Másik Világ

sikeres teleportálás és sikeres vágás, azonban a gyors ketté hasítás nem jön össze, és ez okoz némi komplikációt, konkrétan körém tekeredik, és szorítani kezd, ezzel erősen meggátolva a mozgásban, és úgy tűnik hogy meg akar fojtani, nem tudom hogy mennyi esélye van erre páncélon keresztül, de nem sokra saccolnám a lehetőségét. Megpróbálom valahogy a karomat úgy mozdítani, hogy belevágjak a nyúlós férge testébe, s ezzel próbáljam meg rávenni arra, hogy eresszen a szorításból, de mielőtt egyáltalán megpróbálhatnám, az ellenfelem konkrétan kap egy nagy ütést a semmiből, és összeesik a padlón. Meglepő fordulat, s úgy érzem nem lett volna erre szükségem, hiszen elbírtam volna vele egyedül, de így inkább nem szólok semmit, nem mintha nem mernék, csak egyszerűen fölöslegesen pazarolnám a levegőmet egy ilyen apróságra. A képen lévő hajókat jómagam is " megcsodálom ", bár engem az ilyen high tech dolgok sosem nyűgöztek le, akkor sem ha idegenekről van szó. Átgondolva a helyzetet, nagyon úgy néz ki hogy ideje munkába állni, és tenni a dolgomat, segíteni azt akinek szüksége van rá... Miért kellett nekem pont az x-ment felkeresni? Ha valahogy képesek aktiválni a szerkezetet, megyek én is velük, végül is mit számít ez nekem? Úgy értem mit veszíthetek?

Sue ütötte ki a másik két társát, nos igen, ha Halla mentálmágiázik, akkor nem sokan tudnak neki ellenállni. Így a saját varázslatom fenntartásával is felhagytam. Ám ekkor nekemrontott valami a lábamnak. Meglepetten néztem le a kis plüssmedvére, amikor odajött ütlegelni a lábamat. Felkaptam a kezembe és reméltem, hogy nem fog megharapni. Ennek a világnak a Serena-ja lehetett itt valahol és az övé lett volna?
- Én veletek vagyok – mondtam. – Csaknem Serena egyik állatkája vagy? Lehet, hogy haza viszlek Ingridnek, oda lenne érted a lányom – mosolyogtam rá. – Mit szólsz hozzá?
A monitorokra néztem, meg a kérdéseket is hallottam, de nem voltam műszaki kütyü. Azonban ha ez így van, akkor…
- Véget kell vetnünk a háborúnak – mondtam a volt asgardi felemnek. – Te képes vagy rá… és nem ez lenne az első, hogy másik világ Asgardját mented meg.
< - Csak előbb ezzel a négy féreggel még számolok – feleltem megvetően. – Közöld velük, hogy távozunk s kapnak sereget. De többet tőlem ez a világ ne várjon, nem értük teszem, csupán Asgardot mentem meg. >
Most pedig még herold is lettem?! Vettem egy mély levegőt és a csapatra néztem.
- Thorhalla és én elmegyünk és hozunk egy hadsereget – mondtam mindenkinek. – Azt hiszem véget fog vetni Avalon és Asgard háborújának… Ben, Johnny, Tyler – mondtam, azoknak kiket tényleg jól ismertem. – Tartsátok a frontot, amíg nem jövünk.

Aktív mágia: -
Passzív mágia: Asztrálpajzs



Gúnyos mosolyra húztam ajkaimat, mikor végül átvettem a nő felett az irányítást. Kacagni támadt volna kedvem, mikor megéreztem ellenkezését, mindig is szerettem az ilyet, hogy az áldozat küzd s így csak még inkább ki lehetett élvezni azt, hogy azt teszek vele, mit én akarok s nem azt, mit ő. Érezni a kétségbeesést, a félelmet s a káoszt, hogy mindent elveszek tőle, mily felemelő s kielégítő érzés. Azonban a halandó férgek még örömömet is szegik, mert a megmaradt szajhát is leütik. A gépek képeire pillantottam, egy új sereg, nem elég a mi világunkban a közeledő kree armada, de itt egy másik. Ironikus. A volt halandó énemre pillantottam a szavai után.
< - Csak előbb ezzel a négy féreggel még számolok – feleltem megvetően. – Közöld velük, hogy távozunk s kapnak sereget. De többet tőlem ez a világ ne várjon, nem értük teszem, csupán Asgardot mentem meg. >
Méla undorral pillantottam a talaj felé, mind a négy a földön feküdt, így újabb rúnákat rajzoltam a levegőbe s ezúttal térmágia segítségével hajítottam ki ezt a négyet az űrbe. Gyors halál számukra, de itt mégsem kínozhattam halálra őket, mert valószínűleg a jelenlevők többsége nem tűrte volna el. S mindezek után nem maradt más, mintsem mi Asgardra menjünk. A mágiámat használtam fel, hogy megérezzem fajtársaim merre vannak ezen a világon, hogy merre van Asgard város s ha megtaláltam újabb varázsszók után betegeszöld füst fog körbeölelni engem, a volt halandó énemet s azt a valamit mi nála volt s ha minden igaz a varázslat elmondása után Asgardon kell megjelennünk.

