Másik Világ

Adam szenzorai követik az idegen férfit. Amikor Amazon válaszát meghallja elgondolkodik.
- Rendben elé kerülök. Zárjuk le ezt. - mondja a férfi és beindítja a hajtóműveit. A szenzorok segítségvel megkeresi a célpontot és az egyik távolabbi, de vele szemben lévő csatornafedélhez repül. Felveszi és leugrik a csatornába. Aztán Reptile jelét figyeli. Megcélozza az idegen lényt és megpróbálja kiütni egy EMP-vel. Reméli ez végre elég lesz.
- Előtte vagyok. Vigyázz mert megpróbálom kilőni némi sokkal. Remélem örül neki. - szólok bele a rádióba kicsivel a lövés előtt. Aztán elsütöm a fegyvert miután a páncél célzórendszere a célpontra állt. A férfi közben a környezetét is pásztázza a páncél szenzoraival. Nem volna örömteli, ha a célpont társai itt lennének.

// Nos kezdem itt:
1. Bocsánat mindenkitől, tényleg, sajnálom hogy nem írtam, és köszönöm h vártatok rám (igazából Z-nek, mert ő mesél, de mindegy) //

Genocide

Primitív és tudatlan emberi lények egy kis csoportja lepi meg távozásunk folyamatát, majd képesség bénító gránátjaik megszüntetik társaim erejét. Mily találékony faj az ember, fut át az agyamon, ahogy lassan, nyugodtan elindulok feléjük. Meg sem próbálom kikerülni a lézer lövedékeket, rezignáltan közeledek feléjük, majd egy-egy csapással finoman leszakítom a fejüket. Oly gyengék, és esetlenek, de mégis, újra és újra megpróbálnak felülemelkedni a mutánsokon. Itt hátranézek a Testvériség vezetőjére, illetve követőire. Gyengék, és ostobák, de szükségesek.
Kallark hozzászólására csak ránézek egyszínű fémszememmel, és elgondolkodok, de nem válaszolok. Miért válaszolnék az értetlennek. Hiába erős, ha hozzá nincs meg a szükséges átlátása a helyzetnek benne.
Miután pusztakézzel elpusztítottam a katonákat, utasítom Sarah-t és a társait:
-Vegyétek fel a fegyvereket, és kövessetek.
Mondom, majd indulok tovább egyenesen kifelé ebből az épületből.

Lance Harris

Ahogy vagyok, csukott szemmel válaszolok a szimbiontának, kezeimmel pedig továbbra is simogatom az állatokat. Bár kívülről nagyon is úgy nézne ki mintha aludnék, valójában ébren vagyok, csakúgy, mint a tigrisek.
-Ohh, nem akarom hogy megtámadjanak, de ha így kívánja a Sors, akkor bizony nem tehetek ellene. És csak sajnálni tudom azokat az őrülteket akik erre vetemednek. Kudarcot vallanának mindenféle képen, ebben biztos vagyok.
Válaszomból árad a felsőbbrendűség érzése, nem a szimbionta ellen, sokkal inkább a feltételezett támadókkal szemben. Ki tudna ártani nekem? Én nem olyan vagyok mint egy akármilyen kis bujkáló uralkodó. A címem harccal szereztem, és harccal is tartottam fenn. Ha valaki harccal próbálna legyőzni, csúfosan elbukna. Talán veszélyes ez a fajta hozzáállás, de mint uralkodó, valahogy meg kell birkózzak az életemre törő kísérletek tucatjaival. Én ezt választottam, lehet belebukom.
Miután ezt kigondoltam, és beszélgető partnerem nem válaszol, szemem lehunyva pihenek tovább a fal mellett, ujjaim fel alá járkálása közben a hatalmas macska bundájában.

Börtön - Sarah, Gladiátor és Genocide
Genocide könnyedén tör át az őrségen egészen a tetőig. Ott már katonai helikopterek várják őket. Viszont Sarah és társai érzékeli, hogy a képességeik visszatértek. Rado azonnal lángoló tűzmadárrá válik mellette.

X-iskola (Wenchester Megye) - Svarog, Vipra, Tyranis
Tyranis köveket és Svarog Vízembert vágja a varázslóhoz. Az repülővel elkerüli a köveket és a társát pont Titánia fogja meg. Vipra neki ront Csapdásznak, aki éppen, hogy elugrik a támadás elől, pont bele Svarog lángjaiba. A hátán a gép felrobban és a saját ragasztója nyeli el. Varázsló egy hang hullámot küld Svarogra.
- Intézzétek el a másik kettőt!
Parancsol az emberinek. Vízember Tyranis felé árad és Titánia Vipra felé rohan.

Árny misztikus otthona - Árny és Szellemlovas
Szellemlovas lángokba borult láncai elkapják Hyde-ot, aki völt egyet majd megragadja az egyik láncot.
- Ne messziről legyél bátor csontika!
Morogta és magához rántotta a lovast. A pokoltűz erejére riad fel maga Árny is. Látta, hogy társa elvesztette az uralmat démoni oldala felett és az egyik régi nemezisét készül éppen halálra kínozni.

Constantine SHIELD Hellicarrier - Steph
A nő az első hellicarrierhez érkezik ott elsőre meglepődnek, de az egyik százados felismeri és azonnal ráparancsol a többiekre, hogy tegyék le a fegyvert.
- A nevem Flumm ezredes, a Constatine hellicarrier parancsnoka vagyok. Miben segíthetek az Asgardiak hírnőkének?
Kérdezi tisztelettudóan.

