Másik Világ

Repülésem véget ér egy Hellicarrierre érkezéssel, ahol két fontos megemlítenivaló van, egyrészt itt van Asgard királynője, és úgy néz ki hogy koncentrál, bár arra a kevés időre megtorpan benne amíg felfogja, hogy megérkeztünk, de végül folytatja, és látszólag akarata ellenére jelenti ki, hogy " a vas elbukik " amire rá is kérdeznék, de mint ahogyan eléggé hamar kiderült, ő maga sem tudja hogy miért mondta azt, amit. A másik, amit fontosnak titulálok, az a meglehetősen ismerős gyíklény, ami valahgy része ennek az egésznek, és sajnos nem a jó módon, nem mintha egy bajlós látomásnak bármi is jó módon a része lehetne. Lilás felhők jelennek meg szép lassan az égen, és érkezik egy kérdés, mire hogy válaszolhassak, koncentrálni kezdek, ugyan az a bajlós erő okozza ezeket a felhőket, mint ami a gyíklényből is sugárzik, azonban nem vagyok benne biztos, hogy mi is ez. Még mielőtt válaszolhatnék, villámok futnak végig az égen, majd pedig a gépünk zuhanni kezd, s máris van, aki tétlenül elhagyja a helyszínt, bár nem hibáztatom. Jómagam erősen koncentrálni kezdek, igyekszem minél jobban kizárni a zuhanás okozta meglehetősen kellemetlen érzést, össze teszem a kezeimet, majd pedig mormolni kezdek egy gyors és egyszerű varázsigét. Próbálok egyszerűen mindenkit, beleértve a szellemlovast is és jómagamat is kiteleportálni a gépről, egy biztonságos helyre, például a város utcáira távolabb a gyíklénytől, illetve, ha ez nem megy így, hogy csak az embereket, akkro az egész járművel próbálom meg ugyan ezt, a öldre teleportálni, és minden erőmmel csakis ezen vagyok, nem hagyhatom, hogy az itt lévő emberek meghaljanak, mert kétlem, hogy túlélnék a zuhanást, a gyíklény pedig így ráér később, bár az is meglehetősen sürgős lenne, de most nem számít, előbb ezen legyek túl.

Fordul a kulcs, a motor felbőg, kicsit felmegy bennem tőle a pumpa, de csak egy nagyon kicsit, fordítom a járművet, rá lépek a gázra, és élvezem ahogyan gyorsul, magamban elégedetten "hmmögve", igencsak élvezem a dolgot, szinte már nevetéshez hasonló hangokat hallatok... Egészen addig, ameddig hirtelen el nem csendesül a motor és egyszerűen landol a padlón eme bizonyos jármű, kissé megdöbbenek, de eléggé gyorsan felocsúdok belőle, és hogy jelezzem pusztán magamnak, hogyvalóban felfogtam hogy mi történt, és sejtem is az okát, csak egy elégedettlen:
- Mmmh... - Hanngot hallgatok, ez már nem hmm, szóval igen.
- Nem hiszem el, hogy nem tudják normálisan feltankolni ezeket a nyomorult járműveket, vagy feltölteni, a francot sem érdekli hogy most ez éppen melyik fajta. - Elégedetlenkedek halkan magamban, miközben kiszállok belőle, majd pedig ráérősen tovább folytatom az utamat, immáron gyalog, és továbbra is oda, ahova terveztem, a volt búvohelyemre, össze kell szednem mindent, amit ott találok, ja és ha már így alakult, aktiválom az álcázót, csak hogy ne legyek annyira feltűnő, bár nem hiszem, hogy bárki is különösebben figyelni kezdene, főleg úgy nem, hogy kb. egyből a szomszédban itt virít egy nagyobb gyík, ami miatt lehet, hogy gyorsabbra kéne váltanom a lépteimet de... Náh, van annak most jobb dolga is annál, mint hogy rám figyeljen, ráadásul kétlem, hogy egyáltalán észre vett volna, végül is hogyan is történhetett volna ilyesmi? Szóval így akkor tényleg nincs okom arra, hogy sürgősebbre fogjam a dolgot, csak rám ne essen, az kellemetlen lenne, nagyon, és ha már a nagyon szót emlegetem itt magamban, akkor ki kell térnem rá: Nagyon remélem, hogy akik a búvóhelyemen voltak, már ha voltak ott,azok leléptek ennek a fontossága miatt, vagy legalább már nincsenek ott, bár ki tudja, hogy így mennyi idő, amíg oda érek, valószínűleg nem sok, vagy legalább is nem túl sok, de ki tudja, végül is nem haladok valami gyorsan.

Egy jó darabig nem történik semmi, ténylegesen semmi, hiába szeretnék nagyon haza menni, vagy legalább is elmenni innen, senki sem tesz semmit, senki sem segít, én egyedül pedig túlságosan félek ahhoz, hogy a síráson kívül bármit is tenni tudjak most, egyszerűen gondolkodni sem bírok rendesen, nem is mintha törném rajta magam, mint mondtam, csak egy mondatot ismételgetek, és ez tölti ki mind a fizikai cselekvéseimet, a síráson kívül, mind pedig az elmémet. Mondhatni teljesen magatehetetlen vagyok, ennyire talán még nem féltem életemben ezelőtt, még az ágy alatt bujkáló szörnytől sem, pedig az is ijesztő, de ez most sokkal rosszabb. Az is eléggé tehetetlenül érint, hogy valami fekete ragacs kiránt az ablakon, ha tudnék rá reagálni, akkor se lennék képes bármit is tenni ellene, így viszont az egyetlen ami marad, az a hangos sikítás, majd pedig ahogyan bámulom a mélységet, ami alattam tátong, eljön a sírás egy új korszaka: A hisztérikus, vonyítós sírás, tipikusan az, amit egy emberi agy oly nagyon már nem képes elviselni, a sírás legvégső formája, ami kialakult az emberekben, és ebben az éles, fülszőrhasogató verziójában csak a gyerekek képesek előadni. Végül az a furcsa alak, akiről úgy tudtam, hogy eddig ellenünk van ránk szól, hogy kapaszkodjunk belé, bár az nem is biztos, hogy elég lenne ahhoz, hogy ezt tegyem, lévén alig hallom a szavait, a könnyektől pedig látni sem igazán látok, de az eljut a tudatomig, hogy az épület elhagyását emlegeti, ez pedig épp elég ahhoz, hogy megragadjam ott, ahol éppen érem, úgy, ahogyan csak bírom, és addig ne is eresszem, amíg nincs biztos talaj a lábam alatt.

