szoktál aludni, vagy esetleg kikapcsolod magad? vagy hogy szoktál pihenni? - Kérdem tőle, mert már engem is kezd érdekelni ez a dolog. Meg különben is, már elég rég óta nem mondtam semmit.
- Igen, és én is még egyszer köszönöm ezt a finom vacsorát. - Mondom, miután végzek vele, és le teszem magam mellé az üres tányért. Vagy, oda adom ha, elkéri. Tekintetem, egy kicsit vissza sandít a terepre, ahol két társam is épp járkál, bár nem nagyon érdekel, hisz mára be felyeztük, de nem teljesen.
- Egyébként, ismersz jó kis szellemes rém tőrténetet? - Kérdem tőle, bár lehet, hogy nem lesz a válasza, de majd meg látjuk.

//Bocs, hogy eddig nem írtam.//

Hanna türelmesen várt, de az androidtól nem érkezett válasz. Valamiféle energiagyűjtó, -megtakarító funkciónak gondolta ezt. Túl sokáig viszont nem akart várni. Allison sem kapott még válaszokat. Hanna tudott szellemes történeteket, őt mindig érdekelték ezek. Egyet elmondott, mielőtt elbúcsúzott:
- Anyám mesélt egy történetet, hogy amikor Kanadában jártak apámmal, egy régi kulcsosházban szálltak meg egy alkalommal. Az éjszaka közepén suttogást hallottak a konyhából és hirtelen hidegebb lett, mint addig volt. Megnézték, fegyverrel a kézben, hogy ki akart rájuk törni. Egy idős házaspárt láttak az asztalnál ülni és veszekedni. Átlátszóak voltak, világoskékek és párologtak. Arról beszéltek, hogy mennyi idegen járt abban a házban, amit még ők építtettek. A gyilkosuk is már régen halott volt és ezért nem nyughatott a lelkük, nem volt szembenézés a bűntettel. Örökre ott ragadtak, visszajáró, időnként megjelenő lelkekként. A szüleim nagyon megijedtek és azonnal összecsomagoltak. A kulcsosház akkori tulajdonosa nem hitt nekik, mondta, hogy sosem volt még ilyen panasz. Lehet, hogy hazudott? - kérdezte Hanna a történet végén.
Kislányként izgalmasnak találta ezt a rémmesét és máig eszébe jut. Elmesélte, Allison válaszát még megvárta, azután elnézést kért, mielőtt távozott:
- Ha megbocsátanak, én most megyek, mert holnap korán reggel utazom. Nagyon örültem a találkozásnak és remélem, találkozunk még máskor is!
Mosolygott a végén és elment a szállására, ahonnan következő hajnalban indult is vissza New Yorkba a férjéhez.

//Köszönöm a szabadjátékozást:)//

A kérdéseim, egyikére sem kapok választ a csajtól, csak Hanna mond el egy mesét, ami a szüleivel tőrtént meg, majd kérdez is a végén.
- Igen, szerintem tuti, hogy hazudott. - Mondom, majd nyújtózok egyet, és fel állok a helyemről, vagy is onnan ahol eddig ültem. Majd, utánna el búcsuzik bocsánat kérően, mert ő másnap már megy is, hogy hova az nekem most mindegy.
- Viszlát, és jó utat, valamint én is örültem a találkozásnak, és én is remélem, hogy még fogunk találkozni. - Mondom, de én még nem indulok el, mert még szeretnék segíteni a lánynak a mosogatsban. Amint végzek, vagy végzünk a mosogatással, én is búcsuzom tőle, de nem végleg, hisz holnap nállam fog önkénteskedni.

(Én is köszönöm a játékot.)