Soho - Adam, Lea és Reptil
Amazon követi Reptilt, aki egy elektromos lövéssel találja el amikor az a megfelelő helyre érkezik. A nő nem hal bele ahhoz messze túl erős, de az eszméletét veszti és a vízbe esik. Reptilt ekkor hátulról meglövi Adam, aki szenzorai miatt téveszt egy kicsit és a férfi feletti csöveket találja el. Az is a vízbe zuhan ettől.

Manhattan East Side, Hilton Hotel - Szehmet, Tao, Lance és Anastasia
A trió elintézi az őröket és csak egyet kénytelen Tao végleg elnémítani. Az ajtó zárva az őröknél van egy-egy mágnes zár, amivel kilehet azokat nyitni.
Grendel megadóan figyeli a királyt, de a megadásáról csak némasága ad jelet. Csendesen lóg tovább a tetőn és figyeli a várost.

Brooklyn, kertváros - Axel Parker
A képernyő egy börtönt mutat és ott piros hőképeket emberekről, akiket "nagyon veszélyesnek" ír le. Ha Axel koncentrál rá, akkor gyorsulni kezd és szinte száguld a cél irányába. Mintha úgy mozogna, mint a víz alatt csak nem a testével, hanem a gondolataival irányítva.

/Elnézést, hogy ez most ilyen sokáig tartott :S/

A koncentrálás dolog bejött, így a hangos utasítások kiabálását abba is hagyom. Egy börtönt mutat, ráadásul a helyszínt is mutatja. A tetőn van pár piros pötty, ami különösen veszélyes. Vajon valami szökés, szöktetés történt?
Persze mi mást is csinálhatnának a börtönben?
Hát ennél gagyibb gondolatom nem is lehetett volna....na mindegy, mit csináljak? Menjek oda....váááá, tényleg oda megyek, a páncél rajtam máris száguld a börtön felé, mintha úsznék, és elég csak rágondolnom, rögtön arra felé megyek. Szuper!
Mit csinálnának a hőseim? Biztos nem lennének így betojva......
Egyáltalán tudok valamit, a repülésen kívül? Gondolatban próbálom lehívni a páncélra vonatkozó információkat, majd utána valahogy nyitni egy rádió vagy ilyesmi adást és értesíteni valamelyik szuperhős csapatot. Az X-ment, vagy F4-t, mindegy is, aszem jobb ha megpróbálok mindenhova küldeni egy üzentet a szökésről.....

Nos, meglepően könnyedén intézi el az őröket, habár ez talán mégsem annyira meglepő, hiszen az erejét sem vesztette el korábban, és talán pont ezért látom megalapozottnak a szavait, viszont az hogy miként alakul tovább… Még eldől, de most egyenlőre esélyesnek látom a szökésünket. Felveszem a holtaktól a fegyvereket, egyet legalább is, hagyom, hagy szolgálják ki magukat a többiek is, hiszen szükségünk lesz még rájuk, még ha nem is most, egyszer egészen biztos, most azonban végül is csak futunk, vagy sétálunk, nem tudom, egyenlőre nem én diktálom a tempót, csak követem az istenjelöltet, ki mögött könnyedén, kissé talán túlságosan is egyszerűen lehet haladni, de végül is addig jó nekünk, s így nem lehet egy rossz szavam se, nem is mintha terveztem volna különösebben beszélni, nem lényeg, az számít most hogy haladunk. Ahogy egyre fentebb érünk, érzem ahogyan visszatér az erőm, s a többieket elnézve nekik is, létre hozok egy kisebb csapatnyi klónt, majd pedig utasítom őket, hogy szerezzenek maguknak fegyvert, egyenlőre az is megteszi, ugyan azon céllal vannak most ők itt, mint én, így tudniuk kell, hogy mit cselekednék, az pedig nem más, mint szerezni egy nagy kaliberű fegyvert, rakétavető, vagy lézer ágyú, és azzal tüzelni a helikopterekre, és az esetlegesen itt lévő őrségre, szóval így azt hiszem hogy nem kell nekik külön elmagyarázni a dolgokat, azonban azt már sajnos kötve hiszem, hogy ilyen egyszerűen képesek lesznek találni bármi használhatót, vagy legalább is olyasmit, amivel a helikoptereket le lehet szedni, így hát végül Radoslava felé fordulok.
- Menj, süsd meg a gépek rotorjait, vagy ha hozzájuk tudsz férni, akkor az egész legénységet, nincs szükségünk szánalmas, emberi túlélőkre. - Eztán pedig Varangyhoz fordulok.
- Fegyverez le akit csak tudsz, az már rád bízom, hogy miként. - Igen, Azt hiszem, hogy így lesz a legjobb, ha már úgyis csak egy gyorsan rögtönzött szökésben vagyunk, had döntsék el az embereim, hogy miként csinálják a dolgaikat, én megbízok bennük, eddig egyszer sem kellett, hogy csalódjak miattuk, és feltételezem hogy eztán sem fog ilyesmi előfordulni. Én próbálok fedezékbe húzódni, és onnan lőni a földön lévő őrséget, ha van, és feltételezem hogy a klónjaim is, mert végül is miért ne tennék?