A helyzet röviden megfogalmazva is egyre furcsább és furcsább. Árnyat követve én is megérkezem a SHIELD egyik Hellicarrierjére. Azonban itt nem vagyunk egyedül, itt van Stephanie, Asgard királynője. A nő látszólag valamiért erősen koncentrál. Ekkor kint egy hatalmas gyíkszerű lényt pillantok meg, nem igazán tudom hova tenni, s nem is igazán tudom, hogy mit is keres itt, de valahogy érzem, hogy köze van ahhoz, amit nemrég éreztem, a látomáshoz, mely közben visszavettem az irányítást testem felett. De nem csupán a lény az, ami feltűnő odakint, az égen lila felhők kezdenek gyülekezni, s valamiért az egész olyan furcsa és baljós érzést kelt bennem. A figyelmem azonban hírtelen egy közelebbi esemény vonja magára, a koncentráló nő száját egy látszólag értelmetlen mondat hagyja el. "A vas elbukik." Azonnal fogalmazni kezdem magamban a megfelelő és ideillő kérdést, hogy mit is akar ez jelenteni, de feltenni már nem igen van lehetőségem, mert szinte azonnal tudtunkra is adja, hogy fogalma sincs, hogy miért is mondta azt, amit, s így a kérdés csupán felesleges szócséplés lenne. Eközben a felhők beterítik az egész égboltot, s hatalmas villámok kezdenek vad tombolásba, de ez még nem is jelentene oly nagy problémát, viszont az már annál inkább, hogy a hellicarrier motorjai hírtelen leállnak, nem tudni miért, az viszont egyértelműen következik ebből, hogy hamarosan ismét a talajon találjuk magunkat. A kérdés csupán az, hogy a gépben, ami nem lenne éppen túl jó hatással az egészségünkre, vagy pedig valami úton módon sikerül kikevernünk a kutyaszorítóból. itt szinte rögtön Árnyra tekintek, ő a főmágus, én pedig a levegőben szinte nem nagyon tudok bármit is kezdeni. Azonban mielőtt bármi is történne a karórámon befut egy hívásjel Pókembertől, mit ne mondjak ő is a tökéletes időzítések nagy mestere, ennél jobb pillanatot nem is tudott volna kiválasztani, jelenleg azonban, így zuhanás közben amúgy sincs is sok időm ezzel foglalkozni.

A megdőlő épületben, a lövés után, a Másik zavartalanul ácsorog és nézi még a lényt, majd könnyű lépéssel hátat fordít a kilátásnak. Vége az álmodozásnak, jöhet a munka. Aztán lelép... sürgetően várja a móka.
Talán ő az egyetlen, akit látszólag nem visel meg a dolog, s Rat, miután megállapodik a falnál, újabb hitetlenkedő pillantást vet felé. Nem, még most sem érti, hogy miért csatlakozott hozzájuk a férfi. Bámészkodni persze nincs idő, hiszen a tárgyak megindulnak feléjük. Ösztönösen igyekszik úgy helyezkedni, hogy megvédhesse a kislányt, pedig megfogadta... anno régen megfogadta, hogy nem fogja magát újra feláldozni valami ismeretlenért... És végül nem is kell a fogadalmat megszegnie, hálók fogják fel a nagyobb tárgyakat. Meglepetten néz a testőrre.
Ezt nem várta volna egy ellenségtől... ellenféltől, javít gyorsan gondolatban. Nem gyűlöli, amiért az útjába áll... de nem is szeretheti, amiért megmentette. Nem, ha a munkát végig kell vinni...
-Öhm...-ennyire futja, miközben összeszedi magát. Feláll, és ránéz a testőrre, azon tanakodva, mit tegyen, a gyereksírás persze gyakorlatiasabb tettre sarkallja, mint a céltalan bámulás.
-Vigyori! Vidd ki innen a lányt!-jön az utasítás, a fickó pedig isten tudja honnan kukkant elő.. naná, hogy vigyorogva. Az utasítást hallva azonban eltűnik a mosoly.
-Rat.. mindenkinek menni kéne, mielőtt.... ITT DÖGLÜNK MEG!-nem volt opció számára a bakancs feldobás egy istenverte épület miatt. De az sem játszott, hogy itt hagyja Rat-et. Lassan, óvatosan indult el feléjük.
-Hallod Rat? HÚZZUNK a búsba, mielőtt ránk dől az egész! Ez már veszett ügy! Nem éri meg itt elpatkolni... Hallod?! Majd lejátsszuk a megbízóval... de most.. húzzunk!-ragadta meg a karját, Rat pedig haloványan néz fel rá.. szinte transzban van, ahogy leblokkol, ahogy elveszíti a gyilkosság célját, egy egyetlen kapaszkodót..
Ahogy még jobban megroggyan az épület, egy pillanatra a Másik arcára is kiül a baj érzete. Megpróbál mielőbb biztosabb pontot találni, és lassan vánszorog Raték felé.
-Ez már nem bírja ki soká... Vagy megyünk most, vagy maradunk örökre. Tiéd a döntés Rat. -A másik néha egészen színpadiasan fogalmazott, de attól még igaza volt. Rat pedig nem vállalhatta a felelősséget mindannyiuk haláláért. Biccentett, mire Vigyori megkönnyebbülten engedte el, és indult a kislányért, a Másik pedig csak bólintott a döntésre. Nem foglalkozott azzal, hogy összeszedje a fegyvereket, a kijárat felé indult, hogy ha kell, helyet csináljon a kijutáshoz.

