Másik Világ

Senki sem szól egy szót sem, jó, pont így szeretem, semmi beszéd csak cselekvés, s így már meg is léphetek, mint korábban említettem ruháért és pihenésért... Vagy mégsem? Nem, valaki odalép hozzám, és ha jól értem, segítséget ajánl. Ridegen nézek végig rajta, fresh fiatalember, jóképű, és ha most nem az lennék aki, első lendületből rácuppannék a mellkasára, de így sajnos akármennyire is szeretném, ezt el kell fojtanom, s úgy kell tennem, mintha mindez hidegen hagyna...
- Nem, hacsak nem tudod nekem megmondani hogy hova lett az otthonom, és ami a legfontosabb, a munkahelyem, amely pár perce még itt volt a környéken AIMville néven. - Mondom ridegen, bár a munkánál a hangom kissé megremeg, mintha zokon esne hogy elvesztettem, mert bár nem így van, a szerep megkívánja. Ha látom a tekintetén hogy nem érti hogy miről beszélek, vagy szimplán csak hülyének néz, akkor tovább megyek, nem pazarlom a drága időmet holmi hitetlenekre, bár remélem hogy nem így van...

Kallark egész gyorsan feltűnik, ez jó, akkor mégiscsak a Thanoson kell hogy legyek, ám a viselkedése nagyon nem stimmel, oké én nem ismerem régóta, de amióta össze vagyok vele zárva csendesnek ismerem, és lesüt róla hogy amit mond azt egyáltalán nem poénnak, vagy holmi egyszerű viccnek szánja, ó nem... Értetlenül állok a dolog előtt, bár nem ijeszt meg, sőt, viselkedésén akaratlanul is mosolyognék, csak nem megy, de mindig is szerettem az ilyen bunkó háborús " kemény vagyok " viselkedést.
- Hmm, ezt az oldaladat még nem volt időm megismerni. - Mondom kissé kellemetlenül, majd a kérdésére ölbe rakom a karjaimat.
- Már mondtam, Tirzusz Agipon, embertelen, a Galaxis Védelmezőinek egyik tagja, mint ahogy te is... És maradjunk a szokásos tegeződésnél. Mellesleg... - Nézek körbe az edzőtermen, és teszek oda-s vissza pár lépést.
- Tartok tőle hogy itt valami, nagyon nem stimmel, mikor lett átrendezve az edzőterem, s van ötlete valakinek hogy mi volt az a sárga fény?... És le engedhetem már a kezeim? - Kérdem, bár oké, életem egyik olyan pillanata ez, amit eddig nem igazán éltem át, meg vagyok zavarodva, és nem tudom mire vélni ezt az egészet, olyan mint a valóság, de mégsem az mint amit én ismerek, mintha csak egyszerűen, kicserélték volna a dolgokat, de az nem lehet hogy csak így... Talán elájultam? Nem akkor már magamhoz térítettek volna a többiek.

Igen, pont az történik amitől tartottam, de mást nem tehettem, különben kidobtak volna... Bár titkon követhettem volna őket, aztán megölöm a nőt, és boldogan élek a lányával, mint kislány és plüssmacija, és mindenki boldog lenne, és karöltve táncolnánk vígan nevetgélve az öreg némber égő, szenesedő holttestén. Áh milyen szép is lenne, de nem, most itt kell magyarázkodnom, és remélnem hogy van annyi belátás az öregben hogy legalább a lánya boldogságáért enged.
- ÁÁÁÁHjuháucs.. - Puffanok le a földre, majd felülök és megdörzsölöm a fejem, mintha fájna.
- Aucs.. Ez fájt. - Mondom ártatlanul majd a nőre nézek, tekintetem tiszta, már-már angyali és őszinte, mindent elmond ami nem igaz, sugárzik belőle hogy mennyire jó és tisztalelkű vagyok.
- Kérem, ne féljen, én.. Én nem vagyok mutáns, én csak egy plüssmackó vagyok... Hüp... Én.. Én csak... Hüp... - Majd szép lassan az arcom elé emelem a karjaim, és olyan hangokat imitálok mintha éppen sírnék, persze nem az az eget rengető, torokból szakadó hangos üvöltés, csak az a csendes magányos, sajnálni való pityergés. Hátha elérek vele valamit.
- Kérem... Vigyenek haza, könyörgöm drága jó asszonyom.. - S úgy teszek mintha nem tudnám tovább mondani, lehet egy kicsit túlzásba vizem.. Áh de végül is kit érdekel?