Nos, sikerült rájönnöm, hogy a tökéletes kép, mely az álmaimban él, mégsem tökéletes, hiszen bár vannak növendékeim, egyiket sem szánom utódomnak, ki majd átveheti a helyemet, s ahogyan erre rádöbbenek, valahogy ez a nyugodt világ, már nem is tűnik annyira valóságosnak, s hamarosan arra is rájövök, hogy bár egybefügg az álombeli reakciómmal, időlegesen legalább is, ébredésem okozója mégsem az, hanem egy külső hatás, a pokoltűz ereje, mely hirtelen éri a testemet, s képes eljutni a tudatomig. Egy gyors, hirtelen mozdulattal ülök fel, s a kép ami elém tárul, finomam fogalmazva sem jó, nagyon nem jó, röviden és tömören, ama gyermek, mely a pokoli démonnal van megátkozva, éppen szétszedni, vagy megkínozni készül a nagyobbik, s látszólag ostobább alakot, ki úgy tűnik fel sem képes fogni, hogy milyen veszéllyel néz szembe valójában. Egyszerűbb lenne a háttérbe húzódni, és megvárni, hogy véget érjen a harc, de nem teszem ezt, sosem tettem, ha egyszer szükség van rám, akkor nem futamodhatok meg, főleg akkor nem, ha valóban tudok is segíteni, és nem csak itt állni és nézni. Féltérdre ereszkedve feltartom a karjaimat magam elé, ujjaimat egy meglehetősen kitekert pózba összefonva, majd pedig koncentrálni kezdek, próbálok kellemes érzéseket küldeni a harcoló felekhez, hogy még ha csak gyengén is, de valamiyen szinten megnyugodjanak, bár remélhetőleg vagyok olyan erős ezen a téren, hogy esetleg teljesen rávehessem őket, a harc befejezésére. Bármilyen szinten is jön ez be, eztán megpróbálom a két gyermek távolabb terelni egymástól, illúziók segítségével, majd pedig pajzsba vonni mindkettőt, és így véget vetni a harcnak, kicsit komplikált, de működőképesnek látom.

A támadásom nem sikerült teljesen de nem maradt eredmény ménkül. Egy jégkorcsojázót megszégyenitő egyességül ellendültem a csúszós padlón és vilámgyorsan a ragasztós felé suhantam. Ő viszont csodával hatályos modón elépett előlem még a farkammal sem tudtam megcsapni. Azonban nem uszta meg ennyivel mert a sárkány fönök egy lánglabdával sikeresen telibe találta azt az idegesítő beképzelt csapdászt vagy kit. Gyorsan körülnéztem a vízember és a ragasztós kiütve. Sajnos a főnököt is lecsapták mint egy taxiórát hála egy hang csapásnak. A következő pilanatban mint egy gőzmozdony elindult felém a debella. Én egy elengáns lépéssel arébb állok, hogy az a csúszós folyadék ketönk közt legy és ö teljes sebeségével a falnak ütközzön. Mikor becsapodott a falba a lábainál fogva a még talpon lévő rémes négyes tagra hajítom.

Ahogy a fickók kezdenek összeesni, Rat elmosolyodik, és felhelyezi a maszkot. Végre nagy levegőt vehet. Eddig jól ment, de a neheze még hátra van. Persze nem sikerült áldozat nélkül megúszni, de azt szükséges veszteségként próbálja elkönyvelni. Könnyebb, mint rossz pillanatban bánkódni miatta. A fickó, ha bevállalta, nyilván tisztában volt azzal, hogy bármely pillanatban meghalhat.
Összeráncolja a szemöldökét, és a csatlakozó embereire néz. Ketten, a nehéztüzérség, már hozzáláttak, hogy felkészüljenek a "kopogásra". Maszkok fenn, szemüvegek a homlokon, hogy bármikor használatba kerülhessenek, a fegyverek meg vigyorognak.
Rat nyel egyet, majd az ajtóra néz.
Nem tudhatja, pontosan mi várja bent őket, de amint kinyílik, a pokol elszabadul. Amint nyilvánvalóvá válik, hogy semmi keresnivalójuk a királynál, a riadóztatás nyilván megkezdődik, és az egész testőrség a nyakukba ugrik. Akkor már talán jobb, ha látványosan köszönnek be.
-Nagy Bádábumm?- tompán, már majdnem érthetetlenül kérdezi a bérgyilkostól, ahogy átveszi a kártyát. Csak a szemében ég komolytalannak ható, vidám tűz. Eddig bevált az ötlete, de mostantól talán jobb lenne a profira bízni. Egy gyors, dobolós jelet ad a jeladón a sofőrnek, jelezve az előre megbeszéltek szerint, hogy a kapu előtt állnak. Talán az utolsó pillanat, hogy jelezheti neki, készüljön. Aztán ő is felhelyezte a szemüveget a homlokára, és remélte, hogy nem lesz rá szükség, annál gyorsabban végeznek majd.
A Vigyori és a Másik felsorakozik melléjük. Egyeske most is vigyorog. A Másik meg.. csak a szokásos. Arra várnak, hogy tiszta legyen a cél előttük, és lőhessenek. Eszelősen. Nem törődve a környezettel, nem finomkodva. A lényeg hogy a király gyorsan elpatkoljon. Ha kell, akár tízszer. Azt egy macska sem élné túl, nemhogy egy királyocska.
Rat az ajtóhoz tolja a kocsit, majd lehúzza a kártyát.
Kezdődik a játék.
Ahogy nyílik az ajtó, nyugisan kezdi betolni a kocsit, mintha csak valami vacsi érkezne, felvonyítva, kicsit élesen, kicsit erősen, hogy a maszk ellenére is kivehető legyen:
- Szobaszervííz- ám az ajtószárnyak csak hamar szélesre nyílnak, és a Halálbrigád, engedve beosonni a fürge Taot, bemérve a célt, lőni kezd, ekkor pedig már ő sem vár tovább. Ha az első roham megvolt, és érkezőben a nem kívánatos csipetcsapat, vagy kiderül, hogy van még valami meglepetés, az éles szagú füstöt a levegőbe engedi. Annak el kell rejtenie őket bármi elől, de a szemüvegek nekik biztosítják majd a látást.
Most egy feladat van: megölni a királyt. A srácai pedig mindent megtesznek majd ezért.
Ha elindult a füst, lustán beljebb gurítja a kocsit, hogy könnyebben szétterjedjen, és előveszi a késeit, de kivár, hogy lássa, be kell-e avatkoznia, vagy elég a pergő, nagykaliberű sorozat.