Aktív mágia: védőpajzs, teleport F4 ki az űrbe, majd Steph, Teddy és Halla Asgardra
Passzív mágia: Asztrálpajzs, mentálpajzs, teleportálás gátló

Fegyver: Skymningen
Mágia: 50 egység

~ Lassú voltam. ~ jelenti ki egyszerűen Albert magában, miközben szembe néz a reá lesújtani készülő pengével. Nem keres kifogásokat, okokat vagy magyarázatot. Egyszerűen a végén, a ténymegállapítással kezdi. Rövid időt saccol magának, így nincs sok ideje gondolkodni. Még csak életének filmjébe sem kezd bele...érdekes, hogy a halál előtti pillanatba mi minden belefér. Például a felismerés, hogy nem akarja látni élete filmjét. Átélte és nem tetszett neki. Nem akarja felidézni a rossz emlékeket. A szépek pedig inkább pornófilmbe illőek. Arra meg éppen nincs szüksége...

...~ Ki lehet ilyen kirobbanó formában? ~ Fut át a gondolat az agyán, miközben a berobbanó falat. Aztán kezdi megérteni. Sok-sok kapitányt lát. Valamelyik olyan, mint ő maga. Ugyanakkor sokan egészen mások. Egy a közös bennük. Harcra készek és Albert tudja ez mit jelent. Vérengzést. Már-már tápászkodna fel, amikor hirtelen rántást érez...

...és egy egészen más helye ül fel, nagyon lassan. Olyan szinten magukkal sodorták az események, hogy hosszú másodpercekig csak "kamillázik". Nézelődik és nem érti mi történik körülötte. Aztán a valóságba először sajgó karján végigcsordogáló vékony vérfolyam rántja vissza. Sebére néz, de se nem halálos, se nem súlyos. Így lassan feltápászkodik és körbetekint. Próbál embereket és lényeket beazonosítani, ismerős arcokat keresni...és talál. De nem tetszik neki amit lát...egyelőre csak nézelődik, ha kell védekezik, de nem avatkozik közbe semmibe se cselekvőként se beszélőként...kivárásra játszik, mint már annyiszor.

- Fáklya vagyok! Johny a Csodálatos Storm - mondja Fáklya Reptilenek.
Thorhalla és Steph elteleportál. Majd Reptile könnyedén irányítja a gépet (mivel részben embertelen tech) és nyit kaput New Yorkba a central parkba, ahol a legtöbb hős van még. A monitorokon semmit se találnak: Reptile se tud rajtuk kiigazodni,d e ez inkább egy monitorozásra és elemzésre készült hely. nincsen fegyver, amit elvihetnének.
- Azt mondta a gyík fickó, hogy ez shi'ar hadsereg.

Thorhalla-Steph:
A páros Asgard szélére érkezik az égen valkűrök százai és több tucat brit kapitány és furcsa fantasy lány háborúzik. Mintha a mesekönyvek figurái vívnák véres harcukat.

Tyranis:
A férfi érdeklődve figyeli.
- Érdekes. Nem érted az érzelmeket. Lássuk. Én nem uralkodom. Felfedezek. Nincsenek buta illúzióim. A halál értelmetlen csak vesztesség. Pazarlás. Ha akartam volna végzek veled és a többivel, de ti csak egy felmérés voltatok. Összehasonlítottalak titeket az én világsombeliekkel. Viselkedés és lehetőség. A mi világunkban bár buta naiv álmokkal ruháztak fel, de nem vagy menthetetlen. Te... te viszont értelmetlen vagy. Apád vágyát követed, de az ő vágyának van múltja. van értelme. A tiédnek nincs. Nem vagy több, mint egy lány, aki apja szeretetéért és elismeréséért képes követni annak ostoba útját. Szomorúan szaklátókörű és emberi gondolkodás.