Ezek szerint mégsem annyira hihetetlen a történetem, mint amilyennek én gondoltam, és ide betörni pedig... Meglehetősen egyszerű lenne, karácsonykor azt mondanám hogy én vagyok a mikulás egyik segédje, és amilyen ez az izé, talán még el is hinné. Rendben eszem ágában sincs betörni ide, csak addig loptam amíg rá voltam kényszerülve, az ilyesmi nem méltó hozzám. A szavaira bólintok, majd követni kezdem, talán valaki tudja ezen az istenverte helyen hogy mi történt egészen pontosan, bár szerintem én tudom, de még nem akarom lelőni a poént, habár... Oké nem tudom hogy ha benyögöm hogy szerintem egy másik világból jöttem mit fognak szólni ( Már ha tudom ezt természetesen, bár feltételezem hogy tudhatom ), szóval egyenlőre várok, és tempósan követem a furcsa alakot, hátha valami ismerős személlyel fogom szembetalálni magam, mert ki tudja, akkor már lehet hogy ténylegesen a képükbe vághatom a dolgot anélkül hogy bármiféle igen kellemetlen kérdést tennének fel nekem a dologról, mondjuk egy olyan kérdést amiből sehogy se tudnék pozitívan kijönni. Mondjuk nem tudom miért kérdeznének tőlem ilyesmit, de jobb óvatosnak lenni, mégis csak emberekről van szó...

Olaf elment innen, szinte lefagytam a hírre, hiszen évtizedek óta anyáékat szolgálta, soha sem hittem volna, hogy elmegy. Hiszen otthon majdnem egy évig arra várt, hogy hazamenjek. Mi történt ezen a helyen, hogy ide jutottunk? Hálásan néztem a szüleimre, majd felsiettem az emeletre és ott a régi szobámba. Gyorsan körbenéztem, hátha találok valami utalást Jon-ra, Halla-ra és esetleg Einar-ra, majd szerencsére a laptopomra bukkantam. Nem is mertem remélni, hogy ez még megvan. Otthon valahol a padláson lehet, de ott elköltöztem a saját lakásomba, itt lehetséges, hogy nem tettem meg. Leültem az ágyam közepére és bekapcsoltam a gépet. Ha jelszóval volt védve, akkor a régi jelszavaimmal próbáltam belépni rá. Mennyire furcsa volt ilyet használni, amióta a Pegazusnál és a SHIELD-nél vagyunk az ilyen régi dolgoktól teljesen elszoktam. Ha sikerült belépnem, akkor első dolgom a levelezés megnyitása volt, hogy kikkel is leveleztem itt, aztán a dokumentumok feltúrása következett, amiben bármilyen jele lehetett annak, hogy miért távoztam és hova. Legvégül ezek közben felcsaptam a google-t (vagy az akkoriban aktuális hasonló oldalt) és itt is begépeltem a nevemet, eltűnésemet, majd Jon-ra kerestem rá, és az asgardikra. Tudnom kellett, hogy mi történt és kihez fordulhatok, hogyha haza akarok jutni.