Nos, meglepődtem-e azon, hogy az őrök ilyen könnyen ki lettek ütve?... Náh, nem, de tényleg nem, úgy értem itt vagyok én, a tökéletes rózsaszín ártatlan kislány, ki gyanakodna rám? Ha bármi baj van, én itt állok értetlenül és „sírok”, és azt bőgöm hogy „az apukámat akarom!!!”, és azt hiszem, hogy én ezzel meg is oldottam magamnak minden apró, vagy éppen nagy problémát, vagy legalább is ez általában működik, bár lehet ez az alkalom, a hely meg a személy miatt, na meg persze a most leütött őrök miatt nem fogja az én malmomra hajtani a vizet, de ez miért is érdekelne engem?
- Ez meglehetősen könnyen ment, titeket meglepett a dolog? - Kérdem meg azért a biztonság kedvéért a többiektől, a hangomban érződik, hogy én ezt a kicsit is eléggé élveztem, ennyi kis napi izgalom mindig kéne, ó és azt kifejezni, hogy ez valóban tetszett, segít az-az örömteli mosoly is, mely talán kissé furcsán húzódik el az arcomon, ki tudja hogy miért, talán mert most így esik jól, hogy az izmok úgy állnak, mármint… Az ember arcában izmok vannak ugye? Nos nem tudom, és oké ez nem is fontos, most nem áll semmi sem az utunkba, és én pedig ezúttal rábíznám a többiekre a dolgot, neki dőlök a falnak az ajtó mellett, és azzal a lendülettel le is ülök mellé, aztán csak figyelek, esetleg ámulok és bámulok azon, hogy mit hogyan tesznek, miért esetleg és mikor, úgy érzem nem lenne nekem most tanácsos oda menni úgy, mint ahogyan ide jöttem, tehát elsőnek, és azzal hogy bácsi, nem tudom hol van az apukám, kötve hiszem hogy működne, és inkább jönne elő az a téma, hogy mégis hogyan mentem be, amikor ugye itt volt az őrség és rajtuk meg azért nem kellett volna ezzel az indokkal sem átjutnom, én pedig magamat ismerve, rávágnám vagy azt, hogy „ ninja vagyok, rettegj HIÁ! „, vagy pedig azt hogy „ Az igazak tüze sújt le rád! „ és valószínűleg ezután próbálnám arcon vágni, ilyen pofozkodós stílusba, de mivel ezt még én sem látom reálisnak… Vagy… Mégis?... Olyan jól hangzik, talán meg kéne csinálnom, hmm igen, de nem, mégsem, inkább maradok itt és ülök a fal mellett, ha úgy alakul akkor megcsinálom, olyan jól sikerült ezt kitalálnom és annyira, de annyira élvezném, de tényleg olyan nagyon. Most viszont csak egy elégedett mosolyt eresztek meg, és ha valaki azt akarja hogy menjek be, nos, megyek is, de csakis és kizárólag utolsónak, és akkor is úgy, mint aki el van tévedve, és fél, nem érdekel hogy esetleg rossz álca, így teszek, mert ezt én megtehetem még, és addig kell élnem a lehetőséggel amíg ilyen jó kis fiatalka vagyok, nem úgy mint ez a pár öreg pacák, akik a társaim, jó persze azért kicsit szimpik, de na, annyira nagyon nem vagyok benne biztos,hogy nyíltan mutatkoznék velük, kicsit cinkes a felfogásuk, legalább is amennyire eddig megismertem őket.