Újabb figyelmeztető nyikordulások. A ház már a halál sikolyait hallatta... az utolsókat...
S bármilyen hihetetlen volt, Rat-et valami különös angyal ragadta magával, ki a bajból. Nem is érezte ahogy a háló körül öleli.. csupán arra eszmélt fel, hogy felemelkedik, s talán a biztonság felé lendül. Szólni sem volt ideje.
Vigyori elképedt arcát látta maga előtt, majd a férfi gyors tisztelgéssel búcsúzott, s a Másikkal együtt rohanvást indult bármiféle kínálkozó menekülési útvonal felé. Rat pedig már csak az üres terem romjait láthatta.
Valahol a gyász és reménykedés szélén egyensúlyozva csak bólintani tudott a hirtelen lett megmentő szavára, és kapaszkodott, mert az élete függött tőle.

Tengeren - Sarah
Póki telefonja kikapcsol.
- Még a kree tech is leállt!
- Nagyobb gondunk is van!
Mondja logan és Varangy leugrik a hálóra. Póki elugrál a lövések elöl, de Hulkról le is pattannak. Most, hogy Radonak csak egy embert kell fognia a szabad kezével tűzet kezd lőni Pókira, amit elkerül, de a lángok elkezdik a hálót tönkre tenni. Logan és varangy a vízbe esnek. Póki hálót lő a két nőre és a vízbe rántja őket amikor ő és Hulk is bezuhannának.

Börtön - Gladiátor
A város felé haladva látja a testvériséget a vízpart közelében harcolni az F4 pár tagjával.

Constantine SHIELD Hellicarrier - Árny és Szellemlovas
Steph kirepül majd mindenki más kiteleportál. A gépezet pedig kisebb robbanásokkal a central parkba csapódik. Árny fáradt, ekkora hatalmat még sose használt. Szellemlovas telefonja kicsit megkésve, de kikapcsolt.

St. Mariah kórház - Csilla, Steph
Steph a kórház tetejére érkezik, amin Csilla és a kórházból rengetegen vannak, hogy nézzék az eseményeket. A messzeségben robbanásokat lehet látni és lentről sikolyokat hallani. A betegek és az orvosok rettegnek. megszeppenve figyelik az érkező valkűrt.

Soho - Reptil, Lex/Bosszú
Reptil álcázója nem akar működni, mint minden technológia ez is kikapcsolt. Vele szemben viszont érkezik valaki, akinek még működik a technológiája... mondhatni. Bosszú érzékelte az eseményt és Lex erejével védte az ártatlanokat, de sajnos így szabadon kellett engednie a szellemet. Az most a central park felé tart, ahol három misztikus erejű személyt érzékel.

A lény (new york szélén) - Svarog, Vipra, Tyranis, Ray Adam, Lea, Szehmet, Tao, Lance és Anastasia
Lea a repülőnek ugrott. A székek sem működtek, de mire Tyranis kimondta a tanácsát a hajót már Amazon fogta meg. Minden ereje kellett ehhez. Megtartotta a súlyt majd egy irodaházon át próbálta feltartani. Betörtek az üvegen át, végig négy emelten. A bentieket megvédte a hajó teste, de Amazont minden megvágott és megtört. A ház másik oldalán estek ki. Ott a nő még lábra tudott állni és felgyűrve a betont végleg megállt parancsolt a hajónak. Tyranis lépett ki elsőnek a gépből, de rögtön utána a lény rátaposott a repülőre, ami robbanva lökte hátra a két nőt. Tyranis jól volt, de Amazon minden porcikáján sebek voltak. A ruhája szétszakadt és még az állás is fájt. Stark rohant hozzájuk először.
- Jól vagytok?
Kérdezte miközben még mindig a már csak lassító vértjéből próbált kibújni. Grendel landol a három bérgyilkossal az angyalok és x-men túlélői mellett.
- Mi történik itt? - kérdi a szimbiótás.
Ray pár utcával ezelőtt vesztette el az irányítást a kocsija felett így ide már gyalog rohant, hogy lássa a katasztrófát.