Aktív mágia: -
Passzív mágia: asztrálpajzs



Kedvesen mosolyogtam a nőre miután megsimogatta a vállamat, de gondolatban már azon töprengtem, hogy miként is tépném ki egyetlen mozdulattal a szívét, ezért az arcátlan tettéért, hogy istennői személyemhez merészelt érni! Nem mondott el túl sokat, még szép, hogy tudtam, hogy Magnus micsoda, az egyik létben én csináltam belőle valakit a fattyaiból úgyszintén. De ez az Annihilus már érdekesebb volt, a Fantasztikus négyest volt szerencsém ismerni már, akárcsak a hatalmukat.
- Értem, s akkor a SHIELD is a jó oldalt képviseli ezek szerint – mondtam miközben az égre néztem a gépekre. – Őket ki vezeti s mit csinálnak egészen pontosan azon felül, hogy minket megvédenek? – kérdeztem kedvesen.
De már régen nem ez érdekelt, eluntam, hogy a halandóból így nem tudok semmit sem kiszedni, konkrét tényekre pedig nem kérdezhettem rá, hiszen azzal lebuktattam volna magamat. Főleg, ha olyasmire kérdezek rá, mi meg sem történt itt s nem is létezett. Meg sem vártam, hogy válaszolni kezdjen a kérdésemre koncentrálni kezdtem s próbáltam az elméjébe nézni, hogy megtaláljam a pontos részleteket. Hogy mit is csinált Magnus, ki ez az Annihilus, miként nézhet ki. Mit tud Jonathan-ről, Steph-ről, az Asgardiakról, saját magamról s a férjemről. Mindezek fényében leszek csak képes arra, hogy tovább lépjek s feltudjam keresni azokat, kik ismerhetnek. Vagy Asgadra menjek, hogy onnan nővérkémet, anyósomat s nagybátyámat felhasználva juthassak haza, vagy deríthessek fényt arra, hogy miként is kerültem ebbe a világba.

Aktív mágia: alakváltás (Barbara Wiedler), gondolatolvasás
Passzív mágia: asztrálpajzs, mentálpajzs

Amikor a férfi beinvitálja Adam utána megy és követi a lakásba. A cuccai rendben vannak. Nem igazán érti mi van, de nem kérdez semmit. egyenlőre nem volna praktikus a dolog. Az ablakhoz megy és kinéz, mintha azt figyelné ki láthat be. Valójában keresi a változásokat. Nem igazán tudja, hogy mit tegyen. A lakást már előzőleg kívülről megnézte. Szóval most csak azt keresi mi változott kint azóta, hogy ideért. Meglátja a helicarriereket. Azonnal rájön, hogy komoly változás történt. Olyasmi ami valahogy befolyásolta a világot. Adam a férfire néz és elmosolyodik.
- A lakás tökéletes. - mondja vidám hangon. - Mennyibe fog kerülni havonta? - kérdi a férfi. Szeretné ezt most gyorsan elrendezni és lelépni innen, hogy megtudhassa mi van. Ha most ő tényleg bosszú angyal akkor a SHIELD-hez mehet nyugodtan. Tőlük megtudhatja mi történt. Talán itt élhet úgy ahogy a másik világban nem élhetett. A karján kicsit felhúzza a pulóvert és megnézi megvannak-e a tetoválásai. Persze csak akkor teszi ezt ha a férfi éppen nem figyel rá.

- Rendben. - mondom nekik - Valami gond van? - kérdezem tőlük miközben velük tartok.
Mindeközben figyelek, hogy találok-e valami szokatlant még, akár a katonák öltözékén, vagy a helicarrieren, vagy valamin, ami nem oda illő, vagy nem szokványos.
~ Na jó. Most már tuti, hogy én kerültem másik világba, és nem azok az enyémbe. De hogyan? És miért? ~ most ezek a kérdések izgatnak a legjobban.
Egyébiránt, mindenben együtt működök a katonákkal, ha kérdeznek válaszolok nekik, mindig csakis az igazat.

Albert szerencséjére hamar felveszi egy taxi. Maga elé tolja táskáját és el is helyezi cuccait a sofőr mögött. Ő maga az anyósülés háttámlájára szegezi a tekintetét. Nem érti, hogy mi lelte az embereket. Újra végignézett magán, majd oldalra fordította a fejét és megszemlélte az arcát is. Ismerős ábrázat nézett vissza rá az ablaküveg halovány tükröződésén keresztül. Ekkor szólítja meg a sofőr. A férfi hangjára először összerezzen. Valójában nem is a hang lepi meg, hanem amit mond. Felismerte. De valójában nem is Albertet, hanem azt akire Albert hasonlítani akart. Pedig ő nem is akart...a gondolatai összekeveredtek és vagy egy percig nem is reagált a megszólításra. Aztán lassan emelte csak fel a fejét úgy, hogy láthassa a sofőr arcát a visszapillantó tükrében. Ezt követően erős orosz akcentussal válaszol a kormánynál ülőnek.
- Nyem tjudom, hjogy kjire gjondol. Kjérem mjondja el...