//A kari nőnemű.//

A taktikám, nos kissé meglepő talán, de működőképes, eltalálom a nőt, pont akkor, amikor bele lép a hirtelen össze rögtönzött csapdába, majd pedig az egyszerűen eldől, nem tudom, hogy halott-e vagy sem, nem is igazán izgat, kellett neki üldöznie engem, az elejétől fogva nem volt ajánlott a dolog. Kis mosolyra húznám most a számat, csak finoman, de erre nem vagyok képes, de az érzés, az-az öröm érzet, hogy ezt sikerült összehozni, nos eléggé intenzíven ott van, ám nem tarthat sokáig, hiszen ahogyan fordulnék, egy lövedék csapódik be nem sokkal mellettem, vagyis pontosabban felettem, s annak az erejétől, vagy talán inkább a meglepettségtől? Nos nem, inkább a lövés erejétől jómagam is a vízbe esek. Egy gyors mozdulattal pattanok talpra, majd pedig realizálva a helyzetet, viszonylag nyugodtnak ható mozdulattal fordulok arra, amerről a lövés jött, s veszem szemügyre a páncélos alakot, kissé megvakarom az államat, majd pedig belátva, hogy így vizesen, koszosan, és immáron büdösen is, nem fogok tudni mit kezdeni, ha elsütöm a fegyvert, valószínűleg engem is megráz, és nem hiszem, hogy túlélném, bár lehet hogy de, végül is képes vagyok regenerálni a sérüléseimet, de inkább nem kockáztatok, bár egy olyan üzletasszonynak mint én, néha muszáj, de azért lehet inkább kerülném az ilyesmit, szóval igen.
~ Ezt nem hiszem el, ma már másodjára úszok szar lében. ~ Undorító, nagyon, és ez azt hiszem tökéletes kifejezése, már csak azért is, mert csak én értem, vagy csak én hallom, és mást is szidhatok a fejemben, habár nem teszem, nincs rá okom, azt hiszem ez egy egészen jó futás volt, bár erről a másodikról egészen megfeledkeztem, eddig nem jelentett annyi veszélyt, mint a társa, jó igaz annyira nem voltam vele tisztában, hogy kik is azok akik elől futni kell, ilyen helyzetben az embertelen nem igazán néz vissza, már csak azért sem, mert akkor meginog az egyensúly, és veszít a sebességéből, felfelé nem olyan kockázatos persze, de az sem nagyon tanácsos végül is. Lassan felemelem a kezeimet, jelezvén hogy befejeztem, most egyenlőre legalább is, majd pedig egy kis nyugis pihenés után, nem mintha oly nagyon szükségem lenne rá, úgy döntök, hogy megszólalok.
- A szarba lökdösés valamiféle hobbi nálatok? - Kérdem gúnyosan, de kissé érdeklődve is, ha igent mond, nos azzal nagyon valószínű hogy meglep, már csak azért is, mert nem hallottam még az emberek ezen szokásáról, bár kétlem hogy igen lesz a válasz, mindenesetre is akármit mond, folytatom.
- Van még valaki, aki esetleg lökdösődős kedvében van? Csak mert szeretnék már úgy kimászni ebből a trutyiból, hogy lehetőleg nem lök senki sem vissza. - Ha tiszta a férfi számára is amit mondok, akkor kimászok a csatorna vizéből, ma már másodjára, és várom hogy száradjak. Gondolom most jön ilyen motozás, bilincselés esetleg, had ne mondjam el hogy ez engem mire emlékeztet… Lényeg a lényeg, azért nem adom olyan könnyen én magam, a páncélzata elektromos nem? Ha száradt időközben a felsőtestem eleget ahhoz, hogy elsüssem még egyszer a fegyvert, akkor egy bilincselést „ segítő „ mozdulatnak álcázva, megpróbálom gyomron, vagy lábon lőni, végül is akárhol jó, ha magát a szerencsétlen embert nem süti meg, a páncélját biztosan, és kíváncsi vagyok, vajon elbírja azt a ruhát, vagy túl nehéz, és van benne valami szerkezet, mely könnyűvé teszi? Ha úgy esik össze, mint aki sújt próbál tartani, akkor tuti hogy nehéz az a cucc, és ha összeesik, akkor berugdosom a vízbe, had fulladjon meg ő a csatornában, én meg megyek tovább. Ha nem száradtam meg eléggé, nos akkor meg nem tehetek semmit.

Adam látja amint a társát lelövik. Tudja, hogy amazon elég kemény így nem félti. Lő a lövés nem talál pontosan a kábító sugár mellémegy. Ám még így is leteríti ellenfelét. Bizonyára zavarja valami a szenzorokat. Páncélja alatt mosolyodik csak el. A váll ágyúját a nőre szegezi. A kérdésre válaszol.
- Igen nálam hobbi. Le a fegyverrel vagy kilyuggatlak mint egy ementálit. Csak semmi hirtelen mozdulat. - mondja és hallgatja a következő mondatot.
- Ha leteszed a fegyvert kimászhatsz. - mondja és közben már a páncélja szenzorait hangolja az idegenre. Próbálja kideríteni van-e még nála fegyver. Ha így nem megy akkor jön a motozás és megpróbálja elvenni tőle a fegyvereit. Közben végig figyeli a másikat. Ha sikeresen lefegyverezte akkor szólal meg ismét ezúttal a rádióba.
- Amazon jól vagy? - kérdezi kicsit aggódva. Közben pedig figyeli az idegent is. Nem akarja, hogy az meglepje valamivel. Ha esetleg mégis történne valami akkor egyszerűen szitává lövi a gatling puskával.

/Első fejezet: Jóslat/

Börtön - Sarah, Gladiátor, Genocide és Axel
Sarah és a testvériség pillaantok alatt mindenkit elintéznek. Ám ekkor érkezik meg Axel. A furcsa sárga-kék ruhás alak csak Genocidenak lehet ismerős, akinek a saját világában a Nova ismert. Ebben a világban még sose láttak ilyen fickót.

X-iskola (Wenchester Megye) - Svarog, Vipra, Tyranis
Tyranis sokkolva vízembert, aki eszméletét veszti és Vipra egy elegáns trükkel a falba veri az ellenfelét majd még csap rajta egyet. Ekkor a program leáll és vörös fények kezdenek villogni. Amikor a trió információt kér megkapják, hogy valami közeledik New York felé.

Árny misztikus otthona - Árny és Szellemlovas
Árny nyugtatni próbálja őket, de Szellemlovasra nem hat és amikor Hyde kezd megbékélni ezt a démon kihasználja. Egy hatalmas ütéssel a földre viszit az ellenségét és már a láncaival akarja megfojtani amikor a pajzs megjelenik kettejük között. A lángoló koponyájú alak őrjöngve veti a pajzsot miközben Hyde eszméletlenül emberré alakul.

Constantine SHIELD Hellicarrier - Steph
Az ezredes bólint.
- Azonnal utána nézünk.
Beindulnak a radarokhoz és az adatok szerint semmi sem érzékeli Asgardit. De valamit látnak. Valami hatalmasat közeledni New York felé. Ez nem gép.
- Mia...
- A radarok uram. teljesen kiakadtak. Akkora, mint egy felhőkarcoló!
A valami kiemelkedik a vízből.


Soho - Adam, Lea és Reptil
A lövés megsebzi a vértet a gyomornál, de utána Adam kiüti a kezéből a vízbe a pisztolyt. A dulakodásra Amazon magához tér. Adam érzékelői ekkor valami hatalmasat jeleznek, ami most ér New Yorkba. Minden Sávon vészjelzést kap.