A lény (new york szélén)
Föld.. Stabil.. szilárd. Jó érzés volt a talpa alatt, de nem hagyott időt az élvezetre, gyorsan fordult arra-felé, ahonnan érkeztek, és némán imádkozott bármely istenhez, mely minden hitetlensége ellenére most mégis meghallgatná, hogy a fiai, bármi módon, de éljék túl. Szőrös pajtása mocorogni kezdett a nyakában, s ez elindított benne valami gyakorlatias ösztönt. Felnyúlt, és ledobta az így is meglazult parókát, szabadon engedve szőke haját, majd levette az egyenruha köténykéjét is, beletörölve az arcát. Az erőteljes smink nagy része távozott vele, a maradék pedig összemaszatolta, de vonásai már valódiak voltak. Lefoszlott az illúzió. Már mindegy volt, hogy megmentője látja-e, ki ő. Ha kihozta a halálból, nem fog az életére törni. A munkának pedig vége.
Ahogy megfosztotta magát kellékeitől, melyek szomorú kupacokba gyűltek a földön, a bú is kezdett lefoszlani szívéről. Egyszerű ember lett. Csak a trükkös gyöngysort és a késeit tartotta meg. Átváltozás...
Csak annyi ruha maradt rajta, amennyi szükséges volt, hogy ne bámulják meg az utcán, ám ahogy körülnézett, innen lentről még inkább úgy tűnt, nem kell bámész pillantásokkal számolnia.. Legfeljebb azéval a maréknyi idegenével, akikhez a hálószövő hozta. Mikor látta, hogy egyikük tábori módszerekkel sebeket lát el, lehajolt a kis kupac ruháért, és kissé tétován indult meg felé, szót peddig nem vesztegetett, mikor átadta a kupacot... szavait másnak kellett hallania. A Hálószövőnek, aki megmentette.
-Köszönöm. Nem tudom.. miért mentettél meg. De köszönöm.- kezet nyújtott, hogy megpecsételjen vele egy döntést, ami megszületett a szívében: ha a Hálószövőnek szüksége lesz rá, Rat és a banda segíteni fogja, s bár még nem mondta ki, arcára kiült a komoly elszántság, és bár felszívódhatott volna, úgy döntött, marad még. Csak ezt követően sétált oda a kis kompániájához.
-Jól vagytok? -remélte a kislány hisztijének vége.. s remélte, hogy Tao viszonylag épen megúszta a kalandot, hiszen ő volt a legnagyobb bajban odafenn.

Tengeren
A terv támadás része, ami konkrétan maga a terv, többé-kevésbé beválik, a támadások, főleg Radoslava támadásai tönkreteszik a hálót, és így ketten is a vízbe kerülnek, csak két probléma van, az első, hogy ezen két személy közül az egyik az én emberem, a másik pedig, hogy a pók egy hálóval ránt be minket is a vízbe. A reakcióm meglehetősen szimpla, konkrétan hang nélkül csobbanok a vízbe, nem sikítozok, aztán pedig egy rövid helyzetfelmérés következik, szokásaimhoz hűen. Részletesebben felfogva a dolgokat realizálódik bennem, hogy talán még ha fiatalabb lennék, élvezném is a dolgot, ha nem nőtt volna be a fejem lágya korábban, sokkal korábban, így viszont sok problémám van a helyzettel, nem az, hogy vizes vagyok, ugyan kit zavarna ha vizes? Hacsak nem elektromossággal áll szemben, bármilyen forrásból, a probléma ott van, hogy jelenleg a fantasztikusokkal " élvezem " a jéghideg vizet, és ez nem igazán előnyös. Nemes egyszerűséggel eleresztem az immáron használhatatlannak tűnő fegyvert, és lebukok a víz alá, ahol megpróbálok eltávolodni ezen bizonyos kellemetlen személyektől, és remélem hogy a többieknek is van annyi esze, hogy ezt minél gyorsabban megteszik, különben nagyobb gondjaink is akadhatnak a hideg víznél, bár nekik sem biztos, hogy több esélyük van benne, vagyis a póknak valószínűleg nem, de a Hulknak, vagy Logannek... Nos egyik kezével sem szívesen találkoznék a " habok " alatt, így hát egyszerűen próbálok úszással minél messzebb kerülni tőlük, minél gyorsabban, és mint mondtam, remélem hogy a többiek is ezt teszik, mivel más logikus lépés nem igazán van, legalább is jelen helyzetben nem látom, bár lehet hogy később egyértelműnek fog tűnni, hogy volt egy másik, jobb lépés, de jelenleg ez a legjobb, bár lehet csak a hirtelen hideg víz teszi, hogy így vélem, kitudja, majd kiderül.

St. Mariah kórház
Az elmúlt pár napom... Nem is tudom milyenek voltak, valahogy... Nem tudom mit mondjak, tényleg nem, egyszerűen képtelen vagyok szinte bármit is érezni ami pozitív, de azt hiszem, hogy ez senkit sem lep meg, nincs meg az egyik szemem, és így elvesztettem a térlátásomat, nincs meg könyöktől az egyik kezem és... Nem értem, miért? Miért tették? Egyáltalán hogy lehetnek az emberek ennyire ostobák? Persze, valamikor én is közéjük tartoztam, de csupán egyetlen személy miatt, egy srác, aki meglepően szimpatikus volt a társaság és a felfogása ellenére ahhoz, hogy vele tartsak. Az utolsó percekben, amikre sajnos emlékszem, reménykedtem benne, hogy bár oly régóta nem ismerem, legalább valamilyen szinten kiáll mellettem, de nem így történt, s így belegondolva, nem is értem, hogy miért reménykedtem benne, hiszen csak egy ostoba állat, aki nem különb a többinél. Mióta magamhoz tértem, meglehetősen sokat sírtam, többször kívántam, hogy bár visszamehetnék az egész elé, és azelőtt léphetnék ez ellen, mielőtt egyáltalán találkozok azzal a bizonyossal, de a múlton nem lehet változtatni, sajnos... De ebbe, ebbe az egészbe, a veszteségekbe, mik már pótolhatatlanok, iszonyatosan nehéz beletörődni, de tudom, hogy semmit sem tehetek. A mai napon jöttek értem a szüleim, örülnöm kéne, mert elhagyhatom végre ezt a helyet, de mint mondtam, nem megy, csak könnyeztem ahogyan megláttam őket, tudtam, hogy fáj nekik, hogy így látnak, én pedig gyűlölök másnak fájdalmat okozni. Ahogyan ki indultunk azonban, furcsa dolgok sokasága történt, olyan dolgok, melyek odakint zajlottak, és így minket is felcsaltak egy bizonyos tömeggel az épület tetejére, ahova engem meglep, hogy ki tudunk menni, és nincs lezárva. Fent a látvány pedig... Elképesztő, legalább is amennyit látni lehet, az pedig nem sok, de repülve érkezik egy személy... Aki máris parancsolgatni kezd, vagy legalább is tanácsokat osztogatni, hirtelen nem tudom hogy melyik, és igaza is van, jómagam is félek, de maradok, akkor is ha a szüleim vinni akarnak, egyszerűen nem hagyom, és miért?... Nem tudom, tudni szeretném, de kétlem hogy belém fog hasítani az isteni szikra és hirtelen megvilágosodok, annyi biztos, hogy a történtek óta... Valami más, de nem tudom, hogy micsoda, vagy csak nem akarom tudni.