Bár a víz dermesztően hideg volt, még is jó érzés fogott el, hogy végre ismét szabad vagyok, a az intenzív mozgás pedig melegen tartotta a testemet.
~Nincs is jobb annál, mint mikor az ember a sittről egyenesen egy jó nagy hullám medencébe kerül. Még jó néhány km és akkor már meg is érkezek a partra. Sima ügy. Nem probléma. Persze életemben nem kellett ilyen messzire úsznom, de hát egyszer mindent el kell kezdeni. Ez az Steven csak vedd lazán a helyzetet. Ne gondolj arra, hogy a statisztika ellened szól.. Fenébe.~ Próbáltam tartani magamban a lelket, mert bár fáradni még nem fáradtam, tudtam hogy a nanitok nélkül nincs sok esélyem, hogy kibírjam az egész utat. Aztán végül éreztem, ahogy egyre gyorsabban úszom és egyre könnyebb előre jutni.
~Na ez a beszéd. Így már mindjárt jobb a helyzet. A statisztikák meg a fenét se érdeklik mostantól.~ Végül egy halászhajót láttam meg a vízen. Szerencsére ők is megláttak engem, és jó halászokhoz méltón, segítettek is. El is kezdtem úszni a mentőmellényért, majd mikor elértem erősen belekapaszkodtam , hogy fenntartson a vízen. Így a vízben úgy sem tudtam volna felvenni. Ezután próbáltam megközelíteni a hajót is bár valószínűnek tartottam, hogy a mentőmellényen volt kötél és kihúznak vele,de ha mégsem, akkor meg majd kimászom.

Thorhalla
Ahogy a nő belenyúlna a hölgy elméjébe hirtelen lövéseket hall. A parton bűnözők menekülnek hátra felé tüzelve. Egy sötét alak sétál ki mögöttük és egyetlen pisztollyal három lövéssel három alak lábát lövi el. Az alak léptei koppannak a csizmában ahogy füstölgő fegyverével sétál az utolsó megtorpant bűnöző felé.

- Add fel.
Mondja a férfi maszkon torzult hanggal és Thorhalla olyan ismerősnek érzi. minden a férfiben... ismerős. A hang, a mozgás, a modor...

Stephanie
Steph levelezésében semmi furát nem talál bár már eltűnése előtt fél évvel nem írt senkinek. A keresőben viszont először Jon-ra ír rá és az eredmény a szívébe mar: Jonathan Miller, tengerészgyalogos két éve tűnt el (ugyanakkor amikor Steph abba hagyta a levelezéseket), és halottnnak lett nyilvánítva egy súlyos túszejtés során, amikor a Greydis épület összeomlott és magával vitt tovább négy társát, a túszejtőket és Miller családja.
Asgardra az első link, milliárdos nézést kapott. Egy híroldal egyik cikke felirat: Asgard és Avalon Háborúja!

Tyranis
A lány felsétálva feltűnés nélkül tudott sétálni a színes városban, ahol egy hatalmas szobrot pillantott meg, amin egy nő állt szarvakkal a fején. A városban minden megszokott volt és természetes. A városban csak embertelenek voltak.

Mich
Lassan egy nagy terembe viszik, ahol várnak és nem sokkára jelzik, hogy valakik megérkeztek. Pár pillaant múlva az ajtón besétál a világ által Fantasztikus Négyes-nek nevezett csapat.


Steven
A férfit lassan felhúzták és azonnal hoztak neki egy nagy lepedőt, amit ráborítottak.
- Úristen ember! Jól van?
Kérdika halászok aggódva.
- Honnan került a vízbe? Maga ugye nem olyan barom, aki az ilyen hűvös estéken jár úszkálni?
Bombázza az az öt-hat ember a férfit a kérdéseikkel miközben a többi része a legénységnek a munkáját végezve figyelik a férfit.

