Belleplain tábor

A gyerekeket bevittem a házba, legalább is azt a részét, akit még megtaláltam. Zam és Sweety néni az erdő felé vették az irányt, de a bátyám, a sógornőm és Puppy hova tűntek? Igaz jobb testőrt nem is találhattam volna, mint azt a kutyát, de aggódtam értük. A sértéseket hallottam, lassan léptem anyámékhoz közel, de ekkor érkeztek meg szerencsére a felmentő seregünk tagjai. Felnevettem Logan szavain, mosolyogva léptem oda és nyomtam egy puszit az arcára. Velünk mindig kedvesebb volt és soha sem ennyire szigorú. Talán, mert minket kiskorunk óta ismert.
- Mindig is olyan remek érzéked volt a gyerekneveléshez Logan. Nagy részben neked köszönhetően lettünk olyanok, mint amilyenek vagyunk.
Csak szeretet volt a hangomban, a többieknek lehet, hogy ijesztő a mogorva kanadai, már ha elhiszik, amit mond. És reméltem, hogy megteszik, mert akkor anyának, Charles-nak és Hanknek igencsak sok dolga lesz a következő napokban.

Meglepetten néztem Laura-ra, elrontottam a nevét, annyian voltak az elmúlt percekben, hogy a kislánnyal kevertem össze. Már rászóltam volna a gúnyos hangnem miatt, amikor fémkarmokat pillantottam meg. Zavartan néztem fel és végtelenül kislányosan mosolyodtam el a megjelenő férfira.
- Köszönöm James! – mondtam zavartan elvörösödve.
Nem szerettem volna ennyire zavarba jönni, de mindig megtörtént, amikor betoppant, vagy ott volt a közelben. Már a csatabolygó óta. Másra kellett volna gondolnom és nem rá, mert a végén olyan zavarban leszek, mint Mugurama és Jake Csilla közelében. Még két valaki? Hátrakaptam a fejem, ahogyan megláttam Hood-ot… nyeltem egy nagyot. Az elmúlt éveket, ezt a fél évet és a másik életben eltöltött legalább négyet azzal töltöttük, hogy egymást kerültük James miatt, és most itt volt a táborban ő is. Itt van a két férfi, akiktől a lehető legjobban zavarba jövök a világon és még a gyerekekre is felügyelni kellett volna. Nyíl a hátából? Adia kapta a fejemet James irányába és te jó ég!
~ Adia, ne! ~ gondoltam. ~
De eddigre késő volt, már ő irányított és indultunk utána.
– Logan, várj! – szólt utána Adia. – Engedd meg, hogy Serena ellássa a sebet, jobban ki tudja szedni a nyilat, mint te, és kevéssé fájdalmasan.
~ E… ezt most muszáj volt? ~ kérdezte zavartan tőle. ~

Mugurama a kérdésemre visszakérdez, de vagy én vagyok túl szőke vagy ő tette fel rosszul a kérdést, mert nem értem hogy mire gondol, s még mielőtt válaszolhatnék már tovább is megy, láthatóan Stephez, bár annyira nem érdekel a dolog, gondolom fontos megbeszélnivalójuk van. Kicsit bambán ácsorgok és nézek a levegőbe, a tegnapi napon merengek ennyire, egészen addig amíg fel nem tűnik hogy mi folyik nem messze tőlem, ez a karmos fenyegetőzéses dolog, ami mit ne mondjak nincs ínyemre.
- Na persze, összevarrni... Na ne röhögtess. - Jegyzem meg kellemetlenül, tudván hogy tanár, és egy tanár úgysem ölhet meg egy diákot, legalább is nem tanácsos.
- Bár azok közül a felnőttek közül akiket eddig megismertem... - Mondom ki emelkedő, elmerengő hangnemben, ismét hangos gondolatok, csak a végét már nem sikerült kimondani, sajnos vagy szerencsére nem tudom, annyira nem is nagyon érdekel. Laura felé fordulok, és érdeklődve nézek végig rajta.
- Minden rendben Chuck? - Mosolygok rá. - Ne foglalkozz vele, a flegmázás nem olyan dolog amiért különösebb problémáid lehetnének. - Legalább is szerintem.

- AU!
Mondja mikor a lány megsokkolja egy kicsit a pikkelyeit, majd Laura felé kacsint. Ez a csaj kacérkodik vele, de ez egész jó.
- Hé ne húzzál már-, suttogora fogja a hangját-, a főnökasszony meglátja és megnézhetjük magunkat. Hívja Boris bácsit, ja nem tudja hívni mert most éppen nem veszi fel a telefont szokásához híven.
Odaérnek a többiekhez.
- Nos hölgyeim, én vagyok a felelős, hogy ne hogy süti és ásványvíz túladagoláson essenek át. Vaszilij Dragunov szolgálatukra.
Játékosan meghajol.
Látja, hogy Csilla pasija éppen egy másik, különös csajjal beszélget.
- Te, Csilla. Ki az a csaj aki a barátoddal beszélget? Nagyon fura nekem.
Majd végignézz magán, és felkuncog.
- Ja ki beszél a furaságról?