Adam a többiekre néz.
- Szóval nincs fegyverünk. Csak a csajokra számíthatunk. Valamint esetleg innen - int a teleportáló felé juthatunk le a harctérre. Shi'ar hadsereg. Nem hallottam róluk, de rosszul hangzik. Valaki legalább egy bazi nagy puskát adjon. Vagy valami. Ki kéne húzni amíg a hölgyek hozzák az ígért sereget. Nem akarok elpatkolni itt. Hazamenni sem nagyon van kedvem. Nekem itt pont jó. Szóval mentsük meg a helyet. - mondja a férfi mosolyogva és a térkapuhoz lép. Aztán visszanéz Reptilre.
- Remélem jó helyre kerülünk gyíkpofa. - mondja kicsit őrült vigyorral és előre veti magát. Amint átér körülnéz és keres valami katona akivel esetleg beszélhet. Odamegy hozzá és megszólal.
- Adam Taylor hadnagy vagyok. Kéne egy puska vagy valami. Jön a Shi'ar hadsereg. Azt hiszem bajban vagyunk. Szóval harckészültségbe. Üzenjen minden központnak támaszpontnak stb. Jó ötlet volna fent látni a vadászgépeket meg kilőni az atomokat. Nem akarok megdögleni. Talán az atom lelassítja őket. - fejezi be végül kedélyesen figyelve az eget és várva az égi áldást. Megpróbál valami masszív fedezéket keresni.

Könnyedén sikerül kaput nyitnom valamiféle parkba, ahol úgy tűnik már többen is gyülekeznek, a fáklya szavait, még figyelmen kívül is hagyom, úgy értve hogy számomra nincsen benne új infó, csak elismételte valakinek, ha az esetleg nem figyelt volna, ezzel pedig mi problémámnak kéne hogy legyen? A kapun átlépő alak szavait viszont nem lehet egyszerűen szó nélkül hagyni, nem tudom hogy miféle emberi szokás ez, ez a... Jópofizás talán, de ennek egyrészt nincs helye most itt, másrészt pedig az alap tiszteletet mindenkitől elvárom, ahogyan én is megadom másoknak.
- Több tiszteletet ember. - Mondom kissé szúrósan, nem agresszívan, de könnyen érthető hogy nem tetszik ez a fajta viselkedés, főleg nem egy idegentől, mert talán egy olyan személytől akit ismerek, s tudom róla hogy olyan személy, attól még el is nézném, de tőle nem. Megvárom amíg mindenki átmegy a kapun, aki akar, ám úgy érzem hogy nekem fontosabb helyre kell most mennem, tájékoztatnom kell Attilan népét a veszélyről, így ha tudok utána nyitok oda egy kaput, bár kétlem hogy menne, de valami mód csak van rá, hiszen ide az emberek, s valószínűleg az ő hőseik is kevesek lesznek, s ha mégsem, akkor is jól jöhet eme segítség, bár nem tudom hogy itt milyen viszonyban van egymással a két nép, de remélem hogyhajlandóak segíteni, már ha el tudok oda jutni, bár igaz, a nemrég eltűnt két nő is hoz egy hadsereget, ha jól értettem, de meg kell hogy próbáljam, ha harcba megyek, azt szeretném a népem oldalán megtenni, akkor is ha ez egy másik világbeli nép.

ÚGy néz ki a nagyra nőtt gyík képes kezelni azt a szerkezetet, meglepő egy állattól, és erről azt hiszem nem is kell többet mondanom, a kapun átnézve a central park tárul a szemeim elé, és úgy tűnik hogy ezen világ hősei már ott sorakoznak, ó és nem mellesleg két személy el is tűnik, és valamiféle hadsereggel akarnak visszatérni, ami jó! Nem hiszem hogy ezek a szánalmas emberi férgek képesek lennének megállítani egy idegen flottát, még az én segítségemmel se. Hezitálás nélkül lépek át a kapun, nem foglalkozva azzal hogy esetleg kinek " koccanok " neki, vagy kinek állom el ezzel az útját egy pillanatra, nem tartok attól hogy hova kerülhetek, hiszen tudom hogy a park az, ahol a kapu másik oldala van, de azt mondjuk nem értem, hogy onnan mit akarunk csinálni, hogyan akarunk onnan védekezni egy ilyen dolog ellen, de ezt nem hozom fel, felesleges lenne, s más sem tudna rá értelmes választ adni, maximum egy rakat ostobaságot hordanának össze, azzal pedig nem vagyok előrébb, talán egy e világbeli személyt kéne megkérdeznem... Nem is csak talán, egészen biztos, a pengét megszűntetem, de a páncélt továbbra is magamon hagyom, egyenlőre jobb ha marad, s ostobaság lenne "levenni", ha úgy is sejthető hogy később valószínűleg szükség lesz rá.