Teddy
Az emberek döbbenten nézik az estében álló nőt és a macit. A tömeg gyűlni kezd és mind hitetlenkedve néznek.
- "Csak egy maci"? Annak majd én leszek a bírája.
Mondja egy lángoló nő lefelé lebegve a medve felé.
- Thorhalla...
Súgja a tömeg.


Adam Taylor
A férfi megadja a pontos összeget, amin érezhető, hogy sokkal kevesebbet kér mintha nem hinné Adamat annak, akinek most képzeli. A férfi felmérve magát látja, hogy a testén a tetoválásai is mind stimmelnek. Mindene ugyanott van.
- Nézze!
Mutat az öreg egy repülő járműre, ami az egyik Helicarrierre landol. Adam felismeri az f4 lógót rajta.
- Úgy néz ki a kollégái még ilyenkor is dolgoznak.

Reptil
Gladitárior arca egyre dühösebb lesz a türelmetlenségtől. Majd a szavakon rágódik.
- Ember-telen? A Földről jöttél. Kém vagy. Lássuk mit tudtok.
Ezzel két katona lelövi a férfit mielőtt az mozdulhatna. Mikor felébred egy speciális székbe van ültetve és nem képes mozogni. Vele szemben Gladiátor áll és mellette két igen csak csinos shi'ar nő civil ruhákban szemüket lehajtva koncentrálnak.
- Mióta tudjátok, hogy készülünk a támadásra?
Kérdezi a férfi és mivel jó választ nem fog tudni mondani Reptil így a hölgyek elkezdenek a fejébe nyúlni.
- Mennyi van még belőletek?

Albert
A férfi meglepve nézi Albertet.
- Maga nem tud róla?
Kérdezi meglepve és oda adja az újságot. A címlapon ő van a brit kapitány jelmez egy verziójában és egy szikla trónon ül. A felirat: "Ha kell feláldozom Britanniát, de Asgard elbukik"
Alatta a leírása: Ezt jelentette be nem rég Avalon Kapitánya az utolsó Asgardi támadás után, aminek utóhatásában London és több angol városrészt le lett rombolva.

Árny-Tyler
Vasember kezeit még a férfin tartják.
- Sose hallottam még magáról.
Ekkor érkezik meg a fekete szimbiótás alak és Árny.
- Vasember! Találtam egy eltévedt alakot. Árnynak hívja magát és állítólag X-men, aki hirtelen ide teleportálódott.
A páncélos leengedi a kezeit.
- Ez még nem bizonyít semmit. Vigyük őket a konferencia terembe és hívjuk fel az X-eket.
Mondja és a fekete alak elkezdi mutatni az utat a párosnak.

Lény-Sarah
Fáklya csak figyeli a párost és a sötét éjszakát.
- Ez egyre furább.
Mondja és a civilek Lényt is értetlenül figyelik. Sose látták őt.
- Lehet, hogy kéne valami fedezék, nem?

Jereziah
Hood meglepve nézi a távozót.
- utoljára adok lépéselőnyt...
Morogja és pár utca múlva hátba rúgja a szemetesek közé a vámpírt.
- Elég volt a játékból. vagy őrült vagy, vagy teljesen hülye. A lényeg, hogy ma vadásztál utoljára.
Ezzel a férfi elővesz egy fakarót. A páros ekkor lövéseket hall a kikötő felől.

Csak nem akar összejönni a ügy, hiába vagyok könyörgő, vagy bármi más, sőt a probléma ott van hogy a tömeg eléggé... Gyűlik, és ez nagyon nem jó, de hát most már mit tehetnék? Kissé elszámoltam a dolgot, arra számítottam hogy kevesebben vannak így kint az éjszakában, de úgy tűnik hogy elég nagyot tévedtem, ami pedig még rosszabb, hogy az arckifejezéseik alapján, azok sem igazán akarják elhinni a dolgot, pedig most kivételesen nem hazudok. Végül a kellemetlen csendet, amiben továbbra is próbálok szipogást és elfojtott sírást imitálni, egy magasból ereszkedő, látszólag nő szakítja félbe... Aki ráadásul lángol! Na ez az ami valóban megijeszt, és úgy tudja rám hozni a félelmet, hogy az valós legyen. Első reakciónak igazából csak meglepetten leülök, majd aztán egy kis akaratlan hezitálás után...
- Ne tüzet ne... Ne-NE! Bármit, akármit csak tüzet ne! - Török ki pánikolva, és elkezdek hátrafelé mászni, még egyenlőre ugyan ebben a helyzetben, s ekkor jön a realizáció: jobb ha futok...
- ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ! - S ezzel igyekszem is valahogy kiszabadulni a tömegből, már ha túl nagy, át szlalomozni a lábak között, vagy bármi, csak a tűztől kerüljek valahogy messze még mielőtt túl késő lesz.