Az " utazás " számomra igazából már fel sem tűnt, én csak egyszerűen kapaszkodtam, könnyeztem, és féltem természetesen, de legalább ahogyan beletemettem az arcomat, legalább is annak nagy részét a megmentőnkbe, úgy fokozatosan kezdtem lenyugodni, végre. Tulajdonképpen nem is tudom, ténylegesen nem tudom, hogy miként kerültünk ide, de azt hiszem, ezt már mondtam, amit tudok, az-az, hogy fáj a torkom az előbbi hisztérikus sírástól, az orrom még mindig taknyos, és a szemeimet is sokat kell törölgetni, hogy rendesen lássak, ami a sok dörzsölgetésnek köszönhetően úgyszintén fájni kezdtek, bár ez a történtek után már valahogy annyira nem képes érdekelni. Sokkal nyugodtabb vagyok, de még mindig szipogok, és tulajdonképpen ha tehetem, még mindig a megmentőt szorítom, vagy legalább is ölelem a lábát, és lépten nyomon követem, nem akarom elengedni, egyrészt mert valahogy iszonyatosan sok nyugalmat áraszt, legalább is én így érzem, másrészt pedig ez a hála egy bizonyos jele, így mutatom ki, még ha én nem is realizálom ezt. A nő szavai immáron eljutnak az agyamig, és felé is fordítom a tekintetemet, egy kicsit gondolkodok, s szeretnék is mondani valamit, de most nem tudok, ezért inkább csak egy lassú, viszonylag nyugodtnak mondható bólintással válaszolok " igent " neki, továbbá pedig őt figyelem, kíváncsi vagyok, hogy mit csinál, hogyan csinálja, és esetleg hogy miért, de természetesen továbbra sem eresztem a fekete alakot, már nem szorítom, nem kapaszkodok bele, vagy legalább is nem durván, nem mintha egy korombeli képes lenne durván megszorongatni egy felnőttet, a lényeg, hogy még mindig a lábánál vagyok, és nem igazán vagyok hajlandó az ereszteni, akármennyire is kellemes, hogy szilárd talaj van a lábam alatt, egyszerűen nem, és kész.

Koncentrálok és a zuhanás ellenére sikerül végrehajtanom a betervezett " manővert ", rövidesen mindenkit sikerül kiteleportálnom a gépből, egy biztonságos távra, ez pedig, mivel nem egy kis művelet volt, eléggé lefárasztott, így hát miután felegyenesedek a földről - megjegyezném hogy így már ez sem egyszerű mozdulat - egyszerűen kénytelen vagyok nekitámaszkodni az egyik mellettem lévő falnak, és bár lenne most jobb dolgom is, egyszerűen... Fáradt vagyok, ezt az előbbi dolgot ki kell pihennem, különben meglehetősen csúnya vége lehet, néhányszor már volt szerencsém tapasztalni a mágia "káros" hatásait is, de szerencsémre, eddig maradandó dolgok nem voltak. Így pedig, ezen állapotban, ahogyan a falat támasztom, a szabad kezemmel lassan dörzsölgetni kezdem a tarkóm, nagyon lassan, a fejemet közben lesütöm, szemeimet behunyom, és lassan, egyenletesen lélegzek, bár valószínűleg ez az egész nem sokat fog javítani a helyzeten, több mint a semmi, és legalább így egy kicsit felrázom magam, még akkor is ha a felsorolt dolgok nem igazán pörgős mozdulatsorok, többek mint a semmi, ebből következtetve pedig valami kevés élesztő hatásuk kell, hogy legyen, legalább is remélem. Még megengedek magamnak egy fáradt sóhajt, majd pedig lehetőleg összeszedvén magamat, a tőlem telhető leggyorsabb tempóban indulok tovább, egy pillanatig nem is tudom, hogy merre, de végül felmerül bennem egy lehetséges pont, az a hatalmas gyíklény... Oda kell mennem, segítenem kell, sokakat veszélyeztet, túlságosan sokakat ahhoz, hogy a fáradtság miatt kihúzzam magam a dologból... valószínűleg ha keveseket veszélyeztetne, akkor is oda mennék, legyen az akárhol is, már ha tudok róla, ez a hely, a Föld és a rajta élő emberek, vagy akár embertelenek, vagy akár bármi más faj, mely itt él az én védelmem alatt állnak - az enyém alatt is -, és a szükség órájában nem fogom csak úgy cserbenhagyni az embereket.