Az a furcsa alak, aki főleg egy nagyra nőtt hüllőre emlékeztet úgy tűnik tudja hogyan kell kezelni a teleportot, és nyit egy kaput a central parkba, ahol könnyen láthatóan már többen is összegyűltek, és valószínűleg készülődnek a... A támadásra, vagy talán éppen védekezésre, mondjuk nem tudom hogy egy park közepén gyülekező társaság hogyan akar bármit is csinálni, de végül is hé, nem otthon vagyok és tuti hogy van valami hű de hú de módszer amit be fognak vetni az idegenek ellen, én pedig nem vagyok hős, nem is voltam az, nem is nagyon akarok az lenni, néha elkövettem kisebb jó cselekedeteket, de úgy igazából belegondolva nagy hőstetteket soha, és ha rajtam múlik nem is fogok, most se, hiszen végül is csak technológiát akarok lopni, és talán minden megteszi, egy darabka " számítógép " vagy bármi, s ha haza érek élve, mert tudom hogy ebből nem biztos hogy élve jövök ki, akkor még elemeztethetem valakivel, már csak azt kell kitalálnom hogy az új énem hogyan venne rá erre valakit anélkül hogy az elárulja a dolgot valakinek, és hogy ne gyanakodjon esetleg... Fogós kérdés, talán érdeklődnöm kéne egy telepatánál aki rávesz nekem valakit, de mondjuk ez rá érne később is és nem most kéne rajta gondolkodnom, egy könnyed mozdulattal suhanok át a kapun, majd alaposabban végig nézek a parkban lévőkön, és ha tudok akkor ahhoz a kis társasághoz csatlakozok, akikkel korábban azon a repülőn vagy mi a szöszön voltam, elég erősnek tűnnek, habár valószínűleg mindenki menni fog mindenfelé, de remélhetőleg azért mégsem... Ezt most megmondtam mi?

A teleportálás után felnéztem az égre, hihetetlen látványt nyújtott, ahogyan megannyi lény háborúzott egymással. Soha sem láttam korábban még ilyen háborút, csak Halla emlékeiből tudom, hogy milyenek is voltak, amiket Asgardon vívtak. De átélni? Nem, összesen az angyalok hátsóját szoktam megmenteni, de semmi több. Az pedig ehhez közel sem volt fogható. Vajon képes lesz arra, hogy megállítsa mindezt?
- Próbálj meg nem elmászni valahova, hanem maradj mellettem – mondtam a macinak. – Egyébként Stephanie vagyok, te?
Eddig sem volt képes senki sem véget vetni ennek a mészárlásnak, miért pont neki sikerülne? Nem voltam általában ennyire pesszimista, de ez most olyan helyzetnek tűnt, amihez mi kicsik és kevesek voltunk… de ha nem sikerül. Akkor nem tudjuk a shi’ar sereget legyőzni és mi sem jutunk haza, nem láthatom többé a férjemet és a kislányomat sem.