Nos a reakció nem az amire számítottam, igazából ténylegesen meglep a dolog, talán mindenki amnéziás lett rajtam kívül? Egyéb magyarázatot nem találok, ez tűnik a leglogikusabbnak, lehet hogy az a sárga fény valamiféle elmetörlő technológia fizikális megjelenése volt?
-Mi?- Oké ez már túlságosan bizarr, oly annyira mint a hiba ami a fellegvár helyén van, tudni illik az a szakadás a realitáson... Szakadás a realitáson hmm? Nem, ebben hinni sem akarok, de lehet hogy mindez a hiba miatt történne? Talán annak a puszta létezése valamit átírt a világban, és eltorzította azt erre a formájára? Nem, biztosan nem, mert akkor az megtörtént volna hamarabb. Rendben ez a filozofálás nem nekem való, maradjunk annál amit látunk, ami pedig nem más mint hogy mindjárt ketten le fognak lőni! Próbálnék valamit cselekedni ellene, kitérni a lövés útjából, de már késő, és sötétség következik. A következő kép ami megvan hogy egy székhez vagyok úgymond kötözve, és kábultnak érzem magam.
~ Hogy kerülhettem ebbe a helyzetbe?... Támadnom kellett volna. ~ Gondolom magamban, miközben próbálok alaposabban szétnézni, hátha látok valami érdekeset a két igencsak formás nőn kívül, akiken akaratom ellenére is sokáig tartom a tekintetem.
- Hölgyek... - Köszönök illedelmesen, majd Kallarkra fordítom a tekintetem, és csak bambán bámulok vissza.
- Támadás?! De mégis miért? - Kérdezem értetlenül, nagyon nem jó ez így ahogy van, de a jelen helyzetemből még csak a cselekvésre is képtelen vagyok, de ha már így ide kerültem, nem fogom csak így spontán elárulni a fajtámat.
- Pontosan annyi. - Mondom kissé pofátlanul, és lehet ezután ténylegesen nem lesz pofám, de ki tudja, elvileg egy kém vagyok, és a kérdései alapján az egyetlen akitől hasznos információt tudnak venni, szóval megölni csak nem fog.

A szikla fickó által felajánlott kabátot, bár egy kis hezitálás után ugyan, de végül elfogadom, a kőkemény külső úgy tűnik nagy szívet takar, bár ez nem lep meg, a legtöbb ilyen kinézetű ember így van, mí kár hogy nem az összes, valószínűleg a földünk sokkal jobb hely lenne... Mióta gondolkodok én így?
- Igen valóban, itt AIMvillenak kéne állnia, nem pedig holmi parknak. - Mondom válaszként még neki kissé fagyosan, majd a másik alak szavaira csak helyeslően bólintok, valóban el kéne vonulni egy olyan helyre, ahol nem bámul mindenki, kissé kellemetlen érzés ez így.
- Van valami ötletük hogy mi történt a munkahelyemmel? - Kérdem miközben magamra öltöm a kabátot, ami mit ne mondjak.. Hatalmas rám, és ez így tetszik, mindig is szerettem olyan ruhákat hordani ami egyszerűen óriási, mindig jól álltak, bár ez most nem biztos, de tetszik.Ha valaki felvet egy jó ötletet és megindulunk valamerre akkor megyek én is, nem akarok egyenlőre így itt maradni, tudni akarom hogy mi történt, és hátha ők többre mennek ilyen téren mint én.