Soho
Séta közben próbálom bekapcsolni az álcázót, de nem működik, ugyan úgy, mint ahogyan semmi más sem, bár ezt már korábban észrevettem, azért reménykedtem benne hogy a saját dolgaim legalább működőképesek lesznek. Ez viszont felvet bennem egy kellemetlen gondolatot, annyira nagyon nem aggódok, de... Mi van akkor, ha ez a hirtelen leállás az egész Földre kiterjed, és így elérte Attilant? Ha ott minden lekapcsolt, akkor elég nagy gáz van odahaza, persze mint mondtam annyira nem aggódok, konkrétan régóta nem tettem már semmi érdemlegeset a népemért, igazából ki is költöztem már tőlük, szóval nagyrészt nem aggaszt, hogy mi lehet velük, de a szüleim mégiscsak ott élnek, ők az egyetlenek akik képesek érdekelni, mert a család az család. A bajos gondolataimból meglehetősen hamar visszarángat a valóságba az a meglehetősen furcsa valami... Motoros valami, ami elém tárul, és hát úgy tűnik, hogy neki még működik az-az izé, bár nem csodálom, nem tűnik annyira átlagosnak mint az a technológia, amit én is használok, azonban maga az alak cseppet sem tetszik, nem-nem, nagyon nem. Egy pillanatra megtorpanok, próbálom alaposabban szemügyre venni, főleg az útirányát, gyakorlatilag csak az érdekel, hogy mekkora esély van arra, hogy nekem jön, és ha úgy néz ki, hogy egyenesen felém tart, avagy át akar menni rajtam, esetleg agresszíven viselkedik... Nos ez esetben, a " súlyosságától " függően egyszerűen odébb lépek az útjából, vagy ha kell elugrom, majd pedig egy bukfenc után ismét szemügyre veszem, és ha ellenséges, remélhetőleg nem fordul vissza, bár amúgy sem hiszem, hogy élvezni akarom a társaságát. Remélem hogy ezt egyszerűen letudhatom, ha már eddig ilyen jól mentek a dolgok, és a világ nagy hősei újabb bizonylatot tettek számomra, hogy akármilyen hatalmasnak is vannak beállítva, még mindig nem tudnak úgy elkapni, hogy valóban fogollyá váljak... Jó túloztam a világ hőseivel, de azért egy háborús szerkezetet meg egy izomembert küldtek rám, és hát itt vagyok bilincs nélkül, szóval igen, ez egy meghatározó élmény.

Soho
A mai nap... Furcsa, nagyon furcsa, bár igazából ez nem valami meglepő, vagyis valamilyen szinten de, meglepő, azonban New York szerény városáról beszélünk, köztudottan a Hollywoodi íratlan szabály vonatkozik erre a helyre, minden gonosz, vagy nagy fenevad ezt a helyet próbálja meg először lerombolni, vagyis az esetek nagy részében, ki tudja miért, talán van itt valami, ami vonzza őket? Egyszer talán erre is lesz egy válasz, de szerintem addigra már nem leszek az élők sorában, bár lehet, ebben csak reménykedni lehet. Tulajdonképpen... Most elég nagy gáz van, korábban véletlenül kerültem egy kisebb esemény középpontjába, tipikus történet ez, véletlenül jártam ott, ahol, egy olyan helyen amit most nincs különösebben kedvem megnevezni. Mindenesetre is úgy alakult, hogy törmelékek sokasága zúdult az ottani emberek nyakába, nekem pedig tennem kellett valamit, nem nézhettem végig tétlenül, hogy az a sok rom csak úgy maga alá temesse őket, így hát a tűzhöz folyamodtam, mellyel végül is sikerrel jártam, a törmelék porrá égett, és az emberek is megúszták a dolgot, de viszont így szabadjára eresztettem a belém zárt szörnyeteget. Jelenleg meglehetősen földúlt vagyok, zavar amit ez a szörnyűség művel minden egyes alkalommal, amikor valamennyi szabadsághoz jut, bár próbálok lehiggadni, most nehezen megy, de "buzgón dolgozom " az ügyön.

A lény ( New York szélén )
A mai nap különlegesnek indult, megvolt az előre betervezett programom, találkozó egy számomra igencsak kedves hölggyel, amire egészen jól össze is készültem, a magam módján, nem szeretem túlzásba vinni a dolgokat szóval túlzottan nem készültem rá, de azért jobban, mintha csak egy átlagos esemény lenne. Beültem a kocsimba, majd pedig pár másodperccel később már élveztem is a száguldást, ami annyira nem mondható száguldásnak, inkább normális vezetés, de had éljek ezzel a megfogalmazással inkább, sokkal jobban hangzik, mint a " mentem úgy, ahogyan szabad " verzió. Egy idő után kezdtek kicsit furcsák lenni a dolgok, valahogy megváltozott a hangulat, és furcsa dolgok kezdtek el történni, amikről bárki könnyen leszűrheti, hogy nem valami jó dolgok azok, ám mielőtt tanakodhatni kezdtem volna, a járművem egyszerűen leállt és az irányítást is elvesztettem felette, persze reflexből próbáltam korrigálni, de mit sem értem vele. Szerencsére nem egy adagnyi emberen álltam meg, de az érkezés nem volt szépnek mondható, így azt hiszem hogy hamarosan nézhetek magamnak egy másik járművet, mert hogy ezt már nem fogják sehogy sem kipofozni az biztos. Innentől kezdve futva haladtam tovább, mivel itt már egyértelműnek tűnt, hogy be kell avatkozni a dolgokba, és ahogyan az egyik utcán befordulok, meglehetősen gyorsan realizálom, hogy itt most valóban elég nagy gáz van, és nem csak annyi, hogy minden elektromosság leállt - ami a mai korban ha globális szinten történt, akkor amúgy is felér egy apokalipszissel -.
- Fasza. - Mormogom el magamnak, majd pedig futva haladok tovább, közben figyelek, hátha látok más ismerős arcokat, s ha látok, akkor végül is... Nos nem tudom, konkrétan addig érdekel, mert ha van is itt valaki, akkor is egyszerűen elfutok mellette, már ha nincs szüksége hirtelen segítségre. Megpróbálok közel kerülni, aktiválom a mérget, majd pedig egy ugrással megpróbálok egyszerűen felkapaszkodni az egyik lábára, és onnan ha alkalmam van rá, mászással, vagy kisebb ugrásokkal haladni felfelé, folyamatosan adagolva így neki a mérget, bár eléggé nagy valamiről beszélünk most, nem tudom hogy mekkora felületet kéne rajta összemaszatolni ahhoz, hogy teljes hatást érjen el, bár nekem az is elég, ha csak meggyengül, vagy eszméletét veszti tőle, lévén nem vagyok gyilkos, csak a végső esetben, amire pedig nem vagyok büszke úgy sem, hiszen az ölésre egyszerűen nem lehet büszke az ember. Az egész közben próbálok ügyelni arra, hogy ha esetleg próbálna leszedni, elkapni, akkor azok elől valami úton-módon kitérjek, legyen az egy szimpla elugrás, vagy egy bonyolultabb manőver akár.