Manhattan East Side, Hilton Hotel - Szehmet, Tao, Lance és Anastasia
Rat lép be elsőre. Grendel a füstből ugrik neki és megrúgja. majd fordulva esik Tao elé, hogy neki vesse magát. Anastasia felé az egyik tigris ugrik a másik a többi támadót rohanja le. Ha bármelyikük ki tud pillantani az ablakon akkor láthatják a hatalmas lényt kiemelkedni a vízből.

Nos, mindenki teszi a dolgát, berontanak, füstölögnek itt valamit, a fene se tudja hogy micsodát, vagyis az lehet hogy igen, de én nem, szóval nem nagyon látom egy barátságos izének, és így nem is megyek a közelébe, de viszont magába a szobába igen, szóval eléggé tűzközelben vagyok, és hát nem is tudom hogy miért, de ha már így alakult akkor mégis miért forduljak vissza? Olyan jó helyen vagyok én itt, első sorból nézhetem végig a műsort aminek jómagam is a része vagyok, csak valahogy mégis próbálom mindenkivel elhitetni ennek az ellenkezőjét, ami azt illeti, úgy tűnik hogy nem valami jól, de erre majd kitérek egy picivel később. Egy furcsa alak támad át a füstön, egyenesen annak a nőnek aki eddig is itt volt, igazából lehet hogy jobban meg kéne ismerkednem velük, úgy értem például olyan szinten hogy a neveiket meg tudjam jegyezni, elvileg egy oldalon vagyunk, de mégis csak úgy ismerem őket hogy „ ő, a nő, az idegesítő srác „ és még ezeknek pár illedelmes, vagy éppen illetlen változata, bár lehet hogy ez jól is van így, tuti hogy nem várják el tőlem a dolgot, azt is kétlem hogy ők tudják a nevemet, nem emlékszem, hogy lett volna bemutatkozás. Na, most eljött az ideje annak, hogy elmondjam miért is vélem úgy, hogy rosszul álcáztam magam, nem mintha oly nagyon törtem volna magam a dolgon, de nem lényeg, ami fontos most, hogy egy macska, nem tudom milyen de szép nagyra nőtt, szóval egy ilyen nagydarab karmos, bundás bolhazsák ugrik nekem, én pedig ahogyan meglátom, csak mosolyogva nézek rá, mert mi mást tehetnék? Mit tehet egy ilyen szegény, tehetetlen kislány mint én, egy ilyen termetes macskával szemben, ilyen hirtelen? Felemelem gyorsan a jobb karomat, és egyenesen a dögjére mutatok vele, majd pedig koncentrálni próbálok a pofájára, pontosabban a szemeire, és hát remélem hogy működik a dolog.
- Cica. - jelentem ki boldogan, mint egy tök átlagos korombeli kislány, és hát remélhetőleg ezzel egy időben, vagy egy kicsit utána meggyullad a képe, ez most a legjobb amit tehetek, azt hiszem, előkaparhatnám azt az elektromos mi a fenét a táskámból, de az azt hiszem hogy túlságosan sokáig tartanak, és hoztam én magammal valami mást? Talán egy kést, de azzal megint nem hiszem hogy sokra mennék, és a fene! Nem is régen néztem át a dolgokat de már nem emlékszem rá, hogy mi van nálam, talán kicsit feledékeny vagyok, kicsit túlságosan is, de akármi is legyen a táskámban, ilyen gyorsan úgysem tudom előhalászni belőle, lehet hogy fel kellett volna készülnöm mielőtt betettem ide a lábamat, de oh ugyan, ki a fenét érdekel ez? Ha tudom hogy mi van idebent, valószínűleg akkor sem cselekedtem volna másképpen, úgy értem ezek macskák, állatok, és hát lehet hogy ott vannak a karmai, meg a fogai, meg tudnak fújni is és oké az egy kicsit ijesztő, de akkor is, a karmokból meg fogakból mi bajom lehet? Ha megharap egy kutya, az nagyon fáj, de megkarmol egy cica, vagy megharap… Hát nem tudom, túlélhető azt hiszem, szóval igen, a lényeg hogy remélhetőleg begyullad a feje, és ennyivel remélhetőleg letudhatom, és nem lesz belőle nagyobb bonyodalom.

Könnyedén, talán már túlságosan is könnyedén sikerül elintézni mindenkit, aki az utunkba áll, bár ez nem igazán lep meg, nem véletlenül vannak azok a testvériség soraiban, akik, nekem a legjobbak kellenek, akikre rá bízhatom az életemet is, és ezúttal sem kellett csalódnom bennük. Ahogyan az utolsó katona is holtan terül el a földön, egy enyhe mosolyra húzom a számat, csak úgy a győzelem felfogását kimutatandón, nem azért, mert különösebb örömet okozott volna hogy nyertünk. Hamarosan egy újabb alak tűnik fel az égen, alaposabban megvizsgálva be kell látnom, hogy még sosem láttam ilyesmit, embernek tűnik, de a felszerelése… Nos nem hasonlít egyik katonai ruházathoz sem, legalább is olyasmire biztosan nem, mint amikkel eddig én találkoztam, s ebből kifolyólag két lehetséges opciót látok a kilétére, vagy a mutáns isten egyik embere, s a fogadásunkra, illetve vezetésünkre jött, vagy esetleg hogy segítsen a harcban, csak kissé elkésett róla, vagy pedig ide küldték, mint erősítést a katonáknak, s ha csak ő jött egyedül, akkor valószínűleg erős lehet, vagy nagy tűzerővel rendelkezhet. Akárhogyan is, tekintetemet az elvileges istenre emelem, és várom hogy mit reagál, ha pozitív reakció látszik rajta, vagy felismerés, akkor nem tekintek negatívan az érkezőre, akit közben a szemem sarkából igyekszem szemmel tartani, bár igaz, a klónjaim úgyis figyelik, ha viszont a nemtetszés jelét látom, vagy esetleg kijelenti hogy tegyük el láb alól, akkor végül is szó nélkül nyitok, illetve nyitunk tüzet arra a bizonyos valakire, és igen, akkor is tüzet nyitok, ha nem reagál semmit, mert akkor a saját belátásomra hagyatkozok, az pedig nem más, mint hogy ellenséges, azoknak akik az utunkba állnak pedig halniuk kell. Tehát ha úgy alakul, akkor tűzparancsot adok, s jómagam is, valószínűleg a klónjaim is, és Rados is tüzet nyitnak, valószínűleg, ez pedig azért nem kevés tűzerő, és ha valóban így alakul, akkor próbálok valami biztonságos fedezéknek valót keresni magamnak, ami viszonylag biztonságosnak tűnik.