Adam fizet, látja, hogy az öreg keveset kért ezért egy kicsivel megtoldja a pénzt. Aztán meglátja azt amit az öreg is látott.
- Igen úgy néz ki. - feleli és vidám mosollyal néz az öregre. - Nekem is ott a helyem! Majd még látjuk egymást uram. - nyújt kezet mosolyogva a férfi. Aztán futva indul meg kifelé. Leinti a legközelebbi taxit, beszáll és ezt mondja.
- Látja a Helicarriert. Vigyen oda. Bosszú angyal vagyok ott a helyem. A közelben álljon meg. - fejezi be és átnyújt a férfinek 50 dollárt. Amikor megérkeznek kiszáll a kocsiból és környezetet vizslatja. Ügynököket keres és a legközelebbihez sétál.
- Ügynök! Jelentést kérek. Bosszú angyal vagyok.- szól a férfihoz határozottan ám halkan.
Ha nem talál ügynököt maga méri fel a terepet és szövetségeseket keres. Hátha van ott valaki aki segíthet neki. Egyenlőre beilleszkedik és segít a rendbontók elleni küzdelemben. Ezért figyeli ki kicsoda.

Követem a fekete alakot, egészen egy szobáig, ahol úgy tűnik egy felettébb kellemetlen helyzet alakult ki időközben, kíváncsi vagyok vajon miről is maradhattam le pontosan, lehet hogy valami nagyon megtetszett volna az egészben, de viszont az is lehet hogy percek óta így szobroznak, és csak beszélgettek, ki tudja, azért megnéztem volna. A beszélgetéshez, és egyéb dolgokhoz nem tudok mit hozzáfűzni, és igazából nem is akarok, azt se tudom hogy kikkel állok most szemben, pusztán csak egy dolog jut az eszembe.
- A kúria nem x-men tulajdon? - Ez talán hamarabb is eszembe juthatott volna, bár lehet hogy csak bérlik?... Nem ez ostobaság, egy x-men kaliberű szervezetnek alap hogy van egy jó minőségű birtoka. Többet nem is igazán akarok mondani vagy kérdezni, csak ismét követni kezdem aki után eddig is jöttem, és csak akkor nézek rá másra is ha az hozzám szól, mert igazából most inkább a falakat, és egyéb dolgokat figyelem, hogy mi mennyire változott ahhoz képest ahogy nekem a friss emlékeimben megmaradtak a dolgok.

~ Ez meg mi?! A Fantasztikusok... de... de nem a megszokott formában. A Hulk, Pókember, Logan és a Szellemlovas. Elég rendhagyó felállás. Most már tuti, hogy én kerültem másik világba, kétség sem fér hozzá. ~ gondolom magamban mikor megérkeznek a Fantasztikusok.
- Üdvözletem. Mich Howard vagyok, és kezdek rájönni, hogy mi is folyik itt. Éppen szokásos őrjáratomon repkedtem, amikor egy sárga fény vakított el, majd ezen a helyen találtam magam. Az én világomban teljesen más személyek alkotják a Fantsztikus négyest. - mondom nekik.
- Szeretném ha mondanának valamit erről a világról, és , hogy miért van szükség erre a rengeteg halicarrierre? - folytatom, majd várom mit reagálnak.

- Óhh. Köszönöm. – Válaszoltam, majd elvettem és betakarta magam a takaróval. Ha a páncélzatot felvettem volna, akkor már is nem lett volna gond a hideggel, sőt még vizes se lettem volna, de az elégé felkeltette volna az emberek figyelmét, így inkább megkockáztattam a megfázást. A regenerációs program amúgy is megvédett az ilyenektől, de azért jól jött a takaró.
- Nem dehogy. Én csak.. – Válaszoltam volna nekik, de hirtelen nem jutott eszembe semmi. Azt mégse mondhatom, hogy átutaztam egy másik dimenzióból. Ha meg hallucinációk, úgy se fogadták volna el, hogy csak hallucinálom őket. - .. Én csak a hajómmal erre jöttem horgászni, amikor is hirtelen a benzintartály valamiért berobbant. A hajó pár perc alatt elsüllyedt. Ennek már legalább egy órája. Ha nem jártak volna erre valószínűleg a vízbe fulladtam volna. Köszönöm. – Válaszoltam, végül is közben egy kicsit vacogtam.
~Na remek. Ahogy partot értünk meg kellesz szöknöm, még mielőtt utána járnának az egész ügynek. Ha gyorsan felszívódom, akkor úgy se találnak majd rám. Legalább is remélem.~