Tengeren - Sarah, Gladiátor
A testvériség és az F4 a vízbe kezd fagyni, amikor a jég megtörik és Hulk üvöltve ugrik ki belőle. Gladiátor nem tud elég gyorsan elmozdul az óriás elől, aki a lábszárát ragadja meg és viszi magával a vízbe. Közben Logan és Póki felsegíti Sarahékat a megtört jégtáblákra.

St. Mariah kórház - Csilla, Steph
- Van, de nem működik. Semmi sem működik.
Mondja az egyik orvos.
- Húsz beteget vesztettünk el és több tucatnyi másikért küzdünk folyamatosan.
Mondja a férfi idegesen.
- Mi történik odakint?

Soho - Reptil, Lex/Bosszú
Reptil elugrik és a motoros száguldása lassul és a jármű oldalra fordulva farolva áll meg. Lassan a kereken a lángok eloltódnak és Lex vissza veszi az uralmat.

Godzilla (new york szélén) - Tyranis, Ray Adam, Lea, Szehmet, Tao, Lance, Anastasia, Árny és Szellemlovas
Grendel meglepődve fagy le.
- Doktor Pym...
Súgja maga elé.
- Meg kell állítanunk a lényt, de elsők a civilek.
Mondja és egy része a szimbiótának Amazonra folyik.
- Képes vagyok segíteni a regenerációdat. Maradj dühös különben emberként elvérzel.
- Van jó hír is.
Mondja vasember és a vértje maradékában lerohan.
- Nem kell energiaforrás ahhoz, hogy felrobbantsak valakit. Kérdezzétek meg a hetedikes iskolai projektemet.
Jelenti be cinikusan. A lény ekkor szándékosan agyon tapossa Adamet (a város belseje felé tart ezzel), aki még csak állt volna fel, Pym összezsugorodott és Tao elrohant. Ebben a káoszba érkezett meg Szellemlovas és Árny.
- Végre - mondja Stark - A lovasság.

Soho
Sikerül elugranom a motoros elől és ahogyan terveztem utána is nézek egyből a bukfenc után, hogy ha esetleg megfordul akkor ne érjen kellemetlen meglepetés, és sajnos valóban meg is áll és farol, én pedig már készülnék is arra, hogy megfordul és ismét felém veszi az irányt, de nem így történik szerencsére, vagy legalább is egyenlőre még nem. A kerekekről eltűnik a tűz, bár ez nem egy gyors folyamat, legalább is látszólag nem, de persze ki tudja. Mindenesetre is nem közelít tovább, én pedig... Nos tovább haladok el innen lehetőleg messze, minél messzebbre, de ezúttal inkább hátrálok és szemmel tartom azt az alakot, akármit is csináljon, továbbra sem bízom a fejében, hogy így mondjam, és jobb lesz ezért szemmel tartani, minthogy egyszer csak mégis utánam induljon és mondjuk egy kerékkel hátba találjon, bár valószínűleg meghallanám a motor hangját, de ha addigra annyira felgyorsult akkor hiába fordulok hátra, főleg ha egy hosszú egyenes szakaszban vagyok, ha már közel jár vagy annyira gyorsan jön, akkor mire le reagálom hogy tényleg ő az, és félre is ugrok még egyszer, addigra valószínűleg késő lenne, bár mondjuk ki tudja, lehet vannak olyan jó reflexeim, tulajdonképpen még sosem próbáltam... És ezzel az alakkal szemben nem is szeretném, szóval inkább rá ügyelve folytatom tovább az utamat és egészen addig, amíg a látóteremben van, nos addig figyelem, ez pedig valószínűleg az első kanyarig fog tartani.

Soho
Kissé nehézkesen ugyan, de szép fokozatosan sikerül lenyugodnom és ezzel együtt érzem, ahogyan a démon, bár lassan, egyre jobban gyengül, s végül már az irányítás is újra az enyém. Mindez boldogsággal tölt el, kivételesen senkinek sem esett baja és most gyorsan sikerült helyre állnom és elnyomnom, legközelebb pedig jobban kell ügyelnem rá, hogy ne vigyem túlzásba eme átkom használatát, bár igaz, itt most szükségszerű volt, hiszen életeket kellett menteni, de akkor is, talán egy kisebb adagnyi tűz is ugyan azzal a hatással járt volna, talán, ezt már nem valószínű, hogy meg fogom tudni, sőt, biztos hogy nem, ha pedig a talán nem jön be, akkor valószínűleg valaki meghal, vagy én, ami viszont annyira nem vészes, mintha másnak esne baja. Mindenesetre is most enyém az irányítás, és a motor azt hiszem, hogy még funkcionál, így hát tulajdonképpen folytatom az utat, mert tudom, hogy hova akart menni, legalább is azt hiszem, annyi a különbség, hogy én óvatosabban haladnék, azt leszámítva hogy egy kisebb farolással sikerül elindulni ( legalább is ha sikerül elindulni ). Bár mondjuk nem hiszem, hogy a város ezen részén már oly sokan lennének, akik miatt vigyázni kéne, de azért jobb az óvatosság. Ha pedig a motor nem megy, nos akkor fojtatom az utamat gyalog, ki tudja, hogy hol van most rám szükség, bár nem igazán vagyok hős, mindig jó segíteni másoknak, az tesz valakit igazán emberré, legalább is engem ezzel az érzéssel tölt el, ha segíthetek valakinek.