-Kipp...-a koppra, a borzasztó poénra, semmi idő nem marad, átok arra a túl igényes humortalan társaságra, a levegő kiszalad a tüdejéből, ahogy arrébb repül a rúgás miatt. Egy rosszkedvű grimaszt vág, majd koppan, gördül. Nem éppen finom az érkezés, de nem panaszkodik. Vagyis nem emiatt.
-Hogyaza!-kezd feltápászkodni, és méri be a körülbelüli erőviszonyokat. Nyilván a Rúgólábú Felpattanóval számolhatott volna, de azt senki nem mondta, hogy a házicicák ekkorák lesznek. És pont cicák. Az átkozott macskák... E pillanatban gyűlöli a világot, amiért ilyeneket vezettek az útjába.
Sebaj, az a kettő, Vigyori és a Másik, majd elintézi őket, vagyis megsorozza az aktuálisat, míg mozog, aztán nyilván újra a királyi célpont után néz.
Ő viszont nem vár rájuk, máris a királyt keresi.. ha minden igaz, az egyetlen alakot, aki még a szobában van, ráadásul, ha jól lövi be, még mindig az ablak felé, legalábbis hozzá képest. Szóval valószínűleg megtalálja a királyt. És még valamit.
-AAAAAA!-kezdi a szokásos női szólamokat, majd gyorsan eszmél.
-Z MEG MI A FRANC??!-teszi fel az igen hangosra sikeredett kérdést, és minden józan megfontolás ellenére szaladni kezd az ablak irányába.
Egy pillanatra megtorpan, engedve egy egészen másfajta késztetésnek, felállítja a kocsiját, és minden erejével nekirohan vele a kislány támadó cicának, hogy legalább egy pillanatra leszedje róla, de több pillanatot nem veszteget a kölyök megmentésére, már nem az a hőstípus, aki valamikor volt. Legalábbis azóta minduntalan ezt igyekezett bizonygatni magának.
Elengedi a kocsit, hagyva hogy vigye a lendület, és újra a királyt veszi célba, egy mérgezett dobónyilat készítve a kezébe. Ha rosszul indítottak, és bukták az első kört, talán még mindig van esélyük a jokerre, mielőtt a kinti dög nasinak nézi őket. A nyíl kemény izombénítóval preparált, ha hat, a fickó össze fog csuklani. Meghalni nem, de akkor már könnyű lesz elintézni. Ha nem, még mindig van kése, de nem szívesen tenné próbára. Nem ilyen tagbaszakadt alakokra tervezték. De ha pár lila folt kell a pénzükért, hát nem fog finnyáskodni.
A két haverját a kiáltása sem zökkenti ki. Azon vannak, hogy módszeresen kicsinálják a macskát, ami rájuk szállt. Vigyori egy pillanatig még el is gondolkozik rajta, hogy Rat-nek milyen csini kabátot csináltathatnának belőle, vagy ha nagyon szétlyuggatják, legalább egy papucsot vagy pénztárcát... Hiába.. Vigyori valahol mindig is szentimentális fickó volt.
A Másik meg.. élvezi hogy egy másik vadásszal mérheti össze az erejét. Ha nem lenne fizetett célpontjuk, talán még egy szikével is kiállt volna a macska ellen. De nem ma. E pillanatban nem volt idő az ilyen mókára.

Hát gőzöm sincs mit fogok csinálni, ezek bűnözők, gyilkosok meg talán elmebetegek is. Anyám én ezeket ismerem, vagyis a hírekből a testvériség tagjai, meg a vezetője. Hát...én...nem...vagyok...normális....
Most mondanom kéne valami, vagy csinálnom, de a repülésen kívül tudok bármit is csinálni???
Biztos hülyének nézek már itt lebegek pár perce meg sem mukkanva. Egyáltalán, hogy tudnám megállítani őket?! Na mi lesz már azzal a vészjelzéssel....
-Álljanak meg le vannak tartóztatva!-
Ezt a gagyi szöveget, jézusom jöjjön már valaki! Azért ha megakarnának támadni, próbálom elkerülni a dolgot, repülve csak sikerül valahogy....