Aktív mágia: -
Passzív mágia: Asztrálpajzs



A villanás után egy enyhe megvető s lenéző fintorral néztem végig a csatatéren. Legalább némileg jobb volt, mint az otthoni utolsó megvívott háborúnk, hol csak holtakkal kellett háborúzni. Felnéztem az égre, majd a romokra, mik szeretett városomból maradtak. Megvetéssel tekintettem a mocskos féreg halandókra, kik most is harcoltak s isteneket öltek. Hová fajult ez a világ, hol ezek a lények is kihívást jelentettek a büszke fajomnak?
- Ennek a háborúnak vége! – kiáltottam hangosan a levegőbe.
Kételkedtem benne, hogy bárki meghallotta volna, így varázslásba kezdtem, védőpajzsot létrehozva az összes harcoló között s körül. Végig erre koncentrálva a varázsszavakat hangosan kántálva s a rúnákat a levegőbe vésve. Próbáltam félbevágni a csatateret a mágiával s úgy igazítani, hogy az egyik felére az asgardiak, míg a másikra a halandó férgek kerüljenek. Mikor mindezt sikerült elérnem két széles karcsapással húzom szét igencsak erőteljesen a mágiámat s a láthatatlan erőtérnek el kellett egymástól szétválasztania a harcoló feleket. Ha sikerült továbbra is koncentrálok, nehogy bármelyik is áttörhesse a mágiámat s újra egymásnak essen. Ha mindez sikerült kezdek bele a telepatikus üzenetben mindenki felé, kik itt voltak.
~ Ennek a háborúnak vége van! ~ csattan a hangon dühösen mindenki fejében parancsolón ~ Nem ti vagytok egymás ellenfelei, az igazi ellenség most közelg Midgard felé s shi’aroknak hívják őket! Ti… Asgard s Avalon népe vagytok ezen világ utolsó esélye s a sajátotokének is. a Kilenc vVlágnak! A háború értelmetlen, ha nem hagytok fel vele s nem léptek túl a pusztán gyermekded sértettségen, mit azért vívtok, hogy kik is istenek ezen a világon nem lesz miért harcolni. Mind meghaltok! Tegyétek le a fegyvert! Ki nem teszi s továbbra is harcolni óhajt, azzal én magam végzek. Nem ezen világ Thorhalla-ja vagyok, számomra nem idegen azt, hogy vért ontsak s ha ez kell ahhoz, hogy több asgardi vére ne hulljék, hát állok elébe! Fél percet kaptok! ~

Aktív mágia: védőpajzs fenntartva és telepatikus üzenet mindenki felé
Passzív mágia: Asztrálpajzs, mentálpajzs, teleportálás gátló

Fegyver: Skymningen
Mágia: 50 egység

Ismételten felemelkedek a földről, és természetesen kapálódzok mellé, agresszívan, de szép lassan talán kezdenek eljutni a tudatomig a szavak, s kissé alábbhagyok ezzel, de talán egy 5 másodperc csendes figyelés után megint vadul belekezdek, ám immáron korántsem annyira agresszívan, s szép lassan ismét elhal a mozgás, s a tekintetem kissé üressé vállik, a vörös fény pedig lassan eloszlik.
- Ó heló! - Mosolyodok el végül, és mivel nem tudom hogy ki az akiről beszél így nem is reagálok rá, s mielőtt bármit is tehetnék, már nem ott vagyok ahol eddig, már megint ugyan az csak ezúttal olyan dobálandó ketyere nélkül. A következő ami a szemem elé tárul az egy tömör mészárszék, vagy legalább is egy igencsak szaftosnak kinéző harc, ami hirtelen olyan szinten eltölt gyönyörrel hogy csak annyi csúszik ki a számon hogy:
- Woaaaa.... - Elcsodálkozva, s csak nézek és gyönyörködök, a nő szavai is csak nehézkesen jutnak el a tudatomig, ha le is tesz sem reagálok, csak nézem a harcot.
- Ez eddigi életem legszupibb napja! - Török ki végül, kezeimet felvetve az ég felé, hangosan felkiáltva, s gyönyörködöm amíg lehet, ma már öltem, talán ezért nem rohanok bele a tömegbe, de ha megtenném akkor mind meghalna, MIND AZ ÖSSZES! Ó s itt realizálom hogy szóltak hozzám, s talán nagyon megkésve de azt hiszem tudok választ adni.
- Izé... - Nézek fel szégyenlősen a nőre, legalább is szégyenlősnek tűnik.
- Én... Teddy. - Mondom, majd a tekintetem visszaterelem a harcra, és kissé pattogni kezdek az izgatottságtól.
- Olyan izgi-izgi-izgi-izgi-izgi! - Teljesen feldobott ez most, örülök hogy ide kerültem, ki tudja milyen onalmas lett volna ott ahonnan jöttünk.