Meglepő volt, hogy a levelezésben nem volt semmi furcsa, valamit vártam volna, főleg, hogy Jon is benne volt. Túlságosan sokáig, Halla akkor már felébredt, de Jon itt még megvolt. Ezek szerint itt nem küldtem el félelmemben. Azonban valami szörnyű dolgot láttam meg, az ősi istenekre! Nem, nem lehet! Szinte lefagytam a cikk láttán, hogy itt halott, akárcsak az apósom és az anyósom. Csak tengerészgyalogos? Itt nem lett az, ami lehetett volna, nálunk már akkor régen százados volt, a légierőnél. Imád repülni a vadászgépekkel. Miért? Tudom, hogy nem a saját világom, de ki kellett a könnyeket törölnöm a szememből, hogy tovább folytathassam a keresést. Döbbenten meredtem rá, Avalon és Asgard háborúja?! Tudtam otthon, hogy egy csoport járt Avalonban és Arthur király, akárcsak Morgan Le Fay és Merlin újra életben voltak, de az, hogy Asgard háborút vívjon velük?! Mi… mi történt ebben a világban. Jó néhány pillanatig csak a hírt néztem a magas olvasottsági aránnyal, szinte teljesen hihetetlen volt számomra. Ki robbantotta ki, mikor és hogyan?! Az eltűnésemnek köze volt ehhez? Vettem egy nagy levegőt és rákattintottam a hírre. Igyekeztem a háború legelejére rákeresni, hogy nem csak az utolsó napokban, hetekben mi történt arra, hanem megtudjam, hogy miért tört ki, és hátha magyarázatot kapok arra is, hogy miért lehet Asgard város a Földön, mert ha háborúznak gyanítom, hogy itt volt.

Aktív mágia: -
Passzív mágia: asztrálpajzs



Nem tudtam az öreg halandó fejébe nézni, hiszen lövésekre kaptam fel a fejem. A hang irányába néztem, többen hátrafelé lőttek, így hát arra néztem unottan s nyűgösen. Kik azok, kik meg mertek abban zavarni, hogy megtudjam végre mi van ezen a világon. Egy alak közeledett s terítette le a menekülőket, egy pillanatra gúnyos mosoly jelent meg ajkaimon, két személytől ismertem ezt a módszert s ily eleganciával csak ketten voltak képesek lőni. Michael s Jonathan. S végre megpillanthattam a maszkost; nem éreztem asgardinak, de már tudtam, hogy nem Michael az. Ahhoz alacsony volt s kevéssé olyan izmos. Ő magasabb volt nálam, míg Jonathan kisebb. S a hang, hiába volt eltorzult, a mozgás s a hanglejtése elárulta, ez ő volt. De miért nem volt asgardi? Itt nem tért volna vissza a férjem? S mikor kellett odáig alacsonyodnia, hogy utcai igazságosztó legyen? Mikor az utolsó megtorpant halandó szólította fel a megadásra lassan keltem fel a helyemről, előre nyújtottam a kezeimet s elsuttogtam néhány szót, az egyikből tűznyilak, a másikból fagynyilak öt-öt darab csapódott a halandó irányába, hogy egyszerűen csapódjanak bele s végezzék ki. Egy csettintéssel dobom el a halandó álcámat s mosolyogva indulok el Jonathan felé.
- Drága Jonathan-am, Black Jack-em – suttogtam elégedetten. – Úgy hiszem, hogy igencsak sok mindenről kellene szót váltanunk egymással. Mond drágám, megismersz?

Aktív mágia: tűz és fagynyilak és az alakváltás eldobása
Passzív mágia: asztrálpajzs, mentálpajzs