Adam nem óhajt verekedni ellenfelével. Amint teheti a tenyerében lévő taszítósugárral félrelöki ellenfelét. Természetesen ezt teljes energiával teszi. Nem törődik ellenfele épségével. Amikor meghallja, hogy társa mozogni kezd hangosan szólal meg.
- Lea vissza! - mondja majd a vállfegyverét ellenfelére szegezi. A csövek azonnal forogni kezdenek közben a férfi kicsit eltávolodik. - Utolsó figyelmeztetés! Ha nem térdelsz le és teszed tarkóra a kezed akkor darabokra lőlek! - mondja a férfi dühösen miközben több vészjelzést is kap. A géppuska végig célon marad miközben az üzeneteket olvassa. Aztán a bázisra szól be.
- Bázis is hadigép. Jelentést! Mi a fene történik a városban? - kérdezi és közben azon gondolkodik célszerűbb lenne azonnal megölni ezt a rohadékot. Ám ehelyett csupán egy emp sokkot lő a térdelő nőbe. Aztán amazonhoz fordul.
- Fegyverezd le és vidd be. Vészjelzést kaptunk. Valami rohadt nagy jön a városba én megnézem mi az. - mondja a férfi nyugodtan, és ha társa már biztonságosan tudja szállítani ellenfelét kirepül a csatornából a legközelebbi fedélen keresztül a vészjelzés irányába.

Sikerül még egyszer utóljára meglőni a fegyveremmel valakit, egészen pontosan a kiszemelt páncélos célpontot, de sajnos úgy tűnik, hogy a fegyver kevés a rendszer kiütéséhez, vagy a páncél anyaga könnyű, és azért nem süti meg az áramköreit, na nem lényeg, ami most számít az nem más, minthogy elvesztem a fegyveremet, és így igazából az egyetlen ezközt amivel megvédhetem magamat. Azt hiszem valóban büszke lehetek magamra, hosszú menet volt, és nem vagyok benne biztos hogy mással bajlódnak ennyit, mitn amit eddig velem össze szenvedtek, persze neki ugrok én még ettől függetlenül, de tudom hogy itt vége van, már egyszerűen nincs hova menni, főleg nem így, hogy itt van ez a hót bunkó páncélos idióta, nekem meg csak az álcázóm van, s már így igazából ez sem ér sokat, meglehetősen kellemetlen. Lassan végül inkább úgy döntök, hogy elhátrálok a férfitól, deaktiválom az álcázót, hiszen már úgysem veszem hasznát ebben a helyzetben, s a kezeimet a tarkómra teszem, ahogyan kérte, de letérdelni?... Na azt várhatja, egy ember előtt? Soha, még ha híres-neves személy, akkor sem. Tehát így állok egyenlőre nyugodtan, aztán ha lelő akkor lelő, oda veszett igazából minden, amit eddig összeszedtem, mit veszíthetek? A börtön csupán az, ami rám vár, és hát az meg nem hiszem hogy olyan nagyon jó lenne nekem, az állandó bezártság meg az ilyen szarságok, gyűlöletes.
- Mivan, erre élvezel? - Kérdem kissé gúnyosan, teszi itt az agyát, mintha magának köszönhetné, hogy eddig eljutott, kíváncsi vagyok hogy annyi felszereléssel, mint amennyi nálam volt, ő meddig jutott volna, csak mert nem hiszem hogy tovább, sőt, ja persze neki ott vannak azok a fegyverek, és az általuk kapott egó, egyszer jussak csak el arra a pontra, s megmutatom majd neki hogy milyen jelentéktelen is nélküle, majd egyszer, sajnos van egy olyan érzésem hogy az nem most lesz. Egyenlőre nyugodtan fordítom a tekintetem a nő felé, Lea, ha jól értem, nem akarok agressziót sugározni, vagy bármi ilyesmi, csak egyszerűen annyit fejezek ki az irányába, ha el tudok jutni eddig, hogy:
- Nincs fegyverem, csupán az-az egy használható volt, és nem tervezek futni sem, épp elég volt már ez egy jó napi adagnak. - Ha tudnék ezután elmosolyodnék, de nem tudok, s hogy miért viselkedem így? Már mondtam azt hiszem korábban, egyszerűen nem érzem úgy hogy bármit is veszíthetek, így pedig egyszerűen teljes nyugalommal szemlélem a helyzetet, mert hogy innen így már szökni nem fogok, az biztos.

A tervem... Nos, valamilyen szinten sikerül, a nyugtatás működőképes, de csak Hyde esetében működik, akit ennek köszönhetően pedig a szellemlovas ki is üt, s nekem pedig sikerül pajzsba vonnom a démont, mielőtt az esetleg további kárt okozhatna a szerencsétlennek. Nem mondom, hogy teljesen meg vagyok elégedve az eredménnyel, hiszen valójában nem vagyok, de nem halt meg senki, s nekem ez így is megfelel, s talán így még jobb is, mert csak egy személyre kell koncentrálni, nem mintha kettőre oly hatalmas probléma lenne, de így mégiscsak sokkalta egyszerűbbé válik az egész.
- Mit kezdjek most veled, gyermek? - Kérdem kissé elgondolkodva, továbbra is ügyelve a pajzs folyamatos és erős fenttartására, nehogy véleltlenül is elszabaduljon, s kárt okozzon valakiben, vagy valamiben. Ilyen helyzetben még nem igazán voltam, nem akarok neki ártani, hiszen nem tehet róla szerencsétlen, hogy az ő testébe került eme förtelmes, pokoli teremtmény, bár talán a fizikális " erőszak " lenne a legkézenfekvőbb megoldás, talán, mint mondtam, de jelen helyzetben, inkább próbálnék meg mást. Bár a rúnák a talajon meg lettek szakítva, megpróbálom a lábammal össze húzni őket, majd pedig abba beleállva folytatni a lény elnyomását. Remélhetőleg működik, bár mint úgy, könnyűnek egyáltalán nem lehet ezt mondani, sőt... Azonban más lehetőséget, hol nem kell ártanom fizikai módon, nos nem tudok, esetleg talán az asztrál sík? Igen, lehetséges hogy jó megoldás lenne, de azt egyenlőre tartogatom arra az esetre, ha ez valóban nem sikerülne.