A hősök megérkeznek a kapun és ott az ANgyalok és az X-men fogadja. Látják, hogy Tyranis és Stark már egy holomonitoron állítanak fel terveket.
- Tudjuk.
Mondja Logan bárkinek, aki szólna.
- A baj az, hogy ez a shield főterülete és a testvériségnek hála túl sok a sérültünk. Ha le is győzzük őket akkor se tudjuk utána mivel állítsuk meg a következő hullámot.

Thorhalla-Teddy-Steph:
Halla szavaira a harcolok lassan befejezik és Avalon meg Einar egymásra pillantanak. A szemükben gyűlölet lángja, de megadóan adják fel a bosszút.
- Heimdal?
Kérdezi Steph a látót, akinek szemei az univerzum végtelenjét mutatják.
- Igen. A csillagok végtelenjéből jönnek. Számuk hatalmas. Seregük... sose láttam ehhez foghatót. A háborúnkkal elveszíthetünk mindent. A két seregnek muszáj szövetkeznie a győzelemért.
Feleli midgardiak nyelvén a férfi. Einar ismét Avalohoz fordul aki megvetve engedi le a kezét. Thorson a levegőbe emeli a lándzsát és a kékes fény borít be mindenkit.

Ismét mindenki együtt (kivéve Tyranis):
Stark hirtelen döbbenten nézi a kijelzőket.
- Valami jön!
Mondja és egy kék fény keretében megjelenik Asgard levegő városa felettük. A levegőben Thorhalla, valkűrök és Britannia Kapitány több verziója. Másik Steph és Einar teleportálnak le a hősökhöz.
- Asgard és Avalon seregei büszkén állnak újra a halandók oldalán. Talán utoljára.
A Föld legnagyobb hősei most egy emberként pillantanak az űrbe, ahol egy hatalmas sereg száguld feléjük.
- Angyalok... GYŰLEKEZŐ!
Üvölti Stark és Tyranissal együtt nyom meg egy gombot, aminek hála az összes még repülő Hellicarrierből kiszáguld egy-egy lézer.

Tyranis:
A férfi lassan nyúl Tyranis felé, aki ettől egyre inkább elgyengül. Mire elmozdulna teste már túl gyenge és egy rongybabaként zuhan Jereziah karjaiba.
- Nem halsz meg drága. Elemezni akarom az agyadat. Felboncolni téged. Megfejthettem minden részletedet anélkül, hogy az X-mennel kéne játszanom.
Mondja Jereziah büszkén és Tyranis érzi, hogy a vámpírtól olyan gyenge lett, hogy már szólni se bír. Egy izma se hajlandó öt szolgálni.

/Utolsó részhez közeledünk már csak pár kör. Innen kezdve gyorsabb körváltások lesznek./

Megkönnyebbülten sóhajtottam fel, amikor a harcoknak vége lett és végre hatott rájuk az észérv. Bár ne emiatt lett volna a harcoknak, hanem teljesen másért. Teddy-re néztem, nem tudom, hogy mi izgalmat talált ebben a szörnyűségben, de végül a „nagybátyám”, Heimdall is megerősíti, hogy valóban közelednek a Shi’arok. Egy újabb teleportálás, ezúttal Einar-nak hála, lassan többet teleportáltam ma, mint amit gyalog tettem meg. Végül megérkeztünk vissza mindenki máshoz. A többiekre néztem, szóval ők is ide találtak, megvolt a másik Thorhalla is, meg még igencsak sokan mások is. Egyelőre mi itt sokat nem tehettünk, ha a földi egységeik leérnek, majd akkor leszünk csak hatékonyak.

Aktív mágia: -
Passzív mágia: Asztrálpajzs



Kellemes csalódás, hol hisznek nekem s nem küldenek el azzal, hogy vipera szavaimat máshol mondogassam. Igaz meghazudtolni nem voltak képesek abban, hogy valóban úton van egy hadsereg s nélkülem tehetetlenek. Újabb térmágia használat, kezdett oly unalmassá válni mindez már… Méla undorral néztem az e világi Stephanie-ra, szóval itt ő volt Einar felesége s ezért vigasztalódott az én énem Jonathannal. Szúrós szemmel pillantottam a saját halandó énemre, itt bekövetkezett, mit korábban Rémálom mutatott.
< - Hacsak a férjem közelébe mersz menni odahaza, bánni fogod azt is, hogy létrehoztak a lelkemből! – vicsorogtam. – S ha szerencsétek van a másikkal, akkor még Jonathan-t is láthatjátok, ha Thorhalla itt van, ő sem lehet messze. >
Körbenéztem azon a helyen, hol voltunk, akkor kényelembe helyeztem magam, ha nem, varázsoltam magamnak egyet. Mára több jót tettem, mint ami elvárható tőlem a következő évszázadban, így nem voltam hajlandó tovább kivenni a részemet a harcokból. Már megtettem, mikor megállítottam Avalon seregét s megmentettem azoktól a férgektől Asgardot.