New York szélén
Nos úgy tűnik, hogy azzal ellentétesen ahogyan korábban beterveztem, mégsem közelítem meg az óriásgyíkot, vagy mi a fene is akar ez lenni, inkább maradok egyenlőre egy szépen egymásra talált kis társasággal, akik talán valami használhatóval is elő tudnak állni, pontosabban egy bombával, ami nincs annyira ellenemre, csupán az embereknek nem kéne, hogy baja essen miatta, bár ekkor robog be a főmágus és a szellemlovas, valaki pedig, név szerint Tyranis előáll az ötlettel, miszerint el kéne teleportálnia az embereket, bár nem tudom, a mágusunk nem úgy néz ki, mint aki hű de jó állapotban van, inkább fáradtnak, ki tudja, hogy eddig mik történtek amikről lemaradtam. Mindenesetre is most fel kéne tartani a lényt, de kétlem, hogy ez egyszerű lenne, nekem például a magam részéről esélytelennek tűnik, mármint hogy úgy nekem, nem mint a többieknek, elég erővel valószínűleg menne, már aki rendelkezik elegendővel, így szokatlanul tehetetlennek érzem magam, meglehetősen kellemetlen.

Tengeren
Meglepő fordulat, a víz elkezd befagyni, a menekvés hirtelen pedig lehetetlennek tűnik, de csak pár röpke pillanatig, ugyanis a Hulk eléggé könnyedén törik ki a jégből és ugrik neki az újdonsült ellenfélnek, aki... A lila alak a cellából, valahogy kiszabadult, kellemetlen, de sajnos megesik az ilyesmi s egyértelmű, hogy mindenki irányába, legalább is a jelenlévők irányába rossz szándéka van csak. Egyenlőre nem tudok vele különösebben törődni, egyrészt azért mert a Hulk magával viszi a vízbe, másrészt pedig mert próbálnék kimászni, és meglepő módon ehhez kapok segítséget, ami nem lenne meglepő, ha nem attól jönne, akivel nemrég még folyt valamiféle kezdetleges csatározás. Mindenesetre is tolerálom, olyan személyekről van most itt szó, akiket mindig is szívesen láttam volna a testvériség sorai között, a közös ellenség pedig könnyebben összefogja a mutánsokat illetve szuperhumánokat. Egyenlőre nem tudom, hogy mit kezdhetnék ebben a szituációban, mindenesetre is...
- Javaslom, hogy hagyjuk el ezeket a jégdarabokat... Radoslava! Hozd Logant... - Na meg persze engem is, de ezt úgy vélem, hogy nem kell külön hozzá tennem, Logan pedig lehet, hogy könnyedén ki tudna jutni, de ezt most megspóroljuk neki, amolyan viszonzásként, mert nem vagyunk ugyebár hálátlanok, mert nekünk is van gerincünk, attól függetlenül, hogy kik is vagyunk. Varangy és a pók ki tudnak jutni önerőből is, ó és igen, csak akkor szólok Radosnak, ha tényleg olyan helyen vagyunk, hogy nem tudnánk normálisan kimenni a szárazföldre.

Érdekes dolgok hangzanak el, pár pillanatra, úgymond érdekesek, nem feltétlenül azok, de legalább valamiféle beszélgetés van, és nem velem foglalkoznak, ami jó, mert legalább nem zavarnak le a tetőről. A nő válaszára a haldokló emberekre... Nos kiráz a hideg, nem is igazán attól, amit mond, hanem ahogyan mondja, bármiféle probléma vagy egyéb nélkül, majd pedig a saját embereiről kezd beszélni, a népéről, akikért viszont úgy tűnik, hogy aggódik, amit értek, bár... Nos talán túl tájékozatlan vagyok, de igazából nem tudom, hogy ki ő, és hogy kik a népe, úgy értem valószínűleg illene tudni, de én akkor sem tudom, mindig is lusta voltam utána nézni az ilyesmiknek, valószínűleg azért, mert sosem érdekelt igazán, most viszont felkeltette az érdeklődésemet, magam sem tudom, hogy mivel pontosan, mert lássuk be, régebben ez valószínűleg nem érdekelt volna, bár ki tudja.. De az a bizonyos " régebben " pár nappal, ezelőtt megszűnt létezni. Különösebben nincs hozzáfűznivalóm amúgy a dolgokhoz, és ha lenne, valószínűleg akkor sem mondanék semmit, hiszen nem az én dolgom, nem az én problémám, megvan mindenkinek a maga baja, neki nincs népe, én pedig... Hagyjuk, gondolni sem akarok rá, egyszerűen leülök, a hátamat pedig a falnak támasztom, annak a mi a fenének a falának, amin keresztül a tetőre lehet jönni, ahol lemegy a lépcső és tovább hallgatok csendesen, valamilyen szinten magamban gondolkodva, s ehhez hozzá kell azt fűznöm, hogy egyáltalán nem a kíváncsiság hajt arra, hogy maradjak, egyszerűen csak... Csak maradok, várok valamiféle csodára, bár ezt sem gondolom komolyan, hiszen ugyan... Csodák?... Sokáig azt hittem, hogy talán lehetségesek de, lássuk be, ostoba, gyerekes gondolatok voltak azok, és most mondhatják az emberek hogy " de vannak istenek ", de ez sem csoda... Ők is csak egy faj, egy másik faj, és ki tudja, hogy mennyi, esetleg hozzájuk hasonló létforma él még a világban, így ők sem számítanak csodának, csak vannak, és kész... Ahogyan mi is vagyunk, maximum erősebbek, de ezen ki lepődik meg?