Mosolyogva nézem végig Vaszilij műsorát.
- Azt hiszem hogy ilyesmi miatt nem kell aggódnod. - Mondom kissé nevetve, utalva ezzel arra hogy nincs sok süti, de átnyújtom neki ami még maradt, meg persze Laurának is. A srác kérdésére Stephre nézek, majd kissé megvakarom a fejem.
- Ő Stephanie Davidson, a főnökasszony lánya, a jövőből... Fura mi? Nagyon félti tőlem a társaságot, és tegnap elég csúnyán összevesztünk. - Mondom a mellékesen nem lényeges információkat, végül is ennyit tudok róla mert eddig nem volt alkalmam jobban megismerni, és ha ugyan úgy viselkedik majd mindig mint a multkor, akkor ennél jobban nem is fogom, és nem is akarom majd megismerni. Közben Mugurama is visszatér, és mond egy olyan szót amit eddig világéletemben nem hallottam, de sejtem hogy mit jelenthet... Úgy körülbelül legalább is. Megcsókol, én pedig meglepődök, egyre merészebb, de ez így van rendjén, szóval elég hevesen viszonzom egy ölelés kíséretében, aztán meg csak néz, én meg természetesen nézek vissza rá... Olyan szépek a vágott szemei, mindig is szerettem az ilyen embereket. Végül még ad egy jótanácsot a társaságnak, amire elvigyorodok.
- Tudod drága... Ezt tapasztalatból tudom, néha büntetés közben lehet a legjobban összeismerkedni a tanárokkal, nem mindel természetesen, de tuti itt is van olyan. - Majd kissé elgondolkodok, ez látszik a felvont szemöldökömön is és a merengő tekintetemen.
- Bár igaz nekem már csak egy húzásom van és repülök. - Vigyorodok el, nem nagyon aggaszt a dolog, sőt kicsit még viccesnek is tartom hogy milyen gyorsan összejött, amúgy sem először vagyok ilyen helyzetben, az egyetlen amit kb sajnálnák az a társaság, bár abból se mindenki. Végül arra amit súg a fülembe kérdőn nézek rá.
- Mert eddig nem? - Ez az első dolog ami erről eszembe jut, de örülök neki hogy így érez és csak remélem hogy valójában is így érzi. Mindenesetre is a kezem, amellyel eddig a derekát karoltam át, nos kicsit lentebb csúszik a hátáról, ezt elég valószínű hogy érzi, s mindeközben csak kajánul vigyorgok rá.

Vaszilij csak nézz erre.
Jövőből jött lányok. Érdekes világba lépett, mintha csak valami elcsépelt sci-fi filmbe járna. Ez legyen a legkisebb problémája.
Csilla barátja odalépett a sárkányfiúhoz és kezet nyújt neki.
- Cső, Vaszilij Dragunov vagyok, de csak hívj Sárkánysrácnak. - Viszonozza a kézfogást. - Helyzet?
Látta, hogy a két fiatal között csak izzik a levegő.
- Ha esetleg nincs öngyújtód, és sürgősen kellene egy, akkor csak keres engem

Kezd érdekes lenni a dolog, úgy tűnik hogy Mugurama utánozza amit csinálok, valószínűleg az első alkalom hogy ilyesmit csinál, ennek pedig nagyon örülök, mert így én vezetek, és ez azt jelenti hogy nálam a dominancia, ami csak még jobban feltüzel... Szeretek uralkodni a másik fél felett. Lépnék a következő " szintre " ám a drága barátom, nos elment bemutatkozni. Kicsit furcsállom hogy így tett, bár nem minden ember egyforma, és hát ez így, hogy nekem most háttal van, nos... Maradjunk annyiban hogy jó, egyrészt mert a tekintetem roppantmód gyorsan átvándorol az alfelére, és ez ismét ráad egy lapáttal az amúgy is tüzes hangulatomra. Egy gyors, ám mégis csendes és szinte suhanás szerű mozdulattal lépek közel Muguramához, s ezzel a lendülettel csapok rá az alfelére, amely elég nagyot csattan, és persze ott is marad a kezem erős markolással. Ha eztán még tudom, nos a vállára hajtom a fejem. Kíváncsi vagyok hogy milyen reakciót fog ez kiváltani belőle, nem hiszem hogy számítana ilyesmire.

Nos, nem az a reakció jött a sráctól mint amit vártam, igazából azt hittem hogy ugrani fog egyet, de egész jól tűri, az átlag nem szokta. A csókot viszonzom, aztán csak élvezem a dolgokat, amit nem tartanak sokáig
~ Tényleg csak utánoz. ~ Gondolkodok magamban, és elégedett vagyok a dologgal ugyanis...
~ Az enyém vagy. ~ Nem gonoszul az enyém, hanem inkább... Hogy is fogalmazzam? Tulajdonilag? Talán, bár ő nem egy tárgy és ezt én is tudom, de az előbbi dolog igencsak sok magabiztosságot ad nekem vele kapcsolatban, úgy értve hogy mostmár tutira veszem hogy ilyen téren inkább én hordom a nadrágot.
- Olyan aranyosan szégyenlős vagy. - Mosolygok kacéran rá a szavai és az áramos trükkje után, mely szerint sikerült igencsak jó hatást gyakorolni rá. Az egyetlen ami megállít abban hogy ismét oda menjek hozzá, nos az a tekintete, és ha tényleg ennyire szégyenlős, nem akarom kellemetlen helyzetbe hozni. Szóval át térek a pikkelyes srácra, és máris van neki egy kérdésem.
- Öngyújtó? - Nézek rá kérdőn, szőkén, persze.