Aktív mágia: -
Passzív mágia: Asztrálpajzs, mentálpajzs, teleportálás gátló

Fegyver: Skymningen
Mágia: 50 egység

Adam mosolyogva nézi a taktikával foglalkozókat és arra indul. Ha eléri őket mosolyogva pillant rájuk.
- Uraim kaphatnék valami rendes fegyvert, és eljuttatnának a csatatérre? - kérdezi kaján vigyorral az arcán miközben a monitorra pillant. Próbálja elemezni a helyzetet. Az angyalok gyülekezőjére elmosolyodik. A másik ő is valahol itt kellene, hogy legyen.
- Kaphatok egy rádiót? - kérdezi végül és ha adnak neki mosolyogva szól bele.
- Itt Adam Taylor. Az itteni Adam Taylort keresem. - mondja már már nevetve. - Ha tudnál szerezz nekem valamit amivel odapörkölhetek az idegeneknek. - fejezi be vigyorogva. Reméli, hogy az evilági énje is olyan mint ő. Legalább nagyjából, és ő is kíváncsi rá.

A harc elég gyorsan véget ér, és kissé csalódok, nem volt annyi halál mint amennyiben reménykedtem, és egyszerűen oly kevés ideig tartott ez a csoda, de attól még jó volt látni, s ami azt illeti ami most történik már szinte fel se bírom fogni, valami hapek beszél, egy hadseregről, valami olyasmi izéről amiről még nem hallottam korábban, és aztán már megint máshol vagyok.
- Majonéz... - Ennyit tudok mondani erre, és valóban semmi többet, mert erre értelmes lény amilyen én nem vagyok már egyszerűen nem képes többet modani, de mivel én olyan kis szuper vagyok, ha már mondtam valamit, legalább nyomonkövetem ami egyből eszembe jut róla, és hátha megyek vele valamire, így hát...
- Majonéz? Trutyi. Takony. Orr. Fej. Nyak. Test. Láb... LÁÁÁÁB! - És ezzel realizálva hogy mi is van, konkrétan neki ugrok ama nő lábának, kivel eddig is oly nagyon elvoltam hogy szinte sehogy, de ő legalább felvett nem is oly régen a földről, ó s ezután az ugrás után megkapaszkodok a lábában, szinte minthacsak oda cuppannék hozzá, s mindemellé még erősen könyörgő hangnemben hozzáfűzöm hogy:
- Ne hagyj itt léci, léci, léci... - És a lécit folyamatosan ismétlem és ismétlem, megállás nélkül, levegővétel nélkül természetesen, és aztán én így elvagyok még egy jó darabig, az hogy itt lövöldöznek meg készülődnek az meg nagy ívben nem érdekel, még egyenlőre.

Megvárom amíg mindenki átmegy a kapun, majd mivel úgy tűnik hogy akárhogyan is próbálkozok, nem sikerül átjárót nyitnom az otthonomba, vagyis az itteni Attilanra pontosabban, ezért egy viszonylag hosszúnak mondható, s immáron fölöslegesnek bizonyult próbálkozás után végül jómagam is átlépek ama portálon, majd pedig végig nézek azokon akik itt egybegyültek, és hát vagyunk, nem is kevesen, nem mondanám hogy sokan, így is kevésnek érzem a dolgot, de ekkor jelenik neg az égen egy... Város? Úgy tűnik hogy megjött az a bizonyos ígért hadsereg, bár jómagam nem sázmítottam rá hogy ilyen gyorsan meglesz ez így, de legalább nekik sikerült s talán még pont időben, azt pedig sajnálom hogy nem sikerült szólni az itteni népemnek, habár lehet már tudomást szereztek a dologról, ki tudja? De biztosan tudtak volna valamit segíteni, most azonban kiáltanak egy gyülekezőt, majd pedig megeresztenek egy nagyobb rakatnyi lézert a támadó flotta felé, a probléma csak az hogy nem tudom mennyire is lesz ez hatásos, úgy értem ez emberi technológiam amaz pedig Shi'ar, elég jelentős eltérések vannak a kettő között, s messze nem merném sokra mondani az esélyét annak, hogy ezzel a módszerrel akár csak egy hajót is leszedjenek, ám természetesen ezt ki nem mondom, a morált nem kell rombolni. Most mivel mást nem tudok tenni, állok és nézek, egyenlőre remélem hogy van akkora tűzerejük, ami elég lehet.

Jó, úgy tűnik hogy felkészültebbek az itteniek annál mint amire számítottam, de tényleg sokkal jobban azok, az idegenek még az űrben vannak, és ezek már itt haditervet dolgozgatnak, nálunk meg úgy jönnének hogy még megijedni se lenne időnk, mert lássuk be, mire bármiféle szervezet felfoghatná hogy mi van, addigra felperzselnék egész New Yorkot, és bár lehet hogy a Föld többi részén ezt meghallva tudnának úgy ahogy fegyverkezni, de ott se húznák sokáig, itt meg még esélyt is látok arra hogy esetleg " jól " kijövünk ebből az egészből, ezalatt pedig azt értem hogy talán nem halok meg, és talán ezt a támadást még többen is megússzák, de azért lássuk be, ezek képesek voltak idejönni, gondolom nem kis távolságot tettek meg, ebből kiindulva a fegyerezetük, páncélzatuk, mind burkolatilag, mind pedig amolyan pajzsilag sokkal fejlettebb lehet, mint amivel akár az itteniek rendelkeznek, szóval igen, így is nagy gázban vagyunk, bár az égen megjelenik egy városféleség, úgy tűnik Thorhalla hozta a beígért hadsereget, nem is kicsit, de attól még mindig nem látom sokkal derűsebbnek a dolgot. Összefont karokkal nézek felfelé, és már igazából az jár a fejemben hogy ha sikerül kárt tenni az ellenségben, amire még a látványos össztűz ellenére sem látok sok esélyt, de ha esetleg mégis, vajon hullik-e majd a földre valami használható? Úgy értem például egy darabka külső páncélzat, vagy akármi, hamarosan úgyis kiderül, de mégis át kell gondolnom hogy mennyi mindent lehetne ilyen dolgokkal kezdeni, és hát a lehetőségek tárháza szinte végtelen, legalább is annak tűnik.

Nem igazán foglalkozok azzal hogy mi történik úgy igazából körülöttem, a tekintetem a kisebb-nagyobb tömeget pásztázza, és az itteni énemet keresem, meg kell ragadnom a lehetőséget hogy tárgyaljak vele, egyszerűen egy ilyen alkalmat nem lehet kihagyni, s ha már így erről beszélek... Vajon azon világban is van egy másik én ahonnan jöttem? Ki kell derítenem, ha van, valószínűleg felkeresem majd, és ha olyannak bizonyul mint én, egészen érdekes dolgok is kisülhetnek a találkozásból, kísérletek, próbálkozások valami nagy létrehozására... Majd kiderül, egyenlőre az itteni énemet keresem, s ha megtalálom, pár nehéz lépéssel közelítem meg, nem figyelemfelhívásként, csak maga a páncélzat tesz oly nehézzé, hogy a lépteim nagy hanggal járnak. Ha oda érek mellé nem szólok semmit, csak felnézek az égre, amelyen ekkor jelenik meg egy nagy repülő objektum, egy sereggel, s úgy tűnik az a nő valóban hozott egyet, ahogyan megígérte, nem számítottam rá hogy tényleg így lesz, hiszen ki feltétel nélkül hisz egy nő szavában, az nem lehet épeszű ember, de úgy tűnik ez most igaz volt, s ezt nem is kell tovább ragoznom.
- Úgy tűnik "jól" állunk. - Az hogy jól, nos az csupán jelképes, de valamilyen szinten mégis úgy érzem hogy ebben a harcba nyerhetünk is, ám lehet ezt az érzést a gépekből megeresztett össztűz látványa kelti bennem csupán, most mégis jó érzés valamilyen szinten hinni abban hogy nyerni fogunk, már csak azért is mert itt vagyok, s egyenlőre passzív jelenlétemmel erősítem a társaságot, s azért passzív, mert egyenlőre nem tudok mit tenni, csak nézem az eget, le eresztett karokkal, de " büszke " tartással, s várom hogy mi fog történni.